–

R.N.N.S. képviseletében E. Schoneveld és I. Vennik advocaten,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, M. H. S. Gijzen és C. S. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil, A. Brabcová és A. Pagáčová, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében R. Kanitz és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Pucciariello avvocato dello Stato,

–

a litván kormány képviseletében K. Dieninis és K. Juodelytė, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Wils és C. Cattabriga, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2013. június 26‑i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 182., 1. o., helyesbítések: HL 2014. L 225., 91. o.; HL 2017. L 40., 78. o.) módosított, a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 243., 1. o.; helyesbítés: HL 2018. L 284., 38. o., a továbbiakban: vízumkódex) 32. cikke (1)–(3) bekezdésének az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. és 47. cikkével összefüggésben történő értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket az R.N.N.S. (C‑225/19. sz. ügy), illetve K.A. (C‑226/19. sz. ügy) és a Minister van Buitenlandse Zaken (külügyminiszter, Hollandia, a továbbiakban: miniszter) között annak tárgyában folyamatban lévő két jogvitában terjesztették elő, hogy az utóbbi megtagadta, hogy e személyeknek vízumot adjon ki.

3

A vízumkódex (29) preambulumbekezdése szerint:

„E rendelet tiszteletben tartja különösen az Európa Tanácsnak [a Rómában, 1950. november 4‑én aláírt,] az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményében és a [Chartában] elismert alapvető jogokat és elveket.”

4

E kódex 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Ez a rendelet létrehozza a tagállamok területén való átutazásra vagy bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárásokat és feltételeket.”

5

Az említett kódex 21. cikkének (3) bekezdése a következőket mondja ki:

„(3) A konzulátus annak ellenőrzése során, hogy a kérelmező eleget tesz‑e a beutazási feltételeknek, ellenőrzi:

[…]

[…]”

6

Ugyanezen kódex 22. cikke, amely az „Előzetes egyeztetés más tagállamok központi hatóságaival” címet viseli, így rendelkezik:

„(1)   A tagállamok megkövetelhetik, hogy más tagállamok központi hatóságai egyeztetést folytassanak az ő központi hatóságaikkal egyes harmadik országbeli állampolgárok vagy ilyen állampolgárok bizonyos kategóriái által benyújtott kérelmek vizsgálatakor. A repülőtéri tranzitvízumok iránti kérelmek esetében nem kell ilyen egyeztetést folytatni.

(2)   Az egyeztetésre felkért központi hatóságok az egyeztetés lefolytatását követő hét naptári napon belül végleges választ adnak. Amennyiben e határidőn belül nem érkezik válasz, az úgy értendő, hogy az említett központi hatóságok nem ellenzik a vízum kiadását.

[…]”

7

A vízumkódex 25. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Korlátozott területi érvényességű vízumot a következő kivételes esetekben adnak ki:

(2)   A korlátozott területi érvényességű vízum a vízumot kiadó tagállam területére érvényes. Kivételes esetben egynél több tagállam területére is érvényes lehet, amennyiben ehhez az érintett tagállamok hozzájárulnak.

[…]”

8

Az említett kódexnek „A vízum kiadásának elutasítása” című 32. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 25. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül a vízumkérelmet el kell utasítani:

[…]

(2)   Az elutasításról szóló döntést és annak indokait a VI. mellékletben található formanyomtatványon kell közölni a kérelmezővel.

(3)   Az elutasított vízum kérelmezője [helyesen: Az a kérelmező, akinek a vízumkérelmét elutasították,] jogorvoslattal élhet. A jogorvoslati eljárást a kérelemről szóló végső döntést meghozó tagállammal szemben, és ezen tagállam nemzeti jogának megfelelően kell megindítani. A tagállamok tájékoztatják a kérelmezőket a jogorvoslat esetén követendő, a VI. mellékletben meghatározott eljárásról.

[…]

(5)   A megtagadott vízumra vonatkozó információt a [vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről szóló, 2008. július 9‑i 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (VIS‑rendelet) (HL 2008. L 218., 60. o.)] 12. cikkének megfelelően be kell vinni a [vízuminformációs rendszerbe].”

9

A vízumkódex VI. melléklete tartalmazza „A vízum elutasításáról, megsemmisítéséről vagy visszavonásáról szóló értesítésre és indoklásra szolgáló formanyomtatványt” (a továbbiakban: formanyomtatvány). E formanyomtatvány az alábbi mondatot követően: „E határozatot az alábbi indok(ok) alapján hozták:”, tizenegy rovatot tartalmaz, amelyeket az illetékes hatóságoknak be kell ikszelniük, és amelyek mindegyike tekintetében fel van tüntetve a vízumkérelem elutasításának, illetve a vízum megsemmisítésének vagy visszavonásának egy vagy több előre meghatározott oka. E rovatok sorában a hatodik az alábbi elutasítási indokoknak felel meg:

„Egy vagy több tagállam úgy tekinti, hogy Ön az [562/2006] rendelet 2. cikkének 19. pontja értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyezteti, illetve nemzetközi kapcsolatait fenyegeti.”

10

A formanyomtatvány tartalmaz továbbá egy olyan rubrikát, amelynek címét („Észrevételek”) üres mező követi, amelyet az illetékes hatóság tölthet ki.

11

Amint az a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanács rendelet (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) (HL 2016. L 77., 1. o.) (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, e rendelet az 562/2006 rendeletet kodifikálta. Az 562/2006 rendelet jelen ítélet 5., 8. és 9. pontjában hivatkozott 2. cikkének 19. pontja jelenleg az e kodifikáció eredményeként létrejött Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 21. pontja.

12

A C‑225/19. sz. ügyben R.N.N.S. egyiptomi állampolgár, aki Egyiptomban rendelkezik állandó lakóhellyel. 2017. augusztus 28‑án házasságot kötött egy holland állampolgárral.

13

2017. június 7‑én R.N.N.S. vízum iránti kérelmet nyújtott be a miniszternél, hogy meglátogassa felesége Hollandiában lakó szüleit.

14

2017. június 19‑i határozatával a miniszter e kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy egy vagy több tagállam úgy ítélte meg, hogy R.N.N.S. a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 21. pontja értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyezteti, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegeti. A vízumkódex 22. cikke szerinti előzetes egyeztetési eljárás keretében Magyarország valóban kifogással élt az ellen, hogy R.N.N.S. számára vízumot adjanak ki.

15

E határozatot formanyomtatvány útján közölték R.N.N.S.‑sel. Noha a hatodik rovat be volt ikszelve, e formanyomtatvány nem tüntette fel sem azt, hogy melyik tagállam élt kifogással a vízum kiadásával szemben, sem az ezen kifogás alapját képező indokokat.

16

2017. június 30‑án R.N.N.S. panaszt nyújtott be az említett határozat ellen a miniszter előtt, aki azt 2017. október 31‑i határozatával elutasította.

17

Ezen utóbbi határozat ellen R.N.N.S. 2017. november 22‑én keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság, a Rechtbank Den Haag, zittingsplaats Haarlem (a Haarlemben eljáró hágai bíróság, Hollandia) előtt, többek között arra hivatkozva, hogy nem részesült hatékony bírói jogvédelemben, mivel nem volt lehetősége arra, hogy a 2017. június 19‑i miniszteri határozatot érdemben vitassa. A miniszter azt állítja, hogy a holland jogban, amennyiben valamely tagállam kifogást emel a vízum kiadásával szemben, az e kifogás alapjául szolgáló indokok nem képezhetik érdemi felülvizsgálat tárgyát, és a kérelmezőnek e célból az említett kifogást emelő tagállam bíróságaihoz kell fordulnia.

18

A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás keretében a miniszter közölte R.N.N.S.‑sel, hogy melyik tagállam emelt kifogást vízumának kiadásával szemben. 2018‑ban R.N.N.S. felvette a kapcsolatot Magyarország diplomáciai képviseleteivel több országban, hogy felvilágosítást kapjon az e tagállam által emelt kifogás alapjául szolgáló indokokról. Ilyen módon nem kapott felvilágosítást, és arról sem szerzett tudomást, hogy Magyarországon melyik hatóság emelte ezt a kifogást.

19

A C‑226/19. sz. ügyben K.A. szír állampolgár, aki Szaúd‑Arábiában rendelkezik állandó lakóhellyel.

20

2018. január 2‑án K.A. vízum iránti kérelmet nyújtott be a miniszternél, hogy Hollandiában lakó gyermekeit meglátogassa.

21

2018. január 15‑i határozatával a miniszter e kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy egy vagy több tagállam úgy ítélte meg, hogy K.A. a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 21. pontja értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyezteti, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegeti. A vízumkódex 22. cikke szerinti előzetes egyeztetési eljárás keretében a Németországi Szövetségi Köztársaság valóban kifogással élt az ellen, hogy K.A. számára vízumot adjanak ki.

22

E határozatot formanyomtatvány útján közölték K.A.‑val. Noha a hatodik rovat be volt ikszelve, e formanyomtatvány nem tüntette fel sem azt, hogy melyik tagállam élt kifogással a vízum kiadásával szemben, sem az ezen kifogás alapját képező indokokat.

23

K.A. 2018. január 23‑án panaszt nyújtott be az említett határozattal szemben a miniszter előtt. Feltételezve, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság kifogást emelhetett vízumának kiadásával szemben, K.A. e panaszában kérte a minisztert, hogy forduljon a német hatóságokhoz arra vonatkozó felvilágosításért, milyen okokból vélte úgy e tagállam, hogy K.A. veszélyezteti a közrendet, a belső biztonságot vagy a közegészséget. A miniszter 2018. május 14‑i határozatával e panaszt elutasította.

24

Ezen utóbbi határozat ellen K.A. 2018. május 28‑án keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, többek között arra hivatkozva, hogy nem részesült hatékony bírói jogvédelemben, mivel nem volt lehetősége arra, hogy a 2018. január 15‑i miniszteri határozatot érdemben vitassa. Azt állítja különösen, hogy a vízumkérelem elutasítása e határozatban szereplő indokának megfogalmazása túlságosan általános, és a miniszternek fel kellett volna hívnia a német hatóságokat arra, hogy közöljék vele a vízumának kiadásával szemben emelt kifogás alapját képező indokokat. A miniszter szerint a vízumkódex nem kötelezi őt arra, hogy a német hatóságoktól tájékoztatást kérjen a vízum K.A.‑nak történő kiadásával szemben általuk emelt kifogás alapját képező indokokat illetően, sem arra, hogy ezen indokokat közölje K.A.‑val.

25

A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy sem R.N.N.S., sem K.A. nem áll a VIS‑rendszerben vízumkérelem elutasítását eredményező figyelmeztető jelzés hatálya alatt, ezért nem nyújthatnak be jogorvoslati kérelmet, illetve nem élhetnek panasszal a VIS‑rendelet alapján azon pontatlan adatok helyesbítése vagy törlése iránt, amelyek vízumkérelmük elbírálását befolyásolhatták.

26

E bíróság rámutat továbbá egyrészt arra, hogy sem R.N.N.S.‑nek, sem K.A.‑nak nem volt tudomása a vízumának kiadásával szemben kifogást emelő tagállamok illetékes hatóságai által hozott, közrendre, belső biztonságra, közegészségre vagy nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó, őt érintő határozatról. Másrészt az említett bíróság kiemeli, hogy ha hoztak is ilyen határozatokat, az alapügyekben nincsenek olyan tényállási elemek, amelyek azt igazolnák, hogy e tagállamokban e határozatokkal szemben hatékony jogorvoslati lehetőség állt R.N.N.S. és K.A. rendelkezésére.

27

Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság szerint a miniszter 2017. június 19‑i és 2018. január 15‑i határozatában nem nyújtott R.N.N.S. és K.A. számára semmilyen információt azzal kapcsolatban, hogy e határozatokkal szemben jogorvoslattal élhetnek azokban a tagállamokban, amelyek kifogást emeltek vízumuk kiadásával szemben.

28

Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróságban felmerül lényegében az a kérdés, hogy a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja szerinti elutasítási indok képezheti‑e bírósági felülvizsgálat tárgyát az e kódex 32. cikkének (3) bekezdése szerinti, a vízumkérelem elutasításáról szóló végső döntéssel szemben indított jogorvoslati eljárás keretében, és amennyiben igen, mi e felülvizsgálat gyakorlásának módja a Charta 47. cikkéből eredő követelmények teljesítése érdekében.

29

Ezenkívül, amennyiben R.N.N.S.‑nak és K.A.‑nak jogorvoslati eljárást kellett volna indítaniuk a vízumok kiadásával szemben kifogást emelő tagállamokban a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja szerinti elutasítási indok vitatása céljából, a kérdést előterjesztő bíróság választ keres arra, hogy az e kódex 32. cikkének (3) bekezdésében előírt jogorvoslati eljárás keretében meg kell‑e várni a kérelmezők által az említett tagállamokban esetlegesen indított jogorvoslati eljárások kimenetelét.

30

E körülmények között a rechtbank Den Haag, zittingsplaats Haarlem (Haarlemben eljáró hágai bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, mindkét egyesített ügyben azonos módon megfogalmazott kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

A koronavírus terjedésével kapcsolatos egészségügyi válsághelyzet miatt a Bíróság nagytanácsa 2020. április 28‑i határozatával törölte a jelen ügyekben eredetileg kitűzött tárgyalást, és írásban megválaszolandó kérdésekké alakította a feleknek, és írásbeli észrevételeket előterjesztő, az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében említett egyéb érdekelteknek korábban megküldött kérdéseket. R.N.N.S., K.A., a holland, a német és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság megküldte a Bíróságnak az e kérdésekre vonatkozó válaszait.

32

Kérdéseivel, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a vízumkódex 32. cikkének (2) és (3) bekezdését, a Charta 47. cikkére tekintettel, akként kell‑e értelmezni egyrészt, hogy az előírja azon tagállam számára, amely a vízum kiadásával szemben valamely másik tagállam által emelt kifogás miatt a vízum kiadásának a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja alapján történő megtagadásáról szóló végső döntést hozta, hogy e döntésében megjelölje, hogy melyik tagállam emelt ilyen kifogást, valamint az e kifogáson alapuló konkrét elutasítási indokot és az említett kifogással szemben rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket, másrészt hogy amennyiben ugyanezen döntéssel szemben az ugyanezen kódex 32. cikkének (3) bekezdése alapján jogorvoslati kérelmet nyújtanak be, az ezen utóbbi döntést meghozó tagállam bíróságai számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy vizsgálhassák a valamely másik tagállam által a vízum kiadásával szemben emelt kifogás érdemi jogszerűségét.

33

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 41. cikke nem releváns, így nem nyújthat eligazítást a kérdést előterjesztő bíróság számára az alapeljárások keretében. Ugyanis e rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy annak címzettjei nem a tagállamok, hanem kizárólag az Unió intézményei, szervei és hivatalai (lásd ebben az értelemben: 2020. március 26‑iHungeod és társai ítélet, C‑496/18 és C‑497/18, EU:C:2020:240, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Mindazonáltal, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság főként azon indokolás tartalmával kapcsolatban vár választ, amellyel a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja szerint el kell látni a vízum kiadásának megtagadásáról szóló végső döntést, emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikke az uniós jog azon, a tagállamok tekintetében e jog végrehajtása esetében alkalmazandó általános elvét tükrözi, mely szerint a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iPI ítélet, C‑230/18, EU:C:2019:383, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Az előterjesztett kérdések megválaszolása céljából ki kell emelni, hogy a vízumkódex által bevezetett rendszer az egységes vízumok kiadási feltételeinek harmonizációját feltételezi, amely kizárja a tagállamok közötti eltérések létezését az ilyen vízumkérelmek elutasítási indokainak meghatározása tekintetében, ami azt jelenti, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai nem tagadhatják meg az egységes vízum kiadását a vízumkódexben szereplőktől eltérő indok alapján (lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iKoushkaki ítélet, C‑84/12, EU:C:2013:862, 45. és 47. pont).

36

A vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja értelmében a vízumkérelmet el kell utasítani, ha a kérelmező a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 21. pontja értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyeztető, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegető személynek minősül, különösen amennyiben a tagállamok nemzeti nyilvántartása által ugyanezen okok miatt kiadott, beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll. E rendelkezésnek magából a megfogalmazásából az következik a bármely tagállamot érintő fenyegetést illetően, hogy az ilyen fenyegetés fennállása a vízumkérelem elutasítása indokának minősül, függetlenül attól, hogy az az illetékes konzulátus szerinti tagállamot vagy egy másik a tagállamot érint.

37

Az illetékes konzulátus feladata, hogy annak vizsgálata során, hogy a kérelmező teljesíti‑e a beutazási feltételeket, e kódex 21. cikke (3) bekezdésének d) pontja alapján meggyőződjön többek között arról is, hogy e kérelmező nem tekinthető úgy, hogy ilyen fenyegetést jelentene, különösen pedig hogy nem áll a tagállamok nemzeti nyilvántartása által ugyanezen okok miatt kiadott, beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt. E célból a vízumkérelmet elbíráló tagállam központi hatóságai ezenkívül egyeztethetnek más tagállamok központi hatóságaival az említett kódex 22. cikkének (1) és (2) bekezdésében vázolt előzetes egyeztetési eljárás keretében, hogy adott esetben ugyanezen indokokból kifogást emelhessenek a vízum kiadásával szemben.

38

A vízumkódex 32. cikkének (2) bekezdése értelmében a vízumkérelem elutasításáról szóló döntést és annak indokait formanyomtatványon kell közölni a kérelmezővel. Amint az a jelen ítélet 9. pontjából kitűnik, a formanyomtatvány tizenegy rovatot tartalmaz, amelyek mindegyike a vízumkérelem elutasítása, illetve a vízum megsemmisítése vagy visszavonása említett kódex által előírt egy vagy több indokának felel meg, és az illetékes nemzeti hatóságok e rovatok beikszelésével közlik a vízum kérelmezőjével a vele szemben hozott elutasító döntés indokolását.

39

Közelebbről a formanyomtatvány hatodik rovata pontosítja, hogy „egy vagy több tagállam úgy tartja”, hogy a kérelmező a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontjában foglalt egyik ok miatt fenyegetést jelent. Jóllehet az e rovatra vonatkozó indokolás szövege nem rendelkezik az illetékes nemzeti hatóság azon lehetőségéről, hogy megjelölje, melyik tagállam emelt kifogást a vízum kiadásával szemben, vagy hogy behatóbban indokolja döntését, például pontosítva, hogy az e rendelkezésben különbségtétel nélkül említett okok közül melyik konkrét ok igazolja e döntést, ilyen pontosításokat ugyanezen hatóság mindazonáltal tehet a formanyomtatvány „Észrevételek” című rubrikájában.

40

E tekintetben, a vízumkódex 32. cikkének (3) bekezdésével összhangban, az a kérelmező, akinek a vízumkérelmét elutasították, jogorvoslattal élhet e határozattal szemben, és az eljárást a vízumkérelemről szóló végső döntést meghozó tagállammal szemben és ezen tagállam nemzeti jogának megfelelően kell lefolytatni.

41

A Bíróság kimondta, hogy – amint az a vízumkódex (29) preambulumbekezdéséből következik – a vízumkódex rendelkezéseit, beleértve az e kódex 32. cikkének (3) bekezdésében előírt jogorvoslathoz való jogot, a Chartában elismert alapvető jogok és elvek tiszteletben tartása mellett kell értelmezni, amely akkor alkalmazandó, ha valamely tagállam ugyanezen kódex 32. cikkének (1) bekezdése értelmében a vízumkérelmet elutasító döntést hoz (lásd ebben az értelemben: 2017. december 13‑iEl Hassani ítélet, C‑403/16, EU:C:2017:960, 32. és 37. pont; 2019. július 29‑iVethanayagam és társai ítélet, C‑680/17, EU:C:2019:627, 79. pont).

42

A vízumkódex 32. cikkének (3) bekezdésében előírt jogorvoslat jellemzőit tehát a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely cikk értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

43

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az érintett – akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján – megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, az illetékes bíróság azon hatáskörének sérelme nélkül, hogy a szóban forgó hatóságtól megkövetelje azok közlését, annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára jogai lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az illetékes bírósághoz fordulni, valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó nemzeti határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 1987. október 15‑iHeylens és társai ítélet, 222/86, EU:C:1987:442, 15. pont; 2013. június 4‑iZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 53. pont).

44

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy a Magyarország, illetve a Németországi Szövetségi Köztársaság által az R.N.N.S. és K.A. vízumának kiadásával szemben emelt kifogások miatt a miniszter e személyek vízumkérelmét a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja alapján elutasította. A miniszter e döntéseket formanyomtatvány útján indokolta, annak hatodik rovatát beikszelve, amely mellett az az előre meghatározott indokolás szerepel, hogy egy vagy több tagállam úgy tartja, hogy a kérelmező a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 21. pontja értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyezteti, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegeti.

45

A jelen ítélet 34. és 43. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell jegyezni, hogy a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog megköveteli, hogy az a kérelmező, akinek elutasították a vízumkérelmét valamely tagállamnak a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontjában foglalt egyik okból emelt kifogása miatt, megismerhesse az e határozat alapjául szolgáló konkrét indokot, valamint azt, hogy melyik tagállam emelt kifogást e dokumentum kiadásával szemben.

46

Következésképpen, jóllehet, amint az a jelen ítélet 39. pontjából kitűnik, a formanyomtatvány hatodik rovatának megfelelő indokolás előre meg van határozva, az illetékes nemzeti hatóságnak a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja szerinti elutasítási indok alkalmazása esetén pontosítania kell a formanyomtatvány „Észrevételek” című rubrikájában, hogy mely tagállam vagy tagállamok emeltek kifogást a vízum kiadásával szemben, továbbá az e kifogáson alapuló konkrét elutasítási indokot, feltüntetve adott esetben az említett kifogás okainak lényegét.

47

Egyébiránt, amint azt a főtanácsnok kiemelte indítványának 87. pontjában, a 810/2009 rendelet módosításáról szóló, 2019. június 20‑i (EU) 2019/1155 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2019. L 188., 25. o.) új formanyomtatványt ír elő, amelyet az illetékes hatóságoknak alkalmazniuk kell a vízumkérelem elutasításáról szóló döntésük indokolásához, és amely immár megkülönbözteti egymástól a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontjában említett egyes elutasítási indokokat.

48

A vízumkódex 32. cikkének (3) bekezdésében előírt jogorvoslati eljárás keretében végzett bírósági felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatos kérdést illetően emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a Charta 47. cikke értelmében biztosítsák a hatékony jogorvoslathoz való jogot a vízumkérelem elutasításáról szóló döntéssel szemben, megköveteli, hogy e döntés bírósági felülvizsgálata ne korlátozódjon a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében foglalt indokok formális vizsgálatára. Így e felülvizsgálatnak az említett döntés jogszerűségére is ki kell terjednie, figyelembe véve az ügyiratok minden olyan ténybeli és jogi elemét, amelyekre az illetékes nemzeti hatóság e döntését alapozta.

49

E tekintetben az illetékes nemzeti hatóságokat a vízumkérelmek elbírálása terén széles mérlegelési mozgástér illeti meg a vízumkódexben meghatározott elutasítási indokok alkalmazási feltételeivel és a releváns tények értékelésével kapcsolatban (lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iKoushkaki ítélet, C‑84/12, EU:C:2013:862, 60. pont; 2017. december 13‑iEl Hassani ítélet, C‑403/16, EU:C:2017:960, 36. pont). E mérlegelési mozgástér bírósági felülvizsgálatának tehát annak a vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy a megtámadott határozat kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik‑e, és az arról való meggyőződésre, hogy nem szenved nyilvánvaló hibában (lásd analógia útján: 2017. április 4‑iFahimian ítélet, C‑544/15, EU:C:2017:255, 45. és 46. pont).

50

Mindazonáltal különbséget kell tenni egyrészt a vízumkérelem elutasításáról szóló végső határozatot hozó tagállam bíróságai által folytatott felülvizsgálat, amelynek tárgya a vízumkódex 32. cikke (3) bekezdésének megfelelően e döntés jogszerűségének vizsgálata, másrészt az e kódex 22. cikkében előírt előzetes egyeztetési eljárás keretében valamely másik tagállam által a vízum kiadásával szemben emelt kifogás megalapozottságának ezen utóbbi tagállam vagy tagállamok nemzeti bíróságai által végzendő felülvizsgálata között.

51

E tekintetben azon tagállam bíróságai számára, amely a vízumkérelem elutasításáról szóló végső döntést hozta valamely másik tagállam vagy tagállamok által e dokumentum kiadásával szemben emelt kifogás miatt, biztosítani kell annak lehetőségét, hogy meggyőződhessenek arról, hogy a többi tagállam központi hatóságaival folytatandó, a vízumkódex 22. cikkében vázolt előzetes egyeztetési eljárást megfelelően alkalmazták, és különösen, hogy megvizsgálják, a kérelmezőt helytálló módon határozták‑e meg a szóban forgó kifogással érintett személyként, és hogy az adott esetben tiszteletben tartották‑e az eljárási biztosítékokat, mint amilyen a jelen ítélet 46. pontjában bemutatott indokolási kötelezettség.

52

Ezzel szemben a valamely tagállam által a vízum kiadásával szemben emelt kifogás érdemi jogszerűségét az említett bíróságok nem vizsgálhatják felül. Annak érdekében, hogy az érintett vízumkérelmező a Charta 47. cikkével összhangban gyakorolhassa az ilyen kifogással szembeni jogorvoslathoz való jogát, a vízumkérelem elutasításáról szóló végső döntést hozó tagállam illetékes hatóságainak meg kell jelölniük azt a hatóságot, amelyhez a vízumkérelmező az e tekintetben e másik tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatásért fordulhat.

53

Meg kell jegyezni továbbá, hogy az uniós jogalkotó a tagállamokra bízta a vízumkérelmezőket megillető jogorvoslati lehetőségek konkrét jellegének és részletszabályainak meghatározását, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét (lásd ebben az értelemben: 2017. december 13‑iEl Hassani ítélet, C‑403/16, EU:C:2017:960, 25. és 26. pont).

54

Tehát a vízumkérelem elutasításáról szóló végső döntést meghozó tagállam feladata olyan eljárási szabályok előírása, amelyek hozzájárulnak a vízumkérelmező védelemhez való joga és hatékony jogorvoslathoz való joga tiszteletben tartásának biztosításához, mint amilyen a vízum kiadásával szemben kifogást emelő tagállamok illetékes hatóságaitól való információkérés vagy e hatóságoknak a vízumkódex 32. cikkének (3) bekezdésében előírt jogorvoslati eljárásban való beavatkozási lehetősége vagy bármely más, azt biztosító mechanizmus, hogy e kérelmezők jogorvoslati kérelmét ne lehessen jogerősen elutasítani, anélkül hogy e kérelmezőknek konkrét lehetőségük lett volna jogaik gyakorlására.

55

Hozzá kell tenni, hogy az érintett tagállam a vízumkódex 25. cikkével összhangban mindenképpen kiadhat korlátozott területi érvényességű vízumot.

56

A fenti megfontolások összességének fényében az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a vízumkódex 32. cikkének (2) és (3) bekezdését, a Charta 47. cikkére tekintettel, akként kell értelmezni egyrészt, hogy az előírja azon tagállam számára, amely a vízum kiadásával szemben valamely másik tagállam által emelt kifogás miatt a vízum kiadásának a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja alapján történő megtagadásáról szóló végső döntést hozta, hogy e döntésében megjelölje, melyik tagállam emelt ilyen kifogást, továbbá az e kifogáson alapuló konkrét elutasítási indokot, feltüntetve adott esetben az említett kifogás okainak lényegét, valamint azt, hogy a vízumkérelmező melyik hatósághoz fordulhat az e másik tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatásért, másrészt hogy amennyiben ugyanezen döntéssel szemben az ugyanezen kódex 32. cikkének (3) bekezdése alapján jogorvoslati kérelmet nyújtanak be, az ezen utóbbi döntést meghozó tagállam bíróságai nem vizsgálhatják a valamely másik tagállam által a vízum kiadásával szemben emelt kifogás érdemi jogszerűségét.

57

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A 2013. június 26‑i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 32. cikkének (2) és (3) bekezdését, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkére tekintettel, akként kell értelmezni egyrészt, hogy az előírja azon tagállam számára, amely a vízum kiadásával szemben valamely másik tagállam által emelt kifogás miatt a vízum kiadásának a 610/2013 rendelettel módosított 810/2009 rendelet 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontja alapján történő megtagadásáról szóló végső döntést hozta, hogy e döntésében megjelölje, melyik tagállam emelt ilyen kifogást, továbbá az e kifogáson alapuló konkrét elutasítási indokot, feltüntetve adott esetben az említett kifogás okainak lényegét, valamint azt, hogy a vízumkérelmező melyik hatósághoz fordulhat az e másik tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatásért, másrészt hogy amennyiben ugyanezen döntéssel szemben a 610/2013 rendelettel módosított 810/2009 rendelet 32. cikkének (3) bekezdése alapján jogorvoslati kérelmet nyújtanak be, az ezen utóbbi döntést meghozó tagállam bíróságai nem vizsgálhatják a valamely másik tagállam által a vízum kiadásával szemben emelt kifogás érdemi jogszerűségét.