1.

A Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) a 2002/584/IB kerethatározat ( 2 ) 4. cikke 6. pontjának értelmezését kéri a Bíróságtól, mivel annak az olasz jogba történő átültetése ellentétes lehet az olasz alkotmánnyal.

2.

A kérdés előzetes döntéshozatalra történő előterjesztése lehetőséget nyújt a Bíróság számára az elfogatóparancsokkal kapcsolatos, már eddig is kiterjedt ítélkezési gyakorlatának továbbfejlesztésére. Különösen azt kell tisztáznia, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja által a tagállamok számára biztosított mozgástér lehetővé teszi‑e számukra az európai elfogatóparancs végrehajtásának mérlegelhető megtagadására vonatkozó olyan ok átültetését, amely nem alkalmazandó a harmadik országbeli állampolgárokra.

3.

A (12) preambulumbekezdés kimondja:

„E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat és összhangban van az [EUSZ] 6. cikkében elismert és az Európai Unió alapjogi kartájában,[ ( 3 )] különösen annak VI. fejezetében [helyesen: VI. címében] kifejezésre juttatott alapelvekkel. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja olyan személy átadásának megtagadását, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amennyiben objektív okok alapján feltehető, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy az adott személyt neme, faji vagy vallási hovatartozása, etnikai származása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága alapján vonják büntetőeljárás alá vagy megbüntessék, illetve feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja.”

4.

Az 1. cikk („Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége”) előírja:

„(1)   Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)   A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)   E kerethatározat nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”

5.

A 4. cikk („Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okai”) előírja:

„A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi esetekben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

[…]

[…]”

6.

Az 5. cikk („A kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciák”) meghatározza:

„Az európai elfogatóparancsnak a végrehajtó igazságügyi hatóság által történő végrehajtását a végrehajtó tagállam joga az alábbi feltételekhez kötheti:

[…]

7.

A (9) preambulumbekezdés rögzíti:

„A büntetés végrehajtó államban történő végrehajtásának javítania kell az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének esélyét. Az arról való meggyőződés érdekében, hogy a büntetés végrehajtó államban történő végrehajtása az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének célját szolgálja‑e, a kibocsátó állam illetékes hatósága olyan tényezőket vesz figyelembe, mint például az elítélt személy kötődése a végrehajtó államhoz, az, hogy az elítélt személy a végrehajtó államot tartja‑e családi, nyelvi, kulturális, társadalmi vagy gazdasági kapcsolatai, illetve a végrehajtó állammal való egyéb kötődése helyének.”

8.

A (12) preambulumbekezdés értelmében:

„Ezt a kerethatározatot értelemszerűen alkalmazni kell a büntetések végrehajtására az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, [2002/584 kerethatározat] 4. cikkének (6) bekezdése és 5. cikkének (3) bekezdése szerinti esetekben is. Ez többek között azt jelenti, hogy azon kerethatározat sérelme nélkül a végrehajtó állam ellenőrizheti az e kerethatározat 9. cikkében előírtak szerinti, az elismerés és a végrehajtás megtagadási okainak meglétét, beleértve a kettős büntethetőség vizsgálatát – olyan mértékben, ahogy a végrehajtó állama 7. cikk (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesz az ítélet elismerésének és végrehajtásának feltételeként [helyesen: a végrehajtó állam az ítélet elismerésének és végrehajtásának feltételeként ellenőrizheti az e kerethatározat 9. cikkében előírtak szerinti, az elismerés és a végrehajtás megtagadási okainak meglétét – beleértve a kettős büntethetőség vizsgálatát, amennyiben a végrehajtó állam a 7. cikk (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot tesz –] annak mérlegelése céljából, hogy a személyt át kell‑e adni vagy a büntetést végre kell‑e hajtani a [2002/584 kerethatározat] 4. cikkének (6) bekezdése szerinti esetekben.”

9.

A (16) preambulumbekezdés kimondja:

„E kerethatározatot a vonatkozó közösségi jogszabályok – különösen a 2003/86/EK ( 5 ) […] irányelv [és] a 2003/109/EK ( 6 ) […] irányelv […] – rendelkezéseinek megfelelően kell alkalmazni.”

