1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország; a továbbiakban: legfelsőbb bíróság vagy a kérdést előterjesztő bíróság) az EUSZ 2. cikknek, az EUSZ 6. cikk (1) és (3) bekezdésének, valamint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az EUMSZ 267. cikknek, továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének az értelmezését kéri.

2.

Jelen ügy a W. Ż. bíró által az Izba Kontroli Nadzwyczajnej i Spraw Publicznych (a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács, Lengyelország) bíráinak kizárása iránt indított eljárás keretébe illeszkedik, amely testületnek W. Ż. által a Krajowa Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország; a továbbiakban: KRS) azon határozata ellen indított keresetet kell elbírálnia, amellyel W. Ż‑t a kinevezési helye szerinti bíróságon belül másik kollégiumba helyezték át. Az áthelyezés ténylegesen visszavetésnek minősül, mivel a bíróság másodfokú kollégiumából annak elsőfokú kollégiumába helyezték át. W. Ż. a korábbi KRS tagja és szóvivője volt, és nyilvánosan bírálta a kormánypárt által Lengyelországban végrehajtott igazságszolgáltatási reformokat.

3.

A jelen indítványban a nemzeti jogi hátteret nem kell bemutatni, mivel az nem feltétlenül szükséges a jogi elemzéshez. ( 2 )

4.

W. Ż. a Sąd Okręgowy w K. (k.‑i regionális bíróság, Lengyelország) bírója. Egy 2018. augusztus 27‑i határozattal a bíróság azon kollégiumából, amelyben ez idáig ítélkezett, áthelyezték e bíróság egy másik kollégiumába. E határozattal szemben W. Ż. fellebbezést nyújtott be a KRS‑hez, amely 2018. szeptember 21‑i határozatával (a továbbiakban: vitatott határozat) megszüntette a fellebbezése alapján indult eljárást. 2018. november 14‑én W. Ż. a legfelsőbb bíróság előtt megtámadta a vitatott határozatot.

5.

E fellebbezés benyújtását követően W. Ż. kérelmezte, hogy a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsába beosztott valamennyi bíráját zárják ki ügyének elbírálásából. Arra hivatkozott, hogy a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács a tagjainak bármely összetételében járna is el – szervezeti felépítésére és tagjainak az alkotmányellenesen felállított KRS általi kiválasztásának módjára tekintettel –, nem tudná a fellebbezést pártatlanul és függetlenül elbírálni.

6.

A rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsban eljáró, a kizárás iránti kérelemmel érintett valamennyi bíró kinevezésére vonatkozó javaslatot a KRS 2018. augusztus 28‑i 331/2018. sz. határozata (a továbbiakban: 331/2018. sz. KRS határozat) tartalmazta. E határozat egészével szemben nyújtott be fellebbezést a Naczelny Sąd Administracyjnyhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország; a továbbiakban: legfelsőbb közigazgatási bíróság) a kinevezési eljárásban részt vevő többi fél, akik esetében a KRS nem kérte a Prezydent Rzeczypospolitej Polskiejtől (a Lengyel Köztársaság elnöke; a továbbiakban: köztársasági elnök) a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére való kinevezésüket.

7.

2018. szeptember 27‑i határozatával a legfelsőbb közigazgatási bíróság felfüggesztette a 331/2018. sz. KRS határozat végrehajtását. A köztársasági elnök – annak ellenére, hogy korábban e határozat egészével szemben fellebbezést nyújtottak be, és annak végrehajtását a legfelsőbb közigazgatási bíróság felfüggesztette, továbbá annak ellenére, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtti eljárás még nem zárult le – 2018. október 10‑én a W. Ż. kizárás iránti kérelmével érintett személyek tekintetében kiadta a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsában bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezési okmányokat.

8.

2018. november 21‑én a legfelsőbb közigazgatási bíróság a KRS egy másik határozata (317/2018. sz. határozat) vonatkozásában – amelyben a KRS a köztársasági elnöknek bizonyos személyeknek a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére való kinevezésére tett javaslatot – előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett a Bíróság elé. 2018. november 22‑én a legfelsőbb közigazgatási bíróság a 331/2018. sz. KRS határozat elleni fellebbezésekre vonatkozó, a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtt folyamatban lévő ügyekben az eljárást felfüggesztette az előzetes döntéshozatalra előterjesztett azon kérdésnek a Bíróság által történő megválaszolásáig, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1b) bekezdése és 44. cikkének (4) bekezdése összeegyeztethető‑e az uniós joggal (C‑824/18. sz. ügy ( 3 )).

9.

A folyamatban lévő eljárások ellenére 2019. február 20‑án a köztársasági elnök A. S. (a W. Ż. fellebbezésével kapcsolatban egyesbíróként eljáró bíró) részére átadta a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsában bírói tisztség betöltésére vonatkozó kinevezési okmányt.

10.

Az A. S. kinevezésére vonatkozó javaslatot a 331/2018. sz. KRS határozat tartalmazta, ebből következően kinevezésére azt követően került sor, hogy a teljes 331/2018. sz. KRS határozattal szemben fellebbezést nyújtottak be a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, hogy e bíróság felfüggesztette annak végrehajtását, noha az e bíróság előtti eljárás még nem zárult le. Tekintettel arra, hogy A. S.‑t 2019. február 20‑án, azaz W. Ż. kizárás iránti kérelmének 2018. november 14‑i benyújtását követően nevezték ki a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére, e kérelem őt nem érintette.

11.

2019. március 8‑án – röviddel a legfelsőbb bíróság polgári tanácsa előtti tárgyalás előtt – a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa, amelyben az I NO 47/18. sz. ügy aktájának irataival nem rendelkező A. S. egyesbíróként járt el, az ügyben hozott végzésében (a továbbiakban: vitatott végzés) W. Ż. fellebbezését mint elfogadhatatlant elutasította. E végzés elfogadta az ügyész álláspontját anélkül, hogy azt megelőzően W. Ż. lehetőséget kapott volna észrevételeinek előterjesztésére. Ezenfelül a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa a W. Ż. által benyújtott fellebbezés elfogadhatatlanságát annak ellenére állapította meg, hogy W. Ż. már a legfelsőbb bíróság polgári tanácsához fordult a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács valamennyi bírájának kizárására irányuló kérelmével.

12.

A legfelsőbb bíróságnak a kizárás iránti kérelmet elbíráló tanácsa a 2019. március 20‑i tárgyaláson megállapította, hogy az I NO 47/18. sz. ügyben 2019. március 8‑án (a kizárási iránti kérelem vizsgálata előtt) meghozott végzés sérti a polgári perrendtartás 50. cikke (3) bekezdésének 2. pontját, a Lengyel Köztársaság alkotmánya 45. cikkének (1) bekezdését, az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (1) bekezdését és az Alapjogi Charta 47. cikkének második bekezdését.

13.

A legfelsőbb bíróság azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy A. S. – tekintettel arra, hogy milyen körülmények között nevezték ki – ténylegesen a legfelsőbb bíróság bírájának minősül‑e. Ez annak értékelése szempontjából bír jelentőséggel, hogy az I NO 47/18. sz. ügyben a legfelsőbb bíróság egyesbírája (A. S.) által hozott 2019. március 8‑i végzés bírósági határozatként jogilag létezik‑e. E kérdés eldöntése a kizárás iránti kérelem elbírálása szempontjából lényeges. Amennyiben a 2019. március 8‑i végzés jogilag létezik, a kizárással kapcsolatos ügyben folyamatban lévő eljárás okafogyottá vált, ezért azt be kell fejezni (meg kell szüntetni). Ha azonban a 2019. március 8‑án hozott határozat jogilag nem létezik, a kizárás iránti kérelmet el kell bírálni.

14.

Az ügy elbírálása során a legfelsőbb bíróság – mivel a kérdés kezelését illetően komoly kétségei merültek fel – a következő kérdést utalta a legfelsőbb bíróság hét bíróból álló tanácsa elé: jogi értelemben létezik‑e azon bíró egyesbíróként hozott határozata, akit annak ellenére neveztek ki a legfelsőbb bíróság bírói tisztségébe, hogy korábban a KRS e személy kinevezésére vonatkozó javaslatot tartalmazó határozatát a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtt megtámadták, hogy e határozat végrehajtását felfüggesztették, és hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtti eljárás a kinevezési okmány részére történő kiadásáig nem zárult le.

15.

A legfelsőbb bíróság hét bíróból álló tanácsa úgy véli, hogy a Bíróság határozata szükséges a fenti jogkérdés általuk történő elbírálásához. A Bíróság válaszának következménye az lehet, hogy a kizárólag az említett körülmények között kinevezett személyekből álló legfelsőbb bíróság által hozott határozatokat jogilag nem létezőnek kell tekinteni, mivel azokat olyan személy vagy személyek hozták, akik nem bírák.

16.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy azon kinevezési eljárás során, amellyel A. S.‑t az legfelsőbb bíróság bírói tisztségére kinevezték, súlyosan és szándékosan megsértették a bírák kinevezésére vonatkozó lengyel jogszabályokat.

17.

Ennélfogva a legfelsőbb bíróság kibővített, hét bíróból álló polgári tanácsa úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [Charta] 47. cikkével és az [EUMSZ] 267. cikkel összefüggésben értelmezett [EUSZ] 2. cikket, [EUSZ] 6. cikk (1) és (3) bekezdését és az [EUSZ] 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, hogy nem minősül az uniós jog értelmében vett, törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróságnak az a bíróság, amelyben olyan személy jár el egyesbíróként, akit a bírói tisztségre a bírák kinevezésére vonatkozó tagállami jogszabályok súlyos megsértésével neveztek ki, amely jogsértés különösen abban nyilvánul meg, hogy e személy kinevezésére annak ellenére került sor, hogy a nemzeti hatóság (KRS) által hozott – a bírói tisztség e személy általi betöltésére vonatkozó kinevezése iránti javaslatot magában foglaló – határozattal szemben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz [legfelsőbb közigazgatási bíróság] korábban jogorvoslatot nyújtottak be, e határozat végrehajtását a nemzeti jog alapján felfüggesztették, továbbá a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság [legfelsőbb közigazgatási bíróság] előtti eljárás a kinevezési okmány átadásáig nem fejeződött be?”

18.

A főügyész lényegében előadja, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdés megválaszolására, mivel az Európai Unió nem rendelkezik hatáskörrel a bírák kinevezési eljárása részletes szabályait, az ilyen kinevezések érvényességét, a bírák kizárására irányuló eljárásokat, vagy azt illetően, hogy a nemzeti bíróságok határozatai esetlegesen jogilag nem léteznek. Ezenkívül a Bíróság nem határozhat arról, hogy egy bizonyos személy nemzeti bírói jogállással rendelkezik‑e vagy sem.

19.

Először is azonban emlékeztetni kell arra, hogy „bár a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból és különösen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeket”. ( 4 ) Ez lehet a helyzet többek között a bírák kinevezéséről szóló határozatok elfogadását meghatározó anyagi jogi feltételekre és eljárási szabályokra vonatkozó nemzeti szabályokat és adott esetben az ilyen kinevezési eljárásokkal összefüggésben alkalmazandó bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályokat illetően. ( 5 )

20.

Másodszor, az alapeljárás felperese (W. Ż.) – aki bíróként dönthet az uniós jog alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatos kérdésekben – közvetlenül az uniós jogból eredő védelmet kér, mivel a vele szemben hozott közigazgatási intézkedések (amelyek, úgy tűnik, de facto visszavetést jelentenek) negatív hatást gyakorolhatnak függetlenségére. A W. Ż. által benyújtott fellebbezésnek – amelyben W. Ż. szakmai jogállásának védelmét kéri – az uniós joggal is összhangban kell állnia: különösen azon követelménnyel, hogy kizárólag az EUSZ 19. cikkben és a Charta 47. cikkében foglalt követelményeknek megfelelő bíró vagy bíróság dönthet ilyen eljárásban.

21.

Harmadszor kétségtelen, hogy a főügyész által hivatkozott érvek valójában az itt tárgyalt uniós jogi rendelkezéseknek magára a hatályára, ennélfogva pedig azok értelmezésére vonatkoznak. Ez az értelmezés az EUMSZ 267. cikk alapján nyilvánvalóan a Bíróság hatáskörébe tartozik. ( 6 )

22.

A lengyel kormány több olyan érvet hoz fel, amelyek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés – véleménye szerint – elfogadhatatlan. Lényegében azt állítja, hogy az a következők miatt elfogadhatatlan: i. a kérdés nem az uniós jog értelmezésére, hanem kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság azon álláspontjának megerősítésére irányul, amely szerint az érintett bíró nem független, nem pártatlan és nem törvény által kinevezett, amely körülmények többek között a nemzeti jog értelmezését és a tények értékelését követelik meg; ii. az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés Bíróság által történő átfogalmazása nem lehetséges, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló végzés egyértelművé teszi, hogy a Bíróságot arra kérik, hogy a tények értékelésére vonatkozó ítéletet hozzon, és állapítsa meg, hogy az érintett bíróság nem törvény által létrehozott bíróság; iii. az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válasz nem szükséges a kérdést előterjesztő bíróság alapügyben való határozathozatalához (különösen, mivel W. Ż. keresetét mint elfogadhatatlant a megtámadott végzés már elutasította, és – mindenesetre – mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel olyan határozat meghozatalára, amely valamely bíró tisztségétől való megfosztásához vezetne); és iv. az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben hivatkozott uniós jogi rendelkezések az alapügyben nem alkalmazandók.

23.

A lengyel kormány fentiekhez hasonló érvei mellett a főügyész arra is hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel: i. az alapügyben szóban forgó, a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa bíráinak kizárása iránti kérelmet a nemzeti ítélkezési gyakorlat értelmében elfogadhatatlannak kellett volna nyilvánítani; ii. a legfelsőbb bíróság valamely – a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló, KRS határozat ellen irányuló – kereset elbírálása során nem jogszabályi rendelkezések alapján, a jogvitában eljáró bíróságként, hanem a jogi védelem szerveként, „absztrakt” határozat elfogadására irányuló eljárásban jár el; iii. a kért értelmezés nem alkalmazható az alapügyben – mivel azon kérdéseket illetően, hogy a megtámadott végzést hozó bíró független és pártatlan‑e, valamint e végzés jogi alapját vagy esetleges nem létezését illetően – a Bíróság nem hozhat olyan ítéletet, amely semmilyen kétséget nem hagyna az alapeljárás kimenetelét illetően, hanem csak olyan jogi iránymutatásokat biztosíthat, amelyek alapján a nemzeti bíróságnak meg kellene hoznia határozatát, mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés csak azokon a szubjektív és alá nem támasztott állításokon alapul, hogy a nemzeti kinevezési eljárást megsértették; és iv. az előzetes döntéshozatalra utaló végzés indokolása nem felel meg a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének, mivel a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jogot szelektíven és részrehajlóan idézi, és nem támasztja alá a nemzeti kinevezési eljárás megsértését.

24.

Mindenekelőtt általános észrevételként megjegyzem, hogy a Bíróság egyértelműen hatáskörrel rendelkezik, és valójában az egyetlen bíróság, amely hatáskörrel rendelkezik egy olyan kérdés megválaszolására, amely arra irányul, hogy az uniós jog értelmében mely kritériumoknak kell teljesülniük egy független bíróság esetében, ( 7 ) és következésképpen annak meghatározására, hogy az e kritériumoknak nem megfelelő személy vagy testület által hozott határozatok milyen következményekkel járnak. Ezen okok miatt az előzetes döntéshozatalra előterjesztetthez hasonló kérdéseket is elfogadhatónak kell nyilvánítani.

25.

Ezt követően – ellentétben a lengyel kormány és a főügyész fent említett valamennyi érvével – osztom a kérdést előterjesztő bíróság, a Bizottság és a Rzecznik Praw Obywatelskich (ombudsman, Lengyelország) álláspontját, amely szerint szükséges az alapügy megoldásához az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre – vagyis arra, hogy az érintett bíró valóban olyan bírónak minősül‑e, aki jogkörrel rendelkezik a megtámadott végzés meghozatalára – adott válasz.

26.

Ennek oka az, hogy – a Miasto Łowicz ügyben ( 8 ) felmerült helyzettel ellentétben – az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmezése közvetlen hatással lesz a kérdést előterjesztő bíróság határozatára, mivel az lehetővé teszi az említett bíróság számára, hogy a peres eljárást megelőzően hozzon döntést az elé terjesztett kérdésben, és az e kérdésre adott választól függ majd az, hogy kell‑e (vagy sem) határozni a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa bíráinak kizárása iránti kérelemről egy olyan ügyben, ahol a megtámadott végzés a W. Ż. által indított eljárást jogszerűen szüntetné meg, vagy – ellenkezőleg – azt kell megállapítani, hogy a megtámadott végzés jogilag nem létezik, ennélfogva a keresetet és a kizárási kérelmet el kell bírálni.

27.

Egy ilyen, a peres eljárást megelőzően eldöntendő kérdés vonatkozhat többek között az alapeljárás eljárási aspektusára ( 9 ) vagy a kérdést előterjesztő bíróság e kereset elbírálására vonatkozó hatáskörére. ( 10 ) E tekintetben a jelen ügy nem különbözik az A. K. és társai ítélet alapjául szolgáló ügytől, amely ítélet 99. pontja szerint: „[a] jelen esetben […] hangsúlyozni kell, hogy a Bírósághoz intézett, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel, valamint az általa az uniós jognak a jelen esetben kért értelmezésével a kérdést előterjesztő bíróság célja nem az előtte indított és az uniós jog hatálya alá tartozó más kérdésekre is vonatkozó jogviták érdemével, hanem konkrétan egy általa a peres eljárást megelőzően eldöntendő, eljárási jellegű problémával kapcsolatos felvilágosításkérés, mivel az említett probléma e bíróságnak a hivatkozott jogviták elbírálására vonatkozó hatáskörét érinti”.

28.

A Bíróság által adott válasz ugyanis lehetővé teszi majd a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy határozzon a legfelsőbb bíróságra kinevezett személy, valamint a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsának jogállásáról, továbbá az A. S. által (W. Ż. keresetének elfogadhatatlansága tárgyában) hozott, 2019. március 8‑i végzés érvényességéről, és emellett lehetővé fogja tenni a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy határozzon a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa valamennyi bírájának kizárása iránti kérelemről.

29.

Emellett – függetlenül az alapügy jellegétől – az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a jelen ügyben alkalmazandó, mivel a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa olyan bíróság, amely amellett, hogy az államnak a jogállamiság szerinti szerepével kapcsolatos olyan alapvető kérdésekről határoz, mint a lengyelországi választások eredményeinek jóváhagyása, előfordulhat, hogy hozzá az uniós jog alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos kérdésekben fordulnak, nem utolsósorban a versenyjog, az energiaszabályozás, a távközlés, a vasúti szállítás és a médiaszabályozás területén fennálló hatásköre miatt. ( 11 )

30.

A Bírósághoz W. Ż., a főügyész, az ombudsman, a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be észrevételeket.

31.

A lengyel kormány lényegében azzal érvel, hogy az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének az EUSZ 2. cikkel összefüggésben értelmezett második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa független bíróság, és hogy bíráinak jogállását a kérdést előterjesztő bíróság nem kérdőjelezheti meg egy előtte folyamatban lévő ügyben. Ugyanis i. a megtámadott határozat – a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1d) bekezdése értelmében – már jogerőre emelkedett az eljárásban részt vevő azon felek vonatkozásában, akiket javasoltak, így pedig kinevezésüket semmi nem akadályozza, és a legfelsőbb közigazgatási bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy határozatot hozzon a határozat e részéről vagy annak végrehajtását felfüggessze; ii. azon rendelkezéseket, amelyek alapján a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz fordultak, a Trybunał Konstytucyjny (alkotmánybíróság, Lengyelország; a továbbiakban: alkotmánybíróság) 2019. március 25‑i ítélete alkotmányellenesnek nyilvánította, és az e keresettel indított eljárásokat – ezen ítéletre és a 2019. április 26‑i törvény 3. cikkére tekintettel – a törvény alapján megszüntették; és iii. a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa bíráinak – az alkotmány 179. cikke és a KRS‑ről szóló törvény szerinti – kinevezésére irányuló eljárás nem különbözik a más tagállamokban meglévő eljárásoktól, sőt, az e nemzeti rendszerek némelyikében meglévőknél még szigorúbb követelményeket is támaszt, valamint nincs hatással a kinevezett bíráknak az alkotmány 178–181. cikkében teljes mértékben biztosított függetlenségére, amely rendelkezések biztosítják a határozatlan időre történő kinevezést, az elmozdíthatatlanságot, a mentelmi jogot és az illetményt, miközben egyidejűleg megkövetelik többek között a politikától való távolmaradást.

32.

A főügyész az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés érdemével kapcsolatban nem terjesztett elő észrevételeket, valamennyi észrevétele a Bíróság hatáskörére és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságára összpontosít. Megjegyezte, hogy a szóban forgó bíró kinevezésére irányuló eljárása nem sérti a lengyel jog egyetlen rendelkezését sem, valamint hogy a W. Ż. ügyében eljáró bíróság a függetlenség, a pártatlanság és a törvény általi létrehozatal valamennyi jellemzőjével rendelkezik.

33.

W. Ż. lényegében az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) Ástráðsson ítéletére, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatára (az A. K. és társai ítéletre) hivatkozik, amelyek szerint a függetlenség és pártatlanság EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből és a Charta 47. cikkéből eredő garanciái – az EJEE 6. cikkével összefüggésben értelmezve – a bírák kinevezésére irányadó olyan szabályok fennállását követelik meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a jogalanyok minden észszerű kételyt kizárjanak az érintett bíráknak – különösen a jogalkotó és végrehajtó hatalom érdekei általi – befolyásolhatósága tekintetében. W. Ż. álláspontja szerint a Bíróság megállapította, hogy e követelmények nem teljesülnek, ha e bíróság létrehozásának objektív körülményei, jellemzői és tagjai kinevezésének módja e bíróság függetlensége vagy pártatlansága látszatának a hiányához vezethet, amely sértheti azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatásnak az említett jogalanyokban kell keltenie (A. K. és társai ítélet). W. Ż. szerint azonban sem a KRS, sem a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsának tagjai (akiknek kinevezését a KRS javasolta a köztársasági elnöknek) nem felelnek meg e követelményeknek.

34.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából (az A. K. és társai ítéletből) ugyanis az következik, hogy „jóllehet előfordulhat, hogy [az igazságszolgáltatási rendszer közelmúltban bevezetett módosításainak] egyik vagy másik tényező[je] önmagában nem kifogásolható, és ez esetben azok a tagállamok hatáskörébe, valamint az általuk tett választások körébe tartoznak, kombinációjuk – azon körülmények mellett, amelyek között ezeket a választásokat tették – […] [egy olyan] szerv függetlenségének a megkérdőjelezéséhez vezethet”, mint amilyen a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa és annak bírái. Az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő különféle kritériumokból kitűnik, hogy a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezésére irányuló eljárásban részt vevő új KRS nem biztosítja a függetlenség azon szükséges garanciáit, amelyek annak biztosításához kellenek, hogy a legfelsőbb bíróság – előzmény nélkül létrehozott – rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsát és annak tagjait az uniós jogban megköveteltek szerinti független és pártatlan bíróságnak és bíráknak lehessen tekinteni.

35.

Az ombudsman és W. Ż. lényegében előadja, hogy tekintettel arra, hogy az érintett bírát a nemzeti jog és a hatékony bírói jogvédelem elvének súlyos megsértésével nevezték ki, valamint arra, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének – a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett – második albekezdése értelmében nem minősül sem törvény által létrehozott bíróságnak, sem pedig független és pártatlan bíróságnak, az érintett bíró nem határozhatott az uniós jog hatálya alá tartozó olyan keresetről, mint amelyről az alapügyben szó van. Ezenkívül ilyen esetben bármely nemzeti rendelkezés vagy (jogalkotási, közigazgatási vagy bírósági) gyakorlat összeegyeztethetetlen az uniós jog természetéből eredő követelményekkel, amennyiben azok csorbítják az uniós jog hatékony érvényesülését azáltal, hogy az uniós jogot alkalmazó, hatáskörrel rendelkező bírótól (a jogalkalmazás időpontjában) megtagadják azt, hogy anélkül tegyenek meg mindent a közvetlenül alkalmazandó uniós jogi normák (mint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke) teljes és hatékony érvényesülését akadályozó nemzeti rendelkezések alkalmazásának mellőzése céljából, hogy kérnie vagy várnia kelljen, hogy az érintett jogi aktust jogalkotási vagy bármely más alkotmányossági eljárásban hatályon kívül helyezzék. ( 12 )

36.

A Bizottság lényegében azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére nemleges választ kell adni. Ugyanakkor úgy véli, hogy a második részre igenlő választ kell adni.

37.

A legfelsőbb bíróság polgári kollégiuma – az EUSZ 2. cikkre, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére és a Charta 47. cikkére vonatkozó – kérdésében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az uniós jog e rendelkezései kizárják‑e azon helyzetet, amelyben a köztársasági elnök valamely személyt a legfelsőbb bíróság – újonnan létrehozott – rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsának bírájává nevez ki, és amelyben: i. az érintett bírónak az e tisztségbe történő kinevezésére irányuló javaslatot tartalmazó KRS határozat a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtt folyamatban lévő eljárás tárgyát képezi (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első része); és ii. ezen eljárás során a legfelsőbb közigazgatási bíróság e határozat végrehajtását felfüggesztette (a kérdés második része).

38.

Az előterjesztett kérdést többek között a Bíróság előtt folyamatban lévő következő kapcsolódó ügyekre figyelemmel kell megvizsgálni: i. a C‑824/18. sz. ügy (lásd a 2020. december 17‑i indítványomat és a Bíróság 2021. március 2‑i ítéletét ( 13 )), amelyben a legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzeti bíróságok mint uniós bíróságok függetlenségét kérdőjelezte meg a KRS azon határozata elleni bírósági felülvizsgálat során, amelyben a köztársasági elnöknek a legfelsőbb bíróság bíráivá történő kinevezésre javasolt jelölteket; ii. a C‑508/19. sz. ügy (még folyamatban, lásd az ezen ügyben szintén a mai napon, 2021. április 15‑én ismertetett párhuzamos, külön indítványomat), amelyet a legfelsőbb bíróság terjesztett a Bíróság elé, és amelyben a szóban forgó jogi problémák között szerepel olyan bíró nyilvánvalóan jogellenes kinevezése, aki az uniós jog értelmezéséről és alkalmazásáról, valamint a kinevezés ilyen bíró által hozott határozatokra gyakorolt hatásairól határozott; valamint iii. a C‑791/19. sz. ügy (még folyamatban, lásd az ezen ügyre vonatkozó, 2021. május 6‑án ismertetendő indítványomat, amelyben szintén a törvény által létrehozott bírósághoz való joggal mint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti egyik garanciájával foglalkozom).

39.

A kérdést előterjesztő bíróság már megállapította, hogy súlyosan és szándékosan megsértették a bírói kinevezésre vonatkozó lengyel törvényeket azon kinevezési eljárásban, amelynek során A. S.‑t a legfelsőbb bíróság bírájává kinevezték.

40.

E jogsértés elsősorban abban állt, hogy A. S.‑t a köztársasági elnök annak ellenére nevezte ki a legfelsőbb bíróság bírájává, hogy a kinevezési eljárásban részt vevő további felek korábban fellebbezést nyújtottak be a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz az A. S. kinevezésére vonatkozó javaslatot is tartalmazó 331/2018. sz. KRS határozattal szemben, és a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtti eljárás a kinevezési okirat A. S. részére történő átadása előtt még nem zárult le.

41.

Először is – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti – az alkotmány 179. cikke értelmében Lengyelországban a bírákat a KRS javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. E két, egymást kiegészítő intézménynek időrendi szempontból együtt kell működnie. A KRS javaslata csak vélemény, de kivált bizonyos jogosultságokat: csak e javaslatnak a köztársasági elnök részére történő előterjesztését követően rendelkezik utóbbi hatáskörrel a javaslatban szereplő személy bírói tisztségbe történő kinevezésére.

42.

A KRS által a köztársasági elnökhöz előterjesztett, bírói kinevezésre irányuló javaslatot kinevezési eljárás előzi meg, amelyre az alkotmányos követelményeknek megfelelő jogszabályok az irányadók. A kinevezési eljárásban részt vevő jelöltek jogai – köztük a közszolgálatba egyenlő feltételek mellett történő belépéshez való joguk (az alkotmány 60. cikke), valamint minden egyes esetben a bírósághoz forduláshoz való joguk (az alkotmány 45. cikkének (1) bekezdése és 77. cikkének (2) bekezdése) – védelmének biztosítása érdekében bírósági felülvizsgálatnak van helye a tekintetben, hogy a KRS‑nek a köztársasági elnök részére a bírói tisztségbe való kinevezés céljából tett javaslatokról szóló határozatai megfelelnek‑e a vonatkozó törvénynek (a KRS‑ről szóló törvény 44. cikke). A legfelsőbb bíróságon belüli bírói tisztségre jelentkező jelöltek tekintetében ezzel a felülvizsgálattal a legfelsőbb közigazgatási bíróságot bízták meg, amelynek figyelembe kell majd vennie az általa a C‑824/18. sz. ügyben ( 14 ) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a Bíróság által adott válaszokat, és amelynek határoznia kell majd a nemzeti rendelkezéseknek (a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1b) bekezdése és (4) bekezdése) az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, valamint biztosítania kell a nemzeti jog uniós joggal összhangban történő értelmezését.

43.

Másodszor abban az esetben, ha a valamely személynek a legfelsőbb bíróság bírájává történő kinevezéséről szóló okirat átadását megelőzően az e személy kinevezésére vonatkozó javaslatot tartalmazó határozat ellen jogorvoslattal éltek a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtt, a határozat jogi jellege e bíróság határozatától függ. Ha a jogorvoslatnak helyt adnak, akkor ennek következtében a bírói kinevezés előfeltétele nem áll fenn. Ennélfogva a legfelsőbb közigazgatási bíróság előtti eljárás befejezéséig a köztársasági elnök nem élhet valamely személy bírói kinevezésére vonatkozó jogkörével, mivel nincs olyan szilárd jogi alap, amelyen e jogkör gyakorlása alapulna.

44.

A bírák kinevezésére vonatkozó lengyel jogszabályok jelen ügyben történt megsértésére olyan összefüggésben került sor, amelyben több olyan intézkedést vezettek be, amely célja, hogy megakadályozza a legfelsőbb bíróság bírói tisztségének betöltésére irányuló kinevezésre vonatkozó javaslatról szóló KRS határozatok elleni hatékony bírósági felülvizsgálatot. ( 15 )

45.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy – az ezen ügyben vizsgált kérdéseken kívül – az alapügyben szóban forgó kinevezést illetően egyéb szabálytalanságok is történtek, például az, hogy a KRS bíró tagjait a Sejm (a lengyel országgyűlés alsóháza) jelölte ki, nem pedig – mint korábban – a többi bíró. Ezenkívül a tagokat annak ellenére a korábbi KRS megbízatása időtartamának lerövidítésével jelölték ki, hogy ezen időtartamot az alkotmány garantálta. E kérdéseket az A. K. és társai ítélet tárgyalta.

46.

Mindenekelőtt, ami a Charta 47. cikkét – mint adott ügyben egyedüliként vizsgált rendelkezést – illeti, e rendelkezés első bekezdéséből kitűnik, hogy az e jogra hivatkozó személy az uniós jog által biztosított szabadságokra támaszkodik. ( 16 )

47.

Mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő információkból nem tűnik ki, hogy az alapeljárás egy uniós jogi rendelkezés alapján az alapeljárás felperesére ruházott jog elismerésére vonatkozik. Ebből következik, hogy a Charta 47. cikke a jelen ügyben nem alkalmazandó.

48.

Ezt követően, ahogyan arra az ombudsman rámutat, az előzetes döntéshozatali kérdés előterjesztéséhez vezető nemzeti eljárás a – feladatait a lengyel rendes bíróságok rendszerének részét képező bíróságon gyakorló – nemzeti bíró szakmai előmenetelébe történő beavatkozásra vonatkozik. Előfordulhat tehát, hogy ennek a bírónak az uniós jog alkalmazási vagy értelmezési kérdéseiről kell határoznia, valamint az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” is minősül, továbbá az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti, „az uniós jog által szabályozott területeken” a lengyel jogorvoslati rendszer részét képezi. Mindazonáltal ez a rendelkezés annak biztosítására kötelezi az érintett tagállamot, hogy e bíró feleljen meg a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek, és különösen a függetlenség és a pártatlanság követelményének. Ehhez az szükséges, hogy W. Ż. védelmet élvezzen az áthelyezésekkel szemben, amire – az elbocsátáshoz hasonlóan – olyan garanciáknak kell vonatkozniuk, amelyek elegendőek ahhoz, hogy a jogalanyokban az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatóságára vonatkozó minden észszerű kételyt eloszlassanak.

49.

Tekintettel arra, hogy W. Ż. az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése – a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett – második albekezdése védelmének hatálya alá tartozik, e rendelkezések értelmében, közvetlenül az uniós jogból eredően ( 17 ) rendelkezik a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal, ami azt jelenti, hogy keresetét az uniós jogban meghatározott „bíróságnak” minősülő szervnek – vagyis független, pártatlan és a törvény által létrehozott szervnek – kell megvizsgálnia. ( 18 ) Mivel a jelen ügyben a KRS nem minősül bíróságnak, a fent említett követelményeknek megfelelő egyetlen bírói fórum a legfelsőbb bíróság mint egyetlen és végső fokon eljáró bíróság, amelynek vizsgálnia kell, hogy a W. Ż. szakmai jogállásába történő beavatkozás nem sértette‑e az EJEE 6. cikkével összefüggésben értelmezett említett rendelkezések alapján rendelkezésére álló garanciákat, ami annak elbírálását követeli meg, hogy az érintett bíró (A. S.) megfelel‑e ezeknek a követelményeknek.

50.

E tekintetben különösen az a kérdés merül fel, hogy halasztó hatályú‑e az (vagy annak kellene‑e lennie), hogy (a legfelsőbb bíróság kinevezési eljárása során elfogadott) KRS határozatok bírósági felülvizsgálata folyamatban volt.

51.

A Bizottság arra hivatkozik, hogy úgy tűnik, az alkotmány 184. cikke előírja, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság a törvényben meghatározott keretek között bírósági felülvizsgálatot gyakorol, és hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1b) és (4) bekezdéséből az következik, hogy a KRS valamely határozatával szembeni keresetnek nincs halasztó hatálya e határozatnak a legfelsőbb bíróságon belüli bírói tisztségre történő kinevezésre irányuló javaslatot tartalmazó része tekintetében.

52.

Úgy vélem azonban, hogy az előterjesztett kérdés első részének a Bizottság általi értékelése – nem utolsósorban az általános lengyelországi kontextus miatt – megtévesztő. Ahogyan ugyanis azzal az A. B. és társai ügyre vonatkozó indítványomban érveltem, és ahogyan azt a Bíróság időközben megerősítette, ( 19 ) az a fellebbezés, mint amellyel a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1a)–(4) bekezdése alapján a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz fordultak, nélkülözi a tényleges hatékony érvényesülést, és csak a bírósági jogorvoslat látszatát nyújtja.

53.

Ez többek között a KRS‑ről szóló törvény 44. cikke (1b) bekezdésének és (4) bekezdésének rendelkezései miatt van így, amelyekből lényegében az következik, hogy – annak ellenére, hogy e fellebbezést olyan jelölt nyújtja be, akit a KRS kinevezésre nem terjesztett elő – a KRS határozatai mindig véglegesnek tekintendők az említett határozatokban szereplő azon döntést illetően, amely a kinevezésre jelölteket javasol, mivel ezek a jelöltek akkor már – mint a jelen ügyben is – az érintett tisztségbe a köztársasági elnök által kinevezendő személyek, tekintet nélkül e fellebbezés későbbi eredményére. E körülmények között egyértelmű, hogy az ilyen határozatban foglalt azon döntés megsemmisítése, hogy valamely jelöltet az általa indított eljárás végén nem terjesztik elő kinevezésre, továbbra sincs tényleges hatással a jelöltnek az általa betölteni kívánt tisztséggel kapcsolatos helyzetére, amely tisztséget az említett határozat következtében így már korábban betöltöttek.

54.

Ahogyan a Bíróság az A. B. és társai ítélet 159–164. pontjában kifejti, a következőket kell figyelembe venni: i. a szóban forgó nemzeti rendelkezések jelentősen módosították a korábban hatályos nemzeti jog állapotát; ii. hatásuk az, hogy aláássák az addig a nemzeti jogszabályokban biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonyságát; iii. e rendelkezések mérsékelték a KRS határozatokra korábban irányadó bírósági felülvizsgálat intenzitását; iv. a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1a)–(4) bekezdésében bevezetett korlátozások kizárólag a KRS‑nek a legfelsőbb bíróságon belüli bírói állásokkal kapcsolatos pályázatokra vonatkozó határozataival szemben benyújtott fellebbezésekre vonatkoznak; v. figyelembe kell még venni az összes további, a legfelsőbb bíróságot és a KRS‑t a közelmúltban érintő reformmal kapcsolatos összefüggést is (lásd az A. B. és társai ítélet 130–135. pontját); és vi. a KRS‑ről szóló törvény 44. cikke (1b) és (4) bekezdésének rendelkezéseit a – rendes bíróságok rendszeréről és egyes egyéb törvényekről szóló törvény módosításáról rendelkező – 2018. július 20‑i törvény vezette be, amely 2018. július 27‑én, vagyis röviddel az előtt lépett hatályba, hogy az új összetételű KRS‑nek döntenie kellett a legfelsőbb bíróságon belüli – a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépése miatt – megüresedettnek nyilvánított vagy újonnan létrehozott számos bírói állás betöltése érdekében benyújtott pályázatról, és különösen az A. B. és társai ügy alapjául szolgáló alapeljárás felpereseinek pályázatairól.

55.

Ezenfelül a további jogszabály‑módosítások eredményeként 2019. május 23‑tól a KRS‑nek a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére történő kinevezésekkel kapcsolatos egyedi ügyekben hozott határozataival szembeni jogorvoslatot teljes egészében kizárták. E tekintetben itt elegendő rámutatni arra, hogy az A. B. és társai ügyre vonatkozó indítványomból, valamint az abban az ügyben hozott ítéletből következik, hogy az uniós jogba ütköznek a KRS‑ről szóló törvény egymást követő módosításai, amelyek hatásaként megszűnt az igazságszolgáltatási tanács azon határozatainak hatékony bírósági felülvizsgálata, amelyekben a legfelsőbb bíróságon belüli bírói tisztségre jelölteket javasol a köztársasági elnöknek (lásd az említett ügyben előterjesztett harmadik kérdésre adott válasz alapjául szolgáló elemzést, különösen az említett ítélet 108. és azt követő pontjait).

56.

A fentiekből következik, hogy – noha a kérdést előterjesztő bíróságnak kell majd a saját értékelését kialakítania – véleményem szerint e nemzeti rendelkezéseknek a – bírák legfelsőbb bíróságon belüli bírói tisztségre történő kinevezését javasló KRS határozatokkal szembeni hatékony bírósági jogorvoslatra vonatkozó – visszamenőleges hatálya sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését.

57.

Az értékelésének kialakítása során a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a jelen ügyben és az A. B. és társai ítéletben adott iránymutatást, valamint a tudomására jutott bármely más releváns körülményt, adott esetben az előtte az érintett intézkedések igazolása érdekében hivatkozott konkrét okokra és célokra tekintettel. A nemzeti bíróságnak emellett értékelnie kell majd, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1a)–(4) bekezdésében szereplőkhöz hasonló nemzeti rendelkezések jogos kétségeket ébreszthetnek‑e a jogalanyokban a KRS határozatai alapján kinevezett bírák külső tényezők – különösen a lengyel jogalkotó és végrehajtó hatalom közvetlen vagy közvetett befolyása által történő – befolyásolhatóságát és az előttük felmerülő érdekekkel kapcsolatos semlegességüket illetően, amely kételyek így azt eredményezhetik, hogy e bírák nem tűnnek függetleneknek vagy pártatlanoknak, ennek következtében pedig megrendül az a bizalom, amelyet a jogállamiság által irányított demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatásnak a jogalanyokban keltenie kell.

58.

A lengyelországi általános kontextusban ugyanis az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése azt követeli meg, hogy a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezési eljárása keretében elfogadott határozatok halasztó hatályú bírósági felülvizsgálattal megtámadhatók legyenek.

59.

Az alkotmánybíróság a 2008. május 27‑i ítéletében (SK 57/06. sz. ügy) ugyanis kimondta, hogy alkotmányellenes a KRS azon határozataival szembeni bírósági felülvizsgálathoz való jog korlátozása, amelyekben a KRS a köztársasági elnöknek nem javasolja a bírói tisztségre való kinevezést.

60.

Ahogyan arra az ombudsman helyesen hivatkozott, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének megfelelően a kinevezési eljárás a jogalanyokban nem kelthet jogos kételyeket az érintett bírák kinevezése után e bírák külső tényezők általi befolyásolhatóságát illetően. Ennélfogva – figyelembe véve a KRS‑nek a bírói kinevezési eljárásban játszott kulcsfontosságú szerepét és a köztársasági elnök valamely bíró kinevezéséről szóló határozata bírósági felülvizsgálatának hiányát – a bírói tisztségre jelöltek számára hatékony bírósági felülvizsgálatnak kell rendelkezésre állnia. Ez különösen így van, ha az állam – mint a jelen ügyben – a magatartásával oly módon avatkozik be a bírák kinevezési folyamatába, hogy az veszélyeztetheti a bírák jövőbeni függetlenségét. A szükséges jogi felülvizsgálatnak: a) a kinevezés előtt kell történnie, ezáltal a bírót az elmozdíthatatlanság elve utólagosan védi; b) legalább a hatáskörtúllépésre vagy a szabálytalan eljárásra, a téves jogalkalmazásra vagy a nyilvánvaló értékelési hibára kell vonatkoznia; és c) lehetővé kell tennie a kinevezési eljárás valamennyi aspektusának, így az uniós jogból eredő követelményeknek a tisztázását, adott esetben – többek között – a hatékony bírói jogvédelem elvéből eredő követelményekre vonatkozó kérdések Bíróság elé terjesztése révén. ( 20 )

61.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben kijelentette, az alkotmány 179. cikkét kétszeresen sértették meg. Egyrészt a köztársasági elnök A. S.‑t olyan körülmények között nevezte ki, amikor a 331/2018. sz., az A.S kinevezését is tartalmazó KRS határozat jogilag nem volt végleges (az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 24. és azt követő pontjai). Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság szerint a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve, valamint a jogszerűség elve is sérült. Tekintettel a legfelsőbb közigazgatási bíróság mint igazságszolgáltatási szerv alkotmányos jogállására, arra, hogy e bíróságot törvény ruházta fel a KRS határozatok jogszerűségének vizsgálatára vonatkozó hatáskörrel, továbbá arra, hogy az előtte folyamatban lévő eljárások jövőbeli eredményét tiszteletben kell tartani, a köztársasági elnök az e bíróság előtti eljárás lezárulta előtt nem élhetett a legfelsőbb bíróság bírájává történő kinevezésre vonatkozó hatáskörével.

62.

Ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik – és ahogyan a legfelsőbb bíróság három egyesített tanácsa a 2020. január 23‑i határozatban ( 21 ) szintén megerősítette (35. pont, 45. o.) –, a KRS határozatai nem voltak jogerősek, mivel fellebbezési eljárások voltak ellenük folyamatban, amelyek a megsemmisítésükhöz vezethettek. Az ilyen határozatok ugyanis nem adtak alapot annak kezdeményezésére, hogy a köztársasági elnök a betöltetlen bírói álláshelyekre az érintett személyeket kinevezze. Mivel a határozatok ellen fellebbezést nyújtottak be, a betöltetlen bírói álláshelyeket nem a törvénnyel összhangban töltötték be.

63.

Következésképpen a legfelsőbb bíróság bírájává történő kinevezésről szóló, a köztársasági elnök által azt megelőzően elfogadott aktus, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróság a 331/2018. sz. KRS határozattal szemben benyújtott kereset tárgyában jogerős határozatot hozott volna, a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezési eljárására vonatkozó nemzeti szabályok súlyos megsértésének minősül, amennyiben e szabályokat az alkalmazandó uniós joggal (többek között az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével) összhangban értelmezik.

64.

Végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy ezt a kérdést is a releváns elemek összessége alapján értékelje, véleményem szerint azonban a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács szóban forgó bírájának ( 22 ) (A. S. bíró) kinevezése során elkövetett szabálytalanság a fortiori abból ered, hogy az A. S.‑t a legfelsőbb bíróság bírájának és e tanács bírájának kinevező aktust a legfelsőbb közigazgatási bíróság 331/2018. sz. KRS határozat végrehajtásának felfüggesztését elrendelő határozata ellenére fogadták el.

65.

Ennélfogva egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal, valamint W. Ż.‑vel, az ombudsmannal és a Bizottsággal abban, hogy valamely bírósági határozatnak – különösen a legfelsőbb közigazgatási bíróság ideiglenes intézkedéseket elrendelő határozatának (azaz a 2018. szeptember 27‑i végzésnek) – a végrehajtó hatalmi ág általi tudatos és szándékos megsértése, mégpedig nyilvánvalóan annak biztosítása céljából, hogy a kormány befolyással bírjon a bírói kinevezésekre, bizonyítja, hogy a jogállamiság elvét nem tartották tiszteletben, és a 2020. március 26‑iSimpson és HG kontra Tanács és Bizottság ítélet (felülvizsgálat) (C‑542/18 RX‑II és C‑543/18 RX‑II,EU:C:2020:232, a továbbiakban: Simpson és HG ítélet) 75. pontjának értelmében ez önmagában „a bírósági rendszer kialakításának és működésének szerves részét képező alapvető szabályok” végrehajtó hatalmi ág által történt megsértésének minősül.

66.

A szóban forgó ideiglenes intézkedések ugyanis a legfelsőbb közigazgatási bíróság határozata teljes érvényesülésének megőrzésére irányulnak egy olyan helyzetben, amikor e bíróság helyt ad a 331/2018. sz. KRS határozattal szembeni keresetnek, és e határozatot a felperesek kérelmének megfelelően megsemmisíti.

67.

Egyértelmű, hogy az ideiglenes intézkedések tárgyában hozott végzés jogilag kötelező erejű, jogerős határozat volt.

68.

Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata – a Simpson és HG ítélet 75. pontjára tekintettel – annak értékelése, hogy a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács szóban forgó bírájának (A. S. bíró) kinevezése olyan szabálytalanságnak minősül‑e, amely annak valós kockázatát idézi elő, hogy az állam más hatalmi ágai, különösen a végrehajtó hatalmi ág a kinevezési eljárás kimenetelének integritását aláásó jogosulatlan mérlegelési jogkört gyakorolhat, és ezáltal megalapozott kétséget ébreszt a jogalanyokban az érintett bíró függetlenségét és pártatlanságát illetően.

69.

A bíróság törvény általi létrehozására vonatkozó követelmény ugyanis annak biztosítására irányul, hogy az igazságszolgáltatási rendszer megszervezése a jogalkotói hatalmi ágtól származó szabályokon alapuljon, így az nem függ sem a végrehajtó hatalmi ágnak, sem maguknak az igazságügyi hatóságoknak a diszkrecionális jogkörétől.

70.

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke értelmében a hatékony bírói jogvédelemhez való jog magában foglalja a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, e rendelkezések és e fogalom hatályát pedig az EJEB – az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére – vonatkozó ítélkezési gyakorlatának figyelembevételével kell megállapítani.

71.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy „[a] függetlenségi és pártatlansági garanciák olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatóságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását”. ( 23 )

72.

A Bíróság azt is pontosította, hogy „a Charta 47. cikkéhez fűzött magyarázatokból kitűnik – amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően figyelembe kell venni a Charta értelmezéséhez –, hogy e 47. cikk első és második albekezdése megfelel az [EJEE] 6. cikke (1) bekezdésének és 13. cikkének”. ( 24 )

73.

A Charta 52. cikkének (3) bekezdése megállapítja, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni az egyezményben szereplőkkel.

74.

Az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően a bíróságnak mindig „törvény által létrehozottnak” kell lennie. ( 25 )

75.

Amint arra az EJEB rámutatott, „az Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett »törvény« nemcsak az igazságszolgáltatási szervek létrehozását és hatáskörét biztosító jogi szabályozást foglalja magában, hanem minden olyan belső jogi rendelkezést is, amelynek megsértése szabálytalanná teszi egy vagy több bíró részvételét az ügy vizsgálatában. […] Ez többek között magában foglalja a bíróság tagjainak függetlenségére, a hivatali idejük tartamára és pártatlanságukra vonatkozó rendelkezéseket. […] Másképpen fogalmazva, a »törvény által létrehozott« megfogalmazás nemcsak magának a »bíróság« létének jogi alapját jelenti, hanem azt is, hogy a bíróság megfelel az e bíróságra vonatkozó szabályoknak.” ( 26 )

76.

Ennélfogva a „létrehozás” fogalma jellegénél fogva magában foglalja a bíráknak a szóban forgó bírósági rendszerbe történő kinevezési eljárását, amelyet – a jog uralmának elvével összhangban – szigorúan az alkalmazandó nemzeti jogi szabályoknak megfelelően kell lefolytatni.

77.

Az Ástráðsson kontra Izland ítéletben az EJEB Nagykamarája – nagyrészt helybenhagyva a kamara 2019. március 12‑i ítéletét – úgy ítélte meg, hogy a jogsértés megállapításának esetleges következményeire és a szóban forgó jelentős érdekekre figyelemmel a „törvény által létrehozott bírósághoz” való jogot nem szabad túl tágan úgy értelmezni, hogy az a bírói kinevezési eljárás bármely szabálytalansága esetén veszélyeztesse e jogot. Az EJEB ily módon háromlépcsős tesztet alakított ki annak meghatározására, hogy a bírói kinevezési eljárást érintő szabálytalanságok olyan súlyúak‑e, hogy azok sértik a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot: 1. lépcső: fennáll‑e a belső jog nyilvánvaló megsértése (az ítélet 244. és 245. §‑a); 2. lépcső: a belső jog megsértése a bírói kinevezési eljárás alapvető szabályára vonatkozik‑e (246. és 247. §); és 3. lépcső: a „törvény által létrehozott bírósághoz” való jog állítólagos megsértését a nemzeti bíróságok ténylegesen felülvizsgálták és orvosolták‑e (248–252. §).

78.

A fent említett elvek nemcsak a kifejezetten a szigorú értelemben vett kinevezési eljárásra irányadó rendelkezések megsértése esetén, hanem – ahogyan az a jelen ügyből kitűnik – a kinevezéshez képest konstitutív jellegű korábbi kinevezési aktusokat (mint a jelen ügyben szóban forgó 331/2018. sz. KRS határozatot) illetően bevezetett bírósági felülvizsgálat figyelmen kívül hagyása esetén is alkalmazandók.

79.

Ahogyan arra a Bizottság rámutatott, a bírák kinevezésére vonatkozó szabályok tekintetében nem meglepő, hogy mind az EJEB (a 2020. december 1‑jei Ástráðsson kontra Izland ítélet ( 27 ) 247. §‑ában), mind pedig a Bíróság (a fent hivatkozott Simpson és HG ítélet ( 28 ) 75. pontjában) közvetlen kapcsolatot teremt a bíróság törvény általi létrehozatalának követelménye és a bírói függetlenség elve között abban az értelemben, hogy meg kell vizsgálni, hogy a bírák kinevezése során elkövetett szabálytalanság „azzal a valós veszéllyel jár[‑e], hogy más hatalmi ágak – különösen a végrehajtó hatalom – jogosulatlanul gyakorolnak valamely mérlegelési jogkört, veszélyeztetve a kinevezési eljárás eredményének feddhetetlenségét, ezáltal kétséget ébresztve a jogalanyokban az érintett bíró vagy bírák függetlenségét és pártatlanságát illetően” (Simpson és HG ítélet, 75. pont).

80.

A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján egyértelmű, hogy a bíróság törvény általi létrehozásának követelménye, valamint a bíróságok és bírák függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó követelmények szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

81.

Miközben a Bíróság által a Simpson és HG ítéletben (a 75. és 79. pontban) megkövetelt küszöb hasonlít az A. K. és társai ítéletben ( 29 ) előírthoz, addig az említett ítélkezési gyakorlatok közötti eltérés abban áll, hogy a Simpson és HG ítélet az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó szabályok megsértésének értékelésére – és különösen a bírák kinevezésére – vonatkozó kritériumokat írja elő: következésképpen az utóbbi ítélet a szabályok megsértésére vonatkozik, míg az A. K. és társai ítélet azokat a kritériumokat írja elő, amelyek annak értékelésére szolgálnak, hogy maga az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó jogi keret biztosítja‑e a bírák függetlenségének és pártatlanságának biztosításához szükséges garanciákat.

82.

Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben egy bíró (a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsa bírájának, A. S.‑nek) kinevezésére irányuló eljárás esetleges szabálytalanságának értékeléséről van szó, a Simpson és HG ítélet az, amely közvetlenül releváns.

83.

Annak meghatározása érdekében, hogy az ilyen szabálytalanság sérti‑e azt a követelményt, amely szerint az EUSZ 19. cikk értelmében a bíróságot törvény által kell létrehozni, a Simpson és HG ítélet 75. pontja szerint azt kell értékelni, hogy e szabálytalanság „olyan természetű és súlyú, hogy azzal a valós veszéllyel jár, hogy más hatalmi ágak – különösen a végrehajtó hatalom – jogosulatlanul gyakoroljanak valamely mérlegelési jogkört, veszélyeztetve a kinevezési eljárás eredményének feddhetetlenségét, ezáltal kétséget ébresztve a jogalanyokban az érintett bíró vagy bírák függetlenségét és pártatlanságát illetően, amely eset fennáll, amikor a bírósági rendszer kialakításának és működésének szerves részét képező alapvető szabályokról van szó”(kiemelés tőlem).

84.

Ami a „törvény által létrehozott” követelményt illeti – amint azt az ombudsman hangsúlyozza – a kinevezési szabályok szigorú betartása szükséges, mivel az a kinevezett bíróban azt az érzetet kelti, hogy tisztségét kizárólag képesítése és objektív szempontok alapján és megbízható eljárás eredményeként kapta, a bíró és az e kinevezésben részt vevő hatóságok közötti bármiféle függőségi viszony kialakítása nélkül. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság meggyőzően bizonyította egyrészt, hogy a bírói kinevezési eljárás hatékony bírósági felülvizsgálata a bírói kar függetlenségre, és a köztisztviselői állás betöltéséhez, valamint a bírósághoz forduláshoz való alanyi jogra vonatkozó alkotmányos elvekből eredő követelményt képez, másrészt pedig azt, hogy az érintett bíró kinevezésére e hatékony bírósági felülvizsgálat és a 331/2018. sz. KRS határozat végrehajtását felfüggesztő bírósági határozat megsértésével került sor.

85.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből következik, hogy a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsának az I NO 47/18. sz. üggyel megbízott tagjait e tisztségükbe annak ellenére nevezték ki, hogy a köztársasági elnök tudomással bírt a legfelsőbb közigazgatási bíróság 2018. szeptember 27‑i végzéséről. Ennélfogva – véleményem szerint – a kérdést előterjesztő bíróság meg fogja tudni állapítani, hogy a kinevezési okiratot e végzés szándékos megsértésével fogadták el.

86.

Ezenfelül úgy vélem, hogy az az okirat, amellyel a köztársasági elnök a 331/2018. sz. KRS határozatban jelzett jelölteket a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsán belüli bírói állás betöltésére kinevezte, kétségtelenül e KRS határozat végrehajtásának minősül – annak ellenére, hogy az még nem volt végrehajtható –, így nyilvánvalóan a legfelsőbb közigazgatási bíróság azon végzése megsértését képezi, amely e határozat végrehajtását a bíróság előtt folyamatban lévő jogorvoslat elbírálásáig felfüggesztette.

87.

A 331/2018. sz. KRS határozat végrehajtásának felfüggesztéséről szóló legfelsőbb közigazgatási bírósági végzés – legfelsőbb bíróság bírájává történő kinevezésről szóló okirat kiadására jogosult – köztársasági elnökhöz hasonló fontosságú állami hatóság általi megsértésének nyilvánvaló és szándékos jellege mutatja a bírák kinevezési eljárására irányadó nemzeti jogi szabályok súlyos megsértését.

88.

Ami a súlyosság kritériumát illeti – figyelembe véve a vitatott lengyelországi igazságszolgáltatási reformok általános kontextusát – véleményem szerint a jelen ügyben felmerült jogsértések sokkal súlyosabbak, mint az Ástráðsson kontra Izland ügyben szóban forgó szabálytalanságok.

89.

Mindenesetre jelzi az elkövetett jogsértés súlyosságát az, hogy a köztársasági elnök egyáltalán nem vett tudomást a legfelsőbb közigazgatási bíróság – azaz a végső fokon eljáró közigazgatási bíróság – ideiglenes intézkedéseket elrendelő és az előtte folyamatban lévő keresetről való határozathozatalig a 331/2018. sz. KRS határozat végrehajtását felfüggesztő végleges határozatáról.

90.

A Bíróság már egyértelművé tette, hogy a nemzeti bíróságok által elrendelt ideiglenes intézkedéseknek valamely tagállam hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságai általi tiszteletben tartása „az EUSZ 2. cikkben elismert, az Unió alapját képező jogállamiság értékének szerves részét képezi”. ( 30 )

91.

Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára biztosítani lehessen az uniós jog értelmezésének azon elemeit, amelyek valamely uniós jogi rendelkezés hatásainak értékelése során részére hasznosak lehetnek, ( 31 ) azon megállapítás hatásait is meg kell vizsgálni, amely szerint az egyesbíróként eljáró A. S. nem minősülhet törvény által létrehozott bíróságnak.

92.

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja a tagállamok számára, hogy teremtsék meg azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken többek között a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek (az A. K. és társai ítélet 168. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), így ez utóbbi rendelkezést megfelelően figyelembe kell venni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmezése során. ( 32 )

93.

Amint arra az A. B. és társai ügyre vonatkozó indítványom 94. és 95. pontjában rámutattam, a Bíróság hallgatólagosan már elismerte az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének közvetlen hatályát. Ezt az említett ügyben hozott ítélet kifejezetten megerősítette (146. pont): „az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése egyértelmű és pontos eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amelyhez nem kapcsolódik semmilyen feltétel azon függetlenséget illetően, amelynek az uniós jog értelmezésére és alkalmazására hivatott bíróságokat jellemeznie kell”.

94.

Így valamely jogalany vagy nemzeti bíróság hivatkozhat az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére annak ellenőrzése érdekében, hogy olyan bíróság hozott‑e bírósági határozatot, amely megfelel a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság követelményeinek.

95.

Ahogyan azt a Bíróság a Simpson és HG ítéletének 57. pontjában hangsúlyozta, „a független, pártatlan és a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz fordulás garanciái, és különösen azok, amelyek az ilyen bíróság fogalmát, valamint összetételét határozzák meg, a tisztességes eljáráshoz való jog sarokkövét képezik. Ez magában foglalja, hogy minden bíróság köteles megvizsgálni, hogy összetételénél fogva ilyen bíróságnak minősül‑e, ha e tekintetben komoly kétség merül fel. E vizsgálat ahhoz a bizalomhoz szükséges, amelyet egy demokratikus társadalomban a bíróságoknak a jogalanyban kell kelteniük. Ebben az értelemben az ilyen vizsgálat olyan lényeges formaságnak minősül, amelynek betartása imperatív jellegű, és azt hivatalból kell ellenőrizni.”

96.

Ha e követelmények nem teljesülnek, az ilyen összeegyeztethetetlenségre főszabály szerint hivatkozni lehet a bírósági határozat – a szóban forgó bíróság összetételének szabálytalansága miatti – hatályon kívül helyezésének jogalapjaként.

97.

Ezt az előírt határidőn belül meg kell állapítani, és annak megállapítása során figyelembe kell venni a jogbiztonság elvét.

98.

Ahogyan arra a Bizottság rámutatott, a jelen ügy kontextusában ez azt jelenti, hogy amikor az egyesbíróként eljáró A. S. a szóban forgó, elfogadhatatlanságot megállapító végzését meghozta, amellyel szemben semmilyen jogorvoslat nincs, attól kezdve – feltéve, hogy az egyesbíró nem felel meg a törvény által korábban létrehozott bíróság követelményeinek – e végzés joghatályának korlátozottnak kell lennie.

99.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság hatályon kívül helyezhetné (vagy figyelmen kívül hagyhatná) ezt a végzést, és határozhatna a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács bíráinak kizárása iránt W. Ż. által előterjesztett kérelemről annak érdekében, hogy ezt a keresetet az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése követelményeinek megfelelő bíróság (vagyis a kérdést előterjesztő bíróság) megvizsgálhassa.

100.

Úgy vélem, hogy a jelen ügyben a bírói kinevezési eljárás során elkövetett jogsértések, valamint annak a veszélye, hogy W. Ż. hatékony bírói jogvédelem nélkül marad, olyan körülményeknek minősülnek, amelyek – a jogbiztonság elvével ellentétben – igazolják a 2019. március 8‑i végzés kötelező jellegének korlátozását.

101.

Ezt követően a bírák elmozdíthatatlanságának elvével kell foglalkozni, és arra a kérdésre kell válaszolni, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a törvény által megelőzően létrehozott bíróság függetlensége és pártatlansága követelményének a jelen ügyben magára az (A. S.‑t a legfelsőbb bíróság bírájává) kinevező aktusra is hatással kell‑e lennie.

102.

Az e rendelkezésből eredő követelmények – a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezve – arra irányulnak, hogy megóvják valamely személynek a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogát az uniós jog e személy ügyére történő alkalmazása során.

103.

Ennélfogva e követelmények célja a felperes hatékony bírói jogvédelmének biztosítása bírói tevékenységei során, szükség esetén pedig ezt a védelmet olyan az egyesbíróként eljáró bíró által hozott határozat hatályon kívül helyezésével (vagy figyelmen kívül hagyásával) is lehet biztosítani, aki nem felel meg az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében foglalt követelményeknek.

104.

Úgy vélem (a Bizottsághoz és az ombudsmanhoz hasonlóan), hogy mindaddig, amíg e védelem – az uniós jog elsődlegességéből eredően – a megtámadott végzés ilyen hatályon kívül helyezésével (vagy figyelmen kívül hagyásával) biztosított, az uniós jognak nem szükséges sem a bírói tisztségbe történő kinevezések körébe, sem a bírónak az őt kinevező tagállammal fennálló kapcsolatába beavatkozni.

105.

Másképpen fogalmazva: a jelen ügyben a törvény által megelőzően létrehozott bíróság követelményének az alapügyben történő esetleges megsértése nem vonja maga után, hogy önmagában az – elfogadhatatlanságot megállapító végzést hozó – A. S. bíró kinevezéséről szóló aktus érvénytelen.

106.

A fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összefüggésben értelmezett második albekezdése által megerősített, törvény által létrehozott bírósághoz való jogot úgy kell értelmezni, hogy a legfelsőbb bíróság (Lengyelország) rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsának egyetlen személyből álló bíróságához hasonló bíróság nem felel meg a törvény által létrehozott bíróságnak minősüléshez szükséges követelményeknek, amennyiben az érintett bírót ebbe a tisztségbe a legfelsőbb bíróságra való bírói kinevezésekre alkalmazandó tagállami jogszabályok súlyos megsértésével nevezték ki, aminek megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata. A kérdést előterjesztő bíróságnak e tekintetben értékelnie kell e jogsértés nyilvánvaló és szándékos jellegét, valamint súlyosságát, és figyelembe kell vennie, hogy az említett kinevezésre: i. a nemzeti igazságszolgáltatási tanács – az említett személynek a bírói tisztségre történő kinevezésére irányuló javaslatot tartalmazó – határozata ellen a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz benyújtott korábbi fellebbezés ellenére került sor, és hogy annak elbírálása még folyamatban volt; és/vagy ii. annak ellenére került sor, hogy e határozat végrehajtását a nemzeti jognak megfelelően felfüggesztették, és hogy ez a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság előtti eljárás nem zárult le a kinevezési okirat átadását megelőzően.