1.

Fellebbezésével a Lietuvos geležinkeliai AB (a továbbiakban: LG) az Európai Unió Törvényszéke 2020. november 18‑iLietuvos geležinkeliai kontra Bizottság ítéletének (T‑814/17, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2020:545) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék egyrészt elutasította keresetét annyiban, amennyiben az az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39813 – Baltic Rail ügy) 2017. október 2‑án hozott C(2017) 6544 final bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítésére irányult, másrészt pedig korlátlan felülvizsgálati jogkörével élve csökkentette az e határozatban az LG‑vel szemben kiszabott bírság összegét, azt 20068650 euróban állapítva meg.

2.

A jelen ügyben a vitatott határozat erőfölénnyel való visszaélést állapított meg, amely abban állt, hogy az LG, amely a litván nemzeti vasúttársaság és pályahálózat‑működtető, leszerelt egy Litvániában található és a Lettországgal közös határig tartó, 19 km hosszú sínszakaszt (a továbbiakban: sínszakasz). A Bizottság szerint a sínszakasz ezen eltávolítása alkalmas volt arra, hogy megakadályozzon egy Lettországban letelepedett versenytárs vasúttársaságot abban, hogy belépjen a kőolajtermékek szállítására irányuló szolgáltatások litván piacára vagy legalábbis e belépést nehezebbé tette.

3.

A jelen fellebbezés első három jogalapja lényegében az erőfölénnyel való visszaélés fennállásának Törvényszék általi értékelése ellen irányul. A negyedik fellebbezési jogalap a bírság összegének értékelésére vonatkozik.

4.

A jelen fellebbezés egyrészt alkalmat kínál a Bíróságnak arra, hogy pontosítsa az erőfölénnyel való visszaélés megállapítására alkalmazandó kritériumokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, konkrétabban pedig, hogy egyértelművé tegye az 1998. november 26‑iBronner ítéletből (C‑7/97, a továbbiakban: Bronner‑ítélet, EU:C:1998:569) eredő, a hozzáférés vagy a szolgáltatás erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása „visszaélésszerű magatartásnak” minősítését lehetővé tévő kritériumokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat tartalmát. Másrészt e fellebbezés lehetővé teszi hasznos megállapítások rögzítését is a korlátlan felülvizsgálati jogkör Törvényszék általi gyakorlására vonatkozóan.

5.

A jogvita előzményeit, valamint a vitatott határozat tartalmát a megtámadott ítélet 1–48. pontja ismerteti. A jelen fellebbezés szempontjából ezek a következőképpen foglalhatók össze.

6.

Az LG a litván nemzeti vasúttársaság, amely e tagállamban székhellyel rendelkező közvállalkozás, amelynek egyedüli részvényese a litván állam. Vertikálisan integrált vállalkozásként az LG a vasúti pályahálózat‑működtető, amely ugyanakkor továbbra is a litván állam tulajdonában maradt, és ezzel egyidejűleg Litvániában vasúti szállítási szolgáltatásokat nyújt.

7.

Az Orlen Lietuva AB (a továbbiakban: Orlen) egy Litvániában székhellyel rendelkező, nyersolaj‑finomítással és finomított kőolajtermékek forgalmazásával foglalkozó vállalkozás. Az Orlen 100%‑ban a PKN Orlen SA lengyel vállalkozás leányvállalata. Tevékenységei keretében az Orlen különböző létesítményeket üzemeltet Litvániában, köztük egy jelentős finomítóüzemet (a továbbiakban: finomító), amely Bugeniaiban, Mažeikiai körzetben, Litvánia észak‑nyugati részén, a Lettországgal közös határ közelében található. E finomító a három balti államban az egyetlen ilyen típusú létesítmény. A 2000‑es évek végén az e finomítóból származó finomított kőolajtermékek 90%‑át vasúton szállították, így az Orlen az LG egyik legjelentősebb ügyfele volt.

8.

Ekkoriban az Orlen a finomítóban évente körülbelül 8 millió tonna finomított kőolajterméket állított elő. E termelés háromnegyedét exportra szánták, elsődlegesen tengeri úton a nyugat‑európai országok felé. Így 4,5–5,5 millió tonna finomított kőolajterméket szállítottak Litvánián keresztül vasúton a klaipėdai (Litvánia) tengeri terminálba. Az exportált termelés többi részét, azaz körülbelül 1–1,5 millió tonnát, szintén vasúton Lettországba vagy azon keresztül szállították, és elsősorban az észt és lett belföldi piacokon történő fogyasztásra szánták. Ezen, vasúton Lettországba vagy azon keresztül szállított termékek körülbelül 60%‑a a „Bugeniai–Mažeikiai–Rengė” vasútvonalat vette igénybe, vagyis egy olyan útvonalat, amely a Mažeikiai vasúti csomópont közelében található finomítótól a lettországi Rengė városába irányult, és amelyből 34 km haladt litván területen (a továbbiakban: a Lettország felé vezető rövid útvonal). A vasúton Lettországba vagy azon keresztül szállított termékek többi része a „Bugeniai–Kužiai–Joniškis–Meitene” vasútvonalon haladt, vagyis egy hosszabb útvonalon, amelyből 152 km haladt Litvánia területén (a továbbiakban: a Lettország felé vezető hosszú útvonal).

9.

Termékeinek a Lettország felé vezető rövid útvonalon történő szállítása céljából az Orlen az LG szolgáltatásait vette igénybe az útvonal litvániai része, vagyis a finomító és a lett határ közötti szállítás tekintetében. Az LG akkoriban alvállalkozási szerződést kötött a Latvijas dzelzceļš társasággal, a lett nemzeti vasúttársasággal (a továbbiakban: LDZ) az útvonal e litvániai részén történő szállítás céljából. Mivel nem rendelkezett a tevékenységeinek Litvánia területén történő önálló gyakorlásához szükséges szabályozói engedélyekkel, az LDZ az LG alvállalkozójaként tevékenykedett. A litván határ átlépését követően az LDZ az Orlen termékeinek szállítását különböző szerződések alapján folytatta Lettország területén.

10.

Az Orlen és az LG közötti üzleti kapcsolatokat, amelyek az LG litván vasúti hálózaton nyújtott szállítási szolgáltatásaira vonatkoztak, ideértve a Lettország felé vezető rövid útvonalon történő szállítási szolgáltatásokat is, egy 1999‑ben kötött megállapodás (a továbbiakban: 1999. évi megállapodás) szabályozta. Az LG által a szállítási szolgáltatások tekintetében alkalmazott díjak meghatározása mellett az 1999. évi megállapodás többek között tartalmazott egy konkrét kötelezettségvállalást is az LG részéről arra vonatkozóan, hogy az Orlen teheráruját a Lettország felé vezető rövid útvonalon szállítja a megállapodás teljes időtartama alatt, vagyis 2004‑ig.

11.

2008 elején kereskedelmi jogvita alakult ki az LG és az Orlen között az utóbbi által a kőolajtermékei szállításáért fizetett díjak tekintetében. E kereskedelmi jogvita miatt az Orlen mérlegelte annak lehetőségét, hogy közvetlenül kössön szerződést az LDZ‑vel a teherárujának a Lettország felé vezető rövid útvonalon végzett vasúti fuvarozására irányuló szolgáltatásokra vonatkozóan, valamint hogy áthelyezze tengeri exporttevékenységeit Klaipėdából (Litvánia) a Lettországban található rigai és ventspilsi tengeri terminálok felé.

12.

2008. június 12‑én megbeszélésre került sor az LG és az Orlen között, amelynek során ismertették ezen, az Orlen exporttevékenységének áthelyezésére vonatkozó tervet. Ezenkívül, mivel az Orlen egyoldalúan úgy döntött, hogy az LG által igényeltnél alacsonyabb tarifát alkalmaz, az LG 2008. július 17‑én választottbírósági eljárást indított az Orlen ellen.

13.

2008. július 28‑án az LG tájékoztatta az Orlent az 1999. évi megállapodás 2008. szeptember 1‑jei hatállyal történő felmondásáról. Az Orlen a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során hangsúlyozta, hogy az 1999. évi megállapodás 2008. szeptember 1‑jei hatállyal történő felmondását az LG három nappal azt követően jelentette be, hogy az Orlen hivatalosan árajánlatot kért az LDZ‑től annak érdekében, hogy felváltsa az LG szolgáltatásait körülbelül 4,5–5 millió tonna finomított kőolajterméknek a finomítóból a Lettország felé vezető rövid útvonalon a lett területen található tengeri terminálokba szállítása tekintetében. Az Orlen arra is utalt, hogy lehet, hogy az LG‑t közvetlenül az LDZ tájékoztatta az árajánlatkérésről.

14.

2008. szeptember 2‑án, a sínszakasz néhány tíz méteres deformálódásának (a továbbiakban: deformálódás) kimutatását követően az LG főként biztonsági okokra hivatkozva felfüggesztette a vasúti forgalmat a Mažeikiai és a Lettországgal közös határ között).

15.

2008. szeptember 3‑án az LG kijelölt egy, a helyi leányvállalatának vezetőiből álló vizsgálóbizottságot a deformálódás okainak kivizsgálása céljából. A vizsgálóbizottság két jelentést nyújtott be, nevezetesen a 2008. szeptember 5‑i vizsgálati jelentést és ugyanezen a napon a műszaki jelentést.

16.

A 2008. szeptember 5‑i vizsgálati jelentés szerint a deformálódást a sínszakasz szerkezetét alkotó számos elem fizikai megrongálódása okozta. E vizsgálati jelentés azt is megerősítette, hogy a forgalmat mindaddig fel kell függeszteni, „amíg az összes helyreállítási és javítási munkálat be nem fejeződik”.

17.

A 2008. szeptember 5‑i vizsgálati jelentésben szereplő észrevételeket megerősítette az ugyanezen a napon kelt műszaki jelentés, amely kizárólag a deformálódás helyére hivatkozott, és annak okát a sínszakasz szerkezetével kapcsolatos különböző problémákban jelölte meg. E műszaki jelentés megállapította, hogy a sínszakasz deformálódásának hatására bekövetkezett közlekedési balesetet „incidensnek” kell minősíteni, és hogy azt a sínszakasz felső szerkezeti elemeinek fizikai elhasználódása okozta.

18.

Az LDZ 2008. szeptember 29‑én, egy 2008. szeptember 22‑én tartott találkozót követően ajánlatot tett az Orlennek kőolajtermékei szállítására. Az Orlen szerint ez az ajánlat „konkrét és vonzó” volt. 2008. október 3‑án az LG megkezdte a sínszakasz teljes leszerelését. 2008 októberének végére a sínszakaszt teljesen leszerelte.

19.

2008. október 17‑én az Orlen levelet küldött az LDZ‑nek, amelyben megerősítette azon szándékát, hogy körülbelül 4,5 millió tonna kőolajterméket szállíttasson a finomítóból a lettországi tengeri terminálokba, majd 2009. február 20‑án találkozóra került sor, 2009 tavaszán pedig előrehaladottabb megbeszélésekre.

20.

2009 januárjában az LG és az Orlen tizenöt évre új általános szállítási megállapodást kötött 2024. január 1‑jéig (a továbbiakban: 2009. évi megállapodás). E megállapodás egy 2008. október 1‑jén kötött ideiglenes megállapodást váltott fel.

21.

Az Orlen és az LDZ közötti tárgyalások 2009. június végéig folytatódtak, amikor az LDZ kérelmet nyújtott be annak érdekében, hogy engedélyt kapjon a Lettország felé vezető rövid útvonal litvániai részén való működésre.

22.

2009. november 10‑én a választottbíróság megállapította, hogy az 1999. évi megállapodás LG általi egyoldalú felmondása jogellenes volt, és hogy e megállapodást úgy kell tekinteni, mint amely 2008. október 1‑jéig hatályban volt, amikor is az Orlen és az LG megkötötték a jelen indítvány 20. pontjában hivatkozott ideiglenes szállítási megállapodást.

23.

Az Orlen szerint az LDZ‑vel folytatott megbeszélések 2010 közepén megszakadtak, amikor végül úgy ítélte meg, hogy az LG‑nek nem áll szándékában rövid távon megjavítani a sínszakaszt. Ekkor az LDZ visszavonta a Lettország felé vezető rövid útvonal litvániai részén való működési engedély iránti kérelmét.

24.

2010. július 14‑én az Orlen az 1/2003/EK rendelet 7. cikke alapján hivatalos panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. ( 2 ) Panaszában az Orlen lényegében kifejtette, hogy a közte és az LG között fennálló kereskedelmi vita eredményeként az utóbbi leszerelte a sínszakaszt, ami elérhetetlenné tette a Lettország felé vezető rövid útvonalat, és arra kényszerítette az Orlent, hogy az egyetlen rendelkezésre álló útvonalat, nevezetesen a Lettország felé vezető hosszú útvonalat vegye igénybe termelése Lettországba szállításra vagy azon keresztül történő szállításra szánt részének vasúti szállítása céljából.

25.

Miután egyrészt kifogásközlést küldött az LG‑nek, majd tényállást közlő levelet küldött, amelyre vonatkozóan a felek benyújtották észrevételeiket, másrészt pedig meghallgatást tartott, a Bizottság 2017. október 2‑án elfogadta a vitatott határozatot.

26.

E határozatban a Bizottság két érintett piacot határozott meg, egyrészt a vasúti infrastruktúra üzemeltetésének upstream piacát, másrészt pedig a kőolajtermékek vasúti szállítására irányuló szolgáltatások nyújtásának downstream piacát (a továbbiakban: érintett piac).

27.

A vasúti infrastruktúra működtetése kapcsán érintett földrajzi piacot a litván nemzeti piacnak kell tekinteni. A kőolajtermékek vasúti szállítása kapcsán érintett földrajzi piacot illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a finomítóból a Klaipėda, Riga és Ventspils három tengeri terminálja felé történő vasúti árufuvarozás piacáról van szó.

28.

A Bizottság megállapította, hogy a litván nemzeti szabályozás alapján az LG de iure monopóliummal rendelkezik Litvániában a vasúti infrastruktúra működtetésének upstream piacán. E tekintetben a nemzeti szabályozás azt írta elő, hogy a nyilvános vasúti infrastruktúra a litván állam tulajdonában van, és az LG kezeli, annak működtetése érdekében.

29.

A Bizottság azt is megállapította, hogy lényegében az LG az egyetlen olyan vállalkozás, amely a kőolajtermékek vasúti szállítására vonatkozó szolgáltatások nyújtásának downstream piacán tevékenykedik, ami ennélfogva erőfölényt biztosít számára e piacon.

30.

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az LG Litvániában vasúti pályahálózat‑működtetőként visszaélt erőfölényével azáltal, hogy leszerelte a sínszakaszt, ami versenyellenes kiszorító hatást fejthetett ki a finomító és a szomszédos tengeri terminálok között az érintett piacon, akadályozva a piacra lépést, anélkül hogy fennállna ennek objektív igazolása. Közelebbről a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a sínszakasz teljes egészében való leszerelésével az LG olyan módszerekhez folyamodott, amelyek a szokásos verseny feltételeitől eltértek.

31.

E tekintetben a Bizottság először is rámutatott arra, hogy az LG tisztában volt azzal, hogy az Orlen az LDZ szolgáltatását felhasználva a lettországi tengeri terminálokra való váltást tervezi; másodszor arra, hogy az LG nagyon sietve, a szükséges források biztosítása nélkül és az újjáépítéséhez szükséges szokásos előkészítő lépések megtétele nélkül végezte el a sínszakasz leszerelését; harmadszor arra, hogy a sínszakasz felszámolása ellentétes az ágazat bevett gyakorlataival; negyedszer arra, hogy az LG‑nek tudomása volt arról, hogy a sínszakasz újjáépítésével fennállna a kockázata annak, hogy az Orlen termékeinek szállítására irányuló tevékenységét teljesen elveszíti; ötödször pedig arra, hogy az LG arra törekedett, hogy meggyőzze a litván kormányt, hogy ne építse újjá a sínszakaszt.

32.

A Bizottság megállapította, hogy a sínszakasz biztosította a legrövidebb és legkevésbé költséges útvonalat a finomítótól egy lettországi tengeri terminálig. A Bizottság véleménye szerint a Lettországhoz és az LDZ logisztikai bázisához való közelsége miatt ez az útvonal emellett igen előnyös lehetőséget kínált az LDZ számára a litván piacra való belépéshez.

33.

Az LG magatartásából eredő versenyellenes hatásokat illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a sínszakasz leszerelése alkalmas volt arra, hogy megakadályozza az LDZ piacra lépését, vagy legalábbis sokkal nehezebbé tette azt, noha a Bizottság szerint a sínszakasz leszerelését megelőzően az LDZ‑nek hihető lehetősége volt arra, hogy a finomítóból a Lettország felé vezető rövid útvonalon a lettországi tengeri terminálokhoz szállítsa az Orlen tengeri exportra szánt kőolajtermékeit. A sínszakasz felszámolása után a finomítóból a lettországi tengeri terminálok felé irányuló minden vasúti áruszállításnak sokkal hosszabb utat kellett megtennie Litvánia területén. A sínszakasz leszerelését követően az LDZ egyetlen lehetősége arra, hogy versenyezzen az LG‑vel, az volt, hogy a Klaipėda felé tartó útvonalon vagy a Lettország felé vezető hosszú útvonalon próbál meg tevékenykedni. Emiatt az LDZ‑nek a lettországi logisztikai bázisától nagy távolságra kellett volna működnie, és a versenytársa, az LG infrastruktúra‑szolgáltatásaitól függött volna. E körülmények között a Bizottság úgy vélte, hogy előzetes szempontból az LDZ olyan jelentős üzleti kockázatokkal szembesül, amelyeket kevésbé valószínű, hogy el tud viselni.

34.

A Bizottság továbbá úgy vélte, hogy az LG semmilyen objektív igazolást nem terjesztett elő a sínszakasz leszerelésével kapcsolatban, mivel a szolgáltatott magyarázatok nem állnak egymással összhangban, időnként kifejezetten ellentmondanak egymásnak, és nem meggyőzőek.

35.

A Bizottság 27873000 euró bírságot szabott ki az LG‑re, továbbá kötelezte, hogy szüntesse meg a jogsértést, és a vitatott határozat közlésének időpontjától számított három hónapon belül nyújtson be számára javaslatot az erre irányuló intézkedésekről.

36.

Az LG keresetet indított a Törvényszék előtt elsődlegesen a vitatott határozat megsemmisítése, másodlagosan pedig a kiszabott bírság összegének csökkentése iránt.

37.

A vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmének alátámasztására az LG öt jogalapra hivatkozott. E jogalapok közül az első lényegében az EUMSZ 102. cikk alkalmazása során az LG magatartásának visszaélésszerű jellegét illetően elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon és téves jogalkalmazáson alapul, a második az EUMSZ 102. cikk alkalmazása során a szóban forgó magatartás értékelését illetően elkövetett mérlegelési hibákon és téves jogalkalmazáson, a harmadik az EUMSZ 296. cikknek és az 1/2003 rendelet 2. cikkének a bizonyítékok elégtelensége és az indokolás hiánya miatti megsértésén, a negyedik – kizárólag az első részét tekintve – a bírság összegének megállapítása során elkövetett hibákon, míg az ötödik a korrekciós intézkedés előírását érintő hibákon.

38.

A bírság összegének csökkentése iránti kérelmében az LG több kifogásban és a negyedik jogalap második részében arra hivatkozott, hogy ez az összeg aránytalan, és lényegében először is az eladások értékének a Bizottság által a jogsértés súlya címén figyelembe vett százalékos arányát, másodszor a jogsértés időtartamát, harmadszor pedig azt a döntést vitatta, hogy az alapösszegbe elrettentés címén kiegészítő összeget építettek be.

39.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította az LG által mind a vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmének, mind pedig a bírság összegének csökkentése iránti kérelmének alátámasztására felhozott összes jogalapot. A Törvényszék ennek ellenére korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a bírság összegét 20068650 euróban állapította meg.

40.

Fellebbezésében az LG azt kéri, hogy a Bíróság:

41.

A Bizottság és az Orlen azt kéri, hogy a Bíróság:

42.

Fellebbezésének alátámasztására az LG négy jogalapra hivatkozik. Első három jogalapjával lényegében az erőfölénnyel való visszaélés fennállásának Törvényszék általi értékelését vitatja. Negyedik jogalapja a vele szemben kiszabott bírság Törvényszék által végzett értékelésére vonatkozik.

43.

A Bizottság úgy véli, hogy e jogalapokat el kell utasítani. Az Orlen az első három jogalap elutasítását kéri; észrevételei a negyedik jogalapra nem vonatkoznak.

44.

Mielőtt megkezdeném e jogalapok mindegyikének vizsgálatát, néhány eljárási jellegű előzetes észrevételt kell tenni.

45.

Egyrészt meg kell jegyezni, hogy az LG a fellebbezés alátámasztására felhozott jogalapok ismertetését megelőzően felidézi az álláspontja szerint releváns tényeket. Márpedig mind a Bizottság, mind az Orlen előadja, hogy ez az ismertetés megtévesztő és téves. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy az LG részéről a tények és bizonyítékok elferdítésére vonatkozó állítások hiányában a tények ezen felidézése egyáltalán nem releváns, mivel a Törvényszék már jogerősen elbírálta az összes ténybeli kérdést. Nem kell tehát határozni a tényállás említett felidézésének megtévesztő vagy téves jellegéről.

46.

Másrészt írásbeli észrevételeiben mind a Bizottság, mind az Orlen említést tesz az LG jelenlegi vezérigazgatója által kiadott, 2019. december 30‑i sajtóközleményről, amelyben bejelentették a sínszakasz felújításának befejezését, és amely a szóban forgó események kritikus értékelését tartalmazza. Meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság a tárgyaláson elismerte – mivel e dokumentum későbbi, mint a szóban forgó jogvita tényállása, semmilyen hatással nincs a vitatott határozat jogszerűségére, hatályára vagy értelmezésére és még kevésbé a megtámadott ítéletre.

47.

Első jogalapjával az LG lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 90–99. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem alkalmazta a Bronner ítéletben az alapvető infrastruktúrákhoz való hozzáférés megtagadására vonatkozóan megállapított kritériumokat annak meghatározásához, hogy a sínszakasz leszerelése az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélésszerű magatartásnak minősülhet‑e.

48.

Először is az LG megjegyzi, hogy a megtámadott ítélet 226. pontjában a Törvényszék a Bizottsághoz hasonlóan úgy ítélte meg, hogy a sínszakasz leszerelése visszaélésszerű magatartásnak minősül, mivel piacról kiszorító hatást gyakorolhat az LDZ‑re, amennyiben megnehezíti a piacra lépését, és kevésbé kedvező feltételekhez kötötte azt, minthogy az LDZ kénytelen volt az Orlent a Lettország felé vezető hosszú útvonalon kiszolgálni, amely ugyanahhoz a piachoz tartozott, mint a rövid útvonal. Így az LG szerint a jelen ügyben felmerült jogi probléma abban a kérdésben foglalható össze, hogy az EUMSZ 102. cikk kötelezi‑e az LG‑t arra, hogy biztosítsa az LDZ számára a sínszakaszhoz való hozzáférést.

49.

Márpedig a Bronner ítéletből kitűnik, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás csak akkor köteles ilyen hozzáférést biztosítani, ha annak megtagadása alkalmas a hozzáférést kérő piacán a verseny teljes mértékben való megszüntetésére, ha e megtagadást nem lehet objektíve indokolni, valamint ha a hozzáférés maga elengedhetetlen e személy tevékenységének gyakorlásához. E három együttes feltétel a jelen ügyben nem teljesül, különösen mivel a sínszakaszhoz való hozzáférés nem „elengedhetetlen” ahhoz, hogy az LDZ az LG‑vel versenyezzen az érintett piacon. A megtámadott ítélet 90–99. pontjában a Törvényszék azonban tévesen állapította meg, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben nem releváns. Ennek során négyszer alkalmazta tévesen a jogot.

50.

Először is, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában megállapított, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában nem létezik olyan szabály, amely szerint a Bronner ítéletben kifejtett kritériumok (a továbbiakban: Bronner kritériumok) csak akkor alkalmazhatók, ha szükséges az erőfölényben lévő vállalkozás arra való ösztönzésének védelme, hogy befektessen az alapvető infrastruktúrákba. Jacobs főtanácsnok Törvényszék által idézett indítványa ( 3 ) sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy létezik ilyen szabály.

51.

Másodszor, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 92. pontjában megállapított, nem létezik olyan szabály, amely szerint a Bronner kritériumok nem alkalmazhatók, ha a hatályos keretszabályozás már (előzetesen) szolgáltatásnyújtási kötelezettséget ír elő. Mindenekelőtt ugyanis e teszt ilyen esetben való alkalmazásának mellőzése azt jelentené, hogy a nemzeti jog vagy a másodlagos uniós jog határozza meg az elsődleges jog hatályát, ami összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog elsőbbségével és az uniós versenyjog Unió egész területén való koherens alkalmazásának követelményével. Továbbá az EUMSZ 102. cikk szerinti utólagos ellenőrzés és az előzetes szabályozás eltérő célokat szolgálnak. Egyébiránt ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, ha a szabályozott ágazatokban működő vállalkozásokat az EUMSZ 102. cikk alapján eltérő jogi kritériumok alá vonnák. Végül a jelen ügyben a sínszakasz leszerelésekor az LG‑t nem terhelte semmilyen kötelezettség arra vonatkozóan, hogy az LDZ számára hozzáférést biztosítson a sínszakaszhoz, mivel ez utóbbi nem kért és nem is kapott engedélyt a Litvániában való működésre. E körülmény lehetővé teszi a jelen ügy megkülönböztetését a 2018. december 13‑iSlovak Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑851/14, EU:T:2018:929) alapjául szolgáló ügytől, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a Bronner ítéletben megállapított kritériumok nem alkalmazhatók, ha a keretszabályozás már szolgáltatási kötelezettséget ír elő.

52.

Harmadszor, az általános keretszabályozás Törvényszék által a megtámadott ítélet 96. és 97. pontjában hivatkozott egyetlen rendelkezése sem írja elő az LG‑hez hasonló pályahálózat‑működtető számára azt a feltétlen jogi kötelezettséget, hogy hozzáférést biztosítson a hálózata útjának minden egyes pályaszakaszához, különösen akkor, ha alternatív útvonalak állnak rendelkezésre. E rendelkezések egyike sem ír elő abszolút kötelezettséget az elhasználódott sínszakasz olyan megoldás alkalmazásával történő helyreállítására, amelyet a pályahálózat‑működtető hatástalannak és gazdaságilag észszerűtlennek tart. A 2001/14/EK irányelv ( 4 ) (5) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikke ugyanis csak a már létező és üzembe helyezett vasúti infrastruktúrához való, egyenlő feltételeken alapuló és hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést ír elő. Ugyanígy ezen irányelv 29. cikkének (1) bekezdése csak általános kötelezettséget ír elő arra vonatkozóan, hogy vasúti közlekedési baleset esetén „minden szükséges intézkedést [meg kell tenni] a szokásos állapot visszaállítására”.

53.

Negyedszer, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 93. pontjában megállapított, egyetlen jogszabály sem utal arra, hogy a Bronner kritériumok ne lennének alkalmazhatók akkor, ha az erőfölény állami monopóliumból ered. Ilyen megfontolás nem vezethető le a 2012. március 27‑iPost Danmark I. ítélet (C-209/10, EU:C:2012:172) Törvényszék által idézett 23. pontjából, amely csak egy általános jellegű megjegyzést tartalmaz, amely szerint figyelembe kell venni azt a körülményt, amikor az erőfölény fennállása korábbi jogi monopóliumból ered. A jelen ügyhöz hasonló esetben nem annak meghatározásáról van szó, hogy az LG köteles volt‑e hozzáférést biztosítani egy korábban állami forrásokból létrehozott működő hálózathoz, hanem arról, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében köteles volt‑e saját forrásait befektetni egy elhasználódott létesítmény javításába és cseréjébe annak érdekében, hogy a piacra lépést könnyebbé és előnyösebbé tegye egy konkrét downstream versenytárs számára. E két társaság érdekeinek mérlegelése áll a Bronner ítéletben megállapított kritériumok középpontjában. Végül ugyanezen következtetést nem kérdőjelezheti meg az uniós bíróság által olyan helyzetekben rögzített alacsonyabb küszöbre való hivatkozás, amelyek nem járnak az érdekek ilyen mérlegelésével. ( 5 )

54.

A jelen jogalap elemzésének [3. pont] megkönnyítése érdekében először a Bronner ítéletet kell elhelyezni az EUMSZ 102. cikk normatív környezetében [1. pont], majd fel kell idézni a Törvényszék elemzését, amelyet az LG vitat 2. pont].

55.

Előzetesen emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 102. cikk szerint a belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos egy vagy több vállalkozásnak a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Az erőfölényben lévő vállalkozás különös felelősséggel tartozik tehát azért, hogy magatartása ne csorbítsa a belső piacon a hatékony és torzulásmentes versenyt. ( 6 )

56.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 102. cikk értelmében vett „erőfölénnyel való visszaélés” fogalma a szóban forgó magatartás objektív értékelésén alapul. E fogalom az erőfölényben lévő vállalkozás olyan magatartásaira vonatkozik, amelyek hatására – olyan piacon, ahol pontosan a szóban forgó vállalkozás jelenlétének következtében a verseny már meggyengült – a termékeknek és a szolgáltatásoknak a gazdasági szereplők által nyújtott teljesítésen alapuló rendes versenyét jellemző eszközöktől eltérő eszközökkel akadályozzák a piacon még létező versenyszint fenntartását vagy e verseny fejlődését. ( 7 )

57.

Így a kiszorításra irányuló magatartásokat illetően, amely kategóriába a szóban forgó magatartás tartozik, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az ilyen magatartások visszaélésszerű jellege többek között azt feltételezi, hogy e magatartás alkalmas a verseny korlátozására, és különösen a kifogásolt kiszorító hatások kiváltására, és ezt az értékelést az említett magatartást övező releváns ténybeli körülmények összességére tekintettel kell elvégezni. ( 8 )

58.

Ezen általános jellegű pontosításokra tekintettel kell elemezni a „nélkülözhetetlen eszközöknek” (essential facilities) – abban az értelemben, hogy ezek nélkülözhetetlenek valamely tevékenység adott piacon történő folytatásához, mivel nem létezik tényleges vagy lehetséges helyettesítőjük és ily módon az azokhoz való hozzáférés megtagadása a verseny teljes megszüntetéséhez vezethet – ( 9 ) minősülő infrastruktúrára vonatkozó ítélkezési gyakorlatot Ez az ítélkezési gyakorlat lényegében azokra a körülményekre vonatkozik, amelyek között az erőfölényben lévő vállalkozás részéről a „szolgáltatás megtagadása” ( 10 ) a versenytársak felé erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet. Az úgynevezett „nélkülözhetetlen eszközök” elméletéből ( 11 ) eredő ezen ítélkezési gyakorlat olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a kizárólagos jog szabad gyakorlása a belső piacon fennálló torzulásmentes verseny érdekében korlátozható. ( 12 )

59.

Mindenekelőtt hangsúlyozom, hogy az uniós bíróság hagyományosan úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatásnyújtás ilyen megtagadása önmagában nem minősülhet erőfölénnyel való visszaélésnek. ( 13 ) Az ilyen megtagadás ugyanis csak kivételes körülmények között, a tulajdonhoz való jog gyakorlása útján valósíthat meg ilyen visszaélést. Bár a Bíróság első ítéletei lehetővé tették a szolgáltatásnyújtási kötelezettség kivételes jellegének elismerését, ( 14 ) a Bronner ítélet szilárdította meg az erre vonatkozó releváns kritériumokat.

60.

Emlékeztetőül, a Bronner ítélet arra a kérdésre vonatkozott, hogy erőfölénnyel való visszaélésének minősül‑e az, ha egy olyan sajtóvállalkozás, amely valamely tagállamban a napilapok piacán nagyon jelentős részesedéssel rendelkezik, és amely az e tagállam területén nemzeti szinten létező egyetlen kézbesítési rendszert működteti, megfelelő díjazás mellett megtagadja az említett rendszerhez való hozzáférést egy olyan versenytárs napilap kiadója számára, amely alacsony példányszáma miatt nem képes gazdaságilag észszerű feltételek mellett, egyedül vagy más kiadókkal együttműködve saját kézbesítési rendszer létrehozására és működtetésére.

61.

E kérdésre válaszul, és a korábbi ítélkezési gyakorlata alapján ( 15 ) a Bíróság a Bronner ítélet 41. pontjában kimondta, hogy ahhoz, hogy valamely szolgáltatáshoz való hozzáférés erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélésnek minősüljön, az szükséges, hogy i. e megtagadás alkalmas legyen arra, hogy teljesen megszüntesse a szolgáltatást igénylő által támasztott piaci versenyt, hogy ii. ez a megtagadás ne legyen objektíve igazolható, és hogy iii. a szolgáltatás maga nélkülözhetetlen legyen a szolgáltatást igénylő tevékenységének gyakorlásához abban az értelemben, hogy az említett kézbesítési rendszernek nem létezik semmilyen valódi vagy lehetséges alternatívája (Bronner kritériumok).

62.

Közelebbről a nélkülözhetetlenség kritériumát illetően a Bronner ítélet 43. és 44. pontjából kitűnik, hogy annak eldöntéséhez, hogy valamely termék vagy szolgáltatás nélkülözhetetlen‑e ahhoz, hogy valamely vállalkozás meghatározott piacon gyakorolni tudja a tevékenységét, meg kell vizsgálni, hogy léteznek‑e alternatív megoldást jelentő termékek vagy szolgáltatások, még ha azok kevésbé előnyösek is, és hogy léteznek‑e olyan műszaki, szabályozási vagy gazdasági akadályok, amelyek lehetetlenné vagy legalábbis észszerűtlenül nehézzé teszik minden, az említett piacon működni kívánó vállalkozás számára, hogy adott esetben más vállalkozásokkal együttműködve alternatív termékeket vagy szolgáltatásokat állítsanak elő. Ezen ítélet 46. pontja szerint ahhoz, hogy meg lehessen állapítani gazdasági jellegű akadályok fennállását, legalábbis azt kell bizonyítani, hogy e termékek vagy szolgáltatások előállítása gazdaságilag nem jövedelmező olyan mértékű gyártás esetén, amely összehasonlítható a létező terméket vagy szolgáltatást ellenőrző vállalkozás általi gyártás mértékével.

63.

Amint azt Jacobs főtanácsnok a Bronner ügyre vonatkozó indítványában ( 16 ) lényegében kifejti, a nélkülözhetetlenségi kritérium kiválasztása, valamint a verseny teljes megszüntetésének kockázatára vonatkozó feltétel két célnak felel meg.

64.

Egyrészt jogi szempontból az ilyen, a bizonyítás szempontjából szigorú kritériumok előírása arra irányul, hogy védje a vállalkozásnak a szerződéses partnerei megválasztásához és a tulajdonával való szabad rendelkezéshez való jogát, amely elveket a tagállamok jogrendszereiben általános jelleggel elismerik, és amelyek olykor alkotmányos jellegűek. A szolgáltatás megtagadására vonatkozó minden elemzésnek ugyanis abból az elvből kell kiindulnia, hogy valamely vállalkozásnak, függetlenül attól, hogy erőfölényben van‑e, joga van arra, hogy szerződést kössön és hogy saját javaival szabadon rendelkezzen. Ennélfogva minden olyan, az EUMSZ 102. cikk szerinti beavatkozás, amely az erőfölényben lévő vállalkozás számára (teljes vagy részleges) szolgáltatásnyújtási kötelezettséget ír elő versenytársai felé, egyértelműen sértheti e jogot, és azt gondosan mérlegelni, illetve indokolni kell. ( 17 ) Amint azt a Bíróság a Slovak Telekom ítéletben kifejtette, „annak megállapítása, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás visszaélt a helyzetével, mivel megtagadta a versenytárssal való szerződéskötést, azzal a következménnyel jár, hogy e vállalkozás köteles lesz e versenytárssal szerződést kötni. Márpedig az ilyen kötelezettség különösen sérti az erőfölényben lévő vállalkozás szerződési szabadságát és tulajdonhoz való jogát, mivel egy vállalkozás, még ha erőfölényben van is, főszabály szerint továbbra is szabadon megtagadhatja a szerződéskötést és az általa saját szükségleteire kialakított infrastruktúra használatát”. ( 18 ) Ebből következik, hogy álláspontom szerint minden olyan megközelítés, amely ezen ítélet szigorú értelmezését és alkalmazását jelenti, ellentmond e mögöttes célnak. ( 19 )

65.

Másrészt gazdasági szempontból a Bronner kritériumok célja, hogy hosszú távon előnyben részesítsék a versenyt a fogyasztók érdekében, lehetővé téve a társaság számára, hogy saját használatra tartsa fenn az általa fejlesztett eszközöket. A Bronner kritériumok célja tehát annak biztosítása, hogy az erőfölényben lévő helyzetben lévő vállalkozás számára az infrastruktúrájához való hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettség végső soron ne akadályozza meg a versenyt azáltal, hogy e vállalkozás számára csökkenti az ilyen infrastruktúra létrehozására való eredeti ösztönzést. Az erőfölényben lévő vállalkozást ugyanis kevésbé ösztönöznék arra, hogy infrastrukturális beruházásokat hajtsanak végre, ha versenytársai – igényük esetén – részesülhetnének az abból származó előnyökből. E tekintetben nem szabad szem elől téveszteni, hogy az EUMSZ 102. cikk elsődleges célja a versenytorzulás megakadályozása és különösen a fogyasztók érdekeinek védelme, nem pedig a versenytársak helyzetének védelme. ( 20 ) Az EUMSZ 102. cikk szerinti szolgáltatásnyújtási kötelezettségre tehát csak akkor lehet hivatkozni, ha a szolgáltatás megtagadása kellően súlyosan sérti a versenyt, pontosabban a fogyasztók érdekeit. Így a Bíróság több alkalommal elismerte, hogy a verseny szempontjából, noha az, hogy valamely vállalkozást erőfölénnyel való visszaélés miatt elmarasztalnak, mivel megtagadta a szerződéskötést valamely versenytárssal, rövid távon elősegíti a versenyt, hosszú távon a verseny fejlődése szempontjából és a fogyasztók érdekében általában az a kedvező, ha valamely társaság a saját használatára tarthatja fenn a tevékenysége érdekében általa kialakított létesítményeket. Az ilyen szolgáltatásnyújtási kötelezettség fennállása alááshatja a vállalatok törekvését a befektetések és az innováció területén, és ezzel valószínűleg kárt okoz a fogyasztóknak. Pontosabban az a tény, hogy tudják, hogy akaratuk ellenére előírható számukra szolgáltatásnyújtási kötelezettség, arra vezethet, hogy (erőfölényben lévő vagy várhatóan erőfölénybe kerülő) vállalkozások nem fektetnek be, vagy legalábbis kevesebbet fektetnek be a szóban forgó tevékenységbe. Hasonlóképpen, a versenytársak az erőfölényben lévő vállalkozás által eszközölt befektetéseket megpróbálhatják könnyebben és ingyenesen kihasználni (free-riding), ahelyett hogy maguk fektetnének be. E következmények egyike sem áll hosszú távon a fogyasztók érdekében. Következésképpen, ha az erőfölényben lévő vállalkozás megtagadja az általa a saját tevékenysége érdekében kialakított infrastruktúrához való hozzáférést, e vállalkozás arra való kötelezése, hogy adjon hozzáférést, versenypolitikai szempontból csak akkor indokolható, ha az erőfölényben lévő vállalkozás valóban uralja az érintett piacot. ( 21 )

66.

E megfontolások fényében kell megvizsgálni az LG azon érveit, amelyek azt kifogásolják, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság helyesen tekintett el annak értékelésétől, hogy a vitatott magatartás megfelel‑e a Bronner kritériumoknak.

67.

Emlékeztetek arra, hogy azt az érvet, amely szerint a Bizottságnak a vitatott határozatban a Bronner kritériumokat kellett volna alkalmaznia, az elsőfokú eljárásban is előterjesztették. ( 22 ) E tekintetben a Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor nem értékelte, hogy a vitatott magatartás megfelelt‑e Bronner kritériumoknak és elegendő volt – az esetleges objektív igazolásra is figyelemmel – annak bizonyítása, hogy versenykorlátozásra, és különösen a piacra lépés akadályozására alkalmas magatartásról van szó ( 23 ).

68.

A Törvényszék e következtetését az alábbi érvelésre alapozta. Először is emlékeztetett arra, hogy a Bronner kritériumok célja annak biztosítása, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás számára előírt, az infrastruktúrájához való hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettség végső soron ne akadályozza a versenyt azáltal, hogy csökkenti az ilyen infrastruktúra építésére irányuló kezdeti ösztönzést e vállalkozás számára ( 24 ). Mindazonáltal a Törvényszék szerint az erőfölényben lévő vállalkozás arra való ösztönzésének védelmére irányuló ilyen követelmény, hogy befektessen az alapvető infrastruktúrákba, nem áll fenn akkor, ha az alkalmazandó szabályozási keret már előír szolgáltatásnyújtásra irányuló kötelezettséget az erőfölényben lévő vállalkozás számára, vagy ha a vállalkozás által a piacon megszerzett erőfölény korábbi állami monopóliumból ered ( 25 ). Márpedig a jelen ügyben ez volt a helyzet.

69.

Közelebbről egyrészt a Bronner kritériumok kizárólag a valamely szolgáltatáshoz vagy termékhez való hozzáférés nyújtására vonatkozó jogszabályi kötelezettség hiányában alkalmazandók, mivel ilyen kötelezettség fennállása esetén a gazdasági ösztönzők szükséges mérlegelését a jogalkotó már elvégezte az ilyen kötelezettség előírásakor. Márpedig a jelen ügyben a litván vasúti pályahálózat működtetőjeként az LG feladata mind az uniós jog, mind a nemzeti jog alapján a nyilvános vasúti infrastruktúrákhoz való hozzáférés biztosítása ( 26 ).

70.

Másrészt a befektetésre való ösztönzés védelmének követelménye nem áll fenn akkor, ha – mint a jelen ügyben is – az erőfölény jogi monopóliumból ered, és a vállalkozás nem fektetett be az infrastruktúra megvalósításába, mivel azt állami forrásokból építették és fejlesztették ki ( 27 ).

71.

Elsősorban, az első jogalap megalapozottságának értékelése céljából meg kell vizsgálni azon előfeltevés megalapozottságát, amelyen az LG teljes érvelése alapul, vagyis hogy a jelen ügy abban a kérdésben foglalható össze, hogy az EUMSZ 102. cikk kötelezi‑e az LG‑t arra, hogy biztosítsa az LDZ számára a sínszakaszhoz való hozzáférést. ( 28 ) Más szóval azt kell eldönteni, hogy a jelen tényállás olyan ügynek minősül‑e, amelyben a szóban forgó magatartás „a szolgáltatás megtagadásának” minősül, így alkalmazni kell a Bronner kritériumokat.

72.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék megerősítette a kifogásolt magatartás vitatott határozatban szereplő minősítését (lásd a megtámadott ítélet 84. pontját), és úgy vélte, hogy ez a magatartás magából a sínszakasz leszereléséből áll, függetlenül attól, hogy ezen az útvonalon 2008. szeptember 2‑án felfüggesztették a forgalmat, és attól, hogy azt nem javították ki. Ezzel a Törvényszék a sínszakasz leszerelését hallgatólagosan a visszaélés önálló és eltérő formájaként, nem pedig a „hozzáférés megtagadásaként” kezelte. ( 29 ) Ebből a szempontból emlékeztetett a Törvényszék helyesen a megtámadott ítélet 85. pontjában arra, hogy az EUMSZ 102. cikkben szereplő visszaélésszerű magatartások listája nem kimerítő jellegű, így a visszaélésszerű magatartások e rendelkezésben szereplő felsorolása nem meríti ki az uniós jog által tiltott erőfölénnyel való visszaélés minden módját.

73.

A szóban forgó magatartás e minősítése számomra helyesnek tűnik. Egyrészt ugyanis az LDZ, az LG potenciális versenytársa az érintett piacon, technikailag még a sínszakasz leszerelése után is hozzáférhetne a litván vasúthálózathoz más útvonalakon. Másrészt a jogvita előzményeiből kitűnik, hogy az LG egyáltalán nem tagadta meg a szóban forgó földrajzi piac vonatkozásában a kőolajtermékek vasúti szállítására irányuló szolgáltatások nyújtásához való hozzáférést. ( 30 )

74.

Márpedig a hozzáférés kifejezett megtagadásának hiányában felmerül a kérdés, hogy e magatartás a „hozzáférés megtagadásával” kapcsolatos ügyekkel közös problémát jelent‑e, amennyiben a sínszakasz leszerelésével a finomítóból a lett tengeri terminál felé irányuló összes vasúti szállításnak sokkal hosszabb útvonalat kellett igénybe vennie Litvánia területén, ami az LDZ‑t olyan kereskedelmi kockázatoknak tette ki, amelyeket kevésbé volt képes vállalni. Ebből a szempontból a szóban forgó magatartás a hozzáférés hallgatólagos megtagadásának (constructive refusal to supply) tekinthető, vagyis olyan magatartásnak, amely de facto ugyanarra az eredményre vezet, mint a hozzáférés (kifejezett) megtagadása.

75.

Bár a szóban forgó magatartás a „hozzáférés megtagadására” vonatkozó ügyekkel közös problémakört vet fel – különösen mert ugyanazokkal a kizáró hatásokkal járhat – meg kell vizsgálni, hogy a Bronner ítélet értelmében vett megtagadás alkotóelemei is fennállnak‑e, így e magatartást ezen ítélet szempontjából kell‑e vizsgálni. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az ilyen magatartásnak, amely technikailag nem minősül a „hozzáférés megtagadásának”, meg kell‑e ennek ellenére felelnie a Bronner ítélet feltételeinek ahhoz, hogy visszaélésszerűnek lehessen minősíteni, vagy e minősítéshez elegendő‑e – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 98. pontjában megjegyezte – az, hogy a szóban forgó magatartás versenyellenes hatásokkal járhatott.

76.

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a teljes vagy részleges hozzáférés bármely problémaköre nem vonja szükségszerűen maga után a Bronner hozzáférés megtagadásával kapcsolatban meghatározott kritériumok alkalmazását. A Bíróság ugyanis a Slovak Telekom ítéletben kimondta, hogy ha az erőfölényben lévő vállalkozás hozzáférést biztosít az infrastruktúrájához, de e hozzáférést, a szolgáltatások nyújtását vagy az áruk értékesítését tisztességtelen feltételektől teszi függővé, a Bronner ítéletben megállapított feltételek nem alkalmazandók. Kétségtelen, hogy amennyiben az ilyen infrastruktúrához való hozzáférés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai nyereségesen működhessenek egy downstream piacon, még inkább valószínű, hogy az e piacon tanúsított tisztességtelen magatartások legalább potenciális versenyellenes hatásokkal járnak, és az EUMSZ 102. cikk értelmében vett visszaélésnek minősülnek. Mindazonáltal, ami a hozzáférés megtagadásán kívüli egyéb magatartásokat illeti, az ilyen nélkülözhetetlen jelleg hiánya önmagában nem meghatározó az erőfölényben lévő vállalkozás által tanúsított, potenciálisan visszaélésszerű magatartások vizsgálata szempontjából. ( 31 ) Amint azt a Bíróság megállapította, a Bronner ítéletből nem vonható le az a következtetés, hogy a szolgáltatásnyújtás visszaélésszerű megtagadása fennállásának megállapításához szükséges feltételeket azon magatartás visszaélésszerű jellegének megítélése keretében is szükségszerűen alkalmazni kellene, amely abban áll, hogy a szolgáltatások nyújtását vagy a termékek értékesítését kedvezőtlen vagy olyan feltételektől teszi függővé, amelyek a vevőt adott esetben nem érdeklik, mivel az ilyen magatartások ugyanis önmagukban megvalósíthatják a szolgáltatásnyújtás megtagadásától eltérő visszaélés egy önálló formáját. ( 32 )

77.

Pontosan ez a helyzet a szóban forgó ügyben.

78.

Először is, a szóban forgó magatartás ismertetése alapján meg kell állapítani, hogy a sínszakasz leszerelése az infrastruktúra független megsemmisülését jelentette, amely megakadályozza annak nemcsak a versenytársak – mint például az LDZ – általi használatát, hanem annak LG általi használatát is. Következésképpen ez az eset egyértelműen eltér a hozzáférés megtagadására vonatkozó ügyektől, ahol az erőfölényben lévő vállalkozást egyáltalán nem érte infrastrukturális veszteség. Éppen ellenkezőleg, az ügy irataiból az látszik kitűnni, hogy e magatartást semmi más nem igazolása, mint a versenytársaknak való károkozás. Következésképpen e magatartás nem tartozik az érdemeken alapuló verseny körébe, és véleményem szerint a versenyjoggal kapcsolatos szakirodalomból ismert „leplezetlen korlátozásokkal” (naked restrictions) mutat hasonlóságot ( 33 ).

79.

Másodszor, amint arra az Orlen helyesen rámutat, a szóban forgó magatartás lényeges jellemzője, hogy a „kiszorító árazás” logikáját követi. Az LG ugyanis – csakúgy, mint a kiszorító árazás esetében – úgy döntött, hogy megsemmisít, tehát feláldoz egy értéket, a sínszakaszt, megakadályozva ezáltal annak igénybevételét, így azt ő sem használhatta és nem tehetett szert jövedelemre, miközben nem tette lehetővé, hogy azt harmadik személyek is használhassák. Márpedig a kiszorító árazás területén ( 34 ) az LG fellépésének egyetlen észszerű magyarázata az a monopoljellegű előny lehetett, amelyet e vállalkozás az LDZ piacról való kizárásából húz. Ebből következik, hogy a jelen ügy nem ugyanazt a logikát követi, mint a hozzáférés megtagadásával kapcsolatos ügyek. A jelen ügyben ugyanis a versenytársakat kiszorító versenyellenes hatások a rövid távú veszteség logikáján alapulnak a közép- és hosszútávú nyereség elérése érdekében, míg a hozzáférés megtagadására vonatkozó ügyeket szükségszerűen az azonnali nyereség logikája jellemzi.

80.

Harmadszor megállapítom, hogy a Bronner kritériumok akkor alkalmazandók – ahogyan azt a közelmúltban a Slovak Telekom ítélet 47. pontja megerősítette –, ha „a verseny fejlődése szempontjából és a fogyasztók érdekében általában az a kedvező, ha valamely társaság a saját használatára tarthatja fenn a tevékenysége érdekében általa kialakított létesítményeket” ( 35 ). Ebből következik, hogy a Bronner kritériumok logikája is az infrastruktúra fenntartásán alapul. Márpedig a jelen ügyben valamely infrastruktúra önkéntes, helyreállítás nélküli megsemmisítése jellegénél fogva nem felel meg az említett kritériumok belső logikájának, mivel az LG‑nek semmilyen előnye nem származik abból a befektetésből, amelyet saját infrastruktúráiba eszközölt.

81.

Negyedszer azt is megállapítom, hogy a jelen ügyben ahhoz, hogy az LG megszüntesse a szóban forgó visszaélést, nem volt szükséges, hogy vagyoni eszközt ruházzon át, sem pedig az, hogy olyan személyekkel kössön szerződéseket, akiket nem választott ki. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bizottság a vitatott határozatban bírságot szabott ki az LG‑re és kötelezte a jogsértés megszüntetésére. Mindazonáltal nem kötelezte az LG‑t arra, hogy hozzáférést biztosítson az LDZ számára a szóban forgó piachoz. ( 36 ) Következésképpen a visszaélés megállapítása nem jár azzal a következménnyel, hogy e vállalkozás kénytelen lenne e versenytárssal szerződést kötni, ami a Slovak Telekom ítélet értelmében „különösen sértené a szerződéskötési szabadságát és tulajdonhoz való jogát”. ( 37 )

82.

Ebből következik, hogy a sínszakasz leszerelése annak ellenére, hogy összehasonlítható kiszorító hatással járó közös elutasítási problémát vet fel, nem vizsgálható a Bronner kritériumok alkalmazásával.

83.

Következésképpen, mivel a fellebbezés első jogalapja kizárólag egy jogilag téves előfeltevésen alapul, vagyis azon, hogy a szóban forgó magatartás a Bronner ítélet értelmében vett „szolgáltatás megtagadásának” minősül, azt javaslom, hogy a Bíróság teljes egészében utasítsa el azt, anélkül hogy elemezni kellene az LG kifogásait, amelyek szükségszerűen hatástalanok.

84.

Másodsorban és a teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a Bronner kritériumok alkalmazásának mellőzése a jelen ügyben azok céljára tekintettel is igazolt.

85.

Egyrészt az erőfölényben lévő vállalkozás tulajdonhoz való jogának védelme szempontjából magából a Bronner ügyben hozott ítéletből és a későbbi ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az ebben az ítéletben kialakított kritériumok az erőfölényben lévő vállalkozás tulajdonában lévő, főszabály szerint a saját befektetését tükröző infrastruktúrára alkalmazandók ( 38 ). Márpedig a jelen ügyben, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 94. és 95. pontjában rámutat, nem vitatott egyrészt, hogy az érintett infrastruktúra nem az LG tulajdonában álló létesítmény (amely nem rendelkezik kizárólagos tulajdonjoggal, és kizárólag a litván állam tulajdonában álló vasúti infrastruktúrákat üzemeltet), másrészt pedig, hogy az LG nem fektetett be a litván vasúti hálózatba, mivel azt felépítették és felépítették. Ennélfogva nem állnak fenn olyan indokok, amelyek igazolnák a tulajdonhoz való jog védelmére irányuló magasabb bizonyítási követelmények alkalmazását, mint például a Bronner‑kritériumok által előírt követelmények. Ugyanígy a szerződési szabadság bármely sérelme sem fogadható el olyan időpontban, amikor az LG vasúti pályahálózat‑működtetőként jár el, így többek között köteles biztosítani a nyilvános vasúti infrastruktúrához való hozzáférést.

86.

Másrészt gazdasági szempontból – ahogyan arra lényegében az Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 92. pontjában helyesen rámutatott – erősen sérül az erőfölényben lévő vállalkozás arra való ösztönzése, hogy alapvető infrastuktúrákba fektessen be, amennyiben az alkalmazandó szabályozási keret már szolgáltatási kötelezettséget ír elő. Pontosabban a szóban forgó szabályozás azt feltételezi, hogy fennmarad az erőfölényben lévő vállalkozás arra való ösztönzése, hogy áruk és szolgáltatások létrehozásába fektessen be ( 39 ). Ebben az értelemben a hatályos szabályozási keret nem korlátozhatja az EUMSZ 102. cikk alkalmazását ( 40 ), és releváns tényezőnek minősül az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása visszaélésszerű jellegének értékelése szempontjából, mivel hozzájárul azon versenyfeltételek meghatározásához, amelyek között e vállalkozás tevékenykedik ( 41 ). Az elérni kívánt célkitűzésektől függetlenül a versenyjog címén végzett utólagos ellenőrzések kiegészítik az előzetes szabályozási keretet ( 42 ).

87.

A fenti megfontolásokra tekintettel, amelyek nem mindegyike tükröződött kifejezetten a megtámadott ítéletben, úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 90-99. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bronner‑kritériumok a jelen ügyben nem alkalmazhatók. E körülmények között az első fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

88.

Második jogalapjával az LG arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a sínszakasz leszerelését az EUMSZ 102. cikk értelmében „visszaélésszerű magatartásnak” minősítette. Közelebbről a megtámadott ítélet 168., 170., 177., 197., 204. és 231. pontjában a Törvényszék a Bizottság azon következtetésének jóváhagyását, amely szerint a sínszakasz leszerelése visszaélésszerű volt, „csak” két együttes elemre alapozta, azaz arra a körülményre, hogy e leszerelésre „nagyon sietve” ( 43 ) és „anélkül került sor, hogy [az LG] előzőleg [megszerezte] volna a szükséges forrásokat” ( 44 ). Márpedig e két elem egyike sem tesz lehetővé ilyen minősítést, annál is kevésbé, mivel – amint azt a Törvényszék ezen ítélet 168. pontjában elismerte – a sínszakasz leszerelése volt „az egyetlen releváns és gazdaságilag észszerű lehetőség”.

89.

Mivel az Orlen e jogalap hatástalanságára hivatkozik, emlékeztetek arra, hogy valamely jogalap hatásos jellege arra utal, hogy annak megalapozottsága esetén a felperes által az e jogalap révén előadott kérelemnek helyt lehet adni. ( 45 )

90.

A jelen ügyben második jogalapjával az LG azt vitatja, hogy a sínszakasz leszerelése az EUMSZ 102. cikk értelmében vett „visszaélésszerű magatartásnak” minősül, vitatva azt a két elemet, amelyekre a Bizottság, majd ezt követően a Törvényszék kizárólagosan támaszkodott.

91.

Márpedig, amint az többek között a megtámadott ítélet 42. és 194. pontjából kitűnik, a Bizottság a vitatott határozatban megállapította, hogy az LG a sínszakasz egészének leszerelésével olyan módszerekhez folyamodott, amelyek a szokásos verseny feltételeitől eltértek. E következtetést a jogi és ténybeli körülmények összessége alapján vonták le (e körülmények öt csoportba sorolhatók, és a jelen indítvány 31. pontjában szerepelnek). ( 46 )

92.

Ebből következik, hogy ellentétben azzal, amit az LG állít, a magatartás állítólagos visszaélésszerű jellege nem következik „csak a Törvényszék által azonosított két együttes elemből, nevezetesen a »nagyon sietve« és »anélkül [elvégzett eltávolításból], hogy előzőleg megszerezték volna a szükséges forrásokat«”. E körülmények ugyanis csak egy részét képezik azon ténybeli körülmények összességének, amelyekre a Bizottság, majd a Törvényszék a szóban forgó magatartás visszaélésszerűnek minősítése érdekében hivatkozik. Ez a gyakorlat ugyanis összhangban van a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával, amely szerint valamely magatartás visszaélésszerű jellegét a releváns ténybeli körülmények összességét figyelembe véve kell értékelni. ( 47 )

93.

Felmerül tehát a kérdés, hogy a második jogalapot lehet‑e hatásosnak tekinteni, mivel az LG csak a Bizottság által a visszaélésszerű magatartás minősítése során figyelembe vett körülmények egy részét vitatja.

94.

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 168., 170., 204. és 231. pontjában, amelyekre a jelen jogalap vonatkozik, a Törvényszék pusztán elutasította az LG egyes olyan ténybeli értékelésekkel kapcsolatos kifogásait, amelyek nem képezik részét a vitatott határozatban szereplő érvelésnek. ( 48 ) Márpedig pusztán ebből a megállapításból nem lehet arra következtetni, hogy e jogalap nem kérdőjelezheti meg azt a következtetést, amely szerint a szóban forgó magatartás visszaélésszerű volt.

95.

Mivel e két elem a Bizottság által (a megtámadott határozat (184)‑(193) preambulumbekezdésében) figyelembe vett és a Törvényszék által (a megtámadott ítélet 164–177. pontjában) helyben hagyott elemek összességének részét képezi, és mivel nincs súlyozás vagy hierarchia az egyes elemeknek tulajdonított jelentőség között, úgy vélem, hogy teljes bizonyossággal és előzetesen nem állapítható meg, hogy a Bizottság akkor is visszaélésszerűnek minősítette volna a magatartást, ha a sínszakasz leszerelésére nem elsietetten került volna sor, vagy azt követően, hogy az LG megszerezte a szükséges pénzeszközöket.

96.

Ennélfogva úgy vélem, hogy ezt a jogalapot hatásosnak kell tekinteni.

97.

A Bizottság és az Orlen lényegében azzal érvelnek, hogy mivel a második jogalap a tények értékelésének vitatására irányul, anélkül hogy téves jogalkalmazást mutatna ki, e jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

98.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, amint a Törvényszék megállapította vagy értékelte a tényállást, az EUMSZ 256. cikk értelmében a Bíróság csak a tények jogi minősítésének és az abból a Törvényszék által levont jogi következtetéseknek a felülvizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. A tények értékelése tehát, a Törvényszék előtt bemutatott bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve, nem minősül a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá tartozó jogkérdésnek. ( 49 )

99.

A második jogalap keretében az LG nem hivatkozik a Törvényszék által vizsgált azon bizonyítékok elferdítésére, amelyek azt támasztják alá, hogy a sínszakaszt „nagyon sietve”, és „anélkül [szerelték le], hogy előzőleg megszerezték volna a szükséges forrásokat”, és a Bíróságnak nem feladata e bizonyítékok bizonyító erejének felülvizsgálata. Csupán arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Bizottság joggal támaszkodhatott e két tényezőre a visszaélésszerű magatartás fennállásának megállapításakor. Így első pillantásra úgy tűnik, hogy az LG nem a tények újbóli értékelését, hanem azok jogi minősítésének felülvizsgálatát kéri a Bíróságtól. Mindazonáltal az LG érveinek alaposabb elemzése azt mutatja, hogy valójában a Törvényszék által megállapított tényállás Bíróság általi újbóli értékelését kívánja elérni. ( 50 )

100.

Először is ugyanis, ami az LG sínszakasz leszerelésére vonatkozó döntés sietősségére vonatkozó érveit illeti, egyrészt ellentétben azzal, amit az LG állít, a Törvényszék a megtámadott ítélet 168. pontjában nem „ismerte el”, hogy a sínszakasz leszerelése volt az „egyetlen releváns és gazdaságilag észszerű lehetőség”. Az említett 168. pontban a Törvényszék egyszerűen egy hipotetikus érvet hozott fel – ami egyértelműen kitűnik a „[m]ég ha feltételezzük is ugyanis, hogy – amint azt a felperes állítja –” ( 51 ) bevezető kifejezésből –, annak megerősítése érdekében, hogy még a 2. opció keretében sem volt szükség a vasúti forgalom biztonságával kapcsolatos aggályok miatt a sínszakasz leszerelésére. ( 52 ) Következésképpen úgy vélem, hogy az LG a Törvényszék ténybeli értékelésének átminősítését célozza meg, annak érdekében, hogy a Bíróság elismerje, hogy a sínszakasz leszerelése volt az egyetlen releváns és gazdaságilag észszerű lehetőség.

101.

Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az LG állításával ellentétben a megtámadott ítéletből nem tűnik ki, hogy „a jelen fellebbezés szempontjából tehát bizonyítottnak tekinthető, hogy az LG‑nek előbb vagy utóbb meg kellett szüntetnie a teljes sínszakaszt”. Ezen állításnak ugyanis, amelyen az LG érve alapul, ellentmondanak a megtámadott ítélet 164–166. pontjában szereplő ténybeli értékelések. ( 53 ) Nem állapítható meg tehát – ahogyan arra az LG hivatkozik –, hogy a neki felrótt visszaélés „inkább abban az időpontban áll, amikor a [sín]szakaszt leszerelte”. Ez az érv tehát hallgatólagosan a tények átminősítésére irányul, és így vitathatja a jogi minősítést.

102.

Másodszor, ami a források megszerzésének elmaradását illeti, számomra úgy tűnik, hogy az LG azon állításának, amely szerint „arra számított, hogy megkapja a sínszakasz újjáépítéséhez szükséges forrásokat”, és amelyen a második érve alapul, egyértelműen ellentmondanak a Törvényszék által többek között a megtámadott ítélet 151., 173., 175., 176., 177. és 181. pontjában végzett ténybeli értékelések. Következésképpen, mivel az LG nem hivatkozik a tények elferdítésére, ezen értékeléseket a jelen fellebbezés szempontjából jogerősen rögzítettnek kell tekinteni.

103.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a második jogalapot mint elfogadhatatlant, vagy legalábbis mint nyilvánvalóan megalapozatlant utasítsa el.

104.

Harmadik jogalapjával az LG azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a sínszakasz leszerelését olyan magatartásnak minősítette, amely 2008. október 3‑tól versenykorlátozó hatással bírhat, miközben a vasúti forgalom e szakaszon 2008. szeptember 2-a óta fel volt függesztve. E jogalap, amely négy részre tagolódik, ( 54 ) lényegében a megtámadott ítélet 219–233. pontjának vitatására irányul, amelyekben a Törvényszék elutasította az LG azon érveit, amelyek szerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a sínszakasz leszerelése önmagában és a forgalom e szakaszon való korábbi felfüggesztésétől függetlenül alkalmas arra, hogy versenyellenes hatásokkal járjon a piacon.

105.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 226. pontjában úgy ítélte meg, hogy a forgalom korábbi felfüggesztése ellenére a sínszakasz LG általi leszerelése „olyan, piacról kiszorító hatással járhatott, amely abban állt, hogy nehezebbé teszi a piacra lépést, mivel kevésbé kedvező feltételek vonatkoznak rá”. Pontosabban, az LG által az elsőfokú eljárásban előterjesztett ugyanezen érvre válaszul a Törvényszék a megtámadott ítélet 227. pontjában úgy ítélte meg, hogy az LG tévesen állítja, hogy a kontrafaktuális forgatókönyvben a versenyhelyzet nem tért volna el a status quo helyzetétől. A Törvényszék szerint ez a helyzet eltérő is lehetett volna, mivel a sínszakasz nagyon sietve elvégzett leszerelése az újjáépítéséhez szükséges források biztosítása nélkül egyrészt súlyosbította a forgalom felfüggesztésének időpontjában fennálló helyzetet azáltal, hogy ezt a – természeténél fogva ideiglenes –felfüggesztést a sínszakasz használatának teljes lehetetlenségével jellemezhető helyzetté alakította, másrészt pedig megnehezítette a sínszakasz javítását, mivel lehetetlenné tette azon opciót, amely az eredeti célzott javítások, majd a vasútvonal egészének öt éven belüli teljes újjáépítéséből állt volna (a továbbiakban: 1. opció) és nem tette lehetővé a vasút teljes és azonnali újjáépítésének (a továbbiakban: 2. opció) teljes körű végrehajtását.

106.

Márpedig úgy tűnik számomra, hogy az LG által a harmadik jogalap keretében előadott érvek egyike sem alkalmas annak bizonyítására, hogy a Törvényszék ezen értékelése téves jogalkalmazást vagy ellentmondásokat tartalmaz.

107.

A harmadik jogalap első részében az LG az első kifogással arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megközelítése téves előfeltevésen alapul, amely kitűnik a megtámadott ítélet 223., 225. és 227. pontjából. Az LG szerint az 1. opció releváns és gazdaságilag észszerű alternatívát jelentett volna a 2. opcióhoz képest. Márpedig a Törvényszék nem utasította el az LG‑nek az ezen ítélet 150., 151. és 167. pontjában összefoglalt azon álláspontját, amely szerint a 2. opció az egyetlen releváns és gazdaságilag észszerű lehetőség, hanem az említett ítélet 168. pontjában csupán megválaszolatlanul hagyta e kérdést. Az LG ebből azt a következtetést vonja le, hogy ugyanezen ítélet 223., 225. és 227. pontja ellentmondásos és összeegyeztethetetlen a 2. opció kiválasztásával. A második kifogás szerint a megtámadott ítélet 223., 225. és 227. pontja azon a téves feltevésen alapul, hogy a sínszakaszt az 1. opció eredeti javításainak köszönhetően „rövid távon” üzembe lehetett volna helyezni. Márpedig nem ez a helyzet, mivel az ilyen javítások azt igényelték volna, hogy többek között a Litván Köztársaságtól vagy az Uniótól származó források megszerzése érdekében ugyanazt az eljárást folytassák le, mint a 2. opció esetében. A Törvényszék ezt nem vette figyelembe, és így ellentmondott önmagának.

108.

Az első kifogást illetően megállapítom egyrészt, hogy a megtámadott ítélet 223., 225. és 227. pontjában a Törvényszék nem azt rója fel az LG‑nek, hogy a 2. opciót választotta, hanem ezen ítélet 225. pontjában annak megállapítására szorítkozik, hogy „a sínszakasz leszerelése de facto lehetetlenné tette az 1. opció megvalósítását, mivel annak első szakaszát, vagyis a helyi javításokat a sínszakasz azon részein, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos vasúti forgalmat, már nem lehetett elképzelni”. Amint azt ugyanis a Törvényszék a megtámadott ítélet 229. pontjában kifejtette, „[a] Bizottság nem azt rója fel [az LG‑nek], hogy az 1. opció helyett a 2. opciót választotta, hanem inkább a 2. opció végrehajtásának módját”. Másrészt ezen ítélet 168. pontjában a Törvényszék annak kiemelésére szorítkozott, hogy az LG azon állítása, miszerint a 2. opció az egyetlen releváns és gazdaságilag észszerű lehetőség, miért nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy a sínszakaszt nagyon sietve le kellett szerelni. Következésképpen, mivel az LG által megjelölt értelemben nem áll fenn ellentmondás vagy értékelési hiba, azt javaslom, hogy a Bíróság az első kifogást mint megalapozatlant utasítsa el.

109.

Ami a második kifogást illeti, amely szerint a Törvényszék nem vette figyelembe, hogy az 1. opció megvalósítása ugyanolyan eljárást igényelt volna a források megszerzéséhez, mint a 2. opció esetében, úgy vélem, hogy ezzel az érveléssel, amely az első fokon előterjesztett érvelés megismétléséből áll, ( 55 ) az LG lényegében ténymegállapításokat kíván megtámadni, ami nem minősül a Bíróság által felülvizsgálandó jogi kérdésnek. ( 56 ) Ezen túlmenően a jelen esetben az LG nem hivatkozik a tények elferdítésére, és nem mutat rá, hogy a tények új értékelésének miként kellene nyilvánvalónak lennie. Végül mindenesetre még a Törvényszék mulasztása esetén sem állapítható meg ellentmondás a biztonságos forgalom rövid távú helyreállításával, mivel a Törvényszék a megtámadott ítélet 176. pontjában úgy ítélte meg, hogy az LG uniós forrásokat szerezhetett volna a sínszakasz újraépítéséhez, ha megfelelő időben megindította volna az ehhez szükséges közigazgatási eljárást.

110.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság ezt az első részt mint részben megalapozatlant és részben elfogadhatatlant utasítsa el.

111.

A harmadik jogalap második részében az LG arra hivatkozik, hogy a Törvényszék ellentmondott önmagának, amikor a megtámadott ítélet 225. pontjában megállapította, hogy az 1. opció megvalósítása „helyi javításokat [jelent] a sínszakasz azon részein, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos vasúti forgalmat”, míg ezen ítélet 164. pontjában elismerte a javítások szükségességét „[a sínszakasz] teljes hosszában”.

112.

Márpedig nehezen látok ellentmondást e két pont között. A megtámadott ítélet 164. pontjában ugyanis a Törvényszék egyszerűen átvette az LG belső levelének ( 57 ) tartalmát, amely szerint többek között az 1. opció keretében a sínszakasz javításának „a sínszakasz teljes és azonnali leszerelésével kell járnia”, annak ellenére, hogy „a sínszakaszt öt éven belül teljes egészében ki kellett volna javítani”, míg ezen ítélet 225. pontjában a Törvényszék pusztán azt állapította meg, hogy az opció megvalósításának első szakasza „helyi [javítások elvégzéséből áll] a sínszakasz azon részein, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos vasúti forgalmat”.

113.

Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság e második részt mint megalapozatlant utasítsa el.

114.

Harmadik jogalapjának harmadik részében az LG azt állítja, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 221–223. pontjában sugalltakkal ellentétben nem volt abszolút jogi kötelezettsége a pálya rendes állapotának helyreállítására az 1. opció szerinti kezdeti javítások elvégzésével, és jogszerűen választhatta a 2. opciót. Ez utóbbi lehetővé tette volna a szokásos állapot helyreállítását, ugyanakkor egyértelművé tette volna, hogy a sínszakasz 2. opció megvalósítása során elkerülhetetlen leszerelésének időzítése irreleváns.

115.

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyeznem, amint arra az első rész keretében rámutattam, hogy ez az érv azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az LG‑t az uniós jogszabályok és az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében abszolút jogi kötelezettség terhelte a szokásos állapot helyreállítására az 1. opció szerinti eredeti javítások elvégzése révén, és hogy nem választhatta ki a 2. opciót.

116.

Ezt követően rámutatok, hogy a megtámadott ítélet 222. pontjában az alkalmazandó keretszabályozásra, és különösen az általa a vasúti pályahálózat‑működtetőkkel szemben előírt kötelezettségekre vonatkozó értékelésekre hivatkoztak, többek között annak megállapítása érdekében, hogy egyrészt a pályahálózat‑működtetőt az alkalmazandó keretszabályozás értelmében nem kizárólag a forgalom biztonságának garantálására, hanem „a vasúthálózat zavarainak minimalizálására és a vonatforgalmat érintő zavarokat követően a szokásos állapot visszaállítására” irányuló kötelezettség is terhelte, másrészt pedig, hogy „a teljes sínszakasz leszerelését nem lehetett kizárólag biztonsági okokkal igazolni, mivel a biztonságot már megfelelően biztosította a forgalom 2008. szeptember 2‑i felfüggesztése”. Ezenkívül ezen ítélet 223. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy mivel az LG az érintett piacon erőfölényben van, az EUMSZ 102. cikk alapján őt terheli, hogy „szakaszos újjáépítés révén [elkerülje] a sínszakasz rövid távon történő ismételt üzembe helyezése bármely lehetőségének kizárását, eleget téve a vasúthálózat zavarainak minimalizálására vonatkozó kötelezettségének, a zavart követően a szokásos állapot visszaállítása révén”.

117.

A megtámadott ítélet e pontjaiban szereplő megállapításokból következik, hogy a Törvényszék nem állapította meg, hogy az LG‑t abszolút jogi kötelezettség terhelte az 1. opció címén teljesítendő eredeti javítások elvégzésére, és hogy a vasúti pályahálózat‑működtetőkre vonatkozó megállapítások mindenféleképpen elsődlegesen az LG EUMSZ 102. cikk szerinti különleges felelősségén alapultak.

118.

Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság a harmadik részt mint megalapozatlant utasítsa el.

119.

A harmadik jogalap negyedik részében az LG azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 225. pontjában szereplő állítás, miszerint kiszorító hatás állt fenn, mivel az LDZ akkor vonta vissza a Lettország felé vezető rövid útvonal litvániai részén való működési engedély iránti kérelmét, amikor az Orlen végül úgy ítélte meg, hogy az LG‑nek nem áll szándékában rövid távon kijavítani a sínszakaszt, ellentmond az említett ítélet 24. és 25. pontjában foglalt megállapításoknak, amelyekben a Törvényszék megállapította, hogy az LDZ „2009. június [végén]”, azaz a sínszakasz leszerelése után nyújtott be ilyen engedély iránti kérelmet. Ez utóbbinak tehát semmilyen befolyása nem volt az engedély iránti kérelem visszavonásáról szóló határozatra, amelyet valójában az magyaráz, hogy 2010 közepén az Orlen arra a következtetésre jutott, hogy az LG‑nek nem áll szándékában rövid távon kijavítani a sínszakaszt, amint az a megtámadott ítélet 26. pontjából kitűnik.

120.

E tekintetben megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 24. és 25. és 225. pontjának együttes értelmezése alapján valóban kijelenthető, hogy nincs okozati összefüggés a sínszakasz leszerelése és az engedély iránti kérelem LDZ általi visszavonása között.

121.

Márpedig az LDZ kérelmének a megtámadott ítélet 225. pontjában említett visszavonására való hivatkozást igen sajátos összefüggésében kell értelmezni. A Törvényszék ugyanis az LDZ kérelmének visszavonására hivatkozott annak érdekében, hogy illusztrálja az előző mondatban szereplő azon megállapítást, amely szerint „az ideiglenes helyzet állandó helyzetre változása hatással lehet a versenyhelyzetre, mivel a potenciális versenytársak nem ugyanúgy viselkednek attól függően, hogy úgy ítélik meg, hogy a »szokásos« állapot visszaállítására rövid időn belül, középtávon vagy soha nem kerülhet sor”. Az a tény, hogy az LDZ – miután egyértelmű volt, hogy rövid távon nem kerül sor a sínszakasz kijavítására – visszavonta a Litvániában való működésre irányuló kérelmét, szemlélteti ezt a versenytársak magatartására vonatkozó általános következtetést, függetlenül attól az időponttól, amikor a szóban forgó visszavonásra sor került. Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság a negyedik részt mint megalapozatlant utasítsa el.

122.

Ha a Bíróság a megtámadott ítéletben a 225. pont indokolását érintő belső ellentmondást állapítana meg, véleményem szerint ez az ellentmondás nem cáfolhatná meg azt a következtetést, amelyre a Törvényszék jutott, amely szerint „a sínszakasz leszerelése – nagyon sietve, az újjáépítéshez szükséges források előzetes megszerzése nélkül – növelte annak a jelen ügyben megvalósult kockázatát, hogy a biztonságos vasúti forgalmat csak több mint tíz évvel később állítják helyre a rövid útvonalon”. Ebben az értelemben a harmadik jogalap negyedik része hatástalan.

123.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a harmadik jogalap negyedik részét, és így a harmadik jogalapot teljes egészében.

124.

Negyedik jogalapjával, amely két részből áll, az LG azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a vele szemben kiszabott bírság jogszerűségének vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot és mérlegelési hibákat követett el.

125.

Az első részben az LG azt állítja, hogy a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos, mivel a Törvényszék többek között a megtámadott ítélet 196. pontjában megállapította, hogy „a Bizottság egyáltalán nem támaszkodott az LG szándékára, versenyellenes stratégiájára vagy rosszhiszeműségére a versenyjog megsértésének fennállására vonatkozó következtetésének indokolása érdekében” ( 58 ), miközben az ítélet azon későbbi részeiben, amelyekben a Törvényszék a bírság összegének megállapításával kapcsolatos állítólagos jogalapokat vizsgálta, egyáltalán nem hivatkozott az LG versenyellenes szándékára. Tekintettel arra, hogy semmi nem utal arra, hogy a Törvényszéknek szándékában állt volna módosítani a megtámadott ítélet 196. pontjában tett megállapításokat, ez az ellentmondás két szempontból is mérlegelési hibára utal. Egyrészt a Törvényszék mérlegelési hibát követett el a megtámadott ítélet 339. pontjában, amikor a vitatott határozat alapjául szolgáló jogi elmélet új jellegének elemzése során a szóban forgó magatartást úgy írta le, mint amely „a versenytársak piacról való távoltartására [irányul]”. Másrészt a Törvényszék tévesen ismételte meg a szóban forgó magatartás ezen ismertetését a Bizottság által megállapított súlyossági együttható állítólagos aránytalan jellegének elemzése keretében, különösen a megtámadott ítélet 368. pontjában (amely visszautal a fent hivatkozott 339. pontra), valamint 374. pontjában, amely „a sínszakasz [leszerelésére hivatkozik] abból a célból, hogy távol tartsák a versenytársakat a piactól azáltal, hogy kevésbé kedvező feltételek mellett biztosítanak számukra hozzáférést a piachoz”. Márpedig a Törvényszék e mérlegelési hibái hatással voltak mind a bírságkiszabás szükségességének értékelésére, mind pedig adott esetben annak összegére.

126.

A második részben az LG előadja, anélkül hogy állítását alátámasztaná, hogy a szóban forgó magatartás állítólagosan új jellege és a versenyellenes szándék hiánya befolyásolhatta a Törvényszék elemzését korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében. A tárgyalás során az LG két pontosítást tett e tekintetben. Egyrészt az LG azt állította, hogy a versenyellenes szándék hiánya releváns, mivel a megtámadott ítélet 398. és 404. pontjában a Törvényszék pontosította, hogy korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében a bírság összegének megállapítására többek között „a jogsértés súlyának helyes értékelése” alapján került sor, mivel a versenyellenes szándék kulcsfontosságú elem a jogsértés súlyának értékelése során. Másrészt az LG arra hivatkozott, hogy a Törvényszék túllépte korlátlan felülvizsgálati jogkörét, mivel a versenyellenes szándék mint a súlyosság értékelésének egyik eleme tekintetében megváltoztatta a Bizottság által jogszerűen megállapított jogsértés alkotóelemeit.

127.

A Bizottság úgy véli, hogy a negyedik jogalapot mint hatástalant ( 59 ) el kell utasítani, mivel a Törvényszék egyrészt korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta, és a Bizottság bírsággal kapcsolatos mérlegelését a sajátjával helyettesítette, másrészt pedig e mérlegelés keretében nem hivatkozott az LG semmilyen versenyellenes szándékára.

128.

A jelen ügyben negyedik jogalapjával az LG a bírság összegének megállapításával kapcsolatos jogalapok vizsgálata során a Törvényszék által elkövetett mérlegelési hibára hivatkozva azt kívánja elérni, hogy tovább csökkentsék a vele szemben kiszabott bírság összegét. Márpedig az a körülmény, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta, és a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítette, nem teheti e jogalapot hatástalanná. Ez a körülmény ugyanis önmagában nem zárja ki egyrészt azt, hogy abban az esetben, ha megalapozott lenne, e negyedik jogalap a Bizottság által eredetileg kiszabott bírság összegének későbbi csökkenését vonhatná maga után, mivel a szándékossággal kapcsolatos mérlegelési hiba ténylegesen befolyásolhatja a bírság bizonyos paramétereit, különösen a súlyosság mértékét, másrészt pedig azt, hogy a Törvényszék e csökkentés alapján úgy vélte volna, hogy már nem célszerű gyakorolnia korlátlan felülvizsgálati jogkörét. Ez a feltevés annál is inkább hihető, mivel egyrészt úgy tűnik, hogy a Törvényszék saját kezdeményezésére és korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során újraértékelte a bírság összegét, és ezért a bírságot a Bizottság által elfogadott összegnél lényegesen alacsonyabb összegben állapította meg, másrészt pedig nem indokolta meg, hogy miért módosította a kiszabott bírság végleges összegét, noha elutasította a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására felhozott összes jogalapot, valamint az LG bírságcsökkentés iránti kérelmének alátámasztására felhozott összes kifogást.

129.

A fentiekből az következik, hogy a jelen jogalapot nem lehet eleve mint hatástalant elutasítani. Ezért vizsgálni kell annak a megalapozottságát.

130.

Előzetesen megjegyzem, hogy a negyedik jogalap szükségképpen azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a Törvényszék mind a bírság Bizottság általi megállapításának vizsgálata keretében, mind a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során figyelembe vette az LG állítólagos versenyellenes szándékát. Az LG ugyanis ebből az előfeltevésből indul ki, amikor arra hivatkozik, hogy az ítéletet belső ellentmondás terheli, amennyiben a Törvényszék azt állította, hogy az LG versenyellenes szándékát nem vették figyelembe a magatartás visszaélésszerűnek minősítése során.

131.

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 196. és 197. pontjában ( 60 ) úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem az LG szándékára, versenyellenes stratégiájára vagy rosszhiszeműségére támaszkodott a versenyjog megsértésére vonatkozó következtetésének igazolása érdekében. Ezáltal a Törvényszék kifejezetten elutasította az LG azon érvét, amely szerint a vitatott határozat téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a Bizottság többek között a versenyellenes szándékára támaszkodva bizonyította a szóban forgó magatartás visszaélésszerű jellegét. ( 61 )

132.

Ezután megjegyzem, hogy az ítélet által érintett, a negyedik jogalapban hivatkozott felek egyike sem hivatkozik kifejezetten az LG állítólagos versenyellenes szándékára. Azon kizárólagos elemek tehát, amelyek alátámaszthatják az LG azon állítását, hogy a Törvényszék figyelembe vette az állítólagos versenyellenes szándékát, az LG szerint egyrészt az ilyen szándékra utaló megfogalmazások alkalmazása (a megtámadott ítélet 339., 368. és 374. pontjában), másrészt pedig, még inkább hallgatólagosan, a jogsértés súlyosságának helyes értékelésére való hivatkozás, mivel a versenyellenes szándék e tekintetben releváns (a megtámadott ítélet 398. és 404. pontjában, a második rész keretében).

133.

Az alábbi okok miatt úgy vélem, hogy e két elem egyike sem elegendő annak bizonyítására, hogy a Törvényszék figyelembe vette az LG állítólagos versenyellenes szándékát, és hogy ennélfogva a negyedik jogalap mindkét részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

134.

A negyedik jogalap első részében az LG lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék mérlegelési hibát követett el a Bizottság által kiszabott bírság jogszerűségének vizsgálata során. Ezzel kapcsolatban két kifogást terjeszt elő: az első a megtámadott ítélet 339. pontjában a vitatott határozat alapját képező jogi elmélet újszerű jellegére vonatkozó kérdés elemzése keretében elkövetett mérlegelési hibára, a második pedig a megtámadott ítélet 368. és 374. pontjában a súlyossági együttható állítólagosan aránytalan jellegének elemzése keretében elkövetett mérlegelési hibára vonatkozik.

135.

Először is, a megtámadott ítélet 339. pontjára vonatkozó kifogást illetően megállapítom, hogy ez a pont a Törvényszék LG azon kifogására vonatkozó elemzésének részét képezi, amely szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és mérlegelési hibát követett el, amikor bírságot szabott ki vele szemben amiatt, hogy a vitatott határozatban kifogásolt magatartás a visszaélések olyan új kategóriájának minősült, amelynek jogellenes voltáról nem volt tudomása. A Törvényszék ugyanis emlékeztetett arra, hogy a szóban forgó magatartás „potenciális versenyellenes, a versenyt kiszorító hatás kifejtésére volt alkalmas a kőolajtermékeknek a finomító és a szomszédos tengeri terminálok közötti vasúti szállítására vonatkozó szolgáltatások nyújtásának piacán, akadályozva a piacra lépést, anélkül hogy fennállna ennek objektív igazolása”. E megállapítás fényében, valamint azon érv megválaszolása érdekében, amely szerint e magatartás visszaélésszerű jellegét újnak kell minősíteni, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy „a felperes magatartásához hasonló, a versenytársak piactól való távoltartására irányuló magatartás visszaélésszerű jellegét az uniós bíróságok már megállapították” ( 62 ).

136.

Bár kétségtelen, hogy a „versenytársak piactól való távoltartására irányuló magatartás” megfogalmazás (az angol nyelvi változatban, vagyis az eljárás nyelvén, „conduct […] seeking to keep competitors away from the market”) kétértelmű, és összefüggéséből kiragadva ténylegesen úgy értelmezhető, mint amely versenyellenes szándék fennállására utal, azt mindazonáltal sajátos összefüggéseiben kell értékelni ( 63 ).

137.

E megfogalmazást az AstraZeneca kontra Bizottság ítélet ( 64 ) 164. pontja ihlette, amelyben a Bíróság a szóban forgó jogsértések újszerű jellegének és hatásának értékelése keretében pontosította többek között, hogy „[az AstraZeneca] tudatában volt magatartása erősen versenyellenes jellegének, és számolnia kellett azzal, hogy az az uniós versenyjogi szabályokkal összeegyeztethetetlen” ( 65 ). Ebből következik, hogy ezen ítélkezési gyakorlat keretében a szándékosság eltérő jelentésárnyalatot hordoz a „vállalkozás által folytatott kereskedelmi stratégia” fogalmához képest. Amikor ugyanis a Törvényszék a megtámadott ítélet 196. és 197. pontjában a szándékosságra hivatkozik, ezt „szubjektív jellegű tényezőkre […], vagyis a szóban forgó kereskedelmi stratégiát alátámasztó okokra” támaszkodva teszi (lásd a megtámadott ítélet 191. pontját). ( 66 ) Amikor viszont olyan magatartásra utal, amely „a versenytársak piactól való távoltartására irányul”, akkor olyan objektív értékelésről van szó, amely ahhoz a kérdéshez kapcsolódik, hogy a releváns körülmények összességére tekintettel valamely magatartás alkalmas‑e a verseny korlátozására.

138.

Ennélfogva úgy vélem, hogy a szóban forgó magatartás újnak minősítésére vonatkozó elemzés keretében el kell utasítani az első rész első, a megtámadott ítélet 339. pontjában található mérlegelési hibára alapított első kifogását.

139.

Másodszor, a megtámadott ítélet 368. és 374. pontjára vonatkozó kifogást illetően megállapítom, hogy ezek a pontok a Törvényszék azon kifogásával kapcsolatos elemzésének részét képezik, amely a Bizottság által a bírság összegének megállapítása során alkalmazott súlyossági együttható állítólagos aránytalan jellegére vonatkozik.

140.

E tekintetben először is megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 366. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértés súlya mértékének meghatározása érdekében négy tényezőt vett figyelembe, nevezetesen a jogsértés jellegét, az LG érintett piacokon fennálló helyzetét, a jogsértés földrajzi kiterjedését és a jogsértés tényleges végrehajtásának módjait. Meg kell állapítani, hogy semmilyen szubjektív elem (mint például a magatartás szándékossága) nem képezi részét azoknak a tényezőknek, amelyeket a Bizottság a súlyosság fokának meghatározásakor figyelembe vett. ( 67 )

141.

E következtetést nem cáfolhatja az LG arra vonatkozó érve, hogy van két hivatkozás, nevezetesen a megtámadott ítélet 368. és 374. pontja, amelyek – elszigetelten értelmezve – szándékot tükröző szubjektív elem figyelembevételét sugallhatják.

142.

Konkrétabban egyrészt a megtámadott ítélet 368. pontjában – a fent hivatkozott 339. ponthoz hasonlóan – a Törvényszék kimondta, hogy „a[z] [LG] magatartásához hasonló, a versenytársak piactól való távoltartására irányuló magatartás visszaélésszerű jellegét […] az uniós bíróságok már több ízben megállapították”. A fent vizsgált megtámadott ítélet 339. pontjában használt ugyanezen megfogalmazásra való hivatkozás annak tudható be, hogy az LG az ügy állítólagosan új és példa nélküli jellegére vonatkozó jogalap alátámasztása érdekében a Bizottság által megállapított súlyossági együttható állítólagos aránytalan jellegének vitatása érdekében előadott érvekre hivatkozik. Ebből következik, hogy a jelen indítvány 135. és 136. pontjában elvégzett elemzés megfelelően alkalmazandó.

143.

Másrészt a megtámadott ítélet 374. pontjában a Bizottság az LG azon érvére kívánt válaszolni, amely szerint a súlyossági együttható az EUMSZ 102. cikk alkalmazásának összehasonlítható eseteiben követett gyakorlata fényében is aránytalan, és ennélfogva sérti az egyenlő bánásmód elvét. A Törvényszék ebben az összefüggésben mondta ki, hogy „a sínszakasz leszerelése abból a célból, hogy távol tartsák a versenytársakat a piactól azáltal, hogy kevésbé kedvező feltételek mellett biztosítanak számukra hozzáférést a piachoz, nem vizsgálható [az alapvető infrastruktúrához való hozzáférés megtagadásaként]” ( 68 ).

144.

Márpedig, bár az „abból a célból” megfogalmazás valóban kétértelmű, és így azt úgy lehet értelmezni, hogy az versenyellenes szándékra utal, úgy vélem, hogy a Törvényszék részéről kevésbé szerencsés megfogalmazásról van szó, mivel a megtámadott ítélet e részében csak megismétli a visszaélésszerű magatartás erőfölénnyel való visszaélésnek minősítésére vonatkozó elemzését, amely szerint a szóban forgó magatartás nem minősíthető „hozzáférés megtagadásának”. Éppen ezért előzi meg ezt a mondatot a „kereset első jogalapjának vizsgálata keretében megállapítást nyert” mondatrész.

145.

Ennélfogva a megtámadott ítélet 374. pontjában a Törvényszék nem értékelte újra a jogsértés szándékos jellegét, amelyet ellentmondásosnak lehetne tekinteni, hanem csupán megismétli az első jogalap elemzése keretében – különösen a megtámadott ítélet 98. pontjában – már levont következtetését, amely szerint „szóban forgó magatartást […] nem lehet az alapvető infrastruktúrákhoz való hozzáférés megtagadására vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat fényében elemezni”.

146.

Végül a teljesség kedvéért emlékeztetni kell arra, hogy a jelen fellebbezés szempontjából nem szükséges – akár hivatalból is – vizsgálni az indokolás állítólagos ellentmondásosságát a Törvényszék indokolási kötelezettségének állítólagos hiánya szempontjából, mivel a megtámadott ítélet indokolásából világosan és egyértelműen kitűnik, hogy nem vettek figyelembe olyan szubjektív elemeket, mint a szándék, a versenyellenes stratégia vagy az LG rosszhiszeműsége. Nincs tehát olyan belső ellentmondás, amely akadályozná a Törvényszék elemzése alapjául szolgáló indokok megfelelő megértését. ( 69 )

147.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el az első rész második kifogását, amely a Bizottság által megállapított súlyossági együttható állítólagos aránytalan jellegére vonatkozó elemzés keretében elkövetett mérlegelési hibán alapul, valamint ezen első rész egészét.

148.

A negyedik jogalap második részében az LG lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében mérlegelési hibát követett el, amikor a jogsértés súlyának értékelése során vélelmezte a versenyellenes szándék fennállását.

149.

Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 390. pontjában kifejezetten hivatkozik, amikor az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja, a szankció jogszerűségének egyszerű vizsgálatán túl felhatalmazással rendelkezik arra, hogy e szankció összegének meghatározása tekintetében a Bizottság – az ezen összeget eredetileg meghatározó jogi aktus kibocsátója – értékelését a saját értékelésével helyettesítse, kizárva azonban a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett határozatban jogszerűen megállapított jogsértés alkotóelemeinek bármilyen módosítását. ( 70 )

150.

Ebből következik, hogy mivel a Törvényszék a megtámadott ítélet 196. és 197. pontjában ( 71 ) úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a vitatott határozatban jogosan nem támaszkodott többek között az LG versenyellenes szándékára a versenyjog megsértésére vonatkozó következtetésének igazolása érdekében, a Törvényszék nem módosíthatja a „jogsértés ezen alkotóelemét” oly módon, hogy e szándékot a Törvényszék korlátlan jogkörében figyelembe veszi.

151.

Amint arra már utaltam, különösen a jelen indítvány 132. pontjában, a „szándék” szó sehol sem szerepel az ítéletnek a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlásának szentelt részében, azaz a megtámadott ítélet 389–406. pontjában. Egyébiránt az LG a keresetlevelében nem fejtette ki, hogy a Törvényszék elemzésének mely részét érintik a szóban forgó magatartás szándékos jellegével kapcsolatos megfontolások, hanem a tárgyalás során jelezte, hogy a szándékossághoz kapcsolódó megfontolások a magatartás súlyosságának értékelésével együtt járnak.

152.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 261. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikke által az uniós bíróságnak biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkör feljogosítja e bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű vizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot ennek megfelelően törölje, csökkentse vagy növelje. Noha e korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való vizsgálattal, és az eljárás kontradiktórius, az uniós bíróság az EUMSZ 261. és EUMSZ 263. cikkben foglalt hatásköreinek gyakorlása során köteles megvizsgálni minden, annak bizonyítására irányuló jogi, illetve ténybeli kifogást, hogy a bírság összege nem felel meg a jogsértés súlyának és időtartamának. ( 72 ) A korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása tehát az elkövetett jogsértés súlyosságának és időtartamának figyelembevételét feltételezi, többek között az arányosságra, a szankciók egyéniesítésére, valamint az egyenlő bánásmódra vonatkozó elvek tiszteletben tartása mellett. ( 73 ) A Törvényszék valóban a jogsértés súlyára és időtartamára vonatkozó e két szempont alapján gyakorolta mérlegelési jogkörét. ( 74 )

153.

Ami a jogsértés súlyosságát illeti, amely a jelen rész keretében releváns kritérium, amint az a megtámadott ítélet 399. pontjából kitűnik, a Törvényszék úgy ítélte megfelelőnek, hogy három tényezőt kell figyelembe venni: a jogsértés jellegét, az LG érintett piacokon fennálló helyzetét, valamint e jogsértés földrajzi kiterjedését. Márpedig a jogsértés szándékos jellegét jellegénél fogva csak az első elem, vagyis a jogsértés jellege értékelésének keretében lehet figyelembe venni.

154.

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 400. pontjában, vagyis abban a pontban, amelyben a Törvényszék a jogsértés jellegére vonatkozó elemzését kifejtette, olyan objektív megfontolásokra hivatkozott, amelyek semmilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolatban nem állnak az állítólagos versenyellenes szándékkal.

155.

Ebből következik, hogy az LG állításával ellentétben a Törvényszék nem az állítólagos versenyellenes szándékra támaszkodott „a jogsértés súlyának megfelelő értékelése” érdekében, és ennélfogva a negyedik jogalap e második részét mint megalapozatlant szintén el kell utasítani.

156.

Mindazonáltal a teljesség kedvéért két pontosítást kívánok tenni a bírság megfelelő összegének értékelését és a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása keretében az indokolási kötelezettséget illetően.

157.

Egyrészt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróságnak nem feladata, amikor a fellebbezés keretében jogkérdésekről határoz, hogy méltányossági okból saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését, amely korlátlan felülvizsgálati jogkörében dönt a vállalkozásokra az uniós jog megsértése miatt kiszabott bírságok összegéről. A bírság összegének nem megfelelő jellege folytán csak akkor lehetne megállapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a szankció mértéke nem csupán nem megfelelő, hanem oly mértékben eltúlzott, hogy az már aránytalan. ( 75 )

158.

Márpedig a jelen ügyben az LG a jelen ügy körülményeire tekintettel vitatja a Törvényszéknek a kiszabott bírság összegére vonatkozó értékelését, anélkül azonban, hogy bizonyítaná, vagy akár azt állítaná, hogy ez az összeg nem csupán nem megfelelő, hanem oly mértékben eltúlzott, hogy az már aránytalan. Ennélfogva a Bíróság ezt a részt is elutasíthatná mint elfogadhatatlant.

159.

Másrészt emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszéket bizonyos kötelezettségek terhelik korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során, amely kötelezettségek között szerepel az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikkéből – amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése értelmében a Törvényszékre is irányadó – eredő indokolási kötelezettség. ( 76 )

160.

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 400–402. pontjában egy különösen homályos indokolásra szorítkozott, amely nem teszi lehetővé annak megértését, hogy az hogyan vezethetett a kiszabott bírság összegének jelentős csökkentéséhez. Az indokolás e hiánya annál is inkább meglepő, mivel a Törvényszék helybenhagyta a vitatott határozatot, elutasítva az LG által felhozott összes jogalapot. Igaz ugyan, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében megváltoztathatja a megtámadott jogi aktust többek között a kiszabott bírság összegének csökkentésével, még akkor is, ha e jogi aktust nem semmisíti meg, mindazonáltal a bírság ilyen módosítását indokolni kell oly módon, hogy az lehetővé tegye a bírság ilyen módosítását igazoló okok azonosítását, anélkül azonban, hogy elengedhetetlen lenne a pontos aritmetikai számítás elvégzése.

161.

Márpedig a jelen ügyben az LG nem hivatkozott az indokolás hiányára, és a Bizottság, amelynek szintén jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozzon, nem terjesztett elő a bírság vitatására korlátozódó csatlakozó fellebbezést.

162.

Ebben a sajátos helyzetben, a Bíróságnak véleményem szerint nem kell hivatalból felhoznia az indokolási kötelezettség megsértését. Mindazonáltal ha a Bíróság helyénvalónak találja megállapítani, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlásának indokolása elégtelen, mivel a Törvényszéknek értékelnie kell a jogsértő magatartások súlyosságát, az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé annak érdekében, hogy ez utóbbi részletesebben indokolja az elvégzett számítást. ( 77 ) Kétségtelen, hogy ilyen esetben a reformatio in peius tilalma elvének, ( 78 ) valamint a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének tiszteletben tartása érdekében a Törvényszék – a Bizottság bármilyen kifogásának hiányában – a bírság összegét nem emelheti a megtámadott ítéletben kiszabott összegnél magasabbra.

163.

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése szerint – amely ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel véleményem szerint az LG pervesztes lett, javaslom a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére kötelezni.

164.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: