–

az IRnova AB képviseletében P. Kenamets és F. Lüning, jur. kand.,

–

a FLIR Systems AB képviseletében J. Melander és O. Törngren advokater,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Gustafsson és S. Noë, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.; a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet) 24. cikke 4. pontjának értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az IRnova AB és a FLIR Systems AB között annak meghatározásával kapcsolatos jogvita keretében terjesztették elő, hogy mely személyt kell egyes benyújtott szabadalmi bejelentések és harmadik országokban megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultjának tekinteni.

3

A „Brüsszel Ia” rendelet (34) preambulumbekezdése kimondja:

„Biztosítani kell [a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i] Egyezmény [HL 1972. L 299., 32. o.], [a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i] 44/2001/EK [tanácsi] rendelet [HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.] és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik [a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i] egyezménynek és a helyébe lépő rendeleteknek az Európai Unió Bírósága általi értelmezésére is.”

4

E rendelet 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. Ez a rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre, vagy az államnak a közhatalmi jogosítványai gyakorlása (acta iure imperii) során végrehajtott intézkedéseire vagy mulasztásaira vonatkozó felelősségre.

(2)   E rendelet nem vonatkozik:

5

Az említett rendelet „Joghatóság” című II. fejezete tíz szakaszból áll. Ugyanezen rendelet 4. cikke, amely e II. fejezet „Általános rendelkezések” című 1. szakaszában szerepel, az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

6

A „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikke – amely e II. fejezet „Kizárólagos joghatóság” című 6. szakaszában található – értelmében:

„A felek lakóhelyére való tekintet nélkül valamely tagállam következő bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek:

[…]

[…]”

7

A patentlagen (1967:837) [szabadalmi törvény (1967:837)] 17. cikke kimondja:

„Ha valaki a szabadalmi hatóság előtt azt állítja, hogy a találmányhoz fűződő, jogszabályból eredő jog őt illeti meg, és ezt illetően kétség merül fel, a szabadalmi hatóság határidőt állapíthat meg a kérelmező számára a bíróság előtti jogorvoslati kérelem benyújtására, amelynek elmulasztása esetén e kifogást a szabadalmi bejelentés további vizsgálata során figyelmen kívül lehet hagyni.

Ha a találmányhoz fűződő, jogszabályból eredő joggal kapcsolatos jogvita bíróságok előtt van folyamatban, a szabadalmi bejelentés elbírálása mindaddig felfüggeszthető, amíg a jogvitát a bíróság jogerősen el nem bírálja.”

8

E törvény 18. cikke előírja:

„Ha valaki a szabadalmi hatóság előtt bizonyítani tudja, hogy a találmányhoz fűződő, jogszabályból eredő jog őt illeti meg, az említett hatóság a bejelentést átírja a nevére, amennyiben ezt az illető kéri. Az átruházás kedvezményezettjének újból meg kell fizetnie a bejelentési díjat.

Amennyiben a bejelentés átruházására irányuló kérelmet terjesztettek elő, a bejelentés alapján indult eljárást nem lehet lezárni, a bejelentést nem lehet elutasítani, illetve annak helyt adni mindaddig, amíg a kérelem tárgyában nem születik végleges határozat.”

9

Az említett törvény 53. cikkének első bekezdése értelmében:

„Ha a szabadalmat az 1. cikk rendelkezései alapján erre jogosult személytől eltérő személy részére adták meg, a bíróság, amennyiben az előbbi személy erre irányuló keresetet nyújt be, átruházza rá a szabadalmat. Az 52. cikk hatodik bekezdésének a keresetindításra nyitva álló határidőkkel kapcsolatos rendelkezéseit alkalmazni kell.

[…]”

10

Ugyanezen törvény 65. cikkének első bekezdése így rendelkezik:

„A Patent‑ och marknadsdomstolen [(szabadalmi és kereskedelmi bíróság, Svédország)] a jelen törvény hatálya alá tartozó ügyekben illetékes bíróság. Ugyanez vonatkozik a szabadalmi bejelentés tárgyát képező találmányhoz fűződő, jogszabályból eredő jogokra is.

[…]”

11

A lagen (1978:152) om svensk domstols behörighet i vissa mål på patenträttens område m.m. [a svéd bíróságok egyes szabadalmi jogi keresetek tekintetében fennálló joghatóságáról szóló törvény (1978:152)] az 1973. október 5‑én Münchenben aláírt európai szabadalmi egyezmény mellékletét képező, az európai szabadalmak megszerzéséhez való joggal kapcsolatos bírósági hatáskörről és az e joggal kapcsolatos határozatok elismeréséről szóló, 1973. október 5‑i jegyzőkönyven (elismerési jegyzőkönyv) alapul.

12

E törvény 1. cikke ekként rendelkezik:

„Valamely európai szabadalmi bejelentés jogosultja ellen a szóban forgó szabadalmi bejelentés tárgyát képező találmányhoz fűződő jog Svédországban vagy valamely olyan más szerződő államban történő érvényesítése iránt indított keresetekre, amelyet az 1973. október 5‑i európai szabadalmi egyezmény mellékletét képező elismerési jegyzőkönyv köt, a 2–6. cikket és a 8. cikket kell alkalmazni. A »szerződő állam« kifejezés alatt ebben az esetben olyan állam értendő, amelyet az említett jegyzőkönyv köt.”

13

Az említett törvény 2. cikke értelmében:

„Az 1. cikkben említett keresetek a svéd bíróságok előtt indíthatók, ha:

14

Az infravörös technológia ágazatában tevékenykedő IRnova és FLIR Systems svédországi székhelyű társaságok. Korábban üzleti kapcsolatban álltak egymással.

15

2019. december 13‑án az IRnova keresetet indított a Patent‑ och marknadsdomstolennél (szabadalmi és kereskedelmi bíróság) többek között annak megállapítása iránt, hogy ő hivatkozhat egyes, a FLIR által 2015‑ben és 2016‑ban benyújtott nemzetközi – majd később ezeket kiegészítő európai, amerikai és kínai – szabadalmi bejelentések, valamint a FLIR részére ez utóbbi bejelentések alapján megadott amerikai szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő, jogszabályból eredő jogokra.

16

E kereset alátámasztására az IRnova lényegében előadta, hogy e találmányokat az egyik alkalmazottja fejlesztette ki, így őt kell azok feltalálójának, vagy legalábbis feltalálótársának tekinteni. Ennélfogva az IRnova azt állította, hogy munkáltatói minőségében, és így a feltaláló jogutódjaként őt kell az említett találmányok jogosultjának tekinteni. A FLIR azonban az előző pontban említett bejelentéseket – anélkül, hogy azokat megszerezte volna, vagy más jogcímen jogosult lett volna azokra – saját nevében nyújtotta be.

17

A Patent‑och marknadsdomstolen (szabadalmi és kereskedelmi bíróság) megállapította, hogy joghatósággal rendelkezik az IRnova által benyújtott, az európai szabadalmi bejelentésekkel érintett találmányokra vonatkozó kereset elbírálására. Ugyanakkor viszont joghatóságának hiányát állapította meg a FLIR által benyújtott, a kínai és amerikai szabadalmi bejelentésekkel, valamint a FLIR részére megadott amerikai szabadalmakkal érintett találmányokra vonatkozó állítólagos jogával kapcsolatos jogvita elbírálására, lényegében azzal az indokkal, hogy ez utóbbi találmányok feltalálójának meghatározására irányuló kereset kapcsolódik a szabadalmak lajstromozásához és érvényességéhez. Márpedig e kapcsolatra tekintettel a szóban forgó jogvita a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikke 4. pontjának hatálya alá tartozik, így a svéd bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal annak elbírálására.

18

Az IRnova e hatáskör hiányát megállapító határozattal szemben nyújtott be fellebbezést a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Svea hovrätthoz (stockholmi fellebbviteli bíróság, Svédország).

19

E bíróság szerint az előtte folyamatban lévő jogvita a „Brüsszel Ia” rendelet hatálya alá tartozik, mivel egy találmányhoz fűződő, jogszabályból eredő jog fennállásának megállapítására irányul, és így polgári és kereskedelmi jellegű. Ugyanakkor az említett bíróság arra keresi a választ, hogy a svéd bíróságok rendelkeznek‑e joghatósággal egy olyan jogvitára, amely egy állítólagos feltalálói vagy feltalálótársi minőségből eredő, találmányhoz fűződő jog fennállásának megállapításával kapcsolatos. Álláspontja szerint e rendelet 24. cikkének 4. pontja „a szabadalmak lajstromozása vagy érvényessége terén” azon tagállam bíróságainak kizárólagos joghatóságát írja elő, amelynek területén a lajstromozást kérelmezték vagy elvégezték. E kizárólagos joghatóságot igazolja egyrészt az a tény, hogy e bíróságok vannak leginkább abban a helyzetben, hogy megtárgyalják azokat az eseteket, amelyekben a jogvita a szabadalom érvényességével vagy a szabadalom bejelentésével vagy lajstromozásával kapcsolatos, másrészt pedig az a tény, hogy a szabadalmak megadása a nemzeti közigazgatás közreműködésével jár, ami azt jelzi, hogy a szabadalom megadása a nemzeti szuverenitás gyakorlásának körébe tartozik. Mindazonáltal, noha a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az olyan jogvita, amely kizárólag azzal a kérdéssel kapcsolatos, hogy ki a szabadalomhoz fűződő jog jogosultja, nem tartozik az említett kizárólagos hatáskörbe, ezen ítélkezési gyakorlat nem szolgál közvetlen útmutatással e 24. cikk 4. pontjának a jelen ügyben való alkalmazhatóságát illetően.

20

Jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság szerint meg lehetne állapítani, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita e rendelkezés értelmében kapcsolatot mutat a szabadalom bejegyzésével vagy érvényességével. E bíróság szerint ugyanis a szabadalmi bejelentések vagy a szóban forgó szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultjának meghatározása érdekében meg kell határozni e találmányok feltalálóját. Az ilyen vizsgálat magában foglalja a szabadalom igénypontjainak értelmezését, valamint a különböző – állítólagos – feltalálók említett találmányokhoz való hozzájárulásának elemzését. Így a találmányhoz fűződő jog jogosultjának meghatározásához a szabadalmi anyagi jog alapján végzendő értékelésre lehet szükség annak megállapítása érdekében, hogy a fejlesztésben való részvétel milyen arányban tartalmazott újdonságot vagy feltalálói tevékenységet, és kérdéseket vethet fel a lajstromozás szerinti ország szabadalmi joga által biztosított oltalom terjedelmét illetően. Ezenkívül az a tény, hogy egy szabadalom bejelentője nem jogosult szabadalmi bejelentést benyújtani, törlési oknak minősül.

21

E körülmények között a Svea hovrätt (stockholmi fellebbviteli bíróság, Svédország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A [Brüsszel Ia] rendelet 24. cikkének (4) bekezdése értelmében vett kizárólagos joghatóság körébe tartozik‑e a valamely találmányhoz fűződő, nemzeti szabadalmi bejelentések és harmadik államban lajstromozott szabadalmak szerinti állítólagos feltalálói vagy [feltalálótársi] minőségen alapuló erősebb jogosultság?”

22

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket (2022. április 26‑iLandespolizeidirektion Steiermark [A belső határellenőrzés maximális időtartama] ítélet, C‑368/20 és C‑369/20, EU:C:2022:298, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A jelen ügyben, noha a kérdés egy nemzeti szabadalmi bejelentések és harmadik országban lajstromozott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő, jogszabályból eredő jog fennállásával kapcsolatos jogvita elbírálására kiterjedő joghatóságra vonatkozik, a jelen ítélet 17. és 18. pontjában kifejtettekből az következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított kereset kizárólag a svéd bíróságoknak a kínai és amerikai szabadalmi bejelentések és amerikai szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő, jogszabályból eredő jog fennállásával kapcsolatos jogvita elbírálására kiterjedő joghatóságra vonatkozik.

24

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó egy állítólagos feltalálói vagy feltalálótársi minőségen alapuló kereset alapján indult olyan jogvitára, amely annak meghatározásával kapcsolatos, hogy egy adott személy‑e az egyes benyújtott szabadalmi bejelentések és harmadik országokban megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultja.

25

E kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell határozni, hogy egy harmadik ország területéhez kötődő olyan külföldi elemet tartalmazó jogi helyzet, mint amelyről az alapügyben szó van, a „Brüsszel Ia” rendelet hatálya alá tartozik‑e.

26

Az alapeljárásbeli jogvita ugyanis két, ugyanazon tagállamban székhellyel rendelkező társaság között merült fel, és annak eldöntésével kapcsolatos, hogy ki a jogosultja egy szintén Svédországban keletkezett jognak, nevezetesen az alapügybeli benyújtott szabadalmi bejelentések és megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jognak. E jogvita egyetlen külföldi eleme abban áll, hogy az többek között harmadik országokban, nevezetesen Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban benyújtott szabadalmi bejelentésekkel, illetve ott megadott szabadalmakkal kapcsolatos. Ez a külföldi elem azonban nem valamely tagállam területéhez köthető.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság korábban már kimondta, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményben (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) előírt joghatósági szabályok alkalmazása maga is megköveteli valamilyen külföldi elem meglétét (2005. március 1‑jei Owusu ítélet, C‑281/02, EU:C:2005:120, 25. pont).

28

Bár ez az elem leggyakrabban az alperes lakóhelyéből következik, a per tárgyából is következhet. E tekintetben ugyanis a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó jogviszony nemzetközi jellegének nem feltétlenül abból kell következnie, hogy a jogvita érdemi része vagy a jogvita egyes feleinek lakóhelye/székhelye miatt több szerződő állam is érintett. Valamely szerződő állam és valamely harmadik állam érintettsége, például akként, hogy a felperes és az egyik alperes lakóhelye az egyik államban, a vitás tények helye pedig a másik államban van, szintén nemzetközi jelleget adhat a szóban forgó jogviszonynak, hiszen ez a helyzet a szerződő államban a bíróságok joghatóságának meghatározása tekintetében kérdéseket vethet fel (lásd ebben az értelemben: 2005. március 1‑jei Owusu ítélet, C‑281/02, EU:C:2005:120, 26. pont).

29

Ezenkívül, amint az a „Brüsszel Ia” rendelet (34) preambulumbekezdéséből következik, a Bíróság által ezen egyezmény és a 44/2001 rendelet (a továbbiakban: „Brüsszel I” rendelet) rendelkezései tekintetében adott értelmezés érvényes a „Brüsszel I” rendelet helyébe lépő „Brüsszel Ia” rendelet rendelkezéseire is, hiszen e rendelkezések „egyenértékűeknek” tekinthetők (lásd ebben az értelemben: 2019. július 10‑iReitbauer és társai ítélet, C‑722/17, EU:C:2019:577, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. május 12‑iVereniging van Effectenbezitters ítélet, C‑709/19, EU:C:2021:377, 23. pont). E folytonosságot az e jogi aktusok által megállapított joghatósági szabályok alkalmazási körének meghatározását illetően is biztosítani kell.

30

Ennek pontosítását követően azt is meg kell állapítani, hogy mivel a két magánfél közötti alapeljárás találmányokhoz fűződő, jogszabályból eredő jog fennállására vonatkozik, e jogvita a „Brüsszel Ia” rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” körébe tartozik. Ezenkívül az említett jogvita nem tartozik az e rendelet alkalmazási köréből kizárt, az 1. cikkének (2) bekezdésében említett ügyek körébe.

31

A fentiekből következik, hogy egy olyan jogi helyzet, mint amilyen az alapügy tárgyát képező helyzet is, amelynek egy harmadik ország területéhez köthető nemzetközi eleme van, a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazási körébe tartozik.

32

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontja alkalmazandó‑e egy olyan jogvitára, mint az alapeljárásbeli jogvita, amely annak az eldöntésére irányul, egy állítólagos feltalálói vagy feltalálótársi minőségen alapuló kereset alapján indult eljárásban, hogy egy adott személy‑e az egyes harmadik országokban benyújtott szabadalmi bejelentések és az ott megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultja.

33

E rendelkezés szerint egy olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy más hasonló, bejelentést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozása vagy érvényessége, kizárólag annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a bejelentést benyújtották vagy a lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve valamely uniós jogi aktus vagy nemzetközi egyezmény értelmében megtörténtnek tekintendő.

34

E tekintetben rá kell mutatni egyrészt arra, hogy az említett rendelkezés szövegéből az következik, hogy a szabadalmak lajstromozása vagy érvényessége terén annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal, amelynek területén a szabadalom bejelentését vagy lajstromozását kérelmezték, ahol az megtörtént vagy megtörténtnek tekintendő.

35

A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 26. pontjában már megállapításra került, az alapügy tárgyát képező szabadalmi bejelentéseket nem valamely tagállamban, hanem egy harmadik országban, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államokban és Kínában tették, illetve a szabadalmi oltalmat ezekben adták meg. Márpedig, mivel a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontja nem rendelkezik erről a helyzetről, e rendelkezés nem tekinthető alkalmazhatónak az alapeljárásban.

36

Másrészt, és mindenesetre, egy olyan jogvita, mint az alapeljárás tárgyát képező jogvita, nem minősül a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontja értelmében vett „szabadalmak bejegyzésével vagy érvényességével” kapcsolatos jogvitának, és bár az e rendelkezés által követett célnak megfelelően nem szükséges azt azon bíróságok számára fenntartani, amelyek a nyilvántartással tényleges és jogi közelséget mutatnak, mégis e bíróságok vannak leginkább abban a helyzetben, hogy el tudják bírálni azokat az eseteket, amelyekben az érintett jogcím érvényességét, vagy akár a bejelentésének vagy lajstromozásának megtörténtét vitatják (lásd ebben az értelemben: 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Mivel ugyanis e 24. cikk 4. pontja lényegében átveszi a „Brüsszel I” rendelet 22. cikke 4. pontjának tartalmát, amely maga is a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke 4. pontjának rendszerét tükrözi, biztosítani kell – amint az a jelen ítélet 29. pontjában már megállapításra került – e rendelkezések értelmezésének folytonosságát (lásd ebben az értelemben: 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 30. pont).

38

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a fenti rendelkezésekben említett „szabadalmak bejegyzésével vagy érvényességével” kapcsolatos jogvita fogalma olyan önálló fogalom, amelyet minden tagállamban egységesen kell alkalmazni (1983. november 15‑iDuijnstee ítélet, 288/82, EU:C:1983:326, 19. pont; 2006. július 13‑iGAT‑ítélet, C‑4/03, EU:C:2006:457, 14. pont; 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 31. pont).

39

E fogalmat nem lehet tágabban értelmezni annál, mint amit a célja megkövetel, mivel a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontjának az a hatása, hogy megfosztja a feleket a fórumválasztás lehetőségétől, amely egyébként megilletné őket, és bizonyos esetekben olyan bíróság elé idézi őket, amely nem a valamelyikük lakóhelye/székhelye szerint illetékes bíróság (lásd ebben az értelemben a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontját illetően, valamint a „Brüsszel I” rendelet 22. cikkének 4. pontját illetően: 1992. március 26‑iReichert és Kockler ítélet, C‑261/90, EU:C:1992:149, 25. pont; 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a szóban forgó különös joghatósági szabályt szigorúan kell értelmezni (2019. július 10‑iReitbauer és társai ítélet, C‑722/17, EU:C:2019:577, 38. pont).

40

Így a Bíróság pontosította, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontja értelmében vett „szabadalmak bejegyzésével vagy érvényességével kapcsolatos” jogvitáknak kell tekinteni azokat a jogvitákat, amelyekben a kizárólagos joghatóságnak azon tagállam bíróságainak való biztosítását, amelynek területén a szabadalmat megadták, az a tény igazolja, hogy e bíróságok vannak leginkább abban a helyzetben, hogy a szabadalmak érvényességével vagy megszűnésével, a bejelentés vagy a bejegyzés megtörténtével, vagy akár valamely korábbi bejelentéshez fűződő elsőbbségi jogok igénylésével kapcsolatos ügyeket elbírálják. Ha viszont valamely jogvita nem valamely szabadalom érvényességére, illetve bejelentésének vagy lajstromozásának megtörténtére vonatkozik, e jogvita nem tartozik e rendelkezés hatálya alá (1983. november 15‑iDuijnstee ítélet, 288/82, EU:C:1983:326, 24. és 25. pont; 2006. július 13‑iGAT‑ítélet, C‑4/03, EU:C:2006:457, 15. és 16. pont; 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ebben az összefüggésben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem tartozik az említett rendelkezésben foglalt kizárólagos joghatósági szabály hatálya alá az a jogvita, amely kizárólag arra a kérdésre vonatkozik, hogy ki a szabadalom jogosultja, vagy az annak eldöntésére irányuló jogvita, hogy valamely személyt jogszerűen jegyeztek‑e be a lajstromba mint védjegyjogosultat (1983. november 15‑iDuijnstee ítélet, 288/82, EU:C:1983:326, 26. pont; 2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 35–37. és 43. pont). E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy az a kérdés, hogy valamely szellemi tulajdonjogi jogcím kinek a személyes vagyonába tartozik, főszabály szerint nem mutat fizikai vagy jogi közelséget e jogcím bejegyzésének helyével (2017. október 5‑iHanssen Beleggingen ítélet, C‑341/16, EU:C:2017:738, 37. pont).

42

A jelen ügyben az alapjogvita nem annak megállapítására irányul, hogy a szabadalmi bejelentés vagy a szabadalom megadása megtörtént‑e, a szabadalom érvényes‑e vagy megszűnt, vagy hogy az elsőbbségi jogot valamely korábbi bejelentés alapján igényelték‑e, hanem annak meghatározására, hogy a FLIR‑t kell‑e az érintett találmányokhoz vagy azok egy részéhez fűződő jog jogosultjának tekinteni.

43

Először is meg kell állapítani ugyanis, hogy az a kérdés, hogy kihez tartoznak az érintett találmányok, amely magában foglalja azt a kérdést is, hogy ki azoknak a feltalálója, nem valamely szellemi tulajdoni jog vagy maga a jog megadásának kérelmezésével kapcsolatos, hanem annak a tárgyával. Márpedig, bár a Bíróság, amint arra a jelen ítélet 41. pontjában emlékeztettünk, úgy ítélte meg, hogy az a kérdés, hogy valamely szellemi tulajdoni jogcím kinek a személyes vagyonába tartozik, főszabály szerint nem mutat olyan fizikai vagy jogi közelséget e jogcím bejegyzésének helyével, amely igazolná a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontjában szereplő kizárólagos joghatósági szabály alkalmazását, ez a megfontolás még kevésbé számít akkor, ha e kérdés kizárólag az említett jogcím tárgyára, vagyis a szabadalomra vonatkozik.

44

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a feltaláló személyének meghatározása, ami az alapeljárás egyedüli tárgyát képezi, egy előzetes kérdés, és ennélfogva elkülönül a szabadalmi bejelentés vagy a szabadalom megadása megtörténtét illető kérdéstől.

45

Nem érinti az ilyen bejelentés érvényességét sem, mivel az kizárólag magukhoz a találmányokhoz fűződő jogosultságnak a meghatározására irányul. Az a tény tehát, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja – egy találmányhoz fűződő jog hiánya e bejelentés semmisségi okát képezheti, irreleváns a feltalálói minőséggel kapcsolatos jogviták elbírálására vonatkozó joghatóságot illetően.

46

Harmadszor, a feltaláló személyének meghatározására vonatkozó előzetes kérdés szintén elkülönül a szóban forgó megadott szabadalom érvényességének kérdésétől, mivel ez utóbbi nem képezi tárgyát az alapeljárásnak. Ugyanis, még ha ez a beazonosítás – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti – a szóban forgó szabadalmi bejelentés vagy szabadalom igénypontjainak vizsgálatát is igényli annak meghatározása céljából, hogy az egyes feltalálótársak milyen arányban járultak hozzá az érintett találmány kidolgozásához, ez a vizsgálat nem érinti a találmány szabadalmaztathatóságát.

47

Végezetül meg kell jegyezni, hogy az a körülmény, hogy a szóban forgó szabadalom vagy szabadalmi bejelentés igénypontjainak vizsgálata elvégezhető annak az országnak a szabadalmi anyagi joga alapján, amelynek területén e bejelentést tették vagy e szabadalmat megadták, szintén nem követeli meg a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontjában megállapított kizárólagos joghatósági szabály alkalmazását.

48

E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy egy szabadalom bitorlásával kapcsolatos jogvita az e szabadalom által biztosított oltalom terjedelmének mélyreható elemzését is magában foglalja, azon ország szabadalmi jogára tekintettel, amelynek területén e szabadalmat megadták. Márpedig a Bíróság korábban már kimondta, hogy a szóban forgó szellemi tulajdoni jog bejegyzésének helyéhez való, megkövetelt fizikai vagy jogi közelség hiányában az ilyen jogvita nem e tagállam bíróságainak kizárólagos hatáskörébe tartozik, hanem a „Brüsszel Ia” rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében azon tagállam bíróságainak általános joghatósága alá, amelynek területén az alperes lakóhellyel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 1983. november 15‑iDuijnstee ítélet, 288/82, EU:C:1983:326, 23. pont; 2006. július 13‑iGAT‑ítélet, C‑4/03, EU:C:2006:457, 16. pont).

49

A fenti megfontolások egészére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 24. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó egy állítólagos feltalálói vagy feltalálótársi minőségen alapuló kereset alapján indult olyan jogvitára, amely annak meghatározásával kapcsolatos, hogy egy adott személy‑e egyes benyújtott szabadalmi bejelentések és harmadik országokban megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultja.

50

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikkének 4. pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az nem alkalmazandó egy állítólagos feltalálói vagy feltalálótársi minőségen alapuló kereset alapján indult olyan jogvitára, amely annak meghatározásával kapcsolatos, hogy egy adott személy‑e egyes benyújtott szabadalmi bejelentések és harmadik országokban megadott szabadalmak tárgyát képező találmányokhoz fűződő jog jogosultja.