1.

Egy nő Németországban él a fiával együtt. A nő meghal, és a fiát hagyja hátra egyedüli örökösként. A nő Németországban és Litvániában rendelkezett ingatlanokkal. A fia a német hatóságoktól megkapja az európai öröklési bizonyítványt, amely szerint ő az elhunyt teljes vagyonának egyedüli örököse. E bizonyítványt bemutatja a litván hatóságoknak, és kéri az ingatlannak az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzését. E hatóságok azzal az indokkal utasítják el a kérelmet, hogy az említett bizonyítvány hiányos.

2.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát a lex successionis és a lex registrii alkalmazási területeinek, konkrétabban pedig az európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóság és a másik tagállamban található ingatlan‑nyilvántartásért felelős hatóság közötti hatáskörmegosztás elhatárolásának kényes kérdését veti fel.

3.

Az 650/2012/EU rendelet ( 2 )„Hatály” címet viselő 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Nem alkalmazandó különösen az adó-, vám- és közigazgatási ügyekre.

(2)   E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre:

[…]

4.

A rendeletnek az „Európai öröklési bizonyítvány” címet viselő VI. fejezete a 62–73. cikkekből áll.

5.

Az említett rendelet „Az európai öröklési bizonyítvány bevezetése” címet viselő 62. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez a rendelet bevezeti az európai öröklési bizonyítványt (a továbbiakban: a bizonyítvány), amelyet más tagállamban történő felhasználás céljából állítanak ki, és amely a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal bír.

[…]

(3)   A bizonyítvány nem lép a tagállamokban hasonló célokra használt belföldi okiratok helyébe. A más tagállamban történő felhasználás céljából kiállított bizonyítvány azonban abban a tagállamban is bír a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal, amelynek hatóságai azt e fejezettel összhangban kiállították.”

6.

Ugyanezen 650/2012 rendelet „A bizonyítvány rendeltetése” címet viselő 63. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A bizonyítvány azon örökösök […] általi használatra szolgál, akiknek egy másik tagállamban kell hivatkozniuk jogállásukra vagy gyakorolni jogaikat örökösként […].

(2)   A bizonyítvány különösen az alábbiak közül egy vagy több bizonyítására használható:

[…]

[…]”

7.

A 650/2012 rendelet „A bizonyítvány kiállítása” címet viselő 67. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A kiállító hatóság az e fejezetben meghatározott eljárás keretében haladéktalanul kiállítja a bizonyítványt, amennyiben az igazolandó tények az öröklésre alkalmazandó jognak vagy a bizonyos tényekre alkalmazandó egyéb jognak megfelelően megállapítást nyertek. A kiállító hatóság a 81. cikk (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében meghatározott formanyomtatványt használja.

[…]”

8.

E rendeletnek „A bizonyítvány tartalma” címet viselő 68. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A bizonyítvány a kiállítása rendeltetéséhez szükséges mértékben a következő adatokat tartalmazza:

[…]

l) az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben valamely adott örököst megillető jogok és/vagy vagyontárgyak felsorolása;

[…]”

9.

Az említett rendeletnek „A bizonyítvány joghatásai” címet viselő 69. cikke előírja:

„(1)   A bizonyítvány külön eljárás nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír.

(2)   Vélelmezni kell, hogy a bizonyítvány hitelesen bizonyítja az öröklésre alkalmazandó jognak vagy a bizonyos tényekre alkalmazandó egyéb jognak megfelelően megállapított tényeket. A bizonyítványban örökösként […] említett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással, és/vagy a bizonyítványban feltüntetett jogokkal, illetve jogosítványokkal, és hogy e jogokhoz, illetve jogosítványokhoz a bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik.

[…]

(5)   A bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez – az 1. cikk (2) bekezdése k) és l) pontjának sérelme nélkül – a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.”

10.

Az 1329/2014/EU végrehajtási rendelet ( 3 ) 1. cikkének (5) bekezdése kimondja:

„Az európai öröklési bizonyítványhoz használandó, a [650/2012] rendelet 67. cikkének (1) bekezdésében említett formanyomtatványt V. formanyomtatványként [a továbbiakban: V. formanyomtatvány] az 5. melléklet határozza meg.”

11.

Az V. formanyomtatvány mellékleteinek listáján szerepel „Az örökös(ök) jogállása és jogai (kitöltése KÖTELEZŐ, ha a bizonyítvány célja ezek igazolása)” címet viselő IV. melléklet.

12.

E IV. melléklet 9. pontja „[a]z örököst megillető és a bizonyítvány kiállítása iránti kérelem tárgyát képező vagyontárgy(ak)” megjelölésére szolgál. Kérik azt is, hogy részletezzék a vagyontárgy(ak)at, és jelöljenek meg minden vonatkozó azonosító adatot. Egyébiránt az erre vonatkozó 13. lábjegyzet a következőképpen szól: „[n]yilvántartásban szereplő vagyontárgy esetében kérjük, adja meg a nyilvántartás helye szerinti tagállam joga által a vagyontárgy beazonosításához előírt információkat (ingatlan esetében például az ingatlan pontos címe, ingatlan‑nyilvántartási, parcella‑ vagy telekönyvi szám, az ingatlan leírása – szükség esetén csatolja a vonatkozó dokumentumokat).”

13.

A 2015. június 23‑i XII‑1833. sz. törvénnyel módosított Lietuvos Respublikosvolnojamojo turto registro įstatymas (a Litván Köztársaság ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvénye; a továbbiakban: ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény) 5. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlan‑nyilvántartást vezető szerv e törvénnyel összhangban felel az ingatlan‑nyilvántartásban gyűjtött adatok pontosságáért és védelméért. E szervezet kizárólag azért felel, hogy az ingatlan‑nyilvántartásba bejegyzett adatok megfelelnek azon dokumentumoknak, amelyek alapján a nyilvántartásba való bejegyzésre sor került.

14.

Az említett törvény 22. cikke szabályozza az ingatlanon fennálló dologi jogok ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzésének jogalapját, e jogokat és a jogi tényeket érintő korlátozásokat. A rendelkezés rögzíti azokat a dokumentumokat, amelyek ingatlanon fennálló dologi jogok vagy jogi tények keletkezését igazolják, és amelyek alapján e jogok, jogokat érintő korlátozások vagy jogi tények az ingatlan‑nyilvántartásba bejegyzésre kerülnek, felsorolva többek között a hatóságok határozatait az 1. pontban; a bíróságok ítéleteit, végzéseit és határozatait a 2. pontban, valamint az öröklési bizonyítványokat az 5. pontban.

15.

Ugyanezen törvény 23. cikke, amely meghatározza az ingatlanon fennálló dologi jogok, e jogokat érintő korlátozások és a jogi tények bejegyzése iránti kérelmek benyújtásának részletes szabályait, a (2) bekezdésében előírja, hogy a kérelemhez csatolni kell a bejegyzésre irányuló kérelemmel érintett dologi jog keletkezését, e jog korlátozását vagy a jogi tényt igazoló dokumentumokat. Az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 23. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az ingatlanon fennálló dologi jogok, az ilyen jogokat érintő korlátozások, valamint a jogi tények keletkezésének, megszűnésének, átruházásának vagy korlátozásának igazolásául szolgáló dokumentumoknak meg kell felelniük a jogszabályi követelményeknek, és tartalmazniuk kell az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges információkat. E törvény 23. cikkének (4) bekezdése szerint a bejegyzés alapjául szolgáló dokumentumoknak olvashatónak kell lenniük, és tartalmazniuk kell az ingatlan‑nyilvántartási bejegyzésben érintett személyek teljes vezeték- és keresztnevét, elnevezését, címét, azonosító számát, valamint az érintett ingatlan egyedi számát, amelyet a Lietuvos Respublikos nekilnojamojo turto kadastro nuostatai (a Litván Köztársaság ingatlan‑nyilvántartási szabályzata) alapján adtak neki.

16.

Az említett törvény 29. cikke szerint az ingatlannyilvántartást vezető szerv megtagadja az ingatlanon fennálló dologi jogoknak, az ilyen jogokat érintő korlátozásoknak, valamint a jogi tényeknek az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyezését, ha a bejegyzés iránti kérelem vizsgálata során megállapítja, hogy a kérelem igazolására benyújtott dokumentum nem felel meg a törvény követelményeinek, vagy hogy az e szervnek benyújtott kérelem vagy dokumentum nem tartalmazza a Nekilnojamojo turto registro nuostatai (ingatlan‑nyilvántartási szabályzat) által előírt azon adatokat, ( 4 ) amelyek szükségesek az ingatlan vagy az ingatlanra vonatkozó dologi jog megszerzőinek azonosításához.

17.

Az ingatlan‑nyilvántartási szabályzat 14.2.2. pontja kimondja, hogy az ingatlant azonosító adatok a következők: 1) a kataszteri terület, a kataszteri parcella és a telek ingatlan‑nyilvántartási száma; 2) a telek egyedi száma (azonosító száma); 3) az ingatlan egyedi száma (azonosító száma) és 4) a lakás vagy helyiség egyedi száma (azonosító száma).

18.

Az alapeljárás felperese litván és német állampolgársággal rendelkező, Németországban lakóhellyel rendelkező személy.

19.

2015. december 6‑án az alapeljárás felperesének édesanyja (a továbbiakban: elhunyt), akinek szokásos tartózkodási helye ekkor Németországban volt, elhalálozott. Az alapeljárás felperese, aki egyedüli örökös, fenntartások nélkül elfogadta az elhunyt németországi hagyatékát. Az örökös az európai öröklési bizonyítvány kiállítására hatáskörrel rendelkező német bírósághoz fordult, mivel a hagyatéknak Németország mellett Litvániában lévő vagyontárgyak is a részét képezték.

20.

2018. szeptember 24‑én az Amtsgericht Bad Urach (bad urachi helyi bíróság, Németország) kiállította az alapeljárás felperesének az 1. VI 174/18. sz. öröklési bizonyítványt (a továbbiakban: öröklési bizonyítvány), amelyben az szerepelt, hogy G. R., aki 2014. május 10‑én hunyt el, vagyonát az elhunytra, az egyetlen örökösére hagyta.

21.

Ugyanezen bíróság ugyanezen a napon kiállította az 1 VI 175/18. sz. európai öröklési bizonyítványt (a továbbiakban: európai öröklési bizonyítvány), amelyben az szerepelt, hogy az elhunyt vagyonát az alapeljárás felperesére mint egyedüli örökösre hagyta, aki a hagyatékot fenntartások nélkül elfogadta.

22.

2019. március 15‑én az alapeljárás felperese kérelmet nyújtott be a Registrų centrashoz (nyilvántartások központja), amely többek között a litvániai ingatlan‑nyilvántartás vezetésével megbízott állami szerv, az elhunyt Litvániában található ingatlanán fennálló tulajdonjogának nyilvántartásba vétele iránt. Kérelmének alátámasztására benyújtotta a német bíróság által kiállított öröklési bizonyítványt és európai öröklési bizonyítványt.

23.

A nyilvántartások központján belül a vagyontárgyak nyilvántartásával foglalkozó földhivatali osztály tauragė‑i kirendeltsége (a továbbiakban: kirendeltség) 2019. március 20‑i határozatával elutasította ezt a kérelmet, azzal az indokkal, hogy a benyújtott európai öröklési bizonyítvány nem tartalmazta az ingatlanok azonosításához szükséges, az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvényben előírt adatokat, azaz nem tüntette fel a felperes által örökölt vagyontárgyakat.

24.

A felperes e határozattal szemben panaszt nyújtott be a nyilvántartások központján belül a központi nyilvántartó hivatal vitarendezési testületéhez (a továbbiakban: testület), amely 2019. május 9‑i határozatával helybenhagyta a kirendeltség határozatát.

25.

Az alapeljárás felperese keresetet nyújtott be a kirendeltség és a testület határozatai ellen a Regionų apygardos administracinio teismo Klaipėdos rūmaihoz (a klaipėdai megyei közigazgatási bíróság, Litvánia), amely 2019. december 30‑i határozatával e keresetet mint megalapozatlant elutasította.

26.

Az alapeljárás felperese fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismashoz (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága). A kibővített tanácsban eljáró bíróság úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita a 650/2012 rendelet értelmezésével kapcsolatos kérdéseket vet fel.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság mindjárt az elején megjegyzi, hogy a 650/2012 rendelet 69. cikkének (5) bekezdése értelmében az európai öröklési bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez – az 1. cikk (2) bekezdése k) és l) pontjának sérelme nélkül – a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez, vagyis e bizonyítvány nincs hatással e rendelet 1. cikke (2) bekezdése l) pontjának alkalmazására.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy Litvániában azokat a dokumentumokat, amelyek ingatlanon fennálló dologi jogok ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzésének alapjául szolgálhatnak, az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 22. cikke sorolja fel, és e törvény 23. cikkének (2)–(4) bekezdése kötelező jelleggel meghatározza azokat az információkat és adatokat, amelyeket e dokumentumoknak igazolniuk kell. E bíróság pontosítja, hogy az ingatlan‑nyilvántartást vezető szerv mint közhivatal kizárólag a törvény által ráruházott hatáskör alapján jár el, amely nem teszi lehetővé számára azt, hogy maga állapítsa meg a tulajdonhoz fűződő jogok tartalmát, illetve hogy bizonyos tények fennállását vagy hiányát igazoló információkat és bizonyítékokat maga gyűjtsön össze. A bíróság ebből következően rámutat arra, hogy a vonatkozó nemzeti jogi normák alapján az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges adatokat kizárólag az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 22. cikkében felsorolt dokumentumokban lehet megadni, és ha a szolgáltatott adatok hiányosak, az ingatlan‑nyilvántartást vezető szervnek nincs hatásköre arra, hogy más adatokat is figyelembe vegyen.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság az alapügy körülményeit illetően arra is utal, hogy a német bíróság által kiállított európai öröklési bizonyítványt az V. formanyomtatvány felhasználásával állították ki, és az tartalmazza e formanyomtatvány IV. mellékletét, amely tanúsítja az örökös jogállását és jogait. Megjegyzi azonban, hogy e melléklet 9. pontjában semmilyen információt nem szolgáltattak az örökösnek juttatott azon vagyontárgy vagy vagyontárgyak azonosítása érdekében, amelyek tekintetében a bizonyítványt kérték.

30.

A bíróság rámutat, hogy a felperes által az alapeljárásban előadott érvek, valamint az általa hivatkozott német ítélkezési gyakorlat arra utal, hogy az európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóság nem véletlenül mulasztotta el ezen adatok szolgáltatását. A felperes többek között arra hivatkozik, hogy a német öröklési jogot az egyetemes jogutódlás elve szabályozza, következésképpen, ha egyetlen jogosult van, az elhunyt teljes vagyonát ő szerzi meg, illetve, hogy a német jogban nincs semmilyen lehetőség arra, hogy a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyakat külön megnevezzék vagy beazonosítsák. Véleménye szerint az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a német bíróságok nem alkalmazzák a 650/2012 rendelet 68. cikkének l) pontját, amely szerint a bizonyítványban fel kell tüntetni az egyes örökösöket megillető örökrészt, valamint adott esetben valamely adott örököst megillető jogok és/vagy vagyontárgyak felsorolását.

31.

Figyelembe véve az uniós jogalkotó által az európai öröklési bizonyítvány bevezetése kapcsán kitűzött célokat, különösen az Unióban a határokon átnyúló vonatkozású öröklések gyors, zökkenőmentes és hatékony rendezését, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdése l) pontjának és 69. cikke (5) bekezdésének értelmezését illetően, különösen az említett rendelkezések és a hagyatékba tartozó vagyontárgy helye szerinti tagállamnak a tulajdonjog ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzésének feltételeit szabályozó nemzeti joga közötti kapcsolat tekintetében.

32.

E körülmények között a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [650/2012 rendelet] 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját és 69. cikkének (5) bekezdését, hogy azokkal nem ellentétes az ingatlan fekvése szerinti tagállam azon jogi szabályozása, amely szerint tulajdonjogok csak abban az esetben jegyezhetők be európai öröklési bizonyítvány alapján az ingatlan‑nyilvántartásba, ha a nyilvántartásba vételhez szükséges valamennyi adat szerepel az európai öröklési bizonyítványban?”

33.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő a litván, a cseh, a német, a spanyol, a francia és a magyar kormány, valamint az Európai Bizottság. A litván, a német és a spanyol kormány, valamint a Bizottság a 2022. május 4‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

34.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a bíróság lényegében arra vár választ, hogy ellentétes‑e a 650/2012 rendelettel, különösen annak 1. cikke (2) bekezdésének l) pontjával, 68. cikkének l) pontjával és 69. cikkének (5) bekezdésével az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezések alkalmazása, amelyek értelmében az egyetlen örökös által az egyetemes jogutódlás elve által szabályozott öröklési jog alapján megszerzett ingatlan csak akkor jegyezhető be az ingatlan fekvése szerinti tagállam ingatlan‑nyilvántartásába európai öröklési bizonyítvány alapján, ha az e tagállam nemzeti jogszabályai által előírt valamennyi, az ingatlant azonosító adat szerepel az említett bizonyítványban.

35.

E kérdés egyrészt az európai öröklési bizonyítványra vonatkozó követelményekre, másrészt pedig a 650/2012 rendelet által létrehozott rendszer és az ingatlanokhoz fűződő jogok nyilvántartásba vételét szabályozó nemzeti jog által létrehozott rendszer elhatárolására vonatkozik.

36.

Emlékeztetőül: az elhunyt, aki 2015‑ben halálozott el, maga is férjének örököse volt (2014‑ben). Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott tájékoztatás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés alapján a jelen kérelem kizárólag az elhunytnak a fia által elfogadott hagyatékára vonatkozik.

37.

E tekintetben véleményem szerint különbséget kell tenni azon kérdések között, hogy a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyat fel kell‑e tüntetni vagy fel lehet‑e tüntetni az európai öröklési bizonyítványban, ( 5 ) illetve, hogy valamely tagállam nyilvántartó hatósága megtagadhatja‑e ezen vagyontárgy bejegyzését azzal az indokkal, hogy azt nem említi az európai öröklési bizonyítvány. ( 6 ) E két kérdés elemzését megelőzően röviden el kívánom helyezni az európai öröklési bizonyítványt a 650/2012 rendelet rendszerében.

38.

Konkrétabban fogalmazva, a jelen esetben felmerülő probléma megoldása érdekében vagy a német hatóságoknak kell a 650/2012 rendelet rendelkezései szerint az európai öröklési bizonyítványban megjelölniük a szóban forgó vagyontárgyat, vagy a litván hatóságoknak kell a 650/2012 rendelet rendelkezései szerint a német hatóságok által kiállított európai öröklési bizonyítvány alapján helyt adniuk a kérelemnek.

39.

A (7) preambulumbekezdésből egyértelműen kitűnik, hogy a 650/2012 rendelet célja a belső piac megfelelő működésének elősegítése azáltal, hogy megszünteti a határokon átnyúló öröklésből eredő jogaikat érvényesíteni kívánó személyek szabad mozgása előtt álló akadályokat. ( 7 ) Ez a rendelet tehát a belső piacot kísérő, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásának része, és ezért ezen elvek fényében kell értelmezni. ( 8 )

40.

A 650/2012 rendelet nem valósítja meg az öröklési anyagi jog harmonizációját. Főszabály szerint ( 9 ) tehát nem tartalmaz anyagi jogi rendelkezéseket az öröklésre vonatkozóan. A rendelet ugyanakkor kollíziós szabályok révén kijelöli az öröklésre alkalmazandó (nemzeti) öröklési jogot. ( 10 ) E tekintetben az említett rendelet 21. cikkének (1) bekezdése általános szabályként azt az elvet fogalmazza meg, hogy az öröklés egészére alkalmazni kell annak az államnak a jogát, amelynek területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Ezenkívül ugyanezen rendelet 22. cikkének (1) bekezdése szerint egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. Az alkalmazandó jog hatályát a 650/2012 rendelet 23. cikke határozza meg. Itt elegendő megjegyezni, hogy az e rendelet 21. és 22. cikke értelmében kijelölt jog az öröklés egészét szabályozza, ( 11 ) ideértve a vagyontárgyak átszállását is. ( 12 )

41.

A 650/2012 rendelet nemcsak az alkalmazandó jogot, hanem a joghatóságot, valamint a valamely tagállamban hozott határozatok elismerését és végrehajtását is szabályozza.

42.

A rendelet 62. és azt követő cikkei szabályozzák a rendelet egyik legfontosabb újítását: ( 13 ) az európai öröklési bizonyítványt.

43.

A bizonyítvány valamennyi tagállamban három fő funkciót hivatott betölteni: ( 14 ) először is, legitimálja az örököst olyan hatóságokkal szemben, mint az ingatlan‑nyilvántartás vagy a hagyaték magánadósai, például a bankok; másodszor, megdönthető vélelmet biztosít a bizonyítvány tartalmának pontosságára és teljességére vonatkozóan, harmadszor pedig védi a jóhiszemű harmadik felet, aki a kijelölt örökösnek szolgáltatásokat nyújt vagy tőle a hagyaték részét képező vagyontárgyat megszerez.

44.

Az európai öröklési bizonyítvány autonóm jogi szabályozás alá tartozik, amelyet a 650/2012 rendelet VI. fejezetének rendelkezései hoztak létre, ( 15 ) és amelynek célja, hogy valamennyi tagállamban egységes alkalmazást biztosítson. ( 16 ) A bizonyítvány tekintetében e rendelet 63–69. cikkei különösen a bizonyítvány rendeltetésére, a bizonyítvány kiállításához szükséges hatáskörre, a bizonyítvány kérelmezésére, a kérelem vizsgálatára és a bizonyítvány kiállítására vonatkozó rendelkezésekre, valamint a bizonyítvány tartalmára és joghatásaira vonatkoznak.

45.

A 650/2012 rendeletnek az európai öröklési bizonyítvány rendeltetésére vonatkozó 63. cikkének (1) bekezdése értelmében e bizonyítvány többek között azon örökösök általi használatra szolgál, akiknek egy másik tagállamban kell hivatkozniuk jogállásukra vagy gyakorolni jogaikat örökösként.

46.

A 650/2012 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja e tekintetben pontosítja, hogy e bizonyítvány felhasználható különösen olyan adatok bizonyításához, mint az örökösök jogállása és/vagy jogai, illetve a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak vagy vagyontárgyaknak a bizonyítványban említett örökösök, illetve adott esetben hagyományosok javára való juttatása.

47.

A 650/2012 rendelet 68. cikke felsorolja azokat az adatokat, amelyeket az európai öröklési bizonyítványnak „a kiállítása rendeltetéséhez szükséges mértékben” tartalmaznia kell, és amelyek között szerepel „az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben valamely adott örököst megillető jogok és/vagy vagyontárgyak felsorolása”. ( 17 )

48.

A következő kérdés merül fel: az európai öröklési bizonyítvány kiállításáért felelős hatóság köteles‑e meghatározni az örököst megillető jogokat és/vagy vagyontárgyakat?

49.

Az európai öröklési bizonyítványt olyan jogi eszközként hozták létre, amely különböző dolgok bizonyítására használható. Amint az többek között a 650/2012 rendelet 68. cikkének első bekezdéséből kitűnik, a bizonyítvány a rendeltetéséhez szükséges információkat tartalmazza.

50.

Ezért az európai öröklési bizonyítvány tartalmát a kérelmező által a 650/2012 rendelet 65. cikke (3) bekezdésének f) pontja alapján megjelölt (konkrét) célzott rendeltetése, valamint az alkalmazandó nemzeti öröklési jog határozza meg. E rendelet 63. cikke (2) bekezdésének a) pontjából kitűnik, hogy az említett bizonyítvány rendeltetése különösen az „örökös” jogállásának bizonyítása. Természetesen, amint az a rendelet 63. cikke (2) bekezdésének b) pontjából következik, ugyanez a bizonyítvány más információk bizonyítására is felhasználható, mint például a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak vagy vagyontárgyaknak az örökösök javára való juttatása. Véleményem szerint ezek az információk annyiban foglalhatók bele az európai öröklési bizonyítványba, amennyiben azt a bizonyítvány megfelelő működése indokolja annak érdekében, hogy az a teljes joghatását kifejthesse.

51.

Amint azt a következőkben bizonyítani kívánom, a nyilvántartásba vételhez nem szükséges a 650/2012 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett információkra támaszkodni.

52.

Nem vitatott, hogy a 650/2012 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése értelmében a jelen ügyben alkalmazandó nemzeti öröklési jog a német jog. Következésképpen, a fenti rendelkezésnek megfelelően ez a jog szabályozza az öröklés egészét, és különösen a vagyontárgyak örökösre való átszállását. ( 18 )

53.

A jelen esetben az alkalmazandó német jog értelmében, a Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv) 1922. §‑ának (1) bekezdése szerint egy személy halálakor (öröklés megnyílása) az adott személy teljes vagyona (hagyaték) egy vagy több személyre (örökösökre) száll át. Az egyetemes jogutódlás elvéről van szó. Amint arra a német kormány rámutat, ez azt jelenti, hogy az örökös jogi értelemben az örökhagyó helyébe lép az öröklést kiváltó esemény bekövetkeztekor, vagyis az örökhagyó halálakor.

54.

Hangsúlyozni kell, hogy a német jog csak az egyetemes jogutódlásról rendelkezik, ami azt jelenti, hogy nem konkrét vagyontárgyak szállnak át egyenként, hanem a teljes hagyaték mint vagyontömeg.

55.

Ilyen körülmények között nem szükséges az európai öröklési bizonyítványba hagyatéki leltárt felvenni, mivel a 650/2012 rendelet 68. cikkének l) pontjában az „adott esetben” kifejezéssel leírt helyzet, nevezetesen az örököst megillető vagyontárgyak felsorolása nem merül fel.

56.

A fent említett helyzetben ugyanis a bizonyítvány azt tanúsítja, hogy a szóban forgó személy az elhunyt meghatározott vagyontárgyának örököse. Ha azonban az örökös egyetemes jogutód, a bizonyítványban nem szükséges konkrétan meghatározni a vagyontárgyakat.

57.

Ebben az összefüggésben szeretném cáfolni azt a nézetet, amely szerint az „adott esetben” fordulatot akként kellene értelmezni, hogy az csak az európai öröklési bizonyítványt kérelmező kívánságát tükrözi. ( 19 ) Bár a kérelmező köteles tájékoztatni a bizonyítványt kiállító hatóságot a bizonyítvány rendeltetéséről, ( 20 ) e hatóság feladata, hogy ezen információk alapján döntsön arról, hogy egy vagyontárgyat meg kell‑e jelölni vagy sem.

58.

A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy ez a megközelítés nem felel meg a 650/2012 rendelet követelményeinek. Szerinte ugyanis az európai öröklési bizonyítványban szereplő információk körét nem az alkalmazandó nemzeti öröklési jog, hanem e rendelet 68. cikke határozza meg.

59.

Véleményem szerint a Bizottság e megközelítése nem veszi figyelembe azt, hogy a 650/2012 rendelet nem kizárólag a joghatóságot és az európai öröklési bizonyítvány tartalmát szabályozza, hanem – amint arra utaltam – az adott ügyben alkalmazandó nemzeti öröklési jogot is, amely szükségszerűen hatással van e bizonyítvány tartalmára.

60.

Kétségtelen, hogy a 650/2012 rendelet 68. cikke kimerítő jelleggel szabályozza az európai öröklési bizonyítvány tartalmát, ez azonban nem zárja ki, hogy az e rendelet alapján alkalmazandó nemzeti öröklési jog hatással legyen e tartalomra. Ellenkezőleg, az „[európai öröklési bizonyítvány] a kiállítása rendeltetéséhez szükséges mértékben [tartalmazza az adatokat]” és az „adott esetben” fordulatok használata ebben a rendelkezésben az uniós jogalkotó azon szándékát mutatja, hogy tekintetbe kívánja venni az alkalmazandó öröklési jogot (kiemelés tőlem). Egyértelműen kölcsönös függőség áll fenn tehát a nemzeti jog és e rendelet között, mivel a bizonyítvány tartalmát elsősorban az alkalmazandó öröklési jog határozza meg.

61.

Mindamellett a kibocsátó hatóságnak adott esetben bizonyos rugalmasságot kell tanúsítania, és olyan gyakorlatot kell követnie, amelyet nem feltétlenül szokott, különösen akkor, ha külföldi jogot kell alkalmaznia. A jelen ügyben azonban nem ez a helyzet.

62.

Amennyiben a helyzetet nem az egyetemes jogutódlás elve által szabályozott nemzeti öröklési jog szabályozza, ( 21 ) és a fent említett rendeltetés csak az adott személy hagyatéki hányadának megemlítésével érhető el, nagy valószínűséggel meg kell határozni a szóban forgó vagyontárgyat.

63.

Az e téren előírt kötelezettségek és feltételek tagállamonként eltérőek lehetnek. Közelebbről, a valamely másik tagállamban alkalmazandó öröklési jog például teljes hagyatéki leltárat követelhet meg, ami az ilyen adatok európai öröklési bizonyítványban való feltüntetésének kötelezettségét jelentené. Az ilyen eset megfelelne a 650/2012 rendelet 68. cikkének l) pontjában szereplő „adott esetben” fordulattal leírt helyzetnek.

64.

Az a kérdés marad hátra, hogy az alapügyhöz hasonló helyzetben az európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóság szabadon belefoglalhatja‑e vagy sem a bizonyítványba a kérdéses ingatlant, ha az érintett személy erre irányuló kérelmet nyújt be.

65.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ahhoz, hogy egy európai öröklési bizonyítvány teljes mértékben kifejthesse joghatását, a tagállami hatóságok közötti együttműködés és kölcsönös bizalom bizonyos foka szükséges. Ez magában foglalhatja a kiállító hatóság azon kötelezettségét, hogy – a más tagállamok hatóságaival való jóhiszemű együttműködés szellemében – figyelembe vegye a másik tagállam nyilvántartásáról szóló törvény előírásait, különösen, ha a hatóság rendelkezik a releváns információkkal.

66.

Ugyanakkor az ilyen együttműködés érzékeny is, mivel abból más jogi problémák is következhetnek.

67.

Tegyük fel, hogy amennyiben ilyen irányú kérelmet nyújtanak be, a szóban forgó vagyontárgy feltüntetése az európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóság számára opcionális marad. Ebben az esetben ez kötelező erejű lenne‑e a másik tagállamban működő ingatlan‑nyilvántartó hatóságra nézve? Mi a helyzet a 650/2012 rendelet 69. cikkének (2) bekezdésével, amely szerint vélelmezni kell, hogy a bizonyítvány hitelesen bizonyítja az alkalmazandó nemzeti öröklési jognak vagy a bizonyos tényekre alkalmazandó egyéb jognak megfelelően megállapított tényeket? Ez a vélelem kiterjed‑e a szóban forgó vagyontárgy tulajdonjogi helyzetére is?

68.

Meg kell jegyezni többek között azt is, hogy az a kérdés, hogy bizonyos vagyontárgyak a hagyatékba tartoznak‑e, nem öröklési jogi, hanem tulajdonjogi kérdés. ( 22 ) Az öröklésre alkalmazandó jogot, amely a tulajdonjog átszállásának kérdését, illetve azt a kérdést szabályozza, hogy ki lesz az elhunyt vagyonának a tulajdonosa, meg kell különböztetni attól a kérdéstől, hogy egy adott vagyontárgy az elhunyté volt‑e.

69.

Végezetül hangsúlyozni kell, hogy az európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóságnak teljes képet kell kapnia a hagyatékról ahhoz, hogy meg tudja jelölni a konkrét vagyontárgyakat. ( 23 ) Márpedig ez nehéznek bizonyulhat, amint azt a jelen ügy is mutatja.

70.

Az V. formanyomtatvány IV. mellékletének 9. pontja az örökösnek juttatott azon vagyontárgyak azonosítását írja elő, amelyekre vonatkozóan tanúsítványt kérnek, és rögzíti, hogy kérik, részletezzék a vagyontárgy(ak)at és jelöljenek meg minden vonatkozó azonosító adatot. ( 24 )

71.

Az eljárásban részt vevő bizonyos felek érveivel és a jogirodalomban néhány szerző véleményével ellentétben ( 25 ) ebből a formanyomtatványból semmilyen következtetés nem vonható le.

72.

A 9. pontban említett információkat ugyanis csak akkor kell megadni, ha a szóban forgó vagyontárgyat meg kell jelölni. ( 26 ) Mint azt azonban már jeleztem, ( 27 ) itt nem erről van szó, mivel ez egy egyetemes jogutódlás.

73.

Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy mivel az 1329/2014 végrehajtási rendelet (egyetlen) célja a 650/2012 rendelet rendelkezéseinek végrehajtása, az semmi esetre sem terjedhet túl a 650/2012 rendelet anyagi jogi rendelkezésein. Minden más megközelítés megkérdőjelezné az intézményi egyensúly elvét. A Bizottságnak tehát az 1329/2014 végrehajtási rendelet kibocsátójaként tiszteletben kell tartania a jogalkotó szándékát. Másként fogalmazva, e végrehajtási rendelet nem írhatja elő az V. formanyomtatványban, hogy olyan adatokat szolgáltassanak, amelyek az európai öröklési bizonyítvány rendeltetéséhez nem szükségesek. Ellenkező esetben ez tartalmilag indokolatlanul kiüresíténé a 650/2012 rendelet rendelkezéseit.

74.

Ennélfogva, amennyiben a 650/2012 rendelet 68. cikkének helyes értelmezéséből az következik, hogy az említett rendelkezés nem írja elő a litván vagyontárgy konkrét megjelölését az európai öröklési bizonyítványban, az 1329/2014 végrehajtási rendelet egyetlen rendelkezése sem tehet lehetővé más következtetést. A végrehajtási rendeletet tehát a 650/2012 rendelet fényében kell értelmezni.

75.

A 650/2012 rendelet 69. cikkének (5) bekezdése értelmében az európai öröklési bizonyítvány érvényes jogcímet képez – az 1. cikk (2) bekezdése k) és l) pontjának sérelme nélkül – a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.

76.

A 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontja, amely a lex successionis, illetve a lex registrii alkalmazási területeinek elhatárolására irányul, úgy rendelkezik, hogy a rendelet hatálya nem terjed ki „az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira”.

77.

A Kubicka ítélet ( 28 ) alapjául szolgáló ügyben volt egyedül alkalma a Bíróságnak a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdése l) pontjának értelmezésére. Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) és l) pontját, valamint 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az öröklésre alkalmazandó, az örökhagyó által az ugyanezen rendelet 22. cikkének (1) bekezdésével összhangban választott jogban szabályozott dologi hagyomány dologi jogi joghatásainak valamely tagállami hatóság általi elismerésének megtagadása, ha azt azzal indokolják, hogy e hagyomány egy olyan másik tagállamban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjogot érint, amelynek jogszabályai az öröklés megnyílásának időpontjában nem ismerik a közvetlen dologi jogi joghatással bíró hagyomány jogintézményét.

78.

E Kubicka ítéletnek az volt a következménye, hogy az alapügyben felmerült német jogot nem alkalmazták a tulajdonjog átszállására. Ugyanakkor az ingatlan‑nyilvántartásra vonatkozó szabályokat nem érintették. Valamely tagállam nemzeti ingatlanjoga tehát további eljárásjogi követelményeket írhat elő, de csak annyiban, amennyiben ezek a további követelmények nem érintik az európai öröklési bizonyítvány által tanúsított jogállást.

79.

Amint arra Bot főtanácsnok a Kubicka ügyre vonatkozó indítványában ( 29 ) rámutatott, a gyakorlatban az európai öröklési bizonyítvány kiegészítéseként további okiratok és adatok benyújtása is megkövetelhető, például, ha e bizonyítvány nem tartalmazza azon vagyontárgy azonosításához szükséges adatokat, amely tulajdonjogának átruházását be kell jegyezni a nyilvántartásba.

80.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelen esetben a litván hatóságok rendelkeznek az ingatlan‑nyilvántartásba való bejegyzéshez szükséges valamennyi információval: azonosítani tudják, hogy a szóban forgó ingatlan kié vagy kihez tartozott, és az európai öröklési bizonyítvány segítségével meg tudják állapítani, hogy az alapeljárás felperese örökös‑e.

81.

Ebben a helyzetben az európai öröklési bizonyítvány hatékony érvényesülése sérülne, ha a litván ingatlanjog további kötelezettségeket róhatna a kérelmezőre.

82.

Ugyanis, még ha az öröklés útján szerzett konkrét vagyontárgyat nem is jelölik meg az európai öröklési bizonyítványban, annak megszerzése a bizonyítvánnyal bizonyítható. E logika szerint nem a vagyontárgynak a bizonyítványban való azonosítása képezi az alapját az ingatlan‑nyilvántartás módosításának, hanem az a tény, hogy az érintett személy örökös. ( 30 ) E tekintetben a bizonyítvány a német jog szerinti egyetemes jogutódlás bizonyítékául szolgál, és egyúttal az elhunyt külföldi ingatlanvagyonára is kiterjed. Az ingatlan‑nyilvántartási hatóság feladata annak vizsgálata, hogy a szóban forgó vagyontárgy a hagyaték részét képezi‑e, azaz az elhunyté volt‑e. A hatóságnak az európai öröklési bizonyítványban szereplő adatokból le kell vonnia minden következtetést, különösen azt, hogy az elhunyt örököseként feltüntetett személy egyetemes jogutódnak minősül.

83.

A litván hatóságoknak tehát nincs semmilyen jogszerű indoka arra, hogy a bejegyzés céljából további adatokat kérjenek annak meghatározása érdekében, hogy a szóban forgó személy a kérdéses vagyontárgy örököse‑e. Az örökös arra való kötelezése, hogy a német hatóságokhoz forduljon a szóban forgó ingatlan pontos megjelölése érdekében, olyan formalizmus lenne, amely nem indokolható.

84.

Következésképpen, amíg a 650/2012 rendelet hatékony érvényesülése és a jelen ügyben a rendelet által létrehozott európai öröklési bizonyítvány hatékony érvényesülése nem sérül, a tagállamok szabadon alkothatnak jogszabályokat az ingatlanjog területén. Az említett rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontja azonban nem veszélyeztetheti az európai öröklési bizonyítvány hatékony érvényesülését, amely bizonyítvány – amint arra már emlékeztettem – ugyanezen rendelet 69. cikkének (5) bekezdése értelmében olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.

85.

Más szóval, bár a nemzeti ingatlan‑nyilvántartási jog rendelkezései ( 31 ) elvben nem hagyhatják figyelmen kívül a hagyaték megszerzésének feltételeit, az öröklést igazoló európai öröklési bizonyítvány mégis kötelező erejű, és a nyilvántartásba való bejegyzés alapjául kell szolgálnia, függetlenül attól, hogy tartalma megfelel‑e az ilyen bizonyítvány (vagy hasonló nemzeti dokumentum) kiállítására vonatkozó, az ingatlan‑nyilvántartás helye szerinti tagállam szokásos gyakorlatának. ( 32 ) Csak abban az esetben lehet szükség az európai öröklési bizonyítványnak az örökölt vagyon pontos azonosításához szükséges további dokumentumokkal való kiegészítésére az elhunyt egyetemes jogutódlásának igazolása érdekében, ha a kérelem tárgyát objektív módon lehetetlen az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzéssel összefüggésben meghatározni. ( 33 )

86.

A 650/2012 rendelet 66. cikke, amely az európai öröklési bizonyítvány iránti kérelem vizsgálatával foglalkozik, ötödik bekezdésében úgy rendelkezik, hogy e vizsgálat céljából a tagállamok illetékes hatóságai megkeresés alapján megküldik valamely másik tagállam európai öröklési bizonyítványt kiállító hatóságának a különösen az ingatlan‑nyilvántartásokban, az anyakönyvi nyilvántartásokban, valamint az öröklésre, illetve az örökhagyó házassággal vagy azzal egyenértékű jogviszonnyal kapcsolatos vagyonjogi helyzetére vonatkozó okiratokat és tényeket tartalmazó nyilvántartásokban fellelhető információkat, amennyiben az illetékes hatóság a nemzeti jog alapján átadhat ilyen információkat egy másik belföldi hatóságnak.

87.

A Bizottság úgy véli, hogy a jelen ügyben az európai öröklési bizonyítványt kiállító német hatóság feladata, hogy kapcsolatba lépjen a litván hatóságokkal annak érdekében, hogy az európai öröklési bizonyítvány iránti kérelem vizsgálata keretében tájékozódjon az ingatlanról.

88.

Bár nyilvánvaló, hogy a 650/2012 rendelet 66. cikkének (5) bekezdése által bevezetett együttműködési mechanizmus alapvető szerepet játszik a kérelmek megfelelő kezelése és később a bizonyítvány kiállítása során, mindazonáltal nem osztom a Bizottság álláspontját azon egyszerű oknál fogva, hogy az együttműködés csak akkor áll fenn, ha az szükséges.

89.

Amint az a jelen indítványban bizonyítást nyert, ebben ügyben nem ez a helyzet, mivel a nyilvántartásért felelős hatóság a nyilvántartásba vételhez szükséges valamennyi információval rendelkezik.

90.

A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképp válaszolja meg:

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontjával, 68. cikkének l) pontjával és 69. cikkének (5) bekezdésével ellentétes a nemzeti jog azon rendelkezéseinek alkalmazása, amelyek szerint az egyetlen örökös által az egyetemes jogutódlás elvén alapuló öröklési jog alapján megszerzett ingatlan csak akkor jegyezhető be európai öröklési bizonyítvány alapján az ingatlan fekvése szerinti tagállam ingatlan‑nyilvántartásába, ha az e tagállam nemzeti jogszabályai által előírt valamennyi, az ingatlant azonosító adat szerepel az említett bizonyítványban.