C‑447/18. sz. ügy
UB
kontra
Generálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava
(a Najvyšší súd Slovenskej republiky [Szlovákia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2019. december 18.
„Előzetes döntéshozatal – Szociális biztonság – A szociális biztonsági rendszerek koordinálása – 883/2004/EK rendelet – 3. cikk – Tárgyi hatály – Öregségi ellátás – A munkavállalók Európai Unión belüli szabad mozgása – 492/2011/EU rendelet – 7. cikk – A nemzeti munkavállalók és a migráns munkavállalók közti egyenlő bánásmód – Szociális kedvezmények – Olyan tagállami szabályozás, amely »a nemzeti válogatott sportolók részére nyújtandó kiegészítő ellátás« biztosítását kizárólag e tagállam állampolgárainak tartja fenn”
Szociális biztonság – Migráns munkavállalók – Uniós szabályozás – Tárgyi hatály – Öregségi ellátások – Fogalom – A valamely tagállamot képviselő egyes élsportolók számára bevezetett kiegészítő ellátás – Kizártság
(883/2004 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 3. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 26–33. pont, 54. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Egyenlő bánásmód – Szociális kedvezmények – Fogalom – A valamely tagállamot képviselő egyes élsportolók számára bevezetett kiegészítő ellátás – Bennfoglaltság – Az említett kiegészítő ellátás nyújtását az érintett tagállam állampolgárságával való rendelkezés feltételétől függővé tevő nemzeti szabályozás – Megengedhetetlenség
(EUMSZ 45. cikk; 492/2011 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés)
(lásd: 38–41., 49., 52., 53., 54. pont és a rendelkező rész 2. pontja)
Új tagállamok csatlakozása – Szlovák Köztársaság – Cseh Köztársaság – Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Egyenlő bánásmód – Cseh állampolgár, akit a csatlakozást megelőző időponttól kezdve Szlovákiában alkalmaztak, és aki nem változtatta meg lakóhelyét – Bennfoglaltság
(2003. évi csatlakozási okmány, 24. cikk, 1612/68 tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés)
(lásd: 42–44. pont)
Összefoglalás
Az olyan tagállami szabályozás, amely az egyes élsportolók számára bevezetett kiegészítő ellátásra való jogosultságot kizárólag e tagállam állampolgáraira korlátozza, a munkavállalók szabad mozgásának akadályát képezi
A 2019. december 18‑án hozott Generálny riaditeľ Sociálnej poisťovne Bratislava ítéletében (C‑447/18) a Bíróság megállapította, hogy a munkavállalók szabad mozgásáról szóló 492/2011 rendelet ( 1 ) 7. cikkének (2) bekezdésével, amely előírja, hogy a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállaló a többi tagállam területén a hazai munkavállalókkal azonos szociális kedvezményeket élvez, ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az e tagállamot vagy annak jogelődjeit a nemzetközi sportversenyeken képviselő bizonyos élsportolók számára folyósított kiegészítő ellátásra való jogosultságot attól a feltételtől teszi függővé, hogy a kérelmező az említett tagállam állampolgárságával rendelkezzen.
A jelen esetben egy cseh állampolgárral szemben (aki a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felbomlásakor ezt az állampolgárságot választotta) – akinek a lakóhelye azon a területen található, amely ma Szlovákia területének felel meg, és aki a jégkorong Európa‑bajnokságon aranyérmet, a jégkorong világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti válogatottjának tagjaként – megtagadták a Szlovákiát képviselő bizonyos élsportolók számára bevezetett kiegészítő ellátásra való jogosultságot amiatt, hogy nem rendelkezett szlovák állampolgársággal. A Szlovák Köztársaságnak és a Cseh Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásakor az érintett továbbá egy általános iskolában dolgozott, és ezt az állást a csatlakozást követően is betöltötte.
A Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a szóban forgó kiegészítő ellátás nem tartozik a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004 rendelet ( 2 ) hatálya alá. A Bíróság szerint ugyanis a kiegészítő ellátás nem tartozik az e rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „öregségi ellátás” fogalma alá, amely rendelkezés meghatározza azokat a szociális biztonsági ágakat, amelyekre a 883/2004 rendelet alkalmazandó. A Bíróság e tekintetben rámutatott arra, hogy a kiegészítő ellátás alapvető célja az, hogy kedvezményezettjeit megjutalmazzák azokért a teljesítményekért, amelyeket országuk képviseletében a sport területén értek el, ami magyarázattal szolgál egyrészt az állam általi közvetlen finanszírozásra a nemzeti szociális biztonsági rendszer finanszírozási forrásain kívül és a kedvezményezettjei által fizetett hozzájárulásoktól függetlenül, másrészt pedig arra a tényre, hogy az említett kiegészítő ellátást kizárólag igen korlátozott számú sportolónak folyósítják. A Bíróság egyébiránt hozzátette, hogy a kiegészítő ellátás folyósítása nem a kedvezményezett öregségi nyugdíjra való jogosultságától, hanem kizárólag az általa benyújtott, kiegészítő ellátásra irányuló kérelemtől függ.
Ezt követően, miután a Bíróság kifejtette, hogy az érintett munkavállaló, aki ugyan nem helyezte át lakóhelyét, az állampolgársága szerinti és a lakóhelye szerinti állam Unióhoz való csatlakozása miatt a migráns munkavállaló helyzetében található, rámutatott arra, hogy a jelen esetben érintett kiegészítő ellátás a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szociális kedvezmény” fogalma alá tartozik. Ennek kapcsán megállapította, a valamely migráns munkavállaló számára biztosított azon lehetőség, hogy a fogadó tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállalókkal azonos jogcímen megjutalmazzák azokért a kivételes sporteredményekért, amelyeket e tagállamot vagy annak a jogelődjeit képviselve szerzett, hozzájárulhat e munkavállalónak az említett tagállamba való integrációjához, tehát a munkavállalók szabad mozgása célkitűzésének a megvalósításához. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az alapügy tárgyát képező kiegészítő ellátásnak a hatása nemcsak az, hogy kedvezményezettjeinek pénzügyi biztonságot nyújtson – amely többek között az élsportnak szentelt évek alatt a munkaerőpiacra való teljes beilleszkedés hiányának az ellentételezésére irányul –, hanem főként az is, hogy az ilyen képviselettel összefüggésben elért sporteredmények alapján különleges társadalmi presztízst biztosítsanak számukra.
A Bíróság következésképpen megállapította, hogy az olyan tagállam, amely nemzeti munkavállalóinak ilyen kiegészítő ellátást biztosít, nem tagadhatja meg azt a más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalóktól anélkül, hogy ne valósítana meg állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.
( 1 ) A munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 141., 1. o.). E rendelet 7. cikkének (2) bekezdése az egyenlő bánásmód EUMSZ 45. cikk (2) bekezdésében foglalt szabályának különös kifejeződése a szociális kedvezmények nyújtásának sajátos területén.
( 2 ) A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.).