1.

A Bíróság számos alkalommal támogatást nyújtott a nemzeti bíróságoknak annak érdekében, hogy segítse ez utóbbiakat az azon feltételeket részletező nemzeti szabályozások vagy jogszabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelésében, amelyeknek a már az Unió területén tartózkodó, és általában a rendes munkaerőpiacon már jelen lévő török munkavállalók családtagjainak meg kell felelniük annak érdekében, hogy e munkavállalókhoz csatlakozhassanak. Egyes tagállamok úgy döntöttek, hogy megkövetelik e családtagoktól annak bizonyítását, hogy rendelkeznek azokkal a minimális nyelvi feltételekkel, amelyeket e személyeknek az érintett tagállam társadalmába való jövőbeli beilleszkedéséhez szükségesnek ítélnek. ( 2 ) Az alapügyben szóban forgó helyzet ebben a tekintetben nem tipikus, mivel a Dán Királyság úgy döntött, hogy a családegyesítés engedélyezése előtt nem a török munkavállalóhoz csatlakozni kívánó családtagok számára ír elő ilyen nyelvi követelményt, hanem magával a már Dániában tartózkodó és a munkaerőpiacba jogszerűen beilleszkedett török munkavállalóval szemben.

2.

Y török állampolgár, aki 1979. szeptember 27‑én lépett be Dánia területére, és azóta ott tartózkodik. 1985 óta állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik Dániában. X Törökországban született, török állampolgár. 2015. július 10‑én Törökországban házasságot kötött Y‑nal. 2015. augusztus 14‑én érkezett Dániába, majd 2015. október 21‑én az Y‑nal kötött házassága alapján családegyesítés címén tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be Dániában.

3.

Az X által benyújtott e kérelemnek a dán hatóságok általi vizsgálata keretében Y‑nak információkat kellett szolgáltatnia. Többek között jelezte, hogy nem sikerült teljesítenie a „Prøve i Dansk 1” tesztet vagy azzal egyenértékű vizsgát. Ezzel szemben rámutatott, hogy egy dán nyelvű, 320 órás tanfolyam formájában elvégezte az épületekre és építési beruházásokra vonatkozó alapképzést. Azt is megjegyezte, hogy török munkavállalóként a szakmai tevékenységére tekintettel nem köteles teljesíteni semmilyen nyelvi feltételt. Pontosította, hogy nem szenved semmilyen fogyatékosságban vagy más olyan zavarban, amely igazolhatna egy olyan nehézséget, amely akadályozza az említett teszt sikeres teljesítésében. Emlékeztetett arra, hogy 1980 óta dolgozik Dániában, négy felnőtt gyermeke van, hogy édesanyja és nyolc testvére Dániában él, és hogy egyetlen testvére sem tartózkodik Törökországban.

4.

2016. március 1‑jén az Udlændingestyrelsen (bevándorlási hivatal, Dánia) elutasította az X és Y családegyesítése címén X által benyújtott, tartózkodási engedély iránti kérelmet azzal az indokkal, hogy Y nem bizonyította, hogy sikeresen teljesítette a „Prøve i Dansk 1” nyelvi tesztet vagy egy ezzel egyenértékű vizsgát. Márpedig, bár az udlændingeloven lovbekendtgørelse nr. 1021 af 19. September 2014 (a külföldiekről szóló, a 2014. szeptember 19‑i 1021. sz. rendelettel közzétett, egységes szerkezetbe foglalt törvény; a továbbiakban: a külföldiekről szóló törvény) 9. §‑a (1) bekezdése 1. pontjának d) alpontja úgy rendelkezett, hogy kérelemre tartózkodási engedély állítható ki azon 24 év feletti nem dán állampolgár számára, aki egy Dániában állandó lakóhellyel rendelkező, szintén 24 év feletti személy házastársa, ha ez utóbbi személy az elmúlt három évet meghaladó időszakban állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezett Dániában; e rendelkezés (12) bekezdésének 5. pontja pontosította, hogy – a többek között a családi otthon egységével kapcsolatos különösen nyomós ok kivételével – e rendelkezés (1) bekezdése alapján csak akkor állítható ki tartózkodási engedély, ha a Dániában lakóhellyel rendelkező személy a lov om danskudddannelse til voksne udlændinge m.fl (a nagykorú külföldieknek nyújtott dán nyelvtanfolyamokról szóló törvény) 9. §‑a (1) bekezdése 1. pontja d) alpontjának megfelelően sikeresen teljesítette a „Prøve i Dansk 1” tesztet, vagy egy azzal egyenértékű vagy magasabb szintű vizsgát. Egyébiránt a bevándorlási hivatal véleménye szerint nem álltak fenn olyan különleges indokok, amelyek alapján köteles lett volna annak ellenére helyt adni X kérelmének, hogy Y nem teljesítette a tesztet, mivel úgy vélte, hogy az említett kérelem elutasítása nem ellentétes többek között Dánia nemzetközi kötelezettségvállalásaival. A bevándorlási hivatal hozzátette, hogy ezt a megállapítást nem vonja kétségbe a „standstill” klauzulának a Bíróság által a Dogan ítéletben ( 3 ) elfogadott értelmezése sem.

5.

2016. április 25‑én a dán hatóságok munkavállalói tevékenység alapján tartózkodási engedélyt állítottak ki X részére, amely engedélyt 2017. szeptember 14‑én2021. szeptember 13‑ig meghosszabbítottak.

6.

X közigazgatási keresetet nyújtott be az Udlændinge‑Integrations‑og Boligministeriumhoz (a külföldiekért, az integrációért és a lakhatásért felelős minisztérium, Dánia) ( 4 ) a 2016. március 1‑jei határozatnak az uniós jogra vonatkozó részével szemben, és többek között azt kérte, hogy vizsgálják felül e határozatnak a Dogan ítélettel ( 5 ) való összeegyeztethetőségét. A külföldiekért, az integrációért és a lakhatásért felelős minisztérium 2017. december 6‑án helybenhagyta a bevándorlási hivatal határozatát, mivel úgy vélte, hogy e hivatal megfelelően mérlegelte és konkrétan értékelte azt a kérdést, hogy vannak‑e olyan különleges indokok, amelyek indokolhatták volna, hogy X részére családegyesítési célú tartózkodási engedélyt állítsanak ki annak ellenére, hogy Y nem teljesítette sikeresen a dán nyelvvizsgát. Az X által a 2017. december 6‑i határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetet a 2019. november 22‑i végzéssel áttették az első fokon eljáró, a kérdést előterjesztő bírósághoz. E bíróság előtt az Udlændingenævnet (bevándorlásügyi panaszbizottság, Dánia; a továbbiakban: panaszbizottság) a minisztérium helyébe lépett mint az alapeljárás alperese.

7.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a dán nyelvtanfolyam, amelynek elvégzését a „Prøve i Dansk 1” teszt igazolja, a dán nyelvre és kultúrára, valamint állampolgári ismeretekre vonatkozó órákat tartalmaz. E tanfolyamot olyan résztvevők számára szervezik, akik soha nem jártak iskolába vagy akik alacsony iskolázottságúak, és nem tanultak meg írni és olvasni az anyanyelvükön. A külföldiekről szóló törvény 2012. évi módosítása ( 6 ) vezette be azt a feltételt, hogy a török munkavállalóknak sikeresen le kell tenniük ezt a vizsgát ahhoz, hogy a Dániában hozzájuk csatlakozni kívánó házastársuk állandó tartózkodási engedély iránti kérelmét elbírálják. E módosítás egy olyan feltételt vesz át, amelyet a harmadik állam állampolgárságával rendelkező valamennyi kérelmezőnek ( 7 ) teljesítenie kell ahhoz, hogy állandó tartózkodási engedélyt kapjon Dániában. E feltételt alkalmazzák ezentúl azokra a külföldi állampolgárokra – így Y‑ra is –,akik olyan jogszabály alapján kaptak állandó tartózkodási engedélyt, amely semmilyen nyelvi követelményt nem támasztott velük szemben az ilyen tartózkodási engedély megszerzéséhez, amennyiben arra irányuló kérelmet nyújtanak be, hogy házastársuk csatlakozhasson hozzájuk Dániában. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat ( 8 ) hatálybalépésének időpontjában nem létezett olyan szabály, amely a már Dániában tartózkodó török munkavállalók számára előírta volna a dán nyelvvizsga sikeres letételét annak érdekében, hogy házastársuk engedélyt kapjon arra, hogy hozzájuk csatlakozzon.

8.

Először is a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy egy olyan nemzeti intézkedés, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely a fogadó tagállamban jogszerűen tartózkodó és dolgozó török állampolgár házastársa számára a tartózkodási engedély családegyesítés címén történő megszerzését a nyelvvizsga sikeres letételétől teszi függővé, az 1/80 határozat ( 9 ) 13. cikkében szereplő „standstill” klauzula értelmében vett „új korlátozásnak” minősül‑e, és amennyiben e kérdésre igenlő választ kell adni, e korlátozást indokolhatja‑e a külföldi házastárs sikeres beilleszkedésének biztosítására irányuló célkitűzés.

9.

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy a Bíróság az 1/80 határozat 13. cikkére vonatkozó kiterjedt ítélkezési gyakorlatában ( 10 ) többek között úgy ítélte meg, hogy az e rendelkezésben foglalt „standstill” klauzulával ellentétes, ha valamely tagállam a családegyesítés lehetőségét illetően új korlátozásokat vezet be, kivéve ha az ilyen korlátozást valamely közérdeken alapuló nyomós ok indokolja, alkalmas a jogszerű cél elérésének biztosítására, és nem lépi túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. ( 11 ) Noha a Bíróság már elismerte, hogy a beilleszkedés biztosítására irányuló cél minősülhet közérdeken alapuló nyomós oknak, ( 12 ) azt is megállapította, hogy az a feltétel, amely az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező török állampolgároknak az említett tagállam területére családegyesítés jogcímén beutazni kívánó házastársai számára előírja annak előzetes bizonyítását, hogy e tagállam hivatalos nyelve vonatkozásában alapszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek, a konkrét esetben túllépte az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, amennyiben az elégséges nyelvtudás megszerzésére vonatkozó bizonyíték hiánya automatikusan, az egyes esetek különös jellemzőire tekintet nélkül a családegyesítés iránti kérelem elutasítását eredményezte. ( 13 ) Márpedig X a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állította, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja nem egyeztethető össze az 1/80 határozat 13. cikkével, mivel túllépi a sikeres beilleszkedés céljának eléréséhez szükséges mértéket, tekintve, hogy a nyelvvizsga sikeres teljesítése az egyetlen módja annak, hogy a belföldi illetőségű külföldi bizonyítsa a beilleszkedési képességét, anélkül, hogy sor kerülne egyéb kritériumok figyelembevételére. X azt állítja továbbá, hogy ténylegesen nem lehetséges eltérni ettől a követelménytől, mivel e vizsga sikertelensége a családegyesítési célú tartózkodási engedély iránti kérelem elutasításához vezet.

10.

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának az 1/80 határozat 10. cikke (1) bekezdésében kimondott elvével ( 14 ) ellentétes‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti intézkedés, amennyiben azt nem alkalmazzák sem a dán állampolgárokra, sem az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgáraira. Ezzel összefüggésben rámutat, hogy a szövege szerint e rendelkezés a díjazásra és az egyéb munkafeltételekre vonatkozik, és kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti intézkedés e rendelkezés tárgyi hatálya alá tartozik‑e. Bár X azt állítja, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás az e rendelkezés értelmében vett „egyéb munkafeltételek” közé tartozik, a panaszbizottság vitatja, hogy ez a helyzet állna fenn, és mindenesetre azt állítja, hogy a nyelvi követelmény alkalmazásával járó eltérő bánásmód nem ellentétes az 1/80 határozat 10. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével.

11.

Harmadszor, abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a jelen ügyben, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a társulási megállapodás 9. cikkében kimondott általános elvét kell‑e alkalmazni, ( 15 ) és igenlő válasz esetén ezzel a rendelkezéssel ellentétes‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti intézkedés. X azt állítja, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás a török állampolgárokkal szemben alkalmazott, állampolgárságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést jelent a dán és más skandináv országok állampolgáraival, valamint azon uniós polgárokkal szembeni bánásmódhoz képest, akiknek a családegyesítés igénybe vételéhez nem kell hasonló feltételeknek megfelelniük. Ezzel szemben a panaszbizottság előadja, hogy X helyzetét nem maga a társulási megállapodás, hanem kizárólag az 1/80 határozat szabályozza, mivel e megállapodás alapján nem illetik meg jogok, és semmi esetre sem áll fenn hátrányos megkülönböztetés. Mindazonáltal a dán állampolgárok, a többi skandináv ország állampolgárai és az uniós polgárok semmiképp sincsenek a török munkavállalókkal összehasonlítható helyzetben.

12.

Negyedszer és utolsó sorban a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a társulási megállapodás 9. cikke közvetlen hatállyal rendelkezik‑e, és így arra a magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak‑e a nemzeti bíróságok előtt. X azt állítja, hogy az e 9. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályra közvetlenül lehet hivatkozni, és az önállóan alkalmazandó. A panaszbizottság előadja, hogy az említett 9. cikk olyan általános szabály, amelyet az 1/80 határozat 10. cikke pontosít és konkretizál, továbbá hogy e szabály általános jellegével, valamint a társulási megállapodás jellegével és tárgyával ellentétes lenne e 9. cikk közvetlen hatályának elismerése.

13.

E körülmények között határozott úgy az Østre Landsret (keleti fellebbviteli bíróság, Dánia), hogy az eljárást felfüggeszti, és a Bíróság Hivatalához 2021. április 28‑án érkezett határozatával a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

14.

Írásbeli észrevételeket X, a dán kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be, akiket a Bíróság az előtte 2022. május 18‑án tartott tárgyaláson is meghallgatott.

15.

Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz intézett kérdéseivel azt kívánja eldönteni, hogy az a nemzeti jogszabály, amely szerint a török munkavállaló házastársa által benyújtott, családegyesítés iránti kérelemnek csak akkor adnak helyt, ha e munkavállaló bizonyítani tudja, hogy sikeresen teljesítette a dán nyelvvizsgát, összeegyeztethető‑e az 1/80 határozattal (pontosabban annak 10. cikke (1) bekezdésével és 13. cikkével) és/vagy a társulási megállapodással (a jelen esetben annak 9. cikkével). Mindazonáltal annak megállapítása, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás e három rendelkezés közül akár csak az egyikkel is ellentétes, elegendő a kérdést előterjesztő bíróság számára az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához. Márpedig az elemzésemből az következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett és a Bíróság előtti eljárásban pontosított helyzet egyértelműen ellentétesnek tűnik az 1/80 határozat 13. cikkével. E körülmények között az alábbi következtetések kizárólag ezzel a rendelkezéssel, és így kizárólag az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel foglalkoznak.

16.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1/80 határozat 13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a harmadik állam állampolgárságával rendelkező házastárs és a Dániában jogszerűen tartózkodó török munkavállaló családegyesítését ahhoz a feltételhez köti, hogy az említett munkavállaló sikeresen teljesítsen egy, a dán nyelv meghatározott szintű ismeretét igazoló vizsgát, „új korlátozásnak” minősül, és ha igen, az ilyen intézkedés igazolható‑e.

17.

Emlékeztetőül, az 1/80 határozat 13. cikke általános jelleggel tiltja minden olyan új belső intézkedés bevezetését, amelynek az a célja vagy hatása, hogy a munkavállalók szabad mozgásának az ország területén történő, török állampolgár általi gyakorlását azon feltételeknél korlátozóbb feltételeknek vesse alá, mint amelyek az 1/80 határozatnak az érintett tagállam vonatkozásában történt hatálybalépése időpontjában irányadók voltak. ( 16 ) A Bíróság többször megállapította, hogy az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállalók családegyesítésére vonatkozó feltételeket az 1/80 határozat e tagállamban történő hatálybalépésének időpontjában alkalmazandó feltételekhez képest szigorító nemzeti szabályozás az e rendelkezés értelmében vett, a munkavállalók szabad mozgásának az e török munkavállalók által e tagállamban való gyakorlását érintő „új korlátozásnak” minősül. ( 17 )

18.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja, amely a tartózkodási engedély iránti olyan kérelem keretében, amelyet a török munkavállaló házastárssal való családegyesítés céljából nyújtottak be, arra kötelezi a harmadik országbeli állampolgár házastársat, hogy igazolja a dán nyelv alapfokú ismeretére vonatkozó vizsga sikeres letételét, a Dániában jogszerűen tartózkodó török állampolgárok házastársainak dán területre való első belépésére vonatkozóan a családegyesítés terén szigorúbb feltételeket szab az 1/80 határozat e tagállamban való hatálybalépése időpontjában alkalmazandó feltételekhez képest. ( 18 )

19.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a családegyesítés nélkülözhetetlen eszköz annak lehetővé tételéhez, hogy a tagállamok munkaerőpiacához tartozó török munkavállalók családi életet folytassanak, és hozzájárul mind a tartózkodásuk ideje alatti életminőségük javításához, mind az e tagállamokba történő integrációjukhoz. ( 19 ) Valamely török állampolgár arra vonatkozó döntését ugyanis, hogy valamely tagállamban tartós gazdasági tevékenység folytatása céljából letelepedjen, negatívan befolyásolhatja, ha az említett tagállam jogszabályai megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a családegyesítést, aminek következtében az említett állampolgárnak adott esetben választania kell az érintett tagállamban folytatott tevékenysége és a törökországi családi élete között. Ilyen körülmények között egy olyan szabályozás, amely megnehezíti a családegyesítést azáltal, hogy az 1/80 határozat hatálybalépésekor alkalmazandó feltételekhez képest szigorítja a török állampolgárok házastársainak az érintett tagállam területére történő első belépésének feltételeit, az e határozat 13. cikkének értelmében vett „új korlátozásnak” minősül. ( 20 )

20.

Ez a joghatása tehát a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdése 5. pontjának, amely azáltal, hogy magával a török munkavállalóval szemben ír elő olyan feltételt, amelyet eddig nem követeltek meg, és amelyet a házastársa tartózkodási engedélyének családegyesítéssel összefüggő okokból való megszerzéséhez teljesíteni kell, az 1/80 határozat 13. cikke értelmében vett „új korlátozásnak” minősül, amit egyébiránt a dán kormány sem vitat.

21.

Márpedig az ilyen korlátozás tilos, kivéve ha az 1/80 határozat 14. cikkében említett korlátozások körébe tartozik, ( 21 ) vagy ha azt közérdeken alapuló nyomós ok igazolja, alkalmas a kitűzött jogszerű cél elérésének biztosítására, és nem haladja meg az annak eléréséhez szükséges mértéket. ( 22 ) Mivel az iratokból nem tűnik ki, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás az 1/80 határozat 14. cikkében foglalt korlátozások hatálya alá tartozna, először is meg kell határozni, hogy ez az új korlátozás közérdeken alapuló nyomós okkal igazolható‑e.

22.

A dán kormány elmondása szerint a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdése 5. pontjának állítólagos célja a sikeres beilleszkedés biztosítása. A külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdése 5. pontjának célját egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság pontosította, idézve a külföldiekről szóló törvény alapügyre alkalmazandó változata elfogadásának alapját képező 2012. április 26‑i L 180. sz. törvénytervezetet, és különösen e tervezet 3.8. szakaszát, amelyben a kormány emlékeztetett arra, hogy „a Dánia területén tartózkodó külföldieknek ahhoz, hogy külföldi családtagjukat Dániába hozhassák, megfelelően be kell illeszkedniük a dán társadalomba és kapcsolatot kell kiépíteniük a dán társadalommal. A külföldi házastársnak a dán társadalomba történő beilleszkedését megkönnyíti, ha az itt tartózkodó személy támogatni tudja a házastársát, segíteni képes a letelepedésében, a dán nyelv elsajátításában és a munkaerőpiacra való belépésben” ( 23 ). Ennélfogva a házastárssal való családegyesítését ahhoz a feltételhez kell kötni, hogy a Dániában tartózkodó külföldi állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezzen, amelynek megszerzése ezentúl egy nyelvi teszt sikeres teljesítésétől függ, mivel a Dániában tartózkodó külföldinek képesnek kell lennie arra, hogy elősegítse a házastársa dán társadalomba való beilleszkedését. Azok a Dániában tartózkodó külföldiek, akik azt megelőzően tartózkodási engedélyt szereztek, hogy bevezették volna ezt a feltételt, annak a szóban forgó törvénytervezetben szereplő, dán kormány általi megfogalmazásában, egyelőre nem bizonyították a megfelelő beilleszkedésüket. A dán kormány emiatt javasolta, hogy a családegyesítés engedélyezését bizonyos számú új feltételhez, köztük a dán nyelvvizsga sikeres letételének feltételéhez kössék a Dániában tartózkodó és már állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező azon külföldiek esetében, akik e családegyesítést a harmadik állam állampolgárságával rendelkező házastársuk vonatkozásában kérik.

23.

Így a dán hatóságok a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állították, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontját a sikeres beilleszkedés biztosításával összefüggő, közérdeken alapuló nyomós ok igazolja. A dán kormány a Bíróság előtt azt is pontosította, hogy a dán nyelvvizsga sikeres letételének követelménye azon az elgondoláson alapul, hogy a Dániában tartózkodó személy jobban támogathatja házastársát a dán társadalomba való beilleszkedés folyamatában, amennyiben beszéli a dán nyelvet.

24.

A Bíróság már elismerte, hogy amennyiben egy intézkedés kinyilvánított célja a harmadik országbeli állampolgárok fogadó tagállamban való sikeres beilleszkedésének biztosítása, az ilyen cél közérdeken alapuló nyomós oknak minősülhet az 1/80 határozat 13. cikke szempontjából. ( 24 )

25.

Megjegyzem ugyanakkor, hogy a dán jogalkotó, majd a dán kormány által a Bíróság előtt előadott érvek nem teljesen egyértelműek a sikeres beilleszkedésre irányuló célkitűzés pontos célcsoportját illetően. A sikeres nyelvvizsgával kapcsolatos feltétel azon török munkavállalókra vonatkozik, akiknek az esetében a jelek szerint a beilleszkedés mértékét, illetve – az X által használt kifejezéssel ( 25 ) élve – „beilleszkedésre való képességet” kívánják felmérni, mielőtt meghatároznák, hogy képesek lennének‑e támogatni a házastársukat a beilleszkedés során. Ez az ellentmondás több szempontból is problémásnak tűnik. Először is, amint arra emlékeztettem, a Bíróság kimondta, hogy a családegyesítés hozzájárul a török munkavállalók életminőségének javításához és a fogadó tagállamba történő integrációjukhoz. ( 26 ) Emellett úgy vélem, hogy – amint arra a Bizottság emlékeztetett – nem várható el a beilleszkedése mértékének igazolása attól a török munkavállalótól, aki az 1/80 határozat 6. cikkének megfelelően rendezett helyzettel rendelkezik.

26.

E körülmények között a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja kizárólag akkor tekinthető úgy, hogy jogszerű célt követ, ha a hivatkozott, közérdeken alapuló nyomós ok kizárólag arra a célra irányul, hogy biztosítsa a harmadik országbeli állampolgárok azon házastársainak beilleszkedését, akik jogosultságot kívánnak szerezni az említett állampolgárokkal való családegyesítéshez.

27.

E fenntartás mellett tehát még meg kell vizsgálni, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja alkalmas‑e az elérni kívánt jogszerű cél megvalósítására, és nem lépi‑e túl az annak eléréséhez szükséges mértéket.

28.

Amint arra a fentiekben rámutattam, a dán jogalkotó abból az előfeltevésből indul ki, hogy ha a török munkavállaló „megfelelően” beilleszkedett a dán társadalomba, ez megkönnyíti a hozzá csatlakozni kívánó házastárs beilleszkedését. Az előkészítő anyagok említést tesznek olyan tanulmányokról, amelyek ezen összefüggés mellett szólnak. Elismerem, hogy az a munkavállaló, aki az otthonába tervezi fogadni a házastársát, és aki meghatározott ideje Dániában tartózkodik, elsajátította a dán nyelvet, részt vesz a helyi életben, és dán barátai vannak, valóban kedvező módon befolyásolhatja a házastársa kulturális beilleszkedését. ( 27 )

29.

Mindazonáltal a külföldiek jogállásáról szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdése 5. pontjának a megfelelő jellegre vonatkozó követelmény tekintetében folytatott elemzése során felmerül egy első nehézség, mivel meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés kizárólagos kapcsolatot teremt egyrészt a beilleszkedés, másrészt pedig a dán nyelv ismeretének szintje között. Márpedig egy személynek a fogadó társadalomba történő beilleszkedése olyan összetett és többtényezős folyamat, amely nem korlátozódhat pusztán bizonyos alapszintű nyelvi ismeretek elsajátítására, ami még inkább igaz abban az esetben, ha e követelményt nem magával az érintett személlyel, hanem a házastársával szemben alkalmazzák.

30.

Itt felmerül egy második, véleményem szerint még súlyosabb nehézség is. Bár el tudom fogadni, hogy a házastárs beilleszkedése esetleg könnyebb lehet, ha a dán területen már jelen lévő török munkavállaló alapvető nyelvi, kulturális és állampolgári ismeretekkel rendelkezik, egyértelműen tévesnek tartom azt az elgondolást, amely szerint a házastárs beilleszkedését akadályozná vagy meghiúsítaná ennek hiánya. Másként fogalmazva, nem jósolható meg előre a házastárs beilleszkedésének sikertelensége kizárólag azon az alapon, hogy maga a török munkavállaló nem igazolja az előírt vizsga sikeres letételét.

31.

A vizsgált új korlátozás igazolása szempontjából az is rendkívül problémásnak tűnik számomra, hogy a dán kormány a Bíróság kérdésére válaszolva elismerte, hogy még ha bizonyítást is nyert volna, hogy Y házastársa két nyelven beszél, és tökéletesen elsajátította a dán nyelvet, a családegyesítés iránti kérelmét mindezek ellenére elutasították volna, mivel Y továbbra sem igazolta volna, hogy sikeresen teljesítette a „Prøve i Dansk 1” tesztet. Egy ilyen állítás teljes mértékben ellentmond annak az előfeltevésnek, amelyen a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja alapul, és amely szerint elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn a fogadó állam nyelvén való kifejezési képesség és a beilleszkedés sikeressége között, mivel e gondolatmenetet követve attól a házastárstól, akinek minden esélye megvan arra, hogy saját nyelvtudása segítségével könnyen beilleszkedjen a fogadó tagállam társadalmába, mindennek ellenére megtagadnák a tartózkodási engedély családegyesítés céljából való kiállítását. Ez a kijelentés pedig – ahogy azt sejtettem – szükségszerűen a szóban forgó intézkedés által követett cél valódi jellegének megkérdőjelezéséhez vezet.

32.

Így, mivel az iratokból kitűnik, hogy e teszt sikeres teljesítése szükséges feltétele annak, hogy a már a fogadó államban lévő és jogszerűen beilleszkedett török munkavállaló házastársa számára tartózkodási engedélyt állítsanak ki az említett házastárs beilleszkedési képességeinek bárminemű figyelembevétele nélkül, noha az állítólagosan követett cél éppen az említett házastárs sikeres beilleszkedése, az alapügyben szóban forgó nemzeti intézkedés nem teszi lehetővé a családegyesítés címén tartózkodási engedélyért folyamodó kérelmező tényleges beilleszkedési kilátásainak felmérését, ezért úgy vélem, hogy e feltétel nem alkalmas az e harmadik országbeli állampolgárok Dániában való sikeres beilleszkedésének biztosítására. ( 28 )

33.

Ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja által eszközölt új korlátozás alkalmas az elérni kívánt jogszerű cél megvalósítására, arról is meg kellene győződnie, hogy e rendelkezés nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

34.

E tekintetben először is megjegyzem, hogy a „Prøve i Dansk 1” teszt sikeres teljesítésére vonatkozó követelmény valamennyi török munkavállalóra vonatkozik, függetlenül minden egyéb olyan körülmény értékelésétől, amely a dán társadalomba való beilleszkedésüket mutatja. Így, mint Y esetében is, a munkával töltött évek, vagy akár a dán társadalom gyarapításában való változatos közreműködés sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy mentesüljenek az e vizsga sikeres letételére vonatkozó feltétel alól, amikor a házastársuk csatlakozni kíván hozzájuk Dánia területén. Úgy tűnik tehát, hogy a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja megdönthetetlen vélelmet állít fel, amely szerint az a török munkavállaló, aki nem tudja bizonyítani a nyelvvizsga sikeres teljesítését, nem illeszkedett be. Márpedig, mivel olyan török munkavállalóról van szó, aki 1979 óta – vagyis 36 évvel azt megelőzően, hogy a házastársa engedélyt kért volna a hozzá való csatlakozáshoz – Dánia területén tartózkodik, egyéb olyan körülményeket – például az általa végzett nyelvtanfolyamokat – is figyelembe kellene venni, amelyek azt bizonyítják, hogy képes támogatni a házastársát a beilleszkedés folyamatában. ( 29 ) Az arányosság hiánya meglehetősen nyilvánvalóvá válik, mivel semmilyen mérlegelésre vagy egyensúlyi helyzet megteremtésére nem került sor egyrészt a „Prøve i Dansk 1” teszt sikeres teljesítésére vonatkozó igazolás hiánya, másrészt pedig a társadalmi és kulturális beilleszkedés – ami a fogadó országban munkával töltött 36 évből szükségképpen következik – vagy legalábbis azon egyéb tényezők között, amelyek bizonyíthatják, hogy a már a fogadó tagállam területén tartózkodó török munkavállaló szükség esetén képes támogatni a házastársa beilleszkedésének folyamatát.

35.

Az sem érthető, hogy a „Prøve i Dansk 1” teszt sikeres teljesítésének igazolása miért ilyen mértékben szükséges feltétele a házastárssal való családegyesítés engedélyezésének, hiszen a nemzeti szabályozásból kitűnik, hogy a házastársnak a családegyesítési célú tartózkodási engedély megszerzése esetén a Dániába érkezését követő hat hónapon belül szintén le kell tennie az általa végzendő kötelező tanfolyamok keretében szerzett készségek értékelésére szolgáló tesztet, amelynek a célja vélhetőleg szintén annak biztosítása, hogy a házastárs a Dánia területére való belépését követően sikeresen beilleszkedjen.

36.

Ezzel összefüggésben, anélkül hogy a nemzeti jogalkotó helyébe kívánnék lépni – sőt, éppen ellenkezőleg, a kialakított szabályozás megértésére törekszem –, nem tudom nem észrevenni azt az ellentmondást, amely abban áll, hogy X‑től megtagadják, hogy a házastársával való családegyesítés céljából tartózkodási engedélyt állítsanak ki, azzal az indokkal, hogy ez utóbbi nem bizonyította, hogy sikeresen teljesítette a „Prøve i Dansk 1” tesztet, amely annak tanúsítására szolgál, hogy a dán nyelvvel és a dán társadalommal kapcsolatos olyan alapvető ismeretekkel rendelkezik, amelyek hasznosak a házastársának a dán társadalomba való beilleszkedéséhez, miközben 2016‑ban munkavállalási célú tartózkodási engedélyt kapott, amelyet 2021‑ig meghosszabbítottak. ( 30 )

37.

Másodszor kétségtelen, hogy a kérdést előterjesztő bíróság, majd a dán kormány által ismertetett közigazgatási gyakorlatból kétségtelenül nem tűnik ki, hogy a gyakorlatban szisztematikusan elutasítanák a családegyesítés címén benyújtott, tartózkodási engedély iránti kérelmeket amiatt, hogy a házastárs nem felel meg a nyelvvizsga sikeres letételére vonatkozó feltételnek. ( 31 ) Mindez azonban nem teszi az említett gyakorlatot szükségképpen arányossá. Ehhez az is szükséges, hogy valóban lehetőség legyen az e követelménytől való eltérésre. Az iratokból kitűnik, hogy ezek az esetek rendkívül korlátozottak, és soha nem teszik lehetővé az egyes családegyesítési kérelmekhez kapcsolódó és a kérelmező személyére vonatkozó sajátos körülmények kellő figyelembevételét. Ezzel máris alátámasztottam, hogy még a fogadó állam nyelvét tökéletesen beszélő házastárs családegyesítés címén benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelmét is elutasítanák, ha a már e tagállamban tartózkodó török munkavállaló nem tudja igazolni a nyelvi teszt sikeres teljesítését. Ez véleményem szerint azt mutatja, hogy nincs szó valódi eltérésről, vagy legalábbis nem kerül sor az egyes ügyek sajátos körülményeinek kellő figyelembevételére. ( 32 )

38.

A dán kormány állításával ellentétben úgy vélem, hogy a jelen ügy tárgyát nem olyan típusú jogszabály képezi, mint amelyről az Udlændingenævnet ítélet ( 33 ) alapjául szolgáló ügyben volt szó. Ebben az ítéletben ugyanis a Bíróság egy olyan új korlátozásról foglalt állást, amely abban valósult meg, hogy a fogadó tagállam területén jogszerűen tartózkodó török munkavállaló gyermeke tekintetében leszállították a családegyesítés iránti kérelem benyújtásához előírt korhatárt. A Bíróság megállapította, hogy az ilyen intézkedés arányos, mivel a dán jog az alapeljárásban szereplő rendelkezés alkalmazása alóli kivételeket írt elő többek között abban az esetben, ha a gyermek mindenek felett álló érdeke ezt megköveteli, amely esetben a dán hatóságok kötelesek elvégezni a gyermek helyzetének egyedi értékelését, továbbá minden egyes esetben figyelembe kell venniük ezt az érdeket. ( 34 ) A jelen ügy abban különbözik ettől az ügytől, hogy a jelek szerint nem kerül sor olyan egyedi értékelés lefolytatására, amely magának a kérelmezőnek a nyelvi képességeire vagy beilleszkedési kilátásaira vonatkozik annak meghatározása érdekében, hogy el lehet‑e térni a munkavállalóval szemben előírt e követelménytől.

39.

Épp ellenkezőleg, az ügy iratainak elemzéséből kitűnik, ( 35 ) hogy különösen a Dánia nemzetközi kötelezettségvállalásaival kapcsolatos „különleges okok” alapján és kizárólag akkor térnek el a „Prøve i Dansk 1” teszt sikeres teljesítésére vonatkozó követelménytől, ha a török munkavállaló nem szólítható fel a családi életének a származási országában való folytatására anélkül, hogy ezzel meg ne sértenék a kötelezettségvállalásokban foglaltakat. ( 36 )

40.

Ilyen körülmények között a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja által eszközölt új korlátozás meghaladja a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket, amely cél – emlékeztetőül – azon házastárs sikeres beilleszkedésében áll, aki a fogadó tagállamban csatlakozni kíván a török munkavállalóhoz.

41.

Az elemzés eredményeként és a hivatkozott okok összessége alapján az olyan nemzeti intézkedés, mint a külföldiekről szóló törvény 9. §‑a (12) bekezdésének 5. pontja, amely a munkaerőpiacba jogszerűen beilleszkedett és az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállaló, valamint a házastársa családegyesítését az említett munkavállaló által sikeresen teljesített nyelvi teszttől teszi függővé az arról való megbizonyosodás érdekében, hogy e házastárs beilleszkedése a szóban forgó tagállam területére való belépését követően sikeres lesz, az 1/80 határozat 13. cikke értelmében vett „új korlátozásnak” minősül. Az ilyen korlátozás nem igazolt.

42.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az Østre Landsret (keleti fellebbviteli bíróság, Dánia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

Az olyan nemzeti intézkedés, amely a munkaerőpiacba jogszerűen beilleszkedett és az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállaló, valamint a házastársa családegyesítését az említett munkavállaló által sikeresen teljesített nyelvi teszttől teszi függővé az arról való megbizonyosodás érdekében, hogy e házastárs beilleszkedése a szóban forgó tagállam területére való belépését követően sikeres lesz, az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat 13. cikke értelmében vett „új korlátozásnak” minősül.

Az ilyen korlátozás nem igazolt.