C‑329/21. sz. ügy

DIGI Communications NV

kontra

Nemzeti Média‑ és Hírközlési Hatóság Hivatala

(a Fővárosi Törvényszék [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2023. április 20.

„Előzetes döntéshozatal – Távközlés – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) – A 4. cikk (1) bekezdése – 2002/20/EK irányelv (engedélyezési irányelv) – 7. cikk – Frekvenciahasználati jogok odaítélése – Árverési eljárás – Az érintett tagállamban elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó jogalanyként be nem jegyzett holdingtársaság – Az odaítélési eljárásból való kizárás – Az odaítélő határozattal szembeni jogorvoslati jog”

1. Jogszabályok közelítése – Távközlési ágazat – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – Engedélyezés – 2002/20 irányelv – Az odaítélendő frekvenciahasználati jogok számának korlátozására irányuló eljárás – Az ezen eljárás eredményeként hozott odaítélő határozat – Célkitűzés – Hatékony és torzításmentes verseny előmozdítása és fejlesztése – Az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének tiszteletben tartása – Az esetleges pályázatoknak a dokumentációval való összeegyeztethetőségének vizsgálatára irányuló szakaszt magában foglaló eljárás – Megengedhetőség – Feltétel

   (2002/20 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 7. cikk)

   (lásd: 25–32. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Jogszabályok közelítése – Távközlési ágazat – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – Szabályozási háttér – 2002/21 irányelv – Jogorvoslati jog – A nemzeti szabályozó hatóság által lefolytatott, odaítélő határozatot eredményező árverési eljárás – Jogorvoslati jog biztosítása az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás javára – Fogalom – Az ezen eljárásban pályázóként részt vevő vállalkozás – Az ezen eljárással érintett tagállam piacán ilyen szolgáltatásokat nem nyújtó vállalkozás – Az említett hatóság azon határozatának tárgyát képező vállalkozás, amely az előírt feltételeknek való meg nem felelés miatt elutasította e vállalkozás pályázóként való nyilvántartásba vételét – Az ellene benyújtott keresetet elutasító bírósági határozat meghozatalát követően jogerőssé vált határozat – Bennfoglaltság

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk; 2002/21 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 4. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 46–61. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

2019. július 18‑án a Nemzeti Média‑ és Hírközlési Hatóság Hivatala (Magyarország, a továbbiakban: NMHH) árverési eljárást indított az 5G kiépítéséhez és más vezeték nélküli és széles sávú távközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogok odaítélése tárgyában. A részletes szabályokat az ugyanazon a napon közzétett dokumentáció tartalmazta.

A DIGI Communications Hollandiában bejegyzett gazdasági társaság, amelyet Magyarországon nem vettek elektronikus hírközlési szolgáltatóként nyilvántartásba, jelentkezést nyújtott be a fenti árverési eljárásban. E jelentkezését az NMHH alakilag érvénytelennek minősítette, mivel e hatóság szerint a DIGI Communications visszaélt az árverési eljárásban való részvétel jogával, és az eljárás kijátszására irányuló magatartást tanúsított azzal, hogy a hatóság megtévesztésére törekedett. Az NMHH szerint ugyanis e társaság a Magyarországon bejegyzett és ott elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó magyar leányvállalata helyett nyújtotta be a jelentkezést. E leányvállalat esetleges jelentkezését a dokumentációban szereplő kizárási szabály alapján kizárták volna az árverési eljárásból.

Az NMHH a DIGI Communications kizárásáról szóló határozat meghozatalát követően folytatta az árverési eljárást. A DIGI Communications bíróság előtt megtámadta e kizárásról szóló határozatot. Keresetét az első fokon eljáró bíróság, másodfokon pedig a Kúria (Magyarország) elutasította. Időközben az NMHH meghozta a vitatott árverési eljárást lezáró határozatot, amellyel a vitatott árverési eljárás tárgyát képező frekvenciahasználati jogokat a magyar piacon jelen lévő három elektronikus hírközlési szolgáltató számára ítélte oda.

A jelen ügyben kérdést előterjesztő bírósághoz, a Fővárosi Törvényszékhez (Magyarország) benyújtott keresetében a DIGI Communications a vitatott odaítélő határozat megsemmisítését kérte, és kereshetőségi jogát a keretirányelv ( 1 ) 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „érintett vállalkozás” minőségére alapította.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmében e fogalom értelmezését kéri a Bíróságtól, megállapítva, hogy a keretirányelv nem tartalmaz fogalommeghatározást, és utalva többek között a Tele2 Telecommunication ( 2 ) és a T‑Mobile Austria ( 3 ) ítéletre. Konkrétabban a Bíróság által a fenti két ítéletben annak megállapítása érdekében vizsgált három feltételre hivatkozik, hogy valamely vállalkozás a keretirányelv értelmében érintettnek minősül‑e. E bíróság szerint e feltételek először is abban állnak, hogy a szóban forgó vállalkozás elektronikus hírközlési hálózatokat szolgáltat vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújt, és versenytársa a nemzeti szabályozó hatóság határozatai címzettjeként szereplő vállalkozásnak vagy vállalkozásoknak, másodszor abban, hogy e határozatot olyan eljárás keretében hozták meg, amelynek a célja a verseny védelme, harmadszor pedig abban, hogy a szóban fogó határozat érintheti a fenti vállalkozás piaci helyzetét.

Ítéletében a Bíróság pontosítja többek között a keretirányelv 4. cikke (1) bekezdése személyi hatályának terjedelmét azon lehetőséget illetően, hogy egy olyan vállalkozás, amely maga nem nyújt elektronikus hírközlési szolgáltatásokat az érintett piacon, de amely pályázóként részt vett a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló árverési eljárásban, keresetet indítson a nemzeti szabályozó hatóságnak az ezen eljárást lezáró határozatával szemben, jóllehet az említett vállalkozást már egy korábbi szakaszban kizárták az eljárásból, és e kizárást már jogerős bírósági határozat is megerősítette.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság azt a kérdést vizsgálja, hogy az engedélyezési irányelv ( 4 ) értelmében a frekvenciahasználati jogok odaítélésére irányuló kiválasztási eljárás és az ezen eljárás eredményeként hozott odaítélő határozat célja‑e a verseny védelme. E tekintetben a Bíróság egyrészt megállapítja, hogy a jelen ügyben alkalmazandó szabályozási háttérből ( 5 ) kitűnik, hogy az olyan eljárás, mint a vitatott árverési eljárás, és következésképpen az ezen eljárás eredményeként hozott odaítélő határozat a hatékony és torzításmentes verseny előmozdítására és fejlesztésére irányul, tiszteletben tartva az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét.

A Bíróság másrészt rámutat arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e célkitűzést megkérdőjelezi‑e az a tény, hogy az érintett nemzeti szabályozó hatóság egy külön határozattal megtagadta azon vállalkozás pályázatának nyilvántartásba vételét, amely emiatt már nem címzettje a szóban forgó árverési eljárást lezáró határozatnak. A rádiófrekvenciák kiosztására irányuló eljárásokat illetően, a jelen ügyben alkalmazandó szabályozási keret – a rádiófrekvenciák korlátos volta miatt és hatékony felhasználásuk biztosítása érdekében – főszabály szerint lehetővé teszi az odaítélendő rádiófrekvencia‑használati jogok számának korlátozását. A Bíróság szerint a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az általuk szervezett, frekvenciák kiosztására irányuló eljárások jellegét és részletes szabályait illetően, és főszabály szerint nem mondható ki, hogy az ilyen eljárás nem foglalhat magában olyan szakaszt, amely az esetleges pályázatoknak a nemzeti szabályozó hatóság által meghatározott dokumentációval való összeegyeztethetőségének vizsgálatára irányul, és amely adott esetben egyes pályázó szervezeteknek a fenti eljárásból való kizárását vonja maga után, feltéve hogy az említett eljárás egészében véve úgy tekinthető, mint amely megfelel az engedélyezési irányelv ( 6 ) 7. cikkében előírt követelményeknek és feltételeknek.

Ezt követően a Bíróság rátér a keretirányelv 4. cikke (1) bekezdésének értelmezésére. E tekintetben hangsúlyozza, hogy e rendelkezés a hatékony bírói jogvédelem elvének kifejeződése. ( 7 )

Először is a Bíróság emlékeztet arra, hogy sem a keretirányelv, sem az engedélyezési irányelv nem tartalmazza az „elektronikus hírközlési szolgáltató” fogalmának meghatározását. Következésképpen a Bíróság e fogalom tartalmát az engedélyezési irányelv által létrehozott szabályozási keretre, valamint a releváns rendelkezések összessége által követett célokra történő hivatkozással pontosítja. ( 8 ) A fentiekből következik, hogy az olyan tagállamban, mint Magyarország, amely az érintett vállalkozásokat az engedélyezési irányelv ( 9 ) értelmében vett bejelentés benyújtására kötelezi, e vállalkozásoknak e bejelentést csak az elektronikus hírközlő hálózatok vagy elektronikus hírközlési szolgáltatások tényleges szolgáltatásának, illetve nyújtásának megkezdése előtt kell benyújtaniuk. Így nem zárható ki, hogy az ilyen tevékenység megkezdését tervező vállalkozás a fenti bejelentésnek az érintett nemzeti szabályozó hatósághoz történő benyújtása előtt a vitatott árverési eljáráshoz hasonló eljárásban vegyen részt.

A Bíróság szerint valamely vállalkozásnak ahhoz, hogy a keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltató vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó” vállalkozásnak minősüljön, nem kell feltétlenül hivatalos bejelentést tennie az érintett tagállam illetékes hatóságaihoz, amennyiben az ilyen bejelentést e tagállam joga az engedélyezési irányelv ( 10 ) alapján előírja, és nem kell általában véve már ebben az időpontban jelen lennie e tagállam piacán, feltéve hogy e vállalkozás az említett tagállamban megfelel az utóbbi rendelkezésben említett általános felhatalmazásra vonatkozó objektív feltételeknek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Úgy kell tehát tekinteni, hogy megfelel a fent említett követelményeknek az a vállalkozás, amely ugyan még nem lépett be a piacra, de pályázóként részt vett a vitatott árverési eljáráshoz hasonló eljárásban, azzal a feltétellel, hogy megfelel ezen objektív feltételeknek, függetlenül attól, hogy rendelkezik‑e olyan leányvállalattal, amely jelen van a piacon.

Másodszor, a keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésében kimondott azon feltételt illetően, amely szerint a vállalkozásnak a nemzeti szabályozó hatóság általa vitatni kívánt határozata által „érintettnek” kell lennie, e feltétel akkor teljesül, ha a szóban forgó vállalkozás jogait az érintett nemzeti szabályozó hatóság határozata – egyrészt e határozat tartalma, másrészt a fenti vállalkozás által végzett vagy tervezett tevékenység okán – potenciálisan érinti. Következésképpen, a vitatott árverési eljáráshoz hasonló eljárásban pályázóként részt vevő vállalkozást a keretirányelv 4. cikkének – a Bíróság által többek között a T‑Mobile Austria ítéletben értelmezett – (1) bekezdése értelmében „érinti” a nemzeti szabályozó hatóság ezen eljárás végén hozott határozata, amennyiben e határozat, annak tartalma folytán, hatással van az e vállalkozás által tervezett tevékenységre.

A Bíróság e tekintetben megállapítja, hogy a valamely vállalkozás által – a keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdésével összefüggésében, amely eltér a 89/665 irányelv ( 11 ) rendelkezései alapján benyújtott kereset összefüggésétől – az azon árverési eljárást lezáró határozat megtámadása érdekében benyújtott kereset esetén, amelyben e vállalkozás pályázóként részt vett, de amelyből egy korábbi, jogerőssé vált határozattal kizárták, e vállalkozás eljáráshoz fűződő érdeke többek között arra alapítható, hogy ez utóbbi esetlegesen részt vehet az ugyanezen rádiófrekvencia‑használati jogok odaítélésére vonatkozó újabb árverési eljárásban, és adott esetben neki ítélhetik oda e jogokat, amennyiben az említett határozat megsemmisítését követően az ajánlatkérő úgy dönt, hogy ilyen eljárást indít.

Harmadszor és végezetül, a Bíróság emlékeztet arra, hogy a jogerő elve mind az európai uniós, mind a nemzeti jogrendekben nagy jelentőséggel bír. Következésképpen, amennyiben azon vállalkozás, amelyet a nemzeti szabályozó hatóság – bírósági határozat meghozatalát követően jogerőre emelkedett – határozata zárt ki egy olyan árverési eljárásból, mint a szóban forgó árverési eljárás, a keretirányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján keresetet nyújt be az említett eljárást lezáró odaítélő határozat megtámadása érdekében, e kereset nem sértheti az említett bírósági határozat jogerejét.

E tekintetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy a jogerő elve azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött. Így a jogerő elvének a jelen ügyben való alkalmazása főszabály szerint a DIGI Communications által a vitatott odaítélő határozat megtámadása érdekében benyújtott kereset tartalmától, tehát az e tartalom és azon bírósági határozat tartalma közötti esetleges átfedéstől függ, amellyel az őt a vitatott árverési eljárásból kizáró határozatot megtámadó keresetét jogerősen elutasították.

( 1 ) A 2009. november 25‑i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 337., 37. o.) módosított, az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) (HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.; a továbbiakban: keretirányelv).

( 2 ) 2008. február 21‑iTele2 Telecommunication ítélet (C‑426/05, EU:C:2008:103).

( 3 ) 2015. január 22‑iT‑Mobile Austria ítélet (C‑282/13, EU:C:2015:24).

( 4 ) A 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7‑i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2002. L 108., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 337. o.; a továbbiakban: engedélyezési irányelv) 7. cikke értelmében.

( 5 ) Az engedélyezési irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése, valamint a keretirányelv 8. cikke.

( 6 ) Konkrétabban az engedélyezési irányelv 7. cikke.

( 7 ) Amint azt az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke biztosítja.

( 8 ) Az engedélyezési irányelv 3. cikkének (2) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése.

( 9 ) Az engedélyezési irányelv 3. cikkének (2) bekezdése.

( 10 ) Az engedélyezési irányelv 3. cikkének (2) bekezdése alkalmazásában.

( 11 ) Az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21‑i 89/665/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 395., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 246. o.).