A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2020. június 4. ( *1 )
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 2002/65/EK irányelv – Távollevők között kötött hitelszerződés – Elállási jog – Következmények – A 7. cikk (4) bekezdése – A kapott szolgáltatások visszatérítése – A használat ellenértékének megtérítése – A szolgáltató kötelezettsége – Kizártság”
A C‑301/18. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landgericht Bonn (bonni regionális bíróság, Németország) a Bírósághoz 2018. május 4‑én érkezett, 2018. április 17‑i határozatával terjesztett elő a
Thomas Leonhard
és
a DSL‑Bank – eine Niederlassung der DB Privat‑ und Firmenkundenbank AG
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: M. Safjan tanácselnök (előadó), L. Bay Larsen és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: G. Pitruzzella,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– |
T. Leonhard képviseletében C. Köhler Rechtsanwältin, |
– |
a DSL‑Bank – eine Niederlassung der DB Privat‑ und Firmenkundenbank AG képviseletében A. Menkel Rechtsanwalt, |
– |
a német kormány képviseletében kezdetben T. Henze, M. Hellmann és E. Lankenau, később e két utóbbi és J. Möller, meghatalmazotti minőségben, |
– |
az Európai Bizottság képviseletében F. Erlbacher és C. Valero, meghatalmazotti minőségben, |
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta következő
Ítéletet
1 |
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23‑i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2002. L 271., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 321. o.) 7. cikke (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. |
2 |
E kérelem előterjesztésére a Thomas Leonhard és a DSL‑Bank – a DB Privat‑ und Firmenkundenbank AG egy fiókja (a továbbiakban: DSL‑Bank) közötti, távollevők között kötött hitelszerződéstől való elállás jogára vonatkozó jogvita keretében került sor. |
Jogi háttér
Az uniós jog
3 |
A 2002/65 irányelv (1), (3) és (13)–(14) preambulumbekezdése a következőképpen fogalmaz:
[…]
[…]
|
4 |
Az említett irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikke az (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik: „Ezen irányelv célja, hogy a tagállamoknak a pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit egymáshoz közelítse.” |
5 |
Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke előírja: „Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]” |
6 |
Ugyanezen irányelvnek „A fogyasztó tájékoztatása a távollevők között kötött szerződés megkötése előtt” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A fogyasztót megfelelő időben tájékoztatni kell a következő adatokról, mielőtt kötelezettséget vállalna bármely távollevők között kötött szerződés vagy ajánlat vonatkozásában: […]
[…]” |
7 |
A 2002/65 irányelvnek „Az elállási jog” című 6. cikke értelmében: „(1) A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztó 14 naptári napon belül, indokolás és bárminemű szankció nélkül elállhasson a szerződéstől. […] Az elállásra nyitva álló időtartam kezdete:
[…] (2) Az elállási jog nem alkalmazható a következő esetekre: […]
(3) A tagállamok úgy is rendelkezhetnek, hogy az elállási jog nem alkalmazható a következő esetekre:
[…] (6) Ha a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, akkor a vonatkozó határidő lejárta előtt ezt a 3. cikk (1) bekezdése (3) albekezdésének d) pontjával összhangban a részére adott rendelkezéseket követve, a nemzeti joggal összhangban, igazolható módon közölnie kell. A határidő akkor tekinthető betartottnak, ha az értesítés elküldése, amennyiben az papíron vagy a címzett rendelkezésére álló és számára hozzáférhető egyéb tartós adathordozón található, a határidő lejárta előtt megtörténik. […]” |
8 |
Ezen irányelvnek „Az elállást megelőzően teljesített szolgáltatás megfizetése” címet viselő 7. cikke kimondja: „(1) Ha a fogyasztó a 6. cikk (1) bekezdése szerinti elállási jogával él, akkor csak arra kötelezhető, hogy indokolatlan késedelem nélkül megfizesse a szolgáltató által a szerződésnek megfelelően, ténylegesen teljesített szolgáltatást. A szerződés teljesítése csak azt követően kezdődhet meg, ha a fogyasztó ahhoz hozzájárul. […] […] (3) A szolgáltató semmilyen pénzösszeg megfizetésére sem kötelezheti a fogyasztót az (1) bekezdés alapján, kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy a fogyasztó a 3. cikk (1) bekezdése (3) albekezdésének a) pontja szerint megfelelő tájékoztatást kapott a fizetendő összegről. Azonban semmiképpen nem követelhet ilyen pénzösszeget, ha a 6. cikk (1) bekezdése szerinti elállási időtartam lejártát megelőzően, a fogyasztó előzetes kérése nélkül kezdte meg a szerződés teljesítését. (4) A szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül és legkésőbb 30 naptári napon belül visszatéríti a fogyasztó részére azokat az összegeket, amelyeket a távollevők között kötött szerződéssel összhangban tőle kapott, kivéve az (1) bekezdésben említett összeget. Ez az időszak azon a napon kezdődik, amelyen a szolgáltató megkapja az elállási értesítést. (5) A fogyasztó indokolatlan késedelem nélkül és legkésőbb 30 naptári napon belül visszatéríti a szolgáltató részére azokat az összegeket és/vagy javakat, amelyeket a szolgáltatótól kapott. […]” |
A német jog
9 |
A Bürgerliches Gesetzbuchnak (polgári törvénykönyv) az alapeljárás tényállására alkalmazandó szövege (a továbbiakban: BGB) a 312b. §‑ának (1) bekezdésében a következőket mondja ki: „A »távollevők között kötött szerződés« az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között kizárólag távközlő eszközök segítségével létrejött, áruk értékesítésére vagy szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződések, ideértve a pénzügyi szolgáltatásokat is, kivéve, ha a szerződés megkötésére nem távértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási rendszer keretében kerül sor. Az első mondat értelmében vett pénzügyi szolgáltatások a banki, hitel‑, biztosítási, magánnyugdíjpénztári, befektetési vagy fizetéssel kapcsolatos szolgáltatások.” |
10 |
A BGB 312d. §‑a a következőképpen rendelkezik: „(1) A fogyasztót távollevők között kötött szerződésnél megilleti a 355. § szerinti elállási jog. […] (2) Az elállásra nyitva álló határidő a 355. § (2) bekezdésének első mondatától eltérően nem a 312c. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségek teljesítését megelőzően […] és szolgáltatások esetében nem a szerződéskötés napját megelőzően kezdődik. (3) Szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződések esetében az elállási jog megszűnik a következő esetekben is:
[…] (5) Az elállási jog azonkívül nem áll fenn olyan távollevők között kötött szerződéseknél, amelyek esetében a fogyasztót már a 495. §, 499–507. § alapján megilleti az elállási jog vagy a visszaszolgáltatási jog a 355. § vagy a 356. § alapján. Az ilyen szerződéseknél a (2) bekezdés megfelelően alkalmazandó. (6) A pénzügyi szolgáltatásokra irányuló, távollevők között kötött szerződéseknél a fogyasztónak a 357. § (1) bekezdésétől eltérően a nyújtott szolgáltatás ellenértékét a törvényi elállásra vonatkozó előírások alapján csak akkor kell megtérítenie, ha a szerződés aláírását megelőzően erre a jogkövetkezményre figyelmeztették és kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a vállalkozó az elállásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje a szolgáltatás teljesítését.” |
11 |
A BGB 346. §‑ának szövege a következő: „(1) Ha valamely szerződő fél a szerződésben fenntartotta az elállás jogát, vagy az elállás joga jogszabály alapján illeti meg, a szerződéstől való elállás esetén vissza kell adni a dolgot, és ki kell szolgáltatni a ténylegesen igénybe vett hasznokat. (2) A visszaszolgáltatás vagy a helyreállítás helyett az adós az ellenérték megtérítésére köteles, ha
Ha a szerződésben ellenszolgáltatást írnak elő, az ellenérték kiszámításánál ezt kell alapul venni; ha hitel használatából származó előny ellenértékét kell megfizetni, bizonyítani lehet, hogy a használatból származó előny értéke alacsonyabb volt.” |
12 |
A BGB 355. §‑ának (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Az elállási jog legkésőbb a szerződés megkötésétől számított hat hónap elteltével megszűnik. Áruk értékesítése esetén a határidő nem kezdődhet meg az áruk címzett általi kézhezvételének napja előtt. Az első mondattól eltérően az elállási jog nem szűnik meg, ha a fogyasztót nem tájékoztatták szabályszerűen az elállási jogáról, pénzügyi szolgáltatásokra irányuló távollevők között kötött szerződéseknél továbbá nem szűnik meg, ha a vállalkozó a 312c. § (2) bekezdésének 1. pontja szerinti tájékoztatási kötelezettségeit nem teljesítette szabályszerűen.” |
13 |
A BGB 495. §‑ának (1) bekezdése előírja: „A hitelfelvevőt fogyasztói hitelszerződés esetében megilleti a 355. § szerinti elállási jog.” |
14 |
A Verordnung über Informations‑ und Nachweispflichten nach bürgerlichem Rechtnek (a polgári jog szerinti tájékoztatási és bizonyítási kötelezettségekről szóló rendelet) az alapjogvitára alkalmazandó változata tájékoztatási kötelezettséget ír elő a vállalkozó számára, amelyeket annak tiszteletben kell tartania a fogyasztóval – különösen távollevők között – kötött szerződések esetén, és a hitelintézeteknek a hitelfelvevőkkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségeit testesíti meg. |
Az alapjogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
15 |
2005 novemberében T. Leonhard fogyasztóként két hitelmegállapodást kötött a DSL‑Bank hitelintézettel két lakás megvásárlásának finanszírozása céljából (a továbbiakban: szóban forgó szerződések). |
16 |
A szóban forgó szerződések megkötésére a következő módon került sor. |
17 |
2005. november 10‑én a DSL‑Bank két előre meghatározott, úgynevezett „kölcsönszerződésnek” nevezett, az elállási jogról szóló tájékoztatást tartalmazó dokumentumot adott át T. Leonhardnak. Ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, ez a tájékoztatás nem vette át a hatályos német szabályozás szövegét, ezért nem alkalmazható rá a polgári jog szerinti tájékoztatási és bizonyítási kötelezettségekről szóló rendelet alapjogvitára alkalmazandó változatának mellékletében szereplő mintát megillető megdönthetetlen jogszerűségi vélelem. |
18 |
T. Leonhard 2005. november 11‑én aláírta az említett dokumentumokat, és továbbította azokat a DSL‑Banknak. T. Leonhard ezt követően nyújtotta a megállapodás szerinti fedezeteket, így különösen a finanszírozott ingatlanokra jelzálogjogot jegyeztetett be. A DSL‑Bank – T. Leonhard kérelmére – folyósította a hitelt. |
19 |
T. Leonhard, miután havonta fizette a nyújtott kölcsön kamatait, 2015. november 14‑i levelében bejelentette a DSL‑Banknak, hogy eláll a szóban forgó szerződésektől. E nyilatkozat alátámasztásaként arra hivatkozott, hogy az elállási jogról szóló tájékoztatás, amelyet e szerződések megkötése során közöltek vele, nem felelt meg a nemzeti szabályozásnak. A jövőbeli kamatfizetéseket illetően T. Leonhard jelezte, hogy azok nem tekinthetők a szóban forgó szerződésekből eredő kötelezettségek elismerésének, és hogy fenntartja a jogot arra, hogy e kamatfizetések visszatérítését kérje a DSL‑Banktól. |
20 |
Mivel a DSL‑Bank megtagadta annak elismerését, hogy T. Leonhard érvényesen elállt a szóban forgó szerződésektől, T. Leonhard a Landgericht Bonnhoz (bonni regionális bíróság, Németország) fordult elállása érvényességének megállapítása érdekében, valamint a DSL‑Bank arra való kötelezése iránti, hogy fizesse meg a használat ellenértékét azon kamatok után, amelyeket T. Leonhard az elállást megelőzően fizetett a DSL‑Banknak. |
21 |
A kérdést előterjesztő bíróság szerint a szóban forgó szerződéseket a BGB 312b. §‑a értelmében vett „távollevők között kötött szerződésnek” kell minősíteni, mivel a távollevők között kötött szerződésekben szereplő, az elállási jogra vonatkozó rendelkezések a nemzeti ítélkezési gyakorlatnak megfelelően főszabály szerint a lakásvásárlási kölcsönszerződésekre is alkalmazandók. |
22 |
A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy mivel a jelen ítélet 17. pontjában említett dokumentumokban szereplő, elállási jogról szóló tájékoztatás nem felelt meg a nemzeti szabályozásnak, el kell ismerni, hogy T. Leonhard érvényesen állt el a szóban forgó szerződésektől. |
23 |
Ezen elállás következményeit illetően e bíróság rámutat arra, hogy a BGB 346. §‑ának (1) bekezdése és 346. §‑a (2) bekezdése első mondatának 1. pontja értelmében a hitelfelvevő köteles visszafizetni a hitelezőnek a hitelt és a használat ellenértékét, amelynek összege a BGB 346. §‑a (2) bekezdésének második mondata értelmében főszabály szerint egyenlő a felek által kötött szerződésben előírt kamatokkal. Ami a hitelezőt illeti, ez utóbbi nemcsak a kapott összegeket, hanem az ezen összegek használatának ellenértékét is vissza kell fizetnie a hitelfelvevőnek. |
24 |
A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy a BGB 312d. §‑ának (6) bekezdése értelmében a távollevők között kötött, pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződések esetén a fogyasztó csak akkor köteles a nyújtott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére, ha erről a szerződés megkötése előtt tájékoztatták és kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a vállalkozó az elállásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően megkezdje a szolgáltatás teljesítését. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy el lehet fogadni a nemzeti szabályozás ilyen értelmezését, amely szerint a fogyasztónak a BGB 346. §‑a (2) bekezdése első mondatának 1. pontja alapján mindig joga van a használat ellenértékének megfizetéséhez. Ebben az esetben a fogyasztó‑hitelfelvevő nem csupán a tőke és a hitelezőnek fizetett kamatok visszafizetésére volna jogosult, hanem a használat ellenértékének megtérítésére is. |
25 |
Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2002/65 irányelv 7. cikkével összeegyeztethetetlen az, hogy a hitelfelvevő ilyen használati ellenértéket követeljen a hitelezőtől, mivel ezen irányelv e tekintetben teljes mértékben harmonizálja a tagállami szabályozást. |
26 |
E körülmények között a Landgericht Bonn (bonni regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé: „Úgy kell‑e értelmezni a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdését, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami rendelkezés, amely a távollevők között kötött fogyasztói hitelmegállapodástól kinyilvánított elállást követően előírja, hogy a szolgáltatónak a fogyasztó részére azon az összegen túlmenően, amelyet a fogyasztótól a távollevők között kötött szerződés szerint kapott, az erre az összegre eső használati ellenértéket is meg kell fizetnie?” |
A Bíróság előtti eljárás
27 |
A Bíróság elnöke a 2018. december 4‑i határozatával a jelen eljárást a 2019. szeptember 11‑iRomano ítélet (C‑143/18, EU:C:2019:701) kihirdetéséig felfüggesztette. |
28 |
A Bíróság Hivatala ezen ítéletet kézbesítette a kérdést előterjesztő bíróságnak. |
29 |
A Bírósághoz 2019. október 1‑jén érkezett, 2019. szeptember 25‑i levelében a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság által feltett kérdésre válaszolva arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy fenntartja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét annyiban, amennyiben a 2019. szeptember 11‑iRomano ítéletben (C‑143/18, EU:C:2019:701) a Bíróság nem válaszolt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre, amely azonos a jelen ügyben előterjesztett egyetlen kérdéssel. |
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
30 |
Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a fogyasztó a szolgáltatóval távollevők között kötött hitelszerződés tekintetében gyakorolja elállási jogát, e fogyasztónak joga van ahhoz, hogy – azon összegek sérelme nélkül, amelyeket az ezen irányelv 7. cikkének (1) és (3) bekezdésében előírt feltételek mellett saját maga köteles megfizetni a szolgáltató részére – e szolgáltató visszatérítse számára az e szerződés alapján fizetett tőkeösszeget és kamatokat, azonban nem jogosult e tőkeösszeg és e kamatok után használati ellenértékre. |
31 |
A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy a jelen ítélet 24. pontjában említett nemzeti szabályozásnak megfelelően az a fogyasztó‑hitelfelvevő, aki eláll a szolgáltatóval kötött szerződéstől, nemcsak a folyósított tőke és az e hitelező részére fizetett kamatok visszafizetését követelheti, hanem használati ellenértéket is. |
32 |
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ahogyan az a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik, amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy gyakorolja elállási jogát a távollevők között kötött hitelszerződés tekintetében, a szolgáltató köteles visszafizetni neki minden olyan összeget, amelyet e szerződés alapján e fogyasztótól kapott, kivéve az e 7. cikk (1) bekezdésében említett összeget, vagyis azt, amelyet az ezen irányelv 7. cikkének (3) bekezdésében meghatározott feltételek mellett a ténylegesen nyújtott pénzügyi szolgáltatás keretében kapott. |
33 |
A 2002/65 irányelv 7. cikke (4) bekezdésének szövege egyértelmű, és azt a kötelezettséget írja elő a szolgáltató számára, hogy térítsen vissza minden, a távollevők között kötött szerződéssel összhangban „tőle kapott” összeget, és csak ezeket az összegeket. |
34 |
Amennyiben a fogyasztó a hitelszerződés alapján kifizeti a szolgáltatónak a kölcsönadott tőke kamatokkal növelt összegét, a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében említett visszatérítésnek tartalmaznia kell mind a fogyasztó által tőkeként kifizetett összegeket, mind pedig a hitel kamatait. |
35 |
Sem a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdése, sem ezen irányelv más rendelkezése nem ír elő olyan kötelezettséget a szolgáltató számára, amely szerint a szerződéstől a fogyasztó általi elállás esetén a szolgáltató köteles volna e fogyasztónak a fogyasztó által kifizetett tőkén és kamatokon felül az említett szerződés alapján e szolgáltató által kapott összegek után használati ellenértéket is megfizetni. |
36 |
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/65 irányelv 1. cikkének a (13) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett (1) bekezdéséből az következik, hogy ezen irányelv főszabály szerint teljes mértékben harmonizálja az általa szabályozott kérdéseket. Ugyanis, ahogyan azt e preambulumbekezdés kimondja, a tagállamok az irányelv által harmonizált területeken nem rendelkezhetnek az abban megállapítottaktól eltérően, kivéve, ha az irányelv kifejezetten másként rendelkezik (2019. szeptember 11‑iRomano ítélet, C‑143/18, EU:C:2019:701, 34. pont). |
37 |
A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/65 irányelv 7. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a fogyasztó a szolgáltatóval távollevők között kötött hitelszerződés tekintetében gyakorolja elállási jogát, e fogyasztónak joga van ahhoz, hogy – azon összegek sérelme nélkül, amelyeket az ezen irányelv 7. cikkének (1) és (3) bekezdésében előírt feltételek mellett saját maga köteles megfizetni a szolgáltató részére – e szolgáltató visszatérítse számára az e szerződés alapján fizetett tőkeösszeget és kamatokat, azonban nem jogosult e tőkeösszeg és e kamatok után használati ellenértékre. |
A költségekről
38 |
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. |
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: |
A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23‑i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a fogyasztó a szolgáltatóval távollevők között kötött hitelszerződés tekintetében gyakorolja elállási jogát, e fogyasztónak joga van ahhoz, hogy – azon összegek sérelme nélkül, amelyeket az ezen irányelv 7. cikkének (1) és (3) bekezdésében előírt feltételek mellett saját maga köteles megfizetni a szolgáltató részére – e szolgáltató visszatérítse számára az e szerződés alapján fizetett tőkeösszeget és kamatokat, azonban nem jogosult e tőkeösszeg és e kamatok után használati ellenértékre. |
Aláírások |
( *1 ) Az eljárás nyelve: német.