C‑869/19. sz. ügy

L

kontra

Unicaja Banco SA
(korábban Banco de Caja España de Inversiones, Salamanca y Soria SAU)

(a Tribunal Supremo [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2022. május 17.

„Előzetes döntéshozatal – 93/13/EGK irányelv – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Az egyenértékűség elve – A tényleges érvényesülés elve – Jelzálogszerződés – Az e szerződésben szereplő »küszöbkikötés« tisztességtelen jellege – A bírósági fellebbviteli eljárásra vonatkozó nemzeti szabályok – A tisztességtelen kikötés semmissé nyilvánítása időbeli hatályának korlátozása – Visszatérítés – A nemzeti fellebbviteli bíróság hivatalbóli vizsgálati jogköre”

Fogyasztóvédelem – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13 irányelv – Szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása – Hatály – A fogyasztó által jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítését időben korlátozó ítélet elleni fellebbezés tárgyában eljáró nemzeti bíróság hivatalbóli felülvizsgálati jogkörét korlátozó nemzeti szabályozás – E bíróság azon lehetőségének hiánya, hogy e korlátozás fogyasztó általi vitatásának hiányában ezen összegek teljes visszatérítését rendelje el – Megengedhetetlenség – A vitatás olyan hiánya, amely nem a fogyasztó teljes passzivitásának tudható be

(93/13 tanácsi irányelv, 6. cikk, (1) bekezdés)

(lásd: 22–27., 31–33., 36–40. pont és a rendelkező rész)

Összefoglalás

A Bírósághoz a tisztességtelen szerződési feltételek értelmezésével ( 1 ) kapcsolatban spanyol (Ibercaja Banco, C‑600/19, Unicaja Banco C‑869/19), olasz (SPV Project 1503., C‑693/19 és C‑831/19) és román (Impuls Leasing România, C‑725/19) bíróságok öt előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtottak be.

E kérelmek különböző jellegű eljárások keretébe illeszkednek. Így az Ibercaja Banco ügyben előterjesztett kérelem egy olyan, jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretébe illeszkedik, amelynek során a fogyasztó nem emelt kifogást, és a jelzálogjoggal terhelt dolog tekintetében fennálló tulajdonjogokat harmadik személyre ruházták át. Az Unicaja Banco ügyben a kérelmet a Gutiérrez Naranjo és társai ítéletet ( 2 ) követően benyújtott fellebbezés keretében terjesztették elő. Az SPV Project 1503 egyesített ügyekben benyújtott kérelmek pedig a jogerős végrehajtható okiratokon alapuló végrehajtási eljárásokra vonatkoznak. Végül az Impuls Leasing România ügyben előterjesztett kérelem olyan végrehajtási eljárás keretébe illeszkedik, amelyet végrehajtható okiratnak minősülő lízingszerződés alapján folytattak le.

A nagytanácsban hozott négy ítéletében a Bíróság a nemzeti bíróság azon kötelezettségével és hatáskörével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát fejti ki, hogy a tisztességtelen feltételekről szóló irányelv alapján hivatalból vizsgálja a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét. E tekintetben pontosításokkal szolgál a jogerő elve és a jogvesztés, valamint a tisztességtelen szerződési feltételek bírósági felülvizsgálata közötti kölcsönhatást illetően. A Bíróság ezenkívül határoz e felülvizsgálat terjedelméről a fogyasztói tartozások behajtásának gyorsított eljárásai keretében, valamint a nemzeti jog által a fellebbezés kapcsán kimondott bizonyos eljárási elvek és a nemzeti bíróság azon hatásköre tekintetében, hogy hivatalból vizsgálja a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság pontosítja a jogerő elve és a végrehajtási eljárásban eljáró bíróság azon hatásköre közötti kapcsolatot, hogy a fizetési meghagyásos eljárás keretében hivatalból vizsgálja az e fizetési meghagyás alapját képező szerződési feltétel tisztességtelen jellegét.

E tekintetben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel ( 3 ) ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy amennyiben valamely bíróság által valamely jogosult kérelmére kibocsátott fizetési meghagyással szemben az adós nem élt ellentmondással, a végrehajtási eljárásban eljáró bíróság utólag nem vizsgálhatja azon szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét, amelyek e meghagyás alapjául szolgáltak, amiatt, hogy az a jogerő, amelyre e meghagyás szert tett, közvetetten kiterjed a feltételek érvényességére is. Közelebbről, az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálata megtörténtnek tekintendő, és azt az ítélt dolog hatálya alá tartozónak kell tekinteni még akkor is, ha az olyan határozat, amely a fizetési meghagyást kibocsátja, egyáltalán nem tartalmaz erre vonatkozó indokolást, alkalmas arra, hogy megfossza lényegétől a nemzeti bíróság azon kötelezettségét, hogy hivatalból vizsgálja e szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét. Ilyen esetben a hatékony bírói jogvédelem követelménye megköveteli, hogy a végrehajtási eljárásban eljáró bíróság akár első ízben is értékelhesse azon szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét, amelyek a valamely bíróság által a hitelező/jogosult kérelmére kibocsátott fizetési meghagyás alapjául szolgáltak, amely meghagyással szemben az adós nem élt ellentmondással. Az a körülmény, hogy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének időpontjában az adós nem tudott arról, hogy ezen irányelv értelmében „fogyasztónak” minősülhet, e tekintetben nem releváns.

Másodszor, a Bíróság a jogerő elve, a jogvesztés és a nemzeti bíróság azon hatásköre közötti kölcsönhatást vizsgálja, hogy a jelzálog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretében hivatalból vizsgálja valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét.

Egyrészt a Bíróság megállapítja, hogy a tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel ( 4 ) ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a jogerő és a jogvesztés joghatására tekintettel nem teszi lehetővé sem a bíróság számára, hogy a jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretében hivatalból vizsgálja a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, sem pedig a fogyasztó számára, hogy a kifogás megtételére nyitva álló határidejének lejártát követően ezen eljárásban vagy az ezt követő megállapítási eljárásban e feltételek tisztességtelen jellegére hivatkozzon. Az irányelv ezen értelmezése abban az esetben alkalmazandó, amennyiben az említett feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét a bíróság a jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás megkezdésekor már hivatalból vizsgálta, ám a jelzálogjog érvényesítését engedélyező bírósági határozat nem utal kifejezetten e vizsgálat lefolytatására, vagy nem indokolja azt, és azt sem mondja ki, hogy az ilyen vizsgálat kifogás hiányában már nem támadható meg. A fogyasztó ugyanis, mivel a jelzálog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás megindítását elrendelő határozatban nem tájékoztatták a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálata lefolytatásáról, nem tudta az ügy teljes ismeretében megítélni, hogy a határozattal szemben szükséges‑e jogorvoslattal élnie. Márpedig az érintett szerződés feltételei esetlegesen tisztességtelen jellegének hatékony vizsgálatát nem lehet garantálni, ha olyan bírósági határozatokhoz is kapcsolódik jogerő, amelyek nem írnak elő ilyen felülvizsgálatot.

Másrészt a Bíróság ugyanakkor ugyanezen irányelvvel ( 5 ) összeegyeztethetőnek ítéli az olyan nemzeti jogszabályt, amely nem teszi lehetővé a hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére eljáró nemzeti bíróság számára, hogy vizsgálja a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét, ha a jelzálog‑biztosítékot érvényesítették, a jelzáloggal megterhelt dolgot értékesítették és az e dologhoz fűződő tulajdonjogokat harmadik személy részére átruházták. E következtetés azonban attól a feltételtől függ, hogy a fogyasztó, akinek a vagyontárgyára jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárást vezettek, egy későbbi eljárás során érvényesíthesse ezen irányelv alapján a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásából adódó pénzügyi következmények ellentételezésére vonatkozó jogát.

Harmadszor, a Bíróság megvizsgálja a fellebbezési eljárásra irányadó egyes nemzeti eljárásjogi elvek, mint például a rendelkezési elv, a „kérelemhez kötöttség” elve és a reformatio in peius tilalma elve, valamint a nemzeti bíróság azon jogköre közötti kapcsolatot, hogy hivatalból vizsgálja valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét.

E tekintetben úgy véli, hogy a tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel ( 6 ) ellentétes az olyan nemzeti bírósági eljárási elvek alkalmazása, amelyek értelmében a tisztességtelennek minősített feltétel alapján a fogyasztó által jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítését időben korlátozó ítélet elleni fellebbezés tárgyában eljáró nemzeti bíróság nem észlelhet hivatalból e rendelkezés megsértésén alapuló jogalapot, és nem rendelheti el ezen összegek teljes visszatérítését, amennyiben nem az érintett fogyasztó teljes passzivitásának tudható be ezen időbeli korlátozás e fogyasztó általi vitatásának hiánya. A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő alapügyet illetően a Bíróság pontosítja, hogy az érintett fogyasztó megfelelő határidőn belüli fellebbezésének hiánya annak tudható be, hogy a fellebbezésre nyitva álló határidő már lejárt a Gutiérrez Naranjo és társai ügyben hozott ítélet kihirdetésének időpontjában, amelyben a Bíróság az említett irányelvvel összeegyeztethetetlennek ítélte azt a nemzeti ítélkezési gyakorlatot, amely korlátozza a szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához fűződő visszafizetési kötelezettség időbeli hatályát. Következésképpen az alapügyben az érintett fogyasztó nem tanúsított teljes passzivitást azáltal, hogy nem nyújtott be fellebbezést. E körülmények között azon nemzeti bírósági eljárási elvek alkalmazása, amely megfosztja a fogyasztót azoktól az eljárási eszközöktől, amelyek lehetővé teszik számára a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelven alapuló jogainak érvényesítését, sérti a tényleges érvényesülés elvét, mivel jellegénél fogva lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi e jogok védelmét.

Negyedszer és utolsósorban a Bíróság a nemzeti bíróság azon hatáskörével foglalkozik, amely alapján az hivatalból vizsgálja a végrehajtható okirat feltételeinek tisztességtelen jellegét, amikor az ezen okirat végrehajtásával szembeni kifogással fordulnak hozzá.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel ( 7 ) és a tényleges érvényesülés elvével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely követelésre vonatkozó végrehajtási eljárásban eljáró, végrehajtási kifogást elbíráló bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy hivatalból vagy a fogyasztó kérelmére értékelje a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött, végrehajtható okiratnak minősülő szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét, mivel az ügy érdemében eljáró bíróság, amelyhez a polgári jog alapján külön keresetet lehet benyújtani az ilyen szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálata érdekében, az érdemi döntés meghozataláig csak olyan mértékű – például a kereseti követelés értéke alapján számított – biztosíték megfizetése ellenében jogosult a végrehajtási eljárás felfüggesztésére, amely alkalmas arra, hogy a fogyasztót visszatartsa az ilyen kereset benyújtásától és fenntartásától. E biztosítékkal kapcsolatban a Bíróság pontosítja, hogy a peres eljárás költségei a vitatott tartozás összegéhez viszonyítva nem lehetnek olyan mértékűek, hogy a fogyasztót visszatartsák a bírósági eljárás megindításától. Valószínű azonban, hogy egy fizetési hátralékban lévő adós nem rendelkezik a megkövetelt biztosítékhoz szükséges pénzügyi forrásokkal. Ez még inkább így van akkor, ha az előterjesztett kereseti követelések értéke jelentősen meghaladja a szerződés teljes értékét, amint az a jelen esetben is fennállni látszik.

( 1 ) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).

( 2 ) 2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980). Ezen ítéletben a Bíróság lényegében megállapította, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által kialakított azon ítélkezési gyakorlat, amely időben korlátozta a „küszöbkikötésként” ismert tisztességtelen feltétel alapján a fogyasztók által a bankoknak jogalap nélkül megfizetett összegek visszafizetését, ellentétes a tisztességtelen feltételekről szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével, és a fogyasztók e rendelkezés alapján jogosultak ezen összegek teljes visszatérítésére.

( 3 ) Többek között ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése.

( 4 ) Uo.

( 5 ) Uo.

( 6 ) Többek között ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése.

( 7 ) Többek között ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése.