C‑228/18. sz. ügy

Gazdasági Versenyhivatal

kontra

Budapest Bank Nyrt. és társai

(a Kúria [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2020. április 2.

„Előzetes döntéshozatal – Verseny – Kartellek – Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése – Kártyás fizetési rendszerek – A bankközi jutalékok mértékét rögzítő bankközi megállapodás – Mind a célja, mind pedig a hatása által versenykorlátozó megállapodás – A »cél általi« versenykorlátozás fogalma”

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bíróság hatásköre – Korlátok – Általános vagy hipotetikus kérdések – A Bíróság saját hatáskörének a Bíróság általi vizsgálata

   (EUMSZ 101. cikk, (1) bekezdése és EUMSZ 267. cikk)

   (lásd: 29–31. pont)

2. Kartellek – A verseny sérelme – Értékelési kritériumok – Versenyellenes cél – Elegendő megállapítás – A hatások vizsgálata – Megengedhetőség

   (EUMSZ 101. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 39–44)

3. Kartellek – A verseny sérelme – Értékelési kritériumok – A cél általi és a hatás általi korlátozások megkülönböztetése – Cél általi korlátozás – Elegendő károssági fok – Értékelés

   (EUMSZ 101. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 59., 69., 75., 78., 79., 82., 83. pont)

4. Kartellek – A verseny sérelme – A kártyás fizetési műveletek után fizetendő bankközi jutalékok mértékét egységesítő bankközi megállapodás – Versenyellenes cél – Értékelési kritériumok – A megállapodások tartalmának és céljának, valamint a gazdasági és jogi háttérnek a nemzeti bíróság általi egyedi és konkrét vizsgálata

   (EUMSZ 101. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 60–65. pont, 69–86. pont)

5. Kartellek – Tilalom – Jogsértések – Árrögzítés – Fogalom – A kártyás fizetési műveletek után fizetendő bankközi jutalékok mértékét egységesítő bankközi megállapodás – Többféle cél – Kihatás

   (EUMSZ 101. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 69–86. pont)

Összefoglalás

A 2020. április 2‑án kihirdetett Budapest Bank és társai ítéletben (C‑228/18) a Bíróság pontosította az annak meghatározása során alkalmazandó kritériumokat, hogy a kártyás fizetési műveletek után fizetendő jutalékok tárgyában egyes pénzügyi intézmények között létrejött megállapodások az EUMSZ 101. cikk által tiltott olyan magatartásoknak vagy megállapodásoknak minősülnek‑e, amelyek célja a verseny korlátozása.

A Kúria (Magyarország) azon jogvita tárgyában fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz, amely egyfelől a Gazdasági Versenyhivatal (Magyarország, a továbbiakban: GVH), másfelől pedig a kártyás fizetést lehetővé tévő szolgáltatásokat nyújtó két társaság, a Visa és a MasterCard, valamint hat hitelintézet között a GVH által 2009‑ben elfogadott határozat tárgyában van folyamatban. E határozatban a GVH megállapította többek között azt, hogy versenyellenes megállapodás áll fenn az úgynevezett „bankközi” jutalékokra vonatkozóan, következésképpen pedig a megállapodásban részt vevő hét pénzügyi intézménnyel, valamint a Visával és a MasterCarddal szemben különböző összegű bírságokat szabott ki.

A nemzeti bíróság által ismertetett információk szerint a bankközi jutalékok olyan összegek, amelyeket a gazdasági szereplők részére fizetési terminálokat szolgáltató pénzügyi intézmények (a továbbiakban: elfogadó bankok) kötelesek megfizetni a fizetésre szolgáló kártyákat kibocsátó pénzügyi intézmények (a továbbiakban: kibocsátó bankok) részére a Visa vagy a MasterCard által kínált fizetési rendszer tagjaiként akkor, amikor kártyás fizetési művelet teljesítésére kerül sor. A releváns nemzeti piacok túlnyomó részét képviselő hét pénzügyi intézmény 1996 áprilisában megállapodott egymással annak érdekében, hogy gazdaságiszereplő‑kategóriánként meghatározzák az e gazdasági szereplők által fizetendő kereskedői jutalék minimális szintjét. 1996 októberében a Visa és a MasterCard nevében megtárgyalt második megállapodás (a továbbiakban: MIF‑megállapodás) is született, amely az e két fizetési rendszer keretében járó bankközi jutalékok összegének egységesítésére irányult. A MIF‑megállapodás vizsgálatát követően a GVH megállapította, hogy a Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásakor kezdődő időszak vonatkozásában az összes olyan pénzügyi intézmény részéről, amelyek egymás után csatlakoztak a MIF‑megállapodáshoz, valamint a Visa és a MasterCard részéről is fennáll az EUMSZ 101. cikk megsértése. A GVH szerint az egységesen alkalmazandó bankközijutalék‑mérték és ‑struktúra meghatározása, a Visa és a MasterCard részéről pedig az, hogy a belső szabályzataikkal ehhez keretet biztosítottak, az EUMSZ 101. cikk szerinti tilalom hatálya alá tartozó megállapodásnak minősül, mivel annak nem csupán a célja irányul a verseny korlátozására, hanem ezenkívül versenykorlátozó hatást is kifejt.

A Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével nem ellentétes, hogy valamely versenyellenes magatartást e rendelkezés értelmében egyszerre minősítsenek versenykorlátozó célúnak és hatásúnak. A Bíróság, amelytől a versenykorlátozás e két kategóriája közötti viszony pontosítását kérték, emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások közötti összehangolás akkor foglal magában „cél általi” versenykorlátozást, ha önmagában elegendő károssági fokot mutat, anélkül hogy a versenyre gyakorolt hatásait vizsgálni kellene. Ugyanakkor, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság vagy bíróság egy és ugyanazon magatartást akként minősít, hogy az mind a célja, mind pedig a hatása által versenykorlátozó, e hatóság vagy bíróság köteles az ezzel kapcsolatos megállapításait a szükséges bizonyítékokkal alátámasztani, és köteles megjelölni, hogy az említett bizonyítékok mennyiben vonatkoznak az így megállapított korlátozás egyik vagy másik típusára.

A Bíróság ezt köbvetően azt a kérdést vizsgálta, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésére tekintettel miként minősíthető a szóban forgó megállapodás, ezzel együtt azonban előzetesen emlékeztetett arra, hogy az ezzel kapcsolatos végleges értékelést a nemzeti bíróságnak kell kialakítania.

A Bíróság a MIF‑megállapodás tartalmát illetően mindjárt az elején kiemelte, hogy e megállapodás egységesítette azon bankközi jutalékok összegét, amelyeket az elfogadó bankok a fizetési rendszerek valamelyikéhez tartozó kártyával teljesített fizetési műveletek jogcímén kötelesek a kibocsátó bankok részére megfizetni, ezáltal pedig érintette mind a vizsgált két fizetési rendszer közötti, mind pedig az elfogadó bankok közötti verseny egyik elemét. Márpedig a Bíróság megjegyezte, hogy jóllehet a szóban forgó megállapodás nem határozta meg közvetlenül a kereskedői jutalékokat, mégis meg lehet állapítani „cél általi” korlátozást akkor, ha az ilyen megállapodást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett közvetett árrögzítésként, vagy olyan magatartásként kell elemezni, amely a belső piacon belüli verseny szempontjából ugyanilyen káros.

Miután ugyanakkor megállapította, hogy a „cél általi” korlátozásként minősítés szempontjából megkövetelt károssági fok nem tűnik ki szükségképpen a megállapodás tartalmát illetően a Bíróság elé terjesztett adatokból, a Bíróság megvizsgálta a MIF‑megállapodás által követett célkitűzésekkel kapcsolatban rendelkezésére álló elemeket. Ezen elemekre tekintettel a Bíróság megállapította: nem zárható ki, hogy a MIF‑megállapodás által követett célkitűzés nem arra irányult, hogy a kereskedői jutalékok vonatkozásában küszöbértéket biztosítson, hanem arra, hogy a jelen ügyben érintett kártyás fizetési rendszerek mindegyikén belül bizonyos egyensúlyt állítson fel a „kibocsátási” tevékenységek és az „elfogadási” tevékenységek között. E tekintetben a Bíróság relevánsnak ítélte azt a körülményt, amely szerint a megállapodásban részt vevő felek magukban foglalták úgy a kibocsátó bankokat, mint az elfogadó bankokat. Márpedig, ha a nemzeti bíróság által ezzel kapcsolatban lefolytatandó vizsgálatokból az következne, hogy a MIF‑megállapodás a bankközi jutalékok tekintetében az érintett két kártyás fizetési rendszer között fennálló verseny semlegesítése révén azzal a következménnyel járt, hogy e rendszerek egyéb jellemzőit illetően erősítette a versenyt, a Bíróság szerint ez magában foglalná azon verseny értékelését, amely a vizsgált piacon a MIF‑megállapodás hiányában állt volna fenn, következésképpen pedig e megállapodás hatásainak elemzését.

A Bíróság következésképpen megállapította, hogy nem bocsátottak rendelkezésére elegendő adatot ahhoz, hogy eldönthesse, hogy a bankközi jutalékok tekintetében a verseny semlegesítése a MIF‑megállapodást illetően önmagában elegendő károssági fokot tárt‑e fel ahhoz, hogy ne kelljen megkövetelni e megállapodás hatásainak vizsgálatát, mindez pedig mind a kártyás fizetés két rendszere közötti verseny, mind pedig az elfogadói piacon fennálló verseny tekintetében. A Bíróság hangsúlyozta: az, hogy a MIF‑megállapodás korlátozta a bankközi jutalékok emelkedése irányába ható azon nyomást, amely a megállapodás hiányában érvényesült volna, ugyanakkor releváns az e megállapodásból eredő korlátozás fennállásának vizsgálata szempontjából.

A Bíróság tehát megállapította, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a bankok közötti olyan megállapodás, amely egységes mértékben határozza meg azt a bankközi jutalékot, amely kártyás fizetési művelet teljesítése esetén az e kártyát kibocsátó bankoknak jár, nem minősíthető olyan megállapodásnak, amelynek az e rendelkezés értelmében vett „célja” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, hacsak e megállapodás a tartalmára, a célkitűzéseire és a hátterére tekintettel olyannak nem tekinthető, amely a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutat ahhoz, hogy ekként lehessen minősíteni, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.