1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az egy biztosító részvénytársaság, a Versicherungsaktiengesellschaft Bulstrad Vienna Insurance Group AD (a továbbiakban: Bulstrad) és a ciprusi jog alapján bejegyzett Versicherungsgesellschaft Olympic Insurance Company Limited (a továbbiakban: Olympic) biztosító társaság közötti eljárásban terjesztették elő. Az eljárás tárgyát olyan biztosítási kárigény megfizetése képezi, amellyel a Bulstrad érvelése szerint az Olympic egy bizonyos bolgár leányvállalat anyavállalataként tartozik.

2.

A jelen kérelem lényegében a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló, 2009. november 25‑i 2009/138/EK irányelv (Szolvencia II) ( 2 ) 274. cikkének az alapeljárás szempontjából releváns időszakban hatályos változatának értelmezésétől függ. A feltett kérdések konkrétan arra vonatkoznak, az említett cikkből az következik‑e, hogy a biztosító működési engedélyének visszavonása esetére az összes jogi eljárás felfüggesztéséről és ideiglenes felszámoló kinevezéséről rendelkező ciprusi jogi szabályozást a bolgár bíróságok előtt – ahol ilyen eljárás folyamatban van – szintén alkalmazni kell. E kérdések vizsgálata előtt azonban először a releváns jogi szabályozást kell ismertetni.

3.

A 2009/138 irányelv (117)–(130) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4.

Ezen irányelvnek „Az engedélyezés elve” címet viselő 14. cikke szerint:

„(1)   Az ezen irányelv hatálya alá tartozó direkt biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység megkezdéséhez előzetes engedély megszerzése szükséges.

(2)   Az (1) bekezdésben említett engedélyt a székhely szerinti tagállam felügyeleti hatóságaitól kell kérniük a következőknek:

5.

A 2009/138 irányelvnek az „Az engedély hatálya” címet viselő 15. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 14. cikk értelmében az engedély az I. melléklet A. részében vagy a II. mellékletben felsorolt direkt biztosítási ágazatok valamelyikére vonatkozik. Az engedély a teljes biztosítási ágazatra kiterjed, kivéve, ha a kérelmező csak az adott ágazathoz tartozó kockázatok egy részét kívánja biztosítani.”

6.

Ezen irányelv „Az engedély visszavonása” címet viselő 144. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)   […]

A székhely szerinti tagállam felügyeleti hatósága visszavonja a biztosító vagy viszontbiztosító számára adott engedélyt, amennyiben a vállalkozás nem teljesíti a minimális tőkeszükségletet és a felügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy a benyújtott pénzügyi terv nyilvánvalóan nem megfelelő, vagy a vállalkozás a minimális tőkeszükséglet nem teljesítésének észlelésétől számított három hónapon belül nem hajtja végre a jóváhagyott tervet.”

7.

A 2009/138 irányelv „Biztosítók reorganizációja és felszámolása” címet viselő IV. címe tartalmazza a 267–296. cikket.

8.

Ezen irányelv „E cím hatálya” címet viselő 267. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ez a cím a következő vállalkozásokat érintő reorganizációs intézkedésekre és felszámolási eljárásokra vonatkozik:

9.

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 268. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Ezen cím alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]”

10.

„A reorganizációs intézkedések elfogadása [–] Alkalmazandó jog” címet viselő 269. cikk megemlíti, hogy:

„(1)   Kizárólag a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai jogosultak döntést hozni reorganizációs intézkedésekről biztosítók tekintetében, beleértve azok fióktelepeit is.

(2)   A reorganizációs intézkedések nem zárják ki a felszámolási eljárás megindítását a székhely szerinti tagállam részéről.

(3)   A reorganizációs intézkedésekre a székhely szerinti tagállamban alkalmazandó törvények, rendeletek és eljárások irányadók, kivéve, amennyiben erről a 285–292. cikk másképpen rendelkezik.

(4)   A székhely szerinti tagállam jogszabályai szerint hozott reorganizációs intézkedések teljes körű hatállyal bírnak az egész Közösségben, minden további formalitás nélkül, beleértve a más tagállamokban harmadik felekkel szembeni intézkedéseket is, még akkor is, ha az ilyen más tagállamok jogszabályai nem rendelkeznek az ilyen reorganizációs intézkedésekről, vagy alternatív módon, végrehajtásukat olyan feltételektől teszik függővé, amelyek nem teljesültek.

(5)   A reorganizációs intézkedések az egész Közösség területén akkor hatályosulnak, amikor a székhely szerinti tagállamban hatályba lépnek.”

11.

„A felügyeleti hatóságok tájékoztatása” címet viselő 270. cikk a következőképpen rendelkezik:

„A székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai kötelesek sürgősen tájékoztatni az említett tagállam felügyeleti hatóságait bármilyen reorganizációs intézkedésről hozott határozatukról, ha lehetséges, még annak elfogadása előtt, illetve ha ez nem lehetséges, akkor közvetlenül azután.

A székhely szerinti tagállam felügyeleti hatóságai kötelesek sürgősen tájékoztatni az összes többi tagállam felügyeleti hatóságait a reorganizációs intézkedések elfogadására vonatkozó határozatról, beleértve az ilyen intézkedések lehetséges gyakorlati hatásait is.”

12.

A 2009/138 irányelv „A reorganizációs intézkedésekről szóló határozatok közzététele” címet viselő 271. cikkének (1) bekezdése megemlíti, hogy:

„Amennyiben a székhely szerinti tagállamban fellebbezni lehet valamely reorganizációs intézkedés ellen, a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai, a vagyonfelügyelő vagy bármilyen, a székhely szerinti tagállamban erre jogosult személy köteles a reorganizációs intézkedésre vonatkozó határozatot a székhely szerinti tagállamban az előírt közzétételi eljárásoknak megfelelően nyilvánosságra hozni, továbbá a reorganizációs intézkedést tartalmazó dokumentum kivonatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában a legkorábbi alkalommal közzétenni.

[…]

A többi tagállam felügyeleti hatóságai, amelyeket a 270. cikk szerint tájékoztattak a reorganizációs intézkedésről szóló határozatról, az általuk megfelelőnek ítélt módon biztosíthatják az ilyen határozat közzétételét illetékességi területükön.”

13.

„A felszámolási eljárás megindítása [–] A felügyeleti hatóságok tájékoztatása” címet viselő 273. cikkel összhangban:

„(1)   Kizárólag a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai jogosultak határozatot hozni valamely biztosító tekintetében felszámolási eljárás megindításáról, beleértve annak más tagállamokban lévő fióktelepeit is. A határozat meghozható a reorganizációs intézkedések hiányában vagy elfogadásuk után is.

(2)   A biztosító (beleértve annak más tagállamokban lévő fióktelepeit is) elleni felszámolási eljárás megindítására vonatkozó, a székhely szerinti tagállam jogszabályai szerint elfogadott határozatot további formalitások nélkül az egész Közösségben el kell ismerni, és az a többi tagállam területén akkor hatályosul, amikor abban a tagállamban, amelyben az eljárást megindították, hatályba lépett.

(3)   A székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai sürgősen tájékoztatják az érintett tagállam felügyeleti hatóságait a felszámolási eljárás megindításáról hozott határozatról, ha lehetséges, még az eljárás megindítása előtt, vagy ha ez nem lehetséges, akkor közvetlenül az után.

A székhely szerinti tagállam felügyeleti hatóságai kötelesek sürgősen tájékoztatni az összes többi tagállam felügyeleti hatóságait a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatról, ideértve az ilyen eljárás lehetséges gyakorlati hatásait is.”

14.

Ezen irányelv „Alkalmazandó jog” címet viselő 274. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Valamely biztosító tekintetében a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatra, a felszámolási eljárásra és annak hatásaira a székhely szerinti tagállamban alkalmazandó jogszabályok az irányadók, kivéve, ha erről a 285–292. cikk másképpen rendelkezik.

(2)   A székhely szerinti tagállam joga határozza meg legalább a következőket:

15.

A 2009/138 irányelv „A felszámolási eljárásokról szóló határozatok közzététele” címet viselő 280. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Az illetékes hatóság, a felszámoló vagy az illetékes hatóság által e célra kinevezett bármely személy köteles a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot a székhely szerinti tagállamban előírt közzétételi eljárásoknak megfelelően nyilvánosságra hozni, valamint a felszámolásra vonatkozó határozat kivonatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétenni.

Az összes többi tagállam felügyeleti hatósága, amelyet a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatról a 273. cikk (3) bekezdése szerint tájékoztattak, biztosíthatja az ilyen határozatnak az illetékességi területén történő közzétételét az általa megfelelőnek tekintett módon.”

16.

Ugyanezen irányelv „Függőben lévő peres ügyek” címet viselő 292. cikke a következőképpen szól:

„A reorganizációs intézkedéseknek vagy felszámolási eljárásoknak a biztosítótól elvont eszközök vagy megvont jogok tárgyában indított, de függőben lévő peres ügyekre gyakorolt hatásaira kizárólag annak a tagállamnak a joga irányadó, amelyben a peres ügy függőben van.”

17.

A ciprusi jog alapján a felszámolás elrendelése iránti kérelem benyújtása és a felszámolás elrendelése közötti időszakban ideiglenes felszámoló nevezhető ki. Az ideiglenes felszámoló kinevezése iránti kérelem benyújtását rendszerint annak kockázata indokolja, hogy a társaság eszközei veszélyben lehetnek, jelesül azok a felszámolás elrendelését megelőzően elveszhetnek, ezáltal meghiúsul az eszközök értékesítése és a bevételek társaság hitelezői közötti arányos szétosztása. ( 3 ) Az ideiglenes felszámoló szerepe lényegében az, hogy fenntartsa és megóvja a vállalkozás eszközeit és aktuális helyzetét. ( 4 ) Az ideiglenes felszámoló pontos hatáskörét a kinevezési határozat rögzíti. Az ideiglenes felszámoló azonban főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel a vállalkozás irányítására és ügyvitelére, ami továbbra is a vállalkozás ügyvezetőinek feladatát képezi. ( 5 ) E tagállam ítélkezési gyakorlata szerint továbbá a felszámoló nem rendelkezik hatáskörrel a vállalkozás eszközeinek szétosztására. ( 6 )

18.

Közelebbről, a Peri Eterion Nomos (társasági törvény) „A társasággal szemben folyamatban lévő eljárások felfüggesztésére vagy korlátozására vonatkozó hatáskör” címet viselő 215. cikke szerint:

„A társaság, bármely hitelező vagy tag a felszámolás elrendelése iránti kérelem benyújtását követően a felszámolás elrendeléséig:

és az a bíróság, amelyhez a szóban forgó kérelmet benyújtja, a saját belátása szerinti feltételekkel, esettől függően felfüggeszti vagy korlátozza az eljárást.”

19.

A Peri Eterion Nomos (társasági törvény) „A társasággal szemben folyamatban lévő eljárások felszámolást elrendelő végzés meghozatalát követő megszüntetése” címet viselő 220. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A társasággal szemben nem indítható kereset és a vele szemben folyamatban lévő eljárás megszűnik a társaság felszámolását elrendelő végzés meghozatalát vagy ideiglenes felszámoló kinevezését követően, kivéve ha azt a bíróság engedélyezi, az általa meghatározott feltételek mellett.”

20.

A törvény „Az ideiglenes felszámoló kinevezése és hatásköre” címet viselő 227. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A bíróság e cikk rendelkezéseinek megfelelően a felszámolás iránti kérelem benyújtását követően bármikor a fizetésképtelenségi szakértőkről szóló törvény értelmében vett fizetésképtelenségi szakértőt nevezhet ki ideiglenes felszámolóként abból a célból, hogy megóvja a társaság eszközeit, és biztosítsa a társaság helyzetének stabilitását.

(2)   Az ideiglenes felszámoló a felszámolást elrendelő végzés meghozatala előtt bármikor kinevezhető. Ideiglenes felszámolóként a vagyonfelügyelő vagy e feladat ellátására alkalmas más személy nevezhető ki.

(2Α)   Az ideiglenes vagyonfelügyelő a bíróság által ráruházott hatáskörben jár el.

(3)   Az ideiglenes felszámoló hatáskörét a bíróság a kinevezéséről szóló határozatban korlátozhatja.”

21.

A Kodeks za zastrahovaneto (biztosítási törvénykönyv) 624. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha valamely másik tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósága felszámolási vagy fizetésképtelenségi eljárás megindításáról tájékoztatja a [Komisia za finansov nadzort (pénzügyi felügyeleti bizottság, Bulgária)], ez utóbbi megteszi a nyilvánosság tájékoztatásához szükséges intézkedéseket.”

22.

A Kodeks na mezhdunarodnoto chastno pravo (nemzetközi magánjogi törvénykönyv) 44. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A külföldi jogot az azt elfogadó államban szokásos értelmezésének és alkalmazásának megfelelően kell értelmezni és alkalmazni.

(2)   A külföldi jog alkalmazásának mellőzése, valamint téves értelmezése és alkalmazása jogorvoslati jogalapot képez.”

23.

A Bulgáriában bejegyzett Bulstrad biztosító keresetet terjesztett a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) elé. A Bulstrad a kereseti kérelme arra vonatkozott, hogy a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) kötelezze a Cipruson bejegyzett Olympic biztosítót közúti balesettel kapcsolatos biztosítási kárigény jogcímén 7603,63 leva (BGN; hozzávetőleg 3887 euró) összeg, valamint 25,00 BGN (hozzávetőleg 13 euró) kezelési költség megfizetésére.

24.

A felperes előadja, hogy 2018. január 5‑én Banszko (Bulgária) városában egy járműnek az Olympic által biztosított vezetője anyagi kárt okozott egy másik, a Bulstrad által biztosított járműben. Mivel ez utóbbi jármű vezetője teljes körű biztosítással rendelkezett, a felperestől 7603.63 BGN (hozzávetőleg 3887 EUR) összeg kártérítésben részesült. A kártérítés megfizetése révén a közvetlen károsultat a károkozóval és annak biztosítójával szemben megillető jogok átszálltak a Bulstradra. A Bulstrad a kártérítési igény megfizetésére felszólította az alperes Olympic biztosítót, amely ez idáig a követelést annak ellenére nem fizette ki, hogy a felszólítást 2018. július 6‑án átvette. A Bulstrad ezért keresetet indított az alperessel szemben annak bulgáriai fióktelepén keresztül, amelyben azt kérte, hogy az alperest kötelezzék a követelt összegek megfizetésére és a bírósági eljárás költségeinek viselésére.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 11. cikkével összefüggésben értelmezett 13. cikkének (2) bekezdése alapján állapította meg a joghatóságát. Az eljárás folyamán azonban a nemzeti bíróság azt a tájékoztatást kapta, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ciprusi hatóság visszavonta az Olympic biztosító működési engedélyét amiatt, hogy nem felelt meg a tőkekövetelményeknek, és hogy a társaság számára ideiglenes felszámolót neveztek ki, aki a társaságot megillető vagy látszólagosan megillető valamennyi gazdasági és jogszabályon alapuló jogot gyakorolja. A nemzeti bíróság úgy ítélte meg, hogy a ciprusi hatóság ezen eljárása a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozattal esik egy tekintet alá, így a 2009/138 irányelvet átültető bolgár biztosítási törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően 2018. szeptember 26‑án felfüggesztette az Olympic biztosítóval szemben folyamatban lévő eljárást.

26.

A Bulstrad az eljárás folytatását kérte azon az alapon, hogy a releváns rendelkezések Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) által követett értelmezése alapján szabálytalanul függesztették fel az eljárást. Ezen értelmezés szerint nem tekinthető úgy, hogy a ciprusi hatóság két fent említett eljárása a székhely szerinti tagállam 2009/138 irányelv 274. cikkét átültető bolgár jogi szabályozás értelmében vett, felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatával esik egy tekintet alá.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság válaszul nyilatkozattételre hívta fel a bolgár pénzügyi felügyeleti bizottságot abban a kérdésben, hogy rendelkezik‑e információval felszámolási vagy fizetésképtelenségi eljárásnak az Olympic biztosítóval szemben Cipruson, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtti megindításáról, és amennyiben indult ilyen eljárás, abban a kérdésben, hogy hol tart az eljárás, és hogy sor került‑e felszámoló vagy vagyonkezelő kinevezésére. A pénzügyi felügyeleti bizottság a 2019. március 19‑én kelt levelében jelezte, hogy ez idáig nem tájékoztatták arról, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ciprusi hatóság felszámolási eljárást indított volna az Olympic biztosítóval szemben.

28.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

29.

Írásbeli észrevételeket a bolgár kormány és az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz.

30.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. E kérdések elbírálásának a Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, ha nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja, ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával. ( 7 )

31.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének előterjesztését követően jelezte, hogy a bolgár felügyeleti hatóságtól azt a tájékoztatást kapta, miszerint egy 2019. július 30‑i határozattal felszámolási eljárást indult az Olympic biztosítóval szemben, és hogy e határozat 2019. augusztus 23‑án megjelent Ciprus hivatalos lapjában. A Bíróság ezt követően 2020. február 4‑i levelével azt kérdezte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy az fenn kívánja‑e tartani a kérdéseit.

32.

A nemzeti bíróság 2020. február 21‑i végzése révén azt válaszolta, hogy fenn kívánja tartani a kérelmét.

33.

Mivel a jelen ügyben a Bíróság egyrészt rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket megválaszolja, másrészt pedig a Bíróság rendelkezésére álló iratanyag nem tartalmaz bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a kérelem hipotetikus lenne, harmadrészt pedig nem nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlansága nem állapítható meg. A fizetésképtelenség területén ugyanis igen gyakran bír rendkívüli jelentőséggel az, hogy bármely esetleges, más tagállamok bíróságai előtt folyamatban lévő eljárást pontosan mely időpontban függesztik fel.

34.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2009/138 irányelv 274. cikkét, hogy valamely biztosító székhelye szerinti tagállama hatóságának arra vonatkozó határozata, hogy a biztosítótól visszavonja az engedélyt, és ideiglenes felszámolót nevez ki tekintetében, anélkül hogy a bíróság formálisan határozott volna a felszámolási eljárás megindításáról, az említett cikk értelmében vett „a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak” minősül.

35.

A 2009/138 irányelv 274. cikkének (1) bekezdése szerint valamely biztosító tekintetében a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatra, a felszámolási eljárásra és annak hatásaira a székhely szerinti tagállamban alkalmazandó jogszabályok az irányadók.

36.

A 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontja azonban akként rendelkezik, hogy ezen irányelv („Biztosítók reorganizációja és felszámolása” címet viselő és a 274. cikket magában foglaló) IV. címe alkalmazásában a „felszámolási eljárások”„olyan kollektív [helyesen: adósságrendezési] eljárások, amelyek magukban foglalják a biztosító eszközeinek értékesítését és az ebből származó bevétel hitelezők, részvényesek vagy adott esetben tagok közötti szétosztását, és amelyek szükségszerűen magukban foglalják az illetékes hatóságok bármilyen beavatkozását, ideértve azt is, amikor a kollektív [helyesen: adósságrendezési] eljárást egyezség, vagy ehhez hasonló intézkedés szünteti meg, függetlenül attól, hogy ezek fizetőképtelenségre vezethetők‑e vissza, illetve hogy önkéntesek vagy kötelezőek‑e”. ( 8 ) Ebből az következik, hogy bár a székhely szerinti tagállamnak kell meghatároznia a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat meghozatalának feltételeit, valamint a felszámolási eljárás részletszabályait és joghatásait, a „felszámolási eljárásnak” a 2009/138 irányelv értelmében vett fogalma nem függ a nemzeti jogtól: ehelyett azt feltételezi, hogy a szóban forgó eljárás megfelel a fogalom 268. cikk (1) bekezdésének d) pontja szerinti meghatározásnak.

37.

A 2009/138 irányelv – az annak meghatározására vonatkozó hatáskört illetően, hogy egy adott határozatot olyan határozatnak kell‑e tekinteni, amelyet az említett fogalommeghatározásnak megfelelő eljárásban fogadtak el, ennek megfelelően „felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak” minősül – nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kizárólagos hatáskört biztosítana a székhely szerinti tagállam bíróságainak az e tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai által esetlegesen elfogadott határozat jogi természetének vizsgálatára vonatkozóan. Emellett az irányelv azt sem írja elő, hogy a felszámolási eljárás megindításáról szóló határozat meghozatalakor az illetékes hatóságoknak meghatározott, lényeges alakiságoknak meg kell felelniük ahhoz, hogy a határozat ekként könnyen azonosítható legyen. Az irányelv nem tartalmazza továbbá a különböző tagállamokban létező és felszámolási eljárásnak minősítendő eljárások felsorolását, amelynek alapján a többi tagállam bírósága könnyen azonosíthatná azokat. Épp ellenkezőleg, a 273. cikk (2) bekezdése pusztán úgy szól, hogy a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot a székhely szerinti tagállamok jogszabályai által előírt formalitásokon felül további formalitások nélkül az egész Unióban el kell ismerni. ( 9 )

38.

Kétségtelen, hogy a 2009/138 irányelv 273. cikkének (2) bekezdése a felszámolási eljárásra vonatkozó határozatok kölcsönös elismerésének elvét rögzíti. Ugyanakkor a 267. cikk szerint a IV. cím hatálya – ennélfogva a kölcsönös elismerés 273. cikkben rögzített elve – kizárólag azokra a határozatokra vonatkozik, amelyekről megállapították, hogy az ezen irányelv értelmében vett felszámolási eljárással kapcsolatosak. ( 10 )

39.

Ennélfogva a 2009/138 irányelvnek mind a kontextusából mind pedig célkitűzéseiből az következik, hogy a más tagállamok bíróságai joghatósággal rendelkeznek annak meghatározására, hogy a székhely szerinti tagállam hatóságai által meghozott valamely határozat a 2009/138 irányelv értelmében vett felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak minősíthető‑e. Ha azonban ez a helyzet, e bíróságok kötelesek azt érvényre juttatni.

40.

A 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontjából egyértelmű, hogy a határozatoknak két feltételt kell teljesíteniük ahhoz, hogy felszámolási eljárást megindító határozatnak minősüljenek. Először is, az ilyen eljárás tárgyát a biztosító eszközeinek értékesítése és az ebből származó bevétel hitelezők, részvényesek vagy adott esetben tagok közötti szétosztása kell, hogy képezze. Másodszor, szükségszerűen magában foglalja az illetékes hatóságok – vagyis a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján – „a tagállamok közigazgatási vagy igazságügyi hatóságai, amelyek a reorganizációs intézkedések vagy felszámolási eljárások tekintetében illetékesek” – beavatkozását.

41.

A fentiek alapján a jelen ügy azt a kérdést veti fel, hogy a valamely biztosító engedélyének visszavonására és ideiglenes felszámoló kinevezésére vonatkozó határozatot a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak, vagy olyan határozatnak kell‑e tekinteni, amelyből a 2009/138 irányelv értelmében vett eljárás fennállása következik.

42.

Ami az ideiglenes felszámoló kinevezését illeti, mivel az csak átmeneti időre szól, az erre vonatkozó határozat elfogadásából szükségszerűen következik az, hogy a későbbiekben felszámolót fognak tartósan kinevezni a biztosító eszközeinek értékesítése céljából.

43.

Habár a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jog értelmezésére, vagy arra, hogy az uniós jogi szabályokat egy adott ügyre alkalmazza, illetve hogy e szabályok alapján megítéljen valamely nemzeti jogi rendelkezést, a rendelkezésre álló iratanyagból figyelembe veheti mindazokat az információkat, amelyek szükségesek a kérdést előterjesztő bíróság által a kérdéseiben előirányzott helyzet tisztázásához annak érdekében, hogy az uniós jog olyan értelmezését biztosítsa a nemzeti bíróság számára, amely a szóban forgó rendelkezés joghatásainak értékelése során hasznos lehet számára. ( 11 )

44.

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból egyértelműen kitűnik, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabály értelmében az ideiglenes felszámoló kinevezésére vonatkozó határozatot a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtását követően, de az e kérelem tárgyában történő határozathozatalt megelőzően kell meghozni. ( 12 ) Ezenfelül e nemzeti jogszabály alapján az ideiglenes felszámoló főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy értékesítse a biztosító eszközeit, vagy hogy osztalékot fizessen a hitelezőknek. ( 13 ) Ugyanakkor az, hogy az ideiglenes felszámoló nem rendelkezik ezekkel az előjogokkal – amit természetesen a kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni –, annak lehetőségét, hogy a kinevezésére vonatkozó határozatból a 2009/138 irányelv értelmében vett eljárás megindítása vagy fennállása következzen, pontosan amiatt zárja ki, mert ezen előjogok azok a jellemzők, amelyek lényegesnek minősülnek a szóban forgó határozatnak a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatként való elismerése szempontjából.

45.

Az engedély visszavonását illetően megjegyzendő, hogy a 2009/138 irányelv különbséget tesz a visszavonásra vonatkozó határozat és a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat elfogadása között.

46.

Először is, az egyes határozatokhoz fűződő joghatásokat az irányelv eltérő címei, jelesül az I. cím és a IV. cím határozza meg. a 2009/138 irányelv 14. cikkével összefüggésben értelmezett 144. cikke alapján az engedély visszavonásának célja, hogy az érintett vállalkozás semmilyen, biztosítási ágazathoz kapcsolódó olyan tevékenységet ne végezhessen, amelyre a korábbi engedély vonatkozott. Ezzel szemben az irányelv 273. cikke értelmében a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat elfogadása azokkal a joghatásokkal rendelkezik, amelyeket a székhely szerinti tagállam joga az ilyen eljárásnak biztosít.

47.

Másodszor, amíg a 2009/138 irányelv 13. cikkének (10) bekezdésével összhangban értelmezett 144. cikke alapján az engedély visszavonására vonatkozó határozatot a törvény vagy rendelet alapján a biztosítók vagy viszontbiztosítók felügyeletére hatáskörrel rendelkező egy vagy több nemzeti hatóság hozza meg, a 268. cikk a) bekezdésével összefüggésben értelmezett 268. cikk d) pontja alapján a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot a tagállamok reorganizációs intézkedésekre vagy felszámolási eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási hatóságai vagy bíróságai hozzák meg. ( 14 ) Kétségtelen, hogy ez egy és ugyanaz a hatóság is lehet, de nem feltétlenül ez a helyzet. ( 15 )

48.

Harmadszor, különböző típusú határozatokról van szó, amelyek eltérő célokat követnek. A 2009/138 irányelv 15. és azt követő cikkei, valamint az irányelv (8) és (11) preambulumbekezdése szerint az engedélyezési eljárás célja annak biztosítása, hogy a biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységet végző minden vállalkozás megfeleljen bizonyos szabályoknak, és hogy e vállalkozások Unió‑szerte végezzék tevékenységüket. Ami a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatokat illeti, a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontjából az következik, hogy e határozatok a biztosító eszközei értékesítésének és az ebből származó bevétel hitelezők közötti szétosztásának előkészítésére irányulnak akkor is, ha előfordulhat, hogy végső soron nem történik szétosztás. ( 16 ) A 2009/138 irányelv (121) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e határozat elfogadása nem feltétlenül a fizetésképtelenségen alapul.

49.

Negyedszer, a 2009/138 irányelv 144. cikkének (2) bekezdése az engedély visszavonásának esetére akként rendelkezik, hogy a székhely szerinti tagállam felügyeleti hatósága pusztán értesíti erről a többi tagállam felügyeleti hatóságait, a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat elfogadásának esetére a 2009/138 irányelv 273. cikkének (3) bekezdése pedig úgy szól, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok tájékoztatják a többi hatóságot nemcsak a határozatukról, hanem az ilyen eljárás lehetséges gyakorlati hatásairól is. Ezenfelül az irányelv 280. cikke a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot illetően előírja, hogy az illetékes hatóság, a felszámoló vagy az illetékes hatóság által e célra kinevezett bármely személy köteles a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot a székhely szerinti tagállamban előírt közzétételi eljárásoknak megfelelően nyilvánosságra hozni, valamint a felszámolásra vonatkozó határozat kivonatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétenni.

50.

Ahogyan arra a bolgár kormány rámutatott, ebből az következik, hogy egyrészt „az engedély visszavonására vonatkozó határozat” fogalma, másrészt pedig a „felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat” fogalma egymástól elkülönülő határozatokra vonatkoznak. Mivel a 2009/138 irányelv nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek értelmében a tagállamoknak úgy kellene tekinteniük, hogy az engedély visszavonása a felszámolási eljárás megindítását vonja maga után, vagy azzal egy tekintet alá esik; a 2009/138 irányelv értelmében vett „felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozat” létezésére nem lehet következtetni pusztán valamely biztosító engedélyének visszavonásából. Például az is könnyen előfordulhat, hogy az engedély visszavonására vonatkozó határozatot a biztosító fizetésképtelenségétől eltérő okból hozzák meg.

51.

Kétségtelen, hogy a 2009/138 irányelv 279. cikke akként rendelkezik, hogy a felszámolási eljárás megindítása esetén – az irányelv 144. cikkében meghatározott eljárással összhangban – vissza kell vonni az engedélyt. Ennek az ellenkezője azonban nem igaz, mivel a 2009/138 irányelv az engedély visszavonásának esetére nem írja elő, hogy a székhely szerinti tagállamnak önmagában ezen okból kifolyólag automatikusan meg kell indítania a felszámolási eljárást. Épp ellenkezőleg, a 2009/138 irányelv (128) preambulumbekezdése szerint „a felszámolási eljárás megindításának együtt kell járnia a biztosító működési engedélyének visszavonásával, kivéve, ha ez már megtörtént”, ( 17 ) amiből az következik, hogy a felszámolási eljárás megindítása automatikusan nem vonja maga után az engedély visszavonását. ( 18 )

52.

Míg a 2009/138 irányelv nem kötelezi a tagállamokat annak előírására, hogy a biztosító összes engedélyének visszavonása külön határozat elfogadása nélkül, automatikusan a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett felszámolási eljárás vele szembeni megindításához vezet, nem tiltja, hogy a tagállamok ilyen szabályt írjanak elő. Ennélfogva a többi tagállam bírósága kizárólag abban az esetben, ha a székhely szerinti tagállam jogszabályai előírnak ilyen szabályt – aminek előfeltétele, hogy kijelölték a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságokat, valamint az ezen irányelv 13. cikkének (10) bekezdése értelmében vett felügyeleti hatóságokat – következtethet az engedély visszavonására vonatkozó határozat létezéséből a felszámolási eljárás fennállására.

53.

Az alapeljárásban a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból nem tűnik ki, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás arról rendelkezne, az engedély visszavonása automatikusan a felszámolási eljárás megindításához vezet. Épp ellenkezőleg, a bolgár kormány azt állítja, hogy a nikóziai kerületi bíróság a felszámolási eljárás Olympic biztosítóval szembeni megindítására vonatkozó 2019. július 30‑i határozatában megjegyezte, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak a biztosítási tevékenység végzésére vonatkozó engedély visszavonására vonatkozó határozatából nem következik a biztosító ezzel egyidejű, automatikus felszámolása.

54.

A fentiekből az következik, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság ideiglenes felszámoló kinevezésére vonatkozó határozata nem minősül a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak”, kivéve ha a nemzeti szabályozás (az ez utóbbi rendelkezésben előirányzott módon) akként rendelkezik, hogy az ideiglenes felszámoló jogosult a biztosító eszközeit értékesíteni, és az abból származó bevételeket a hitelezők között szétosztani, vagy hogy az engedély visszavonása egy másik hatóság által e tekintetben hozott külön határozat nélkül, automatikusan a felszámolási eljárás megindításával jár.

55.

Habár a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés kizárólag a felszámolási eljárás megindításához kapcsolódik, az is hangsúlyozandó, hogy a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a „reorganizációs intézkedések”„az illetékes hatóságok bármilyen beavatkozását magukban foglaló intézkedések, amelyek célja, hogy a biztosító pénzügyi helyzetét megőrizze vagy helyreállítsa, és amelyek a biztosítón kívüli felek korábban meglévő jogait érintik, ideértve, de nem kizárólagosan azokat az intézkedéseket, amelyek a kifizetések, illetve a végrehajtási intézkedések felfüggesztésének vagy a kárigények csökkentésének lehetőségét is magukban foglalják”. Ebből tehát az következik, hogy kizárólag az olyan határozatot kell a 2009/138 irányelv IV. címe értelmében vett reorganizációs intézkedésnek tekinteni, amely megfelel az alábbi három feltételnek, azaz:

56.

Az alapeljárásban a Bíróság rendelkezésére álló iratanyag egyes elemei arra utalnak, hogy egyrészt az ideiglenes felszámoló kinevezésére vonatkozó határozatot reorganizációs intézkedések tekintetében is illetékes hatóság fogadta el. Másrészt, e határozat célja a társaság eszközeinek megőrzése. Harmadrészt, a szóban forgó határozat nemcsak a társaság irányítását érinti, hanem magán a biztosítón kívüli felek korábban meglévő jogait is. A társasági törvény 220. cikke szerint a bíróság engedélye nélkül a társasággal szemben nem indítható kereset, és a vele szemben folyamatban lévő eljárás megszűnik az ideiglenes felszámoló kinevezését követően. Ennélfogva az ideiglenes felszámoló kinevezéséről szóló határozat akár a 2009/138 irányelv 268. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett reorganizációs intézkedésnek is minősülhet. Ezt azonban egyedül a kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni.

57.

Erre az esetre a 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ilyen intézkedés révén a székhely szerinti tagállam joga alapján kiváltott joghatásokat a többi tagállamnak és azok bíróságainak akkor is el kell ismerniük, ha a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságaik nem tájékoztatták – a 2009/138 irányelv 270. cikkének megfelelően – a többi tagállam hatóságait ezen intézkedés elfogadásáról vagy joghatásairól.

58.

Amennyiben az alapeljárás tárgyát képező, a biztosító engedélyének visszavonására és ideiglenes felszámoló kinevezésére vonatkozó határozatot – a székhely szerinti tagállam jogszabályai által annak biztosított hatás alapján – reorganizációs intézkedésnek vagy a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak kell minősíteni, a 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdésével és 273. cikkének (2) bekezdésével összhangban a többi tagállam köteles lenne elismerni a székhely szerinti tagállam joga által az ilyen határozatokhoz fűzött joghatásokat.

59.

Kétségtelen, hogy a 2009/138 irányelv 292. cikke akként rendelkezik, hogy „a reorganizációs intézkedéseknek vagy felszámolási eljárásoknak a biztosítótól elvont eszközök vagy megvont jogok tárgyában indított, de függőben lévő peres ügyekre gyakorolt hatásaira kizárólag annak a tagállamnak a joga irányadó, amelyben a peres ügy függőben van.” A jelen ügyben azonban az alapeljárásnak nem olyan eszköz vagy jog képezi a tárgyát, amelyet a biztosítótól már elvontak, illetve megvontak. ( 19 )

60.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, az első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2009/138 irányelv 274. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam hatóságának arra vonatkozó határozata, hogy valamely biztosítótól visszavonja az engedélyt, és ideiglenes felszámolót nevez ki tekintetében, nem minősül az irányelv értelmében vett „a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak”, kivéve ha a nemzeti szabályozás akként rendelkezik, hogy az ideiglenes felszámoló jogosult a biztosító eszközeit értékesíteni, és az abból származó bevételeket a hitelezők között szétosztani, vagy hogy az engedély visszavonása e tekintetben külön határozat meghozatala nélkül, automatikusan a felszámolási eljárás megindításával jár.

61.

Amennyiben e határozat nem minősíthető a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak, de annak elfogadása a társaság eszközeinek megőrzését szolgálja, és amely a bíróság erre vonatkozó engedélyének hiányában kizárja keresetnek vagy eljárásnak a biztosítóval szemben megindítását vagy fenntartását, azt a 2009/138 irányelv IV. címe értelmében vett reorganizációs intézkedésnek kell minősíteni.

62.

Amennyiben e határozat a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatként vagy a 2009/138 irányelv IV. címe értelmében vett reorganizációs intézkedésként jellemezhető, azt további formalitások nélkül, Unió‑szerte el kell ismerni.

63.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra kíván választ kapni, hogy a biztosító székhelye szerinti tagállam jogát, amelynek értelmében a biztosító engedélyének visszavonása vagy ideiglenes felszámoló kinevezése esetén az adott társasággal szemben folyamatban lévő összes bírósági eljárást fel kell függeszteni, alkalmazniuk kell‑e a többi tagállam bíróságainak, ha nemzeti joguk ezt nem írja kifejezetten elő.

64.

Az első kérdésre adott válaszból az következik, hogy a többi tagállam a 2009/138 irányelv alapján abban az esetben köteles felfüggeszteni a bírósági eljárásait valamely határozatnak a székhely szerinti tagállam által történő elfogadása miatt, ha egyrészt a szóban forgó határozat az irányelv IV. címének értelmében vett reorganizációs intézkedésnek vagy a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatnak minősül, másrészt pedig a székhely szerinti tagállam jogszabályai értelmében ilyen határozat elfogadása esetén a vállalkozással szemben folyamatban lévő valamennyi bírósági eljárást fel kell függeszteni. A 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdésével és 273. cikkének (2) bekezdésével összhangban ugyanis a tagállamok kötelesek elismerni azokat a hatásokat, amelyeket a székhely szerinti tagállam jogszabályai a határozatok e két típusának biztosítanak. Ennek megfelelően – habár a nemzeti bíróság nem határozta meg, hogy mely rendelkezések értelmezését kéri – a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból arra lehet következtetni, hogy a 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdéséről és 273. cikkének (2) bekezdéséről van szó.

65.

Ebben az összefüggésben úgy értem, hogy a második kérdés Bíróságnak való feltevését az indokolja, hogy az alapeljárás tárgyát két magánszemély közötti jogvita képezi. ( 20 ) Mivel azonban az irányelvek a tagállamokhoz címzett jogi aktusok, és azokat a tagállamok kötelesek a nemzeti jogukba átültetni, az irányelv rendelkezései kizárólag abban az esetben rendelkezhetnek közvetlen hatállyal, ha egyértelműek, pontosak és feltétlenek, valamint ha a tagállam e rendelkezéseket nem ültette át helyesen a határidőn belül. Még ha e feltételek teljesülnek is egy irányelv önmagában soha nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen arra nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni. ( 21 ) Ugyanis az át nem ültetett vagy helytelenül átültetett irányelv valamely rendelkezése felhívhatóságának a magánszemélyek egymás közötti viszonyaira való kiterjesztése egyenértékű lenne az Unió azon hatáskörének elismerésével, hogy azonnali hatállyal állapíthat meg magánszemélyeket terhelő kötelezettségeket, noha erre csak ott van hatásköre, ahol rendeletalkotási hatáskörrel rendelkezik. ( 22 )

66.

Így valamely irányelv azon rendelkezésére, amely magánszemélyeket jogosít fel vagy rájuk kötelezettséget ró, magánszemélyek egymás közötti jogvitájában önmagában még akkor sem lehet hivatkozni, ha az máskülönben egyértelmű, pontos és feltétel nélküli. ( 23 )

67.

Ugyanakkor a Bíróság azonosított olyan eseteket is, amelyekre anélkül, hogy kivételnek minősülnének, a szóban forgó elv hatálya egyszerűen nem terjed ki amiatt, hogy a szóban forgó jogvita nem minősül szigorú értelembe véve magánszemélyek közötti jogvitának, vagy olyan nemzeti vagy uniós szabály miatt, amely közvetlen hatállyal rendelkezik, és amelyekre a magánszemélyek hivatkozhatnak.

68.

Először is, valamely irányelv abban az esetben alkalmazható a magánszemélyek jogvitáiban, ha e személyek egyike, aki az állam ellenőrzése alatt áll, közfeladatot lát el és az általános jogi szabályokhoz képest többletjogosultságokkal rendelkezik. ( 24 ) Mivel ugyanis a szóban forgó személy ilyen helyzetben nem vehető egy tekintet alá a hétköznapi természetes személyekkel, az irányelv kötelezettségekkel terhelheti. A jelen ügyre azonban ez nem vonatkozik, mivel a biztosítók főszabály szerint nem rendelkeznek közhatalmi előjogokkal, és ekképpen nem tekinthetők ilyen értelemben állami szerveknek.

69.

Másodszor, ahogyan azt a Bíróság a közelmúltbeli Smith ítéletében érzékelteti, valamely irányelv rendelkezése abban az esetben vehető figyelembe a magánszemélyek jogvitájában, ha az uniós jog általános elvének alkalmazási feltételét vagy közvetlenül hivatkozható alapvető jogot fejez ki. ( 25 ) A tényállás szempontjából egy ilyen helyzetben nem önmagában az irányelv, hanem – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint – az ezen irányelvben kifejeződő alapelv vagy alapvető szabadság határoz meg kötelezettségeket a magánszemélyek terhére.

70.

A jelen ügy szempontjából szükségtelen ezt az ítélkezési gyakorlatot vagy – a az Európai Unió Alapjogi Chartáját (a továbbiakban: Charta) érintő esetekben – azt megvizsgálni, hogy az irányelv mennyiben felel meg a Charta 51. cikkének (1) bekezdése által a hatályát illetően előírt konkrét korlátozásoknak. Még ha ezen ítélkezési gyakorlat helytálló is annyiban, amennyiben azt sugallja, hogy az uniós jog egyes általános elvei vagy az általa biztosított alapvető jogok lényegében megkövetelhetik az irányelvek közvetlen horizontális hatályának egyfajta érvényesülését, az egyetlen olyan érv, amit a jelen ügyben ezzel kapcsolatban fel lehet hozni az, hogy a 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdése vagy 273. cikkének (2) bekezdése konkrétan kifejezésre juttathatja a tagállamok közötti lojális együttműködés EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első francia bekezdésében rögzített követelményét. ( 26 ) Ez utóbbi elv azonban nem keletkeztet a tagállamok terhére önálló kötelezettséget. ( 27 ) Következésképpen, még akkor is, ha a lojális együttműködés elvére a Bíróság időnként amiatt utal, hogy kiemelje valamely uniós jogi rendelkezés tiszteletben tartásának fontosságát, ( 28 ) ez az elv nem használható fel az irányelv olyan rendelkezései alkalmazásának igazolására, amelyeket nem ültettek át a magánszemélyek közötti eljárásokba. Ellenkező esetben ugyanis szinte minden esetben hivatkozni lehetne az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésére a horizontális közvetlen hatály egyfajta megnyilvánulásának érvényesítése céljából.

71.

Mindenesetre a lojális együttműködés azon elve, amelyre kétségtelenül hivatkozni lehet a jelen ügyben, olyan elv, amely nem a tagállamok Unióval való viszonyát, hanem a tagállamok egymás közti viszonyát érinti. Ebben az esetben azonban a lojális együttműködés elvének nem célja valamely közvetlenül alkalmazandó jogi szabály megfogalmazása, hanem csupán számos olyan helyzetet határoz meg, amelyben a tagállamok a szükséges mértékben tárgyalásokba bocsátkoznak egymás között. ( 29 )

72.

Harmadszor, még akkor is, ha maga az irányelv soha nem terhelheti kötelezettségekkel a magánszemélyeket, annak az átültetési határidő lejártát követően beálló kötelező jellege miatt a nemzeti hatóságok kötelesek a nemzeti jogukat az irányelvvel összhangban értelmezni. ( 30 ) Ennek megfelelően a nemzeti jog értelmezésére hivatott nemzeti bíróságnak – annak érdekében, hogy biztosítsa a magánszemélyeket az uniós jogi szabályokból eredően megillető jogi védelmet – figyelembe kell vennie a nemzeti jog szabályainak összességét, és az e jog által elfogadott értelmezési módszereket kell alkalmaznia azért, hogy azt a lehető legnagyobb mértékben a szóban forgó irányelv szövege és célja alapján értelmezze, annak érdekében, hogy elérje az irányelv által meghatározott eredményt. ( 31 )

73.

E megállapításban természetesen a „lehető legnagyobb mértékben” a kulcsfontosságú fordulat. A nemzeti jog uniós jognak megfelelő értelmezését korlátozzák egyes más általános jogelvek, köztük a jogbiztonság elve. A nemzeti bíróságok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a nemzeti jog releváns szabályainak értelmezése és alkalmazása során figyelembe vegyék az uniós jogot, nem alapozhatja meg a nemzeti jog contra legem értelmezését.

74.

Emlékeztetni kell arra, hogy a magánszemély polgárok és magánjogi szervezetek az egyes tagállamokban irányadó nemzeti jog alapján szabályozhatják a jogviszonyaikat. Nem vonhatók felelősségre azért a körülményért – amennyiben egyáltalán van ilyen –, hogy egy adott tagállam nem ültette át valamely irányelvet az ez utóbbi által megkövetelt módon, és az átültetés elmulasztásának jogkövetkezményei nem hozhatók fel velük szemben. Az Unió jogrendszeréhez hasonló minden rendes jogrendszer fő elve, hogy kapcsolatnak kell lennie a személyes felelősség és a jogi felelősség között. Ez is indokolja, hogy az irányelvek – elsősorban elvi alapon és az elemi méltányosság alapján – nem rendelkezhetnek horizontális joghatással a magánjogi, nem állami szervezetek vonatkozásában, pontosan amiatt, hogy az irányelv átültetésének tagállam általi elmulasztására az azért nem felelő, ártatlan harmadik fél hátrányára ne lehessen hivatkozni.

75.

Mindebből az következik, hogy a nemzeti bíróságoknak ténylegesen nem szabad – és tilos is – átírniuk a nemzeti jogszabály szövegét a megfelelő értelmezés ürügyén, mivel ezzel sértenék a nemzeti jogalkotási eljárást. Természetesen az uniós tagállamok demokratikus jellege egyik pillérének minősül az, hogy a jogszabályokat kizárólag az adott tagállam megválasztott képviselői fogadják el a saját parlamentáris és jogalkotási rendszerük keretében. A magánszemélyek közötti jogvitában tehát nem lehet valamely irányelvre hivatkozni az azzal ellentétes tagállami szabályozás mellőzése érdekében. ( 32 )

76.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a saját nemzeti szabályozása az említett elvek alapján értelmezhető‑e akként, hogy a társaság engedélyének visszavonása és ideiglenes felszámoló kinevezése esetén a társasággal szemben folyamatban lévő valamennyi bírósági eljárást fel kell függeszteni.

77.

Ennélfogva a második kérdésre azt a választ javaslom adni, hogy a 2009/138 irányelv 269. cikkének (4) bekezdését és 273. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a magánszemélyek közötti jogvitában a biztosító székhelye szerinti tagállam jogát, amelynek értelmében a biztosító engedélyének visszavonása vagy ideiglenes felszámoló kinevezése esetén az adott társasággal szemben folyamatban lévő összes bírósági eljárást fel kell függeszteni, nem alkalmazhatja a többi tagállam bírósága, ha nemzeti joguk nem tartalmaz kifejezetten ilyen rendelkezést, hacsak először is az ilyen visszavonás vagy kinevezés nem képez az ezen irányelv IV. címe értelmében vett reorganizációs intézkedést vagy felszámolási eljárás megindítására vonatkozó határozatot, másodszor pedig azon tagállam szabályozását, amelyben a jogvita folyamatban van, méltányosan úgy lehet értelmezni, hogy megengedi e felfüggesztést, aminek feltétele, hogy ez ne valósítson meg contra legem értelmezést.

78.

A fentiek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: