—

nyilvánítsa elfogadhatónak a jogellenességi kifogást, és nyilvánítsa jogellenesnek az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 33. cikkének (1) és (2) bekezdését;

—

következésképpen állapítsa meg, hogy a főtitkár 2020. szeptember 21-i határozatának nincs jogalapja, és semmisítse meg azt;

elsődlegesen:

—

állapítsa meg, hogy Marie-Christine Arnautu az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 33. cikkének (1) és (2) bekezdésével, valamint az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban bizonyítékot szolgáltatott asszisztense munkavégzéséről;

következésképpen,

—

semmisítse meg az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedésekről szóló, 2008. május 19-i és július 9-i 2009/C 159/01 módosított európai parlamenti elnökségi határozat 68. cikke alapján az Európai Parlament főtitkára által 2020. szeptember 21-én hozott és elektronikus úton 2020. október 23-án közölt határozatot, amely parlamenti asszisztens alkalmazása keretében jogalap nélkül fizetett összeg címén 87 203,46 euró összegű követelést állapít meg a felperessel szemben, és megindokolja az ezen összeg visszafizetése iránti igényt;

—

semmisítse meg a főtitkárnak az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések 68. cikke alapján a parlamenti asszisztensi költségekre vonatkozóan elfogadott, 2020. szeptember 21-i, jogosulatlan kifizetések visszafizettetésére vonatkozó határozata alapján a Marie-Christine Arnautuval szembeni követelés megállapításáról szóló, 2020. október 22-i 7000001577. sz. terhelési értesítést;

—

az Európai Parlamentet kötelezze az összes költség viselésére.

1.

Az első jogalap azon a jogellenességi kifogáson alapul, amely szerint az Európai Parlament elnöksége által 2008. május 19-én és július 9-én elfogadott, az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedések (a továbbiakban: végrehajtási intézkedések) 33. cikke sérti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, különösen az egyértelműségének és pontosságának hiánya miatt. A felperes előadja, hogy a megtámadott rendelkezés pontatlansága ítélkezési gyakorlati keretbe helyezi a végrehajtási intézkedések szabályozását. Márpedig a parlamenti asszisztensek munkavégzése bizonyításának részletes szabályait a Montel ítélet csak 2017-ben fejtette ki, hiszen a 2005-ös Gorostiaga ítélet csak a díjazás harmadik fél általi kifizetésének bizonyítására vonatkozott. A megtámadott rendelkezések ily módon már 2008-tól bizonytalan és homályos elemeket tartalmaztak. A felperes hozzáfűzi, hogy – a jogi bizonytalanság ellenére – az Európai Parlament nem szabályozta pontosan és egyértelműen a parlamenti asszisztensek ellenőrzésére irányuló eljárást, nem formalizálta a bizonyíték nyújtásával és a megőrzéssel kapcsolatban a képviselőket terhelő kötelezettséget, továbbá az elfogadható, azonosítható és dátummal ellátott bizonyítékok rendszerét sem határozta meg.

2.

A második, egy lényeges eljárási szabály és a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalap. A felperes azzal érvel, hogy a főtitkár semmiféle meghallgatást nem tartott, megsértve ezzel a végrehajtási intézkedések 68. cikkét. Hozzáteszi, hogy a főtitkár ily módon megfosztja őt a határozatot meghozó hatósággal való közvetlen vitára és a bizonyítékok kontradiktórius megvitatására vonatkozó alapvető jogától.