—

semmisítse meg a Bizottság azon 2019. október 15-i határozatát, amelyben elrendelte a CARDS/2008/166–429. szerződés 1 199 125 eurós összegének 0-ra (nulla) való csökkentését, és az 1 197 055,86 eurós összeget kitevő, az említett szerződés címén teljesített valamennyi kifizetés visszafizetését;

—

rendelje el az e határozat alapján a Bizottság által esetlegesen beszedett valamennyi összegnek az Európai Központi Bank által alkalmazott, 7 százalékponttal növelt kamatlábon számított késedelmi kamatokkal együtt való visszafizetését;

—

rendelje el a felperes által kibocsátott utolsó, 437 649,39 euró összegű számlának az Európai Központi Bank által alkalmazott, 7 százalékponttal növelt kamatlábon számított késedelmi kamatokkal együtt való kifizetését, az e késedelmes kifizetés miatt elszenvedett vagyoni kárnak megfelelő összegű bankgarancia felszabadítását, valamint e kár megtérítését;

—

rendelje el kártérítés címén egy egy eurós szimbolikus összeg kifizetését, annak véglegesítésének fenntartásával;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, hogy e határozatnak nem volt jogalapja, és hogy az sérti a bizalomvédelem elvét. E felperes e tekintetben előadja, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, amely egy végrehajtási határozat a vele szemben állítólagosan fennálló követelés behajtására, mivel nem áll fenn olyan választottbírósági kikötés, amely az uniós bíróságoknak hatáskört biztosítana a köztük fennálló, szerződésekkel kapcsolatos jogviták eldöntésére.

2.

A második, az állítólagos követelés elévülésére, és mindenesetre az észszerű határidő megsértésére, valamint az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1.o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; helyesbítés: HL 2007. L 99., 18. o.; a továbbiakban: 2002. évi költségvetési rendelet) 73a. cikke (1) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében foglalt, megfelelő ügyintézéshez való jognak, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (EJEE) 6. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes szerint elévült az a követelés, amely a Bizottság szerint vele szemben fennáll, mivel a 2002. évi költségvetési rendelet 73a. cikkében említett öt éves határidő lejárt. Egyébiránt hatástalan az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23-i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; helyesbítés: HL 2005. L 345., 35. o.; a továbbiakban: 2002. évi végrehajtási rendelet) 85b. cikkének (4) bekezdése, amely az elévülési idő megszakítására vonatkozik. Mindenesetre, még ha az elévülési idő szabályszerűen szakadt is meg, a vitatott határozat elfogadására fordított idő, és az e határozatot kísérő terhelési értesítés nyilvánvalóan észszerűtlen, és sérti az Alapjogi Charta 41. cikkét és az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését (amely olyan alapvető jogot foglal magában, amely általános jogelvnek is minősül).

3.

A harmadik, a tribunal de première instance de Bruxelles (brüsszeli elsőfokú bíróság, Belgium) 2017. október 5-i ítéletének és azon elvnek a megsértésére alapított jogalap, miszerint a büntetőeljárás felfüggeszti a közigazgatási eljárást. A felperes azzal érvel, hogy a Bizottságot köti a belga büntetőbíróság által hozott, 2017. október 5-i ítélet, amely bíróság kimondta, hogy a felrótt tényeket alátámasztó bizonyítékok hiányában az eljárások elfogadhatatlanok. Mivel a Bizottság, amely egyébként a büntetőbíróság előtt magánfélként vett részt, úgy határozott, hogy a behajtási határozat elfogadása előtt megvárja a belga eljárás eredményét, azt kötik az említett eredmény és a nemzeti bíróság megállapításai, még ha a belga bíróság ítélete nem is emelkedett jogerőre a Bizottsággal szemben.

4.

A negyedik, a megtámadott határozatban elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákra alapított jogalap. A felperes e tekintetben úgy véli, hogy a kifogásolt tényeket nyilvánvalóan nem támasztották alá, nyilvánvalóan nem áll fenn – és még kevésbé súlyos – szabálytalanság. A megtámadott határozat az OLAF két jelentésén alapul. Márpedig az alperes által megfogalmazott kifogásokat nem bizonyították.

5.

Az ötödik, az ajánlattevőknek szóló útmutató és a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes úgy véli, hogy a vele szemben az alperes által felhozott kifogások közül egyik sem vonatkozik arra a tényre, hogy a felperes bizalmas információkat kapott, jogellenes megállapodást kötött a versenytárssal, befolyásolta az értékelő bizottságot vagy az ajánlatkérőt az ajánlatok vizsgálata, tisztázása, értékelése vagy azok összehasonlítása során. Következésképpen sem a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének feltételei, sem az ajánlattevőknek szóló útmutató 13. cikke a) bekezdésének feltételei nem állnak fenn.

6.

A hatodik, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalap, mivel a figyelmen kívül hagyták a felperes meghallgatáshoz való jogát.

7.

A hetedik, a megfelelő ügyintézéshez való jognak, a szerződések jóhiszemű teljesítése elvének és a joggal való visszaélés tilalma elvének a megsértésére alapított jogalap. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottság se nem gondosan, se nem pártatlanul járt el.

8.

A nyolcadik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogásra alapított jogalap, mivel e cikk figyelmen kívül hagyja a jogalap nélküli gazdagodás tilalmának az elvét. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke ugyanis az intézmény számára lehetőséget teremt arra, hogy a szerződés teljesítésének teljes ideje alatt fizetett valamennyi összeget behajtsa, még ha e szerződést a szerződéses fél teljes egészében teljesítette is. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke azt jelenti, hogy az intézmény így valamennyi, a szerződéses fél által nyújtott szolgáltatásban anélkül részesülhet, hogy részére bármiféle kifizetést kellene teljesíteni. A 103. cikket jogellenesnek kell nyilvánítani, mivel engedélyezi az intézménynek, hogy indokolás nélkül, a szerződéses fél hátrányára gyarapítsa vagyonát.

9.

A kilencedik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének és az arányosság elvének a megsértésre alapított másodlagos jogalap. A felperes szerint az intézménynek az értékelését a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével összhangban kell gyakorolnia. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság nem alkalmazhat több szankciót, mivel a 103. cikk tartalmazza a nem halmozható szankciók jegyzékét. Ezenkívül ezen értékelést az arányosság elvének tiszteletben tartásával kell elvégeznie, mivel az intézménynek biztosítania kell, hogy a határozata arányban áll a szóban forgó szabálytalanság súlyosságával. Az arányosság e követelménye a szerződések teljesítése során tanúsítandó jóhiszeműség elvének a kifejeződése. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.