–

a Pensions‑Sicherungs‑Verein VVaG képviseletében F. Wortmann Rechtsanwalt,

–

G. Bauer képviseletében I. Axler Rechtsanwältin,

–

a német kormány képviseletében kezdetben: T. Henze és R. Kanitz, később: R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,

–

a luxemburgi kormány képviseletében D. Holderer és T. Uri, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: P. Kinsch avocat,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében Z. Lavery, meghatalmazotti minőségben, segítője: J. Coppel QC,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Kellerbauer és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 283., 36. o.) 8. cikkének az értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a Pensions‑Sicherungs‑Verein VVaG (foglalkoztatói nyugdíjakat biztosító szervezet, a továbbiakban: PSV) és Günther Bauer között a valamely nyugdíjpénztár által folyósított ellátások kiegyenlítése tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2008/94 irányelv (3) preambulumbekezdése kimondja:

„A munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelméről rendelkezni és számukra egy minimális szintű védelmet biztosítani, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a[z Európai Unión] belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét. E célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja az érintett munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését.”

4

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.

5

Az említett irányelv 8. cikke értelmében:

„A tagállamok biztosítják, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, foglalkoztatási és foglalkoztatás‑közi [helyesen: szakmai vagy szakmaközi] kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregkori ellátásra [helyesen: öregségi ellátásra] vonatkozó, beleértve a túlélő hozzátartozók ellátását is, a már megszerzett vagy jövőbeli jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket a munkavállalók és az olyan személyek érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor már kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.”

6

A 2008/94 irányelv 11. cikke első bekezdése értelmében az irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be.

7

A 2017. augusztus 17‑i törvénnyel (BGBl. 1974. I, 3214. o.) módosított, 1974. december 19‑i Gesetz zur Verbesserung der betrieblichen Altersversorgung (Betriebsrentengesetz) (a foglalkoztatói nyugdíj javításáról szóló törvény, Betriebsrentengesetz [a foglalkoztatói nyugdíjakról szóló törvény]; BGBl. 1974. I, 3610. o.; a továbbiakban: a foglalkoztatói nyugdíjakról szóló törvény), a „Munkáltatói kötelezettségvállalás a foglalkoztatói nyugdíjra” címet viselő első cikkében a következőképpen rendelkezik:

„(1) A jelen törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, amennyiben a munkáltató a munkavállaló javára a munkaviszonyra tekintettel kötelezettséget vállal öregségi, rokkantsági vagy hozzátartozói nyugdíj fizetésére (foglalkoztatói nyugdíj). A foglalkoztatói nyugdíj folyósítására sor kerülhet közvetlenül a munkáltató által vagy az 1b. § (2)–(4) bekezdésében felsorolt nyugdíjszolgáltató szervezetek valamelyike útján. A munkáltató az általa vállalt ellátások teljesítéséért akkor is helytállással tartozik, ha a folyósítást nem közvetlenül végzi.

[…]”

8

E törvény „A foglalkoztatói nyugdíj megszerzettsége és folyósítása” címet viselő 1b. §‑a, amely (1) és (2) bekezdésében felsorolja a foglalkoztatási nyugdíj esetén a munkáltató rendelkezésére álló lehetőségeket, lényegében úgy rendelkezik, hogy a munkáltató a foglakoztatói nyugdíj tekintetében életbiztosítást köthet a munkavállaló életére (a (2) bekezdés), vagy a foglalkoztatói nyugdíjat – mint a jelen esetben – nyugdíjpénztár vagy nyugdíjalap (a (3) bekezdés) vagy egy úgynevezett előtakarékossági pénztár (a (4) bekezdés) is folyósíthatja.

9

Az említett törvénynek „A biztosítási fedezet terjedelme” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Azok a nyugdíjjogosultak, akiknek a munkáltató nyugdíjra vonatkozó közvetlen kötelezettségvállalásából eredő jogosultságai azért nem nyernek kielégítést, mert a munkáltatóval szemben fizetésképtelenségi eljárás indult annak vagyonát vagy hagyatékát illetően, és e jogosultak túlélő hozzátartozói jogosultak a fizetésképtelenséggel szemben biztosítást nyújtó szervezettől egy azon ellátásnak megfelelő összeget igényelni, amelyet a munkáltatónak a nyugdíjra vonatkozó kötelezettségvállalás alapján akkor kellett volna nyújtania, ha nem indult volna meg a fizetésképtelenségi eljárás. […]

[…]”

10

Ugyanezen törvénynek a „Járulékfizetési kötelezettség és a járulék kiszámítása” című 10. §‑ának (1) bekezdése a következőt írja elő:

„(1)   A fizetésképtelenséggel szembeni biztosítás fenntartásának forrását közjogi kötelezettség alapján az összes olyan munkáltató által fizetett hozzájárulások biztosítják, amelyek közvetlen kötelezettséget vállaltak a foglalkoztatói nyugdíjrendszer ellátásainak nyújtására […] vagy előtakarékossági pénztár, közvetlen biztosító vagy nyugdíjalap útján folyósítanak foglalkoztatói nyugdíjat.

[…]

(4)   A fizetésképtelenséggel szemben biztosítást nyújtó szervezet hozzájárulásra vonatkozó határozatainak végrehajtására a Zivilprozessordnung (polgári perrendtartás) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A végrehajtható példányt a fizetésképtelenséggel szemben biztosítást nyújtó szervezet bocsátja ki.

[…]”

11

A foglalkoztatói nyugdíjakról szóló törvénynek „A fizetésképtelenséggel szemben biztosítást nyújtó szervezet” című 14. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)   A fizetésképtelenséggel szemben biztosítást nyújtó szervezet a [PSV]. E szervezet a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Luxemburgi Nagyhercegség között a foglalkoztatói nyugdíjrendszer fizetésképtelenséggel szembeni biztosítása terén történő együttműködésről létrejött 2000. szeptember 22‑i megállapodás alapján egyúttal a luxemburgi vállalkozások nyugdíjra vonatkozó kötelezettségvállalásait a fizetésképtelenséggel szemben biztosító szervezet is.

(2)   A [PSV] a Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (pénzügyi szolgáltatások szövetségi felügyelete) által gyakorolt felügyelet alatt áll […]”

12

A 2017. június 30‑i törvénnyel (BGBl. 2017. I, 2094. o.) módosított, 1953. április 27‑i Verwaltungs‑Vollstreckungsgesetz (a közigazgatási végrehajtásról szóló törvény) (BGBl. 1953. I, 157. o.) 3. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A végrehajtás alá vont személlyel szemben a végrehajtás végrehajtást elrendelő határozat útján indul meg; végrehajtható okiratra nincs szükség.

(2)   A végrehajtás megindításának feltételei a következők:

(3)   A végrehajtás elrendelése előtt a kötelezettel újabb egyhetes fizetési határidővel további különös felszólítást kell közölni.

(4)   A végrehajtást elrendelő határozatot a követelés érvényesítésére jogosult hatóság hozza meg.”

13

2000 decemberében G. Bauer számára korábbi munkáltatója a foglalkoztatói nyugdíjakról szóló törvény értelmében foglalkoztatói nyugdíjat állapított meg.

14

E foglalkoztatói nyugellátás – amelyekre közvetlenül a korábbi munkáltató vállalt kötelezettséget – havi nyugdíj‑kiegészítést és éves karácsonyi juttatást tartalmazott, valamint e korábbi munkáltatónak a nyugdíjpénztári rendszerbe történő befizetései alapján megállapított és a „Pensionskasse für die Deutsche Wirtschaft” (a német gazdaság nyugdíjpénztára, a továbbiakban: Pensionskasse) mint a kedvezményezett munkavállalók számára alanyi jogot biztosító szakmaközi szervezet által nyújtott nyugdíjat foglalta magában.

15

2003‑ban a Pensionskasse gazdasági nehézségekkel küzdött, és a pénzügyi szolgáltatások szövetségi felügyelete engedélyével csökkentette a nyújtott ellátások összegét. Ily módon a Pensionskasse a G. Bauer számára folyósított, a korábbi munkáltatója által befizetett – 2003 júniusában bruttó 599,49 euró összeget kitevő járulék alapján – kiszámított nyugdíjrészt 2003 és 2013 között tizenegyszer, esetenként 1,40% és 1,25% közé eső mértékben csökkentette.

16

2003 és 2013 között a G. Bauer részére a Pensionskasse által folyósított havi nyugdíj összege összesen 13,8%‑kal csökkent, ami az érdekelt számára havi 82,74 eurós veszteséget jelent, és a szakmai kiegészítő nyugdíjrendszer alapján őt megillető foglalkoztatói nyugellátás összegének 7,4%‑os csökkenését eredményezte.

17

A nemzeti szabályozásból eredő garanciális kötelezettségnek megfelelően G. Bauer korábbi munkáltatója először a Pensionskasse által nyújtott ellátások csökkentését egyenlítette ki, mivel e szabályozás nem ír elő a nyugdíjalapok által nyújtott ellátások biztosítására vonatkozó egyéb kötelezettséget.

18

2012 januárjában e korábbi munkáltatóval szemben fizetésképtelenségi eljárás indult.

19

A PSV, amely Németországban és Luxemburgban a munkáltatók fizetésképtelensége esetén biztosítja a foglalkoztatói nyugellátás folyósítását, 2012. szeptember 12‑i határozatával arról tájékoztatta G. Bauert, hogy havi 398,90 euró összeg erejéig vállalja a nyugdíjkiegészítés, valamint az évenkénti, 1451,05 euró összegű karácsonyi juttatás kifizetését.

20

Mivel azonban a PSV megtagadta a Pensionskasse által folyósított öregségi nyugdíj csökkentéseinek kiegyenlítését, ez utóbbi az érdekelt részére továbbra is csökkentett összegű öregségi nyugdíjat fizet ki.

21

G. Bauer a hatáskörrel rendelkező elsőfokú bírósághoz benyújtott keresetében azt állította, hogy a PSV a korábbi munkáltatóját érintő fizetésképtelenségi eljárás miatt köteles biztosítani a Pensionskasse által nyújtott ellátások csökkenésének kiegyenlítését. A PSV azt állította, hogy a nemzeti jog alapján nem terhelte helytállási kötelezettség a nyugdíjpénztár által nyújtott ellátások összege tekintetében, ha saját fizetésképtelensége miatt a munkáltató nem tud eleget tenni törvényben előírt helytállási kötelezettségének.

22

G. Bauer keresetét első fokon elutasították, fellebbezésének azonban helyt adtak.

23

A Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország) a PSV kérelme nyomán kifejti, hogy az alapügyben azt a kérdést kell eldöntenie, hogy a PSV köteles‑e biztosítani G. Bauer volt munkáltatójával szemben fennálló követelését, tekintettel arra, hogy ez utóbbi fizetésképtelen, és következésképpen nem teljesítheti a Pensionskasse által nyújtott ellátások biztosítására vonatkozó saját kötelezettségét.

24

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy Németországban a foglalkoztatói nyugellátást különböző módokon lehet nyújtani. A munkáltató egyrészt közvetlenül is gondoskodhat a vállalkozásának foglalkoztatói nyugdíjrendszerében őt terhelő ellátásokról. Másrészt az említett ellátásokat külső szervezetek útján is nyújthatja. A munkáltató maga tehát nem nyújt semmilyen szolgáltatást, hanem arról közvetetten, vagy a munkáltató által a munkavállaló javára kötött életbiztosítás révén, vagy egy nyugdíjalap vagy nyugdíjpénztár közvetítésével gondoskodik, amelynek feladata a vállalkozása foglalkoztatói nyugdíjrendszerének kezelése.

25

Ha a munkáltató a munkavállaló számára foglalkoztatói nyugellátásra vállal kötelezettséget, amelyet egy külső biztosító szervezet folyósít, és ezek az ellátások nem elegendőek a munkavállaló számára a munkaszerződés alapján vállalt kötelezettségek teljesítéséhez, a nemzeti jog a munkáltató számára helytállási kötelezettséget ír elő, amelynek fedezete a munkáltató saját vagyona. Ebben a helyzetben, ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a nemzeti jog nem írja elő a PSV számára azt a kötelezettséget, hogy biztosítsa azon ellátásokat, amelyeket a munkáltatónak a folyósított ellátások összegének valamely nyugdíjpénztár általi csökkentése miatt a munkavállaló számára kell nyújtania.

26

Először is a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy alkalmazható‑e a 2008/94 irányelv 8. cikke abban az esetben, ha valamely nyugdíjpénztár, amely maga nem fizetésképtelen, csökkenti a folyósított ellátások összegét, de a korábbi munkáltató, a nemzeti jog által előírt biztosítási kötelezettségére tekintet nélkül, nem tudja ellentételezni a fizetésképtelensége miatt alkalmazott csökkentéseket. E bíróság szerint ebben az esetben a munkavállalónak korábbi munkáltatójával szemben a 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett munkaviszonyból eredő követelése áll fenn, mivel e követelés az e korábbi munkáltató által nyújtott nyugellátáson alapul.

27

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság, amely pontosítja, hogy az alapügyben a korábbi munkavállaló által elszenvedett veszteségek csak a foglalkoztatói nyugellátás havi nyugdíjának 13,8%‑át és az általa a szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján szerzett nyugdíjjogosultságok 7,4%‑át teszik ki, a 2008/94 irányelv 8. cikk által előírt, a munkavállalók érdekeinek védelmére vonatkozó kötelezettség figyelembevételével azt kívánja megtudni, hogy melyek azok a körülmények, amelyek között a volt munkavállaló által a korábbi munkáltatójának fizetésképtelensége miatt elszenvedett veszteségeket nyilvánvalóan aránytalannak lehet tekinteni. Úgy véli, hogy pontosításra van szükség a 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet (C‑454/15, EU:C:2016:891) 35. pontjában említett körülményeket illetően annak érdekében, hogy értékelhesse, hogy az alapügyben felmerült‑e a 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt minimális szintű védelem.

28

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy abban az esetben, ha a 2008/94 irányelv 8. cikkét úgy kellene értelmezni, hogy az azt a követelményt fogalmazza meg, amely szerint az érintett tagállamnak biztosítania kell a G. Bauer által hivatkozott jogokat, a foglalkoztatói nyugdíjakról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit nem értelmezheti ezen irányelvnek megfelelően. E bíróság tehát azt a kérdést teszi fel, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke bírhat‑e olyan közvetlen hatállyal, amely lehetővé teszi G. Bauer számára, hogy előtte közvetlenül erre a rendelkezésre hivatkozzon.

29

Negyedszer, abban az esetben, ha a 2008/94 irányelv 8. cikke közvetlen hatállyal bír, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az olyan foglalkoztatói nyugdíjakat biztosító szervezet, mint a PSV, hivatkozhat‑e erre a rendelkezésre.

30

E körülmények között a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó az olyan helyzetre, amikor a munkáltató – aki szakmaközi szervezet útján biztosítja a foglalkoztatói nyugellátást – fizetésképtelensége miatt nem képes biztosítani az ezen a szakmaközi szervezet által nyújtott említett szolgáltatások összegének olyan csökkentéséből eredő veszteségek ellentételezését, amely csökkentést a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő és az említett szervezet prudenciális felügyeletét ellátó állami hatóság engedélyezett.

32

A 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerinti tárgyi hatályát illetően az irányelv úgy rendelkezik, hogy azt a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.

33

Az említett irányelv 8. cikke előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, szakmai és szakmaközi kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregségi ellátásokra vonatkozó, már megszerzett jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket azon munkavállalók érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.

34

Nem vitatott, hogy G. Bauer korábban munkavállaló volt, korábbi munkáltatója fizetésképtelenné vált, és a fizetésképtelenségének bekövetkezésekor és abból kifolyólag megsértették az öregségi ellátásokra vonatkozó szerzett jogosultságokat, mivel ez a korábbi munkáltató már nem volt képes kiegyenlíteni a foglalkoztatói nyugellátások folyósításának biztosítására irányuló, a nemzeti jog alapján a munkáltatót terhelő kötelezettség értelmében valamely szakmaközi szervezet által folyósított havi foglalkoztatói nyugellátás csökkentését.

35

Így a 2008/94 irányelv 8. cikke szerinti konkrét feltételek teljesülnek, amelynek értelmében e 8. cikk alkalmazandó az olyan körülményekre, mint amilyenekről az alapügyben szó van (lásd ebben az értelemben: 2013. április 25‑iHogan és társai ítélet, C‑398/11, EU:C:2013:272, 40. pont).

36

A fenti megfontolásokból következik, hogy az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az alkalmazandó az olyan helyzetre, amikor a munkáltató – aki szakmaközi szervezet útján biztosítja a foglalkoztatói nyugellátást – fizetésképtelensége miatt nem képes biztosítani az ezen a szakmaközi szervezet által nyújtott említett szolgáltatások összegének olyan csökkentéséből eredő veszteségek ellentételezését, amely csökkentést a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő és az említett szervezet prudenciális felügyeletét ellátó állami hatóság engedélyezett.

37

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy melyek azok a sajátos körülmények, amelyek között a 2008/94 irányelv 8. cikke alkalmazásának érdekében úgy kell tekinteni, hogy a korábbi munkáltató fizetésképtelensége miatt a korábbi munkavállaló részére nyújtott foglalkoztatói nyugellátások összegének csökkentése nyilvánvalóan aránytalan, amely alapján fennáll a tagállamoknak a minimális szintű védelem biztosítására irányuló kötelezettsége, jóllehet az érdekelt a foglalkoztatói nyugellátásra vonatkozó szerzett jogosultságok szerinti ellátások összegének legalább felét megkapja.

38

Emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok ezen irányelv 8. cikkének átültetése keretében széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek mind a munkavállalók által a kiegészítő ellátórendszerekben az öregségi jogok tekintetében szerzett jogok védelmére vonatkozó mechanizmus, mind e védelem szintjének meghatározására. E rendelkezés tehát nem értelmezhető úgy, hogy az a szóban forgó jogok teljes körű biztosítását követelné meg (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 41. pont).

39

Tehát e 8. cikkel nem ellentétes, hogy a tagállamok jogszerű objektív gazdasági és társadalmi célokat követve csökkentsék a munkavállalók megszerzett jogosultságait a munkáltató fizetésképtelensége esetén, amennyiben különösen az arányosság elvét tiszteletben tartják (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 42. pont).

40

Ebből következik, hogy a tagállamok a 2008/94 irányelv által követett célnak megfelelően – az ezen irányelv 12. cikke értelmében vett bármiféle visszaélés hiányában – kötelesek biztosítani a munkavállalók számára az e rendelkezésben előírt minimális szintű védelmet (lásd ebben az értelemben: 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont; 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 47. pont).

41

A Bíróság korábban már kimondta, hogy az említett irányelv 8. cikkének megfelelő átültetéséhez az szükséges, hogy a korábbi munkavállaló a munkáltatója fizetésképtelensége esetén a valamely szakmai kiegészítő ellátórendszerben megszerzett jogosultságai szerinti öregségi ellátásainak legalább felét megkapja (lásd ebben az értelemben: 2007. január 25‑iRobins és társai ítélet, C‑278/05, EU:C:2007:56, 57. pont; 2013. április 25‑iHogan és társai ítélet, C‑398/11, EU:C:2013:272, 51. pont; 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont; 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 50. pont).

42

Ráadásul a Bíróság kifejtette, hogy jóllehet a 2008/94 irányelv 8. cikke alapján legalább az öregségi ellátások felét kitevő ellátásokat kell biztosítani, ez nem eredményezi annak kizárását, hogy a munkavállalók érdekeinek védelmére irányuló, ezen rendelkezés szerinti kötelezettség fényében bizonyos körülmények között a munkavállaló vagy a korábbi munkavállaló által elszenvedett veszteségeket is nyilvánvalóan aránytalanoknak lehessen tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2016. november 24‑iWebb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont; 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 50. pont).

43

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1978. április 11‑i tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat (COM(78) 141 végleges) indokolásából kitűnik, hogy az ezen irányelv által követett cél az volt, hogy védelmet nyújtson olyan körülmények között, amelyek azzal fenyegetnek, hogy a munkavállalót és családját megfosztják a létfenntartás eszközeitől. Közelebbről, amint az ezen indokolásban szerepel, az immár a 2008/94 irányelv 8. cikkének részét képező rendelkezéseket az uniós jogalkotó azon szándéka igazolja, hogy elkerülje a munkavállaló számára a valamely kiegészítő ellátórendszerben szerzett jogainak elvesztéséből eredő, különösen hátrányos körülményeket.

44

Ebből arra lehet következtetni, hogy a volt munkavállaló öregségi ellátásainak csökkentését nyilvánvalóan aránytalannak kell tekinteni, ha e csökkentésből, valamint adott esetben e csökkentés várható jövőbeli változásából következően az érdekeltnek a szükségletei kielégítésére irányuló képessége súlyosan sérül. Ez a helyzet az öregségi ellátásnak a volt munkavállaló által elszenvedett csökkenése esetében, aki e csökkenés következtében már az Eurostat által az érintett tagállam tekintetében meghatározott szegénységi küszöb alatt él, vagy az alá kerül.

45

A 2008/94 irányelv 8. cikke minimális védelmi kötelezettségként megköveteli, hogy a tagállamok az öregségi ellátásai ilyen csökkenésének kitett korábbi munkavállaló részére olyan összegű ellentételezést biztosítsanak, amely bár nem fedezi szükségszerűen a teljes elszenvedett veszteséget, de orvosolja e veszteségek nyilvánvaló aránytalanságát.

46

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a korábbi munkáltató fizetésképtelensége miatt a korábbi munkavállaló részére nyújtott foglalkoztatói nyugellátások összegének csökkentése nyilvánvalóan aránytalan akkor, ha – bár az érdekelt a szerzett jogosultságai szerinti ellátások összegének legalább felét megkapja – e korábbi munkavállaló e csökkenés következtében már az Eurostat által az érintett tagállam tekintetében meghatározott szegénységi küszöb alatt él, vagy az alá kerül.

47

Harmadik és negyedik kérdésével, amelyeket együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan mértékű közvetlen hatállyal bírhat, hogy arra a foglalkoztatói nyugdíjrendszert a munkáltatók fizetésképtelenségével szemben biztosító szervezetként az állam által kijelölt magánjogi intézettel szemben hivatkozni lehet.

48

Amint azt a Bíróság többször is kimondta, a jogalanyok valamely irányelv feltételhez nem kötött és kellően pontos rendelkezéseire valamely tagállammal és annak összes közigazgatási szervével szemben, valamint olyan szervezetekkel és szervekkel szemben is hivatkozhatnak, amelyek az állam felügyelete vagy ellenőrzése alatt állnak, vagy a magánszemélyek közötti jogviszonyokra alkalmazandó szabályokból következőkhöz képest többletjogosultságokkal rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az állammal azonos megítélés alá eshetnek az olyan szervezetek vagy szervek is, amelyeket egy hatóság közfeladat ellátásával bízott meg, és e célból többletjogosultságokkal ruházta fel őket (2017. október 10‑iFarrell ítélet, C‑413/15, EU:C:2017:745, 34. pont; 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 55. pont).

49

Azon kérdés vizsgálatának, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke feltétlen és kellően pontos‑e, három szempontra kell vonatkoznia, nevezetesen az e rendelkezésben előírt védelem kedvezményezettjeinek meghatározására, e védelem tartalmára és az említett védelem nyújtójának beazonosítására.

50

A 2008/94 irányelv 8. cikke által előírt védelem kedvezményezettjeivel kapcsolatban e cikk szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy ezen irányelv célja a munkáltatójuk, illetve korábbi munkáltatójuk fizetésképtelenségével érintett munkavállalók és korábbi munkavállalók védelme. Ennélfogva az említett cikk a garancia kedvezményezettjeinek meghatározása tekintetében teljesíti az irányelvek valamely rendelkezésének közvetlen alkalmazhatóságához megkövetelt, pontosságra és feltétlen jellegre vonatkozó feltételeket (2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 57. pont).

51

A 2008/94 irányelv 8. cikkében meghatározott védelem tartalmát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság rámutatott, hogy e 8. cikk arra irányul, hogy minden munkavállaló számára minimális szintű védelmet biztosítson (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 46. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A Bíróság megállapította, hogy az említett 8. cikk, mivel azt írja elő a tagállamok számára, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén kivétel nélkül minden egyes munkavállaló számára biztosítsanak a valamely szakmai kiegészítő ellátórendszer alapján megszerzett jogosultságai értéke legalább 50%‑ának megfelelő ellentételezést, egyértelmű, pontos és feltétlen kötelezettséget ró a tagállamokra, amelynek célja, hogy a magánszemélyeket jogokkal ruházza fel (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 6‑iHampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 60. pont).

53

A jelen ítélet 44. és 45. pontja alapján ugyanez vonatkozik azon követelményre is, amely szerint a tagállamok a 2008/94 irányelv 8. cikke alapján kötelesek minimális szintű védelmet biztosítani az öregségi ellátásai csökkenésének kitett korábbi munkavállaló részére oly módon, hogy arra magánszemélyek valamely nemzeti bíróság előtt közvetlenül is hivatkozhatnak.

54

A 2008/94 irányelv 8. cikkében előírt védelmet nyújtó kilétét illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az érintett tagállam a PSV‑t jelölte ki mint a foglalkoztatói nyugdíjrendszert a fizetésképtelenséggel szemben biztosító szervezetet. E magánjogi szervezetre kiterjed a pénzügyi szolgáltatások felügyelő hatósága által gyakorolt prudenciális felügyelet. Ezenkívül a közjogi szabályok szerint beszedi a munkáltatóktól a fizetésképtelenség kockázatával szembeni biztosításhoz szükséges kötelező járulékokat, és hatósághoz hasonlóan közigazgatási aktus elfogadásával teremtheti meg a végrehajtás feltételeit.

55

Ennélfogva, tekintettel azon feladatokra, amellyel a PSV‑t felruházták, valamint azon feltételekre, amelyek között azoknak eleget tett, e szervezet különbözik azon magánszemélyektől, és az az állammal azonos megítélés alá esik oly módon, hogy vele szemben főszabály szerint a 2008/94 irányelv 8. cikke szerinti, feltétel nélküli és kellően pontos rendelkezésekre hivatkozni lehet.

56

Mindazonáltal, amint azt a főtanácsnok indítványának 96. pontjában megjegyezte, ez az értelmezés csak annyiban fogadható el, amennyiben az érintett tagállam az öregségi ellátások tekintetében az ezen 8. cikk által megkövetelt minimális szintű védelem biztosításának kötelezettségét a PSV‑re ruházta át, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Ugyanis, amint az többek között a PSV, valamint a német kormány által előterjesztett észrevételekből kitűnik, az a garancia, amelyet e szervezetnek nyújtania kell, nem terjed ki a nyugdíjalapok által nyújtott olyan ellátásokra, mint amelyekről az alapügyben szó van.

57

A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/94 irányelv minimális szintű védelmi kötelezettséget előíró 8. cikke olyan mértékű közvetlen hatállyal bírhat, hogy arra hivatkozni lehet az állam által kijelölt magánjogi intézettel mint a foglalkoztatói nyugdíjrendszert a munkáltatók fizetésképtelenségével szemben biztosító szervezettel szemben, amennyiben – tekintettel azon feladatokra, amelyekkel felruházták, valamint azon feltételekre, amelyek között azoknak eleget tesz – e szervezet az állammal azonos megítélés alá eshet, feltéve hogy az e szervezet által ellátandó garanciális feladat ténylegesen kiterjed azon öregségiellátás‑fajtákra, amelyekre tekintettel az e 8. cikkben előírt minimális szintű védelmet biztosítani kell.

58

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: