1

Fellebbezésével a Credito Fondiario SpA az Európai Unió Törvényszéke 2018. november 19‑i Credito Fondiario kontra ESZT végzésének (T‑661/16, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2018:806) hatályon kívül helyezését kéri, amely végzéssel a Törvényszék elutasította előbbi keresetét, amely egyrészt az Egységes Szanálási Testület (ESZT) ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba (ESZA) fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatának (SRB/ES/SRF/2016/06) (a továbbiakban: első vitatott határozat) és az első vitatott határozatot kiegészítő, az ESZT ügyvezetői testületének az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló 2016. május 20‑i határozatának (SRB/ES/SRF/2016/13) (a továbbiakban: második vitatott határozat, és az első vitatott határozattal együttesen: vitatott határozatok) az őt érintő részében való megsemmisítésére, másrészt pedig annak megállapítására irányul, hogy jogellenes a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.) 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja, valamint I. melléklete, vagy adott esetben e felhatalmazáson alapuló rendelet egésze.

2

A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 54. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Az [Egységes Szanálási] Testület ügyvezetői testülete ülésén:

3

A 806/2014 rendeletnek az „Előzetes hozzájárulások” című 70. cikke a (2) bekezdésében így rendelkezik:

„A Testület minden évben, az EKB‑val vagy a nemzeti illetékes hatósággal folytatott konzultációt követően és a nemzeti szanálási hatóságokkal szoros együttműködésben kiszámolja az egyéni hozzájárulások összegét annak biztosítása érdekében, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő hozzájárulás ne haladja meg a célszint 12,5%‑át.

Az egyes intézmények hozzájárulásának kiszámítása minden évben a következők alapján történik:

Az átalányjellegű hozzájárulás és a kockázatokkal kiigazított hozzájárulások közötti viszonyt a hozzájárulások különböző típusú bankok közötti kiegyensúlyozott elosztásának figyelembevételével kell meghatározni.

Az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő egyéni hozzájárulásoknak az a) és b) pontban foglaltak szerint kiszámított aggregált összege azonban egy évben sem haladhatja meg a célszint 12,5%‑át.”

4

A 806/2014 rendelet egységes alkalmazási feltételeinek a meghatározásáról szóló, 2014. december 19‑i (EU) 2015/81 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 15., 1. o.) 5. cikke így rendelkezik:

„(1)   Az [Egységes Szanálási] Testület tájékoztatja az érintett nemzeti szanálási hatóságokat a területükön engedélyezett intézmények éves hozzájárulásának kiszámításáról szóló határozatairól.

(2)   Az (1) bekezdésben említett tájékoztatás kézhezvételét követően minden nemzeti szanálási hatóság értesíti a tagállamában engedélyezett valamennyi intézményt a Testület határozatáról, amely az adott intézmény által fizetendő éves hozzájárulás kiszámítását tartalmazza.”

5

A 2015/63 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A 2014/59/EU irányelv 103. cikkének (2) bekezdésében említett hozzájárulásokat a következő kötelezettségek kivételével kell kiszámítani:

[…]

6

A jogvita előzményeit a Törvényszék a megtámadott végzés 1–10. pontjában ismerteti, és azok, amennyiben a jelen eljáráshoz szükséges, a következőképpen foglalhatók össze.

7

Az első vitatott határozattal az ESZT a 2016. április 15‑i ügyvezetői testületi ülésén jóváhagyta az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokat. E határozatot közölték az egyéni hozzájárulásoknak a saját területükön található, érintett bankoktól való beszedéséért felelős nemzeti szanálási hatóságokkal (a továbbiakban: NSZH‑k).

8

Ebben az összefüggésben a Banca d’Italia (olasz központi bank) mint az olasz nemzeti szanálási hatóság a 2016. május 3‑án kelt és ugyanezen a napon kézbesített 585762/16. sz. közleményében arról tájékoztatta a fellebbezőt, hogy az ESZT elfogadta az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulását és közölte annak összegét.

9

A második vitatott határozattal az ESZT a 2016. május 20‑i ügyvezetői testületi ülésén kiigazította az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokat és megemelte a fellebbező hozzájárulását.

10

E második határozatot az NSZH‑kkal is közölték, és az olasz központi bank a 2016. május 27‑én kelt és 2016. május 30‑án kézbesített 709489/16. sz. közleményben tájékoztatta a fellebbezőt az így meghatározott emelés összegének megfizetésére vonatkozó kötelezettségről.

11

A fellebbező magyarázatot kért az olasz központi banktól a hozzájárulásának számítási módjairól és indokairól.

12

2016. június 15‑én a fellebbező tájékoztatta az olasz központi bankot és az ESZT‑et, hogy keresetet indított a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság, Olaszország) előtt ideiglenes intézkedések elrendelése, majd ezt követően az olasz nemzeti bank 585762/16. és 709489/16. sz. közleményének megsemmisítése iránt. Ezen eljárás keretében az olasz központi bank a 2016. július 8‑án benyújtott ellenkérelméhez mellékletben csatolta a vitatott határozatokat.

13

2016. július 14‑i végzésével a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság) elutasította a fellebbező ideiglenes intézkedések iránti kérelmét.

14

A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 19‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező benyújtotta a jelen ítélet 1. pontjában említett keresetet.

15

E kereset alátámasztására a fellebbező hét jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első a vitatott határozatok közlésének elmulasztásán; a második e határozatok indokolásának hiányán és a kontradiktórius eljárás elvének megsértésén; a harmadik a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának téves alkalmazásán; a negyedik e felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 6. cikkének megsértésén; az ötödik az Európai Unió Alapjogi Chartája 20. és 21. cikkének megsértésén; a hatodik az arányosság és a jogbiztonság elvének megsértésén, a hetedik pedig az Alapjogi Charta 16. cikkének megsértésén alapult.

16

A Törvényszék az eljárási szabályzatának 126. cikke alapján elfogadott, megtámadott végzésben, anélkül hogy határozott volna a fellebbező által hivatkozott jogalapokról, a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította, és a fellebbezőt kötelezte a költségek viselésére.

17

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

18

Az ESZT azt kéri, hogy a Bíróság:

19

Az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság adjon helyt a fellebbezésnek, és helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést.

20

Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

21

Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező öt jogalapot hoz fel. Az első jogalap a tények téves jogi minősítésén alapul egyrészt azon időpont vonatkozásában, amikor a fellebbező a vitatott határozatokról tudomást szerzett, másrészt azon határidő észszerűtlen jellegének értékelése vonatkozásában, amelyen belül a fellebbező fellépett. A második jogalap azon észszerű határidőre vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmezése és alkalmazása során történt téves jogalkalmazásra vonatkozik, amely határidő alatt az érdekeltnek a megtámadni kívánt jogi aktus közzétételének vagy közlésének hiányában az aktus közlését kérnie kell. A harmadik jogalap a Törvényszék eljárási szabályzata 126. cikkének és a fellebbező védelemhez való jogának megsértésén alapul. A negyedik jogalap az EUMSZ 277. cikken alapuló kérelem értékelése során történt téves jogalkalmazáson alapul. Végül a másodlagosan előterjesztett ötödik jogalap – arra az esetre, ha a Bíróság elutasítaná a fellebbezést – a megtámadott végzés hatályon kívül helyezésére irányul annyiban, amennyiben a Törvényszék a fellebbezőt kötelezte a saját költségeinek, valamint az ESZT költségeinek viselésére.

22

Az együttesen vizsgálandó első és második jogalappal a fellebbező – akit a lényeget tekintve támogat az Olasz Köztársaság – arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az azon észszerű határidőre vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmezése és alkalmazása során, amely határidő alatt az érdekeltnek a megtámadni kívánt jogi aktus közzétételének vagy közlésének hiányában az aktus közlését kérnie kell, valamint a tények jogi minősítése kapcsán két hibát hoz fel.

23

Először is a Törvényszék azáltal, hogy téves adatokra támaszkodott, jogilag tévesen minősítette a tényeket azon időpontot illetően, amikor a fellebbező tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről. Ezenkívül, mivel a Törvényszék nem jelölte meg, hogy az ESZT és az NSZH‑k közötti „szoros együttműködés” milyen okokból nem volt releváns e tekintetben, a megtámadott végzés indokolása elégtelen.

24

Másodszor, a Törvényszék által hivatkozott ítélkezési gyakorlat, amely azon észszerű határidőre vonatkozik, amely alatt az érdekeltnek a megtámadni kívánt jogi aktus közzétételének vagy közlésének hiányában az aktus közlését kérnie kell, nem releváns, és a Törvényszék jogilag tévesen minősítette a tényeket, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem lépett fel észszerű határidőn belül a vitatott határozatok közlésének kérelmezése iránt.

25

Az ESZT az első és a második jogalap elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a fellebbező ugyanazokat az érveket terjeszti elő e jogalapok alátámasztása érdekében, és anélkül vitatja a Törvényszék ténybeli megállapításait, hogy a tények vagy bizonyítékok elferdítésére hivatkozna.

26

Az ESZT azt állítja, hogy e jogalapok mindenképpen megalapozatlanok. Azonkívül ugyanis, hogy a Törvényszék nem vétett hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbező az olasz központi bank 585762/16. és 709489/16. sz. közleménye révén tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről, a megtámadott végzés e tekintetben kellően indokolt, és a fellebbező nem állítja, hogy e határozatok közlését kérte volna, vagy e célból külön lépéseket tett volna.

27

Egyébiránt a Törvényszék helyesen emlékeztetett az azon észszerű határidőre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra, amelyen belül az érdekeltnek kérnie kell a megtámadni kívánt jogi aktus közlését, de azt a jelen esetben nem alkalmazta, és így nem vétett hibát e tekintetben.

28

A Bizottság támogatja az ESZT‑et, de érdemben a második vitatott határozattal kapcsolatban a Bíróság értékelésére hagyatkozik.

29

Az első és a második jogalap elfogadhatóságát illetően meg kell állapítani egyrészt, hogy a fellebbező a hivatkozott téves jogalkalmazás alátámasztása érdekében önálló érveket hoz fel. Másrészt a fellebbező nem vitatja a Törvényszéknek a releváns időpontokra vonatkozó ténybeli megállapításait, hanem lényegében azt állítja, hogy ezeket az időpontokat a Törvényszék nem tekinthette olyan időpontoknak, amelyeken az EUMSZ 263. cikk céljai szempontjából tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről. Következésképpen két olyan hibára hivatkozik, amelyet a Törvényszék a tények jogi minősítésében vétett, amely utóbbi olyan jogkérdés, amely előterjeszthető a fellebbezés keretében, és a Bíróság felülvizsgálata körébe tartozik (lásd: 1994. június 1‑jei Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ítélet, C‑136/92 P, EU:C:1994:211, 49. pont; 2017. november 23‑iBionorica és Diapharm kontra Bizottság ítélet, C‑596/15 P és C‑597/15 P, EU:C:2017:886, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Ebből következik, hogy az első és a második jogalap elfogadható.

31

Az ügy érdemét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikken alapuló, a vitatott határozatok megsemmisítésére irányuló kereset nyilvánvaló elfogadhatatlanságának megállapítása érdekében a Törvényszék – miután megállapította, hogy e határozatokat nem tették közzé, és nem is közölték a fellebbezővel, aki azoknak nem volt címzettje – jelezte, hogy ilyen esetben az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetindítási határidő csak attól az időponttól kezdődik, amikortól az érdekelt a szóban forgó jogi aktus tartalmát és indokait pontosan ismeri, feltéve hogy annak teljes szövegét észszerű határidőn belül kéri. Ennek keretében a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező 2016. május 3‑án és 30‑án az olasz központi bank 585762/16. és 709489/16. sz. közleménye révén tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről, és hogy a fellebbező nem – és végképp nem észszerű határidőn belül – kérte e határozatok vele való közlését. Mivel a fellebbező nem hivatkozott olyan előre nem látható körülmény vagy vis maior fennállására, amely lehetővé tenné a keresetindítási határidőtől való eltérést, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 263. cikken alapuló, 2016. szeptember 19‑én benyújtott kereset nyilvánvalóan elkésett volt, és azt mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani.

32

Először is annak meghatározása érdekében, hogy a Törvényszék jogilag tévesen minősítette‑e a tényeket azon időpontot illetően, amikor a fellebbező tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 38. és 39. pontjában két körülményre támaszkodott.

33

Így egyrészt a Törvényszék hangsúlyozta, hogy a fellebbező által annak érdekében kapott dokumentumok és kérdőívek, hogy benyújtsa az ESZA‑ba fizetendő egyéni hozzájárulásának kiszámítását lehetővé tévő adatokat, megjelölték az alkalmazandó jogalapokat, és tájékoztatták a fellebbezőt, hogy e hozzájárulást az ESZT számítja ki. Másrészt a Törvényszék az olasz központi bank 585762/16. és 709489/16. sz., 2016. május 3‑án, illetve 30‑án a fellebbező tudomására hozott közleményeire hivatkozott, amelyek feltüntették, hogy a fellebbezőnek az ESZT által kiszámított hozzájárulása az ESZA céljaira szolgál.

34

Márpedig a Törvényszék – anélkül, hogy tévedett volna – azt a jogi következtetést vonhatta le ezekből a fellebbezőnek küldött közleményekből, miután a fellebbező már megkapta és ki is töltötte az egyéni hozzájárulásának ESZT általi kiszámításához szükséges dokumentumokat és kérdőíveket, hogy a fellebbező 2016. május 3‑án és 30‑án tudomást szerzett a vitatott határozatok létezéséről.

35

Ezt az értékelést nem cáfolják a fellebbező érvei.

36

Először is az a körülmény, hogy a fellebbező csak 2016. július 8‑án szerzett teljeskörűen tudomást a vitatott határozatok indokairól, vagyis amikor az olasz központi bank a fellebbező által a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (laziói tartományi közigazgatási bíróság) előtt indított eljárás keretében benyújtotta ellenkérelmét, amelyhez csatolták e határozatokat, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezen időpont előtt ne lett volna tudomása e határozatok létezéséről.

37

Másodszor közömbös, hogy az olasz központi bank az 585762/16. és 709489/16. sz. közleményében nem jelölte meg pontosan a vitatott határozatok elfogadásának időpontját, és nem említette az alkalmazandó uniós szabályozást és a helyes jogalapokat sem. E körülmények ugyanis nemcsak hogy nem érintették a fellebbezőnek a vitatott határozatok létezéséről való tudomásszerzését, de nem is gátolták, hogy a fellebbező a Törvényszék által a megtámadott végzés 38. és 39. pontjában említett körülmények révén tudomást tudjon szerezni e határozatok létezéséről.

38

Harmadszor, mivel a megtámadott végzés 30. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott határozatok kibocsátója az ESZT, anélkül hogy ebből következtetést vont volna le azon időpontot illetően, amikor a fellebbező tudomást szerzett e határozatokról, a fellebbező által hivatkozott indokolási hiányosság a tények jogi minősítését illetően nem releváns.

39

Ebből következik, hogy a Törvényszék helyesen vonta le a saját ténymegállapításaiból a következtetéseket, és nem vétett hibát a tények jogi minősítésében, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbezőnek 2016. május 3‑án és 30‑án tudomása volt a vitatott határozatok létezéséről.

40

Másodszor a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék egyrészt tévesen alkalmazta a jogot, amikor tévesen értelmezte és alkalmazta az azon észszerű határidőre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, amely alatt az érdekeltnek a megtámadni kívánt jogi aktus közzétételének vagy közlésének hiányában az aktus közlését kérnie kell, másrészt pedig jogilag tévesen minősítette a tényeket, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem kérte észszerű határidőn belül a vitatott határozatok közlését.

41

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a Törvényszék a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságát nem arra a körülményre alapította, hogy a fellebbező észszerű határidőn túl kérte a vitatott határozatok közlését, és így nem alkalmazta ezt az ítélkezési gyakorlatot. A megtámadott végzés 47. pontjában ugyanis a Törvényszék hangsúlyozta, hogy a fellebbező, miután tudomást szerzett e határozatok létezéséről, nem kérte azok vele való közlését.

42

Ebből következik, hogy a Törvényszék az említett ítélkezési gyakorlat tekintetében nem véthetett hibát.

43

E körülmények között a fellebbezés első és második jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

44

A Törvényszék eljárási szabályzata 126. cikkének és a védelemhez való jogának megsértésére alapított harmadik jogalappal a fellebbező vitatja az első fokon benyújtott keresete elfogadhatatlanságának nyilvánvaló jellegét, és hozzáteszi, hogy azt anélkül utasították el, hogy állást foglalhatott volna az elfogadhatatlanság tárgyában, amelyre egyébként az ESZT nem hivatkozott.

45

Az ESZT kétségbe vonja e jogalap elfogadhatóságát, és úgy véli, hogy az mindenképpen megalapozatlan. A Bizottság azzal érvel, hogy az említett jogalap hatástalan.

46

A harmadik jogalap elfogadhatóságát illetően meg kell állapítani egyrészt, hogy a fellebbező részletes érveket adott elő az első fokon benyújtott keresete elfogadhatatlanságának nem nyilvánvaló jellegére és a védelemhez való jogának megsértésére vonatkozóan, másrészt pedig az a kérdés, hogy a Törvényszék megsértette‑e az eljárási szabályzatának 126. cikkét, olyan jogkérdés, amely a Bíróság felülvizsgálata körébe tartozik (lásd analógia útján: 1999. július 1‑jei Alexopoulou kontra Bizottság ítélet, C‑155/98 P, EU:C:1999:345, 9–15. pont; lásd ebben az értelemben: 2018. június 6‑iApcoa Parking Holdings kontra EUIPO ítélet, C‑32/17 P, nem tették közzé, EU:C:2018:396, 21–24. pont).

47

Ebből következik, hogy e jogalap elfogadható.

48

Az ügy érdemét illetően először is a Törvényszék eljárási szabályzata 126. cikkének állítólagos megsértését illetően hangsúlyozni kell, hogy amennyiben a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az iratanyag alapján az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, az eljárás során bármikor az e rendelkezésen alapuló indokolt végzéssel határozhat az ügyben (lásd ebben az értelemben: 2004. október 29‑iRipa di Meana kontra Parlament végzés, C‑360/02 P, EU:C:2004:690, 35. pont).

49

Azt is meg kell állapítani, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 126. cikkének alkalmazása keretében a nyilvánvaló elfogadhatatlanság nemcsak abban az értelemben lehet egyértelmű, hogy azt kifejezetten az eljárást megindító iratra tekintettel az eljárás korai szakaszában észlelik, hanem abban az értelemben is, hogy ahhoz különösen a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára tekintettel nem fér kétség.

50

Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlannak nyilvánítása érdekében a Törvényszék a megtámadott végzés 36. és 51. pontjában az állandó ítélkezési gyakorlatra támaszkodott.

51

E tekintetben nem lehet helyt adni a fellebbező azon érvének, amely szerint az első fokon benyújtott kereset elkésettségéből fakadó elfogadhatatlanság nem volt nyilvánvaló, mivel az nem a keresetindításra nyitva álló két hónapos határidő megsértéséből, hanem azon határidő észszerű jellegének értékeléséből eredt, amelyen belül az érdekeltnek kérnie kell a megtámadott jogi aktus közlését.

52

A megtámadott végzés 47. pontjából ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy mivel a fellebbező nem kérte a vitatott határozatok közlését, a Törvényszék a jelen esetben nem értékelte a határidő észszerű jellegét.

53

Egyébiránt a fellebbező állításával ellentétben az a körülmény, hogy az ügyet a Törvényszék megvizsgálta, helyt adott a beavatkozási kérelmeknek, valamint pervezető intézkedéseket és bizonyításfelvételt rendelt el, nem akadályozza őt abban, hogy az eljárási szabályzatának 126. cikkén alapuló, a nyilvánvaló elfogadhatatlanságot megállapító végzést hozzon. Konkrétan az ilyen intézkedések elrendelése, amelyek célja különösen az ügyek előkészítése és az eljárások lefolytatása, önmagában nem képezheti akadályát valamely végzés ez alapján történő meghozatalának (lásd ebben az értelemben: 2006. január 19‑iAIT kontra Bizottság ítélet, C‑547/03 P, EU:C:2006:46, 28–30. pont).

54

Végül, mivel a kereset elfogadhatósága imperatív jogalap, amelyet a Törvényszéknek hivatalból kell vizsgálnia, a Törvényszék eljárási szabályzatának 126. cikkén alapuló végzés meghozatala nem függ attól, hogy az alperes vitatja‑e a kereset elfogadhatóságát. Így a jelen esetben az elfogadhatatlanság nyilvánvaló jellegének értékelése szempontjából közömbös, hogy a Törvényszék előtti eljárásban alperesként eljáró ESZT nem hivatkozott a kereset elkésettségére (lásd ebben az értelemben: 2014. július 17‑iMelkveebedrijf Overenk és társai kontra Bizottság ítélet, C‑643/13 P, nem tették közzé, EU:C:2014:2118, 38. pont).

55

Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a kereset az eljárási szabályzatának 126. cikke értelmében nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

56

Másodszor, ami a fellebbező védelemhez való jogának állítólagos megsértését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék eljárási szabályzatának 126. cikke szerinti eljárás alkalmazása önmagában nem sérti a szabályos és hatékony bírósági eljárást, mivel e rendelkezés csak azokra az ügyekre alkalmazandó, amelyekben a Törvényszék elé terjesztett keresetet nyilvánvalóan elutasítandó (lásd analógia útján: 2009. február 19‑iGorostiaga Atxalandabaso kontra Parlament ítélet, C‑308/07 P, EU:C:2009:103, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Márpedig a jelen ítélet 43. és 55. pontjából következik, hogy a Törvényszék nem vétett hibát, amikor a kereset nyilvánvaló elfogadhatatlanságát állapította meg. Ennélfogva nem lehet helyt adni a fellebbező azon érvelésének, amely szerint egyrészt a Törvényszék eljárási szabályzatának 126. cikkén alapuló végzés meghozatala a védelemhez való jogának megsértésével járt, másrészt pedig a Törvényszék eljárási szabályzatának 129. cikke a jelen ügyben megfelelőbb jogalap, mivel biztosítja a védelemhez való jog tiszteletben tartását.

58

A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

59

Negyedik jogalapjával a fellebbező úgy érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elfogadhatatlannak ítélte az EUMSZ 277. cikken alapuló kérelmet azzal az indokkal, hogy az EUMSZ 263. cikken alapuló kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

60

A Bizottság által támogatott ESZT vitatja e jogalap megalapozottságát.

61

A Törvényszék, miután emlékeztetett arra, hogy az EUMSZ 277. cikk értelmében az általános hatályú jogi aktus jogellenességére való hivatkozás lehetősége nem minősül önálló kereshetőségi jogalapnak, és azt elsődleges kereshetőség hiányában nem lehet gyakorolni, úgy ítélte meg, hogy a fellebbezőnek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet részleges vagy teljes jogellenességének megállapítására irányuló kérelme az általános hatályú jogi aktus jogellenességére történő hivatkozásra irányuló, önálló kereshetőségi jogalap hiányában nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

62

Ezenkívül a Törvényszék hangsúlyozta, hogy mivel az ilyen kérelem hallgatólagosan, de szükségszerűen a jogellenességnek a vitatott határozatok megsemmisítése iránti kérelemmel összefüggésben történő megállapítására irányul, a megsemmisítés iránti kereset e határozatok ellen irányuló részének nyilvánvaló elfogadhatatlansága a jogellenességi kifogás elfogadhatatlanságát vonja maga után.

63

A negyedik jogalap keretében a fellebbező az első két jogalapja alátámasztására előadott érvekre utalva pusztán arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg az EUMSZ 263. cikken alapuló kérelem elfogadhatatlanságát. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Törvényszék téves előfeltevésre támaszkodott, amikor nyilvánvalóan elfogadhatatlanként elutasította az EUMSZ 277. cikken alapuló, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet részleges vagy teljes jogellenességének megállapítására irányuló kérelmet.

64

Az első három fellebbezési jogalap elutasításából azonban az következik, hogy nem kérdőjelezték meg a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint az EUMSZ 263. cikken alapuló kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Így a Törvényszék az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helyesen állapította meg, hogy az alapkereset elfogadhatatlansága az EUMSZ 277. cikkre alapított jogellenességi kifogás elfogadhatatlanságát vonja maga után (lásd: 1993. június 28‑iDonatab és társai kontra Bizottság végzés, C‑64/93, EU:C:1993:266, 19. és 20. pont; 2006. december 8‑iPolyelectrolyte Producers Group és Tanács végzés, C‑368/05 P, nem tették közzé, EU:C:2006:771, 72. pont).

65

Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

66

Másodlagosan, és arra az esetre, ha a Bíróság elutasítaná a fellebbezést, a fellebbező a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését kéri annyiban, amennyiben a Törvényszék a fellebbezőt kötelezte a saját költségeinek, valamint az ESZT költségeinek viselésére. Mivel ugyanis az ESZT magatartása hozzájárult a Törvényszék előtti eljárás elhúzódásához és a költségek növeléséhez, a Törvényszéknek élnie kellett volna az eljárási szabályzatának 135. cikkében foglalt lehetőségekkel.

67

Az ESZT és a Bizottság arra hivatkozik, hogy ez a jogalap elfogadhatatlan. Az ESZT hozzáteszi, hogy az mindenképpen megalapozatlan.

68

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint abban az esetben, ha a Bíróság a fellebbezés minden más jogalapját elutasította, a Törvényszék költségekre vonatkozó határozatának állítólagos jogellenességére utaló kérelmeket az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének második bekezdése alapján – amelynek értelmében a fellebbezés nem vonatkozhat kizárólag a költségek összegére vagy arra, hogy a költségek viselésére melyik felet kötelezték – mint elfogadhatatlan kérelmeket el kell utasítani (2020. január 30‑iČeské dráhy kontra Bizottság ítélet, C‑538/18 P és C‑539/18 P, nem tették közzé, EU:C:2020:53, 85. és 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Mivel a jelen esetben a fellebbezés első négy jogalapja elutasítást nyert, az ötödik, egyben utolsó jogalapot, amely a költségek megosztására vonatkozik, elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

70

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a jelen fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

71

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

72

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, az ESZT kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein kívül az ESZT részéről felmerült költségek viselésére.

73

Az említett eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdésének megfelelően, amely szerint az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket, az Olasz Köztársaság és a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: