A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2023. február 16. ( *1 )

„Fellebbezés – A nyelvhasználatra vonatkozó szabályok – Az ellenőrzés (audit) területén tanácsosok felvételére irányuló nyíltversenyvizsga‑felhívás – Nyelvismeret – A versenyvizsga második nyelve kiválasztásának az angol, a francia és a német nyelvre való korlátozása – Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatallal (EPSO) folytatott kommunikáció nyelve – 1. rendelet – Személyzeti szabályzat – Az 1d. cikk (1) bekezdése – Nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetés – Igazolás – Szolgálati érdek – A »feladataik ellátására azonnal képes« tanácsosok felvételére irányuló követelmény – Bírósági felülvizsgálat – A megkövetelt bizonyítási szint”

A C‑623/20. P. sz. ügyben,

az Európai Bizottság (képviselik: G. Gattinara, T. Lilamand és D. Milanowska, meghatalmazotti minőségben)

fellebbezőnek

az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2020. november 20‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,

a többi fél az eljárásban:

az Olasz Köztársaság (képviseli: G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato)

felperes az elsőfokú eljárásban,

a Spanyol Királyság (képviselik: L. Aguilera Ruiz és A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Arabadjiev tanácselnök, K. Lenaerts, a Bíróság elnöke, L. Bay Larsen, a Bíróság elnökhelyettese, az első tanács bíráiként eljárva, A. Kumin és I. Ziemele (előadó) bírák,

főtanácsnok: A. M. Collins,

hivatalvezető: C. Di Bella tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2022. március 2‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2022. május 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Fellebbezésében az Európai Bizottság az Európai Unió Törvényszéke 2020. szeptember 9‑iOlaszország kontra Bizottság ítéletének (T‑437/16, EU:T:2020:410; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék megsemmisítette az ellenőrzés (audit) területén tanácsosi (AD 5/AD 7) tartaléklisták létrehozására irányuló nyíltversenyvizsga‑felhívást (HL 2016. C 171. A, 1. o.; a továbbiakban: vitatott versenyvizsga‑felhívás).

Jogi háttér

Az 1/58 rendelet

2

A 2013. május 13‑i 517/2013/EU tanácsi rendelettel (HL 2013. L 158., 1. o.) módosított, az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15‑i 1. tanácsi rendelet (HL 1958. 17., 385. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 3. o.; a továbbiakban: 1/58 rendelet) 1. cikke ekként rendelkezik:

„Az [Európai] Unió intézményeinek hivatalos nyelvei és munkanyelvei az angol, a bolgár, a cseh, a dán, az észt, a finn, a francia, a görög, a holland, a horvát, az ír, a lengyel, a lett, a litván, a magyar, a máltai, az olasz, a német, a portugál, a román, a spanyol, a svéd, a szlovák és a szlovén.”

3

E rendelet 2. cikke a következőket írja elő:

„Azok az okmányok, amelyeket egy tagállam, vagy a tagállamok valamelyikének joghatósága alá tartozó személy a[z Unió] intézményeinek küld, a feladó választása szerint a hivatalos nyelvek bármelyikén készülhetnek. A válasz ugyanazon a nyelven készül.”

4

Az említett rendelet 6. cikke értelmében:

„Az Unió intézményei eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy meghatározott esetekben melyik nyelvet kell használni [helyesen: meghatározhatják a nyelvhasználati szabályok alkalmazásának részletes szabályait].”

A személyzeti szabályzat

5

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatát (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 287., 15. o.) módosított, az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról, egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről, valamint a Bizottság tisztviselőire ideiglenesen alkalmazandó különleges intézkedések bevezetéséről szóló, 1968. február 29‑i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL 1968. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 5. o.; helyesbítés: HL 2016. L 289., 21. o.) állapítja meg.

6

A személyzeti szabályzat „Általános rendelkezések” címet viselő I. címe tartalmazza a szabályzat 1–10c. cikkét.

7

A személyzeti szabályzat 1d. cikke kimondja:

„(1)   E személyzeti szabályzat alkalmazásában tilos bármilyen, […] nyelven alapuló megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés].

[…]

(6)   Tiszteletben tartva a megkülönböztetésmentesség [helyesen: hátrányos megkülönböztetés tilalmának] elvét és az arányosság elvét, ezek alkalmazásának bármely korlátozását tárgyilagos és észszerű okokkal kell indokolni, és azoknak a személyzeti politika keretében az általános érdekekbe tartozó jogos célkitűzéseket kell szolgálnia [helyesen: szolgálniuk]. […]”

8

A személyzeti szabályzat 2. cikke értelmében:

„(1)   Minden intézmény meghatározza, hogy szervezetén belül ki gyakorolja az e személyzeti szabályzat által a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott hatáskört.

(2)   Egy vagy több intézmény azonban ezek bármelyikét vagy egy intézményközi testületet is megbízhat a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott, a tisztviselők kinevezésére, előléptetésére vagy áthelyezésére vonatkozó döntéseken kívüli hatáskörök némelyikének vagy mindegyikének gyakorlásával.”

9

A személyzeti szabályzat III. címe a „Tisztviselők előmenetele” címet viseli.

10

E cím „Felvétel” címet viselő, a személyzeti szabályzat 27–34. cikkét tartalmazó 1. fejezete a 27. cikkének első bekezdésében a következőket írja elő:

„A felvétel során arra kell törekedni, hogy az intézmények részére olyan tisztviselők munkáját biztosítsák, akik megfelelnek az alkalmasság, a hatékonyság és a feddhetetlenség legmagasabb követelményeinek, és akiket az Unió tagállamainak állampolgárai közül a lehető legszélesebb földrajzi alapon vettek fel. Semmilyen álláshely sem tartható fenn valamely tagállam állampolgárai számára.”

11

A személyzeti szabályzat 28. cikke szerint:

„Egy tisztviselő kizárólag az alábbi feltételekkel nevezhető ki:

[…]

d)

a 29. cikk[nek] [a rangidős tisztviselőkkel és kivételes esetekben a különleges képesítést igénylő beosztásokkal kapcsolatos, a versenyvizsgákra vonatkozó eljárástól eltérő eljárás elfogadásáról szóló] (2) bekezdésére is figyelemmel, megfelelt egy, a III. melléklet rendelkezéseinek megfelelő vagy képesítéseken vagy vizsgákon, vagy mind képesítéseken mind vizsgákon alapuló versenyvizsga feltételeinek;

[…]

f)

tanúbizonyságot tesz az Unió egyik hivatalos nyelvének alapos ismeretéről és egy további hivatalos nyelvének a feladatainak ellátásához szükséges szintű ismeretéről.”

12

A személyzeti szabályzat III. melléklete a „Versenyvizsgák” címet viseli. Ennek 1. cikke előírja:

„(1)   A versenyvizsgák kiírását a kinevezésre jogosult hatóság a vegyesbizottsággal folytatott konzultációt követően készíti el.

A kiírás tartalmazza:

a)

a versenyvizsga jellegét (intézményen belüli versenyvizsga, intézményeken belüli versenyvizsga, nyílt – adott esetben egy vagy több intézmény számára közös – versenyvizsga);

b)

a versenyvizsga típusát (vagy képesítéseken, vagy vizsgákon, vagy mind képesítéseken, mind vizsgákon alapuló);

c)

a betöltendő beosztással járó tevékenységek és feladatok jellegét, és a felajánlott csoportot és besorolási fokozatot;

d)

a betöltendő beosztáshoz […] szükséges okleveleket és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványokat vagy tapasztalatokat;

e)

amennyiben versenyvizsga vizsgákon alapul, azok jellegét és értékelésük módját;

f)

adott esetben a betöltendő beosztás sajátos jellege miatt megkövetelt nyelvismeretet;

g)

adott esetben a korhatárt, és az Unió olyan alkalmazottaira vonatkozó emelt korhatárt, akik legalább egy éve az Unió szolgálatában állnak;

h)

a jelentkezési határidőt;

[…]”

13

E melléklet 7. cikke értelmében:

„(1)   Az intézmények a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően az Európai Személyzeti Felvételi Hivatalra [a továbbiakban: EPSO] bízzák a szükséges intézkedések meghozatalának felelősségét annak biztosítására, hogy az Unió tisztviselőinek felvételi eljárásaiban egységes előírásokat alkalmazzanak. […]”

A 2002/620/EK határozat

14

Az EPSO‑t az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, a Bíróság, a Számvevőszék, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága és az Ombudsman 2002. július 25‑i 2002/620/EK határozata (HL 2002. L 197., 53. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 46. o.) hozta létre.

15

E határozat 2. cikke (1) bekezdésének első mondata kimondja, hogy az EPSO gyakorolja, többek között a személyzeti szabályzat III. melléklete alapján, az e határozatot aláíró intézmények kinevező hatóságaira átruházott személyzet felvételi hatáskört.

16

A 2002/620 határozat 4. cikkének utolsó mondata előírja, hogy bármely, az e területekre vonatkozó fellebbezést a Bizottság ellen kell benyújtani.

Az egyéb alkalmazandó jogszabályok

A nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat

17

2015. február 27‑én az EPSO közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában„A nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat” című dokumentumot (HL 2015. C 70. A, 1. o.), amelynek első oldala pontosítja, hogy „[e]z a szabályzat a versenyvizsga‑felhívás szerves részét képezi. A szabályzat és a versenyvizsga‑felhívás együttesen alkotja a versenyvizsga‑eljárás kötelező érvényű keretét”.

18

E szabályzat „Pályázati feltételek” című 1.3 pontja a nyelvismerettel kapcsolatban a következőket mondja ki:

„[…]

Az uniós intézmények belső kommunikációjában hosszú évek óta főként az angol, a francia és a német nyelv használatos, és többnyire a külvilággal történő kommunikációhoz, illetve az ügykezeléshez is e nyelvekre van szükség.

A versenyvizsgánál választható második nyelveket a szolgálati érdekek szem előtt tartásával határozzuk meg, amelyek szükségessé teszik, hogy az újonnan felvett munkatársak azonnal képesek legyenek feladataik ellátására és a mindennapos munkavégzéshez szükséges hatékony kommunikációra. Ellenkező esetben súlyosan sérülhetne az intézmények hatékony működése.

A pályázók közötti egyenlő bánásmód érdekében minden pályázó – az is, akinek első hivatalos nyelve e három nyelv közül kerül ki – köteles bizonyos vizsgákat az e három nyelv közül választott második nyelven letenni. A speciális készségek ily módon történő értékelése lehetővé teszi, hogy az intézmények felmérjék, képesek‑e a pályázók azonnal ellátni a feladataikat a leendő munkakörükhöz hasonló körülmények között. Mindez nem érinti a személyzeti szabályzat 45. cikkének (2) bekezdésében előírt harmadik munkanyelv elsajátítására irányuló későbbi nyelvi képzést […]”

A vitatott versenyvizsga‑felhívás

19

A Törvényszék a megtámadott ítélet 1–13. pontjában a következőképpen ismertette a vitatott versenyvizsga‑felhívás tartalmát:

„1.

2016. május 12‑én az [EPSO] az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette [a vitatott versenyvizsga‑felhívásokat]. […]

2.

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] bevezetésében […] szerepel, hogy az a nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzattal együttesen alkotja […] az érintett kiválasztási eljárás jogilag kötelező erejű keretét. Ugyanakkor pontosítja, hogy a nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat II. melléklete […] nem alkalmazandó a szóban forgó kiválasztási eljárásokra, és annak helyébe a [vitatott versenyvizsga‑felhívás] II. mellékletében szereplő szöveg lép.

[…]

4.

A megtámadott felhívás »Kik pályázhatnak?« című részében, amely meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket az érintett személyeknek a jelentkezésük benyújtásának időpontjában teljesíteniük kell, speciális felvételi feltételek címén »a 24 hivatalos uniós nyelv egyikének legalább [közös európai nyelvi referenciakeret (CEFR)] C1 szintű [ismeretét]« követelik meg, és ezt a versenyvizsga »első nyelveként« jelölik meg, megkövetelik továbbá »az angol, a francia vagy a német nyelv legalább [CEFR] B2 szintű [ismeretét]«. Ez a versenyvizsga »második nyelveként« megjelölt második nyelv nem lehet azonos a pályázó által első nyelvként választott nyelvvel.

5.

Az említett rész azt is pontosítja, hogy »[a] jelentkezési lapot angol, francia vagy német nyelven kell kitölteni«.

6.

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] ugyanezen részében az szerepel, hogy »[m]ásodik nyelvként az angol, a francia vagy a német nyelv választható«, valamint hogy »[e]zek az uniós intézmények fő munkanyelvei, és a szolgálati érdekek szükségessé teszik, hogy az újonnan felvett munkatársak azonnal képesek legyenek e nyelvek legalább egyikén ellátni feladataikat, és a mindennapos munkavégzéshez szükséges hatékony kommunikációt folytatni«. A pályázók számára e tekintetben jelzik, hogy az »ezen versenyvizsga tekintetében előírt nyelvekről bővebb tájékoztatás« a [vitatott versenyvizsga‑felhívás] »Ezen kiválasztási eljárás nyelvhasználati szabályainak indokolása« című II. mellékletében található.

[…]

8.

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] II. melléklete bevezető részének szövege a következő:

»E versenyvizsga az ellenőrzés [audit] területén tevékenykedő tanácsosok felvételét célzó, szakmai profilra irányuló versenyvizsga. A jelen versenyvizsga‑felhívás ’KIK PÁLYÁZHATNAK?’ [részében] meghatározott követelmények megfelelnek az uniós intézmények által a szakmai készségekre, tapasztalatra és ismeretekre vonatkozóan előírt elsődleges követelményeknek, valamint annak az igénynek, hogy az újonnan felvett munkatársak képesek legyenek a hatékony munkavégzésre, különösen más munkatársakkal együtt.

A pályázók ezért a versenyvizsga második nyelvét korlátozott számú hivatalos uniós nyelv közül választhatják ki. E korlátozást költségvetési és működési korlátok, valamint az alábbiakban az 1., 2. és 3. pontban leírt, az EPSO által a kiválasztás során használt módszerek is indokolják. E versenyvizsga nyelvi követelményeit – a fenti tényezőket, valamint a munkakör jellegéhez kapcsolódó egyéb speciális követelményeket, illetve az […] uniós intézmények sajátos igényeit figyelembe véve – az EPSO igazgatótanácsa fogadta el.

E versenyvizsga fő célja az Európai Bizottsághoz, valamint – kisebb számban – az Európai Számvevőszékhez felvehető tanácsosokból álló tartaléklista létrehozása. Alapvetően fontos, hogy a felvett tanácsosok azonnal képesek legyenek ellátni a feladataikat, és kommunikációt folytatni munkatársaikkal és vezetőikkel. Az alábbi 2. pontban leírt, az uniós kiválasztási eljárások során használható nyelvekre vonatkozó kritériumokat figyelembe véve az uniós intézmények e versenyvizsga esetében a legmegfelelőbb választható második nyelveknek az angol, a francia és a német nyelvet tekinti.

Tekintettel arra, hogy az uniós intézményekben az alkalmazottak az angol, a francia és a német nyelvet használják a leggyakrabban szóbeli kommunikáció, fordítás és adminisztratív közlemények céljából, a pályázóknak a két kötelező nyelvük között e nyelvek legalább egyikét meg kell jelölniük.

Továbbá az ellenőrzött szolgálatokkal és a megfelelő hatóságokkal folytatott hatékony együttműködés és információcsere biztosítása érdekében az angol, a francia vagy a német nyelv megfelelő szintű ismerete elengedhetetlennek tekinthető az ellenőrzött szervezetek helyzetének vizsgálata, a prezentációkészítés, a tárgyalás és a jelentésírás terén.

A pályázóknak a versenyvizsga második nyelvén (angol, francia vagy német nyelven) kell kitölteniük az internetes jelentkezési lapot, az EPSO‑nak pedig e nyelveken kell együttes tájékoztatást nyújtania az érvényes jelentkezést benyújtó pályázók számára, valamint e nyelveken kell lebonyolítania a 3. pontban ismertetett egyes vizsgákat.«

9

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] II. mellékletének »Az egyes kiválasztási eljárásokban használható nyelvek kiválasztásának indokolása« című 1. pontja a következőket mondja ki:

»Az uniós intézmények meggyőződése szerint az egyes kiválasztási eljárások során használható konkrét nyelvekre vonatkozó döntésnek és különösen a választható nyelvek körére vonatkozó esetleges korlátozásnak minden esetben az alábbi megfontolásokon kell alapulnia:

i.

Annak szükségessége, hogy az újonnan felvett munkatársak azonnal képesek legyenek ellátni feladataikat.

Az újonnan felvett munkatársaknak azonnal képesnek kell lenniük a megfelelő munkavégzésre és arra, hogy hatékonyan elláthassák feladataikat, amelyek elvégzése céljából felvették őket. Ezért az EPSO‑nak biztosítania kell, hogy a sikeres pályázók olyan nyelvkombináció megfelelő ismeretével rendelkezzenek, amely lehetővé teszi feladataik hatékony ellátását, és különösen azt, hogy a sikeres pályázók képesek legyenek a mindennapos munkavégzéshez szükséges hatékony kommunikációt folytatni munkatársaikkal és vezetőikkel.

Következésképpen indokolt lehet egyes vizsgákat korlátozott számú közvetítő nyelven megrendezni annak érdekében, hogy valamennyi pályázó – függetlenül attól, hogy melyik az első hivatalos nyelve – képes legyen e nyelvek közül legalább egyet munkanyelvként használni. Ha ez nem így lenne, az azzal a jelentős kockázattal járna, hogy a sikeres pályázók számottevő hányada nem lenne képes belátható időn belül ellátni a feladatait, amelyek elvégzése céljából felvették. Továbbá ez annak a nyilvánvaló szempontnak a figyelmen kívül hagyását is jelentené, hogy az uniós közszolgálatban munkavégzésre jelentkező pályázók olyan, nemzetközi igazgatás alatt álló szervezethez szándékoznak csatlakozni, amelynek megfelelő működése és az uniós Szerződések által ráruházott feladatok ellátása érdekében közvetítő nyelveket kell alkalmaznia.

ii.

A kiválasztási eljárás jellege

Bizonyos esetekben a kiválasztási eljárás jellege is indokolhatja a pályázók által választható nyelvek körének korlátozását.

A […] személyzeti szabályzat 27. cikkének megfelelően az EPSO nyílt versenyvizsgák keretében értékeli a pályázók készségeit, amelyek segítségével pontosabban megállapítható, hogy képesek lesznek‑e a feladataik ellátására.

Az értékelőközpont olyan kiválasztási mód, amelynek során a pályázók értékelésére szabványos körülmények között – a vizsgabizottság több tagja által figyelemmel kísért különböző forgatókönyvek alapján – kerül sor. Az értékelés a kinevező hatóságok által előzetesen megállapított készségrendszer alapján, közös pontozási módszerrel és együttes döntéshozatal útján történik.

A speciális készségek ily módon történő értékelése lehetővé teszi, hogy az uniós intézmények felmérjék, képesek‑e a pályázók azonnal ellátni a feladataikat a leendő munkakörükhöz hasonló körülmények között. A gyakorlati életben várható teljesítmény számos tudományos kutatás szerint valódi munkaszituációkat modellező értékelőközpontban határozható meg a legjobban. Az értékelőközpontok alkalmazása ezért világszerte elterjedt. Az uniós intézményeknél várható pályafutás időtartamára, valamint az intézményeken belüli mobilitás mértékére való tekintettel ez a fajta értékelés rendkívül fontos, különösen az állandó tisztviselők kiválasztása esetében.

A pályázók azonos feltételek mellett történő értékelése érdekében, valamint azért, hogy a pályázók közvetlenül tudjanak kommunikálni értékelőikkel és a gyakorlatban részt vevő többi pályázóval, a pályázók értékelésére együttesen, közös nyelvet alkalmazó csoportban kerül sor. Amennyiben az adott versenyvizsga tekintetében nem csupán egyetlen fő nyelvet határoztak meg, e módszer szükségszerűen csak akkor alkalmazható, ha az értékelőközpontot korlátozott számú nyelven szervezik meg.

iii.

Költségvetési és működési korlátok

Az EPSO igazgatótanácsa úgy véli, hogy számos okból kifolyólag nem lenne célszerű egyazon versenyvizsgán belül az értékelőközponti szakaszt valamennyi uniós nyelven megszervezni.

E megközelítés egyrészt igen komoly költségvetési vonzatokkal járna, így az uniós intézmények nem lennének képesek a jelenlegi költségvetési kereten belül fedezni munkaerő‑felvételi szükségleteiket. Az ár‑érték arány sem lenne megfelelő az európai adófizetők számára.

Másrészt amennyiben az értékelőközpontra valamennyi hivatalos nyelven sor kerülne, az EPSO‑versenyvizsgák lebonyolításába jelentős számú tolmácsot kellene bevonni, és a vizsgákhoz megfelelő – tolmácsfülkékkel ellátott – helyiségeket kellene igénybe venni.

Harmadrészt a vizsgabizottságnak jóval több tagból kellene állnia ahhoz, hogy képes legyen lefedni a pályázók által használt különböző nyelveket.«

10.

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] II. mellékletének »Az egyes kiválasztási eljárások tekintetében választható nyelvek kiválasztásának kritériumai« címet viselő 2. pontja értelmében:

»Amennyiben a pályázók korlátozott számú hivatalos uniós nyelv közül választhatnak, az adott nyílt versenyvizsgán használható nyelveket eseti alapon kell meghatároznia az EPSO igazgatótanácsának, az alábbi tényezők figyelembevételével:

i.

az érintett intézmény(ek)en vagy szerveken belüli esetleges egyedi belső nyelvhasználati szabályok;

ii.

a munkakör jellegéhez kapcsolódó speciális követelmények és az érintett uniós intézmény(ek) sajátos igényei;

iii.

az érintett intézmény(ek)ben leggyakrabban használt nyelvek, az alábbiakon alapuló meghatározás szerint:

az aktív állományban foglalkoztatott állandó uniós tisztviselők nyilatkozata szerinti, igazolt, legalább a [CEFR] B2 szintjének megfelelő nyelvtudás,

azok a célnyelvek, amelyekre az uniós intézmények belső használatra szánt dokumentumait a leggyakrabban fordítják,

azok a forrásnyelvek, amelyekről az uniós intézményeken belül készített és külső használatra szánt dokumentumokat a leggyakrabban fordítják,

iv.

az érintett intézmény(ek)en belül adminisztratív közlemények céljából használt nyelvek.«

11.

Végül a [vitatott versenyvizsga‑felhívás] II. mellékletének »A kapcsolattartás nyelvei« című 3. pontja a következőket mondja ki:

»Ez a szakasz az EPSO és a leendő pályázók közötti kapcsolattartás során alkalmazandó általános nyelvhasználati szabályokat írja le. Az egyes versenyvizsga‑felhívások további speciális követelményeket határozhatnak meg.

Az EPSO megfelelően figyelembe veszi a pályázókat uniós polgárként megillető anyanyelvhasználati jogokat, ugyanakkor elismeri azt is, hogy a jelentkezésüket érvényesítő pályázók az európai közszolgálat lehetséges jövőbeni tagjainak minősülnek, és a személyzeti szabályzat által meghatározott jogok és kötelezettségek hatálya alá tartoznak. Következésképpen az uniós intézmények úgy vélik, hogy az EPSO‑nak a pályázókkal való kapcsolattartást és a pályázók számára a jelentkezésükkel kapcsolatban nyújtott tájékoztatást – amennyiben ez lehetséges – valamennyi hivatalos uniós nyelven biztosítania kell. Ennek érdekében az EPSO honlapjának statikus részei, a versenyvizsga‑felhívások, valamint a nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat valamennyi hivatalos nyelven megjelennek.

Az internetes jelentkezési lap kitöltéséhez használható nyelveket az egyes versenyvizsga‑felhívások határozzák meg. A jelentkezési lap kitöltésével kapcsolatos útmutatót valamennyi hivatalos nyelven biztosítani kell. Ezek a rendelkezések a valamennyi hivatalos nyelven elérhető internetes jelentkezési eljárás bevezetéséig tartó átmeneti időszakban alkalmazandók.

Miután a pályázók első jelentkezésüket érvényesítették, a gyors és hatékony kommunikáció érdekében az EPSO a nagyszámú pályázónak szóló együttes tájékoztatást korlátozott számú hivatalos uniós nyelven biztosítja. Ez – a vonatkozó versenyvizsga‑felhívásban meghatározottak szerint – a pályázó első vagy második nyelvén történik.

A pályázók bármely hivatalos uniós nyelven felvehetik a kapcsolatot az EPSO‑val, a megkeresések EPSO általi hatékonyabb kezelése érdekében azonban célszerű azon korlátozott számú nyelv közül választani, amelyen az EPSO alkalmazottai fordítás igénybevétele nélkül közvetlen nyelvi lefedettséget tudnak biztosítani.

Egyes vizsgák lebonyolítására szintén korlátozott számú hivatalos uniós nyelven kerül sor annak biztosítása érdekében, hogy a nyílt versenyvizsgák értékelési szakaszába kerülő pályázók rendelkezzenek a részvételhez szükséges nyelvtudással. A különböző vizsgák nyelveit az egyes versenyvizsga‑felhívások határozzák meg.

Az uniós intézmények megítélése szerint ez a szabályozás méltányos és megfelelő egyensúlyt biztosít a szolgálati érdekek, illetve a többnyelvűség és a nyelvi megkülönböztetésmentesség elve között. Az, hogy a pályázók kötelesek második nyelvként az első nyelvüktől (rendszerint az anyanyelvüktől vagy valamely azzal egyenértékű nyelvtől) eltérő nyelvet választani, méltányos összehasonlításukat biztosítja. […]«

12

A [vitatott versenyvizsga‑felhívás] »Mi a kiválasztás módja?« című részének 1. pontjában az szerepel, hogy az érintett kiválasztási eljárás első lépéseként »számítógépes feleletválasztós teszteket«, vagyis a szövegértési készségre, a matematikai‑logikai készségre és az absztrakciós készségre vonatkozó teszteket szerveznek az egyes pályázók által a versenyvizsga első nyelveként kiválasztott nyelveken.

13

Ezenkívül az említett rész 3. pontja szerint a [vitatott versenyvizsga‑felhívással] érintett versenyvizsga második szakaszát képező »képesítés szerinti kiválasztást« követően a legmagasabb összpontszámot elérő pályázókat felhívják arra, hogy a versenyvizsga második nyelveként választott nyelven vegyenek részt az értékelőközpont vizsgáin, vagyis a versenyvizsga utolsó szakaszában, amely több, a pályázók különböző készségeinek értékelésére irányuló vizsgát tartalmaz.”

A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

20

A Törvényszék Hivatalához 2016. augusztus 5‑én benyújtott keresetlevelével az Olasz Köztársaság keresetet indított a vitatott versenyvizsga‑felhívás megsemmisítése iránt. A Spanyol Királyság beavatkozott ezen eljárásba az Olasz Köztársaság támogatása végett.

21

Keresetében az Olasz Köztársaság a vitatott versenyvizsga‑felhívásban bevezetett nyelvhasználati szabályok két részének jogszerűségét vitatta, amelyek a versenyvizsga második nyelvének, valamint a pályázók és az EPSO közötti kommunikáció során használható nyelvnek a kiválasztását az angol, a francia és a német nyelvre korlátozták.

22

A Törvényszék először is együttesen vizsgálta az e nyelvhasználati szabályok első részére vonatkozó harmadik és hetedik jogalapot.

23

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 62. pontjában megállapította, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívással érintett versenyvizsga második nyelve kiválasztásának az angol, a francia és a német nyelvre való korlátozása (a továbbiakban: a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozása vagy a szóban forgó korlátozás) lényegében nyelven alapuló eltérő bánásmódot valósít meg, ami a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (1) bekezdése alapján főszabály szerint tilos, hozzátéve, hogy az ilyen eltérő bánásmód igazolható lehet.

24

Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítélet 63–199. pontjában megvizsgálta ezt az igazolást.

25

E vizsgálat keretében a Törvényszék a megtámadott ítélet 80–100. pontjában megvizsgálta a szóban forgó korlátozás igazolására a vitatott versenyvizsga‑felhívásban felhozott három indokot.

26

A Törvényszék a megtámadott ítélet 88. pontjában úgy ítélte meg, hogy sem a költségvetési és működési korlátok, sem az értékelőközpont vizsgáinak sajátosságai nem teszik lehetővé a megállapított eltérő bánásmód igazolását.

27

Ebben az összefüggésben a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. pontjában megállapította, hogy bár annak szükségessége, hogy az újonnan felvett személyeknek azonnal képeseknek kell lenniük feladataik ellátására, esetleg alkalmas lehet a szóban forgó három nyelvre való korlátozás igazolására, sem a költségvetési és működési korlátok, sem a kiválasztási eljárás jellege nem igazolhat egy ilyen korlátozást.

28

Ami e három indok közül az elsőt illeti, a Törvényszék a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában egyrészt rámutatott arra, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívás bevezető részében és II. melléklete 1. pontjának i. alpontjában kifejtett megfontolások, noha azok jelzik az ahhoz fűződő szolgálati érdek fennállását, hogy az újonnan felvett személyek a szolgálati jogviszony megkezdésekor el tudják látni feladataikat és hatékonyan tudjanak kommunikálni, önmagukban nem elegendőek annak bizonyításához, hogy a szóban forgó munkakör, azaz a vitatott versenyvizsga‑felhívás által érintett intézményeknél tanácsosi munkakör az ellenőrzés (audit) területén, az Unió más hivatalos nyelveinek kizárása mellett konkrétan az angol, a francia vagy a német nyelv kellő ismeretét igényli.

29

Másrészt a megtámadott ítélet 95–98. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy ezt az elemzést nem kérdőjelezi meg a felvett sikeres pályázók által ellátandó feladatoknak a vitatott versenyvizsga‑felhívásban szereplő ismertetése, mivel nem tűnik csupán a vitatott versenyvizsga‑felhívásban szereplő feladatok ismertetése alapján megállapíthatónak hogy azon három nyelv, amelyre a szóban forgó versenyvizsga második nyelvének kiválasztását korlátozták, mennyiben tenné lehetővé a felvett sikeres pályázók számára, hogy azonnal képesek legyenek ellátni feladataikat. A Törvényszék úgy találta, hogy e versenyvizsga‑felhívás egyetlen eleme sem teszi lehetővé e három nyelv tényleges használatának alátámasztását a felhívás I. mellékletében felsorolt feladatok ellátásában, illetve prezentációkészítésben, tárgyalások lefolytatásában és jelentések megírásában, amelyekre a II. melléklet bevezető részében hivatkoznak. Ugyanígy sem az említett felhívásból, sem a jelen ügyek irataiban szereplő elemekből nem tűnik egyáltalán ki, hogy a fent említett három nyelv mindegyikét ténylegesen használnák az ellenőrzött szervezetekkel vagy szolgálatokkal, valamint a megfelelő hatóságokkal kapcsolatos ellenőrzési feladatokkal megbízott tanácsosok jelentéseiben.

30

Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában megállapította, hogy az annak szükségességére alapított indok, hogy az újonnan felvett személyek azonnal képesek legyenek feladataik ellátására, nem igazolhatja a nyelvi korlátozást, figyelemmel annak homályos és általános megfogalmazására, valamint arra, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívás nem tartalmaz a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozását alátámasztó konkrét információkat.

31

E körülmények között a Törvényszék megvizsgálta, hogy a Bizottság által az ezen indokkal kapcsolatban előterjesztett különféle bizonyítékok alkalmasak‑e annak alátámasztására, hogy a betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel a szóban forgó korlátozás objektív és észszerű módon igazolható volt a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének szükségességével.

32

E vizsgálat céljából a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 106–149. pontjában megvizsgálta a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatos bizonyítékokat, nevezetesen:

a Bizottság elnökének az ezen intézmény határozathozatali eljárásának egyszerűsítéséről szóló, 2000. november 29‑i SEC(2000) 2071/6 közleménye és a Bizottság 2000. november 29‑i 1502. sz. üléséről készült 2000. december 6‑i (PV(2002) 1502) ülésének jegyzőkönyve, amely e közlemény e testület általi jóváhagyásáról szól;

a Bizottság 2010. február 24‑i 2010/138/EU, ESZAK, Euratom bizottsági határozattal (HL 2010. L 55., 60. o.) módosított eljárási szabályzata (HL 2000. L 308., 26. o.; a továbbiakban: eljárási szabályzat), valamint ezen eljárási szabályzat (C(2010) 1200 végleges) végrehajtási szabályai;

egy, „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” címet viselő kivonat a Bizottság „Az operatív eljárások kézikönyve” című dokumentumából, valamint egyes ezzel kapcsolatos dokumentumok; és

a Bizottság részére végzett fordításról szóló, 2006. december 20‑i SEC(2006) 1489 végleges közlemény „A 2006 utáni fordítási szabályok” címet viselő melléklete (a továbbiakban: 2006 utáni fordítási szabályok).

33

Ami különösen a SEC(2000) 2071/6 közleményt illeti, azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 112–117. pontjában megvizsgálta, megállapítva ezen ítélet 113. pontjában, hogy annak „célja lényegében a Bizottság tagjainak testülete azon különböző határozathozatali eljárástípusainak értékelése, amelyeket az eljárási szabályzat ír elő, a közlemény kibocsátásának időpontjában hatályos változatában, és ezen eljárások egyszerűsítésére javaslatok tétele. Ebben az összefüggésben és egy konkrét eljárástípusra, nevezetesen az írásbeli eljárásra utalva mondja ki a szóban forgó közlemény 2.2. pontja, hogy »a dokumentumokat a Bizottság három munkanyelvén kell megküldeni«, anélkül hogy azokat egyébként megnevezné. Ez az egyetlen utalás azonban – még ha tartalmazza is a »munkanyelvek« kifejezést – nem elegendő annak megállapításához, hogy az angol, a francia és a német a Bizottság valamennyi szolgálata által a mindennapi munkája során ténylegesen használt nyelv”. Miután az említett ítélet 114–116. pontjában megállapította, hogy ezen utalás terjedelmét árnyalják emellett a SEC(2000) 2071/6 közlemény más szakaszai, a Törvényszék ugyanezen ítélet 117. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy e közlemény „nem teszi lehetővé hasznos következtetések levonását az angol, a francia és a német nyelvnek a Bizottság szolgálatai mindennapi munkavégzése során – és még kevésbé a [vitatott] versenyvizsga‑felhívásban szereplő feladatok ellátása során – történő tényleges használatát illetően”.

34

A megtámadott ítélet 118. pontjában a Törvényszék hozzátette, hogy ezt a megállapítást nem kérdőjelezhetik meg azon egyéb dokumentumok, amelyekre tekintettel a Bizottság a SEC(2000) 2071/6 közlemény elemzését javasolja, vagyis az eljárási szabályzata, annak végrehajtási szabályai, valamint „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum, miután ezen ítélet 119–121. pontjában külön‑külön megvizsgálta e három dokumentumot.

35

A megtámadott ítélet 132. pontjában a Törvényszék e tekintetben megállapította, hogy a jelen ítélet 34. pontjában említett dokumentumok összességükben véve nem tekinthetők az 1/58 rendelettel létrehozott általános nyelvhasználati szabályok eljárási szabályzatban található végrehajtási szabályainak a rendelet 6. cikke értelmében. Amint azt a Bizottság is kifejtette, e dokumentumok csupán „az ezen intézményen belül hosszú ideje fennálló azon igazgatási gyakorlatot tükrözik, hogy az angol, a francia és a német nyelvet használják olyan nyelvekként, amelyeken a dokumentumokat hozzáférhetővé kell tenni ahhoz, hogy azokat jóváhagyás céljából a biztosok testülete elé lehessen terjeszteni”. Ezenkívül a Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 133. és 134. pontjában többek között megállapította, hogy különösen az operatív eljárások kézikönyvének „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című kivonata nem tekinthető a Bizottság elnöke olyan határozatának, amely meghatározza a testület elé terjesztett dokumentumok benyújtásának nyelveit, ezen ítélet 135. pontjában megjegyezte, hogy a Bizottság elismerte, hogy nincs olyan belső határozat, amely meghatározná a Bizottságon belüli munkanyelveket.

36

A Törvényszék ezen előzetes pontosításokat követően megállapította, hogy a Bizottság által benyújtott dokumentumok – mivel azok egyedüli célja a Bizottság különféle határozathozatali eljárásainak lefolytatásához szükséges nyelvek meghatározása – nem igazolhatják a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának az angol, a francia és a német nyelvre való korlátozását a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel.

37

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 137. pontjában kifejtette, hogy e dokumentumokból nem tűnik ki, hogy fennállna a szükséges kapcsolat a Bizottság határozathozatali eljárásai – és konkrétan a testületen belül zajló eljárások – és a vitatott versenyvizsgák sikeres pályázói által ellátandó feladatok között. Ugyanis még annak feltételezése esetén sem lehet vélelmezni, hogy valamely újonnan felvett, e nyelvek egyikét sem ismerő tisztviselő ne tudna haladéktalanul a szóban forgó intézmény számára hasznos munkát végezni, hogy valamely meghatározott intézmény személyi állománya kizárólag egy nyelvet vagy bizonyos nyelveket használ tanácskozásai során.

38

Ezenkívül a Törvényszék a megtámadott ítélet 138. pontjában megjegyezte, hogy a Bizottság által benyújtott szövegekből sem tűnik ki, hogy az „eljárási nyelvnek” minősített három nyelv mindegyikét használnák ténylegesen a szervezeti egységei a napi munkájuk során. Ráadásul a SEC(2000) 2071/6 közlemény arra enged következtetni, hogy nem a dokumentum szerkesztéséért tartalmilag felelős szervezeti egység, hanem a Fordítási Főigazgatóság készíti el e dokumentumnak a biztosok testületéhez való továbbításához szükséges „eljárási” nyelvű változatait. Ezen ítélet 139. pontjában a Törvényszék hozzátette, hogy mivel egyetlen tisztviselő sem köteles arra, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívásban megkövetelt mindhárom nyelv kielégítő ismeretével rendelkezzen, ugyanígy nehezen képzelhető el, hogy a jogiaktus‑tervezetnek az e testület részére való továbbításához szükséges nyelvi változatokban történő elkészítését párhuzamosan megosztják az e tervezet elkészítéséért felelős szervezeti egységhez tartozó, megfelelő számú tisztviselő között. Egyébiránt a Törvényszék, miután az említett ítélet 140–143. pontjában elutasította a Bizottságnak a SEC(2006) 1489 végleges közleményre alapított érveit, annak 144–148. pontjában rámutatott arra, hogy az ezen intézmény által benyújtott dokumentumok távolról sem utalnak a három „eljárási” nyelv kizárólagos használatára az általuk érintett eljárásokban.

39

Ezen elemzésre tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 149. pontjában úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó szövegek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a szóban forgó korlátozás alkalmas a szolgálat valós igényeinek kielégítésére, és ennélfogva annak alátámasztására, hogy az e felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel fennáll az ahhoz fűződő szolgálati érdek, hogy az újonnan felvett személyek azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

40

Másodszor a Törvényszék a megtámadott ítélet 150–165. pontjában megvizsgálta a Bizottság személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai által használt nyelvekre vonatkozó elemeket.

41

Egyfelől a Törvényszék a megtámadott ítélet 152–163. pontjában elemezte „[D]ati sulla diffusione dell’inglese, del francese e del tedesco utilizzate come lingue veicolari dal personale della Commissione in funzione nel settore dell’audit al 30.09.2016” (A Bizottság ellenőrzéssel foglalkozó személyi állománya által az angol, a francia és a német nyelv közvetítő nyelvként való használatáról szóló adatok 2016. szeptember 30‑án) című mellékletet, és ezen ítélet 157. pontjában megállapította, hogy ezek az adatok sem önmagukban, sem az említett ítélet 106–149. pontjában megvizsgált szövegekkel együttesen nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy mely vagy melyek az érintett szolgálatok által a napi munka során ténylegesen használt közvetítő nyelv vagy nyelvek, vagy akár az a nyelv vagy nyelvek, amely(ek) nélkülözhetetlen(ek) az ellenőrzéshez (audithoz) kapcsolódó feladatok ellátásához. Ennélfogva a Törvényszék úgy találta, hogy ezek az adatok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy melyik az a nyelv vagy melyek azok a nyelvek, amely vagy amelyek kielégítő ismerete lehetővé teszi a vitatott versenyvizsga‑felhívás által érintett versenyvizsga sikeres pályázói számára, hogy tanácsosként azonnal képesek legyenek feladataik ellátására. Ezen ítélet 158. pontjában a Törvényszék hozzáfűzte, hogy ugyanezen okok miatt az ellenőrzés területén dolgozó és az AST besorolási csoportba és a szerződéses alkalmazottak csoportjába tartozó személyzet nyelvismeretére vonatkozóan a Bizottság által előterjesztett kiegészítő bizonyítékok sem lehetnek relevánsak az elé került jogvita megoldása szempontjából.

42

Egyébiránt, a Törvényszék – miután a megtámadott ítélet 159. pontjában emlékeztetett azon ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a valamely versenyvizsgára jelentkező pályázók második nyelve kiválasztásának korlátozott számú hivatalos nyelvre való korlátozása nem tekinthető objektíven igazoltnak és arányosnak, amennyiben e nyelvek között egy olyan nyelv mellett, amelynek ismerete kívánatos, sőt szükséges, más olyan nyelvek is szerepelnek, amelyek a versenyvizsga potenciális sikeres pályázói számára semmilyen különös előnyt nem biztosítanak más hivatalos nyelvekhez képest – ezen ítélet 160. pontjában kimondta, hogy még ha úgy is kellene tekinteni, hogy az aktív állomány nyelvismerete arra utalhat, hogy ahhoz, hogy az újonnan felvett személy a belső kommunikáció terén azonnal képes legyen feladatai ellátására, ismernie kell egy olyan nyelvet, amely e személyi állományon belül különösen magas szinten elterjedt, a szóban forgó adatok nem igazolhatják a második nyelv kiválasztásának a vitatott versenyvizsga‑felhívás általi korlátozását.

43

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 161. pontjában rámutatott arra, hogy az „1. nyelvként” és a „2. nyelvként” bejelentett nyelvekkel kapcsolatos adatok elemzéséből az következik, hogy kizárólag az angol kielégítő ismeretét lehetne olyannak tekinteni, amely előnnyel szolgál a szóban forgó versenyvizsga potenciális sikeres pályázói számára. Ezzel szemben ezen adatok alapján nem lehet megindokolni, hogy az a pályázó, aki például kiválóan ismeri az olasz nyelvet, és a német nyelv kielégítő ismeretével rendelkezik, miért tudná azonnal ellátni feladatait a belső kommunikációt illetően, míg az a pályázó, aki alaposan ismeri az olasz nyelvet, és a holland nyelv kielégítő ismeretével rendelkezik, erre miért nem lenne képes. Ezenkívül, ami a „3. nyelvre” vonatkozó adatokat illeti, a Törvényszék ezen ítélet 162. pontjában pontosította, hogy még ha azok tartalma semmiben sem változtat ezen értékelésen, azokat semmi esetre sem lehet figyelembe venni, mivel a Bizottság által benyújtott mellékletből nem tűnik ki, hogy az ott említett személyi állomány már bizonyította volna a harmadik nyelven történő munkavégzésre való képességét.

44

A Törvényszék így a megtámadott ítélet 163. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai nyelvismeretére vonatkozó adatok nem teszik lehetővé a szóban forgó korlátozás igazolását azon célra tekintettel, hogy a feladataik ellátására azonnal képes sikeres pályázók álljanak rendelkezésre.

45

Másfelől, a Törvényszék a megtámadott ítélet 164. és 165. pontjában úgy találta, hogy nem releváns a Bizottság által benyújtott, a belső ellenőrzési szervezeti egységénél gyűjtött adatokat tartalmazó dokumentum, melyből ezen intézmény szerint kitűnik, hogy e szervezeti egység más szervezeti egységekkel kizárólag angolul és franciául egyeztet, míg a végleges ellenőrzési jelentéseket kizárólag angol nyelven fogadják el, mivel nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a német nyelvet munkanyelvként vagy közvetítő nyelvként használnák az érintett szervezeti egységeknél.

46

Harmadszor a Törvényszék a megtámadott ítélet 166–187. pontjában elemezte a Számvevőszék működésével kapcsolatos bizonyítékokat. Először is a Számvevőszék tagjai, az ellenőrzési csoportok és az igazgatási bizottság üléseinek céljára történő dokumentumfordítás szabályairól szóló, 2004. május 25‑i 22/2004 számvevőszéki határozatot (a továbbiakban: 22/2004 határozat) illetően a Törvényszék ezen ítélet 172. pontjában megállapította, hogy az a jelen ügyben nem lehet releváns, mivel nem tartalmaz semmilyen azzal kapcsolatos bizonyítékot, hogy a Számvevőszék szervezeti egységeiben a német nyelvet munkanyelvként vagy közvetítő nyelvként használnák.

47

Ezt követően a Törvényszék a megtámadott ítélet 175–179. pontjában elemezte a Számvevőszék elnökének 1983. november 11‑i feljegyzését, és mellékleteit, azaz egy 1982. október 12‑i zárt ülésről szóló beszámolót, és a Számvevőszék üléseinek tolmácsolására és materiális megszervezésére vonatkozó, szintén az ezen elnök által aláírt és ugyanezen a napon kelt feljegyzést (a továbbiakban együttesen: 1983. november 11‑i feljegyzés), megállapítva, többek között, hogy e dokumentumok nem tették lehetővé annak megállapítását, hogy mely vagy melyek az azon szervezeti egységek által használt munkanyelvek vagy közvetítő nyelvek, amelyekhez a vitatott versenyvizsga felhívást által érintett sikeres pályázókat felveszik.

48

Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 181–187. pontjában elemezte a Bizottság által benyújtott, „LINGUE PARLATE DAL PERSONALE DELLA CORTE DEI CONTI IN SERVIZIO AL 30.09.2016” (A Számvevőszék 2016. szeptember 30‑án aktív személyi állománya által beszélt nyelvek) című táblázatot, és ezen ítélet 185. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy e dokumentum sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy mely az a nyelv vagy melyek azok a nyelvek, amelyek kielégítő ismerete lehetővé teszi a vitatott versenyvizsga‑felhívás által érintett sikeres pályázók számára, hogy azonnal képesek legyenek feladataik ellátására, mivel – a Bizottság által a saját személyi állományára vonatkozóan szolgáltatott adatokhoz hasonlóan – e táblázat is csupán rögzíti a Számvevőszék tisztviselői különböző kategóriáinak nyelvismeretét.

49

E körülmények között megtámadott ítélet 187. és 188. pontjában a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy hasonlóan a Bizottság által a nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott bizonyítékokhoz, a Számvevőszék személyi állománya által használt nyelvekre vonatkozó adatok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a szóban forgó korlátozást az a célkitűzés igazolná, hogy a felvett tanácsosok azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

50

Negyedszer, a Törvényszék a megtámadott ítélet 189–196. pontjában megvizsgálta az angol, a francia és a német nyelv Európában beszélt és tanult idegen nyelvként való elterjedtségére vonatkozó bizonyítékokat, és ezen ítélet 195. és 196. pontjában úgy ítélte meg, hogy ezek sem önmagukban, sem pedig az iratokban szereplő más elemekkel együttesen nem alkalmasak arra, hogy igazolják a szóban forgó korlátozást, mivel ezek az adatok legfeljebb a szóban forgó korlátozás arányos jellegét tudnák esetlegesen bizonyítani, amennyiben beigazolódott volna, hogy az a feladataik ellátására azonnal képes sikeres pályázók rendelkezésre állásának szükségességén alapul, amit azonban a Bizottság nem bizonyított.

51

A Bizottság által előterjesztett valamennyi bizonyíték vizsgálatára tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 197–199. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a második nyelve kiválasztásának korlátozása objektíve igazolt és arányos az általa elérni kívánt elsődleges célhoz képest, amely abban áll, hogy olyan tanácsosokat vegyenek fel, akik azonnal képesek feladataik ellátására. Nem elegendő ugyanis az ehhez hasonló korlátozás elvét az Unió hivatalos nyelveinek nagy számára, valamint a korlátozott számú nyelv vagy akár egyetlen nyelv belső kommunikációban használatos nyelvként vagy „közvetítő nyelvként” való kiválasztásának szükségességére való hivatkozással védeni. A személyzeti szabályzat 1d. cikkének (1) és (6) bekezdésére tekintettel ezenfelül objektíven kell igazolni egy vagy több konkrét nyelvnek – az összes többi kizárásával történő – kiválasztását.

52

Következésképpen a Törvényszék helyt adott a harmadik és a hetedik jogalapnak, és megsemmisítette a vitatott versenyvizsga‑felhívást annyiban, amennyiben az a versenyvizsga második nyelvének kiválasztását az angol, a francia és a német nyelvre korlátozta.

53

Másodszor a Törvényszék megvizsgálta a hatodik jogalapot, amely a kifogásolt nyelvhasználati szabályok második részére vonatkozott, és amely az EUMSZ 18. cikknek, az EUMSZ 24. cikk negyedik bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája 22. cikkének, az 1/58 rendelet 1. és 2. cikkének, valamint a személyzeti szabályzat 1d. cikke (1) és (6) bekezdésének megsértésén alapult. A Törvényszék a megtámadott ítélet 222. pontjában helyt adott e jogalapnak, és megsemmisítette a vitatott versenyvizsga‑felhívást annyiban, amennyiben az a pályázók és az EPSO közötti kommunikáció nyelveinek kiválasztását kizárólag az angol, a francia és a német nyelvre korlátozza.

54

Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítélet 223. pontjában helyt adott a kereseteknek, és a vitatott versenyvizsga‑felhívást teljes egészében megsemmisítette. Ezen ítélet 225–230. pontjában kifejtette továbbá, hogy az ugyanezen pontokban kifejtett indokok miatt e megsemmisítés semmiféle következménnyel nem járhat a szóban forgó kiválasztási eljárás eredményeként létrehozott tartaléklisták alapján már lezajlott felvételekre.

A felek kérelmei a fellebbezési eljárásban

55

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

amennyiben az ügy állása lehetővé teszi, utasítsa el első fokon benyújtott keresetet mint megalapozatlant;

az Olasz Köztársaságot kötelezze a jelen eljárás, valamint az elsőfokú eljárás költségeinek viselésére, és

a Spanyol Királyságot kötelezze saját költségeinek viselésére.

56

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Bíróság:

utasítsa el a fellebbezést, és

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezésről

57

A Bizottság a fellebbezésének alátámasztására három jogalapra hivatkozik.

58

Az első és a második jogalap a versenyvizsga második nyelve kiválasztása angol, francia és német nyelvre való korlátozásának jogszerűségére vonatkozik, míg a harmadik jogalap a vitatott versenyvizsga‑felhívással érintett pályázók és az EPSO közötti kommunikáció során használható nyelvek kiválasztása korlátozásának jogszerűségére vonatkozik.

Az első jogalapról

59

Az első jogalap, amely három részből áll, a személyzeti szabályzat 1d. cikke (6) bekezdésének értelmezése, valamint a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettség meghatározása során vétett téves jogalkalmazásra, továbbá a Törvényszék e kötelezettségének megsértésére vonatkozik.

Az első, a feladataikat azonnal ellátni képes pályázók rendelkezésre állására vonatkozó célkitűzéssel kapcsolatos téves jogalkalmazásra és a Törvényszék indokolási kötelezettségének megsértésére alapított részről

– A felek érvei

60

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával és ezen intézmény személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai által használt nyelvekkel kapcsolatos bizonyítékok vizsgálata során – indokolás nélkül – jogellenes szempontokat alkalmazott annak értékelésekor, hogy ezen elemek bizonyítják‑e a szóban forgó korlátozás igazolt jellegét: azaz a megtámadott ítélet 137. pontjában az újonnan felvett tisztviselő azon képességét, hogy haladéktalanul „hasznos munkát” tudjon végezni a felvételi intézményében, valamint ezen ítélet 159–161. pontjában azt, hogy e tisztviselőnek nem biztosít „különös előnyt” azon nyelvek némelyike, amelyekre e kiválasztást korlátozták. Márpedig e szempontok alapulvétele az ahhoz fűződő szolgálati érdek megtagadását jelentené, hogy az újonnan felvett munkatársak azonnal képesek legyenek ellátni feladataikat.

61

Ami közelebbről a megtámadott ítélet 137. pontjában elfogadott szempontot illeti, a Bizottság először is azt állítja, hogy mivel a szolgálati érdek olyan pályázók felvételét követeli meg, akik azonnal képesek feladataik ellátására, az a körülmény, hogy e pályázók mindazonáltal képesek „hasznos munkát” végezni, nem releváns.

62

Annak megkövetelése ugyanis, hogy a személyi állomány újonnan felvett tagjai azonnal képesek legyenek feladataik ellátására, a fogadó szervezeti egységnél dolgozó személyi állománnyal való folytonosság biztosítására irányul, és túlmutat a hasznos munkavégzés azonnali nyújtására való puszta képességen.

63

Másodszor a Bizottság úgy érvel, hogy a Törvényszék nem határozta meg, hogy mit takar a „hasznos munka” fogalma, és nem támasztotta alá azt a megállapítást sem, amely szerint lehetséges ilyen munkát végezni, megsértve ezzel az indokolási kötelezettséget.

64

Harmadszor, „lehetetlen”, hogy az újonnan felvett pályázó, aki nem ismeri a vitatott versenyvizsga‑felhívás értelmében második nyelvként választható három nyelv egyikét, hasznos munkát tudna végezni egy olyan intézményen belül, amelynek politikai irányító és tanácsadó testülete, tudniillik a Bizottság tagjainak testülete kizárólag e három nyelv valamelyikén hozza meg belső döntéseit. E tekintetben a Bizottság lényegében azt állítja, hogy helytelen a Törvényszék által a 2016. szeptember 15‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet (T‑353/14 és T‑17/15, EU:T:2016:495) 121. és 122. pontjára tett utalás, mivel az e pontokban hivatkozott Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) az EUSZ 16. cikk (7) bekezdésében kifejezetten meghatározott szerv, amely különbözik a többi intézménytől. Márpedig a jelen ügy egyazon intézmény tagjaira vonatkozik, beleértve ezen intézmény testületét és különböző szervezeti egységeit egyaránt. Végeredményben a fogadó szervezeti egységekben ellátandó feladatok sajátossága nincs hatással arra a tényre, hogy végül a szervezeti egységek nyújtjanak be minden aktustervezetet a Bizottság tagjainak testületéhez.

65

Negyedszer, a Törvényszék túllépett bírósági felülvizsgálatának korlátain, amikor úgy találta, hogy a Bizottságnak bővebb magyarázatot kellett volna adnia a szóban forgó korlátozás igazolására, és ezen értékelését ráadásul nem is indokolta.

66

A Spanyol Királyság és az Olasz Köztársaság vitatja ezt az érvelést.

– A Bíróság álláspontja

67

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós intézményeknek széles mérlegelési jogkörrel kell rendelkezniük a szervezeti egységeik kialakítása és különösen a betöltendő beosztások igényeinek megfelelő alkalmassági szempontok meghatározása, valamint – e szempontok és a szolgálati érdek függvényében – a versenyvizsgák feltételeinek és részletes szabályainak meghatározása terén. Ily módon az intézményeknek – éppúgy, mint az EPSO‑nak, amikor az említett intézmények által rá ruházott hatásköröket gyakorolja – meg kell tudniuk határozni saját igényeik alapján azokat a készségeket, amelyeket a versenyvizsgákon részt vevő pályázóktól meg kell követelni ahhoz, hogy szervezeti egységeiket célszerűen és észszerűen tudják kialakítani (2019. március 26‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 88. pont).

68

Az intézményeknek azonban a személyzeti szabályzat alkalmazásában gondoskodniuk kell az említett szabályzat 1d. cikkének tiszteletben tartásáról, amely cikk tiltja a nyelven alapuló megkülönböztetést. Jóllehet az említett cikk (6) bekezdése kétségtelenül azt írja elő, hogy e tilalom korlátozható, azonban csak akkor, ha a korlátozás „objektív és észszerű okokkal” igazolható, valamint ha az „jogszerű és közérdekű személyzeti politikai célokat” szolgál (2019. március 26‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 89. pont).

69

Ily módon a személyzeti szabályzat 1d. cikke kötelező jelleggel korlátozza azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel az uniós intézmények rendelkeznek szervezeti egységeik kialakítását illetően – ugyanúgy, ahogyan az EPSO a jelen ítélet 68. pontjában említett körülmények között –, ily módon a valamely versenyvizsgával kapcsolatos nyelvhasználati szabályoknak korlátozott számú hivatalos nyelvre való korlátozásából eredő, a nyelven alapuló eltérő bánásmód csak akkor elfogadható, ha ez a korlátozás objektív módon igazolható és arányos a szolgálat valós igényeihez képest. Ezenkívül a konkrét nyelvismerettel kapcsolatos bármely feltételnek olyan egyértelmű, objektív és kiszámítható szempontokon kell alapulnia, amelyek lehetővé teszik a pályázók számára, hogy megértsék e feltétel indokait, az uniós bíróságok számára pedig, hogy vizsgálják annak jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 9093. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

A kiválasztási eljárás nyelvhasználati szabályait az Unió korlátozott számú hivatalos nyelvére korlátozó intézmény feladata annak bizonyítása, hogy ez a korlátozás valóban megfelel a felvett személyek által majdan ellátandó feladatokkal kapcsolatos valós igényeknek, arányos ezen igényekhez képest, továbbá egyértelmű, objektív és kiszámítható szempontokon alapul, míg a Törvényszék feladata, hogy konkrétan megvizsgálja, hogy e korlátozás objektív módon igazolt és arányos‑e az említett igényekre tekintettel (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 93. és 94. pont).

71

E vizsgálat keretében az uniós bíróságnak nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy e bizonyítékok képezik‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (2019. március 26‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 104. pont).

72

A jelen jogalap első részében a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a versenyvizsga második nyelve kiválasztása korlátozásának igazolását olyan célkitűzésre tekintettel vizsgálta, amely nem felel meg a vitatott versenyvizsga‑felhívásban kitűzött célnak.

73

Márpedig meg kell állapítani, hogy e kifogás a megtámadott ítélet 137. és 159–161. pontjának téves értelmezésén alapul, amely pontok tartalmát a jelen ítélet 37., 42. és 43. pontja idézte fel.

74

A megtámadott ítélet ezen, szövegkörnyezetükben olvasott pontjaiból ugyanis az következik, hogy a Törvényszék a vitatott versenyvizsga‑felhívás II. melléklete 1. pontjának i. alpontjában az ilyen korlátozás igazolásaként előadott, „a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének szükségességére” tekintettel vizsgálta meg, hogy a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával és ezen intézmény személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai által használt nyelvekkel kapcsolatos, a Bizottság által benyújtott bizonyítékok alátámaszthatják‑e e korlátozás objektív módon igazolt és arányos jellegét.

75

Így először is, a megtámadott ítélet 137. pontját illetően, a Törvényszék annak megállapításával, hogy „minden további magyarázat nélkül nem lehet vélelmezni, hogy valamely újonnan felvett, [a második nyelvként választható három nyelv] egyikét sem ismerő tisztviselő ne tudna haladéktalanul az intézmény számára hasznos munkát végezni”, egyáltalán nem kérdőjelezte meg a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételéhez fűződő szolgálati érdeket, hanem épp ellenkezőleg, annak meghatározására törekedett, hogy a Bizottság által a nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott bizonyítékok alátámasztják‑e, hogy az ezen érdeknek való megfelelés végett a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira és az érintett szervezeti egységek szolgálatok által a napi munka során ténylegesen használt nyelvekre tekintettel szükséges‑e e versenyvizsga második nyelvének kiválasztását az angol, a francia és a német nyelvre korlátozni (lásd továbbá a Törvényszék ezen 137. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatát illetően: 2019. március 26‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 106. pont).

76

Egyébiránt a Törvényszék, amikor így járt el, nem sértette meg indokolási kötelezettségét, és nem lépett túl bírósági felülvizsgálatának korlátain.

77

A jelen ítélet 70. és 71. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis a Törvényszék helytállóan és felülvizsgálati jogkörének túllépése nélkül vizsgálta, hogy a második nyelv kiválasztásának korlátozását objektív módon igazolja‑e a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének szükségessége, valamint hogy a megkövetelt nyelvismeret szintje a szolgálat valós igényeihez képest arányos‑e.

78

Harmadszor, a Bizottságnak a saját döntéshozatali eljárásaira vonatkozó érvelését, valamint azon kifogását illetően, mely szerint a Törvényszék tévesen hivatkozott a 2016. szeptember 15‑iOlaszország kontra Bizottság ítéletre (T‑353/14 és T‑17/15, EU:T:2016:495), illetve a vitatott versenyvizsga‑felhívás tárgyát képező feladatok sajátos jellegét elismerve elutasította a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének célkitűzésén alapuló igazolást, először is meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a Bizottság által benyújtott valamennyi dokumentumot megvizsgálta, és e vizsgálat végén arra a következtetésre jutott, hogy azokból nem tűnik ki, hogy fennállna a szükséges kapcsolat a Bizottság határozathozatali eljárásai és a vitatott versenyvizsgák sikeres pályázói által ellátandó ellenőrzési feladatok között. Márpedig a Bizottság nem vitatja ezt a következtetést, hanem csak annak állítására szorítkozik, hogy „lehetetlen” a szóban forgó három nyelvtől eltérő nyelv használata.

79

Ezt követően, jóllehet a 2016. szeptember 15‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet (T‑353/14 és T‑17/15, EU:T:2016:495) 121. pontja, amelyre a megtámadott ítélet 157. pontja hivatkozik, a Bizottságnak a Coreper keretében használt nyelvekre vonatkozó érvelésére vonatkozik, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék ugyanezen ítélet 122. pontjában megállapította – általánosabban véve – egy vagy több nyelvnek valamely uniós intézmény „tanácskozásainak nyelveként” történő alkalmazására alapított érveket illetően, hogy minden további magyarázat nélkül nem lehet vélelmezni, hogy valamely újonnan felvett, e nyelvek egyikét sem ismerő tisztviselő ne tudna haladéktalanul a szóban forgó intézmény számára hasznos munkát végezni. Ebből következik, hogy a Bizottság mindenesetre megalapozatlanul állítja, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta saját ítélkezési gyakorlatát.

80

Végül a vitatott versenyvizsga‑felhívás által érintett feladatok sajátos jellegét illetően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 157. pontjában kimondta, hogy a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének célkitűzésén alapuló igazolást a Bizottság nem támasztotta a jogilag megkövetelt módon alá.

81

E tekintetben a Törvényszék a jelen ítélet 70. és 71. pontjában felidézetteknek megfelelően a nyelvismeret azon szintjének vizsgálatára szorítkozott, amelyet a Bizottság a vitatott versenyvizsga‑felhívásban szereplő különleges feladatok esetében objektív alapon, szolgálati érdekből megkövetelhet.

82

Másodszor, a Bizottságnak a megtámadott ítélet 159–161. pontjával szemben felhozott kifogásait illetően meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 70. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozása valóban megfelel a felvett személyek által majdan ellátandó feladatokkal kapcsolatos valós igényeknek.

83

A Törvényszék pontosan ezt vizsgálta a megtámadott ítélet 159–161. pontjában, megállapítva, hogy a Bizottság által ezen intézmény személyi állománya ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjainak nyelvismeretére vonatkozóan benyújtott adatok legfeljebb arra engednek következtetni, hogy noha a vitatott versenyvizsgák sikeres pályázói számára az angol nyelvismeret előnyt biztosíthat a belső kommunikációban, és így lehetővé teheti számukra, hogy azonnal képesek legyenek feladataik ellátására a belső kommunikáció terén, az ilyen következtetés nem vonatkozik a német nyelvtudásra, illetve a francia nyelvtudásra.

84

Következésképpen a Törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy e két másik nyelv valamelyikének kielégítő ismerete előnyt biztosít a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvétele célkitűzésének megvalósítása érdekében.

85

Mivel egyik kifogás sem megalapozott, az első jogalap első részét el kell utasítani.

A második, a bizonyítási teher, illetve a versenyvizsga‑felhívásban a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettség meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított részről

– A felek érvei

86

A Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor túlzottan szigorúan határozta meg mind a vitatott versenyvizsga‑felhívásban a szóban forgó korlátozásra vonatkozó igazolás indokolásának kötelezettségét, mind ezen igazolás megalapozottsága bizonyításának terhét.

87

Így először is a Törvényszék által a hivatkozott igazolások fennállásának bizonyítása érdekében a Bizottságra rótt bizonyítási teher jóval meghaladja az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt pontosság mértékét, amennyiben a megtámadott ítélet 113. pontjának utolsó mondatában, az 138. pont első mondatában és az 157. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívásban második nyelvként választható három nyelv ténylegesen az ezen intézmény „valamennyi szolgálata” által napi szinten használt három nyelv.

88

Másodszor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 144. pontjában megkövetelte a Bizottság döntéshozatali eljárásaiban e három nyelv „kizárólagos használatának” bizonyítását, noha e felhívás pontosította, hogy az uniós intézmények az említett nyelveket nem kizárólagosan, hanem elsődlegesen használják. Így a Törvényszéknek azt kellett volna vizsgálnia, hogy e három nyelvet használja‑e ténylegesen az intézmény leginkább, nem pedig azt, hogy ezek az egyedül használt nyelvek‑e. Ezenkívül a Törvényszék ugyanezen hibát követte el ezen ítélet 159–161. pontjában, amikor egy olyan vizsgálati szempontot vezetett be, amely szerint értékelni kell, hogy a szóban forgó három nyelv „különös előnyt” biztosít‑e a vitatott versenyvizsga pályázóinak.

89

Harmadszor, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 147. pontjának utolsó mondatában állít, nem a Bizottság feladata, hogy megjelölje a használandó nyelvet három nyelv közül, és nem releváns e nyelvek relatív jelentősége.

90

Negyedszer a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 193. pontjában elutasította az általa benyújtott statisztikai adatok összességét, azzal az indokkal, hogy nem lehet azt feltételezni, hogy azok helytállóan tükrözik a szóban forgó versenyvizsga potenciális pályázóinak nyelvismeretét.

91

Ezen intézmény szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében megkövetelt bizonyítási szint az Európai Unióban legszélesebb körben ismert hivatalos nyelvek azonosítására vonatkozik. Következésképpen a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozását igazolják a nyelvek elterjedtségével kapcsolatos objektív tényezők, amelyekből észszerűen arra lehet következtetni, hogy ezen adatok megfelelnek azon nyelvismeretnek, amellyel az uniós versenyvizsgákon részt venni kívánó személyek rendelkeznek. E körülmények között a Bizottságnak nem feladata annak bizonyítása, hogy ezen összefüggés helyesen lett megállapítva.

92

Ezenkívül a megtámadott ítélet 197. pontjának első mondatában szereplő következtetés, amennyiben ugyanazon a téves előfeltevésen nyugszik, szintén téves jogalkalmazáson alapul.

93

Végül, ötödször, a Bizottság úgy érvel, hogy a megtámadott ítélet 139. pontjában a Törvényszék csupán hipotetikus értékeléseket végzett, jelentősen csökkentve ezzel a SEC(2000) 2071/6 közlemény hatályát.

94

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság vitatja ezt az érvelést.

– A Bíróság álláspontja

95

Emlékeztetni kell először is arra, hogy – amint az a jelen ítélet 69. pontjából következik – a konkrét nyelvismerettel kapcsolatos bármely feltételnek olyan egyértelmű, objektív és kiszámítható szempontokon kell alapulnia, amelyek lehetővé teszik a pályázók számára, hogy megértsék e feltétel indokait, az uniós bíróságok számára pedig, hogy vizsgálják annak jogszerűségét.

96

Valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván‑e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

Egy versenyvizsga‑felhívásban a második nyelv kiválasztásának korlátozását illetően a Bíróság kimondta, hogy a Törvényszék feladat megvizsgálni, hogy e felhívás, a nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat vagy akár a Bizottság által nyújtott bizonyítékok tartalmaznak‑e olyan „konkrét adatokat”, amelyek alapján objektíve megállapítható egy olyan szolgálati érdek fennállása, amely igazolhatja e korlátozást (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 95. pont).

98

Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítéletben helytállóan végezte el e vizsgálatot, és állapította meg ezen ítélet 100. pontjában, és különösen az ítélet 93–99. pontjában elvégzett vizsgálatot követően – amelynek tartalma a jelen ítélet 28. és 29. pontjában került kifejtésre –, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívásban felhozott, arra alapított indok, hogy az újonnan felvett személyek azonnal képesek legyenek feladataik ellátására, még a feladatoknak az e felhívásban szereplő ismertetése alapján sem igazolhatja a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának kizárólag az angol, a francia és a német nyelvre való korlátozását, figyelemmel annak homályos és általános megfogalmazására, valamint arra, hogy az említett felhívás nem tartalmaz ezek alátámasztására alkalmas konkrét információkat.

99

Egyébiránt a Bizottság kiemelte fellebbezésében, hogy nem vitatja a megtámadott ítélet 86–100. pontját.

100

Másodszor, amennyiben a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék aránytalan bizonyítási terhet írt elő vele szemben, a jelen ítélet 70. és 71. pontjából következik egyrészt, hogy a Bizottságnak a jelen ügy keretében bizonyítania kellett volna, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívásban a második nyelv kiválasztásának korlátozása valóban megfelel a felvett személyek által majdan ellátandó feladatokkal kapcsolatos valós igényeknek, másrészt, hogy a Törvényszék feladata, hogy konkrétan megvizsgálja, hogy e korlátozás objektív módon igazolt és arányos‑e az említett igényekre tekintettel, nem csupán a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját vizsgálva, hanem azt is ellenőrizve, hogy e bizonyítékok képezik‑e a szóban forgó korlátozás igazolásának értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket.

101

Márpedig a Törvényszék pontosan ezt tette, amikor a megtámadott ítélet 106–199. pontjában megvizsgálta a Bizottság által az arra alapított indok alátámasztása érdekében előterjesztett bizonyítékokat, hogy az újonnan felvett személyeknek azonnal képeseknek kell lenniük feladataik ellátására.

102

Először is, a megtámadott ítélet 113. pontjának utolsó mondatával, az 138. pont első mondatával és az 157. pontjával szemben felhozott kifogásokat illetően, amelyek tartalma a jelen ítélet 33., 38. és 41. pontjában került ismertetésre, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék – a Bizottság állításával ellentétben – egyáltalán nem követelte meg, hogy a szóban forgó korlátozás igazolt jellegének alátámasztása érdekében a Bizottság bizonyítsa, hogy az angol, a francia és a német nyelv a valamennyi szolgálata által a mindennapi munkájuk során használt nyelv.

103

Így a megtámadott ítélet 113. pontjában a Törvényszék csak a Bizottság azon érvét vizsgálta meg, amely szerint a SEC(2000) 2071/6 közlemény és különösen annak 2.2. pontja ezen intézmény „munkanyelveinek” számát háromra korlátozza, úgy ítélve meg, hogy figyelemmel különösen e pont hátterére, amely a Bizottság tagjai testületének írásbeli eljárásban történő határozathozatalára vonatkozik, az ebben található egyetlen hivatkozás a „Bizottság három munkanyelvére” nem elegendő ezen érv megalapozottságának megállapításához.

104

Ugyanezen logika szerint, a megtámadott ítélet 136–138. pontjában a Törvényszék a Bizottság által a nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott valamennyi bizonyítékra tekintettel megállapította, hogy mivel azok egyedüli célja a Bizottság különféle határozathozatali eljárásainak lefolytatásához szükséges nyelvek meghatározása, és e bizonyítékokból nem tűnik ki, hogy fennállna a szükséges kapcsolat ezen eljárások és a vitatott versenyvizsga sikeres pályázói által ellátandó feladatok között, sem pedig az, hogy az „eljárási nyelvnek” minősített három nyelv mindegyikét használnák ténylegesen a szervezeti egységei a napi munkájuk során, e bizonyítékok nem igazolhatják a szóban forgó korlátozást a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel.

105

Ezenkívül a megtámadott ítélet 157. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai nyelvismeretére vonatkozó adatok sem önmagukban, sem a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatos elemekkel összefüggésben nem teszik lehetővé együtt annak megállapítását, hogy melyik vagy melyek az ezen adatokat kibocsátó különféle szolgálatok által a napi munka során ténylegesen használt közvetítő nyelv vagy nyelvek, vagy akár az a nyelv vagy nyelvek, amely(ek) nélkülözhetetlen(ek) a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett feladatok ellátásához, és ennélfogva ezen adatok alapján nem állapítható meg, hogy mely(ek) az(ok) a nyelv(ek), amely(ek) kielégítő ismerete lehetővé teszi e versenyvizsga sikeres pályázói számára, hogy tanácsosként azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

106

Így a megtámadott ítélet 113., 138. és 157. – szövegösszefüggésében olvasott – pontjából következik, hogy a Törvényszék csupán megvizsgálta, mégpedig helytállóan, hogy a Bizottság által annak igazolása érdekében előterjesztett bizonyítékok, hogy az újonnan felvett személyeknek azonnal képeseknek kell lenniük feladataik ellátására, alkalmasak‑e annak bizonyítására, hogy az angol, a francia és a német nyelv azok a nyelvek, amelyeket rendszeres feladatainak ellátása során ténylegesen használ azon szolgálatok személyi állománya, amelyekhez főszabály szerint a szóban forgó versenyvizsga pályázóit majd felveszik, oly módon hogy e három nyelv legalább egyikének kielégítő ismerete egyszerre szükséges és elegendő ahhoz, hogy e pályázók azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

107

Másodszor, ugyanezek a megfontolások érvényesek a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 144. pontjában szereplő azon értékelése ellen irányuló kifogást illetően, amely szerint mindenesetre, és függetlenül attól, hogy fennáll‑e kapcsolat a Bizottság határozathozatali eljárása és a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett sajátos feladatok között, a Bizottság által a nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott dokumentumok távolról sem utalnak a három „eljárási” nyelv kizárólagos használatára. E 144. pontban ugyanis a Törvényszék csupán mellékesen mutatott rá arra, hogy a szóban forgó bizonyítékok nem támasztják alá azt a következtetést, hogy ezek az eljárások e három nyelvre korlátozódnának. Egyébiránt annak lehetősége, hogy azon szervezeti egység személyi állománya, amelyhez az adott versenyvizsga pályázóit majd felveszik, rendszeres feladatait azon nyelvektől eltérő nyelveken végezze, mint amelyekre a versenyvizsga második nyelvének kiválasztását korlátozták, adott esetben kétségessé teheti annak szükségességét, hogy e pályázók ismerjék e nyelvek valamelyikét annak érdekében, hogy azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

108

Ezenkívül a Bizottság azon kifogása, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 159–161. pontjában megkövetelte, hogy a vitatott versenyvizsga második nyelveként választható nyelvek valamelyikének kielégítő ismerete különös előnyt biztosítson a sikeres pályázók számára, a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul.

109

A Törvényszék pontosan ezt vizsgálta a megtámadott ítélet 161. pontjában, megállapítva, hogy a Bizottság által ezen intézmény személyi állománya ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjainak nyelvismeretére vonatkozóan benyújtott adatok legfeljebb arra engednek következtetni, hogy noha a vitatott versenyvizsgák sikeres pályázói számára az angol nyelvismeret előnyt biztosíthat a belső kommunikációban, és így lehetővé teheti számukra, hogy azonnal képesek legyenek feladataik ellátására a belső kommunikáció terén, az ilyen következtetés nem vonatkozik a német, illetve a francia nyelvtudásra.

110

Következésképpen a Törvényszék helyesen állapíthatta meg, hogy a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania, hogy a francia vagy a német nyelv kielégítő ismerete – az Unió másik hivatalos nyelvét magában foglaló kombináció ismeretével szemben – elengedhetetlen lenne a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvétele célkitűzésének eléréséhez.

111

Harmadszor, a fenti megfontolásokból következik, hogy nem kifogásolható, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 147. pontjának utolsó mondatában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által benyújtott, az intézmény főtitkárától származó feljegyzések, amelyek az „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentumnak megfelelően bizonyos területeken állandó eltéréseket biztosítanak, megengedve a jogiaktus‑tervezetek egyetlen „eljárási” nyelven történő benyújtását, nem teszik lehetővé hasznos következtetések levonását, mivel nem jelölik meg e nyelvek közül a konkrétan használható nyelvet.

112

Negyedszer, a Bizottságnak a megtámadott ítélet 193. és 197. pontja ellen irányuló kifogását illetően meg kell állapítani, hogy az a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul. Először is, a Bizottság állításával ellentétben, a Törvényszék e 193. pontban egyáltalán nem utasította el teljes egészében a középfokú oktatás alsóbb évfolyamain 2012‑ben leginkább tanult nyelvekről szóló statisztikai adatok figyelembevételét azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy ezen adatok megfelelően tükrözik‑e a vitatott versenyvizsga potenciális pályázóinak nyelvtudását, hanem pusztán megjegyezte, hogy ezen adatok bizonyító ereje csekélyebb, mivel valamennyi uniós polgárra vonatkoznak, így a kiskorúakra is.

113

Ezt követően a Bizottság nem vitatja a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 194. pontjában tett azon értékelését, amely szerint az egyetlen dolog, amit az említett adatok bizonyíthatnának, az az, hogy azon potenciális pályázók száma, akiknek helyzetét a szóban forgó korlátozás érinti, kevésbé jelentős, mint ha ezt a választást más nyelvekre korlátoznák.

114

Végül és legfőképpen, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 195. pontjában lényegében rámutatott, ugyanezen adatok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozása alkalmas és szükséges azon cél eléréséhez, hogy a feladataik ellátására azonnal képes sikeres pályázók álljanak rendelkezésre. Következésképpen, mivel a Törvényszék többek között ezen ítélet 149. és 188. pontjában megállapította, hogy a Bizottság nem terjesztett elő ilyen bizonyítékot, a leginkább tanult nyelvekre vonatkozó statisztikai adatok nem voltak alkalmasak annak bizonyítására, hogy e korlátozás e célra tekintettel objektív módon igazolható.

115

Ötödször, a Bizottság azáltal, hogy vitatja a megtámadott ítélet 139. pontjában szereplő, a jelen ítélet 38. pontjában kifejtett, a Bizottság szerint hipotetikus értékelést, és arra hivatkozik, hogy a Törvényszék jelentősen csökkentette a SEC(2000) 2071/6 közlemény hatályát, nem hivatkozik téves jogalkalmazásra, hanem arra kéri a Bíróságot, hogy e bizonyíték Törvényszék általi értékelését a saját értékelésével helyettesítse.

116

Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdéséből és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből kitűnik, hogy a fellebbezés csak jogkérdésekre terjed ki, és ezért kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a releváns tények és a bizonyítékok megállapítására és értékelésére. A tények és bizonyítékok értékelése tehát – az elferdítés esetét kivéve – nem minősül olyan jogkérdésnek, amely a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá tartozna (2022. január 27‑iFT és társai kontra Bizottság ítélet, C‑518/21 P, nem tették közzé, EU:C:2022:70, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117

E megfontolások összességéből következően az első jogalap második részét el kell utasítani.

A harmadik, arra alapított részről, hogy a Törvényszék megkövetelte a második nyelv kiválasztásának a vitatott versenyvizsga‑felhívásban foglaltak szerinti korlátozását igazolandó egy kötelező erejű jogi aktus benyújtását

– A felek érvei

118

A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott ítélet 132–135. pontjában az intézmény által a nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott bizonyítékok terjedelmét a Törvényszék téves értékelési szempont, azaz az érintett intézmény munkanyelveit meghatározó kötelező erejű jogi aktus alapján szűkítette. Márpedig sem a személyzeti szabályzat 1d. cikkének (6) bekezdéséből, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem következik, hogy kizárólag az ilyen aktusok igazolhatják adott versenyvizsga második nyelve kiválasztásának korlátozását.

119

Ezenkívül mind a Bizottság főtitkárának a SEC(2000) 2071/6 közlemény végrehajtására vonatkozó feljegyzése, mind az „Az operatív eljárások kézikönyvében” szereplő, „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum a vitatott versenyvizsga‑felhívás II. mellékletének 2. pontja értelmében vett „belső szabályoknak” minősülnek, amennyiben kötelezőek az intézményre nézve.

120

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság vitatja ezt az érvelést.

– A Bíróság álláspontja

121

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 71–73. pontjában rámutatott, az első jogalap e harmadik része, amely szerint a Törvényszék a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatban benyújtott bizonyítékok terjedelmét csökkentette amikor úgy ítélte meg, hogy kizárólag egy kötelező erejű jogi aktus igazolhatja a vitatott versenyvizsga‑felhívásban előírthoz hasonló nyelvi korlátozást, a megtámadott ítélet 132–135. pontjának téves értelmezésén alapul, amely pontok tartalmát a jelen ítélet 35. pontja idézte fel.

122

A megtámadott ítéletnek a jelen ítélet 36–39. pontjában kifejtett 136–149. pontjával együttesen értelmezve ugyanis e pontokból az következik, hogy a Törvényszék csak előzetes pontosításként állapította meg, hogy e bizonyítékok nem tekinthetők az 1/58 rendelet értelmében az általános nyelvhasználati szabályok végrehajtási szabályainak, és ezt követően alaposan megvizsgálta, hogy az említett elemek igazolhatják‑e a szóban forgó korlátozást a vitatott versenyvizsga‑felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel. Így a Törvényszék azon következtetése, amely szerint nem ez a helyzet, nem a Bizottság munkanyelveit megállapító belső határozat hiányán alapul, amely hiányra a Törvényszék a megtámadott ítélet 135. pontjában mutatott rá, és amelyet egyébként a Bizottság nem is vitat, hanem azon a tényen, hogy ugyanezen bizonyítékok egyedüli célja a Bizottság különféle határozathozatali eljárásainak lefolytatásához szükséges nyelvek meghatározása.

123

Ennélfogva az első jogalap harmadik része nem állja meg a helyét.

124

A fentiekből következően a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

A második jogalapról

125

A második jogalap hét részből áll, amelyekkel a Bizottság a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésére és téves jogalkalmazásra hivatkozik.

126

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a tényállásnak a Törvényszék általi megállapításával vagy értékelésével kapcsolatosan a fellebbezési szakban tett kifogások csak abban az esetben elfogadhatók, ha a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék olyan megállapításokat tett, amelyek tárgyi pontatlansága az iratokból kitűnik, vagy hogy a hozzá benyújtott bizonyítékokat elferdítette (2007. január 18‑iPKK és KNK kontra Tanács ítélet, C‑229/05 P, EU:C:2007:32, 35. pont).

127

E tekintetben, ha a fellebbező a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítésére hivatkozik, akkor az EUMSZ 256. cikk, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján pontosan meg kell jelölnie a Törvényszék által elferdített bizonyítékokat, és bizonyítania kell azokat az elemzési hibákat, amelyek a Törvényszéket az értékelése során ezen elferdítéshez vezették. Az elferdítésnek továbbá nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy a tények és a bizonyítékok újból értékelésére szükség lenne (2013. január 28‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 43. pont).

128

Egyébiránt, jóllehet a bizonyítékok elferdítése megnyilvánulhat valamely dokumentumnak a tartalmával ellentétes értelmezésében, ezen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie a Bírósághoz benyújtott iratanyagból, továbbá azt feltételezi, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan túllépte e bizonyítékok észszerű értékelésének korlátait. E tekintetben nem elegendő azt bemutatni, hogy valamely dokumentum másként is értelmezhető, mint ahogyan azt a Törvényszék értelmezte (2021. január 28‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 44. pont).

129

A második jogalap hét részét ezen elvekre tekintettel kell elemezni.

Az első, a SEC(2000) 2071/6 közleménynek és annak a Bizottság tagjainak testülete részéről történő jóváhagyásának elferdítésére alapított első részről

– A felek érvei

130

A Bizottság úgy érvel, hogy a megtámadott ítélet 112–117. és 138. pontjában a Törvényszék elferdítette a Bizottság elnöke SEC(2000) 2071/6 közleményének értelmét és hatályát. Először is a Bizottság kiemeli, a megtámadott ítélet 133. pontját illetően, hogy e közlemény távolról sem csupán az intézmény határozathozatali eljárásainak értékelése, hanem egyértelműen háromra korlátozza az intézmény munkanyelveinek számát, amint az a közlemény 2.2. pontjából is kitűnik.

131

Másodszor az e 2.2 pontban azon körülményre tett utalás, hogy valamely dokumentum jóváhagyható a hiteles nyelven – ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 115. pontjában megállapított –, nem szünteti meg azon kötelezettséget, hogy azt a három munkanyelv egyikén is jóvá kell hagyni.

132

Harmadszor, a fordítói szolgálat közreműködése nem bír a Törvényszék által a megtámadott ítélet 116. és 138. pontjában neki tulajdonított jelentőséggel. E közreműködés ugyanis csak arra irányul, hogy biztosítsa az erőforrások hatékonyabb kezelését a különböző szervezeti egységekben, és semmit nem változtat azon a tényen, hogy különösen a Bizottság tagjainak testülete elé terjesztendő jogi aktust kibocsátó szervezeti egységnek – tekintettel a határozathozatali eljárásban való aktív részvételére és az említett közlemény 4. pontjában említett nyelvhasználati szabályok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségére – a három munkanyelvet ismerő tisztviselők álljanak rendelkezésére.

133

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság e rész elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság újból értékelje a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette azokat.

– A Bíróság álláspontja

134

Meg kell állapítani, hogy a Bizottság állításával ellentétben a Törvényszék a SEC(2000) 2071/6 közleménynek a megtámadott ítélet 112–117. és 138. pontjában elvégzett vizsgálata során – amelynek tartalmát a jelen ítélet 33. és 38. pontja fejtette ki – egyáltalán nem ferdítette el azt.

135

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a SEC(2000) 2071/6 közlemény 1.2. pontjából következik, hogy e közlemény célja azon módszerek és eszközök meghatározása, amelyek hatékonyabbá és átláthatóbbá tehetik a határozathozatali eljárásokat. Ennek érdekében e közlemény a 2. és 3. pontjában felsorolja a hatályos eljárásokat, és a 4. pontjában az eljárások egyszerűsítésére javasol eszközöket, míg az 5. pontjában más meghozandó intézkedéseket javasol. Ami többek között e közlemény 2.2 pontját illeti, az egyebek mellett rámutat arra, hogy az írásbeli szakasz keretében „a dokumentumokat a Bizottság három munkanyelvén kell megküldeni”, míg a felhatalmazási eljárás keretében az elfogadandó határozat szövegét „egyetlen nyelven és/vagy annak hiteles változataiban” kell benyújtani.

136

Következésképpen a Törvényszék nyilvánvalóan nem ferdítette el a SEC(2000) 2071/6 közleményt, amikor a megtámadott ítélet 113. pontjában megállapította, hogy annak célja „lényegében a Bizottság tagjainak testülete […] különböző határozathozatali eljárástípusainak értékelése, […] és ezen eljárások egyszerűsítésére javaslatok tétele”, valamint hogy a közlemény 2.2. pontja, amelynek a kérdéses részletét egyébként hűen visszaadja, „[e]bben az összefüggésben és egy konkrét eljárástípusra, nevezetesen az írásbeli eljárásra utalva” említi a „munkanyelveket”. Egyébiránt a Törvényszék egyáltalán nem lépte túl e 2.2. pont észszerű értékelésének határait, amikor úgy ítélte meg, hogy ez az egyetlen hivatkozás nem elegendő annak megállapításához, hogy az angol, a francia és a német nyelv a Bizottság valamennyi szolgálata által a mindennapi munkája során ténylegesen használt nyelv.

137

Ugyanez vonatkozik a Törvényszék által a megtámadott ítélet 115. pontjában tett megállapításra is, amely csupán hűen átveszi a SEC(2000) 2071/6 közlemény 2.2. pontját a felhatalmazási eljárás keretében alkalmazandó nyelvhasználati szabályokat illetően, valamint az ítélet 114. pontjában szereplő azon értékelésre, mely szerint ez utóbbi szabályozás árnyalja az említett hivatkozás hatályát. Egyébként e megállapítást nem kérdőjelezi meg e közlemény Bizottság által is hivatkozott 4. pontja, amely többek között kifejti, hogy a javasolt intézkedések a határozatokra vonatkozó nyelvi követelmények egyszerűsítését is eredményeznék, rámutatva, hogy ha valamely jogi aktust írásbeli eljárás keretében fogadnak el, „a javaslatnak legalább a Bizottság munkanyelvein elérhetőnek kell lennie”, míg a felhatalmazási vagy hatáskör‑átruházási eljárásokban hozott határozatok esetében „a szövegnek csupán az e határozat címzettjeiként szereplő fél vagy felek által használt nyelv(ek)en kell elérhetőnek lennie”.

138

Ezenkívül a Törvényszék nem ferdítette el a SEC(2000) 2071/6 közlemény „A nyelvhasználati szabályok egyszerűsítése” című 5.2. pontját sem, amikor a megtámadott ítélet 116. pontjában megállapította, hogy e közlemény „kiemeli a Bizottság Fordítási Főigazgatóságának (DG) szerepét”, mivel pontosítja, hogy „az írásbeli eljárások és a felhatalmazási eljárás megindításában vagy lefolytatásában mutatkozó késedelmek egyik jelentős oka a fordítások – köztük a jogász nyelvészek által lektorált szövegek – beszerzése, ami elengedhetetlenné teszi az érintett dokumentumok időben történő továbbítását [e] Főigazgatóság részére”, és ezen ítélet 114. pontjában megállapítva, hogy ezen 5.2. pont a Bizottság „munkanyelveire” való hivatkozás terjedelmét is árnyalja.

139

Következésképpen a Törvényszék a SEC(2000) 2071/6 közlemény elferdítése nélkül állapíthatta meg a megtámadott ítélet 117. pontjában, hogy e közlemény 2.2. pontja nem teszi lehetővé hasznos következtetések levonását az angol, a francia és a német nyelvnek a Bizottság szolgálatai mindennapi munkavégzése során – és még kevésbé a vitatott versenyvizsga‑felhívásban szereplő feladatok ellátása során – történő tényleges használatát illetően.

140

Ugyanígy a Törvényszék egyáltalán nem ferdítette el az említett közlemény 5.2. pontját, amikor a megtámadott ítélet 138. pontjában úgy ítélte meg, hogy az arra enged következtetni, hogy nem a dokumentum szerkesztéséért tartalmilag felelős szervezeti egység, hanem a Fordítási Főigazgatóság készíti el e dokumentum Bizottság tagjainak testületéhez való továbbításához szükséges eljárási nyelvű változatait, a felelős szervezeti egység pedig csak ellenőrzi a lefordított szöveget.

141

Márpedig bármiféle elferdítés hiányában az említett közleményben kifejezetten említett egyik vagy másik lehetőségnek a Törvényszék által tulajdonított jelentőség a bizonyítékok értékelésének körébe tartozik, amely a fellebbezés szakaszában jellegénél fogva nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.

142

A fellebbezés második jogalapja első részének ennélfogva nem lehet helyt adni.

A második, az eljárási szabályzat és annak végrehajtási szabályai elferdítésére alapított részről

– A felek érvei

143

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet 119–126. pontjában a Törvényszék elferdítette a kapcsolatot az eljárási szabályzat, ezen eljárási szabályzat végrehajtási szabályai, a SEC(2000) 2071/6 közlemény, valamint „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum között.

144

A Törvényszék ugyanis szelektíven értelmezte az eljárási szabályzat végrehajtási szabályait, nem véve figyelembe, hogy ezen intézmény elnöke meghatározhatja a Bizottság tagjainak minimális igényeire, illetve a jogi aktus elfogadásához kapcsolódó igényekre tekintettel azon nyelveket, amelyeken a dokumentumoknak rendelkezésre kell állniuk.

145

Márpedig a Bizottság elnöke a SEC(2000) 2071/6 közlemény elfogadásával élt e lehetőséggel.

146

Ennélfogva, még ha ez a közlemény nem is említi pontosan a biztosok testületének tagjai által használandó három munkanyelvet, megerősíti az angol, francia vagy német nyelvnek a Bizottság határozathozatali eljárásaiban való használatával kapcsolatos belső gyakorlatot.

147

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság újból értékelje a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette azokat.

– A Bíróság álláspontja

148

Meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 119–126. pontjában teljesen hűen idézte az eljárási szabályzatnak és végrehajtási szabályainak releváns rendelkezéseit „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum tartalmának elemzését megelőzően.

149

Amit a Bizottság kifogásol ekképpen, az az, hogy a Törvényszék ezen említésre szorítkozott, jóllehet meg kellett volna állapítania, hogy e dokumentumok megerősítik az angol, a francia és a német nyelv munkanyelvként való használatát.

150

Meg kell azonban állapítani, hogy a Bizottság nemcsak hogy vitatja az említett dokumentumok értékelését, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék azokat mennyiben ferdítette el, hanem az érvelése ráadásul a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul.

151

A Bizottság állításával ellentétben ugyanis a Törvényszék egyáltalán nem csupán ezen dokumentumok releváns rendelkezései tartalmának kifejtésére szorítkozott. Épp ellenkezőleg, ezeket teljeskörűen értékelte a Bizottság nyelvhasználatra vonatkozó belső gyakorlatával kapcsolatos egyéb elemekkel, köztük a SEC(2000) 2071/6 közleménnyel együttesen, megállapítva egyrészt a megtámadott ítélet 132. pontjában, hogy e szövegek, együttesen, „csupán az ezen intézményen belül hosszú ideje fennálló azon igazgatási gyakorlatot tükrözik, hogy az angolt, a franciát és a németet használják olyan nyelvekként, amelyeken a dokumentumokat hozzáférhetővé kell tenni ahhoz, hogy azokat jóváhagyás céljából a biztosok testülete elé lehessen terjeszteni”, és másrészt ezen ítélet 137. és 138. pontjában, hogy sem az említett dokumentumokból, sem az iratok más elemeiből „nem tűnik ki, hogy fennállna a szükséges kapcsolat a Bizottság határozathozatali eljárásai – és konkrétan a testületen belül zajló eljárások – és a vitatott versenyvizsga sikeres pályázói által ellátandó feladatok között”, illetve hogy „a [szóban forgó] három nyelv mindegyikét használnák ténylegesen a szervezeti egységei a napi munkájuk során”. Ezért a Törvényszék az említett ítélet 149. pontjában úgy ítélte meg, hogy e szövegek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a szóban forgó korlátozás alkalmas a szolgálat valós igényeinek kielégítésére, és ennélfogva annak alátámasztására, hogy az e felhívásban említett betöltendő álláshelyek funkcionális sajátosságaira tekintettel fennáll az ahhoz fűződő szolgálati érdek, hogy az újonnan felvett személyek azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

152

Így a Bizottság valójában pusztán arra hivatkozik, hogy az általa benyújtott dokumentumok másként is értelmezhetők, mint ahogyan azokat a Törvényszék értelmezte, ami – amint arra a jelen ítélet 128. pontja emlékeztet – nem bizonyítja e dokumentumok elferdítését.

153

Következésképpen a második fellebbezési jogalap második részének nem lehet helyt adni.

A harmadik, az operatív eljárások kézikönyvében szereplő, „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelményekre” vonatkozó szakasz elferdítésére alapított harmadik részről

– A felek érvei

154

A Bizottság úgy érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 145–149. pontjában elferdítette „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum értelmét és hatályát.

155

A Bizottság különösen azt állítja, hogy a Törvényszék e dokumentum értékelése során nyilvánvalóan nem vett figyelembe két szempontot. Így a Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy egyfelől a kivételek rendszere inkább megerősíti, mintsem cáfolja a három eljárási nyelv szabályát, másfelől pedig az említett dokumentum egyértelműen megerősíti, hogy az intézmény szervezeti egységeinek kell tiszteletben tartaniuk az abban rögzített nyelvi követelményeket.

156

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság újból értékelje a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette azokat.

– A Bíróság álláspontja

157

Meg kell állapítani, hogy e kifogással a Bizottság valójában azt kéri, hogy a Bíróság „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum Törvényszék általi értékelését a saját értékelésével helyettesítse, anélkül hogy hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan túllépett e dokumentum észszerű értékelésének keretein.

158

Következésképpen ez az érvelés – amint arra a jelen ítélet 128. pontja emlékeztet – nem bizonyítja „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum elferdítését.

159

E körülmények között a második jogalap harmadik része elfogadhatatlan.

A negyedik, a SEC(2000) 2071/6 közlemény, az eljárási szabályzat és végrehajtási szabályai, valamint „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelményekre” vonatkozó szakasz átfogó értékelésének hiányára alapított részről

– A felek érvei

160

A Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 132. pontjában a SEC(2000) 2071/6 közleményt, az eljárási szabályzatot és végrehajtási szabályait, valamint „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentumot az igazgatási gyakorlatot tükrözőként minősítette, kívül hagyta azt, hogy e dokumentumok a jogi aktusok Bizottság általi elfogadásának kötelező szabályát alkotják.

161

E körülmények között a Törvényszék a megtámadott ítélet 132–137. és 139. pontjában elferdítette e dokumentumokat, tagadva, hogy azok a vitatott versenyvizsga‑felhívás II. mellékletének 2. pontjában említett belső szabályoknak minősülnek, amelyeket figyelembe kellett volna vennie a szóban forgó korlátozás objektív és arányos jellegét illetően előterjesztett indokolás jogszerűségének értékelése során.

162

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság újból értékelje a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette azokat.

– A Bíróság álláspontja

163

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott ítélet 136. és 137. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az ezen ítélet 107. és 108. pontjában említett dokumentumok egyedüli célja ezen intézmény különféle határozathozatali eljárásainak lefolytatásához szükséges nyelvek meghatározása, de nem teszik lehetővé az ezen eljárások és a vitatott versenyvizsga sikeres pályázói által ellátandó feladatok közötti szükséges kapcsolat megállapítását.

164

A Bizottság úgy véli, hogy figyelembe véve a nyelvhasználati szabályok ezen intézményen belüli kötelező erejét, a Törvényszék e dokumentumok elferdítése nélkül nem állapíthatta meg az ilyen kapcsolat hiányát.

165

Márpedig egyrészt a jelen ítélet 122. pontjából következik, hogy ellentétben azzal, amit a Bizottság sugallni látszik, a Törvényszék nem azon indokkal jutott erre a következtetésre, hogy a különböző határozathozatali eljárásokra alkalmazandó nyelvhasználati szabályok ezen intézményen belül nem bírnak kötelező erővel.

166

Másrészt a Bizottság nem bizonyítja, hogy a Törvényszék azzal, hogy erre a következtetésre jutott, nyilvánvalóan túllépte volna az említett dokumentumok észszerű értékelésének kereteit, amelyeket – ellentétben azzal, amit a Bizottság állítani látszik – egyenként és összességükben egyaránt értékelt.

167

E megfontolásokból következik, hogy a második jogalap negyedik részének nem lehet helyt adni.

Az ötödik, a SEC(2006) 1489 végleges közlemény elferdítésére alapított részről

– A felek érvei

168

A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 140–143. pontjában elferdítette a SEC(2006) 1489 végleges közleményt és különösen annak „A 2006 utáni fordítási szabályok” című mellékletét.

169

A Bizottság különösen azt kifogásolja, hogy a Törvényszék azáltal, hogy ezen ítélet 141. pontjában megállapította, hogy e fordítási szabályok nem eredeti nyelvként, hanem célnyelvként angol, francia és német nyelven készített dokumentumokra vonatkoznak, figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy e három nyelv a belső használatra szánt dokumentumok fordításának nyelve, és hogy az ilyen használatra szánt dokumentumok legjelentősebb részét kizárólag e nyelvekre kell lefordítani. Így az intézmény szervezeti egységeinek az adott dokumentumnak az említett nyelvek valamelyikére történő fordítása alapján kell dolgozniuk.

170

Azon körülmény, hogy bizonyos dokumentumokat valamennyi hivatalos nyelvre lefordítanak, e tekintetben nem releváns, mivel az ilyen fordítás kizárólag a külső használatra szánt dokumentumokra vonatkozik.

171

Ezenkívül a „szürke” fordításokra vonatkozó érvnek a megtámadott ítélet 142. pontjában végzett vizsgálata további elferdítésnek minősül, mivel a Törvényszék a szóban forgó dokumentum rendkívül behatárolt pontjának tartalmára összpontosított, figyelmen kívül hagyva annak többi részéből eredő szélesebb hatályt.

172

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság értékelje újból a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékokat, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék elferdítette azokat.

– A Bíróság álláspontja

173

A megtámadott ítélet 140–143. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az általa a SEC(2000) 2071/6 közlemény, az eljárási szabályzat és annak végrehajtási szabályai, valamint „Az elfogadási eljárástól függő nyelvi követelmények” című dokumentum tekintetében végzett értékelést nem kérdőjelezhetik meg a Bizottság által a SEC(2006) 1489 végleges közleményre, és különösen annak „A 2006 utáni fordítási szabályok” című mellékletére alapított érvek, amelyek szerint e dokumentumokból az következik, hogy a belső használatra szánt dokumentumok tekintetében az esetleges hiteles nyelven felül csak angol, francia és német fordítást írnak elő, illetve hogy a Bizottság szervezeti egységeinek „szürke” fordításokat kell készítenie a személyzet nyelvtudásának felhasználásával.

174

E tekintetben a Törvényszék egyrészt a megtámadott ítélet 141. pontjában megállapította, hogy a SEC(2006) 1489 végleges közlemény tartalma nem cáfolja, hanem – éppen ellenkezőleg – megerősíti az ezen ítélet 137. és 138. pontjában kifejtett értékelést. Az e közlemény mellékletében ismertetett, „A 2006 utáni fordítási szabályok” ugyanis csak olyan célnyelvként említik az angol, a francia és a német nyelvet, amelyre a dokumentumok bizonyos kategóriáit le kell fordítani, anélkül hogy meghatároznák a forrás nyelvet. Egyébiránt az e mellékletben említett dokumentumkategóriák nagy többsége esetében előírják az összes hivatalos nyelvre történő fordítást, és valójában a csak az angol, a francia és a német nyelvre történő fordítás minősül kivételnek.

175

A megtámadott ítélet 142. pontjában a Törvényszék megállapítja másrészt, a „szürke” fordítások elkészítésére alapított érvet illetően, hogy azt semmilyen arra vonatkozó bizonyíték nem támasztja alá, hogy az ilyen típusú fordítások pontosan milyen arányt képviselnek a Bizottságnál készült fordítások teljes mennyiségéhez képest. Bár a SEC(2006) 1489 végleges közlemény 2.2. pontja elismeri, hogy „e fordítások mennyiségét a megbízható mutatók hiánya miatt rendkívül nehéz számszerűsíteni”, annak 3.1. pontja tartalmaz egy, a 2007. évre vonatkozó becslést, amely szerint a Fordítási Főigazgatóság által készített fordítások 1700000 oldalnak felelnek meg, míg a „szürke” fordítások mennyisége eléri a 100000 oldalt. Mindazonáltal, mivel ez utóbbi számadat a Bizottságnak a Fordítási Főigazgatóságon kívüli összes más szervezeti egységének felel meg, teljesen nyilvánvaló, hogy a „szürke” fordítások a kizárólag az említett főigazgatóság által készített mennyiséghez képest igen csekély mennyiséget tesznek ki. Végül és legfőképpen, az ügy egyetlen körülménye sem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a fent említett három nyelv az, amelyre ezek a „szürke” fordítások készülnek.

176

Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyítja, hogy a SEC(2006) 1489 végleges közleménynek és „A 2006 utáni fordítási szabályok” című mellékletének a Törvényszék által a megtámadott ítélet e pontjaiban elvégzett értékelése nyilvánvalóan téves, hanem valójában annak előadására szorítkozik, hogy e dokumentumok másként is értelmezhetők, mint ahogyan azokat a Törvényszék értelmezte.

177

E körülmények között a második jogalap ötödik részének nem lehet helyt adni.

A hatodik, a Bizottság személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai által használt nyelvekre vonatkozó adatok elferdítésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére alapított részről

– A felek érvei

178

A Bizottság úgy véli, hogy az első jogalap keretében hivatkozott, a Törvényszék által a bizonyítékok értékelésére vonatkozó kritériumok megtámadott ítélet 157–161. pontjában elfogadott meghatározásának téves jellegére tekintettel a Törvényszék ezen ítélet 157–163. pontjában elferdítette a Bizottság személyi állományának ellenőrzési (audit) feladatokkal megbízott tagjai által használt nyelvekre vonatkozó adatokat, mivel úgy ítélte, hogy ezen adatok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a szóban forgó három nyelv valamelyikének ismerete lehetővé tenné a vitatott versenyvizsga pályázóinak feladataik azonnali ellátását. E tekintetben emlékeztet arra, hogy az ellenőrzési feladatokat ellátó tanácsosok által beszélt második és harmadik nyelvre vonatkozó statisztikai adatokat azon nyelvi munkakörnyezet leírása céljából nyújtotta be, amelyben a vitatott versenyvizsga sikeres pályázói ellátják majd feladataikat.

179

Következésképpen a Törvényszék nem tagadhatta ezen adatok relevanciáját anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná azok jellegét, mivel ezen adatok bizonyítják, hogy a vitatott versenyvizsga‑felhívásban második nyelvként választható három nyelv kombinációja lehetővé teszi a személyi állományon belüli hatékony kommunikációt, biztosítva, hogy a sikeres pályázók azonnal képesek legyenek feladataik ellátására.

180

Ezenkívül a Törvényszék nem szorítkozhatott volna arra, hogy ezen adatok elemzése során kizárólag mennyiségi szempontot alkalmazzon annak megállapításához, hogy csupán az angol nyelv ismerete biztosít előnyt a Bizottság vitatott versenyvizsga‑felhívással érintett szervezeti egységének nyelvi környezetében.

181

A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 162. pontjában foglalt megállapításával ellentétben ugyanis az érintett szervezeti egységek személyi állományának tagjai által beszélt harmadik nyelvre vonatkozó adatok relevánsak az e nyelvi környezetről legpontosabb kép festéséhez.

182

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság megerősítse a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok Bizottság általi értékelését, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék bármi módon elferdítette volna azokat.

– A Bíróság álláspontja

183

Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott ítélet 157. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság által szolgáltatott adatok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy melyik vagy melyek az ezen adatokat kibocsátó különféle szolgálatok által a napi munka során ténylegesen használt közvetítő nyelv vagy nyelvek. Végezetül ezt a megállapítást a megtámadott ítélet 158. pontjában kiterjesztette az ellenőrzés területén dolgozó személyi állomány nyelvismeretére, valamint az AST besorolási csoportba és a szerződéses alkalmazottak csoportjába tartozó személyzet nyelvismeretére vonatkozó adatokra.

184

Ezenkívül a megtámadott ítélet 159–161. pontjában a Törvényszék hangsúlyozta, hogy a Bizottság által szolgáltatott adatokból az következik, hogy az angol nyelv ismeretével ellentétben a német és a francia nyelv ismerete az Unió más hivatalos nyelveinek ismeretéhez képest nem jelent különös előnyt a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvételének szükségességére tekintettel.

185

Amint a jelen ítélet 82–84., 105. és 108–110. pontjából kitűnik, a Törvényszék helytállóan alapozhatta a szóban forgó korlátozás igazolásának vizsgálatát e követelményre.

186

Különösen a jelen ítélet 108. és 109. pontjának megfelelően hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság tévesen értelmezi a megtámadott ítéletet, amikor azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 159. és 161. pontjában az „előny” fogalmára támaszkodott. A Törvényszék ugyanis egyáltalán nem a Bizottság által benyújtott adatok mennyiségi értékelésére szorítkozott, hanem helyesen rámutatott, hogy a német és a francia nyelv ismerete nem igazoltabb, mint valamely másik uniós nyelv ismerete.

187

Ezenkívül, ami a megtámadott ítélet 162. pontjában említett, a vitatott versenyvizsga‑felhívásban szereplő feladatokkal megbízott tanácsosok által a harmadik nyelvükkel kapcsolatban bejelentett ismeretekre vonatkozó adatokat illeti, meg kell állapítani, hogy ezeket az adatokat megemlíti a Törvényszék, „még ha ezen adatok tartalma egyáltalán nem is módosítja [a megtámadott ítélet] 161. pont[já]ban kifejtett értékelést”.

188

Mivel a megtámadott ítélet 162. pontjában kifejtett indokolás mellékes, az ezen adatok elferdítésére, valamint az ezzel kapcsolatos ellentmondásos indokolásra alapított kifogások hatástalanok.

189

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy a második jogalap hatodik részét el kell utasítani.

A hetedik, a 22/2004 határozat, az 1983. november 11‑i feljegyzés, valamint a Számvevőszék személyi állományának nyelvismeretére vonatkozó adatok elferdítésére alapított részről

– A felek érvei

190

A Bizottság hangsúlyozza, hogy a 22/2004 határozatot és az 1983. november 11‑i feljegyzést együttesen kell értelmezni annak értékelése céljából, hogy szükséges‑e a vitatott versenyvizsga pályázói számára a vitatott versenyvizsga‑felhívás értelmében második nyelvként választható három nyelv egyikének kielégítő ismerete.

191

Márpedig a Törvényszék azáltal, hogy e dokumentumok külön‑külön értelmezésére szorítkozott, tévesen következtetett arra, hogy azok nem relevánsak a Számvevőszéken használt közvetítő nyelvek meghatározása szempontjából.

192

A Bizottság szerint a Számvevőszék személyi állománya által használt nyelvekre vonatkozó statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy ezen intézményben az angol, a francia és a német nyelvet használják leginkább közvetítő nyelvként. Ennélfogva a Törvényszék csak ezen adatok elferdítése révén találhatta úgy, hogy azok nem teszik lehetővé a szóban forgó korlátozásnak a feladataik ellátására azonnal képes tanácsosok felvétele célkitűzésére tekintettel történő igazolását.

193

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság a második jogalap e részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a Bizottság pusztán azt kéri, hogy a Bíróság erősítse meg a Bizottság által a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok Bizottság általi értékelését, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a Törvényszék bármi módon elferdítette volna azokat.

– A Bíróság álláspontja

194

Először is meg kell állapítani, hogy a Törvényszék lényegében úgy találta a megtámadott ítélet 173., 174. és 177. pontjában, hogy amennyiben a 22/2004 határozat és az 1983. november 11‑i feljegyzés csupán a többek között a Számvevőszék üléseinek tekintetében alkalmazandó fordítási és tolmácsolási rendszert határozza meg, e dokumentumok nem teszik lehetővé hasznos következtetések levonását ezen intézmény valamennyi szervezeti egysége által használt munkanyelvekre vagy közvetítő nyelvekre vonatkozóan.

195

Ekképpen a Törvényszék a megtámadott ítélet 173. pontjában emlékeztetett a 22/2004 határozat tárgyi hatályára, amely, amint az a címéből kitűnik, „a Számvevőszék tagjai, az ellenőrzési csoportok és az igazgatási bizottság üléseinek céljára történő dokumentumfordítás” szabályainak megállapítására korlátozódik.

196

Ezenfelül a Törvényszék a megtámadott ítélet 177. pontjában megállapította, hogy az 1983. november 11‑i feljegyzés pusztán a Számvevőszék tagjainak ülésein alkalmazott tolmácsolási rendszerre vonatkozik.

197

A Bizottság nem vitatja ugyanis, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg a 22/2004 határozat és az 1983. november 11‑i feljegyzés tárgyát, azonban kifogásolja, hogy a Törvényszék e dokumentumokat téves értelmezte, anélkül azonban, hogy bizonyítaná, hogy azokat elferdítette.

198

Másodszor, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 178. és 179. pontjában a Törvényszék hangsúlyozta, hogy az 1983. november 11‑i feljegyzés tárgya egyértelműen eltér a 22/2004 határozat tárgyától, és ennélfogva nem lehet helyt adni a Bizottság azon érvének, amely lényegében annak megállapítását kívánja elérni, hogy e feljegyzés eredményeként kiegészült a német nyelvvel az a két „szövegezési nyelv/közvetítő nyelv”, amely e későbbi határozat szerint az angol és a francia. Ráadásul, még annak feltételezése esetén is, hogy az említett feljegyzés olyan gyakorlatot tükröz, amely a Számvevőszék tagjainak ülései során alkalmazott tolmácsolásra vonatkozóan még mindig aktuális, ez a ténybeli helyzet, amint magából a szóban forgó feljegyzés szövegéből is kitűnik, akkor is az említett tagok közös megállapodásán, valamint mindegyikük „jó szándékán”, vagyis olyan tényezőkön alapul, amelyek bármikor megváltozhatnak.

199

Következésképpen nem róható fel a megtámadott ítéletnek, hogy a 22/2004 határozat elszigetelt értelmezésén alapul. Egyébiránt a Bizottság nem bizonyítja, hogy a megtámadott ítélet 179. pontjában a Törvényszék nyilvánvalóan túllépte volna e határozat vagy az 1983. november 11‑i feljegyzés észszerű értékelésének kereteit.

200

Harmadszor, és a jelen ítélet 183–185. pontjában kifejtett okokból nem róható fel a Törvényszéknek, hogy elferdítette a Számvevőszék személyi állományának nyelvismeretét illetően a Bizottság által szolgáltatott adatokat, amikor a megtámadott ítélet 187. pontjában megállapította, hogy ezen adatok alapján nem lehet igazolni a szóban forgó korlátozást azon célra tekintettel, hogy a feladataik ellátására azonnal képes sikeres pályázók álljanak rendelkezésre.

201

Mivel a hetedik résznek nem lehet helyt adni, a fellebbezés második jogalapját teljes egészében el kell utasítani.

A harmadik jogalapról

A felek érvei

202

A Bizottság arra hivatkozik, hogy mivel a Törvényszék az első fokon benyújtott keresetnek egyrészt a szóban forgó korlátozás igazolásának jogilag téves értékelése, másrészt pedig az ezen intézmény által szolgáltatott bizonyítékok elferdítése alapján adott helyt, a megtámadott ítéletnek a vitatott versenyvizsga‑felhívás második részére vonatkozó indokolása téves jogalkalmazáson alapul.

203

Az Olasz Köztársaság és a Spanyol Királyság e jogalap elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy azt a Bizottság nem indokolta önállóan, hanem csupán a szóban forgó korlátozásra vonatkozó állítólagos téves jogalkalmazásra alapított érvelés megismétlésére szorítkozott.

A Bíróság álláspontja

204

Az első és a második fellebbezési jogalapra vonatkozó értékelésekből következik, hogy a Bizottság nem bizonyította a téves jogalkalmazás fennállását és a bizonyítékok állítólagos elferdítését.

205

Mivel a harmadik jogalap ugyanezen állításokon alapul, azt mint megalapozatlant el kell utasítani.

206

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy – mivel a Bíróság egyetlen jogalapnak sem adott helyt – a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

207

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

208

A Bizottságot, mivel pervesztes lett, az Olasz Köztársaság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

209

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy ha nem az elsőfokú eljárásban beavatkozó fél terjesztette elő a fellebbezést, a beavatkozó felet csak akkor lehet a saját költségeinek a viselésére kötelezni, ha részt vett a Bíróság előtti eljárás írásbeli vagy szóbeli szakaszában. A jelen ügyben a Spanyol Királyság, aki beavatkozó félként vett részt az elsőfokú eljárásban, anélkül hogy fellebbezést terjesztett volna elő, részt vett a Bíróság előtti eljárás írásbeli és szóbeli szakaszában, és kérte a Bizottság kötelezését a költségek viselésére. A Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

 

1)

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

 

2)

A Bíróság az Európai Bizottságot kötelezi a saját költségein felül az Olasz Köztársaság részéről felmerült költségek viselésére.

 

3)

A Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: olasz.