10.

A 3. cikk („Célkitűzés és hatály”) megállapítja:

„(1)   E kerethatározat célja azon szabályok megállapítása, amelyek értelmében a tagállamok az elítélt személy társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében elismernek egy ítéletet és végrehajtják a büntetést.

(2)   Ezt a kerethatározatot kell alkalmazni, ha az elítélt személy a kibocsátó államban vagy a végrehajtó államban tartózkodik.

(3)   Ez a kerethatározat csak a kerethatározat szerinti ítéletek elismerésére és a büntetések végrehajtására alkalmazandó […]”.

11.

A 25. cikk („Az európai elfogatóparancs kiadását követően hozott büntetések [helyesen: Az európai elfogatóparancs alapján hozott, büntetőjogi felelősséget megállapító határozatok] végrehajtása”) ekként rendelkezik:

„A [2002/584] kerethatározat sérelme nélkül, e kerethatározat rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni [helyesen: alkalmazni kell] – olyan mértékben, amennyire azok összhangban vannak azon [helyesen: az említett] kerethatározat rendelkezéseivel – a büntetések olyan esetekben történő végrehajtására, amikor a tagállam azon [helyesen: az említett] kerethatározat 4. cikkének (6) bekezdése szerinti esetekben vállalja a büntetés végrehajtását, vagy azon [helyesen: ugyanezen] kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése szerint eljárva azt a feltételt szabta meg, hogy a személyt a büntetés letöltése céljából vissza kell szállítani az érintett tagállamba az elítélt személy büntetlenségének elkerülése céljából.”

12.

A 18‑bis. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerint:

A végrehajtást meg lehet tagadni, „ha az európai elfogatóparancsot azon átadni kért személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, aki olasz állampolgár vagy az Európai Unió valamely másik tagállamának állampolgára, és jogszerűen és ténylegesen az olasz állam területén lakik vagy tartózkodik, feltéve, hogy a fellebbviteli bíróság úgy rendelkezik, hogy a büntetést vagy az intézkedést Olaszországban hajtják végre a nemzeti jognak megfelelően”.

13.

A 19. cikk (1) bekezdése szerint:

„Az európai elfogatóparancs olasz igazságügyi hatóság általi végrehajtása […] az alábbi feltételekhez kötött:

[…]

14.

A moldáv állampolgárságú O. G.‑t Romániában jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték. ( 9 ) A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alkotmányellenességgel kapcsolatos kérdést előtte felvető bíróság szerint O. G. „családegyesítési és munkavállalási szempontból Olaszországban tartósan letelepedett”. ( 10 )

15.

2012. február 13‑án a Judecătoria Brașov (brassói elsőfokú bíróság, Románia) a büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancsot bocsátott ki O. G.‑vel szemben.

16.

A Corte d’appello di Bologna (bolognai fellebbviteli bíróság, Olaszország) 2020. július 7‑én elrendelte az átadni kért személynek a kibocsátó igazságügyi hatóság részére történő átadását.

17.

O. G. keresete nyomán a Corte di cassazione (semmítőszék, Olaszország) 2020. szeptember 16‑án a fellebbviteli bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az ügyet visszautalta e fellebbviteli bíróságnak és felhívta arra, hogy értékelje egy alkotmányossági kérdés Corte costituzionaléhoz (alkotmánybíróság) történő utalásának lehetőségét.

18.

A fellebbviteli bíróság a Corte costituzionale (alkotmánybíróság) elé terjesztette a kérdést, és azt kérdezte, hogy a 69/2005. sz. törvény 18‑bis. cikke (1) bekezdésének c) pontja összhangban van‑e az olasz alkotmány 2., 3. és 11. cikkével, 27. cikkének (3) bekezdésével és 117. cikkének (1) bekezdésével.

19.

A fellebbviteli bíróság kétségeit lényegében arra alapozta, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában előírt, a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának okát az olasz jogba átültető rendelkezés szerint:

20.

A Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország), miután kiemeli, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjával a Bíróság e tekintetben még nem foglalkozott, ( 11 ) a következő kérdéseket intézi a Bírósághoz:

21.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2021. november 22‑én vették nyilvántartásba a Bíróságnál. A kérelem soron kívüli elbírálásban részesült.

22.

Az osztrák, a magyar és az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

23.

A 2022. október 11‑én tartott nyilvános tárgyaláson csak az olasz kormány és a Bizottság jelent meg.

24.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés röviden annak a megállapítására irányul, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének az e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésével és a [Charta] 7. cikkével összefüggésben értelmezett 6. pontja összeegyeztethető‑e azon olasz törvénnyel, amely kizárja, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó államban (Románia) szabadságvesztés‑büntetésre ítélt harmadik országbeli állampolgár a büntetését a végrehajtó államban (Olaszország) töltse le, ahol a jelek szerint ( 12 ) jogszerűen és tartósan lakik.

25.

A 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja szerint az igazságügyi hatóság megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, amennyiben e két feltétel együttesen teljesül:

26.

A végrehajtás mérlegelhető megtagadása ezen okának a nemzeti jogába történő átültetésekor az olasz jogalkotó két módosítást vezetett be:

27.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat első kérdésének megválaszolása érdekében helyénvalónak tűnik elemezni: a) az államok mérlegelési mozgásterét a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének alkalmazásakor; b) ugyanezen cikk értelmezését a törvény előtti egyenlőséghez való jog szempontjából; és c) a Charta által védett egyéb alapvető jogok lehetséges hatását a válaszra.

28.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének – és különösen e cikk 6. pontjának – végrehajtása során „mérlegelési mozgástérrel” rendelkeznek. ( 14 ) Ez a mérlegelési mozgástér azonban nem foglalja magában a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban ( 15 ) taxatíve felsorolt esetei kiterjesztésének a lehetőségét. ( 16 )

29.

Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, annak megtagadása pedig kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. ( 17 )

30.

Semmi nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy úgy döntsenek, szűkítik, vagy nem alkalmazzák a 2002/584 kerethatározat 4. cikkében számukra biztosított lehetőséget. Mivel ezek a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának okai, minden tagállam szabadon dönthet arról, hogy mikor nem alkalmazza őket: ilyen esetben végrehajtó igazságügyi hatóságaik nem tagadhatják meg az európai elfogatóparancs alapján átadni kért személy átadását. ( 18 )

31.

A valóságban – amint azt a Bíróság megállapította – a tagállamoknak a 2002/584 kerethatározat által lehetővé tett azon döntése, miszerint nem alkalmazzák a végrehajtás megtagadásának említett okát, „[…] valójában az e kerethatározat által a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség érdekében bevezetett átadási rendszert erősíti”. ( 19 )

32.

Ez azért van így, mert „[a]z ilyen szabályozás azon helyzetek körének szűkítése révén, amelyekben a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, valójában a keresett személyek átadását mozdítja elő, a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott kölcsönös elismerés elvének megfelelően, amely elv a kerethatározat által bevezetett alapvető szabály”. ( 20 )

33.

A nemzeti jogalkotó választási szabadsága azonban nem korlátlan. Ezt számos érv igazolja.

34.

Először is, a 2002/584 kerethatározat nem érinti „az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”. ( 21 ) Ezért – és ez a jelen ügy szempontjából releváns – a 4. cikkének 6. pontja nem teszi lehetővé a tagállamok számára az alapvető jogok vagy az EUSZ 6. cikkben foglalt elvek megsértését eredményező átültetést.

35.

Másodszor, a tagállamok mérlegelési mozgásterét a 4. cikk 6. pontjának átültetése során a rendelkezés szövegén túl e rendelkezésnek a 2002/584 kerethatározaton belüli célja, valamint az az általános összefüggés – nevezetesen az uniós jog egésze – is szűkíti, amelybe a kerethatározat illeszkedik.

36.

Ebből a szempontból egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az olasz jogalkotó által elfogadott megoldást a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának sem a szövege, sem az általa kitűzött cél, sem pedig az azt övező szövegösszefüggés nem támasztja alá. ( 22 )

37.

Szövegezését tekintve a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja nem emeli ki a végrehajtó tagállam állampolgáraitól eltérő állampolgárságú személyeket. Csak arról rendelkezik, ha a keresett személy az adott állam állampolgára.

38.

A végrehajtó tagállam állampolgáraitól eltérő állampolgárságú személyek tehát közömbösek, és helyükbe a „lakos” (vagy az ott tartózkodó személy) kategóriája lép. A 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának hatálya a végrehajtó állam állampolgáraitól eltérő állampolgárságú személyek esetében a lakóhely (vagy tartózkodási hely) fogalma alapján kerül meghatározásra.

39.

A 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának célját illetően a Bíróság megállapította, hogy e cikk „többek között [lehetővé teszi], hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság különös jelentőséget tulajdonítson annak, hogy növelhető‑e a keresett személy társadalomba való, a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtását követő visszailleszkedésének esélye”. ( 23 )

40.

A visszailleszkedés céljának elérése szempontjából az átadni kért személy állampolgársága önmagában nem releváns: a rendelkezés célja az, hogy a végrehajtó tagállam lakosa vagy az ott tartózkodó személy ( 24 ) élhessen ezzel a lehetőséggel.

41.

A 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontját értelmező jogszabályi összefüggést illetően érdemes hivatkozni a büntetőügyekben hozott ítéletek kölcsönös elismeréséről szóló 2008/909 kerethatározatra. Befogadó jellege bármilyen állampolgárságú külföldi személyt érint, akire – a végrehajtó államban fennálló bizonyos mértékű letelepedése esetén ( 25 ) – kiterjed a szabadságvesztés‑büntetés letöltésének visszailleszkedést célzó jellege.

42.

A 2008/909 kerethatározat 25. cikke értelmében e kerethatározat rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell – olyan mértékben, amennyire azok összhangban vannak a 2002/584 kerethatározat rendelkezéseivel – az utóbbi kerethatározat 4. cikkének 6. pontja szerinti büntetések végrehajtására. ( 26 )

43.

Minden arra enged tehát következtetni, hogy a büntetés végrehajtásának visszailleszkedést célzó jellegére érzékeny uniós jogalkotó ( 27 ) a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontját e cél ‑ a fent felsorolt konkrét körülmények együttes teljesülése esetén történő ‑ elérésének eszközeként alakította ki, anélkül, hogy az állampolgársági tényezőnek (kivéve maga a végrehajtó állam állampolgárait) bármilyen jelentősége lenne.

44.

A Bíróság megállapította, hogy a fentiek miatt az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam állampolgárait, és a más tagállamoknak az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállamban lakó vagy tartózkodó, és ott beilleszkedett állampolgárait főszabály szerint nem szabad eltérő bánásmódban részesíteni. ( 28 )

45.

Jelen ügyben a kérdés az, hogy a tagállamok állampolgáraira érvényes szabály alkalmazandó‑e a harmadik országbeli állampolgárokra is az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásával kapcsolatban.

46.

Véleményem szerint semmi nem indokolja, hogy ez ne így legyen.

47.

Természetesen a harmadik országbeli állampolgárok jogállása általában nem kell, hogy azonos legyen a tagállamok állampolgárainak jogállásával. ( 29 ) Az előbbiek és az utóbbiak között nem valósulhat meg azonban eltérő bánásmód, ha maga a másodlagos uniós jog kifejezetten vagy hallgatólagosan egységes rendszert ír elő a két kategóriára. Ebben az esetben a Charta 20. cikkében foglalt törvény előtti egyenlőség elve érvényesül.

48.

Tekintettel az EUSZ 6. cikkben foglalt alapvető jogok és elvek tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség sérthetetlenségére, a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése kizárja, hogy e kerethatározat 4. cikkének 6. pontja lehetővé tegye a tagállamok számára a Charta vagy az Unió alapvető elveinek megsértését eredményező átültetést.

49.

Ezen elvek közé tartozik az egyenlőség elve, amelyet az EUSZ 2. cikk és a Charta 20. cikke garantál. Mindkét cikk kellően szilárd értékelési mércét nyújt jelen ügyben annak megállapításához, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának az olasz jogba történő átültetése az említett cikkekkel nem összeegyeztethető.

50.

A törvény előtti egyenlőség elvének különösen arra tekintettel kell – az általam javasolt értelemben – érvényesülnie, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja a végrehajtó tagállam állampolgárainak kivételével nem tulajdonít jelentőséget az állampolgárság feltételének, és azt a lakos (vagy az ott tartózkodó személy) kritériumával helyettesíti.

51.

A 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának személyi hatálya így kiterjed azokra, akik, hacsak nem a végrehajtó tagállam állampolgárai, ott tartózkodnak vagy laknak. ( 30 ) A törvény, amely előtt a harmadik országbeli állampolgárok egyenlő bánásmódra jogosultak, nem ad alapot tehát arra, hogy az Unió tagállamainak állampolgáraitól eltérő bánásmódban részesüljenek.

52.

Az uniós jog e rendelkezésének átültetése során érvényesülő mozgástér ezért nem eredményezhet olyan szabályozási rendszert, amely rosszabbul bánik a harmadik országbeli állampolgárokkal, mint a tagállamok állampolgáraival. Amint azt a Bizottság a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt célkitűzésre tekintettel kiemelte, a ténylegesen a végrehajtó államban tartózkodó harmadik országbeli állampolgár helyzete összehasonlítható a tagállamok állampolgárainak helyzetével.

53.

Ebben a tekintetben valamely harmadik országbeli állampolgár tartós és tényleges tartózkodása főszabály szerint azonos mértékű beilleszkedést feltételez azon ország állampolgáraiéval, amelyben tartózkodik. A végrehajtó tagállamhoz fűződő ilyen kapcsolat alkalmas arra, hogy megkönnyítse az átadni kért személy társadalomba való visszailleszkedését a vele szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés letöltése után. ( 31 )

54.

Megítélésem szerint a fentiek elegendőek a szóban forgó nemzeti szabálynak a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjával való összeegyeztethetetlenségének megállapításához. Ezért nem tartom feltétlenül szükségesnek, hogy elemezzem a Charta egyéb alapvető jogainak e cikk értelmezésére gyakorolt (további) hatását.

55.

E jogok közé tartozik a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 7. cikkében (a magán‑ és családi élet tiszteletben tartása), valamint annak a Bizottság által hivatkozott 24. cikke (3) bekezdésében (a gyermek joga ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn) foglalt jogok. ( 32 )

56.

Értelemszerűen ezek a jogok nem írhatják felül a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtását. Alátámaszthatják azonban a büntetés egy adott tagállam (az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam) helyett egy másik tagállamban (az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam) történő végrehajtását, amennyiben olyan, ez utóbbi tagállam lakosáról vagy az ott tartózkodó személyről van szó, aki családi kapcsolatait e tagállamban tartja fenn.

57.

Ez erősíti az átadni kért személynek a büntetés‑végrehajtási intézetben való tartózkodásával összeegyeztethető minimális családi kapcsolatok fenntartásához való jogát. Ezek a kapcsolatok könnyebben fenntarthatók ott, ahol e személy létfontosságú érdekei összpontosulnak, nevezetesen abban az államban, ahol ténylegesen tartózkodik.

58.

Arra az esetre, ha a Bíróság – a javaslatomnak megfelelően – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre igenlő választ ad, a Corte costituzionale (alkotmánybíróság) tudni szeretné, hogy „milyen kritériumok és feltételek alapján kell [a harmadik országbeli állampolgárnak a végrehajtó államhoz fűződő] e kapcsolat[á]t kellően jelentősnek tekinteni ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles legyen megtagadni az átadást”.

59.

E második kérdés megfogalmazása véleményem szerint két előzetes, az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására vonatkozó feltételekkel és az átadás megtagadásának feltételezett „kötelezettségével” kapcsolatos megfontolást követel meg.

60.

A kérdés a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja által az átadni kért személy átadásának esetleges megtagadására vonatkozóan előírt két feltétel egyikéhez kapcsolódik.

61.

A 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja mindenekelőtt az átadni kért személy végrehajtó tagállamhoz való kötődését bizonyító feltételekre (a végrehajtó állam állampolgára, lakosa vagy ott tartózkodik) utal. Ezeknek a kapcsolatoknak elegendőnek kell lenniük annak az elősegítéséhez, hogy e személy a vele szemben kiszabott büntetés letöltését követően visszailleszkedik a társadalomba. ( 33 )

62.

A vizsgált rendelkezés azonban egy másik elengedhetetlen feltételt is előír: a végrehajtó tagállam arra vonatkozó kötelezettségvállalását, ( 34 ) hogy az európai elfogatóparancsot megalapozó szabadságvesztés‑büntetés végrehajtására ezen államban kerül sor. A kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben ezt természetesnek veszi, és szigorúan az átadni kért személynek a végrehajtó tagállamhoz való kötődésével kapcsolatos feltételre szorítkozik.

63.

Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság az átadás megtagadásának „kötelezettségére” utal, amennyiben a bizonyított kapcsolatok kellően relevánsak, a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja nem ír elő minden esetben ilyen kötelezettséget. Csupán arról rendelkezik, hogy az igazságügyi hatóság a rendelkezésben meghatározott feltételek teljesülése esetén „megtagadhatja” az európai elfogatóparancs végrehajtását.

64.

Ezenkívül a 2002/584 kerethatározat rendszerének alapjául szolgáló kölcsönös elismerés elve sem jelent az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó feltétlen kötelezettséget, ( 35 ) illetve amennyiben a belső jogába átültetésre került a végrehajtás mérlegelhető megtagadásának jelen esetben vitatott oka, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak mérlegelési mozgástérrel kell rendelkeznie azon kérdést illetően, hogy meg kell‑e tagadni az európai elfogatóparancs végrehajtását, vagy sem. ( 36 )

65.

A Bíróság szavaival élve:

66.

Nem elegendő tehát, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában meghatározott két feltétel együttesen teljesül. Azt is mérlegelnie kell, hogy fennáll‑e a kibocsátó államban kiszabott büntetés végrehajtó tagállamban történő végrehajtását indokolttá tévő jogos érdek. ( 39 )

67.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, az átadni kért személynek a végrehajtó tagállamban való letelepedésének meghatározására vonatkozó feltételekre irányuló második kérdésre adandó válasznak ezért a kérdést előterjesztő bíróság számára jeleznie kell, hogy:

68.

A végrehajtás mérlegelhető megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt oka azon esély növelésére vonatkozó lehetőségen alapul, hogy a keresett személy a vele szemben kiszabott büntetés letöltését követően visszailleszkedik a társadalomba. A végrehajtó tagállam ezért jogosult e célkitűzést csupán azon személyek tekintetében megvalósítani, akik meghatározott mértékben bizonyíthatóan beilleszkedtek az említett tagállam társadalmába. ( 40 )

69.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság kérdésében szereplő feltételeknek lehetővé kell tenniük a beilleszkedés ahhoz szükséges megfelelő szintjének bizonyítását, hogy az átadni kért személy visszailleszkedésének esélyei a végrehajtó tagállamban lényegesen kedvezőbbek, mint a kibocsátó tagállamban.

70.

Így jobban érthető, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja egyrészt a végrehajtó tagállam állampolgárára utal, másrészt a „tartózkodik” és a „lakos” kifejezéseket felváltva használja:

71.

Különösen „[a]nnak meghatározásához, hogy a konkrét helyzetben fennáll‑e a keresett személy és a végrehajtó tagállam között olyan kötődés, amelynek alapján állítható, hogy e személy a kerethatározat 4. cikkének 6. pontja értelmében vett »tartózkodik« kifejezés hatálya alá tartozik, átfogóan kell vizsgálni több, e személy helyzetét jellemző objektív körülményt, így különösen a keresett személy tartózkodásának tartamát, jellegét és feltételeit, valamint a végrehajtó tagállamban fennálló családi és gazdasági kötelékeit.” ( 43 )

72.

Ezek az objektív elemek még inkább érvényesek, ha az átadni kért személy, azon túl, hogy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, annak lakosa is.

73.

Ebben az összefüggésben egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a szabadságvesztés‑büntetést kiszabó ítéletek kölcsönös elismeréséről szóló 2008/909 kerethatározat (9) preambulumbekezdésében felsorolt tényezők – a „családi, nyelvi, kulturális, társadalmi vagy gazdasági kapcsolat[ok], illetve a végrehajtó állammal való egyéb kötődés” – támpontul szolgálhatnak.

74.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen kiemelte, ( 44 ) a Bíróság ítélkezési gyakorlatában fellelhetők olyan határozatok, amelyekben az átadni kért személy végrehajtó tagállamban való beilleszkedésének mértéke a tagállam társadalmához fűződő valódi és tényleges kötődéséhez kapcsolódik.

75.

Ezt az ítélkezési gyakorlatot természetesen olyan esetekre dolgozták ki, amikor az átadni kért személy valamely tagállam állampolgára. Az első kérdésre általam javasolt válasszal összhangban azonban a tagállamok állampolgárainak a végrehajtó tagállamban való beilleszkedését értékelő feltételek a harmadik országbeli állampolgárokra is alkalmazhatók.

76.

Ebből következően a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata azon tényezők átfogó vizsgálatának elvégzése, amelyek lehetővé teszik számára annak megállapítását, hogy az átadni kért személy – állampolgárságától függetlenül – kellő mértékben kötődik‑e a végrehajtó tagállam társadalmához ahhoz, hogy a büntetésnek az e tagállamban történő letöltését követően valószínűsíthetően nagyobb eséllyel valósul meg a társadalomba való visszailleszkedése és ezáltal a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontjában foglalt cél.

77.

E tényezők közé tartozik a korábbi tartózkodás időtartama, ( 45 ) az átadni kért személy családi kapcsolatainak jellege és szilárdsága a végrehajtó tagállamban (ami adott esetben kiegészül az ilyen kapcsolatok hiányával a származási országban), beilleszkedésének mértéke, valamint az adott tagállamban kialakított nyelvi, kulturális, foglalkozási, társadalmi vagy gazdasági kötődése.

78.

Ez a felsorolás természetesen nem kimerítő, mivel egy konkrét ügyben felmerülhetnek további egyedi körülmények, amelyeket a bíróságnak mérlegelnie kell az átadni kért személy átadására vonatkozó döntés során.

79.

A fent kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) számára a következő választ adja:

„A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4. cikkének 6. pontját

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely – a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására irányuló európai elfogatóparancs végrehajtásának mérlegelhető megtagadására vonatkozó megfelelő ok átültetése nyomán – abszolút jelleggel kizárja, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok megtagadják a területén lakó vagy tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok átadását, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban állnak e területtel.

Az átadni kért személy végrehajtó tagállamhoz való kellő mértékű kötődésének megállapítására vonatkozóan minden olyan feltétel releváns, amely az átfogó vizsgálatot követően okot ad annak feltételezésére, hogy a büntetésnek a végrehajtó tagállamban történő végrehajtását követően az érintett személy visszailleszkedésének esélye – állampolgárságától függetlenül – nagyobb, mint a kibocsátó tagállamban.

A korábbi tartózkodás időtartama, az átadni kért személy tartózkodásának jellege és körülményei, valamint a végrehajtó tagállamhoz fűződő családi, nyelvi, kulturális, foglalkozási, társadalmi és gazdasági kötődése olyan tényezők, amelyeket a végrehajtó igazságügyi hatóságnak e tekintetben különösen mérlegelnie kell.”