1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a lengyelországi székhellyel rendelkező, a Cseh Köztársaságban fióktelepen keresztül online tevékenységet folytató mBank S.A. és PA között egy fogyasztói hitelszerződésen alapuló, meg nem fizetett törlesztőrészletekből eredő követelés tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1215/2012 rendelet (15) és (34) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

4

A 1215/2012 rendelet „Joghatóság” című II. fejezete tíz szakaszra tagolódik. Az „Általános rendelkezések” című 1. szakasz tartalmazza e rendelet 4. cikkét, amelynek (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

5

E II. fejezet „Különös joghatóság” című 2. szakasza tartalmazza az említett rendelet 7. cikkét, amely előírja:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

[…]”

6

A 1215/2012 rendelet II. fejezetének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakasza e rendelet 17–19. cikkét tartalmazza.

7

E rendelet 17. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   „Valamely személy, a fogyasztó [helyesen: A valamely személy – fogyasztó –] által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot […] e szakasz határozza meg, ha:

(2)   Amennyiben a fogyasztó olyan féllel köt szerződést, amely egyik tagállamban sem rendelkezik székhellyel, viszont valamelyik tagállamban fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkezik, a fióktelep, a képviselet vagy más telephely működéséből származó jogvitában a felet úgy kell tekinteni, mintha székhelye az említett tagállamban lenne.”

8

Az említett rendelet 18. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.”

9

E II. fejezetnek a „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában az említett rendelet 26. cikke a kimondja:

„(1)   E rendelet egyéb rendelkezései alapján fennálló joghatóságtól eltekintve, valamely tagállamnak az a bírósága rendelkezik joghatósággal, amely előtt az alperes perbe bocsátkozik. E szabály nem alkalmazható, amennyiben az alperes a bíróság joghatósága hiányának kifogásolása céljából jelent meg a bíróságon, vagy amennyiben a 24. cikk alapján más bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.

(2)   A 3., 4. vagy 5. szakaszban említett ügyekben, amennyiben a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított, a biztosítási szerződés kedvezményezettje, a károsult, a fogyasztó vagy a munkavállaló az alperes, a bíróságnak, mielőtt az (1) bekezdés alapján megállapítaná joghatóságát, gondoskodnia kell arról, hogy az alperest tájékoztassák a bíróság joghatóságának kifogásolásához fűződő jogáról, valamint a perbe bocsátkozás, illetve a perbe nem bocsátkozás következményeiről.”

10

E rendelet „Általános rendelkezések” című V. fejezete tartalmazza többek között az említett rendelet 62. cikkét, amelynek (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Annak megállapítása során, hogy a fél rendelkezik‑e lakóhellyel vagy székhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságát felhívták, a bíróság saját belső jogát alkalmazza.”

11

Az 1963. december 4‑i zákon č. 99/1963 Sb., Občanský soudní řád (a polgári perrendtartásról szóló 99/1963. sz. törvény) 11. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a bírósághoz fordulás időpontjában fennálló körülmények az eljárás befejezéséig relevánsak maradnak a bíróság hatáskörének és illetékességének meghatározása szempontjából. Az illetékességet illetően e törvénykönyv 85. cikkéből kitűnik, hogy a törvény ellentétes rendelkezésének hiányában a természetes személy ügyében eljáró rendes bíróság a lakóhelye szerinti körzeti bíróság.

12

2014. július 21‑én az alapeljárás felei között elektronikus úton fogyasztói hitelszerződés jött létre, amelynek értelmében 50000 cseh korona (CZK) (hozzávetőleg 1820 euró) összegű hitel PA, fogyasztói jogállással rendelkező természetes személy részére történő nyújtására került sor.

13

A kérdést előterjesztő bíróság szerint PA több alkalommal volt fizetési késedelemben, és az erre irányuló többszöri felszólítás, valamint a bank által kezdeményezett, egyezség útján történő pert megelőző megegyezésre irányuló kísérlet ellenére nem fizette meg az említett szerződéshez kapcsolódó törlesztőrészleteket.

14

2018. március 7‑én az mBank keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz annak érdekében, hogy PA‑t kötelezze a tőkeösszeg, a tőkekamatok és a tőkésített kamatok részére történő megfizetésére.

15

Az Obvodní soud pro Prahu 8 (prágai 8. sz. kerületi bíróság, Cseh Köztársaság) joghatóságának igazolása érdekében az mBank arra hivatkozott, hogy PA‑t úgy kell tekinteni, mint akinek a lakóhelye Prágában (Cseh Köztársaság) található, amint az az érdekelt által a hitelkérelemben és magában a szerződésben feltüntetett címből kitűnik.

16

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor rámutat arra, hogy a kereset benyújtásának időpontjában PA lakóhelye a Szlovák Köztársaság területén, nem pedig a Cseh Köztársaság területén volt. Azon kívül ugyanis, hogy a bírósági iratoknak az érintett részére történő kézbesítésére irányuló valamennyi kísérlet sikertelen volt, az utóbbi, miután az 1215/2012 rendelet 26. cikke (2) bekezdésének megfelelően tájékoztatták, bizonyítékokkal alátámasztva azt állította, hogy a kereset benyújtásának időpontjában az állandó lakóhelye Szlovákiában volt, és ennek következtében vitatta az eljáró cseh bíróság joghatóságát.

17

Bár a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy álláspontja szerint a „fogyasztó lakóhelyének” az 1215/2012 rendelet szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a fogyasztónak a kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyére utal, azt kérdezi a Bíróságtól, hogy valóban ez a helyzet áll‑e fenn, vagy e fogalom a fogyasztónak a szerződéses jogviszony keletkezésének időpontjában, vagyis olyan esetben, mint amely az alapügyben szerepel, az érintett kölcsönszerződés megkötésének időpontjában fennálló lakóhelyére utal.

18

E bíróság hozzáteszi, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés nem vonatkozik az 1215/2012 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében vett, áruk részletfizetésre történő értékesítésére, sem pedig áruk vételének finanszírozására nyújtott kölcsönre, és hogy álláspontja szerint az említett 17. cikk (1) bekezdésének c) pontja értelmében csak akkor lehet a fogyasztó által kötött szerződésről szó, ha a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamban végzi.

19

E körülmények között az Obvodní soud pro Prahu 8 (prágai 8. sz. kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében a Bíróság, ha az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.

21

A jelen előzetes döntéshozatalra utalás keretében e rendelkezést kell alkalmazni.

22

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket (lásd különösen: 2020. május 28‑iWorld Comm Trading Gfz ítélet, C‑684/18, EU:C:2020:403, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Együttesen vizsgálandó kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság tehát lényegében arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a „fogyasztó lakóhelyének” e rendelkezésben szereplő fogalma a fogyasztónak a szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában fennálló, vagy pedig a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli.

24

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó szerződést fogyasztói minőséggel rendelkező természetes személy kötötte, és a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokban szereplő információk egyike sem enged arra következtetni, hogy PA e szerződést az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szakmai tevékenység körében kötötte volna.

25

Ebből következik, hogy az utóbbi rendelkezésnek megfelelően az alapügyben szóban forgó szerződés az említett rendelkezés értelmében vett „fogyasztói szerződések” kategóriájába tartozhat.

26

A fogyasztói szerződésekre vonatkozó különös joghatósági szabályokat illetően, abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – a keresetet az eladó vagy a szolgáltató indítja a fogyasztóval szemben, az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése olyan kizárólagos joghatósági szabályt fogalmaz meg, amelynek értelmében a keresetet kizárólag a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt lehet megindítani.

27

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy PA, aki az alapügyben szóban forgó hitelszerződés megkötésekor a Cseh Köztársaság területén rendelkezett lakóhellyel, azóta megváltoztatta a lakóhelyét, anélkül hogy e változást akár a másik szerződő féllel, akár a cseh hatóságokkal közölte volna.

28

Mindazonáltal, ahogyan az a jelen végzés 16. pontjában kifejtésre került, a kérdést előterjesztő bíróság az eljáró bíróság országa szerinti jognak az 1215/2012 rendelet 62. cikke (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával arra a következtetésre jutott, hogy PA utolsó ismert lakóhelye Szlovákiában található.

29

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az 1215/2012 rendelet 18. cikke (2) bekezdésének szövege – különösen a cseh, a német, az angol, a lengyel, a román és a finn nyelvi változatban – egyértelmű, mivel a „fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamot” említi. Ennélfogva e rendelkezés szó szerinti értelmezése arra enged következtetni, hogy az eladó vagy szolgáltató a fogyasztóval szemben csak annak a tagállamnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, amelynek a területén a fogyasztó a kereset benyújtásának időpontjában lakóhellyel rendelkezett.

30

Másodszor, amint azt P. Jenard‑nak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményről szóló jelentése (HL 1979. C 59., 1. o.) is tanúsítja, a kereset benyújtásának időpontjában fennálló tényleges lakóhelynek a szerződésben megjelölt címhez képest történő előnyben részesítése mint megoldás már az említett egyezmény megkötésének idején szóba került. E jelentés 33. oldalán ugyanis P. Jenard rámutatott, hogy „[a]z eladó vagy a hitelező által indított kereset esetén a joghatóság meghatározása meglehetősen kényes kérdés, ha a vevő vagy a hitelfelvevő a szerződés megkötését követően külföldön telepedik le”, és pontosította, hogy „[e] személyek védelme azzal jár, hogy e személyek kizárólag azon állam bíróságai előtt perelhetők, ahol új lakóhelyüket létesítették”.

31

Harmadszor, az ettől eltérő értelmezés jogbizonytalanságot eredményezhet a joghatósággal rendelkező bíróságot illetően olyan helyzetekben, amikor a fogyasztó a szóban forgó jogviszony időtartama alatt egy vagy több alkalommal lakóhelyet váltott. Azon bíróságok ilyen megsokszorozása ugyanis, amelyek előtt kereset indítható, ellentétes az 1215/2012 rendeletnek a (15) preambulumbekezdésében említett azon céljával, amely szerint a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük.

32

Ebben a szellemben rá kell mutatni, hogy a 44/2001 rendeletre vonatkozó, de az 1215/2012 rendeletre is átültethető 2011. november 17‑iHypoteční banka ítéletének (C‑327/10, EU:C:2011:745) 47. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „olyan helyzetben[, amelyben a] kölcsönre vonatkozó szerződést kötő fogyasztó […] az ellene a szerződéses kötelezettségei nemteljesítése miatt indított kereset előterjesztése előtt megszünteti lakóhelyét, a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye szerinti tagállam bíróságai […] joghatósággal rendelkeznek e kereset elbírálására”. Egymást követő lakóhelyek esetén tehát kizárólag a fogyasztó utolsó – az érintett kereset benyújtásának időpontjában fennálló – ismert lakóhelye döntő jelentőségű a tagállami bíróság joghatóságának meghatározása szempontjából.

33

Ebből következik, hogy valamely tagállam bíróságai nem rendelkeznek joghatósággal a valamely fogyasztó által az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően kötött szerződésre vonatkozó jogvita elbírálására abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – a fogyasztó utolsó ismert lakóhelye nem e tagállam területén található.

34

Arra is rá kell mutatni, hogy ezt a megoldást megerősíti először is az 1215/2015 rendelet II. fejezetének a „fogyasztói szerződések” esetén fennálló joghatóságra vonatkozó 4. szakaszában foglalt szabályok rendszere is, amelyeket szigorúan kell értelmezni, mivel kivételt képeznek mind az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott általános joghatósági szabály alól, amely azon tagállam bíróságainak joghatóságát mondja ki, amelynek területén az alperes lakóhelye található, mind az ugyanezen rendelet 7. cikkének 1. pontjában meghatározott, a szerződések esetén előírt különös joghatósági szabály alól, amelynek értelmében az eljárás tárgyát képező, teljesített vagy teljesítendő kötelezettség helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal (lásd analógia útján a 44/2001 rendeletet illetően: 2012. szeptember 6‑iMühlleitner ítélet, C‑190/11, EU:C:2012:542, 26. és 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Másodszor, amint arra P. Jenard‑nak a jelen végzés 30. pontjában hivatkozott jelentése rámutat, ez a megoldás megfelel az 1215/2012 rendelet II. fejezete „[j]oghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakasza különös céljának, amely különös joghatósági szabályokat állapít meg a fogyasztók, azaz a szerződő eladónál vagy szolgáltatónál gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott szerződő felek számára (lásd analógia útján: 2015. december 23‑iHobohm ítélet, C‑297/14, EU:C:2015:844, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre tehát azt a választ kell adni, hogy a „fogyasztó lakóhelyének” az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a fogyasztónak a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli.

37

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A „fogyasztó lakóhelyének” a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 18. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a fogyasztónak a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli.