1.

2016‑ban a Korporativna Targovska Banka‑nál (a továbbiakban: KTB) vezetett folyószámlán a saját nevére elhelyezett betét tulajdonosa azt kérte egy bolgár bíróságtól ( 2 ), hogy a Balgarska Narodna Banka (bolgár nemzeti bank; a továbbiakban: BNB) fizessen kártérítést számára az említett betét késedelmes visszafizetésével okozott károk miatt.

2.

E jogvita felperese arra hivatkozott, hogy a BNB‑nek a 94/19/EK irányelvben előírt határidőn belül kellett bejelentenie a KTB‑ben elhelyezett betétek befagyasztását. ( 3 ) Mivel a BNB nem így járt el, neki róható fel a késedelmes kifizetés, és a betét összege visszafizetésének időpontjáig számított késedelmi kamatokat kell fizetnie.

3.

Az illetékes bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő, amelyről a Bíróság a 2018. október 4‑i Kantarev ítéletben döntött. ( 4 )

4.

Amikor a Kantarev ügyben a döntéshozatal még folyamatban volt, egy másik bolgár bíróság, az Administrativen sad Sofia‑grad (szófai közigazgatási bíróság, Bulgária) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő egy hasonló jogvitában, amelynek tárgya hasonlóképpen a BNB vagyoni felelősségének megállapítása iránti – részben azonos érveken alapuló – kereset volt.

5.

A Kantarev ítélet meghozatalát követően a Bíróság az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság) tudomására hozta az ítéletet annak érdekében, hogy fenn kívánja‑e tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, amelyet ez utóbbi megerősített.

6.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány az ezen ügyben előterjesztett kérdések közül kizárólag kettőről szól, amelyekkel a Kantarev ítélet vagy nem foglalkozott, vagy azokat más szempontból tárgyalta: a) a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja szerinti „esedékes és kifizetendő betét” fogalma; és b) az Európai Bankhatóság (a továbbiakban: EBH) 2014. október 17‑i ajánlásának hatása. ( 5 )

7.

A vizsgálatomat az említett két kérdésre korlátozva, amennyiben szükséges, kitérek a Kantarev ítéletre a jogi háttér, a KTB‑ben elhelyezett pénzeszközök visszafizetését meghatározó tényállás, valamint a kérdésekkel kapcsolatos értékelésem során.

8.

Ezen irányelv releváns preambulumbekezdéseit és cikkeit illetően a Kantarev ítélet 3–6. pontjára utalok.

9.

A (27)–(29) preambulumbekezdés szövege a következőképpen rendelkezik:

10.

Az 1. cikk (2) bekezdése előírja:

„A Hatóság az e rendelettel ráruházott hatáskörökkel összhangban a 2006/48/EK irányelv, a 2006/49/EK irányelv, a 2002/87/EK irányelv, az 1781/2006/EK rendelet, a 94/19/EK irányelv, továbbá – amennyiben e jogi aktusok alkalmazandók a hitelintézetekre, a pénzügyi intézményekre és az őket felügyelő hatáskörrel rendelkező hatóságokra – a 2005/60/EK irányelv, a 2002/65/EK irányelv, a 2007/64/EK irányelv és a 2009/110/EK irányelv vonatkozó részeinek hatályán belül, valamint az ezeken alapuló valamennyi irányelv, rendelet és határozat, és a Hatóságra feladatokat ruházó bármely további jogi kötőerővel bíró uniós aktus hatályán belül jár el.”

11.

A 4. cikk 2. pontjának iii. alpontja így határozza meg a „hatáskörrel rendelkező hatóságot”:

„a betétbiztosítási rendszerek tekintetében a 94/19/EK irányelvnek megfelelően a betétbiztosítási rendszereket működtető szervek, vagy amennyiben a betétbiztosítási rendszert egy magántulajdonban álló vállalkozás működteti, az említett irányelvnek megfelelően az e rendszereket felügyelő hatóság”.

12.

A 16. cikk megállapítja:

„(1)   Az PFER keretében következetes, hatékony és eredményes felügyeleti gyakorlatok létrehozása, és az uniós jog közös, egységes és következetes alkalmazásának biztosítása céljából a Hatóság a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vagy a pénzügyi intézményeknek címzett iránymutatásokat és ajánlásokat bocsát ki.

[…]

(3)   A hatáskörrel rendelkező hatóságok és pénzügyi intézmények minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy megfeleljenek az iránymutatásoknak és az ajánlásoknak.

Egy iránymutatás vagy ajánlás kiadását követő két hónapon belül az egyes hatáskörrel rendelkező hatóságok visszaigazolják, hogy megfelelnek‑e vagy meg kívánnak‑e felelni az iránymutatásnak vagy ajánlásnak. Ha egy hatáskörrel rendelkező hatóság nem felel meg vagy nem kíván megfelelni azoknak, úgy erről az indokok megjelölése mellett tájékoztatja a Hatóságot.

A Hatóság közzéteszi a tényt, amely szerint valamely hatáskörrel rendelkező hatóság nem felel meg vagy nem kíván megfelelni az iránymutatásnak vagy ajánlásnak. A Hatóság eseti alapon úgy határozhat, hogy közzéteszi a hatáskörrel rendelkező hatóság által közölt indokokat, hogy miért nem felel meg az iránymutatásnak vagy ajánlásnak. A hatáskörrel rendelkező hatóságot az ilyen közzétételről előzetesen értesíteni kell.

Amennyiben az adott iránymutatás vagy ajánlás megköveteli, a pénzügyi intézmények világos és részletes jelentést készítenek arról, hogy megfelelnek‑e az iránymutatásnak vagy ajánlásnak.

[…]”

13.

A 17. cikk előírja:

„(1)   A Hatóság az e cikk (2), (3) és (6) bekezdésében meghatározott hatásköröknek megfelelően jár el, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság nem alkalmazza vagy az uniós joggal vélhetően ellentétes módon alkalmazza az 1. cikk (2) bekezdésében említett aktusokat, beleértve a 10–15. cikknek megfelelően megállapított szabályozástechnikai standardokat és a végrehajtás‑technikai standardokat, különösen ha nem gondoskodik arról, hogy a pénzügyi intézmények teljesítsék az említett aktusokban meghatározott követelményeket.

(2)   A Hatóság egy vagy több hatáskörrel rendelkező hatóság, az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság vagy a banki érdekképviseleti csoport kérésére, vagy saját kezdeményezésére és az érintett hatáskörrel rendelkező hatóság tájékoztatását követően kivizsgálhatja az uniós jog feltételezett megsértését vagy alkalmazásának elmulasztását.

[…]

(3)   A Hatóság legkésőbb a vizsgálat megkezdésétől számított két hónapon belül ajánlást intézhet az érintett hatáskörrel rendelkező hatósághoz, amelyben meghatározza az uniós jognak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.

A hatáskörrel rendelkező hatóság az ajánlás kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül tájékoztatja a Hatóságot az uniós jognak való megfelelés érdekében hozott vagy hozandó intézkedéseiről.

(4)   Ha a hatáskörrel rendelkező hatóság nem felel meg az uniós jognak a Hatóság ajánlásának kézhezvételétől számított egy hónapon belül, a Bizottság a Hatóságtól kapott tájékoztatást követően vagy saját kezdeményezésére hivatalos véleményt adhat ki, amelyben előírja a hatáskörrel rendelkező hatóság számára, hogy hozza meg az uniós jognak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket. A Bizottságnak hivatalos véleményében figyelembe kell vennie a Hatóság ajánlásait.

A Bizottság ezt a hivatalos véleményt az ajánlás elfogadását követően legkésőbb három hónapon belül adja ki. A Bizottság ezt az időtartamot egy hónappal meghosszabbíthatja.

A Hatóság és a hatáskörrel rendelkező hatóságok minden szükséges információt a Bizottság rendelkezésére bocsátanak.

(5)   A hatáskörrel rendelkező hatóság a (4) bekezdésben említett hivatalos vélemény kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül tájékoztatja a Bizottságot és a Hatóságot a bizottsági hivatalos véleményben foglaltaknak való megfelelés érdekében hozott vagy hozandó intézkedéseiről.

(6)   Az EUMSZ 258. cikke szerinti bizottsági hatáskörök sérelme nélkül, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság nem felel meg a (4) bekezdésben említett hivatalos véleménynek az abban meghatározott időtartamon belül, és ha az egyenlő piaci versenyfeltételek fenntartása vagy helyreállítása, illetve a pénzügyi rendszer szabályos működésének és integritásának biztosítása érdekében szükséges, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság kellő időben orvosolja a megfelelés hiányát, a Hatóság – amennyiben az 1. cikk (2) bekezdésében említett aktusok vonatkozó előírásai a pénzügyi intézményekre közvetlenül alkalmazandók – a pénzügyi intézménynek címzett egyedi határozatot hozhat, amelyben előírja az uniós jog szerinti kötelezettségei teljesítéséhez szükséges intézkedések meghozatalát, beleértve a tevékenység megszüntetését is.

A Hatóság határozatának összhangban kell lennie a Bizottság által a (4) bekezdés alapján kiadott hivatalos véleménnyel.

(7)   A (6) bekezdés alapján elfogadott határozatok irányadók a hatáskörrel rendelkező hatóságok által ugyanabban a tárgyban hozott bármely korábbi határozattal szemben.

A (4) bekezdés szerinti hivatalos vélemény vagy a (6) bekezdés szerinti határozat tárgyát képező kérdésekkel kapcsolatos intézkedések meghozatalakor a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell felelniük az említett hivatalos véleményben vagy – az adott esettől függően – határozatban foglaltaknak.

[…]”

14.

A 26. cikk (2) bekezdése szerint:

„A betétbiztosítási rendszerekre a Hatóság iránymutatások és ajánlások elfogadására vonatkozó hatásköreiről szóló 16. cikk alkalmazandó.”

15.

A bolgár törvényeknek a Kantarev ítélet 8–25. pontjában történő átvételére utalok.

16.

Kizárólag azt emelem ki, hogy a Zakona za garantirane na vlogovete v bankite (a bankbetétek biztosításáról szóló törvény) ( 8 ) 23. cikkének (1) és (5) bekezdése így szól:

„(1)   A betétbiztosítási alap a garantált összeg erejéig kiegyenlíti az érintett bank kötelezettségeit e bank betétesei részére, amennyiben a [BNB] visszavonta a kereskedelmi bank banki engedélyét.

[…]

(5)   A pénzösszegek betétbiztosítási alap által történő megtérítésére legkésőbb azon időpontól számított 20 munkanapon belül kerül sor, amikor a [BNB] meghozza az (1) bekezdés szerinti határozatát.”

17.

2008‑ban, 2010‑ben és 2011‑ben a felperes BT és a KTB három, lejárat nélküli euró‑ és bolgár leva (BGN) betétekre vonatkozó szerződést kötött egymással, amelyeket a betétbiztosítási alap (a továbbiakban: alap) személyenként 196000 BGN erejéig biztosít.

18.

A KTB 2014‑es helyzetét és a nemzeti hatóságok eljárásait a Kantarev ítélet (27. és 28. pont) a következőképpen írta le:

„Mivel a KTB bank, miután a nála elhelyezett bankbetéteket tömegesen kezdték el kivonni, likviditási válságba került, a bank képviselői 2014. június 20‑án arra irányuló kérelemmel fordultak a BNB‑hez, hogy az vonja különleges felügyelet alá e hitelintézetet. A képviselők továbbá tájékoztatták a BNB‑t az említett hitelintézet kifizetéseinek és valamennyi banki ügyletének a felfüggesztéséről. Egy ugyanezen a napot hozott határozattal a BNB igazgatótanácsa három hónapos időtartamra különleges felügyelet alá vonta a KTB bankot. E hitelintézet kötelezettségvállalásainak teljesítését felfüggesztették, tevékenységét pedig korlátozták. A BNB csődbiztosokat nevezett ki, és megbízta őket azzal, hogy egy külső könyvvizsgálóval értékeltessék fel az említett hitelintézet eszközeit és kötelezettségeit.

[…] Ezen értékelés feltárta, hogy a KTB bank pénzügyi eredménye negatív, és hogy e bank nem teljesíti a saját tőkére vonatkozóan az uniós szabályozásban lefektetett kötelezettségeket. Következésképpen a BNB a 2014. november 6‑i határozatával, először is, visszavonta a KTB bank banki engedélyét, másodszor, megállapította, hogy intézkedéseket kell hozni a bankkal szembeni csődeljárás megindítása érdekében, harmadszor pedig úgy határozott, hogy mindezekről tájékoztatja az alapot.”

19.

A BNB igazgatótanácsának 2014. június 30‑i határozata 2014. július 1‑jétől az átlagos piaci kamatlábára csökkentette a KTB betéti kamatait és bevezette az általános kamatlábak skáláját. ( 9 )

20.

2014. augusztus 1‑jén az Európai Bizottság felszólító levelet küldött a bolgár pénzügyminiszternek az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás keretében a 94/19 irányelv nem megfelelő átültetése és az EUMSZ 63. cikk megsértése miatt. ( 10 )

21.

2014. szeptember 16‑i határozatával a BNB igazgatótanácsa 2014. november 20‑ig meghosszabbította a felügyeleti intézkedéseket.

22.

2014. október 17‑én az EBH kiadta a BNB‑nek és az alapnak címzett EBH/2014/02. sz. ajánlást az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdése értelmében. Az ajánlásban megállapította, hogy a BNB megsértette az uniós jogot azzal, hogy nem tette meg a betétek befagyasztásának a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja szerinti megállapításához szükséges intézkedéseket, azzal, hogy úgy határozott, hogy minden kötelezettség teljesítését felfüggeszti, illetve azzal, hogy nem engedélyezte, hogy a betétesek hozzáférjenek a biztosított betétekhez.

23.

Az ajánlás huszonhetedik preambulumbekezdése szerint a BNB‑nek a KTB különleges felügyelet alá vonásáról és a kötelezettségei felfüggesztéséről szóló, 2014. június 20‑i határozata egyenértékű a betétek befagyasztásának a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontja i. alpontja szerinti megállapításával, következésképpen az alapnak kell kifizetnie a befagyasztott betétek garantált összegeit.

24.

A betéteknek a felperes számára történő kifizetése a Kantarev ítéletben ( 11 ) foglaltakhoz hasonlóan történt, bár a kérdést előterjesztő bíróság adatai alapján az alap 196000 BGN értékben térítette vissza a felperes számára a KTB‑nél elhelyezett biztosított betéteit a 2014. június 30. és november 6. közötti időszakra számított kamatokkal együtt. Azon, 44070 BGN (hozzávetőleg 22500 euró) összegű egyéb betéteket, amelyeknek tulajdonosa volt, az elismert követelések jegyzékébe a fizetésképtelenségi eljárás keretében, az alkalmazandó bolgár jogszabályok által meghatározott rend szerint.

25.

2015. március 7‑én a Sofiyski apelativen sad (szófiai fellebbviteli bíróság, Bulgária) 2014. június 20‑át határozta meg a KBT fizetésképtelenség kezdődátumaként, mivel ekkor fordult negatívba a KTB saját tőkéje.

26.

Az Európai Bizottság 2014/2240. sz. kötelezettségszegési eljárását 2015. december 10‑én megszüntették.

27.

BT keresetet ( 12 ) nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz azon károk megtérítése iránt, amelyek közvetlenül vagy közvetve a BNB azon cselekményeiből és mulasztásaiból eredtek, amelyek a KBT‑vel kapcsolatban – véleménye szerint‑ sértik az uniós jogot.

28.

A kereset két kérelmet tartalmaz:

29.

A fenti kérelmek elbírálása céljából az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) több kérdést tartalmazó előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz, amelyekből kizárólag a vizsgálatom tárgyát képező kérdéseket idézem:

„[…]

[…]

30.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2018. augusztus 6‑án érkezett a Bírósághoz.

31.

A BNB és a Bizottság nyújtottak be írásbeli észrevételeket, anélkül, hogy a Bíróság szükségesnek tartotta volna tárgyalás tartását.

32.

A Bíróság által a Kantarev ítélet kihirdetését követőn feltett egyik kérdésre válaszolva a kérdést előterjesztő bíróság 2018. november 9‑én jelezte, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét fenntartja, mivel kétségei voltak többek között azzal kapcsolatban, hogy figyelembe kell‑e vennie az EBH/2014/02. sz. ajánlást.

33.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 94/19 irányelvben foglalt biztosítás (a 7. cikkének (6) bekezdésével és 10. cikkével összefüggésben értelmezett 1. cikke 3. pontjának i. alpontja) kiterjed‑e azon albetétesekre:

34.

Igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy mellőzni kell‑e az ilyen jellegű szerződéses kikötés alkalmazását a betétek biztosított összegének a 94/19 irányelv értelmében vett késedelmes kifizetésével okozott károk megtérítése iránti kereset vizsgálata során.

35.

A Kantarev ítélet az olyan személynek okozott kártérítésre szorítkozott, akinek a KTB‑nél elhelyezett betétei már a betétek befagyasztása megállapításának időpontjában kétségtelenül kifizetendők (követelhetők) voltak. A most vizsgált ügyben ellenben az a kérdés, hogy a 94/19 irányelv ugyanazon rendelkezései olyan betétes számára is védelmet nyújtanak‑e, akinek a KTB‑nél elhelyezett betétei a hivatkozott időpontban nem voltak kifizetendők.

36.

A 94/19 irányelv által bevezetett betétbiztosítási mechanizmus részletes vizsgálata – véleményem szerint – lehetővé teszi a Kantarev ítélkezési gyakorlat megfelelő magyarázatát és alkalmazását.

37.

A nemzeti betétbiztosítási rendszerek beavatkozása egy olyan keretében történik, amelynek lényegi elemeit a 94/19 irányelv szabályozza. Az irányelvnek kettős célja van: a betétesek védelme ( 13 ) és a bankrendszer stabilitásának biztosítása. ( 14 )

38.

A bankbetétek biztosításának érvényesítésére irányuló eljárás könnyebben megérthető, ha azt három szakaszra osztjuk:

39.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határoz arról, hogy valamely pénzügyi intézménynél rendelkezésre állnak‑e a betétek, vagy sem. E határozat elfogadásához a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja megköveteli, hogy:

40.

A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak az eredeti határozatot rövid időn belül kell elfogadnia: „legkésőbb öt munkanappal azt követően hozzák meg, hogy először meggyőződtek arról, hogy egy hitelintézet elmulasztotta az esedékes és kifizetendő betétek kifizetését”.

41.

A Kantarev ítélet tisztázta e kezdeti szakasz több szabályozási elemét, amelyet érdemes felidézni:

42.

A Kantarev ítélet azonban nem tárgyalta a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben feltett kérdést: a „befagyasztott betét” fogalmának meghatározásába beletartozik‑e az a betét, amely egy szerződéses feltétel következtében nem minősül esedékesnek vagy kifizetendőnek, mivel a szerződés a nemzeti szabályozásra utal, amely szerint a betét csak a bank engedélyének visszavonása esetén fizetendő ki.

43.

Véleményem szerint az ilyen jellemzőkkel bíró betét nem minősülhet „befagyasztott betétnek” az eljárás első szakaszában. Az olyan betétet, amely a nemzeti jog szerint alkalmazandó törvényi és szerződéses feltételek értelmében nem esedékes vagy nem kifizetendő, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság nem minősítheti befagyasztott betétnek.

44.

A kulcs annak meghatározásához, hogy egy betét mikor válik esedékessé és kifizetendővé, mindenekelőtt a pénzügyi intézmény és az ügyfél közötti szerződéses kapcsolat. Ha a két fél megegyezik abban, hogy a pénzügyi intézmény egy bizonyos időpontig nem köteles visszafizetni az ügyfél számára a betét összegét, nem lehet esedékességről vagy kifizetendő jellegről beszélni, ha a szóban forgó időpont még nem következett be.

45.

Az ilyen jellemzőkkel bíró betét ezért önmagában nem hozhatja a hitelintézetet a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontjában hivatkozott olyan „pénzügyi helyzetbe”, amelyben lehetetlen a betétek visszafizetése.

46.

Márpedig azon betétekkel együtt, amelyek egy adott időpontban nem felelnek meg az esedékesség és kifizetendőség jellemzőinek, a pénzügyi intézmény sok olyan betéttel rendelkezik, amelyek ebben a helyzetben vannak. Ha ez így lenne, „ahhoz, hogy kimondásra kerüljön az említett hitelintézetnél elhelyezett összes betét befagyasztása, elegendő, ha megállapítást nyer, hogy ugyanezen hitelintézet bizonyos betéteket nem fizetett ki, és hogy a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontjában felsorolt feltételek teljesülnek”. ( 24 )

47.

Összefoglalva, a befagyasztás megállapítása „a hitelintézet objektív pénzügyi helyzetéhez kapcsolódik, és az általános módon az ezen hitelintézetnél elhelyezett összes betétre, nem pedig a nála tartott egyes betétekre vonatkozik”. ( 25 )

48.

Az eljárás második szakaszában a hatáskörrel rendelkező hatóságnak arról kell határoznia, hogy a betétbiztosítási rendszernek mely betételeket kell visszafizetnie. ( 26 )

49.

A 94/19 irányelv e tekintetben megállapítja, hogy:

50.

A betétbiztosítási rendszernek (logikusan a biztosított összeg erejéig) meg kell térítenie a befagyasztás megállapításával érintett bank összes betétjét, kivéve azokat, amelyekre valamilyen kizárási ok vonatkozik. Ezen alapfeltevés a jelen jogvitára nézve több következménnyel is jár.

51.

Először is, ahogyan azt már kifejtettem, a visszafizetés lehetetlenségének megállapítása kizárólag a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja szerinti feltételektől függ. Az irányelvnek sem e rendelkezése, sem pedig bármely más rendelkezése nem teszi lehetővé, hogy azt további vagy eltérő feltételekhez kössék.

52.

A Kantarev ítéletben a Bíróság elutasította azt, hogy a betétek befagyasztásának megállapítását a pénzeszközök felvételére irányuló előzetes és eredménytelen kérelem benyújtásától (81. pont), a hitelintézet fizetésképtelenségétől vagy a bank engedélyének a visszavonásától (51. pont), illetve a banknak bankhatóságok különleges felügyelete alá helyezésétől (60. pont) lehessen függővé tenni.

53.

Az olyan nemzeti szabályozás, amely ilyen vagy más, a 1. cikk 3. pontjának i. alpontjában foglaltaktól eltérő feltételeket írna elő, sértené a 94/19 irányelv e rendelkezését, valamint 10. cikkének (1) bekezdését.

54.

Másodsorban, a hatáskörrel rendelkező hatóság azt követően engedélyezi a befagyasztás megállapítását, hogy értékelte azokat a nehézségeket, amelyek pénzügyi helyzetéből adódóan betétek visszafizetésével összefüggésben felmerülnek. Bár nem logikus, ahogyan azt már előrebocsátottam, hogy e határozathozatal során csak azokat a betéteket veszi figyelembe, amelyeket a jövőben vissza kell fizetni, a hatáskörrel rendelkező határóság értékelése – miután az határozat formáját öltötte – az említett hitelintézetnél elhelyezett összes betétre vonatkozik. ( 28 )

55.

Ezért van az, hogy ebből kiindulva az általános szabály az, hogy a hitelintézet összes betétét vissza kell fizetni, a betétek esedékességétől és kifizetendő jellegétől függetlenül (kivéve a 94/19 irányelv 2. cikke szerinti kimerítő felsorolásban meghatározott betéteket).

56.

Másképpen szólva, mind az esedékes és kifizetendő betéteket, mind pedig az említett két tulajdonsággal nem rendelkező betéteket meg kell téríteni, ha a hitelintézet objektív fizetésképtelen helyzetbe került a tekintetben, hogy eleget tudjon tenni visszafizetési kötelezettségeinek. E helyzet a múltbeli és jelenlegi kötelezettségekre (esedékes és kifizetendő betétek) és a jövőbeni kötelezettségekre (nem esedékes és nem kifizetendő betétek) is vonatkozik.

57.

A köztes szakaszban ezért a hatáskörrel rendelkező hatóságnak a hitelintézet összes betétét azonosítania kell ahhoz, hogy a betétbiztosítási rendszer adott esetben azokat később visszafizesse. A 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontja i. alpontjának és 10. cikke (1) bekezdésének ezen értelmezése felel meg leginkább a 94/19 irányelv céljainak (a betétesek védelme és a pénzügyi helyzet stabilitásának biztosítása).

58.

Ha a betétbiztosítási rendszerbe tartozó valamely hitelintézet nem esedékes és nem kifizetendő betétei az adott időpontban nem lennének visszatéríthetők a betétbiztosítási mechanizmus által, a betéteseknél fennáll annak kockázata, hogy a jövőben fizetik vissza számukra a megtakarításaikat a nehéz helyzetben lévő hitelintézet reorganizációs és felszámolási eljárása során. A pénzügyi rendszer stabilitása ezenfelül meggyengülne az ügyfeleknek a közepes és hosszú lejáratú betétek biztonságába vetett bizalmának hiánya miatt.

59.

Ebben a szakaszban a betétbiztosítási rendszer teljesíti a betétek visszatérítését vagy kifizetését. A 94/19 irányelv 7. cikke (1a) bekezdésének első albekezdése szerint a tagállamok 100000 euró összegig biztosítják a visszatérítést.

60.

A visszatérítésnek rövid időn belül (20 nap) meg kell történnie, ( 29 ) annak érdekében, hogy a betéteseket ne fosszák meg a megtakarításaiktól, és hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy ebből következően ne tudják fedezni mindennapi kiadásaikat. A bankrendszer stabilitása szintén a gyors visszafizetést követeli meg. ( 30 )

61.

A betéteknek a betétbiztosítási rendszer által történő visszafizetése független a hitelintézetet érintő esetleges reorganizációs vagy felszámolási eljárástól, mivel csak így valósulhat meg gyorsan, a befagyasztásról szóló határozat meghozatalától számított 20 napon belül. ( 31 ) A 2009/14 irányelv (12) preambulumbekezdésével ( 32 ) kapcsolatban e tekintetben felmerült kétségeket a Bíróság annak kimondásával tisztázta, hogy a hivatkozott eljárások nem befolyásolják a betétek befagyasztását, sem pedig azok megtérítését. ( 33 )

62.

A betétek visszatérítését attól sem lehet függővé tenni, hogy előzetesen a betétes nyújtott‑e be eredménytelenül kérelmet. ( 34 ) A 94/19 irányelv 10. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy a 20 napos visszafizetési határidőt a betétbiztosítási rendszer nem használhatja abból a célból, hogy a biztosítás kifizetését megtagadja attól a betétestől, aki a biztosítás jogcímén fennálló fizetési követelését nem tudta időben benyújtani.

63.

Ha a betétbiztosítási rendszer nem teljesíti a biztosított betétek visszafizetésére irányadó 20 napos határidőt, a betétesek a vonatkozó kamatok megfizetését is követelhetik. ( 35 )

64.

A 94/19 irányelv 7. cikkének (6) bekezdése rámutat arra, hogy „a tagállamok biztosítják, hogy a betétes kártalanítási joga a betétes által a betétbiztosítási rendszer ellen indított eljárás tárgyát képezhesse”.

65.

A betétesek ezért igénybe vehetik a belső jogrendjük által számukra biztosított jogorvoslati lehetőségeket abból a célból, hogy a betétbiztosítási rendszer határozatainak és mulasztásainak megsemmisítése iránt keresetet indítsanak, és az e rendszer által számukra okozott kár megtérítését kérjék.

66.

Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság szerint a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja „közvetlen hatállyal rendelkezik, és olyan jogszabálynak minősül, amelynek célja, hogy magánszemélyeket jogokkal ruházzon fel”. ( 36 )

67.

A nemzeti bíróságok előtt indított keresetek esetén a betétesek hivatkozhatnak az uniós jog elsőbbségének elvére. Ennek értelmében, a nemzeti bíróságnak mellőznie kell bármely olyan belső szabály alkalmazását, amely ellentétes a 94/19 irányelvvel: ( 37 ) a jelen ügy szempontjából tartózkodnia kell az irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontjával ellentétes bármely nemzeti rendelkezés alkalmazásától. ( 38 )

68.

Az említett kötelezettség független attól, hogy a bolgár jogalkotó a 94/19 irányelv hivatkozott rendelkezését átültette‑e, vagy sem, a belső végrehajtási szabályba. ( 39 )

69.

Az elsőbbség elve azt is maga után vonja, hogy ha az uniós joggal ellentétes belső szabályt valamely szerződési feltétel tartalmába foglalják, a nemzeti bíróság kiterjesztheti e feltételre az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségből adódó elkerülhetetlen következményeket. Közömbös, hogy a felek ilyen értelmű érvelése az okozott károk megtérítésére irányuló keresetté, vagy másfajta bírósági jogorvoslattá alakul‑e át.

70.

A jelen ügy körülményei között semmi akadálya nincs annak, hogy a nemzeti bíróság az elsőbbség elvét alkalmazza: a) a nemzeti szabály a betétbiztosítási rendszernek a még nem esedékes és nem kifizetendő betétek jogosultjai részére történő visszafizetési kötelezettségét ahhoz köti, hogy előzetesen vonják vissza azon pénzügyi intézmény engedélyét, amelynél az elhelyezett betétek befagyasztását megállapították; és b) ugyanezen jogszabályi szabályozás lesz érvényes a belső jog által elfogadott szerződési feltételre.

71.

A fenti megállapítások alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre az alábbi választ javaslom:

A 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontját a 7. cikkének (6) bekezdésével és 10. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy:

72.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdése értelmében elfogadott EBH/2014/02. sz. ajánlásról szól. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy: a) a betétesek annak ellenére, hogy nem minősülnek az ajánlás címzettjeinek, hivatkozhatnak‑e az ajánlásra az uniós jog megsértésével okozott károk megtérítése iránti jogvitában; és b) érvényes‑e az ajánlás.

73.

Az EBH az 1093/2010 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének értelmében hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a betétbiztosítási rendszerekre vonatkozó uniós irányelvek végrehajtásában közreműködjön. ( 40 )

74.

Az EBH e feladata gyakorlása során a „hatáskörrel rendelkező [nemzeti] hatóságokhoz” fordulhat a betétbiztosításokkal összefüggésben. ( 41 ) Az 1093/2010 rendelet (20) preambulumbekezdése szerint ezt azért kell megtennie, hogy az egyenlő versenyfeltételek biztosítása és a betétesek egyenlő bánásmódja érdekében elősegítse a betétbiztosítás egységes megközelítését az Unióban.

75.

Az EBH‑nak a betétbiztosítási rendszerekkel kapcsolatos hatáskörei az alábbi lehetőségekben nyilvánulnak meg:

76.

Az EBH ajánlásai nem rendelkeznek jogi kötőerővel. Ahogyan azt az elnevezésük is jelzi, nem felszólítást, hanem pusztán cselekvésre való felhívást tartalmaznak. Az EUMSZ 288. cikk ötödik bekezdésében előírt kategóriába tartoznak. ( 47 )

77.

Márpedig az 1093/2010 rendelet 16. cikke (3) bekezdésének első albekezdése megköveteli, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok és pénzügyi intézmények minden erőfeszítést megtegyenek azért, hogy megfeleljenek az ajánlásoknak.

78.

Ilyen értelemben ezek az ajánlások rendelkeznek bizonyos mértékű – bár nem kötelező – joghatással: a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak két hónapon belül vissza kell igazolni, hogy megfelelnek‑e vagy meg kívánnak‑e felelni, vagy nem felelnek‑e meg az ajánlásnak. Ez utóbbi esetben az ennek alátámasztására szolgáló indokok megjelölése mellett tájékoztatni kell az EBH‑t (az 1093/2010 rendelet 16. cikke (3) bekezdésének második albekezdése), és az EBH közzéteszi az ajánlásnak való meg nem felelés tényét és ezeket azindokokat. ( 48 )

79.

Az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdésén alapuló EBH‑ajánlások olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik azokat a 16. cikk szerinti ajánlásoktól:

80.

A nemzeti hatóság, amely a 17. cikk (3) bekezdése szerinti ajánlások címzettje, ha nem felel meg az ajánlásoknak, ( 50 ) azt kockáztatja, hogy kötelezettségszegési eljárást indítanak ellene, amelyre később térek ki. Bizonyos értelemben az említett ajánlások azon eljárás kiindulópontját alkotják (vagy azzá válhatnak), ( 51 ) amelyet az EBH folytat le a Bizottság támogatásával.

81.

A 17. cikk (3) bekezdése szerinti ajánlásokat egyébként az érintettek az 1093/2010 rendelet 60. cikke értelmében megtámadhatják az Európai Felügyeleti Hatóságok fellebbviteli tanácsánál.

82.

Az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdése szerinti EBH‑ajánlások nem végleges jellege és kötelező joghatásának hiánya befolyásolják az ezen ajánlásokra való hivatkozás lehetőségét és bírósági felülvizsgálatukat. Konkrétan megvalósíthatatlanná teszik a jogszerűségük közvetlen felülvizsgálata az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel.

83.

Ennek az az oka, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata csak a kötelező jogi akutsokkal szembeni megsemmisítés iránti kereseteket fogadja el, ( 52 ) valós tartalmuktól, elfogadásuk körülményeitől és az elfogadó intézmény hatáskörétől függően. ( 53 )

84.

Az EBH‑ajánlásokra azonban hivatkozni lehet a nemzeti bíróságok előtt folyó olyan jogvitában, amelyben az említett ajánlásokkal kapcsolatos kötelező uniós szabályokat kell értelmezni. ( 54 )

85.

Mielőtt e kérdéssel foglalkoznék, meg kell említenem az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (1)–(8) bekezdésében ( 55 ) szabályozott azon eljárást, amely arra irányul, hogy az EBH ajánlásait a Bizottság közvetítésével kötelező erejű határozatokká alakítsák át.

86.

Miután az EBH feltárja, hogy valamely nemzeti hatóság feltételezetten nem megfelelően vagy elégtelenül alkalmazza az uniós jog rendelkezéseit, ajánlást küld a hatóság számára, megjelölve azokat az intézkedéseket, amelyeket e hatóságnak el kell fogadnia.

87.

Ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság nem felel meg az említett ajánlásban foglaltaknak, és a kötelezettségszegését továbbra is folytatja, a Bizottság beavatkozhat. Ezt hivatalos vélemény formájában teszi, amelyben felhívja a hatóságot az uniós jognak való megfeleléshez nélkülözhetetlen intézkedések elfogadására.

88.

Az eljárás zárószakaszában az EBH a pénzügyi intézménynek címzett egyedi határozatot hozhat, amelyben előírja az uniós jog szerinti kötelezettségei teljesítéséhez szükséges intézkedések meghozatalát, beleértve a tevékenység megszüntetését is, feltéve hogy közvetlenül alkalmazandó szabályokról van szó. ( 56 )

89.

Ezen zárószakaszban az EBH határozatainak összhangban kell lennie a Bizottság hivatalos véleményében foglaltakkal, és elsőbbséget élveznek az ugyanabban az ügyben hozott bármely korábbi határozattal szemben. Olyan jogi aktusokról van tehát szó, amelyek kötelező erővel rendelkeznek a címzett pénzügyi intézményre és a hatáskörrel rendelkező azon nemzeti hatóságokra is nézve, amelyeket a Bizottság hivatalos véleménye kötelez. ( 57 )

90.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a betétes (jelen ügyben BT) hivatkozhat‑e az EBH/2014/02. sz. ajánlásra abban a jogvitában, amelyet a BNB‑vel szemben indított.

91.

Az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján kiadott EBH/2014/02. sz. ajánlást – ahogy azt már kifejtettem – a BNB‑nek és az alapnak címezték, és megjelölték számukra a 94/19 irányelvnek való megfeleléshez és az irányelv 1. cikke 3. pontja i. alpontja megsértésének megszüntetéséhez szükséges releváns intézkedést.

92.

Az EBH/2014/02. sz. ajánlás kibocsátása előtt a Bizottság már kötelezettségszegési eljárást (EUMSZ 258. cikk) indított Bulgáriával szemben, és (2014. augusztus 1‑jén) felszólító levelet küldött e tagállamnak, anélkül, hogy később a jogsértési eljárást folytatta volna. ( 58 )

93.

Az EBH/2014/02. sz. ajánlás után tehát a Bizottság nem adott ki hivatalos véleményt, ami ahhoz vezetett, hogy az EBH sem hozott semmilyen, az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (6) bekezdése szerinti határozatot. ( 59 )

94.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint kétséges az EBH/2014/02. sz. ajánlásnak az uniós joggal (94/19 irányelv és 1093/2010 rendelet) való összeegyeztethetősége. E kétségek megválaszolása céljából kitérek arra, hogy az EBH ajánlásaira elviekben hivatkozni lehet a nemzeti bíróságok előtt, a jelen ügyben pedig a vitatott ajánlásra.

95.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint „bár az ajánlások nem irányulnak kötelező joghatások kifejtésére, a nemzeti bíróságok kötelesek figyelembe venni az ajánlásokat az eléjük terjesztett jogvita megoldása érdekében, különösen akkor, ha azok a végrehajtásuk biztosításának céljából hozott nemzeti rendelkezések értelmezését magyarázzák meg, vagy ha a céljuk kötelező jellegű uniós rendelkezések kiegészítése”. ( 60 )

96.

Egyetértek Bobek főtanácsnokkal ( 61 ) abban, hogy azon kötelezettség, miszerint a nemzeti bíróságoknak „figyelembe kell venni” az ajánlásokat, ha olyan jogvitákat kell elbírálniuk, amelyekben az ajánlásokkal kapcsolatos kötelező uniós jogot alkalmaznak, nem azonos a von Colson és Kamann ítélkezési gyakorlat értelmében vett „megfelelő értelmezés” kötelezettségével. ( 62 )

97.

Ha a nemzeti bíróságoknak a kötelező uniós jognak a tagállamokban történő alkalmazása céljából figyelembe kell venniük az ajánlásokat (az EBH által kiadott ajánlásokat is), logikus, hogy azok tartalmának értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulhatnak a Bírósághoz. ( 63 ) Megtehetik‑e ezt azonban az ajánlások érvényességének vitatása céljából?

98.

Első ránézésre, mivel valamely ajánlás jogszerűsége közvetlenül nem vizsgálható felül megsemmisítés iránti kereset segítségével, azt lehetne gondolni, hogy jogszerűsége közvetve, azaz az érvényességre vonatkozó előzetes döntéshozatalra utalás keretében sem vizsgálható felül. Értelme lenne‑e a kötelező erejű joghatásokkal nem bíró aktus érvénytelensége kimondásának?

99.

Ha nem tévedek, a Bíróság mostanáig ( 64 ) nem foglalt kategorikusan állást e tekintetben. Úgy tűnik, hogy a Grimaldi ítéletben hallgatólagosan elfogadja az ajánlások érvényességének értékelésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem lehetőségét, ( 65 ) Bobek főtanácsnok pedig kifejezetten elfogadja azt. ( 66 )

100.

Álláspontom szerint a legkoherensebb megoldás az ajánlások érvényességének értékelésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmek benyújtása lehetőségének elfogadása, ha azon alapfeltevésből indulunk ki, hogy a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az ajánlásokat az uniós jog valamely kötelező uniós szabályának értelmezése céljából. Nem lenne logikus, hogy az említett nemzeti bíróság értelmezési célból figyelembe venné az olyan ajánlást, amelynek érvényességét pontosan azért vonja kétségbe, mert úgy véli, hogy az nem egyeztethető össze az uniós joggal, aminek megállapítása nem e bíróság feladata. ( 67 )

101.

Az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (3) bekezdésén alapuló EBH‑ajánlások – hangsúlyozom – az egyik olyan támpontnak minősülnek, amelyet a hatáskörrel rendelkező bíróságnak mérlegelnie kell a jogvita elbírálása céljából. Emlékeztetek arra, hogy a jogvita annak tisztázásáról szól, hogy kellően súlyos‑e az uniós szabályozás megsértése, és ebből következően valamely tagállamnak az uniós jog megsértése miatt fennálló felelősségét meghatározó három feltétel közül az egyik teljesül‑e. ( 68 )

102.

Az EBH valamely ajánlását a nemzeti bíróság kizárólag akkor veheti figyelembe valamely jogvita elbírálása során, ha annak tartalma megfelel azon uniós jogszabályoknak, amelyek alkalmazását megkönnyíti. Ha a nemzeti bíróság a jelen ügyhöz hasonlóan úgy véli, hogy ez nem áll fenn, előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulhat a Bírósághoz, amely az egyetlen olyan szerv, amely hatáskörrel rendelkezik az összeegyeztethetetlenség megállapítására.

103.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az EBH/2014/02. sz. ajánlásnak az uniós joggal való összeegyeztethetősége kétséges, mert: a) egy olyan nemzeti hatóság a címzettje (a BNB), amely a KTB bank tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel a betétek befagyasztásának megállapítására, a pénzügyi intézmények pedig nem címzettjei; és b) feltehetőleg nem felel meg az 1093/2010 rendelet (27) preambulumbekezdésének, mivel a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja nem határoz meg egyértelmű és feltétlen kötelezettségeket.

104.

Az 1093/2010 rendelet 4. cikke 2. pontjának iii. alpontja értelmében „hatáskörrel rendelkező hatóságoknak” minősülnek „a betétbiztosítási rendszerek tekintetében a 94/19/EK irányelvnek megfelelően a betétbiztosítási rendszereket működtető szervek, vagy amennyiben a betétbiztosítási rendszert egy magántulajdonban álló vállalkozás működteti, az említett irányelvnek megfelelően az e rendszereket felügyelő hatóság”.

105.

E hatóságok között található – a betétbiztosítási rendszer mellett – a betétek befagyasztásának megállapításával megbízott hatóság, amely sok tagállamban maga a központi nemzeti bank. ( 69 )

106.

A 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja ugyanakkor „széles mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára a betétek befagyasztásának megállapítására hatáskörrel rendelkező hatóság kijelölése tekintetében”. ( 70 )

107.

A Kantarev ügyben a kérdést előterjesztő bíróság és a Bíróság elfogadottnak tekintették, hogy a BNB az a hatóság, amely a 94/19 rendelet 1. cikke 3. pontjának i. alpontja értelmében hatáskörrel rendelkezik a betétek befagyasztásának megállapítására. ( 71 ) A jelen ügyben ezzel szemben úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő eljáró bíróság elfogadja a BNB ellenkező értelmű érveit. ( 72 )

108.

A Zakona za kreditnite institutsii ( 73 ) egyik módosításának hatálybalépésével 2014. március 25‑től kezdve és 1. cikke (2) bekezdésének 1. pontja értelmében a BNB olyan hatóságnak minősül, amely a Bolgár Köztársaságban hatáskörrel rendelkezik a bankok felülvizsgálatára az 575/2013/EU rendelet ( 74 ) 4. cikke (1) bekezdésének 40. pontja értelmében véve.

109.

A bankbetétek garanciájáról szóló 2015. évi új törvény (Zakon za garantirane na vlogovete v bankite) a 2014/49 irányelvet ülteti át a bolgár jogba, amely a betétek befagyasztásának megállapítására hatáskörrel rendelkező hatóságként az 575/2013 rendelet értelmében a prudenciális felügyelettel megbízott hatóságot jelöli ki. ( 75 ) Ezért 2015. augusztus 14‑től nem kétséges, hogy a BNB az a hatóság, amely hatáskörrel rendelkezik Bulgáriában a betétek befagyasztásának megállapítására.

110.

A Bizottság szerint a felügyeleti hatóság is rendelkezett hatáskörrel a betétek befagyasztásának megállapítására, a 2015. augusztus 14. előtti időszakot is beleértve.

111.

Úgy vélem azonban, hogy a 2014/49 irányelv elfogadásáig egyetlen uniós szabály sem állapított meg ilyen párhuzamot. Az említett irányelv (50) preambulumbekezdése megerősíti, hogy „tekintettel arra, hogy az egyes tagállamokban eltérő közigazgatási gyakorlatot alkalmaznak a betétbiztosítási rendszerekkel kapcsolatban, lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok szabadon döntsenek arról, hogy mely hatóság állapítja meg, hogy a betétek befagytak”.

112.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata arról dönteni, hogy a BNB‑nek a KTB tekintetében történő eljárása időpontjában alkalmazandó bolgár jog alapján a betétek befagyasztásának megállapítására hatáskörrel rendelkező hatóság a BNB volt‑e, vagy sem.

113.

Nem szabad elfelejteni, hogy a Bíróság a Kantarev ítéletben már megállapította, hogy az a körülmény, miszerint a bolgár hatóságok a KTB bank esetében nem állapították meg a betétek befagyasztását, a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontja i. alpontja kellően súlyos megsértésének minősült. ( 76 )

114.

Annak szükségességét illetően, hogy az EBH/2014/02. sz. ajánlásnak az uniós jog (a jelen esetben a 94/19 irányelv) közvetlenül alkalmazható feltételeire kell vonatkoznia, e követelményt csak az 1093/2010 rendelet 17. cikkének (6) bekezdése írja elő azért, hogy az EBH a pénzügyi intézményeknek címzett határozatokat hozzon, amelyekben felhívja ezen intézményeket az uniós szabályok által meghatározott kötelezettségek teljesítésére.

115.

Az 1093/2010 rendelet (27) preambulumbekezdésének utolsó mondata ( 77 ) az EBH ezen végleges határozataira utal, az eljárás kezdetén hozható ajánlásokra pedig nem. Logikus, hogy így legyen, ha az EBH kötelező jellegű határozatáról van szó, nem pedig a kötelező joghatással nem bíró ajánlásról.

116.

Mindenesetre, ahogyan azt már kifejtettem, a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja közvetlen joghatást vált ki a Kantarev ítélet szerint, ezért a magánszemélyek az említett rendelkezésre és az azzal kapcsolatos ajánlásra is hivatkozhatnak a kérdést előterjesztő bíróság előtt. ( 78 ) Az EBH/2014/02. sz. ajánlás ezen elemével kapcsolatos kétségek ezért megalapozatlanok.

117.

Az EBH/2014/02. sz. ajánlás ( 79 ) szerint a BNB nem teljesítette a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja szerinti kötelezettségét, mert nem állapította meg a betétek befagyasztását onnantól számított 5 napon belül, hogy a KTB képtelenné vált az esedékes és kifizetendő betétek visszatérítésére.

118.

Az EBH úgy vélte, hogy a BNB azon határozata, amely a KTB‑t különleges felügyelet alá vonja és kötelezettségeit ideiglenesen felfüggeszti, egyenértékű a betétek befagyasztásának a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontja értelmében vett megállapításával.

119.

A Kantarev ítélet elutasítja az említett egyenértékűséget. A bíróság ezzel szemben az ítéletben megállapította, hogy a betétek befagyasztását a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kifejezett jogi aktusával kell megállapítani, anélkül hogy az levezethető lenne a nemzeti hatóságok más jogi aktusaiból (így például, a BNB‑nek a KTB bankot különleges felügyelet alá helyező határozatából), és az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülményekből sem lehet e fizetésképtelenségre következtetni. ( 80 )

120.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságnak nem kell figyelembe vennie az EBH/2014/02. sz. ajánlás ezen elemét az uniós jog értelmezése során, mivel az nem egyeztethető össze a 94/19 irányelv 1. cikke 3. pontjának i. alpontjával.

121.

A fent kifejtettek értelmében azt javaslom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint válaszoljon az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) kérdéseire: