–

az A Oy képviseletében K. Tenhovirta asianajaja,

–

a finn kormány képviseletében A. Laine, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Gattinara, T. Simonen és I. Söderlund, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16‑i 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 48., 1. o.; helyesbítések: HL 2012. L 233., 3. o., HL 2015. L 218., 82. o.) 7. cikke (2) és (3) bekezdésének, valamint 12. cikke (4) bekezdésének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az A Oy és egyrészről a B Ky, másrészről pedig C örökösei között 135 darab, 2015. április 10. és 2018. február 21. között esedékessé vált számla késedelmes kiegyenlítése tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A 2011/7 irányelv (12), (16) és (28) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv célja a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés a belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében, ily módon ösztönözve a vállalkozások, különösen pedig a kkv‑k [kis‑ és középvállalkozások] versenyképességét.

(2)   Ez az irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre vonatkozik.”

5

Az említett irányelv 2. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

6

Ugyanezen irányelvnek „Az elállás joga” címet viselő 3. cikke az (1) bekezdésében az alábbiakat írja elő:

„A tagállamok biztosítják, hogy a vállalkozások között lebonyolított ügyletekben a hitelező külön fizetési felszólítás nélkül legyen jogosult késedelmi kamatra, amennyiben teljesülnek az alábbi feltételek:

7

A 2011/7 irányelv 4. cikke a vállalkozások és a hatóságok közötti ügyletekre vonatkozik. E cikk (3) bekezdése előírja többek között, hogy a tagállamok biztosítják, hogy azon kereskedelmi ügyletekben, amelyekben az adós egy hatóság, a fizetési határidő ne haladja meg az e (3) bekezdésben meghatározott bizonyos határidőket. Az említett cikk (4) bekezdése alapján a tagállamok bizonyos körülmények között meghosszabbíthatják az említett (3) bekezdésben említett határidőt.

8

Ezen irányelvnek „A behajtási költségek megtérítése” címet viselő 6. cikke előírja:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben kereskedelmi ügyletekben a 3. vagy a 4. cikkel összhangban késedelmi kamat válik esedékessé, a hitelező jogosult az adóstól legalább 40 [euró] összegű átalány megfizetését követelni.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett átalányösszeg külön fizetési felszólítás nélkül, a hitelező számára felmerült behajtási költségekért kártérítésként váljon esedékessé.

(3)   A hitelező az (1) bekezdésben említett átalányösszegen felül jogosult megfelelő kártérítésre az adós késedelmes fizetése következtében felmerült és az átalányösszeget meghaladó összes fennmaradó behajtási költsége miatt. […]”

9

Az említett irányelvnek a „Tisztességtelen szerződéses feltételek és gyakorlatok” címet viselő 7. cikke az (1)–(3) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok rendelkeznek arról, hogy a szerződéses vagy a gyakorlatban alkalmazott, a fizetési határnapra vagy határidőre, a késedelmi kamatlábra vagy a behajtási költségek megtérítésére vonatkozó feltétel ne legyen végrehajtható, vagy arra hivatkozással kártérítési igényt lehessen támasztani, amennyiben ez a hitelező számára súlyosan hátrányos [helyesen: A tagállamok rendelkeznek arról, hogy a fizetési határnapra vagy határidőre, a késedelmi kamatlábra vagy a behajtási költségek megtérítésére vonatkozó szerződéses feltétel vagy gyakorlat ne legyen végrehajtható, vagy arra hivatkozással kártérítési igényt lehessen támasztani, amennyiben ez a hitelezővel szemben nyilvánvalóan tisztességtelen].

Annak megállapításakor, hogy valamely szerződéses feltétel vagy gyakorlat az első albekezdés értelmében súlyosan hátrányos‑e a hitelező számára [helyesen: nyilvánvalóan tisztességtelen‑e a hitelezővel szemben], minden körülményt figyelembe kell venni, ideértve:

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában a késedelmi kamatot kizáró valamely szerződéses feltétel vagy gyakorlat súlyosan hátrányosnak [helyesen: nyilvánvalóan tisztességtelennek] minősül.

3.   Az (1) bekezdés alkalmazásában a behajtási költségek 6. cikk szerinti megtérítését kizáró valamely szerződéses feltétel vagy gyakorlat súlyosan hátrányosnak minősül.”

10

Ugyanezen irányelv „Átültetés” címet viselő 12. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az 1–8. és 10. cikknek 2013. március 16‑ig megfeleljenek. E rendelkezések szövegét haladéktalanul megküldik a[z Európai] Bizottságnak.

[…]

(4)   Az irányelv átültetésekor a tagállamok határoznak arról, hogy kizárják‑e a 2013. március 16. előtt kötött szerződéseket.”

11

A 2011/7 irányelv 13. cikkének első bekezdése értelmében:

„A [kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2000. június 29‑i 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2000. L 200., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 226. o.; helyesbítés: HL 2007. L 312., 72. o.)] 2013. március 16‑tól kezdődő hatállyal a nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására meghatározott határidővel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül hatályát veszti. Az említett időpont előtt kötött szerződések tekintetében azonban alkalmazandó marad, amelyekre ezen irányelv a 12. cikk (4) bekezdése értelmében nem alkalmazandó.”

12

A 2011/7 irányelvet a 2013. január 18‑i laki kaupallisten sopimusten maksuehdoista (30/2013) (a kereskedelmi szerződésekben alkalmazott fizetési feltételekről szóló törvény [30/2013]; a továbbiakban: a fizetési feltételekről szóló törvény) ültette át a finn jogba.

13

A fizetési feltételekről szóló törvény 1. §‑ának első bekezdése szerint e törvényt azokra a kifizetésekre kell alkalmazni, amelyeket valamely vállalkozás, illetve ajánlatkérő szerv valamely termék vagy szolgáltatás ellenértékeként köteles egy vállalkozás részére teljesíteni.

14

Az említett törvény 1. §‑ának második bekezdése értelmében a törvény szerződéses feltételekre vonatkozó rendelkezéseit a szerződéses gyakorlatokra is alkalmazni kell.

15

A fizetési feltételekről szóló törvény 8. §‑ának (1) bekezdése értelmében érvénytelen az olyan szerződéses feltétel, amely alapján a hitelező késedelmes fizetés esetén nem jogosult késedelmi kamatra. E törvény 8. §‑ának (3) bekezdése értelmében érvénytelen az olyan szerződéses kikötés, amely alapján a hitelező az 1999. szeptember 1‑jei saatavien perinnästä annettu lakinak (513/1999) [a követelések behajtásáról szóló törvény (513/1999); (a továbbiakban: a követelések behajtásáról szóló törvény) az alapügyben alkalmazandó változata szerinti 10. és 10e. §‑a alapján nem jogosult a behajtási költségek megtérítésére, kivéve ha e záradék alkalmazását jogszerű indokok igazolják.

16

A követelések behajtásáról szóló törvény átalányösszegű megtérítést ír elő. E törvény 10e. §‑a értelmében a fizetési feltételekről szóló törvény 1. §‑a szerinti, a hitelezőt késedelmi kamatra feljogosító késedelmes fizetés esetén a hitelező jogosult arra, hogy az adóstól a behajtási költségekért 40 euró összegű átalány megfizetését követelje.

17

A fizetési feltételekről szóló törvény 11. §‑ának első bekezdése értelmében a törvény 2013. március 16‑án lép hatályba. E 11. § második bekezdése szerint a törvény e hatálybalépésének időpontját megelőzően kötött szerződésre az adott időpontban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

18

A könyvkereskedelmi tevékenységet folytató B 2009 áprilisa óta ügyfele az A‑nak, akitől egyedi megrendelések útján könyveket és más könyvesbolti termékeket szerzett be. Az A könyveket értékesített a B részére, és minden megrendelésről külön számlát küldött a részére. E felek között nem jött létre írásbeli keret‑ vagy egyéb szerződés az érintett áruk megrendelésére és szállítására vonatkozóan. Így a számlákkal összefüggő elszámolásra és a késedelmi kamatra vonatkozó részletes szabályokról sem született az említett felek között külön írásbeli megállapodás.

19

2018. május 7‑én benyújtott keresetében az A azt kérte a käräjäoikeustól (körzeti bíróság, Finnország), hogy a B‑t és annak beltagját, C‑t egyetemlegesen kötelezzék arra, hogy a részére 172,81 euró késedelmi kamatot, a behajtási költségekért pedig a követelések behajtásáról szóló törvény 10e. §‑a alapján összesen 5400 euró átalányösszegű kártérítést fizessenek meg. Kérelmei alátámasztására az A kifejtette, hogy a B késedelmesen fizetett ki 135 darab, 2015. április 10. és 2018. február 21. között esedékessé vált számlát.

20

A B és C vitatta e kérelmeket. Bár elismerték, hogy az érintett 135 darab számla kifizetése az esedékessé válásuk időpontját követő két naptól három hétig terjedő időszakot késett, ugyanakkor kiemelték, hogy végül valamennyi számla kifizetésre került.

21

Az alperesek e tekintetben többek között a könyvágazatban bevett gyakorlatra, valamint arra hivatkoztak, hogy az A a felek nyolcéves együttműködése során korábban sohasem követelt késedelmi kamatot vagy a behajtási költségek után járó kártérítést az alperesektől, jóllehet a B az A által kiállított számlák többségét csak az esedékessé válásukat követően fizette ki. Azzal érveltek, hogy az A és a B között legalábbis „hallgatólagos megállapodás” állt fenn, amelynek értelmében a B a kibocsátott számlákat az esedékessé válásukat követő észszerű időn belül késedelmi kamat felszámítása nélkül megfizethette. Az A és a B így abban is megállapodott, hogy az A nem jogosult a követelések behajtásáról szóló törvény 10e. §‑a szerinti behajtási költségek után járó átalányösszegű kártérítésre.

22

A käräjäoikeus (körzeti bíróság) elutasította az A által benyújtott keresetet.

23

E bíróság e tekintetben megállapította, hogy az bír döntő jelentőséggel, hogy az A igényt tarthat‑e késedelmi kamatra. Hivatkozik a fizetési feltételekről szóló törvény 8. §‑ának (1) bekezdésére, amelynek értelmében érvénytelen az olyan szerződéses feltétel, amely szerint a hitelező késedelmes fizetés esetén nem jogosult késedelmi kamatra. Mivel a rendelkezés kógens jellegű, az A és a B nem állapodhat meg abban, hogy az A nem jogosult késedelmi kamatra.

24

Az említett bíróság ugyanakkor bizonyítottnak tekintette az A és a B között régóta fennálló azon kereskedelmi gyakorlatot, amely szerint a számla annak esedékessé válását követően észszerű időn belül késedelmi kamat nélkül egyenlíthető ki. Álláspontja szerint e gyakorlat nem ellentétes a fizetési feltételekről szóló törvény 8. §‑ának (1) bekezdésével, így az A nem jogosult késedelmi kamatra, következésképpen pedig a behajtási költségek után járó átalányösszegű kártérítésre sem.

25

A hovioikeus (fellebbviteli bíróság, Finnország), amelyhez az A fordult, helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, megállapítva, hogy az A és a B által követett gyakorlat a köztük létrejött megállapodás szerves részévé vált. Álláspontja szerint nem ellentétes az alkalmazandó rendelkezésekkel, hogy e gyakorlat értelmében a késedelmi kamat esedékességének időpontja eltér az érintett számla esedékességének időpontjától. Végül e bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett gyakorlat aránytalannak vagy tisztességtelennek sem minősül, és ezért nem sért kógens jogszabályi rendelkezéseket.

26

Az A fellebbezést nyújtott be a Korkein oikeushoz (legfelsőbb bíróság, Finnország), amely a kérdést előterjesztő bíróság.

27

E kérelemben az A lényegében arra hivatkozik, hogy ő maga és a B az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések kógens jellegére tekintettel nem volt jogosult arra, hogy hallgatólagosan vagy más módon a késedelmikamat‑fizetésre vonatkozó megállapodásokat kössenek, megsértve ezzel az érintett hitelezők jogait.

28

Ami ezen túlmenően a fizetési feltételekről szóló törvény 11. §‑a (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit illeti, az A azt állítja, hogy minden egyedi megrendelés szerződésnek minősül, és hogy a jelen esetben nincs szó az e törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett hosszú távú megállapodásról vagy gyakorlatról.

29

A B és C örökösei ezzel szemben úgy vélik, hogy szerződéses kikötés vagy gyakorlat útján el lehet térni a késedelmikamat‑fizetési kötelezettség kezdő időpontjától.

30

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata, különösen a 2017. június 1‑jei Zarski ítélet (C‑330/16, EU:C:2017:418), nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy miként kell értelmezni a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdésében szereplő „2013. március 16. előtt kötött szerződések[…]” kifejezést, amennyiben az érintett felek által a késedelmi kamatra vonatkozóan alkalmazott gyakorlatot úgy kell tekinteni, hogy az az említett időpontot megelőzően jött létre, ugyanakkor a késedelmi kamatnak és a behajtási költségek megtérítésének alapjául szolgáló valamennyi egyedi megrendelést az említett időpontot követően adták le. Ugyanígy sem az alkalmazandó szabályozás, sem ezen ítélkezési gyakorlat nem határozza meg egyértelműen, hogy az érintett felek azon gyakorlata, hogy a hitelező rövid fizetési késedelem esetén nem számított fel késedelmi kamatot, nyilvánvalóan tisztességtelen szerződéses feltételnek vagy gyakorlatnak tekinthető‑e.

31

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben rámutat arra, hogy a nemzeti jogalkotó a 2011/7 irányelv finn jogba történő átültetése során élt az ezen irányelv 12. cikkének (4) bekezdésében előírt lehetőséggel.

32

Ezenkívül, amint az az elsőfokú eljárás és a fellebbezés során is megállapításra került, az A és a B között 2009 óta megszakítás nélkül fennálló szerződéses gyakorlat, amelynek értelmében a számlák egy hónapot meg nem haladó késedelmes kifizetése nem von maga után késedelmi kamatot, a nemzeti jog szerint az e felek közötti megállapodások szerves részévé vált.

33

Ugyanakkor a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem állapítható meg egyértelműen, hogy a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdése értelmében vett 2013. március 16. előtt kötött szerződésnek kell‑e tekinteni az ilyen gyakorlatot – feltételezve, hogy az e felekre nézve már 2013. március 16. előtt kötelező erővel bírt –, továbbá az említett felek között ezen időponttól kezdődően leadott valamennyi egyedi megrendelést, így valamennyi ilyen megrendelés ki lenne zárva a 2011/7 irányelv hatálya alól.

34

Amennyiben a 2011/7 irányelvet még akkor is alkalmazni kell a 2013. március 16. után leadott megrendelésekre, ha az érintett gyakorlatot ezen időpontot megelőzően alakították ki, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ez a gyakorlat olyan szerződéses feltételnek vagy gyakorlatnak minősül‑e, amely kizárja egyrészt a 2011/7 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett késedelmi kamatot, másrészt pedig a behajtási költségek után járó, az ezen irányelv 7. cikkének (3) bekezdése értelmében vett kártérítést, és hogy következésképpen az említett gyakorlatot az előbbi rendelkezés értelmében úgy kell tekinteni, mint amely „súlyosan hátrányosnak minősül”, az utóbbi rendelkezés értelmében pedig „vélelmezni kell [annak] […] nyilvánvaló tisztességtelenségét”.

35

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a késedelmi kamatról és az ahhoz kapcsolódó behajtási költségek után járó kártérítésről való lemondás a jelen ügyben azon a gyakorlaton alapul, amellyel az érintett hitelező a tőkeösszeg megfizetése ellenében vállalta, hogy rövidebb, azaz kevesebb mint egy hónapos fizetési késedelem esetén nem érvényesíti ezeket a következményeket. Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem ad választ arra a kérdésre, hogy az ilyen gyakorlat kötheti‑e e hitelezőt anélkül, hogy az a 2011/7 irányelvvel ellentétes lenne.

36

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy alkalmazhatók‑e a 2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítéletből (EU:C:2017:121) és a 2020. január 28‑iBizottság kontra Olaszország (a késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv) ítéletből (C‑122/18, EU:C:2020:41) eredő tanulságok, mivel az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyekben a késedelmes fizetések állami szerveknek, míg az alapügyben azok egy magánjogi jogalanynak tudhatók be.

37

E körülmények között a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

38

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdését, hogy a tagállamok kizárhatnak ezen irányelv hatálya alól valamely, késedelmi kamatra és a behajtási költségek után járó kártérítésre vonatkozó szerződéses gyakorlatot, amennyiben e gyakorlatot az érintett felek 2013. március 16. előtt alakították ki, de az egyedi megrendeléseket, amelyek alapján a késedelmi kamatot és a behajtási költségek utáni kártérítést követelik, ezen időpontot követően adták le.

39

A 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ezen irányelv átültetésekor határozzanak arról, hogy kizárják‑e annak hatálya alól a „2013. március 16. előtt kötött szerződéseket”.

40

Márpedig a Bíróság már hangsúlyozta, hogy e rendelkezést az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2017. június 1‑jei Zarski ítélet, C‑330/16, EU:C:2017:418, 25. és 26. pont).

41

Ezenkívül egyrészt már rámutatott arra, hogy e rendelkezés szövegének vizsgálata annak megállapításához vezet, hogy a „kötött szerződés” kifejezés használatával az uniós jogalkotó lehetővé kívánta tenni a tagállamok számára, hogy a 2011/7 irányelv hatálya alól teljes egészében kivegyék a 2013. március 16. előtt létrejött szerződéses viszonyokat, beleértve az e szerződéses viszonyokból eredő, és ezen időpont után megvalósuló joghatásokat is (2017. június 1‑jei Zarski ítélet, C‑330/16, EU:C:2017:418, 25., 26. és 29. pont).

42

Másrészt megállapította, hogy ezt az értelmezést a vonatkozó rendelkezés szövegkörnyezete, közelebbről pedig a 2011/7 irányelv 13. cikkének hatálya is megerősíti, amely cikk 2013. március 16‑i hatállyal hatályon kívül helyezi a 2000/35 irányelvet, annak előírása mellett, hogy ez az irányelv alkalmazandó marad az említett időpont előtt kötött szerződések tekintetében, amelyekre a 2011/7 irányelv a 12. cikkének (4) bekezdése értelmében nem alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2017. június 1‑jei Zarski ítélet, C‑330/16, EU:C:2017:418, 30. és 31. pont).

43

A Bíróság e tényezőkből azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben valamely tagállam élt a számára a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdésében biztosított lehetőséggel, a 2013. március 16. előtt kötött szerződéseket – feltéve, hogy a 2002. augusztus 8‑át megelőzően kötött szerződések vonatkozásában éltek a 2000/35 irányelv 6. cikke (3) bekezdésének b) pontjában előírt lehetőséggel –, azok jövőbeli joghatásait is beleértve, továbbra is ez utóbbi irányelv szabályozza. Következésképpen a 2013. március 16‑át követően esedékessé váló fizetésekre vonatkozó viták nem tartozhatnak a 2011/7 irányelv hatálya alá, ha azt a szerződést, amelynek értelmében ezeket a kifizetéseket teljesíteni kell, ezen időpont előtt kötötték, és az érintett tagállam élt a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdésében szereplő lehetőséggel (lásd ebben az értelemben: 2017. június 1‑jei Zarski ítélet, C‑330/16, EU:C:2017:418, 32. és 33. pont).

44

A Bíróság ennek megfelelően kimondta, hogy a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a 2013. március 16. előtt kötött szerződések teljesítése során történt fizetési késedelmeket a tagállamok még akkor is kizárhatják a 2011/7 irányelv hatálya alól, ha e késedelmek ezen időpontot követően következtek be (2017. június 1‑jei Zarski ítélet, C‑330/16, EU:C:2017:418, 34. pont).

45

A fentiekből az következik, hogy annak értékelése szempontjából, hogy a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdése alapján mentesülhet‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló szerződéses gyakorlat ezen irányelv előírásai alól, azon szerződés megkötésének az időpontja bír döntő jelentőséggel, amelynek értelmében a kifizetéseket teljesíteni kell.

46

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy ezen irányelv (28) preambulumbekezdésének utolsó mondata kimondja, hogy ezen irányelv nem érinti a szerződéskötés módjára vonatkozó nemzeti rendelkezéseket. Ebből következően a nemzeti bíróságnak az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően kell megállapítania, hogy az értékelés céljából elé terjesztett körülmények alapján létrejött‑e a szerződés, és hogy adott esetben e szerződés megkötésére mely időpontban került sor.

47

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a nemzeti jog értelmében az érintett gyakorlat, amely 2009 óta megszakítás nélkül áll fenn, az alapeljárás felei közötti szerződéses jogviszony „szerves részévé” vált. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ez a gyakorlat az A‑ra és a B‑re nézve 2013. március 16. előtt kötelező erővel bírt, következésképpen az ezen időpontot megelőzően kötött szerződéses jogviszony hatálya alá tartozik, aminek a vizsgálata ugyanakkor e bíróság feladata.

48

Ennélfogva e bíróság feladata annak megállapítása, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően úgy kell‑e tekinteni, hogy amikor a B egyedi megrendelések útján árukat szerzett be az A‑tól, minden alkalommal új szerződés megkötésére került sor, így ha e szerződés 2013. március 16‑tól kezdődően került megkötésre, ezen irányelv 12. cikkének (4) bekezdése alapján az nem kerülhet ki a 2011/7 irányelv hatálya alól. Ezzel szemben, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az ilyen egyedi megrendelések nem önálló szerződésnek, hanem valamely, 2013. március 16‑át megelőzően kötött szerződés teljesítésének minősülnek, e szerződésegyüttes nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, mivel a Finn Köztársaság élt az e rendelkezésben biztosított lehetőséggel.

49

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/7 irányelv 12. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok kizárhatnak ezen irányelv hatálya alól valamely, késedelmi kamatra és a behajtási költségek után járó kártérítésre vonatkozó szerződéses gyakorlatot, amennyiben e gyakorlat az érintett felek által 2013. március 16‑át megelőzően kötött szerződés hatálya alá tartozik. Azon egyedi megrendelések, amelyek alapján a késedelmi kamatot és a behajtási költségek után járó kártérítést követelik, és amelyeket ezen időpontot követően adtak le, kizárhatók a 2011/7 irányelv hatálya alól, feltéve, hogy azok az alkalmazandó nemzeti jog értelmében csak valamely, 2013. március 16‑át megelőzően kötött szerződés teljesítésének minősülnek. Ezzel szemben, ha e jog értelmében ezen egyedi megrendelések az említett időponttól kezdődően kötött önálló szerződéseknek minősülnek, azok nem zárhatók ki ezen irányelv hatálya alól.

50

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy abban az esetben, ha a 2011/7 irányelv alkalmazandó az alapügyre, úgy kell‑e értelmezni ezen irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdését, hogy azzal ellentétes az a gyakorlat, amely alapján az egy hónapnál rövidebb fizetési késedelem tekintetében a hitelező az esedékes követelések tőkeösszegének megfizetése ellenében sem a késedelmi kamatot, sem pedig a behajtási költségek után járó kártérítést nem érvényesíti.

51

A 2011/7 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelv célja a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés, mivel e késedelem ezen irányelv (12) preambulumbekezdése értelmében olyan szerződésszegés, amelyet többek között az alacsony vagy fel nem számított késedelmi kamatok az adósok számára pénzügyi szempontból vonzóvá tettek (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 24. pont).

52

E célkitűzés megvalósítása érdekében a 2011/7 irányelv ugyanakkor nem hangolja össze a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetésekre vonatkozó összes szabályt (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

A 2011/7 irányelv ugyanis a 2000/35 irányelvhez hasonlóan e tárgykörben csupán egyes, köztük a késedelmi kamatokra és a behajtási költségek megtérítésére vonatkozó szabályokat rögzít (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 26. pont).

54

E tekintetben a 2011/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének és 6. cikkének megfelelően a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a vállalkozások között lebonyolított kereskedelmi ügyletekben az a hitelező, aki teljesítette a kötelezettségeit, és nem kapta kézhez időben az esedékes összeget, külön fizetési felszólítás nélkül jogosult legyen késedelmi kamatra, valamint a nála felmerült behajtási költségek megtérítésére, kivéve ha az adós nem felel a késedelemért.

55

Ennek érdekében ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamoknak rendelkezniük kell arról, hogy a különösen a fizetési határidőre, a késedelmi kamatlábra vagy a behajtási költségek megtérítésére vonatkozó szerződéses feltétel vagy gyakorlat ne legyen végrehajtható, vagy arra hivatkozással kártérítési igényt lehessen támasztani, amennyiben ez a hitelezővel szemben nyilvánvalóan tisztességtelen. Ezenkívül ezen (1) bekezdés alkalmazásában e 7. cikk egyrészt a (2) bekezdésében előírja, hogy a késedelmi kamatot kizáró valamely szerződéses feltétel vagy gyakorlat nyilvánvalóan tisztességtelennek minősül, másrészt a (3) bekezdésében kimondja, hogy a behajtási költségek 6. cikk szerinti megtérítését kizáró valamely szerződéses feltétel vagy gyakorlat nyilvánvalóan tisztességtelen jellegét vélelmezni kell.

56

Ugyanakkor e rendelkezésekből kitűnik, hogy azok annak biztosítására korlátozódnak, hogy a többek között a 2011/7 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkében foglalt körülmények között a hitelező jogosult legyen a késedelmi kamatokra és a behajtási költségek megtérítésére. Amint az ezen irányelv (28) preambulumbekezdéséből kitűnik, e jog szerződéses úton való kizárásának tilalma arra irányul, hogy megakadályozza a szerződéskötési szabadsággal való visszaélést a hitelező hátrányára, aki a szerződéskötés időpontjában e szabadságról nem mondhat le (lásd analógia útján: 2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 29. pont).

57

Másként fogalmazva, a 2011/7 irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének célja annak elkerülése, hogy a hitelező a szerződés megkötésekor, vagyis amikor szerződéskötési szabadságát gyakorolja, és amikor fennáll annak lehetséges kockázata, hogy az adós a hitelező hátrányára visszaél e szabadsággal, lemondjon a késedelmi kamatokról vagy a behajtási költségek utáni kártérítésről (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 30. pont).

58

Ezzel szemben, amikor teljesülnek a 2011/7 irányelvben előírt feltételek, és a késedelmi kamat és a behajtási költségek utáni kártérítés esedékessé válik, a hitelező számára – éppen a szerződéskötési szabadságára figyelemmel – továbbra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy többek között a tőkeösszeg azonnali megfizetése ellenében lemondjon az említett kamatok és a kártérítés címén járó összegekről. Ezt egyébiránt ezen irányelv (16) preambulumbekezdése is megerősíti annak pontosításával, hogy ez az irányelv nem kötelezheti a hitelezőket arra, hogy késedelmi kamatot számítsanak fel (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 31. és 32. pont).

59

Következésképpen a 2011/7 irányelvből nem tűnik ki, hogy azzal ellentétes az, hogy valamely hitelező szabadon lemond a késedelmi kamatok vagy a behajtási költségek után járó kártérítés követeléséhez való jogról. Mindazonáltal az ilyen lemondás feltétele, hogy arra ténylegesen szabad elhatározás alapján került sor, így az nem képezhet a hitelező szerződéskötési szabadságával való, az adósnak felróható visszaélést (2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 33. és 34. pont).

60

E tekintetben, a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kétségekre figyelemmel hozzá kell még tenni egyrészt, hogy a jelen ítélet 56–59. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő tanulságok valóban alkalmazandók az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülményekre. Noha kétségtelen, hogy az ezen ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügy vállalkozások és hatóságok közötti ügyletekre vonatkozott, miközben az alapügyben vállalkozások közötti ügyletekről van szó, meg kell állapítani, hogy e tanulságok a 2011/7 irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének hatályára vonatkoznak, és hogy az e rendelkezésekben előírt minősítéseket illetően az említett rendelkezések az érintett kereskedelmi ügyletek típusától függően nem tesznek különbséget. Másrészt, ami a 2020. január 28‑iBizottság kontra Olaszország (a késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv) ítélet (C‑122/18, EU:C:2020:41) alapjául szolgáló ügyet illeti, elegendő megállapítani, hogy az az ezen irányelv 4. cikke (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseire vonatkozott, amelyeket az alapügy nem érint.

61

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem állapítható meg, hogy az alapügyben szóban forgó gyakorlattal a hitelező a jelen ítélet 57–59. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében szabadon lemondott‑e azon jogáról, hogy késedelmi kamatot, valamint a behajtási költségek után járó kártérítést követeljen. Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata – amely kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tényállás értékelésére – annak megállapítása, hogy a hitelező azon gyakorlata, hogy nem érvényesíti az e kamatnak és e kártérítéseknek megfelelő összegeket, úgy tekinthető‑e, hogy e hitelező szabadon határozta el, hogy lemond az e kamat és e kártérítés címén fizetendő összegekről, pontosítva, hogy olyan szerződés megkötésekor, amely alapján az érintett kifizetések esedékessé váltak, nem adható ilyen hozzájárulás.

62

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/7 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem ellentétes azzal az a gyakorlat, amely alapján az egy hónapnál rövidebb fizetési késedelem tekintetében a hitelező az esedékes követelések tőkeösszegének megfizetése ellenében sem a késedelmi kamatot, sem pedig a behajtási költségek után járó kártérítést nem érvényesíti, feltéve, hogy a hitelező ezen eljárása során szabadon egyezett bele abba, hogy lemond az e kamat és e kártérítés címén esedékes összegekről.

63

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott: