12.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 52/31

—

semmisítse meg a megtámadott aktusokat, nevezetesen:

—

ugyanezen okokból a felperesek azt kérik, hogy a Bíróság döntsön úgy, hogy lehetővé váljék:

—

ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a felperesek kérelmei megalapozottak, az EUMSZ 268. cikk és 340. cikk értelmében kötelezze az EKB-t 45 828 257,80 euró összeg megfizetésére a tényleges kifizetés megtörténtéig járó törvényes késedelmi kamatokkal növelve, valamint minden, a beavatkozások megtörténtét követően keletkezett költség és kár megtérítésére;

—

mindazonáltal, tekintettel az EUMSZ 280. cikk rendelkezéseire, valamint arra a tényre, hogy „az Európai Központi Bank által elfogadott azon jogi aktusok, amelyek – az államokat kivéve – a jogalanyokra vagyoni kötelezettséget rónak, végrehajthatók”, amint az az EUMSZ 299. cikkből következik, a Törvényszéknek el kell rendelnie, hogy az alperes ezen összegek megfizetését az EKB-től követelje;

—

tekintettel arra a tényre, hogy a nemzeti központi bank „olyan közigazgatási hatóság előtt eljárást indítsanak, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására, vagy megfelelő bírósági eljárás kezdeményezésére”, amint az a 2005/29/EK irányelv 11. cikke (1) bekezdése b) pontjának, a 2007/64/EK irányelv 81. cikke (1) bekezdésének és 83. cikke (1) bekezdésének, valamint a 317/2009 DL (rendelettörvény) 96. cikke (1) bekezdése b) pontjának (Kiegészítő szankciók) rendelkezéseiből következik, az alperes meghatalmazottjának fel kell hívnia az EKB-t, hogy „haladéktalanul” utalja át az említett összegeket a felperesek számláira;

—

Az alperes:

—

jóllehet az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének értelmében nem a Törvényszék hatásköréről van szó, ha a nemzeti központi bank nem ismeri el, hogy „nem teljesítette a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét, a bank köteles megtenni az Európai Unió Bírósága ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”, az EUMSZ 271. cikk d) pontja rendelkezéseinek értelmében, a kérdést a Tribunal Supremo elé kell terjeszteni;

—

jóllehet nem a Törvényszék hatásköréről van szó, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a felperesek keresete megalapozott, az EUMSZ 264. cikknek megfelelően a Törvényszéknek javasolnia kell a Tribunal Supremónak a nemzeti központi bank határozatának megsemmisítését, amely határozatot az alperes fogadott el, és figyelemmel az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (1) bekezdése c) pontjának, az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének és a 2005/29/EK irányelv 11. cikke (3) bekezdése c) pontjának rendelkezéseire, indokolt határozatot kell elfogadnia;

—

a felperesek azt kérik, hogy az alperes és a Bíróság hívják fel a portugál államot/ügyészt/PGR-t a cselekvésre, és határozzanak a BCP által elkövetett cselekményekről;

—

a felperesek azt kérik, hogy az alperes utalja a jelen ügyet az OLAF-hoz;

—

a Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikke (1) bekezdésének értelmében a felperesek már az eljárás költségeinek megtérítését kérik, amelyeket megfelelően értékelni kell;

1.

Az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdése c) pontjában, az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében és a 2005/29/EK irányelv (1) 11. cikkének (3) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség megsértése.

2.

A „páncélszekrény”„zártöréssel való kirablásától” függetlenül a BCP tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a a pénzügyi rendszer pénzmosás céljából történő használatáról volt szó, következésképpen a hitelintézet tudta, hogy adócsalásról vagy elkerülésről volt szó, ami hozzájárult az Unió költségvetési bevételeit érintő veszteségekhez. Ezek a cselekmények „jogellenesek, sértik az Unió pénzügyi érdekeit”, és „közérdeken alapuló kényszerítő indokokat szolgálnak”, amelyek „alkalmas a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának igazolására”.

3.

Attól a módtól függetlenül ahogyan több, mint egymillió eurót elloptak a „páncélszekrényből”, sérültek „az Unió pénzügyi érdekei” és különösen azok a bevételek, amelyekre az Unió költségvetése támaszkodik, „az Európai Unió költségvetésének, az intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek költségvetésének, valamint az ezek által irányított és ellenőrzött költségvetéseknek a hatálya alá tartozó bevételek, kiadások és eszközök”; következésképpen egyszersmind olyan cselekményekről is szó van, amelyek „szabálytalanságnak” minősülnek, amely „a közösségi jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként a Közösségek általános költségvetése vagy a Közösségek által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének, akár közvetlenül a Közösségek nevében beszedett saját forrásokból származó bevétel csökkenése vagy kiesése révén, akár indokolatlan kiadási tételek miatt”.

4.

Amennyiben egy hitelintézetnek, tagállamnak/nemzeti központi banknak, az Európai Központi Banknak vagy tagállamnak/ügyésznek/PGR-nek tudomása van ilyen jellegű szabálytalanságokról vagy cselekményekről, ezeket lehetővé teszik és nem lépnek fel ellenük, az EUMSZ 310. cikk (5) és (6) bekezdésének, valamint az EUMSZ 325. cikk (1), (2) és (3) bekezdésének tiszteletben nem tartását segítik elő, hasonlóképpen, mint amikor elfogadják, hogy a szóban forgó hitelintézet azon okból „szabálytalanságoknak” minősülő cselekményeket végeznek, hogy azok sértik a 2988/95 rendelet (2) 1. cikkének (2) bekezdését.

5.

A felperes azon aktus elfogadásával, amely elutasította a cselekvésre felhívó kérelmet, jogalapot talált ahhoz, hogy:

6.

Az elfogulatlanság kötelezettségének megsértése, hatáskörrel való visszaélés és a lényeges eljárási szabályok megsértése az alperes meghatalmazottja, a Banco de Portugal által.