–

TJ képviseletében I. Kis ügyvéd,

–

az Inspectoratul General pentru Imigrări képviseletében M.‑G. Creţu, C. Vasilache és S.‑I. Voicu, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében E. Gane, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. Baţagoi tanácsadó,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Garofoli avvocato dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Armenia és D. Recchia, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szóló, 1990. május 29‑i 90/270/EGK tanácsi irányelv (ötödik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) (HL 1990. L 156., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 391. o.) 9. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a TJ és az Inspectoratul General pentru Imigrări (bevándorlási főfelügyelet, Románia; a továbbiakban: főfelügyelet) között a szemüvegbeszerzéssel kapcsolatos költségek megtérítése iránt TJ által benyújtott kérelem felügyelet általi elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2008. október 22‑i 1137/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2008. L 311., 1. o.; helyesbítés: HL 2010. L 276., 80. o.) módosított, a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12‑i 89/391/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 183., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 349. o.) 16. cikke (1) bekezdésének a szövege a következő:

„A Tanács [az EUMSZ 153. cikk] alapján a Bizottság javaslatára egyedi irányelveket fogad el, többek között a mellékletben felsorolt területeken.”

4

A 90/270 irányelv negyedik preambulumbekezdésének a szövege a következő:

„mivel a munkavállalók egészsége védelmének és biztonságának biztosításához elengedhetetlen azoknak a minimumkövetelményeknek a betartása, amelyek célja a képernyős munkaállomásokon a biztonság magasabb szintjének biztosítása”.

5

Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Ez az irányelv, amely a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében az ötödik egyedi irányelv, megállapítja a 2. cikkben meghatározott képernyő előtt végzett munkára vonatkozó biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeket.”

6

Az említett irányelvnek „A munkavállalók szemének és látásának védelme” című 9. cikke értelmében:

„(1)   A munkavállalók megfelelő szem‑ és látásvizsgálatra jogosultak, amelyet a szükséges képesítéssel rendelkező személy végez:

(2)   Amennyiben az első bekezdésben említett vizsgálat eredményei szükségessé teszik, a munkavállalók szemészeti vizsgálatra jogosultak.

(3)   Amennyiben az első és második bekezdésben említett vizsgálat eredményei szükségessé teszik és ha a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmazhatók, a munkavállalókat a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni.

(4)   Az e cikk alapján megtett intézkedések nem terhelhetik a munkavállalókat járulékos költségekkel.

(5)   A munkavállalók szem‑ és látásvédelme a nemzeti egészségügyi ellátó rendszer részeként is megvalósulhat.”

7

A 2017. június 28‑i Legea‑cadru nr. 153/2017 privind salarizarea personalului plătit din fonduri publice (a közpénzekből fizetett személyi állomány illetményéről szóló 153/2017. sz. kerettörvény, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2017. június 28‑i 492. szám) 7. cikkének i) pontja a következőképpen szól:

„E törvény alkalmazásában:

[…]

8

E törvény VI. melléklete II. fejezetének „A »Védelem, közrend és nemzetbiztonság« költségvetési feladatok szakmai csoportja” című 12. cikke a következőket írja elő:

„[…]

(2)   A katonák, a rendőrök, a büntetés‑végrehajtás különleges jogállású köztisztviselői és a polgári személyzet a munkafeltételeik függvényében a következő díjazásemelésben részesülnek:

[…]

[…]

(3)   A munkahelyeket, a munkakörülményeket és a feladatokat, valamint a juttatások százalékarányban kifejezett mértékét az engedélyezésre jogosult főtisztviselő rendelete határozza meg a jelen törvény szerint elfogadott rendelet rendelkezéseinek keretein belül, az arra jogosult hatóságok által kiadott, a meghatározásról szóló jelentések vagy adott esetben szakértői jelentések alapján.”

9

A 2006. augusztus 9‑i Hotărârea Guvernului nr. 1028/2006 privind cerinţele minime de securitate şi sănătate în muncă referitoare la utilizarea echipamentelor cu ecran de vizualizare (a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szóló 1028/2006. számú kormányhatározat, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2006. augusztus 18‑i 710. szám) 12. cikke értelmében:

„A munkavállalók megfelelő szem‑ és látásvizsgálatra jogosultak, amelyet a szükséges képesítéssel rendelkező személy végez:

10

Az 1028/2006 kormányhatározat 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a 12. cikkben említett vizsgálat eredményei szükségessé teszik, a munkavállalók szemészeti vizsgálatra jogosultak.”

11

Az 1028/2006 kormányhatározat 14. cikkének értelmében:

„Amennyiben a 12. vagy a 13. cikkben említett vizsgálat eredményei szükségessé teszik és ha a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmazhatók, a munkavállalókat a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni.”

12

Az 1028/2006 kormányhatározat 15. cikke a következőket írja elő:

„A 12–14. cikk alapján megtett intézkedések nem terhelhetik a munkavállalókat járulékos költségekkel.”

13

Az 1028/2006 kormányhatározat 16. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A munkavállalók szem‑ és látásvédelme a kapcsolódó költségek tekintetében a hatályos szabályozással összhangban a nemzeti egészségügyi ellátó rendszer részeként is megvalósulhat.”

14

TJ‑t a főfelügyelet a Kolozs megyei (Románia) bevándorlási hivatal szolgálatában alkalmazza. Feladatainak ellátása keretében képernyő előtt végez munkát.

15

TJ állítása szerint a képernyő előtt végzett munka, valamint egyéb kockázati tényezők, így a „nem folyamatos, látható” fény, a természetes fény hiánya és a neuropszichológiai túlterheltség a látásának jelentős romlásához vezetett. Következésképpen a szakorvos ajánlására új szemüveget kellett volna kiváltania a látásélesség csökkenésének korrekciója érdekében.

16

Arra hivatkozva, hogy a román nemzeti egészségbiztosítási rendszer nem írta elő a 2629 román lej (RON, hozzávetőleg 530 euró) összeg megtérítését, amely a szemüveg, vagyis az üveg, a szemüvegkeret és a munkaerő költségei ellenértékének felelt meg, TJ a főfelügyelettől kérte ezen összeg számára való megtérítését. E kérelmet elutasították.

17

TJ ezt követően keresetet indított a Tribunalul Cluj (Kolozs megyei törvényszék, Románia) előtt a főfelügyelet arra való kötelezése iránt, hogy fizesse meg részére az említett összeget. E bíróság ezt a keresetet elutasította azzal az indokkal, hogy a kért megtérítés feltételei nem teljesültek, mivel az 1028/2006 kormányhatározat 14. cikke nem jogosít fel a különleges korrekciós eszközök költségeinek megtérítésére, hanem csupán az ilyen eszközzel való ellátásra, amennyiben annak használata szükségesnek bizonyul.

18

TJ ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Curtea de Apel Clujhoz (kolozsvári ítélőtábla, Románia) az említett ítélet hatályon kívül helyezését és a jogvita érdemi felülvizsgálatát kérve.

19

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához szükség van a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő „különleges korrekciós eszközök” fogalmának értelmezésére, amely fogalmat az irányelv nem határozza meg. E bíróság szerint az említett fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a szemüvegeket is, amennyiben azok szükségesek a munkavállaló számára, akinek a látása a munkakörülményei miatt romlott.

20

A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül arra keresi a választ, hogy az említett 9. cikk (3) bekezdésében említett különleges korrekciós eszközök a kizárólag a munkahelyen használt eszközökre utalnak‑e, vagy a munkahelyen kívül használható eszközökre is vonatkozhatnak. E tekintetben az előterjesztő bíróság hajlik arra, hogy e rendelkezés alkalmazhatóságának meghatározásakor egyedül a különleges korrekciós eszköz munkahelyen való használata releváns, és nincs jelentősége annak, hogy az ilyen eszközt a munkahelyen kívül is használják‑e.

21

A különleges korrekciós eszközökkel való ellátás módját illetően a kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy bár igaz, hogy a 90/270 irányelv csupán az ezen eszközökkel való, munkáltató általi ellátásra utal kifejezetten, hasonló eredmény lenne elérhető azáltal is, ha a munkáltató megtérítené a munkavállaló számára az ilyen eszköz beszerzésének költségét. Az ilyen megoldás emellett azzal az előnnyel járna, hogy lehetővé tenné a munkavállaló számára, hogy kellő időben megtegye a látásának korrekciójához szükséges intézkedéseket.

22

Végül az említett bíróságban felmerül a kérdés, hogy azon munkavállalók különleges korrekciós eszközökkel való ellátására irányuló kötelezettség, akiknek ilyen eszközökre van szükségük, teljesíthető‑e a nehéz munkakörülmények címén nyújtott díjazásemelés útján.

23

E körülmények között a Curtea de Apel Cluj (kolozsvári ítélőtábla, Románia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

A főfelügyelet vitatja a második, a harmadik és a negyedik kérdés elfogadhatóságát, azzal az indokkal, hogy az uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy az nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek.

25

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, kizárólag az alapeljárásban eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult mérlegelni – az ügy sajátosságaira figyelemmel – egyrészt az előzetes döntéshozatal szükségességét annak érdekében, hogy döntését meghozhassa, másrészt azt, hogy a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésére vagy érvényességére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. Ebből következik, hogy a nemzeti bíróságok által előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, ha nyilvánvaló, hogy a kért értelmezés nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az említett kérdésekre hasznos választ adjon (2022. február 24‑iViva Telecom Bulgaria ítélet, C‑257/20, EU:C:2022:125, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A jelen ügyben hangsúlyozni kell a 90/270 irányelv második, harmadik és negyedik kérdés tárgyát képező rendelkezéseinek egyértelműségére alapított állítást illetően, hogy egyáltalán nem tilos a nemzeti bíróság számára, hogy előzetes döntéshozatal céljából olyan kérdéseket terjesszen a Bíróság elé, amelyek megválaszolása az alapeljárásban részt vevő egyik fél véleménye szerint nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek. Így, még azt feltételezve is, hogy ez a helyzet áll fenn, az ilyen kérdéseket tartalmazó előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem válik elfogadhatatlanná (2022. február 24‑iViva Telecom Bulgaria ítélet, C‑257/20, EU:C:2022:125, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Következésképpen a második, a harmadik és a negyedik kérdés elfogadható.

28

Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „különleges korrekciós eszköz” magában foglalja a szemüveget, továbbá hogy egyébiránt az ilyen eszköz a kizárólag a szakmai tevékenység keretében használt eszközökre korlátozódik‑e.

29

A 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében a munkavállalókat a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni, amennyiben az ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében említett megfelelő szem‑ és látásvizsgálat eredményei vagy az ugyanezen irányelv 9. cikkének (2) bekezdésében említett szemészeti vizsgálat szükségessé teszik és ha a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmazhatók.

30

Meg kell állapítani, hogy a 90/270 irányelv nem határozza meg a 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő „különleges korrekciós eszközök” fogalmát.

31

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2022. február 24‑iAirhelp (Az átfoglalt járat késése) ítélet, C‑451/20, EU:C:2022:123, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Először is hangsúlyozni kell, hogy a 90/270 irányelvet, amint az a címéből kitűnik, a 89/391 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében vett ötödik egyedi irányelvként fogadták el, míg magát a 89/391 irányelvet az EGK‑Szerződés 118a. cikke (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 153. cikk) alapján fogadták el, amelynek célja a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítása.

33

Másodszor a 90/270 irányelv címéből és 1. cikkéből kitűnik, hogy ezen irányelv célja a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeinek rögzítése. Egyébiránt a negyedik preambulumbekezdésével összhangban a munkavállalók egészsége védelmének és biztonságának biztosításához elengedhetetlen azoknak a minimumkövetelményeknek a betartása, amelyek célja a képernyős munkaállomásokon a biztonság magasabb szintjének biztosítása.

34

Harmadszor és utolsósorban meg kell állapítani, hogy a 90/270 irányelv 9. cikke konkretizálja az irányelv célját a munkavállalók szem‑ és látásvédelmének követelménye, és különösen a munkavállalók ahhoz való joga tekintetében, hogy a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel lássák el őket, ha az e 9. cikk (1) bekezdésében említett vizsgálat vagy az említett 9. cikk (2) bekezdése szerinti vizsgálat eredménye szükségessé teszi ezeket az eszközöket.

35

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése különbséget tesz egyrészt a „szokásos korrekciós eszközök”, másrészt a „végzett munkának [vagyis a képernyő előtt végzett munkának] megfelelő különleges korrekciós eszközök” között.

36

Először is a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „korrekciós eszközök” fogalmát illetően meg kell állapítani, hogy ez a kifejezés váltotta fel a „szemüveg” kifejezést, amely a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslat (nem hivatalos fordítás) (HL 1988. C 113., 7. o.) 9. cikkének második bekezdésében szerepel. A 90/270 irányelv előkészítő munkálataiból tehát az következik, hogy az ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „korrekciós eszközöket” tágan kell értelmezni abban az értelemben, hogy azok nemcsak a szemüvegekre, hanem más olyan típusú eszközökre is vonatkoznak, amelyek alkalmasak a látászavarok korrekciójára vagy megelőzésére.

37

Másodszor, ami az említett irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „szokásos korrekciós eszközök” fogalmát illeti, amely olyan eszközökre utal, amelyek nem teszik lehetővé az e 9. cikk (1) és (2) bekezdésében említett vizsgálatok által megállapított látászavarok korrekcióját, meg kell állapítani, hogy ezek az eszközök – amint arra lényegében a főtanácsnok az indítványának 30. pontjában rámutatott – a munkahelyen kívül viselt olyan eszközökre vonatkoznak, amelyek tehát nem feltétlenül függenek össze a munkakörülményekkel. Az ilyen eszközök tehát nem a munkával összefüggő látászavarok korrekciójára szolgálnak, és előfordulhat, hogy semmilyen konkrét kapcsolatot nem mutatnak a képernyő előtt végzett munkával.

38

Harmadszor, a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, „a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközök” fogalmát illetően emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a munkavállalókat ilyen különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni, ha a szokásos korrekciós eszközök nem használhatók az e cikk (1) és (2) bekezdésében előírt vizsgálatok nyomán megállapított látászavarok korrekciójára. Következésképpen a különleges korrekciós eszközöknek szükségszerűen olyan látászavarok korrekciójára vagy megelőzésére kell szolgálniuk, amelyek korrekciójára vagy megelőzésére a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmasak.

39

Másrészt a korrekciós eszköz különleges jellege azt feltételezi, hogy az kapcsolatot mutat a képernyő előtt végzett munkával, mivel a kifejezetten az ilyen munkával összefüggő és az ezen irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt vizsgálatok nyomán megállapított látászavarok korrekciójára vagy megelőzésére szolgál.

40

E tekintetben a 2002. október 24‑iBizottság kontra Olaszország ítéletből (C‑455/00, EU:C:2002:612, 28. pont) kétségtelenül az következik, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő „különleges korrekciós eszközök” valamely „fennálló károsodás” korrekciójára vonatkoznak.

41

Amint azt ugyanakkor a főtanácsnok az indítványának 37. pontjában lényegében megjegyzi, az előző pontban hivatkozott ítéletből nem vonható le olyan következtetés – amint azt az alapeljárás felperese és a Bizottság a Bíróság által feltett írásbeli kérdésre válaszul előadta –, amely szerint az említett „károsodást” a képernyő előtt végzett munkának kellett okoznia. Bár a 90/270 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdésében említett vizsgálatoknak látászavart kell megállapítaniuk annak érdekében, hogy e cikk (3) bekezdésével összhangban különleges korrekciós eszközzel történő ellátásra való jogosultság keletkezzen, nem feltétlenül a képernyő előtt végzett munkának kell e látászavarokat okoznia.

42

Többek között a 90/270 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének első franciabekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy az e bekezdés szerinti vizsgálatra a képernyő előtt végzett munka megkezdése előtt is sor kerülhet, ami azt jelenti, hogy az olyan látászavarokat, amelyek eredményeként a munkavállaló ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében különleges korrekciós eszközökre jogosult, nem feltétlenül a képernyő előtt végzett munkának kell okoznia.

43

E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy – amint azt lényegében a főtanácsnok is hangsúlyozza az indítványának 39. pontjában – a 90/270 irányelv 9. cikke nem értelmezhető úgy, hogy az okozati összefüggést követel meg a képernyő előtt végzett munka és az esetleges látászavarok felmerülése között, mivel ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdésének mindhárom franciabekezdése külön‑külön is különleges korrekciós eszközökkel való ellátáshoz vezethet.

44

Az utóbbi rendelkezés értelmében vett különleges korrekciós eszközök tehát a képernyő előtt végzett munkával összefüggő látászavarok korrekciójára vagy megelőzésére irányulnak.

45

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy felperese a főfelügyeleten belül képernyő előtt látta el a feladatait. Mivel állítása szerint az említett feladatok ellátása során „nem folyamatos, látható” fénynek, a természetes fény hiányának és neuropszichológiai túlterheltségnek volt kitéve, a látásélességének jelentős csökkenését szenvedte el, aminek nyomán a szakorvos a szemüveg lecserélését és konkrétabban korrekciós lencséket írt fel.

46

Márpedig, noha nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában eljáró Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak eldöntése, hogy azon szemüveget, amelynek a megtérítését a felperes kéri, a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „különleges korrekciós eszköznek” kell‑e minősíteni, meg kell állapítani egyrészt azt, hogy az alapeljárás felperese a látásának jelentős romlása miatt szakorvos által végzett szemészeti vizsgálaton esett át, amely a jelek szerint a 90/270 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdésében említett vizsgálatoknak felel meg.

47

Másrészt az, hogy e szakorvos az alapeljárás felperesének a szemüveg lecserélését és konkrétabban korrekciós lencséket javasolt a látása jelentős romlásának korrekciója érdekében, a jelek szerint szintén arra utalnak, hogy a korábbi korrekciós lencséi már nem voltak használhatók a feladatai képernyő előtti ellátásához, többek között az érintettnél megállapított, a látásélességgel kapcsolatos zavarok miatt. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a szóban forgó szemüveg ténylegesen a munkájával kapcsolatos, nem pedig olyan általános látászavarok korrekciójára szolgál‑e, amelyek nem feltétlenül függenek össze a munkakörülményekkel.

48

Egyébiránt az, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „különleges korrekciós eszközöknek” e rendelkezés értelmében „a végzett munkának megfelelőnek” kell lenniük, nem jelentheti azt, hogy azokat kizárólag a munkahelyen vagy a munkaköri feladatok teljesítése során kell használni, mivel az említett rendelkezés nem ír elő semmilyen korlátozást az említett eszközök használatát illetően.

49

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt „különleges korrekciós eszközök” magukban foglalják a kifejezetten a képernyő előtt végzett munkával összefüggő látászavarok korrekciójára és megelőzésére szolgáló szemüveget. Egyébiránt e „különleges korrekciós eszközök” nem korlátozódnak a kizárólag a szakmai tevékenység keretében használt eszközökre.

50

Harmadik és negyedik kérdésével, amelyeket szintén együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) és (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az érintett munkavállalóknak az e rendelkezésben foglalt különleges korrekciós eszközzel való ellátására irányuló, a munkáltatót terhelő kötelezettség a munkavállalónak az eszközzel való közvetlen ellátásával, a munkavállalónál felmerült szükséges kiadások megtérítésével vagy a munkavállaló díjazásának általános emelésével is teljesíthető.

51

Amint az a jelen ítélet 29. pontjából kitűnik, a munkavállalókat a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésével összhangban a végzett munkának megfelelő különleges korrekciós eszközökkel kell ellátni, amennyiben az első és második bekezdésben említett vizsgálat eredményei szükségessé teszik és ha a szokásos korrekciós eszközök nem alkalmazhatók.

52

Meg kell tehát állapítani, hogy bár az említett rendelkezés annak biztosítására irányuló kötelezettséget ír elő a munkáltató számára, hogy az érintett munkavállalókat adott esetben különleges korrekciós eszközökkel lássa el, a 90/270 irányelv 9. cikkének szövegéből nem tűnik ki, hogy a munkáltatónak milyen módon kell eleget tennie az említett kötelezettségnek.

53

Rá kell ugyanakkor mutatni egyrészt arra, hogy a 90/270 irányelv – a jelen ítélet 33. pontjában felidézett 1. cikkének (1) bekezdésével összhangban – csupán minimumkövetelményeket határoz meg.

54

Másrészt a különleges korrekciós eszköz beszerzési költségének munkáltató általi megtérítése összhangban van a 90/270 irányelv célkitűzésével, mivel az a munkavállalók biztonságának és egészségének magasabb szintű védelmét biztosítja.

55

Egyébiránt a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében szereplő „kell ellátni” kifejezéssel – e kifejezést az említett cikk (4) bekezdésének fényében értelmezve, amely utóbbi úgy rendelkezik, hogy „[az e 9. cikk] alapján megtett intézkedések nem terhelhetik a munkavállalókat járulékos költségekkel” – nem ellentétes a nemzeti jog olyan előírása, amely szerint a munkavállaló – ahelyett, hogy közvetlenül a munkáltatójától jutna hozzá a különleges korrekciós eszközhöz – választhat úgy, hogy megelőlegezi a költséget, és ezt követően részesül annak megtérítésében.

56

Ebből következik, hogy a 90/270 irányelv 9. cikke (3) és (4) bekezdésének célkitűzése, amennyiben az annak biztosítására irányul, hogy a munkavállalók szükség esetén pénzügyi tehertől mentesen juthassanak különleges korrekciós eszközökhöz, akár közvetlenül, a munkavállaló ilyen eszközzel történő, munkáltató általi ellátásával, akár közvetetten, ezen eszköz költségének munkáltató általi megtérítése révén elérhető.

57

E megfontolásokra tekintettel azt is meg kell állapítani, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésével főszabály szerint nem ellentétes a nemzeti jog olyan előírása, amely szerint az érintett munkavállalók különleges korrekciós eszközökkel való, munkáltató általi ellátása, amit az említett rendelkezés megkövetel, a díjazás olyan emelése útján történik, amely lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy saját maga szerezze be az ilyen eszközt.

58

Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ilyen emelésnek szükségképpen ki kell terjednie az érintett munkavállaló által a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján kifejezetten a különleges korrekciós eszköz beszerzése érdekében megelőlegezett kiadásokra.

59

Következésképpen – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – a nehéz munkakörülményekre tekintettel történő emelés jogcímén állandó jelleggel fizetett díjazás általános emelése nem tűnik úgy, hogy megfelel a munkáltatóval szemben az említett 9. cikk (3) bekezdésében előírt kötelezettségeknek, mivel a jelek szerint nem az érintett munkavállaló által az ilyen beszerzés érdekében megelőlegezett kiadások fedezésére szolgál.

60

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 90/270 irányelv 9. cikkének (3) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az érintett munkavállalóknak az e rendelkezésben foglalt különleges korrekciós eszközzel való ellátására irányuló, a munkáltatót terhelő kötelezettség a munkavállalónak az eszközzel való közvetlen ellátásával vagy a munkavállalónál felmerült szükséges kiadások megtérítésével is teljesíthető, a munkavállaló díjazásának általános emelésével azonban nem.

61

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: