1

A felperes, a Feralpi Holding SpA (korábban Feralpi Siderurgica SpA és Federalpi Siderurgica SRL) egy Olaszországban letelepedett betonvasgyártó.

2

2000 októbere és decembere között az Európai Közösségek Bizottsága az ESZAK‑Szerződés 47. cikknek megfelelően vizsgálatokat folytatott a betonvasat gyártó olasz vállalkozásoknál, köztük a felperesnél és a vállalkozások egy társulásánál, a Federazione Imprese Siderurgiche Italianénél (az olasz acélipari vállalkozások szövetsége, a továbbiakban: Federacciai). A Bizottság e rendelkezés alapján több tájékoztatáskérést is intézett a vállalkozásokhoz.

3

2002. március 26‑án a Bizottság megindította az ESZAK 65. cikk alkalmazására vonatkozó eljárást, és az ESZAK 36. cikk alapján kifogásokat fogalmazott meg (a továbbiakban: kifogásközlés), amelyeket többek között a felperessel közölt. A felperes 2002. május 31‑én válaszolt a kifogásközlésre.

4

A közigazgatási eljárásban részt vevő feleket 2002. június 13‑án hallgatták meg.

5

2002. augusztus 12‑én a Bizottság kiegészítő kifogásokat intézett ugyanezen címzettekhez (a továbbiakban: kiegészítő kifogásközlés) az [EK 81.] és [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 19. cikkének (1) bekezdése alapján. Ebben a Bizottság kifejtette álláspontját az eljárásnak az ESZAK‑Szerződés 2002. július 23‑i lejártát követő folytatására vonatkozóan. A felperes 2002. szeptember 20‑án adott választ a kiegészítő kifogásközlésre.

6

2002. szeptember 30‑án a közigazgatási eljárás feleinek újabb meghallgatására került sor a tagállamok versenyhatóságainak jelenlétében. E meghallgatás a kiegészítő kifogásközlés tárgyára, vagyis az ESZAK‑Szerződés lejártának az eljárás folytatására gyakorolt jogkövetkezményeire vonatkozott.

7

A Bizottság 2002. december 17‑én az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.37956 – betonvas ügy) meghozta a C (2002) 5087 végleges bizottsági határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyet a Federacciainak és nyolc vállalkozásnak, köztük a felperesnek címeztek. Ebben a Bizottság megállapította, hogy ez utóbbiak 1989 decembere és 2000 júliusa között egységes, összetett és folyamatos kartellt folytattak az olasz betonvas rudak és tekercsek (a továbbiakban: betonvas) olasz piacán, amelynek célja vagy hatása az árak rögzítése, valamint a termelés vagy az értékesítés korlátozása vagy ellenőrzése volt, ami ellentétes az ESZAK 65. cikk (1) bekezdésével. A Bizottság emiatt 10,25 millió euró összegű bírságot szabott ki a felperesre.

8

2003. március 4-én a felperes fellebbezést nyújtott be a Törvényszékhez a 2002. évi határozat ellen. A Törvényszék megsemmisítette az említett határozatot a felperesre (2007. október 25‑iFeralpi Siderurgica kontra Bizottság ítélet, T‑77/03, nem tették közzé, EU:T:2007:319) és más címzett vállalkozásokra vonatkozó részében, azzal az indokkal, hogy az alkalmazott jogi alap, vagyis az ESZAK 65. cikk (4) és (5) bekezdése, e határozat elfogadásának időpontjában már nem volt hatályban. Ennélfogva a Bizottság az ESZAK‑Szerződés lejártát követően e rendelkezések alapján nem rendelkezett hatáskörrel az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése megsértésének megállapítására és szankcionálására. A Törvényszék nem vizsgálta meg e határozat egyéb vonatkozásait.

9

A 2002. évi határozat jogerőre emelkedett a Federacciai tekintetében, amely nem indított keresetet a Törvényszék előtt.

10

2008. június 30‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest és a többi érintett vállalkozást azon szándékáról, hogy új határozatot kíván hozni, kiigazítva az alkalmazott jogi alapot. Ezenkívül a Bizottság kifejtette, hogy az említett határozat a kifogásközlésben és a kiegészítő kifogásközlésben bemutatott bizonyítékokon alapul. A Bizottság felhívására a felperes 2008. július 31‑én írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

11

2008. július 24‑i és szeptember 25‑i, majd 2009. március 13‑i, június 30‑i és július 15‑i telefaxában a Bizottság a felperes szerkezetének és forgalmának alakulására vonatkozó információkat kért a felperestől. A felperes ezekre az információkérésekre a 2008. szeptember 4‑i és október 17‑i, majd 2009. április 3‑i, július 6‑i és július 22‑i elektronikus levelében válaszolt.

12

A Bizottság 2009. szeptember 30‑án elfogadta az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárás (COMP/37.956 – betonvas ügy, újbóli elfogadás) C(2009) 7492 végleges bizottsági határozatot, amelynek címzettjei ugyanazon vállalkozások voltak, mint a 2002. évi határozatnak, köztük a felperes. E határozatot az EK‑Szerződés eljárási szabályai és [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) alapján fogadták el. E határozat a kifogásközlésben és a kiegészítő kifogásközlésben említett elemeken alapult, és lényegében megismételte a 2002. évi határozat tartalmát és következtetéseit. Közelebbről a felperessel szemben kiszabott 10,25 millió eurós bírság összege változatlan maradt.

13

2009. december 8‑án a Bizottság módosító határozatot fogadott el, amelynek mellékletébe belefoglalta a 2009. szeptember 30‑i határozatából kimaradt, árváltozásokat bemutató táblázatokat, és nyolc lábjegyzetben kiigazította az említett táblázatokra történő számszerű hivatkozásokat.

14

2010. február 19‑én a felperes keresetet indított a Törvényszék előtt a 2009. szeptember 30‑i módosított bizottsági határozat (a továbbiakban: 2009. évi határozat) ellen. 2014. december 9‑én a Törvényszék elutasította e keresetet (2014. december 9‑iFeralpi kontra Bizottság ítélet, T‑70/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1031). A Törvényszék részben megsemmisítette a 2009. évi határozatot egy másik címzett vonatkozásában, csökkentette a kiszabott bírság összegét két másik címzett tekintetében, a többi keresetet pedig elutasította.

15

2015. február 19‑én a felperes fellebbezést nyújtott be a 2014. december 9‑iFeralpi kontra Bizottság ítélettel (T‑70/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1031) szemben. 2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítéletével (C‑85/15 P, EU:C:2017:709) a Bíróság hatályon kívül helyezte a Törvényszék említett ítéletét, és megsemmisítette a 2009. évi határozatot többek között a felperes tekintetében.

16

A 2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítéletben (C‑85/15 P, EU:C:2017:709) a Bíróság kimondta, hogy amennyiben valamely határozatot az 1/2003 rendelet alapján fogadnak el, az e határozat elfogadásához vezető eljárásnak meg kell felelnie az e rendeletben, valamint a Bizottság által az [EUMSZ 101. és 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) előírt eljárási szabályoknak, még akkor is, ha ezen eljárás e rendelet hatálybalépése előtt indult meg.

17

Márpedig a Bíróság megállapította, hogy a jelen ügyben a 2002. június 13‑i meghallgatás, az egyetlen, amely az eljárás érdemét érintette, a tagállami versenyhatóságok részvétele hiányában nem tekinthető az 1/2003 rendelet alapján történő határozathozatalra vonatkozó eljárási követelményeknek megfelelőnek.

18

A Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a 2009. évi határozat meghozatala előtt nem volt köteles új meghallgatást szervezni, mivel az érintett vállalkozásokat 2002. június 13‑án és szeptember 30‑án szóban meghallgatták.

19

2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítéletében (C‑85/15 P, EU:C:2017:709) a Bíróság emlékeztetett arra, hogy milyen jelentőséggel bír az érintett felek kérésére tartott azon meghallgatás, amelyre a tagállamok versenyhatóságait is meghívják, így annak elmulasztása lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül.

20

A Bíróság kimondta, hogy mivel a 773/2004 rendeletben előírt ezen jogot nem tartották tiszteletben, azon vállalkozásnak, melynek jogait ilyen módon megsértették, nem szükséges bizonyítania, hogy e jogsértés az ő hátrányára befolyásolhatta az eljárás menetét és a vitatott határozat tartalmát.

21

A Bíróság más, a Törvényszék által 2014. december 9‑én hozott, a 2009. évi határozat jogszerűségéről szóló egyéb ítéleteket szintén hatályon kívül helyezett, valamint e határozatot négy másik vállalkozás tekintetében ugyanezen indokok alapján megsemmisítette. A 2009. évi határozat ezzel szemben jogerőssé vált azon címzett vállalkozások tekintetében, amelyek nem nyújtottak be fellebbezést az említett ítéletekkel szemben.

22

2017. december 15‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy folytatja a közigazgatási eljárást, és ennek keretében az említett eljárásban részt vevő feleket a tagállamok versenyhatóságainak jelenlétében újból meghallgatja.

23

2017. december 20‑án és 2018. január 16‑án a felperes tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy részt kíván venni e meghallgatáson. A felperes 2018. február 1‑jei levelében észrevételeket terjesztett elő, amelyekben vitatta a Bizottságnak az eljárás folytatásához való jogkörét, és felhívta a Bizottságot, hogy ne folytassa az eljárást.

24

2018. április 23‑án a Bizottság az eljárás érdemét illetően újabb meghallgatást tartott, amelyen a tagállami versenyhatóságok és a meghallgatási tisztviselő jelenlétében részt vett a felperes, valamint a 2009. évi határozat három másik címzett vállalkozása.

25

2018. május 7‑én a felperes újabb írásbeli észrevételeket terjesztett elő az üggyel kapcsolatban. 2018. november 19‑i, valamint 2019. január 18‑i és május 6‑i levelében a Bizottság három információkérést küldött a felperesnek a szerkezete és forgalma alakulásával kapcsolatban. A felperes ezekre az információkérésekre a 2018. december 7‑i, illetve a 2019. január 30‑i és május 9‑i levelében válaszolt.

26

2019. július 4‑én a Bizottság elfogadta az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárás (AT.37956 – betonvas ügy) C(2019) 4969 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek címzettje öt olyan vállalkozás volt, melyekre nézve a 2009. évi határozatot megsemmisítették, vagyis a felperes mellett az Alfa Acciai SpA, a Partecipazioni Industriali SpA (korábban Riva Acciaio SpA, majd Riva Fire SpA, a továbbiakban: Riva), a Valsabbia Investimenti SpA, a Ferriera Valsabbia SpA és a Ferriere Nord SpA.

27

A Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében az ESZAK‑Szerződés 65. cikke (1) bekezdésének megsértését állapította meg, amely jogsértésre 1989. december 6. és 2000. július 4. között került sor az olasz betonvaságazatban, a felperes és e négy másik vállalkozás részvételével. A jogsértés folytatólagos jellegű megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásokban nyilvánult meg, amelyek célja vagy hatása a betonvas olaszországi piacán az árak rögzítése, valamint a termelés vagy az értékesítés korlátozása vagy ellenőrzése volt.

28

A Bizottság megállapította a felperes felelősségét a kartellben 1989. december 6‑tól 2000. június 27‑ig való részvétele miatt. A megtámadott határozat 2. cikkében ezért a Bizottság 5,125 millió euró összegű bírságot szabott ki vele szemben, miután az eljárás időtartama miatt 50%‑os csökkentést alkalmazott.

29

2019. július 18‑án közölték a felperessel a megtámadott határozatot.

30

A Törvényszék Hivatalához 2019. szeptember 28‑án benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

31

A negyedik tanács javaslatára a Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 28. cikke alapján az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

32

Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (kibővített negyedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket tett fel a feleknek, és dokumentumok benyújtására hívta fel őket. A felek az előírt határidőn belül válaszoltak ezekre a kérdésekre és az iratok benyújtására irányuló felhívásra.

33

A Törvényszék a 2021. június 3‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat. A tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva a felperes elfogadta, hogy a keresetlevélben a jelen kereset alátámasztása érdekében felhozott jogalapokat az ítélet megszövegezése céljából újraszámozzák, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítettek.

34

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

35

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

36

Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a felperes harmadik kereseti kérelmében azt kéri, hogy a Törvényszék „nyilvánítsa jogellenesnek és alkalmazhatatlannak az 1/2003 rendelet 25. cikkének (3)–(6) bekezdését”.

37

Márpedig a keresetlevélből kitűnik, hogy e kérelemmel a felperes kifogás útján az 1/2003 rendelet 25. cikke (3)–(6) bekezdésének jogellenességére hivatkozik a megtámadott határozat megsemmisítése, illetve a bírság törlése vagy csökkentése iránti kérelem alátámasztása érdekében.

38

A Törvényszék a jogellenességi kifogást tehát jogalapként, a megtámadott határozat megsemmisítése, illetve a bírság törlése vagy csökkentése iránti kérelem alátámasztására felhozott jogalapokkal együtt fogja vizsgálni.

39

A megtámadott határozat megsemmisítése, illetve a bírság törlése vagy csökkentése iránti kérelem alátámasztására a felperes nyolc jogalapra hivatkozik:

[omissis]

156

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a Charta 41. cikkét annak megtagadásával, hogy a megtámadott határozat elfogadása előtt nem értékelte e határozat elfogadásának az észszerű határidő elvével való összeegyeztethetőségét.

157

E tekintetben rá kell mutatni, hogy – amint azt a felperes jelzi – a Bizottság köteles tiszteletben tartani a Charta 41. cikkében szereplő észszerű határidő elvét (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 179. pont; 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 285. pont).

158

Így a határidő elteltét figyelembe kell venni, amikor a Bizottság az uniós jog által számára biztosított mérlegelési mozgástér kihasználása során mérlegeli, hogy a versenyszabályok alkalmazásakor eljárást kell‑e indítani és határozatot kell‑e hozni.

159

A megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem sértette meg azon kötelezettséget, hogy figyelembe vegye a határidő lejártát annak értékelésekor, hogy ilyen eljárást kell‑e indítani, és szankciót kiszabó határozatot kell‑e hozni. A megtámadott határozat ugyanis jelzi, hogy ezen intézmény a határozathozatal előtt megvizsgálta, hogy a jelen ügyben az eljárás folytatható‑e, és az bírságot kiszabó ilyen határozat elfogadásához vezethet‑e.

[omissis]

170

Így a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság e határozat elfogadása előtt ellenőrizte, hogy tiszteletben tartották‑e az észszerű határidő elvét, elemezve a közigazgatási eljárás, a közigazgatási szakaszok és a bírósági felülvizsgálat miatti megszakítások hosszát, az eljárás időtartamára esetlegesen magyarázatul szolgáló okokat és az abból levonható következtetéseket.

171

E következtetést vitatja a felperes, aki szerint a Bizottság a megtámadott határozatban azzal az indokkal tagadta meg az eljárás észszerűtlen hosszáról való állásfoglalást, hogy ennek értékelését az uniós bíróság számára kell fenntartania, anélkül hogy e kérdésben állást foglalhatna.

172

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az uniós bírósághoz lehet fordulni az eljárások időtartamára vonatkozó kérdésekkel. A felelősség megállapítására irányuló jogvitában el kell marasztalni az észszerű határidő elvét megsértő uniós intézményeket, szerveket vagy hivatalokat (2013. november 26‑iKendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 94. pont; 2019. július 11‑iItalmobiliare és társai kontra Bizottság ítélet, T‑523/15, nem tették közzé, EU:T:2019:499, 159. pont). A megsemmisítés iránti jogvitában az eljárás időtartama a megtámadott határozat megsemmisítésével járhat, ha teljesül két kumulatív feltétel: az első az, hogy az eljárás hossza észszerűtlennek tűnik, a második pedig az, hogy az észszerű határidő túllépése akadályozta a védelemhez való jog gyakorlását (2006. szeptember 21‑iTechnische Unie kontra Bizottság ítélet, C‑113/04 P, EU:C:2006:593, 47. és 48. pont; 2014. május 8‑iBolloré kontra Bizottság ítélet, C‑414/12 P, nem tették közzé, EU:C:2014:301, 84. és 85. pont; 2016. június 9‑iPROAS kontra Bizottság ítélet, C‑616/13 P, EU:C:2016:415, 74–76. pont).

173

Ahogyan azt a felperes jelzi, az uniós bíróságra ily módon ruházott hatáskör nem mentesítheti a Bizottságot azon értékelés alól, amelyet az EUMSZ 266. cikk alapján hozott, megsemmisítést kimondó ítélet következményeinek meghatározásakor kell elvégeznie.

174

Ahogyan az megállapítást nyert, a Bizottságnak az ilyen értékelés elvégzésekor figyelembe kell vennie az ügy összes körülményét, különösen egy új határozat meghozatalának, a szankció kiszabásának és adott esetben a kilátásba helyezett szankció enyhítésének célszerűségét, ha többek között úgy tűnik, hogy az eljárás időtartama – noha önmagában nem minősül vétkes jogsértésnek, mivel közigazgatási szakaszokból állt, valamint adott esetben a bírósági felülvizsgálat miatti megszakításokat is tartalmazott –, hatással lehetett a bírság összegének megállapításakor figyelembe veendő tényezőkre, különösen a bírság esetleges visszatartó erejére, amikor a bírság kiszabására hosszú idővel a jogsértést követően kerül sor.

175

Ezen értékelés, amely többek között az eljárás bírósági szakaszokat is magában foglaló teljes időtartamára vonatkozik, elsősorban a megtámadott határozat (528) preambulumbekezdésében szerepel.

176

Ebből következik, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban megvizsgálta, hogy az eljárás időtartama megakadályozhatja‑e az eljárás folytatását, miközben elismerte, hogy az ilyen értékelés az uniós bíróság felülvizsgálata alá tartozik, a jogszerűségre, és adott esetben a felelősségre vonatkozó jogvita keretében.

[omissis]

180

A kifogást tehát el kell utasítani.

[omissis]

185

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, mivel azt olyan eljárás végén fogadták el, amely meghaladta az észszerű határidőt. A felperes álláspontja szerint az eljárás túlzott időtartama azzal a következménnyel jár, hogy a Bizottság már nem rendelkezett szankcionálási jogkörrel. A harmadik jogalap alátámasztására kifejtett érvelés lényegében négy kifogást tartalmaz, amelyeket a Bizottság vitat.

186

E kifogások vizsgálata előtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság szerint az eljárás időtartama a megtámadott határozat megsemmisítésével járhat, ha teljesül két kumulatív feltétel: az első az, hogy az eljárás hossza észszerűtlennek tűnik, a második pedig az, hogy az észszerű határidő túllépése akadályozta a védelemhez való jog gyakorlását (lásd a fenti 172. pontot).

187

Ebből következik, hogy a Bizottság valamely határozatát nem lehet pusztán az észszerű határidő túllépése miatt megsemmisíteni, ha e határidő túllépése nem érintette a felperes védelemhez való jogát.

[omissis]

189

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság azon állítása, amely szerint az eljárás közigazgatási szakaszait mindig „gyorsan és indokolatlan megszakítások nélkül” folytatták le, nem veszi tekintetbe a valós tényeket, és legfeljebb a 2002. évi határozat elfogadásának szakaszában tekinthető helytállónak, mivel e szakasz összességében két évig és két hónapig tartott.

190

A 2009. évi határozat és a megtámadott határozat elfogadásához vezető közigazgatási eljárás többi szakaszát a Bizottság nyilvánvalóan észszerűtlen időtartamú tétlensége jellemezte.

191

A közigazgatási eljárás egészének időtartama szintén észszerűtlen, különösen a 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet (C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582) alapjául szolgáló ügyre tekintettel.

192

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az uniós jog előírja az intézmények számára, hogy az általuk lefolytatott közigazgatási eljárások keretében az ügyeket észszerű időn belül el kell intézniük (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 284. pont).

193

A közigazgatási eljárások során az észszerű határidő betartásának kötelezettsége ugyanis olyan általános jogelv, amely többek között a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében is szerepel (2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 167. pont; 2006. április 11‑iAngeletti kontra Bizottság ítélet, T‑394/03, EU:T:2006:111, 162. pont; 2013. június 7‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, T‑267/07, EU:T:2013:305, 61. pont).

194

A jelen ügyben az iratokból kitűnik, hogy az ügy Bizottság általi intézése négy egymást követő szakaszból állt:

195

Az ítélkezési gyakorlat szerint valamely határidő észszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 187. és 188. pont).

196

Így, még ha feltételezzük is, hogy más ügyekben a Bizottság határozatának az uniós bíróság általi megsemmisítését követő, egy új határozat elfogadása érdekében folytatott eljárás keretében a közigazgatási szakasz rövidebb lett volna, mint a jelen ügy körülményei között, ez önmagában nem teszi lehetővé az észszerű határidő elve megsértésének megállapítását.

197

A határidő észszerű jellegét ugyanis az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megvizsgálni, különös tekintettel a fenti 195. pontban említett szempontokra.

198

Először is a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a versenyjog megsértésére vonatkozó jogvita esetén a gazdasági szereplőket megillető jogbiztonság alapvető követelménye, valamint a belső piacon a torzulásmentes verseny biztosításának célja nagy jelentőséggel bír nemcsak maga a felperes és versenytársai, hanem harmadik személyek számára is az érintett személyek nagy száma és a szóban forgó pénzügyi érdekek miatt (lásd: 2017. február 1‑jei Aalberts Industries kontra Európai Unió ítélet, T‑725/14, EU:T:2017:47, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

199

A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a felperes megsértette az ESZAK 65. cikk (1) bekezdését azzal, hogy 1989. december 6. és 2000. június 27. között folytatólagos megállapodásban vagy összehangolt magatartásokban vett részt a betonvas tekintetében, amelyek célja vagy hatása a belső piacon az árak rögzítése, valamint a termelés vagy értékesítés korlátozása vagy ellenőrzése volt.

200

E megállapítás alapján a Bizottság 5,125 millió euró bírságot szabott ki a felperessel szemben.

201

E tényezőkre figyelemmel megállapítható, hogy az ügy tétje jelentős volt a felperes számára.

202

Másodszor, az ügy bonyolultságát illetően rá kell mutatni, hogy a Bizottság által elkövetett hibák az ESZAK‑Szerződés lejártából az eljárás tekintetében levonandó következtetésekre vonatkoznak.

203

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az ügy tényállására alkalmazandó szabályokkal kapcsolatos kérdések mind az ügy érdemét, mind pedig az eljárást illetően viszonylag bonyolultak az ESZAK‑Szerződés lejárta miatt, ahogyan azt a Bizottság jelezte.

204

Egyébiránt a kartell viszonylag hosszú időn (10 év és 7 hónap) keresztül működött, jelentős számú szereplőt érintett (8 vállalkozást, köztük összesen 11 vállalatot és egy szakmai szövetséget), és a vizsgálatok során jelentős mennyiségű (körülbelül 20000 oldal) dokumentum benyújtására vagy beszerzésére került sor.

205

E tényezőkre tekintettel az ügyet összetettnek kell tekinteni.

206

Harmadszor, a felek magatartását illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság folyamatos tevékenységet folytatott a közigazgatási eljárásban részt vevő felektől származó gyakori kérések miatt.

207

Így a Bizottságnak a megtámadott határozat elfogadásával összefüggésben számos levelet kellett intéznie, ugyanakkor elő kellett készítenie a 2018. április 23‑i meghallgatást, és meg kellett vizsgálnia a közigazgatási eljárásban részt vevő egyes felek 2018. december 4‑én benyújtott vitarendezési beadványát.

208

E tényezők összességéből az következik, hogy az eljárás közigazgatási szakaszának időtartama nem tűnik észszerűtlennek az ügy sajátos körülményeire, és különösen bonyolultságára tekintettel olyan összefüggésben, amelyben semmilyen indokolatlan tétlenségi időszak nem róható fel a Bizottságnak az említett közigazgatási szakaszok során.

209

A kifogást tehát el kell utasítani.

210

A felperes kifogásolja a bírósági eljárások álláspontja szerint észszerűtlen időtartamát. Egyrészt ezen eljárások teljes időtartama tizenkét év volt. Másrészt a Törvényszék előtti minden egyes eljárás (T‑77/03. és T‑70/10. sz. ügy) majdnem öt évig tartott.

211

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a közigazgatási eljárások során az észszerű határidő betartásának kötelezettsége olyan általános jogelv, amely többek között a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében is szerepel.

212

Ugyanebben az értelemben eljárási szabálytalanságnak minősül az ítélet meghozatalára nyitva álló észszerű határidő elmulasztása (2009. július 16‑iDer Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑385/07 P, EU:C:2009:456, 191. pont).

213

A Charta 47. cikkével és az EJEE 6. cikkével összhangban ugyanis mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően (lásd ebben az értelemben: 2009. július 16‑iDer Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑385/07 P, EU:C:2009:456, 177–179. pont; 2012. június 5‑iImperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 282. és 283. pont).

214

Az ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben valamely európai uniós bíróság megsérti azon kötelezettségét, hogy az előtte folyamatban lévő ügyeket észszerű időn belül tárgyalja, ezt nem megsemmisítési és a bírság összegének törlése vagy csökkentése iránti eljárás, hanem kártérítési eljárás keretében lehet szankcionálni, mivel az ilyen kereset minősül hatékony jogorvoslatnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. november 26‑iGascogne Sack Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑40/12 P, EU:C:2013:768, 89. pont; 2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítélet, C‑85/15 P, EU:C:2017:709, 54. pont).

215

Ezen ítélkezési gyakorlatot az uniós bíróság azon törekvése magyarázza, hogy a Bizottság által elfogadott határozat jogszerűségét ne tegye függővé attól, hogy a bíróság milyen feltételek mellett folytatott le egy bírósági eljárást (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 203. pont).

216

A kifogást ezért mint hatástalant el kell utasítani.

217

A felperes vitatja az ügy elbírálásához szükséges teljes időtartamot a kezdeti vizsgálattól a megtámadott határozat elfogadásáig. Álláspontja szerint az a tény, hogy a megtámadott határozat elfogadása idején ezen időtartam közel 19 év volt, és olyan cselekményekre vonatkozott, amelyek közül némelyikre több mint 30 éve került sor, ezt az időtartamot az észszerű határidő elvével ellentétessé teszi.

218

E tekintetben rá kell mutatni, hogy az észszerű határidő tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség az eljárás minden egyes szakaszára és az eljárás egészére egyaránt vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 230. és 231. pont; Kokott főtanácsnok Solvay kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑109/10 P, EU:C:2011:256, 239. pont).

219

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a közigazgatási eljárás teljes időtartama kivételesen hosszú volt, ami egyébként arra késztette a Bizottságot, hogy csökkentse a felperessel szemben végül kiszabott bírságot (lásd a fenti 169. pontot).

220

Ugyanakkor a közigazgatási eljárás teljes időtartamát a jelen ügyben az ügyirat bonyolultsága magyarázhatja, azzal, hogy bizonyos vetületeit tekintve e bonyolultság magának az ügynek a sajátos szempontjaihoz kapcsolódik, míg mások esetében az az ügy hátterével, vagyis az ESZAK‑Szerződés lejártával függ össze.

221

Kétségtelen, hogy a Bizottság követett el hibákat az ESZAK‑Szerződés lejártából eredő következmények értékelése során, és e hibák a Törvényszék, majd a Bíróság általi megsemmisítésekhez vezettek.

222

Mindazonáltal e hibákat, valamint azoknak a közigazgatási eljárás időtartamára esetlegesen gyakorolt hatását az előterjesztett kérdések összetettségének figyelembevételével kell értékelni.

223

Egyébiránt a közigazgatási eljárás teljes időtartama részben a bírósági felülvizsgálat miatti megszakításoknak tudható be, tehát az ügy különböző vonatkozásait illetően az uniós bírósághoz benyújtott keresetek számához kapcsolódik.

224

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a vállalkozások azon lehetősége, hogy a felpereséhez hasonló helyzetben ügyüket a közigazgatási hatóságok, illetve adott esetben az uniós bíróságok egynél több alkalommal vizsgálják, a Szerződések megfogalmazói által a versenyjog területére tartozó magatartások és ügyletek ellenőrzése érdekében bevezetett rendszer szerves részét képezi.

225

Így a közigazgatási hatóság azon kötelezettsége, hogy mielőtt a versenyjog területén végleges határozatot hozhatna, különböző formalitásoknak kell megfelelnie és lépéseket kell megtennie, valamint annak lehetősége, hogy e formalitások vagy lépések keresetindítás alapjául szolgálhatnak, nem használhatók fel a vállalkozás által az eljárás lezárultával az észszerű határidő túllépésének alátámasztására szolgáló érvként (lásd ebben az értelemben: Wahl főtanácsnok Feralpi és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑85/15 P, C‑86/15 P és C‑87/15 P, C‑88/15 P és C‑89/15 P, EU:C:2016:940, 70. pont).

226

E körülmények között nem tekinthető úgy, hogy összességében értékelve a közigazgatási eljárás hossza túlzott volt, ezért ez akadályát képezhette annak, hogy a Bizottság új, bírságot kiszabó határozatot fogadjon el.

227

A kifogást tehát el kell utasítani.

228

A felperes azt állítja, hogy a közigazgatási eljárás észszerűtlen időtartama érintette a védelemhez való jogának a 2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítélet (C‑85/15 P, EU:C:2017:709) és ezen eljárásnak a megtámadott határozat elfogadása között lefolytatott harmadik szakasza során történő gyakorlását.

229

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint az a fenti 186. pontban szerepel, két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a bíróság az észszerű határidő elvének megsértése miatt a Bizottság által elfogadott határozatot megsemmisítse. Mivel az első (az eljárás észszerűtlen időtartama) nem teljesül, főszabály szerint nem szükséges a negyedik kifogásra válaszul megvizsgálni, hogy a közigazgatási eljárás hossza akadályozta‑e a védelemhez való jog gyakorlását. Mindazonáltal a teljesség kedvéért el kell végezni ezt a vizsgálatot annak érdekében, hogy teljes választ lehessen adni a felperes által megfogalmazott aggályokra.

230

Egyrészt meg kell állapítani, hogy az eljárás egészét tekintve annak során a felperesnek legalább hét alkalommal volt lehetősége kifejteni álláspontját, és előadni érveit (lásd a fenti 3–6., 10., 23. és 24. pontot).

231

Közelebbről, a felperes a harmadik közigazgatási szakaszban kifejthette álláspontját a 2018. február 1‑jei észrevételeiben, a 2018. április 23‑i tárgyalás során és a 2018. május 7‑i észrevételeiben (lásd a fenti 23–25. pontot).

232

Másrészt az első jogalap vizsgálata lehetővé tette annak megállapítását, hogy a felperes védelemhez való jogát nem érintette sem az a tény, hogy a 2018. április 23‑i meghallgatáson nem jelent meg a korábbi meghallgatásokon részt vevő összes szereplő, sem pedig az, hogy a tagállamok versenyhatóságainak képviselői a tanácsadó bizottságban való véleménynyilvánítás időpontjában tudták, hogy korábban két határozatot hoztak az érintett vállalkozásokkal szemben, amelyek közül az egyiket a Törvényszék megerősítette (lásd a fenti 55–149. pontot).

233

E tényezőkből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy a közigazgatási eljárás időtartama ellentétesnek tekinthető az észszerű határidő elvével, a megtámadott határozat megsemmisítése érdekében teljesítendő feltételek nem teljesülnek, mivel a felperes nem tudta bizonyítani a védelemhez való jognak az említett időtartamból eredő bármiféle megsértését.

234

E körülmények között meg kell állapítani, hogy egyetlen olyan követelmény sem teljesült, amely ahhoz szükséges, hogy a Törvényszék az észszerű határidő elvének megsértése címén megsemmisíthesse a megtámadott határozatot.

235

A kifogást tehát, és vele együtt a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

237

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság helytelenül gyakorolta mérlegelési jogkörét, amikor a versenyszabályok hatékony alkalmazását és elrettentő hatását az észszerű határidő elve elé helyezte. A megtámadott határozat indokolása e tekintetben ugyancsak elégtelen.

238

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 105. cikk (1) bekezdése értelmében a Bizottság feladata, hogy biztosítsa az EUMSZ 101. és 102. cikk alkalmazását.

239

Ennek alapján az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak kell meghatároznia és végrehajtania az uniós versenypolitikát (lásd ebben az értelemben: 2013. október 16‑iVivendi kontra Bizottság ítélet, T‑432/10, nem tették közzé, EU:T:2013:538, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

240

Ennek keretében a Bizottság az 1/2003 rendelet tanúsága szerint széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely szerint jogsértés fennállásának megállapítása esetén „lehetősége van” egyrészt felszólítani az érintett vállalkozásokat annak befejezésére (a 7. cikk (1) bekezdése), másrészt bírságot kiszabni a jogsértő vállalkozásokra (a 23. cikk (2) bekezdése).

241

Versenyügyekben így a Bizottság számára – függetlenül attól, hogy milyen úton jutott az ügy a tudomására, vagyis többek között panasz révén vagy saját kezdeményezésére – hatáskört biztosítottak annak eldöntésére, hogy a versenypolitika keretében általa meghatározott prioritások szerint a magatartásoknak eljárás, határozat vagy bírság tárgyát kell‑e képeznie.

242

Mindazonáltal e jogkör fennállása nem mentesíti a Bizottságot az indokolási kötelezettség alól (lásd ebben az értelemben: 2020. március 12‑iLL‑Carpenter kontra Bizottság ítélet, T‑531/18, nem tették közzé, EU:T:2020:91, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

243

A jelen ügyben fennállóhoz hasonló összefüggésben, amelyben egyrészt a Bizottság által hozott határozatot két alkalommal megsemmisítették, másrészt pedig az első vizsgálati cselekmények és a határozat meghozatala között eltelt idő kivételesen hosszú volt, ezen intézmény feladata, hogy a gondos ügyintézés elve alapján figyelembe vegye az eljárás időtartamát, és azokat a következményeket, amelyeket ezen időtartam az érintett vállalkozások elleni eljárásra vonatkozó döntésére nézve előidézhetett, és ezt az értékelést a határozat indokolásában ki kell fejteni.

244

Először is meg kell állapítani, hogy – amint az a harmadik jogalapra adott válaszból kitűnik – a jelen ügy körülményei között nem sértették meg az észszerű határidő elvét.

245

Ebből következik, hogy a felperes azon érvelését, amely szerint a Bizottság helytelenül gyakorolta mérlegelési jogkörét, mivel nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az eljárás időtartama túllépte az észszerű határidőt, eleve el kell utasítani.

246

Másodszor a Bizottság által a megtámadott határozatban adott indokolást illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság egyrészt a megtámadott határozat (526)–(529) preambulumbekezdésében, másrészt pedig e határozat (536)–(573) preambulumbekezdésében részletesen megjelölte azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy a jogsértés fennállását megállapító és az érintett vállalkozásokkal szemben bírságot kiszabó új határozatot kell elfogadni.

247

Így a Bizottság először is megjegyezte, hogy az eljárás időtartama szerinte nem sérti az észszerű határidő elvét (a megtámadott határozat (528) és (555) preambulumbekezdése), és hogy a vállalkozások védelemhez való jogát nem sértették meg, mivel egyrészt ez utóbbiak előadhatták észrevételeiket az eljárás folytatásáról, másrészt pedig a 2018. április 23‑i meghallgatás során is kifejtették érveiket. Ezzel kapcsolatban a Bizottság pontosította, hogy a felperes nem terjesztett elő semmilyen konkrét tényezőt azon állításának alátámasztására, amely szerint nem tudta teljes mértékben gyakorolni a védelemhez való jogát (az említett határozat (556) és (557) preambulumbekezdése).

248

A Bizottság mindazonáltal elismerte, hogy eljárási hibákat követett el, és elismerte, hogy e hibák hozzájárulhattak az eljárás időtartamának meghosszabbodásához.

249

A Bizottság tehát a megtámadott határozatban mérlegelte a versenyjogi szabályok hatékony alkalmazásának biztosításához fűződő közérdeket és az elkövetett eljárási hibák lehetséges következményeinek mérséklésére irányuló törekvést (a megtámadott határozat (559) preambulumbekezdése).

250

E tekintetben a Bizottság rámutatott, hogy a szóban forgó vállalkozások tizenegy éven keresztül részt vettek az egyik legsúlyosabb versenykorlátozásnak tekintett jogsértésben. A Bizottság jelezte, hogy ilyen összefüggésben a vállalkozásoknak az említett jogsértésben való részvételét megállapító határozat meghozatalának elmaradása ellentétes volna az uniós versenyjog hatékony alkalmazásának biztosításához fűződő közérdekkel, és túlmenne azon az érdeken, hogy mérsékeljék a címzett vállalkozások alapvető jogai esetleges megsértésének következményeit (a megtámadott határozat (560) és (561) preambulumbekezdése).

251

E mérlegelés eredményeként a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy mivel jogsértés történt, kizárólag a megtámadott határozat elfogadásával lehetett megbizonyosodni arról, hogy a jogsértés elkövetői nem maradnak büntetlenül, és ténylegesen visszatartják őket attól, hogy a jövőben hasonló magatartást tanúsítsanak (a megtámadott határozat (563)–(569) preambulumbekezdése).

252

Az elemzés végén a Bizottság kifejtette, hogy annak érdekében, hogy enyhítse azokat a hátrányos következményeket, amelyeket a vizsgálat során bekövetkezett, a szóban forgó vállalkozásoknak fel nem róható eljárási hibák kijavítását célzó eljárás elhúzódása okozhatott, úgy határozott, hogy 50%‑kal csökkenti a kiszabott bírságok összegét (a megtámadott határozat (570)–(573) preambulumbekezdése).

253

Úgy tűnik tehát, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság részletes indokolást adott, amelyből világosan és egyértelműen kitűnik az általa annak érdekében követett érvelés, hogy a múltban történt két megsemmisítés ellenére új határozatot fogadjon el.

254

A kifogást tehát el kell utasítani.

[omissis]

268

A felperes beadványaiban és a tárgyaláson azzal érvelt, hogy az eljárás észszerűtlen időtartama miatt a megtámadott határozat elfogadása ellentétes az arányosság elvével. E tekintetben három érvet hoz fel. Először is a közigazgatási eljárást nem kellett volna folytatni. Másodszor, mivel az említett eljárás folytatódott, a Bizottság szankció kiszabása nélkül hozhatott volna határozatot. Harmadszor, mivel a Bizottság tévesen szabott ki bírságot, a Törvényszéknek meg kell változtatnia annak összegét.

269

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a kitűzött cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, azaz amennyiben több megfelelő intézkedés közül lehet választani, a kevésbé korlátozó jellegűt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célokhoz képest (lásd ebben az értelemben: 1990. november 13‑iFedesa és társai ítélet, C‑331/88, EU:C:1990:391, 13. pont; 2005. július 14‑iHollandia kontra Bizottság ítélet, C‑180/00, EU:C:2005:451, 103. pont).

270

A felperes által felhozott első érvvel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság folytatta a közigazgatási eljárást, mivel azt az ítélkezési gyakorlat lehetővé teszi számára a tőle származó aktus megsemmisítése esetén (lásd a fenti 49. és 51. pontot).

271

Ahogyan az az első és a harmadik jogalap elemzéséből kitűnik, a közigazgatási eljárás folytatása nem eredményezheti a megtámadott határozat megsemmisítését, mivel a felperes nem bizonyította, hogy az említett eljárás időtartama túlzott volt, sem azt, hogy a védelemhez való jogát a fenti 172. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében érintette volna. Márpedig a jelen ügyben az első és a harmadik jogalap elemzéséből kitűnik, hogy a felperes nem hivatkozhat ilyen jogsértésekre.

272

Mindezek ellenére a Bizottság gondot fordított arra, hogy a megtámadott határozatban jelezze azon okokat, amelyek miatt a közigazgatási eljárás folytatása, valamint az új határozat elfogadása és a szankció kiszabása számára indokoltnak tűnt, vagyis:

273

E körülmények között a felperes első érvét el kell utasítani.

274

A felperes második érvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság ügyelt arra, hogy mérsékelje a közigazgatási eljárás időtartamának a megtámadott határozat címzett vállalkozásaira gyakorolt következményeit, és a bírság összegét 50%‑kal csökkentette.

275

A felperes szerint az arányosság elve ugyanakkor magában foglalja, hogy a jelen ügyben a harmadik határozat elfogadása esetén nem szabnak ki vele szemben bírságot.

276

E tekintetben, ahogyan az a fenti 172. pontban szerepel, az észszerű határidő túllépése, még ha bizonyítást is nyer, önmagában nem elegendő a megtámadott határozat megsemmisítéséhez, mivel az ilyen megsemmisítés kizárólag azon helyzetekre van fenntartva, amelyekben az ilyen túllépés akadályozta a védelemhez való jog gyakorlását.

277

Ezenkívül, amint arra a Törvényszék a fenti 172. pontban emlékeztetett, ha az észszerű határidő túllépése nem akadályozza a védelemhez való jog gyakorlását, az okozott kár megtérítése az uniós bíróság előtt indított kártérítési kereset keretében kérhető.

278

Ezt az álláspontot kifogásolja a felperes, aki szerint kártérítési kereset indítása nem „hatékony jogorvoslat”, mivel ez tovább késleltetné az észszerű határidőhöz való joga megsértésének megállapítását.

279

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 47. cikkének (1) bekezdése rögzíti a hatékony jogorvoslathoz való jogot, és olyan előjognak minősül, amelynek tiszteletben tartását az uniós bíróságnak biztosítania kell. E jogot a Szerződésben foglalt jogorvoslati lehetőségek által létrehozott rendszerben kell gyakorolni, mivel a megsemmisítés iránti kereset az Unió jogi aktusai jogszerűségének ellenőrzésére szolgál, míg a kártérítési kereset az intézményei, szervei vagy hivatalai által tanúsított jogellenes magatartással okozott kár megtérítésére irányul. Ebben a rendszerben a sérelmet okozó aktus megsemmisítéséhez a felperesnek bizonyítania kell, hogy ezen aktus érvényességét az aktus kibocsátójának jogellenes magatartása befolyásolta.

280

A jelen ügyben a felperes nem bizonyította, hogy a megtámadott határozatot bármilyen jogellenesség érintené, amely az észszerű határidőhöz való jog megsértésén vagy a védelemhez való jog olyan megsértésén alapulna, amely a határozat megsemmisítéséhez vezethet.

281

A felperes második érvét tehát el kell utasítani.

282

Harmadik érvével a felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörével élve módosítsa a vele szemben kiszabott bírság összegét a jelen ügy körülményeinek figyelembevétele érdekében, az arányosság elvével összhangban.

283

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján akkor jogosult korlátlan felülvizsgálati jogkört gyakorolni, ha a bírság összegének kérdése az értékelésére van bízva (2014. április 10‑iBizottság kontra Siemens Österreich és társai és Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság ítélet, C‑231/11 P‑C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 126. pont).

284

A jelen ügyben a felperes ilyen kérelmet nyújtott be a Törvényszékhez, ahogyan az különösen a keresetlevél 158. pontjából kitűnik, amelyben a kérelmeit összefoglalva jelzi, hogy többek között az EUMSZ 261. cikk alapján legalább a bírság összegének csökkentését kéri.

285

Korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során az uniós bíróság – az egyszerű jogszerűségi felülvizsgálaton kívül, amely csak a megsemmisítés iránti kereset elutasítását vagy a megtámadott aktus (teljes vagy részleges) megsemmisítését teszi lehetővé – fel van jogosítva arra, hogy figyelembe véve az ügy összes körülményét, adott esetben módosítsa a bírság összegét (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 3‑iPrym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélet, C‑534/07 P, EU:C:2009:505, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. november 10‑iGoogle és Alphabet kontra Bizottság [Google Shopping] ítélet, T‑612/17, fellebbezés alatt, EU:T:2021:763, 605. pont).

286

Korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében az uniós bíróság törölheti a bírságot, csökkentheti vagy akár növelheti annak összegét (2013. december 19‑iSiemens és társai kontra Bizottság ítélet, C‑239/11 P, C‑489/11 P és C‑498/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:866, 334. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

287

Ilyen körülmények között az uniós bíróság adott esetben a kiszabott bírság összegének meghatározásakor a Bizottság által alkalmazottól eltérő értékeléseket is végezhet (lásd: 2016. január 21‑iGalp Energía España és társai kontra Bizottság ítélet, C‑603/13 P, EU:C:2016:38, 75. pont).

288

A megtámadott határozatban a Bizottság, anélkül hogy megállapította volna akár az észszerű határidő, akár a védelemhez való jog megsértését, csökkentette a felperessel szemben kiszabott bírság összegét, amelyet a következőképpen igazolt:

289

Ebből következik, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésekor a Bizottság lényegében a következő elemekre támaszkodott:

290

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság a fenti 288. pontban hivatkozott preambulumbekezdésekben több alkalommal is jelzi, hogy a szóban forgó bírság összegének csökkentésével kívánta „enyhíteni” vagy „megtéríteni” a „kedvezőtlen hatásokat”, azaz azon kárt, amelyet a neki betudható „hibák” okozhattak.

291

Noha az ilyen kifejezések általában kártérítési eljáráshoz kapcsolódnak, a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a szóban forgó bírság összegének csökkentésével a Bizottság szándéka valamely jogellenes magatartással okozott kár megtérítése volt. A Bizottság az említett határozatban sehol sem ismeri el, hogy jogellenes magatartást tanúsított volna, például az eljárás észszerű időtartamának túllépésével vagy a felperes védelemhez való jogának megsértésével. Ezzel ellentétben, a Bizottság e határozat több részében utal azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az eljárás időtartamára vonatkozó kifogás esetén kártérítési kereset keretében kell orvoslást találni [(568) és (578) preambulumbekezdés].

292

Így e különböző tényezőket figyelembe véve meg kell állapítani, hogy a szóban forgó bírság összegének a Bizottság által jóváhagyott csökkentése nem arra irányult, hogy a Bizottság valamely jogellenes magatartását orvosolja, hanem egyszerűen arra, hogy az ügy körülményeit a többek között a 2009. március 19‑iArcher Daniels Midland kontra Bizottság ítéletben (C‑510/06 P, EU:C:2009:166, 82. pont) a szankciók kiszabása tekintetében elismert széles mérlegelési jogkör keretében figyelembe vegye (lásd a fenti 288. pontot).

293

A Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva úgy véli, hogy a jelen ügyben a bírság nem törölhető többek között a versenyjognak a felperessel szemben megállapított különösen súlyos és jelentős időtartamú jogsértésre való teljes körű alkalmazásának szükségessége, az említett jogsértés indoka és bizonyítéka miatt, valamint azért, mert a felperesnek az abban való részvételét nem vitatták érvényesen (lásd a fenti hetedik és nyolcadik jogalapot).

294

Mindemellett figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a bírságot nem a Bizottság által megállapított utolsó versenyellenes magatartástól számított néhány éven belül, hanem csaknem 20 évvel később szabták ki a felperesre.

295

E tekintetben a jelen ügyben a bírság összegének meghatározásakor az összes releváns körülmény között figyelembe kell venni a bírság visszatartó jellegét.

296

A visszatartó jelleg figyelembevétele ugyanis annak biztosítására irányul, hogy a bírság összege kellő mértékben az uniós versenyjog szabályainak tiszteletben tartására ösztönzi az érintett vállalkozást és általánosabban véve az összes gazdasági szereplőt (lásd: 2010. június 17‑iLafarge kontra Bizottság ítélet, C‑413/08 P, EU:C:2010:346, 102. pont).

297

A jelen ügyben a visszatartásra irányuló célt a felperessel szemben már elérték, legalábbis részben egyrészt a 2002. évi határozatban, majd a 2009. évi határozatban vele szemben kiszabott szankció révén, másrészt pedig azzal a kilátással, hogy e szankciót az eljárás végén fenn lehet tartani, ha a felperes által az e határozatokkal szemben indított kereseteket elutasítják, vagy ha az említett határozatok megsemmisítése esetén új szankciót megállapító új határozatot fogadnak el (lásd a fenti 257. pontot).

298

E körülmények között a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása keretében meg kell állapítani, hogy figyelembe véve az utolsó versenyellenes magatartások és a megtámadott határozat elfogadása között eltelt időt, a bírság összegének a Bizottság által az említett határozatban a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatása (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.) alapján meghatározott 10,25 millió eurós alapösszegnél alacsonyabb szinten történő meghatározása a jelen ügyben elegendőnek tekinthető a kitűzött visszatartó hatás eléréséhez (lásd ebben az értelemben: 2012. december 6‑iBizottság kontra Verhuizingen Coppens ítélet, C‑441/11 P, EU:C:2012:778, 80. pont).

299

A fentiekre tekintettel helyénvaló a bírság összegének 50%‑os csökkentése az utolsó versenyellenes magatartások és a megtámadott határozat elfogadása között eltelt idő miatt.

300

Következésképpen:

301

A felperes azt állítja, hogy a ne bis in idem elve, valamint az annak alapjául szolgáló jogbiztonság elve akadályát képezi a megtámadott határozat elfogadásának.

302

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

303

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a ne bis in idem elvét kimondja:

304

A jogerővel folyományaként a ne bis in idem elve garantálja a jogbiztonságot és a méltányosságot annak biztosításával, hogy az érintett személy a vele szemben folytatott eljárást és adott esetben az elmarasztalását követően biztos lehessen abban, hogy ugyanazon jogsértésért nem fogják még egyszer eljárás alá vonni (2019. április 3‑iPowszechny Zakład Ubezpieczeń na Życie ítélet, C‑617/17, EU:C:2019:283, 33. pont).

305

Közelebbről a versenyjog terén a ne bis in idem elve főszabály szerint megtiltja, hogy valamely vállalkozással szemben újból joghátrányt alkalmazzanak vagy eljárást folytassanak olyan versenyellenes magatartás miatt, amelyért már megbüntették, vagy amely tekintetében egy korábbi, meg nem támadható határozat már kimondta, hogy nem tartozik felelősséggel (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 59. pont; 2009. július 1‑jei ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet, T‑24/07, EU:T:2009:236, 178. pont).

306

A ne bis in idem elvének alkalmazása többek között azt feltételezi, hogy a jogsértés tényéről határozatot hoztak, vagy hogy ellenőrizték az arra vonatkozó értékelés jogszerűségét (2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 60. pont).

307

Amennyiben e követelmény teljesül, a ne bis in idem elve tiltja a jogsértés fennállásának újbóli érdemi értékelését, ha ennek az új értékelésnek az lenne a következménye, hogy:

308

Ezzel szemben a ne bis in idem elve nem zárja ki az eljárás újbóli megindítását ugyanazon versenyellenes magatartás tekintetében, amennyiben az első eljárást eljárási okokból szüntették meg, az állítólagos cselekményre vonatkozó érdemi döntés nélkül, mivel a megszüntető határozat ilyen körülmények között nem tekinthető „felmentésnek” a kifejezés büntetőjogi értelmében (2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 62. pont; 2009. július 1‑jei ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet, T‑24/07, EU:T:2009:236, 190. pont).

309

Ilyen esetben ugyanis az új határozattal kiszabott szankciók nem a megsemmisített határozatban kimondott szankciók mellé, hanem azok helyébe lépnek (2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 62. pont; 2009. július 1‑jei ThyssenKrupp Stainless kontra Bizottság ítélet, T‑24/07, EU:T:2009:236, 190. pont).

310

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy eddig egyetlen határozat sem tartalmazott végleges döntést az ügy érdemében a felperesnek a terhére rótt jogsértésekben való részvételét illetően. A 2002. évi határozatot a Törvényszék a Bizottság által használt jogalap miatt semmisítette meg, a 2009. évi határozatot pedig lényeges eljárási szabályok megsértése miatt, anélkül hogy e két eset bármelyikében végleges álláspontot fogadott volna el a felperes által felhozott, a neki felrótt cselekményekben való részvételére vonatkozó érdemi jogalapokról. A 2014. december 9‑iFeralpi kontra Bizottság ítélet (T‑70/10, nem tették közzé, EU:T:2014:1031) az egyetlen, amely az ilyen jogalapokról határozott, de azt a Bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte. Ilyen körülmények között nem állapítható meg, hogy a megtámadott határozat elfogadásával a Bizottság ugyanazon tényállás miatt két alkalommal szankcionálta a felperest vagy indított eljárást vele szemben. (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 63. pont).

311

Ami a felperessel szemben a megtámadott határozatban kiszabott szankciót illeti, az a 2009. évi határozatban kiszabott szankció helyébe lép, amely maga is a 2002. évi határozatban kiszabott szankciót váltotta fel. A felperes által a 2002. évi, majd a 2009. évi határozatban kiszabott bírság címén kifizetett összegeket e két határozat megsemmisítését követően visszatérítették a felperesnek.

312

E körülmények között nem állapítható meg, hogy megsértették a ne bis in idem elvét.

313

A jogbiztonság elvének a ne bis in idem elv megsértéséből eredő megsértését tehát szintén el kell utasítani, ennélfogva az ötödik jogalapot is el kell utasítani.

314

A felperes jogellenességi kifogást emel az elévülési idő az 1/2003 rendelet 25. cikke (3)–(6) bekezdésében foglalt megszakításának és nyugvásának rendszerével szemben. A felperes álláspontja szerint e rendszert a jelen eljárásban alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani. E rendszer ugyanis olyan helyzetekhez vezetne, mint a jelen ügyben is, amikor a Bizottság megsemmisítést követően új határozatokat fogadhatna el anélkül, hogy e lehetőségnek időbeli korlát volna szabva. Ez az eredmény ellentétes lenne egyrészt a Charta 41. és 47. cikkével, másrészt az EJEE 6. cikkével, amelyek mindegyike előírja az eljárásokban az észszerű határidő tiszteletben tartásának kötelezettségét.

315

A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

316

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a versenyjog területén az elévülési időt az 1/2003 rendelet 25. cikke a következőképpen szabályozza:

317

Ami az észszerű határidő elvét illeti, e határidő nincs előre absztrakt módon rögzítve vagy meghatározva az összes érintett eljárásra vonatkozóan, hanem azt az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvita tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P‑C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 187. és 188. pont).

318

A felperes azt kifogásolja, hogy az uniós jogalkotó az 1/2003 rendelet 25. cikkében nem írt elő olyan maximális határidőt, amelyen túl a Bizottság bármely fellépése kizárt, még akkor is, ha az elévülési idő nyugvás tárgyát képezte volna.

319

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 1/2003/EK rendelet 25. cikke a szövegezésének megfelelően az uniós jogalkotó által a ráruházott hatáskörök gyakorlása során két olyan célkitűzés összeegyeztetésének eredménye, amelyek ellentétes irányú intézkedéseket tehetnek szükségessé, nevezetesen egyrészt a jogbiztonság biztosításának szükségessége azáltal, hogy megakadályozza, hogy az idővel megszilárdult helyzeteket bármeddig megkérdőjelezhessék, másrészt pedig a jogkövetés biztosításának szükségessége az uniós jog megsértésének üldözése, megállapítása és szankcionálása révén (lásd ebben az értelemben: 2005. október 6‑iSumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ítélet, T‑22/02 és T‑23/02, EU:T:2005:349, 82. pont).

320

Márpedig a felperes a jelen ügyben nem bizonyította, hogy az uniós jogalkotó e különböző célok összeegyeztetése során túllépte volna azt a mozgásteret, amelyet ebben az összefüggésben el kell számára ismerni. A vizsgálatok lefolytatására és a szankciók kiszabására vonatkozó hatáskört ugyanis szigorú korlátok határolják körül. Kétségtelen, hogy az elévülési idő nyugszik az uniós bírósághoz benyújtott keresetek esetében. E lehetőség azonban az alkalmazása érdekében olyan intézkedést követel meg, amelyet maguknak a vállalkozásoknak kell megtenniük. Az uniós jogalkotónak nem róható fel az a körülmény, hogy több jogorvoslati kérelem benyújtását követően – mivel e kereseteket az érintett vállalkozások nyújtották be – az eljárás végén meghozott határozatot egy bizonyos időtartam elteltével hozzák meg.

321

Az uniós jogalkotó által így megvalósított összegyeztetés annál is inkább helyénvalónak tűnik, mivel az indokolatlanul hosszú eljárást kifogásoló jogalanyok ezt az időtartamot vitathatják az eljárás végén hozott határozat megsemmisítését kérve, amely megsemmisítés olyan esetekre van fenntartva, amikor az észszerű határidő túllépése akadályozta a védelemhez való jog gyakorlását, vagy – amennyiben az észszerű határidő túllépése nem eredményezi a védelemhez való jog megsértését – kártérítési kereset Bírósághoz való benyújtásával (lásd a fenti 172. pontot).

322

Következésképpen a hatodik jogalapot el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott: