1.

A Juzgado de lo Mercantil no 2 de Madrid (madridi 2. sz. kereskedelmi bíróság, Spanyolország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 2 ) 7. cikke 2. pontjának értelmezésére vonatkozik.

2.

E kérelmet a cordobai (Spanyolország) székhellyel rendelkező RH által az EUMSZ 101. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2‑i megállapodás ( 3 ) 53. cikkének megsértésével neki okozott kár megtérítése iránt a Volvo‑csoport négy olyan társaságával szemben indított kereset keretében terjesztették elő, amelyek közül háromnak a székhelye a Spanyol Királyságon kívüli tagállamban található.

3.

A Bíróságtól annak pontosítását kérik, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja közvetlenül kijelöli‑e a joghatósággal rendelkező bíróságot, anélkül hogy utalna a tagállamok belső szabályaira.

4.

Bár az e kérdésre adandó válasz látszólag levezethető a Bíróság egyes határozataiból, különösen pedig a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben hozott legutóbbi határozatokból, mégis – különösen a kérdést előterjesztő bíróság kételyeire tekintettel – úgy tűnik, hogy e választ három másik, szorosan összefüggő ponton ki kell egészíteni.

5.

A jogbiztonságra és a versenyellenes magatartások által okozott károk megtérítésére irányuló bonyolult perek hatékonyságára irányuló cél ugyanis igazolja azt, hogy pontosításokkal kell szolgálni a nemzeti bíróságok számára a területileg illetékes bíróság kijelölését és a Bíróság határozataiban elfogadott több kapcsolótényező együttes fennállását illetően. Egyúttal meg kell vizsgálni a tagállamok azon lehetőségének kérdését is, hogy e jogviták elbírálását szakosított bíróságokhoz vonják össze, amit egyes tagállamok írásbeli észrevételeikben felvetettek.

6.

Így kifejtem azokat az okokat, amelyek alapján lényegében úgy vélem, hogy:

7.

Az 1215/2012 rendelet (15), (16) és (34) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

8.

Az 1215/2012 rendelet „Hatály és fogalommeghatározások” című I. fejezetében az 1. cikk (1) bekezdése a következőket írja elő:

„E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül […]”.

9.

E rendelet „Joghatóság” című II. fejezete az „[á]ltalános rendelkezések[re]” vonatkozó 1. szakaszban a 4–6. cikket tartalmazza.

10.

Az említett rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

11.

Az 1215/2012 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

12.

Az említett fejezet „Különös joghatóság” című 2. szakasza tartalmazza a 7–9. cikket.

13.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának szövege a következő:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

[…]

14.

Az említett rendelet II. fejezetének „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában található 26. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„E rendelet egyéb rendelkezései alapján fennálló joghatóságtól eltekintve, valamely tagállamnak az a bírósága rendelkezik joghatósággal, amely előtt az alperes perbe bocsátkozik. Ez a szabály nem alkalmazható, ha a perbebocsátkozás célja a joghatóság vitatása, vagy ha a 24. cikk alapján más bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.”

15.

Amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, a cordobai székhelyű RH 2004 és 2009 között közúti fuvarozási tevékenységéhez öt tehergépjárművet vásárolt a Volvo Group España SA egyik márkaképviselőjétől. Az egyik tehergépjármű tulajdonjogát 2008‑ban átruházták az RH‑ra, mivel az egy lízingszerződés tárgyát képezte.

16.

Az Európai Bizottság 2016. július 19‑én elfogadta az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39824 – Tehergépjárművek ügy) hozott határozatot (C(2016) 4673 final), amelyről 2017. április 6‑án összefoglalást tettek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában. ( 7 )

17.

E határozatban a Bizottság megállapította, hogy tizenöt tehergépjármű‑gyártó, köztük az AB Volvo, a Volvo Lastvagnar AB és a Volvo Group Trucks Central Europe GmbH között 1997. január 17‑től 2011. január 18‑ig összehangolt magatartás állt fenn két termékkategória, nevezetesen a 6 és 16 tonna közötti tömegű tehergépjárművek (közepes tehergépjárművek) és a 16 tonnánál nehezebb tehergépjárművek (tehergépjárművek) tekintetében, merev és vontató tehergépjárműként egyaránt.

18.

Az említett határozat értelmében ( 8 )„[a] jogsértés az [Európai Gazdasági Térségben (EGT)] alkalmazott árazásra és a bruttó áremelésekre vonatkozó összehangolt megállapodásokból állt; valamint a közepes és nehéz tehergépjárművekre vonatkozó EURO 3–6 szabványok által előírt szennyező anyag‑kibocsátást szabályozó technológia bevezetésével járó költségek időzítéséből és áthárításából. A címzettek anyavállalatai közvetlenül részt vettek az árak, áremelések és az új kibocsátási szabványok 2004‑ig történő bevezetésének egyeztetésében. Legalább 2002 augusztusától kezdődően az egyeztetések a német leányvállalatokon keresztül zajlottak, amelyek arról eltérő mértékben tettek jelentést anyavállalataiknak. Az egyeztetést többoldalú és kétoldalú szinten is működtették. Ezek az összehangolt megállapodások megállapodásokat és/vagy összehangolt magatartásokat tartalmaztak az árazásról és bruttó áremelésekről annak érdekében, hogy összehangolják a bruttó árakat az EGT területén, valamint az EURO 3–6 szabványok által előírt szennyező anyag‑kibocsátást szabályozó technológia bevezetésével járó költségek időzítését és áthárítását. A jogsértés az EGT teljes területére kiterjedt és 1997. január 17‑től 2011. január 18‑ig tartott.”

19.

Következésképpen a Bizottság bírságot szabott ki egy mentességben részesülő jogalany kivételével valamennyi részt vevő jogalanyra, köztük a Volvo Lastvagnarra és a Volvo Group Trucks Central Europe‑ra. ( 9 )

20.

Az RH keresetet indított a Volvo, a Volvo Lastvagnar és a Volvo Group Trucks Central Europe, valamint ezen anyavállalatok spanyol leányvállalata, a Volvo Group España (a továbbiakban: Volvo társaságok) ellen.

21.

Ez utóbbiak a kérdést előterjesztő bíróságnak kizárólag a joghatóságát ( 10 ) vitatták. Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára és a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkoztak, amelyből az következik, hogy az ott kimondott joghatósági ok, vagyis „[az a hely], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”, uniós jogi fogalom, és a kárt okozó esemény helyéről, a jelen esetben a tehergépjárművekkel kapcsolatos kartell létrejöttének helyéről van szó. Ez utóbbi nem azonos a felperes lakóhelyével, és Spanyolországon kívül, más tagállamokban található.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a spanyol bíróság joghatósága a kár bekövetkezésének helyére tekintettel igazolható lehet. Emlékeztet arra, hogy a 2015. május 21‑i CDC Hydrogen Peroxide ítélet ( 11 ) szerint ez a hely a károsult székhelye. Hozzáteszi, hogy a 2019. július 29‑i Tibor‑Trans ítéletben, ( 12 ) amely egy Magyarországon ugyanezen kartell valamely más tagjával szemben indított és az RH által benyújtottal azonos tárgyú keresetre vonatkozott, a Bíróság úgy határozott, hogy „amennyiben a versenyellenes magatartással érintett piac abban a tagállamban található, amelynek területén a hivatkozott kár állítólag bekövetkezett, akkor úgy kell tekinteni, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alkalmazásában a kár bekövetkezésének helye ebben a tagállamban található” ( 13 ).

23.

A kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy vajon ez az ítélkezési gyakorlat azon tagállam bíróságait illetően, amelyben a kár bekövetkezett, a joghatóságára utal, vagy közvetlenül meghatározza az e tagállamon belüli illetékességet is.

24.

Pontosítja, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) állandó ítélkezési gyakorlata ( 14 ) szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2 pontjában rögzített szabály nem szabályozza az illetékességet. Ennélfogva a bíróságoknak a magánjog hatálya alá tartozó, versenyjoggal kapcsolatos keresetek elbírálására fennálló illetékessége meghatározására vonatkozó különös nemzeti szabályok hiányában a megfelelő illetékességi szabályok a polgári perrendtartásról szóló 1/2000. sz. törvény 52. cikke (1) bekezdésének 12. pontjában előírt, a tisztességtelen versenyre vonatkozó szabályok. Következésképpen az illetékes bíróság a kár bekövetkezésének helye, vagyis a jármű megszerzésének vagy a lízingszerződés aláírásának helye szerinti bíróság.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját a Bíróság által a szerződések esetén fennálló illetékességre vonatkozó ítélkezési gyakorlatában elfogadott értelmezéssel azonos módon lehet értelmezni. A Color Drack ügyben 2007. május 3‑án hozott ítéletében ( 15 ) és a Rehder ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletében ( 16 ) a Bíróság úgy határozott, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja – anélkül, hogy utalna a tagállamok belső szabályaira – közvetlenül kijelöli a joghatósággal rendelkező bíróságot. Ha ez a helyzet áll fenn, akkor a kartell károsultjának székhelye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.

26.

E körülmények között a Juzgado de lo Mercantil no 2 de Madrid (madridi 2. sz. kereskedelmi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az [1215/2012] rendelet 7. cikkének 2. pontját, amely megállapítja, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető: »(…) jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet«, hogy az az említett hely szerinti tagállam bíróságainak csak a joghatóságát állapítja meg, oly módon, hogy ezen államon belül a területileg illetékes nemzeti bíróság meghatározásához a belső eljárási szabályokra utal, vagy olyan vegyes jellegű szabályként kell‑e értelmezni, amely ennélfogva közvetlenül meghatározza mind a joghatóságot, mind a nemzeti területi illetékességet, anélkül hogy a belső szabályozásra hivatkozni kellene?”

27.

A Volvo társaságok, a spanyol, a francia és a holland kormány, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket a Bírósághoz.

28.

A tárgyalást, amelynek megtartását eredetileg 2020. december 17‑re tűzték ki, az egészségügyi válság miatt törölték, és a szóbeli válasz céljából feltett kérdést írásbeli választ igénylő kérdéssé alakították, amelyet más kérdésekkel egészítettek ki. A Volvo társaságok, valamint a spanyol kormány és a Bizottság az előírt határidőn belül válaszoltak e kérdésekre.

29.

A Volvo társaságok a kérelem elfogadhatatlanságának megállapítását kérték azzal az indokkal, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre adandó válasz egyértelmű.

30.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködés keretében először is, kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni. Másodszor, a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell, kivéve, ha e kérdések nem állnak az alapüggyel kapcsolatban. ( 17 )

31.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság pontosan kifejtette az illetékességével kapcsolatos, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét igazoló kételyei indokait. Ezek az indokok azon alapulnak, hogy a Bíróság nem hozott kifejezett határozatot a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának hatályát illetően, továbbá a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) azon állandó ítélkezési gyakorlatán, amely szerint e rendelkezés nem zárja ki a belső illetékességi szabályok alkalmazását.

32.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés véleményem szerint elfogadható.

33.

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben azon tagállam bíróságainak, amelynek területén az e rendelkezésben szabályozott kapcsolóelv érvényesül, nemcsak a joghatóságát határozza meg, hanem ezen állam bíróságainak illetékességét is.

34.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmének alátámasztására a kérdést előterjesztő bíróság helyesen emlékeztetett arra, hogy az alapügyben szereplő ténybeli háttérrel, nevezetesen a tehergépjárművek kartelljével azonos tényállás keretében a Bíróság a Tibor‑Trans ítéletben állást foglalt a versenyjog megsértésével okozott kár megtérítése iránti keresetet elbíráló bíróság joghatóságának kérdéséről. Hasonlóképpen rámutatott arra, hogy a Bíróság által ebben az ítéletben adott válasz a szerződések tárgyában hozott határozatoktól, vagyis a 2007. május 3‑i Color Drack ítélettől ( 18 ) és a 2009. július 9‑i Rehder ítélettől ( 19 ) eltérően nem kifejezetten az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában előírt joghatósági szabály „vegyes” jellegére vonatkozik.

35.

Megjegyzem egyrészt, hogy ez a korábban még fel nem tett kérdés nem egyedi eset. ( 20 ) Úgy tűnik tehát, hogy a nemzeti bíróságok az 1215/2012 rendelet rendelkezéseinek pontosabb értelmezését várják. Másrészt, véleményem szerint a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseit a2020. november 24‑i Verein für Konsumenteninformation ítélet és 2020. november 24‑i Wikingerhof ítélet ( 21 ) fényében kell megválaszolni, amelyeket a Bíróság a jelen eljárás kezdeményezését követően hozott.

36.

Ezért elemzésem először az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt joghatósági szabály hatályára vonatkozó kérdésre összpontosít majd. Ezt követően ismertetem azokat a megfontolásokat, amelyek az illetékes bíróság meghatározására vonatkozó kritériumok pontosítására irányulnak. Végül megvizsgálom a francia kormány és a Bizottság azon javaslatát, amely a tagállamok azon lehetőségére vonatkozik, hogy a bírósági szervezet ügycsoportok mentén történő olyan kialakítása mellett döntsenek, amely bizonyos jogviták elbírálását szakosodott bíróságok elé vonja össze.

37.

E kérdések összességének vizsgálata érdekében emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően, mivel az 1215/2012 rendelet hatályon kívül helyezi a 44/2001 rendeletet, és annak helyébe lép, amely pedig a Brüsszeli Egyezmény helyébe lépett, a Bíróság által az utóbbi jogi aktusok rendelkezései tekintetében adott értelmezés az 1215/2012 rendeletre vonatkozóan is érvényes, amennyiben ezek a rendelkezések „egyenértékűnek” tekinthetők ( 22 ). Ez a helyzet egyfelől ezen egyezmény és a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontjával, másfelől az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjával. ( 23 )

38.

Úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának tárgyát illetően kifejezett kétely a Wikingerhof ítélet meghozatala óta könnyen eloszlatható. A Bíróság megállapította, hogy „[e rendelet] 7. cikkének 2. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság – azaz […] az állítólagos versenyellenes magatartással érintett piac bírósága – ugyanis a legalkalmasabb arra, hogy ezen állítás megalapozottságáról mint fő kérdésről döntsön” ( 24 ).

39.

Következésképpen úgy vélem –– a Bírósághoz írásbeli észrevételeket benyújtó valamennyi félhez és érdekelthez, valamint a főtanácsnokokhoz hasonlóan, akik e kérdésről mellékesen nyilatkoztak a korábbi ügyekben ( 25 ) –, hogy kifejezetten pontosítható, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának nem csak a bíróságok tagállamok közötti joghatóságának, hanem az illetékességüknek a szabályozása is a célja, míg a többi eljárási kérdést továbbra is azon tagállam joga szabályozza, ahol az eljáró bíróság székhelye található. ( 26 )

40.

Így elegendő lehet egyrészt arra rámutatni, hogy a 44/2001 rendelet rendelkezéseit illetően a szerződésekkel kapcsolatos ügyekben hozott 2009. július 9‑i Rehder ítélethez ( 27 ) hasonlóan az olyan jellegű megfontolások, mint amelyekre a Bíróság a 2007. május 3‑i Color Drack ítéletben ( 28 ) megfogalmazott értelmezést alapozta, a keletkezésük, céljuk és az e rendszerben elfoglalt helyük miatt az 1215/2012 rendeletben szereplő, egyenértékű különös joghatósági szabályok tekintetében is érvényesek. Másrészt, ezek az indokok arra késztették a Bíróságot, hogy a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos joghatósági szabályokat ugyanilyen értelemben értelmezze.

41.

Ugyanakkor annak megértéséhez, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz az 1215/2012 rendelet rendelkezései, célszerűnek látom részletezni az e rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezéséhez hasznos elemeket, nemcsak ez utóbbi szövegének, hanem az általa létrehozott rendszernek és az általa követett céloknak a figyelembevételével. ( 29 )

42.

Először is, ami az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának szövegét illeti, következtetéseket kell levonni e rendelkezésnek az e rendelet 4. cikke (1) bekezdésének szövegével való összehasonlításából. Ez utóbbi cikk azon tagállam „bíróságait” említi, amelynek területén a perelt személyek lakóhellyel rendelkeznek. Ez az általános kifejezés összességében határozza meg a tagállami bíróságok joghatóságát. ( 30 ) Az illetékes bíróság kijelölését tehát a nemzeti jogszabályok szabályozzák.

43.

Ezzel szemben az 1215/2012 rendelet 7. cikkében – a 6. pont kivételével – az uniós jogalkotó a „[valami] helyének bírósága előtt” ( 31 ) vagy „a bíróság előtt” kifejezést alkalmazta, mivel a felperes azon lehetőségéről van szó, hogy egy konkrét hely figyelembevételével, a kérelem tárgyától függően eltérjen az általános joghatósági szabálytól. ( 32 ) Így a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben az e rendelet 7. cikkének 2. pontjában szereplő kapcsolóelv „[az a hely], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”. Hasonlóképpen, az említett rendelet 7. cikke 1. pontjának a) alpontja értelmében az alperes „a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt” perelhető.

44.

Másodszor, rá kell mutatni, hogy az 1215/2012 rendelet által létrehozott rendszer – amely lehetővé teszi a felperes számára, hogy az e rendeletben előírt különös joghatósági szabályok valamelyikére hivatkozzon – kivételes jellegű, ( 33 ) amennyiben csak bizonyos ügyekre vonatkozik, vagy arra irányul, hogy a gyengébb felet védje.

45.

Harmadszor, hangsúlyozni kell, hogy e különös joghatósági szabályok megfogalmazását – amint azt az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdése pontosítja – a jogalkotó azon célja igazolja, hogy az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében engedélyezze a jogvitához sajátosan kapcsolódó hely szerinti tagállami bíróság kiválasztását. ( 34 ) Folyamatosan ezek az elvek vezérelték a Bíróságot a különös joghatósági szabályoknak abból a célból történő értelmezése során, hogy a joghatósági összeütközésre ( 35 ) vonatkozó szabályok egységesítése érdekében felismerjék a megfelelő kapcsolótényezőket, és a döntéshozatalra legalkalmasabb bíróságot jelöljék ki.

46.

Ezt az elemzést alátámasztja P. Jenard‑nak a Brüsszeli Egyezményre vonatkozó jelentése, ( 36 ) amelyben található elemzést megerősíti a P. Schlosser által a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának a Brüsszeli Egyezményhez való csatlakozásáról szóló egyezményről készített jelentés, valamint az ezen egyezmény Bíróság általi értelmezésére vonatkozó jegyzőkönyv. ( 37 )

47.

E körülmények között, és amint az már a Bíróság korábbi, mind a szerződésekkel, ( 38 ) mind pedig a tartási kötelezettségekkel ( 39 ) kapcsolatos korábbi ítéleteinek indokolásából levezethető, nem kétséges, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja az általa követett célkitűzésekre tekintettel közvetlenül kijelöli a joghatósággal rendelkező bíróságot. ( 40 )

48.

Véleményem szerint ezt a választ – mivel az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja alapján eljáró tagállami bíróság számára azt írja elő, hogy ne alkalmazza a belső illetékességi szabályokat – különösen a Bíróságnak a versenyjog megsértése esetén fennálló joghatóságra vonatkozó ítélkezési gyakorlata alakulása miatt hasznosan ki kell egészíteni az állítólagos kár bekövetkezésének helyére, ( 41 ) valamint a különös joghatósággal rendelkező bíróság konkrét kijelölésére vonatkozó pontosításokkal.

49.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásában a kérdést előterjesztő bíróság a CDC Hydrogen Peroxide ítéletre ( 42 ) és a Tibor‑Trans ítéletre hivatkozott, amelyek a Bizottság által szankcionált ( 43 ) kartellekkel okozott károk megtérítése iránti keresetek elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság meghatározására vonatkoznak, anélkül hogy különbséget tett volna e két ítélet között, miközben a Bíróság a kár helyét két különböző helyben fogadta el, és az alapügy ténybeli körülményei a második ítélettel való hasonlóságot eredményezték.

50.

Következésképpen véleményem szerint a Bíróságnak lehetősége nyílik arra, hogy az általa az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet követően hozott Verein für Konsumenteninformation ítélet és a Wikingerhof ítélet fényében a nemzeti bíróságok számára minden hasznos felvilágosítást megadjon a Tibor‑Trans ítélet érvényesülési körére vonatkozóan. A Bíróságnak azt is pontosítania kell, hogy több joghatósági ok is alkalmazható‑e az ezen okok fennállását igazoló cél, azaz a jogvitával fennálló szoros kapcsolat előnyben részesítése érdekében.

51.

Noha a Tibor‑Trans ítéletet az alapeljárással szinte azonos ténybeli összefüggésben hozták, ez az ítélet több szempontból is részletes elemzést igényel.

52.

Először is, ahogy az alapügyben is, a Tibor‑Trans ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bírósághoz olyan keresettel fordultak, amely az ugyanolyan versenyellenes magatartásokkal okozott, a tehergépjárművekre alkalmazott mesterségesen megemelt árak miatt fizetett többletköltségekből eredő kár megtérítésére irányult.

53.

Jóllehet a Tibor‑Trans ítélet alapjául szolgáló ügyben a felperes társaság úgy döntött, hogy a szóban forgó kartellben részt vevő vállalkozások közül csupán egy, mégpedig olyan vállalkozással szemben indít keresetet, amelynél közvetlenül nem végzett beszerzéseket ( 44 ), a jelen ügyben az RH a szóban forgó kartellért felelős más társaságok közül több olyan, Spanyolországon kívül letelepedett társasággal szemben is keresetet nyújtott be, amelyektől nem közvetlenül vásárolta meg az e társaságok által gyártott tehergépjárműveket. Ezenkívül az RH keresetet indított e társaságok spanyol leányvállalatával szemben ( 45 ), amelyhez az a spanyol autókereskedő tartozik, amelynél – amint az az ügy irataiból kiderül – az RH beszerzést végzett. ( 46 )

54.

Másodszor, a Tibor‑Trans ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak a felek közötti közvetlen szerződéses jogviszony hiánya folytán, valamint azon kötelezettség miatt, hogy ne kerüljön kialakításra olyan joghatósági szabály, amely a forum actorist részesíti előnyben, kétségei voltak afelől, hogy analógia útján alkalmazható‑e a CDC Hydrogen Peroxide ítélet, amelyben a Bíróság a felperes társaság székhelye szerinti bíróságot jelölte meg joghatósággal rendelkező bíróságként. ( 47 )

55.

A Bíróság kimondta, hogy „az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az EUMSZ 101. cikk szerinti, különösen a tehergépjárművek árazására és bruttó áremeléseire vonatkozó összehangolt megállapodásokból álló jogsértés által okozott kár megtérítése iránti kereset keretében a »káresemény bekövetkezése helyének« az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben a jogsértéssel érintett piac helye tekintendő, vagyis ahol a torzított piaci árakat alkalmazták, és ahol a károsult állítása szerint a kár bekövetkezett, még akkor is, ha a kereset a szóban forgó kartell olyan résztvevője ellen irányul, akivel a károsult nem létesített szerződéses jogviszonyt” ( 48 ).

56.

A kár meghatározását illetően a Bíróság megjegyezte, hogy „az alapügyben hivatkozott kár lényegében a mesterségesen megemelt árak okán kifizetett többletköltségekből ered, éppen ezért az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés közvetlen következménye, tehát közvetlen kárnak minősül, amely főszabály szerint megalapozhatja a kár bekövetkezésének helye szerinti tagállam joghatóságát” ( 49 ).

57.

A közvetlenül elszenvedett kár helyét illetően a Bíróság úgy határozott, hogy „amennyiben a versenyellenes magatartással érintett piac abban a tagállamban található, amelynek területén a hivatkozott kár állítólag bekövetkezett, akkor úgy kell tekinteni, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alkalmazásában a kár bekövetkezésének helye ebben a tagállamban található ( 50 )”.

58.

E határozat alátámasztására a Bíróság a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet 40. pontjára hivatkozott. Következésképpen megjegyzem egyrészt, hogy egy hasonló jellegű és ugyanolyan feltételek mellett szankcionált árkartell ügyében, mint amely a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben a kártérítési kereset alapjául szolgált, ( 51 ) a Bíróság kiterjesztette azt a megoldást, amelyet egy nemzeti versenytanács által megállapított erőfölénnyel való visszaélésről és egy állítólagos versenyellenes megállapodásról szóló ügyben fogadtak el. ( 52 ) Másrészt e megoldás két elem, nevezetesen az érintett piac és az állítólagos kár bekövetkezése helyének egybeesésén alapul. ( 53 )

59.

Általánosabban, a Tibor‑Trans ítéletben a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítéletre való számos egyéb hivatkozás a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatának alakulását tükrözi, amely a közvetlenül elszenvedett kár helyére vonatkozó kapcsolótényezők harmonizálását célozza, függetlenül attól, hogy a vásárlás során felmerülő többletköltségekről ( 54 ) vagy forgalomkiesésről ( 55 ) van‑e szó, és nem tesz különbséget aszerint, hogy a versenyellenes magatartásokat valamely hatóság előzetes határozatában megállapította‑e, vagy sem. ( 56 )

60.

A bíróság előtti kártérítési követelés alapját képező versenyellenes magatartásokkal érintett piacra való hivatkozással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot a közelmúltban megerősítette a Wikingerhof ítélet, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében vett jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek alá tartozik a felperest és az alperest összekötő szerződéses jogviszony keretében tanúsított meghatározott magatartás abbahagyására kötelezés iránti olyan kereset, amely azon az állításon alapul, hogy az alperes, a versenyjogot megsértve, visszaélt az erőfölényével ( 57 ).

61.

A Bíróság megállapította, hogy az alapügy körülményei között „az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság – azaz […] az állítólagos versenyellenes magatartással érintett piac bírósága – ugyanis a legalkalmasabb arra, hogy ezen állítás megalapozottságáról mint fő kérdésről döntsön, különösen az e tekintetben releváns bizonyítékok összegyűjtése és értékelése tekintetében” ( 58 ).

62.

Megjegyzem egyrészt, hogy a Bíróság a Wikingerhof ítéletben különös jelentőséget tulajdonított e pontosításnak a káresemény bekövetkeztének vagy bekövetkeztének veszélyét illetően, mivel a Bíróságnak az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának a felperes követeléseinek minősítése függvényében történő alkalmazhatóságára, ( 59 ) nem pedig az e cikken alapuló joghatósági feltételek egyikének meghatározására vonatkozóan kell választ adnia ( 60 )

63.

Másrészt számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság joghatóságra vonatkozó határozatának analógia útján történő igazolása érdekében a Wikingerhof ítélet 37. pontjában a Tibor‑Trans ítéletre és a Verein für Konsumenteninformation ítéletre történő utalásokból kell kiindulni.

64.

A Tibor‑Trans ítélet 34. pontjában, amelyre a Wikingerhof ítélet utal, ( 61 ) amelyet ez előbbi ítélet 33. és 35. pontjával összefüggésben kell értelmezni, a Bíróság megállapította, hogy azon érintett piac szerinti hely kiválasztására, ahol a károsult állítólagosan kárt szenvedett, amiatt került sor, mivel a versenyt korlátozó aktushoz kapcsolódó kártérítési keresetek elbírálásához legmegfelelőbb helyzetben lévő bíróságokat kell megkeresni, biztosítani kell az ilyen szabály kiszámíthatóságát az érintett gazdasági szereplő számára, és eleget kell tenni az ilyen kártérítési keresetekre alkalmazandó törvénnyel való összhang követelményeinek. ( 62 )

65.

A Verein für Konsumenteninformation ítélet 38. pontjában, amelyre a Wikingerhof szintén hivatkozik, ( 63 ) a Bíróság azt az értelmezést, amely alapján a kár bekövetkezésének helyeként azt a helyet fogadta el, ahol a szóban forgó járművet megszerezték, ( 64 ) azzal indokolta, hogy ez az értelmezés „megfelel az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdésében írt, közeli és megfelelő igazságszolgáltatásra vonatkozó célkitűzéseknek is, mivel a keletkezett kár összegének meghatározásához a nemzeti bíróságnak esetleg értékelnie kell azon tagállam piaci feltételeit, amelynek területén e járművet megvették. Márpedig az ezen értékelés elvégzéséhez szükséges bizonyítékokhoz e tagállam bíróságai férhetnek hozzá a legegyszerűbben” ( 65 ).

66.

E három ítéletben a kapcsolótényező igazolásának a Bíróság által elfogadott kialakulása véleményem szerint azt mutatja, hogy a Bíróság konkrétan figyelembe veszi a versenyjogi jogviták sajátos vetületét. A gazdasági piacot érintő jogellenes magatartások esetén ugyanis az e piac feltételeinek és az ilyen magatartások következményeinek értékeléséhez szükséges bizonyítékokhoz való könnyebb hozzáférés hozzájárul a hatékony pervezetéshez. ( 66 ) Meghatározó tényezőről van tehát szó annak eldöntése szempontjából, hogy melyik bíróság a legalkalmasabb arra, hogy biztosítsa az egészséges versenyre vonatkozó szabályok tiszteletben tartását, amely az egészséges verseny bármilyen sérelmének szankciója és a károsult védelemhez való joga hatékonyságának biztosítása révén történik.

67.

Így a Bíróságnak a bizonyítással kapcsolatos ilyen gyakorlati megfontolások alapján többször megerősített ítélkezési gyakorlatát olyan összefüggésbe kell helyezni, amelynek jelentőségét a közelmúltban is hangsúlyozták. ( 67 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata ugyanis továbbra is hozzájárul a versenyjog, közelebbről pedig az EUMSZ 101. cikk alkalmazása magánjogi szakaszának ( 68 ) érvényesítéséhez, mivel elősegíti a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési keresetek fejlődését és konszolidálását. ( 69 ) E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság e jog védelmével ezeket a bíróságokat bízta meg, ami megerősíti az uniós versenyjogi szabályok hatékonyságát. ( 70 ) Ezenkívül a Bíróság pontosította, hogy az uniós versenyszabályok megsértése miatt indított kártérítési keresetek tehát szerves részét képezik az e szabályok végrehajtására irányuló azon rendszernek, amely arra irányul, hogy elmarasztalja a vállalkozásokat a versenyellenes magatartásaikért, és visszatartsa azokat az ilyen magatartások tanúsításától ( 71 ).

68.

Végül a tagállamok versenyhatóságainak és a nemzeti bíróságoknak további cselekményeit a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet ( 72 ) hagyta jóvá. Ráadásul a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetek szabályozása céljából a 2014/104 irányelv új eljárásjogi és anyagi jogi szabályokat határozott meg, amelyeket legkésőbb 2016. december 27‑ig valamennyi tagállamban át kellett ültetni. ( 73 )

69.

Ugyanakkor, noha e szabályoknak az a céljuk, hogy – többek között olyan bizonyítási szabályok előírásával, amelyek a versenyjogi károk megtérítésére irányuló peres eljárásokban a felelősség érvényesítésének körülményeiből adódó jelentős nehézségek leküzdésére irányulnak – lehetővé tegyék a sérelmet szenvedett vállalkozások számára, hogy teljes körű kártérítést kapjanak, azonban nem írnak elő különös illetékességi rendelkezéseket.

70.

Következésképpen, bár főszabály szerint a Bíróság által a Tibor‑Trans ítéletben a kár bekövetkezésének helyeként a jogsértés által érintett piacnak, vagyis annak a piacnak a meghatározása, ahol a torzított piaci árakat alkalmazták, és ahol a károsult állítása szerint a kár bekövetkezett, ( 74 ) megfelel azoknak a körülményeknek, amelyeket a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása ( 75 ) érdekében idéztem fel, úgy vélem, hogy e hely azonosítása nem elég pontos ahhoz, hogy kijelölje az érintett tagállam illetékes bíróságát ( 76 ). Márpedig álláspontom szerint a Bíróság más ítéleteire tekintettel ez jogbizonytalanság forrása lehet, amikor a joghatósággal kapcsolatos, az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában előírt azon választási lehetőséggel élnek, amely a felperest illeti meg ( 77 ).

71.

Ennélfogva célszerűnek látom a Bíróság által a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire adott válasz – amelynek az alapügy körülményei miatt összhangban kell állnia a Tibor‑Trans ítélettel – ezzel összefüggésben történő kiegészítését annak érdekében, hogy a nemzeti bíróságok olyan választ kapjanak, amely túllép azon ügy szigorú keretein, amelyben indokolt volt az előzetes döntéshozatal iránti kérelmem előterjesztése. Figyelembe kell venni a szóban forgó kartell nagysága miatt indítható eljárások számát is.

72.

A Bíróság a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítéletben, amely a Tibor‑Trans ítélet alapját képezi, megállapította, hogy „a versenyellenes magatartásokkal okozott kár megtérítése iránti kereset keretében az a »hely[…], ahol a káresemény bekövetkezett«, az alapeljárásban szóban forgó helyzetben többek között a forgalomkiesésben megnyilvánuló elmaradt haszon keletkezésének helyére, vagyis az említett magatartásokkal érintett azon piac helyére vonatkozik, amelyen belül a károsultat állítása szerint e veszteségek érték” ( 78 ).

73.

Az állítólagos kár helyének pontos meghatározása könnyedén levezethető ebből az értelmezésből. A jogvita ugyanis egy olyan piacon működő gazdasági szereplő versenyellenes magatartásából eredt, amelyen e gazdasági szereplők sértettje – egy légitársaság – tevékenységeinek túlnyomó részét, vagyis a Vilniusból (Litvánia), az e társaság székhelye szerinti tagállam fővárosából induló és oda érkező járatok üzemeltetését gyakorolja. A Bíróság megállapította, hogy „jelentős mértékben érintett piacról” van szó. ( 79 )

74.

Ezenkívül a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet 40. pontjában a Bíróság rámutatott arra, hogy ez a megoldás két elemnek, nevezetesen a versenytorzító magatartások által érintett piac helyének és az e magatartások által okozott állítólagos kár bekövetkezése helyének egybeesésén alapul. Ebben az értelemben teljesül a joghatóságnak egyetlen tagállam területén elszenvedett kárra való korlátozása, valamint a közérdek és a vállalkozás érdekeinek, illetve általánosabban a magánérdekek sérelme közötti kapcsolat fennállása.

75.

Ugyanakkor, mivel az a piac volt az érintett piac, amelyen a károsult a légi utak értékesítésére irányuló tevékenységének számottevő részét gyakorolta, és haszna maradt el, ( 80 ) az egybeesés ezen feltétele szükségképpen teljesült. ( 81 ) Ennek konkrétan azzal a következménnyel kellett járnia, hogy az állítólagos kár jellege következtében illetékes bíróságként a versenyellenes magatartást ( 82 ) elszenvedő vállalkozás székhelye szerinti bíróságot jelölték ki.

76.

A Tibor‑Trans ítéletben a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítéletben kifejtettekhez hasonló érvelést fogadtak el. A Bíróság megállapíthatta a jogsértés által érintett piac és azon piac közötti kapcsolat fennállását, amelyen a károsult az állítása szerint többletköltséget szenvedett el, mivel az alapügyhöz hasonlóan a tehergépjárművek árára vonatkozó kartell által érintett piac annak a tagállamnak a piaca, amelyben a kartell miatt károsult vállalkozás gépjárműveket vásárolt egy olyan márkakereskedőn keresztül, amely ugyanabban a tagállamban telepedett le, ahol e vállalkozás a szállítási tevékenységét végzi. ( 83 )

77.

Így a Tibor‑Trans ítéletben a Bíróság a kár bekövetkezésének helyeként azt a helyet jelölte meg, „ahol a torzított piaci árakat alkalmazták, és ahol a károsult állítása szerint a kár bekövetkezett” ( 84 ), nem pedig azt a helyet, ahol a többletköltséget megfizették, ( 85 ) amely a flyLAL‑Lithuanian Airlinest ítélet ( 86 ) 43 pontjának közvetlen átvételéből következhetett volna, annak pontosítása nélkül azonban, hogy a kár bekövetkezésének helyéről van szó. ( 87 )

78.

Márpedig meg kell állapítani egyrészt, hogy az így kijelölt tagállam illetékes bírósága nem azonosítható egyértelműen, ellentétben azzal, amit a Bíróság a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben, a Bizottság által szankcionált hasonló jogsértés esetén megállapított, amikor kapcsolótényezőként a károsult székhelyét fogadta el.

79.

Másrészt, annak érdekében, hogy túl lehessen lépni a Bíróság elé terjesztett ténybeli háttéren, figyelembe kell venni azon körülmények sokféleségét, amelyek között árkartell esetén a kár bekövetkezhet, ami jelentős különbséget jelent a gazdasági tevékenység gyakorlása veszélyeztetésének eseteihez képest. Különösen a gépjárműértékesítés és a szállítás ágazatában ugyanis a többletköltségeket okozó versenyellenes magatartások által érintett piac helye nem feltétlenül egyezik meg a szóban forgó termékek megvásárlásának vagy a végső vevő tevékenységei gyakorlásának helyével, ami eltér a közvetlen vevő helyzetétől.

80.

Ezen okoknál fogva, és tekintettel arra az elvre, amely szerint az „[az a hely], ahol a káresemény bekövetkezett” fogalmat szigorúan kell értelmezni, ( 88 ) ki kell fejteni azon bíróság azonosításának kritériumait, amelyhez a felperes fordulhat.

81.

E célból a Volvo társaságokhoz, a spanyol kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Verein für Konsumenteninformation ítélettel vonjon párhuzamot, azzal az indokkal, hogy ezt az ítéletet olyan ügyben hozták, amelynek több közös pontja van az alapüggyel, valamint azzal az üggyel, amely a Tibor‑Trans ítélet alapjául szolgált, és amelynek a Verein für Konsumenteninformation ítélet a folyományába illeszkedik. ( 89 ) A szóban forgó kereset tárgya ugyanis annak a kárnak a megtérítése volt, amelyet a járműveknek a gyártójuk jogellenes magatartása miatt ( 90 ) harmadik személytől a tényleges értéknél magasabb áron történő megvásárlásával okoztak. ( 91 )

82.

A Bíróság úgy határozott, hogy a végső vevőt érő kár, amely nem közvetett, és nem is tisztán vagyoni kár, a szóban forgó járműnek harmadik személytől történő megszerzésekor következik be ( 92 ). E kritérium az egyetlen releváns kapcsolótényező a fizikai javakkal fennálló kapcsolat fennállása miatt, ami igazolja, hogy nem kell további sajátos körülményeket keresni, mint azokban az ügyekben, amelyekben pénzügyi befektetések okoztak vagyoncsökkenést az érintetteknek. ( 93 )

83.

Így először is egyértelműnek tűnik, hogy egy dolog értékvesztéséből eredő anyagi kár esetén, ( 94 ) amely tehát nem tisztán vagyoni kár, a kár bekövetkezésének helye e termék megszerzésének helye ( 95 ).

84.

Ezenkívül az anyagi kár abból a körülményből ered, hogy a szóban forgó jármű gyártója által tanúsított jogellenes magatartás ismertté válásával az e jármű megszerzéséért fizetett vételárnak egy csökkent értékű jármű az ellenszolgáltatása. ( 96 )

85.

Másodszor, az alapügy körülményei igazolják a „megszerzés” kifejezés jelentésének vizsgálatát, mivel az RH olyan lízingszerződéseket kötött, amelyek keretében tehergépjárművek tulajdonosává vált.

86.

Az a tény, hogy a kártérítési kereset a versenyjogon alapul, véleményem szerint igazolja a „megszerzés” fogalmának gazdasági megközelítését, ( 97 ) mivel e megközelítés a lízingszerződés tárgyát képező vagyontárgy mérlegének eszközoldalán történő elszámolásában nyilvánul meg.

87.

Ebben az értelemben egyetértek azzal a Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnok által kifejtett véleménnyel, amely szerint „[a] helyes kiindulópontot […] az a cselekmény jelenti, amely alapján a dolog az érintett személy vagyonának részévé vált, és előidézte a hátrányt. A kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol az ilyen ügyletet megkötötték” ( 98 ).

88.

Az ügylet helyét ily módon tágan, olyan helyként lehet értelmezni, mint ahol a termékre és az árra vonatkozó megállapodásra sor került, ( 99 ) nem pedig az ár kifizetésének ( 100 ) vagy a vagyontárgy rendelkezésre bocsátásának helyeként, amire más helyeken, e megállapodás későbbi szakaszában kerülhet sor. ( 101 )

89.

Úgy tűnik számomra, hogy teljesül az a követelmény, amely szerint az alperes tekintetében kiszámíthatóságnak kell fennállnia, ( 102 ) mivel az alperes nézőpontjából a termék – a jelen esetben a gépjármű‑márkakereskedők vagy a járművek értékesítéséért felelős bármely más közvetítő általi – forgalomba hozatalának helyét veszik alapul, függetlenül a tulajdonjog jogi értelemben vett átruházásától.

90.

Ugyancsak teljesül a megfelelő igazságszolgáltatás követelménye az ahhoz fűződő nyomós érdek miatt, hogy a bíróság hatáskörrel rendelkezzen az ügyletért felelős közvetítő ugyanazon alapon fennálló esetleges kérelmeinek, illetve azon kérdés vizsgálatára is, hogy ez utóbbi esetlegesen áthárítja‑e a többletköltségeket az értékesítési láncban következő vevőre, amely visszatérő védekezési jogalapnak minősül. ( 103 )

91.

Úgy tűnik számomra, hogy az 1215/2012 rendelet célkitűzései, amelyeket a Bíróság a legutóbbi ítéletekben meghatározott a szóban forgó jogvitákban érvényesülő azon bizonyítási követelmények tekintetében, amelyeknek a legjobb feltételek mellett kell teljesülniük, ( 104 ) szintén megvalósíthatók azáltal, hogy a kár bekövetkezésének helyeként az ügylet helyét jelölik ki, amennyiben tulajdonátruházás hiánya esetén nem állnak fenn egyéb különleges körülmények.

92.

Azon jogvitáktól eltérően ugyanis, amelyekben az állítólagos tisztán vagyoni kár igazolja, hogy több konkrét elem pótolja a fizikai javakkal való kapcsolat hiányát, az ügylet helyéhez való kapcsolódás főszabály szerint elegendő az alperes felelősségét megalapozó elemek értékelésére objektíven legalkalmasabb bíróság kijelöléséhez. ( 105 )

93.

Következésképpen a mesterségesen megemelt vételárú tehergépjárművek megszerzésének helye szerinti bíróság illetékes bíróságként történő azonosítása megfelel a jogvitára vonatkozó bizonyítási követelményeknek, mivel a károsult azt állítja, hogy az érintett piacon, azaz a tevékenysége szerinti helyen a tehergépjárművek többletköltségéhez kapcsolódóan a Verein für Konsumenteninformation ítéletben szereplőkkel azonos okok miatt szenvedett kárt. ( 106 ) A jelen ügyben ez a helyzet áll fenn az RH esetében.

94.

Ennélfogva elemzésemnek a versenyellenes magatartások által érintett piacon belül illetékes bíróság kijelölésére vonatkozó első része végén azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy az árkartell károsultja által fizetett többletköltségekből eredő károk megtérítése iránti kereset elbírálására illetékes bíróság főszabály szerint a szóban forgó áruk megszerzésének helye szerinti bíróság.

95.

Ugyanakkor, amint azt már felvázoltam, ( 107 ) álláspontom szerint meg kell különböztetni azt a helyzetet, amelyben az állítólagos kár bekövetkezésének helye nem egyezik meg az ártorzító gyakorlat károsultja tevékenységének helyével, ( 108 ) mint például a járművek több tagállamban, vagy ugyanazon tagállamon belül több beszerzési ponton, illetve az érintett piacon kívül letelepedett eladótól történő vásárlása esetén. ( 109 )

96.

Jóllehet az érintett piac(ok)on belül az egyes ügyletek helyén e piac(ok) elemzésének feltételei egymással azonosak, ez eltérően alakul a felperes, vagyis a kár közvetlen károsultja által elszenvedett kár értékelését illetően ( 110 ). Elméletileg nehezebb lenne az elemzés, ha nem az a bíróság lenne az illetékes bíróság, amelynek illetékességi területén a károsult személy gazdasági tevékenységét végzi. Márpedig, amint arra a Bíróság már rámutatott, a kötelező erővel megállapított jogellenes kartell esetében ez az értékelés képezi azon bíróság feladatainak lényegét, amely az ebből eredő kár megtérítése iránti kérelmet elbírálja. ( 111 )

97.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy alaposan meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy továbbra is érdemes‑e a Bíróság által különleges körülmények vonatkozásában elfogadott, ( 112 ) a károsult vállalkozás székhelye szerinti kapcsolóelvet alkalmazni.

98.

Véleményem szerint bizonyos körülmények az 1215/2012 rendeletben ( 113 ) rögzített közelségi célkitűzésre tekintettel igazolják, hogy a versenyellenes magatartások károsultjának székhelyére vonatkozó kapcsolótényező továbbra is releváns legyen annak érdekében, hogy biztosítani lehessen ezen, természetük ( 114 ) és tárgyuk következtében összetett kártérítési keresetek kezelésének hatékonyságát földrajzilag rendkívül elszórt jogsértések esetén. ( 115 )

99.

Nem látom ugyanis, hogy a gyakorlatban hogyan lenne összhangban a Bíróság ítélkezési gyakorlatában ( 116 ) immár konkrétan megjelenő közelségi célkitűzéssel egy olyan kapcsolótényező választása, amely arra kötelezné a különböző tagállamokban több teherautót megszerző vállalkozást, hogy ahhoz a bírósághoz forduljon, amelynek illetékességi területén az egyes szerzési helyek találhatók, ahol ráadásul a károsult vállalkozás nem is végez tevékenységet. ( 117 ) Ezenkívül az összefüggésre vonatkozóan az 1215/2012 rendelet 30. cikkben előírt szabályok a (2) bekezdésben meghatározott feltétel miatt nem nyújtanak kielégítő megoldást, mivel úgy kell tekinteni, hogy a bíróság kizárólag a saját illetékességi területén bekövetkezett kárról dönthet. ( 118 )

100.

E körülmények között ismét figyelmet érdemel a Bíróságnak a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben hozott határozata. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát olyan kérelmek képezték, amelyek az összes olyan kár megtérítésére irányultak, amelyeket a hidrogén‑peroxid több tagállamban, különböző időpontokban és helyeken ( 119 ) alkalmazott árára vonatkozó, a Bizottság által megállapított ( 120 ) kartell okozott olyan vállalkozásoknak, amelyek a cellulóz‑ és papírfeldolgozó ágazatban működtek, és amelyek 1994 és 2006 között jelentős mennyiségű hidrogén‑peroxidot vásároltak az Unió vagy az EGT különböző tagállamaiban. Ezenkívül e vállalkozások közül némelyek számára a hidrogén‑peroxidot több tagállamban található üzemekbe szállították. ( 121 )

101.

E körülmények között, amelyeket a szóban forgó kartell által érintett különböző piacokon történő vásárlási helyek sokfélesége jellemez, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes vállalkozás székhelye szerinti bíróság – az említett vállalkozásnak a szóban forgó kartell tárgyát képező termékek beszerzése céljából általa fizetett többletköltségek miatt okozott összkár alapján – joghatósággal rendelkezik az e kartell akár valamelyik résztvevőjével, akár több résztvevőjével szemben benyújtott kereset elbírálására. ( 122 ) Ezen ítélet 52. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az e többletköltségből álló kárt illetően a kár tényleges bekövetkezésének helye – főszabály szerint – e vállalkozás székhelyén található.

102.

Következésképpen, először is, úgy tűnik számomra, hogy a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben elfogadott értelmezés összeegyeztethető a versenytorzító piaci helyzet és az értékesítés többletköltsége vagy forgalomkiesés által okozott kár bekövetkezése közötti egybeeséssel kapcsolatban ezen ítéletet követően hozott ítéletekkel, azaz mind a flyLAL‑Lithuanian Airlines ügyben hozott ítélettel, mind pedig a Tibor‑Trans ítélettel, mivel az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a gépjárműveket egyetlen tagállamban – amelyben a károsult tevékenységét gyakorolja – szerezték meg. ( 123 ) Másként fogalmazva, ha a fizikai közelség követelménye igazolja a forum actoris előnyben részesítését, akkor nem látom, milyen nehézség merülne fel. ( 124 )

103.

Másodszor, ami az 1215/2012 rendelet 63. cikkének (1) bekezdésében meghatározott székhelyet vagy az üzleti tevékenység fő helyét illeti, e helynek szoros kapcsolatban kell állnia a kár helyével. ( 125 ) Pontosabban, az e helyen kifejtett tevékenységnek – a jogvitával összefüggésben – azon ügylet eredetének kell lennie, amelyre a kártérítési igényt alapítják. Úgy vélem továbbá, hogy az a hely meghatározó, ahol a vállalkozás tevékenységét kifejtik, vagy az, ahonnan a tevékenység szerveződik.

104.

Harmadszor, a kár bekövetkezése helyének kiterjedése, ami a belső piacon belüli versenyellenes tevékenységeket jellemzi, ( 126 ) valamint az interneten kötött ügyletek gyakorlata ( 127 ) amellett szól, hogy a kár bekövetkezésének helyeként a székhely szerinti helyet kell meghatározni. E tekintetben elképzelhetőnek tűnik számomra, hogy bizonyos összhangra törekedjünk a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatával, amely figyelembe veszi az internettel összefüggésben megvalósított jogsértések terjedelmét ( 128 ). A Bíróság pontosította, hogy a sértett személy e lehetőségét, hogy azon tagállam bíróságai előtt követelje az állítólagos teljes kár megtérítését, amelyben az érdekeinek központja található, a megfelelő igazságszolgáltatáshoz fűződő érdek, nem pedig konkrétan a felperes védelme igazolja ( 129 ).

105.

Negyedszer, nem látom lényegesnek azt a kockázatot, amelyet a versenyszerű magatartásokkal kapcsolatos rosszhiszemű perlések – amelyek feltételezhetően könnyebben indíthatóak a károsult székhelyén (vagy lakóhelyén), és ami részben igazolja az alperes lakóhelyének ( 130 ) előnyben részesítését – sikere jelent. Figyelembe kell ugyanis venni azt a tényt, hogy az esetek többségében a kártérítési kereset a versenyjog megsértésének előzetes megállapításán alapul. ( 131 )

106.

Egyébiránt úgy látom, hogy figyelembe kell venni a jogirodalomban megfogalmazott azon javaslatokat, amelyek a felperes székhelye szerinti bírósághoz fordulás lehetősége mellett szólnak, mivel azok a következőkön alapulnak: az érintett piacok sokféleségének megállapítása; ( 132 ) annak veszélye, hogy a valamely nemzetközi kartell által érintett olyan tagállam bírósága előtt indítanak eljárást, amelyben a peres felek egyike sem telepedett le; ( 133 ) vagy akár azon célkitűzés perspektívába helyezése, hogy jogszabályi kollízió, illetve hatásköri összeütközés esetén azonos kapcsolóelv, vagyis az érintett piacon alapuló kapcsolóelv kerüljön kialakításra. ( 134 )

107.

Általánosabb jelleggel azt a javaslatot is rendkívül érdekesnek tartom, amely szerint a bíróságok illetékessége meghatározásának vezérfonalaként a jogellenes cselekmények kielégítő jóvátételét vagy az alapvető jogelvek megsértését kell meghatározni. ( 135 ) Ez ugyanis azt az elgondolást tükrözi, hogy a jogok tényleges gyakorlásának e különleges területeken történő megerősítése hozzájárul a megelőzésre irányuló általános politikák végrehajtásához.

108.

Úgy vélem, hogy e megfontolások összességéből az következik, hogy a kár helyének a bírósági illetékesség meghatározása érdekében történő azonosítására vonatkozó két kritérium a versenyellenes magatartások miatti kártérítési keresetek vonatkozásában párhuzamosan fennállhat a közelség teljesítendő célkitűzésére, pontosabban a bizonyítékokhoz való hozzáférés megkönnyítésére irányuló cél miatt. E megoldás lehetővé teszi a 2014/104 irányelv célkitűzéseivel való összhang biztosítását, amely irányelv számos bizonyítási rendelkezést tartalmaz a vállalkozások, valamint a szóban forgó piac számviteli és pénzügyi adatainak összegyűjtésével kapcsolatos nehézségek miatt, ( 136 ) és hozzájárul azon jogviták hatékonyabb rendezéséhez, amelyek bonyolultsága kitűnik a Bizottság által a nemzeti bíróságok számára nyújtott gyakorlati támogatásokként kidolgozott dokumentumokból. ( 137 )

109.

E körülmények között az illetékességei szabályok ilyen értelmezése álláspontom szerint hozzájárul az uniós versenyjog hatékony bírói védelmének biztosításához. ( 138 )

110.

Az állítólagos kár bekövetkezése helyének meghatározására és a kár helye szerinti tagállam területén illetékes bíróság kijelölésére vonatkozó átfogó elemzésem végén azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az EUMSZ 101. cikk szerinti jogsértéssel – amely többek között a termékek árazására és az áremelésekre vonatkozó összehangolt megállapodásokból áll – okozott kár megtérítése iránti kereset keretében a kár bekövetkezésének helye az e jogsértéssel érintett piac tagállamában van, ahol a többletköltséget viselik. A területileg illetékes bíróság főszabály szerint az a bíróság, amelynek illetékességi területén az ugyanezen tagállamban tevékenységet gyakorló vállalkozás megszerzi a termékeket, amit gazdasági szempontok alapján kell meghatározni. Amennyiben a kár bekövetkezésének helye és a károsult tevékenységének helye nem esik egybe, a keresetet azon bíróság előtt lehet benyújtani, amelynek illetékességi területén a károsult fél letelepedett.

111.

Most kifejtem azokat az okokat, amelyek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy pontosítsa, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja alapján kijelölt bíróság adott ügyben történő azonosítását a bíróságok szervezésére vonatkozó azon belső szabályok szabályozzák, amelyeket a tagállamok e bíróságok esetleges szakosodása érdekében meghatározhatnak.

112.

A Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben a francia kormány és a Bizottság lényegében azt hangsúlyozza, hogy bár az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja meghatározza a határokon átnyúló, jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos jogviták elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságok joghatóságát és illetékességét, azonban kizárólag a tagállamok feladata, hogy bírósági szervezetrendszerük keretében meghatározzák az illetékes bíróságok, különösen pedig a versenyjogi rendelkezések megsértése miatt indított kártérítési keresetekre szakosodott bíróságok illetékességi területét. A Bíróság erre vonatkozó írásbeli kérdésére adott válaszában a spanyol kormány támogatja ezt az elemzést.

113.

Az 1215/2012 rendelet által létrehozott rendszer és a versenyellenes magatartások által okozott károk megtérítése iránti keresetek sajátossága miatt én is egyetértek ezzel a véleménnyel. ( 139 )

114.

Bizonyos szempontok vonatkozásában úgy látom, hogy analógia útján át lehet venni a Bíróság által a Sanders és Huber ítéletben, ( 140 ) valamint kisebb mértékben a 2015. január 9‑i RG ítéletben ( 141 ) elfogadott érvelést.

115.

A Sanders és Huber ítéletben olyan kérdéseket intéztek a Bírósághoz, amelyek határokon átnyúló tartási kötelezettségekkel kapcsolatos illetékességeknek a fellebbviteli bíróság székhelye szerinti elsőfokú bíróság javára történő koncentrációjára vonatkoztak. ( 142 )

116.

A Bíróság így a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendelet ( 143 ) 3. cikkének b) pontját értelmezte, amelynek értelmében a tartási kötelezettségekre vonatkozó határokon átnyúló jogviták elbírálására a „jogosult szokásos tartózkodási helye” szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.

117.

A 44/2001 rendelet joghatósági szabályaira vonatkozó egyik rendelkezésről van szó, amely a Brüsszeli Egyezmény folyományába illeszkedik. ( 144 ) A Bíróság kimondta, hogy „[ezen], a joghatóságot és az illetékességet egyaránt meghatározó rendelkezés célja egységesíteni az joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályokat (lásd ebben az értelemben: Color Drack ítélet, C‑386/05, EU:C:2007:262, 30. pont)” ( 145 ).

118.

A Sanders és Huber ítéletben a Bíróság megállapította, hogy jóllehet a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályokat közös kapcsolóelvek meghatározása útján harmonizálták, az illetékes bíróságnak az adott ügyben történő azonosítása továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik azzal a feltétellel, hogy e nemzeti jog ne vonja kétségbe a 4/2009 rendelet célkitűzéseit, vagy ne fossza meg az utóbbit a hatékony érvényesülésétől ( 146 ).

119.

A Bíróság pontosította, hogy a közeli és megfelelő igazságszolgáltatásra vonatkozó célkitűzések végrehajtása nem vonja azt magával, hogy a tagállamoknak mindenhol illetékes bíróságokat kell létesíteniük, ( 147 ) és hogy fontos, hogy az a bíróság legyen illetékes, amelyik különösen szoros kapcsolatot biztosít azzal a hellyel, ahol a tartásra jogosultnak a 4/2009. rendelet 3. cikkének b) pontjában említett szokásos tartózkodási helye van ( 148 ).

120.

E tekintetben a Bíróság pozitívan értékelte az illetékességek koncentrációját, mivel a tartási kötelezettségek esetén egy ilyen szervezési döntés hozzájárulhat valamely különleges szakmai tapasztalat fejlődéséhez, amely megfelel a 4/2009 rendelet bizonyos célkitűzéseinek és a megfelelő igazságszolgáltatás megszervezésének. ( 149 )

121.

Következésképpen ugyanezen okokból véleményem szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját illetően elegendő azt kimondani, hogy az eljáró bíróságnak e rendelkezés jogcímén azon releváns kapcsolótényező szerint kell megállapítania a joghatóságát, amely az illetékességi területén, ( 150 ) vagyis a nemzeti terület azon részén található, amelynek területén e bíróság a hatásköreit gyakorolja. ( 151 ) Arról is szó van, hogy valamely földrajzi kritériumból ne hozzanak létre olyan, szigorúan vett kapcsolóelvet, amely a megfelelő igazságszolgáltatás rovására részesíti előnyben a közelséget. ( 152 )

122.

Ugyanakkor a Sanders és Huber ítéletben a Bíróság megállapította, hogy az illetékességek koncentrációja esetén az érintett tagállamban fennálló helyzetet konkrétan meg kell vizsgálni annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti szabályozás ne fossza meg hatékony érvényesülésétől a jogvitára alkalmazandó rendeletet. ( 153 )

123.

Ezt a fenntartást az illetékes nemzeti bíróság meghatározására – ami a tagállamok választásának tárgyát képezi – vonatkozó rendelkezések vizsgálata során megismételte a 2015. január 9‑i RG ítélet ( 154 ) is, amely egy olyan ügyről szól, amelyben egy gyermek visszavitelét vagy felügyeletét érintő kérdések vizsgálatára vonatkozó hatáskört egy szakosított bíróság számára biztosítják, holott az ezen gyermekre vonatkozó szülői felelősség kérdésében már folyamatban van egy érdemi eljárás valamelyik bíróság előtt. ( 155 ) Érdemes megjegyezni, hogy ebben az esetben a Bíróság elfogadta az eljárások gyorsaságára vonatkozó, a 2201/2003 rendeletből eredő célkitűzést. ( 156 )

124.

Márpedig a versenyjog megsértése terén nagyon eltérő az a jogszabályi keret, amelyben az illetékességek koncentrációját valamely tagállamban létrehozzák ( 157 ). Véleményem szerint rá kell mutatni arra, hogy a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó ügyekben nincsenek olyan korlátozások, mint amelyek többek között a 4/2009 rendelet ( 158 ) sajátos tárgyából erednek, és meg kell említeni a Sanders és Huber ítélet alapjául szolgáló ügyet illetően a szóban forgó nemzeti szabályozásnak az e rendelet célkitűzéseire tekintettel fennálló sajátosságait. ( 159 )

125.

Ebben az értelemben osztom a más főtanácsnokok által korábban kifejtett azon véleményt, amely szerint a tagállamok önállóan koncentrálhatják az illetékességeket a hatáskörök megosztásával összefüggően, vagy attól függetlenül, amely önállóságnak az képezi korlátját, hogy ne sérüljön az 1215/2012 rendelet hatékony érvényesülése és az egyenértékűség elve ( 160 ).

126.

Ezenkívül, mivel a szóban forgó keresetek tárgya jelentős szerepet játszik a Bíróság elemzésében, ( 161 ) ki kell emelni azokat a tényezőket, amelyek különösen a versenyellenes magatartások orvoslására vonatkozó peres eljárásokat jellemzik.

127.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a versenyjog területén nincs szabályozás a keresetek megindításának eljárási feltételeire vonatkozóan, ez pedig igazolja annak megállapítását, hogy a bírósági szervezetrendszerük keretén belül a tagállamok határozzák meg – az egyenértékűség ( 162 ) és a tényleges érvényesülés elvének ( 163 ) tiszteletben tartása mellett –, hogy a jogvita tárgyánál fogva melyik bíróság rendelkezik hatáskörrel, és mi az illetékességi területe.

128.

Másodszor, a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy figyelembe kell venni a 2014/104 irányelv hatálybalépését és átültetését, ( 164 ) valamint a versenyjogi rendelkezések megsértése miatt indított kártérítési keresetekre alkalmazandó szabályok technikai összetettségét. ( 165 )

129.

Ezen okokból a kérdést előterjesztő bíróság részére történő válaszadáshoz elengedhetetlennek látom, hogy a Bíróság a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben fennálló joghatóságra vonatkozó 2013. május 16‑i Melzer ítélet, ( 166 ) vagy a CDC Hydrogen Peroxide ítélet megfogalmazására támaszkodjon, amelyekben a „bíróság, amelynek illetékességi területén […]” kifejezés szerepel.

130.

A bíróságok illetékességeinek koncentrálására vonatkozó fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy értelmezze, hogy jóllehet e rendelkezés meghatározza a határokon átnyúló, jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos jogviták elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságok joghatóságát és illetékességét, a tagállamok jogosultak arra, hogy bírósági szervezetrendszerük keretében – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – bizonyos bíróságokhoz koncentrálják e jogviták elbírálását. Különösen a versenyjog területén a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az általuk megállapított vagy alkalmazott szabályok ne sértsék az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk hatékony alkalmazását.

131.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Juzgado de lo Mercantil no 2 de Madrid (madridi 2. sz. kereskedelmi bíróság, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy: