–

K és L képviseletében B. W. M. Toemen és Y. E. Verkouter advocaten, segítőjük: S. Rafi szakértő,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, A. Hanje és M. A. M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében L. Halajová, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében M. Michelogiannaki és T. Papadopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis és A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében A.‑L. Desjonquères és J. Illouz, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Biró‑Tóth Zs. és Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Azéma és F. Wilman, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 24. cikke (2) bekezdésének, valamint a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 10. cikke (1) bekezdése d) pontjának és (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a K és L, valamint a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (igazságügyi és biztonsági államtitkár, Hollandia) között a K és L nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmeinek elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A menekültek helyzetére vonatkozó, New Yorkban, 1967. január 31‑én létrejött és 1967. október 4‑én hatályba lépett jegyzőkönyvvel kiegészített, a menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben, 1951. július 28‑án aláírt és 1954. április 22‑én hatályba lépett egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.; a továbbiakban: Genfi Egyezmény) 1. cikke A. részének (2) bekezdése értelmében „[a]z Egyezmény alkalmazásában a »menekült« fogalma alkalmazandó minden olyan személyre, aki […] faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; […]”.

4

A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által 1979. december 18‑án elfogadott és 1981. szeptember 3‑án hatályba lépett egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 1249. kötet, I‑20378. szám, 13. o.; kihirdette: az 1982. évi 10. tvr.) – amelynek valamennyi tagállam részese – 1. cikke értelmében „[ezen egyezmény] vonatkozásában a »nőkkel szemben alkalmazott megkülönböztetés (diszkrimináció)« a nemi hovatartozás miatti minden olyan megkülönböztetést, kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek az a hatása vagy célja, hogy csorbítsa vagy megsemmisítse a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári vagy bármely más területen fennálló emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak elismerését és megvalósítását a férfiak és a nők közötti egyenlőség alapján, nők által való gyakorlatát, függetlenül családi állapotuktól”.

5

Ezen egyezmény 3. cikke úgy rendelkezik, hogy a Részes Államok minden területen, különösen politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális területen, megtesznek minden szükséges intézkedést, ideértve a jogszabályalkotást is, a nők teljes mértékű fejlődésének és előrehaladásának biztosítása érdekében, hogy biztosítsák számukra – a férfiakkal való egyenlőség alapján – az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok gyakorlását és élvezését.

6

Az említett egyezmény 5. cikke értelmében a Részes Államok kötelesek – többek között – minden megfelelő intézkedést megtenni, hogy megváltozzanak a férfiak és a nők társadalmi és kulturális viselkedési formái, azzal a céllal, hogy megszüntessék mindazokat az előítéleteket, valamint szokásokra alapozott és egyéb gyakorlatokat, amelyek bármelyik nem alsóbbrendűségének vagy felsőbbrendűségének avagy a férfiak és a nők hagyományokhoz igazodóan megmerevített szerepkörének elképzelésén nyugszanak.

7

Ugyanezen egyezmény 7., 10. és 16. cikke értelmében a Részes Államok kötelesek minden megfelelő intézkedést megtenni a nőkkel szemben az ország politikai és közéletében, az oktatás területén, valamint a házassággal és a családi kapcsolatokkal összefüggésben alkalmazott megkülönböztetés kiküszöbölésére.

8

Az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, Isztambulban, 2011. május 11‑én megkötött, az Európai Unió által 2017. június 13‑án aláírt, az Unió nevében a 2023. június 1‑jei (EU) 2023/1076 tanácsi határozattal (HL 2023. L 143 I., 4. o.) jóváhagyott, és az Unió tekintetében 2023. október 1‑jén hatályba lépett egyezményének 1. cikke alapján az egyezmény célja többek között egyrészt a nők védelme az erőszak minden formájával szemben, valamint a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése, üldözése és megszüntetése, másrészt hozzájárulás a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséhez, továbbá a nők és a férfiak közötti tényleges egyenlőség elősegítése, a nők helyzetének megerősítése révén is.

9

Ezen egyezmény 3. cikke rögzíti, hogy az egyezmény alkalmazásában „a nőkkel szembeni erőszak” az emberi jogok megsértéseként és a nőkkel szembeni megkülönböztetés formájaként értelmezendő, és a nemi alapú erőszak mindazon cselekményeit jelöli, amelyek fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági sérelmet vagy szenvedést okoznak vagy okozhatnak a nőknek, ideértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, akár a közéletben, akár a magánéletben fordul is az elő.

10

Az említett Egyezmény 4. cikkének 2 bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A részes felek elítélik a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formáját, és megelőzése érdekében haladéktalanul megteszik a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket, különösen azáltal, hogy

11

Az Isztambuli Egyezmény 60. cikkének szövege a következő:

„1   A részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak a [Genfi Egyezmény] 1. cikke A. részének (2) bekezdése szerinti üldözés egyik formájaként és a súlyos sérelem olyan formájaként legyen elismerhető, amely kiegészítő/szubszidiárius védelmet tesz szükségessé.

2   A részes felek gondoskodnak arról, hogy [a Genfi Egyezményben] felsorolt összes ok a nemekhez kapcsolódó szempontokat figyelembe vevő értelmezést kapjon, és hogy azokban az esetekben, amikor azt állapítják meg, hogy az üldözéstől való félelem egy vagy több ilyen okból fakad, akkor a kérelmezők a vonatkozó alkalmazandó okmányoknak megfelelően menekült jogállást kapjanak.

[…]”

12

A 2011/95 irányelv (4), (16), (18) és (30) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

[…]

13

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének a szövege a következő:

Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

[…]

[…]

[…]

14

Az említett irányelvnek „[a] nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése” című II. fejezetében foglalt, „A tények és körülmények értékelése” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.

(2)   Az (1) bekezdésben említett bizonyítékok közé tartoznak a kérelmező által az alábbiak tekintetében szolgáltatott információk, valamint ezek alátámasztására a kérelmező birtokában lévő dokumentumok: a kérelmező életkora, háttere – ideértve az érintett hozzátartozókét is –, személyazonossága, állampolgársága(i), korábbi tartózkodási helye(i), illetve a korábbi tartózkodási helye(i) szerinti ország(ok), menedékjog iránt korábban benyújtott kérelmei, utazásának útvonala, úti okmányai, továbbá nemzetközi védelem iránti kérelmének indokai.

(3)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

[…]

[…]

(5)   Amennyiben a tagállamok alkalmazzák az (1) bekezdés első mondatában említett elvet [helyesen: Amennyiben a tagállamok azon elvet alkalmazzák], amely szerint a kérelmezőnek meg kell indokolnia a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és amennyiben a kérelmező állításait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezen állításokat nem kell bizonyítani [helyesen: amennyiben a kérelmező állításainak bizonyos részeit nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezeket nem kell bizonyítani], amennyiben:

[…]

c) megállapítható, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek […]

[…]

e) általánosságban megállapítható a kérelmező szavahihetősége.”

15

Ugyanezen irányelvnek „Az üldöztetés” című 9. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Egy cselekmény a genfi egyezmény 1. cikkének A. pontja szerint akkor minősül üldözésnek, ha:

(2)   Az (1) bekezdés szerinti üldözés többek között a következő cselekmények formájában jelenhet meg:

[…]

16

A 2011/95 irányelv „Üldöztetési okok” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:

[…]

(2)   Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.”

17

Ezen irányelvnek „[a] nemzetközi védelem tartalm[ár]a” vonatkozó VII. fejezetében foglalt 20. cikkének (3) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(3)   A tagállamok e fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe veszik a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, […] kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők […] sajátos helyzetét.

[…]

(5)   E fejezet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamoknak mindenek előtt a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.”

18

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 2. cikke q) pontjának meghatározása szerint „ismételt kérelem”„a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további kérelem […]”.

19

Ezen irányelvnek „A kérelmek megvizsgálásának követelményei” című 10. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság a nemzetközi védelem iránti kérelmekről megfelelő vizsgálat után hozzon határozatot. E célból a tagállamok biztosítják, hogy:

[…]

20

Az említett irányelv 14. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése értelmében „[a] tagállamok nemzeti jogszabályaikban meghatározhatják azokat az eseteket, amikor biztosítani kell a kiskorú személyes meghallgatását”.

21

Ugyanezen irányelv 15. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy a személyes meghallgatásra olyan körülmények között kerüljön sor, amelyekben a kérelmezők átfogóan előadhatják kérelmük benyújtásának okait. Ennek érdekében, a tagállamok:

[…]

22

A 2013/32 irányelv „Ismételt kérelmek” című 40. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A nemzetközi védelem iránti kérelemnek a 33. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján történő elfogadhatóságát megállapító határozat meghozatal céljából az ismételt nemzetközi védelem iránti kérelmet mindenekelőtt előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetni a tekintetben, hogy felmerültek‑e, vagy a kérelmező előadott‑e olyan, a vizsgálattal kapcsolatos új körülményeket vagy tényeket, amelyek alapján a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül.”

23

Az alapeljárás felperesei, K és L iraki állampolgárságú lánytestvérek, akik 2003‑ban, illetve 2005‑ben születtek. 2015‑ben érkeztek Hollandiába szüleik és nagynénjük kíséretében. Azóta folyamatosan ott tartózkodnak. Szüleik 2015. november 7‑én menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be a maguk, illetve K és L nevében, amely kérelmeket 2017. február 17‑én elutasították. Ezek az elutasító határozatok 2018 folyamán váltak jogerőssé.

24

2019. április 4‑én K és L a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti ismételt kérelmeket nyújtottak be, amelyeket az igazságügyi és biztonsági államtitkár 2020. december 21‑i határozatával mint nyilvánvalóan megalapozatlanokat elutasított. K és L vitatja ezeket az elutasító határozatokat, és e célból a kérdést előterjesztő bíróság, a rechtbank Den Haag, zittingsplaats ’s‑Hertogenbosch (’s‑Hertogenbosch‑ban eljáró hágai bíróság, Hollandia) előtt arra hivatkoznak, hogy huzamos hollandiai tartózkodásuk miatt magukévá tették a korukbeli fiatalok normáit, értékeit és magatartásformáit, és ilyenformán „elnyugatiasodtak”. Ennek következtében úgy vélik, hogy fiatal nőkként maguk dönthetnek az életükkel és a jövőjükkel kapcsolatos kérdésekben, többek között a férfiakkal létesített kapcsolataik, házasságuk, tanulmányaik, munkájuk, valamint politikai véleményük és vallási meggyőződésük kialakítása és kifejezése terén. Attól tartanak, hogy Irakba való visszatérésük esetén üldöztetésnek lennének kitéve a Hollandiában formálódott identitásuk miatt, amelynek lényegi eleme a származási országukétól eltérő normák, értékek és magatartásformák asszimilálása, amelyek olyannyira alapvetőkké váltak az identitásuk, illetve lelkiismeretük szempontjából, hogy azokat nem lennének képesek feladni. Azt állítják tehát, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében egy „meghatározott társadalmi csoporthoz” tartoznak.

25

K és L előadják továbbá, hogy e huzamos hollandiai tartózkodásuk folytán immár gyökeret vertek ebben az országban, és káros hatást gyakorolna a fejlődésükre, ha azt el kellene hagyniuk. Ez hozzáadódik ahhoz a káros hatáshoz, amely e tagállamban a tartózkodási engedély megszerzésével kapcsolatos hosszan tartó bizonytalanság folytán érte őket.

26

Ezen összefüggések között az előterjesztő bíróság elsőként a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás” fogalmának értelmezésére kérdez rá. Megítélése szerint az „elnyugatiasodás” fogalma a nők és férfiak közötti egyenlőségre utal, ezen belül különösen a nők azon jogára, hogy védelemben részesüljenek a nemi alapú erőszak minden formájával szemben, ne kényszerítsék őket házasságra, dönthessenek arról, követnek‑e valamely meggyőződést, valamint hogy önálló politikai véleményük lehessen és azt kinyilváníthassák.

27

E bíróság emlékeztet arra, hogy a Raad van State (államtanács, Hollandia) ítélkezési gyakorlata szerint az „elnyugatiasodott nők” csoportja túlságosan heterogén ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy ők a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében egy „meghatározott társadalmi csoporthoz” tartoznak, valamint hogy a nemzeti joggyakorlatban az esetleges „elnyugatiasodást” vagy a valláson, vagy a politikai véleményen alapuló üldöztetési okként vizsgálják.

28

Az említett bíróság másodsorban arra keresi a választ, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálására irányuló eljárásban miként kell figyelembe venni a gyermek mindenek felett álló érdekét, amelyet a Charta 24. cikkének (2) bekezdése garantál. Ezen érdek megállapításának módjára vonatkozóan semmilyen iránymutatást nem talál az uniós jogban.

29

Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság – amellett, hogy emlékeztet arra, hogy a 2021. január 14‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid (Kíséret nélküli kiskorú kiutasítása) ítélet (C‑441/19, EU:C:2021:9, 45. pont) értelmében a Charta 24. cikkének (2) bekezdése alapján a hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie – arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az olyan nemzeti joggyakorlat, amely szerint a hatáskörrel rendelkező hatóság először a gyermek mindenek felett álló érdekét általánosságban értékelve dönt a nemzetközi védelem iránti kérelemről, és a kérelmező az így meghozott határozatot csak ezt követően, egy második szakaszban vitathatja, konkrétan bizonyítva, hogy ezen érdek eltérő határozat meghozatalát követeli.

30

Harmadsorban e bíróság megjegyzi, hogy a K és L által állítólagosan elszenvedett sérelem, amely a hollandiai helyzetükből fakadó bizonytalanságból ered, nem áll kapcsolatban a származási országukban fennálló üldöztetési okokkal, és azt kérdezi, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke ettől függetlenül megköveteli‑e, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása során figyelembe vegyék az ilyen sérelmet, és ha igen, akkor milyen módon.

31

Végül negyedsorban az említett bíróság arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az a nemzeti joggyakorlat, amely alapján a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti „ismételt kérelmet” elbíráló hatóság nem köteles hivatalból vizsgálni a kérelmező „általános okokon” alapuló tartózkodási jogát.

32

E körülmények között a rechtbank Den Haag, zittingsplaats ’s‑Hertogenbosch (’s‑Hertogenbosch‑ban eljáró hágai bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság különösen az első kérdésében azokra a „nyugati normákra, értékekre és magatartásformákra” hivatkozik, „amelyeket a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodásuk révén identitásképző életszakaszuk jelentős része alatt tettek magukévá, miközben teljes mértékben részt vesznek a társadalmi életben”, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a kérdés tárgya lényegében e nőknek a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével való tényleges azonosulása, valamint az a szándékuk, hogy ezt az egyenlőséget mindennapjaikban továbbra is élvezzék.

34

E körülmények között meg kell állapítani, hogy e bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésével, amelyeket együttesen lehet vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontját és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a származási országban fennálló körülményektől függően a „meghatározott társadalmi csoporthoz” tartozás mint a menekült jogállás elismerését maga után vonó „üldöztetési ok” fennállása megállapítható azon nők esetében, ideértve a kiskorúakat is, akik ezen ország állampolgárai, és akiknek közös jellemzője, hogy valamely tagállamban való tartózkodásuk során ténylegesen azonosultak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével, amelyet többek között az EUSZ 2. cikk is kinyilvánít.

35

Először is, a 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontjában foglalt meghatározás szerint a „menekült” harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni. Ez a meghatározás a Genfi Egyezmény 1. cikke A. részének 2. alpontjában szereplő fogalommeghatározást veszi át, amely – amint azt ezen irányelv (4) preambulumbekezdése kimondja – „a menekültek védelmét szolgáló nemzetközi jogi rendszer sarokkövét” képezi.

36

A 2011/95 irányelv rendelkezéseit tehát nemcsak ezen irányelv általános rendszerének és céljának fényében kell értelmezni, hanem tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében említett egyéb vonatkozó szerződéseket is. E szerződések között szerepel többek között az Isztambuli Egyezmény és a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 37. és 44–47. pont).

37

Amint azt az Isztambuli Egyezmény 1. és 3. cikke, valamint 4. cikkének 2 bekezdése megerősíti, a nők és férfiak közötti egyenlőség magában foglalja többek között azt a minden nőt megillető jogot, hogy védelemben részesüljenek a nemi alapú erőszak minden formájával szemben, ne kényszerítsék őket házasságra, dönthessenek arról, követnek‑e valamely meggyőződést, valamint hogy önálló politikai véleményük lehessen és azt kinyilváníthassák, továbbá hogy szabadon dönthessenek saját életükről, többek között az oktatás, a pályaválasztás vagy a közszférában végzett tevékenységek kapcsán. Ugyanebben az értelemben szól a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény 3., 5., 7., 10. és 16. cikke is.

38

Ezenkívül, amint azt az irányelv (16) preambulumbekezdése kimondja, a 2011/95 irányelv rendelkezéseinek értelmezése során tiszteletben kell tartani a Charta által elismert azon jogokat – köztük többek között a nemen alapuló megkülönböztetést tiltó 21. cikk (1) bekezdését –, amelyek alkalmazását ezen irányelv elő kívánja mozdítani (lásd ebben az értelemben: 2021. január 13‑iBundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 39. pont; 2023. november 9‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [A súlyos sérelem fogalma] ítélet, C‑125/22, EU:C:2023:843, 60. pont).

39

Másodszor, a 2011/95 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése a menekült jogállás elismeréséhez ezen irányelv 2. cikkének d) pontja alapján alapul vehető öt üldöztetési ok esetében egyenként felsorolja azokat a tényezőket, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük.

40

Ami különösen a „meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásra” vonatkozó okot illeti, e 10. cikk (1) bekezdése d) pontjának első albekezdéséből kitűnik, hogy valamely csoportot akkor kell „meghatározott társadalmi csoportnak” tekinteni, ha két együttes feltétel teljesül. Egyfelől, a csoportba sorolható személyeknek legalább egy közös azonosító vonással kell rendelkeznie az alábbi három közül, mégpedig „veleszületett jellemzőkkel” vagy „meg nem változtatható közös háttérrel”, vagy olyan meggyőződésüknek, illetve jellemzőiknek kell lenniük, „amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni”. Másfelől, a csoportnak az érintett harmadik országban egyértelműen „elkülöníthető identitással” kell rendelkeznie, „mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli” (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 40. pont).

41

Ezenkívül az említett 10. cikk (1) bekezdése d) pontjának második albekezdése azt is rögzíti többek között, hogy „[a] meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is”. E rendelkezést a 2011/95 irányelv (30) preambulumbekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely szerint a nemi identitás kapcsolódhat bizonyos jogi hagyományokhoz vagy szokásokhoz (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 41. pont).

42

Ami a „meghatározott társadalmi csoport” beazonosítására vonatkozó, a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontja első albekezdésének első franciabekezdésében előírt első feltételt illeti, amely szerint legalább egy közös vonással kell rendelkezniük az e rendelkezésben említett három azonosító vonás közül, a Bíróság már megállapította, hogy a női mivolt veleszületett jellemző, és ennélfogva elegendő e feltétel teljesüléséhez (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 49. pont).

43

Ezenkívül azok a nők, akik további közös vonásokkal rendelkeznek, így például egy további veleszületett jellemzővel, vagy olyan meg nem változtatható közös hátérrel, mint például egy sajátos családi helyzet, vagy akiknek akár olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik lehetnek, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy e nőket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, ebből kifolyólag szintén teljesíthetik az említett feltételt (lásd ebben az értelemben: 2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 50. pont).

44

E tekintetben egyrészt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 34. pontjában rámutat, egy nőnek a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével való tényleges azonosulása, amennyiben az feltételezi azt a szándékot, hogy ezt az egyenlőséget mindennapjaiban élvezhesse, magában foglalja, hogy szabadon dönthet saját életéről, többek között az oktatásával és pályaválasztásával, a közszférában végzett tevékenységeinek mértékével és jellegével, az otthonon kívüli munkavégzéssel elért gazdasági függetlenedés lehetőségével, és azzal kapcsolatban, hogy egyedül vagy családban kíván‑e élni, valamint a párválasztást illetően, amely döntések alapvető fontosságúak identitásának meghatározása szempontjából. Ilyen körülmények között a harmadik országbeli állampolgárnak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével való tényleges azonosulása olyan meggyőződésnek, illetve jellemzőnek minősül, „amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni”. E tekintetben nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy ez az állampolgár nem gondolja úgy, hogy a többi harmadik országbeli állampolgár nővel vagy az ezen alapvető értékkel azonosuló nők összességével egy csoportot alkot.

45

Másrészt az a körülmény, hogy harmadik ország állampolgárságával rendelkező fiatal nők az életük identitásformáló szakaszában tartózkodtak valamely fogadó tagállamban, és hogy e tartózkodás során ténylegesen azonosultak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével, a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontja első albekezdésének első franciabekezdése értelmében vett „meg nem változtatható közös háttérnek” minősülhet.

46

Következésképpen meg kell állapítani, hogy e nők, ideértve a kiskorúakat is, megfelelnek a „bizonyos társadalmi csoport” azonosítására vonatkozó, 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontja első albekezdésének első franciabekezdése szerinti első feltételnek.

47

Ezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdése értelmében a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak meg kell győződnie arról, hogy az említett irányelv 2. cikkének n) pontja szerinti származási országban úgy tekintik, hogy az érintett rendelkezik a meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozáshoz kapcsolódó jellemzővel, még ha e személy ténylegesen nem is rendelkezik ilyen jellemzővel.

48

Ami az ugyanezen irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontja első albekezdésének második franciabekezdésében foglalt „meghatározott társadalmi csoport” beazonosítására vonatkozó második feltételt illeti, amely a csoportnak a származási országban egyértelműen „elkülöníthető identitására” vonatkozik, meg kell állapítani, hogy a nőket az őket körülvevő társadalom másként kezelheti, és e társadalomban – különösen a származási országukban érvényes társadalmi, erkölcsi vagy jogi normák miatt – elkülöníthető identitással rendelkezhetnek (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 52. pont).

49

E második feltételnek a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével ténylegesen azonosuló nőkhöz hasonlóan a további közös jellemzőkkel rendelkező nők is eleget tesznek, amennyiben a származási országukban érvényesülő társadalmi, erkölcsi vagy jogi normák azzal a következménnyel járnak, hogy e nőket e közös jellemző miatt az őket körülvevő társadalom szintén másként kezeli (lásd ebben az értelemben: 2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 53. pont).

50

Ebben az összefüggésben pontosítani kell, hogy az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak feladata annak meghatározása, hogy mely körülvevő társadalom releváns e társadalmi csoport létének értékelése szempontjából. A körülvevő társadalom egybeeshet a nemzetközi védelmet kérelmező személy harmadik országnak minősülő származási országának egészével, vagy szűkebben is körülírható, például e harmadik ország területének vagy lakosságának egy részére korlátozva (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 54. pont).

51

Ebből következik, hogy azok a nők, ideértve a kiskorúakat is, akiknek közös jellemzője, hogy valamely tagállamban való tartózkodásuk során ténylegesen azonosultak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével, a származási országban fennálló körülményektől függően úgy tekinthetők, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében egy „meghatározott társadalmi csoporthoz” tartoznak.

52

A kérdést előterjesztő bíróság kétségeire tekintettel pontosítani kell továbbá, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével való tényleges azonosulásnak egyáltalán nem szükséges politikai vagy vallási jelleget öltenie ahhoz, hogy e nők tekintetében el lehessen ismerni az e rendelkezés értelmében vett üldöztetési ok fennállását. Ettől függetlenül tény, hogy az ilyen azonosulás adott esetben a vallási vagy politikai meggyőződésen alapuló üldöztetési okként is felfogható.

53

Harmadszor, ami a meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásra mint üldöztetési okra alapított nemzetközi védelem iránti kérelem értékelését illeti, az „ismételt kérelem” értékelését is beleértve, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság feladata, hogy a 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontjában foglaltaknak megfelelően megvizsgálja, hogy az ezen üldöztetési okra hivatkozó személynek a származási országában a társadalmi csoporthoz való tartozása miatt az ezen irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett üldöztetéstől való „félelme [megalapozott‑e]”. (lásd ebben az értelemben: 2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 59. pont).

54

Ennek értékelése céljából a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak először is figyelembe kell vennie, hogy – amint azt az említett irányelv 9. cikke (2) bekezdésének f) pontja rögzíti – a Genfi Egyezmény 1. cikkének A. része szerint üldözésnek minősülő cselekmény többek között olyan cselekmény formájában jelenhet meg, amelyet „nemi hovatartozás miatt” követtek el.

55

E tekintetben egyrészt az Isztambuli Egyezmény 60. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a nőkkel szembeni, az ezen egyezmény 3. cikke alapján az emberi jogok megsértéseként és a nőkkel szembeni megkülönböztetés formájaként értelmezendő nemi alapú erőszakot a Genfi Egyezmény 1. cikke A. részének (2) bekezdése szerinti üldözés egyik formájaként kell elismerni. Másrészt e 60. cikk (2) bekezdése kötelezi a részes feleket, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Genfi Egyezményben felsorolt összes üldöztetési ok – ideértve tehát a meghatározott társadalmi csoporthoz tartozáson alapuló üldöztetési okot is – a nemekhez kapcsolódó szempontokat figyelembe vevő értelmezést kapjon.

56

Másodszor, a 2011/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. Ugyanakkor e kérelem releváns információinak meghatározása és kiegészítése céljából a tagállami hatóságoknak adott esetben aktívan együtt kell működnie e kérelmezővel (lásd ebben az értelemben: 2022. március 3‑iSecretary of State for the Home Department [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑349/20, EU:C:2022:151, 64. pont). Egyébiránt, ha a tagállamok élnek az e rendelkezésben számukra biztosított lehetőséggel, e 4. cikk (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ezen (5) bekezdésben rögzített együttes feltételek teljesülése esetén – amennyiben a kérelmező állításainak bizonyos részeit nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok – ezen állításokat nem kell bizonyítani. E feltételek között szerepel, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggők és hihetők legyenek, valamint hogy a kérelmező általánosságban véve szavahihető legyen (lásd ebben az értelemben: 2023. szeptember 21‑iStaatssecretaris van Veiligheid en Justitie [Politikai vélemény a fogadó tagállamban] ítélet, C‑151/22, EU:C:2023:688, 44. pont).

57

E tekintetben a Bíróság rögzítette, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező nyilatkozatai a tények és körülmények illetékes hatóságok által folytatott értékelésére irányuló eljárásnak csupán a kiindulópontját képezik, amely hatóságok bizonyos típusú dokumentumokhoz gyakran könnyebben hozzáférhetnek, mint a kérelmező (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑iM. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 65. és 66. pont; 2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy] ítélet, C‑238/19, EU:C:2020:945, 52. pont; 2023. november 9‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [A súlyos sérelem fogalma] ítélet, C‑125/22, EU:C:2023:843, 47. pont).

58

Ily módon ellentétes lenne a 2011/95 irányelv 4. cikkével az a megállapítás, hogy szükségszerűen kizárólag a kérelmezőre hárul, hogy bemutassa valamennyi bizonyítékot, amellyel alátámaszthatók a nemzetközi védelem iránti kérelmét igazoló okok, ezen belül az, hogy egyrészt származási országában az ezen irányelv 10. cikkének (1) bekezdése értelmében vett meghatározott társadalmi csoporthoz tartozónak tekinthető, másrészt pedig, hogy emiatt üldöztetésnek van kitéve ebben az országban (lásd ebben az értelemben: 2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy] ítélet, C‑238/19, EU:C:2020:945, 54. és 55. pont).

59

Harmadszor, a 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdése értelmében a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozottságának értékelése egyedi alapon történik, és azt esetről esetre, körültekintően és óvatosan kell elvégezni, kizárólag a tények és körülmények konkrét értékelése alapján, annak meghatározása érdekében, hogy a megállapított tények és körülmények olyan fenyegetettséget jelentenek‑e, hogy az érintett személy egyéni helyzetére tekintettel megalapozottan félhet attól, hogy a származási országába való visszatérése esetén valóban üldöztetés áldozatává válik (lásd ebben az értelemben: 2023. szeptember 21‑iStaatssecretaris van Veiligheid en Justitie [Politikai vélemény a fogadó tagállamban] ítélet, C‑151/22, EU:C:2023:688, 42. pont; 2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 60. pont).

60

Ebben az összefüggésben a 2013/32 irányelv 10. cikke (3) bekezdésének b) pontja kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák egyrészt, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekről megfelelő vizsgálat után hozzanak határozatot, amelynek során pontos és naprakész információ beszerzésére kerül sor különböző forrásokból, például az EMTH‑tól, az UNHCR‑től és a releváns nemzetközi emberi jogi szervezetektől a kérelmezők származási országában uralkodó általános helyzetről, másrészt, hogy ezek az információk a kérelmek vizsgálatáért és a döntéshozatalért felelős személyzet rendelkezésére álljanak.

61

E célból, amint az a HCR nemzetközi védelemre vonatkozó, a Genfi Egyezmény 1. cikke A. részének (2) bekezdése keretében a nemi alapú üldöztetésről szóló, 1. sz. iránymutatása 36. pontjának x) alpontjából következik, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak a nők által benyújtott kérelmek elbírálása szempontjából releváns információkat kell gyűjteniük a származási országról, így például a nők törvény előtti helyzetéről, politikai, gazdasági és szociális jogaikról, az ország kulturális és társadalmi szokásairól, valamint e szokások be nem tartásának következményeiről, a nőket károsító hagyományos gyakorlatok gyakoriságáról, a nők elleni erőszak ismertté vált előfordulásáról és formáiról, a számukra biztosított védelemről, az ilyen erőszak elkövetőivel szembeni szankciókról, valamint egy ilyen kérelem benyújtását követően a származási országába visszatérő nőt fenyegető kockázatokról (2024. január 16‑iIntervyuirasht organ na DAB pri MS [Családon belüli erőszak áldozatául esett nők] ítélet, C‑621/21, EU:C:2024:47, 61. pont).

62

Negyedszer, pontosítani kell, hogy az, hogy egy harmadik országbeli állampolgár nő valamely tagállamban való tartózkodása során ténylegesen azonosult a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével, nem minősíthető a 2011/95 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerinti olyan körülmények, amelyet e személy a származási ország elhagyását követően maga idézett elő, sem pedig az ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének d) pontja értelmében vett olyan tevékenységnek, amelynek kizárólagos vagy legfőbb célja a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásához szükséges feltételek megteremtése volt. Elegendő ugyanis megállapítani annyit, hogy amennyiben az ilyen azonosulás jogilag megkövetelt módon bizonyítást nyer, azt semmiképpen nem lehet olyan visszaélésszerű lépésként és az alkalmazandó eljárással való visszaélés körébe tartozóként kezelni, mint amelyekkel szemben e rendelkezések fel kívánnak lépni (lásd ebben az értelemben: 2024. február 29‑iBundesamt für Fremdenwesen und Asyl [Utólagos vallási áttérés] ítélet, C‑222/22, EU:C:2024:192, 32. és 34. pont).

63

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy az alapeljárás felperesei a jelen ítélet 37. és 44. pontjában meghatározott részelemek tekintetében ténylegesen azonosultak‑e a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével, arra törekedve, hogy azt mindennapjaikban élvezhessék, oly módon, hogy ez az érték a identitásuk szerves részét képezi, és ennélfogva származási országukban az őket körülvevő társadalom másként kezelné őket. Ebben az összefüggésben nem kell figyelembe venni azt a körülményt, hogy elkerülhetnék a származási országukban az ezen azonosulás miatti üldöztetés tényleges veszélyét azzal, hogy tartózkodnak annak kifejezésre juttatásától (lásd ebben az értelemben: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 70., 71., 74. és 75. pont).

64

A fentiekre tekintettel az első két kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontját és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a származási országban fennálló körülményektől függően a „meghatározott társadalmi csoporthoz” tartozás mint a menekült jogállás elismerését maga után vonó „üldöztetési ok” fennállása megállapítható azon nők esetében, ideértve a kiskorúakat is, akik ezen ország állampolgárai, és akiknek közös jellemzője, hogy valamely tagállamban való tartózkodásuk során ténylegesen azonosultak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével.

65

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a harmadik kérdés második részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezéssel ellentétes az olyan „nemzeti joggyakorlat”, amely szerint a hatáskörrel rendelkező hatóság az „általános okokból” benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelem keretében anélkül értékeli a gyermek mindenek felett álló érdekét, hogy azt „elsőként konkrétan megállapítaná”.

66

Amint azonban a főtanácsnok indítványának 67. pontjában rámutatott, sem az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, sem a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem állapítható meg, hogy az alapügyben ilyen „általános okokból” benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelemről lenne szó.

67

Jóllehet az uniós jogra vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések releváns jellege vélelmezett, az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem tanácsadó vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről, hanem az valamely jogvita tényleges megoldásának szükségességétől függ (2021. január 14‑iThe International Protection Appeals Tribunal és társai ítélet, C‑322/19 és C‑385/19, EU:C:2021:11, 53. pont).

68

Következésképpen, mivel a harmadik kérdés második része valójában a Bíróság tanácsadó véleményének kikérésére irányul, az elfogadhatatlan.

69

Harmadik kérdésének első részével és negyedik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezéssel ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság anélkül hoz határozatot a kiskorú által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemről, hogy egyedi értékelés keretében konkrétan megállapította volna e kiskorú mindenek felett álló érdekét.

70

Ebben az összefüggésben e bíróság azt a kérdést is felteszi, hogy figyelembe kell‑e venni a kiskorú által a valamely tagállamban való huzamos tartózkodás, valamint a visszatérési kötelezettségével kapcsolatos bizonytalanság miatt állítólagosan elszenvedett sérelmet, és ha igen, milyen módon.

71

Az eljárás szóbeli szakaszában elhangzottakra tekintettel már előzetesen el kell oszlatni minden kétséget a tekintetben, hogy ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek esetlegesen elfogadhatatlanok lennének azért, mert K és L a 2011/95 irányelv 2. cikkének k) pontja értelmében már nem kiskorú. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből ugyanis kitűnik, hogy K és L az alapeljárás tárgyát képező elutasítással érintett ismételt kérelmük benyújtásának időpontjában, azaz 2019. április 4‑én még nem töltötték be a 18. életévüket.

72

Mindemellett emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 24. cikkének (2) bekezdése, amely a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdésében foglaltak alapján a Charta azon cikkei között szerepel, amelyek alkalmazását ezen irányelvnek elő kell mozdítania, úgy rendelkezik, hogy „[a] hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie”.

73

A Charta 24. cikkének (2) bekezdéséből, valamint a Gyermek jogairól szóló, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1989. november 20‑án elfogadott – a Charta 24. cikkéhez fűzött magyarázatokban kifejezetten hivatkozott – nemzetközi egyezmény (kihirdette: az 1991. évi LXIV. törvény) 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét nemcsak a gyermekekre vonatkozó kérelmek érdemi elbírálása során kell figyelembe venni, hanem azoknak különleges eljárási garanciák mellett az ezen értékelést megelőző döntéshozatali eljárást is befolyásolniuk kell. Amint ugyanis arra az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága rámutatott, az e 3. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „a gyermek mindenek felett álló érdeke” kifejezés egyszerre utal anyagi jogra, értelmező elvre és eljárási szabályra (lásd: Gyermekjogi Bizottság, 14. sz. Átfogó Kommentár (2013) a gyermekek legfőbb (mindenek felett álló) érdekük elsődleges szempontként történő figyelembevételéhez való jogáról, 3. cikk (1) bekezdés, CRC/C/GC/14, 6. pont).

74

Emellett a Charta 24. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy a gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik, és az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni.

75

Először is, amint az a 2011/95 irányelv (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, a gyermek mindenek felett álló érdekének a nemzetközi védelem iránti eljárásban történő vizsgálatakor a tagállamoknak megfelelően tekintetbe kell venniük különösen a család egységének elvét, a kiskorú jólétét és szociális fejlődését – amely magában foglalja egészségét, családi állapotát és oktatását –, valamint a személyi biztonságát érintő megfontolásokat.

76

E tekintetben a 2011/95 irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontja előírja, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelését a kérelmező életkorának figyelembevételével kell elvégezni, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek‑e. Ebben az összefüggésben ezen irányelv 9. cikke (2) bekezdésének f) pontja rögzíti, hogy az ilyen üldöztetés többek között olyan cselekmény formájában is megjelenhet, amelyet „gyermekekkel szemben” követtek el.

77

A kérelmező életkorából levonandó következmények értékelése, ideértve a kérelmező mindenek felett álló érdekét is, amennyiben kiskorúról van szó, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑iM. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 69. és 70. pont).

78

A fenti megfontolásokból következik, hogy amennyiben kiskorú a nemzetközi védelmet kérelmező, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságának elbírálásakor – egyedi vizsgálatot követően – mindenképpen figyelembe kell vennie e kiskorú mindenek felett álló érdekét.

79

Másodszor, a 2011/95 irányelv (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamoknak a nemzetközi védelem iránti eljárásban figyelembe kell venniük a kiskorú véleményét életkorának és érettségi fokának megfelelően. A 2013/32 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése értelmében továbbá a tagállamok nemzeti jogszabályaikban meghatározhatják azokat az eseteket, amikor biztosítani kell a kiskorú személyes meghallgatását. Amennyiben a kiskorú számára ilyen lehetőség áll rendelkezésre, ezen irányelv 15. cikke (3) bekezdésének e) pontja előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy e meghallgatás gyermekbarát módon történjen. Ebben az összefüggésben az említett irányelv 10. cikke (3) bekezdése d) pontjának megfelelően a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az illetékes nemzeti hatóságok kapjanak lehetőséget arra, hogy szükség esetén szakértői tanácsot kérjenek többek között a gyermekeket érintő sajátos kérdésekben.

80

Mivel a 2011/95 irányelv és a 2013/32 irányelv nem tartalmaz pontosabb rendelkezéseket, a tagállamnak kell meghatároznia a gyermek mindenek felett álló érdekének a nemzetközi védelem iránti eljárásban történő értékelésére vonatkozó részletes szabályokat, különösen, hogy mely időpontban vagy időpontokban és milyen formában kell ezt az értékelést elvégezni, tiszteletben tartva a Charta 24. cikkét, valamint a jelen ítélet 75–79. pontjában felidézett rendelkezéseket.

81

E tekintetben pontosítani kell egyrészt, hogy a Charta 51. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a Charta 24. cikkének (2) bekezdését, amennyiben az Unió jogát hajtják végre, tehát akkor is, amikor a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti „ismételt kérelmet” vizsgálnak. Másrészt, mivel ezen irányelv 40. cikkének (2) bekezdése nem tesz semmilyen különbséget a nemzetközi védelem iránti első kérelem és az „ismételt kérelem” között az annak alátámasztására alkalmas körülmények vagy tények jellegét illetően, hogy a kérelmező megfelel a 2011/95 irányelv értelmében vett nemzetközi védelemre jogosult személy jogállására vonatkozó feltételeknek, az e kérelmek alapjául szolgáló tények és körülmények értékelését mindkét esetben a 2011/95 irányelv 4. cikkének megfelelően kell elvégezni (2021. június 10‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Új körülmények vagy tények] ítélet, C‑921/19, EU:C:2021:478, 40. pont).

82

Ami azt a kérdést illeti, hogy figyelembe kell‑e venni a kiskorú által a valamely tagállamban való huzamos tartózkodás, valamint a visszatérési kötelezettségével kapcsolatos bizonytalanság miatt állítólagosan elszenvedett, az e kiskorú által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak betudható sérelmet, és ha igen, milyen módon, a kérdést előterjesztő bíróság álláspontjával egyezően meg kell állapítani, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak nem feladata az ilyen sérelem fennállásának értékelése abban az eljárásban, amely annak megállapítására irányul, hogy származási országába való visszatérése esetén az érintett személy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása” miatti üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e.

83

Mindazonáltal ezen irányelvnek a Charta 24. cikke (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikke (3) bekezdésének értelmében az egyik tagállamban való huzamos tartózkodás, főleg ha az egybeesik a kiskorú kérelmező identitásképző életszakaszának időszakával, figyelembe vehető az olyan üldöztetési okon alapuló nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése során, mint amilyen az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás”.

84

A fenti indokokra tekintettel a harmadik kérdés első részére és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezéssel ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság anélkül hoz határozatot a kiskorú által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemről, hogy egyedi értékelés keretében konkrétan megállapította volna e kiskorú mindenek felett álló érdekét.

85

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 24. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan „nemzeti joggyakorlat”, amely szerint az „általános okokat” a nemzetközi védelem iránti első kérelem vizsgálata során figyelembe lehet venni, a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja szerinti „ismételt kérelem” vizsgálata során azonban nem.

86

Márpedig a jelen ítélet 66–68. pontjában kifejtett indokok miatt, és amint arra a főtanácsnok indítványának 73. pontjában lényegében rámutat, az ötödik kérdés elfogadhatatlan, mivel nem kapcsolódik az alapeljáráshoz.

87

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: