NICHOLAS EMILIOU

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2022. július 7. ( 1 )

C‑372/21. sz. ügy

Freikirche der Siebenten‑Tags‑Adventisten in Deutschland KdöR;

a Bildungsdirektion für Vorarlberg

részvételével

(a Verwaltungsgerichtshof [legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 49. cikk – Letelepedési jog – EUMSZ 17. cikk – Egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek – Egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vallási közösség által felekezeti iskolaként elismert magániskola támogatása”

I. Bevezetés

1.

Az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdése szerint az Európai Unió „tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban”. Az EUMSZ 49. cikk (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy „tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás”.

2.

A jelen ügy tárgyát e két rendelkezés egymáshoz való viszonya képezi. Közelebbről két fő kérdést vet fel.

3.

Először is, ellentétes‑e az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésével a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazása az olyan helyzetben, amelyben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban lévő iskolát felekezeti iskolaként ismer el, és ez utóbbi tagállamban állami finanszírozást kér? Másodszor, amennyiben erre a kérdésre nemleges választ kell adni, sikeresen hivatkozhatók‑e ezek a szabályok olyan gazdasági tevékenységgel kapcsolatban, amely a fogadó tagállamban állítólagosan fennálló korlátozás megszüntetése esetén elveszítené gazdasági jellegét?

II. Nemzeti jogi háttér

4.

A Gesetz vom 20. Mai 1874 betreffend die gesetzliche Anerkennung von Religionsgesellschaften (a vallási közösségek törvényi elismeréséről szóló, 1874. május 20‑i osztrák törvény; a továbbiakban: AnerkennungsG) ( 2 ) 1. §‑a következőképpen rendelkezik:

„A korábban törvény által el nem ismert vallási felekezet tagjait vallási közösségként kell elismerni, feltéve, hogy

1)

vallási tanaik, vallási tevékenységük, alapszabályuk, valamint a választott elnevezésük nem jogellenes vagy erkölcsbe ütköző;

2)

biztosított legalább egy, az e törvényben meghatározott követelményeknek megfelelően alapított vallási közösség létrehozása és fennállása.”

5.

Az AnerkennungsG 2. §‑a következőképpen szól:

„A Cultusminister [(oktatási és kulturális miniszter, Ausztria)] az 1. §‑ban meghatározott feltételek teljesülése esetén köteles elismerni a vallási közösséget.

A vallási közösséget ennek folyományaként megilleti a törvény által elismert egyházakat és vallási közösségeket megillető valamennyi, jogszabályon alapuló jogosultság.”

6.

A Bundesgesetz über die Rechtspersönlichkeit von religiösen Bekenntnisgemeinschaften (a vallási közösségek jogi személyiségéről szóló szövetségi törvény; a továbbiakban: BekGG) ( 3 ) 11. §‑a a vallási közösségek AnerkennungsG alapján történő elismerésének további feltételeit rögzíti. E cikk a következőképpen szól:

„A vallási közösségnek az elismeréshez az AnerkennungsG‑ben meghatározott követelményeken túlmenően a következő feltételeknek kell megfelelnie.

1)   A vallási közösség

a)

legalább 20 éve létezik Ausztriában, ebből 10 éve szervezett formában, és legalább 5 éve e törvény szerinti jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségként; vagy

b)

szervezeti és doktrinális szempontból egy legalább 100 éve létező, nemzetközileg aktív vallási közösség részét képezi, amely Ausztriában már legalább 10 éve szervezett formában működik; vagy

c)

szervezeti és doktrinális szempontból egy legalább 200 éve létező, nemzetközileg aktív vallási közösség részét képezi, és

d)

az utolsó népszámláláskor megállapított osztrák lakosság legalább két ezrelékének megfelelő taglétszámmal rendelkezik. Ha a vallási közösség nem tud erre vonatkozóan a népszámlálási adatokból bizonyítékot szolgáltatni, akkor azt más megfelelő formában kell megtennie.

2)   A vallási közösség bevétele és vagyona kizárólag vallási célokra, köztük jótékonysági célokra és a vallási elveken alapuló közérdekű célokra használható fel.

3)   A hitközösségnek kedvezően kell viszonyulnia a társadalomhoz és az államhoz.

4)   Jogellenesen nem zavarhatja meg a törvény által elismert egyházakkal és vallási közösségekkel, valamint más létező vallási közösségekkel való kapcsolatot.”

7.

A Privatschulgesetz (a magániskolákról szóló osztrák törvény; a továbbiakban: PrivSchG) ( 4 )„Felekezeti magániskolák támogatása” címet viselő, jogosultságot szabályozó 17. §‑a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A törvényesen elismert egyházaknak és vallási közösségeknek a következő rendelkezéseknek megfelelően támogatást kell biztosítani az államilag elismert felekezeti magániskolák személyi jellegű kiadásaihoz.

(2)   A felekezeti magániskolák azok a törvényesen elismert egyházak és vallási közösségek, illetve intézményeik által fenntartott iskolák, valamint azok az egyesületek, alapítványok és alapok által fenntartott iskolák, amelyeket az egyházak (vallási közösségek) illetékes felügyeleti szerve felekezeti iskolaként ismert el.”

8.

A PrivSchG támogatás körére vonatkozó 18. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A törvény által elismert egyházak és vallási közösségek számára támogatásként biztosítani kell az érintett iskola tantervének végrehajtásához szükséges tanárokat […] feltéve, hogy az érintett felekezeti iskolában a tanulók tanárok számához viszonyított aránya lényegében megfelel az azonos vagy hasonló típusú és elhelyezkedésű állami iskolákban uralkodó aránynak.”

9.

A PrivSchG „A támogatás jellege” címet viselő 19. §‑a szerint a személyzet díjazásának támogatása főszabály szerint a szövetségi állam vagy a tartomány által alkalmazott vagy vele szerződéses viszonyban álló tanárok kijelölése útján, „megélhetési támogatás” révén valósul meg.

10.

A PrivSchG az egyéb magániskolák támogatásának feltételeire vonatkozó 21. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 17. § hatálya alá nem tartozó, köztestület jogállásával rendelkező magániskolák esetében a szövetségi állam az adott szövetségi költségvetési törvény alapján rendelkezésre álló forrásokkal összhangban támogatást nyújthat a személyi jellegű kiadásokra, amennyiben

[…]

b) az iskola működtetésének célja nem a nyereségszerzés,

[…].”

III. A tényállás, a nemzeti eljárás és a feltett kérdések

11.

A Freikirche der Siebenten‑Tags‑Adventisten in Deutschland KdöR (Németországi Hetednapi Adventisták Szabadegyháza; a továbbiakban: felülvizsgálatot kérelmező fél) Németországban vallási közösségként elismert, köztestület jogállásával rendelkező vallási közösség. Ausztriában nem rendelkezik ezzel a jogállással.

12.

2019‑ben a felülvizsgálatot kérelmező fél egy magánegyesület által működtetett – általános és középiskolát egyesítő – ausztriai magánintézményt felekezeti iskolaként ismert el, és a PrivSchG rendelkezései alapján a személyzetének állami finanszírozása iránti kérelmet terjesztett elő.

13.

A Bildungsdirektion für Vorarlberg (vorarlbergi oktatási igazgatóság, Ausztria) 2019. szeptember 3‑i határozatával elutasította ezt a kérelmet.

14.

A felülvizsgálatot kérelmező fél e határozat ellen fellebbezéssel élt. A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) azonban ezt a fellebbezést a 2020. február 26‑i ítéletével mint megalapozatlant elutasította. A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) megállapította, hogy a szóban forgó iskola nem rendelkezik a PrivSchG 18. §‑a értelmében vett különleges „felekezeti” iskola jogállással, mivel a felülvizsgálatot kérelmező fél nem minősül Ausztriában a törvény által elismert egyháznak vagy vallási közösségnek. Így arra a következtetésre jutott, hogy nem teljesülnek a PrivSchG 17. és azt követő §§‑aiban meghatározott követelmények.

15.

A felülvizsgálatot kérelmező fél a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Verwaltungsgerichtshofhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria). A Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) – mivel kétségeket táplált a releváns nemzeti szabályozásnak (a továbbiakban: szóban forgó nemzeti szabályozás) az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Az uniós jog és különösen az EUMSZ 56. cikk hatálya alá tartozik‑e az EUMSZ 17. cikkre figyelemmel az olyan helyzet, amelyben az Európai Unió valamely tagállamában elismert és ott székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban egy olyan, e közösség által felekezetinek elismert magániskola támogatását kéri, amelyet e másik tagállam joga szerint bejegyzett egyesület e másik tagállamban működtet?

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén:

2)

Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 56. cikket, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabály, amely a felekezeti magániskolák támogatásának feltételeként a kérelmező nemzeti jog alapján egyházként vagy vallási közösségként való elismerését írja elő?’

16.

Írásbeli észrevételeket a felülvizsgálatot kérelmező fél, a cseh és az osztrák kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be.

IV. Elemzés

17.

A következő pontokban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekből eredő két fő kérdéssel foglalkozom, amelyek tárgya röviden az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésének joghatása (A) és az EUMSZ 49. cikk hatálya (B).

A.   Az első kérdésről: az EUMSZ 17. cikk joghatása

18.

Az előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében azt szeretné megtudni, hogy ellentétes‑e az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésével a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazása az olyan helyzetben, amelyben az egyik tagállamban székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban lévő iskolát felekezeti iskolaként ismer el, és e másik tagállamban állami finanszírozást igényel.

19.

Álláspontom szerint erre a kérdésre nemleges választ kell adni.

20.

A 17. cikk (1) bekezdése úgy szól, hogy az Európai Unió „tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban”. A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy ez a rendelkezés „kifejezi az Unió semlegességét a tekintetben, hogy a tagállamok milyen módon szervezik az egyházakkal, a vallási szervezetekkel vagy közösségekkel fennálló kapcsolataikat”, ( 5 ) és magában foglalja a vallási közösségek szervezeti autonómiájának elvét. ( 6 )

21.

Álláspontom szerint a Bíróság által tett megállapításokból az következik, hogy az Európai Unió a vallási közösségek belső működésével és a tagállamokkal való viszonyukkal kapcsolatos kérdések szabályozására vonatkozóan nem rendelkezik konkrét hatáskörrel. Főszabály szerint tehát az egyes tagállamoknak kell eldönteniük, hogy milyen kapcsolatot kívánnak kialakítani a vallási közösségekkel, és e célból olyan szabályokat kell előírniuk, amelyek például a vallási közösségek jogállásához és autonómiájának terjedelméhez, finanszírozásukhoz, valamint a lelki pásztoraik vagy személyzetük elismert különleges helyzetéhez hasonló kérdésekre irányadók. ( 7 )

22.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy e szervezeteknek nem kell megfelelniük a tevékenységükre esetlegesen alkalmazandó uniós szabályoknak, vagy hogy a tagállamok szabadon fogadhatnak el az uniós joggal összeegyeztethetetlen egyházi jogszabályokat. A tagállamoknak még a hatáskörükbe tartozó területeken való eljárásuk során is az uniós jog tiszteletben tartásával ( 8 ) kell gyakorolniuk ezt a hatáskört, így kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeiket. ( 9 )

23.

A Bíróság ugyanis számos alkalommal elbírálta már a tagállamok és a vallási közösségek közötti kapcsolatra vonatkozó nemzeti szabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Ezen ügyek némelyikének tárgyát konkrétan olyan helyzetek képezik, amelyek bizonyos hasonlóságokat mutatnak a jelen üggyel. A Bíróság például korábban már vizsgálta, hogy megfelelnek‑e a felekezeti iskolák támogatására irányuló ( 10 ) vagy a vallási közösségek által végzett tevékenységeket adómentességben részesítő nemzeti intézkedések ( 11 ) az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályoknak. Hasonlóképpen, a Bíróság azt is megerősítette, hogy nem ellentétes a belső piacra vonatkozó uniós szabályok alkalmazásával az, hogy valamely tevékenységet vallási közösség vagy annak tagja végez. ( 12 )

24.

Ezt az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdése nem kérdőjelezi meg. Ahogyan azt Tanchev főtanácsnok hangsúlyozta, az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdéséből nem következik, hogy a vallási közösségek és valamely tagállam közötti kapcsolatok „minden körülmények között” ( 13 ) teljes egészében védve lennének az uniós jognak való megfelelés ellenőrzésétől. Másképpen megfogalmazva, az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdése nem tekinthető – Bobek főtanácsnok megfogalmazása szerint – olyan „csoportmentességnek”, amely minden, valamely vallási közösséget és annak a nemzeti hatóságokkal való kapcsolatát érintő kérdésre vonatkozik. ( 14 ) A Bíróság ugyanis megállapította, hogy az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésére nem lehet hivatkozni többek között a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódra, ( 15 ) illetve a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós szabályok ( 16 ) betartása alóli mentesülés céljából.

25.

A fentiek tükrében arra a következtetésre kell jutni, hogy az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésével nem ellentétes a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazása olyan körülmények között, amelyekben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban lévő iskolát felekezeti iskolaként ismer el, és ez utóbbi tagállamban állami finanszírozást kér.

B.   A második kérdésről: az EUMSZ 49. cikk hatálya

26.

Az előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, hogy ellentétes‑e a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokkal az olyan nemzeti szabályozás, amely a felekezeti magániskolák támogatásának feltételeként a kérelmező nemzeti jog alapján egyházként vagy vallási közösségként való elismerését írja elő.

27.

Az alábbi részekben az alkalmazandó uniós jogi rendelkezés tisztázására irányuló néhány előzetes megjegyzést követően (1) foglalkozom e kérdés érdemével. Kifejtem, hogy álláspontom szerint a szolgáltatók nem gazdasági jellegű tevékenység másik tagállamban történő gyakorlásának engedélyezése céljából miért nem hivatkozhatnak a letelepedés jogára (2). Másodlagosan kifejtem, hogy álláspontom szerint a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás miért valósíthatja meg a letelepedési jog korlátozását, ugyanakkor egyes, védelmet érdemlő közcélok eléréséhez szükséges és azokkal arányos korlátozásként miért igazolható mégis (3).

1. Előzetes észrevételek

28.

Elöljáróban hasznos lehet tisztázni, hogy a szóban forgó ügyben az uniós jog mely konkrét rendelkezése alkalmazandó. Ezzel kapcsolatban két megjegyzést teszek.

29.

Először is, a kérdést előterjesztő bíróság a szóban forgó nemzeti szabályozásnak a szolgáltatásnyújtás szabadságát rögzítő EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségét vizsgálja. Az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben azonban nem az EUMSZ 56. cikk, hanem a letelepedési jogra vonatkozó EUMSZ 49. cikk alkalmazandó.

30.

A Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a letelepedés fogalma maga után vonja, hogy a gazdasági szereplő állandó és folyamatos jelleggel a fogadó tagállamban lévő telephelyről kínálja szolgáltatásait. Ezzel szemben az EUMSZ 56. cikk értelmében vett „szolgáltatásnyújtásoknak” minősülnek bármely olyan szolgáltatások, amelyeket nem állandó és folyamatos jelleggel kínálnak a fogadó tagállamban lévő telephelyről. ( 17 )

31.

Mivel az alapügy tárgyát képező tevékenység olyan iskola működtetése, amely Ausztriában állandó és folyamatos jelleggel kínál oktatási szolgáltatásokat általános és középiskolai tanulók számára, álláspontom szerint a jelen ügy a letelepedésre vonatkozó uniós szabályok hatálya alá tartozik. ( 18 )

32.

Másodszor, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a szabad mozgásra vonatkozó uniós szabályok – köztük a szolgáltatásnyújtásra és a letelepedésre vonatkozó szabályok – nem alkalmazandók azokra a helyzetekre, amelyeknek minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik. ( 19 ) E szabályokra tehát csak olyan helyzetekben lehet érvényesen hivatkozni, amelyekben van határokon átnyúló elem. Ez a követelmény a belső piacra vonatkozó rendelkezések céljából, vagyis az Unión belüli kereskedelem liberalizálásából következik. ( 20 )

33.

A jelen ügyben – az osztrák kormány álláspontjával ellentétben – ez a követelmény teljesülni látszik. A felülvizsgálatot kérelmező fél – egy vallási közösség – Németországban székhellyel rendelkező jogi személy, amely egy másik tagállamban, jelesül Ausztriában nyújtott be támogatási kérelmet. Ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, e kérelmet az osztrák nemzeti joggal összhangban nyújtották be. A PrivSchG 17. §‑a szerint ugyanis a vallási közösségek azok, amelyek (formálisan) az ilyen támogatás kedvezményezettjei. A jelen ügyben tehát megállapítható határokon átnyúló elem.

34.

Ezt követően most rátérek az előterjesztett második kérdés révén felvetett érdemi kérdésekre.

2. Az EUMSZ 49. cikkre a szolgáltatók nem hivatkozhatnak abból a célból, hogy egy másik tagállamban nem gazdasági jellegű tevékenységet folytathassanak

35.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 49. cikkel ellentétes valamennyi nemzeti intézkedés, amely – legyen bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye az EUM‑Szerződés által biztosított letelepedési szabadságnak az Unió polgárai általi gyakorlását. ( 21 )

36.

Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a letelepedésre vonatkozó uniós szabályok – a többi belső piaci szabadságra vonatkozó szabályokhoz hasonlóan – kizárólag akkor alkalmazandók, ha a szóban forgó tevékenység „gazdasági” tevékenységnek minősül. A Bíróság e tekintetben következetesen úgy ítélte meg, hogy minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatával jár. ( 22 )

37.

Konkrétabban az EUMSZ 57. cikk úgy rendelkezik, hogy a Szerződések értelmében vett „szolgáltatások” azok, amelyeket „rendes körülmények között díjazás ellenében nyújtanak”. A díjazás lényegi jellemzője – ahogyan azt a Bíróság megállapította – abban áll, hogy az a szóban forgó szolgáltatás gazdasági ellentételezését képezi, ( 23 ) és általában a szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő állapodik meg abban. ( 24 )

38.

A Bíróság a „díjazás” fogalmát meglehetősen tágan értelmezte. ( 25 ) Konkrétabban, a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó szabályok alkalmazását nem zárja ki az, hogy a szolgáltatásért járó díjazás: i. korlátozott összegű, ( 26 ) ii. azt természetbeni juttatás formájában nyújtják, ( 27 ) iii. nem a szolgáltatás igénybe vevője által fizetett, ( 28 ) vagy iv. harmadik személy által utólag megtérített. ( 29 ) Hasonlóképpen, valamely szolgáltatás akkor is az EUMSZ 49. cikk hatálya alá eshet, ha a szolgáltató nem törekszik nyereségszerzésre. ( 30 )

39.

Valamilyen formában azonban olyan kifizetésnek (vagy valamilyen gazdasági előny átruházásának) kell történnie, amely a nyújtott szolgáltatás „ellenértéke” egy formájának minősül. ( 31 ) A Bíróság következetesen megállapította, hogy „a tevékenység gazdasági jellege […] a meghatározó abból a szempontból, hogy a Szerződés szolgáltatásnyújtásra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozik‑e a tevékenység”. ( 32 ) Ez nem így van például akkor, ha a tevékenységet ingyenesen végzik, ( 33 ) vagy ha az nem kereskedelmi logikán alapuló rendszer keretében történik. ( 34 ) Álláspontom szerint ahhoz, hogy valamely tevékenység „gazdasági” tevékenységnek minősüljön, döntő fontosságú, hogy a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő közötti ügylet olyan ellenszolgáltatáson alapuljon, ( 35 ) amelyben a nyújtott szolgáltatás értéke és az ellenszolgáltatásért fizetett összeg között észszerű kapcsolat állapítható meg.

40.

Ezen elvek tükrében a Bíróság az oktatási tevékenységek tekintetében úgy ítélte meg, hogy a lényegében magánforrásokból finanszírozott oktatási intézmények által nyújtott kurzusok az uniós jog értelmében vett „szolgáltatásnak” minősülnek. Az e tevékenységet szabályozó nemzeti jogszabályoknak tehát főszabály szerint meg kell felelniük a belső piacra vonatkozó szabályoknak, konkrétabban pedig a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó szabályoknak. Ezzel szemben az oktatási kurzusok kínálata – amelyet olyan intézmények nyújtanak, amelyek a közoktatási rendszer részét képezik, és amelyeket egészben vagy elsősorban állami forrásokból finanszíroznak – nem minősül a belső piacra vonatkozó uniós szabályok értelmében vett gazdasági tevékenységnek. Az állam ugyanis az általában az állami költségvetésből, és nem a tanulók vagy a szülők hozzájárulásaiból finanszírozott ilyen közoktatási rendszert kialakítva és fenntartva nem díjazás ellenében végzett tevékenységet kíván folytatni, hanem a szociális, kulturális és oktatási területen a lakossággal szemben fennálló feladatait teljesíti. ( 36 )

41.

A jelen ügyben úgy értem, hogy a szóban forgó (magán)iskola által végzett oktatási tevékenységet jelenleg magánforrásokból, köztük a tanulók és szüleik által biztosított forrásokból finanszírozzák. E tevékenység tehát az uniós jog szempontjából „gazdasági” tevékenységnek minősíthető.

42.

Ennek alapján a jelen ügyben két kérdés vetődik fel. Először is, ha és amennyiben a kért állami támogatást megítélik, a belső piaci szabályok értelmében továbbra is „gazdasági” tevékenységnek minősülhet‑e az a tevékenység, amelyet ez az iskola Ausztriában kíván végezni? Másodszor, ha nem minősíthető ilyen tevékenységnek, befolyásolja‑e ez bármilyen módon a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdésre adandó választ?

43.

Az osztrák kormány és a Bizottság az első kérdéssel kapcsolatban előadja, hogy ha a kért állami támogatást megítélnék, már nem lenne „gazdasági” tevékenységnek tekinthető az a tevékenység, amelyet az említett iskola Ausztriában folytatna.

44.

Amennyiben a szóban forgó nemzeti szabályozás általam követett értelmezése helyes – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia – hajlok arra, hogy egyetértsek ezzel az állásponttal. Amennyiben ugyanis a szóban forgó iskolát bevennék a szóban forgó nemzeti szabályozás által létrehozott rendszerbe, az iskola láthatólag megfelelne annak a két feltételnek – i. az iskola közoktatási rendszer részét képezi, ii. amelyet egészben vagy elsősorban állami forrásokból finanszíroznak –, amelyek alapján – a Bíróságnak a fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint – az oktatási kurzusok kínálata nem tekinthető a belső piaci szabályok értelmében vett „szolgáltatásnak”.

45.

A szóban forgó nemzeti szabályozás ugyanis nem egyszerűen a felekezeti iskolák támogatására szolgáló mechanizmust hoz létre, hanem ennél láthatólag tovább megy, mivel lényegében ezen iskoláknak a közoktatási rendszerbe való teljes integrációját írja elő.

46.

A magániskolákat kizárólag az Ausztriában elismert vallási közösségek ismerhetik el „felekezeti” iskolaként. Ezek a közösségek olyan közjogi jogi személyek formájában jönnek létre, amelyek bevétele és vagyona kizárólag vallási célokra, köztük a vallási célokon alapuló nonprofit és jótékonysági célokra használható fel. ( 37 ) A vallási közösségek bizonyos különleges jogokat élveznek, ugyanakkor különleges feladatok ellátásával is megbízzák őket, amelyek révén – a Verfassungsgerichshof (alkotmánybíróság, Ausztria) által használt kifejezéssel élve – „a maguk szintjén befolyásolják a nemzeti közéletet”. ( 38 ) Az egyik ilyen feladat éppen az oktatással kapcsolatos, mivel ők felelnek az iskolai vallásoktatásért, ( 39 ) és e tekintetben „minőségi” oktatást kell nyújtaniuk. ( 40 )

47.

A vallási közösségek feladataik ellátása céljából a személyi jellegű kiadások támogatására jogosultak, ami főszabály szerint a szövetségi állam vagy a tartomány által alkalmazott vagy vele szerződéses viszonyban álló tanárok kijelölése útján, „megélhetési támogatás” révén valósul meg. A kijelölt személyzet magában foglalja az iskolai program végrehajtásához szükséges személyzetet (beleértve az igazgatói tisztséget és az összehasonlítható állami iskolákban a tanárok által nyújtandó kiegészítő szolgáltatásokat). ( 41 ) Értelmezésem szerint Ausztriában az államilag támogatott iskolák – amellett, hogy nem működtethetők nyereségszerzés céljából ( 42 ) –, ami a legfontosabb, elsősorban közpénzekből finanszírozottakká válnak.

48.

Ennélfogva úgy vélem – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, hogy a szóban forgó iskola tevékenységének jellege a PrivSchG által létrehozott közfinanszírozási rendszerbe való bevonását követően szükségszerűen megváltozik, és megszűnik „gazdasági jellegűnek” lenni. Ezt követően tehát a tevékenységet olyan állami irányítású rendszerben gyakorolnák, amely nem követ kereskedelmi logikát.

49.

Ez a közbenső következtetés a következő kérdést veti fel: sikeresen hivatkozható‑e az EUMSZ 49. cikk a fogadó tagállamban folytatott gazdasági tevékenységgel kapcsolatban olyan körülmények között, amelyekben e tevékenység az állítólagos korlátozás megszüntetése esetén elveszítené gazdasági jellegét?

50.

E tekintetben ismét egyetértek az osztrák kormánnyal és a Bizottsággal abban, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni.

51.

E tekintetben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a belső piacra vonatkozó uniós szabályok célja az Unión belüli kereskedelem előtt álló valamennyi akadály felszámolása annak érdekében, hogy a nemzeti piacok a valódi belső piaci feltételekhez a lehető legközelebb álló körülményeket kialakítva egységes piaccá olvadjanak össze. ( 43 ) A belső piac átfogó célja, hogy az Európai Unión belül az erőforrások optimális elosztása és a gazdasági jólét maximalizálása érdekében biztosítsa a gazdasági tevékenységek végzéséhez szükséges tényezők szabad áramlását. ( 44 )

52.

Ezzel szemben a belső piacra vonatkozó szabályok nem irányulnak az uniós tagállamok közötti integráció nem gazdasági jellegű formáira, amelyek adott esetben az uniós szerződések más rendelkezéseinek tárgyát képezhetik. E szabályokra tehát főszabály szerint kereskedelmi logika keretében végzett tevékenység hiányában nem lehet hivatkozni. ( 45 )

53.

A Bíróság ugyanis következetesen úgy ítélte meg, hogy a „letelepedés” fogalma az uniós szerződések értelmében a fogadó tagállamban ténylegesen végzett gazdasági tevékenységet foglalja magában. ( 46 ) Ezt az elvet számos olyan ügy is tükrözi, amelyben a Bíróság egyes tevékenységeket teljes egészében vagy részben kizárt a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós rendelkezések hatálya alól.

54.

Először is, a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatában megállapította, hogy azok a tevékenységek, amelyek részt vesznek a társadalombiztosítási közszolgáltatás ellátásában, és kizárólag szociális jellegű funkciót töltenek be, nem minősülnek „gazdasági jellegűnek”, ha a nemzeti szolidaritás elvén alapulnak, és mentesek minden nyereségre irányuló céltól. ( 47 )

55.

Ezenkívül a Sodemare és társai ügyben, amelyben egy társaság – abból a célból, hogy engedélyt kapjon egészségügyi jellegű szociális jóléti szolgáltatások nyújtására – annak ellenére hivatkozott a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokra, hogy a nemzeti szabályozás a szociális jóléti rendszer működtetésében való részvétel lehetőségét kizárólag a nonprofit magánszereplők számára tartotta fenn, a Bíróság elutasította az EUMSZ 49. cikk alkalmazását. Megjegyezte, hogy egy megszilárdult elv szerint az uniós jog nem sérti a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy szociális biztonsági rendszereiket saját belátásuk szerint alakítsák ki. A tagállamok az e tekintetben fenntartott hatáskörök gyakorlása során tehát jogszerűen dönthetnek úgy, hogy a rendszerbe szociális ellátást nyújtó szolgáltatóként kizárólag olyan magánszereplők vonhatók be, amelyek nem nyereségorientáltak. ( 48 )

56.

A Bíróság ehhez hasonló logikát követett az Analisi G. Caracciolo ügyben, amelyben egy társaság többek között annak érdekében hivatkozott a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó szabályokra, hogy vitassa a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 765/2008/EK rendeletnek ( 49 ) megfelelő akkreditáció megtagadását. A Bíróság ítéletében megerősítette azon uniós rendelkezések érvényességét, amelyek szerint az akkreditálási tevékenységet valamely egységes nemzeti testület kizárólagossággal végzi. A Bíróság megállapította, hogy a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók a szóban forgó ügyben, mivel az akkreditáló testület bármely kereskedelmi jellegű összefüggésen kívül közhatalmi tevékenységet végez, és feladatait nyereségszerzésre irányuló cél nélkül látja el. ( 50 )

57.

A fenti megfontolások alapján arra az álláspontra helyezkedek, hogy a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok nem hivatkozhatók olyan gazdasági tevékenységgel kapcsolatban, amely az állítólagos korlátozás megszüntetése következtében szükségszerűen elveszítené gazdasági jellegét.

58.

Álláspontom szerint az ettől eltérő következtetés nemcsak, hogy aligha lenne összeegyeztethető a „szolgáltatások” EUMSZ 57. cikkben szereplő – a Bíróság következetes értelmezése szerinti – meghatározásával, hanem – és ami még lényegesebb – túlterjeszkedne a szabad mozgásra vonatkozó szabályok hatályán, így ellentétes lenne azok logikájával.

59.

A fentiek tükrében arra a következtetésre jutok, hogy az EUMSZ 49. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a felekezeti magániskolák támogatásának feltételeként előírja, hogy a kérelmezőt a nemzeti jog szerint egyházként vagy vallási közösségként kell elismerni, amennyiben e támogatás eredményeként az iskola teljes mértékben beépül az állami rendszerbe.

60.

Arra az esetre azonban, ha a Bíróság nem osztaná ezt az álláspontot, vagy ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélné meg, hogy ez az elemzés a nemzeti jog téves értelmezésén alapul, másodlagosan értékelem a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozásnak az EUMSZ 49. cikkel való összeegyeztethetőségét.

3. Az EUMSZ 49. cikkel nem ellentétes a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás

61.

Az EUMSZ 49. cikkel nemcsak az állampolgárságon alapuló nyílt hátrányos megkülönböztetés, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is ellentétesek, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek. ( 51 ) Közelebbről, a fenti 35. pontban említettek szerint az EUMSZ 49. cikkel ellentétes minden olyan nemzeti intézkedés, amely alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye az EUM‑Szerződés által biztosított letelepedési szabadságnak az Unió polgárai általi gyakorlását.

62.

A jelen ügyben úgy vélem, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás közvetetten hátrányosan megkülönböztető jellegű, és hogy az e szabályozásból eredő, az iskolák közötti eltérő bánásmód alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a más tagállamban letelepedett természetes személyek, egyesületek és társaságok számára a letelepedési joguk Ausztriában történő gyakorlását.

63.

Először is, a szóban forgó nemzeti szabályozás szerint csak a felekezeti iskolák jogosultak állami támogatásra. ( 52 ) Más magániskolák bizonyos feltételek mellett támogatásban részesülhetnek, ha a szövetségi állam a szövetségi költségvetésben erre a célra elkülönített bizonyos összegeket. ( 53 )

64.

A szóban forgó nemzeti szabályozás értelmében a felekezeti magániskolák kizárólag a törvényesen elismert vallási közösségekhez kapcsolódó iskolák. ( 54 ) Az állami elismerés feltételei között szerepel az a követelmény, hogy a vallási közösség i. adott éve Ausztriában tevékenykedjen, és ii. a taglétszáma legalább Ausztria lakosságának egy meghatározott százalékát tegye ki. ( 55 )

65.

Magától értetődő, hogy e feltételeket könnyebben teljesítik azok a közösségek, amelyek valamilyen formában letelepedtek Ausztriában.

66.

Másodszor, számomra az is egyértelműnek tűnik, hogy az a tagállami szabályozás, amely csak bizonyos típusú magániskolák (azaz felekezeti iskolák) számára biztosít állami támogatást, mások számára (azaz a nem felekezeti iskolák számára, köztük a törvényesen el nem ismert vallási közösségekhez kapcsolódó iskolák számára) azonban nem, visszatarthat bizonyos természetes vagy jogi személyeket – a fentiek szerint különösen a nem Ausztriában letelepedetteket – attól, hogy új iskolákat hozzanak létre ebben a tagállamban.

67.

Azok a magániskolák, amelyek nem részesülnek állami támogatásban, egyértelműen hátrányos helyzetbe kerülnek azokhoz a magániskolákhoz képest, amelyek részesülnek ilyen támogatásban. Ez utóbbiaknak a hasonló szolgáltatásokat általában alacsonyabb díjakért kell tudniuk nyújtani, mivel költségeik nagy részét közpénzekből fedezik. A tanulók és szüleik által fizetett pénzeszközök „kiegészítik” az állami pénzeszközöket. Ezzel szemben a nem felekezeti iskoláknak tevékenységüket többnyire magánforrásokból kell finanszírozniuk, amelyeknek általában jelentős részét a tanulók által fizetendő díjak teszik ki.

68.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a (felekezeti) magániskolák támogatásának feltételeként előírja, hogy a kérelmezőt a nemzeti jog szerint egyházként vagy vallási közösségként kell elismerni, az EUMSZ 49. cikk értelmében vett letelepedési jog „korlátozásának” minősül.

69.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint viszont a letelepedési szabadság korlátozása csak akkor fogadható el, ha azt először is a közrend, a közbiztonság vagy a közegészségügy, illetve a közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja, másodszor pedig megfelel az arányosság elvének. Ami az arányosságot illeti, a nemzeti intézkedésnek alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépheti túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. A nemzeti intézkedésnek továbbá szigorú értelemben véve is arányosnak kell lennie, amennyiben méltányos egyensúlyt kell teremtenie az érintett érdekek között: vagyis a kérdéses intézkedés mögött meghúzódó állami érdek és a hátrányosan érintett személyek érdekei között. ( 56 )

70.

Az osztrák kormány e tekintetben hangsúlyozza, hogy Ausztriában a felekezeti magániskolák kiegészítik az állami iskolarendszert, mivel az állami iskolák csak felekezetközi iskolák. A felekezeti magániskolák tehát lehetővé teszik a szülők számára, hogy gyermekeik számára a vallási meggyőződésüknek megfelelő oktatást válasszanak. Ebben az összefüggésben az osztrák kormány az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) első kiegészítő jegyzőkönyvének 2. cikkére hivatkozik, amely az oktatáshoz való jog tekintetében úgy rendelkezik, hogy „[a]z állam […] köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot”.

71.

Az osztrák kormány lényegében azzal érvel, hogy az állami támogatásoknak az említett iskolákra való korlátozása kettős célt szolgál: a közforrások észszerű felhasználásának biztosítását, ami viszont garantálja az oktatás minőségét, és a közbiztonság védelmét. Rámutat arra, hogy a vallási közösségek elismerési eljárása lehetővé teszi a hatóságok számára többek között annak ellenőrzését, hogy a szóban forgó közösség stabil szervezettel és elegendő számú követővel rendelkezik‑e, valamint hogy a társadalomhoz és az államhoz kedvezően viszonyul, és nem veszélyezteti‑e a vallási békét.

72.

Álláspontom szerint ezek olyan jogszerű célok, amelyek főszabály szerint igazolhatják a letelepedési jog korlátozását. Az EUMSZ 52. cikk ugyanis lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy – többek között közbiztonsági okokból – a letelepedési jog alóli kivételeket vezessenek be vagy tartsanak fenn. Ezenfelül a Bíróság elfogadta, hogy a szociálpolitika pénzügyi egyensúlyában okozott súlyos kár veszélye ( 57 ) és az oktatás magas színvonalának biztosítására irányuló cél ( 58 ) is képezhet a szabad mozgás akadályozásának igazolására alkalmas, közérdeken alapuló kényszerítő okot.

73.

Ezt követően azt kell megvizsgálni, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás alkalmas‑e az említett célok elérésére, azaz érdemben hozzájárul‑e azok megvalósításához.

74.

Álláspontom szerint igen.

75.

Először is, egyetértek az osztrák kormánnyal abban, hogy a támogatások azon iskolákra való korlátozása, amelyekbe várhatóan jelentős számú, stabil szervezethez kapcsolódó tanuló jár, a költséghatékonyság biztosítása és a pénzügyi, technikai és emberi erőforrások pazarlásának lehetőség szerinti megelőzése érdekében tett észszerű intézkedésnek minősül. ( 59 ) A rendelkezésre álló – szükségszerűen korlátozott – erőforrások észszerű felhasználása szintén elősegítheti az oktatási szolgáltatások jobbá tételét.

76.

Másodszor, a történelemben mind a régebbi, mind a közelmúltbeli események azt mutatják, hogy a vallási tanítás, a prédikáció és a hittérítői tevékenység bizonyos ritka körülmények között felhasználható a közbiztonságra veszélyt jelentő eszmék közvetítésére. Ilyen esetben az említett tevékenységek nem tekinthetők a véleménynyilvánítás joga vagy a vallásszabadság által védettnek, ( 60 ) és a tagállamnak így képesnek kell lennie arra, hogy – amint azt az EJEB megállapította – „a demokratikus társadalomban fenntartsa a közrendet, a vallási harmóniát és a toleranciát”, különösen az egymással szemben álló csoportok között. ( 61 ) A vallási közösségek ideológiája és meggyőződése társadalom alapvető értékeivel való összeegyeztethetőségének előzetes ellenőrzése legalábbis bizonyos mértékig megfelelőnek tűnik e kockázat korlátozására.

77.

Mindezek alapján túllépi‑e a szóban forgó nemzeti szabályozás a céljai eléréséhez szükséges mértéket, vagy nem teremt megfelelő egyensúlyt a szóban forgó érdekek között?

78.

Álláspontom szerint ezek azok a kérdések, amelyeknek eldöntésére általában leginkább a kérdést előterjesztő bíróságok alkalmasak. Ez különösen igaz a jelen ügyben, mivel a letelepedési jogra hivatkozó fél, az alapügyben felülvizsgálatot kérelmező fél e tekintetben nem hozott fel semmilyen érvet.

79.

Mindenesetre meg kell állapítanom, hogy az ügy irataiból származó információk alapján nem tudok olyan intézkedést azonosítani, amely a szóban forgó nemzeti szabályozásnál kevésbé korlátozó lenne a szolgáltatókkal szemben, miközben ugyanúgy alkalmas lenne az e szabályozás által kitűzött célok elérésére. Az iratanyagban semmi nem utal arra, hogy az osztrák hatóságok az állami támogatásnak a törvényesen elismert vallási közösségekhez kapcsolódó iskolákra való korlátozásával ne teremtettek volna megfelelő egyensúlyt a szóban forgó szabályozás által követett közérdek és a szabályozás által hátrányosan érintett személyek (a jelen ügyben az el nem ismert vallási közösségek) érdekei között.

80.

E tekintetben azt is megjegyzem, hogy a vallási közösségek törvényes elismeréséhez teljesítendő feltételek nem tűnnek észszerűtlennek vagy túlzottnak az olyan közösség esetében, amely jelentős jelenléttel és tevékenységgel rendelkezik az országban. Emellett úgy értem, hogy az állami hatóságok az említett kritériumok teljesülése esetén nem rendelkeznek mérlegelési mozgástérrel az elismerés automatikus megadása tekintetében, ami a különböző vallási közösségekkel való méltányos és egyenlő bánásmódot hivatott biztosítani. ( 62 )

81.

Ebben az összefüggésben lényegtelen az, hogy a felülvizsgálatot kérelmező fél Németországban elismert vallási közösség jogállásával rendelkezik. Valójában az uniós jog egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a vallási közösségek tekintetében a tagállamok közötti „kölcsönös elismerési” mechanizmust írna elő. Ahogyan arra a cseh kormány helyesen rámutatott, bármely ilyen elv nagymértékben megfosztaná az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdését a tényleges érvényesülésétől, mivel súlyosan korlátozná a tagállamok arra vonatkozó szabadságát, hogy a vallási közösségekkel saját belátásuk szerint bánjanak.

82.

Ami ennél is alapvetőbb, úgy vélem, hogy az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdéséből ebben az összefüggésben szükségszerűen az következik, hogy a tagállamoknak jelentős mozgástérrel kell rendelkezniük a vallási közösségek elismerésére és a velük kialakítani kívánt kapcsolatra vonatkozó szabályok tekintetében. Némi mozgástérnek lennie kell a tagállamok és a vallási közösségek között fennálló pénzügyi kapcsolatok tekintetében is. ( 63 )

83.

Érdekességként ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy ebben a kérdésben az EJEB – amely előtt néhány ügyet különösen a vallásszabadság állítólagos megsértése miatt indítottak ( 64 ) – hasonló következtetésekre jutott. Az EJEB ugyanis elismerte, hogy a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy miként kívánják megszervezni a vallási közösségekkel való kapcsolatukat, hogy e közösségeket megbízhatják‑e bizonyos (akár nem vallási jellegű) közérdekű feladatok ellátásával, valamint hogy finanszírozzák‑e az említett közösségeket vagy azok bizonyos tevékenységeit, például az oktatási kurzusok kínálatát. A tagállamok mérlegelési mozgásterét nem zárta ki pusztán az, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás a különféle közösségeket eltérő módon kezelte, ezáltal egyes közösségeknek nagyobb támogatást nyújtott, mint másoknak. ( 65 ) Az EJEB ebben az összefüggésben azt is megállapította, hogy az első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke ( 66 ) nem értelmezhető úgy, hogy a szülők megkövetelhetik az államtól a (vallási) oktatás egy bizonyos formájának biztosítását. ( 67 )

84.

E megfontolások alapján arra az álláspontra helyezkedem, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás a letelepedési jog korlátozását valósítja meg, ugyanakkor egyes, védelmet érdemlő közcélok eléréséhez szükséges és azokkal arányos korlátozásként igazolható. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy ez a jelen ügyben is így van‑e.

85.

A fentiek tükrében arra a következtetésre jutottam, hogy az EUMSZ 49. cikkel főszabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a felekezeti magániskolák támogatásának feltételeként előírja, hogy a kérelmezőt a nemzeti jog szerint egyházként vagy vallási közösségként kell elismerni.

V. Végkövetkeztetések

86.

Végezetül javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

Az EUMSZ 17. cikk (1) bekezdésével nem ellentétes a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazása az olyan helyzetben, amelyben az egyik tagállamban székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban lévő iskolát felekezeti iskolaként ismer el, és ez utóbbi tagállamban állami támogatást igényel;

Az EUMSZ 49. cikkel főszabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a felekezeti magániskolák támogatásának feltételeként előírja, hogy a kérelmezőt a nemzeti jog szerint egyházként vagy vallási közösségként kell elismerni.


( 1 ) Eredeti nyelv: angol.

( 2 ) BGBl. 68/1874. sz.

( 3 ) BGBl. I, 19/1998. sz., a BGBl. I, 78/2011. számában közzétett változatban.

( 4 ) BGBl. 244/1962 sz., a BGBl. I, 35/2019. számában közzétett változatban.

( 5 ) Lásd többek között: 2022. január 13‑iMIUR és Ufficio Scolastico Regionale per la Campania ítélet (C‑282/19, EU:C:2022:3, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 6 ) Lásd e tekintetben: 2018. július 10‑iJehovan todistajat ítélet (C‑25/17, EU:C:2018:551, 74. pont).

( 7 ) Hasonlóképpen: Morini, A. „Comment to Article 17 TFEU”, in Curti Gialdino, C., (szerk.) Codice dell’Unione europea – Operativo, Simone, Nápoly, 2012, 543. o.

( 8 ) Lásd e tekintetben: 2020. december 17‑iGeneralstaatsanwaltschaft Berlin (Ukrajnába történő kiadatás) ítélet (C‑398/19, EU:C:2020:1032, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 9 ) Lásd e tekintetben: 2022. február 22‑iRS (Alkotmánybírósági ítéletek hatása) ítélet (C‑430/21, EU:C:2022:99, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 10 ) 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet (C‑74/16, EU:C:2017:496).

( 11 ) 2018. november 6‑iScuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet (C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873).

( 12 ) Lásd többek között: 1988. október 5‑iSteymann ítélet (196/87, EU:C:1988:475); 2004. szeptember 7‑iTrojani ítélet (C‑456/02, EU:C:2004:488); 2019. május 7‑iMonachos Eirinaios ítélet (C‑431/17, EU:C:2019:368).

( 13 ) Egenberger ügyre vonatkozó indítvány (C‑414/16, EU:C:2017:851, 88. és 93. pont). Lásd még: Kokott főtanácsnok Congregación de Escuelas Pías Provincia Betania ügyre vonatkozó indítványa (C‑74/16, EU:C:2017:135, 32. pont).

( 14 ) Cresco Investigation ügyre vonatkozó indítvány (C‑193/17, EU:C:2018:614, 26. pont).

( 15 ) Lásd például: 2019. január 22‑iCresco Investigation ítélet (C‑193/17, EU:C:2019:43).

( 16 ) 2018. július 10‑iJehovan todistajat ítélet (C‑25/17, EU:C:2018:551, 74. pont).

( 17 ) Lásd e tekintetben: 1995. november 30‑iGebhard ítélet (C‑55/94, EU:C:1995:411, 25. és 26. pont); 2012. július 19‑iGarkalns ítélet (C‑470/11, EU:C:2012:505, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 18 ) Lásd értelemszerűen: a Boriss Cilevičs és társai ügyre vonatkozó indítványom (C‑391/20, EU:C:2022:166).

( 19 ) Lásd különösen: 2016. november 15‑iUllens de Schooten ítélet (C‑268/15, EU:C:2016:874).

( 20 ) További hivatkozásokkal lásd: Wahl főtanácsnok Venturini és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑159/12–C‑161/12, EU:C:2013:529, 27. pont).

( 21 ) Lásd többek között: 2020. szeptember 3‑iVivendi ítélet (C‑719/18, EU:C:2020:627, 51. pont. valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 22 ) Lásd többek között: 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet (C‑74/16, EU:C:2017:496, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 23 ) Uo., 47. pont.

( 24 ) Lásd, többek között: 2011. március 17‑iPeñarroja Fa ítélet (C‑372/09 és C‑373/09, EU:C:2011:156, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 25 ) Hasonlóképpen: Cosmas főtanácsnok Deliège egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑51/96 és C‑191/97, EU:C:1999:147, 30. pont).

( 26 ) Lásd például: 2007. december 18‑iJundt ítélet (C‑281/06, EU:C:2007:816, 34. pont).

( 27 ) 1988. október 5‑iSteymann ítélet (196/87, EU:C:1988:475); 2004. szeptember 7‑iTrojani ítélet (C‑456/02, EU:C:2004:488).

( 28 ) 1988. április 26‑iBond van Adverteerders és társai ítélet (352/85, EU:C:1988:196, 16. pont).

( 29 ) 2001. július 12‑iSmits és Peerbooms ítélet (C‑157/99, EU:C:2001:404, 58. pont).

( 30 ) Uo., 50. és 52. pont.

( 31 ) Lásd a fenti 22. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Ezt hangsúlyozva és további hivatkozásokkal lásd még: Koutrakos, P., „Healthcare as an economic service under EC law”, in Dougan, M., Spaventa, E. (szerk.), Social Welfare and EU Law, Hart Publishing, Oxford, 2005, 112–115. o.

( 32 ) Lásd: 2007. december 18‑iJundt ítélet (C‑281/06, EU:C:2007:816, 32. pont); 2016. február 23‑iBizottság kontra Magyarország ítélet (C‑179/14, EU:C:2016:108, 154. pont). Kiemelés tőlem.

( 33 ) Lásd többek között: 1991. október 4‑iSociety for the Protection of Unborn Children Ireland ítélet (C‑159/90, EU:C:1991:378, 2426. pont).

( 34 ) Lásd e tekintetben: Slynn főtanácsnok Gravier ügyre vonatkozó indítványa (293/83, nem tették közzé, EU:C:1985:15, 603. o.); Fennelly főtanácsnok Sodemare és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑70/95, EU:C:1997:55, 29. pont).

( 35 ) Lásd e tekintetben: 2001. július 12‑iOrdine degli Architetti és társai ítélet (C‑399/98, EU:C:2001:401, 77. pont). Lásd általánosságban: Spaventa, E., „Public Services and European Law: Looking for Boundaries”, Cambridge Yearbook of European Legal Studies, 5. köt., 2003, 272–275. o.

( 36 ) Lásd: 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet (C‑74/16, EU:C:2017:496, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 37 ) A BekGG 11. §‑ának (2) bekezdése.

( 38 ) 2009. december 16‑i VfSlg 18.965/2009 ítélet (AT:VFGH:2009:B516.2009).

( 39 ) A Staatsgrundgesetz vom 21. December 1867, über die allgemeinen Rechte der Staatsbürger für die im Reichsrathe vertretenen Königreiche und Länder (az állampolgárok általános jogairól szóló osztrák alaptörvény; RGBl. 142/1867. sz.) 17. §‑ának (4) bekezdése.

( 40 ) Ahogyan azt az osztrák kormány a BekGG módosításáról szóló törvényjavaslatához kapcsolódó magyarázatokra hivatkozva kifejtette (lásd a fenti 2. lábjegyzetet).

( 41 ) A PrivSchG 18. és 19. §‑a.

( 42 ) A PrivtSchG 21. §‑a (1) bekezdésének b) pontja.

( 43 ) Lásd: 1982. május 5‑iSchul Douane Expediteur ítélet (15/81, EU:C:1982:135, 33. pont); 1994. május 17‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet (C‑41/93, EU:C:1994:196, 19. pont).

( 44 ) Lásd például: Szpunar főtanácsnok X. és Visser egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2017:397, 1. pont); Barnard, C., The Substantive Law of the EU: The Four Freedoms, 5. kiadás, Oxford University Press, Oxford, 2016, 3–8. o.

( 45 ) A jogtudományban lásd például: Odudu, O., „Economic Activity as a Limit to Community Law”, in Barnard, C., Odudu, O. (szerk.), The Outer Limits of European Union Law, Hart Publishing, Oxford, 2009, 242. és 243. o.

( 46 ) Lásd például: 2012. július 12‑iVALE Építési ítélet (C‑378/10, EU:C:2012:440, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 47 ) Lásd többek között: 1993. február 17‑iPoucet és Pistre ítélet (C‑159/91 és C‑160/91, EU:C:1993:63, 17. és 18. pont); 2015. október 22‑iEasyPay és Finance Engineering ítélet (C‑185/14, EU:C:2015:716, 38. pont).

( 48 ) 1997. június 17‑i ítélet (C‑70/95, EU:C:1997:301).

( 49 ) 2008. július 9‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2008. L 218., 30. o.).

( 50 ) 2021. május 6‑i ítélet (C‑142/20, EU:C:2021:368).

( 51 ) Lásd e tekintetben: 2020. március 3‑iTesco‑Global Áruházak ítélet (C‑323/18, EU:C:2020:140, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 52 ) A PrivSchG 17. §‑a.

( 53 ) A PrivSchG 21. §‑a.

( 54 ) A PrivSchG 17. §‑ának (2) bekezdése.

( 55 ) A BekGG 11. §‑ának (1) bekezdése.

( 56 ) Lásd e tekintetben: 2020. október 6‑iBizottság kontra Magyarország (Felsőoktatás) ítélet (C‑66/18, EU:C:2020:792, 178. és 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 57 ) Lásd többek között: 2009. október 1‑jei Woningstichting Sint Servatius ítélet (C‑567/07, EU:C:2009:593, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 58 ) Lásd e tekintetben: 2003. november 13‑iNeri ítélet (C‑153/02, EU:C:2003:614, 46. pont); 2006. szeptember 14‑iCentro di Musicologia Walter Stauffer ítélet (C‑386/04, EU:C:2006:568, 45. pont).

( 59 ) Lásd értelemszerűen: 2017. december 20‑iSimma Federspiel ítélet (C‑419/16, EU:C:2017:997, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 60 ) Lásd például: EJEB, 2003. február 13., Refah Partisi (A Jólét Párt) és mások kontra Törökország (CE:ECHR:2003:0213JUD004134098).

( 61 ) EJEB, 2005. november 10., Leyla Şahin kontra Törökország (CE:ECHR:2005:1110JUD004477498, 107. §).

( 62 ) Lásd különösen az AnerkennungsG 1. §‑ának szövegét.

( 63 ) Ezzel kapcsolatban azonban fontos óvatosságra inteni: a pénzügyi kérdések tekintetében e mozgástér annyiban áll fenn, amennyiben a vallási közösségeknek kifizetett közpénzekre vonatkozó szabályok megfelelnek azoknak az uniós rendelkezéseknek, amelyek a körülményektől függően az adott helyzetben alkalmazandók lehetnek. Közelebbről, ha valamely tagállam vallási közösségek által végzett gazdasági tevékenységeket támogat, a szóban forgó intézkedéseknek összeegyeztethetőnek kell lenniük az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal (lásd például a fenti 9. és 10. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ez azonban a jelen eljárás során nem vetődik fel.

( 64 ) Ezt a jogot az EJEE „Gondolat‑, lelkiismeret‑ és vallásszabadság” címet viselő 9. cikke védi.

( 65 ) Lásd többek között: EJEB, 1976. december 7., Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen kontra Dánia (CE:EJEB:1976:1207JUD000509571); 2001. augusztus 28., Lundberg kontra Svédország (CE:EJEB:2001:0828DEC003684697); 2007. június 29., Folgerø és társai kontra Norvégia (CE:EJEB:2007:0629JUD001547202); 2011. március 18., Lautsi és társai kontra Olaszország (CE:EJEB:2011:0318JUD003081406). E kérdésről bővebben, további hivatkozásokkal lásd: Evans, C., Thomas, C. A., „Church‑State Relations in the European Court of Human Rights”, BYU Law Review, 2006, 699. o.

( 66 ) Lásd a jelen indítvány fenti 70. pontját.

( 67 ) EJEB, 2011. március 18., Lautsi és társai kontra Olaszország (CE:ECHR:2011:0318JUD003081406 61. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).