–

a spanyol kormány képviseletében I. Herranz Elizalde, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2011. L 304., 64. o.) módosított, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.; a továbbiakban: 93/13 irányelv) és a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL 2005. L 149., 22. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a D. Vicente ügyvéd és ügyfele, Delia között az utóbbi részére nyújtott jogi szolgáltatások címén követelt munkadíj megfizetésének elmaradása folytán folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 93/13 irányelv huszonegyedik és huszonnegyedik preambulumbekezdésének szövege a következő:

„mivel a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy ne alkalmazzanak tisztességtelen feltételeket az eladó vagy a szolgáltató fogyasztóval kötött szerződéseiben […]

[…]

mivel a tagállamok bíróságainak és közigazgatási szerveinek megfelelő és hatékony eszközökkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy megszüntessék a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását […]”

4

Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

5

Az említett irányelv 4. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.

(2)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

6

Ugyanezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

7

A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpenű rendelkezik:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

8

A 2005/29 irányelv 5. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Különösen tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amely:

a) a 6. és 7. cikkben meghatározott módon megtévesztő,

vagy

b) a 8. és 9. cikkben meghatározott módon agresszív.”

9

Ezen irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   Megtévesztőnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely a ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is –, az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információkat hagy ki, és ezáltal – a körülményektől függően – ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.

(2)   Megtévesztő mulasztásnak minősül az is, ha a kereskedő az (1) bekezdésben említett jelentős információt hallgat el, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, figyelembe véve az említett bekezdésben leírt szempontokat, illetve ha nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és amennyiben ez bármelyik esetben ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.”

10

Az ügyvédi munkadíj megfizetésére irányuló keresetet a 2000. január 7‑i Ley 1/2000 de Enjuiciamiento Civil (a polgári perrendtartásról szóló, 1/2000. sz. törvény; a BOE 2000. január 8‑i 7. száma, 575. o., a továbbiakban: LEC) szabályozza.

11

A LEC a „perbeli képviselővel való elszámolásra” vonatkozó 34. cikkének (2) bekezdésében a következőket írta elő:

„Az elszámolás benyújtását és annak a hivatalvezető általi elfogadhatóvá nyilvánítását követően a hivatalvezető felszólítja a megbízót, hogy tíz napon belül fizesse meg az említett összeget vagy nyújtson be ellentmondást; azzal, hogy amennyiben az adós nem fizet, és nem nyújt be ellentmondást, végrehajtásra kerül sor.

Ha e határidőn belül a megbízó ellentmondással él, a hivatalvezető háromnapos határidőt állapít meg a perbeli képviselő számára arra, hogy ezen ellentmondásról nyilatkozzon. Ezt követően a hivatalvezető megvizsgálja a munkadíj‑elszámolást és az eljárási iratokat, valamint a benyújtott iratokat, és tíz napon belül indokolással ellátott határozatot hoz, amelyben megállapítja a perbeli képviselő részére fizetendő összeget. Ha a kifizetést az értesítést követő öt napon belül nem teljesítik, ezen összeg végrehajtására kerül sor.

Az előző bekezdésben hivatkozott határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak, de az a rendes bírósági eljárásban később eljáró bíróságot nem köti.”

12

A LEC 34. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdését a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) 2019. március 14‑i 34/2019 ítéletével (a BOE 2019. április 15‑i 90. száma, 39549. o., a továbbiakban: 34/2019 ítélet) alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.

13

A LEC „Ügyvédi munkadíj” című 35. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   Az ügyvéd azon féllel szemben, akinek perbeli képviseletét ellátja, az ügyben őt megillető munkadíjat részletes elszámolási jegyzék benyújtásával és arra vonatkozó alakszerű nyilatkozattal követelheti, hogy a munkadíj őt megilleti, és az nem került kiegyenlítésre. […]

(2)   E kérelem benyújtását követően a hivatalvezető felszólítja az adóst, hogy fizesse meg az említett összeget vagy tíz napon belül nyújtson be ellentmondást az elszámolással szemben, annak terhe mellett, hogy ha a megbízó nem fizet, és nem is nyújt be ellentmondást, végrehajtásra kerül sor.

Ha az említett határidőn belül a munkadíjat a megfizetésére való hivatkozással megtámadják, a 34. cikk (2) bekezdésének második és harmadik albekezdése irányadó.

Ha a munkadíj ellen annak túlzott mértéke miatt élnek ellentmondással, a hivatalvezető háromnapos határidőt biztosít az ügyvédnek arra, hogy az ellentmondás tekintetében nyilatkozzon. Ha az ügyvéd a kért munkadíjcsökkentéssel nem ért egyet, a hivatalvezető a 241. és azt követő cikkeknek megfelelően e munkadíjat előzetesen felülvizsgálja, kivéve, ha az ügyvéd bizonyítja, hogy az ellentmondással élő fél az előzetes árajánlatot írásban elfogadta, és határozattal meghatározza a tartozás összegét, amelyet az értesítéstől számított öt napon belül végrehajtás terhe mellett kell megfizetni.

Az említett határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak, de az a későbbi rendes bírósági eljárásban eljáró bíróságot még részben sem köti.

(3)   Ha a munkadíjjal tartozó adós nem nyújt be ellentmondást a megállapított határidőn belül, végrehajtást kell elrendelni az elszámolási jegyzék behajtási költségekkel növelt összegének erejéig.”

14

A LEC 35. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében az „és harmadik albekezdése” fordulatot a 34/2019. sz. ítélet alkotmányellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette. Ugyanez történt e 35. cikk (2) bekezdésének negyedik albekezdése esetében.

15

A LEC‑nek „A határozatok típusai” című 206. cikke annak „Eljárási határozatok” című VIII. fejezetében szerepel. E cikk így rendelkezik:

„[…]

(2)   A hivatalvezetők határozatai »eljárási intézkedések« és »indokolással ellátott határozatok«.

[…]”

16

A LEC „Felülvizsgálati eljárás” című 454 bis cikke értelmében:

„(1)   […]

Az eljárást befejező, vagy annak folytatását akadályozó indokolással ellátott határozatok ellen közvetlen felülvizsgálati kérelemmel lehet élni. E kérelemnek nincs halasztó hatálya, és a döntés ellen nem áll rendelkezésre jogorvoslat.

A kifejezetten előírt esetekben az indokolással ellátott határozatok ellen is nyújtható be közvetlen felülvizsgálati kérelem.

(2)   A felülvizsgálati kérelmet öt napon belül az indokolással ellátott határozat hibáját megjelölő beadvány útján kell előterjeszteni. Amennyiben e feltételek teljesülnek, a hivatalvezető eljárási intézkedés útján elfogadhatónak nyilvánítja a kérelmet, és az ellenérdekű felek számára ötnapos határidőt biztosít, hogy azt, amennyiben szükségesnek tartják, vitassák.

Ha a kérelem elfogadhatóságának feltételei nem teljesülnek, a bíróság azt indokolással ellátott határozattal elfogadhatatlannak nyilvánítja.

A vitatásra nyitva álló határidő lejártát követően a bíróság öt napon belül végzéssel határoz, függetlenül attól, hogy nyújtottak‑e be írásbeli észrevételeket. Az elfogadhatóságra vagy az elfogadhatatlanságra vonatkozó határozatok ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(3)   A felülvizsgálati kérelmet elbíráló végzés ellen csak akkor van helye fellebbezésnek, ha az eljárást lezárja, vagy megakadályozza annak folytatását.”

17

A LEC 34. és 35. cikkének a jelen ítélet 12. és 14. pontjában említett részleges megsemmisítését követően a hivatalvezető indokolással ellátott, jogorvoslattal meg nem támadható határozatai a továbbiakban a LEC 454 bis. cikke alapján felülvizsgálati kérelem tárgyát képezhetik.

18

A LEC 517. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A végrehajtást csupán az alábbi jogcímek teszik lehetővé:

[…]

19

A LEC „A perbeli vagy választottbírósági határozatok, vagy a közvetítői megállapodás végrehajtása elleni ellentmondás” című 556. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha a végrehajtható okirat perbeli vagy választottbírósági marasztaló határozat, illetve közvetítői megállapodás, a végrehajtás alá vont személy a végrehajtást elrendelő végzés ellen annak kézbesítésétől számított tíz napon belül írásban előterjesztett kifogással élhet az ítélet, a választottbírósági határozat vagy a megállapodás rendelkezései szerinti fizetésre vagy teljesítésre hivatkozással, amit okirattal kell bizonyítani.

E kötelezett a végrehajtási cselekmény elévülésére vagy a végrehajtás elkerülésére irányuló megállapodásokra vagy ügyletekre is hivatkozhat, amennyiben e megállapodásokat vagy ügyleteket közokiratba foglalták.”

20

A LEC‑nek „A nem bírósági, illetve nem választottbírósági okiratokon alapuló végrehajtással szembeni ellentmondás” című 557. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha a 4., 5., 6. és 7. pontban említett okiratok, valamint az 517. cikk (2) bekezdésének 9. pontjában említett egyéb végrehajtható okiratok alapján rendelték el a végrehajtást, a végrehajtás alá vont személy az előző cikkben előírt határidőn belül és formában kizárólag az alábbi okok valamelyike alapján ellentmondással élhet:

[…]

7) tisztességtelen feltételek alkalmazása az okiratban.”

21

2017. február 9‑én egyfelől Delia, másfelől az ügyvédként eljáró Augusto és Vicente megbízólevelet írt alá, amelynek tárgyát a Delia mint fogyasztó és egy bank által 2003. november 26‑án kötött hitelmegállapodásban foglalt tisztességtelen feltételek vizsgálata, az azokra vonatkozó peren kívüli panasz és szükség esetén bírósági panasz, valamint adott esetben megsemmisítési kereset elkészítése és benyújtása képezte.

22

Az említett megbízólevél tartalmazott egy olyan feltételt, amely szerint „a megbízólevél aláírásával az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy az ügyvédi iroda utasításait követi, és amennyiben az ügyfél a bírósági eljárástól annak lezárását megelőzően bármilyen okból eláll, vagy az ügyvéd tudta nélkül vagy annak tanácsa ellenére a bankkal egyezséget köt, a sevillai ügyvédi kamarának a megsemmisítés iránti kereset költségeit meghatározó díjszabása szerinti összeget kell megfizetnie (a továbbiakban: elállásra vonatkozó feltétel).

23

Delia ezt az ügyvédi irodát egy közösségi hálózaton közzétett reklám alapján vette igénybe, amelyben nem említették az elállási feltételt, mivel az érdekeltet kizárólag a jogi szolgáltatások áráról tájékoztatták. A jelen esetben tehát nem bizonyított, hogy Deliának a megbízólevél aláírását megelőzően tudomása volt az elállásról szóló kikötésről.

24

A megsemmisítési kereset benyújtását megelőzően Vicente 2017. február 22‑én peren kívüli panaszt nyújtott be a szóban forgó bankhoz, amelynek folytán az utóbbi 2017. június 2‑án közvetlenül Delia részére felajánlotta 870,67 euró összegnek a kölcsönszerződésben foglalt küszöbkikötés alapján, jogalap nélkül kifizetett összegek címén történő visszatérítését. Delia úgy döntött, hogy elfogadja ezt az ajánlatot. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy az utóbbi pontosan mikor tájékoztatta Vicentét arról, hogy megkapta a bank válaszát, sem pedig arra, hogy ez utóbbi ebben az időpontban azt javasolta‑e neki, hogy ne fogadja el ezt az ajánlatot.

25

A Vicente és egy perbeli képviselő által aláírt, a küszöbkikötés megsemmisítése iránti 2017. május 22‑i keresetet a kérdést előterjesztő bíróság, a Juzgado de Primera Instancia de Sevilla no 10 bis (10 bis. számú sevillai elsőfokú bíróság, Spanyolország) 2017. június 12‑én vette nyilvántartásba.

26

Vicente 2017. június 13‑i, telefax útján küldött levelében jelezte ügyfelének, hogy nem ért egyet a bank javaslatával, hangsúlyozva, hogy ez utóbbival szemben keresetet nyújtottak be.

27

2017. szeptember 25‑én a perbeli képviselő tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot arról, hogy Delia eláll a keresetétől, mivel ez utóbbi igénye peren kívüli eljárásban kielégítést nyert, és kifejtette, hogy ezen elállást az indokolta, hogy az ügyvédjének tanácsával ellentétben és a kereset benyújtását követően az ügyfelük elfogadta ezt az egyezséget. Következésképpen e bíróság hivatalvezetője ugyanezen a napon az eljárást befejező, indokolással ellátott határozatot hozott.

28

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy Vicente 2017. november 13‑án eljárást indított Deliával szemben a kérdést előterjesztő bíróság hivatalvezetője előtt hozzáadottérték‑adó nélkül számított 1105,50 euró, azaz összesen 1337,65 euró összegű munkadíj megfizetése iránt, amely az alábbiak szerint került kiszámításra:

„Számlázási alap: 18000,00 euró. A díjszabás alkalmazását követően kapott eredmény: 2211,00 [euró]:

[…] 50% a kereset benyújtásáért: 1105,50 [euró]”

29

A követelt összeg igazolásaként a kérelemhez a Sevillai ügyvédi kamara szakmai munkadíjakra alkalmazandó szabályzatára hivatkozó, „Munkadíjról szóló megállapodás” című dokumentumot csatolták.

30

Delia, akit hivatalból kirendelt ügyvéd segített, vitatta e tiszteletdíjakat, arra hivatkozva, hogy azok nem esedékesek. Deliát ugyanis nem tájékoztatták az elállásra vonatkozó feltételről, így munkadíjként kizárólag a hitelező banktól kapott összeg 10%‑át, azaz 105,35 eurót kell megfizetnie, amely összeget meg is fizette. Delia ez alkalommal az elállásra vonatkozó feltétel tisztességtelen jellegére is hivatkozott.

31

2020. október 15‑i indokolással ellátott határozatával a kérdést előterjesztő bíróság hivatalvezetője elutasította ezt a kifogást, és a Delia által ügyvédi munkadíj címén fizetendő összeget 1337,65 euróban állapította meg, végrehajtás terhe mellett ötnapos fizetési határidőt biztosítva az utóbbi számára. Az elállásra vonatkozó feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozó kérdést e hivatalvezető nem vizsgálta meg.

32

2021. február 2‑án Delia felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen indokolással ellátott határozattal szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyet az utóbbi elfogadhatónak nyilvánított, és közölt Vicentével. Az utóbbi ellenkérelmet nyújtott be a kereset elutasítása és Delia költségek viselésére való kötelezése iránt.

33

E bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy a munkadíj megfizetésére irányuló eljárást szabályozó nemzeti eljárási szabályok megfelelnek‑e a 93/13 irányelvből, a tényleges érvényesülés elvéből és a Charta 47. cikkében előírt hatékony bírói jogvédelemhez való jogból eredő követelményeknek.

34

E tekintetben az említett bíróság kifejti, hogy a spanyol jog értelmében az ügyvédeknek három eljárási út áll rendelkezésére ahhoz, hogy a nekik járó munkadíj megfizetését bírósági úton követeljék: a rendes bírósági eljárás, a fizetési meghagyásos eljárás vagy a munkadíj megfizetésére irányuló, a LEC 35. cikkében szereplő eljárás, amely korlátozott biztosítékokat nyújtó egyszerűsített eljárás. Ez utóbbi eljárás azon bíróság hivatalvezetőjének hatáskörébe tartozik, amely a panasz tárgyát képező munkadíjat keletkeztető bírósági eljárást lefolytatja.

35

Így az ügyvédi munkadíj megfizetésére irányuló eljárás először is a hivatalvezető hatáskörébe tartozik, vagyis egy olyan hatóság hatáskörébe, amely a 2017. február 16‑iMargarit Panicello ítélet (C‑503/15, EU:C:2017:126) és a 34/2019. sz. ítélet szerint nem igazságszolgáltatási feladatokat lát el. A LEC 35. cikke értelmében a munkadíj azon az alapon vitatható, hogy az nem esedékes vagy túlzott mértékű, mivel a hivatalvezető ilyen ellentmondás alapján hozott határozata a LEC 206. cikke szerint „indokolással ellátott határozatnak” minősül. A 34/2019. sz. ítélet alapján ezt követően e határozattal szemben a LEC 454 bis. cikke alapján felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő.

36

Ennélfogva, noha a LEC 35. cikke szerinti, a munkadíj megfizetésére irányuló eljárás az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésre vonatkozik, amely – amint az a 2015. január 15‑iŠiba ítéletből (C‑537/13, EU:C:2015:14) kitűnik – a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik, annak lehetősége, hogy ezen eljárást bíróság elé terjesszék, a hivatalvezető indokolással ellátott határozata elleni felülvizsgálati kérelem előterjesztésétől függ. Ráadásul e felülvizsgálati eljárás egyszerűsített jellegére és a LEC 35. cikkének (2) bekezdése szerinti rendes bírósági eljárás igénybevételének lehetőségére tekintettel a bíróság nem vizsgálhatja hivatalból a jogi szolgáltatásokról szóló szerződésben foglalt feltételek esetleges tisztességtelen jellegét, mivel az e bíróság általi vizsgálat terjedelme főszabály szerint a hivatalvezető által hozott, indokolással ellátott határozat tartalmára korlátozódik. A bizonyításfelvétel szintén az említett hivatalvezető előtt már benyújtott okirati bizonyítékokra korlátozódik.

37

Ami a fogyasztó azon lehetőségét illeti, hogy a LEC 35. cikkének (2) bekezdése alapján rendes bírósági eljárást indítson a 93/13 irányelvből eredő jogainak érvényesítése érdekében, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 34/2019. sz. ítéletből kitűnik, hogy ez az eljárás nem orvosolja a munkadíj megfizetésére irányuló eljárás nem bírósági jellegét, mivel nem akadályozza meg, hogy a hivatalvezető ügyvédi munkadíjat megállapító, indokolással ellátott határozatai joghatásokat váltsanak ki.

38

A hivatalvezető határozatainak végrehajtása vonatkozásában e bíróság kimondja, hogy bár e szakasz bírósági felülvizsgálat mellett zajlik, a fogyasztó csak a LEC 556. cikkében foglalt okok miatt nyújthat be ellentmondást, amelyek között nem szerepel az e határozat meghozatalának alapjául szolgáló címben foglalt feltételek esetleges tisztességtelen jellege.

39

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az előtte folyamatban lévőhöz hasonló, a hivatalvezető indokolással ellátott határozatának felülvizsgálata iránti kereset keretében – a LEC 35. cikke szerinti egyszerűsített jellegre figyelemmel – vagy helybenhagyni, vagy visszavonni köteles a hivatalvezető indokolással ellátott határozatát. Ebben az összefüggésben nem feladata megvizsgálni az ügyvéd és az ügyfele által kötött szerződés feltételeinek esetlegesen tisztességtelen jellegét.

40

Következésképpen, az említett bíróságnak először is kétségei vannak az ilyen eljárási rendszernek a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatával való összeegyeztethetőségét illetően, hogy a bíróságnak szükség esetén hivatalból kell elvégeznie ezt a felülvizsgálatot. Egyrészt ugyanis az ügyvédi munkadíj megfizetésére irányuló eljárás keretében a hivatalvezető nem lát el igazságszolgáltatási feladatokat, és nem rendelkezik hatáskörrel e felülvizsgálat elvégzésére. Másrészt a hivatalvezető indokolással ellátott határozatának felülvizsgálata iránti kérelem esetén sincs előírva, hogy a bíróságnak ilyen vizsgálatot kell végeznie. A kérdést előterjesztő bíróság ennélfogva arra keresi a választ, hogy ezen eljárási szabályok ellenére nem feladata‑e hivatalból lefolytatni az említett felülvizsgálatot, tudatában annak, hogy nem elégedhet meg az indokolással ellátott határozat megsemmisítésével, és az ügynek az eljárás lefolytatása céljából a hivatalvezető elé történő visszautalásával, mivel ez utóbbi nem rendelkezik erre vonatkozó hatáskörrel.

41

Amennyiben a jelen ügyben hivatalból meg kell vizsgálnia az elállásra vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegét, a kérdést előterjesztő bíróság ezt követően arra keresi a választ, hogy e feltétel a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartozik‑e, vagy inkább olyan kártérítési kikötés vagy olyan kötbérkikötés jellemzőivel rendelkezik, amelynek esetleges tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat alá tartozik. Mindazonáltal, még ha az olyan feltételt, mint az elállásra vonatkozó feltétel, a szerződés elsődleges tárgyához tartozónak vagy az ár és az ellenében nyújtott szolgáltatás közötti megfelelésére vonatkozó feltételnek kell is tekinteni, meg kell vizsgálni, hogy az megfelel‑e az átláthatóság követelményének. E tekintetben e bíróság rámutat, hogy az elállásra vonatkozó feltétel nem ír elő meghatározott összeget, és a követelt munkadíj kiszámításának módjáról sem rendelkezik, hanem csupán a sevillai ügyvédi kamara által megállapított, tájékoztató jellegű díjszabásra utal. Márpedig a szakmai kamarákra vonatkozó nemzeti szabályozások hatálya, valamint egyes rendelkezéseik értelmezése nem egyértelmű.

42

Egyébiránt az említett bíróság szerint semmi nem utal arra, hogy a Vicente által követelt munkadíj kiszámításának alapjául szolgáló, tájékoztató jellegű díjtáblázat nyilvános lenne, és azt sem bizonyították, hogy Deliát tájékoztatták annak tartalmáról.

43

Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy olyan feltételnek az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésbe való belefoglalása mint az elállásra vonatkozó feltétel, amely valamely ügyvédi kamara díjszabására utal, mely utóbbit sem a kereskedelmi ajánlat, sem a szerződéskötést megelőző tájékoztatás nem említ, a 2005/29 irányelv értelmében vett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősíthető‑e.

44

E körülmények között a Juzgado de Primera Instancia de Sevilla no 10 bis (10 bis. számú sevillai elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az elfogadhatóságról

45

A spanyol kormány az első, a második, a harmadik és az ötödik kérdés elfogadhatatlanságára hivatkozik. E kormány szerint az első kérdés hipotetikus jellegű, mivel olyan helyzetre vonatkozik, amelyben nem nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. A második kérdést illetően az említett kormány arra hivatkozik, hogy nem áll rendelkezésre elegendő információ a nemzeti jogszabályban előírt, a bíróság által a felülvizsgálati eljárás keretében főszabály szerint elvégzett vizsgálat terjedelmét érintő korlátozások vonatkozásában. Ugyanezen kormány véleménye szerint a harmadik és az ötödik kérdésre adandó válasz nem tűnik sem szükségesnek, sem relevánsnak az alapügy megoldása szempontjából.

46

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elbírálását, ha különösen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmát illetően a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében meghatározott követelményeket nem tartják tiszteletben, vagy ha nyilvánvalóan kitűnik, hogy az uniós szabálynak a nemzeti bíróság által kért értelmezése vagy érvényességének vizsgálata semmilyen módon nem függ össze az alapeljárás tényállásával és tárgyával, vagy ha a probléma hipotetikus jellegű (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Ami az első kérdés hipotetikus jellegét és a kérdést előterjesztő bíróság által a második kérdés alátámasztása érdekében adott magyarázatok hiányos jellegét illeti, egyrészt meg kell állapítani, hogy az első kérdés nem ilyen jellegű, mivel azt tágan kell értelmezni, azaz akként, mint amely lényegében annak értékelésére irányul, hogy összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelvvel, ha a bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a szolgáltató és a fogyasztó által kötött szerződésben szereplő feltétel esetleges tisztességtelen jellegét hivatalból vizsgálja. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság által a második kérdéssel kapcsolatban szolgáltatott információk lehetővé teszik e kérdés terjedelmének megfelelő meghatározását.

48

A harmadik és az ötödik kérdést illetően nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az uniós jog kért értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapeljárás tárgyával.

49

Egyrészről ugyanis, ha a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság köteles vizsgálni az elállásra vonatkozó feltétel esetleges tisztességtelen jellegét, értékelnie kell, hogy az ilyen feltétel a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti kivétel körébe tartozik‑e. Másrészről az ötödik kérdés tárgyát képező 2005/29 irányelv értelmezését illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az „szükséges a jelen ügy eldöntéséhez”. Az tehát az elállásra vonatkozó kikötés esetleges tisztességtelen jellegének a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján történő vizsgálatát érinti, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak az első, a második és a harmadik kérdésre adott ilyen értelmű válasz esetén el kell végeznie.

50

Következésképpen az első, a második, a harmadik és az ötödik kérdés elfogadható.

51

Első és második kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelvet a tényleges érvényesülés elvére és a Charta 47. cikkére tekintettel úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az ügyvédi munkadíj behajtására irányuló egyszerűsített eljárásra vonatkozó olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a fogyasztó ügyféllel szemben előterjesztett kérelem tárgyában nem igazságszolgáltatási szerv hoz határozatot, mivel bíróság csak az említett határozat elleni esetleges jogorvoslat szakaszában jár el, anélkül hogy az ekkor eljáró bíróság – adott esetben hivatalból – felülvizsgálhatná, hogy a követelt munkadíj alapjául szolgáló szerződésben foglalt feltételek tisztességtelenek‑e, továbbá anélkül hogy a felektől olyan bizonyítékokat fogadhatna el, amelyek eltérnek a nem igazságszolgáltatási szerv előtt már előterjesztett okirati bizonyítékoktól.

52

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik – a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli pozitív beavatkozás egyenlítheti ki, a nemzeti bíróság pedig hivatalból köteles vizsgálni a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel esetleges tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 41–43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Jóllehet a Bíróság már több vonatkozásban, továbbá a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeket figyelembe véve kifejtette, hogy a nemzeti bíróságnak milyen módon kell biztosítania az ezen irányelv alapján a fogyasztókat megillető jogok védelmét, az uniós jog főszabály szerint nem harmonizálja a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen jellegének vizsgálatára irányuló eljárásokat, és ezért az ilyen eljárások az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartoznak (2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez a helyzet az alapügyben is az ügyvédi munkadíj kifizetésére irányuló eljárást szabályozó spanyol eljárási szabályokat illetően, amelyek harmonizáció hiányában e tagállam jogrendjébe tartoznak.

54

Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében kimondott lojális együttműködés elve értelmében ugyanis azon keresetek eljárási szabályai, amelyek a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét hivatottak biztosítani, nem lehetnek kevésbé kedvezőek, mint a hasonló belső jogi keresetek esetében (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2018. október 24‑iXC és társai ítélet, C‑234/17, EU:C:2018:853, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A tényleges érvényesülés elvét illetően, amely egyedül képezi a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek tárgyát, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy egy nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek a különböző nemzeti hatóságok előtti teljes eljárásban betöltött helye, valamint alkalmazása és sajátosságai (2013. március 14‑iAziz ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Azt is meg kell jegyezni, hogy noha a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem kompenzálhatja teljes mértékben az érintett fogyasztó tétlenségét (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 10‑iKušionová ítélet, C‑34/13, EU:C:2014:2189, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), meg kell vizsgálni, hogy az érintett nemzeti eljárás sajátosságaira tekintettel fennáll‑e annak nem elhanyagolható kockázata, hogy az eladók vagy szolgáltatók által indított eljárásokban, amelyekben a fogyasztók alperesek, ez utóbbiakat elriasztják attól, hogy érvényesítsék a 93/13 irányelvből eredő jogaikat (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 54. és 56. pont).

57

Ha a bíróság eljárását és az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés feltételei esetlegesen tisztességtelen jellegének vizsgálatát a szóban forgó nemzeti szabályozás csak egy későbbi eljárási szakaszban, például a már kibocsátott meghagyással szembeni ellentmondás eljárási szakaszában írja elő, vagy – mint az alapügyben is – a hivatalvezető indokolással ellátott határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem esetén, ezen eljárás csak akkor alkalmas arra, hogy biztosítsa a 93/13 irányelv hatékony érvényesülését, ha a fogyasztót nem riasztják el attól, hogy ezen eljárási szakaszban felperesi vagy alperesi minőségben a jogait érvényesítse (lásd analógia útján: 2018. szeptember 20‑iEOS KSI Slovensko ítélet, C‑448/17, EU:C:2018:745, 46. és 51. pont).

58

Végül a Bíróság azt is megállapította, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdéséből eredő olyan eljárási szabályok megállapítására vonatkozó kötelezettség, amelyek lehetővé teszik a jogalanyok 93/13 irányelvből eredő, a tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni jogai tiszteletben tartásának biztosítását, magában foglalja az Alapjogi Charta 47. cikkében is biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog követelményét (2018. szeptember 13‑iProfi Credit Polska ítélet, C‑176/17, EU:C:2018:711, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Az első két kérdésre ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell választ adni.

60

A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 34–36. pontjából kitűnik, ha a fogyasztó úgy véli, hogy az ügyvédje által kért munkadíj nem esedékes vagy túlzott mértékű, azt azon nemzeti bíróság hivatalvezetője előtt vitathatja, amely az e munkadíjat keletkeztető bírósági eljárást lefolytatta. A hivatalvezető indokolással ellátott határozatot hoz, amelyben végrehajtás terhe mellett megállapítja a fizetendő összeget. Bár a hivatalvezető e munkadíj tekintetében bizonyos ellenőrzéseket végez, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy mivel nem igazságszolgáltatási szerv, nem rendelkezik hatáskörrel annak értékelésére, hogy azon szerződés valamely feltétele, amelynek folytán e díjak felmerülnek, tisztességtelen‑e a 93/13 irányelv szempontjából.

61

Ha a fogyasztó úgy dönt, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a hivatalvezető indokolással ellátott határozata ellen, a LEC 454 bis. cikkéből az következik, hogy a kérelmet öt napon belül kell benyújtani, és az nem felfüggesztő hatályú. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy az ilyen keresetet elbíráló bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy megvizsgálja a követelt munkadíj alapjául szolgáló szerződésben foglalt feltételek esetleges tisztességtelen jellegét, mivel felülvizsgálati hatásköre a hivatalvezető határozatának tárgyára korlátozódik. Ráadásul a bizonyításfelvétel szintén az említett hivatalvezető előtt már benyújtott okirati bizonyítékokra korlátozódik.

62

Írásbeli észrevételeiben a spanyol kormány vitatja a LEC‑nek a kérdést előterjesztő bíróság által előadottak szerinti hatályát. E kormány szerint az említett jogszabály nem ír elő kifejezett korlátozást a bíróság azon lehetőségét illetően, hogy felülvizsgálati eljárás keretében a feltételek esetleges tisztességtelen jellegét vagy a bizonyításfelvételt vizsgálja.

63

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás keretében, noha az uniós jog rendelkezéseinek értelmezése a Bíróság feladata, a nemzeti jogszabályok értelmezése kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik. A Bíróságnak tehát tartania kell magát a nemzeti jognak az említett nemzeti bíróság által elé terjesztett értelmezéséhez (2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Következésképpen, tekintettel a LEC által szabályozott felülvizsgálati eljárásnak az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben kifejtett jellemzőire, különösen a hivatalvezető indokolással ellátott határozata felett a bíróság által gyakorolt felülvizsgálat korlátozott jellegére, annak tilalmára, hogy e bíróság hivatalból vagy valamely fél kérelmére megvizsgálja a követelt munkadíj alapjául szolgáló szerződésben foglalt feltételek tisztességtelen jellegét, valamint a bizonyításfelvételre, amely látszólag megakadályozza az egyik felet abban, hogy a 93/13 irányelvből eredő jogainak érvényesítése érdekében a hivatalvezető elé terjesztettektől eltérő bizonyítékokra hivatkozzon, az a következtetés vonható le, hogy nem elhanyagolható kockázata áll fenn annak, hogy a fogyasztót elriasztják e jogok felülvizsgálati eljárásban történő érvényesítésétől.

65

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor rámutat, hogy a fogyasztónak a rendes bírósági eljárás vagy a végrehajtási eljárás keretében lehetősége van arra, hogy az ügyvédjével kötött azon szerződésben foglalt feltétel esetleges tisztességtelen jellegére hivatkozzon, amelynek alapján az tőle munkadíj megfizetését követeli.

66

Először is, ami a LEC 34. cikkének (2) bekezdésében és 35. cikkének (2) bekezdésében említett rendes bírósági eljárást illeti, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki egyértelműen, hogy ezen eljárásnak a fogyasztó általi megindítása felfüggesztő hatályú‑e a hivatalvezető indokolással ellátott határozatának végrehajtása vagy az utóbbit helybenhagyó, felülvizsgálati kérelem folytán hozott bírósági határozat végrehajtása vonatkozásában, és így lehetővé teszi‑e az ilyen eljárásban eljáró bíróság számára az adott szerződés feltételei esetleges tisztességtelen jellegének az említett határozatok végrehajtását megelőzően történő vizsgálatát.

67

Másodszor, ami a bíróságnak a végrehajtás szakaszában történő eljárását illeti, a hivatalvezető indokolással ellátott határozatának végrehajtását illetően meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az ilyen határozatokat „eljárási határozatoknak” kell minősíteni, és ezért a LEC 556. cikke szerinti szabályozás alapján történő végrehajtásuk szakaszában a fogyasztó nem hivatkozhat a végrehajtható okiratban szereplő bizonyos feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegére.

68

Ami a felülvizsgálati eljárás keretében hozott határozat végrehajtását illeti, úgy tűnik, hogy igazságszolgáltatási jellegére tekintettel az a LEC 556. cikkében foglalt megtámadási okok függvénye, mivel a végrehajtás alá vont személy a felfüggesztő hatállyal nem rendelkező ellentmondás keretében csak a kötelezettség teljesítésére, a végrehajtási igény elévülésére vagy a felek közötti egyezségre hivatkozhat.

69

A fentiekből következik – a kérdést előterjesztő bíróság által a nemzeti jog értelmezését illetően elvégzendő vizsgálat függvényében –, hogy sem a rendes bírósági eljárás, sem a végrehajtási eljárás nem tűnik úgy, mint amely lehetővé tenné azon kockázat orvoslását, hogy a fogyasztó nem képes a 93/13 irányelvből eredő jogainak a felülvizsgálati eljárás keretében történő érvényesítésére.

70

Következésképpen a tényleges érvényesülés elvével és a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, mivel e szabályozás nem teszi lehetővé az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésben foglalt feltételek tisztességtelen jellegének vizsgálatát sem a követelt munkadíj vitatásának szakaszában, az azon bíróság hivatalvezetőjének hatáskörébe tartozó eljárás első része keretében, amely a szóban forgó munkadíjat keletkeztető bírósági eljárást lefolytatja, sem pedig az adott esetben a hivatalvezető határozata ellen ezt követően a bíróságnál kezdeményezett felülvizsgálati eljárás során.

71

Mindazonáltal a spanyol kormány és a Bizottság előadja, hogy lehetséges a nemzeti eljárásjogi szabályozás olyan, az uniós joggal összhangban álló értelmezése, amely lehetővé teszi a felülvizsgálati kérelmet elbíráló bíróság számára, hogy hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére értékelje a munkadíj‑követelés alapjául szolgáló szerződés valamely feltételének esetleges tisztességtelen jellegét, amit a kérdést előterjesztő bíróság sem zár ki.

72

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és a belső jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2019. június 26‑iAddiko Bank ítélet, C‑407/18, EU:C:2019:537, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

E tekintetben a Bizottság írásbeli észrevételeiben azt javasolja, hogy úgy lehet tekinteni, hogy a tisztességtelen feltételből eredő munkadíjak a LEC 35. cikkének (2) bekezdése értelmében „nem esedések”. Mindenesetre, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezése lehetséges, és ez lehetővé teszi számára, hogy hivatalból vizsgálja az elállásra vonatkozó feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét, ezzel összefüggésben arra is lehetőséggel kell rendelkeznie, hogy e célból hivatalból bizonyítási eljárást folytasson le (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

Ennélfogva e bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályozás mennyiben értelmezhető a 93/13 irányelvvel összhangban, és ebből következtetéseket kell levonnia, szükség esetén mellőzve valamennyi olyan nemzeti rendelkezés vagy ítélkezési gyakorlat alkalmazását, amely ellentétes a bíróság ezen irányelv követelményeiből eredő azon kötelezettségével, hogy hivatalból vizsgálja meg a felek által elfogadott szerződéses kikötések tisztességtelen jellegét (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iProfi Credit Polska ítélet, C‑419/18 és C‑483/18, EU:C:2019:930, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

E megfontolásokra tekintettel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelvet a tényleges érvényesülés elvére és a Charta 47. cikkére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az ügyvédi munkadíj behajtására irányuló egyszerűsített eljárásra vonatkozó olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a fogyasztó ügyféllel szemben előterjesztett kérelem tárgyában nem igazságszolgáltatási szerv hoz határozatot, mivel bíróság csak az említett határozat elleni esetleges jogorvoslat szakaszában jár el, anélkül hogy az ekkor eljáró bíróság – adott esetben hivatalból – felülvizsgálhatná, hogy a követelt munkadíj alapjául szolgáló szerződésben foglalt feltételek tisztességtelenek‑e, továbbá anélkül hogy a felektől olyan bizonyítékokat fogadhatna el, amelyek eltérnek a nem igazságszolgáltatási szerv előtt már előterjesztett okirati bizonyítékoktól.

76

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben előírt kivétel hatálya alá tartozik az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződés olyan feltétele, amelynek értelmében az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy követi ezen ügyvéd utasításait, nem jár el az ügyvéd tudta nélkül vagy tanácsa ellenére, és pénzbeli szankció terhe mellett nem áll el azon eljárástól, amelynek nyomon követésével az említett ügyvédet megbízta.

77

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy mivel a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése a tisztességtelen feltételek érdemi vizsgálatának mechanizmusa alóli kivételt állapít meg, e rendelkezést szigorúan kell értelmezni. E kivétel elsősorban azokat a feltételeket érinti, amelyek a szerződés elsődleges tárgyával kapcsolatosak, másodsorban pedig azokat, amelyek az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére vonatkoznak.

78

A szerződési feltételek azon kategóriáját illetően, amely a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalma alá tartozik, a Bíróság megállapította, hogy e feltételeket úgy kell érteni, mint amelyek az e szerződésben előírt alapvető szolgáltatásokat határozzák meg, kivéve azokat, amelyek magának a szerződéses kapcsolatnak a lényegét meghatározó feltételekhez képest járulékos jelleggel rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 35. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben a főszolgáltatásokat a jelen ítélet 21. pontjában felsorolt szolgáltatások képezik, az elállásra vonatkozó feltétel pedig inkább az ügyvédjének tanácsa ellenére eljáró ügyfél magatartásának szankcionálására vonatkozik. E feltétel tehát nem tartozik ebbe a kategóriába.

79

Ami azon szerződési feltételek kategóriáját illeti, amelyek az ár és a szolgáltatás közötti megfelelésre vonatkoznak, az sem vonatkozik az elállásra vonatkozó kikötésre, mivel az ilyen kikötés nem szolgáltatás ellenében ír elő díjazást, hanem egy szerződéses kötelezettség megsértésének szankcionálására szorítkozik (lásd analógia útján: 2014. április 30‑iKásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 58. pont).

80

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik az e rendelkezésben előírt kivétel hatálya alá az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződés olyan feltétele, amelynek értelmében az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy követi ezen ügyvéd utasításait, nem jár el az ügyvéd tudta nélkül vagy tanácsa ellenére, és pénzbeli szankció terhe mellett nem áll el azon eljárástól, amelynek nyomon követésével az említett ügyvédet megbízta.

81

A harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a negyedik kérdésre nem kell válaszolni.

82

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy olyan feltételnek az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésbe való belefoglalása, amely az utóbbit terhelő pénzügyi szankciót helyez kilátásba, amennyiben eláll azon bírósági eljárástól, amelynek nyomon követésével az említett ügyvédet megbízta, és amely feltétel valamely ügyvédi kamara díjszabására utal, és azt sem a kereskedelmi ajánlat, sem a szerződéskötést megelőző tájékoztatás nem említette, az ezen irányelv értelmében vett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősíthető.

83

E kérdés megválaszolása érdekében mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/29 irányelv 2. cikkének d) pontja a „kereskedelmi gyakorlat” fogalmát különösen tág megfogalmazással úgy határozza meg, mint „a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával” (2012. március 15‑iPereničová és Perenč ítélet, C‑453/10, EU:C:2012:144, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

Továbbá a 2005/29 irányelv 3. cikkének az ugyanezen irányelv 2. cikke c) pontjával összefüggésben értelmezett (1) bekezdése értelmében ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak az áruhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni. Az említett irányelv 5. cikke (4) bekezdésének megfelelően többek között tisztességtelen az ezen irányelv 6. és 7. cikke értelmében vett megtévesztő gyakorlat.

85

Végül a 2005/29 irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdéséből kitűnik, hogy megtévesztőnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely a ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is – az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információkat hagy ki, és ezáltal – a körülményektől függően – ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.

86

A jelen esetben az elállásra vonatkozó feltételhez hasonló feltételnek az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésbe anélkül történő beillesztése, hogy azt a kereskedelmi ajánlatban vagy a szerződéskötést megelőző tájékoztatás keretében említették volna, a priori lényeges információközlés elmulasztásának vagy az ilyen információ olyan eltitkolásának minősül, amely befolyásolhatja a fogyasztó azon döntését, hogy e szerződéses jogviszonyban kötelezettséget vállaljon. A Bíróság elé terjesztett iratokból ugyanis kitűnik, hogy e feltétel az általa előírt szankció kiszámítása céljából a sevillai ügyvédi kamara díjszabására utal, amelynek tartalma nehezen hozzáférhető és érthető, és hogy az említett feltétel alkalmazása esetén a fogyasztó köteles olyan szerződéses szankciót fizetni, amely jelentős, sőt az e szerződés alapján nyújtott szolgáltatások árához képest aránytalan összeget érhet el. Ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

87

A fenti megfontolásokra tekintettel az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy olyan feltételnek az ügyvéd és ügyfele között létrejött szerződésbe való belefoglalását, amely az utóbbit terhelő pénzügyi szankciót helyez kilátásba, amennyiben eláll azon bírósági eljárástól amelynek nyomon követésével az említett ügyvédet megbízta, és amely feltétel valamely ügyvédi kamara díjszabására utal, és azt sem a kereskedelmi ajánlat, sem a szerződéskötést megelőző tájékoztatás nem említette, ezen irányelv 7. cikke értelmében vett „megtévesztő” kereskedelmi gyakorlatnak kell minősíteni, mivel ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti az átlagos fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

88

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott: