1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2. cikkének és 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. ( 2 )

2.

A jelen kérelmet AB és az Olympiako Athlitiko Kentro Athinon – Spyros Louis (a továbbiakban: OAKA) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, AB-nek a vonatkozó nemzeti szabályozás alapján történt nyugdíjazása előtti munkaerő‑tartalékba helyezése tárgyában.

3.

Az alapügy tárgyát képező intézkedés a közszféra határozatlan időre szóló magánjogi munkaszerződéssel rendelkező munkavállalóinak a munkaerő‑tartalékba helyezése. A munkaerő‑tartalékba helyezés előzetes elbocsátásnak minősül, és az e rendszer hatálya alá tartozó munkavállalóknak fizetett csökkentett díjazást a munkaerő‑tartalékba helyezési időszak végén adott esetben járó végkielégítéssel ellentételezve számítják ki. Az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás előírja, hogy azok a munkavállalók, akik meghatározott időszakon keresztül teljesítik a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeit, 2012. január 1‑jétől munkaviszonyuk megszűnéséig automatikusan a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá tartoznak. E tekintetben ugyanezen jogszabály szerint a munkavállalók határozatlan időre szóló magánjogi munkaszerződése a törvény értelmében automatikusan megszűnik, amint e munkavállalók teljesítik a teljes összegű nyugdíjra való jogosultság feltételeit, feltéve hogy ezt a jogot 2013. december 31‑ig megszerzik.

4.

A munkaerő‑tartalék rendszere a Görög Köztársaság által a közszféra átszervezése és a közkiadások csökkentése érdekében elfogadott intézkedések részét képezi, azon gazdasági és pénzügyi válsággal összefüggésben, amellyel e tagállamnak szembe kellett néznie. A jelen ügy különösen arra kínál alkalmat, hogy a Bíróság ilyen összefüggésben pontosítsa a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének hatályát.

5.

A jelen indítványban azt javasolom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és (2) bekezdésének a) pontját, valamint 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelynek értelmében a közszféra azon munkavállalóit, akik egy meghatározott időszakban megfelelnek a teljes nyugdíjjogosultság feltételeinek, a munkaszerződésük megszüntetéséig munkaerő‑tartalékba helyezik, amennyiben, egyrészt ezen szabályozás jogszerű foglalkoztatáspolitikai célt követ, és másrészt, az ezen cél elérése érdekében alkalmazott eszközök megfelelők és szükségesek.

6.

A 2000/78 irányelv 1. cikke kimondja, hogy az irányelv célja a – többek között az életkoron alapuló – foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítása érdekében.

7.

Ezen irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

8.

A 2000/78 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az [Unióra] átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

[…]”

9.

A 2000/78 irányelv 6. cikke kimondja:

„(1)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és észszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek [helyesen: ha – a nemzeti jog keretein belül – jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerő‑piaci, vagy szakképzési céllal objektív és észszerű módon igazolhatók, valamint e cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek].

Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:

[…]

(2)   A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben a rendszerbe történő belépés korhatárhoz kötése, továbbá a nyugdíjra vagy rokkantsági ellátásra való jogosultság [helyesen: a rendszerbe történő belépés, továbbá a nyugdíjra vagy rokkantsági ellátásra való jogosultság korhatárhoz kötése] – beleértve az ilyen rendszerek alapján a foglalkoztatottak vagy a foglalkoztatottak csoportjai, illetve kategóriái részvételének különböző életkorhoz kötését – és az ilyen rendszerekkel kapcsolatos biztosításmatematikai számításokban az életkor használata nem jelent az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, feltéve, hogy ez nem eredményez a nemi hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.”

10.

A 2012. február 23‑i Nómos 4047/2012 (4047/2012. sz. törvény) ( 3 ) 1. cikkével törvénnyé alakított 2011. december 16‑i törvényerejű rendelettel módosított, 2011. október 27‑i Syntaxiodotikés rythmíseis, eniaío misthológio – vathmológio, ergasiakí efedreía kai álles diatáxeis efarmogís tou mesopróthesmou plaisíou dimosionomikís stratigikís 2012–2015 (a nyugdíjrendszerről, az egységes díjazásról, a díjmértékekről, a munkaerő‑tartalékról és a 2012 és 2015 közötti időszakra vonatkozó középtávú költségvetési keret végrehajtására irányuló más rendelkezésekről szóló 4024/2011. sz. törvény) ( 4 )„A betöltetlen magánjogi álláshelyek megszüntetése és a munkaerő‑tartalék” című 34. cikke az (1)–(4) és (8) bekezdésében így rendelkezik:

„(1)   A 3986/2011. sz. törvény (FEK A’ 152) 37. cikkének (7) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

[…]

[…]

[…]

(2)   A közigazgatásban, a közjogi jogi személyeknél, az első‑ és másodszintű területi önkormányzatoknál és ezek létesítményeinél, az államhoz vagy közjogi jogi személyekhez vagy területi önkormányzatokhoz tartozó magánjogi jogi személyeknél, amennyiben azok az állam, a közigazgatás vagy a területi önkormányzatok által rájuk bízott feladatot látnak el, vagy az igazgatótanácsukat többségében az állam, a közigazgatás vagy a területi önkormányzat jelöli ki és ellenőrzi, vagy az éves költségvetésük legalább 50%‑át állandó jelleggel a releváns rendelkezések értelmében a fent említett szervezetek forrásaiból biztosítják, valamint a 3899/2010. sz. (A’ 212) törvény [1. cikke] (1) bekezdésének a) pontjával módosított 3429/2005. sz. (A’ 314) törvény I. fejezetének rendelkezései hatálya alá tartozó vállalkozásoknál, szervezeteknél és részvénytársaságoknál határozatlan időre szóló magánjogi munkaviszony keretében biztosított, a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában betöltetlen álláshelyek megszűnnek […].

(3)   A fent említett szervezeteknél foglalkoztatott munkavállalók határozatlan időre szóló magánjogi munkaszerződése […] a törvény értelmében automatikusan megszűnik, amint e munkavállalók tekintetében teljesülnek a teljes nyugdíjjogosultság megnyílásának feltételei, azaz a társadalombiztosítási jogviszonyuk eléri a 35 évet, feltéve, hogy ezt a jogot a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően 2013. december 31‑ig megszerzik […].

(4)   Az előző bekezdésben említett munkavállalókat 2012. január 1‑jétől a munkaviszonyuknak az előző bekezdésben szabályozottak szerinti megszűnéséig automatikusan a munkaerő‑tartalékba kell helyezni […].

[…]

(8)   A munkaerő‑tartalékba helyezés időtartama a (4) bekezdésben említett munkavállalók esetében nem haladhatja meg a 24 hónapot […]”

11.

Egyébiránt az 1955. április 23‑i Nómos 3198/1955: Perí tropopoiíseos kai sympliróseos ton perí katangelías tis schéseos ergasías diatáxeon (a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 3198/1955. sz. törvény) ( 5 ) az alapeljárás tényállásának időpontjában hatályos változata 8. cikkének második bekezdésében biztosítja a munkavállalók részére azon jogot – amennyiben az öregségi nyugdíj teljes összegének az érintett társadalombiztosítási intézményáltali folyósításához szükséges feltételeket teljesítik –, hogy megkapják az elbocsátáskor vagy a munkaviszony megszüntetésének esetében járó végkielégítés 40%‑át, ha a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kiegészítő biztosítással rendelkeznek, illetve a végkielégítés 50%‑át, ha nem rendelkeznek kiegészítő biztosítással.

12.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy AB‑t a közszférához tartozó magánjogi jogi személy, ( 6 ) az OAKA vette fel 1982‑ben, határozatlan időre szóló szerződéssel, és 1998‑ban műszaki tanácsadói feladatokkal bízta meg. E feladatok ellátása során részlegvezetői fizetést, valamint a részleg 2010‑es megszüntetéséig szolgálati pótlékot kapott.

13.

2012. január 1‑jétől az OAKA AB‑t a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (1) bekezdésének c) pontja, (3) bekezdésének első albekezdése, valamint (4) és (8) bekezdése alapján automatikusan a munkaerő‑tartalékba helyezte, ami illetményének az alapilletménye 60%‑ra való csökkenését eredményezte.

14.

2013. április 30‑án az OAKA felmondta AB munkaszerződését, a 4024/2011 törvény 34. cikke (1) bekezdésének e) pontjában szereplő rendelkezés alapján, – amely rendelkezés előírja, hogy a végkielégítést ellentételezi a munkaerő‑tartalékba helyezés időszakában a munkavállaló részére fizetett díjazás – anélkül, hogy részére végkielégítést fizetett volna, mivel teljesítette a nyugdíj teljes összegének folyósítására jogosító feltételeket.

15.

A Monomeles Protodikeio Athinonhoz (athéni egyesbíróság, Görögország) benyújtott keresetében AB többek között a 4024/2011. sz. törvény 34. cikkének fent hivatkozott rendelkezései alapján a munkaerő‑tartalékba történő áthelyezésének érvényességét vitatta, arra hivatkozva, hogy e rendelkezések a 2000/78 irányelvvel ellentétes, életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósítanak meg, anélkül hogy ezt az eltérő bánásmódot bármilyen jogszerű cél objektív módon igazolná, vagy e cél megvalósításának eszközei megfelelőek vagy szükségesek lennének. Ezen okból kérte, hogy az OAKA‑t kötelezzék arra, hogy fizessen meg neki 50889,91 eurót a munkaerő‑tartalékba helyezése előtt kapott díjazása és az ezt követően kapott díjazása közötti különbözet címén. AB ezenkívül még a 3198/1955. sz. törvény 8. cikkének második bekezdésére hivatkozott, amely alapján az OAKA‑tól végkielégítés címén 32108,04 euró megfizetését kérte.

16.

Mivel e bíróság részben helyt adott e keresetnek, az OAKA fellebbezést nyújtott be a Monomeles Efeteio Athinonhoz (athéni fellebbviteli bíróság, egyesbíróként eljárva, Görögország), amely hatályon kívül helyezte az első fokon hozott ítéletet, és elutasította AB keresetének azon részét, amelynek ezen ítéletben helyt adtak.

17.

Az AB felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Areios Pagoshoz (semmítőszék, Görögország).

18.

E bíróság megállapítja, hogy a munkaerőtartalék‑rendszert létrehozó rendelkezések nem írnak elő életkori határt a rendszer hatálya alá tartozó munkavállalók tekintetében, ellentétben a szigorú értelemben vett közszféra azon tisztviselőivel, akik a korengedményes nyugdíjazási rendszer hatálya alá tartoznak, amelyre vonatkozóan a korhatárt rögzítették.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a munkaerő‑tartalékba helyezés nem minősül a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett, életkoron alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek.

20.

E bíróság rámutat, hogy az e rendszert bevezető nemzeti szabályozás a teljes összegű nyugdíjra való jogosultság közelségére vonatkozó kritériumon alapul, vagyis azon időpont közelségén, amikor a munkavállaló teljesíti azokat a feltételeket, amelyek alapján az érintett biztosítószervezet által folyósítandó nyugdíjra jogosulttá válik, ami azt feltételezi, hogy a munkavállaló 35 évnyi járulékfizetést teljesített, és azt, hogy e feltételek a 2012. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakban teljesülnek.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a nemzeti társadalombiztosítási szabályozásból az is kitűnik, hogy a 35 éves minimális járulékfizetési időszakon kívül a teljes összegű öregségi nyugdíjjogosultságnak az Idryma Koinonikon Asfaliseonnál (társadalombiztosítási szerv – Egységes Alkalmazotti Biztosítási Alap, Görögország) ( 7 ) biztosított, 35 év munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló általi megszerzésének elengedhetetlen feltétele, hogy a kérelmének a biztosítószervezethez történő benyújtásának időpontjában betöltse az 58. életévét, az 1978. november 13‑i Nómos 825/1978: Perí antikatastáseos, tropopoiíseos kai sympliróseos diatáxeon tis diepoúsis to IKA Nomothesías kai rythmíseos synafón themáton (az IKA‑ra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló 825/1978. sz. törvény) ( 8 ) az alapügy tényállása időpontjában hatályos változata 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban.

22.

Abban az esetben, ha a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (1) bekezdésének c) pontja, (3) bekezdésének első albekezdése és (2) bekezdése a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett, életkoron alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést tartalmazna, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az e törvény indokolásában szereplő indokok az eltérő bánásmódot objektív és észszerű módon igazoló jogszerű célnak minősülnek‑e, valamint azt, hogy a személyi állomány egy részének e munkaerő‑tartalékba helyezése ezen cél eléréséhez megfelelő és szükséges intézkedésnek minősül‑e.

23.

E bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy a 4024/2011 törvény 34. cikke rendelkezéseinek célja – az országot sújtó súlyos gazdasági válság kezelése érdekében – a bérköltségeknek a Görög Köztársaság és a hitelezői közötti megállapodás szerinti azonnali csökkentése, valamint a tágabb közszféra konszolidációja volt.

24.

E körülmények között az Areios Pagos (semmítőszék, Görögország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25.

AB, az OAKA, a görög kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket, és az előírt határidőn belül válaszoltak a Bíróság által feltett, írásban megválaszolandó kérdésekre.

26.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkét és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a közszféra azon munkavállalóit, akik egy meghatározott időszakban teljesítik a teljes nyugdíjjogosultság feltételeit, olyan munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá helyezik, amelynek következtében díjazásuk alacsonyabb lesz, valamint a munkaviszonyuk megszűnésének időpontjában általuk igényelhető végkielégítés összege – akár nullára – csökken.

27.

Emlékeztetek arra, hogy a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (1) bekezdésének c) pontja, (3) bekezdésének első albekezdése, és (4) bekezdése vezeti be a munkaerő‑tartalék rendszerét a közigazgatási szervek, a területi önkormányzatok és a jogi személyiséggel rendelkező közjogi szervezetek, valamint a tág értelemben vett közszférába tartozó magánjogi jogi személyek által határozatlan idejű magánjogi munkaviszony keretében foglalkoztatott munkavállalók számára, maximálisan két évre (2012. január 1. és 2013. december 31. között), a teljes nyugdíjjogosultság megszerzéséhez való közelség kritériuma alapján, vagyis a fent említett időszakon belül addig az időpontig, amikor a munkavállaló teljesíti az e jogosultsághoz szükséges feltételeket, azaz kitölti a 35 évnyi járulékfizetési időt.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy ebben az időszakban a nyugdíjazás feltételeinek teljesítéséig a munkaerő‑tartalékba helyezett személyek díjazása drasztikusan csökken, dolgozni azonban nem kötelesek az érintett közjogi szervezetnél. Ezenkívül, a végkielégítést, amelyre a munkavállalók egyébként jogosultak lettek volna, ellentételezi a munkaerő‑tartalékba helyezésük időszakára kapott csökkentett díjazás összege. Az említett rendszerbe való áthelyezésük előzetes elbocsátásnak minősül. Értelmezésem szerint tehát, a munkaerő‑tartalékrendszer keretében a munkavállalót elbocsátják, de elbocsátása csak akkor hatályosul, amikor a teljes nyugdíjra való jogosultságot megszerzi. Ez magyarázza azt a tényt, hogy az ezen időszakban kifizetett díjazás a végkielégítés összegébe beszámításra kerül.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e, igenlő válasz esetén pedig azt, hogy az az életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít‑e meg, amely adott esetben ezen irányelv 6. cikkére tekintettel igazolható.

30.

Ami először is azt a kérdést illeti, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e, ezen irányelvnek mind a címéből és a preambulumából, mind a tartalmából és a céljából az tűnik ki, hogy az irányelv általános keretet kíván létrehozni, minden személy számára biztosítandó, „a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott” egyenlő bánásmódot, hatékony védelmet nyújtva nekik az irányelv 1. cikkében említett okok bármelyikére – köztük az életkorra – alapozott hátrányos megkülönböztetés ellen. ( 10 )

31.

Ezenkívül a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjából az következik, hogy az irányelvet az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül „minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket is”, tekintettel „az alkalmazási és munkafeltételek[re], beleértve az elbocsátást és a díjazást”.

32.

Annak előírásával, hogy az érintett szervezeteknél foglalkoztatott munkavállalók határozatlan időre szóló magánjogi munkaszerződése automatikusan megszűnik, ha ezek a munkavállalók teljesítik a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeit, valamint azáltal, hogy az említett munkavállalókat e feltételek teljesüléséig munkaerő‑tartalékba helyezi, az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozást úgy kell tekinteni, mint amely a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „alkalmazási és munkafeltételek[re], beleértve az elbocsátást és a díjazást” vonatkozó szabályokat állapít meg.

33.

E körülmények között, az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás ezen irányelv hatálya alá tartozik.

34.

Másodszor azon kérdés kapcsán, hogy az alapügyben érintett nemzeti szabályozás megvalósít‑e az életkoron alapuló eltérő bánásmódot a 2000/78 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés alkalmazásában „az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az [ezen irányelv] 1. [cikkében] említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni”. Az említett irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy e cikk (1) bekezdésének alkalmazásában akkor áll fenn közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ha az ugyanezen irányelv 1. cikkében említett okok bármelyike miatt valaki egy hasonló helyzetben lévő másik személyhez képest kedvezőtlen bánásmódban részesül. A 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy bizonyos életkorú személyt más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz, kivéve ha az előírás, feltétel vagy gyakorlat jogszerű cél által objektív módon igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelőek és szükségesek.

35.

A jelen ügyben emlékeztetek arra, hogy a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (3) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy az érintett szervezeteknél foglalkoztatott munkavállalók határozatlan időre szóló magánjogi munkaszerződése megszűnik, ha e munkavállalók teljesítik a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeit – e tekintetben a társadalombiztosítási rendszerben 35 éve fennálló biztosítási jogviszonyra hivatkozik –, feltéve hogy e jogosultságot a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően 2013. december 31. előtt megszerzik. A biztosítási jogviszony e feltételére való hivatkozással a 4024/2011. sz. törvény látszólag semleges feltételen alapul, amely különösen hátrányosan érintheti azokat a munkavállalókat, akik a társadalombiztosítási rendszerben való 35 éves biztosítási jogviszonynak megfelelő ledolgozott évek számára tekintettel a nyugdíjközeli és így a legidősebb munkavállalók csoportjába tartoznak. Azáltal, hogy a munkavállalók e csoportját ilyen kritérium alapján a munkaerő‑tartalékrendszerbe helyezik, a 4024/2011. sz. törvény ez utóbbiakat kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti, mint az összes olyan munkavállalót, aki rendes körülmények között folytatja szakmai tevékenységét.

36.

Következésképpen, amennyiben a 4024/2011. sz. törvény közvetve az életkorral kapcsolatos feltételen alapul, első ránézésre úgy tűnhet – a 2000/78 irányelv 1. cikkének és 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának együttes értelmezése alapján –, hogy az életkoron alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

37.

Mindemellett a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállása véleményem szerint azt feltételezi, hogy az állítólagos eltérő bánásmód kizárólag egy olyan látszólag semleges feltételen alapul, amely bizonyos életkorú személyeket különösen hátrányosan érint, nem pedig azt, hogy emellett az életkorhoz közvetlenül kapcsolódó további feltételen kell alapulnia. Márpedig mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, mind a Bíróság elé terjesztett észrevételekből az következik, hogy a teljes nyugdíjra való jogosultsághoz az alapügy felpereséhez hasonló munkavállalónak teljesítenie kell a 825/1978. sz. törvény 10. cikkének (1) bekezdéséből eredő, az 58. életév betöltésére vonatkozó feltételt. Ebből következik, hogy a munkavállalónak a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá helyezéséhez az is szükséges, hogy megfeleljen annak a feltételnek, hogy 2012. január 1. és 2013. december 31. között betöltse az 58 éves minimum korhatárt. Mivel a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeire való hivatkozás szükségszerűen magában foglalja a 825/1978. sz. törvény életkorra vonatkozó feltételt előíró 10. cikkének (1) bekezdésére való hivatkozást, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés közvetlen jellege álláspontom szerint bizonyított. Az a körülmény, hogy az életkorra vonatkozó feltétel a 35 éves járulékfizetési időszakra vonatkozó feltételhez kapcsolódik, ezen semmit nem változtat, mivel az eltérő bánásmód minősítése szempontjából az a fontos, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere nem alkalmazható azokra a munkavállalókra, akik a releváns időszakban nem töltötték be az 58 éves minimális életkort. Másként fogalmazva, a munkaerő‑tartalék rendszere csak azon munkavállalókra vonatkozhat, akik 2012. január 1. és 2013. december 31. között betöltötték az 58 éves minimális életkort, feltéve hogy 35 évnyi vagy több járulékfizetést teljesítettek.

38.

A fentiekből következik, hogy a munkavállalókat két együttes feltétel alapján – amelyek közül az egyik közvetlenül az életkorhoz kapcsolódik – helyezik a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá.

39.

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás, amennyiben előírja, hogy azokat a munkavállalókat helyezik a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá, akik amellett, hogy 35 éves társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkeznek, 2012. január 1. és 2013. december 31. között betöltötték az 58 éves minimális életkort, olyan feltételen alapul, amely elválaszthatatlanul kötődik e munkavállalók életkorához. Mivel az, hogy a munkavállaló betölti az e szabályozásban a teljes nyugdíjra való jogosultsághoz meghatározott életkort, a 35 évnyi járulékfizetésre vonatkozó feltétellel együtt e munkavállalónak a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá helyezését jelenti, meg kell állapítani, hogy e szabályozás közvetlen módon az összes többi aktív munkavállalónál kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti az ezen életkort betöltő munkavállalókat. Az ilyen szabályozás tehát a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett, életkoron alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést tartalmaz. ( 11 )

40.

Véleményem szerint az a körülmény, hogy az 58 éves életkorra vonatkozó feltétel nem kifejezetten a munkaerőtartalék‑rendszert bevezető nemzeti jogszabályi rendelkezésekben, hanem a 825/1978. sz. törvény 10. cikkének (1) bekezdésében szerepel, nem zárja ki azt a megállapítást, amely szerint e rendszer életkoron alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Annak van jelentősége, hogy a teljes nyugdíj közelségére vonatkozó kritériumra való hivatkozással a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szükségszerűen olyan nemzeti szabályozásra utal, amely a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeként előírja, hogy a munkavállalónak be kell töltenie az 58. életévét. Ráadásul az a tény, hogy a munkaerőtartalék‑rendszer hatálya alá helyezés nem minden olyan munkavállalóra vonatkozik, aki az érintett időszakban betöltötte az 58. életévét, hanem e munkavállalók kategóriáján belül csak azokra, akik 35 évnyi járulékfizetést teljesítettek, véleményem szerint nem ellentétes azzal a megállapítással, amely szerint e rendszer az életkoron alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést eredményez.

41.

E pontosításokat követően ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem a Bíróság feladata a nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezése, mivel az kizárólag a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokra tartozik. ( 12 )

42.

Következésképpen végső soron a kérdést előterjesztő bíróság, mint az alapügy tényállásának értékelésére és az alkalmazandó nemzeti jogszabály értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a munkaerő‑tartalékba helyezés valóban megfelel‑e a fent említett két együttes feltételnek, és hogy ebből levonja a megfelelő következtetéseket az életkoron alapuló eltérő bánásmód közvetlen vagy közvetett jellegét illetően.

43.

Harmadszor, ami azt a kérdést illeti, hogy ez az eltérő bánásmód igazolható‑e, emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése ellenére úgy rendelkezzenek, hogy az életkoron alapuló bizonyos eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, „ha – a nemzeti jog keretein belül – jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci, vagy szakképzési céllal objektív és észszerű módon igazolható, valamint e cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek”.

44.

A 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy nemzeti jogukban olyan rendelkezéseket vezessenek be, amelyek többek között az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott közvetlen hátrányos megkülönböztetés kategóriájába tartozó, életkoron alapuló eltérő bánásmódról rendelkeznek. E lehetőségnek mindenesetre, mivel kivételt jelent a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alól, az említett irányelv ugyanezen cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek szigorúan határt szabnak. ( 13 )

45.

Emlékeztetni kell arra is, hogy a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek nemcsak a szociál‑ és foglalkoztatáspolitika területét érintő célok, hanem az e cél elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is. ( 14 )

46.

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a 4024/2011. sz. törvény indokolásából kitűnik, hogy a munkaerő‑tartalék rendszerének célja a Görög Köztársaság által a hitelezőivel szemben vállalt kötelezettségek teljesítésének biztosítása, és ennek érdekében az államháztartás konszolidációjának stratégiai célkitűzésére irányuló közvetlen szervezeti, működési és költségvetési eredményeket kell felmutatni. Ugyanezen indokolás szerint ezt a célt annak biztosítása mellett kell elérni, hogy a munkaerő‑tartalékrendszer hatálya alá tartozó munkavállalók többségét ne fosszák meg munkahelyüktől, hanem biztosítsák részükre a nyugdíjba vonulást, hogy a közigazgatás és a tág értelemben vett közszféra személyi állománya ne szenvedjen jelentős zavart, és hogy az esetek nagy többségében a közszolgálati szerveket ne terhelje a végkielégítések költsége, ami pénzügyi szempontból különösen hátrányos lenne.

47.

Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a munkaerő‑tartalék rendszerének célja tehát az, hogy a Görög Köztársaság és a hitelezői között létrejött megállapodásnak megfelelően, valamint az államháztartás és a tágabb értelemben vett közszféra konszolidációja érdekében a bérköltségeket csökkentsék, az e tagállamot sújtó súlyos gazdasági és pénzügyi válság kezelése érdekében.

48.

A görög kormány szerint a munkaerő‑tartalék rendszerét a bérköltségek korlátozásának, a közszolgálat, valamint a tág értelemben vett közszféra észszerűsítésének szükségessége indokolja, amely rendszer lehetővé teszi a hatálya alá tartozó munkavállalók számára alapvető szükségleteik biztosítását mindaddig, amíg teljes nyugdíjukat meg nem kapják. Figyelembe véve azt a rendkívüli költségvetési válságot, amellyel a Görög Köztársaságnak szembe kellett néznie, e tagállam jelzi, hogy ez a rendszer olyan magasabb rendű közérdeket szolgál, mint a közkiadások konszolidációja, valamint a közszféra észszerűsítése és csökkentése, ugyanakkor ügyelve arra, hogy a munkaerő‑tartalékba helyezett személyek alapvető egyéni és szociális jogai ne sérüljenek.

49.

A görög kormány hozzáteszi, hogy a 4024/2011. sz. törvény indokolásából kitűnik, hogy a munkaerő‑tartalék rendszerének célja nemcsak költségvetési jellegű, hanem a közszolgálat és a tág értelemben vett közszféra észszerűsítésére és csökkentésére, valamint ezek szervezeti egységeinek átszervezésére is vonatkozik, mivel e cél közvetlenül kapcsolódik a foglalkoztatáspolitikához.

50.

A görög kormány azt is kifejti, hogy mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a határozatlan időre szóló magánjogi munkaviszony keretében alkalmazott személyi állományt a foglalkoztató szervezet bármikor elbocsáthatja, a személyi állomány egy részének munkaerő‑tartalékba helyezése – az érintett munkavállalók azonnali elbocsátásának elkerülésével – lehetővé tette a foglalkoztatás magas szintjének fenntartását.

51.

Ráadásul a fiatal és az idősebb munkavállalók közötti kiegyensúlyozott korstruktúra kialakítására irányuló cél is megvalósult, mivel az alapügyben szóban forgó intézkedés arra a személyzeti állományra vonatkozott, amelynek esetében teljesült a nyugdíjjogosultság megnyílásának közelségére vonatkozó feltétel.

52.

E tényezőkre tekintettel és az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által követett cél jogszerűségének értékelése körében megjegyzem, hogy a Bíróság már korábban kimondta, hogy több, akár egymással kapcsolatban, akár fontossági sorrendben álló célra történő egyidejű hivatkozás nem akadálya a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogszerű cél fennállásának. ( 15 )

53.

Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós joggal nem ellentétes, hogy a tagállamok a politikai, társadalmi vagy demográfiai megfontolások mellett költségvetési megfontolásokat is figyelembe vegyenek, feltéve, ha ennek során tiszteletben tartják különösen az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó általános elvet. E tekintetben, ugyan költségvetési megfontolások szolgálhatnak valamely tagállam szociális politikájának alapjául, és befolyásolhatják az általa elfogadni kívánt szociális védelmi intézkedések jellegét és terjedelmét, önmagukban nem minősülhetnek a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogszerű célnak. ( 16 ) Egyébiránt, az a körülmény, hogy a nemzeti helyzetet súlyos gazdasági válság jellemzi, nem teszi lehetővé valamely tagállam számára, hogy megfossza hatékony érvényesülésüktől ezen irányelv rendelkezéseit. ( 17 )

54.

A Bíróság nemrégiben egy olyan nemzeti szabályozás kapcsán, amely általános gazdasági összefüggésben az olasz közigazgatás túlzott hiányainak csökkentéséhez szükséges intézkedések részét képezte és közelebbről az állami forrásokból származó bérek és nyugellátások felhalmozódásának megakadályozására irányult, megállapította, hogy a közkiadások csökkentésére irányuló cél befolyással lehet a foglalkoztatásvédelmi intézkedések jellegére vagy terjedelmére, önmagában ugyanakkor nem minősülhet jogszerű célnak. ( 18 )

55.

Általánosságban megjegyzem, hogy a jelen ügy sajátos körülményei között az a célkitűzés, hogy az állam közkiadásainak csökkentése révén biztosítsák az állam költségvetési konszolidációját, elválaszthatatlan az Unió által követett közérdekű céloktól, azaz azoktól, amelyek azon tagállamok költségvetési fegyelmének biztosítását szolgálják, amelyek pénzneme az euró, valamint az euróövezet pénzügyi stabilitásának garantálására irányulnak. ( 19 )

56.

Hozzáteszem, hogy a Görög Köztársaság viszonylag korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezett, mivel a hitelezői elvárásoknak megfelelően, és az Unió által a költségvetési felügyelet megerősítése és elmélyítése, valamint a túlzott hiány orvoslása érdekében a hiánycsökkentésre irányuló, szükségesnek ítélt intézkedések meghozatala céljából elfogadott ajánlások és határozatok alapján köteles volt a közszféra bérköltségeit visszaszorítani az általa elszenvedett súlyos gazdasági és pénzügyi válság kezelése érdekében. ( 20 )

57.

A görög hatóságoknak tehát intézkedéseket kellett elfogadniuk annak érdekében, hogy gazdasági és költségvetési politikájukat összhangba hozzák a gazdasági és monetáris unió általános célkitűzéseivel, megszüntetve az utóbbi működését veszélyeztető valamennyi kockázatot. ( 21 ) E tekintetben a Görög Köztársaságot többek között arra kérték fel, hogy „csökkentse a bérkeretet a közszférában”. ( 22 )

58.

A közszféra bérköltségeinek a foglalkoztató tagállam általi csökkentésére vonatkozó célkitűzést illetően emlékeztetek arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy „a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „jogszerűnek” tekinthető, és ennek következtében az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérés igazolására alkalmas célok a szociálpolitika területére tartozó célok, mint például a foglalkoztatáspolitikával, a munkaerőpiaccal vagy a szakképzéssel kapcsolatos célok. ( 23 ) Közérdekű jellegükre tekintettel e jogszerű célok eltérnek az olyan, tisztán egyéni okoktól, amelyek a munkáltató helyzetének tulajdoníthatók, mint például a költségcsökkentés vagy a versenyképesség javítása, anélkül hogy ki lehetne zárni annak a lehetőségét, hogy valamely nemzeti jogszabály az említett jogszerű célok elérése érdekében bizonyos fokú rugalmasságot ismerjen el a munkáltatók számára. ( 24 )

59.

AB állításával ellentétben a Görög Köztársaságot sújtó súlyos gazdasági és pénzügyi válság összefüggésében a közszféra részét képező magánjogi jogi személyek bérköltségeinek csökkentése nem tekinthető tisztán egyéni, azaz kizárólag a munkáltató javára szóló indoknak, nemcsak azért, mert a költségvetési konszolidációs intézkedések végrehajtása – amint azt korábban jeleztem – az euróövezet stabilitásához, hanem magának a közszférának a fenntarthatóságához és a hozzá tartozó szervezetek által biztosított közérdekű feladatok folyamatos ellátásához is elengedhetetlen volt.

60.

A közkiadások csökkentésének a foglalkoztató állam által követett célja, amely a közszféra bérköltségeinek csökkentésében is megnyilvánulhat, következésképpen közérdekű célnak minősül, mivel lehetővé teszi a minőségi közszolgáltatás fenntartásának és az államot terhelő költségvetési korlátok betartásának összeegyeztetését. Ugyanakkor az ilyen közérdekű cél önmagában nem elegendő a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerinti, az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolásához, ha ahhoz nem kapcsolódnak foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci és szakképzési megfontolások. ( 25 )

61.

Ebből következik, hogy a közkiadások csökkentésére irányuló célkitűzésnek, amely abban nyilvánul meg, hogy a foglalkoztató állam a bérköltségek csökkentésére törekszik, az érintett tagállam foglalkoztatáspolitikájára és munkaerőpiacára vonatkozó megfontolások keretében egybe kell esnie olyan más célkitűzésekkel, mint amilyen a foglalkoztatás elősegítése, illetve a fiatal és idősebb munkavállalók közötti kiegyensúlyozott korstruktúra kialakítása. ( 26 )

62.

E tekintetben hangsúlyozom, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere olyan intézkedések sorába illeszkedik, amelyek célja a közszférának az államháztartás konszolidációja és a kiadások csökkentése érdekében történő átszervezése. A Görög Köztársaság e költségvetési megszorítások keretében alakította ki a közszférán belül azt a foglalkoztatáspolitikát, amely egyrészt a közszféra bérköltségeinek csökkentését, másrészt a foglalkoztatás magas szintjének, valamint a kiegyensúlyozott korstruktúra fenntartását célozta. Márpedig a foglalkoztatás magas szintjének elősegítése az Unió által követett célkitűzések egyike. ( 27 ) Következésképpen a foglalkoztatási arány növekedését elősegítő, ( 28 ) vagy legalábbis a továbbromlását gátoló intézkedések a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „jogszerű célt” követnek. Ugyanez vonatkozik a fiatal és az idősebb munkavállalók közötti kiegyensúlyozott korstruktúra kialakítására irányuló intézkedésekre. ( 29 )

63.

A közszféra foglalkoztatáspolitikája szempontjából vizsgálva számomra úgy tűnik tehát, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „jogszerű célt” követ.

64.

Ezenkívül megjegyzem, hogy a Bíróság megállapította, hogy a nyugdíjjogosultság megállapításához szükséges életkori és járulékfizetési feltételeket teljesítő munkavállalók munkaszerződésének automatikus megszűnése hosszú ideje számos tagállam munkajogának részét képezi, és a munkaviszonyokban széles körben elterjedt. Ez a mechanizmus a politikai, gazdasági, társadalmi, demográfiai és/vagy költségvetési megfontolások egyensúlyán alapul, és attól függ, hogy a munkavállalók aktív kereső időszakát kívánják‑e meghosszabbítani, vagy épp ellenkezőleg, minél korábbi nyugállományba vonulásukat kívánják‑e elősegíteni. ( 30 )

65.

A nyugdíjkorhatárt elérő munkavállalók munkaszerződéseinek automatikus megszűnésére vonatkozó záradékokkal kapcsolatban a Bíróság által megállapítottakhoz ( 31 ) hasonlóan úgy vélem, hogy a Görög Köztársaság által hivatkozottakhoz hasonló jellegű célokat főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amelyek – a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – „a nemzeti jog keretein belül”„objektív és észszerű módon” igazolják az életkoron alapuló olyan eltérő bánásmódot, mint amely az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozásban szerepel.

66.

A munkaerő‑tartalék rendszere ugyanis a Görög Köztársaság azon döntésének az eredménye, hogy azon munkavállalók esetében, akik szakmai pályafutásuk végeztével hamarosan helyettesítő jövedelemben részesülnek, megkezdi a munkaszerződésük megszüntetésének folyamatát. A Görög Köztársaságot sújtó súlyos gazdasági és pénzügyi válság összefüggésében e tagállam el kívánta kerülni, hogy a munkáltatókat az egyéb kategóriákba tartozó munkavállalók elbocsátására kényszerítse, fenntartva ezzel különösen a fiatalabb munkavállalók foglalkoztatását. Noha a munkaerő‑tartalék rendszere a közkiadások csökkentésére irányuló politikába illeszkedik, ugyanakkor ily módon foglalkoztatáspolitikai aggályokra is megoldást kínál.

67.

Azt kell most megvizsgálni, hogy a tagállamok számára biztosított, és a jelen indítvány 43. pontjában felidézett széles mérlegelési mozgástér keretében az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által követett foglalkoztatáspolitikai cél elérése érdekében alkalmazott eszközök megfelelők és szükségesek‑e.

68.

Először is, számomra úgy tűnik, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere megfelelő eszköz az ilyen cél eléréséhez.

69.

Tekintettel ugyanis arra, hogy az érintett munkavállalók munkaszerződéseit munkáltatójuk bármikor felmondhatta, úgy tűnik, hogy a munkaerő‑tartalékra vonatkozó intézkedés elfogadása lehetővé tette annak elkerülését, hogy ezek az alkalmazottak munkanélkülivé váljanak. Hozzáteszem, hogy a görög jogalkotó azon döntése, hogy a nyugdíjhoz közel álló személyi állomány egy kategóriáját a munkaerő‑tartalékba helyezi, kétségtelenül elkerülhetővé tette azt, hogy az egyéb kategóriába tartozó munkavállalók munkanélkülivé váljanak.

70.

Ezzel párhuzamosan, a munkavállalók azon részére összpontosítva, amelynek esetében teljesült a nyugdíjjogosultság megnyílásának közelségére vonatkozó feltétel, a munkaerő‑tartalék rendszere megfelelő eszköz a fiatal és az idősebb munkavállalók közötti kiegyensúlyozott korstruktúra létrehozására irányuló cél megvalósítására, elősegítve a fiatalabb munkavállalók foglalkoztatásának fenntartását, különösen olyan összefüggésben, amelyben az új munkaerő‑felvételt befagyasztották. Úgy tűnik számomra, hogy a bérköltségek csökkentésének sürgető szükségével szembenézve, az a politika, amely az idősebb munkavállalók munkaerő‑tartalékba helyezésével a fiatal munkavállalók foglalkoztatásának fenntartását célozza, alapvetően nem különbözik a fiatalok alkalmazásának elősegítése érdekében alkalmazott kényszernyugdíjaztatási politikától.

71.

Hangsúlyozom továbbá, hogy a Bíróság már elismerte, hogy valamely foglalkoztatáspolitikai cél elérésére megfelelő az az intézkedés, amely a munkáltatói felmondás esetén járó végkielégítés kifizetését azokra a munkavállalókra korlátozza, akik elbocsátásuk időpontjában nem részesülnek az általános nyugdíjrendszerben öregségi nyugdíjban. ( 32 )

72.

E körülményekre tekintettel véleményem szerint az alapügy tárgyát képező intézkedés megfelelő eszköz lehet a személyzeti igazgatás optimalizálására olyan körülmények között, amikor a közszféra szerveinek jelentős gazdasági és pénzügyi válságot kellett leküzdeniük a minőségi közszolgáltatás fenntartása mellett, ( 33 ) valamint a közszféra foglalkoztatási szintjének a lehetőségekhez mérten történő megőrzése mellett.

73.

Másodszor, úgy tűnik számomra, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere nem haladja meg a Görög Köztársaság által követett jogszerű foglalkoztatáspolitikai cél eléréséhez szükséges mértéket.

74.

Ennek keretében meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó intézkedés lehetővé teszi‑e az ilyen cél elérését az érintett alkalmazottak jogos érdekeinek túlzott sérelme nélkül. ( 34 )

75.

A tagállamok illetékes hatóságainak feladata, hogy megtalálják a helyes egyensúlyt a különböző fennálló érdekek között. ( 35 ) Így annak meghatározása érdekében, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló intézkedés meghaladja‑e a megvalósítani kívánt célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket, és túlzott mértékben sérti‑e az érintett munkavállalók érdekeit, ezen intézkedést a hátterét képező szabályozási környezetbe kell helyezni, és figyelembe kell venni mind az érintett személyeknél várhatóan bekövetkező hátrányt, mind pedig azokat az előnyöket, amelyekben általában véve a társadalom és az azt alkotó egyének részesülnek. ( 36 )

76.

Egyébiránt az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát az Európai Unió Alapjogi Chartája 15. cikkének (1) bekezdésében elismert, munkavállaláshoz való jogra tekintettel kell értelmezni. Ebből következően különös figyelmet kell fordítani az idős munkavállalóknak a szakmai életben, és ezen keresztül a gazdasági, kulturális és társadalmi életben való részvételére. E személyeknek a foglalkoztatottak körén belül tartása elősegíti többek között a foglalkoztatás sokféleségét. Mindazonáltal az említett személyeknek a foglalkoztatottak körén belül tartásához fűződő érdeket más, esetlegesen eltérő irányultságú érdekek tiszteletben tartásával kell figyelembe venni. ( 37 )

77.

Meg kell tehát határozni, hogy a görög jogalkotónak a foglalkoztatáspolitika területén rendelkezésére álló széles mérlegelési mozgástere gyakorlása során sikerült‑e elérnie a szóban forgó különböző érdekek közötti egyensúlyt a közszféra észszerűsítésére irányuló szándéka megvalósítása során.

78.

Ami a munkaerőtartalék‑rendszerből származó előnyöket illeti, ez utóbbiak állhatnak abban, hogy lehetővé teszik a közigazgatási szervek számára, hogy továbbra is ellássák a feladataikat, és javítsák hatékonyságukat a költségvetési megszorításokkal és a bérköltségek csökkentésével terhelt környezetben. ( 38 )

79.

Ráadásul, amint azt korábban jeleztem, e rendszer olyan személyzeti igazgatási eszköz, amelyet azért bocsátanak a közigazgatási szervek rendelkezésére, hogy ez utóbbiak a költségvetési megszorításokkal és a bérköltségek csökkentésével terhelt környezetben, gazdasági megfontolásból ne kényszerüljenek elbocsátásokra. Az alapügyben szóban forgó intézkedés követett célkitűzésekhez képesti szükségességének vizsgálatát illetően világos, hogy figyelembe kell venni a háttérben húzódó súlyos gazdasági és pénzügyi válságot, amelynek összefüggésében ezt az intézkedést meghozták. ( 39 ) Egyébiránt, egy intézkedés szükségességével kapcsolatban az a kérdés, hogy az adott összefüggésben ez az intézkedés előnyösebb‑e az egyéb megoldásoknál. ( 40 ) E sajátos összefüggésre tekintettel úgy vélem, hogy a foglalkoztatás fenntartására irányuló célra tekintettel, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló intézkedés előnyösebb alternatívát jelentett az olyan intézkedésekhez képest, amely nem csak a nyugdíjhoz közel álló munkavállalók, hanem a személyzet egyéb kategóriái munkanélkülivé válásával járt volna.

80.

Ami a munkavállalóknak okozott hátrányt illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a személyzet egy részének munkaerő‑tartalékba helyezése számukra hátrányos következményekkel jár a díjazás és a végkielégítés tekintetében. Így a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az e rendszerben foglalkoztatott munkavállalók díjazása az alapbér 60%‑ára csökken, amellett, hogy a munkaerő‑tartalékba helyezés időszaka alatt elesnek az esetleges előmeneteltől és illetmény‑emeléstől, azzal a pontosítással, hogy e személyzet már nem köteles munkát végezni az érintett szervezetnél.

81.

Egyébiránt a munkaerő‑tartalékba helyezés a 4024/2011. sz. törvény 34. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján a 3198/1955. sz. törvény 8. cikkének második bekezdésében a munkavállaló elbocsátása vagy a teljes nyugdíjra való jogosultság feltételeinek bekövetkezése miatti távozása esetére előírt végkielégítés egészének vagy egy részének elvesztésével jár.

82.

Ennek alapján meg kell állapítani, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek alkalmasak az érintett munkavállalókra gyakorolt kedvezőtlen hatásainak enyhítésére, és mindeközben utóbbiak számára a nyugdíjba vonulásukig biztosítják az alapvető szükségleteik ellátását. Ily módon, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a nemzeti szabályozás védelmi intézkedéseket ír elő az e rendszer hatálya alá tartozó személyi állomány számára. E tekintetben utal arra a lehetőségre, hogy e munkavállalók más állást találhatnak vagy önálló vállalkozói tevékenységet végezhetnek anélkül, hogy elvesztenék az alapilletmény fent említett részére való jogosultságukat, valamint az érintett szervezetnek, illetve ennek hiányában a nemzeti foglalkoztatási hivatalnak azon kötelezettségére, hogy a munkavállaló nyugdíjazásáig terjedő időszakban az illetékes biztosítószervezetnek megfizeti a munkavállaló ezt megelőző díjazása alapján a munkáltatót és a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulékokat, valamint arra, hogy a munkaerő‑tartalék rendszere alól kivételt képeznek a védelemre szoruló, sérülékeny társadalmi csoportok, továbbá arra a lehetőségre, amelynek értelmében a szóban forgó személyzetet a közigazgatási szerveknél rendelkezésre álló más üres álláshelyre helyezhetik át, valamint azon intézkedésekre, amelyek a szóban forgó személyzet által felvett ingatlankölcsönök törlesztésére vonatkoznak.

83.

Azon álláspontjának alátámasztása érdekében, amely szerint az alapügyben szóban forgó intézkedés nem ró túlzott terhet a munkaerő‑tartalékba helyezett személyi állományra, a görög kormány a kérdést előterjesztő bíróság által említett védelmi intézkedéseken kívül arra hivatkozik, hogy az esetek többségében a közigazgatási szervnél eltöltött hosszú szolgálati idő során az érintett alkalmazott kimerítette az előmeneteli és illetmény‑emelési lehetőségeit, következésképpen e tekintetben nem éri hátrány.

84.

Úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság és a görög kormány által hivatkozott védelmi intézkedések lehetővé teszik a munkaerő‑tartalék rendszere által a munkavállalókra gyakorolt kedvezőtlen hatások enyhítését.

85.

E védelmi intézkedéseket, ezen rendszer ideiglenes jellegét, és azon körülményt figyelembe véve, hogy e rendszer olyan munkavállalókra vonatkozik, akik szakmai pályafutásuk végéhez közelednek, és akik számára a munkaerő‑tartalékba helyezésük időszakát követően rövid időn belül biztosított a teljes nyugdíjra, vagyis rendszeres és állandó helyettesítő jövedelemre való jogosultság ( 41 ), úgy vélem, hogy az alapügyben szóban forgó intézkedés nem sérti túlzott mértékben az érintett munkavállalók jogos igényeit, ( 42 ) és egy súlyos gazdasági és pénzügyi válsággal terhelt környezetben nem lépi túl a nemzeti jogalkotó foglalkoztatáspolitikai célkitűzésének megvalósításához szükséges mértéket.

86.

Ebből következik, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és (2) bekezdésének a) pontját, valamint 6. cikkének (1) bekezdését véleményem szerint úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelynek értelmében a közszféra azon munkavállalóit, akik egy meghatározott időszakban megfelelnek a teljes nyugdíjjogosultság feltételeinek, a munkaszerződésük megszüntetéséig munkaerő‑tartalékba helyezik, amennyiben egyrészt ezen szabályozás jogszerű foglalkoztatáspolitikai célt követ, és másrészt, az ezen cél elérése érdekében alkalmazott eszközök megfelelők és szükségesek.

87.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon az Areios Pagos (semmítőszék, Görögország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és (2) bekezdésének a) pontját, valamint 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelynek értelmében a közszféra azon munkavállalóit, akik egy meghatározott időszakban megfelelnek a teljes nyugdíjjogosultság feltételeinek, a munkaszerződésük megszüntetéséig munkaerő‑tartalékba helyezik, amennyiben egyrészt ezen szabályozás jogszerű foglalkoztatáspolitikai célt követ, másrészt az ezen cél elérése érdekében alkalmazott eszközök megfelelők és szükségesek.