–

a Commerzbank AG képviseletében N. Tretter Rechtsanwalt,

–

a svájci kormány képviseletében M. Schöll, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és I. Zaloguin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal (HL 2009. L 147., 1. o.) jóváhagyott egyezmény (a továbbiakban: Második Luganói Egyezmény), és különösen 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának, valamint 16. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Commerzbank AG és E. O. között az utóbbi folyószámlafedezet‑túllépéséből eredő adósság visszafizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Amint az a „Tájékoztatás a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án Luganóban aláírt egyezmény hatálybalépésének időpontjáról” című dokumentumból (HL 2011. L 138., 1. o.) kitűnik, a Második Luganói Egyezmény 2011. január 1‑jén lépett hatályba az Európai Unió és a Svájci Államszövetség között.

4

A Második Luganói Egyezmény „Joghatóság” című II. címének „Általános rendelkezések” című 1. szakasza a 2–4. cikket tartalmazza.

5

Ezen egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezen egyezmény rendelkezéseire is figyelemmel az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott állam bíróságai előtt perelhető.”

6

Az említett egyezmény 3. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„Az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy ezen egyezmény által kötelezett másik állam bíróságai előtt kizárólag e cím 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

7

A Második Luganói Egyezmény II. címének „Különös joghatóság” című 2. szakaszában az 5. cikk 1. pontja így rendelkezik:

„Az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy ezen egyezmény által kötelezett más államban perelhető:

[…]”

8

A Második Luganói Egyezmény II. címe tartalmazza a „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakaszt, amelyben a 15. cikk (1) bekezdése kimondja:

„Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:

[…]

9

Ezen egyezmény 16. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag az ezen egyezmény által kötelezett azon állam bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik.”

10

Az említett egyezmény 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

11

A német jog szerint alapított Commerzbank társaság székhelye Frankfurt‑am‑Mainban (Németország) található.

12

2009‑ben az akkor Drezdában (Németország) lakóhellyel rendelkező E. O. folyószámlát nyitott a Commerzbank egyik, szintén drezdai székhelyű bankfiókjában. E bank hitelkártyát adott ki részére.

13

2014‑ben E. O. lakóhelyét Svájcba helyezte át.

14

A fellebbviteli bíróság által megállapított tényállásból következik, hogy a Commerzbank E. O. folyószámláján a számlafedezet‑túllépést tűrte.

15

2015 januárjában E. O. meg akarta szüntetni a Commerzbankkal fennálló üzleti kapcsolatot. A folyószámla ekkor 6283,37 euró összegű negatív egyenleget mutatott. E. O. megtagadta az egyenleg kiegyenlítését arra hivatkozva, hogy az egyenleg a hitelkártyája harmadik személyek általi visszaélésszerű használatából ered.

16

Miután E. O. többszöri felszólítása a szóban forgó egyenleg kiegyenlítésére eredménytelen maradt, a Commerzbank 2015 áprilisában azonnali hatállyal felmondta a felek közötti „hitelviszonyt”, és esedékessé nyilvánított 4856,61 euró összegű, felé fennálló tartozást.

17

Mivel E. O. ezt az egyenleget nem egyenlítette ki, a Commerzbank 2016 novemberében keresetet indított az Amtsgericht Dresden (drezdai helyi bíróság, Németország) előtt E. O.‑nak az említett egyenlegén mutatkozó tartozás megfizetésére való kötelezése iránt.

18

Az említett bíróság e kérelmet mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik joghatósággal az alperes immár Svájcban található lakóhelyére tekintettel. 2018. június 14‑én a Landgericht Dresden (drezdai regionális bíróság, Németország) fellebbezés keretében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

19

A Commerzbank ekkor felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

20

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) hangsúlyozta, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás kimenetele a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 16. cikke (2) bekezdésének értelmezésétől függ.

21

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) emlékeztetett a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amelyben a Második Luganói Egyezmény 15. cikkének (1) bekezdését értelmezte, és azonosította a három együttes feltételt, amelyek lehetővé teszik e rendelkezés alkalmazását. Először is a szerződő felek egyike „fogyasztói” minőségben jár el, szakmai tevékenységétől kívül esőnek tekinthető keretek között; másodszor az e fogyasztó és a szakmai tevékenységet folytató személy közötti szerződést ténylegesen megkötötték, és harmadszor, e szerződés az említett 15. cikk (1) bekezdésében említett kategóriák egyikébe tartozik.

22

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a jelen ügyben az első két feltétel teljesül. Ami pedig a harmadik feltételt illeti: ha az alapügy tárgyát képező szerződés nem tartozik a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának hatálya alá, akkor kizárólag ezen egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontja jöhet számításba.

23

Következésképpen az említett bíróság arra keresi a választ, hogy a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja feltételezi‑e a fogyasztóval szerződő fél határokon átnyúló tevékenységének a szerződés megkötésének időpontjában való fennállását, emlékeztetve arra, hogy az adott időpontban, azaz 2009 folyamán mind a fogyasztó, mind bankfiókján keresztül a szakmai tevékenységet folytató személy Drezdában rendelkezett lakóhellyel, illetve székhellyel.

24

E körülmények között a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25

A Bíróság elnöke 2020. július 22‑i határozatával a Bíróság előtti eljárást a C‑98/20. sz. mBank ügyben hozott végzés (2020. szeptember 3‑imBank végzés, C‑98/20, EU:C:2020:672) kihirdetéséig felfüggesztette.

26

Az eljárás 2020. szeptember 7‑én folytatódott.

27

E végzés kihirdetését követően a Hivatal megkérdezte a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét fenn kívánja‑e tartani.

28

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) 2020. október 6‑i levelében válaszként jelezte, hogy a Második Luganói Egyezmény 16. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó második kérdést visszavonja, viszont az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének az ugyanezen egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére vonatkozó első kérdését fenntartja.

29

Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a kérdést előterjesztő bíróság válaszával együtt kézbesítették.

30

A kérdést előterjesztő bíróság már az elején világossá teszi, hogy a Második Luganói Egyezmény 5. cikkének 1. pontja alapján csak akkor lehetne fenntartani a német bíróságok joghatóságát, ha az egyezmény II. címe 4. szakaszának rendelkezéseit kizárnák.

31

Elöljáróban először is emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a Bíróság a 2017. december 20‑iSchlömp ítéletben (C‑467/16, EU:C:2017:993, 37. pont) megállapította, a Második Luganói Egyezmény 2011. január 1‑jén lépett hatályba az Európai Unió és a Svájci Államszövetség között.

32

Így, noha az alapeljárás tárgyát képező szerződést ezen időpont előtt kötötték, annak felmondása és az azt követő peres eljárás későbbi időpontra esik, így az említett egyezmény alkalmazhatósága nem vitatható.

33

Másodszor, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Második Luganói Egyezmény azon rendelkezései tekintetében, amelyek lényegében azonosak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) rendelkezéseivel, és azt megelőzően a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o., magyar nyelvű különkiadás: 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.) rendelkezéseivel, valamint korábban a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. évi Brüsszeli Egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.) rendelkezéseivel, a Bíróságnak az uniós jog e rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata továbbra is irányadó (2019. május 15‑iMC végzés (C‑827/18, nem tették közzé, EU:C:2019:416, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Harmadszor, a Második Luganói Egyezmény II. címének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakaszában többek között a 15. és 16. cikk szerepel.

35

A Második Luganói Egyezmény 15. cikke meghatározza a jelen ítélet 21. pontjában felidézett azon három feltételt, amelyeknek teljesülniük kell az említett 4. szakasz alkalmazásához. Az ítélkezési gyakorlat szerint e feltételeknek kumulatíve kell teljesülniük, miáltal a joghatóság már az egyik hiányában sem határozható meg a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok alapján (lásd ebben az értelemben: 2020. március 26‑iPrimera Air Scandinavia ítélet, C‑215/18, EU:C:2020:235, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Ami a Második Luganói Egyezmény 16. cikkét illeti, a Bíróság az 1215/2012 rendelet 18. cikkét illetően – amelynek szövegezése lényegében megegyezik az egyezmény 16. cikkének szövegével – nemrégiben emlékeztetett arra, hogy a „fogyasztó lakóhelyének” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a fogyasztónak a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli (2020. szeptember 3‑imBank végzés, C‑98/20, EU:C:2020:672, 36. pont).

37

Negyedszer, fontos szem előtt tartani, hogy a fogyasztói szerződésekre vonatkozó különös joghatósági szabályokat illetően, abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – a keresetet az eladó vagy a szolgáltató indítja a fogyasztóval szemben, a Második Luganói Egyezmény 16. cikkének (2) bekezdésében foglalthoz hasonló szabály olyan „kizárólagos joghatósági szabálynak” minősül, amelynek értelmében a keresetet kizárólag a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt lehet megindítani (lásd analógia útján: 2020. szeptember 3‑imBank végzés, C‑98/20, EU:C:2020:672, 26. pont).

38

Az előterjesztett kérdést e megfontolások fényében kell megválaszolni.

39

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az abban az esetben határozza meg a joghatóságot, ha az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó, mint szerződő felek a szerződés megkötésének időpontjában ugyanabban az egyezmény által kötelezett államban rendelkeztek székhellyel, illetve lakóhellyel és a jogviszony határokon átnyúló eleme csak ezen időpontot követően, a fogyasztó lakóhelyének az említett egyezmény által kötelezett másik államba történő áthelyezésével jelent meg, vagy ilyen esetben az említett rendelkezés a szerződés megkötésének időpontjától kezdődően megköveteli ezen eladó vagy szolgáltató határokon átnyúló tevékenységét.

40

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság által alkalmazott értelmezési módszerek megkövetelik, hogy nemcsak az érintett rendelkezés szövegét, hanem azt a kontextust is figyelembe kell venni, amelybe illeszkedik, valamint azon jogi aktus céljait is, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iA és társai [Aalteri és nevelei szélerőművek] ítélet, C‑24/19, EU:C:2020:503, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Először is, a Második Luganói Egyezmény 15. cikkének (1) bekezdésében a c) pont szövege szerint a fogyasztóval szerződő fél „a fogyasztó lakóhelyének ezen egyezmény által kötelezett államában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett államra, illetve több állam között az említett államra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik”.

42

Az Európai Bizottság érvelése szerint e rendelkezésből sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem következik, hogy a szerződés megkötésének időpontjában a szakmai tevékenységnek szükségszerűen az eladó vagy szolgáltató székhelyétől eltérő államra kell irányulnia. Ugyanígy arra sem utal semmi, hogy a fogyasztó lakóhelyének az eladó vagy szolgáltató szerződő fél székhelyétől eltérő államban kellene lennie.

43

Így csak az szükséges kifejezetten, hogy az eladó vagy szolgáltató szerződő fél a tevékenységét abban az államban folytassa, ahol a fogyasztó lakóhelye található.

44

Ezt a megfontolást támasztja alá a Bíróságnak a Második Luganói Egyezménnyel egyenértékű eszközökkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata. A Bíróság korábban kimondta, hogy a joghatóságra vonatkozó egységes szabályok attól függetlenül alkalmazandók, hogy a szerződés megkötésének időpontjában a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató lakóhelye, illetve székhelye ugyanabban az államban volt‑e (lásd ebben az értelemben: 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet, C‑327/10, EU:C:2011:745, 22., 29., 30. és 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

A 2013. november 14‑iMaletic ítéletben (C‑478/12, EU:C:2013:735, 26. pont) a Bíróság az állandó ítélkezési gyakorlatát követte, amely szerint a joghatósági szabályok alkalmazásához határokon átnyúló elem megléte szükséges, és a szóban forgó jogviszony nemzetközi jellege nem feltétlenül következik abból, hogy a jogviszony a jogvita tárgya vagy a jogvitában érintett felek illetősége miatt egynél több szerződő államot érint.

46

Megjegyzendő, hogy bár a 2020. szeptember 3‑imBank végzés (C‑98/20, EU:C:2020:672) alapjául szolgáló ügyben az egyik államban székhellyel rendelkező banknak volt fióktelepe abban a másik államban, ahol a szerződés megkötésének időpontjában a fogyasztó szintén lakóhellyel rendelkezett, ugyanakkor nem vitatott, hogy ebben az ügyben az említett bank nem folytatott szakmai vagy kereskedelmi tevékenységet abban a harmadik államban, ahova a fogyasztó időközben áthelyezte a lakóhelyét; e körülmény azonban nem zárta ki az 1215/2012 rendelet 17. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazását, amelynek rendelkezései gyakorlatilag azonosak a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának rendelkezéseivel.

47

A fenti megfontolásoknak nem mond ellent a 2010. december 7‑iPammer és Hotel Alpenhof ítélet (C‑585/08 és C‑144/09, EU:C:2010:740) indokolása. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy ugyanis a „[tagállam]ra irányuló” szószerkezet értelmezésére vonatkozott abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató tevékenységét egy internetes oldalon fejti ki, és a kérdés az volt, hogy az internetes oldal egyszerű „elérhetősége” elegendő‑e. Ebből az ítéletből tehát nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja keretében a szakmai vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának a szerződés megkötésének időpontjában szükségszerűen egy másik szerződő államot kell érintenie, és e rendelkezés alkalmazása kizárt, ha a fogyasztó e szerződés megkötésének időpontjában az eladó vagy szolgáltató szerződő fél székhelye szerinti államban lakóhellyel rendelkezik.

48

Másodszor, ami a kontextust illeti, a kérdést előterjesztő bíróság a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdése a)‑c) pontjának összehasonlító olvasatára hivatkozva azt állítja, hogy e rendelkezés c) pontja előírja a határokon átnyúló elem meglétét a szerződéskötés időpontjában.

49

E tekintetben, amint arra a Bizottság is rámutatott, a Második Luganói Egyezmény 15. cikkének (1) bekezdésében említett három feltétel egyike sem utal annak szükségességére, hogy a gyakorolt tevékenységnek a szerződés megkötésének időpontjában határokon átnyúló elemet kell tartalmaznia.

50

Az említett egyezmény 15. cikkének rendszertani értelmezésével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyezmény 17. cikkének (3) bekezdéséből az tűnik ki, hogy a joghatóságot kikötő megállapodás „a szerződés megkötésének időpontjában az ezen egyezmény által kötelezett azonos állam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, és az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes”.

51

Így, amint arra a főtanácsnok az indítványának 76. és 77. pontjában rámutat, az a tény, hogy a felek az alapügy tárgyát képező szerződés megkötésének időpontjában ugyanabban az államban rendelkeztek lakóhellyel, illetve székhellyel, nem zárja ki a Második Luganói Egyezmény II. címének 4. szakaszában foglalt rendelkezések, így a 17. cikk (3) bekezdésének alkalmazását.

52

Ebből következik, hogy a Második Luganói Egyezmény II. címe 4. szakasza rendelkezéseinek rendszertani értelmezése nem követeli meg az eladó vagy szolgáltató határokon átnyúló tevékenységének a szerződés megkötésének időpontjában való meglétét.

53

Harmadszor, ami a Második Luganói Egyezmény által kitűzött célt illeti, és válaszul a Commerzbank második kifogására, amely a joghatósági szabályok előreláthatóságára és annak veszélyére vonatkozik, hogy a fogyasztó „magával viszi” a védelmi fórumot, fontos szem előtt tartani, hogy ezen egyezmény szabályai nem a szerződés tartalmát hivatottak szabályozni, hanem egységes joghatósági szabályokat kívánnak létrehozni (lásd analógia útján: 2021. február 25‑iMarkt24 ítélet, C‑804/19, EU:C:2021:134, 30. és 32. pont, valamint és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyek meghatározására az eljárás megindításáig nem kerül sor (lásd analógia útján a 2020. szeptember 3‑imBank végzést, C‑98/20, EU:C:2020:672, 36. pont).

54

Az alapeljárás felperesének állításaival ellentétben ugyanis meg kell állapítani, hogy a fogyasztó lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának – a lakóhely esetleges megváltozásának dacára fennálló – szabálya nemcsak azon jogszabályi integrációs folyamat eredménye, amelynek a Második Luganói Egyezmény szabályai az egyik megnyilvánulását képezik, hanem a szokásos, az említett egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, az alperes lakóhelye szerinti joghatóságnak is megfelel.

55

Negyedszer és utolsósorban a kérdést előterjesztő bíróság a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy Britannia és Észak Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló egyezményhez, és annak a Bíróság általi értelmezéséről szóló jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezményre vonatkozóan P. Schlosser által készített jelentésre (HL 1979. C 59., 71. o., 161. pont) hivatkozik annak megállapításakor, hogy ha a fogyasztó a szerződés megkötését követően másik államba helyezi át a lakóhelyét, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1988. szeptember 16‑án Luganóban kelt egyezmény (HL 1988. L 319., 9. o.; az úgynevezett Luganói Egyezmény) II. címének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakasza csak akkor lenne alkalmazható az ezen egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének 3. pontjában (amelynek rendelkezéseit a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja átvette) említett esetekre, ha az említett rendelkezésben meghatározott feltételek teljesülnek az új lakóhely szerinti államban.

56

Emlékeztetni kell arra, hogy az említett jelentés 161. pontja kimondja, hogy nem feltétlen szabályról van szó, az alól létezhetnek kivételek. E pont kifejti különösen az említett szabály alapjául szolgáló okokat, amelyek a szerződés megkötését illetően a határokon átnyúló tudomásszerzéssel járó nehézségekhez kapcsolódnak.

57

Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy e jelentés közzététele óta a távközlési technológiák feltételei jelentősen megváltoztak.

58

Mindenesetre, bár egy ilyen jelentés tartalma alkalmas arra, hogy alátámassza vagy megerősítse azon rendelkezések elemzését, amelyek értelmezését a Bíróságnak kell megadnia, mindazonáltal a rendelkezések szövegét nem írhatja felül.

59

Márpedig, amint az a jelen ítélet 43–54. pontjából következik, a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának szövegezéséből, e rendelkezés kontextusából és ezen egyezmény céljából egyaránt kitűnik, hogy e rendelkezés alkalmazhatósága kizárólag attól a kifejezett feltételtől függ, hogy az eladó vagy szolgáltató szerződő fél a szerződés megkötésének időpontjában a fogyasztó lakóhelye szerinti államban folytassa a tevékenységét és ugyanezen rendelkezés alkalmazhatóságát a fogyasztó lakóhelyének egy másik szerződő államba történő későbbi áthelyezése nem akadályozhatja meg.

60

A fenti megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés határozza meg a joghatóságot abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó, mint a fogyasztói szerződés felei e szerződés megkötésének időpontjában ugyanabban az ezen egyezmény által kötelezett államban rendelkeztek székhellyel, illetve lakóhellyel, és a jogviszony határokon átnyúló eleme csak az említett szerződés megkötését követően, a fogyasztó lakóhelyének az egyezmény által kötelezett másik államba történő későbbi áthelyezésével jelent meg.

61

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés határozza meg a joghatóságot abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó, mint a fogyasztói szerződés felei e szerződés megkötésének időpontjában ugyanabban az ezen egyezmény által kötelezett államban rendelkeztek székhellyel, illetve lakóhellyel, és a jogviszony határokon átnyúló eleme csak az említett szerződés megkötését követően, a fogyasztó lakóhelyének az egyezmény által kötelezett másik államba történő későbbi áthelyezésével jelent meg.