1.

A valamely leányvállalat veszteségének fedezésére szolgáló tőkejuttatás kimerítheti az állami támogatásnak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti tényállását, ha a tőkejuttatást nyújtó anyavállalat az állam tulajdonában van. Kizárt azonban a támogatás, ha egy fiktív piacgazdasági magánbefektető ugyanúgy végrehajtotta volna a szóban forgó intézkedést.

2.

A jelen ügyben a tagállam nem nyújtott be a Bizottságnak a közigazgatási eljárásban az anyavállalatnak a leányvállalata részére nyújtott tőkejuttatást megelőző döntéshozatali folyamatára vonatkozó, ezen időszakból származó megfelelő dokumentumokat. A Törvényszék véleménye szerint ezért nem teljesül a piacgazdasági magánbefektető kritériuma. A Comune di Milano (Milánó önkormányzata, Olaszország) fellebbezésének tárgyát többek között az képezi, hogy a Törvényszék ennek során a megfelelő bizonyítási követelményeket alkalmazta‑e, és különösen megfelelően osztotta‑e meg a bizonyítási terhet.

3.

A Törvényszék nemcsak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésére, hanem a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, illetve egyes vállalkozások pénzügyi átláthatóságáról szóló 2006/111/EK irányelvre ( 2 ) is hivatkozik. Ezen irányelv 2. cikke b) pontjának második bekezdése az alábbi vélelmet állítja fel a közvállalkozások tekintetében:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában: […]

4.

A SEA SpA (a továbbiakban: SEA) a Milánó‑Linate és a Milánó‑Malpensa (Olaszország) repülőteret működtető társaság. 2002 és 2010 között a társaság csaknem kizárólagosan hatóságok, mégpedig 84,56%‑ban a fellebbező Comune di Milano, 14,56%‑ban a Provincia di Milano (Milánó megye, Olaszország), 0,88%‑ban pedig más köz‑ és magánszektorbeli részvényesek tulajdonában állt.

5.

2002. június 1‑jéig a SEA maga nyújtotta a földi kiszolgálási szolgáltatásokat a Milánó‑Linate és a Milánó‑Malpensa repülőtéren. Új uniós jogi előírások miatt a SEA ezt követően egy teljesen az irányítása alatt álló társaságot hozott létre SEA Handling SpA néven (a továbbiakban: SEA Handling), amely 2002. június 1‑jétől földi kiszolgálási szolgáltatásokat nyújt a Milánó‑Linate és a Milánó‑Malpensa repülőtéren.

6.

2002. március 26‑án megállapodás jött létre Milánó önkormányzata, a SEA és különböző szakszervezetek között (a továbbiakban: 2002. évi szakszervezeti megállapodás), amelyben Milánó önkormányzata többek között megerősítette, hogy a SEA legalább további öt évig megtartja a SEA Handlingben fennálló többségi részesedését, és hogy a SEA fenntartja leányvállalatánál a költségek és az árbevétel egyensúlyát, „megőrizve [annak] irányítási kapacitásait és érzékelhetően javítva […] működés[ének] lehetőségeit a nemzeti és nemzetközi piacokon”.

7.

2002 és 2010 között a SEA összesen 359644000 euró összegben nyújtott tőkejuttatást a SEA Handling részére. Ugyanebben az időszakban a SEA Handling összesen 339784000 euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

8.

Miután a Bizottság egy panasz alapján megvizsgálta a tőkejuttatást, 2012. december 19‑én meghozta a SEA által a SEA Handling részére nyújtott tőkejuttatásról szóló 2015/1225 határozatot (az értesítés a C(2012) 9448. számú dokumentummal történt) ( 3 ) (a továbbiakban: vitatott határozat).

9.

A vitatott határozat rendelkező részében a Bizottság megállapította többek között, hogy a SEA által leányvállalata, a SEA Handling részére a 2002–2010 közötti időszakban nyújtott tőkejuttatás az EUMSZ 107. cikk értelmében állami támogatásnak minősül, amely nem összeegyeztethető a belső piaccal, és amelyet ezért vissza kell követelni.

10.

2013. március 18‑i megsemmisítés iránti keresetével a fellebbező az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján megtámadta a vitatott határozatot. Szintén benyújtott ideiglenes intézkedés iránti kérelmétől a fellebbező később elállt.

11.

2018. december 13‑iComune di Milano kontra Bizottság ítéletével (T‑167/13, EU:T:2018:940) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) a Törvényszék helybenhagyta a Bizottság határozatát, következésképpen elutasította a keresetet, és Milánó önkormányzatát kötelezte a költségek viselésére.

12.

Milánó önkormányzata a Törvényszék ítélete ellen 2019. február 22‑én benyújtotta a jelen fellebbezést.

13.

Milánó önkormányzata azt kéri, hogy a Bíróság:

14.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

15.

A felek írásbeli észrevételeket, 2020. június 4‑én pedig szóbeli észrevételeket terjesztettek elő a fellebbezéssel kapcsolatban.

16.

Fellebbezésének alátámasztása érdekében Milánó önkormányzata négy jogalapra hivatkozik, amelyek mindegyike arra vonatkozik, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, mert a jelen esetben nem áll fenn állami támogatás.

17.

Négy feltétel együttes teljesülése esetén feltételezhető az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás fennállása. Először is a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie, másodszor szükséges, hogy e beavatkozás alkalmas legyen arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, harmadszor a beavatkozásnak előnyt kell nyújtania, negyedszer pedig torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie.

18.

Az első három jogalap az állami forrás ismérvére, illetve a forrás államnak való betudhatóságára vonatkozik (erről lásd az A., B. és C. pontot). A negyedik jogalap a piacgazdasági magánbefektető kritériumára vonatkozik, amely azon kérdéssel kapcsolatban bír jelentőséggel, hogy a támogatás kedvezményezettje előnyben részesül‑e (erről lásd a D. pontot).

19.

A támogatás akkor minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok által vagy állami forrásból nyújtottnak, ha a nyújtott előny egyrészt állami forrásból származik, másrészt pedig az előny alapját képező döntés egy állami szereplőnek tudható be. ( 4 )

20.

Az első jogalapban a fellebbező vitatja, hogy az állítólagos támogatási intézkedések kapcsán állami forrást vettek igénybe (az első jogalap első része), és kifogásolja azt a módszert, amelyet a Törvényszék annak megállapítására használt, hogy a szóban forgó intézkedések a fellebbezőnek tudhatók‑e be (az első jogalap második része).

21.

A Bizottság kételkedik abban, hogy elfogadható a fellebbezőnek az első jogalap első részével kapcsolatos érvelése, mert Milánó önkormányzata először fellebbezésében vitatta az igénybe vett forrás állami jellegét. A kereseten túlterjedő határozathozatalnak minősül, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben ennek ellenére döntött e kérdésben, ami viszont nem teszi lehetővé a fellebbező számára, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése e tényállási elemeinek fennállását első alkalommal a fellebbezési eljárásban vitassa.

22.

A Bíróság eljárási szabályzata 170. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében a Törvényszék előtti jogvita tárgyát a fellebbezésben nem lehet megváltoztatni. ( 5 ) Önmagában nézve tehát az első jogalap első része elfogadhatatlan lehet, mert először kérdőjelezi meg kifejezetten az állami forrás fogalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat Bizottság által képviselt és a Törvényszék által helybenhagyott értelmezését.

23.

A Bizottság azonban figyelmen kívül hagyja a fellebbező Törvényszék előtti érvelését.

24.

Igaz ugyan, hogy az eljárás e szakaszában a fellebbező még nem adott elő a forrás állami jellegére kihegyezett érvelést, hanem elsősorban azzal foglalkozott, hogy a Bizottság az olasz hatóságoknak tudta be az intézkedéseket.

25.

A fellebbező azonban már az első fokon benyújtott keresetlevelében ( 6 ) leszögezte, hogy nem ért egyet a Bizottságnak az igénybe vett forrás állami jellegére vonatkozó értékelésével. Magából az érvelésből, mindenekelőtt azonban a jogalap megjelöléséből, valamint az – állítólagosan téves – bizottsági határozat ismertetéséből egyértelműen kitűnik, hogy a fellebbező nemcsak az intézkedések betudhatóságát, hanem azt is vitatja, hogy azok állami forrásból származnának.

26.

E körülmények között még a jogvita tárgyába tartoznak a Törvényszéknek az igénybe vett forrás állami jellegével kapcsolatos megállapításai. A fellebbező ezért vitathatja e megállapításokat. Lehetősége van érvelését így felépíteni. Következésképpen az első jogalap első része elfogadható.

27.

A fellebbezőnek a tőkejuttatás során felhasznált forrás állami jellegével szembeni kifogásai a megtámadott ítélet 63., valamint 65–67. pontja ellen irányulnak.

28.

A megtámadott ítélet 63. pontjában a Törvényszék abból kiindulva minősítette állami forrásnak a SEA Handling részére nyújtott pénzügyi juttatást, hogy a SEA tőkéjét több mint 99%‑ban állami szervek birtokolták. A megtámadott ítélet 65. pontjában a Törvényszék a SEA szervezeti struktúrájának vizsgálata útján támasztotta alá az igénybe vett forrás állami ellenőrzését. A megtámadott ítélet 65. és 66. pontjában végül a Törvényszék megállapította, hogy a szervezeti struktúrára és az olasz hatóságok mint többségi tulajdonosok azzal összefüggő jogaira és kötelezettségeire tekintettel meghatározó állami befolyás állt fenn, és a SEA által a SEA Handling részére biztosított pénzügyi eszközök folyamatosan a hatóságok ellenőrzése alatt álltak. A Törvényszék ennek során a 2006/111 irányelv 2. cikke b) pontjának második albekezdése szerinti vélelmet is felhasználta az olasz állam és a SEA‑ra gyakorolt meghatározó befolyás közötti kapcsolat megteremtéséhez.

29.

A fellebbező úgy véli, hogy először is a valamely vállalkozásban fennálló többségi állami részesedés nem elegendő az adott vállalkozás rendelkezésére álló forrás állami jellegének alátámasztásához; másodszor az állami forrásnak ahhoz, hogy ilyennek minősüljön, folyamatos állami ellenőrzés alatt kellene állnia; végül harmadszor a Törvényszék tévesen alapozta a 2006/111 irányelvre az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésével összefüggő érvelését annak alátámasztása érdekében, hogy az állam meghatározó befolyást gyakorol valamely vállalkozásra. Ez az irányelv kizárólag az EUMSZ 106. cikk szerinti közvállalkozásokra vonatkozó szabályozásokra vonatkozik.

30.

A jogalapnak helyt kell adni, ha a Törvényszék indokolása téves, és az ítélet azon alapul. A Törvényszék jelen ügybeli indokolása azonban lényegében helyes. Még ha a 2006/111 irányelv 2. cikke b) pontjának második albekezdése szerinti vélelemre való hivatkozás adott esetben téves is, az ítélet nem azon alapul.

31.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése minden olyan pénzügyi eszközt magában foglal, amelyet az állam ténylegesen felhasználhat vállalkozások támogatására, anélkül hogy jelentősége lenne annak, hogy ezen eszközök állandó jelleggel az állam vagyonába tartoznak‑e. ( 7 ) Ez a tényleges felhasználhatóság különösen akkor áll fenn, ha az állam meghatározó befolyást gyakorol a szóban forgó forrást nyújtó vállalkozásra, és ezáltal irányítja a forrás felhasználását. ( 8 ) A meghatározó befolyás másfelől az állami szereplő adott vállalkozásban fennálló részesedési viszonyaiból eredhet. ( 9 )

32.

Ezt a SEA feletti állami irányításból a tőkejuttatás állami jellegére nézve levont következtetést kifogásolja a fellebbező az ENEA ügyre ( 10 ) hivatkozva.

33.

Igaz, hogy az ENEA ügyben az említett következtetést nem lehetett levonni a vállalkozások felett ténylegesen fennálló állami irányítási jogkörökből. Ennek oka azonban az volt, hogy a nyújtott előny semmiféle összefüggésben nem állt ezzel az irányítással, hanem egy törvény következménye volt: egy olyan mechanizmusról volt ugyanis szó, amely abból állt, hogy a villamosenergia‑szolgáltatók számára azt írta elő, hogy a végfelhasználók számára évente értékesített villamos energia 15%‑át kapcsolt energiatermelésből szerezzék be. E villamosenergia‑szolgáltatók némelyike állami irányítás alatt állt ugyan, de ezzel nem váltak állami forrásokká a kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia előállítói részére teljesített kifizetéseik. Az állam ugyanis nem e vállalkozások feletti társasági jog irányítási jogkörével élve, hanem jogalkotási hatásköreit gyakorolva ösztönözte a kifizetést, az átvételi kötelezettség tehát minden villamosenergia‑szolgáltatóra vonatkozott az állami részesedéstől függetlenül. A villamos energia árát viszont a piaci viszonyok határozták meg. ( 11 )

34.

A jelen ügyben azonban nem ez a helyzet. A SEA Handling részére nyújtott tőkejuttatásra vonatkozó döntések nem jogszabályon, hanem a SEA döntésein alapultak, amely részesedési struktúrája alapján olasz állami szervek irányítása alatt állt. A Törvényszék következésképpen nem alkalmazta tévesen a jogot a megtámadott ítéletben, amikor kapcsolatot teremtett egyrészt az irányítási jogkör és az abból eredő meghatározó befolyás, másrészt a forrás állami jellege között. Megfelelően figyelembe vette a jelen ügy kontextusát, és e körülmények között tekintettel volt a vonatkozó ítélkezési gyakorlatra.

35.

A fentiek összességéből következően nem kell választ adni arra, hogy tévesen alkalmazta‑e a Törvényszék a jogot, amikor a megtámadott ítélet 65. pontjában a 2006/111 irányelv 2. cikke b) pontjának második albekezdésére hivatkozott. Nem egyértelmű ugyan, hogy a Bíróság továbbra is úgy véli‑e, hogy ezen irányelv értékelései az EUMSZ 107. cikk tényállása szempontjából is irányadók, mivel a Bíróság – amennyire megállapítható – csak egyszer támaszkodott ( 12 ) az ezen irányelvet megelőző szabályozásra. ( 13 ) A Törvényszék ezen érve mindazonáltal csak kiegészíti az indokolást, és az e tekintetben elkövetett téves jogalkalmazás ezért nem kérdőjelezné meg a megtámadott ítéletet. ( 14 )

36.

Az első jogalap második részében a fellebbező elsősorban arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen értett egyet a Bizottság értékelésével azon megállapítást illetően, hogy a tőkejuttatás az olasz hatóságoknak tudható be. A Bizottság pusztán arra a vélelemre alapozta az intézkedések betudását, hogy az állami szervek részt vettek a tőkejuttatásról való döntéshozatalban, nem támasztotta azonban alá a betudhatóságot ténybeli bizonyítékokkal.

37.

Igaz, hogy az állam által irányított vállalkozás által végrehajtott intézkedések betudhatósága az állami szervek döntéshozatalban való részvételét feltételezi. Ezt a részvételt azonban nem kell konkrétan, például részletes vizsgálat alapján bizonyítani. ( 15 ) A betudhatóság megállapítása sokkal inkább az eset körülményeiből és az intézkedés hátterét képező összefüggésekből eredő valószínűsítő körülmények összességéből is levezethető. E tekintetben akár az is elegendő lehet, ha e valószínűsítő körülmények pusztán valószínűtlenné teszik, hogy az állam nem működött közre az adott intézkedés elfogadásában. ( 16 )

38.

A fellebbező állításával ellentétben azonban a Törvényszék nem kizárólag erre támaszkodott: amennyiben a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék kizárólag az állami közreműködés nélküli intézkedés vélelmezett valószínűtlenségéből vezette le a tőkejuttatás olasz államnak való betudhatóságát, annyiban ez a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul. A Törvényszék ugyanis csak az egyes valószínűsítő körülmények és a különböző intézkedések közötti időbeli összefüggést illetően folyamodik e vélelemhez.

39.

Hatástalan viszont a fellebbező azon érve, amellyel a 38. pontban említett kifogáson túl az intézkedések betudhatóságával kapcsolatos vizsgálat téves voltát kifogásolja. Az intézkedések betudhatóságát illetően a Törvényszék sokkal inkább egy sor olyan valószínűsítő körülményt értékelt, amelyek a tőkejuttatás olasz államnak való betudhatósága mellett, illetve ellen szólhatnak, és ezáltal eleget tett az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami forrás” ezen elemének bizonyítását illetően az ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeknek.

40.

A Törvényszék valószínűsítő körülményként megvizsgálta különösen a szakszervezetek, a SEA és Milánó önkormányzata között létrejött megállapodást, a már említett 2002. évi szakszervezeti megállapodást, amelyben a SEA kötelezettséget vállalt arra, hogy fenntartja leányvállalatánál a költségek és az árbevétel egyensúlyát (a megtámadott ítélet 77–83. pontja).

41.

A kialakult benyomás alátámasztása érdekében a Törvényszék – bizonyító erejük kritikus vizsgálatát követően – hivatkozott továbbá a SEA igazgatótanácsának üléseiről készült jegyzőkönyvekre. Ezekből kiderül többek között, hogy a fellebbező egyetértett a SEA Handling 2007‑től kezdődő időszakra vonatkozó üzleti fejlesztési tervével (a megtámadott ítélet 85. pontja).

42.

A Törvényszék megvizsgálta továbbá a milánói polgármesternek a SEA igazgatótanácsa elnökének 2006. évi lemondásában játszott szerepét (a megtámadott ítélet 86. pontja) és azt a körülményt, hogy a polgármester üres lemondó nyilatkozatokat kapott a SEA igazgatótanácsának tagjaitól (a megtámadott ítélet 87. pontja). E körülmények között aztán a Törvényszék a megtámadott ítélet 88. pontjában a tőkejuttatás államnak való betudhatóságát valószínűsítő körülményként meg tudta erősíteni a Bizottságnak a SEA‑csoport általános stratégiájának keretében hozott döntések jelentőségével kapcsolatos következtetését.

43.

A Törvényszék ezt követően megállapította, hogy azok a valószínűsítő körülmények, amelyekre a fellebbező önállóan és a Bizottság érvelésétől függetlenül hivatkozott, nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a befolyásgyakorlásra utaló jeleket, és ezáltal kizárják az intézkedések betudhatóságát. A Törvényszék ennek során egyenként vizsgálta meg a hivatkozott valószínűsítő körülményeket, azok meggyőző erejét azonban e körülmények összességére tekintettel is értéktelte. A Törvényszék foglalkozott azzal a körülménnyel, hogy a városi tanács egyik tagjának titoktartási okokból nem engedélyezték a betekintést bizonyos dokumentumokba (a megtámadott ítélet 90. pontja), valamint a fellebbező és a SEA között ezzel kapcsolatban folyt levelezéssel, amely a kettejük közötti nézeteltérésekről árulkodik (a megtámadott ítélet 91. pontja). A Törvényszék megvizsgálta továbbá a SEA és a városi tanács egyik tagja közötti levelezést (a megtámadott ítélet 92. pontja), valamint azt a körülményt, hogy az alpolgármesterrel nem közölték a szakszervezeti tárgyalás bizonyos részleteit (a megtámadott ítélet 93. pontja).

44.

Egyébként ugyanezen okokból a jelen ügyben a fellebbező félelmeivel szemben az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatályának minden államilag irányított magánvállalkozásra történő kiterjesztéséről sincs szó: a Törvényszék – mint bemutattam – éppen nemcsak a vállalkozáscsoport szervezeti struktúrája, hanem a konkrét körülmények vizsgálata alapján tudta be az intézkedéseket az olasz hatóságoknak.

45.

Mivel e körülmények között az első jogalap második része sem megalapozott, az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

46.

A második jogalapban Milánó önkormányzata azt állítja, hogy a Törvényszék két szempontból is megsértette a betudhatóság bizonyításával kapcsolatban az ítélkezési gyakorlatból következő elveket, mégpedig egyrészt azzal, hogy kevésbé szigorú követelményeket támasztott a betudhatóság pozitív bizonyításával szemben, mint az ellenbizonyítással szemben (a második jogalap első része), másrészt pedig azzal, hogy nem követelte meg minden egyes tőkejuttatás betudhatóságának teljes körű bizonyítását (a második jogalap második része).

47.

A fellebbező konkrétan azt kifogásolja a második jogalap első részében, hogy a Törvényszék ténybeli valószínűsítő körülményeket kívánt meg a fellebbezőtől az intézkedések olasz hatóságoknak való betudhatóságának ellenbizonyítását illetően, míg a Bizottság vélelemre alapozhatta e betudhatóság bizonyítását, és a fellebbező e tekintetben eltérő bánásmódra hivatkozik.

48.

E kifogás mindazonáltal nem megalapozott. Amint azt a 38. pontban kifejtettem, a fellebbező tévesen értelmezi a megtámadott ítélet 75. és 80. pontját: abból indul ki, hogy a Törvényszék elfogadta, hogy a Bizottság kizárólag arra a vélelemre alapozta a betudhatóságot, hogy nem valószínű, hogy az olasz hatóságok nem működtek közre a szóban forgó intézkedések elfogadásában. Az említett pontokban azonban a Törvényszék valójában több valószínűsítő körülmény egyikeként értékeli az említett vélelmet, mely körülmények együttesen amellett szólnak, hogy a tőkejuttatást az olasz hatóságoknak kell betudni. A Törvényszék emellett csupán azon tőkejuttatások betudhatóságával összefüggésben veszi figyelembe ezt a vélelmet, amelyeket nem közvetlenül a 2002. évi szakszervezeti megállapodás létrejöttét követően nyújtottak. A Törvényszék egyébként az ítélkezési gyakorlatban kialakított elvekre tekintettel ugyanúgy foglalkozott az intézkedések olasz államnak való betudhatóságát valószínűsítő körülményekkel, mint az ennek ellenkezőjét valószínűsítő körülményekkel.

49.

A fellebbező azon érve sem hatásos, hogy egyszerűen képtelen megdönteni az említett vélelmet. Egyrészt ugyanis – amint kifejtettem – nem magát a vélelmet kell megdönteni, hanem a valószínűsítő körülményekből eredő összbenyomást. Másrészt ez nem egy‑egy konkrét ellenbizonyítékon múlik, hanem azon, hogy elegendő valószínűsítő körülményt adnak‑e elő az ellenkező alátámasztására. Az a körülmény, hogy az előadott valószínűsítő körülmények nem győzték meg a Bizottságot és a Törvényszéket, nem az alkalmazott bizonyítási mércének, hanem e körülmények tartalmi értékelésének tudható be.

50.

A második jogalap első része ezért megalapozatlan.

51.

Ugyanez vonatkozik a második jogalap második részére. E tekintetben a fellebbező véleménye szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel egyrészt nem vizsgálta meg minden egyes tőkejuttatás betudhatóságát, másrészt pedig tévesen alkalmazta az ítélkezési gyakorlatot. Igaz ugyan, hogy korábbi ítélkezési gyakorlatában a Bíróság bizonyos körülmények között egyetlen intézkedésként értékelt egymást követő intézkedéseket. Ezt azonban más összefüggésben tette így, és ezért ez nem feltétlenül alkalmazható az intézkedések államnak való betudhatósága esetében. A Törvényszék e tekintetben elferdítette az ítélkezési gyakorlatot.

52.

Ez az érvelés valószínűleg a fellebbező azon feltevésén alapul, hogy az intézkedések különálló vizsgálata esetén nem tudtak volna be az olasz államnak egyes tőkejuttatásokat, vagy akár egyik tőkejuttatást sem. Mivel ez nem zárható ki eleve, felmerül a kérdés, hogy a Bizottság és a Törvényszék egységes intézkedésként értékelhette‑e a betudhatósággal összefüggésben az egyes tőkejuttatásokat.

53.

Amint azt Milánó önkormányzata is elismeri, több egymást követő támogatási intézkedést egyetlen intézkedésnek lehet tekinteni, ha az időbeli sorrendjükre, a céljukra és a vállalkozásnak az intézkedések időpontjában fennálló helyzetére tekintettel olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem lehet azokat elválasztani. ( 17 )

54.

Igaz, hogy ez az ítélkezési gyakorlat olyan ügyekben alakult ki, amelyekben az állami támogatások jogával kapcsolatos elemzés középpontjában az állami forrás fogalma, ( 18 ) az intézkedés szelektív jellege, ( 19 ) illetve a piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazása ( 20 ) állt. A fellebbező állításával ellentétben azonban ebből nem következik az, hogy ezen ítélkezési gyakorlat kizárólag az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének ezen elemeire vonatkozik. Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis kifejezetten az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése alkalmazásának céljaira mint egészre vonatkozik, ( 21 ) és konkrét megállapításaiban nem tesz különbséget e rendelkezés egyes elemei között. Az „állami forrás” fogalmának egyik vonatkozásaként valamely intézkedés betudhatósága is az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének egyik eleme. Az említett ítélkezési gyakorlat érvelési mintái ezért annak vizsgálatára is alkalmazhatók, hogy az egymást követő intézkedések egyetlen intézkedésnek tekinthetők‑e az államnak való betudhatóságuk szempontjából.

55.

E körülmények között a jelen esetben sem állapítható meg a Törvényszék általi téves jogalkalmazás. A megtámadott ítélet 72. és 73. pontjában a Törvényszék az említett kritériumok fényében vizsgálta meg a Bizottság megállapításait, és az időbeli összekapcsolódást a veszteségek fedezésére vonatkozó többéves stratégia ( 22 ) elfogadásával magyarázta, amely alapján sor került az egyes tőkejuttatások nyújtására. Az ilyen stratégia alkalmas az egyes intézkedéseket egymással oly módon összekapcsolni, hogy nem lehet azokat elválasztani.

56.

E tekintetben ezért a jogalap második része is megalapozatlan. A harmadik jogalap keretében kell megvizsgálni azt a további érvet, amellyel a fellebbező többek között a tények elferdítéseként kifogásolja a stratégiára vonatkozó következtetést.

57.

A harmadik jogalapban a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat, amikor a Bizottság által annak alátámasztása érdekében előadott valószínűsítő körülményeket értékelte, hogy az intézkedések állítólag betudhatók Milánó önkormányzatának. Ezzel összefüggésben a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítésének azt az esetét is meg kell vizsgálni, amelyet a fellebbező a második jogalap keretében kifogásol.

58.

A Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 256. cikk értelmében a Bíróság kizárólag a Törvényszék által megállapított vagy értékelt tények jogi minősítését és az abból levont jogkövetkezményeket vizsgálhatja felül. A tények értékelése ezért – a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve – nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek. ( 23 )

59.

Ilyen elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése nyilvánvalóan tévesnek tűnik. ( 24 ) E tekintetben az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése. ( 25 ) Az elferdítésre vonatkozó kifogás kivételes jellegére tekintettel, az EUMSZ 256. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából különösen az következik, hogy a fellebbezőnek pontosan meg kell jelölnie a Törvényszék által állítólagosan elferdített elemeket, és bizonyítania kell azokat az értékelési hibákat, amelyek mérlegelése szerint ehhez az elferdítéshez vezettek. ( 26 )

60.

A fellebbező először is azt állítja a második jogalap keretében, hogy a Törvényszék elferdítette a bírósági eljárásban előadott érvelését. A fellebbező e tekintetben, úgy tűnik, a megtámadott ítélet 72. pontjában szereplő megállapításra hivatkozik. E megállapítás szerint a fellebbező annak bármilyen indokolás nélküli kijelentésére szorítkozott, hogy a Bizottság nem bizonyította az azon valószínűsítő körülmények közötti logikát és koherenciát, amelyeket annak érdekében mutatott be, hogy valamennyi, a szóban forgó időszak során hozott intézkedést az olasz államnak tudja be. A fellebbező azonban nem közli, hogy véleménye szerint a Törvényszék melyik érvet ferdítette el. Ezért az említett érv nem elfogadható.

61.

A második jogalap keretében a fellebbező kifejti továbbá, hogy az olasz hatóságok és a SEA a megtámadott ítélet 72. pontjának egy további megállapításával szemben nem ismerték el, hogy létezett volna egy, „a veszteségek fedezésére vonatkozó többéves stratégia”. Ellenkezőleg, különböző dokumentumokban csak egy szerkezetátalakítási stratégiáról volt szó. A fellebbező ezzel mindazonáltal elismeri a második jogalap keretében vitatott meghatározó elemet: az évenkénti tőkejuttatások egy általános stratégiába illeszkednek, és azokat ezért az imént taglalt ítélkezési gyakorlat ( 27 ) alapján nem külön kell vizsgálni. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a stratégia konkrétan a veszteségek fedezésére vagy általánosabb jelleggel szerkezetátalakításra irányult‑e. Ez az érv következésképpen nem támasztja alá a bizonyítékok releváns elferdítését.

62.

A második jogalap keretében a fellebbező hangsúlyozza végül azt a Törvényszék előtt előadott érvét, amely szerint minden egyes tőkejuttatást a saját összefüggése jellemzett. Ezen érvet illetően azonban voltaképpen nem elferdítést ró fel a Törvényszéknek, hanem csak azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem fogadta el az érvelését. Következésképpen ezen érv újbóli értékelését kívánja elérni, ami azonban a fellebbezési eljárásban elfogadhatatlan.

63.

Ennélfogva el kell utasítani a második jogalap keretében a bizonyítékok elferdítésével kapcsolatban megfogalmazott kifogásokat.

64.

A harmadik jogalapban a fellebbező azt állítja, hogy a 2002. évi szakszervezeti határozatból nem vonható le az a Bizottság és a Törvényszék által levont következtetés, hogy az intézkedések az olasz hatóságoknak tudhatók be. A határozat nem értelmezhető úgy, hogy az a SEA‑t bármilyen módon arra kötelezte volna, hogy tőkejuttatással kompenzálja a SEA Handling veszteségeit.

65.

A fellebbező mindazonáltal ezen érvvel is a tények – ez esetben a 2002. évi szakszervezeti határozat – újbóli értékelését kéri.

66.

A fellebbező elsősorban arra hivatkozik, hogy az értelmezés során a Törvényszék nem vette figyelembe a szakszervezeti határozat időbeli és jogi kontextusát. Ezzel azonban a fellebbező éppen a bizonyítékok értékelésének kérdését veti fel. Ahhoz, hogy érvelése elfogadható legyen, ezzel szemben azzal kellett volna érvelnie, hogy a szakszervezeti határozat önmagában nem engedi meg a Törvényszék által levont következtetések levonását.

67.

Amennyiben a fellebbező arra hivatkozik, hogy a 2002. évi szakszervezeti határozat nem említ tőkejuttatást és veszteségeket, a fellebbező érvelése úgy értelmezhető, hogy az megfelel a bizonyítékok elferdítésével kapcsolatos jogalap elfogadhatósági feltételeinek. Ez akkor van így, ha a fellebbező állításából azt a véleményt olvassuk ki, hogy az említett elemek hiányában a szakszervezeti határozat nem enged arra következtetni, hogy a SEA köteles volt a SEA Handling veszteségeit kompenzálni.

68.

A Törvényszék értékelése azonban nem tűnik nyilvánvalóan tévesnek, és ezért nem ferdíti el a bizonyítékokat. Nem eleve kizárt ugyanis a 2002. évi szakszervezeti határozatnak a megtámadott ítélet 77. pontjában idézett részeiből, amelyek szerint a SEA több éven át köteles fenntartani a SEA Handlingnél a költségek és az árbevétel egyensúlyát, a Bizottsághoz és a Törvényszékhez hasonlóan azt a következtetést levonni, hogy a SEA köteles volt leányvállalatának veszteségeit kompenzálni. Ehhez különösen nincs szükség arra, hogy konkrétan rögzítve legyen a költségek és az árbevétel egyensúlya fenntartásának módja. A Bizottság és a Törvényszék következtetését nem zárja ki tehát, hogy a szakszervezeti határozat nem említi a veszteségek tőkejuttatással történő kompenzálását. A Törvényszék következésképpen nem ferdítette el a szakszervezeti határozatot.

69.

Ennélfogva a harmadik jogalapot is el kell utasítani.

70.

A negyedik jogalapban a fellebbező a Törvényszéknek a piacgazdasági magánbefektető kritériumával kapcsolatos megállapításait vitatja.

71.

Ez a kritérium azon a megfontoláson alapul, hogy az intézkedés nem minősül az EUMSZ 107. cikk értelmében vett támogatásnak, ha a kedvezményezett állami vállalkozás az állami források felhasználásával rendelkezésére bocsátott előnnyel azonos előnyhöz a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények között is hozzájuthatott volna. ( 28 ) E kérdés mérlegelése során az eljáró állami szervekéhez a lehető legközelebbi helyzetben lévő szereplőt, a jelen esetben tehát egy fiktív magánbefektetőt kell alapul venni. ( 29 )

72.

A fellebbező fő érve egyrészt a Törvényszék által alkalmazott vizsgálati mércére, másrészt pedig a bizonyításfelvételre vonatkozik. A fellebbező négy részre, mégpedig a 2002. évi szakszervezeti megállapodás értékelésével (erről lásd az 1. pontot), a piacgazdasági magánbefektető kritériumának Bizottság általi értékelésével (erről lásd a 3. pontot), az uniós bíróságok vizsgálati mércéjével (erről lásd a 2. pontot), valamint a bizonyítási teherrel (erről lásd a 4. pontot) kapcsolatos részre osztja a negyedik jogalapot.

73.

A negyedik jogalap első részében a fellebbező a negyedik jogalap keretében is azt kifogásolja, hogy a Bizottság és a Törvényszék a veszteségek fedezésére vonatkozó többéves stratégiából indult ki. Ilyen stratégia sem a 2002. évi szakszervezeti megállapodásból, sem más dokumentumokból nem következik. A Bizottság és a Törvényszék ezért nem vehetett volna figyelembe egy ilyen stratégiát a magánbefektető kritériumának értékelése keretében.

74.

Amint azt azonban már a harmadik jogalappal összefüggésben kifejtettem, ( 30 ) ezt az érvet el kell utasítani, mivel a bizonyítékok Törvényszék általi értékelése ellen irányul. Nem tűnik nyilvánvalóan tévesnek, hogy a Törvényszék elfogadta a Bizottság által levont következtetést, amely szerint a 2002. évi szakszervezeti megállapodás arra kötelezte a SEA‑t, hogy több éven át fedezze a SEA Handling veszteségeit.

75.

A negyedik jogalap harmadik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen indult ki abból, hogy csak korlátozottan vizsgálhatja felül a Bizottság által a piacgazdasági magánbefektető kritériumával összefüggésben elvégzett összetett gazdasági vizsgálatot, és ezért tévesen alkalmazta a jogot, amikor a Bizottság értékelése során elkövetett nyilvánvaló hiba bizonyítását kívánta meg.

76.

Ezt az érvet is el kell utasítani.

77.

Igaz ugyan, hogy a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk második bekezdése alapján főszabály szerint korlátlan hatáskörrel rendelkezik az uniós jogi aktusok ellen hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt benyújtott keresetek vizsgálatára.

78.

A magánbefektető kritériumának alkalmazásakor azonban a Bizottság feladata olyan átfogó mérlegelés lefolytatása, amely figyelembe veszi az adott ügyben releváns minden olyan adatot, amely lehetővé teszi számára annak eldöntését, hogy a kedvezményezett vállalkozás egy piacgazdasági magánszereplőtől nyilvánvalóan nem jutott volna‑e hasonló könnyítésekhez.

79.

Az ilyen átfogó értékelés alapját képező összetett gazdasági értékelések felett szintén felülvizsgálatot gyakorol az uniós bíróság. ( 31 ) Ez a felülvizsgálat azonban korlátozott annyiban, amennyiben az uniós bíróság a Bizottság értékelését nem helyettesítheti a sajátjával, és érdemben csak azt vizsgálhatja, hogy nem áll‑e fenn nyilvánvaló mérlegelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés. ( 32 ) Az uniós bíróságok emellett azt is vizsgálhatják, hogy tiszteletben tartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, valamint hogy a tényállás tárgyi szempontból pontos‑e. ( 33 )

80.

Ezen mit sem változtat, hogy a fellebbező a kartell jogcímén kiszabott bírságok felülvizsgálatával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra hivatkozik. ( 34 ) E területen ugyanis az uniós bíróságok az EUMSZ 261. cikk és a vonatkozó rendeletek alapján korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkeznek. ( 35 ) Az állami támogatásra vonatkozó határozatok felülvizsgálatára viszont az itt ismertetett felülvizsgálati mércék vonatkoznak.

81.

A megtámadott ítélet ennélfogva nem tartalmaz téves jogalkalmazást azért, mert a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában a Törvényszék ilyen módon korlátozta a piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazásával kapcsolatos bizottsági értékelésre vonatkozó felülvizsgálatát.

82.

A negyedik jogalap második részében a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elfogadta azt a fiktív magánbefektetőt, amellyel a Bizottság összehasonlította a SEA magatartását. A SEA nem egy tetszőleges anyavállalat, amelynek döntenie kell arról, hogy továbbműködtet‑e egy veszteséges leányvállalatot, hanem egy két repülőtér működtetésére vonatkozó hosszú távú koncesszió jogosultja. Az ezáltal hosszú távra biztosított bevételek miatt a SEA Handling fenntartása nem igényel részletes terveket vagy e vállalkozás rövid távú jövedelmezőségét.

83.

Ezen érv tárgyát mindazonáltal a SEA Handling részére nyújtott tőkejuttatásokat jellemző összetett gazdasági összefüggések Bizottság által elvégzett értékelése képezi. Az értékelés részét képezi egy összehasonlítási alap és annak kapcsán egy fiktív magánbefektető meghatározása is. Az uniós bíróságok e tekintetben – amint már kifejtettem – nem helyettesíthetik a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjukkal, és ennélfogva csak azt vizsgálhatják, hogy nem áll‑e fenn nyilvánvaló mérlegelési hiba. ( 36 )

84.

A Törvényszék ezért teljes mértékben helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 120. pontjában, hogy a Bizottságnak a megtámadott ítélet 97. pontjában felidézett, az összehasonlítható magánbefektetővel kapcsolatos differenciált megfontolásai nem tartalmaznak nyilvánvaló mérlegelési hibát. Ellenkezőleg, a Bizottságnak lehetősége volt különösen arra az álláspontra helyezkedni, hogy az ilyen magánbefektető nem követett volna hasonló stratégiát, amelynek keretében évente kompenzálja leányvállalatának jelentős veszteségeit anélkül, hogy e tekintetben felső összeghatárt állapítana meg, értékelné az addigi juttatások eredményességét, vagy alternatív forgatókönyveket vizsgálna meg.

85.

A vitatott határozatnak a megtámadott ítélet 97. pontjában szereplő felidézése és még egyértelműbben a vitatott határozat indokolásának e felidézés alapjául szolgáló részei e tekintetben többek között a SEA többéves működtetési koncesszióján is alapulnak, amelyet egyébként a Törvényszék a 112. pontban legalábbis hallgatólagosan figyelembe vesz. Ugyanis csak ennek fényében válik érthetővé a SEA Handlingre vonatkozó többéves vállalati stratégiára való hivatkozás, amelyet mind a Törvényszék, mind a Bizottság kifejezetten figyelembe vesz a vizsgálat során. ( 37 ) Az a körülmény, hogy a Bizottság e helyzetből végső soron nem azt a következtetést vonta le, hogy egy többéves működtetési koncesszióval rendelkező körültekintő magánbefektető a SEA‑hoz hasonlóan járt volna el, mindenképpen mérlegelési jogkörébe tartozik, és a Törvényszék ezért nem is kifogásolhatta ezt.

86.

Ennélfogva amennyiben a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elfogadta a Bizottság által összehasonlításképpen figyelembe vett fiktív befektetőt, annyiban a negyedik jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

87.

A negyedik jogalap második része mindazonáltal egy másik kifogást is tartalmaz, amely a jogalap negyedik részében teljesedik ki. A fellebbező e kifogással a Törvényszék által feltételezett bizonyítási terhet és különösen azt kifogásolja, hogy a terhére veszik figyelembe, hogy a Bizottság bizonyos feltevéseit nem cáfolta meg. A fellebbező ezenkívül kifogásolja, hogy nem vettek figyelembe a javára egy általa benyújtott, csak a kifogásolt intézkedéseket követően elkészült szakvéleményt.

88.

Konkrétan a piacgazdasági magánbefektető kritériumát illetően a Bíróság hangsúlyozza, hogy a Bizottság feladata olyan átfogó mérlegelés lefolytatása, amely figyelembe veszi az adott ügyben releváns minden olyan adatot, amely lehetővé teszi számára annak eldöntését, hogy a kedvezményezett vállalkozás ilyen piacgazdasági magánszereplőtől nyilvánvalóan nem jutott volna‑e hasonló könnyítésekhez. ( 38 )

89.

Az uniós bíróságok ezt követően nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját vizsgálják felül, hanem azt is ellenőrzik, hogy e bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. ( 39 ) Emellett – amint már említettem – adott esetben meg kell vizsgálni, hogy tiszteletben tartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget. ( 40 )

90.

E megfontolásokra tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a Törvényszék megfelelően vizsgálta‑e felül a Bizottságnak a piacgazdasági magánbefektető kritériumával kapcsolatos megállapításait.

91.

A Bizottság értékelésével szemben támasztott követelményekre tekintettel különösen a SEA azon jellemzői, amelyekre a fellebbező a negyedik jogalap második részével összefüggésben hivatkozik, ( 41 ) azon szempontok közé tartoznak, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kellett vennie a SEA magatartásának a feltételezett fiktív befektető magatartásával való összehasonlítása során.

92.

A Törvényszék csak hallgatólagosan említi meg ezen érvet a megtámadott ítélet 112. pontjában, ahol az olasz oldal által előadott stratégiai megfontolásokra hivatkozik. Ebben azonban nem fedezhető fel téves jogalkalmazás és különösen az indokolás hiánya. Az indokolási kötelezettség nem kötelezi a Törvényszéket arra, hogy olyan magyarázatot adjon, amely egyenként és kimerítően követi az eljárás felei által előadott összes érvet. Az indokolás tehát lehet hallgatólagos is, feltéve hogy lehetővé teszi az érdekeltek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és elegendő információt nyújt a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzéséhez. ( 42 )

93.

A jelen esetben ez a helyzet, mivel a Törvényszék magyarázatából egyértelműen kiderül, hogy milyen elemekre lett volna szüksége a Bizottságnak ahhoz, hogy hihetőnek tűnjön, hogy a tőkejuttatásra vonatkozó döntést egy összehasonlítható piacgazdasági magánbefektető is meghozta volna. Így a megtámadott ítélet 113. pontjában a Törvényszék helybenhagyta a Bizottság azon értékelését, hogy a veszteségkompenzációt szolgáló hosszabb távú befektetés kockázatát mind annak várható mértékét, mind annak potenciális hasznát illetően egyértelműbben kellett volna körvonalazni egy magánbefektető újabb tőkejuttatásokra való ösztönzéséhez.

94.

Azt a körülményt, hogy a Bizottság figyelembe vette ezt a szempontot, egyébként a vitatott határozat (225) preambulumbekezdése mutatja.

95.

Következésképpen azt az érvet, hogy a Törvényszék nem vette megfelelően figyelembe a SEA helyzetét, mint megalapozatlant el kell utasítani.

96.

A fellebbező legfontosabb kifogása a Törvényszék által a megtámadott ítélet 113–117. pontjában tett, az olasz oldalon bizonyos információk hiányát hangsúlyozó – legalábbis félreérthető – megállapítások, valamint a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 121–132. pontjában szereplő, arra vonatkozó megállapításai ellen irányul, hogy bizonyos érvek alkalmatlanok voltak arra, hogy megcáfolják a Bizottság megállapításait. A Törvényszék e megállapításai úgy is értelmezhetők, hogy valamely tagállamnak, illetve valamely intézkedés kedvezményezettjének eleve bizonyítania kell, hogy az intézkedést egy összehasonlítható magánbefektető is meghozta volna.

97.

A bizonyítási teher ilyen megoszlása összeegyeztethetetlen lenne a piacgazdasági magánbefektető kritériumával kapcsolatos ítélkezési gyakorlattal. A Bíróság ugyanis kifejezetten elvetette a piacgazdasági magánbefektető kritériumának a támogatás fogalma alóli kivételként való értelmezését. ( 43 )

98.

A piacgazdasági magánbefektető kritériuma sokkal inkább szerepel azon megfontolások között, amelyeket a Bizottság bizonyos esetekben köteles figyelembe venni a támogatás fennállásának alátámasztásához. ( 44 ) Ezt a közelmúltban úgy fogalmazta meg a Bíróság, hogy a Bizottságra hárul annak bizonyítása, hogy a piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazási feltételei teljesülnek‑e, vagy sem. ( 45 ) Ezt úgy értelmezem, hogy a Bizottságnak egyértelműen el kell döntenie, hogy egy magánbefektető meghozta volna‑e a szóban forgó intézkedéseket. Ha a Bizottság nem rendelkezik az ennek eldöntéséhez szükséges bizonyítékokkal, a tagállam nem szenvedhet hátrányt.

99.

A kritérium alapvető alkalmazhatóságának bizonyítása viszont az érintett tagállamra hárul. Az alkalmazhatóságnak ugyanis az a feltétele, hogy az érintett tagállam egyáltalán piacgazdasági magánszereplőként járjon el. Különösen, ha az érintett tagállam a szóban forgó intézkedés elfogadásakor közhatalmi jogosítványait alkalmazza, ez nem túl valószerű. Ilyen kétséges esetekben a Bíróság megköveteli a tagállamtól, hogy egyértelműen, objektív és ellenőrizhető szempontok alapján bizonyítsa, hogy a végrehajtott intézkedés piacgazdasági magánszereplői minőségéből ered. ( 46 )

100.

Mindazonáltal még az ilyen minőségben való eljárás sem jelenti feltétlenül azt, hogy egy összehasonlítható magánbefektető ugyanúgy járt volna el. Ezt továbbra is a Bizottságnak kell megvizsgálnia, amely e tekintetben az ismertetett szempontok szerint viseli a bizonyítási terhet.

101.

A jelen esetben azonban azt mutatják a vitatott határozat (219) és azt követő preambulumbekezdései, valamint a megtámadott ítélet 102. és azt követő pontjai, hogy sem a Bizottságnak, sem a Törvényszéknek nem voltak kétségei e kritérium alkalmazhatóságát illetően. Ez logikus is, mivel a leányvállalatok feltőkésítése formai szempontból olyan intézkedés, amellyel magánbefektetők is élnek.

102.

Következésképpen a Bizottságnak bizonyítania kellett, hogy egy összehasonlítható magánbefektető nem hajtotta volna végre a szóban forgó tőkejuttatásokat, és e célból fel kellett hívnia az érintett tagállamot minden releváns információ szolgáltatására. ( 47 )

103.

A Törvényszéknek e tekintetben különösen azt kellett megvizsgálnia, hogy a Bizottság ennek során valamennyi releváns körülményt figyelembe vette‑e. A megtámadott ítéletet összességében vizsgálva kitűnik, hogy a Törvényszék végeredményben így is járt el.

104.

E tekintetben azok a körülmények bírnak döntő jelentőséggel, amelyeket a Törvényszék a fent hivatkozott félreérthető megállapításokon túlmenően már pozitív módon ismertetett a Bizottság értékelésének részeként. Nem vitatott, hogy a SEA kilenc éven át jelentős összegeket – összesen körülbelül 360 millió eurót – biztosított a SEA Handling részére, miközben körülbelül 340 millió euró veszteség keletkezett. ( 48 ) Amint már kifejtettem, a Törvényszék helyesen hagyta helyben a Bizottság azon értékelését, hogy a tőkejuttatások esetében állami forrásról volt szó. ( 49 ) A fellebbező pedig sikertelenül kifogásolta a Törvényszék azon megállapítását, hogy lényegében a 2002. évi szakszervezeti megállapodás képezte ezen intézkedések alapját. ( 50 )

105.

A Törvényszék megállapította tehát, hogy a SEA több éven át folyamatosan kompenzálta leányvállalatának hatalmas veszteségeit, mert közérdekből erre kötelezték. Ezek a pozitív módon megállapított tények mindenekelőtt arra utalnak, hogy egy magánbefektető nem feltétlenül így járt volna el. E körülmények között a határozathozatalhoz szükséges további információk hiánya is bizonyító erővel bír, mert abból kell kiindulni, hogy egy magánbefektető alapvető megfontolásokat tett volna, mielőtt hasonló döntést hozott volna. A Törvényszék – amint kifejtettem – a megtámadott ítélet 113. és azt követő pontjaiban pontosan e megfontolások hiányát állapította meg.

106.

Nem kell választ adni arra, hogy a tagállam köteles‑e a befektetést megelőzően elvégezni a befektetése jövedelmezőségének megfelelő előzetes értékelését, amint ezt a Törvényszék a megtámadott ítélet 110. pontjában a Bíróságra hivatkozva ( 51 ) feltételezi. Az ilyen értékelés hiányát azonban legalábbis meggyőzően meg kell magyarázni. Az máskülönben azt valószínűsíti, hogy egy összehasonlítható magánbefektető nem teljesítette volna a kifizetéseket.

107.

Ezt a megfontolást alátámasztja a közvállalkozás sajátos helyzete. Egyrészt a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy vállalkozási tevékenységet folytassanak, és már csak a köz‑ és magánvállalkozások közötti egyenlő bánásmód elve miatt sem járhat a vállalkozásokban fennálló minden állami (többségi) részesedés azzal, hogy minden előny, amelyet ilyen vállalkozások nyújtanak, kimeríti az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének tényállását. Másfelől pontosan ez a lehetőség a támogatások elsődleges jogi tilalmának megkerülését sem eredményezheti. ( 52 ) A mindkét szempontnak való megfeleléshez bizonyos fokú rugalmasságra van szükség, amelyet a piacgazdasági magánbefektető kritériuma tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak, illetve a tulajdonukban lévő vállalkozásoknak főszabály szerint úgy kell dokumentálniuk döntéseiket, hogy meg lehessen állapítani, hogy magánbefektetői minőségben piackonform módon jártak‑e el az adott helyzetben.

108.

A Törvényszék bizonyos információk benyújtásának elmulasztására vonatkozó hivatkozásait elsősorban ilyen értelemben kell érteni. Kizárólag a rendelkezésre álló információk alapján a Törvényszék nem értette, hogy a pozitív módon megállapított körülményekből eredő látszat ellenére a tőkejuttatásnak miért kellene megfelelnie egy magánbefektető eljárásának.

109.

Ezenfelül azok a Bizottság egyes megállapításai megcáfolásának hiányával kapcsolatos megállapításokkal együtt azt mutatják, hogy a fellebbező nem mutatott be további olyan körülményeket, amelyeket a Bizottságnak szintén figyelembe kellett volna vennie értékelése során.

110.

A tényállás Bizottság általi feltárásával kapcsolatos szélesebb körű követelmények túlzottan megnehezítenék az állami támogatások ellenőrzését abban az esetben, ha a tagállamok magánjogi formában járnak el szelektív előnyök nyújtása érdekében. Hogyan állapítsa meg ugyanis a Bizottság, hogy piackonform magatartás áll‑e fenn, ha nem az előnyt nyújtó vállalkozás döntéshozatallal kapcsolatos irataiból?

111.

A fellebbező azon kifogása sem változtat ezen, hogy a Bizottság nem tárta fel megfelelően a földi kiszolgálási szolgáltatások piacán uralkodó viszonyokat, és különösen nem készített ezzel kapcsolatban saját tanulmányt. Nem zárható ki ugyan, hogy bizonyos esetekben szükség van ilyen tényfeltárási intézkedésekre, hogy minden releváns adatot figyelembe lehessen venni. A jelen esetben azonban nem jelent nyilvánvaló mérlegelési hibát a feltőkésítési intézkedések mértékére és időtartamára, valamint az azokkal párhuzamosan keletkezett veszteségekre vonatkozó megállapítások alapján arra a következtetésre jutni, hogy egy magánbefektető nem így járt volna el.

112.

A Törvényszéknek ennélfogva nem kellett kifogásolnia a Bizottság azon értékelését, hogy egy összehasonlítható magánbefektető így nem hozta volna meg a vitatott intézkedéseket. A Bizottság sokkal inkább komoly bizonyítékokra alapozta megállapítását. A Törvényszék következésképpen helybenhagyhatta azt.

113.

Sajnálatos ugyan, hogy a Törvényszék nem mutatta be egyértelműen értékelésének ezen alapját, amikor bizonyos információk hiányát hangsúlyozta. E tekintetben is igaz azonban, hogy az ítélet indokolása hallgatólagos megállapításokat, illetve ugyanazon ítélet más pontjainak indokolására vonatkozó hallgatólagos hivatkozásokat is tartalmazhat. ( 53 )

114.

Ezért végső soron a fellebbező ezen érvét is mint megalapozatlant el kell utasítani.

115.

A fellebbező végezetül kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet 114. pontjában a Törvényszék elutasította a szóban forgó intézkedések elfogadása után készült tanulmány figyelembevételét.

116.

A Törvényszék e megállapítása szintén nem tartalmaz téves jogalkalmazást, hanem megfelel a Bizottság vizsgálati kötelezettségének. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság akár meg is tagadhatja az információk vizsgálatát, ha az előterjesztett bizonyítékok a kérdéses tőkejuttatás végrehajtásáról szóló döntés meghozatalát követően keletkeztek. A piacgazdasági magánbefektető kritériumának alkalmazása szempontjából ugyanis csak a beruházás végrehajtásáról szóló döntés meghozatalának időpontjában rendelkezésre álló adatok és előrelátható fejlemények relevánsak. ( 54 )

117.

Bár abszolút formájában a Bíróság e kijelentése túl messzire megy, mivel elképzelhető, hogy a szóban forgó intézkedést követően keletkezett bizonyítékokból következtetések vonhatók le a döntés meghozatalának időpontjában rendelkezésre álló adatokra nézve. Gondoljunk például az érdekelt feleknek a döntéshozatal történeti folyamatával kapcsolatos későbbi kijelentéseire. Igaz azonban, hogy a döntéshozatali folyamat hibái utólag nem orvosolhatók.

118.

Ugyanígy járt el a Törvényszék a megtámadott ítélet 114. és 117. pontjában. Egyrészt megvizsgálta a kérdéses szakvéleményben a tőkejuttatással kapcsolatos döntéshozatal folyamatára vonatkozó információkat, másrészt pedig leszögezte, hogy a szakvélemény nem pótolhatja a döntéshozatali folyamatban elmulasztott megfontolásokat.

119.

Következésképpen ezt az érvet is és ezáltal a negyedik jogalap egészét mint megalapozatlant el kell utasítani.

120.

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bíróság már csak a fellebbezési eljárás költségeiről határoz, ha a fellebbezés megalapozatlan. A 138. cikk (1) bekezdése értelmében, amely az eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a pervesztes felet kell kötelezni a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

121.

Mivel a fellebbező pervesztes lett, őt kell kötelezni a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

122.

Azt javasolom tehát a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon: