I. Jogi háttér

A. Az uniós jog

B. A belga jog

II. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

III. A Bíróság előtti eljárás

IV. Jogi elemzés

A. Előzetes megjegyzések

B. A nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatatlanságának a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt mechanizmusáról

1. A szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezésről

2. A nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatatlansága miatti elutasítás automatikus jellegének hiányáról

C. A Charta 18. és 24. cikkével összefüggésben értelmezett 7. cikkével ellentétes bánásmód komoly veszélyéről

1. A családi élet 2011/95 és 2013/32 irányelvvel biztosított védelméről

2. A kérelmezőnek a fogadó tagállamban fennálló jogállásáról

a) A 2011/95 irányelv 23. cikkéről

b) A 2003/86 irányelvről

3. A kérelmező és családtagja közötti kapcsolatról

D. Közbenső következtetés

E. A nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságának következményeiről

V. Végkövetkeztetés

1.

A migrációs útvonalak gyakran két tényező – a szerencse és a szükségesség – kombinációjának eredményei. A Bíróság elé terjesztett ügyben egy szír állampolgár Líbián és Törökországon átutazva érkezett Ausztriába, ahol szükségképpen nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. Az érintett a menekült jogállás megszerzését követően – azzal a céllal, hogy két gyermekéhez csatlakozzon, akik közül az egyik kiskorú – Belgiumba utazott, ahol újabb nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelyet az első tagállamban megadott korábbi elismerésre tekintettel elfogadhatatlannak nyilvánítottak.

2.

Ebben az összefüggésben merül fel többek között azon – tudomásom szerint új – kérdés, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 7. cikkében biztosított – a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére irányuló, a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettséggel összefüggésben értelmezett – családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog akadályozhatja‑e a 2013/32/EU irányelv ( 2 ) 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja által előírt nemzetközi védelem iránti kérelmek elfogadhatatlanságának mechanizmusát.

3.

Az elsődleges jog bizonyos rendelkezései, nevezetesen az EUMSZ 78. cikk, valamint a Charta 7., 18.és 24. cikke mellett a jelen ügy szempontjából releváns a 2013/32 irányelv 2., 14., 33. és 34. cikke, a 2011/95/EU irányelv ( 3 ) 2., 23., 24. cikke, valamint a 2003/86/EK irányelv ( 4 ) 2., 3. és10. cikke.

4.

Az 1980. december 15‑i loi sur l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers (a külföldieknek az ország területére történő beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló törvény; Moniteur belge, 1980. december 31., 14584. o.) 10. cikke 1. §‑ának 7. pontja a következőképpen rendelkezik:

„1.   §. A 9. és 12. cikk rendelkezéseire is figyelemmel a következő személyek a törvény erejénél fogva három hónapnál hosszabb ideig tartózkodhatnak a Királyságban:

[…]

7° a 48/3. cikk értelmében menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesülő külföldi személy apja és anyja, aki azért érkezik, hogy e személlyel éljen, amennyiben utóbbi a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be és a törvény szerint őt felügyelő nagykorú külföldi kísérő nélkül lépett be a Királyságba, valamint a felügyeletét utóbb ilyen személy ténylegesen nem vette át, vagy őt a Királyságba történt beutazása óta egyedül hagyták.

[…]”

5.

A külföldieknek az ország területére történő beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló törvénynek a 2017. november 21‑i törvénnyel (Moniteur belge, 2018. március 12., 19712. o.) módosított 57/6. cikke szerint:

„[…]

3.   § A Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides (menekültekkel és hontalanokkal foglalkozó általános biztos, Belgium) elfogadhatatlannak nyilváníthatja a nemzetközi védelem iránti kérelmet, amennyiben:

[…]

3° a kérelmező az Európai Unió más tagállamában már nemzetközi védelemben részesül.

[…]”.

6.

Az alapeljárás szír állampolgárságú felperese 2015. december 1‑jén menekült jogállást szerzett Ausztriában. 2016 elején Belgiumba utazott, hogy ott csatlakozzon két lányához, akik közül az egyik kiskorú, és akik ott 2016. december 14‑én kiegészítő védelmi jogállást szereztek. E felperes gyakorolja a szülői felügyeleti jogot e kiskorú gyermek felett, és együtt él vele, de nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel Belgiumban.

7.

2018 júniusában az alapeljárás felperese nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Belgiumban. 2019. február 11‑én a Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides (menekültekkel és hontalanokkal foglalkozó általános biztos, Belgium) elfogadhatatlannak nyilvánította e kérelmet azzal az indokkal, hogy az érdekelt számára egy másik tagállam már nemzetközi védelmet biztosított. 2019. május 8‑i ítéletével a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) elutasította az alapeljárás felperese által az elfogadhatatlanságot megállapító e határozat ellen benyújtott keresetet.

8.

Ezen ítélettel szemben az alapeljárás felperese 2019. május 21‑én a kérdést előterjesztő bíróság előtt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Arra hivatkozik, hogy a jelen ügy körülményei között a család egysége és a gyermek mindenek felett álló érdeke elvének tiszteletben tartásával ellentétes az, hogy a belga állam élhessen azon lehetőségével, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmét elfogadhatatlannak nyilvánítsa. Hivatkozik arra is, hogy ugyanezen elv tiszteletben tartása megköveteli, hogy biztosítsák számára e védelmet többek között annak érdekében, hogy részesülhessen a 2011/95 irányelv 24–35. cikkében előírt kedvezményekben, amely nem nélkülöz a nemzetközi védelem logikájával való bármely összefüggést.

9.

Az alapeljárás alperese szerint a család egységének elve, amely „származékos” jogállás megadását eredményezheti, a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel az alapeljárás felperese és gyermekei már nemzetközi védelemben részesülnek. Egyébiránt úgy véli, hogy önmagában a gyermek mindenek felett álló érdeke nem igazolhatja sem ezen elv alkalmazását, sem pedig e védelem biztosítását.

10.

E körülmények között a Conseil d’État (államtanács, Belgium) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Az európai uniós joggal, elsősorban [a Charta] 18. és 24. cikkével, a [2011/95 irányelv] 2., 20., 23. és 31. cikkével, valamint a [2013/32 irányelv] 25. cikkének (6) bekezdésével ellentétes‑e az, ha a [2013/32 irányelv] 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított lehetőség végrehajtása során valamely tagállam egy másik tagállam által már biztosított nemzetközi védelem miatti elfogadhatatlanság alapján elutasít egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, amennyiben a kérelmező az első tagállamban védelemben részesülő kísérő nélküli kiskorú gyermek apja, a nukleáris család vele ott tartózkodó egyetlen szülője, aki a gyermekkel együtt él, és az említett tagállam elismerte, hogy a gyermek felett szülői felügyeletet gyakorol? Nem követeli‑e meg a család egységének elve és a gyermek mindenek felett álló érdekének tiszteletben tartását előíró elv épp ellenkezőleg azt, hogy az az állam, ahol e szülő gyermeke védelemben részesült, védelmet biztosítson e szülőnek?”

11.

Az Európai Bizottság, valamint a belga és az olasz kormány írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

12.

Előzetesen szükségesnek tűnik számomra, hogy az érdekelt felek beadványainak tartalmával összefüggésben néhány, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem terjedelmére vonatkozó megjegyzést fogalmazzak meg, mivel az említett kérelem alakilag két, a Bírósághoz intézett kérdést tartalmaz:

13.

Még ha e két kérdés arra az általános megfontolásra tekintettel, hogy a közös európai menekültügyi rendszerhez és az általa biztosított családi élet védelméhez tartoznak, tagadhatatlanul össze is kapcsolódik, a tárgyuk egyértelműen nem azonos, mivel a nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatósága vizsgálatának kérdése nem téveszthető össze az e kérelem érdemi értékelésének kérdésével.

14.

Márpedig megjegyzem, hogy az érdekelt felek észrevételeikben annak bizonyítására törekedtek, hogy a Charta 7., 18. és 24. cikkével együtt értelmezett 2011/95 és 2013/32 irányelv nem követeli meg a tagállamtól, hogy az alapeljárás felperesének helyzetéhez hasonló helyzetben nemzetközi védelmet biztosítson. Másként fogalmazva, az érintettnek olyan kérelem alapján, amelynek egyetlen célja a családegyesítés biztosítása, nem adható semmilyen, a nemzetközi védelem körébe tartozó jogállás. Az érdekelt felek ugyanezen érdemi értékelésből vonták le azt a következtetést, hogy a tagállamok élhetnek a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított lehetőséggel, és így elfogadhatatlannak nyilváníthatják az említett kérelmező által előterjesztett védelem iránti kérelmet. Ezen érvelés véleményem szerint kifogásolható, mivel figyelmen kívül hagyja a nemzetközi védelem iránti kérelmek elfogadhatóságához kapcsolódó sajátos problematika elengedhetetlen és elsődleges elemzését, és így a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése a) pontja értelmezésének kérdését.

15.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a Charta 7., 18. cikkére és 24. cikkének (2) bekezdésére ( 5 ) figyelemmel értelmezett a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam él az e rendelkezés által biztosított azon lehetőséggel, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet mint elfogadhatatlant elutasítsa azon az alapon, hogy a kérelmezőt egy másik tagállam már ilyen védelemben részesítette, ha ezen kérelmező a fent hivatkozott kérelem címzett államában kiegészítő védelemben részesített kiskorú gyermek apja, és a gyermekkel együtt élő egyetlen szülő, aki e jogcímen szülői felügyeletet gyakorol. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. ( 6 )

16.

A 2013/32 irányelv célja – annak 1. cikke értelmében – a 2011/95 irányelv szerinti nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások megállapítása. A 2013/32 irányelv 33. cikkének (1) bekezdése értelmében azokon az eseteken túlmenően, amikor nem kerül sor egy kérelemnek a 604/2013/EU rendelettel ( 7 ) összhangban történő megvizsgálására, a tagállamok akkor sem kötelesek megvizsgálni, hogy a kérelmező a 2011/95 irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősülhet‑e, ha egy kérelem e cikk értelmében elfogadhatatlannak minősül. E tekintetben a 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdése kimerítően felsorolja azokat a helyzeteket, amelyekben a tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak „minősíthetik”. ( 8 ) A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének szövegéből következik, hogy az uniós jogalkotó nem kívánta a tagállamokat arra kötelezni, hogy a saját jogukban az illetékes hatóságokat a nemzetközi védelem iránti kérelmek elfogadhatóságának vizsgálatára kötelezzék, sem pedig arra, hogy előírják, hogy az e rendelkezésben hivatkozott valamely elfogadhatatlansági ok fennállása esetén a kérelmet előzetes érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

17.

Nem egy, a tagállamok számára kínált egyszerű lehetőségről van szó, ( 9 ) hanem az őket terhelő azon kötelezettség alóli kivételről is, hogy az ezen irányelv (43) preambulumbekezdése értelmében valamennyi kérelmet érdemben megvizsgálják. ( 10 ) A Bíróság így kifejtette, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam kötelezettségének enyhítésére szolgál azon esetek meghatározása révén, amelyekben az ilyen kérelem elfogadhatatlannak tekintendő. ( 11 ) A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok elfogadhatatlannak minősíthetik a nemzetközi védelem iránti kérelmet, ha a kérelmező részére más tagállam már nemzetközi védelmet biztosított, és így ezen kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatják, amely lehetőséget és indokait a Belga Királyság a jogi szabályozásában megteremtette.

18.

Az, hogy a Bíróság a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálatára vonatkozó tagállami kötelezettség teljesítésének enyhítésére hivatkozik, az uniós jogalkotó által a 2013/32 irányelv 33. cikkének megfogalmazása során követett egyik célkitűzést, vagyis a pergazdaságosság célját tükrözi. ( 12 ) A jogalkotó szándéka tehát az, hogy lehetővé tegye a nemzetközi védelem iránti kérelem második címzett tagállama számára azon kérelem új és teljes körű érdemi vizsgálatának mellőzését, amelyet az első tagállam már értékelt és elfogadott. Ezen elfogadhatatlansági mechanizmus célja, hogy egyszerűsítse és enyhítse az illetékes nemzeti hatóságokra háruló vizsgálat terhét, hogy elkerüljék azt, hogy a rendszer megakadjon amiatt, hogy az állami hatóságoknak ugyanazon kérelmező által benyújtott több kérelmet is el kell bírálniuk. ( 13 ) Emellett a pergazdaságosság szempontja elválaszthatatlan a 2013/32 irányelv gyorsaságra irányuló célkitűzésétől, mivel a határozat lehető leggyorsabb elfogadását ezen irányelv (18) preambulumbekezdése mind a tagállamok, mind a nemzetközi védelmet kérelmezők érdekében állóként írja le.

19.

Végül hivatkozni kell egy másik célkitűzésre is, amelyet az uniós jogalkotó több, a közös európai menekültügyi rendszert alkotó jogi eszköznél – a 604/2013 rendelet, ( 14 ) a 2011/95 irányelv ( 15 ) és a 2013/32 irányelv ( 16 ) – is követett, nevezetesen a nemzetközi védelmet kérelmezők Unión belüli másodlagos mozgásának korlátozására. E tekintetben, ami az eljárási szabályok közelítését illeti, az, hogy a második tagállamot arra kötelezik, hogy érdemben vizsgálja meg az első tagállamban már elfogadott nemzetközi védelem iránti kérelmet, a fent említett célkitűzéssel ellentétesen arra ösztönözhetne egyes nemzetközi védelemben részesülő harmadik országbeli állampolgárokat, hogy magasabb védelmi szintet vagy a létfenntartásukhoz szükséges előnyösebb anyagi feltételeket keressenek.

20.

Mindazonáltal a fenti megfontolásokból nem lehet azon következtetést levonni, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése a) pontjának végrehajtása az egyik tagállamban már nemzetközi védelemben részesített harmadik országbeli állampolgár által valamely másik tagállamban benyújtott második nemzetközi védelem iránti kérelem automatikus elutasításához vezet.

21.

Először is hangsúlyozni kell, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemről szóló határozat lehető leghamarabb történő elfogadására semmiképpen nem kerülhet sor a kérelmező helyzetének a 2013/32 irányelv (18) preambulumbekezdésével összhangban történő megfelelő és teljes körű, előzetes vizsgálata nélkül. ( 17 )

22.

E tekintetben ezen irányelv egyértelműen kimondja azt a kötelezettséget, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára a kérelmére vonatkozó határozat meghozatala előtt lehetőséget kell biztosítani a személyes meghallgatásra. Így a 2013/32 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése a 2005/85 irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében előírtakhoz hasonlóan úgy rendelkezik, hogy mielőtt az eljáró hatóságok határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő egy, a nemzeti jog értelmében a meghallgatás levezetésére jogosult személy előtt. E kötelezettség, amely az ezen irányelvek II. fejezetében rögzített alapelvek és alapvető garanciák közé tartozik, mind az elfogadhatóságról szóló határozatokra, mind pedig az érdemi határozatokra érvényes. Azt a körülményt, hogy az említett kötelezettséget az elfogadhatóságról szóló határozatokra is alkalmazni kell, kifejezetten megerősíti a 2013/32 irányelvnek „Az elfogadhatósági meghallgatás különös szabályai” című 34. cikke, amelynek (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok lehetővé teszik a kérelmezők számára, hogy mielőtt az eljáró hatóság határozatot hozna egy nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról, kifejtsék nézeteiket a 33. cikkben említett okok sajátos körülményeikre történő alkalmazásáról, és hogy e célból a tagállamok személyes meghallgatást végeznek a kérelem elfogadhatóságának elbírálása céljából. ( 18 )

23.

A 2013/32 irányelv 34. cikkének (1) bekezdése azt is pontosítja, hogy a tagállamok az irányelv 42. cikkével összhangban csak az ismételt kérelmek esetében tehetnek kivételt azon szabály alól, amely szerint személyes meghallgatást végeznek a kérelmezővel a nemzetközi védelem iránti kérelme elfogadhatóságáról. ( 19 ) Azon körülmény, hogy az uniós jogalkotó az említett irányelv keretében úgy döntött, hogy egyrészt egyértelmű és kifejezett kötelezettséget ír elő a tagállamok számára, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára a személyes meghallgatás lehetőségét biztosítsák a kérelméről való határozathozatal előtt, másrészt pedig az e kötelezettség alóli kivételek kimerítő felsorolását írja elő, az uniós jogalkotó által az ilyen személyes meghallgatásnak a menekültügyi eljárás szempontjából tulajdonított alapvető fontosságról tanúskodik. ( 20 )

24.

A 2013/32 irányelv 14. és 34. cikke által a kérelmezőnek biztosított azon jog, hogy a személyes meghallgatás során kifejthesse valamely elfogadhatatlansági oknak a sajátos helyzetére való alkalmazhatóságával kapcsolatos álláspontját, amely jog gyakorlására az ezen irányelv 15. cikke (1) bekezdésének megfelelően – főszabály szerint – a családtagok jelenléte nélkül kerül sor, a fent hivatkozott cikk (2) és (3) bekezdésében részletezett olyan különleges garanciákkal párosul, amelyek e jog tényleges érvényesülését hivatottak biztosítani. ( 21 ) Rá kell azonban mutatni, hogy az illetékes nemzeti hatóság úgy is dönthet, hogy a megfelelő vizsgálat elvégzéséhez más családtagok jelenléte is szükséges, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az eljárás lefolytatása során figyelembe veszik a család jelentette problémakört.

25.

Másodszor, rá kell mutatni, hogy a Bíróság már elfogadott egy, a 2013/32 irányelv és különösen annak 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt elfogadhatatlansági mechanizmus alkalmazása alóli kivételt. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezéssel ellentétes az, hogy valamely tagállam gyakorolja az e rendelkezéssel biztosított azon lehetőséget, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlanként elutasítja azzal az indokkal, hogy a kérelmezőnek egy másik tagállam már biztosított ilyen védelmet, ha azok az előre látható életkörülmények, amelyekkel az említett kérelmező e védelemben részesülő személyként ebben a másik tagállamban szembesül, a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód komoly veszélyének teszik ki. ( 22 )

26.

A Bíróság szerint a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított lehetőség a kölcsönös bizalom elvének kifejeződése az ezen irányelv által létrehozott közös európai menekültügyi eljárás keretében, ami a közös európai menekültügyi rendszer összefüggésében lehetővé és kötelezővé teszi a tagállamok számára annak vélelmezését, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők számára fenntartott bánásmód minden tagállamban megfelel a Charta, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr., a továbbiakban: Genfi Egyezmény), valamint az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény, a továbbiakban: EJEE) követelményeinek. E vélelem, valamint az említett és abból eredő lehetőség gyakorlása nem igazolható, amennyiben megállapítást nyer, hogy az adott tagállamban valójában nem ez a helyzet. ( 23 )

27.

Ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartásának a kölcsönös bizalom elvéből eredő vélelme megdönthető jellegű, és ha a kérdést előterjesztő bíróság által erre vonatkozóan előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre válaszolva a Bíróság a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt elfogadhatatlansági mechanizmus alkalmazása alóli kivételt állapított meg a Charta 1. és 4. cikkének megsértésére tekintettel, úgy a Bíróság által követett indokolás előfeltevése az alapvető jogok összességére vonatkozik, ( 24 ) beleértve a Charta családi élet védelmére vonatkozó 7. cikkét, és a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettségről szóló 24. cikkének (2) bekezdését, valamint a Charta 18. cikkét. ( 25 )

28.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében az a kérdés merül fel, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatatlanná nyilvánítása az alapügy körülményei között olyan jellegű‑e, hogy az a kérelmező alapvető jogainak sérelmét eredményezheti.

29.

Nem vitatott, hogy a közös európai menekültügyi rendszer kidolgozása megfelel az uniós jogalkotó azon szándékának, hogy tiszteletben tartassa a nemzetközi védelmet kérelmezőknek a Genfi Egyezményből, a Chartából és az EJEE‑ből eredő alapvető jogait, ( 26 ) és különösen a családi élet tiszteletben tartásához való jogot.

30.

Mind a 2011/95 irányelvet, mind pedig a 2013/32 irányelvet az EUMSZ 78. cikk alapján, az abban megfogalmazott célkitűzés, az Unió közös menekültügyi, kiegészítő és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó politikájának a Genfi Egyezménnyel összhangban történő elfogadása, valamint a Charta 18. cikke tiszteletben tartásának biztosítása érdekében fogadták el. Ezenfelül e két irányelv (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az Európai Tanács tamperei következtetései alapján az uniós jogalkotó a közös európai menekültügyi rendszert, amelynek meghatározásához az említett irányelvek is hozzájárulnak, a Genfi Egyezmény teljes és mindenre kiterjedő alkalmazására kívánta alapítani. ( 27 ) E tekintetben az Egyesült Nemzetek meghatalmazottainak az egyezmény szövegét kidolgozó konferenciája által elfogadott végső aktus ugyanakkor kifejezetten elismerte a menekülteknek a család egységéhez való „alapvető jogát”, és azt javasolta az aláíró államoknak, hogy fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek ennek betartásához és még általánosabban a menekültek családjának védelméhez szükségesek, ami szoros kapcsolatot jelent a menekültnek a család egységéhez való joga és a nemzetközi védelem logikája között. ( 28 )

31.

A 2011/95 irányelv biztosítani kívánja az emberi méltóság, valamint a „menedékkérők és az őket kísérő családtagjaik” menedékhez való jogának teljes körű tiszteletben tartását (a (16) preambulumbekezdés), és kifejezetten arra kötelezi az államokat, hogy biztosítsák a család egységének fenntartását azáltal, hogy bizonyos jogokat biztosítanak a nemzetközi védelemben részesülő személy családtagjai számára (a 23. cikk (1) és (2) bekezdése), mivel a cél az, hogy megkönnyítsék e személyek fogadó tagállamba való beilleszkedését. A 2013/32 irányelv (60) preambulumbekezdése megemlíti, hogy az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat és szem előtt tartja a Charta által elismert elveket. Ezen irányelv biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartását, és elő kívánja mozdítani többek között a Charta 18. és 24. cikkének alkalmazását, és azt ennek megfelelően kell végrehajtani. Bár a családi életnek a Charta 7. cikkében előírt védelme nem szerepel az említett irányelv fő céljai között, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e cikket a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben kell értelmezni, figyelembe véve a gyermeknek a mindkét szülőjével való rendszeres és személyes kapcsolattartásra vonatkozó, ugyanezen cikk (3) bekezdésében kifejezett szükségét. ( 29 )

32.

A 2013/32 irányelv (33) preambulumbekezdése egyértelműen kimondja, hogy az irányelv végrehajtása során a tagállamoknak elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét ( 30 ) kell szem előtt tartaniuk, a Chartával és a gyermekek jogairól szóló 1989‑es nemzetközi egyezménnyel ( 31 ) összhangban, ami az ezen irányelv 25. cikkének (6) bekezdésében előírt kifejezett és általános kötelezettségben nyilvánul meg. A gyermek mindenek felett álló érdekének mérlegelésekor a tagállamoknak többek között kellő figyelmet kell fordítaniuk a gyermek jólétére és szociális fejlődésére, beleértve a gyermek hátterét is. Így a 2013/32 irányelv rendelkezéseit nem lehet a gyermek azon alapvető jogát figyelmen kívül hagyva értelmezni, hogy szüleivel rendszeres, személyes kapcsolatot tartson fenn, amelynek tiszteletben tartása tagadhatatlanul összeolvad a gyermek mindenek felett álló érdekével. ( 32 ) Emlékeztetek arra, hogy a tagállamoknak, amellett, hogy saját nemzeti jogukat az uniós joggal összhangban kell értelmezniük, arra is ügyelniük kell, hogy a másodlagos uniós jog valamely szabályának ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes az uniós jogrend révén védelemben részesített alapvető jogokkal. ( 33 )

33.

Ezen összefüggésben meg kell állapítani, ( 34 ) hogy abban az esetben, ha a nemzetközi védelmet kérelmező személy a számára eredetileg menekült jogállást vagy kiegészítő védelmet biztosító tagállamba való visszaküldése esetén a Charta 18. és 24. cikkével együtt értelmezett 7. cikkével ellentétes bánásmód komoly veszélyének lenne kitéve, úgy az a tagállam, amelyben az új kérelmet benyújtották, nem hivatkozhat annak elfogadhatatlanságára. Véleményem szerint ez a helyzet rendelkezik azzal a kivételes jelleggel, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 35 ) a kölcsönös bizalom elvéből eredő vélelem megdöntéséhez megkövetel.

34.

A Charta 18. és 24. cikkével együtt értelmezett 7. cikkével ellentétes bánásmód komoly veszélyének értékelése csak azt követően végezhető el, hogy a kérelmezőnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a 2013/32 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében és 34. cikkének (1) bekezdésében előírt kérelem elfogadhatóságára vonatkozó személyes meghallgatás során minden olyan, különösen személyes jellegű körülményről beszámoljon, amely alkalmas arra, hogy megerősítse annak fennállását. Ennélfogva, ha az eljáró hatóság a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő ok alkalmazásával úgy véli, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak kell minősíteni, e meghallgatás célja nem csupán az, hogy a kérelmezőnek alkalma legyen nyilatkozni arról, hogy egy másik tagállam ténylegesen biztosított‑e számára nemzetközi védelmet, hanem főleg az, hogy előadhassa a sajátos helyzetét jellemző körülmények összességét, annak érdekében, hogy e hatóság ki tudja zárni, hogy a kérelmező e másik tagállamba történő visszaküldése esetén a fent hivatkozott veszélynek lenne kitéve. ( 36 )

35.

Ami a családi élet tiszteletben tartásához való ezen alapvető jog megsértése komoly veszélyének a meghatározását illeti, amely veszélyt a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben kell értékelni, az két tényező figyelembevételét igényli: egyrészt a nemzetközi védelmet kérelmező személy jogállását abban a tagállamban, ahol lakóhellyel rendelkezik az említett védelemben részesülő családtagja kísérőjeként, másrészt pedig az utóbbi személlyel az érintett által fenntartott kapcsolatok jellegét.

36.

Úgy tűnik számomra, hogy az, hogy a kérelmező olyan jogállással rendelkezik, amely bizonyos stabilitást és biztonságot biztosít számára a fogadó tagállamban való tartózkodását illetően, kizárja az első tagállamba való visszaküldés bármiféle veszélyét, és ezzel összefüggésben a fogadó tagállamban biztosítja a család egységét. E tekintetben megjegyzem, hogy az érdekelt felek arra hivatkoznak, hogy a családi élet tiszteletben tartásához való jogot és a gyermek mindenek felett álló érdekét az ügy körülményeire megfelelően alkalmazható jogi eszközök biztosítják, nevezetesen a 2011/95 irányelv 23. cikke és a 2003/86 irányelv, amelyek végrehajtása lehetővé teszi az alapeljárás felperese számára megfelelő jogállás biztosítását.

37.

A 2011/95 irányelv „A nemzetközi védelem tartalma” című VII. fejezetének célja azoknak a jogoknak a meghatározása, amelyekben a menekült jogállást vagy a kiegészítő védelmet eredményesen kérelmező személyek részesülhetnek, ( 37 ) és amely jogok között ezen irányelv 23. cikkének megfelelően szerepel a család egységének fenntartása. Ez utóbbi ugyanis azt írja elő a tagállamok számára, hogy olyan módon alakítsák ki nemzeti jogukat, hogy az említett irányelv 2. cikkének j) pontja szerinti azon családtagok, akik menekült vagy kiegészítő védelmi jogállással rendelkeznek, bizonyos, a 2011/95 irányelv 24–35. cikke szerinti, a család egységének fenntartását célzó kedvezményekben részesüljenek, amelyek többek között magukban foglalják a tartózkodási engedély kiállítását, a munkavállaláshoz és az oktatáshoz való hozzáférést. ( 38 ) E különös jogrend célja, hogy a lehető legjobb mértékben biztosítsa a nemzetközi védelemben részesülő személy és családtagjai fogadó tagállamba való beilleszkedését.

38.

A 2011/95 irányelv 23. cikkének alkalmazása három együttes feltétel teljesülésétől függ. Először is, a szóban forgó kedvezmények lehetséges jogosultjának az ezen irányelv 2. cikkének j) pontja értelmében vett családtagnak kell lennie. Másodszor, ő maga nem felelhet meg a nemzetközi védelem megadásához szükséges feltételeknek. Harmadszor, személyes jogállásának a 2011/95 irányelvben előírt kedvezmények megadásával összeegyeztethetőnek kell lennie. ( 39 ) Számomra különösen az első két feltétel vizsgálata tűnik relevánsnak.

39.

Először is, a 2011/95 irányelv 2. cikkének j) pontja a nemzetközi védelemben részesülő személynek a nemzetközi védelem iránti kérelemmel összefüggésben ugyanabban a tagállamban tartózkodó családtagjaira vonatkozik, amennyiben a családi kötelék már a származási országban is fennállt. Az apa, az anya vagy a kiskorú gyermekért felelős más felnőtt tartozik a „családtag” fogalma alá. A családi kapcsolatoknak tehát a családnak a fogadó tagállamba való beutazása előtt fenn kell állniuk, ( 40 ) és a szóban forgó családtagoknak „a nemzetközi védelem iránti kérelemmel összefüggésben” kell ebben az államban tartózkodniuk, amely megfogalmazás kevéssé egyértelmű. E tekintetben egyetértek az e kifejezésnek Richard de la Tour főtanácsnoknak a Bundesrepublik Deutschland (A család egységének fenntartása) ügyre vonatkozó indítványában adott értelmezésével, ( 41 ) amely szerint egy ilyen feltétel magában foglalja azt, hogy a családtagok a nemzetközi védelemre jogosult személyt a kérelme benyújtásának céljával a származási országból a fogadó tagállamba kísérték, ezzel azon szándékukat tanúsítva, hogy együtt kívánnak maradni. Ez az értelmezés következik a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdéséből, amely kimondja, hogy az uniós jogalkotónak biztosítania kell a „menedékkérők és az őket kísérő családtagjaik” jogainak teljes mértékű tiszteletben tartását. ( 42 )

40.

Az alapeljárás felperese egy nyilvánvalóan nem házas és kiegészítő védelemben részesülő kiskorú lánygyermek apjaként a 2011/95 irányelv 2. cikke j) pontjának harmadik franciabekezdésében említett „családtag” kategóriájába tartozhat, amennyiben megfelel a fent említett két alfeltételnek, ami a második feltétel esetén nem derül ki egyértelműen az ügy Bíróság elé terjesztett irataiból. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből és az alapeljárás felperese által benyújtott felülvizsgálati kérelemből ugyanis kitűnik, hogy a felperes hazájából 2013 végén távozott és 2014‑ben érkezett Ausztriába, ahol 2015. december 1‑jén menekült jogállást kapott. Ezt követően 2016 elején elhagyta Ausztriát, hogy „csatlakozzon” a Belgiumban lévő lányaihoz, akik abban az országban 2016. december 14‑én kiegészítő védelmi jogállást szereztek, és ahol a felperes csak 2018. június 14‑én nyújtotta be a nemzetközi védelem iránti kérelmét. A tények e felidézéséből arra lehet következtetni, hogy a felperes és gyermekei eltérő migrációs útvonalat követtek, mivel az előbbi személy a lányait nem kísérte a származási országból a fogadó tagállamba való utazás során.

41.

Másodszor, a 2011/95 irányelv 23. cikkének (2) bekezdése kizárólag a nemzetközi védelemben részesülő személy azon családtagjaira alkalmazandó, akik személyükben nem felelnek meg a nemzetközi védelem megszerzéséhez szükséges feltételeknek. ( 43 ) Ennélfogva e rendelkezés alkalmazásának előfeltétele a szóban forgó családtag által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatának elvégzése, amely annak megállapítására vezetett, hogy nem teljesülnek a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás biztosításának a 2011/95 irányelv 9–10., illetve 15. cikkében meghatározott anyagi jogi feltételei. A 2013/32 irányelv 32. cikke értelmében a tagállamok csak akkor tekinthetnek egy kérelmet megalapozatlannak, ha az eljáró hatóság azt állapította meg, hogy a kérelmező a 2011/95 irányelv értelmében nem minősül a nemzetközi védelemre jogosultnak. Márpedig nem vitatott, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelemnek a 2013/32 irányelv 33. cikke alapján történt elfogadhatatlanná nyilvánítását egyáltalán nem előzi meg semmilyen érdemi értékelés, ami alól az uniós jogalkotó éppen pergazdaságossági okokból kívánt felmentést adni. A 2011/95 irányelv 23. cikke (2) bekezdése végrehajtásának körébe csak olyan helyzetek tartoznak, amelyekben a nemzetközi védelem iránti kérelem nem ütközik elfogadhatatlansági okba.

42.

Felmerülhet a kérdés, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt speciális elfogadhatatlansági okot kizárólag a 2011/95 irányelv 23. cikke (2) bekezdése alkalmazhatóságának e különös kérdésével kapcsolatban figyelembe lehet‑e venni. Az erre irányuló kérelem érdemi vizsgálatát követően hozott, a nemzetközi védelem megadásáról szóló eredeti határozat a tagállamok számára a 2011/95 irányelvvel megállapított közös fogalmakat és kritériumokat tartalmazó szabályozási rendszerbe illeszkedik. Emlékeztetek arra, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja, az ezen irányelv által létrehozott közös menekültügyi eljárás keretében, a kölcsönös bizalom elvének kifejeződése, amely többek között a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik tagállamtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot. ( 44 ) Noha a jelenleg hatályos jogban nem létezik egy valamennyi tagállam számára közös „európai” menekült vagy kiegészítő védelmi jogállás, a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságának az első tagállam általi helyes értékelése hallgatólagos elismerésének minősül.

43.

E körülmények között, függetlenül attól, hogy a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánító határozatot pusztán annak eljárásjogi jellege szempontjából vagy a fent hivatkozott különleges elfogadhatatlansági okkal együttesen vizsgáljuk, az e határozat által létrehozott helyzet álláspontom szerint megalapozhatja azt a következtetést, hogy az alapeljárás felperese, aki igazoltan menekült jogállással rendelkezik, nem jogosult a 2011/95 irányelv 24–35. cikkében előírt kedvezményekre, mivel nem alkalmazható ugyanezen jogi aktus 23. cikkének (2) bekezdése. ( 45 ) Ez utóbbi rendelkezés tehát nem biztosíthat az alapeljárás felperese számára megoldást arra, hogy a gyermekeivel azonos tagállamban való tartózkodást lehetővé tévő tartózkodási engedélyt kapjon, elkerülve ezzel a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jogot érintő bármilyen veszélyt.

44.

A 2003/86 irányelv 1. cikke értelmében az irányelv célja a családegyesítési jognak a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országok állampolgárai által történő gyakorlása feltételeinek meghatározása. Általánosságban az ezen irányelv által követett és annak (4) és (8) preambulumbekezdésében megfogalmazott cél az érintett harmadik országbeli állampolgárok beilleszkedésének megkönnyítése, lehetővé téve számukra, hogy rendes családi életet éljenek, és hogy számukra menekültként – sajátos helyzetükre tekintettel – kedvezőbb feltételeket írjanak elő a családegyesítési joguk gyakorlására. ( 46 )

45.

A 2003/86 irányelv V. fejezetében előírt ezen feltételek szövegük szerint kizárólag a „menekültek” családegyesítésére vonatkoznak. Ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének c) pontja pontosítja többek között, hogy az irányelvet nem kell alkalmazni, ha a családegyesítő harmadik ország olyan állampolgára, aki számára a tagállamban való tartózkodást – a tagállamok nemzetközi kötelezettségeivel, nemzeti jogszabályaival vagy gyakorlatával összhangban – „helyettesítő védelem” alapján engedélyezték. E megfogalmazást az magyarázza, hogy az uniós jogban a 2003/86 irányelv elfogadásának időpontjában még nem létezett a kiegészítő védelmi jogállás. Meg kell állapítani, hogy a menekültügy európai szabályozási kerete nagymértékben változott e jogállásnak a 2004/83/EK irányelvben való elismerésével, ( 47 ) és a két védelmi rendszernek a 2011/95 irányelvvel történt közelítésével. Az utóbbi irányelv (8), (9) és (39) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó egységes jogállást kívánt létrehozni a nemzetközi védelemben részesülő valamennyi személy részére, és ebből következően úgy döntött, hogy a szükséges és tényszerűen indokolt eltérések kivételével a kiegészítő védelemben részesülő személyek számára ugyanazokat a jogokat és kedvezményeket biztosítja, mint amelyek a menekülteket is megilletik. ( 48 )

46.

E jelentős változás, valamint az Európa Tanács emberi jogi biztosának a két érintett jogállás eltérő kezelésével kapcsolatos kérdései ( 49 ) ellenére a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2003/86 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személy harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjaira. E tekintetben a Bíróság úgy vélte, hogy mivel a kiegészítő védelem megadásának közös kritériumait ily módon a tagállamokban fennálló azon rendszerek ihlették, amelyeket – adott esetben felváltásuk révén – össze kívántak hangolni, a 2003/86 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének c) pontját jelentős mértékben megfosztaná hatékony érvényesülésétől, ha azt akként kellene értelmezni, hogy nem vonatkozik az uniós jogban előírt kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyekre. ( 50 ) Márpedig nem vitatott, hogy az alapeljárás felperesének kiskorú gyermeke a 2003/86 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett lehetséges „családegyesítő”, kiegészítő védelmi jogállása miatt Belgiumban tartózkodási engedéllyel rendelkezik, amely a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ezen országban kizárja a családegyesítést.

47.

E megállapításra tekintettel a Bizottság egyrészt arra hivatkozik, hogy a családegyesítés iránti kérelmet abban az országban, vagyis Ausztriában is be lehet nyújtani, ahol az alapeljárás felperese menekült jogállással rendelkezik, másrészt pedig azokra a belga jogszabályokra, amelyek a kiegészítő védelemben részesülő családegyesítő számára engedélyezik az ilyen családegyesítést többek között a védelemben részesülő személy apja vagy anyja tekintetében, aki azért érkezik, hogy vele éljen, amennyiben a védelemben részesülő személy a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a törvény szerint őt felügyelő nagykorú külföldi kísérő nélkül lépett be Belgiumba, valamint a felügyeletét utóbb ilyen személy ténylegesen nem vette át, vagy őt a beutazása óta egyedül hagyták. Ami a fent említett első megoldást illeti, úgy tűnik számomra, hogy az több olyan nehézséget vet fel, amely „hátrányosnak” minősíthető.

48.

Először is, a 2003/86 irányelv végrehajtása a család ideiglenes szétválásához vezethet. A 2003/86 irányelv 2. cikke a)–d) pontjának megfelelően az irányelvet csak harmadik ország állampolgárságával rendelkező családegyesítőkre kell alkalmazni, másként fogalmazva minden olyan személyre, aki az EUMSZ 20. cikk (1) bekezdése értelmében nem olyan uniós polgár, aki „jogszerűen tartózkodik valamely tagállamban”, és aki a családegyesítést kérelmezi, vagy akinek családtagjai azt azért kérik, hogy a családegyesítőhöz csatlakozzanak, valamint alkalmazni kell annak a harmadik országbeli állampolgárnak a családtagjaira, akik a családegyesítőhöz a családi egység megőrzése érdekében csatlakoznak, függetlenül attól, hogy a családi kapcsolat a családegyesítő beutazása előtt vagy azt követően jött létre. E kérelmet, főszabály szerint, akkor kell benyújtani és elbírálni, amikor a családtagok a családegyesítő tartózkodási helye szerinti tagállam területén kívül tartózkodnak. ( 51 ) Az alapeljárás felperese tehát adott esetben kénytelen lenne Belgiumot és a lányait elhagyni ( 52 ) azért, hogy egyedül visszautazzon és letelepedjen Ausztriában, ahol a számára biztosított menekült jogállásra tekintettel jogszerűen tartózkodhat. Ezzel szemben gyermekei nem léphetnek be ebbe az országba a kérelem elbírálásának ideje alatt, ami akár kilenc hónapig is eltarthat, és amely határidő meghosszabbítható. A 2003/86 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének második albekezdése és (7) preambulumbekezdése ugyanakkor lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az első albekezdés általános szabályától eltérjenek, és elfogadják a kérelmet akkor, amikor a családtagok már a területén tartózkodnak, igaz mindezt „megfelelő körülmények között”, amelynek meghatározása a tagállamok széles mérlegelési mozgásterébe tartozik.

49.

Másodszor, lehetséges, hogy az alapeljárás felperese nem tartozik a 2003/86 irányelv valamennyi olyan rendelkezésének a hatálya alá, amelyek a menekültek családegyesítés iránti kérelmeinek kedvezőbb kezelését írják elő. Ezen irányelv 12. cikkének eltérést engedő (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok nem írhatják elő a menekült és családja számára, hogy bizonyítékot szolgáltasson arra nézve, hogy a családegyesítő megfelelő lakással, egészségbiztosítással, valamint a saját és családja szükségleteinek kielégítésére állandó forrásokkal rendelkezik. Azonkívül, hogy ezen eltérés nem vonatkozik a nagykorú gyermekek családegyesítésére, e cikk ugyanezen bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy előírják a menekült számára, hogy tegyen eleget az említett irányelv 7. cikkében szereplő feltételeknek, ha a családegyesítésre irányuló kérelmet nem nyújtják be a menekültstátus megadása után három hónapon belül. A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a családegyesítési kérelmet több mint három hónappal a menekült jogállás 2015. december 1‑jén történt megadását követően nyújtották be. Az említett feltételek teljesítése különösen problémás lehet az alapeljárás felperese számára, aki gyermekeivel több éve Belgiumban él.

50.

Harmadszor, a 2003/86 irányelv végrehajtása a testvérek szétválasztásához vezethet. ( 53 ) Ezen irányelv 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja ugyanis azt írja elő, hogy a tagállamok „engedélyezhetik” a családegyesítő felnőtt, nem házas gyermekei beutazását és tartózkodását, ha „egészségi állapotuk miatt képtelenek saját magukról gondoskodni”. A tagállamok tehát egyáltalán nem kötelesek lehetővé tenni a családegyesítő nagykorú gyermekei számára, hogy belépjenek a területükre, és pozitív döntés esetén az engedély szükségszerűen az érintett szülővel fennálló függőségi viszony bizonyítására vonatkozó feltételhez kötött, amely helyzet az ügy Bíróság elé terjesztett irataiból nem tűnik ki.

51.

Negyedszer, a család Ausztriában történő egyesítése ténylegesen azzal a következménnyel járhat, hogy a gyermekek elveszítik a Belga Királyság által biztosított kiegészítő védelmi jogállást, valamint az abból eredő kedvezményeket. Ráadásul, ha az érintettek úgy döntenek, hogy Ausztriában nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtanak be, az apjuk kérelmével szemben felhozott és az alapeljárás tárgyát képező elfogadhatatlansági okkal azonos elfogadhatatlansági okba ütközhetnek. ( 54 ) A 2003/86 irányelv alapján biztosított családegyesítést követően az alapeljárás felperesének gyermekei a családegyesítő családtagjának minősülnének, vagyis jogilag a családegyesítőtől függő helyzet több éven keresztül tarthat azt megelőzően, hogy e gyermekek önálló tartózkodási engedélyt szerezhetnek. ( 55 ) Ezenkívül valós különbségek vannak a harmadik országbeli állampolgár családtagjait a 2003/86 irányelv alapján megillető kedvezmények és a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára biztosított jogok között, az összehasonlítás az előbbiekre nézve kedvezőtlen. ( 56 ) Ehhez hozzáadódnak a Belgiumban eltöltött több évet követően egy másik tagállamban lévő új lakóhelyhez való alkalmazkodás előre látható nehézségei, valamint az ezen országban kialakult társadalmi és érzelmi kapcsolatok megszakadása.

52.

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/86 irányelv rendelkezéseit a Charta 7. cikkének és 24. cikke (2) és (3) bekezdésének fényében kell értelmezni és alkalmazni, amint az egyébiránt ezen irányelv (2) preambulumbekezdéséből és 5. cikkének (5) bekezdéséből következik, amelyek arra kötelezik a tagállamokat, hogy a szóban forgó családegyesítési kérelmeket az érintett gyermekek érdekének figyelembevételével és a családi élet elősegítésére tekintettel vizsgálják. Ez utóbbi célon kívül az említett irányelv célja, hogy védelmet biztosítson harmadik országok állampolgárainak, különösen pedig a kiskorú gyermekeknek. ( 57 ) A fenti megfontolásokra tekintettel – véleményem szerint – nehezen állítható, hogy a 2003/86 irányelvnek a menekült jogállást elismerő tagállamban történő családegyesítés érdekében történő alkalmazása megfelel a kiskorú gyermek fent hivatkozott alapvető jogainak. Ez a megoldás többek között a kiegészítő védelmi jogállás, valamint az ahhoz kapcsolódó, az új fogadó államban a priori vissza nem szerezhető előnyök elvesztését és a testvérek esetleges szétválasztását vonná maga után, amely következmény a családegyesítés vonatkozásában legalábbis ellentmondásos.

53.

A belga szabályozás által bizonyos feltételek mellett engedélyezett családegyesítésen alapuló második megoldást illetően emlékeztetni kell a tagállamok számára a 2003/86 irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében biztosított azon lehetőségre, hogy kizárólag a nemzeti joguk alapján kedvezőbb feltételek mellett adjanak beutazási és tartózkodási jogot. E tekintetben a Bizottság a 2003/86 irányelv alkalmazására vonatkozó iránymutatásaiban jelezte, hogy a kiegészítő védelemben részesülő személyek humanitárius védelmi szükségletei nem térnek el a menekültekétől, és következésképpen bátorította a tagállamokat olyan szabályok elfogadására, amelyek hasonló jogokat biztosítanak a menekültek és az ideiglenes vagy kiegészítő védelmet élvezők számára. ( 58 ) Bár számos tagállam a nemzeti jogszabályaiban előírja a kiegészítő védelemben részesülő személyek számára azt a lehetőséget, hogy a menekültekre vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett nyújtsanak be családegyesítés iránti kérelmet, az említett jogszabályok továbbra is eltérnek, és közülük néhány jelentős különbségeket tartalmaz a menekültek és a kiegészítő védelemben részesülők vonatkozásában a családegyesítéshez való hozzáférés feltételeit illetően. ( 59 ) A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az alapeljárás felperese által a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelemből kitűnik, hogy a felperes sikertelenül próbálta elérni a kiskorú lányával való családegyesítést, mivel nem tudta benyújtani az illetékes települési közigazgatási szerv által ad hoc kért dokumentumokat. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szintén megemlíti, hogy az érintett Belgiumban nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel. ( 60 )

54.

Ezzel együtt és általánosságban elképzelhető, hogy egy harmadik országbeli állampolgár, akit valamely első tagállam már nemzetközi védelemben részesített, egy másik tagállamba utazzon azért, hogy családjához csatlakozzon, és e másik tagállamban védelem iránti új kérelmet nyújtson be, ahol ezzel párhuzamosan a 2003/86 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése vagy a kedvezőbb átültető nemzeti jogszabály alapján tartózkodási engedélyt állítanak ki számára. Enélkül ez az állampolgár nemzeti jogon alapuló védelmi jogállást kaphat a nemzetközi védelem szükségességét megalapozó okoktól eltérő okok miatt, azaz mérlegelés alapján, szolidaritásból vagy humanitárius okokból, amely védelem nem tartozik a 2011/95 irányelv hatálya alá. A 2011/95 irányelv 2. cikke h) pontja végének szövegéből ugyanis az következik, hogy ezen irányelv elismeri, hogy a fogadó tagállamok nemzeti joguknak megfelelően egy „más jellegű” nemzeti védelmet biztosítsanak, amelyből fakadó jogok lehetővé teszik a menekült jogállásban vagy kiegészítő védelemben nem részesülő személyek számára, hogy területükön tartózkodjanak. ( 61 ) E két esetben meg kell vizsgálni, hogy e jogállások alkalmasak‑e arra, hogy biztosítsák ezen államban a lakóhely és ebből következően a család egységének bizonyos állandóságát. Pozitív válasz esetén a fogadó tagállamnak véleményem szerint képesnek kell lennie arra, hogy éljen a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában számára biztosított azon lehetőséggel, hogy a kérelmező és a szóban forgó családtag közötti kapcsolat bármiféle elemzésétől függetlenül elfogadhatatlannak nyilvánítsa a nemzetközi védelem iránti kérelmet. ( 62 )

55.

Hangsúlyozni kell, hogy – ahogyan az a Chartához fűzött magyarázatokból kitűnik és e jogi aktus 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően – a Charta 7. cikkében biztosított jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyeket az EJEE‑nek az EJEB ítélkezési gyakorlatában értelmezett 8. cikke biztosít. Azokban az ügyekben, amelyekben keveredik a családi élet ( 63 ) és a bevándorlás, az EJEB egymással szemben mérlegeli a szóban forgó érdekeket, nevezetesen az érintett egyéneknek a családi élet adott területen való folytatásához fűződő személyes érdekét és az állam általános érdekét, a jelen esetben a bevándorlás ellenőrzését. Gyermekek érintettsége esetén az EJEB úgy ítéli meg, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni. Ebben a konkrét kérdésben emlékeztetett arra, hogy széles körű – különösen a nemzetközi jogban fennálló – egyetértés van azon elvet illetően, amely szerint a gyermek mindenek felett álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie minden őt érintő döntésben. Ez az érdek természetesen önmagában nem meghatározó, de mindenképpen jelentős súlyt kell kapnia. Ezért a családegyesítési ügyekben az EJEB különös figyelmet fordít a kérdéses kiskorú gyermekek helyzetére, különös tekintettel az életkorukra, a szóban forgó országban vagy országokban fennálló helyzetükre, valamint a szüleiktől való függőségük mértékére. ( 64 )

56.

Megjegyzem, hogy a „függőségi viszony” e fogalmát a Bíróság a migrációs jogvitákra vonatkozó ítélkezési gyakorlatában szintén alkalmazza. ( 65 ) Ugyanez a helyzet a harmadik ország állampolgára számára – az EUMSZ 20. cikk és az EUMSZ 21. cikk alapján – az uniós polgár jogállással rendelkező családtagja révén megnyílt származékos tartózkodási jog biztosítását illetően is, amennyiben a két személy között olyan függőségi viszony áll fenn, amely azt eredményezné, hogy az utóbbi kénytelen elkísérni az említett állampolgárt, és kénytelen elhagyni az Unió egészének területét. ( 66 ) Hivatkozni lehet a Bíróságnak a családegyesítés iránti kérelmeknek a 2003/86 irányelv 17. cikkében előírt egyedi vizsgálatára vonatkozó ítélkezési gyakorlatára is, és különös tekintettel az érintett gyermekek érdekére, valamint a családi élet előnyben részesítésére, figyelembe kell venni az adott ügy valamennyi releváns körülményét, mivel a szülőktől való függőség mértéke e körülmények részét képezi. ( 67 )

57.

E körülmények között a 2013/32 irányelv 14. és 34. cikkében előírt személyes meghallgatást követően a Charta 24. cikkével együtt értelmezett 7. cikkével ellentétes bánásmód komoly veszélyének az illetékes nemzeti hatóság általi értékelését az ügy valamennyi releváns, így többek között a gyermek életkorára, a szóban forgó országban fennálló helyzetére ( 68 ) és a gyermek szüleitől való függőségének mértékére kiterjedő körülményre tekintettel kell elvégezni, figyelembe véve fizikai és érzelmi fejlettségét, a szüleivel való érzelmi kapcsolatának mértékét, mivel mindez meghatározhatja azt a kockázatot, amelyet a szülőktől való elválasztás okozhat a szülő–gyermek kapcsolatban és a gyermek kiegyensúlyozottságában. Így az a tény, hogy a szülő együtt él a kiskorú gyermekkel, egyike azoknak a releváns körülményeknek, amelyeket figyelembe kell venni a köztük lévő függőségi viszony fennállásának megállapításakor, anélkül hogy az szükséges feltétel lenne. ( 69 )

58.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam él az e rendelkezés által biztosított azon lehetőséggel, hogy elfogadhatatlanként utasítja el a menekült jogállás megadása iránti kérelmet azon indokkal, hogy a kérelmezőnek egy másik tagállam már biztosított ilyen jogállást, amennyiben komoly veszélye áll fenn annak, hogy e kérelmező e másik tagállamba való visszaküldése esetén a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében biztosított, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel együtt értelmezett 7. cikkében biztosított családi élet tiszteletben tartásához való joggal össze nem egyeztethető bánásmódnak lenne kitéve. Ez az értelmezés véleményem szerint nem ellentétes ezen irányelv célkitűzéseivel és általánosabban a közös európai menekültügyi rendszer céljaival.

59.

Ami a pergazdaságosságot illeti, nem lehet érvényesen hivatkozni arra, hogy a 2013/32 irányelvben már előírt eljárási követelmények és különösen a bármely határozatot –ideértve a kérelem elfogadhatatlanságára vonatkozót is – megelőző személyes meghallgatásra vonatkozó kötelezettség miatt az illetékes nemzeti hatóságokra további vagy aránytalan munkateher hárul. Az ilyen meghallgatás elvégzése egyszerre teszi lehetővé a kérelmező családi helyzetének pontosítását és adott esetben a nemzetközi védelem szükségességének értékelését. Ez az eljárás tehát lehetővé teszi az illetékes hatóság számára, hogy a kérelmező helyzetét a lehető legjobban és gyorsan értékelje mind az érdekelt, mind a tagállam érdekében, ami hozzájárul a gyorsaság célkitűzéséhez és a kérelem teljes körű vizsgálatának követelményéhez.

60.

Ami a másodlagos mozgások megelőzését illeti, számomra úgy tűnik, hogy az alapeljárás felperesének helyzete, aki a menekült jogállás megszerzését követően egy másik tagállamba költözött annak érdekében, hogy gyermekeihez csatlakozzon, és velük éljen, tulajdonképpen nem tartozik e fogalom hatálya alá. A 2013/32 irányelv (13) preambulumbekezdésében megállapítottakkal ellentétben, ez az Unión belüli helyváltoztatás nem kizárólag a tagállamok jogi szabályozása közötti különbségből származik, hanem azt a Charta 7. cikkében előírt valamely alapvető jognak való megfelelés ösztönzi. Másként fogalmazva, a felperes magatartása nem felel meg az általában menedékjogi „forum shoppingnak” nevezett magatartásnak, mivel az érintett nem a jogi védelem magasabb szintjét kereste, és nem a tagállamok által kínált szociális védelmi szintek között meglévő különbségeket kívánta kihasználni a jobb anyagi életfeltételek elérése érdekében. Ezenkívül a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése a) pontja tagállamok általi alkalmazásának tilalmát meghatározó feltételekre tekintettel a rendszer „megakadásának” lehetősége számomra kevéssé tűnik valószínűnek.

61.

A jelen indítványban javasolt megoldás véleményem szerint teljes mértékben összhangban van az uniós jogalkotó által a közös európai menekültügyi rendszer kidolgozása révén követett más célkitűzésekkel, nevezetesen, többek között a menekültügyi eljárásokkal, a nemzetközi védelemben részesülő személyek és családtagjaik fogadó tagállamban való védelmével és integrációjával kapcsolatos normák harmonizálásával, valamint a gyermek mindenek felett álló érdekének a döntéshozatalban való fokozott érvényre juttatásával. A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése a) pontjának javasolt értelmezése számomra úgy is megfelelőnek tűnik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők Unión belüli lehetséges helyzetét a sokféleség jellemzi. Az, hogy e rendelkezés a tagállamok számára fakultatív jellegű, az, hogy a 2011/95 irányelv 3. cikkét végrehajtó egyes nemzeti jogszabályok automatikusan, származtatott jogcímen elismerik a nemzetközi védelemben részesülő személy családtagjának menekült jogállását, és hogy a 2003/86 irányelvet átültető nemzeti rendelkezések bizonyos esetekben a menekült jogállást a kiegészítő védelmi jogálláshoz igazítják, mind hozzájárul ehhez a heterogenitáshoz, és ellentétben áll a harmonizációs folyamat azon célkitűzésével, hogy a nemzetközi védelmet kérőket azonos és megfelelő módon kezeljék, bárhol is legyenek az Unió területén.

62.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az arra kötelezi a fogadó tagállamot, hogy a kiskorú gyermeknek biztosított nemzetközi védelmet kiterjessze a vele együtt élő szülő részére, a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében előírt, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel együtt értelmezett 7. cikkében biztosított családi élet tiszteletben tartásához való jognak megfelelően. Az e kérdésre adandó válasz véleményem szerint több észrevétel megfogalmazását is magában foglalja egyrészt annak következményeivel kapcsolatban, hogy a fogadó tagállam nem élhet a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában számára biztosított lehetőséggel, másrészt a nemzetközi védelem iránti kérelem ebből adódó elfogadhatóságának következményeivel kapcsolatban.

63.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt elfogadhatatlansági mechanizmus eltérést jelent a tagállamok azon kötelezettségétől, hogy érdemben vizsgáljanak meg valamennyi nemzetközi védelem iránti kérelmet, azaz azt kell értékelni, hogy az érintett kérelmező a 2011/95 irányelvnek megfelelően jogosult‑e nemzetközi védelemre. Ez utóbbi 1. cikkének megfelelően olyan szabályokat állapít meg, amelyek először is a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, továbbá a menekültek és a kiegészítő védelemre jogosultak egységes jogállására, végül e védelem tartalmára vonatkoznak. Amint azt a Bíróság már pontosította, a 2011/95 irányelvnek – a „menekült” és a „kiegészítő védelemre jogosult személy” fogalmának a 2. cikke d) és f) pontjában szereplő meghatározásával összefüggésben értelmezett – 13. és 18. cikkéből az következik, hogy az ezen irányelvben foglalt nemzetközi védelmet főszabály szerint minden olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy számára el kell ismerni, aki megalapozottan fél faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése vagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől, vagy aki az említett irányelv 15. cikke szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének van kitéve. ( 70 )

64.

Következésképpen abban az esetben, ha valamely tagállam olyan helyzettel szembesülne, amely a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában számára biztosított lehetőség alkalmazásában akadályozza, e tagállamnak meg kell vizsgálnia a hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, és ellenőriznie kell, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy teljesíti‑e az ezen védelem nyújtására vonatkozó, fent ismertetett anyagi jogi feltételeket. A tagállamnak tehát az érintett harmadik országbeli állampolgárt nemzetközi védelmet első alkalommal kérelmező személynek kell tekintenie, és akként kell kezelnie, függetlenül attól a védelemtől, amit számára egy másik tagállam már biztosított. Az ilyen helyzet következményeit az uniós jogalkotó egyértelműen vizsgálta a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt elfogadhatatlansági mechanizmus keretében, ( 71 ) és hacsak e rendelkezést meg nem fosztjuk hatékony érvényesülésétől, a nemzetközi védelemnek az első tagállam által történt előzetes elismerésével kapcsolatos körülményt semmilyen módon nem lehet ismét figyelembe venni a kérelem érdemi vizsgálata keretében. ( 72 )

65.

Másodszor, lényegében valamennyi érdekelt fél hangsúlyozza, hogy az alapeljárás felperese által benyújtott kérelem célja a családegyesítés biztosítása, vagy azt kizárólag az indokolja, mivel az érintettet nem a nemzetközi védelem megadása motiválja, hiszen ezt Ausztriában már megkapta. A nemzetközi védelem iránti kérelme tehát nem igazán egy arra irányuló kérelem, és a 2011/95 irányelv szövegére, általános rendszerére és céljaira tekintettel nem eredményezheti az e védelem körébe tartozó jogállás megadását. Úgy tűnik számomra, hogy e tekintetben egyértelműen meg kell különböztetni magát a jogi eszközt, a nemzetközi védelem iránti kérelmet, valamint az annak alátámasztására felhozott érvek és bizonyítékok tartalmát, továbbá a nemzetközi védelmet kérelmező esetleges indokait.

66.

A „nemzetközi védelem iránti kérelem” fogalmát a 2013/32 irányelv 2. cikkének b) pontja úgy határozza meg, hogy az a „harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető, és amelynek kapcsán a kérelmező nem kéri kifejezetten egy más jellegű, a [2011/95 irányelv] hatálya alá nem tartozó olyan védelem biztosítását, amelynek megadását külön kell kérelmezni”. E kérelmet előterjesztettnek kell tekinteni attól az időponttól, amikor az érintett személy a 2013/32 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében említett hatóságok valamelyike előtt kinyilvánította azon szándékát, hogy nemzetközi védelemben kíván részesülni, anélkül hogy e szándék kinyilvánítását bármilyen adminisztratív alakisághoz köthetnék. ( 73 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy az alapeljárás felperese 2018. június 14‑én Belgiumban nemzetközi védelem iránti kérelemnek minősülő kérelmet nyújtott be, amelyet az illetékes hatóságok ekként kezeltek, és azt a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontját átültető nemzeti rendelkezések alapján elfogadhatatlannak nyilvánították.

67.

A Bíróság érdemben megállapította, hogy a 2011/95 irányelv 13. cikke értelmében a tagállamok a menekült jogállást megadják minden olyan harmadik országbeli állampolgárnak, illetve olyan hontalan személynek, aki esetében teljesülnek az ezen irányelv II. és III. fejezetében a menekültnek való minősülésre vonatkozóan előírt anyagi jogi feltételek, és e tekintetben a tagállamok nem rendelkeznek mérlegelési mozgástérrel. ( 74 ) A 2011/95 irányelv 18. cikkének hasonló megfogalmazására figyelemmel, analógia útján ugyanezt a megoldást kell alkalmazni a kiegészítő védelmi jogállás tekintetében. ( 75 ) A kérelmezőnek a családi egység érintett tagállamban való megőrzésére vonatkozó mögöttes és célszerű indokolása a jelen esetben nem releváns, amennyiben a fent említett feltételek teljesülnek. Ebben az összefüggésben, a kizárólag az ilyen védelem jogosultjával való családi egység szükségességén alapuló nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése az üldöztetés vagy a kérelmező súlyos fenyegetettségének veszélyére vonatkozó bármely állítástól függetlenül, a 2011/95 irányelv rendelkezéseire tekintettel csakis érdemben utasítható el. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ezen irányelv nem írja elő a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás azon személy családtagjaira való kiterjesztését, aki számára e jogállást elismerték, ami nem jelenti azt, hogy a családi kapcsolatot soha nem lehet figyelembe venni a nemzetközi védelem megadása során. ( 76 )

68.

Harmadszor, ahogyan az a 2011/95 irányelv (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv rendelkezéseinek célja annak biztosítása, hogy azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre rászorulók beazonosítására, továbbá annak elősegítése, hogy e személyek valamennyi tagállamban hozzáférhessenek az ellátások egy minimális szintjéhez. ( 77 ) Emellett a 2013/32 irányelv (11) és (12) preambulumbekezdése, valamint 1. cikke értelmében a nemzetközi védelem megadásának kerete az „egységes eljárás” koncepcióján és közös minimumszabályokon alapul. ( 78 ) Ilyen körülmények között feltételezhető, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők tényleges hasonlóságot mutató helyzetét a különböző tagállamok illetékes nemzeti hatóságainak azonos módon kellene kezelniük, és érdemben ugyanazt a választ kellene adniuk. Másként fogalmazva, az alapeljárás felperese számára a priori el kellene ismerni Belgiumban a menekült jogállást, ami a nemzetközi védelem halmozódásához vezetne. Bár a 2011/95 irányelv és a 2013/32 irányelv sem egy ilyen helyzet fennállását, sem pedig annak megszűnését nem említi kifejezetten, az azonban mégis lehetséges következménye lehet annak, hogy a tagállamok szabadon dönthetnek ez utóbbi norma 33. cikke (2) bekezdése a) pontjának végrehajtásáról, és azt a Bíróság az e rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában is – hallgatólagosan, de szükségszerűen – elfogadta. ( 79 )

69.

Az ilyen helyzet értékelése teljességének kedvéért megjegyzem, hogy különösen a menekült jogállást illetően a 2011/95 irányelv ezen irányelv 11. cikkével összefüggésben értelmezett 14. cikke felsorolja azon eseteket, amelyekben a tagállamok lehetősége vagy kötelessége visszavonni, megszüntetni e jogállást vagy megtagadni annak meghosszabbítását. A vizsgált esetek – amelyeket az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága szerint megszorítóan kell értelmezni ( 80 ) – egyike sem vonatkozik a kettős elismerésre. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a 2013/32 irányelv 45. cikke, amely meghatározza azokat az érintett személyt abban az esetben megillető garanciákat, ha az illetékes nemzeti hatóság az e személynek megadott nemzetközi védelem visszavonását veszi fontolóra a 2011/95 irányelv 14. cikkével összhangban, tartalmaz egy eltérést engedő (5) bekezdést. Ez utóbbi kimondja, hogy a tagállamok úgy is határozhatnak, hogy az említett védelem a törvény erejénél fogva megszűnik, ha a nemzetközi védelemben részesülő személy arról egyértelműen lemondott, ami véleményem szerint magában foglalhatja azt az esetet is, amikor az első tagállamban nyújtott védelmet követően a második tagállamban nyújtanak be kérelmet, és részesülnek annak alapján védelemben. Végül több, mint valószínű, hogy a kettős elismeréssel járó helyzet azzal a következménnyel jár, hogy az első tagállamban a 2011/95 irányelv 24. cikke alapján automatikusan megszerzett ideiglenes tartózkodási engedélyt nem hosszabbítják meg az érintett erre irányuló kérelme hiányában, vagy azt figyelembe véve, hogy az érintett személy adott ideig nem tartózkodott az ország területén, vagy hogy a második tagállamban új tartózkodási engedélyt szerzett. Márpedig a 2011/95 irányelv (40) preambulumbekezdése megemlíti, hogy a nemzetközi kötelezettségeik keretein belül a tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy a munkavállaláshoz, a szociális és egészségügyi ellátáshoz, valamint a beilleszkedést elősegítő intézkedésekhez való hozzáféréssel kapcsolatos kedvezmények nyújtásához tartózkodási engedély előzetes kiállítása szükséges. Ezek az elemek viszonylagossá teszik a nemzetközi védelem kétszeres elismerésének jelentőségét és gyakorlati következményeit.

70.

Végül jelzem, hogy még ha a jelentős valószínűség soha nem is jelent bizonyosságot, nem zárható ki, hogy a nemzetközi védelem iránti második kérelem azt követő egyedi értékelése, hogy az első tagállam ezt a védelmet már megadta, e kérelem elutasításához vezethet. Bár a 2011/95 és a 2013/32 irányelv által létrehozott szabályrendszer bizonyos előrelépést jelent a közös európai menekültügyi rendszer felé, az nem jelent teljes harmonizációt. Amint azt Richard de la Tour főtanácsnok hangsúlyozza, ( 81 ) egyes, a 2011/95 irányelv végrehajtása szempontjából alapvető fogalmak szigorú értelemben nincsenek meghatározva, ami teret enged a tagállamok eltérő értékelésének, és az uniós jog értelmezésére irányuló, a Bíróság elé terjesztett kérelmekhez vezet. Megjegyzem ugyanakkor, hogy az említett kérelem érdemi elutasítása esetén a második tagállam ezen irányelv 23. cikkének megfelelően, adott esetben biztosíthatja az elutasított személynek a 2011/95 irányelv 24–35. cikkében előírt kedvezményeket.

71.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom, hogy a Bíróság a Conseil d’État‑nak (államtanács, Belgium) a következő választ adja: