1.

Fellebbezésével a Cseh Köztársaság az Európai Unió Törvényszéke 2018. június 28‑i Cseh Köztársaság kontra Bizottság végzésének ( 2 ) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék annak elfogadhatatlansága miatt elutasította az Európai Bizottság azon állítólagos határozatával szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetet, amelyet a Költségvetési Főigazgatóság „Saját források és pénzügyi programozás” igazgatóságának igazgatója 2015. január 20‑i Ares(2015)217973 referenciaszámú levele (a továbbiakban: vitatott levél) tartalmazott.

2.

E fellebbezés számos alapvető kérdést vet fel az Unió tradicionális saját forrásainak rendszerét, a kifogásokkal teljesített kifizetést, valamint általánosabban azt illetően, hogy a tagállamok hatékony bírói jogvédelemben részesüljenek az Unióval szembeni pénzügyi felelősségük terjedelmével kapcsolatos jogviták esetén.

3.

Az EUMSZ 263. cikk első bekezdése szerint:

„Az Európai Unió Bírósága megvizsgálja a jogalkotási aktusok jogszerűségét, valamint a Tanács, a Bizottság és az Európai Központi Bank jogi aktusait, kivéve az ajánlásokat és a véleményeket, továbbá az Európai Parlament és az Európai Tanács harmadik személyekre joghatással járó aktusait. Az Európai Unió Bírósága megvizsgálja továbbá az Unió szervei vagy hivatalai által elfogadott, harmadik személyekre joghatással járó jogi aktusok jogszerűségét.”

4.

Az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.”

5.

Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2007. június 7‑i 2007/436/EK, Euratom határozat ( 3 ) (2) preambulumbekezdése szerint a saját források rendszerének „megfelelő forrásokat kell biztosítania [az uniós] politikák szabályos fejlődéséhez, figyelemmel a szigorú költségvetési fegyelem szükségességére is”.

6.

A 2007/436 határozat 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében az Európai Unió költségvetésében a saját forrásokat többek között a közös vámtarifa szerinti vámokból és egyéb vámokból, amelyeket a harmadik országokkal folytatott kereskedelem tekintetében a Közösségek intézményei már megállapítottak vagy meg fognak állapítani, álló bevételek alkotják.

7.

A 8. cikk (1) bekezdése pontosítja továbbá, hogy a 2. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett saját forrásokat a tagállamok szedik be. A tagállamok a Bizottság rendelkezésére bocsátják az említett forrásokat.

8.

Az 1150/2000/EK, Euratom rendelet ( 4 ) (21) preambulumbekezdése szerint a tagállamok és a Bizottság közötti szoros együttműködés elősegíti a saját forrásokkal kapcsolatos pénzügyi szabályok helyes alkalmazását.

9.

Az 1150/2000 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a Közösségeknek a 2007/436 határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett saját forrásokra való jogosultságát meg kell állapítani, amint a vámjogszabályok által előírt feltételeknek eleget tesz a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően.

10.

A 6. cikk (1) és (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy:

„(1)   A saját források számláit az egyes tagállamok államkincstára vagy az egyes tagállamok által kijelölt testület vezeti a források típusa szerinti bontásban.

[…]

(3)   

[…]”

11.

A 9. cikk (1) bekezdése értelmében:

„A 10. cikkben szabályozott eljárásnak megfelelően minden tagállam a saját forrásokat a Bizottság nevében az államkincstárnál vagy az általuk kijelölt testületnél megnyitott számlán írja jóvá.

[…]”

12.

A 10. cikk (1) bekezdésének értelmében a beszedési költségek levonása után a 2007/436 határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett saját források jóváírását legkésőbb azon hónapot követő második hónap 19. napját követő első munkanapon kell elvégezni, amelyben a jogosultságot – e rendelet 2. cikkének megfelelően – megállapították.

13.

A 11. cikk (1) bekezdése megállapítja, hogy a 9. cikk (1) bekezdésében említett számlára történő elszámolás késedelme az érintett tagállam kamatfizetési kötelezettségét vonja maga után.

14.

Végül a 17. cikk (1)–(4) bekezdése értelmében:

„(1)   A tagállamok megteszik az összes szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a 2. cikk alapján megállapított jogosultságoknak megfelelő összeget az e rendeletben meghatározottak szerint a Bizottság rendelkezésére bocsássák.

(2)   A tagállamok mentesülnek azon kötelezettség alól, hogy a Bizottság rendelkezésére bocsássák az olyan megállapított jogosultságok összegével megegyező összegeket, amelyek beszedése nem lehetséges:

A megállapított jogosultságok összegeinek behajthatatlanságát az illetékes közigazgatási hatóság a behajthatóság lehetetlenségét megállapító határozat útján mondja ki.

A megállapított jogosultságok összegeit legkésőbb a jogosultság 2. cikkel összhangban történt megállapításának, illetőleg közigazgatási vagy peres eljárás esetén a jogerős határozat kihirdetésének, az arról szóló értesítésnek vagy a közzétételnek az időpontjától számított öt év elteltével behajthatatlannak kell tekinteni.

Amennyiben részletfizetésre vagy részletfizetésekre került sor, a legfeljebb ötéves időtartam az utolsó kifizetés időpontjában kezdődik meg, amennyiben ez a kifizetés nem az adósság törlesztésére szolgál.

Azon összegeket, amelyek behajthatatlanságát határozat állapítja meg, illetőleg amelyeket behajthatatlannak kell tekinteni, véglegesen törölni kell a 6. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett külön számláról. Ezen összegeket a 6. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett negyedéves kimutatás mellékletében, valamint adott esetben a 6. cikk (5) bekezdésében említett negyedéves kimutatásban kell feltüntetni.

(3)   A (2) bekezdésben említett közigazgatási határozattól számított három hónapon belül, vagy az ugyanebben a bekezdésben említett határidővel összhangban a tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az olyan esetekről, amelyekben a (2) bekezdés alkalmazására került sor, feltéve hogy a megállapított jogosultságok meghaladják az 50000 eurós összeghatárt.

[…]

A jelentés – amelyet olyan formában kell benyújtani, amit a Bizottság állapít meg a 20. cikkben említett bizottsággal folytatott konzultációt követően – tartalmaz minden, a (2) bekezdés a) és b) pontjában említett olyan ok átfogó vizsgálatához szükséges tényt, amely megakadályozta az érintett tagállamot abban, hogy rendelkezésre bocsássa a kérdéses összegeket, valamint tartalmazza a tagállam által a kérdéses esetben vagy esetekben tett behajtásra irányuló intézkedéseket.

(4)   A Bizottságnak a (3) bekezdésben megállapított jelentés kézhezvételétől számítva hat hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy észrevételeit továbbítsa az érintett tagállam számára.

Amennyiben a Bizottság további információ kérését tartja szükségesnek, a hat hónapos határidő a kért kiegészítő információ kézhezvételének időpontjától kezdődik.”

15.

A jogvita előzményei a következőképpen foglalhatók össze.

16.

A Laoszból származó tűzköves öngyújtók 2004 és 2007 közötti időszakban történő behozatalára vonatkozó ellenőrzésekre kiterjedő vizsgálat alapján az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2008. május 30‑án végleges jelentést fogadott el. Ezek az öngyújtók valójában a Kínai Népköztársaságból származtak, és azokra dömpingellenes vámot kellett volna kivetni.

17.

Az említett jelentés megállapította, hogy „a vizsgálat során a kínai származásra vonatkozóan feltárt bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy a tagállamok adómegállapítási eljárást indítsanak”. A jelentés szerint „a tagállamoknak nyomonkövetési ellenőrzéseket kell tartaniuk, valamint adott esetben meg kell vizsgálniuk az érintett importőröket, és haladéktalanul meg kell indítaniuk a beszedési eljárást […]”.

18.

A Cseh Köztársaságot illetően az OLAF jelentése áruk importjára irányuló 28 esetet tárt fel, amelyek három különböző vámhatóság hatáskörébe tartoztak.

19.

Az érintett vámhatóságok mind a 28 esetben intézkedtek a beszedési és adómegállapítási eljárás lefolytatása iránt.

20.

Ugyanakkor a Cseh Köztársaság e 28 esetből nem mindegyikben tudta biztosítani a beszedést az előírt határidőn belül.

21.

A Cseh Köztársaság 2013 novembere és 2014 novembere között mind a 28 esetben azt jelezte a WOMIS‑rendszerben, ( 5 ) hogy lehetetlen beszedni a saját forrásokat.

22.

2014 júliusában és decemberében e tagállam a Bizottság WOMIS‑rendszeren keresztül előadott kérésére kiegészítő információkat közölt a Bizottsággal.

23.

A vitatott levéllel a Bizottság Költségvetési Főigazgatósága „Saját források és pénzügyi programozás” igazgatóságának igazgatója arról tájékoztatta a cseh hatóságokat, hogy a saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség alóli mentesülés 1150/2000 rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében megállapított feltételei a fent említett esetek közül egyikben sem teljesültek. Felhívta az említett cseh hatóságokat, hogy a Bizottság számlájára utaljanak át 53976340 cseh koronát (CZK) (nagyjából 2112708 euró) legkésőbb a levél megküldésének hónapját követő második hónap tizenkilencedik napját követő első munkanapig. A fent említett igazgató hozzátette, hogy késedelem esetén az 1150/2000 rendelet 11. cikke alapján késedelmi kamatot kell fizetni.

24.

2015. március 17‑én a Cseh Köztársaság megfizette a Bizottság számlájára a vitatott összeget, közölte azonban kifogásait a vitatott levélben az igazgató által képviselt álláspontot illetően.

25.

A Törvényszék Hivatalához 2015. március 30‑án benyújtott keresetlevelével a Cseh Köztársaság keresetet terjesztett elő az állítása szerint a vitatott levélben foglalt határozat megsemmisítése iránt.

26.

A Törvényszék Hivatalához 2015. június 11‑én benyújtott külön beadványában a Bizottság elfogadhatatlansági kifogást emelt, amely azon az okon alapult, hogy a vitatott levél nem minősült megsemmisítés iránti keresettel megtámadható határozatnak. A Cseh Köztársaság benyújtotta e kifogásra vonatkozó észrevételeit.

27.

A Törvényszék Hivatalához 2015. július 20‑án benyújtott beadványában a Szlovák Köztársaság kérte, hogy a Cseh Köztársaság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.

28.

2015. december 22‑i határozatával a Törvényszék, miután megkapta az eljárás feleinek észrevételeit, a Szlovákia kontra Bizottság ügyben, ( 6 ) valamint a Románia kontra Bizottság ügyben ( 7 ) való ítélethozatalig felfüggesztette az eljárást. Az eljárás ezen ítéletek meghozatalát követően folytatódott, és az eljárás feleit arra kérték, hogy adják elő az azokból levont következtetéseiket.

29.

Megtámadott végzésével a Törvényszék helyt adott a Bizottság elfogadhatatlansági kifogásának azon, az említett végzés 64. és 87. pontjában kifejtett oknál fogva, hogy a vitatott levél csupán egy informatív jellegű írásbeli vélemény egyszerű kinyilvánításának minősül, amelyet kiegészítettek a saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó felhívással, így e levél nem lehet megsemmisítés iránti kereset tárgya.

30.

E minősítés egyrészt a vitatott levél elfogadása hátterének, valamint a Bizottságot az Unió saját forrásainak területén megillető jogköröknek, másrészt pedig e levél tartalmának az elemzéséből fakad.

31.

Először, a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy a 2007/436 határozat és az 1150/2000 rendelet alapján a saját forrásokat közvetlenül a tagállamoknak kell megállapítaniuk és rendelkezésre bocsátaniuk (a megtámadott végzés 37–43. pontja), anélkül hogy e jogi aktusok megállapítanák azokat a különös eljárási szabályokat, amelyeket a Bizottságnak követnie kellene a rendelkezésre bocsátásra vonatkozó kötelezettségről szóló határozat elfogadása során (az említett végzés 47. pontja). Különösen, ami az e kötelezettség alóli, az 1150/2000 rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti kivételes mentesülés esetét illeti, e cikk (4) bekezdése alapján a Bizottság csak észrevételeit adhatja elő azokkal az okokkal kapcsolatban, amelyek miatt a tagállam nem tudta rendelkezésre bocsátani a hatáskörrel rendelkező nemzeti közigazgatási hatóság határozatával beszedhetetlennek nyilvánított összeget, valamint azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket e tagállam tett e beszedés biztosítása érdekében. Ezek az észrevételek nem rendelkeznek kényszerítő erővel, ezáltal kötelező joghatással sem (az említett végzés 44–49. pontja).

32.

Ezenkívül a megtámadott végzés 51–55. pontjában a Törvényszék hozzátette lényegében, hogy a saját források megállapításával és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban a tagállam és a Bizottság között felmerült esetleges viták a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás hatálya alá tartoznak.

33.

Másodszor, a Törvényszék a megtámadott végzés 59. pontjában úgy vélte, hogy a vitatott levél tartalmából az következik, hogy a Bizottság alapvetően az 1150/2000 rendelet 17. cikke (4) bekezdésének megfelelően az észrevételeit közölte a Cseh Köztársasággal utóbbi arra vonatkozó kérelmével kapcsolatban, hogy mentesüljön a vitatott összeg rendelkezésre bocsátásának kötelezettsége alól, valamint hogy ez az intézmény felhívta e tagállamot, hogy bocsássa rendelkezésre ezt az összeget. Amennyiben e levél tartalmazta az említett összeg rendelkezésre bocsátásának határidejét, a Törvényszék e végzés 62. és 63. pontjában rámutatott, hogy a hivatkozott levél teljes tartalmára tekintettel az ilyen határidő említése nem teszi lehetővé, hogy úgy tekintsük, hogy a Bizottság kötelező joghatással járó aktust kívánt elfogadni, valamint hogy e kijelentéssel a vitatott levél megismételte e rendelet 10. és 11. cikkének szövegét.

34.

Végül a Törvényszék elutasította a Cseh Köztársaság által felhozott különböző érveket. Különösen, a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra vonatkozó érvvel kapcsolatban a megtámadott végzés 81–84. pontjában a következőkre mutatott rá:

„81. […] egyrészt jóllehet, a kötelező joghatásokra vonatkozó feltételt az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első bekezdésében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében kell értelmezni, elegendő emlékeztetni arra, hogy e jognak nem célja a Szerződésekben szabályozott bírósági felülvizsgálati rendszer, különösen pedig az uniós bíróság előtt indított közvetlen keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos szabályok módosítása, amint ez az említett 47. cikkre vonatkozó magyarázatokból is kitűnik, amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően figyelembe kell venni a Charta értelmezésénél. Következésképpen a „megtámadható jogi aktus” fogalmának az említett 47. cikk fényében való értelmezése nem vezethet e feltétel figyelmen kívül hagyásához anélkül, hogy az uniós bíróságok ne lépnék túl a Szerződés által rájuk ruházott hatásköröket (2017. október 25‑iSzlovákia kontra Bizottság ítélet, C‑593/15 P és C‑594/15 P, EU:C:2017:800, 66. pont; 2017. október 25‑iRománia kontra Bizottság ítélet, C‑599/15 P, EU:C:2017:801, 68. pont).

82. Ezenkívül, a [vitatott] levél kézhezvételét követően a Cseh Köztársaság megtehette volna, hogy nem teljesíti a [vitatott] levélben foglaltakat, arra várva, hogy a Bizottság esetlegesen kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítson.

83. Nem vitatott, hogy az EUMSZ 258. cikk szövegéből az következik, hogy a Bizottságnak nem kell ilyen keresetet benyújtania, mivel az őt azzal a lehetőséggel kapcsolatban megillető mérlegelési jogkör, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indít‑e a Bíróság előtt, kizárja a jogot, hogy bárki végleges állásfoglalást követelhessen tőle (lásd: 2015. szeptember 14‑iRománia kontra Bizottság ítélet, T‑784/14, nem tették közzé, EU:T:2015:659, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84. Ugyanakkor a Cseh Köztársaság azt is megtehette volna, hogy a szóban forgó [összeget] feltételesen bocsátja rendelkezésre, és megfogalmazza kifogásait az ezen intézmény által képviselt álláspont megalapozottságával kapcsolatban, amint a Bíróság többször is utalt e lehetőségre (lásd ebben az értelemben: 1991. május 16‑iBizottság kontra Hollandia ítélet, C‑96/89, EU:C:1991:213, 17. pont; 2000. szeptember 12‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑359/97, EU:C:2000:426, 31. pont; 2007. október 4‑iFinnország kontra Bizottság végzés, C‑457/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:582, 39. pont).”

35.

Következésképpen, a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a Cseh Köztársaság megsemmisítés iránti keresetét, anélkül hogy elbírálta volna a Szlovák Köztársaság beavatkozási kérelmét.

36.

A Cseh Köztársaság 2018. szeptember 13‑i fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

37.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

38.

A Holland Királyság a Cseh Köztársaság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozott az eljárásba.

39.

A fellebbezési eljárás felei a 2019. november 11‑i tárgyaláson előadták érveiket.

40.

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező egyetlen jogalapra hivatkozik, amely a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 263. cikk megsértésén alapul. A felek érveinek megvizsgálása előtt hasznosnak tűnik számomra, hogy felidézzem azokat a jogelveket és az ítélkezési gyakorlatból eredő azon elveket, amelyek a tradicionális saját forrásokat és különösen azok rendelkezésre bocsátását szabályozzák.

41.

A tradicionális saját források (a vámot is beleértve) célja az uniós politikák finanszírozása. Mivel az Unió nem rendelkezik az e források beszedésére feljogosított ügynökségekkel, azok beszedése és kezelése a tagállamok feladata, amelyeket több kötelezettség is terhel e tekintetben (a jelen ügyben releváns időszakra vonatkozóan az 1150/2000 rendeletnek megfelelően). ( 8 )

42.

Meg kell jegyezni, hogy a tagállamok kötelesek megállapítani a saját forrásokra való jogosultságot, „amint [teljesülnek] a vámjogszabályok által előírt feltételek[…] […] a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően” (lásd az 1150/2000 rendelet 2. cikkének (1) bekezdését). ( 9 )

43.

A tagállamok ezzel kapcsolatosan nem rendelkeznek semmiféle mérlegelési mozgástérrel. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamok akkor sem tekinthetnek el a követelések megállapításától, ha azokat vitatják, mivel ellenkező esetben a tagállam e magatartása „a Közösség pénzügyi egyensúlyának felborulásához vezetne” ( 10 ). Ebből az következik, hogy minden (esetleges) vitatás csak utólagos lehet.

44.

A megállapítást követően minden tagállam a Bizottság nevében az államkincstárnál vagy az általa kijelölt testületnél megnyitott számlán jóváírja a saját forrásokat. Minden tagállam valamilyen módon a szóban forgó források bankáraként és kezelőjeként jár el azzal a kötelezettséggel, hogy e forrásokat teljes egészében a Bizottság rendelkezésére bocsássák, és kevéssé van jelentősége annak, hogy e forrásokat beszedték‑e (vagy sem). ( 11 ) Ennélfogva a tagállamok csak az 1150/2000 rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében megállapított esetekben mentesülhetnek a rendelkezésre bocsátási kötelezettség alól, vagyis akkor, ha a megállapított jogosultságok összegével megegyező összegek beszedhetetlennek bizonyulnak akár vis maior okán, akár az érintett államoknak fel nem róható más okból.

45.

E szigorú mechanizmust annak szükségessége igazolja, hogy biztosítani kell az Unió saját forrásainak késedelem nélküli és hatékony rendelkezésre bocsátását. ( 12 ) Annak célja többek között a tagállamok felelősséggel való felruházása.

46.

Ugyanezen okból jár a fenti kötelezettségek megsértése miatt emelt összegű késedelmi kamat az 1150/2000 rendelet 11. cikke értelmében. E tekintetben a Bíróság szerint „elválaszthatatlan kapcsolat” áll fenn a saját források megállapításának kötelezettsége és e forrásoknak a Bizottság részére a megállapított határidőn belüli jóváírása, valamint a késedelmi kamat fizetése között. ( 13 )

47.

Ebben az összefüggésben a Bizottságnak kell gondoskodnia arról, hogy a tagállamok teljesítsék kötelezettségeiket. Jogosult arra, hogy az EUMSZ 258. cikknek megfelelően kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítson az említett kötelezettségeket nem teljesítő tagállammal szemben.

48.

A tradicionális saját források létezésének vagy a tagállam által kifizetett összegének a vitatása esetén a tagállam azzal kerülheti el a késedelmi kamat szankcióját, hogy „a Bizottság rendelkezésére bocsátja a kifogásolt összeget, miközben kifejezi kifogásait az ezen intézmény által képviselt álláspont megalapozottságával kapcsolatban” ( 14 ).

49.

A Bíróság ugyanakkor nem határozta meg az ilyen kifogásokkal teljesített kifizetés módjait. Nem foglalt állást azon kérdést illetően sem, hogy az ilyen kifizetés jogi szempontból tekinthető‑e végső soron teljesítettnek, vagy hogy a tagállamot továbbra is mulasztás terheli‑e kötelezettségeinek teljesítését illetően.

50.

A Bíróság csak azt jegyezte meg, hogy a Bizottság ugyan nem tagadhatja meg a tagállammal szemben, hogy az kifogásokkal teljesítse a kifizetést, a tradicionális saját források rendszerével ellentétes azonban, hogy (a Bizottság) az ilyen kifizetés feltételeire és részletes szabályaira vonatkozóan tárgyalásokat folytasson. ( 15 )

51.

Ez a helyzet a tradicionális saját források rendszerének sajátosságából fakad: a Bizottság a 2003. évi 1150/2000 rendelet alapján semmilyen határozathozatali jogkörrel nem rendelkezik.

52.

Ugyanis, bár a Bizottságnak az 1150/2000 rendelet 17. cikkének (4) bekezdése alapján észrevételeket kell megfogalmaznia azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállam mentesülhet‑e rendelkezésre bocsátási kötelezettsége alól, e tekintetben nem feladata, hogy határozatot fogadjon el. Hasonlóképpen, a Bizottság nevében továbbra is a tagállamok kezelik a számlákat, és arról akár le is hívhatják a vitatott összegeket, ( 16 ) kockáztatva, hogy adott esetben szembe kell nézniük a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás és a fent hivatkozott késedelmi kamat fizetésének kockázatával.

53.

Nem a jogalkotó mulasztásáról van szó: szándékosan döntött úgy, hogy nem ad ilyen jogkört a Bizottságnak. Az 1150/2000 rendelet módosítására irányuló egyik javaslatban ugyanis az új 17. cikk (4) bekezdése azt írta elő, hogy a „Bizottságnak indokolással ellátott határozatot” kell hoznia, ha nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy a behajthatatlanság vis maiorból vagy az eljárás alá vont tagállamnak fel nem róható más okból származik. ( 17 ) A Tanács elutasította ezt a javaslatot. A tagállamok meg akarták őrizni előjogaikat, és elutasították, hogy a fizetendő összegekkel kapcsolatban a Bizottság bármilyen döntési jogkört kapjon.

54.

E döntéshozatali jogkörnek a hiánya ugyanakkor nem kérdőjelezi meg a Bizottságnak a Szerződések őreként betöltött szerepét, sem pedig azt a jogát, hogy jogi állásfoglalást adjon a tagállamokat az 1150/2000 rendelet alapján terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

55.

Ebben az összefüggésben, amint arra a jogirodalom rámutatott, a Bizottság az ellenszegülő tagállamoknak (néha) fenyegető tartalmú levelet küld. ( 18 )

56.

A Bíróság már megállapította, hogy az ilyen leveleket nem lehet az EUMSZ 263. cikk értelmében vett „megtámadható jogi aktusoknak” minősíteni, ( 19 ) ily módon a Bizottság elemzését vitatni óhajtó tagállamok egy corneille‑i dilemmával találják szemben magukat: vagy megtagadják, hogy a Bizottság rendelkezésére bocsássák a vitatott összegeket, amivel vállalják a nagyon magas késedelmi kamat fizetésének kockázatát, vagy – e kockázat kiküszöbölése érdekében – kifogásokkal teljesítik a kifizetést, anélkül azonban, hogy biztosak lehetnének abban, hogy a Bizottság meg fogja indítani a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást, amely lehetővé tenné, hogy a jogvitát a Bíróság érdemben elbírálja. ( 20 )

57.

A Bírósághoz a jelen ügyben benyújtott fellebbezés ennek a majdnem kafkai helyzetnek a következménye. A Cseh Köztársaság a Bizottság által a vitatott levélben közölt elemzést kívánta megkérdőjelezni. Ehhez kifogásokkal teljesítette a kifizetést, és megsemmisítés iránti keresetet indított az EUMSZ 263. cikk alapján. A Törvényszék elutasította ezt a keresetet azzal az indokkal, hogy a vitatott levél nem minősül megtámadható jogi aktusnak. A Bizottság a maga részéről úgy vélte, hogy nem történt kötelezettségszegés, amennyiben a kifogásolt kifizetést végrehajtották, a Bizottság szemében pedig úgy tűnik, hogy a megfogalmazott kifogások nem járnak joghatással. ( 21 )

58.

E sajátos jogi háttér fényében fogom elemezni a fellebbező által fellebbezésének alátámasztására előadott egyetlen jogalapot, valamint a fellebbezési eljárásban részt vevő többi fél által hivatkozott érveket.

59.

Egyetlen, a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 263. cikk megsértésére alapított jogalapjával a Cseh Köztársaság lényegében előadja, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott végzés 81. és azt követő pontjaiban megállapított, semmilyen hatékony jogorvoslattal nem rendelkezik annak érdekében, hogy uniós bíróság elé vigye a közte és a Bizottság között a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség fennállásával (vagy elmulasztásával) kapcsolatban felmerült jogvitát.

60.

A Cseh Köztársaság elöljáróban kiemeli, hogy ha a Bizottság a vitatott levélhez hasonló dokumentum közvetítésével hív fel valamely tagállamot arra, hogy bizonyos összegű saját forrást bocsásson a rendelkezésére, e tagállam de facto köteles lesz az előírt határidőn belül kifizetni a kért összeget azon kifogások ellenére is, amelyeket a Bizottság véleményével szemben megfogalmaz. Ilyen kifizetés hiányában ugyanis e tagállam azt kockáztatja, hogy késedelmi kamatot kell fizetnie abban az esetben, ha megállapítják, hogy nem teljesítette rendelkezésre bocsátási kötelezettségét. E kamatok összege a gyakorlatban a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás Bizottság általi megindításának időpontjától, valamint ezen eljárás hosszától függ, és ennélfogva arra az érintett tagállamnak nincs befolyása.

61.

Márpedig először is, a Bizottságot a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításával kapcsolatban megillető mérlegelési mozgástérre, ( 22 ) valamint arra tekintettel, hogy ezen eljárás megindításának határidejét nem állapították meg, a tagállam nem lehet biztos abban, hogy a Bíróság a jogvitát érdemben megvizsgálja. Amennyiben a bírósághoz fordulás e körben a Bizottság jóindulatától függ, a hatékony bírói jogvédelemhez való jog nem biztosított. ( 23 )

62.

Másképp lenne, ha azt követően, hogy a szóban forgó tagállam kifogásokkal teljesítette a kifizetést, a Bizottságnak kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást kellene indítania az említett tagállammal szemben. Mindazonáltal a dolgok jelenlegi állása szerint ( 24 ) ilyen kötelezettség nem következik sem a megtámadott végzésből, sem pedig a Bíróság kifogásokkal teljesített kifizetésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatából. Ezenfelül ez az ítélkezési gyakorlat nem pontosította sem az ilyen kifizetés feltételeit, sem pedig joghatásait, bizonytalan jogi helyzetet teremtve, és sértve a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot.

63.

Másodszor, a Cseh Köztársaság előadja, hogy a Bizottság jelenlegi gyakorlata azt mutatja, hogy nem tartja kötelességének, hogy kifogásokkal teljesített kifizetés esetén kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítson. ( 25 )

64.

Harmadszor, a Cseh Köztársaság úgy véli, hogy (a kifogásokkal teljesített kifizetés esetén) a tagállam bírói jogvédelmének a fent ismertetett érvekből származó elégtelensége a vitatott levél kibocsátásának „ténybeli és jogszabályi hátteréhez” tartozó olyan körülménynek minősül, amely e levél megtámadható jellegének értékelése szempontjából releváns kritérium. ( 26 ) Márpedig e háttérre tekintettel a hatékony bírói jogvédelemhez való jog garantálása érdekében a „kötelező joghatás” és a „megtámadható jogi aktus” fogalmát eltérően kell értelmezni attól, ahogy a Törvényszék ezeket a megtámadott végzésben értelmezte.

65.

A Cseh Köztársaság pontosítja, hogy megismételte a (vitatott összeg rendelkezésre bocsátásának kötelezettségére vonatkozó) kifogásait, és sikertelenül azt kérte a Bizottságtól, hogy térítse vissza az említett összeget, vagy indítson vele szemben kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást.

66.

A Cseh Köztársaság kérelmeinek támogatása céljából beavatkozó Holland Királyság azt állítja, hogy a vitatott levelet joghatás kiváltására szánták, többek között azért, mert önálló módon határozta meg azt az időpontot, amelytől késedelmi kamatot kell fizetni.

67.

A Bizottság vitatja az egyetlen jogalap megalapozottságát.

68.

Mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a Cseh Köztársaság egyáltalán nem kérdőjelezi meg a 2007/436 határozat és az 1150/2000 rendelet (többek között a megtámadott végzés 42. és 47. pontjában kifejtett) értelmezését, amely szerint a tagállamok feladata az Unió saját forrásainak megállapítása, és amely szerint e jogforrások nem rendelkeznek semmilyen konkrét eljárásról, amelyek lehetővé tenné a Bizottság számára, hogy a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettséget érintő határozatot fogadjon el.

69.

A Bizottság ilyen hatáskör hiányában, amit egyébként a Cseh Köztársaság sem vitat, csak arra jogosult, hogy közölje véleményét az érintett tagállammal bizonyos összegeknek az Unió tradicionális saját forrása minőségével kapcsolatban. Ugyanakkor, mivel az ilyen véleménynek nincs joghatása, azt megsemmisítés iránti keresettel sem lehet megtámadni.

70.

A Bizottság szerint azok az érvek sem vezetnek eltérő következtetésre, amelyeket a Cseh Köztársaság a hatékony bírói jogvédelemhez való jogból von le a késedelmi kamathoz tartozó pénzügyi kockázattal kapcsolatban. A Bizottság úgy véli ugyanis, hogy ezzel analóg érveket utasítottak már el a Szlovákia kontra Bizottság ítéletben.

71.

E tekintetben a Bizottság a Holland Királyság beavatkozási beadványára tett észrevételeiben hozzáteszi, hogy utóbbi tagállam egyetlen olyan érvre sem hivatkozott, amely igazolná a jelen ügynek a Szlovákia kontra Bizottság ítélet alapjául szolgáló ügytől való megkülönböztetését. Ezenkívül, a késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége annak egyszerű és szükségszerű következménye, hogy az érintett tagállam nem teljesítette a tradicionális saját források rendszerére vonatkozó szabályozás alapján őt terhelő azon kötelezettségét, hogy az előírt határidőn belül a Bizottság rendelkezésére bocsássa az említett forrásokat (még akkor is, ha a szóban forgó összegek kifizetésére vonatkozó kötelezettségét vitatja).

72.

A Bizottság egyebekben rámutat, hogy a tradicionális saját források rendszerének jelenlegi állapotára tekintettel az olyan vita, amely a Bizottság és valamely tagállam között az említett források megállapításával és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban e tagállamot terhelő kötelezettséggel összefüggésben áll fenn, egyetlen módon oldható meg: kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárással. E tekintetben utal a megtámadott végzés 51. és 53–55. pontjára, amelyekben a Törvényszék kiemelte, hogy a Bizottságnak kizárólagos hatásköre van az e területen a tagállamokat terhelő kötelezettségek meghatározását illetően.

73.

A Bíróság kérdéseire adott válaszaiban a Bizottság pontosította továbbá, hogy a Cseh Köztársaság által teljesített kifizetés az azzal együtt előadott kifogások ellenére is jogilag tökéletes volt, valamint hogy e kifogások nem jelentik a tradicionális saját forrásokra vonatkozó jogi szabályozás szerinti kötelezettségek megszegését. ( 27 ) A Bizottság szerint az eljárás alá vont tagállam által megfogalmazott egyoldalú kifogások nem módosíthatják azon eszközök jogi helyzetét, amelyeket feltételek nélkül a rendelkezésére kell bocsátani a tradicionális saját forrásokra vonatkozó jogi szabályozás alapján. Ezzel ellentétes esetben fennállna annak a veszélye, hogy az Unió pénzügyi stabilitása és minősítése súlyosan sérül.

74.

A Bizottság ezenkívül megjegyzi, hogy ha valamely tagállam meg van győződve álláspontja megalapozottságáról, és az eszközök visszatérítését kéri, lehetősége van arra, hogy (egyoldalúan) korrigálja az általa kezelt számlát anélkül, hogy szükség lenne e tekintetben bírói jogvédelmi mechanizmusok kialakítására. Ha valamely tagállam így jár el, ugyanakkor kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásnak teszi ki magát, annak kockázatával, hogy végül a tradicionális saját forrásokra vonatkozó jogi szabályozás szerinti késedelmi kamatot kell fizetnie. Az ilyen késedelmi kamat valamennyire a Bizottság véleményével szemben „saját veszélyére” cselekvő tagállam által fizetendő ár. ( 28 ) Ha a Bizottság késedelembe esik a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításával, és ezáltal megnöveli a fizetendő késedelmi kamat összegét, az uniós bíróság feladata, hogy mérsékelje az e jogalapon eljárás alá vont tagállamot terhelő kötelezettség összegét.

75.

Álláspontom szerint az értékelést két egymásra épülő fázisban kell elvégezni.

76.

Először azt a kérdést fogom megvizsgálni, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte‑e a jogot, amikor megállapította, hogy a fellebbező által a vitatott levéllel szemben indított megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlan amiatt, hogy nincs megtámadható jogi aktus. Mint azt az alábbiakban kifejtem, a Törvényszék által elfogadott értékelés jogi szempontból helytállónak tűnik számomra. Mindazonáltal az is tagadhatatlan, hogy a tradicionális saját források rendszere jelenlegi állapotában hiányosnak tekinthető, abban az értelemben, hogy nem teszi lehetővé a tagállamnak, hogy anélkül vitassa hatékonyan a Bizottság álláspontját, hogy vállalja a „törvényen kívül” kerülés kockázatát, és azt, hogy emelt összegű késedelmi kamat fizetésére kötelezik.

77.

Ezen indok alapján másodszor azokat az alternatív megoldásokat fogom megvizsgálni, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy hatékony bírói jogorvoslattal éljenek a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatos jogviták esetén.

78.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében „megtámadható jogi aktusnak” minősül „az uniós intézmények által elfogadott valamennyi olyan rendelkezés, függetlenül a formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul” ( 29 ).

79.

Annak meghatározásához, hogy valamely megtámadott jogi aktus kivált‑e ilyen joghatást, annak tartalmát kell figyelembe venni. ( 30 ) Ezeket a joghatásokat olyan objektív kritériumok alapján kell megítélni, mint az említett aktus tartalma, adott esetben figyelembe véve az utóbbi aktus elfogadásának körülményeit, valamint az elfogadó intézmény hatáskörét. ( 31 )

80.

E tekintetben megjegyzem, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 36–56. pontjában elvégezte a vitatott levél megküldése körülményeinek, valamint a Bizottságot a tradicionális saját források területén megillető jogköröknek a részletes és szigorú elemzését. A Törvényszék úgy vélte, hogy a Bizottságnak nincs joga arra, hogy kötelező joghatás kiváltására alkalmas határozatot hozzon, valamint hogy a vitatott levelet úgy kell tekinteni, hogy annak csupán tájékoztatási értéke van, és egy egyszerű felhívást tartalmaz.

81.

A fent ismertetett jogszabályi háttérre és ítélkezési gyakorlatra tekintettel (a jelen indítvány 41–58. pontjára utalok) a Törvényszék elemzése helytállónak minősül.

82.

Úgy tűnik, hogy ezzel a megállapítással a fellebbezési eljárásban részt vevő felek is egyetértenek. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a tárgyaláson a Cseh Köztársaság nem tudta megjelölni a Bizottság által a jelen ügyben állítólagosan elfogadott határozat pontos jogalapját: amint ugyanis arra emlékeztettem, az 1150/2000 rendelet egyik cikke sem ad semmilyen határozathozatali jogkört a Bizottságnak.

83.

Ami a vitatott levél tartalmát illeti, a fellebbező szintén nem tudta megmondani, hogy a Törvényszék által a megtámadott végzés 57–64. pontjában kifejtett elemzés mennyiben lenne téves. ( 32 )

84.

Ami a Holland Királyság azon érvét illeti, amely szerint a vitatott levél azért vált ki joghatást, mivel az 1150/2000 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében megállapított időponttól eltérő időponttól teszi lehetővé a késedelmi kamat számítását, rámutatok, hogy a Bíróság ezt az érvet már elutasította akként, mint amely elégtelen annak megállapításához, hogy az ilyen jellegű levelek ilyen joghatásokat váltanak ki. ( 33 )

85.

A fenti elemzésre tekintettel egyedül a Charta 47. cikke szerinti hatékony bírói jogvédelemhez való joghoz való hozzáférés kérdése maradt megválaszolatlan.

86.

A Cseh Köztársaság bizonyos értelemben arra kéri a Bíróságot, hogy adjon új meghatározást a megtámadható jogi aktus fogalmára annak érdekében, hogy azt ki lehessen terjeszteni a vitatott levélhez hasonló dokumentumokra, és mindezt egyedül abból a célból, hogy a tagállamok jogorvoslattal élhessenek a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogviták esetén.

87.

A Törvényszék nagyon helyesen emlékeztetett arra, hogy a Charta hivatkozott 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jognak „nem célja a Szerződésekben szabályozott bírósági felülvizsgálati rendszer módosítása” ( 34 ). Ez alapján a megtámadható jogi aktus fogalma e cikkre tekintettel való (a Cseh Köztársaság által javasolt) újraértelmezésére nem kerülhet sor, mivel az az elfogadhatóság feltételének mellőzésére vezetne oly módon, amely túllépi a Szerződések által az uniós bíróságnak biztosított hatásköröket.

88.

Emellett, bár nehezen tagadható a tradicionális saját források rendszerének tökéletlensége, amint arra már rámutattam, ( 35 ) kételkedem ugyanakkor abban, hogy a megsemmisítés iránti kereset lenne a legalkalmasabb eszköz az általam azonosított hiányosságok orvoslására.

89.

A fellebbező által képviselt álláspont ugyanis azzal járna, hogy a Bizottság határozathozatali jogkört követeljen magának a tagállamokat a tradicionális saját források területén terhelő kötelezettségek megállapítását illetően. Amint arra már több alkalommal rámutattam, a hatáskörök tradicionális saját források területén való megosztására tekintettel vitathatatlan, hogy a Bizottság nem rendelkezik ilyen jogkörrel, és soha nem is állította, hogy ilyen jogkört gyakorolna.

90.

Ha a Bizottság ilyen jogkört követelt volna magának, és ténylegesen elfogadott volna egy joghatást kiváltó aktust (ahogy nem tette), az ilyen aktus megsemmisítés tárgyát képezhetné, mivel nem lenne jogalapja.

91.

Ugyanakkor – feltételezve, hogy ezt az érvelést elfogadjuk – a megsemmisítésre irányuló eljárás nem teszi lehetővé a Bizottság állítólagos határozatának a megváltoztatását. A Törvényszéknek azt a hatáskör hiánya miatt meg kellene semmisítenie, anélkül azonban, hogy jogköre lenne arra, hogy saját értékelésével váltsa fel a Bizottság értékelését, és ezáltal a tényleges problémát, vagyis azt, hogy meghatározza a tényleges saját források tekintetében az érintett tagállamot terhelő kötelezettségeket, megoldja.

92.

Véleményem szerint ez tehát mindenképpen egy zsákutca.

93.

Ezen az alapon a Cseh Köztársaság által hivatkozott egyetlen jogalap hatástalan, és a fellebbezést megalapozatlanság miatt el kell utasítani, mivel a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset megtámadható jogi aktus hiánya folytán elfogadhatatlan.

94.

Milyen egyéb megoldásokat kell felvázolni arra tekintettel, hogy a Cseh Köztársaság nem kérhet megsemmisítést?

95.

A Bizottság a status quo fenntartását támogatja. Véleménye szerint semmi rendellenes nincs abban, hogy az elemzésével egyet nem értő tagállamnak nincs más választása, mint hogy „törvényen kívül” kerül, és vállalja annak kockázatát, hogy jelentős mértékű késedelmi kamatot számítanak fel vele szemben, cserébe azért a reményért (nem pedig bizonyosságért), hogy a Bíróság kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset alapján megvizsgálja helyzetét. Hasonlóképpen, a Bizottság szerint a tagállam által a vitatott összeg tradicionális saját források címén való rendelkezésre bocsátása során megfogalmazott kifogások (de facto) semmilyen jogkövetkezménnyel nem járnak: a kifizetés jogi szempontból hibátlan, így ezek a körülmények nem igazolhatják egy kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítását. Ezenfelül elismeri, hogy a kifogások megfogalmazása a jóhiszemű együttműködés elve alapján igazolhatja a kötelezettséget (amely őt terheli), hogy „konstruktív párbeszédet” kezdeményezzen az érintett tagállammal az álláspontok közelítése érdekében: e párbeszéd következtében, miután a Bizottság észszerű helyzetértékelésének köszönhetően megfelelő felvilágosításban részesült, e tagállam elfogadhatja a Bizottság elemzésének megalapozottságát, vagy visszakövetelheti a korábban általa a Bizottság rendelkezésére bocsátott összegeket, (újból) vállalva ezzel a kockázatot, hogy a Bíróság tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség megszegését megállapító ítélete esetén emelt összegű késedelmi kamatot kell fizetnie.

96.

Nem értek egyet ezzel az elemzéssel, amely számomra önmagába visszatérőnek tűnik, és alkalmatlannak arra, hogy kielégítő választ adjon a hatékony bírói jogvédelemhez való hozzáférésre vonatkozó problémakörre. ( 36 )

97.

Véleményem szerint először a kifogásokkal teljesített kifizetés koncepcióját kell tisztázni. Napjainkig, amint arra fent, a jelen indítvány 48–50. pontjában utaltam, a Bíróság nem dolgozta ki az említett koncepciót, és nem határozta meg annak jogi kereteit.

98.

A Bizottság által képviselt olvasat semmilyen jelentőséget nem tulajdonít az említett kifogásoknak, és szerinte azoknak semmilyen tényleges hatása nincs. Véleményem szerint ezzel ellentétben úgy kell tekinteni, hogy a kifogásokkal teljesített kifizetést nem lehet jogilag hibátlannak tekinteni, az tehát mulasztást foglal magában. A Bíróság elismerte ezt az eljárást annak érdekében, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy a (tradicionális saját forrásokra vonatkozó jogszabályok által megállapított késedelmi kamatokhoz kapcsolódó) hátrányos pénzügyi következményeket elkerülhessék, ezzel együtt alakszerűen kifejezésre juttatva az érintett pénzeszközök jogi helyzetével kapcsolatos egyet nem értésüket. ( 37 ) A kifogásokkal teljesített kifizetés azt jelenti, hogy az alaptartozás vitatott marad. A Bizottság ezt a kifizetést nem tekintheti (véglegesen) teljesítettnek.

99.

Bár az érintett pénzeszközöket ténylegesen a Bizottság rendelkezésére bocsátották, és azokat a Bizottság használhatja, a tagállam által megfogalmazott kifogásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, és az a helyzet végleges tisztázását teszi szükségessé. Úgy tűnik számomra, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás, amely lehetővé teszi a Bizottság és a szóban forgó tagállam közötti konstruktív párbeszédet (legalább is az eljárást megelőző szakaszban), megfelelő fórumnak minősülhet ebből a szempontból.

100.

A következő kérdés merül fel: köteles‑e a Bizottság ilyen esetben kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítani?

101.

Mielőtt ilyen következtetést le lehetne vonni, le kell küzdeni az ítélkezési gyakorlatból fakadó két akadályt.

102.

Egyrészt, amint arra a Bíróság több alkalommal emlékeztetett, a Bizottság a Szerződések őreként betöltött szerepénél fogva egyedüliként rendelkezik hatáskörrel annak eldöntésére, hogy mikor megfelelő a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítása. Egyedül ő rendelkezik hatáskörrel annak eldöntésére is, hogy mikor megfelelő az indokolással ellátott vélemény megküldésével a bírósági eljárást megelőző szakasz megindítása, amint ezen eljárás alapján lehetősége és nem kötelessége, hogy Bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy utóbbi megállapítsa a vélelmezett kötelezettségszegés elkövetését. ( 38 ) Ehhez a teljesen diszkrecionális jogkörhöz a priori nem kapcsolódik semmilyen kivétel. ( 39 ) A tradicionális saját források területén a Törvényszék már megállapította, hogy a Bizottságot azzal kapcsolatban megillető mérlegelési jogkör, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indítson a Bíróság előtt, kizárja a jogot, hogy bárki azt követelje tőle, hogy egy adott kérdésben meghatározott értelemben állást foglaljon. ( 40 )

103.

Egyrészt, amint azt a fenti 50. pontban megjegyeztem, a Bíróság már pontosította, hogy a tradicionális saját források rendszerével „ellentétes a kifizetés feltételeinek és részletes szabályainak megtárgyalása”. ( 41 ) A Bíróság ugyanezen alkalommal pontosította, hogy a jóhiszemű együttműködés és a jogbiztonság elve nem biztosít a tagállam számára jogot arra, hogy e célból tárgyalásokat kelljen folytatni többek között a vele szemben indítandó kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel kapcsolatban. ( 42 )

104.

Összegezve, ezen ítélkezési gyakorlat szerint tehát a Bizottság egy diszkrecionális jellegű jogkörrel rendelkezik, és az eljárás alá vont tagállam kétségtelenül megfogalmazhatja kifogásait, de nincs joga ahhoz, hogy a Bizottságtól kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítását követelje, sem pedig ahhoz, hogy kifizetését ilyen eljárástól tegye függővé. ( 43 )

105.

E két, az ítélkezési gyakorlatból származó akadály leküzdése érdekében a Bíróságnak tehát – tisztán kivételes jelleggel – meg kell állapítania, hogy a Bizottság köteles kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indítani a kifogásokkal teljesített kifizetés esetén. Ez a kötelezettség szigorúan a saját források területére korlátozódik. ( 44 )

106.

Ezt az eljárási kötelezettséget két ok is indokolja.

107.

Először, az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése szerint a Bizottság gondoskodik a Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedéseknek az alkalmazásáról. A Bíróság ellenőrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását. Ezen az alapon a Bizottságnak kell felügyelnie az 1150/2000 rendelet helyes alkalmazását. ( 45 ) Ezzel összefüggésben követnie és felügyelnie kell a tradicionális saját források tagállamok általi megfelelő rendelkezésre bocsátását. Amint azt fent kifejtettem, a kifogásokkal teljesített kifizetéseket nem lehet hibátlannak tekinteni, és a helyzet tisztázását teszik szükségessé, amit végső soron a Bíróságnak kell elvégeznie. ( 46 )

108.

Másodszor, ez a kötelezettség a Charta hatékony jogorvoslathoz való jogot biztosító 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében megállapított és az 1150/2000 rendelet (21) preambulumbekezdésében ( 47 ) megjelenő jóhiszemű együttműködés elve alapján is igazolható. Ha ugyanis a Bizottságot nem terhelné ilyen kötelezettség, és figyelemmel az általa követett jelenlegi gyakorlatra, amely szerint a kifogásokkal teljesített kifizetést „hibátlannak” kell tekinteni, a Bizottság és az érintett tagállam között a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség megalapozottságával kapcsolatos jogvita megmaradna, ( 48 ) és azt a Bíróság soha nem tudná eldönteni. Az érintett tagállam soha nem tudná felülvizsgáltatni magatartásának a tradicionális saját forrásokra vonatkozó jogi szabályozás előírásával való összhangját az arra hatáskörrel rendelkező szervvel, vagyis a Bírósággal. ( 49 )

109.

Ha feltételezzük, hogy a Bíróság nem állapítja meg a Bizottságot terhelő e kötelezettség fennállását, milyen más megoldást vázolhatnánk fel, amely lehetővé tenné a Cseh Köztársaság számára, hogy e jogvitát az uniós bírósággal elbíráltassa, és adott esetben visszakapja a vitatott összeget?

110.

Véleményem szerint a kártérítési kereset is lehetővé tenné, hogy az említett jogvitát a Törvényszék bírálja el, ( 50 ) amellyel az eljárás alá vont tagállam törvényes és szabályozott módon követelhetné vissza a vitatott összeget.

111.

A tradicionális saját források rendszere ugyanis azon az elméleten alapul, hogy e források megállapításuktól kezdve az Unió tulajdonát képezik. Főszabály szerint a tagállamoknak mindössze annyi a feladatuk, hogy gondoskodjanak e források behajtásáról, és nem kötelesek vállalni azt, hogy azok beszedése és kezelése során saját maguk forrásoktól essenek el. Más a helyzet akkor, ha e források beszedhetetlennek minősülnek anélkül, hogy az érintett tagállam vis maior vagy más, neki fel nem róható oknál fogva mentesülhetne: ilyen esetben saját pénzéből kell e forrásokat rendelkezésre bocsátania.

112.

Ha e tekintetben jogvita áll fenn, és ha a tagállam csupán annyit tesz, hogy kifogásokkal teljesíti a kifizetést, nem tudja majd a vitatott összeget visszaszerezni anélkül, hogy kitenné magát az előbbiekben kiemelt pénzügyi kockázatoknak.

113.

Ebben az összefüggésben két kártérítési jellegű lehetőséget kell megvizsgálni az EUMSZ 268. cikknek és az EUMSZ 340. cikk második bekezdésének megfelelően. ( 51 ) A szerződésen kívüli károkozásért való felelősség megállapítása iránti keresetről és a jogalap nélküli gazdagodás megállapítása iránti keresetről (de in rem verso kereset) van szó, amelyek fennállását a Bíróság a Masdar ítéletben állapította meg. ( 52 )

114.

Úgy tűnik számomra, hogy az első lehetőséget (a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség megállapítása iránti keresetet) el kell vetni.

115.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az Uniónak a szerződésen kívüli felelősségéhez és a kártérítéshez való jog megnyílásához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár ténylegessége, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása. ( 53 )

116.

A szóban forgó aktus vagy mulasztás jogellenessége szempontjából szükséges, hogy a bíróság alá tudja támasztani a magánszemélyekre jogokat ruházó jogi szabály kellően súlyos megsértését, ( 54 ) amely jogsértés a szóban forgó intézmény szándékos vagy gondatlan magatartásának következménye.

117.

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság semmilyen döntési jogkörrel nem rendelkezik a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettségeket illetően; ezenkívül a tagállam nem tekinthető magánszemélynek; végül pedig a Bizottság és az említett tagállam között a jogi szabályozás értelmezésével kapcsolatban fennálló egyszerű nézetkülönbség nem elegendő valamely jogszabály olyan „súlyos megsértésének” alátámasztásához, amely a Bizottsággal szemben betudható mulasztásnak minősülne. ( 55 )

118.

Ilyen jogsértés hiányában nem szükséges megvizsgálni a (fenti) 115. pontban hivatkozott két másik feltétel teljesülését. ( 56 )

119.

Ezt az első kártérítési lehetőséget tehát el kell vetni.

120.

Meg kell vizsgálni a fent hivatkozott második kártérítési lehetőséget is: a jogalap nélküli gazdagodás megállapítása iránti keresetet.

121.

A Bíróság a Masdar ítéletben megállapította, hogy „a tagállamok jogában közös általános elvek szerint az a személy, akit olyan veszteség ért, amely valamely más személy vagyonát gyarapítja, anélkül hogy e gazdagodásnak bármilyen jogalapja lenne, főszabály szerint jogosult arra, hogy e veszteség erejéig a gazdagodott személytől megtérítést követeljen” ( 57 ). E tekintetben „az Unió jogalap nélküli gazdagodására alapított visszatérítés iránti keresetnek csak akkor lehet helyt adni, ha az tartalmazza az Unió érvényes jogalap nélküli gazdagodásának és a kérelmező vagyona ehhez kapcsolódó csökkenésének bizonyítékát” ( 58 ).

122.

A jogalap nélküli gazdagodásra alapított kereset nem tartozik a szigorú értelemben vett szerződésen kívüli felelősségi rendszer körébe, ( 59 ) amelynek alkalmazhatósága attól függ, hogy teljesülnek‑e a jelen indítvány 115. pontjában felsorolt feltételek.

123.

Az országok polgári jogi hagyományában általánosan elfogadott, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozó felperesnek bizonyítékot kell szolgáltatnia: i. a gazdagodásra, ii. a vagyon csökkenésére, iii. a gazdagodás és a vagyon csökkenése közötti okozati összefüggésre, iv. e kereset szubszidiárius jellegére, valamint v. a gazdagodás és a vagyon csökkenése jogalapjának hiányára. ( 60 )

124.

Ez a kereset szubszidiárius, mivel „nem szolgálhat arra, hogy annak alapján kerülő úton olyasmihez jussanak hozzá, amelynek odaítélését a jogszabály nem teszi lehetővé” ( 61 ). A jogalap nélküli gazdagodásra alapított kereset szubszidiárius jellegével ellentétes, hogy annak helyt adjanak, ha a felperes olyan másik igénnyel is élhetett volna, amelynek kapcsán hagyta, hogy annak érvényesíthetősége megszűnjön, ( 62 ) többek között az elévülési idő letelte miatt.

125.

A gazdagodásnak jogalap nélkülinek kell lennie abban az értelemben, hogy a végrehajtott vagyonátruházás oka nem jogi vagy szerződéses kötelezettség teljesítése, illetve valamely szabadság gyakorlása (mint például az adományozás).

126.

A jelen ügyben a kifogásokkal teljesített kifizetés esetén úgy tűnik számomra, hogy a jelen indítvány fenti 123. pontjában felsorolt öt feltétel teljesül.

127.

Amint ugyanis arra a (fenti) 111. pontban rámutattam, ha a saját pénzéből kell kifizetnie azokat a tradicionális saját forrásokat, amelyeket nem tudott beszedni az adóstól (amelynek a vámtartozását meg kellett volna térítenie), a tagállam forrásoktól esik el, következésképpen pedig az Unió ezzel párhuzamosan gazdagodik. Az oksági kapcsolat egyértelmű. Szintén tagadhatatlan, hogy ilyen körülmények között a de in rem verso keresetnek szubszidiárius jellege van, mivel nem létezik olyan jogorvoslat, amely lehetővé teszi az érintett tagállam számára, hogy a Bizottság elemzését vitassa, és a vitatott összeget visszafizettesse. Végül, véleményem szerint, amint a Törvényszék deklaratív jelleggel megállapítja, hogy az eljárás alá vont tagállamnak ténylegesen nem kellett a Bizottság rendelkezésére bocsátania a vitatott összeget, a kifizetés (függetlenül attól, hogy azt kifogásokkal teljesítették‑e vagy sem) ipso facto jogalap nélkülivé válik. Mivel ez a megállapítás visszaható hatályú, az ötödik feltétel (vagyis a jogalap hiánya) is teljesül.

128.

Az e keresetet elbíráló Törvényszéknek kell meghatároznia az eljárás alá vont tagállamnak visszafizetendő összeget. Véleményem szerint az Unió intézményei pénzügyi egyensúlya veszélyeztetésének elkerülése érdekében a visszafizetésnek kizárólag a tagállam által az Unió részére ténylegesen rendelkezésre bocsátott tőkére kell vonatkoznia. A tőke után nem kell kamatot fizetni ugyanezen tagállam számára.

129.

Végül, szintén a Törvényszék feladata, hogy vizsgálja a kereset elfogadhatóságának feltételeit, többek között az elévülés szabályaira vonatkozó feltételt. ( 63 )

130.

Véleményem szerint a Cseh Köztársaság által hivatkozott jogalapot mint megalapozatlant figyelmen kívül kell hagyni, ennélfogva a fellebbezést el kell utasítani.

131.

Mindazonáltal hasznos lenne, ha a Bíróság választ adna a fellebbezésben jelzett problémakörre, és megállapítaná, amint azt a jelen indítvány 100–108. pontjában kifejtettem, hogy valamely kifogásokkal teljesített kifizetést nem lehet jogilag hibátlannak tekinteni, valamint hogy ilyen körülmények mellett a Bizottság köteles kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indítani annak megállapítása érdekében, hogy az érintett tagállam megsértette‑e a tradicionális saját források rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettségeit.

132.

Ilyen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset hiányában az egyetlen másik lehetőség, amely lehetővé teszi, hogy e jogvitát az uniós bíróság bírálja el, a jogalap nélküli gazdagodás megállapítása iránti kereset.

133.

Véleményem szerint a kötelező kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset a legmegfelelőbb megoldás, mivel az lehetővé teszi a Bíróság számára a probléma érdemének, vagyis annak elbírálását, hogy az érintett tagállam tiszteletben tartotta‑e a tradicionális saját forrásokra vonatkozó kötelezettségeit, és azt, hogy adott esetben megállapítsa azok megszegését. A legnagyobb kellemetlenség – amelynek jelentőségét nem szabad alábecsülni – az, hogy e megoldás alapján meg kell állapítani egy kivételt azon ítélkezési gyakorlatban kialakított szabály alól, amelynek értelmében a Bizottságot a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban teljes mérlegelési szabadság illeti meg. Ez az akadály nem leküzdhetetlen, amennyiben ez a kivétel egyértelműen a tradicionális saját források területére korlátozódik.

134.

A (jogalap nélküli gazdagodásra alapított) kártérítési kereset lehetősége számomra kevésbé tűnik a problémához igazíthatónak, mivel az alapján a Törvényszéknek (közvetetten) azt kellene elbírálnia, hogy valamely tagállam tiszteletben tartotta‑e az uniós jogból fakadó kötelezettségeit: ez pedig a bírósági szervezetrendszer jelenlegi állapotában nem feladata. Mindazonáltal ez a lehetőség is elfogadható jobb megoldás hiányában.

135.

A jövőben mindenképpen kívánatos lenne, hogy maga a jogalkotó is foglalkozzon e problémakörrel, és javítson a tradicionális saját források rendszerének működésén azzal, hogy biztosítja a bírósági felülvizsgálat megfelelő mechanizmusát. Ennek kezdeményezéséig mindazonáltal a Bíróságnak kell az elé utalt problémát az uniós jogban létező eljárási eszközök felhasználásával megoldania.

136.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

137.

A Bizottság kérte a Cseh Köztársaság költségek viselésére kötelezését, így mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

138.

Az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése – amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében szintén alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is – előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

139.

Ennélfogva a Holland Királyság maga viseli saját költségeit.

140.

A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon: