–

SN képviseletében M. Hanahoe és R. Purcell solicitors, S. Guerin és C. Donnelly SC, valamint M. Lynam és S. Brittain barristers,

–

SD képviseletében C. Mulholland solicitor, S. Guerin és C. Donnelly SC, M. Lynam és S. Brittain barristers, valamint E. Walker BL,

–

Írország képviseletében P. Gallagher, A. Morrissey és C. McMahon, meghatalmazotti minőségben, segítőik: M. Gray és R. Kennedy SC, valamint A. Carroll, L. Masterson és H. Godfrey BL,

–

a Dán Királyság képviseletében L. Teilgård, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Unió Tanácsa képviseletében A. Ștefănuc, K. Pleśniak, A. Antoniadis és J. Ciantar, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében H. Leupold, L. Baumgart és H. Krämer, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 50. cikk, az EUMSZ 217. cikk, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló, az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt (21.) jegyzőkönyv (a továbbiakban: (21.) jegyzőkönyv), a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás (HL 2020. L 29., 7. o.; a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) és az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia közösség, és másrészről Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága között létrejött kereskedelmi és együttműködési megállapodás (HL 2021. L 149., 10. o.; a továbbiakban: kereskedelmi és együttműködési megállapodás) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága igazságügyi hatóságai által az SD‑vel szemben büntetőeljárás lefolytatása céljából, illetve az SN‑nel szemben büntetés végrehajtása céljából kibocsátott két európai elfogatóparancs Írországban történő végrehajtása keretében terjesztették elő.

3

Az EUSZ 50. cikk értelmében:

„(1)   Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2)   A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az [EUMSZ 218. cikk] (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3)   A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

(4)   A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépő tagállamot képviselő tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rá vonatkozó tanácskozásain és a rá vonatkozó határozatok meghozatalában nem vesz részt.

A minősített többséget az [EUMSZ 238. cikk] (3) bekezdése b) pontjának megfelelően kell meghatározni.

(5)   Amennyiben az az állam, amely kilépett az Unióból, később újra felvételét kéri, kérelmére a 49. cikkben megállapított eljárást kell alkalmazni.”

4

Az EUMSZ harmadik részének „A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség[re]” (a továbbiakban: a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség) vonatkozó V. címében található EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése szerint:

„Az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, és magában foglalja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítését a (2) bekezdésben és a 83. cikkben említett területeken.

Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg, amelyek célja:

[…]

5

Az említett Szerződésnek az Unió külső tevékenységére vonatkozó ötödik részének „Nemzetközi megállapodások[ra]” vonatkozó V. címében szereplő EUMSZ 217. cikk a következőképpen szól:

„Az Unió egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel kölcsönös jogok és kötelezettségek, közös fellépés és különleges eljárások által jellemzett társulást létrehozó megállapodásokat köthet.”

6

A (21.) jegyzőkönyv 1. cikke szerint:

„A 3. cikkre is figyelemmel, az Egyesült Királyság és Írország nem vesz részt az [EUM‑Szerződés] harmadik részének V. címe alapján javasolt intézkedések Tanács által történő elfogadásában. A Tanács egyhangúlag elfogadandó jogi aktusainak elfogadásához az Egyesült Királyság és Írország kormányainak képviselőit kivéve a Tanács tagjainak egyhangú szavazata szükséges.

E cikk alkalmazásában a minősített többséget az [EUMSZ 238. cikk] (3) bekezdésének megfelelően kell meghatározni.”

7

E jegyzőkönyv 2. cikke az alábbiakat írja elő:

„Az 1. cikkből következően, valamint a 3., 4. és 6. cikkre is figyelemmel, [az EUM‑Szerződés] harmadik része V. címének rendelkezései, az e cím alapján elfogadott intézkedések, az e cím alapján kötött nemzetközi megállapodások rendelkezései és az Európai Unió Bíróságának az ilyen rendelkezést vagy intézkedést értelmező határozatai nem kötelezőek, illetve nem alkalmazhatóak az Egyesült Királyságra vagy Írországra; az ilyen rendelkezések, intézkedések vagy határozatok ezeknek az országoknak a hatásköreit, jogait és kötelezettségeit semmilyen módon nem érintik. Az ilyen rendelkezések, intézkedések vagy határozatok semmilyen módon nem érintik sem a közösségi, sem az uniós vívmányokat, továbbá nem képezik részét az uniós jognak annyiban, amennyiben ezeket az Egyesült Királyságra és Írországra kell alkalmazni.”

8

Az említett jegyzőkönyv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen szól:

„Az Egyesült Királyság vagy Írország valamely javaslatnak vagy kezdeményezésnek az [EUM‑Szerződés] harmadik részének V. címe alapján a Tanácshoz történt benyújtását követő három hónapon belül írásban bejelentheti a Tanács elnökének, hogy részt kíván venni egy ilyen javasolt intézkedés meghozatalában és alkalmazásában, amely bejelentéssel egyben erre jogosulttá válik.”

9

Ugyanezen jegyzőkönyv 4a. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E jegyzőkönyv rendelkezései az [EUM‑Szerződés] harmadik részének IV. címe alapján javasolt vagy elfogadott olyan intézkedések esetében is vonatkoznak az Egyesült Királyságra és Írországra, amelyek az e két országra nézve kötelező, meglévő intézkedést módosítanak.

(2)   Azokban az esetekben azonban, amikor a Tanács a Bizottság javaslata alapján úgy határoz, hogy az Egyesült Királyság vagy Írország kívülmaradása a meglévő intézkedés módosított változatának alkalmazásából gyakorlatilag lehetetlenné teszi az érintett intézkedés alkalmazását más tagállamok vagy az Unió számára, az említett két tagállamot a 3. vagy 4. cikk szerinti bejelentés megtételére szólíthatja fel. A 3. cikk alkalmazásában egy új két hónapos határidő veszi kezdetét azon a napon, amikor a Tanács ilyen határozatot hozott.

[…]”

10

A (21.) jegyzőkönyv 6. cikke a következőket mondja ki:

„Ha az e jegyzőkönyvben említett esetekben a Tanács által [az EUM‑Szerződés] harmadik részének V. címe alapján elfogadott valamely intézkedés kötelező az Egyesült Királyságra vagy Írországra, a Szerződések megfelelő rendelkezéseit alkalmazni kell az érintett államra az adott intézkedéssel kapcsolatban.”

11

A kilépésről rendelkező megállapodásnak „A kilépéssel kapcsolatos rendelkezések[et]” magában foglaló harmadik része alá tartozó 62. cikke a „Folyamatban lévő igazságügyi együttműködési eljárások büntetőügyekben” címet viseli. E cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyesült Királyságban, valamint a tagállamokban az Egyesült Királyságot érintő helyzetekben az alábbi jogi aktusok a következőképpen alkalmazandók:

[…]

[…]”

12

E megállapodásnak az „Átmenet” című negyedik részében szereplő, az „Átmeneti időszak” című 126. cikke értelmében:

„Rendelkezésre áll egy átmeneti vagy végrehajtási időszak, amely e megállapodás hatálybalépésének napján kezdődik és 2020. december 31‑én ér véget.”

13

Az említett megállapodás negyedik részében szereplő, „Az átmenet hatálya” című 127. cikk kimondja:

„(1)   Amennyiben e megállapodás másként nem rendelkezik, az uniós jog alkalmazandó az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban.

[…]

(6)   Amennyiben e megállapodás másként nem rendelkezik, az átmeneti időszak alatt az (1) bekezdés szerint alkalmazandó uniós jogban szereplő – beleértve a tagállamok által végrehajtott és alkalmazott jogot is –, a tagállamokra vonatkozó hivatkozásokat úgy kell érteni, hogy azok magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

[…]”

14

Ugyanezen megállapodásnak a „Záró rendelkezések[et]” tartalmazó hatodik részében található 185. cikke a „Hatálybalépés és alkalmazás” címet viseli. E cikk negyedik bekezdése a következőket írja elő:

„A második és harmadik rész – a 19. cikk, a 34. cikk (1) bekezdése, a 44. cikk és a 96. cikk (1) bekezdése kivételével –, a hatodik rész I. címe, valamint a 169–181. cikk az átmeneti időszak végétől alkalmazandó.”

15

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás huszonharmadik preambulumbekezdésének szövege a következő:

„Figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyság és az Unió között a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása és a büntetőjogi szankciók végrehajtása terén folytatott együttműködés – amely kiterjed többek között a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelemre és e veszélyek megelőzésére – lehetővé teszi az Egyesült Királyság és az Unió biztonságának megerősítését”.

16

E megállapodás „Cél” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ez a megállapodás megteremti a Felek közötti széles körű kapcsolat alapját, a jólét és a jószomszédi viszony térségén belül, amelyet az együttműködésen alapuló szoros és békés kapcsolatok jellemeznek, tiszteletben tartva a Felek autonómiáját és szuverenitását.”

17

Az említett megállapodás „Kiegészítő megállapodások” című 2. cikke előírja:

„(1)   Amennyiben az Unió és az Egyesült Királyság egyéb kétoldalú megállapodásokat köt egymással, az ilyen megállapodások az e megállapodást kiegészítő megállapodásoknak minősülnek, kivéve, ha az említett megállapodások másként rendelkeznek. Az ilyen kiegészítő megállapodások az e megállapodás által szabályozott átfogó kétoldalú kapcsolatok szerves részét és az átfogó keret részét képezik.

(2)   Az (1) bekezdés a következőkre is alkalmazandó:

18

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás „Fogalommeghatározások” című 6. cikke (1) bekezdésének g) pontja előírja, hogy e megállapodás alkalmazásában az „átmeneti időszakot” úgy kell értelmezni, hogy az a kilépésről rendelkező megállapodás 126. cikkében meghatározott átmeneti időszakra vonatkozik.

19

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás „Bűnüldözési és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködése” című harmadik része tartalmazza többek között az „Átadás” című VII. címet, amelyben e megállapodás 596–632. cikke található.

20

Az említett megállapodás „Célkitűzés” című 596. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E cím célkitűzése annak biztosítása, hogy egyrészről a tagállamok, másrészről az Egyesült Királyság közötti kiadatási rendszer az e cím feltételeinek megfelelő elfogatóparancs alapján végrehajtott átadási mechanizmuson alapuljon.”

21

Ugyanezen megállapodás „Alkalmazás a meglévő európai elfogatóparancsokra” című 632. cikke a következőket írja elő:

„E cím alkalmazandó a valamely Állam által az átmeneti időszak lejárta előtt a [2002/584] kerethatározattal összhangban kibocsátott európai elfogatóparancsokra, amennyiben a keresett személyt az átmeneti időszak lejárta előtt nem az elfogatóparancs végrehajtása céljából tartóztatták le.”

22

A 2002/584 kerethatározatot az ír jogrendbe az European Arrest Warrant Act 2003 (az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvény) ültette át. A 2003. évi törvény 3. szakasza felhatalmazza a külügyminisztert arra, hogy e törvény alkalmazásában rendeletben jelölje ki azt az érintett tagállamot, amely a nemzeti joga értelmében alkalmazandóvá tette az említett kerethatározatot. Az European Arrest Warrant Act, 2003 (Designated Member States) Order 2004 (az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvényen alapuló 2004. évi rendelet [Kijelölt tagállam]) az Egyesült Királyságot jelölte ki az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvény 3. szakaszának alkalmazásában.

23

Az European Arrest Warrant (Application to Third Countries amendment) and Extradition (Amendment) Act, 2012 (az európai elfogatóparancsról [Alkalmazás harmadik országokra és módosítás] és a kiadatásról [Módosítás] szóló 2012. évi törvény, a továbbiakban: a 2012. évi törvény) értelmében a külügyminiszter elrendelheti az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvény valamely harmadik ország vonatkozásában történő alkalmazását, amennyiben – amint azt az említett irányelv 2. szakaszának (3) bekezdése pontosítja – az érintett harmadik ország és az Európai Unió között megállapodás van érvényben a büntetőeljárás lefolytatása vagy a büntetés végrehajtása céljából keresett személyek átadása tárgyában.

24

Az Egyesült Királyság valamely igazságügyi hatósága által kibocsátott európai elfogatóparancsok vonatkozásában egyfelől a kilépésről rendelkező megállapodásnak a 2002/584 kerethatározat alkalmazását illető, az átmeneti időszak alatti fenntartására vonatkozó rendelkezéseinek, másfelől pedig a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak a harmadik része VII. címe által bevezetett átadási mechanizmusnak egyes, ezen átmeneti időszak lejárta előtt kibocsátott európai elfogatóparancsokra való alkalmazását előíró rendelkezésének végrehajtása céljából, Írország egymást követően elfogadta:

25

SD‑t az Egyesült Királyság igazságügyi hatóságai által 2020. március 20‑án 8 év szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs alapján 2020. szeptember 9‑én elfogták Írországban. SN‑t pedig az ugyanezen hatóságok által 2020. október 5‑én büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs alapján 2021. február 25‑én fogták el Írországban. Az érintetteket Írországban előzetes letartóztatásba helyezték az Egyesült Királyság hatóságainak történő átadásukról szóló határozat meghozataláig, és jelenleg fogva tartásban vannak.

26

2021. február 16‑án és 2021. március 5‑én SD, illetve SN vizsgálatot kezdeményezett a High Court (felsőbíróság, Írország) előtt, lényegében a fogva tartásuk jogszerűségét vitatva, és arra hivatkozva, hogy Írország már nem alkalmazhatja az európai elfogatóparancs rendszerét az Egyesült Királyság vonatkozásában. E bíróság, miután megállapította, hogy az érintettek fogva tartása jogszerű volt, elutasította a szabadlábra helyezésük iránti kérelmet. Az érintettek ezt követően két külön fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

27

Az említett bíróság szerint a 2002/584 kerethatározatot az ír jogba átültető, az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvény alkalmazandó valamely harmadik ország tekintetében, amennyiben az említett harmadik ország és az Unió között megállapodás van érvényben a büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetés végrehajtása céljából keresett személyek átadása tárgyában. Mindazonáltal e szabályozás alkalmazhatóságához az szükséges, hogy a szóban forgó megállapodás kötelező legyen Írországra nézve.

28

Így abban az esetben, ha a kilépésről rendelkező megállapodásnak és a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak az európai elfogatóparancs rendszerére vonatkozó rendelkezései nem kötelezőek Írországra nézve, az említett rendszernek az Egyesült Királyság vonatkozásában történő fenntartását előíró nemzeti intézkedések érvénytelenek, következésképpen az érintettek további fogva tartása jogellenes. Ennélfogva ez utóbbiak fogva tartásának jogszerűsége attól függ, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás és a kereskedelmi és együttműködési megállapodás érvényesen köti‑e Írországot, amiről nem lehet szó, mivel azok a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó olyan intézkedéseket tartalmaznak, amelyek alól Írország a (21.) jegyzőkönyv értelmében mentességet élvez.

29

SN és SD szerint sem az EUSZ 50. cikk, sem pedig az EUMSZ 217. cikk – amelyek a kilépésről rendelkező megállapodás, illetve a kereskedelmi és együttműködési megállapodás jogalapját képezik – nem alapozhatja meg azt, hogy e megállapodásokba a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó intézkedéseket foglaljanak bele. E megállapodások esetében az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése második albekezdésének d) pontját is meg kellett volna jelölni, mivel ez utóbbi rendelkezésnek az említett megállapodások jogalapjához történő hozzáadása megalapozta volna a (21.) jegyzőkönyv alkalmazását.

30

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal megjegyzi, hogy Írország akkor írta alá a 2002/584 kerethatározatot, amikor az Egyesült Királyság szerves részét képezte az e kerethatározat által létrehozott rendszernek. Így a kilépésről rendelkező megállapodás, illetve a kereskedelmi és együttműködési megállapodás rendelkezései nem rónak új kötelezettségeket Írországra, hanem inkább a fennálló kötelezettségek fenntartását írják elő. Ezenkívül a két megállapodás a nemzetközi jog értelmében kötelező erejű az Egyesült Királyságra és az Unióra nézve.

31

E körülmények között a Supreme Court (legfelsőbb bíróság, Írország) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Tekintettel arra, hogy Írország megőrzi szuverenitását a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében, azzal, hogy Írország az Unió által az EUMSZ harmadik részének V. címe alapján e területre vonatkozóan hozott intézkedések tekintetében bejelentheti részvételi szándékát;

Tekintettel arra, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás (és az annak megkötéséről szóló határozat) megállapított anyagi jogi alapja az EUSZ 50. cikk;

Tekintettel arra, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás (és az annak megkötéséről szóló határozat) megállapított anyagi jogi alapja az EUSZ 217. cikk;

Tekintettel arra, hogy ebből eredően nem tekintették úgy, hogy Írország számára kötelező vagy megengedett lett volna a részvételi szándék bejelentése, így ilyen részvételi szándékot nem jelentett be:

32

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását, másodlagosan pedig ezen szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése alapján a gyorsított eljárás alkalmazását kérte. Kérelme alátámasztására többek között arra hivatkozott, hogy SN és SD jelenleg meg van fosztva szabadságától mindaddig, amíg az Egyesült Királyság hatóságainak történő átadásukról döntés nem születik.

33

Elsősorban meg kell jegyezni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében annak meghatározására irányul, hogy az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségére vonatkozó V. címe alá tartozó 2002/584 kerethatározat értelmében kibocsátott európai elfogatóparancsokat Írországnak végre kell‑e hajtania. Így a kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezheti.

34

Másodsorban a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a szóban forgó ügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és hogy további fogva tartása az alapjogvita kimenetelétől függ (2020. december 17‑iOpenbaar Ministerie [A kibocsátó igazságügyi hatóság függetlensége] ítélet, C‑354/20 PPU és C‑412/20 PPU, EU:C:2020:1033, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. október 26‑iOpenbaar Ministerie [A végrehajtó igazságügyi hatóság által történő meghallgatáshoz való jog] ítélet, C‑428/21 PPU és C‑429/PPU, EU:C:2021:876, 32. pont).

35

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy SN és SD jelenleg fogva tartásban van. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott, a jelen ítélet 28. pontjában összefoglalt magyarázatok fényében az írországi fogva tartásuk a Bíróság által ebben az ügyben meghozandó határozattól függ, mivel az általa adott választól függően SN és SD szabadon bocsátható vagy átadható az Egyesült Királyság hatóságainak.

36

E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2021. augusztus 17‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálják el.

37

Egyebekben úgy határozott, hogy ezen ügyet visszautalja a Bíróság elé annak érdekében, hogy azt a nagytanács elé utalja.

38

Az együttesen vizsgálandó kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy kötelezőek‑e Írországra nézve egyrészt a kilépésről rendelkező megállapodás azon rendelkezései, amelyek előírják az európai elfogatóparancs rendszerének az átmeneti időszak alatti fenntartását az Egyesült Királyság tekintetében, másrészt pedig a kereskedelmi és együttműködési megállapodás azon rendelkezése, amely az átmeneti időszak lejárta előtt kibocsátott európai elfogatóparancsokra és ezen időszak lejárta előtt még el nem fogott személyekre vonatkozóan e megállapodás harmadik részének VII. címe által bevezetett átadási rendszer alkalmazását írja elő.

39

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem határozza meg e megállapodások azon konkrét rendelkezéseit, amelyek értelmében az alapügy tárgyát képező európai elfogatóparancsokat végre kell hajtani. Mindemellett ez a körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság megadja a nemzeti bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (lásd ebben az értelemben: 2017. március 7‑iX és X ítélet, C‑638/16 PPU, EU:C:2017:173, 39. pont; 2021. június 17‑iSimonsen & Weel ítélet, C‑23/20, EU:C:2021:490, 81. pont).

40

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az előterjesztett kérdések egyrészt a kilépésről rendelkező megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke (1) bekezdésének b) pontjára, másrészt pedig a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikkére vonatkoznak.

41

A kilépésről rendelkező megállapodás 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 185. cikkének negyedik bekezdése ugyanis előírja azon kötelezettségnek az átmeneti időszak lejártát követő fenntartását, hogy a 2002/584 kerethatározattal összhangban kibocsátott európai elfogatóparancsokat végre kell hajtani, amennyiben a keresett személyt ezen időszak lejárta, azaz e megállapodás 126. cikkében meghatározottak szerint 2020. december 31. előtt elfogták.

42

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikke az átmeneti időszak lejárta előtt ezen kerethatározatnak megfelelően kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtását az e megállapodás harmadik részének VII. címében előírt átadási rendszer hatálya alá vonja abban az esetben, ha a keresett személyt az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából még nem fogták el ugyanezen időszak lejárta előtt.

43

Konkrétabban tehát egyrészt a kilépésről rendelkező megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja, másrészt pedig a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikke tekintetében kell megvizsgálni, hogy azoknak az első, illetve a második megállapodásba való belefoglalásának a (21.) jegyzőkönyv alkalmazhatóságát kellett volna‑e eredményeznie, ami főszabály szerint ugyanezen rendelkezések Írországra való alkalmazhatatlanságát jelentené, nem érintve azonban az említett jegyzőkönyvben ezen tagállam számára biztosított azon lehetőséget, hogy az EUM‑Szerződés harmadik része V. címének hatálya alá tartozó intézkedések alkalmazásában részt vegyen.

44

E körülmények között és a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében nyújtott magyarázatokra tekintettel meg kell állapítani, hogy e bíróság a kérdéseivel annak megállapítására kéri a Bíróságot, hogy az EUSZ 50. cikket, az EUMSZ 217. cikket és a (21.) jegyzőkönyvet úgy kell‑e értelmezni, hogy Írországra nézve kötelező erejű a kilépésről rendelkező megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja, valamint a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikke.

45

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a (21.) jegyzőkönyv előírja, hogy Írország nem vesz részt az EUMSZ harmadik részének V. címe alapján javasolt intézkedések Tanács általi elfogadásában, és hogy az e cím alapján elfogadott intézkedések, valamint az Unió által az említett cím alapján kötött nemzetközi megállapodások rendelkezései nem kötelezőek, illetve nem alkalmazhatóak Írországra, kivéve ha úgy határoz, hogy részt vesz az ilyen intézkedések elfogadásában, vagy elfogadja azokat.

46

Ugyanakkor a kilépésről rendelkező megállapodást és a kereskedelmi és együttműködési megállapodást nem az említett cím, hanem az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése, illetve az EUMSZ 217. cikk alapján kötötték. Ennélfogva azt kell meghatározni, hogy e jogalapok önmagukban megfelelőek voltak‑e egyrészt az Egyesült Királyság által kibocsátott európai elfogatóparancsokat illetően a 2002/584 kerethatározat alkalmazásának fenntartására vonatkozó rendelkezéseknek a kilépésről rendelkező megállapodásba való belefoglalásának megalapozására, másrészt pedig a kereskedelmi és együttműködési megállapodásba egy olyan rendelkezés belefoglalásának megalapozására, amely előírja az átmeneti időszak lejárta előtt kibocsátott európai elfogatóparancsokra és ezen időszak lejárta előtt az ilyen elfogatóparancsok alapján még el nem fogott személyekre vonatkozóan e megállapodás harmadik részének VII. címe által bevezetett átadási rendszer alkalmazását, vagy pedig – amint SD és SN állítja – az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése második albekezdésének d) pontját is meg kellett volna jelölni ezen megállapodások anyagi jogi jogalapjaként, kiváltva ezáltal a (21.) jegyzőkönyv alkalmazását.

47

Ugyanis éppen a jogi aktus jogalapja – amelynek megfelelőségét olyan objektív elemek alapján kell vizsgálni, mint annak célja és tartalma – az, ami meghatározza az esetlegesen alkalmazandó jegyzőkönyveket, és nem fordítva (2013. október 22‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑137/12, EU:C:2013:675, 74. pont).

48

Ami elsősorban a kilépésről rendelkező megállapodás jogalapjaként elfogadott EUSZ 50. cikket illeti, annak (2) és a (3) bekezdéséből kitűnik, hogy e cikk olyan kilépési eljárást ír elő, amely magában foglalja először is a kilépési szándéknak az Európai Tanácsnak való bejelentését, másodszor a tárgyalást, valamint a kilépés részletes szabályait az érintett tagállam és az Unió közötti jövőbeni kapcsolatokra tekintettel megállapító megállapodás megkötését, és harmadszor az Unióból való szorosabb értelemben vett kilépést e megállapodás hatálybalépésekor, vagy ha ilyen megállapodásra nem kerül sor, két évvel az Európai Tanácsnak tett bejelentést követően, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben egyhangúlag úgy határoz, hogy meghosszabbítja e határidőt (2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

Ebből következően az EUSZ 50. cikk kettős célt követ, nevezetesen egyrészt rögzíti a tagállamoknak az Unióból való kilépésre vonatkozó szuverén jogát, másrészt létrehoz egy eljárást annak lehetővé tétele érdekében, hogy az ilyen kilépésre szabályozott módon kerüljön sor (2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 56. pont).

50

Az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése ez utóbbi cél hatékony elérése érdekében biztosít kizárólagos hatáskört az Unió számára arra, hogy megtárgyalja és megkösse a kilépés részletes szabályait meghatározó megállapodást, mivel e megállapodás célja, hogy a Szerződések hatálya alá tartozó valamennyi területen szabályozza az Unió és a kilépő állam különválásával kapcsolatos valamennyi kérdést.

51

Az Unió tehát e hatáskör alapján tárgyalhatta meg és köthette meg a kilépésről rendelkező megállapodást, amely többek között az Egyesült Királysággal fennálló kapcsolatokban előírja az uniós vívmányok jelentős részének további alkalmazását a bizonytalanságok mérséklése és az abból eredő zavarok lehetőség szerint minimumra korlátozása érdekében, hogy a kilépés időpontjában a Szerződések a kilépő államra többé nem alkalmazandók, amint az az Európai Tanács által az Egyesült Királyságnak az EUSZ 50. cikk alapján tett bejelentését követően tartott, 2017. április 29‑i rendkívüli ülésén elfogadott iránymutatások 4. pontjából következik.

52

Közelebbről, a kilépésről rendelkező megállapodás 127. cikke előírja, hogy amennyiben e megállapodás másként nem rendelkezik, az uniós jog, amelynek részét képezi a 2002/584 kerethatározat, alkalmazandó az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban. Ezenkívül e megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdése értelmében e kerethatározat az Egyesült Királysággal való kapcsolatokban az ugyanezen megállapodás 62. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett helyzetekben alkalmazandó.

53

Egyébiránt, amint azt a főtanácsnok az indítványának 52. és 53. pontjában kifejtette, az EUMSZ 218. cikkben előírt, nemzetközi megállapodások megkötésére irányuló eljárás összeegyeztethetetlen lehet az EUSZ 50. cikk (2) és (4) bekezdésében előírt eljárással, például azon körülmény miatt, hogy az említett EUMSZ 218. cikk alapján a Tanács egyhangúlag jár el a megállapodás megkötése esetén, nem pedig – mint a kilépésről rendelkező megállapodás esetében – minősített többséggel, ráadásul a kilépő tagállam képviselőjének részvétele nélkül.

54

Márpedig, mivel a kilépésről rendelkező megállapodás célja az, hogy a jelen ítélet 50. pontjában említett valamennyi területet és kérdést lefedje, és mivel az EUSZ 50. cikk (2) bekezdéséhez nem kapcsolhatók olyan jogalapok, amelyek az említett cikk (2) és (4) bekezdésében előírt eljárással összeegyeztethetetlen eljárásokat írnak elő (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑iBizottság kontra Tanács [Örményországgal való megállapodás] ítélet, C‑180/20, EU:C:2021:658, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ebből azt a következtetést kell levonni, hogy kizárólag az EUSZ 50. cikk, mint önálló jogalap és a Szerződésekben meghatározott bármely más jogalaptól független jogalap biztosíthatja a kilépésről rendelkező megállapodásban az említett Szerződések hatálya alá tartozó területek összességének koherens kezelését, lehetővé téve annak biztosítását, hogy a kilépésre szabályozott módon kerüljön sor.

55

Pontosítani kell továbbá, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek e megállapodás hatálybalépésének időpontját megelőzően kötelező erejűek voltak Írországban. Márpedig az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése második albekezdése d) pontjának a kilépésről rendelkező megállapodás alapjául szolgáló anyagi jogi jogalaphoz való hozzáadása bizonytalanságokat keletkeztetne, mivel a (21.) jegyzőkönyv ebből eredő alkalmazandósága miatt Írországot – amely úgy döntött, hogy kötelezőnek fogadja el az európai elfogatóparancs rendszerét, az Egyesült Királyság vonatkozásában is – úgy kezelnék, mintha abban sosem vett volna részt. Egy ilyen helyzet nehezen lenne összeegyeztethető a szabályozott módon történő kilépés érdekében a bizonytalanságok mérséklésére és a zavarok korlátozására irányuló, a jelen ítélet 51. pontjában kifejtett céllal.

56

Így, mivel az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése képezi a kilépésről rendelkező megállapodás megkötésének egyetlen megfelelő jogalapját, a (21.) jegyzőkönyv rendelkezései ebben az összefüggésben nem voltak alkalmazhatók.

57

Ami másodsorban a kereskedelmi és együttműködési megállapodás jogalapjaként elfogadott EUMSZ 217. cikket illeti, a Bíróság már pontosította, hogy e cikk felhatalmazza az Uniót arra, hogy biztosítsa a harmadik államokkal szemben fennálló kötelezettségeinek teljesítését az EUM‑Szerződés által szabályozott összes területen (2014. december 18‑iEgyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑81/13, EU:C:2014:2449, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Az e rendelkezés alapján kötött megállapodások tehát tartalmazhatnak az Unió hatáskörébe tartozó valamennyi területre vonatkozó szabályokat. Márpedig, mivel az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének j) pontja értelmében az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe tekintetében, az e hatásköri területre tartozó intézkedéseket belefoglalhatják az EUMSZ 217. cikken alapuló olyan társulási megállapodásba, mint amilyen a kereskedelmi és együttműködési megállapodás.

59

Mivel nem vitatott, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodás harmadik részének VII. címe által bevezetett és az e megállapodás 632. cikkében szereplő, az európai elfogatóparancsokra alkalmazandó átadási mechanizmus valóban e hatásköri területre tartozik, meg kell vizsgálni, hogy az ilyen mechanizmusnak a társulási megállapodásba való foglalása ezenfelül megköveteli‑e az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése második albekezdésének d) pontjához hasonló különös jogalap hozzáadását.

60

E tekintetben a Bíróság kétségtelenül kimondta, hogy a Tanács az EUMSZ 217. cikk alapján azzal a feltétellel fogadhat el jogi aktust társulási megállapodás keretében, hogy ez az aktus az Unió hatáskörének valamely különös területéhez kapcsolódik, és az ezen területhez illeszkedő jogalapon alapul (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iEgyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑81/13, EU:C:2014:2449, 62. pont).

61

Mindazonáltal ezt a követelményt egy olyan ügyben fogalmazták meg, amelyben nem társulási megállapodás megkötéséről volt szó, hanem az ilyen megállapodással létrehozott szerven belül az Unió nevében képviselendő álláspontról szóló határozat meghozataláról. Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában rámutatott, e sajátos összefüggésben, vagyis az EUMSZ 218. cikk (8) és (9) bekezdésének megfelelően az Európai Parlament részvétele nélkül, minősített többséggel elfogadott határozat összefüggésében volt szükséges különös jogalap hozzáadása annak biztosítása érdekében, hogy ne kerüljék meg az érintett területre jellemző szigorúbb eljárási követelményeket.

62

Ezzel szemben, mivel az olyan megállapodás megkötése, mint a kereskedelmi és együttműködési megállapodás, nem egyetlen cselekvési területre vonatkozik, hanem éppen ellenkezőleg, az Unió és valamely harmadik állam közötti társulás megvalósítása érdekében az Unió hatáskörébe tartozó területek széles körére, és mivel e megállapodás megkötése az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának i. alpontja és (8) bekezdése második albekezdése első mondatának megfelelően egyhangúságot és az Európai Parlament egyetértését követeli meg, az ilyen megállapodás megkötését illetően nem áll fenn a szigorúbb eljárási követelmények megkerülésének veszélye.

63

Hozzá kell tenni, hogy az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe alá tartozó különös jogalapnak a társulási megállapodás e cím által lefedett uniós hatásköri területre tartozó rendelkezéseihez történő hozzárendelésének szükségessége a Bíróság ítélkezési gyakorlatából sem vezethető le, amely szerint kivételesen a több célkitűzés elérésére irányuló vagy több, egymáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó összetevőt – anélkül hogy bármelyik járulékos lenne a másikhoz képest – magában foglaló jogi aktusokat különböző megfeleltetett jogalapokra kell alapítani (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑iBizottság kontra Tanács [Örményországgal való megállapodás] ítélet, C‑180/20, EU:C:2021:658, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

E tekintetben a Bíróság a fejlesztési együttműködési megállapodások kapcsán kimondta, hogy annak megkövetelése, hogy az ilyen megállapodás az általános jogalapon túl más rendelkezésen is alapuljon minden olyan esetben, amikor az valamely speciális területet érint, a gyakorlatban a lényegétől fosztaná meg az e jogalap által meghatározott hatáskört és eljárást (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑iBizottság kontra Tanács [Örményországgal való megállapodás] ítélet, C‑180/20, EU:C:2021:658, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

E megfontolások mutatis mutandis érvényesek a társulási megállapodásokra is, amelyek célkitűzéseit tágan határozták meg abban az értelemben, hogy az azok eléréséhez szükséges intézkedések az Unió hatáskörébe tartozó területek széles körét érintik.

66

Pontosan ez a helyzet a kereskedelmi és együttműködési megállapodás esetében, mivel – amint azt a Tanács az észrevételeiben megjegyezte – annak érdekében, hogy a megállapodás felei között biztosítsa a jogok és kötelezettségek megfelelő egyensúlyát, valamint a 27 tagállam egységét, a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak kellően széles körűnek kell lennie.

67

Következésképpen, tekintettel a kereskedelmi és együttműködési megállapodás széles körű hatályára, elfogadásának körülményeire, valamint az Egyesült Királyság Unióból való kilépésére vonatkozó tárgyalások során valamennyi érintett intézménytől és tagállamtól származó egyértelmű nyilatkozatokra, az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe alá tartozó rendelkezéseknek az uniós jog számos más területére tartozó szabályok és intézkedések mellé foglalása az említett megállapodás általános célkitűzései közé illeszkedik, ami a felek közötti széles körű kapcsolat alapjának megteremtésére irányul, a jólét és a jószomszédi viszonyok olyan térségén belül, amelyet az együttműködésen alapuló, a felek autonómiáját és szuverenitását tiszteletben tartó szoros és békés kapcsolatok jellemeznek.

68

E cél követéséhez járul hozzá a kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott átadási mechanizmus, mivel a felek a megállapodás huszonharmadik preambulumbekezdésében jelezték, hogy együttműködésük többek között a bűncselekmények felderítése, a nyomozás és a büntetőeljárás lefolytatása, valamint büntetőjogi szankciók végrehajtása terén lehetővé teszi az Egyesült Királyság és az Unió biztonságának megerősítését. Ebből következik, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodást a jelen ítélet 63. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében nem lehet úgy tekinteni, mint amely több célkitűzés elérésére irányul, vagy több összetevőt foglal magában.

69

Következésképpen a kereskedelmi és együttműködési megállapodásban, különösen a meglévő európai elfogatóparancsokra való alkalmazásáról szóló 632. cikkében foglalt, a személyek elfogatóparancs alapján történő átadására vonatkozó szabályokat e megállapodásba lehetett foglalni kizárólag az EUMSZ 217. cikk alapján, anélkül hogy az kiváltotta volna a (21.) jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazását.

70

A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUSZ 50. cikket, az EUMSZ 217. cikket és a (21.) jegyzőkönyvet úgy kell értelmezni, hogy Írországra nézve kötelező erejű a kilépésről rendelkező megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja, valamint a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikke.

71

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Az EUSZ 50. cikket, az EUMSZ 217. cikket és az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló, az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt (21.) jegyzőkönyvet úgy kell értelmezni, hogy Írországra nézve kötelező erejű a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás 185. cikkének negyedik bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke (1) bekezdésének b) pontja, valamint az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia közösség, és másrészről Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága között létrejött kereskedelmi és együttműködési megállapodás 632. cikke.