1

Fellebbezésével a Bank Refah Kargaran az Európai Unió Törvényszéke 2018. december 10‑i Bank Refah Kargaran kontra Tanács ítéletének (T‑552/15, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2018:897) részleges hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította e banknak az EUMSZ 268. cikken alapuló, a vele szemben hozott korlátozó intézkedések elfogadása miatt állítólag őt ért károk megtérítésére irányuló keresetét.

2

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–13. pontja az alábbiak szerint mutatta be:

3

A Törvényszék Hivatalához 2015. szeptember 25‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező keresetet indított az Unió arra való kötelezése iránt, hogy térítse meg a rá vonatkozó, a megsemmisítést kimondó ítélettel megsemmisített korlátozó intézkedések elfogadásából és fenntartásából eredő károkat azáltal, hogy vagyoni károk megtérítése címén 68651318 eurót és annak törvényes kamatait, valamint nem vagyoni károk megtérítése címén 52547415 eurót és annak törvényes kamatait fizeti meg neki, továbbá másodlagosan az iránt, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy a nem vagyoni kár címén követelt összegek egésze vagy része vagyoni kárnak minősül.

4

A megtámadott ítélettel a Törvényszék teljes egészében elutasította a keresetet, és a fellebbezőt kötelezte a költségek viselésére.

5

Először is a megtámadott ítélet 25–32. pontjában a Törvényszék hivatalból vizsgálta a kártérítési kereset elbírálására vonatkozó hatáskörét a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) keretében elfogadott 2010/413, 2010/644 és 2011/783 határozatra tekintettel.

6

E tekintetben a megtámadott ítélet 27. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező nem tett különbséget egyrészt az Uniónak a 2010/413, 2010/644 és 2011/783 határozatoknak a KKBP keretében történő elfogadásából eredő felelőssége, másrészt pedig a 961/2010 és a 267/2012 rendelet, valamint az 1245/2011 végrehajtási rendelet elfogadásából eredő felelőssége között.

7

A Törvényszék a megtámadott ítélet 30. pontjában megállapította, hogy az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének hatodik mondatából és az EUMSZ 275. cikk első bekezdéséből az következik, hogy az uniós bíróság főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel sem a KKBP‑re vonatkozó elsődleges jogi rendelkezések, sem az azok alapján elfogadott jogi aktusok tekintetében, és az EUMSZ 275. cikk második bekezdése értelmében az uniós bíróság csak kivételesen rendelkezik hatáskörrel a KKBP területén. A Törvényszék hozzátette, hogy e hatáskör magában foglalja egyrészt az EUSZ 40. cikk betartásának ellenőrzését, másrészt pedig a Tanács által a KKBP keretében elfogadott korlátozó intézkedésekkel szemben magánszemélyek által, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételek mellett benyújtott megsemmisítés iránti kereseteket, azonban az EUMSZ 275. cikk második bekezdése semmilyen hatáskört nem ruház az uniós bíróságra bármely kártérítési kereset elbírálására. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a hatásköre nem terjed ki a KKBP területére tartozó jogi aktus elfogadásából állítólagosan eredő kár megtérítése iránti kártérítési keresetekre.

8

A Törvényszék a megtámadott ítélet 31. pontjában megállapította, hogy ezzel szemben az EUMSZ 215. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik a valamely személy vagy szervezet által a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan őt ért kár megtérítése iránti kérelem elbírálására.

9

A Törvényszék ebből a megtámadott ítélet 32. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a fellebbező kérelmének elbírálására annyiban, amennyiben e kérelem a 2010/413, 2010/644 és 2011/783 határozatban előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan a fellebbezőt ért kár megtérítésére irányul, és a kereset elbírálására csak annyiban rendelkezik hatáskörrel, amennyiben az az Uniónak a 961/2010 és 267/2012 rendelet, valamint az 1245/2011 végrehajtási rendelet miatti szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányul.

10

Másodszor, ami a kártérítési kereset előző pontban említett rendeleteket érintő megalapozottságának vizsgálatát illeti, a Törvényszék megvizsgálta, hogy a Tanácsnak felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül‑e.

11

Elsősorban, a megtámadott ítélet 41. pontjában a Törvényszék rámutatott, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletben az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogás alapján megsemmisítette a fellebbező nevének felvételét az 1245/2011 végrehajtási rendelettel módosított 961/2010 rendelet VIII. mellékletében, valamint a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékekbe, megállapítva, hogy e felvétel indoka nem volt kellően pontos.

12

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 43. pontjában kimondta, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben foglalt indokolási kötelezettség megsértése önmagában nem alapozza meg az Unió felelősségét.

13

A Törvényszék a megtámadott ítélet 45. pontjában hozzátette, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletben az indokolási kötelezettség megsértése alapján semmisítette meg a fellebbezőt érintő korlátozó intézkedéseket, de nem határozott azok megalapozottságáról. A Törvényszék pontosította, hogy a 2014. november 25‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (T‑384/11, EU:T:2014:986) megállapított jogellenesség, amelyet fellebbezés nyomán megerősített a 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402), tehát más jellegű volt, és mivel a Törvényszék ez utóbbi ítéletben nem határozott az indokolási kötelezettség Tanács általi megsértéséről, a fellebbező az adott ügyben nem alapíthatott arra érvet az uniós jog kellően súlyos megsértésének megállapítását illetően.

14

Másodsorban, a megtámadott ítélet 49. pontjában a Törvényszék jelezte, hogy a fellebbező a megsemmisítést kimondó ítélet 82. pontjára hivatkozott, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács megsértette azon kötelezettségét, hogy érintett jogalanyi minőségében közölje vele, hogy mely tényezőket rótt a terhére a vele szemben elrendelt, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések alapjául szolgáló indok tekintetében. A Törvényszék mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy ezt az állítást a fellebbezőnek a megsemmisítést kimondó ítélet 68. pontjában említett azon érvének fényében kell értelmezni, amely szerint az indokolás elégtelenségét nem orvosolták a Tanács által később közölt dokumentumok. A Törvényszék a megtámadott ítélet 50. pontjában hozzátette, hogy ez az állítás önmagában nem alkalmas a védelemhez való jog kellően súlyos megsértésének bizonyítására.

15

Egyébiránt a Törvényszék a megtámadott ítélet 51. pontjában hangsúlyozta, hogy mivel a fellebbező keresetet indított a rá vonatkozó korlátozó intézkedésekkel szemben, a Törvényszék pedig a megsemmisítést kimondó ítéletben megsemmisítette ezeket az intézkedéseket, a jelen ügyben nem hivatkozhat a hatékony bírói jogvédelemhez való joga kellően súlyos megsértésére.

16

Harmadsorban, a megtámadott ítélet 52–58. pontjában a Törvényszék megvizsgálta a fellebbező által a válaszában előadott azon érvet, amely szerint a Tanács azáltal, hogy jogellenesen vette fel a fellebbező nevét a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe, nem alkalmazta az állítása szerint alkalmazott kritériumot, vagyis azt, amely azokra a szervezetekre vonatkozik, amelyek a jegyzékbe vett személyeket vagy szervezeteket segítették az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa egyes határozataiban vagy a 2010/413 határozatban előírt rendelkezések megkerülésében vagy azok megsértésében, ugyanis a fellebbező nevének jegyzékbe vételére felhozott indokolás, vagyis az, hogy átvette a Bank Melli Iran ügyleteit, nem felel meg e kritériumnak.

17

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 55. pontjában úgy ítélte meg, hogy a keresetlevélben felhozott, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabálynak az Unió felelősségének megalapozására alkalmas, kellően súlyos megsértésének bizonyítására irányuló jogalap és érvek kizárólag a Törvényszék által a megsemmisítést kimondó ítéletben állítólagosan megállapított jogellenességeken alapulnak, és hogy e jogellenességek közül a fellebbező a kereseti szakaszban nem hivatkozott arra az állítólagos jogellenességre, hogy a fellebbező nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe való felvételének indoka nem felel meg a Tanács által alkalmazott kritériumnak.

18

A Törvényszék a megtámadott ítélet 56. és 57. pontjában hozzátette, hogy ezenkívül a fellebbező által a válaszában előadott érv abban különbözik a keresetlevélben szereplő érvtől, hogy az nem az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, hanem a neve felvétele indokolása megalapozottságának vitatásán, és a fellebbező által a válaszban előadott érv következésképpen nem tekinthető a keresetlevélben felhozott jogalap kiterjesztésének. A Törvényszék a megtámadott ítélet 58. pontjában ebből azt a következtetést vonta le, hogy mivel a fellebbező csak a válasz szakaszában hozta fel ezt az érvet, és mivel az nem kapcsolódik a keresetlevélben felhozott egyetlen jogalaphoz vagy érvhez sem, azt új jogalapnak kell minősíteni, ennélfogva azt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

19

Negyedsorban, a megtámadott ítélet 59. és 60. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására vonatkozó, a Tanácsnak felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó feltétel a jelen ügyben nem teljesült, következésképpen a keresetet el kell utasítani, anélkül hogy az ilyen felelősség megállapításának többi feltételét vizsgálni kellene.

20

Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

21

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

22

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

23

Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a megtámadott ítélet 32. pontjában a Törvényszék hivatalból megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a fellebbező kártérítési kérelmének elbírálására annyiban, amennyiben e kérelem a KKBP hatálya alá tartozó, az EUSZ 29. cikken alapuló határozatokban (a továbbiakban: KKBP határozatok) előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítésére irányul.

24

A fellebbező, miközben fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság teljes egészében helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, ideértve ezen ítélet azon részét is, amely a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítése iránti kártérítési kérelmet utasítja el, önmagában e megállapítást nem vitatja.

25

Ugyanakkor, mivel annak a kérdése, hogy az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik‑e valamely jogvita elbírálására, eljárásgátló jellegű, az ilyen kérdést a Bíróság az eljárás során bármikor, akár hivatalból is vizsgálhatja (2015. november 12‑iElitaliana kontra Eulex Kosovo ítélet, C‑439/13 P, EU:C:2015:753, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondata és az EUMSZ 275. cikk első bekezdése értelmében az Európai Unió Bírósága főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel a KKBP‑re vonatkozó rendelkezéseket és az ezek alapján elfogadott jogi aktusokat illetően (2014. június 24‑iParlament kontra Tanács ítélet, C‑658/11, EU:C:2014:2025, 69. pont; 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 60. pont).

27

Mindazonáltal a Szerződések ezen elv alól két kivételt határoznak meg kifejezetten. Egyrészt ugyanis mind az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondata, mind pedig az EUMSZ 275. cikk második bekezdése kimondja, hogy az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik az EUSZ 40. cikk betartásának ellenőrzésére. Másrészt az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondata hatáskört biztosít a Bíróságnak az EUMSZ 275. cikk második bekezdésében meghatározott bizonyos határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára. Maga ez utóbbi rendelkezés hatáskört biztosít a Bíróságnak arra, hogy határozzon a Tanács által a KKBP‑re vonatkozó rendelkezések alapján a természetes vagy jogi személyekre vonatkozóan elfogadott korlátozó intézkedéseket előíró határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára irányuló, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételek mellett benyújtott keresetek tekintetében (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 60. pont).

28

A jelen ügyben a megsemmisítést kimondó ítéletben a Törvényszék az indokolás elégtelensége miatt a fellebbezőt érintő részükben megsemmisítette a KKBP határozatokat, valamint az EUMSZ 215. cikken alapuló, a korlátozó intézkedésekre vonatkozó rendeleteket, amelyek ugyan nem tartoznak a KKBP hatálya alá, de az említett határozatokat hajtották végre. A megsemmisítést kimondó ítéletet követően indított kártérítési keresetében a fellebbező nem tett különbséget egyrészről az Unió KKBP határozatokból eredő felelőssége, másrészről az e rendeletekből eredő felelőssége között.

29

Márpedig nem vitatott, hogy – amint azt egyébként a Törvényszék a megtámadott ítélet 31. pontjában lényegében helyesen megállapította – az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik a fellebbezőt az említett rendeletekben vele szemben előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan ért kár megtérítése iránti kérelem elbírálására.

30

Így a Bíróság már alkalmazta az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására vonatkozó feltételeket az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletek megsemmisítését követően, többek között a 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402).

31

Egyébiránt kétségtelen, hogy az EUMSZ 275. cikk nem említi kifejezetten az Európai Unió Bíróságának a KKBP határozatok által előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár elbírálására vonatkozó hatáskörét.

32

Mindazonáltal egyrészt az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondata, valamint az EUMSZ 275. cikk első bekezdése az Európai Unió Bíróságának az EUSZ 19. cikk értelmében biztosított általános hatáskörre vonatkozó szabálytól való eltérést vezet be abból a célból, hogy biztosítani lehessen a Szerződések alkalmazása és értelmezése során a jog tiszteletben tartását. Következésképpen az említett 24. cikk (1) bekezdését és 275. cikk első bekezdését szigorúan kell értelmezni (2014. június 24‑iParlament kontra Tanács ítélet, C‑658/11, EU:C:2014:2025, 70. pont; 2016. július 19‑iH kontra Tanács és társai ítélet, C‑455/14 P, EU:C:2016:569, 40. pont).

33

Továbbá a kártérítési kereset önálló kereseti forma, amely a jogorvoslati rendszerben sajátos szerepet tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe (1971. április 28‑iLütticke kontra Bizottság ítélet, 4/69, EU:C:1971:40, 6. pont; 2019. szeptember 10‑iHTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 40. pont).

34

Másrészt a kártérítési keresetet a magánszemélyek bírói jogvédelmének a Szerződések által létrehozott teljes rendszerére tekintettel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 1979. december 5‑iAmylum és Tunnel Refineries kontra Tanács és Bizottság ítélet, 116/77 és 124/77, EU:C:1979:273, 14. pont; 1984. április 12‑iUnifrex kontra Bizottság és Tanács ítélet, 281/82, EU:C:1984:165, 11. pont), mivel e kereset hozzájárul e védelem hatékony jellegéhez (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 12‑iReynolds Tobacco és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/03 P, EU:C:2006:541, 82., valamint 83. pont).

35

E tekintetben mind az EU‑Szerződés közös rendelkezéseiben szereplő EUSZ 2. cikkből, mind pedig az Unió külső tevékenységére vonatkozó EUSZ 21. cikkből – amelyre a KKBP‑re vonatkozó EUSZ 23. cikk visszautal – az következik, hogy az Unió többek között a jogállamiság értékein alapul (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Végezetül az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke, amely a hatékony bírói jogvédelem elvét erősíti meg, az első bekezdésében megköveteli, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga legyen a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Az uniós jogi rendelkezések tiszteletben tartásának biztosítására irányuló hatékony bírói felülvizsgálat fennállása már önmagában a jogállamiság létének velejárója (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Márpedig, ahogyan az a jelen ítélet 29. és 30. pontjában felidézésre került, az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik a kártérítési kereset elbírálására annyiban, amennyiben az az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletek által előírt korlátozó intézkedésekre vonatkozik.

38

E cikk, amely áthidalást hoz létre az EU‑Szerződés KKBP‑vel kapcsolatos célkitűzései és az EUM‑Szerződés körébe tartozó gazdasági intézkedéseket tartalmazó uniós fellépések között, lehetővé teszi, hogy a Tanács a főképviselő és a Bizottság által előterjesztett együttes javaslat alapján, minősített többséggel eljárva rendeleteket fogadjon el a korlátozó intézkedések érvényesülésének biztosítása érdekében, amennyiben azok az EUM‑Szerződés hatálya alá tartoznak, valamint annak érdekében, hogy valamennyi tagállamban biztosítsa azok egységes alkalmazását (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 89. pont).

39

E körülmények között, ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 67. és 68. pontjában lényegében rámutatott, az uniós jog által előírt bírói jogvédelem rendszerének szükséges koherenciája annak elkerülése érdekében, hogy az érintett természetes vagy jogi személyek bírói jogvédelmében hézag keletkezzék, megköveteli, hogy az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezzen a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár elbírálására is.

40

Végül nem fogadható el a Tanács arra való hivatkozása, hogy mivel az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletek lényegében átveszik azon határozatokat, amelyeknek az EUSZ 29. cikk a jogalapja, az Európai Unió Bíróságának az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár elbírálására vonatkozó hatásköre teljes bírói jogvédelmet biztosít az érintett természetes vagy jogi személyek számára.

41

Ugyanis, ahogyan azt maga a Tanács is elismeri, előfordulhat, hogy a KKBP határozatok és az azok végrehajtására irányuló, az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletek tartalmilag nem azonosak. Különösen, ami a természetes személyeket illeti, a KKBP határozatok tartalmazhatnak a tagállamok területére történő beutazási korlátozásokat, anélkül hogy azokat szükségszerűen átvennék az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeletekben.

42

Egyébiránt a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek közmegjelölését helytelenítő értékítélet és bizalmatlanság kíséri (lásd ebben az értelemben: 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyekkel kapcsolatban nem zárható ki, hogy kárt okozhatnak és igazolhatják e kár megtérítése iránti kereset benyújtását.

43

Ennélfogva a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek vagy szervezetek hatékony bírói jogvédelmének elve annak érdekében, hogy e védelem teljes legyen, megköveteli, hogy az Európai Unió Bírósága határozhasson az e személyek vagy szervezetek által benyújtott, a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedésekkel okozott károk megtérítésére irányuló kártérítési keresetről.

44

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Törvényszék, illetve fellebbezés esetén a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a kártérítési kereset elbírálására annyiban, amennyiben az a természetes vagy jogi személyekkel szemben hozott, a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedések miatt állítólagosan bekövetkezett kár megtérítésére irányul.

45

E megállapítást nem kérdőjelezi meg a Tanácsnak a 2007. február 27‑iGestoras Pro Amnistía és társai kontra Tanács ítéletre (C‑354/04 P, EU:C:2007:115, 46. pont), valamint a 2007. február 27‑iSegi és társai kontra Tanács ítéletre (C‑355/04 P, EU:C:2007:116, 46. pont) alapított érve. A Tanács szerint ezekből az ítéletekből az következik, hogy az akkor hatályos Szerződések keretében az EU 35. cikk nem biztosított hatáskört az Európai Unió Bíróságának arra, hogy bármilyen kártérítési keresetet elbíráljon az EU‑Szerződés Lisszaboni Szerződést megelőző változatának „A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések” című VI. címe tekintetében.

46

A Tanács a 2007. február 27‑iSegi és társai kontra Tanács ítéletre (C‑355/04 P, EU:C:2007:116, 50. és 56. pont) hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy ugyanezt az értelmezést kell elfogadni a KKBP tekintetében is, amely az EU‑Szerződés Lisszaboni Szerződést megelőző változatának V. címében szerepelt, mivel az e területen benyújtott kártérítési keresetek tekintetében kizárólag a tagállami bíróságok rendelkeztek hatáskörrel.

47

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Szerződések szerkezete megváltozott a jelen ítélet 45. pontjában említett ítéletek alapjául szolgáló ügyek tényállásának megvalósulása időpontjában fennálló helyzethez képest. Azóta a 2009. december 1‑jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés az EUSZ 47. cikkben előírt egységes jogi személyiséggel ruházta fel az Uniót, véget vetve az Európai Közösség és az Európai Unió korábbi szétválasztásnak. Ez fejeződik ki többek között a KKBP‑re vonatkozó rendelkezéseknek az uniós jog általános keretébe való beillesztésében, miközben e politika sajátos szabályok és eljárások hatálya alá tartozik, ahogyan az az EUSZ 24. cikkből következik (lásd ebben az értelemben: 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 91. pont).

48

Ezen új szerkezetből következik, hogy az Európai Unió Bíróságának a KKBP területén fennálló hatáskörei jelenlegi hatályának értékelése szempontjából egyáltalán nem relevánsak az EU‑Szerződésnek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó, ezen intézmény hatásköreire vonatkozó rendelkezései, és ezáltal a Tanács által hivatkozott ítéletek.

49

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 30. pontjában megállapította, hogy a KKBP határozatokban előírt korlátozó intézkedések miatt valamely természetes vagy jogi személyt állítólagosan ért kár megtérítése iránti kártérítési kereset nem tartozik a hatáskörébe.

50

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy amennyiben a Törvényszék valamely határozatának indokolása az uniós jogot sérti, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti e határozat hatályon kívül helyezését, és az indokolást meg kell változtatni (2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 75. pont).

51

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a megsemmisítést kimondó ítélet ugyanazon indokok alapján semmisítette meg a KKBP határozatokat, valamint az EUMSZ 215. cikken alapuló rendeleteket, hogy a fellebbező a kártérítési keresetében nem tett különbséget az e határozatokból és e rendeletekből eredő szerződésen kívüli felelősséget illetően, és hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben ez utóbbi keresetet teljes egészében elutasította.

52

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 49. pontjában megállapított téves jogalkalmazás nincs hatással a megtámadott ítélet rendelkező részére abban az esetben, ha a fellebbezés egyetlen jogalapja sem vezet a Törvényszéknek a kártérítési kereset megalapozottságára vonatkozó értékelésének megcáfolásához.

53

Az első fellebbezési jogalap arra vonatkozik, hogy a megsemmisítést kimondó ítélettel megsemmisített jogi aktusok indokolásának elégtelensége a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül.

54

A fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 43. pontjában megállapította, hogy az EUMSZ 296. cikkben foglalt indokolási kötelezettség megsértése önmagában nem alapozza meg az Unió felelősségét.

55

Azon ítélkezési gyakorlat ugyanis, amelyre a Törvényszék támaszkodott, nem releváns, mivel az rendeleti jellegű jogi aktusokra vonatkozik, nem pedig egyedi hatályú korlátozó intézkedésekre, amelyek – mint a jelen ügyben is – jelentős hatással vannak az érintett személyek jogaira és szabadságaira.

56

Ezenkívül az indokolási kötelezettség a gondos igazságszolgáltatás fontos eleme. Ebben az értelemben a Bíróság többek között a 2007. február 8‑iGroupe Danone kontra Bizottság ítéletben (C‑3/06 P, EU:C:2007:88, 68. pont) megállapította a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének és a hatékony bírói jogvédelemhez való jognak az alapvető jellegét minden olyan eljárásban, amely egyedi, kárt okozó szankciók kiszabásához vezethet. Az ilyen kötelezettség még fontosabb azon határozatok esetében, amelyek, mint az egyedi hatályú korlátozó intézkedések, tárgyuknál fogva kárt okoznak.

57

Végül másodlagosan a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék azt állapította meg, hogy nem köteles in concreto értékelni az állítólagos jogsértés súlyát annak értékelése érdekében, hogy e jogsértés a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely uniós jogi szabály kellően súlyos megsértésének minősül‑e.

58

A Tanács és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

59

A megtámadott ítélet 43. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség megsértése önmagában nem alapozza meg az Unió felelősségét.

60

A fellebbező azt állítja, hogy ez az ítélkezési gyakorlat kizárólag az indokolás hiányával vagy elégtelenségével érintett rendeleti jellegű jogi aktus esetén alkalmazandó.

61

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jogorvoslati lehetőségek rendszerére tekintettel az általános hatályú jogi aktusok indokolásának célja az, hogy lehetővé tegye a Bíróság számára, hogy az EUMSZ 263. cikk keretében gyakorolhassa jogszerűségi vizsgálatát azon jogalanyok javára, akik számára e kereset megindítását az EUM‑Szerződés lehetővé teszi (lásd ebben az értelemben: 1982. szeptember 15‑iKind kontra EGK ítélet, 106/81, EU:C:1982:291, 14. pont). Azonban az általános hatályú jogi aktus indokolásának esetleges elégtelensége önmagában nem alapozza meg az Unió felelősségét (lásd ebben az értelemben: 1982. szeptember 15‑iKind kontra EGK ítélet, 106/81, EU:C:1982:291, 14. pont; 2003. szeptember 30‑iEurocoton és társai kontra Tanács ítélet, C‑76/01 P, EU:C:2003:511, 98. pont).

62

Ugyanebben az értelemben a Bíróság rámutatott, hogy a korlátozó intézkedést bevezető jogi aktus indokolásának elégtelensége önmagában nem alapozza meg az Unió szerződésen kívüli felelősségét (2019. szeptember 10‑iHTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 103. pont). Következésképpen a fellebbező állításával ellentétben ez az ítélkezési gyakorlat nem kizárólag általános hatályú jogi aktusra alkalmazandó, hanem az egyedi hatályú korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusra is.

63

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 43. pontjában helyesen állapította meg, hogy a fellebbezőt érintő korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktusok indokolásának elégtelensége önmagában nem alkalmas arra, hogy megalapozza az Unió felelősségét, következésképpen az első fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

64

Mindemellett pontosítani kell, hogy az EUMSZ 296. cikk által előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok formális kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapul. Ha ezen indokok nincsenek alátámasztva, vagy hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem (2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 181. pont; 2017. november 16‑iLudwig‑Bölkow‑Systemtechnik kontra Bizottság ítélet, C‑250/16 P, EU:C:2017:871, 16. pont).

65

Ebből következik, hogy – ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 88. pontjában lényegében rámutatott – az Unió felelőssége többek között akkor állapítható meg, ha azon uniós jogi aktusokat, amelyeken valamely korlátozó intézkedés alapul, az indokolás hiánya vagy elégtelensége érinti, és a Tanács nem szolgáltat az említett intézkedés megalapozottságát alátámasztó bizonyítékokat, amennyiben az ezen intézkedéssel érintett személy vagy szervezet a kártérítési keresetében kifejezetten erre irányuló jogalapra hivatkozik.

66

A második fellebbezési jogalap arra vonatkozik, hogy a korlátozó intézkedések megsemmisítésének kimondása nem teszi szükségtelenné a hatékony bírói jogvédelemhez való jog kellően súlyos megsértésére való hivatkozást.

67

A fellebbező előadja, hogy a megtámadott ítélet 51. pontja szerint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog lényegében eljárási jellegű, mivel a megsemmisítés iránti keresethez való jogra korlátozódik.

68

Ugyanakkor a megsemmisítést kimondó ítéletben a Törvényszék nem határozott az összes kifogásról, mivel a korlátozó intézkedéseket kizárólag az azokat előíró jogi aktusok indokolásának elégtelensége miatt semmisítette meg. Márpedig a fellebbező a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának megsértésére is hivatkozott. A fellebbező szerint kártérítési keresetében hivatkozhat e jogsértésre, mivel a Törvényszék nem határozott az érvelése egészéről.

69

Ezenkívül a fellebbező úgy véli, hogy valamely jogellenes korlátozó intézkedés megsemmisítése nem teszi feleslegessé később a Tanács által elkövetett jogsértésre, mint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog súlyos megsértésére való hivatkozást. E jog esetleges megsértésének vizsgálata tehát attól függ, hogy a megsértett szabályhoz viszonyítva milyen terjedelmű a Tanács rendelkezésére álló mérlegelési mozgástér, tekintettel a jogellenes magatartás súlyára és különösen annak időtartamára.

70

Ennek alapján a Bíróság a 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 40. pont) kimondta, hogy még ha valamely korlátozó intézkedést megsemmisítés iránti kereset alapján meg is semmisítenek, az elkövetett jogsértés az uniós jog – ideértve a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot is – kellően súlyos megsértésének minősülhet.

71

A Tanács és a Bizottság szerint ezt a jogalapot el kell utasítani.

72

Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a megtámadott ítélet 55. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy a keresetlevélben felhozott, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető uniós jogszabály kellően súlyos, az Unió szerződésen kívüli felelőssége megalapozására alkalmas megsértésének megállapítására irányuló jogalap és érvek, kizárólag a Törvényszék által a megsemmisítést kimondó ítéletben megállapított jogsértéseken alapulnak.

73

Ezt az értékelést a fellebbező fellebbezésében nem vitatja.

74

Márpedig a megsemmisítést kimondó ítélet alapjául szolgáló keresetlevelében a fellebbező arra hivatkozott, hogy a jogi aktusok indokolására vonatkozó kötelezettség az EUMSZ 296. cikk második bekezdéséből, valamint többek között a hatékony bírói jogvédelemhez való jogból is következik.

75

E keresetlevélnek „A megfelelő indokolás kötelezettségének megsértése” című részében a fellebbező arra a következtetésre jutott, hogy „[a]z arra vonatkozó döntés, hogy [őt] a jegyzékekbe […] felvegye, tehát nem tartalmaz megfelelő indokolást, ami sérti az EUMSZ 296. cikk második bekezdését, a megfelelő ügyintézéshez való jogot, a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot”.

76

Következésképpen, ahogyan arra a fellebbező hivatkozott, a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra vonatkozó érv valójában az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogáshoz kapcsolódott, és nem minősült önálló kifogásnak.

77

Egyébiránt, noha igaz, hogy a fellebbezőt semmi nem akadályozza meg abban, hogy a megtámadott ítélet alapjául szolgálóhoz hasonló kártérítési keresetben a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésében megnyilvánuló jogsértésre hivatkozzon, meg kell állapítani, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy a Törvényszék mennyiben alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 51. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Tanács nem követett el ilyen jogsértést.

78

E körülményekre tekintettel a második fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

79

A fellebbezés együttesen vizsgálandó harmadik és hatodik jogalapja téves jogalkalmazásra és a keresetlevél elferdítésére vonatkozik, mivel a Törvényszék elutasított egy, a válaszban felhozott jogalapot.

80

E tekintetben a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 52–58. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor annak vizsgálatára szorítkozott, hogy a fellebbező által a válaszában hivatkozott egyik jogsértésre, vagyis arra a tényre, hogy a Tanács nem alkalmazta azt a kritériumot, amelyet állítólag a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek megjelölése érdekében alkalmazott, a keresetlevélben kifejezetten hivatkoztak‑e, anélkül, hogy megvizsgálta volna, hogy e jogellenességre hallgatólagosan hivatkoztak‑e.

81

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék köteles volt megvizsgálni, hogy e jogalap már szerepelt‑e a keresetlevélben, még ha csak kezdetleges formában is, vagy hogy a válaszban szereplő kifejtés a vitának a bírósági eljárás során történő szokásos alakulásából következett‑e. Így a fellebbező arra szorítkozott volna, hogy a Tanács által az ellenkérelmében kifejtett érvekre válaszoljon. A Törvényszék azáltal, hogy nem végzett ilyen ellenőrzést, kizárt a vizsgálatából bizonyos, az uniós jog szóban forgó megsértése súlyának értékelése szempontjából releváns tényezőket.

82

A fellebbező továbbá úgy véli, hogy a Törvényszék ugyanezen 52–58. pontban elferdítette a keresetlevelét, amikor mint elfogadhatatlant elutasította azon érvét, amely szerint a Tanács nem alkalmazta azt a kritériumot, amelyet állítása szerint a kiszabott szankció igazolása érdekében állítólag alkalmazott. E tekintetben a keresetleveléből kitűnik, hogy a fellebbező igenis kifogásolta a vele szemben hozott korlátozó intézkedések jogellenességét, ami megalapozza az Unió felelősségét.

83

A Tanács és a Bizottság a harmadik és a hatodik jogalap elutasítását kéri.

84

A megtámadott ítélet 55–58. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbező által a válaszában előadott, arra vonatkozó érv, hogy a nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe való felvételére vonatkozó indok nem felel meg a Tanács által alkalmazott kritériumnak, és amely érv e felvétel megalapozottságának vitatására irányul, nem tekinthető a keresetlevélben felhozott, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos, az Unió felelősségét megalapozó megsértésének megállapítására irányuló jogalap kiterjesztésének, így új jogalapként azt mint elfogadhatatlant el kellett utasítani.

85

A fellebbező vitatja ezt az értelmezést, jelezve, hogy a Törvényszékhez benyújtott keresetlevelében azt állította, hogy a Tanács egy olyan kötelezettséget sértett meg, amellyel kapcsolatban nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, mivel csak az érintett határozatban és rendeletekben meghatározott, a szankcionálható személyek és szervezetek kategóriáit meghatározó szabályozási szempontok alkalmazásával járhat el.

86

Meg kell azonban állapítani, hogy e keresetlevélben a felperes ezt az érvet az indokolási kötelezettség megsértéséhez kapcsolta. A jelen ítélet előző pontjában szereplő állítást követően ugyanis azonnal hozzátette, hogy „a Tanács jogi aktusait érintő jogellenesség az indokolási kötelezettség megsértésében áll, ami a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog nyilvánvaló megsértése”.

87

Következésképpen a Törvényszék helyesen állapíthatta meg, hogy a fellebbező által az említett keresetlevélben előadott és arra vonatkozó érv, hogy a Tanácsnak a megsemmisítést kimondó ítélettel megsemmisített jogi aktusai jogellenesek, mivel ezen intézmény az állítása szerint alkalmazottól eltérő kritériumot alkalmazott, kizárólag az indokolási kötelezettség megsértésén alapult, nem pedig az említett jogi aktusokban előírt korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételére vonatkozó indokok megalapozottságának vitatásán.

88

E körülmények között a fellebbezés harmadik és hatodik jogalapját el kell utasítani.

89

Az együttesen vizsgálandó negyedik, ötödik és hetedik fellebbezési jogalap a megsemmisítést kimondó ítélet téves értelmezésére, azon téves megállapításra, amely szerint a fellebbező terhére rótt bizonyítékok vele való közlésének elmulasztása nem alapozza meg valamely uniós jogi szabály kellően súlyos megsértését, valamint a keresetlevél annyiban való elferdítésére vonatkozik, amennyiben a Törvényszék a hivatkozott, jogellenességre vonatkozó jogalapokat kizárólag az indokolási kötelezettség megsértésére korlátozta.

90

A fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 49. és 50. pontjában tévesen értelmezte a megsemmisítést kimondó ítéletet a Tanács azon kötelezettségét illetően, hogy közölje vele a terhére rótt bizonyítékokat.

91

A megsemmisítést kimondó ítélet 82. pontjában ugyanis a Törvényszék kifejezetten jelezte, hogy a Tanács megsértette az ilyen bizonyítékok közlésére vonatkozó kötelezettségét. Az említett ítélet korábbi pontjaiból kitűnik, hogy a Tanács nem tudott olyan bizonyítékot előterjeszteni, amely alkalmas lett volna a fellebbezővel szemben hozott szankciót igazoló kifogások alátámasztására. Következésképpen a Törvényszék a megsemmisítést kimondó ítéletben nem csupán sejteni engedte, hogy az indokolás elégtelenségét nem orvosolták a később közölt dokumentumok, hanem megfelelően megállapította, hogy a Tanács nem tartotta tiszteletben a fellebbezőt terhelő bizonyítékok közlésére vonatkozó kötelezettségét, anélkül hogy azonosítani tudta volna azon konkrét cselekményeket, amiket a fellebbező megtenne.

92

A fellebbező arra is hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 50. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az említett tájékoztatási kötelezettség megsértése a jelen ügyben nem bizonyítja az uniós jog olyan kellően súlyos megsértésének fennállását, amely megalapozza az Unió felelősségét.

93

E tekintetben a Bíróság a 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 40. pont) kimondta, hogy a korlátozó intézkedések elfogadásának indokait alátámasztó információknak vagy bizonyítékoknak azok vitatás esetén történő bemutatására vonatkozó kötelezettség megsértése a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül. A fellebbező szerint az információk vagy bizonyítékok bemutatására vonatkozó kötelezettség ilyen megsértése azonos azon kötelezettség megsértésével, hogy érintett jogalanyi minőségében közöljék vele a vele szemben elrendelt, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések alapjául szolgáló indokot illetően a terhére rótt bizonyítékokat.

94

Végül a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 44. és 45. pontjában, valamint 55–58. pontjában elferdítette a keresetlevelét, amikor a felhozott, jogellenességgel kapcsolatos jogalapokat kizárólag az indokolási kötelezettség megsértésére korlátozta. E tekintetben a fellebbező a keresetlevelében rámutatott, hogy nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek igazolhatnák a kiszabott szankciót. E jogalap független attól, amit a Törvényszék a megsemmisítést kimondó ítélet rendelkező részében megállapított, és az ezen ítélet indokolásában megállapítottakhoz kapcsolódik.

95

A Tanács és a Bizottság válasza az, hogy e jogalapok megalapozatlanok.

96

A megsemmisítést kimondó ítélet 82. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács megsértette az indokolási kötelezettséget, valamint az arra vonatkozó kötelezettséget, hogy a fellebbezővel mint érintett szervezettel közölje a vele szemben elrendelt, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések tekintetében figyelembe vett indokot illetően a terhére rótt bizonyítékokat. A Törvényszék ebből a megsemmisítést kimondó ítélet 83. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy a második jogalapnak helyt kell adni annyiban, amennyiben az az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik, amely megállapítás önmagában igazolta a megtámadott jogi aktusoknak a fellebbezőt érintő részükben történő megsemmisítését.

97

A megsemmisítést kimondó ítélet e pontjaiból kitűnik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fellebbezőnek a terhelő bizonyítékok vele való közlésére vonatkozó kötelezettség megsértésére alapított érve az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogás körébe tartozik.

98

Ebben az értelemben a Törvényszék a megsemmisítést kimondó ítélet 68. pontjában jelezte, hogy ami konkrétan az indokolást illeti, a fellebbező lényegében arra hivatkozik, hogy nincsen olyan helyzetben, hogy megtudja, milyen alapon vették fel a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek jegyzékeibe, hogy az indokolás elégtelenségét nem orvosolták a később közölt dokumentumok, és hogy a Tanács által neki küldött 2011. december 5‑i levél sablonos volt.

99

Márpedig a megsemmisítést kimondó ítélet alapjául szolgáló keresetlevelében a fellebbező maga is a második jogalapja keretében felhozott, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogásához kapcsolta a terhére rótt bizonyítékok közlésének elmaradását.

100

Ebből következik, hogy – ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 93. pontjában rámutatott – a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 49. pontjában, hogy a fellebbező terhére rótt bizonyítékok közlésének hiánya nem minősült külön megsemmisítési indoknak.

101

Ráadásul el kell utasítani a fellebbező arra vonatkozó érvét, hogy a Törvényszék elferdítette a keresetlevelét azáltal, hogy nem tekintette a jogellenességre vonatkozó külön jogalapnak a vele szemben kiszabott szankciót igazoló bizonyíték hiányára alapított érvét.

102

Ahogyan ugyanis azt a főtanácsnok indítványának 95–97. pontjában lényegében megjegyezte, e keresetlevélből az következik, hogy a jelen ítélet 86. pontjában szereplő, a Tanács által az általa állítólag alkalmazottól eltérő kritérium alkalmazására alapított érvre vonatkozó megállapításhoz hasonlóan, a fellebbezőnek a vele szemben kiszabott szankciót igazoló bizonyíték hiányára vonatkozó érve elválaszthatatlanul kapcsolódott az indokolási kötelezettség Tanács általi megsértésére vonatkozó jogalapjához.

103

Hozzá kell tenni, hogy noha a fellebbező által a fellebbezésében hivatkozott 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 40. pont) a Bíróság emlékeztetett a Tanács azon kötelezettségére, hogy vitatás esetén mutasson be olyan információkat vagy bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a valamely természetes vagy jogi személlyel szembeni korlátozó intézkedések elfogadásának indokait, ezen ítélet az egyedi korlátozó intézkedések érdemi jogszerűségére vonatkozó bírósági felülvizsgálatra vonatkozott, és nem az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásának felülvizsgálatára. Márpedig, ahogyan az a jelen ítélet 64. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabály, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől.

104

A 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) tehát nem releváns a negyedik, ötödik és hetedik fellebbezési jogalap alátámasztása szempontjából, mivel a fellebbező által mind a Törvényszékhez benyújtott kártérítési keresetében, mind pedig a fellebbezése szakaszában kifejtett érvelésre tekintettel a jelen ügy kizárólag az indokolási kötelezettség megsértéséből eredő következményekre vonatkozik.

105

Ennélfogva e jogalapokat, amelyek a megsemmisítést kimondó ítélet, valamint a Törvényszékhez benyújtott keresetlevél téves értelmezéséből erednek, el kell utasítani.

106

A fentiekre tekintettel és a jelen ítélet 52. pontjában kifejtetteknek megfelelően meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 49. pontjában megállapított téves jogalkalmazás nem igazolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

107

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

108

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Ezen eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

109

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Tanács részéről felmerült költségek viselésére.

110

Az említett szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján, amely előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket, a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: