1.

A jelen fellebbezésben a Larko Geniki Metalleftiki kai Metallourgiki AE (a továbbiakban: Larko vagy a fellebbező) az Európai Unió Törvényszékének 2018. február 1‑jei Larko kontra Bizottság ítéletének ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a fellebbezőnek a Larco General Mining & Metallurgical Company SA javára Görögország által végrehajtott SA.34572 (13/C) (korábbi 13/NN) számú állami támogatásról szóló, 2014. március 27‑i 2014/539/EU bizottsági határozat ( 3 ) (a továbbiakban: a vitatott határozat) megsemmisítése iránti keresetét.

2.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány a második jogalap első – lényegében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „gazdasági előny” fogalmának téves értelmezésén alapuló – részének, valamint a támogatás visszatéríttetésére vonatkozó, az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet ( 4 ) 14. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított negyedik jogalapnak a vizsgálatára szorítkozik.

3.

Elemzésem végén azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy utasítsa el a második jogalap első részét és a negyedik jogalapot mint megalapozatlant.

4.

A 659/1999 rendelet „A támogatás visszatérítése [helyesen: visszatéríttetése]” címet viselő 14. cikkének (1) bekezdésében kimondja:

„Amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére […].”

5.

A nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatásnak (a továbbiakban: megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás) ( 5 )„A »nehéz helyzetben lévő vállalkozás« fogalma” címet viselő 2.1. szakasza a 9–11. pontjában a következőképpen rendelkezik:

6.

Az [EUMSZ 107. és 108.] cikknek a kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2008. június 20‑i bizottsági közlemény (a továbbiakban: a kezességvállalásokról szóló közlemény) ( 6 ) az EUMSZ 107. cikkel kapcsolatos, „Általános megjegyzések” című 2.1. pontjának harmadik bekezdésében kimondja, hogy:

„A kétségek elkerülése érdekében tehát tisztázni kell az állami források fogalmát az állami kezességvállalások tekintetében. Az állami kezességvállalás azt az előnyt foglalja magában, hogy a kezességvállaláshoz társuló kockázatot az állam viseli. Azt, hogy az állam viseli a kockázatot, általában megfelelő díjjal ellentételezik. Amennyiben az állam eltekint e díj egy részétől vagy egészétől, az egyrészről a vállalkozásnak nyújtott előnyt, másrészről az állami források felhasználását jelenti. Így még abban az esetben is, ha a kezességvállalás alapján az állam végül semmilyen kifizetést nem teljesít, az még állami támogatásnak minősülhet a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése alapján. A támogatás nyújtása a kezesség elvállalásának időpontjában, nem pedig a kezesség érvényesítésekor vagy a kezességvállalás feltételei alapján történő kifizetéskor történik. A kezesség vállalásakor kell értékelni azt, hogy a kezességvállalás állami támogatásnak minősül‑e, vagy sem, és ha igen, az milyen összeget tesz ki.”

7.

A közlemény „Egyedi kezesség” elnevezésű 3.2. pontja kimondja:

„Az egyedi állami kezességvállalást illetően a Bizottság úgy véli, hogy az alábbi pontokban található feltételek együttes teljesülése lesz elegendő az állami támogatás fennállásának kizárásához:

Annak eldöntése érdekében, hogy a hitelfelvevő nehéz pénzügyi helyzetben lévőnek tekinthető‑e, az iránymutatásnak a nehéz helyzetben lévő társaságok megmentési és szerkezetátalakítási támogatására vonatkozó fejezetében megállapított fogalommeghatározásra kell hivatkozni.

[…]

Amint az a 2.1. pontban megállapításra került, a kockázatviselést általában a kezességvállalási vagy viszontkezesség‑vállalási összegre vonatkozó megfelelő díjjal ellentételezik. Ha a kezességért fizetett ár eléri legalább a pénzpiacon hozzáférhető, megfelelő referencia kezességvállalási‑díj értékét, akkor a kezesség nem tartalmaz támogatást.

Ha a pénzpiacokon nem állapítható meg megfelelő referencia kezességvállalási‑díj, akkor a kezességvállalással biztosított hitel összes pénzügyi költségét, beleértve a hitelre vonatkozó kamatlábat és a kezességvállalás díját egy hasonló, nem biztosított hitel piaci árával kell összevetni.

[…]”

8.

Az említett közleménynek a kezességvállalás általános jellemzőire vonatkozó 4.1. pontja a következőképpen fogalmaz:

„Ha egy egyéni támogatás vagy támogatási program nem áll összhangban a piacgazdasági befektető elvével, úgy kell tekinteni, hogy állami támogatást tartalmaz. Az állami támogatási elemet így összegszerűen meg kell határozni annak ellenőrzése érdekében, hogy a támogatás valamelyik egyedi állami támogatási mentességi ok alapján összeegyeztethetőnek tekinthető‑e. Fő szabályként állami támogatási elemnek az egyénileg vagy támogatási programon keresztül nyújtott kezességvállalás megfelelő piaci ára és az intézkedésért ténylegesen fizetett ár közötti különbség tekintendő.

A teljes támogatástartalom eléréséhez a fentiek alapján kiszámított, pénzben kifejezett éves támogatástartalmakat a referencia‑kamatláb alkalmazásával jelenértékükre kell diszkontálni, majd össze kell adni.

Egy kezesség támogatási elemének kiszámítása során a Bizottság kitüntetett figyelmet fog szentelni a következő körülményeknek:

A Bizottság megjegyzi, hogy a nehéz helyzetben levő társaságok esetében a piaci hitelező, ha egyáltalán van ilyen, a kezesség vállalásakor a várható nemfizetési arányra tekintettel magas díjat számítana fel. Ha különösen megnő annak valószínűsége, hogy a hitelfelvevő nem lesz képes a hitel visszafizetésére, akkor elképzelhető, hogy ez a piaci arány nem is létezik, és kivételes körülmények között a kezesség támogatási eleme elérheti a kezességgel ténylegesen fedezett összeget.

[…]”

9.

A jelen jogvita előzményeit részletesen tárgyalja a megtámadott ítélet, amelyre e tekintetben visszautalok. ( 7 ) A jelen indítvány megértése szempontjából szükséges és lényeges tényállási elemek az alábbiak szerint foglalhatók össze.

10.

A Larko laterit érc kitermelésére és feldolgozására, barnaszén kitermelésére, valamint ferronikkel és melléktermékeinek gyártására szakosodott vállalat.

11.

A Larkót 1989‑ban alapították új társasági jogalanyként, a Hellenic Mining and Metallurgical SA felszámolását követően. Az alapjogvita alapjául szolgáló tényállás megvalósulásának időszakában a fellebbezőnek három részvényese volt: a görög állam, amely a Hellenic Republic Asset Development Fundon keresztül a részvények 55,2%‑ával rendelkezett, egy magántulajdonban lévő pénzügyi vállalkozás, a National Bank of Greece SA, amelynek a részvények 33,4%‑a volt a birtokában, és a Public Power Corporation (Görögország fő áramtermelője, amelynek többségi tulajdonosa a görög állam), amely a részvények 11,4%‑ával rendelkezett.

12.

2012 márciusában a Hellenic Republic Asset Development Fund tájékoztatta a Bizottságot a Larko privatizációs programjáról.

13.

2012 áprilisában a Bizottság az állami támogatásokkal kapcsolatos szabályoknak megfelelően hivatalból előzetes vizsgálati eljárást kezdeményezett.

14.

A vizsgálat hat intézkedésre terjedt ki, amelyek közül csak az alább ismertetett második, negyedik és hatodik intézkedés releváns a jelen indítvány szempontjából, mivel csupán e három intézkedés képezi tárgyát a fellebbezés második jogalapja első részének, illetve negyedik jogalapjának:

15.

E vizsgálat során a Bizottság kiegészítő információkat kért a görög hatóságoktól, amelyeket 2012‑ben és 2013‑ban megadtak részére. A Bizottság és a görög hatóságok képviselői közötti találkozókra is sor került.

16.

A Bizottság 2013. március 6‑i határozatával ( 8 ) (a továbbiakban: eljárást megindító határozat) megindította az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást.

17.

Az említett eljárás során a Bizottság felhívta a görög hatóságokat és a harmadik érdekelt feleket arra, hogy tegyék meg észrevételeiket a jelen indítvány 14. pontjában írt intézkedésekkel kapcsolatban. A Bizottság 2013. április 30‑án kapta meg a görög hatóságok észrevételeit; a Larko semmiféle észrevételt nem tett.

18.

2014. március 27‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot. E határozatban, és a jelen indítvány szempontjából egyedül releváns 2., 4., illetve 6. intézkedést illetően a Bizottság megállapította, hogy e három intézkedés elfogadásának időpontjában a Larko a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás értelmében véve nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt. ( 9 )

19.

Ezenkívül a Bizottság azt is megállapította, hogy ezen intézkedések az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, továbbá ezen intézkedéseket az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési és felfüggesztési kötelezettséget megszegve hajtották végre, valamint az említett intézkedések a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek, amelyeket a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell fizettetni. Végül a Bizottság az e támogatások alapján visszatéríttetendő összegként a garanciák által fedezett teljes összeget jelölte meg. ( 10 )

20.

A Törvényszék Hivatalához 2014. június 6‑án benyújtott keresetlevelével a Larko keresetet terjesztett elő a vitatott határozat megsemmisítése, valamint minden olyan, összeg kamatokkal együtt való visszatéríttetése iránt, amelyet esetlegesen tőle közvetlenül vagy közvetetten hajtottak be e határozat végrehajtásaképpen.

21.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék teljes egészében elutasította a keresetet, és a Larkót kötelezte a költségek viselésére.

22.

A Bíróság Hivatalához 2018. április 4‑én benyújtott fellebbezésével a Larko arra kéri a Bíróságot, hogy a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül, az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé, és a költségekről jelenleg ne határozzon.

23.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a Larkót kötelezze a költségek viselésére.

24.

A második jogalap első része a 2. intézkedésnek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásként való minősítésének kérdését veti fel, közelebbről azzal foglalkozik, hogy ezen intézkedést úgy értékelték, mint amely „gazdasági előnyt” biztosított a Larko számára.

25.

A Bizottság a vitatott határozatban az említett intézkedés állami támogatásként történő minősítését a kezességvállalásokról szóló közleménye 3.2. pontjának a) és d) alpontjára alapította. Mivel a Larko lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a nyújtott támogatásra ezt a pontot alkalmazta, először is célszerűnek vélem, hogy e közleménnyel kapcsolatban néhány előzetes észrevételt tegyek (1. szakasz), még mielőtt a második jogalap első részének elemzésére (2. szakasz) rátérnék.

26.

A kezességvállalásokról szóló közlemény a Bizottság kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra vonatkozó megközelítését és azon elveket tükrözi, amelyekre a Bizottság az EUMSZ 107. és 108. cikkére vonatkozó értelmezését, valamint e cikkeknek az állami kezességvállalásra történő alkalmazását alapozni kívánja.

27.

E közlemény 3.1. pontja szerint annak megállapítása során, hogy egy kezességvállalás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében előnyt nyújt‑e, a Bizottságnak az értékelését a piacgazdaságban tevékenykedő befektető elvére kell alapoznia. Így számításba kell vennie azt, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak milyen lehetőségei vannak arra, hogy a tőkepiacon egyenértékű pénzügyi forrásokhoz jusson. ( 11 )

28.

Annak könnyebb értékelhetősége érdekében, hogy a fenti elvet tiszteletben tartják‑e egy adott kezességi intézkedés esetén, a Bizottság az állami támogatás fennállásának kizárásához az említett közlemény 3.2. pontjában bizonyos feltételek teljesülését követeli meg, amelyek között az egyedi kezességet illetően szerepel egyrészt az a feltétel, hogy a hitelfelvevő ne legyen nehéz pénzügyi helyzetben (a 3.2. pont a) alpontja), másrészt az, hogy a kezességvállalásért piaci alapú díjat fizessenek (a 3.2. pont d) alpontja). ( 12 )

29.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően e két feltétel alkalmazása szempontjából a pénzügyi támogatási intézkedések elfogadásának időpontjában fennálló körülményeket kell figyelembe venni, ebből következően tartózkodni kell minden olyan értékeléstől, amely valamely későbbi helyzeten alapul (a továbbiakban: időbeli kritérium). ( 13 )

30.

Annak megállapítására, hogy a kezességvállalás nem tartalmaz támogatást, a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontja első bekezdésének d) alpontja azt a kritériumot támasztja, hogy a kockázatviselést a kezességvállalási vagy viszontkezesség‑vállalási összegre vonatkozó megfelelő díjjal kell ellentételezni (a továbbiakban: díjazási kritérium). Ha ugyanis a kezességért fizetett ár eléri legalább a pénzpiacon hozzáférhető, megfelelő referencia kezességvállalási‑díj értékét, akkor a kezesség nem tartalmaz támogatást. Egyébiránt a 3.2. pont két módszert határoz meg annak megállapítására, hogy az adott kezességvállalás megfelel‑e ennek a kritériumnak: a kezességvállalásért fizetett díjat vagy a pénzpiacon hozzáférhető referencia kezességvállalási díjjal kell összevetni vagy a kezességvállalással biztosított hitel összes pénzügyi költségét, beleértve a hitelre vonatkozó kamatlábat és a kezességvállalás díját egy hasonló, nem biztosított hitel piaci árával kell összevetni.

31.

A Larko arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a 2. intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt biztosított a Larko számára. Álláspontja szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta egyrészt az időbeli kritériumot azáltal, hogy a Larkót a 2. intézkedés meghozatala idején „nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak” minősítette (a) szakasz), másrészt a díjazási kritériumot azáltal, hogy kimondta: az 1%‑os garanciaprémium nem tükrözte a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontja d) alpontjában előírtak szerint a garanciával fedezett hitelek nemteljesítési kockázatát (b) szakasz).

32.

Az időbeli kritériumra vonatkozó kifogás a megtámadott ítélet 77–80. pontja ellen irányul és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésén alapul.

33.

Előzetesen megjegyzem, hogy a Törvényszék két lépést követően jut arra a következtetésre a megtámadott ítélet 90. pontjában, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy a Larkót a 2. intézkedés meghozatala idején „nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak” minősítette. Először is, a megtámadott ítélet 75–82. pontjában a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság a rendelkezésére álló információk alapján helyesen juthatott arra a következtetésre, hogy a Larko nehéz helyzetben lévő vállalkozás. Ezt követően, a megtámadott ítélet 83–89. pontjában a Törvényszék azt állapítja meg, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a 2008. évi garancia nyújtásának időpontjában úgy ítélte meg, hogy a görög államtól, mint a Larko részvényesétől elvárható lett volna, hogy tudomással bírjon a vállalkozás nehéz helyzetéről.

34.

A Larko azt állítja, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 77–80. pontjában kifejtett értékelése téves, mivel az ezen értékelés alapjául szolgáló ténybeli elemek a 2008. december 22‑én odaítélt kezességvállalást követően következtek be, ellentétben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő követelményekkel. ( 14 ) E tekintetben a Larko a következő három érvre támaszkodik.

35.

Először is, az említett pontokban hivatkozott pénzügyi eredmények még a 2012‑es évre is kiterjednek, de mindenesetre a 2009‑es év negatív pénzügyi eredményét is magukban foglalják. Másodszor, a 2008‑as év pénzügyi eredménye is a 2008. évi garancia nyújtását követően vált ismertté, mivel a pénzügyi év ekkor még nem zárult le, a pénzügyi kimutatások még nem készültek el, így ezeket a kezességvállalás nyújtásának időpontjában nem is hozták a görög állam tudomására. Következésképpen, a Törvényszék – szemben a Bíróság ítélkezési gyakorlatában megfogalmazott követelményekkel – nem helyezkedett vissza az adott időszak kontextusába. Harmadszor és mindenesetre, még ha a 2008‑as adatokat nem is a 2008. évi garancia nyújtását követő adatoknak kellene tekinteni, azok ebben a szakaszban rövid távú adatoknak minősültek. E tekintetben a Larko arra hivatkozik, hogy a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás 9–11. pontjából az következik, hogy valamely vállalkozás vagyoni helyzetének értékelését egy elégséges időtartamot felölelő, nem pedig egy pillanatnyi állapotot tükröző adatokra kell alapozni.

36.

A Bizottság úgy véli, hogy ezt a kifogást el kell utasítani.

37.

Elöljáróban megjegyzem, hogy mivel a szóban forgó garanciát 2008. december 22‑én biztosították, a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban annak értékelése során, hogy a Larko a kezességvállalás nyújtásának időpontjában nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült‑e, figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek ezen időpontig merültek fel.

38.

E tekintetben a Larko által előterjesztett első érvvel kapcsolatban megjegyzem, hogy pusztán az, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 77. pontjában egészen a 2012‑ig terjedő időszakra vonatkozó pénzügyi eredményekre hivatkozik, önmagában nem jelenti azt, hogy a Larko pénzügyi helyzetének a 2008. évi garancia nyújtásakori értékelése során a Törvényszék ezen időpont utáni eredményeket vett volna figyelembe.

39.

Azt ugyanis, hogy a Törvényszék ilyen pénzügyi eredményekre hivatkozik, annak fényében kell megítélni, hogy a Bizottság a vitatott határozatban a Larko pénzügyi helyzetének értékelését arra az időszakra vonatkozóan végezte el, amely alatt az összes vitatott intézkedést hozták, azaz 2007 és 2012 között. Ily módon a Törvényszék – mielőtt a megtámadott ítélet 77. pontjában emlékeztetne ezekre az eredményekre – visszautal a Bizottság határozatára, amely szerint „[a] jelen ügyben a [vitatott] határozat 56–66. pontjában a Bizottság a Larkót a [2., 4. és 6.] intézkedések megtételének időpontjában, ideértve a 2008. évi garanciát is, »nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak« minősítette”. ( 15 )

40.

Mindezek alapján megállapítom, hogy a Larko pénzügyi helyzetének értékelése során, a megtámadott ítélet 78–80. pontjában a Törvényszék a 2008‑as év során felmerült tényekre támaszkodik, vagyis arra, hogy a Larko negatív saját tőkével rendelkezett, forgalma jelentős mértékben csökkent és 2008‑ban jelentős veszteséget halmozott fel. ( 16 )

41.

Ebből az következik, hogy a Larko által előterjesztett első érvet el kell utasítani.

42.

A Larko által előterjesztett második érv véleményem szerint két elemből áll: egyrészt annak állításából, hogy a 2008‑as év pénzügyi eredménye a 2008. évi garancia nyújtását követően vált ismertté, mivel a pénzügyi év ekkor még nem zárult le, másrészt azon tényből, hogy a görög államnak nem volt tudomása a 2008‑as év pénzügyi eredményéből eredő információkról.

43.

Az első elemet illetően meg kell állapítani, hogy – amint arra a Bizottság is hivatkozik – a 2008‑as pénzügyi kimutatások a 2008. január 1‑je és 2008. december 31. közötti időszakra vonatkozóan ismertetik a Larko pénzügyi adatait, amely adatok jóval megelőzik a 2008. december 22‑i garancia nyújtását. E tekintetben kiemelem, hogy egy adott időszakban felmerült tények nagyrésze az e korábbi tényeken alapuló, később keletkezett dokumentumokkal is bizonyíthatók. ( 17 ) Ezen oknál fogva a 2008‑as év pénzügyi eredményéből eredő információk nem tekinthetők későbbinek a 2008. évi garancia nyújtásához képest.

44.

A második elemmel kapcsolatban a Törvényszék a megtámadott ítélet 85. pontjában megállapítja, hogy „[a]z ügy irataihoz semmiféle olyan bizonyítékot nem csatoltak, amely egyértelműen alátámasztaná, hogy a tagállamnak tudomása volt a Larko nehéz helyzetéről a 2008. évi garancia nyújtásakor”, továbbá, hogy „[f]elmerül tehát a kérdés, hogy a Bizottság eleget tett‑e az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek azáltal, hogy lényegében azon vélelemre támaszkodott, hogy a görög államnak tudomással kellett bírnia a Larko nehéz helyzetéről a 2008. évi garancia nyújtásakor”.

45.

Noha az e pontban használt megfogalmazás azt a benyomást keltheti, hogy a Bizottság főként arra támaszkodott, hogy a görög hatóságok nem tájékozódtak a Larko pénzügyi helyzetéről, véleményem szerint egyértelmű, hogy a Törvényszék arra kívánt rámutatni, hogy a Bizottság arra a vélelemre támaszkodott, hogy a görög államnak a garancia nyújtásakor legalábbis tudomással kellett volna bírnia a Larko nehéz helyzetéről.

46.

Ugyanis ezt az értelmezést támasztja alá a megtámadott ítélet 89. pontja, amelyben a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság részéről észszerű volt azt megállapítani, hogy a körültekintő részvényes legalábbis tájékozódott volna a vállalkozás aktuális gazdasági és pénzügyi helyzetéről, mielőtt olyan garanciát nyújt számára, mint a 2008. évi garancia. ( 18 )

47.

E pontosítást követően mivel a Larko második érvének második elemével azt kérdőjelezi meg, hogy a görög hatóságok 2008‑ban tisztában lettek volna a Larko pénzügyi helyzetével, amely kérdés a jogvita tényállásához kapcsolódik, ( 19 ) emlékeztetek arra, hogy kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a tények megállapítására és értékelésére.

48.

A Bíróság hatásköre ugyanakkor kiterjed annak értékelésére, hogy a Törvényszék elferdítette‑e a vitatott határozat tartalmát. Emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül, hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése. ( 20 )

49.

Jóllehet a jelen ügyben annak kérdése, hogy a görög hatóságok 2008‑ban tisztában voltak‑e, vagy sem a Larko pénzügyi helyzetével, a tényállás megállapításának részét képezi, amely a Törvényszék kizárólagos hatáskörébe tartozik, a Bíróság mindazonáltal felülvizsgálhatja, hogy a Törvényszék nem ferdítette‑e el e tekintetben a vitatott határozat tartalmát.

50.

Bár első ránézésre ez utóbbi kérdést már az is felveti, hogy a vitatott határozat egyik eleme alapján sem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság ugyanazt az érvelést fogadta volna el, mint amelyet a Törvényszék e kérdést illetően kifejtett, ( 21 ) ugyanakkor megállapítom, hogy ilyen elferdítésre a Larko nem hivatkozott, és mindenesetre véleményem szerint a Törvényszék a megtámadott ítéletben nem ferdítette el a vitatott határozat tartalmát.

51.

Kétségtelen ugyanis, hogy a közigazgatási eljárás során a görög állam maga sem vitatta azt, hogy a görög hatóságok tisztában voltak a Larko pénzügyi helyzetével 2008‑ban, ( 22 ) amit a Törvényszék is jelez a megtámadott ítélet 88. pontjában, ( 23 ) és ami valószínű magyarázattal szolgál arra nézve, hogy a Bizottság a vitatott határozatban miért nem tért ki erre a kérdésre. ( 24 )

52.

Így ezen megállapítások fényében mondta ki lényegében azt a Törvényszék, hogy a jelen ügy körülményei között, annak értékelése során, hogy a Larko a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontjának a) alpontja értelmében vett nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül‑e, a Bizottság joggal feltételezhette, hogy a görög állam a Larko főrészvényeseként tisztában van e vállalkozás pénzügyi helyzetével, vagy legalábbis a 2008. évi garancia biztosításának időpontjában azzal tisztában kellett volna lennie.

53.

A Törvényszék által elvégzett értékelés egyébiránt számomra tökéletesen logikusnak tűnik. Amint ugyanis azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 86–89. pontjában lényegében kifejtette, a szóban forgóhoz hasonló garanciát nyújtó körültekintő magánbefektető ( 25 ) nyilvánvalóan tájékozódott volna a Larko pénzügyi helyzetéről, mielőtt kezességet vállal. Ennélfogva, ha a görög hatóságok körültekintő magánbefektetőként jártak el, mindenesetre tájékozódniuk kellett a vállalkozás pénzügyi helyzetéről. E kérdéssel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében magára a tagállamra hárul annak bizonyítása, hogy körültekintő magánbefektetőként járt el. ( 26 )

54.

A fentiekre tekintettel a Larko második érvét el kell utasítani.

55.

Hasonlóképpen, a fellebbező által előterjesztett harmadik érvet is el kell utasítani, amely szerint a 2008‑as adatok rövid távra vonatkoztak. Vitathatatlan ugyanis, hogy a Larko pénzügyi helyzetének súlyosbodása a 2008‑as év közepe felé kezdett nyilvánvalóvá válni, ( 27 ) és semmi nem támasztja alá azt, hogy – amint arra a Larko is hivatkozik – a Törvényszék a vállalkozás pillanatnyi állapotára alapozta volna az értékelését.

56.

Ebből következően, a „nehéz helyzetben lévő vállalkozás” fogalmi keretein belül az időbeli kritériumra vonatkozó kifogást el kell utasítani.

57.

A díjazási kritériumra vonatkozó kifogás a megtámadott ítélet 94–98. pontjára irányul és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésén, valamint az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésén alapul.

58.

A fent említett pontokban a Törvényszék kimondta, hogy a Bizottság helyesen következtethetett arra, hogy az évi 1%‑os garanciaprémiumot nem lehet úgy tekinteni, hogy az tükrözné a hitelgaranciával fedezett hitelek nemteljesítésére vonatkozó kockázatokat, így tehát a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontjának d) alpontjában megállapított feltétel nem teljesült.

59.

A Larko azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta ezt a feltételt, mivel a Törvényszék maga állapította meg a megtámadott ítélet 95. pontjában, hogy a Bizottság az említett feltétel által meghatározott két módszer egyikét sem alkalmazta, azaz sem a kezességvállalásért fizetett díjat nem vetette össze a pénzpiacon hozzáférhető referencia kezességvállalási díjjal, sem a kezességvállalással biztosított hitel összes pénzügyi költségét nem vetette össze egy hasonló, nem biztosított hitel piaci árával.

60.

Ennélfogva, amikor a Törvényszék ennek ellenére azt állapította meg, hogy tekintettel a Larko nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetére, valamint a közigazgatási eljárás során benyújtott bizonyítékok elégtelen voltára, a vitatott határozat nem szenved nyilvánvaló értékelési hibában, a Törvényszék egyúttal mellőzte a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontja d) alpontjának alkalmazását, és a Larkóra, valamint a görög államra hárította a szóban forgó díj megfelelő összegére vonatkozó bizonyítási terhet, felmentve ezáltal a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy maga végezze el a díjazás megfelelő összegére vonatkozó vizsgálatot. Egyebekben a Törvényszék az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdését is megsértette azáltal, hogy nem semmisítette meg a vitatott határozatot, holott az nem tartalmazott indokolást.

61.

A Bizottság úgy véli, hogy ezt a kifogást el kell utasítani. Az alábbi indokok alapján osztom ezt az álláspontot.

62.

Először is, amint azt a Bizottság helyesen állapítja meg, a Törvényszék nem hagyta figyelmen kívül a kezességvállalásokról szóló közlemény 3.2. pontja d) alpontjának alkalmazását, és e tekintetben nem hárította a Larkóra a bizonyítás terhét. Ez a pont ugyanis egyedüli feltételként azt követeli meg, hogy a garancia ellentételezéseként a piaci árnak megfelelő díjat fizessenek. Amint az a megtámadott ítélet 96–98. pontjában kifejtésre kerül, tekintettel a Larko nehéz gazdasági helyzetére, valamint arra, hogy a hivatalos bizonyítási eljárás során sem a fellebbező, sem a görög hatóságok nem terjesztettek elő olyan bizonyítékokat, amelyek igazolhatták volna, hogy a szóban forgó díj megfelel a pénzpiacon hozzáférhető díjnak vagy egy hasonló, nem biztosított piaci hitel árának, nem volt szükség arra, hogy a Bizottság az ilyen díj pontos meghatározására szolgáló két módszer valamelyikét alkalmazza annak megállapítása érdekében, hogy e garancia esetében teljesül‑e ezen feltétel.

63.

Másodszor, az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségnek a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét. ( 28 ) E tekintetben az indokolási kötelezettséget külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől. ( 29 )

64.

A jelen ügyben, amint arra a Bizottság is hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a vitatott határozatot teljeskörűen indokolták. Egyébiránt megjegyzem, hogy e határozat megsemmisítése iránti kérelmének keretében a Larkónak minden lehetősége megvolt arra, hogy kétségbe vonja azon indokolás megalapozottságát, amelyre a vitatott határozatot a Bizottság alapozta. A Törvényszék tehát nem hagyta figyelmen kívül a Bizottságra az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése értelmében háruló kötelezettséget.

65.

A fentiekből az következik, hogy a díjazási kritériumra vonatkozó kifogást, ennélfogva a második jogalapnak a 2. intézkedésre vonatkozó első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

66.

A negyedik jogalap a megtámadott ítélet 180–195. pontja ellen irányul, és a 2., 4. és 6. intézkedés címén folyósított állami támogatás összegének meghatározására vonatkozik; pontosabban a Törvényszék azon értékelését érinti, amely szerint a Bizottság a kezességvállalásokról szóló közlemény 4.1. pontja értelmében jogosan következtethetett arra, hogy ezen állami támogatások összege megegyezett a garantált hitelek teljes összegével.

67.

Az állami támogatások összegének meghatározásával kapcsolatban elöljáróban megjegyzem, hogy a e 4.1. pont első bekezdése kimondja, hogy: „[f]ő szabályként állami támogatási elemnek az egyénileg vagy támogatási programon keresztül nyújtott kezességvállalás megfelelő piaci ára és az intézkedésért ténylegesen fizetett ár közötti különbség tekintendő”.

68.

Az említett 4.1. pont harmadik bekezdésének a) alpontjából kitűnik, hogy valamely kezesség támogatási elemének kiszámítása során a Bizottság különösen azt fogja figyelembe venni, hogy a hitelfelvevő nehéz pénzügyi helyzetben van‑e. E tekintetben a nehéz helyzetben levő társaságok esetében a piaci hitelező, ha egyáltalán van ilyen, a kezesség vállalásakor a várható nemfizetési arányra tekintettel magas díjat számítana fel. Ha különösen megnő annak valószínűsége, hogy a hitelfelvevő nem lesz képes a hitel visszafizetésére, akkor elképzelhető, hogy ez a piaci arány nem is létezik, és kivételes körülmények között a kezesség támogatási eleme elérheti a kezességgel ténylegesen fedezett összeget. ( 30 )

69.

A Larko lényegében arra hivatkozik, hogy annak megállapításával, hogy a vitatott határozatban a visszatéríttetendő támogatások összegének meghatározására a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésével, valamint a kezességvállalásokról szóló közlemény 4.1 pontja harmadik bekezdésének a) alpontjával összhangban került sor, a Törvényszék megsértette az említett rendelet 14. cikkének (1) bekezdését, valamint az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdését.

70.

E jogalap alátámasztására a Larko több érvet is előterjeszt, amelyek számomra kevéssé áttekinthetőnek és homályosnak tűnnek. Értelmezésem szerint ezen érvek lényegében két tényezőn alapulnak: egyrészt azon kérdés megítélésén, hogy fennállnak‑e a kezességvállalásokról szóló közlemény 4.1. pontja értelmében vett „kivételes körülmények”, másrészt annak megállapításán, hogy a kezességvállalások támogatási eleme megegyezett az e garanciákkal fedezett összeggel, annak ellenére, hogy a görög államot e kezességvállalások címén nem kötelezték fizetésre.

71.

Az első tényezőt illetően a Larko azt állítja, hogy a Törvényszék többszörösen is tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 193. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottság a kezességvállalásokról szóló közlemény 4.1. pontja szerinti „kivételes körülményekkel” találta szemben magát. ( 31 )

72.

Álláspontja szerint a Törvényszék egyrészt pótolta a vitatott határozat indokolását, amely egyébként nem létezett, de legalábbis nem volt kielégítő, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 189., 192. és 194. pontjában is rámutatott. E tekintetben a Törvényszék indokolása szintén ellentmondásos és nem kielégítő, így a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdését azáltal, hogy nem semmisítette meg a jogot tévesen alkalmazó és nem kellő indokolással ellátott vitatott határozatot. ( 32 )

73.

Másrészt, a Törvényszék a „kivételes körülmények” fennállására vonatkozóan a Larkóra hárította a bizonyítási terhet. Az ilyen körülmények fennállását a bizonyítási terhet viselő Bizottságnak kellene teljes mértékben és konkrétan bizonyítania, e körülmények fennállása nem alapítható a Bizottság azzal kapcsolatos „kételyeire”, hogy a támogatás kedvezményezettje kezességvállalás híján juthatott volna‑e piaci finanszírozáshoz. Ily módon, azáltal, hogy a megtámadott ítélet 186–188. pontjában a Törvényszék a Bizottság fent idézett indokolását kielégítőnek ítélte, a bizonyítás megkövetelt szintjével kapcsolatos jogalkalmazási hibát vétett. ( 33 )

74.

Ezen érvek elfogadhatóságát illetően – szemben a Bizottság által lényegében megfogalmazott állásponttal – nem vélem úgy, hogy ezeket elfogadhatatlanként el kellene utasítani. Véleményem szerint ugyanis ezek nem a tényállás megállapításának körébe tartoznak, ( 34 ) hanem jogkérdéseket érintenek, amelyek eldöntésére a Bíróság hatásköre kiterjed.

75.

Mindazonáltal, ahogyan azt a Bizottság is javasolja, az említett érveket megalapozatlanságukra tekintettel el kell utasítani.

76.

Álláspontom szerint a Törvényszék sem nem tett hozzá, sem nem helyettesített be olyan elemeket a megtámadott ítélet 193. pontjába, amelyek nem magából a vitatott határozatból származnak. ( 35 ) Az említett pontban ugyanis a Törvényszék – helyesen – ezen határozat átfogó értelmezése útján állapította meg lényegében azt, hogy az említett határozat egyes preambulumbekezdéseinek nem éppen kifogástalan megfogalmazása ellenére, ezen határozat egészéből, és különösen (56)–(66) preambulumbekezdéseiből az tűnik ki, hogy a vitatott intézkedések meghozatala idején a Larko különösen kényes helyzetben volt. Ilyen körülmények között nem róható fel a Bizottságnak, hogy tévesen következtetett volna az abból eredő „kivételes körülmények” fennállására, hogy a Larko saját forrásból képtelen lett volna a hitel teljes összegének visszatéríttetésére.

77.

E tekintetben, és amint arra lényegében a megtámadott ítélet 191. pontja is kitér, emlékeztetek arra, hogy a kezességvállalásokról szóló közlemény 4.1. pontja értelmében vett kivételes körülmények pontosan azt a helyzetet jelentik, amikor a hitelfelvevő képtelen a saját forrásaiból fedezni a kezességvállalással fedezett hitelt.

78.

A Bizottság azzal kapcsolatos feltételezett „kételyeit” illetően, hogy a Larko a kezességvállalás híján a piacról finanszírozhatta volna magát, a Törvényszék helyesen utasította el a fellebbező ezen érvét, és állapította meg a megtámadott ítélet 187–188. pontjában, hogy a vitatott határozat átfogó értelmezéséből világosan kitűnik, hogy a Bizottság legalábbis kevéssé tartotta valószínűnek, hogy a Larko a görög állam beavatkozása nélkül hitelhez jusson a piacon.

79.

Amint azt a Bizottság a Bíróság előtt is elismételte, a vitatott határozat átfogó értelmezése a Bizottság ezen álláspontját tükrözi. A 2. intézkedést illetően, az a mondat, amely a „kétséges” („doubtful”) kifejezést tartalmazó mondatot követi, pontosítja, hogy „másként fogalmazva” („in other words”) a Bizottság úgy véli, hogy a Larko a garantált hitel összegével egyenlő előnyhöz jutott, mivel az állami garancia nélkül semmilyen piaci garanciához nem juthatott volna. A 6. intézkedést illetően, a „kétséges” kifejezést tartalmazó mondat ugyanazon érvelést követi, mint amelyet a 2. intézkedés esetében elfogadtak.

80.

Egyébiránt, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 193. pontjában kitér, hangsúlyozni szükséges, hogy a Bizottságnak a kivételes körülményekre vonatkozó értékelését sem a görög hatóságok, sem a fellebbező nem cáfolta a közigazgatási eljárás során.

81.

A fent kifejtett indokok alapján, véleményem szerint egyértelmű, hogy a Törvényszék nem pótolta a Bizottság általi indokolást, és nem is rótta a fellebbezőre a bizonyítási terhet a „kivételes körülmények” fennállása tekintetében. Egyébiránt, a Törvényszék ezen kérdésre vonatkozó indokolása nem ellentmondásos. Az ugyanis, hogy a Törvényszék felidézi a Bizottság indokolásának néhány nem kifogástalan vagy éppen szűkszavú részét, nem mond ellent a Törvényszék azon megállapításának, amely szerint az említett indokolás még az ilyen megfogalmazás ellenére sem valósít meg téves jogalkalmazást.

82.

Az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a vitatott határozatot teljeskörűen indokolták. ( 36 ) Hasonlóképpen, a Törvényszék által a megtámadott határozatban kifejtett indokolással kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az teljes mértékben megalapozott volt, ami egyébként a Larko által a Törvényszék indokainak megalapozottságával kapcsolatban előterjesztett számos érvből is kitűnik. E kérdéssel kapcsolatban, az a tény, hogy a Törvényszék más érdemi következtetésre jutott, mint a fellebbező, még nem jelenti azt, hogy a megtámadott ítélet az indokolás hiánya miatt jogellenes volna. ( 37 )

83.

Ami a második elemet illeti, a Larko lényegében három érvet terjeszt elő a megtámadott ítélettel kapcsolatban. ( 38 )

84.

Először is, bár a vitatott határozat elfogadásának időpontjában világos volt, hogy a garanciák egyikét sem hívták le ténylegesen, a Törvényszék mégis a Bizottság álláspontját hagyta helyben, amely intézmény anélkül, hogy a görög hatóságokat megkérdezte volna, mindössze annak megállapítására szorítkozott, hogy nem rendelkezik bizonyítékkal arra nézve, hogy az említett garanciákat lehívták volna. ( 39 ) Ily módon a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Bizottság arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az ügyet alaposan és pártatlanul vizsgálja meg az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének keretében.

85.

A Bizottság álláspontjával szemben nem gondolom úgy, hogy ez az érv elfogadhatatlan lenne. Kétségtelen, hogy a tényállás feltárása körébe tartozik, amelynek megállapítására kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel. ( 40 ) Mindazonáltal az a kérdés, hogy a Törvényszéknek figyelembe kellett volna‑e vennie ilyen információkat, jogkérdésnek minősül.

86.

Mindemellett a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy ezt az érvet megalapozatlanként el kell utasítani.

87.

Az ugyanis, hogy a garanciákat lehívták‑e, vagy sem, illetve a hitelt visszafizették‑e, vagy sem, olyan tények, amelyek a vitatott intézkedések meghozatalát követően következhetnek be, így nem vehetők figyelembe sem az intézkedések támogatásnak történő minősítése, sem a támogatási elem összegének megállapítása szempontjából. A Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 181. és 182. pontjában felhívta a figyelmet az irányadó ítélkezési gyakorlatra, helyesen jutott erre a következtetésre.

88.

Egyébiránt megállapítom, hogy a fellebbező által a hitelek visszafizetésére és a garanciák lehívásának hiányára vonatkozóan hivatkozott bizonyítékokat nem terjesztették elő a Bizottságnál a közigazgatási eljárás során. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bizottság határozatának jogszerűségét a vitatott határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álló információk alapján kell megítélni. ( 41 )

89.

Másodszor, a fellebbező álláspontja szerint a megtámadott ítélet indokolása hiányos, mivel a Törvényszék nem vizsgálta meg a fellebbező arra vonatkozó érvelését, hogy egyrészt a vitatott határozat a Mediaset ítélet ( 42 ) alapján visszatéríttetendő összeg tekintetében teljes mértékben kötelező erejű, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság maga is elismerte, hogy e tekintetben határozata tévedéseket tartalmazott.

90.

Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy jóllehet a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálatának célja többek között annak ellenőrzése, hogy a Törvényszék jogilag megfelelőképpen megválaszolta‑e a fellebbező által előterjesztett érvek összességét, mindazonáltal a Törvényszék ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem értelmezhető úgy – ahogy véleményem szerint a jelen ügyben sem –, hogy a Törvényszék köteles részletekbe menően válaszolni a felek minden egyes érvére. ( 43 )

91.

Harmadszor, a fellebbező álláspontja szerint az abból eredő következmények, hogy a támogatási összeget a garantált hitel teljes értékével egyező összegben rögzítik, holott a garanciák lehívására nem került sor, ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amelynek értelmében a Bizottságnak az állami támogatás visszatéríttetését elrendelő határozatai a korábbi állapot visszaállítását célozzák, és a ténylegesen nyújtott előnyt meghaladó szankciót nem szabhatnak ki. ( 44 )

92.

E kérdést illetően a teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a jelen indítvány 87. és 88. pontjában már ismertetett érveken túl, amelyek elegendő indokkal szolgálnak a Larko által előterjesztett harmadik érv elutasításához, úgy tűnik számomra, hogy téves a fellebbező azon állítása, amely szerint a támogatást kétszeresen kellene megfizetnie. Ahogyan arra a Bizottság is hivatkozik, úgy tűnik, hogy a Larko összetéveszti azt a két különböző fizetési kötelezettséget, amely az állami kezességvállalás formájában támogatásban részesülő vállalkozásokat terheli. Egyrészt, a kedvezményezett vállalkozásnak vissza kell fizetnie az államnak a tőle kapott támogatási összeget. Másrészt, magától értetődően fennáll e vállalkozásnak az a kötelezettsége, hogy visszafizesse a banknak azt a hitelt, amelyhez ezen állami kezességvállalásnak köszönhetően jutott.

93.

A fenti megfontolások összességére tekintettel a fellebbezés negyedik jogalapját megalapozatlanként el kell utasítani.

94.

A fenti megfontolásokra tekintettel, a fellebbezés további jogalapjai megalapozottságának vizsgálata nélkül azt javasolom a Bíróságnak, hogy a második jogalap első részét, valamint a negyedik jogalapot megalapozatlanként utasítsa el. A költségekről jelenleg nem szükséges határozni.