1

Fellebbezésében Oriol Junqueras i Vies az Európai Unió Törvényszéke 2020. december 15‑iJunqueras i Vies kontra Parlament végzésének (T‑24/20; a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2020:601) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a fellebbező keresetét, amely egyrészt az Európai Parlament elnöke által a 2020. január 13‑i plenáris ülésén tett, a fellebbező európai parlamenti képviselői helyének megüresedését megállapító nyilatkozat (a továbbiakban: 2020. január 13‑i nyilatkozat) megsemmisítésére, másrészt a Riba i Giner európai parlamenti képviselő által az Európai Parlament eljárási szabályzatának 8. cikke alapján 2019. december 19‑én benyújtott, a fellebbező mentelmi jogának érvényesítésére irányuló „sürgős intézkedés” iránti kérelem az Európai Parlament elnöke általi állítólagos elutasításának (a továbbiakban: a 2019. december 20‑i kérelem elutasítása) megsemmisítésére irányult.

2

Az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7. sz.) jegyzőkönyvnek (a továbbiakban: kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyv) „[a]z Európai Parlament tagjaira” vonatkozó III. fejezete tartalmazza többek között e jegyzőkönyv 9. cikkét, amely kimondja:

„A […] Parlament ülésszakainak ideje alatt, az Európai Parlament tagjai:

A mentesség akkor is megilleti a tagokat, amikor a […] Parlament üléseinek helyszínére utaznak, illetve onnan visszatérnek.

Nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor egy képviselőt bűncselekmény elkövetésében tetten érnek, továbbá a mentesség nem akadályozhatja meg a […] Parlamentet azon jogának gyakorlásában, hogy valamely tagjának mentelmi jogát felfüggessze.”

3

Az 1976. szeptember 20‑i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz (HL 1976. L 278., 1. o.) (a továbbiakban: a választási okmány eredeti változata) csatolt, a 2002. június 25‑i és szeptember 23‑i 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozattal (HL 2002. L 283., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 137. o.; helyesbítés: HL 2009. L 126., 23. o.) módosított, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány (a továbbiakban: választási okmány) 6. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A […] Parlament tagjait megilletik [a kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyv] szerint részükre biztosított előjogok és mentességek.”

4

A választási okmány 7. cikke kimondja:

„(1)   A […] Parlament tagja nem lehet:

(2)   A 2004‑es […] parlamenti választásoktól kezdődően a […] Parlament tagjainak megbízatása nem összeegyeztethető a nemzeti parlamenti képviselőséggel.

[…]

(3)   Ezenfelül a tagállamok a 8. cikkben meghatározott körülmények között nemzeti szinten is megállapíthatnak összeférhetetlenségi szabályokat.

[…]”

5

Ezen okmány 8. cikke értelmében:

„Ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel, a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók.

Ezek a nemzeti rendelkezések, amelyek adott esetben figyelembe vehetik a tagállam sajátos körülményeit, a választási rendszer alapvetően arányos voltát [helyesen: arányos voltát alapvetően] nem változtathatják meg.”

6

Az említett okmány 12. cikkének szövege a következő:

„A […] Parlament tagjainak mandátumát a […] Parlament igazolja. Ennek során […] tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan kinyilvánított választási eredményeket, és dönt az ezen okmány rendelkezései alapján felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek.”

7

Ugyanezen okmány 13. cikke szerint:

„(1)   A […] parlamenti tagok helye megüresedik, amikor a […] Parlament tagjának megbízatása lemondás, elhalálozás vagy a mandátum visszavonása miatt megszűnik.

(2)   Ezen okmány egyéb rendelkezéseire is figyelemmel, az egyes tagállamok megfelelő eljárásokat állapítanak meg az 5. cikkben említett ötéves megbízatási időszak alatt megüresedő képviselői helyeknek a megbízatási időszak fennmaradó idejére történő betöltésére vonatkozóan.

(3)   Amennyiben valamely tagállam joga kifejezetten rendelkezik a […] parlamenti tagok mandátumának visszavonásáról, a megbízatás megszűnésére az ezekben a jogszabályokban meghatározottak szerint kerül sor. Az illetékes nemzeti hatóságok erről tájékoztatják a […] Parlamentet.

(4)   Amennyiben egy parlamenti hely lemondás vagy elhalálozás miatt üresedik meg, a […] Parlament elnöke erről haladéktalanul értesíti az érintett tagállam illetékes hatóságait.”

8

A Parlament eljárási szabályzatának (a továbbiakban: eljárási szabályzat) „A mandátumvizsgálat” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A […] parlamenti választások után az Elnök felkéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy késedelem nélkül értesítsék a Parlamentet a megválasztott képviselők nevéről annak érdekében, hogy a választásokat követő első ülés megnyitásától kezdve valamennyi képviselő elfoglalhassa helyét a Parlamentben.

[…]

(3)   Az illetékes bizottság jelentése alapján a Parlament haladéktalanul megvizsgálja a mandátumokat, és határoz az újonnan megválasztott képviselők mandátumának érvényességéről, valamint [a választási] okmány rendelkezéseinek értelmében minden más, a Parlament hatáskörébe utalt vitáról, kivéve azokat, amelyek az említett okmány értelmében az abban említett nemzeti szabályok kizárólagos hatálya alá tartoznak.

[…]

(6)   Az illetékes bizottság gondoskodik arról, hogy mind a tagállamok, mind az Unió hatóságai haladéktalanul továbbítsanak a Parlamenthez minden olyan információt, amely bármely európai parlamenti képviselő megválaszthatóságát, vagy a helyettesek megválaszthatóságát vagy rangsorolását befolyásolhatja, kinevezés esetén megjelölve a kinevezés hatálybalépésének időpontját.

Ha a tagállamok illetékes hatóságai olyan eljárást kezdeményeznek, amely egy képviselőnek hivatalától való megfosztásával járhat, [a Parlament elnöke] az eljárás állásáról rendszeres tájékoztatást kér, és az ügyet az illetékes bizottság elé utalja. Az illetékes bizottság javaslatára a Parlament az ügyben álláspontot alakíthat ki.”

9

Az eljárási szabályzat „A képviselői megbízatás időtartama” című 4. cikkének (2), (4) és (7) bekezdése értelmében:

„(2)   […]

Ha az illetékes bizottság úgy ítéli meg, hogy a lemondás [a választási] okmánynak megfelelően történt, a lemondó képviselő által a hivatalos jegyzőkönyvben megjelölt időponttól kezdődő hatállyal megállapítják a képviselői hely megüresedését, valamint az Elnök tájékoztatja erről a Parlamentet.

Ha az illetékes bizottság úgy ítéli meg, hogy a lemondás nem [a választási] okmánynak megfelelően történt, javasolja a Parlamentnek, hogy ne állapítsa meg a képviselői hely megüresedését.

[…]

(4)   Ha egy tagállam vagy az Unió illetékes hatóságai vagy az érintett képviselő [a választási okmány] 7. cikkének (1) vagy (2) bekezdése értelmében a […] parlamenti képviselői megbízatással összeférhetetlen kinevezésről vagy megválasztásról értesíti az Elnököt, aki erről tájékoztatja a Parlamentet, amely megállapítja a képviselői helynek az összeférhetetlenség időpontjától történő megüresedését.

Ha egy tagállam illetékes hatóságai értesítik az Elnököt valamely […] parlamenti képviselő képviselői megbízatásának akár [a választási okmány] 7. cikke (3) bekezdésének megfelelő tagállami törvényi rendelkezések értelmében fennálló összeférhetetlenség miatti, akár a képviselői megbízatásnak az említett okmány 13. cikke (3) bekezdésének értelmében történő visszavonása miatti megszűnéséről, az Elnök tájékoztatja a Parlamentet a megbízatásnak a tagállam illetékes hatóságai által bejelentett időpontban történő megszűnéséről. Ha nem jelentenek be ilyen időpontot, a megbízatás megszűnésének időpontja a tagállam általi értesítés időpontjával azonos.

[…]

(7)   Ha a megbízatás elfogadása vagy az arról történő lemondás nyilvánvalóan tárgyi tévedésen vagy akarathibán alapul, a Parlament a megvizsgált mandátumot érvénytelennek nyilváníthatja, illetve megtagadhatja a képviselői hely megüresedésének megállapítását.”

10

Az eljárási szabályzat „Kiváltságok és mentességek” című 5. cikke kimondja:

„(1)   A képviselők a [kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyvben] meghatározott kiváltságokat és mentességeket élvezik.

(2)   A kiváltságokra és mentességekre vonatkozó hatáskörének gyakorlása során a Parlament fellép annak érdekében, hogy demokratikus jogalkotó gyűlésként megőrizze integritását és biztosítsa képviselői függetlenségét feladataik ellátása során. A parlamenti mentelmi jog nem a képviselők személyes kiváltsága, hanem a teljes Parlament és az egyes képviselők függetlenségének biztosítéka.

[…]”

11

Az eljárási szabályzatnak „A kiváltságok és a mentelmi jog fenntartása” című 7. cikke kimondja:

„(1)   Azokban az esetekben, amikor a tagállami hatóságok feltehetőleg megsértették vagy meg fogják sérteni egy képviselő vagy volt képviselő kiváltságait és mentességeit, határozat meghozatala iránti kérelem nyújtható be a Parlamenthez a 9. cikk (1) bekezdésének megfelelően, arra vonatkozóan, hogy ezen kiváltságokat és mentességeket megsértették‑e, vagy valószínű‑e, hogy meg fogják sérteni.

(2)   A kiváltságok és mentességek fenntartására irányuló kérelem elsősorban akkor nyújtható be, ha úgy ítélik meg, hogy a körülmények igazgatási vagy egyéb korlátozást jelentenének a képviselő szabad mozgására vonatkozóan a parlamenti ülésekre való utazás vagy az onnan történő elutazás során, illetve a képviselői feladatai ellátásának keretében történő véleménynyilvánítás vagy szavazásra vonatkozóan, illetve ha a körülmények a [kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyv] 9. cikkének hatálya alá tartoznának.

[…]

(5)   Azokban az esetekben, amikor a képviselő kiváltságai és mentességei fenntartásának elutasításáról szóló határozatot hoztak, a képviselő kivételes esetben új bizonyíték benyújtásával a 9. cikk (1) bekezdésével összhangban a határozat felülvizsgálatát kérheti. A felülvizsgálatra irányuló kérelem elfogadhatatlan, ha a határozat ellen az [EUMSZ 263. cikk] szerinti eljárást indítottak, vagy ha [a Parlament elnöke] véleménye szerint a bemutatott új bizonyíték nem kellően megalapozott ahhoz, hogy felülvizsgálatra adjon okot.”

12

Az eljárási szabályzat „Az Elnök mentelmi jog érvényesítésére irányuló sürgős intézkedése” című 8. cikkének szövege a következő:

„(1)   Sürgős esetekben, amennyiben egy képviselőt letartóztatnak vagy mozgásszabadságában korlátoznak, és ezzel kiváltságai és mentességei feltehetően sérülnek, [a Parlament elnöke] az illetékes bizottság elnökével és előadójával való előzetes megbeszélést követően kezdeményezheti az érintett képviselő kiváltságainak és mentességeinek érvényesítését. [A Parlament elnöke] ismerteti a kezdeményezést a bizottsággal, és tájékoztatja a Parlamentet.

[…]”

13

Az eljárási szabályzatnak „A mentelmi joggal kapcsolatos eljárások” című 9. cikke kimondja:

„(1)   A tagállamok illetékes hatósága által benyújtott, valamely képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló, illetve a jelenlegi vagy volt képviselő által benyújtott, a kiváltságok és mentességek fenntartására irányuló, [a Parlament elnökéhez] intézett kérelmet a plenáris ülésen be kell jelenteni, és az illetékes bizottsághoz kell utalni.

(2)   Az érintett képviselő vagy volt képviselő beleegyezésével a kérelmet egy másik képviselő is előterjesztheti, aki számára engedélyezni kell, hogy az érintett képviselőt vagy volt képviselőt az eljárás valamennyi szakaszában képviselje.

[…]

(3)   A bizottság a mentelmi jog felfüggesztésére, illetve a kiváltságok és a mentességek fenntartására irányuló kérelmeket haladéktalanul, de összetettségükre figyelemmel vizsgálja meg.

(4)   A bizottság indokolt határozati javaslatot tesz, amelyben a mentelmi jog felfüggesztésére, illetve a kiváltságok és a mentességek fenntartására irányuló kérelem elfogadására vagy elutasítására tesz ajánlást. Módosítások nem fogadhatók el. Amennyiben egy javaslatot elutasítanak, az ellentétes értelmű határozat tekintendő elfogadottnak.

(5)   A bizottság felkérheti az érintett hatóságot, hogy a mentelmi jog felfüggesztésével, illetve fenntartásával kapcsolatos véleménye kialakításához szükséges bármely információt vagy felvilágosítást bocsásson rendelkezésére.

(6)   Az érintett képviselő számára lehetőséget kell adni a meghallgatásra, és a képviselő előterjeszthet az általa a tárgyhoz tartozónak ítélt bármely iratot vagy egyéb írásos bizonyítékot.

[…]

Az érintett képviselőt a bizottság elnöke hívja meg a meghallgatásra, a nap és az időpont megjelölésével. A képviselő lemondhat a meghallgatáshoz való jogáról.

[…]

(7)   Ha a mentelmi jog felfüggesztésére vagy fenntartására irányuló kérelem több vádponton alapul, minden egyes vádpont önálló határozat tárgya lehet. Kivételes esetben a bizottság jelentésében javasolhatja, hogy a mentelmi jog felfüggesztése vagy fenntartása kizárólag a büntetőeljárásra vonatkozzon, és a jogerős ítélet meghozataláig a képviselő mentesüljön bármely formájú fogva tartás, vizsgálati fogságban tartás vagy más, képviselői megbízatásának teljesítését akadályozó intézkedés alól.

(8)   A bizottság az érintett hatóság hatáskörére és a kérelem elfogadhatóságára vonatkozóan indokolással alátámasztott véleményt adhat, de semmiképpen nem nyilatkozhat a képviselő bűnösségével, illetve ártatlanságával kapcsolatban, sem arról, hogy a képviselőnek tulajdonított vélemény vagy cselekmények indokolttá tesznek‑e büntetőeljárást, még abban az esetben sem, ha a bizottság a kérelem vizsgálata során a tényállásról részletes tudomást szerez.

(9)   A bizottság határozati javaslatát az előterjesztését követő első ülésnap napirendjére kell felvenni. Ilyen javaslathoz módosítást nem lehet előterjeszteni.

[…]

[Az eljárási szabályzat] 173. [cikkének] sérelme nélkül, a vitában nem szólalhat fel az a képviselő, akinek a kiváltságait vagy mentességeit az ügy érinti.

A jelentésben szereplő határozati javaslatról vagy javaslatokról a vitát követő első szavazáson kell szavazni.

A parlamenti vizsgálatot követően a jelentésben szereplő valamennyi javaslatot egyenként kell szavazni. Ha egy javaslatot elutasítanak, az ellentétes értelmű határozat tekintendő elfogadottnak.

(10)   [A Parlament elnöke] haladéktalanul értesíti az érintett képviselőt és az érintett tagállam illetékes hatóságát a Parlament döntéséről, és tájékoztatást kér a vonatkozó eljárással kapcsolatos minden fejleményről és a vonatkozó eljárásban született bírósági határozatokról. Amint [a Parlament elnöke] ezt az információt kézhez kapja, azt az általa legmegfelelőbbnek ítélt módon továbbítja a Parlamentnek, szükség esetén az illetékes bizottsággal való konzultációt követően.

(11)   A bizottság ezeket az ügyeket és a rendelkezésre bocsátott dokumentumokat teljes mértékben bizalmasan kezeli. A bizottság a mentelmi joggal kapcsolatos eljárásokra vonatkozó kérelmeket mindig zárt ülésen vizsgálja.

(12)   A Parlament a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmek közül csak azokat vizsgálja meg, amelyeket részére a tagállamok igazságügyi hatóságai vagy állandó képviseletei juttattak el.

[…]

(14)   A fenti rendelkezéseknek megfelelően kell megvizsgálni az illetékes hatóságok olyan megkeresését, amelynek tárgya a képviselők kiváltságainak és mentességeinek hatálya.”

14

A jogvitának a megtámadott végzés 15–31. pontjában ismertetett előzményei a következőképpen foglalhatók össze.

15

O. Junqueras i Vies, a Gobierno autonómico de Cataluña (Katalónia autonóm kormánya, Spanyolország) alelnöke volt a 2017. szeptember 6‑i Ley 19/2017 del Parlamento de Cataluña, reguladora del referéndum de autodeterminación (Katalónia parlamentjének az önrendelkezésről szóló népszavazásról szóló 19/2017. sz. törvénye; a DOGC 2017. szeptember 6‑i 7449A. száma, 1. o.) és a 2017. szeptember 8‑i Ley 20/2017 del Parlamento de Cataluña, de transitoriedad jurídica y fundacional de la República (Katalónia parlamentjének a köztársaság átmeneti jogi helyzetéről és alapításáról szóló 20/2017. sz. törvénye; a DOGC 2017. szeptember 8‑i 7451A. száma, 1. o.) elfogadása idején, valamint azon önrendelkezésről szóló népszavazás 2017. október 1‑jei megtartásakor, amelyet e két törvény közül az első írt elő, amelynek rendelkezéseit a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) egyik határozata alapján időközben felfüggesztették.

16

E törvények elfogadását és e népszavazás megtartását követően a Ministerio Fiscal (ügyész, Spanyolország), az Abogado del Estado (állami jogtanácsos, Spanyolország) és a Partido político VOX (VOX politikai párt) büntetőeljárást indított több személy – köztük O. Junqueras i Vies – ellen, akiknek azt róják fel, hogy részt vettek egy szeparatista folyamatban, és „lázadás” vagy „zendülés”, „engedetlenség”, valamint „hűtlen kezelés” bűncselekményi tényállását valósították meg.

17

O. Junqueras i Vies letartóztatását e büntetőeljárás nyomozati szakaszában, a Ley de Enjuiciamiento Criminal (a büntetőeljárásról szóló törvény) 503. cikke alapján 2017. november 2‑án hozott határozatban rendelték el.

18

Az említett eljárás tárgyalási szakaszában a fellebbező indult a 2019. május 26‑án tartott európai parlamenti választásokon, és európai parlamenti képviselővé választották, ahogyan az kitűnik a Junta Electoral Central (központi választási tanács) „A 2019. május 26‑án tartott választásokon megválasztott európai parlamenti képviselők kihirdetéséről” szóló, 2019. június 13‑i határozatából (a BOE 2019. június 14‑i 142. száma, 62477. o.), amelyet az 1985. június 19‑i Ley orgánica 5/1985, de Régimen Electoral General (az általános választási rendszerről szóló 5/1985. sz. sarkalatos törvény; a BOE 1985. június 20‑i 147. száma, 19110. o.; a továbbiakban: spanyol választójogi törvény) 224. cikkének (1) bekezdése alapján fogadtak el. E határozattal a központi választási bizottság egyébiránt olyan képviselői helyeket osztott ki a megválasztott személyeknek, ideértve a fellebbezőt is, amelyekkel a Spanyol Királyság a Parlamentben rendelkezik.

19

A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) a 2019. június 14‑i végzésében elutasította a fellebbező az iránt előterjesztett kérelmét, hogy engedélyezzenek számára a büntetés‑végrehajtási intézetből való, rendőri felügyelet melletti rendkívüli eltávozást annak érdekében, hogy megjelenhessen a központi választási tanács előtt, és letegye a spanyol alkotmány tiszteletben tartására irányuló, a spanyol választójogi törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt esküt vagy fogadalmat.

20

2019. június 20‑án a központi választási tanács megállapította, hogy a fellebbező nem tette le ezen esküt vagy fogadalmat, és a választójogi törvény 224. cikkének (2) bekezdésével összhangban bejelentette a fellebbezőt európai parlamenti képviselőként megillető képviselői hely megüresedését, valamint minden olyan kiváltság felfüggesztését, amely őt a tisztségéből eredően megillethetné.

21

A fellebbező a jelen ítélet 19. pontjában említett végzéssel szemben keresetet indított a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) előtt, a kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyv 9. cikkében előírt mentességekre hivatkozva.

22

2019. július 1‑jén a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az e keresettel kapcsolatos eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé a 2019. december 19‑iJunqueras Vies ítélet (C‑502/19, EU:C:2019:1115) alapjául szolgáló ügyben.

23

2019. július 2‑án a Parlament elnöke O. Junqueras i Vies távollétében megnyitotta a 2019. május 26‑án tartott parlamenti választások eredményeként létrejött jogalkotó testület első ülését.

24

2019. július 4‑én N. Riba i Giner európai parlamenti képviselő, O. Junqueras i Vies nevében az eljárási szabályzat 8. cikke alapján sürgős intézkedések meghozatalát kérte a Parlament elnökétől a fellebbező parlamenti mentelmi jogának érvényesítése érdekében.

25

2019. augusztus 22‑én a Parlament elnöke elutasította ezt a kérelmet.

26

2019. október 14‑i ítéletével a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) O. Junqueras i Viest egyrészt tizenhárom év szabadságvesztés-büntetésre, másrészt a polgári jogoktól való, tizenhárom év időtartamú teljes megfosztásra, amely valamennyi közéleti megbízatásának és tisztségének a végleges elveszítésével jár, a választott tisztségeket is ideértve, az ilyen megbízatások és tisztségek jövőbeni megszerzésének a tilalmával.

27

A 2019. december 19‑iJunqueras Vies ítéletben (C‑502/19, EU:C:2019:1115) a Bíróság válaszolt a jelen ítélet 22. pontjában hivatkozott, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre. A Bíróság kimondta, hogy az olyan személy, akinek a Parlamentbe való megválasztását hivatalosan kihirdették, miközben vele szemben súlyos bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárás keretében ideiglenes fogvatartási intézkedést alkalmaztak, de akinek nem engedélyezték, hogy e kihirdetést követően a belső jog által előírt bizonyos követelményeket teljesítsen, valamint hogy megjelenjen a Parlamentben az említett intézmény első ülésén való részvétel céljából, olyan személynek minősül, aki az Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdése alapján mentességben részesül. A Bíróság pontosította, hogy e mentesség fennállása miatt fel kell függeszteni az ideiglenes fogvatartási intézkedést annak lehetővé tétele céljából, hogy az érintett a Parlamentben megjelenjen, és ott teljesítse az uniós jog által előírt alaki követelményeket. A Bíróság végül megállapította, hogy ha az illetékes nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy ezen intézkedést fenn kell tartani azt követően, hogy az érintett a parlamenti képviselői jogállást megszerezte, e bíróságnak ugyanezen jegyzőkönyv 9. cikkének harmadik bekezdése alapján a lehető legrövidebb időn belül fel kell kérnie a Parlamentet arra, hogy függessze fel a mentességet.

28

2019. december 20‑án D. Riba i Giner, európai parlamenti képviselő, a fellebbező nevében ismét a Parlament elnökéhez fordult, hogy az eljárási szabályzat 8. cikke alapján hozzon sürgős intézkedéseket a fellebbező mentelmi jogának érvényesítése céljából (a továbbiakban: 2019. december 20‑i kérelem).

29

2020. január 3‑i határozatában a központi választási tanács kimondta, hogy a fellebbező nem rendelkezik passzív választójoggal, mivel vele szemben a jelen ítélet 26. pontjában említett, 2019. október 14‑i ítéletben szabadságvesztés‑büntetést szabtak ki. A fellebbező e határozattal szemben keresetet indított a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) előtt, és kérte a végrehajtás felfüggesztését.

30

2020. január 9‑i végzésében a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) határozatot hozott a 2019. december 19‑iJunqueras Vies ítéletnek (C‑502/19, EU:C:2019:1115) a fellebbezővel szembeni büntetőeljárás vonatkozásában levonandó következményeiről. E bíróság szerint többek között azért nem kell a Parlamenthez fordulni a fellebbezőt megillető parlamenti mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel, mert amikor a fellebbező megválasztását kihirdették, a rá vonatkozó büntetőeljárás lezárult, a bírósági szakasz pedig már megkezdődött. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) szerint, mivel a fellebbező akkor szerezte meg az európai parlamenti képviselői jogállást, amikor a büntetőeljárás a bírósági tárgyalási szakaszban volt, ezen eljárás lefolytatásának megakadályozása céljából nem hivatkozhatott mentességre. Végzésének rendelkező részében a Tribunal Supremo többek között úgy ítélte meg, hogy nem kell engedélyezni, hogy a fellebbező a Parlament székhelyére menjen, nem kell szabadon bocsátani őt, nem kell semmisnek nyilvánítani a 2019. október 14‑i ítéletet, és nem kell a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelemmel fordulni a Parlamenthez. Arról is határozott, hogy a végzését közölni kell a központi választási tanáccsal és a Parlamenttel. Ugyanezen a napon a bíróság úgy határozott, hogy a rendes eljárás szerint vizsgálja meg a központi választási tanács 2020. január 3‑i határozata végrehajtásának felfüggesztése iránt benyújtott kérelmet, a rendkívül sürgős intézkedések megtétele iránt a fellebbező által benyújtott kérelmeket pedig elutasította.

31

2020. január 10‑én és 13‑án D. Riba i Giner, európai parlamenti képviselő kiegészítette az O. Junqueras i Vies nevében benyújtott 2019. december 20‑i kérelmet, és többek között azt kérte a Parlament elnökétől, hogy tagadja meg a fellebbező képviselői helye megüresedettnek nyilvánítását, és további dokumentumokat nyújtott be.

32

A 2020. január 13‑i plenáris ülésen a Parlament elnöke bejelentette, hogy a Parlament – a 2019. december 19‑iJunqueras Vies ítélet (C‑502/19, EU:C:2019:1115) nyomán – először is tudomásul veszi a fellebbező 2019. július 2‑i hatállyal parlamenti képviselőnek való megválasztását, másodszor a központi választási tanács 2020. január 3‑i határozata és a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) 2020. január 9‑i végzése következtében megállapítja a fellebbező képviselői helyének 2020. január 3‑tól történő megüresedését.

33

A Törvényszék Hivatalához 2020. január 17‑én benyújtott keresetlevelével O. Junqueras i Vies egyrészt a 2020. január 13‑i nyilatkozat, másrészt pedig a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítését kérte.

34

Ugyanezen a napon benyújtott külön beadványában a fellebbező e keresetlevélhez ideiglenes intézkedés iránti kérelmet csatolt az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján, amely arra irányult, hogy a Törvényszék függessze fel a 2020. január 13‑i nyilatkozat és a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának végrehajtását, kötelezze a Parlament elnökét, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a kiváltságai és mentességei védelme és érvényesítése, valamint alapvető jogainak védelme érdekében, végül pedig kötelezze a Spanyol Királyságot arra, hogy azonnal bocsássa szabadon, annak érdekében, hogy elláthassa parlamenti képviselői tisztségét.

35

2020. március 3‑iJunqueras i Vies kontra Parlament végzésében (T‑24/20 R, nem tették közzé, EU:T:2020:78) a Törvényszék elnökhelyettese elutasította ezt az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet azzal az indokkal, hogy a fumus boni iurisra vonatkozó feltétel nem teljesült.

36

2020. október 8‑iJunqueras i Vies kontra Parlament végzésével (C‑201/20 P(R), nem tették közzé, EU:C:2020:818) a Bíróság elnökhelyettese elutasította a fellebbező által a 2020. március 3‑i végzés ellen benyújtott fellebbezést.

37

2020. december 15‑én a Törvényszék elfogadta a megtámadott végzést, amelyben helyt adva a Parlament által védekezésül felhozott elfogadhatatlansági kifogásoknak elutasította O. Junqueras i Viesnek a 2020. január 13‑i nyilatkozat és a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kérelmeit, mivel azok olyan aktusok ellen irányulnak, amelyek nem képezhetik az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti kereset tárgyát.

38

Pontosabban, a 2020. január 13‑i nyilatkozat megsemmisítésére irányuló kérelmet illetően a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az egy pusztán tájékoztató jellegű, O. Junqueras i Vies helyzetére jogi hatással nem bíró aktus ellen irányul, mivel ezen aktus a választási okmány 13. cikke (3) bekezdésének megfelelően csupán tudomásul vette az érintett mandátumának kizárólag a nemzeti jog alapján, az érintett büntetőjogi elítélését követő visszavonását.

39

A 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmeket illetően a Törvényszék megállapította, hogy azok kifejezett elutasító határozat hiányában nemlétező aktus ellen irányulnak. Másodlagosan és mindenesetre a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy mivel az európai parlamenti képviselő mentelmi jogának érvényesítésére irányuló sürgős intézkedés meghozatalának az eljárási szabályzat 8. cikkében biztosított lehetősége a Parlament elnökének diszkrecionális jogkörébe tartozik, amely kizárja azt a jogot, hogy a Parlamenttől ilyen intézkedés meghozatalát követeljék, így az ilyen kérelem elutasítása nem tekinthető az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható aktusnak.

40

A Bíróság elnöke 2021. június 9‑i határozatával engedélyezte a Spanyol Királyság beavatkozását a Parlament kérelmeinek támogatása végett.

41

2021. szeptember 28‑i végzésével a Bíróság elnöke elutasította Carles Puigdemont i Casamajó és Antoni Comín i Oliveres beavatkozási kérelmét J. Junqueras i Vies kérelmeinek támogatása végett.

42

O. Junqueras i Vies fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

43

A Parlament azt kéri, hogy a Bíróság:

44

O. Junqueras i Vies fellebbezésének alátámasztására négy jogalapra hivatkozik. Első, második és harmadik jogalapjával a fellebbező azon indokokat vitatja, amelyekkel a Törvényszék elfogadhatatlannak ítélte a 2020. január 13‑i nyilatkozat megsemmisítésére irányuló kérelmét. Negyedik jogalapjával a fellebbező azon indokokat vitatja, amelyekkel a Törvényszék elfogadhatatlannak nyilvánította a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kérelmét.

45

A Parlament elsődlegesen azt állítja, hogy az első, harmadik és negyedik fellebbezési jogalap elfogadhatatlan, mivel nem felelnek meg az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének első albekezdésében, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdésében, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjában és 169. cikkének (2) bekezdésében előírt követelményeknek, mivel nem jelölik meg kellő pontossággal a megtámadott végzés indokolásának kifogásolt pontjait és a kérelem alátámasztására szolgáló jogi érveket. A Parlament arra hivatkozik, hogy az első fellebbezési jogalap szintén elfogadhatatlan, mivel az nem a választási okmány 13. cikke (3) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezésének vitatására irányul, hanem a központi választási bizottság 2020. január 3‑i határozatának a vitatására, ami a tények értékelésének vagy a nemzeti jog értelmezésének körébe tartozik, így kívül esik a Bíróság által a fellebbezés keretében végzett felülvizsgálat körén.

46

A fellebbező vitatja ezt az érvelést.

47

Igaz ugyan, hogy az O. Junqueras i Vies által az első, harmadik és negyedik fellebbezési jogalap alátámasztására előterjesztett beadványok olykor zavarosnak tűnnek, meg kell azonban állapítani, hogy a fellebbezés megemlíti a megtámadott végzés indokolásának vitatott pontjait, és a Bíróság számára a határozathozatalhoz kellő pontossággal hivatkozik azon jogi érvekre, amelyekkel a fellebbező e pontokat vitatni kívánja.

48

Egyébiránt az első fellebbezési jogalapot illetően meg kell állapítani, hogy érvelésével a fellebbező nem a tények értékelését vagy a nemzeti jog értelmezését kívánja megkérdőjelezni, hanem a választási okmánynak a Törvényszék által elfogadott értelmezését.

49

Ebből következik, hogy a Parlament állításával ellentétben az első, harmadik és negyedik fellebbezési jogalap elfogadható.

50

Az együttesen vizsgálandó első, második és harmadik jogalap – ahogyan arra a jelen ítélet 44. pontja rámutat – a megtámadott végzés indokolásának azon része ellen irányul, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy O. Junqueras i Viesnek a 2020. január 13‑i nyilatkozat megsemmisítése iránt előterjesztett kérelme elfogadhatatlan.

51

Közelebbről, első jogalapjával a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy úgy ítélte meg, hogy helyzetét a választási okmány 7. cikkének (3) bekezdése és 13. cikkének (3) bekezdése értelmében vett összeférhetetlenségként vagy a mandátum visszavonásaként kell értelmezni, noha azt ex post bekövetkező összeférhetetlenségnek kell tekinteni, amely nem tartozik e rendelkezések hatálya alá. Második jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az eljárási szabályzat 4. cikkének (7) bekezdése tekintetében, amely előírja azon eseteket, amikor a Parlament megtagadhatja a képviselői hely megüresedésének megállapítását. Végül harmadik jogalapjával O. Junqueras i Vies azt állítja, hogy a Törvényszék megállapításával ellentétben sem a választási okmány 8. és 12. cikkéből, sem az eljárási szabályzat 3. cikkének (3) bekezdéséből nem következik, hogy a Parlament ne kérdőjelezhetné meg valamely tagállamnak a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló határozatát.

52

A Parlament és a Spanyol Királyság úgy véli, hogy e jogalapokat el kell utasítani.

53

Meg kell állapítani, hogy a választási okmány 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében a parlamenti képviselői jogállás összeegyeztethetetlen az e rendelkezésben felsorolt feladatok ellátásával. Ezen okmány 7. cikkének (3) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy további összeférhetetlenségi okokat írjanak elő, kiterjesztve a nemzeti szinten alkalmazandó összeférhetetlenségi okokat.

54

A választási okmány 13. cikke szabályozza azokat az eseteket, amikor a parlamenti képviselői hely a képviselő lemondása, halála vagy a mandátum visszavonása miatt megüresedik. Ugyanezen cikk (3) bekezdése értelmében, ha a képviselői mandátum visszavonását valamely tagállam jogszabályai kifejezetten előírják, a megbízatás e jogszabály alapján szűnik meg, és erről a nemzeti hatóságok tájékoztatják a Parlamentet.

55

Az eljárási szabályzat 4. cikke (4) bekezdésének második albekezdése pontosítja, hogy ha egy tagállam illetékes hatóságai értesítik a Parlamentet valamely európai parlamenti képviselő megbízatásának akár a választási okmány 7. cikkének (3) bekezdése alapján a tagállami jogszabályok értelmében fennálló összeférhetetlenség miatti, akár a képviselői megbízatásnak az ugyanezen okmány 13. cikke (3) bekezdésének alapján történő visszavonása miatti megszűnéséről, a Parlament elnöke tájékoztatja a Parlamentet az érintett megbízatásnak a tagállam illetékes hatóságai által bejelentett időpontban történő megszűnéséről.

56

Először is a 2020. január 13‑i nyilatkozat jogi alapját illetően a megtámadott végzés 57–67. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy O. Junqueras i Vies európai parlamenti képviselői mandátuma a képviselői megbízatásától való megfosztás miatt megszűnt, a nemzeti jognak a választójogi okmány 13. cikkének (3) bekezdésében előírt eset szerinti alkalmazásából következően. Noha e végzés 57. és 58. pontjában a Törvényszék a választási okmány 7. cikkének (3) bekezdését is megemlítette, erre kizárólag azért került sor, mert az eljárási szabályzat 4. cikke (4) bekezdésének második albekezdése ugyanazon jogkövetkezményeket kapcsolja az e rendelkezés hatálya alá tartozó, a tagállami jogszabályok értelmében fennálló összeférhetetlenség bekövetkezéséhez, mint a mandátumnak az ezen okmány 13. cikkének (3) bekezdése szerinti visszavonásához.

57

Így a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék nem tévedett a 2020. január 13‑i nyilatkozat jogi alapját illetően. Ugyanis a nemzeti jog által használt terminológiától függetlenül az európai parlamenti képviselő mandátumának e jog alapján történő, büntetőjogi felelősségre vonás miatti megszűnése a mandátumnak a választási okmány 13. cikkének (3) bekezdése szerinti visszavonása esetének minősül (lásd ebben az értelemben a választási okmány eredeti változatát illetően: 2005. július 7‑iLe Pen kontra Parlament ítélet, C‑208/03 P, EU:C:2005:429, 49. pont), nem pedig az ezen okmány 7. cikke szerinti összeférhetetlenségnek, mivel az nem bizonyos tisztségek halmozása tilalmának következménye.

58

E körülmények között nem róható fel a Törvényszéknek, hogy megsértette a fellebbezőnek a hatékony bírói jogvédelemhez vagy a hatékony jogorvoslathoz való jogát, és önkényesen megfosztotta őt a megbízatásától annak megállapításával, hogy a 2020. január 13‑i nyilatkozat a választási okmány 13. cikkének (3) bekezdésén alapult.

59

Továbbá azon mérlegelési mozgásteret illetően, amellyel a Parlament a mandátumnak a nemzeti jogból eredő visszavonásából levonandó következtetéseket illetően rendelkezik, először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének megfelelően a Parlament a Szerződésekben ráruházott hatáskörök korlátain belül jár el.

60

Azt is pontosítani kell, hogy egységes választási eljárás hiányában az európai parlamenti képviselők választására vonatkozó eljárást az egyes tagállamokban továbbra is a nemzeti rendelkezések szabályozzák, a választási okmány rendelkezéseire is figyelemmel, ahogyan azt ezen okmány 8. cikke előírja.

61

Magából a választási okmány 13. cikke (3) bekezdésének és az eljárási szabályzat 4. cikke (4) bekezdése második albekezdésének szövegéből kitűnik, hogy ha az európai parlamenti képviselő képviselői helyének megüresedése a mandátum a nemzeti jog által kifejezetten előírt visszavonásának következménye, a megbízatás kizárólag e jog alapján szűnik meg, és a Parlamentet a nemzeti hatóságok egyszerűen tájékoztatják arról, hogy az érintett elveszítette európai parlamenti képviselői jogállását.

62

Ebben az esetben a Bíróságnak a választási okmány 12. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából, amely azonban átültethető ezen okmány a jogvitára alkalmazandó változata 13. cikkének (3) bekezdésére, kitűnik, hogy a Parlament nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel a képviselői hely a nemzeti jogból eredő megüresedésének bejelentése tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2009. április 30‑iOlaszország és Donnici kontra Parlament ítélet, C‑393/07 és C‑9/08, EU:C:2009:275, 56. pont), hanem szerepe csupán abban áll, hogy tudomásul veszi a megüresedés nemzeti hatóságok általi megállapítását (lásd ebben az értelemben: 2005. július 7‑iLe Pen kontra Parlament ítélet, C‑208/03 P, EU:C:2005:429, 50. pont).

63

Ugyanis az európai parlamenti képviselő mandátumának visszavonásához vezető, a nemzeti jogban előírt eljárás uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok feladata, adott esetben az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztését követően vagy pedig a Bíróság feladata, az EUMSZ 258. cikk alapján indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében (lásd ebben az értelemben: a Bíróság elnökhelyettesének 2020. október 8‑iJunqueras i Vies kontra Parlament végzése, C‑201/20 P(R), nem tették közzé, EU:C:2020:818, 66. pont).

64

Az a tény, hogy a választási okmány eredeti változatától eltérően a választási okmánynak a jogvitára alkalmazandó változata 13. cikkének (3) bekezdése már nem használja a „tudomásul veszi” kifejezést, nem kérdőjelezheti meg a fenti elemzést, mivel magának e rendelkezésnek, valamint az eljárási szabályzat 4. cikke (4) bekezdése második albekezdésének a szövegéből kitűnik, hogy a mandátumnak a nemzeti jog által kifejezetten előírt visszavonása esetén a Parlamentet a nemzeti hatóságok csupán tájékoztatják arról, hogy a megbízatás a nemzeti jog alapján megszűnt.

65

Ezzel szemben a Parlament aktívabb szerepet tölt be, amikor a mandátum megszűnése valamely tagjának lemondásának vagy halálának az eredménye, amely esetekben a választási okmány 13. cikke (4) bekezdésének megfelelően ezen intézménynek magának kell megállapítania a képviselői hely megüresedését, és erről tájékoztatni a nemzeti hatóságokat (lásd ebben az értelemben: 2005. július 7‑iLe Pen kontra Parlament ítélet, C‑208/03 P, EU:C:2005:429, 50. pont).

66

Ebben az összefüggésben a Parlament azon lehetősége, hogy megtagadja valamely tagja képviselői helye megüresedésének megállapítását az eljárási szabályzat 4. cikkének (7) bekezdésében előírt tárgyi tévedés vagy akarathiba esetén, semmiképpen nem alkalmazható olyan esetekben, amikor a Parlament eleve nem rendelkezik az ilyen megüresedés megállapítására vonatkozó hatáskörrel. Márpedig, ahogyan az a jelen ítélet 62. pontjában szerepel, a Parlament nem rendelkezik ilyen hatáskörrel, ha a képviselői hely megüresedése a mandátumnak a választási okmány 13. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó visszavonásából ered.

67

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat belső szervezeti aktus, amely a jogszabályi hierarchia megsértése nélkül nem állapíthat meg a Parlament javára olyan hatásköröket, amelyeket jogi aktus, a jelen esetben a választási okmány kifejezetten nem ismer el számára (lásd ebben az értelemben: 2009. április 30‑iOlaszország és Donnici kontra Parlament ítélet, C‑393/07 és C‑9/08, EU:C:2009:275, 47. és 48. pont).

68

A fentiekre tekintettel a Törvényszék mindenesetre téves jogalkalmazás nélkül állapította meg, hogy ezen intézmény nem élhetett az eljárási szabályzat 4. cikkének (7) bekezdésében foglalt lehetőséggel annak érdekében, hogy megtagadja O. Junqueras i Vies képviselői helye megüresedésének megállapítását.

69

Ezt az elemzést – ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott végzés 60. pontjában megállapította – alátámasztja a választási okmány 8. és 12. cikkének, valamint az eljárási szabályzat 3. cikke (3) bekezdésének szövege, amely emlékeztet arra, hogy a választási eljárásra továbbra is a nemzeti jog az irányadó, és amely pontosítja, hogy az Európai Parlamentnek csupán arra van hatásköre, hogy döntsön a választási okmány alkalmazásával kapcsolatos kifogásokról, kivéve azokat, amelyek a nemzeti rendelkezések alkalmazásával kapcsolatosak.

70

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a választási okmány 8. cikkének első bekezdésében szereplő „választási eljárás” kifejezés nemcsak a szavazásra és a mandátumok kiosztására vonatkozó szabályokat, hanem – a fellebbező állításával ellentétben – az európai parlamenti képviselők választhatósági szabályait is jelenti. Ebből következik, hogy az O. Junqueras i Vies mandátumának a spanyol választójogi törvény alapján történő visszavonásával járó passzív választójog hiánya – ahogyan azt a Törvényszék megállapította – a választási okmány 8. cikkének első bekezdése értelmében a nemzeti jog által szabályozott „választási eljárás” körébe tartozik, amelynek tiszteletben tartását az Európai Parlamentnek nem feladata ellenőrizni.

71

Végül a választási okmány 13. cikkének (3) bekezdésével és az eljárási szabályzat 4. cikkének (7) bekezdésével szemben a fellebbező által másodlagosan felhozott jogellenességi kifogást mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel azt először a fellebbezésben hozták fel (lásd ebben az értelemben: 2020. március 4‑iMarine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 124–126. pont).

72

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy mivel a 2020. január 13‑i nyilatkozat pusztán tájékoztató jellegű, és így nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek a fellebbező érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy O. Junqueras i Vies e nyilatkozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmei olyan aktus ellen irányultak, amely nem képezheti az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti kereset tárgyát.

73

Ebből következik, hogy az első, második és harmadik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

74

Negyedik jogalapjával O. Junqueras i Vies azon indokokat vitatja, amelyekkel a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kérelmét. A fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a megtámadott végzésben tévesen alkalmazta a jogot annak kimondásával, hogy a Parlament elnökének az eljárási szabályzat 8. cikke alapján előterjesztett kezdeményezése nem volt kötelező erejű a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaira nézve, és semmilyen hatást nem gyakorolt az érintett európai parlamenti képviselő jogi helyzetére.

75

A Parlament és a Spanyol Királyság úgy véli, hogy e jogalapot el kell utasítani.

76

A megtámadott végzés 103–106. pontjából kitűnik, hogy a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kérelem elfogadhatatlanként történő elutasításához a Törvényszék elsődlegesen arra támaszkodott, hogy a Parlament elnöke által e kérelemre adott kifejezett válasz hiányában és a hallgatólagos elutasító határozat létrejöttének jellemzését lehetővé tévő különös rendelkezések vagy körülmények hiányában e kérelem egy nem létező aktus ellen irányultak. A Törvényszék a megtámadott végzés 107–137. pontjában csak a teljesség kedvéért pontosította, hogy még azt feltételezve is, hogy a 2020. január 13‑i nyilatkozat a 2019. december 20‑i kérelmet elutasító hallgatólagos határozat fennállására utal, a fellebbezőnek az e határozat megsemmisítésére irányuló kérelmét mindenképpen mint elfogadhatatlant el kellene utasítani, mivel olyan aktus ellen irányul, amely nem képezheti megsemmisítés iránti kereset tárgyát. A Törvényszék szerint ugyanis az eljárási szabályzat 9. cikke alapján benyújtott, a mentelmi jog és a kiváltságok fenntartására irányuló kérelemre adott választól eltérően az e szabályzat 8. cikkének (1) bekezdése alapján valamely európai parlamenti képviselő kiváltságainak és mentességeinek érvényesítésére irányuló kezdeményezés a Parlament elnökének diszkrecionális jogkörébe tartozik, ennélfogva nem rendelkezik semmilyen kötelező erővel az hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokra nézve, és semmilyen joghatást nem gyakorol az érintett képviselő helyzetére.

77

Ami a Törvényszék által elsődlegesen felhozott indokokat illeti, a fellebbező megelégszik azzal, hogy a 2019. december 20‑i kérelmet megelőző tények időbeli sorrendjére hivatkozik, annak kifejtése nélkül, hogy ezen időbeli sorrend mennyiben vezethet annak megállapításához, hogy a Parlament elnökének e kérelemről való hallgatása hallgatólagos elutasító határozatot eredményezett volna. Ilyen körülmények között az ilyen érvelést elfogadhatatlannak kell tekinteni. Ez nem teszi lehetővé a Törvényszék azon következtetésének megkérdőjelezését, amely szerint a fellebbező által a 2019. december 20‑i kérelem elutasításának megsemmisítésére irányuló kereset egy nem létező aktus ellen irányult.

78

E körülmények között az O. Junqueras i Vies által a fellebbezés negyedik jogalapjának alátámasztása érdekében kifejtett, a Törvényszék által a megtámadott végzés 107–137. pontjában a teljesség kedvéért kifejtett indokok ellen irányuló érvelést mint hatástalant el kell utasítani.

79

Ebből következik, hogy a negyedik fellebbezési jogalapot el kell utasítani, és a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

80

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

81

E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

82

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Parlament részéről felmerült költségek viselésére.

83

A Bíróság eljárási szabályzata 140. cikkének (1) bekezdése – amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is – előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Spanyol Királyság, mint beavatkozó a jelen fellebbezés keretében, maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: