–

a Vas Megyei Kormányhivatal képviseletében Szele Gy., meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Tátrai M. M., meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és M. H. S. Gijzen, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében Havas L., B.‑R. Killmann, L. Malferrari és A. Szmytkowska, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 56. cikk, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 20. cikke (1) bekezdésének, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.) 26. cikke (1) és (3) bekezdésének, valamint a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9‑i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 88., 45. o.) 8. cikke (1) bekezdésének és 9. cikke (3) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a WO és a Vas Megyei Kormányhivatal (Magyarország) (a továbbiakban: kormányhivatal) között a WO által Németországban igénybe vett, határon átnyúló egészségügyi ellátás költségei WO számára való megtérítésének e hivatal általi megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 883/2004 rendelet 1. cikke értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

4

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdésével összhangban:

„Ezt a rendeletet a következő szociális biztonsági ágakra vonatkozó valamennyi jogszabályra kell alkalmazni:

[…]”

5

Az említett rendelet „Tartózkodás az illetékes tagállam területén kívül” című 19. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A (2) bekezdés eltérő rendelkezései hiányában az illetékes tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodó biztosított személy és családtagjai jogosultak a tartózkodásuk alatt orvosi okokból szükségessé váló természetbeni ellátásokra, figyelembe véve az ellátások jellegét és a tartózkodás várható időtartamát. Ezeket az ellátásokat az illetékes intézmény nevében a tartózkodási hely szerinti intézmény nyújtja, az általa alkalmazott jogszabályok rendelkezései szerint, mintha az érintett személyek az említett jogszabályok szerint lennének biztosítva.

(2)   Az igazgatási bizottság meghatározza azon természetbeni ellátások jegyzékét, amelyekhez gyakorlati okokból az érintett személy és az ellátást nyújtó intézmény előzetes megállapodása szükséges, azért, hogy egy másik tagállamban való tartózkodás során azokat biztosítani lehessen.”

6

Ugyanezen rendelet „Utazás természetbeni ellátás igénybevétele céljából – Engedély megfelelő kezelés igénybevételére a lakóhely szerinti tagállamon kívül” című 20. cikke a következőket írja elő:

„(1)   E rendelet eltérő rendelkezései hiányában annak a biztosított személynek, aki egy másik tagállamba utazik azzal a céllal, hogy a tartózkodás időtartama alatt természetbeni ellátást vegyen igénybe, engedélyt kell kérnie az illetékes intézménytől.

(2)   Az a biztosított személy, akit az illetékes intézmény feljogosít arra, hogy az állapotának megfelelő kezelés igénybevétele céljából egy másik tagállamba utazzon, az illetékes intézmény nevében a tartózkodási hely szerinti tagállam intézménye által az általa alkalmazott jogszabályoknak megfelelően nyújtott természetbeni ellátásban részesül, mintha az említett jogszabályok szerint lenne biztosított. Az engedélyt akkor adják meg, ha a szóban forgó kezelés szerepel az érintett személy lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai által előírt ellátások között, és ha az ilyen kezelést az orvosilag indokolt határidőn belül nem tudják biztosítani, figyelembe véve a személy aktuális egészségi állapotát és betegségének várható lefolyását.

[…]”

7

A 987/2009 rendelet (16) és (17) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

8

E rendeletnek „Az illetékes tagállamtól eltérő tagállamban való tartózkodás” című 25. cikke a (4) és (5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(4)   Amennyiben [a 883/2004 rendelet] 19. cikke keretében biztosított természetbeni ellátásoknak vagy azok egy részének költségét ténylegesen a biztosított viselte, és a tartózkodási hely szerinti intézmény által alkalmazott jogszabályok lehetővé teszik e költségek biztosítottnak való visszatérítését, a biztosított a visszatérítés iránti kérelmét a tartózkodási hely szerinti intézménynek küldheti el. Ebben az esetben ez az intézmény az ellátások költségének összegét – a jogszabályaiban a visszatérítésre vonatkozóan előírt mértékben és feltételekkel – közvetlenül a biztosított személynek téríti vissza.

(5)   Ha az ilyen költségek megtérítését nem közvetlenül a tartózkodási hely szerinti intézménytől kérték, akkor a felmerült költségeket az illetékes intézmény téríti vissza az érintett személynek, mégpedig a tartózkodási hely szerinti intézmény által alkalmazott visszatérítés mértékében […]

A tartózkodási hely szerinti intézmény kérésre minden szükséges felvilágosítást megad az illetékes intézménynek az említett mértékről vagy összegről.”

9

Az említett rendelet „Tervezett gyógykezelés” című 26. cikke a következőket írja elő:

„(1)   [A 883/2004 rendelet] 20. cikke (1) bekezdésének alkalmazása céljából a biztosított az illetékes intézmény által kibocsátott dokumentumot mutat be a tartózkodási hely szerinti intézménynek. E cikk alkalmazásában az illetékes intézmény azon intézmény, amely a tervezett gyógykezelés költségeit viseli; […]

(2)   Amennyiben a biztosított személy lakóhelye nem az illetékes tagállam területén van, az engedélyt a lakóhely szerinti intézménytől igényli, amely azt haladéktalanul továbbítja az illetékes intézménynek.

Ebben az esetben a lakóhely szerinti intézmény nyilatkozatban igazolja, hogy a lakóhely szerinti tagállamban teljesülnek‑e [a 883/2004 rendelet] 20. cikke (2) bekezdésének második mondatában foglalt feltételek.

Az illetékes intézmény csak akkor tagadhatja meg a kért engedélyt, ha a lakóhely szerinti intézmény értékelése szerint [a 883/2004 rendelet] 20. cikke (2) bekezdésének második mondatában foglalt feltételek a biztosított lakóhelye szerinti tagállamban nem teljesülnek, vagy ha ugyanaz a kezelés az illetékes tagállamban – orvosilag indokolt határidőn belül, figyelembe véve az érintett személy aktuális egészségi állapotát és betegségének várható lefolyását – is biztosítható.

Az illetékes intézmény döntéséről tájékoztatja a lakóhely szerinti intézményt.

Amennyiben az intézmény államának nemzeti jogszabályaiban megállapított határidőkön belül nem érkezik válasz, az engedélyt az illetékes intézmény által megadottnak kell tekinteni.

(3)   Amennyiben egy biztosítottnak, akinek lakóhelye nem az illetékes tagállamban van, sürgős, életmentő ellátásra van szüksége, és az engedély [a 883/2004 rendelet] 20. cikke (2) bekezdésének második mondatával összhangban nem tagadható meg, az engedélyt az illetékes intézmény nevében a lakóhely szerinti intézmény adja meg, és erről azonnal értesíti az illetékes intézményt.

Az illetékes intézmény elfogadja az engedélyt kiadó, lakóhely szerinti intézmény által jóváhagyott orvosoknak a sürgős, életmentő ellátás szükségességét alátámasztó megállapításait és kezelési módszereit.

[…]

(6)   A (7) bekezdés sérelme nélkül a [jelen rendelet] 25. cikkének (4) és (5) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó az alábbiakra: [helyesen: 25. cikkének (4) és (5) bekezdése megfelelően alkalmazandó.]

(7)   Amennyiben az engedélyezett gyógykezelés költségét részben vagy egészben a biztosított személy ténylegesen maga viselte, és az illetékes intézmény által a tartózkodás helye szerinti intézménynek vagy a biztosítottnak a (6) bekezdés értelmében visszatérítendő költség (tényleges költség) alacsonyabb, mint amelyet ugyanazon kezelésért az illetékes tagállamban kellett volna fizetnie (fiktív költség), az illetékes intézmény a biztosított gyógykezelésének költségeit, annak kérésére, visszatéríti azon összeg erejéig, amennyivel a fiktív költség meghaladja a tényleges költséget. A visszatérített összeg azonban nem haladhatja meg a biztosított számára ténylegesen felmerült költségeket, és megállapításánál figyelembe veheti azt az összeget, amelyet a biztosítottnak akkor kellett volna fizetnie, ha a kezelést az illetékes tagállamban veszi igénybe.”

10

A 2011/24 irányelv (8) és (46) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

11

Ezen irányelv alkalmazása az irányelv 2. cikkének m) pontja értelmében nem érinti a 883/2004 és a 987/2009 rendelet rendelkezéseit.

12

Az említett irányelvnek „A [határon átnyúló egészségügyi ellátás] költsége[ine]k visszatérítésére vonatkozó általános elvek” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A [883/2004 rendelet] sérelme nélkül, valamint a 8. és 9. cikk rendelkezéseire is figyelemmel a biztosítás helye szerinti tagállam gondoskodik a határon átnyúló egészségügyi ellátást igénybe vevő biztosított személyek költségeinek visszatérítéséről, ha a szóban forgó egészségügyi ellátás olyan ellátás, amelyre a biztosított személy jogosult a biztosítás helye szerinti tagállamban.

[…]

(3)   A biztosítás helye szerinti tagállam határozza meg azt, hogy a biztosított személy […] jogosult‑e arra, hogy a költségeket átvállalják, továbbá a költségek átvállalásának szintjét, az egészségügyi ellátás igénybevételének helyétől függetlenül.

(4)   A határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeit a biztosítás helye szerinti tagállam a költségek azon mértékéig téríti vissza vagy fizeti ki közvetlenül, amelyet akkor vállalt volna át, ha ezt az egészségügyi ellátást a saját területén vették volna igénybe, az igénybe vett egészségügyi ellátás tényleges költségeinek meghaladása nélkül.

Amennyiben a határon átnyúló egészségügyi ellátás teljes költsége több, mint amennyibe az adott ellátás a saját területén került volna, a biztosítás helye szerinti tagállam dönthet úgy, hogy a teljes költséget visszatéríti.

A biztosítás helye szerinti tagállam […] a költségek megfelelő dokumentálása esetén dönthet úgy is, hogy egyéb kapcsolódó költségeket is visszatérít, például szállás‑ és utazási költségeket […].

[…]

(7)   A biztosítás helye szerinti tagállam a határon átnyúló egészségügyi ellátás – beleértve a telemedicinán keresztüli egészségügyi ellátást – során felmerülő költségek visszatérítését igénybe venni kívánó biztosított személy számára ugyanazokat a feltételeket, támogathatósági kritériumokat, szabályozási és adminisztratív formalitásokat teheti kötelezővé […], mint amelyeket akkor tenne, ha ezt az egészségügyi ellátást a saját területén vennék igénybe. Ez kiterjedhet a biztosítás helye szerinti tagállam kötelező szociális biztonsági rendszerének vagy nemzeti egészségügyi rendszerének szolgáltatást nyújtó olyan egészségügyi szakember vagy tisztviselő általi értékelésre is, mint például a háziorvos vagy az alapellátást biztosító orvos, akinek nyilvántartásában a beteg szerepel, amennyiben erre az egyes betegek egészségügyi ellátásra való jogosultságának megállapításához szükség van. Az e bekezdés értelmében kötelezővé tett feltételek, támogathatósági kritériumok, szabályozási és adminisztratív formalitások egyike sem lehet azonban diszkriminatív, és nem akadályozhatja a betegek, a szolgáltatások vagy az áruk szabad mozgását, kivéve, ha ezt objektív módon indokolják az adott tagállamban a magas színvonalú és kiegyensúlyozottan sokrétű ellátáshoz való elégséges és állandó hozzáférés biztosításával, vagy a költségek ellenőrzésére és a pénzügyi, technikai és humán erőforrások bármiféle pazarlásának megelőzésére irányuló törekvéssel kapcsolatos tervezési követelmények.

(8)   A biztosítás helye szerinti tagállam a 8. cikkben meghatározott esetek kivételével nem köti előzetes engedélyhez a határon átnyúló egészségügyi ellátás nyomán felmerülő költségek visszatérítését.

[…]”

13

Ugyanezen irányelv „Előzetes engedélyhez köthető egészségügyi ellátás” című 8. cikke az (1)–(3) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   A biztosítás helye szerinti tagállam – e cikknek és a 9. cikknek megfelelően – előzetes engedélyezési rendszert vezethet be a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítése vonatkozásában. Az előzetes engedélyezési rendszer, ideértve a kritériumokat és azok alkalmazását is, valamint az előzetes engedély megtagadását kimondó egyedi határozatok nem léphetik túl az elérendő cél tekintetében szükséges és arányos mértéket, továbbá nem jelenthetnek önkényes megkülönböztetést és nem akadályozhatják indokolatlanul a betegek szabad mozgását.

(2)   Az előzetes engedélyhez köthető egészségügyi ellátás az olyan egészségügyi ellátásra korlátozódik, amely:

[…]

A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az egészségügyi ellátások a) pontban említett kategóriáiról.

(3)   Amennyiben egy biztosított személy előzetes engedélyt kér, hogy határon átnyúló egészségügyi ellátást vehessen igénybe, a biztosítás helye szerinti tagállamnak meg kell győződnie arról, hogy teljesülnek‑e a [883/2004 rendeletben] foglalt feltételek. Ha e feltételek teljesülnek, a rendelet értelmében kell megadni az előzetes engedélyt, kivéve, ha a beteg ettől eltérő kérelmet nyújt be.”

14

A 2011/24 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok észszerű határidőket állapítanak meg a határon átnyúló egészségügyi ellátásra irányuló kérelmek elbírálására vonatkozóan, és e határidőket előzetesen közzéteszik. A tagállamok a határon átnyúló egészségügyi ellátásra irányuló kérelem elbírálásakor a következőket veszik figyelembe:

15

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 27. §‑ának (6) bekezdése a következőket írja elő:

„A határon átnyúló egészségügyi ellátás keretében, ha a biztosított – ide nem értve a megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosultakat – a II. fejezet 1–3. címében meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat vesz igénybe, ugyanolyan jogállással rendelkezik, mintha hasonló helyzetben Magyarországon vett volna igénybe egészségügyi ellátást.

Az egészségbiztosító az ellátás hitelt érdemlően igazolt tényleges költségét téríti meg azzal, hogy az egészségbiztosító által fizetendő térítés összege nem haladhatja meg az igénybevétel idején az ellátásra vonatkozó magyarországi közfinanszírozott ellátás belföldi költségének mértékét.

A biztosított – ide nem értve a megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosultakat – ezen egészségügyi szolgáltatások közül csak előzetes engedély alapján jogosult a külföldi gyógykezelések rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott ellátások igénybevételére.

Amennyiben a biztosított olyan ellátást kíván igénybe venni, amely a magyarországi jogszabályok alapján beutalóhoz kötött, a költség megtérítésének további feltétele, hogy a biztosított az ellátásra rendelkezzen az ellátásra vonatkozó és a jogszabályoknak megfelelő módon kiállított beutalóval.”

16

A külföldön történő gyógykezelések részletes szabályairól szóló 340/2013. (IX. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) 2. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A külföldi gyógykezelésre jogosult személy külföldi gyógykezelést

17

E rendelet 3. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„A külföldi gyógykezelésre jogosult személy a 2. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti külföldi gyógykezelést, valamint a 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti külföldi gyógykezelés esetén az 1. mellékletben szereplő ellátásokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) finanszírozásával tervezett módon kizárólag a NEAK által a külföldi gyógykezelést megelőzően kiadott engedéllyel veheti igénybe.”

18

Az említett rendelet 5. §‑ának (1)–(3) bekezdése a következőket mondja ki:

„(1)   Külföldi gyógykezelésre irányuló kérelem benyújtása esetén a NEAK a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül megvizsgálja, hogy az ellátás Magyarországon a társadalombiztosításba befogadott‑e.

(2)   Ha az ellátás a társadalombiztosításba befogadott, a NEAK további 15 napon belül megvizsgálja, hogy a beteget Magyarországon a kérelemben megjelölt orvosilag indokolt időn belül el tudja‑e látni közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató. Ha szükséges, a NEAK szakértő igénybevételével a kérelemben feltüntetett adatokat felülvizsgálja.

(3)   Ha a külföldi gyógykezelésre jogosult személyt Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató el tudja látni a kérelemben megjelölt orvosilag indokolt időn belül, a NEAK elutasítja a kérelmet, és javaslatot tesz a hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóra. A NEAK előzetesen tájékozódik a hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató fogadókészségéről.”

19

A kormányrendelet 7. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„Ha a külföldi gyógykezelésre jogosult személy a külföldi gyógykezelést az uniós rendeletek hatálya alá nem tartozó szolgáltatónál, illetve bármilyen más okból nem az uniós rendeletek szabályai szerint kívánja igénybe venni, vagy olyan engedélyt kér, amely kizárólag az ellátás igénybevételére jogosít az egészségügyi szolgáltató megjelölése nélkül, erről kérelmében nyilatkoznia kell. A NEAK az 5. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott eljárást folytatja le, figyelembe véve a sürgősséget és az egyéb egyedi körülményeket. […]”

20

E rendelet 1. mellékletéből kitűnik, hogy az alapügy tényállásának idején engedélyezési kötelezettség alá tartoztak a következők:

21

1987 során WO magyar állampolgár bal szemén retinaleválás történt, azóta a bal szemére nem lát.

22

WO jobb szemén 2015 során zöldhályogot diagnosztizáltak. A WO által több magyar egészségügyi intézményben igénybe vett ellátások hatástalanok maradtak, és az érintett látótere egyre jobban beszűkült, a szemnyomás pedig folyamatosan magas értékeket mutatott.

23

A Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból kitűnik, hogy 2016. szeptember 29‑én WO felvette a kapcsolatot egy Recklinghausenben (Németország) praktizáló orvossal, akitől 2016. október 17‑ére kapott időpontot orvosi vizsgálatra. Az orvos arról tájékoztatta WO‑t, hogy a tartózkodását 2016. október 18‑ig meg kellene hosszabbítania, amikor is adott esetben szemészeti beavatkozásra kerül sor.

24

Időközben a Magyarországon 2016. október 15‑én elvégzett orvosi vizsgálat WO szemnyomását 37 Hgmm‑ben állapította meg, amely jóval meghaladja a 21 Hgmm‑ben meghatározott azon szintet, amelyen felül a szemnyomás nem tekinthető elfogadhatónak. A WO‑n 2016. október 17‑én Németországban elvégzett vizsgálatot követően az e tagállamban praktizáló orvos úgy vélte, hogy a szemészeti beavatkozást sürgősen el kell végezni WO vakságtól való megmentése érdekében. A WO‑n 2016. október 18‑án végrehajtott műtét sikeres volt.

25

A WO által a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek megtérítése iránt benyújtott kérelmet a közigazgatási hivatal, majd a közigazgatási eljárásban benyújtott fellebbezés nyomán Budapest Főváros Kormányhivatala (Magyarország) elutasította. Ez utóbbi hivatal arra hivatkozott, hogy a szemészeti beavatkozás olyan tervezett gyógykezelés volt, amelyre WO nem kapott olyan előzetes engedélyt, amely alapján elszámolhatóak lettek volna a költségek. Határozatának alátámasztása érdekében az említett hivatal a 883/2004 rendelet 4., 19., 20. és 27. cikkére, a 987/2009 rendelet 25. és 26. cikkére, valamint a kormányrendelet 3. §‑ának (1) bekezdésére és 4. §‑ának (1) bekezdésére hivatkozott.

26

WO a kérdést előterjesztő bíróság elé terjesztett kereseti kérelemmel megtámadta a szóban forgó egészségügyi ellátás megtérítését elutasító határozatot.

27

E bíróság először is rámutat arra, hogy a 2010. október 5‑i Elchinov ítéletben (C‑173/09, a továbbiakban: Elchinov ítélet, EU:C:2010:581, 51. pont) a Bíróság kimondta, hogy az EK 49. cikkel (jelenleg EUMSZ 56. cikk), valamint a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2006. L 392., 1. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL 1971. L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.) 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett változatának (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 22. cikkével ellentétes az úgy értelmezhető tagállami szabályozás, amely minden esetben kizárja a valamely más tagállamban előzetes engedély nélkül igénybe vett kórházi ellátás megtérítését.

28

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az 1408/71 rendeletnek a Bíróság által az Elchinov ítéletben értelmezett rendelkezései, valamint a 883/2004 és 987/2009 rendeletnek a jelen ügyben szóban forgó rendelkezései közötti hasonlóságra tekintettel a Bíróság által ezen ítéletben kialakított megoldás átültethető a jelen ügyre.

29

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás összeegyeztethető‑e a 2011/24 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésével és 9. cikkének (3) bekezdésével, mivel e szabályozás – a beteg egészségi állapotával összefüggő egyedi körülményeket figyelmen kívül hagyva – előzetes engedély iránti kérelem benyújtásához köti a biztosított személy számára valamely más tagállamban nyújtott egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését, és ezáltal a szolgáltatásnyújtás szabadsága indokolatlan korlátozásának minősül.

30

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság felveti azt a kérdést, hogy a 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdésében és a 987/2009 rendelet 26. cikkében szabályozott, előzetes engedélyt igénylő „tervezett gyógykezelés” fogalma alá tartoznak‑e az olyan körülmények, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek, így az, hogy a biztosított egy másik tagállamba utazott annak érdekében, hogy ott az e tagállamban letelepedett egészségügyi szolgáltató megvizsgálja őt, és e szolgáltató a vizsgálatot követő napon megműtötte a biztosítottat.

31

E körülmények között határozott úgy a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

32

Kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság mind a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító EUMSZ 56. cikk, mind a másodlagos uniós jog bizonyos rendelkezéseinek, nevezetesen a 883/2004 rendelet 20. cikkének, a 987/2009 rendelet 26. cikkének, valamint a 2011/24 irányelv 8. cikke (1) bekezdésének és 9. cikke (3) bekezdésének az értelmezését kéri.

33

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 20. cikkének és a 987/2009 rendelet 26. cikkének egy meghatározott helyzetre való alkalmazhatósága nem zárja ki annak lehetőségét, hogy e helyzet egyúttal az EUMSZ 56. cikk hatálya alá is tartozzon, és hogy az érdekelt ez utóbbi cikk alapján egyidejűleg a 883/2004 rendelet 20. cikkében és a 987/2009 rendelet 26. cikkében foglaltaktól eltérő költségtérítési feltételekkel is juthasson egészségügyi ellátáshoz más tagállamban (lásd ebben az értelemben: 2001. július 12‑iVanbraekel és társai ítélet, C‑368/98, EU:C:2001:400, 36–53. pont; 2006. május 16‑iWatts ítélet, C‑372/04, EU:C:2006:325, 46–48. pont).

34

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket e jogi háttérre tekintettel kell vizsgálni.

35

A kérdést előterjesztő bíróság az együttesen és elsőként vizsgálandó negyedik, ötödik és hatodik kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 883/2004 rendelet 20. cikkét és/vagy a 987/2009 rendelet 26. cikkét, amely az előbbi rendelet végrehajtására vonatkozó eljárást állapítja meg, úgy kell‑e értelmezni, hogy a biztosított személy által kizárólag az azt követő saját elhatározásából a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban igénybe vett egészségügyi ellátás, hogy a lakóhelye szerinti tagállam több egészségügyi intézményében részére nyújtott ellátás hatástalannak bizonyult, a „tervezett gyógykezelés” fogalmába tartozik, és amennyiben igen, az említett rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy a biztosított személy akkor is kérheti a másik tagállamban való tartózkodása során igénybe vett tervezett gyógykezelés tekintetében felmerült költségeinek az illetékes intézmény általi megtérítését, ha e célból nem kérte az említett intézmény előzetes engedélyét, legalább azokban az esetekben, amikor különösen a biztosított egészségi állapotával és a betegségének várható lefolyásával kapcsolatos egyedi körülmények igazolhatják az ilyen engedély hiányát, és következésképpen lehetővé tehetik a kért megtérítést.

36

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendeletet e rendelet 1. cikke l) pontja első albekezdése és 3. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek együttes olvasata értelmében a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alá tartozó szociális biztonsági ágazatokhoz kapcsolódó nemzeti törvényekre, rendeletekre és egyéb kötelező rendelkezésekre, valamint minden egyéb végrehajtási intézkedésre kell alkalmazni, az említett rendelet 1. cikke l) pontjának második albekezdésében említettektől eltérő szerződéses rendelkezések kivételével (lásd analógia útján: 1984. március 15‑iTiel‑Utrecht Schadeverzekering ítélet, 313/82, EU:C:1984:107, 16. pont).

37

Ebből következik, hogy ahhoz, hogy az alapügy a 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet hatálya alá tartozzon, az alapügyben szóban forgó orvosi ellátást azon tagállam magánszolgáltatójának kellett nyújtania e tagállam szociális biztonsági jogszabályai alapján WO részére, amelybe WO ezen ellátás igénybevétele érdekében beutazott, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Amennyiben ez nincs így, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett negyedik, ötödik és hatodik kérdést kizárólag az EUMSZ 56. cikkre és a 2011/24 irányelvre tekintettel kell vizsgálni.

38

Azon kérdést illetően, hogy az olyan határon átnyúló orvosi ellátás, mint amilyen az alapügyben szerepel, a 883/2004 rendelet 20. cikkének és a 987/2009 rendelet 26. cikkének együttesen olvasott rendelkezései értelmében vett „tervezett gyógykezelés” fogalmába tartozik‑e, rá kell mutatni arra, hogy bár ez a fogalom szó szerint nem szerepel az előbbi rendelkezés szövegében, az utóbbi – kifejezetten a „Tervezett gyógykezelés” címet viselő – rendelkezésnek a 987/2009 rendelet (16) preambulumbekezdésével összefüggésben történő értelmezéséből kitűnik, hogy e fogalom kiterjed a biztosított személy által a biztosítása vagy a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban igénybe vett egészségügyi ellátásra, amely a 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerinti természetbeni ellátás, és e rendelkezésre egyébiránt kifejezetten utal a 987/2009 rendelet 26. cikke.

39

Pontosítani kell, hogy az e rendelkezések értelmében vett „tervezett gyógykezelés” különbözik a 883/2004 rendelet 19. cikke és a 987/2009 rendelet 25. cikke szerinti ellátásoktól, amelyek a biztosított személy részére abban a tagállamban nyújtott váratlan ellátások, ahová e személy például turisztikai vagy tanulási céllal utazott, és amely ellátások orvosi szempontból szükségesnek bizonyulnak ahhoz, hogy a biztosított a szükséges kezelés céljából ne kényszerüljön tervezett tartózkodásának vége előtt visszatérni az illetékes tagállamba (lásd analógia útján: 2010. június 15‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑211/08, EU:C:2010:340, 59–61. pont).

40

A 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdésével összhangban annak a biztosított személynek, aki egy másik tagállamba utazik azzal a céllal, hogy ott az e rendeletben előírt feltételek mellett tervezett gyógykezelést vegyen igénybe, engedélyt kell kérnie az illetékes intézménytől.

41

Az említett rendelet 20. cikke (2) bekezdésének első mondata a valamely tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozó és az ugyanezen rendelet 20. cikke (1) bekezdésének megfelelően kért engedéllyel rendelkező biztosított személy számára oly módon biztosítja a tartózkodási hely szerinti intézmény által az illetékes intézmény nevében, az ellátás helye szerinti tagállam jogszabályaival összhangban nyújtott tervezett gyógykezeléshez való jogot, mintha az érdekelt személy ezen utóbbi intézménynél lenne biztosított (lásd analógia útján az 1408/71 rendeletnek a 883/2004 rendelet 20. cikkével felváltott 22. cikke (1) bekezdése c) pontjának i. alpontjával kapcsolatban: Elchinov ítélet, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Ami a 883/2004 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második mondatát illeti, az két feltételt határoz meg, amelyek együttes teljesülése esetén az illetékes intézmény köteles kiadni az e rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján kért engedélyt (lásd analógia útján az 1408/71 rendelet 22. cikke (2) bekezdése második albekezdése kapcsán: Elchinov ítélet, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

E feltételek közül az első teljesítéséhez az szükséges, hogy a szóban forgó kezelés szerepeljen a biztosított személy lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai által előírt ellátások között. A második feltétel csak abban az esetben teljesül, ha a tervezett gyógykezelést, amelyet a biztosított személy a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kíván igénybe venni, az orvosilag indokolt határidőn belül nem tudják biztosítani a lakóhely szerinti tagállamban, figyelembe véve a személy aktuális egészségi állapotát és betegségének várható lefolyását.

44

A fentiekből következik, hogy a biztosított személy által a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kizárólag e személy saját elhatározásából, azon indokból igénybe vett egészségügyi ellátás, hogy meglátása szerint ezen ellátások vagy az ugyanilyen hatékonysági fokkal rendelkező ellátások a lakóhely szerinti tagállamban nem álltak rendelkezésre orvosilag indokolt határidőn belül, a 883/2004 rendelet 20. cikke és a 987/2009 rendelet 26. cikke egymással összefüggésben olvasott rendelkezéseinek értelmében vett „tervezett gyógykezelés” fogalmába tartoznak. E körülmények között az ilyen gyógykezelés igénybevétele a 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében a lakóhely szerinti tagállam engedélyének kiadásához kötött.

45

Azon kérdést illetően, hogy a 883/2004 rendelet 20. cikkét és/vagy a 987/2009 rendelet 26. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezések szerinti előzetes engedély hiányában a biztosított személynek a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban igénybe vett tervezett gyógykezelés tekintetében felmerült költségei az illetékes intézmény által megtéríthetők, legalább azokban az esetekben, amikor különösen a biztosított egészségi állapotával és a betegségének várható lefolyásával kapcsolatos egyedi körülmények igazolhatják egy ilyen engedély hiányát, mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a 987/2009 rendelet 26. cikke, mivel az csupán az engedélyezési eljárásra és a biztosított személy számára nyújtott tervezett gyógykezelés költségeinek megtérítésére vonatkozó szabályokat ír elő, nem irányadó az említett engedély kiadásának feltételeire. E kérdést tehát a 883/2004 rendeletnek a szolgáltatásnyújtás szabadságát rögzítő EUMSZ 56. cikk fényében értelmezett 20. cikkére tekintettel kell megválaszolni.

46

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már azonosított két olyan esetet, amikor a biztosított személy a tervezett gyógykezelésnek a tartózkodás helye szerinti tagállamban való nyújtásának megkezdése előtt szabályszerűen kiadott engedély hiányában is jogosult arra, hogy az illetékes intézmény közvetlenül megtérítse számára azt az összeget, amelyet ezen intézmény rendesen akkor vállalt volna át, ha a biztosított személy rendelkezett volna ilyen engedéllyel.

47

Az első esetben a biztosított személy akkor jogosult ilyen megtérítésre, ha az engedélyt az illetékes intézmény a kérelem nyomán megtagadja, de e megtagadás megalapozatlanságát utólag akár maga az illetékes intézmény, akár bírósági határozat megállapítja (lásd analógia útján az 1408/71 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének c) pontjával kapcsolatban: 2001. július 12‑iVanbraekel és társai ítélet, C‑368/98, EU:C:2001:400, 34. pont).

48

A második esetben a biztosított személy akkor jogosult arra, hogy az illetékes intézmény közvetlenül megtérítse számára az annak az összegnek megfelelő összeget, amelyet ezen intézmény rendesen akkor vállalt volna át, ha a biztosított személy rendelkezett volna ilyen engedéllyel, amennyiben az egészségi állapotával vagy sürgősségi kórházi ellátás igénybevételének szükségességével összefüggő indokok miatt e kérelem benyújtásában akadályozva volt, vagy nem tudta bevárni az illetékes intézménynek a benyújtott kérelemre vonatkozó válaszát. A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy az engedély nélkül valamely más tagállamban igénybe vett kórházi ellátás megtérítését minden esetben kizáró szabályozás megfosztja a biztosított személyt az ilyen ellátás költségeinek megtérítésétől, még akkor is, ha ennek feltételei egyébként teljesülnének. Következésképpen az ilyen szabályozás, amely nem igazolható közérdeken alapuló nyomós okokkal, és semmiképpen sem felel meg az arányosság követelményének, a szolgáltatásnyújtás szabadsága indokolatlan korlátozásának minősül (lásd analógia útján az EK 49. cikk és az 1408/71 rendelet tekintetében: Elchinov ítélet, 45–47., 51. és 75. pont).

49

Mivel a jelen esetben nem vitatott, hogy WO a 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján nem kért előzetes engedélyt a Németországban számára nyújtott tervezett gyógykezeléshez, továbbá hogy a vonatkozó költségek számára való megtérítésének az illetékes intézmény általi megtagadása kizárólag azon alapul, hogy e gyógykezelés nyújtása előtt nem kért engedélyt, meg kell határozni, hogy az Elchinov ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat alapján mindazonáltal jogosult‑e arra, hogy az említett gyógykezelés tekintetében felmerült költségeit az illetékes intézmény megtérítse. E tekintetben az illetékes intézmény feladata, hogy a nemzeti bíróság felügyelete mellett vizsgálja az ezen ítéletben kifejtett két feltétel teljesülését.

50

Egyrészt azt kell értékelni, hogy a biztosított személy az egészségi állapotával vagy sürgősségi kórházi ellátásának szükségességével összefüggő indokok miatt akadályozva volt‑e abban, hogy kérelmet nyújtson be a más tagállamban nyújtott ilyen ellátás költségeinek megtérítése iránt, vagy amennyiben az ellátás megkezdése előtt benyújtott ilyen kérelmet, be tudta‑e várni az illetékes intézmény e kérelemre vonatkozó határozatát (lásd analógia útján: Elchinov ítélet, 45–47. és 75–77. pont; 2013. július 11‑iLuca végzés, C‑430/12, nem tették közzé, EU:C:2013:467, 28. és 33. pont).

51

Másrészt meg kell vizsgálni, hogy egyébként teljesülnek‑e a szóban forgó tervezett gyógykezelés költségeinek az illetékes intézmény által történő megtérítésére vonatkozó, a 883/2004 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második mondata szerinti és a jelen ítélet 43. pontjában felidézett feltételek (lásd analógia útján: Elchinov ítélet, 45. pont; 2013. július 11‑iLuca végzés, C‑430/12, nem tették közzé, EU:C:2013:467, 23. pont).

52

A jelen esetben, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja e két feltétel teljesülését, az alapeljárás felperese jogosult arra, hogy az illetékes intézmény közvetlenül megtérítse számára a jelen ítélet 46. pontjában említett összeget.

53

A kérdést előterjesztő bíróság által e tekintetben elvégzendő értékelés sérelme nélkül és az alapügy sajátos körülményeinek összességére figyelemmel az első feltételt illetően rá kell mutatni arra, hogy 2016. szeptember 29. – vagyis, amikor WO a vizsgálat és az esetleges kezelés céljából felvette a kapcsolatot a Németországban praktizáló orvossal –, illetve 2016. október 18. között – amikor e tagállamban az egészségi állapota miatt az előre egyeztetett orvosi vizsgálat időpontját követő napon sikeresen sor került a szemészeti beavatkozásra – húsz nap telt el.

54

Kétségtelen, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy WO ebben az időszakban olyan helyzetben volt‑e, amely megakadályozta őt abban, hogy a Németországban számára nyújtandó tervezett gyógykezelés tekintetében a 883/2004 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján engedély iránti kérelmet nyújtson be az illetékes intézményhez. Mindazonáltal a Magyarországon 2016. október 15‑én végzett vizsgálat – amelynek eredménye megerősítette azon szemészeti beavatkozás sürgősségét, amelyen WO 2016. október 18‑án Németországban ténylegesen átesett – annak jelzéséül szolgálhat, hogy még ha feltételezzük is, hogy WO nem volt akadályozva az előzetes engedély iránti kérelem benyújtásában, nem tudta volna bevárni az illetékes intézmény e kérelemre vonatkozó határozatát.

55

A fentiekre tekintettel a negyedik, ötödik és hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 883/2004 rendelet 20. cikkének és a 987/2009 rendelet 26. cikkének az EUMSZ 56. cikk fényében, együttesen olvasott rendelkezéseit a következőképpen kell értelmezni:

A kérdést előterjesztő bíróság feladata az e tekintetben szükséges vizsgálatok lefolytatása.

56

Az együttesen és másodikként vizsgálandó első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 56. cikket és a 2011/24 irányelv 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a biztosított személy részére valamely más tagállamban nyújtott orvosi ellátás költségeinek megtérítését minden esetben előzetes engedélytől teszi függővé, még az olyan esetekben is, amikor ezen előzetes engedély kiadásának bevárása esetén fennáll annak reális veszélye, hogy a beteg egészségi állapota visszafordíthatatlanul károsodik.

57

A Bíróságnak e két kérdésre adott válasza csak abban az esetben releváns az alapügy szempontjából, ha WO – a jelen ítélet 55. pontjában említett feltételek teljesítésének hiányában – a 883/2004 rendeletnek az EUMSZ 56. cikkel összefüggésben értelmezett 20. cikke alapján nem jogosult a számára Németországban nyújtott ellátás költségeinek megtérítésére.

58

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az a nemzeti szabályozás, amely előzetes engedélyhez köti a biztosított személy részéről a biztosítás helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban felmerült költségek átvállalását vagy megtérítését, míg az e személy részéről a biztosítás helye szerinti tagállamban felmerült költségek átvállalása vagy megtérítése nem függ az említett engedélytől, az EUMSZ 56. cikkben rögzített szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül (lásd ebben az értelemben: 1998. április 28‑iKohll ítélet, C‑158/96, EU:C:1998:171, 35. pont; 2011. október 27‑iBizottság kontra Portugália ítélet, C‑255/09, EU:C:2011:695, 60. pont).

59

A Bíróság elismerte, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának ilyen korlátozását igazolhatják bizonyos célkitűzések, amelyek között szerepel a szociális biztonsági rendszer pénzügyi egyensúlyában okozott súlyos kár kockázatának megelőzésére, a kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi és kórházi ellátás fenntartására, az ellátási kapacitás vagy az orvosi szakértelem nemzeti területen történő fenntartására, valamint az arra irányuló tervezés lehetővé tételére irányuló célkitűzés, hogy egyrészt az adott tagállam területén biztosítsák a minőségi és kiegyensúlyozottan sokrétű kórházi ellátásokhoz való megfelelő és állandó hozzáférést, másrészt pedig hogy biztosítsák a költséghatékonyságot, és amennyire csak lehetséges, elkerüljék az anyagi, műszaki és emberi erőforrások pazarlását (lásd analógia útján: Elchinov ítélet, 42. és 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

A Bíróság ugyanakkor ebben az összefüggésben megállapította, hogy különbség van egyrészt az orvosok által a rendelőjükben vagy a beteg otthonában nyújtott orvosi ellátások, másrészt pedig a kórházi ellátások vagy az olyan orvosi ellátások között, amelyek kiemelten speciális és költséges orvosi felszerelés alkalmazását kívánják meg (a továbbiakban: jelentősebb nem kórházi ellátások) (lásd ebben az értelemben: 1998. április 28‑iDecker ítélet, C‑120/95, EU:C:1998:167, 39–45. pont; 1998. április 28‑iKohll ítélet, C‑158/96, EU:C:1998:171, 41–52. pont; 2001. július 12‑iSmits és Peerbooms ítélet, C‑157/99, EU:C:2001:404, 76. pont; 2010. október 5‑iBizottság kontra Franciaország ítélet, C‑512/08, EU:C:2010:579, 33–36. pont).

61

Közelebbről, a Bíróság a kórházi ellátások, illetve a vitathatatlan sajátosságokat mutató keretek között zajló jelentősebb nem kórházi ellátások kapcsán kimondta, hogy főszabály szerint nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkel, ha előzetes engedélyhez kötik a beteg azon jogát, hogy valamely más tagállamban vegyen igénybe ilyen, a biztosítása szerinti rendszer által finanszírozott ellátást (lásd ebben az értelemben: 2010. október 5‑iBizottság kontra Franciaország ítélet, C‑512/08, EU:C:2010:579, 33–36. pont; Elchinov ítélet, 40–43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Mindazonáltal a Bíróság emlékeztetett annak fontosságára, hogy az ilyen engedély megadásául szabott feltételek igazolhatók legyenek a jelen ítélet 59. pontjában felidézett követelmények tekintetében, hogy ne lépjék túl az e célból objektíve szükséges mértéket, és hogy ugyanezt az eredményt ne lehessen az érintett szabadságokat kevésbé korlátozó eszközökkel elérni. Az ilyen rendszernek ezenfelül objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és előzetesen ismert szempontokon kell alapulnia, hogy kellően behatárolja a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörének gyakorlását, hogy azt ne gyakorolják önkényesen (lásd ebben az értelemben: Elchinov ítélet, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából emellett az következik, hogy azok a biztosított személyek, akik előzetes engedély nélkül a biztosításuk helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba utaznak, hogy ott részesüljenek ellátásban, az igénybe vett ellátás megtérítését csak a biztosításuk helye szerinti tagállam egészségbiztosítási rendszere által biztosított fedezet erejéig kérhetik (lásd analógia útján: Elchinov ítélet, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanígy, az egészségügyi ellátások nyújtása feltételeinek be nem tartása, amennyiben azok nem minősülnek hátrányosan megkülönböztető jellegűnek vagy a személyek szabad mozgását gátló akadálynak, a megtérítés akadályát képezheti a biztosítás helye szerintitől eltérő tagállamban nyújtott ellátások esetében. Ez így van többek között azon követelmény vonatkozásában, amely a szakorvoshoz való fordulás előtt kötelezővé teszi az általános orvos felkeresését (2003. május 13‑iMüller‑Fauré és van Riet ítélet, C‑385/99, EU:C:2003:270, 98. és 106. pont).

64

A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy semmi nem tiltja, hogy valamely tagállam meghatározza azon megtérítési összeget, amelyre a más tagállamban ellátást igénybe vevő betegek igényt tarthatnak, ha ezen összegeket objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és átlátható szempontok alapján határozzák meg (lásd ebben az értelemben: 2003. május 13‑iMüller‑Fauré és van Riet ítélet, C‑385/99, EU:C:2003:270, 107. pont).

65

A 2011/24 irányelv, amint az különösen a (8) preambulumbekezdéséből következik, kodifikálta a Bíróság ítélkezési gyakorlatát az ellátásban részesülő beteg lakóhelyének tagállamától különböző tagállamban nyújtott egészségügyi ellátással kapcsolatos egyes kérdésekkel, különösen ezen ellátás költségeinek visszatérítésével kapcsolatban, a Bíróság által eseti alapon kidolgozott elvek általánosabb, ugyanakkor hatékony alkalmazásának elérése érdekében.

66

A 2011/24 irányelv 2. cikkének m) pontja értelmében ezen irányelv alkalmazása nem érinti a 883/2004 és a 987/2009 rendelet rendelkezéseit. Ennek megfelelően ezen irányelv 8. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben egy biztosított személy előzetes engedélyt kér, hogy határon átnyúló egészségügyi ellátást vehessen igénybe, a biztosítás helye szerinti tagállamnak meg kell győződnie arról, hogy teljesülnek‑e a [883/2004 rendeletben] foglalt feltételek”, és kimondja, hogy „[h]a e feltételek teljesülnek, a rendelet értelmében kell megadni az előzetes engedélyt, kivéve, ha a beteg ettől eltérő kérelmet nyújt be”. Az említett irányelv (46) preambulumbekezdése pontosítja, hogy ha teljesülnek a 883/2004 rendeletben előírt feltételek, akkor e rendelettel összhangban kell megadni az engedélyt és kell biztosítani az ellátásokat, kivéve, ha a beteg kérelme ettől eltér. Ez azokban az esetekben is így van, amikor az engedélyt a kérelem közigazgatási vagy bírósági felülvizsgálatát követően adják meg, és az érintett személy időközben egy másik tagállamban részesült ellátásban.

67

A 2011/24 irányelvnek „A költségek megtérítésére vonatkozó általános elvek” című 7. cikke, amely a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítését szabályozó III. fejezetben szerepel, az (1) bekezdésében rögzíti azt az elvet, amely szerint „[a 883/2004 rendelet] sérelme nélkül, valamint a 8. és 9. cikk rendelkezéseire is figyelemmel a biztosítás helye szerinti tagállam gondoskodik a határon átnyúló egészségügyi ellátást igénybe vevő biztosított személyek költségeinek visszatérítéséről, ha a szóban forgó egészségügyi ellátás olyan ellátás, amelyre a biztosított személy jogosult a biztosítás helye szerinti tagállamban”.

68

Ezt követően a 2011/24 irányelv 7. cikke (4) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeit a biztosítás helye szerinti tagállam a költségek azon mértékéig téríti vissza vagy fizeti ki közvetlenül, amelyet akkor vállalt volna át, ha ezt az egészségügyi ellátást a saját területén vették volna igénybe, az igénybe vett egészségügyi ellátás tényleges költségeinek meghaladása nélkül.

69

Egyébiránt ezen irányelv 7. cikkének (7) bekezdéséből kitűnik, hogy a biztosítás helye szerinti tagállam a határon átnyúló egészségügyi ellátás során felmerülő költségek visszatérítését igénybe venni kívánó biztosított személy számára ugyanazokat a feltételeket, támogathatósági kritériumokat, szabályozási és adminisztratív formalitásokat teheti kötelezővé – mind helyi, mind pedig regionális vagy nemzeti szinten –, mint amelyeket akkor tenne, ha ezt az egészségügyi ellátást a saját területén vennék igénybe, beleértve az egészségügyi szakember általi értékelést is, feltéve hogy e feltételek, támogathatósági kritériumok, szabályozási és adminisztratív formalitások nem hátrányosan megkülönböztető jellegűek, és nem akadályozzák a betegek, a szolgáltatások vagy az áruk szabad mozgását, kivéve, ha ezt objektív módon indokolják a tervezési követelmények.

70

Végül a 2011/24 irányelv 7. cikkének (8) bekezdéséből az következik, hogy a tagállam az ezen irányelv 8. cikkében meghatározott esetek kivételével nem köti előzetes engedélyhez a határon átnyúló egészségügyi ellátás nyomán felmerülő költségek visszatérítését.

71

Ami a 2011/24 irányelvnek az „[e]lőzetes engedélyhez köthető egészségügyi ellátás[ra]” vonatkozó 8. cikkét illeti, jóllehet e cikk az (1) bekezdésében előírja, hogy a biztosítás helye szerinti tagállam – e cikknek és az említett irányelv 9. cikkének megfelelően – előzetes engedélyezési rendszert vezethet be a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítése vonatkozásában, ugyanezen 8. cikk (1) bekezdése pontosítja, hogy e rendszer – ideértve a kritériumokat és azok alkalmazását is –, valamint az előzetes engedély megtagadását kimondó egyedi határozatok nem léphetik túl az elérendő cél tekintetében szükséges és arányos mértéket, továbbá nem jelenthetnek önkényes hátrányos megkülönböztetést és nem akadályozhatják indokolatlanul a betegek szabad mozgását.

72

A 2011/24 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének első albekezdése, amely meghatározza az előzetes engedélyhez köthető egészségügyi ellátások kimerítő felsorolását, az a) pontjában említi azokat az ellátásokat, amelyek „az adott tagállamban a magas színvonalú és kiegyensúlyozottan sokrétű ellátáshoz való elégséges és állandó hozzáférés biztosításával, vagy a költségek ellenőrzésére és a pénzügyi, technikai és humán erőforrások bármiféle jelentős pazarlásának megelőzésére irányuló törekvéssel kapcsolatos tervezési követelményekhez kötött[ek]”, és amelyek „az érintett beteg legalább egyéjszakás kórházi tartózkodását teszi[k] szükségessé” (i. pont), vagy amelyek „kiemelten speciális és költséges orvosi infrastruktúra vagy orvosi felszerelés alkalmazását kívánj[ák] meg” (ii. pont).

73

A Bíróság rendelkezésére álló adatokból kitűnik, hogy egyrészt az alapügy tényállásának időpontjában a nemzeti szabályozás, különösen az Ebtv. 27. §‑ának a kormányrendelet és az NM rendelet vonatkozó rendelkezéseivel összefüggésben értelmezett (6) bekezdése értelmében a valamely más tagállamban nyújtott kórházi ellátások, valamint egynapos járóbeteg ellátások költségeinek illetékes intézmény általi átvállalása és megtérítése előzetes engedélytől függött. Ezzel szemben a magyar társadalombiztosítási rendszer keretében – amelyben WO biztosított volt – elérhető természetbeni ellátások igénybevétele nem volt ilyen engedélyhez kötött.

74

Másrészt a Németországban WO számára nyújtott orvosi ellátás költségeinek megtérítése iránt WO által benyújtott kérelmet az illetékes intézmény az előzetes engedély hiánya miatt teljes egészében elutasította. Ezen elutasítás – a kérdést előterjesztő bíróság által végzendő vizsgálat fenntartása mellett – a 2016. október 18‑án végzett szemészeti beavatkozás és a 2016. október 17‑i orvosi konzultáció költségeire egyaránt vonatkozott. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban nem tűnik ki, hogy egy magyarországi orvosi konzultációval kapcsolatos költségeknek a magyar kötelező egészségbiztosítási rendszerben biztosított személy részére való megtérítését ilyen engedélyhez kötötték.

75

Márpedig a jelen ítélet 58. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az olyan előzetes engedélyezési rendszer, mint amelyet az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás vezetett be, a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül.

76

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a nemzeti szabályozás által bevezetett előzetes engedélyezési rendszer jelentette korlátozás arányosságát illetően, mivel a határon átnyúló ellátás költségeinek megtérítése minden esetben előzetes engedély kiadásához kötött, így akkor is, ha a biztosított személy a sürgős, életmentő ellátást igénylő egészségi állapotára és az alkalmazandó eljárás nehézkes voltára tekintettel nem kérte az ellátás megkezdése előtt az illetékes intézmény engedélyét. Ezenkívül e bíróság megjegyzi, hogy az engedély iránti kérelem utólagos benyújtását szabályozó rendelkezés hiányában a határon átnyúló ellátás költségeinek megtérítése iránti kérelem esetében nincs lehetőség az e tekintetben előírt feltételek teljesülésének megvizsgálására.

77

A magyar kormány kifejti, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátás során felmerülő költségek átvállalására és teljes körű megtérítésére vonatkozó, a magyar szabályozás által bevezetett előzetes engedélyezési rendszer célja annak lehetővé tétele, hogy a nemzeti társadalombiztosítási rendszer meg tudjon birkózni az öregedő társadalom által teremtett különös kihívásokkal. E kormány arra hivatkozik, hogy amennyiben lehetőség volna utólagos engedélyt kérni, akkor a betegeket semmi nem ösztönözné, hogy előzetesen kérjenek engedélyt, és ez a tájékozottabb és a külföldi gyógykezeléshez szükséges eszközökkel rendelkező betegek javát szolgálná, továbbá a nemzeti szociális biztonsági rendszer pénzügyi forrásainak kimerülését eredményezné. Ez a több millió biztosítottra kiterjedő rendszer financiálisan és humánerőforrás tekintetében is legyengítetté válna.

78

A magyar kormány által előadott igazolás lényegében az olyan tervezés lehetővé tételének szükségességéből fakad, amely egyrészt az adott tagállam területén a magas színvonalú és kiegyensúlyozottan sokrétű ellátáshoz való elégséges és állandó hozzáférés biztosítására, másrészt pedig – lehetőség szerint – a költségek ellenőrzésére és a pénzügyi, technikai és humánerőforrások bármiféle pazarlásának megelőzésére irányuló célkitűzést kívánja megvalósítani. Márpedig, amint az a jelen ítélet 59. és 72. pontjából következik, az ilyen célkitűzések ‑ tekintettel mind a Bíróságnak az EUMSZ 56. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, mind pedig a 2011/24 irányelv 8. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontjára – főszabály szerint alkalmasak a valamely más tagállamban nyújtott egészségügyi ellátás költségeinek megtérítésével kapcsolatos előzetes engedélyezési rendszer bevezetésének igazolására.

79

Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 60., 61. és 72. pontjából kitűnik, e követelményre – a Bíróság EUMSZ 56. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata és a 2011/24 irányelv 8. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja értelmében egyaránt – csupán bizonyos, az ezen ítélkezési gyakorlatban és az utóbbi rendelkezés i. és ii. alpontjában kimerítő jelleggel felsorolt esetekben lehet hivatkozni, és az orvosi konzultáció nem szerepel ezen esetek között. Ebből következik, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának az olyan előzetes engedély általi korlátozása, amelyet a lakóhely szerinti tagállam a valamely más tagállam területén történő ilyen konzultációra vonatkozóan előír, nem igazolható a jelen ítélet előző pontjában említett célkitűzésekkel, és nem felel meg a 2011/24 irányelv 8. cikke (2) bekezdése első albekezdése a) pontjának i. és ii. alpontjában előírt feltételeknek.

80

Azon szemészeti beavatkozást illetően, amelyen WO a németországi tartózkodása során átesett, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy meggyőződjön arról, hogy a Bíróságnak a jelen ítélet 60. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata és a 2011/24 irányelv 8. cikke (2) bekezdése első albekezdése a) pontjának i. vagy ii. alpontja értelmében vett kórházi vagy jelentősebb nem kórházi ellátásról van‑e szó. A magyar kormány által hivatkozott követelmény főszabály szerint csak ennek megállapítása esetén lenne elfogadható.

81

Amennyiben a szóban forgó ellátás kórházi vagy jelentősebb nem kórházi ellátásnak minősül, meg kell továbbá vizsgálni azt, hogy az előzetes engedélyezési rendszer, amelyet az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás a valamely más tagállamban igénybe vett ilyen ellátás költségeinek megtérítésére vonatkozóan bevezetett, tiszteletben tartja‑e a szükségesség és az arányosság elvét, összhangban a jelen ítélet 62. pontjában említett ítélkezési gyakorlattal és a 2011/24 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésével.

82

Amint azt a Bíróság már kimondta, az előzetes engedély nélkül igénybe vett kórházi ellátás megtérítését minden esetben kizáró nemzeti szabályozás megfosztja az egészségi állapotuk vagy a sürgősségi kórházi ellátás igénybevételének szükségessége miatt az ezen engedély iránti kérelem benyújtásában akadályozva volt, vagy az illetékes intézmény válaszát bevárni nem tudó biztosítottakat attól, hogy ezen intézmény megtérítse részükre ezt az ellátást, még akkor is, ha a megtérítés feltételei egyébként teljesülnének (Elchinov ítélet, 45. pont).

83

A Bíróság megállapította, hogy a jelen ítélet előző pontjában leírtakhoz hasonló helyzetekben az ilyen ellátások megtérítése nem veszélyeztetné a kórházi tervezés céljainak elérését, és nem sértené súlyosan a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyát sem, mivel e megtérítés nem érinti sem a kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető kórházi ellátás, sem az ellátási kapacitás és az orvosi szakértelem fenntartását a nemzeti területen (Elchinov ítélet, 46. pont).

84

Azok a megfontolások, amelyeket a Bíróság a valamely más tagállamban nyújtott kórházi ellátások előzetes engedély nélküli megtérítéséhez való joggal kapcsolatban az EK 49. cikk és az 1408/71 rendelet 22. cikke alapján tett, az EUMSZ 56. cikkel és a 2011/24 irányelvvel összefüggésben is alkalmazhatók a valamely más tagállamban nyújtott kórházi vagy jelentősebb nem kórházi kezelés előzetes engedély nélküli megtérítéséhez való jog kapcsán.

85

Ebből következik, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely előzetes engedély hiányában kizárja a valamely más tagállamban igénybe vett kórházi vagy jelentősebb nem kórházi ellátás költségeinek illetékes intézmény általi megtérítését, beleértve az olyan különleges helyzeteket is, amikor a biztosított személy az egészségi állapotával vagy az ilyen kórházi vagy jelentősebb nem kórházi ellátás sürgős igénybevételének szükségességével összefüggő indokok miatt akadályozva volt az engedély iránti kérelem benyújtásában, vagy nem tudta bevárni az illetékes intézménynek az engedély iránt benyújtott kérelemre vonatkozó határozatát, jóllehet egyébként teljesülnének az ilyen megtérítés feltételei, nem felel meg a jelen ítélet 62. és 71. pontjában felidézett arányosság követelményének. Következésképpen e szabályozás az EUMSZ 56. cikkben rögzített szolgáltatásnyújtás szabadságának aránytalan korlátozását valósítja meg, és sérti a 2011/24 irányelv 8. cikkének (1) bekezdését.

86

A fentiekre tekintettel az első és második kérdésre a következő választ kell adni:

87

A harmadikként vizsgálandó harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/24 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését, amelynek értelmében a tagállamoknak észszerű határidőket kell megállapítaniuk a határon átnyúló egészségügyi ellátásra irányuló kérelmek elbírálására vonatkozóan, úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a határon átnyúló ellátás költségeinek megtérítése tekintetében előzetes engedély iránti kérelmet benyújtó beteg egészségi állapotától függetlenül 31 napos eljárási határidőt ír elő az ilyen engedély kiadására, 23 naposat pedig annak elutasítására.

88

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a 2011/24 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése megköveteli a tagállamoktól, hogy észszerű határidőket állapítsanak meg a határon átnyúló egészségügyi ellátásra irányuló kérelmek elbírálására vonatkozóan, valamint hogy e kérelmek elbírálásakor e rendelkezés a) és b) pontjának megfelelően vegyék figyelembe az „adott egészségügyi állapot[ot]”, illetve a „sürgősség[et] és az egyedi körülmények[et]”.

89

Míg a kérdést előterjesztő bíróság jelzése szerint a határon átnyúló ellátás költségeinek megtérítésére irányuló, előzetes engedély iránti kérelmek elbírálására vonatkozó határidőt a magyar szabályozás az ilyen engedélyt kérő beteg egészségi állapotától függetlenül határozza meg, a magyar kormány és a Bizottság írásbeli észrevételeiből, valamint a 2011/24 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését a magyar jogrendbe átültető kormányrendelet 7. §‑ának (1) bekezdéséből következik, hogy az illetékes intézmény az e kormányrendelet 5. §‑ában előírt engedélyezési eljárás keretében figyelembe veheti a szóban forgó eset egyedi körülményeit és sürgősségét.

90

Egyébiránt a Bíróság rendelkezésére álló iratanyag egyetlen eleméből sem tűnik ki, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátás előzetes engedélyezése iránti kérelmek elbírálása során az illetékes intézmények ne vennék figyelembe a konkrét ügy egyedi körülményeit és sürgősségét.

91

A harmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2011/24 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a határon átnyúló ellátás költségeinek megtérítésével kapcsolatos előzetes engedély kiadására 31 napos határidőt, az elutasítására pedig 23 napos határidőt ír elő, miközben lehetővé teszi az illetékes intézmény számára, hogy figyelembe vegye a szóban forgó eset egyedi körülményeit és sürgősségét.

92

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: