C‑457/18. sz. ügy

Szlovén Köztársaság

kontra

Horvát Köztársaság

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2020. január 31.

„Tagállami kötelezettségszegés – EUMSZ 259. cikk – A Bíróság hatáskörének hiánya – Két tagállam közötti közös határ meghatározása – A Horvát Köztársaság és a Szlovén Köztársaság közötti határvita – Választottbírósági megállapodás – Választottbírósági eljárás – A megállapodás olyan szabálytalanság miatti felmondására vonatkozó döntésről szóló, a Horvát Köztársaság általi értesítés, amelynek elkövetését a választottbíróság egyik tagjával szemben ró fel – A választottbíróság által hozott ítélet – A választottbírósági megállapodásnak és az ítéletben rögzített határnak a Horvát Köztársaság általi állítólagos megsértése – A lojális együttműködés elve – Valamely dokumentum iratanyagból való eltávolítása iránti kérelem – A jogi vélemények védelme”

1. Európai Unió – Intézmények – A dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés joga – 1049/2001 rendelet – A dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli kivételek – A jogi vélemények védelme – A dokumentumok hozzáférhetővé tételét igazoló nyomós közérdek – Fogalom – A Bizottság jogi véleményének a jogvitában részt vevő valamely fél saját érdekeivel indokolt hozzáférhetővé tétele – Kizártság

   (EUMSZ 259. cikk, harmadik bekezdés; 1049/2001 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 4. cikk, (2) bekezdés, második francia bekezdés)

   (lásd: 70., 71. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bíróság hatásköre – Korlátok – Két tagállam közötti, határvita szabályozására irányuló választottbírósági megállapodás – A tagállamok által kötött és nem az uniós jog elválaszthatatlan részét képező nemzetközi megállapodás – Az uniós jognak az említett megállapodás állítólagos megsértéséhez képest járulékos jellegű megszegésére alapított kereset – A Bíróság hatáskörének hiánya – Határvita

   (EUMSZ 258. és EUMSZ 259. cikk)

   (lásd: 91., 92., 101–108. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3. Tagállamok – Kötelezettségek – A lojális együttműködés kötelezettsége – Terjedelem – Két tagállam között határvita – E vitának a nemzetközi jognak megfelelő végleges rendezésére irányuló lojális cselekvés kötelezettsége – Vitarendezési módok – Fogalom – A Bírósághoz fordulás választottbírósági kikötés alapján – Bennfoglaltság

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; EUMSZ 273. cikk)

   (lásd: 109. pont)

Összefoglalás

Az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a Szlovénia és Horvátország közötti határvitára vonatkozóan határozatot hozzon, ez a két tagállam az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése értelmében azonban köteles lojálisan törekedni e vita végleges, a nemzetközi jognak megfelelő jogi megoldásának kialakítására

A Bíróság nagytanácsa a 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítéletében (C‑457/18) megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a Szlovénia által az EUMSZ 259. cikk alapján indított keresetre vonatkozóan határozatot hozzon, amely kereset annak megállapíttatására irányult, hogy a Horvátország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, mivel megsértette a Szlovéniával megkötött, az e két állam közötti határvita rendezését szolgáló választottbírósági megállapodásból, valamint az említett államok közötti tengeri és szárazföldi határokat kijelölő választottbírósági ítéletből eredő kötelezettségeit. A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy hatáskörének hiánya nem érinti a szóban forgó két tagállam mindegyike vonatkozásában a mind a kölcsönös kapcsolataikban, mind pedig az Unió és a többi tagállam felé az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő és arra irányuló semmiféle kötelezettséget, hogy – az érintett területeken az uniós jog hatékony és akadálytalan alkalmazásának biztosítása céljából – lojálisan törekedjenek egy, a nemzetközi jognak megfelelő, végleges jogi megoldás kialakítására. Mindehhez igénybe vehetik egyik vagy másik vitarendezési módszert, többek között adott esetben oly módon, hogy ezt a vitát az EUMSZ 273. cikk értelmében, külön megállapodás alapján a Bíróság elé terjesztik.

Horvátország és Szlovénia – a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságtól való függetlenségük kihirdetését követően a közös határaik rögzítésével kapcsolatos kérdés rendezése céljából – 2009 novemberében választottbírósági megállapodást kötött. Az egy évvel később hatályba lépő megállapodás értelmében a két állam vállalta, hogy ezt a vitát az e megállapodással létrehozott választottbíróság elé terjeszti, amelynek ítélete kötőerővel bír majd ezen államokra nézve. Egy, a választottbíróság előtt bekövetkező – a Szlovénia által kinevezett választottbíró és ezen államnak a választottbíróság előtti eljárásra feljogosított meghatalmazottja között, a választottbíróság előtti tárgyalások idején folytatott informális kommunikáció miatti – eljárási incidenst követően Horvátország úgy vélte, hogy sérült a választottbíróság azon képessége, hogy függetlenül és pártatlanul hozzon ítéletet. Ily módon 2015 júliusában tájékoztatta Szlovéniát, hogy álláspontja szerint Szlovénia súlyosan megsértette a választottbírósági megállapodást. Következésképpen a szerződések jogáról szóló bécsi egyezményre ( 1 ) hivatkozva úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felmondja a választottbírósági megállapodást. A választottbíróság azonban úgy vélte, hogy a választottbírósági eljárást folytatni kell, és 2017 júniusában elfogadott egy ítéletet, amelyben kijelölte az érintett két állam közötti tengeri és szárazföldi határokat. Horvátország nem hajtotta végre ez a választottbírósági ítéletet. 2018 júliusában Szlovénia kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított a Bíróság előtt. Mindenekelőtt azt állította, hogy a Horvát Köztársaság nem ismeri el az ítéletet, valamint hangsúlyozta, hogy Horvátország az elsődleges jogból ( 2 ) eredő több kötelezettségét megsértette, amennyiben nem teljesítette a választottbírósági megállapodásból és a választottbírósági ítéletből eredő kötelezettségeit, és konkrétan, amennyiben nem tartotta tiszteletben az ezen ítéletben rögzített határt. Emellett előadta, hogy Horvátország ugyanezen okokból kifolyólag több másodlagos jogi normát ( 3 ) is megsértett.

A Horvátország által felhozott elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatos határozathozatal keretében a Bíróság felidézte, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a tagállamok által megkötött olyan nemzetközi megállapodás értelmezésével kapcsolatban határozatot hozzon, amely megállapodás tárgya nem tartozik az uniós hatásköri területekre, továbbá arra, hogy az e megállapodásból a tagállamokra háruló kötelezettségekkel kapcsolatban határozatot hozzon. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az akár az EUMSZ 258. cikk, akár az EUMSZ 259. cikk alapján benyújtott, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel kapcsolatban határozatot hozzon, amennyiben az uniós jogi rendelkezéseknek a kereset alátámasztása céljából hivatkozott megsértése járulékos jellegű az ilyen megállapodásból eredő kötelezettségek állítólagos megsértéséhez képest.

Márpedig a Bíróság megállapította, hogy az uniós jog Szlovénia által hivatkozott megsértései vagy abból eredtek, hogy Horvátország állítólagosan nem teljesítette a választottbírósági megállapodásból és az annak alapján hozott választottbírósági ítéletből eredő kötelezettségeit, vagy azon az előfeltevésen alapultak, hogy az e két tagállam közötti szárazföldi és tengeri határt ez az ítélet határozta meg.

A Bíróság – hangsúlyozva, hogy a jelen ügyben a választottbírósági ítéletet olyan nemzetközi bíróság hozta, amely a nemzetközi jog hatálya alá tartozó kétoldalú választottbírósági megállapodás értelmében jött létre, továbbá amely ítélet tárgya nem az uniós hatáskörök területére tartozik, és amely megállapodásnak az Unió nem részes fele – megállapította, hogy sem a választottbírósági megállapodás, sem a választottbírósági ítélet nem képezi az uniós jog elválaszthatatlan részét. Ezzel összefüggésben pontosította, hogy a Horvátország Unióhoz való csatlakozásáról szóló okmányban szereplő egyik rendelkezésben található, az említett választottbírósági ítéletre való semleges hivatkozást nem lehet akként értelmezni, hogy az a fent hivatkozott választottbírósági megállapodás keretében az e két tagállam által tett nemzetközi kötelezettségvállalásokat épített be az uniós jogba.

E körülmények között a Bíróság úgy vélte, hogy az uniós jog állítólagos megsértései a jelen ügyben járulékos jellegűek a szóban forgó kétoldalú megállapodásból eredő kötelezettségek Horvátország általi állítólagos megsértéséhez képest. A Bíróság – jelezve, hogy az EUMSZ 259. cikk alapján indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgyát kizárólag az uniós jogból eredő kötelezettségek tiszteletben tartásának elmulasztása képezheti – megállapította, hogy ily módon nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a jelen keresettel összefüggésben határozatot hozzon az azon választottbírósági megállapodásból és választottbírósági ítéletből eredő kötelezettségek állítólagos megsértéséről, amelyből Szlovéniának az uniós jog állítólagos megsértéseire alapított kifogásai erednek.

Végezetül, a Bíróság – emlékeztetve a tagállamok számára a határaik földrajzi meghatározása területén a nemzetközi jog értelmében fenntartott hatáskörre, valamint arra a körülményre, hogy a választottbírósági megállapodás szerint e megállapodás feleinek kell megtenni a választottbírósági ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket – úgy vélte, hogy nem az ő feladata, hogy a jelen keresettel összefüggésben a választottbírósági ítéletben meghatározott határ közvetlen alkalmazásával – és az uniós jog szóban forgó megsértései jelentőségének vizsgálata céljából – vizsgálja Horvátország és Szlovénia területe kiterjedésének és határainak kérdését.

( 1 ) A szerződések jogáról szóló 1969. május 23‑i bécsi egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 1155. kötet, 331. o.; kihirdette: az 1987. évi 12. törvényerejű rendelet).

( 2 ) Az EUSZ 2. cikkről és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséről van szó.

( 3 ) Ily módon a következőkre hivatkoztak: a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11‑i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 354., 22. o.; helyesbítés: HL 2016. L 357., 17. o.) 5. cikkének (2) bekezdése; a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról, a 847/96/EK, a 2371/2002/EK, a 811/2004/EK, a 768/2005/EK, a 2115/2005/EK, a 2166/2005/EK, a 388/2006/EK, az 509/2007/EK, a 676/2007/EK, az 1098/2007/EK, az 1300/2008/EK és az 1342/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2847/93/EGK, az 1627/94/EK és az 1966/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. november 20‑i 1224/2009/EK tanácsi rendeletben (HL 2009. L 343., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 149., 23. o.) és a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról szóló 1224/2009/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2011. április 8‑i 404/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletben (HL 2011. L 112, 1. o.; helyesbítések: HL 2011. L 328., 58. o.; HL 2012. L 125., 54. o.) előírt szabályok ellenőrzésére, vizsgálatára és végrehajtására vonatkozó rendszer; a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) (HL 2016. L 77., 1. o.) 13. cikkével összefüggésben értelmezett 4. és 17. cikke; valamint a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról szóló, 2014. július 23‑i 2014/89/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 257., 135. o.) 2. cikkének (4) bekezdése és 11. cikkének (1) bekezdése.