1

1997. szeptember 24‑én az International Licensing Services, a felperes, az Asolo Ltd. jogelődjeinek egyike európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.; helyébe lépett: az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i, módosított 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.], amelynek helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján.

2

A lajstromoztatni kívánt védjegy a FLÜGEL szómegjelölés volt.

3

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 32. és 33. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek az egyes osztályok vonatkozásában az alábbi leírásnak felelnek meg:

4

A védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő1998. június 22‑i, 1998/045. számában hirdették meg, és a bejelentett védjegyet 1999. február 1‑jén lajstromozták.

5

2006. szeptember 7‑én az EUIPO bejegyezte a vitatott védjegy oltalmának felperesre történő átruházását.

6

2011. december 5‑én a beavatkozó fél, a Red Bull GmbH, kérelmet nyújtott be a vitatott védjegy törlése iránt a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjával (jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) együttesen értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 60. cikke (1) bekezdésének a) pontja) alapján.

7

A törlési kérelem a következő korábbi jogokon alapult:

8

A két korábbi nemzeti védjegyet a 32. osztályba tartozó „energiaitalok” vonatkozásában lajstromozták.

9

2014. december 2‑i határozatával a törlési osztály az EUIPO elnökének a közösségi védjegybejelentések és lajstromozások során az osztályok fejezetcímeinek az árujegyzékben történő használatáról szóló, 2012. június 20‑i 2/12. sz. közleményére (HL OHIM 7/2012) hivatkozva megállapította, hogy az „alkoholesszenciák, alkoholkivonatok; alkoholtartalmú gyümölcskivonatok” kifejezést a jelen esetben úgy kell értelmezni, mint a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok”‑at.

10

A törlési osztály megállapította, a …VERLEIHT FLÜGEL korábbi védjegy (a továbbiakban: korábbi védjegy) jóhírnevére hivatkozva, hogy pergazdaságossági okokból következtetéseit e védjegy jóhírnevére alapítja. Így e védjegy jóhírnevére, a vásárlóközönség képzetében a korábbi és a vitatott védjegy között létrejövő kapcsolatra, valamint annak lehetőségére tekintettel, hogy a vitatott védjegy jogosultja tisztességtelenül kihasználja a korábbi védjegyet, a törlési osztály a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján helyt adott a törlés iránti kérelemnek a vitatott védjeggyel érintett valamennyi áru tekintetében. Egyébiránt a felperes által hivatkozott belenyugvás általi jogvesztést illetően a törlési osztály azt állapította meg, hogy a jelen esetben nincs helye a 207/2009 rendelet 54. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 61. cikke) alkalmazásának, mivel, még ha a beavatkozó fél tudott is a vitatott védjegy létezéséről, nem nyert megállapítást, hogy annak Ausztriában történő használatát ennek ismeretében tűrte volna el a jelen esetben releváns időszakban, azaz 2006. december 5. és 2011. december 5. között.

11

2015. január 29‑én a felperes fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a 207/2009 rendelet 58–64. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke) alapján a törlési osztály határozata ellen, amely helyt adott a beavatkozó fél által benyújtott törlési kérelemnek.

12

A 2016. november 17‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.

13

Közelebbről, a fellebbezési tanács először is megerősítette a törlési osztály határozatát, amennyiben az elutasította a beavatkozó félnek a belenyugvás általi jogvesztésre vonatkozó állítását. E tekintetben úgy találta, hogy a felperes által a törlési osztály előtt benyújtott bizonyítékok nem voltak elégségesek annak megállapításához, hogy a beavatkozó félnek tudomása lett volna, vagy észszerűen elvárható lett volna, hogy tudomást szerezzen a vitatott védjegy használatáról. Azon bizonyítékokat illetően, melyeket a felperes első alkalommal a fellebbezési tanács előtt terjesztett elő, az utóbbi úgy találta, hogy azok nem tekinthetők az ítélkezési gyakorlat értelmében kiegészítő vagy további bizonyítékoknak. Mindenesetre a fellebbezési tanács szerint, még ha figyelembe is kellene venni e bizonyítékokat, a következtetése változatlan maradna, tekintve e bizonyítékok bizonyító erejét és a bizonyított használat intenzitását. A fellebbezési tanács azt is megállapította, hogy azon tény, miszerint a beavatkozó félnek tudomása volt vagy lehetett volna a vitatott védjegy lajstromozásáról, a felperessel Németországban folyamatban lévő jogvitája okán, nem elegendő annak megállapításához, hogy tudomással bírt az említett védjegynek az Ausztriában történő használatáról.

14

Másodsorban, a fellebbezési tanács úgy találta, hogy pergazdaságossági okokból a törlési kérelmet a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján kell megvizsgálni. E tekintetben először is megállapította, hogy a jelen esetben az érintett közönség osztrák átlagos fogyasztókból áll, megjegyezve ugyanakkor, hogy az „energiaitalok” inkább egy fiatal közönséget céloznak meg. Másodszor, az ütköző megjelölésekkel jelölt árukat illetően a fellebbezési tanács egyfelől úgy találta, hogy a korábbi védjegy által érintett „energiaitalok” részben azonosak a vitatott védjegy által érintett árukkal, részben pedig átlagos mértékben hasonlóak azokhoz. Közelebbről, a fellebbezési tanács megállapította, hogy amennyiben a „más alkoholmentes italok” magukban foglalják az „energiaitalokat”, ezen áruk azonosak. Mivel a vitatott védjegy által érintett „sörök; ásványvíz és szénsavas vizek; gyümölcsitalok és gyümölcslevek” mind italok, és mindnek azonos a rendeltetése – azaz a „szomj oltása” – a korábbi védjegy által érintett „energiaitalokkal”, „az energiaitalokkal” versengő áruk, melyeket ugyanazokon az értékesítési pontokon lehet megvásárolni, azokat ennélfogva az „energiaitalokhoz” átlagos mértékben hasonlónak kell tekinteni. Ugyanez a helyzet a „szörpök és más készítmények italokhoz” esetében. Végül az „alkoholtartalmú italokat” illetően a fellebbezési tanács úgy találta, hogy azok valamiféle kapcsolatban állnak az energiaitalokkal. E tekintetben a 2005. március 9‑iOsotspa kontra OHIM – Distribution & Marketing (Hai) (T‑33/03, EU:T:2005:89) ítéletre hivatkozva a fellebbezési tanács megállapította, hogy a törlési osztály helyesen emelte ki, hogy az alkoholtartalmú italokat gyakran keverik „és/vagy fogyasztják energiaitalokkal együtt”. Ugyanez vonatkozik az „alkoholesszenciákra, alkoholkivonatokra; alkoholtartalmú gyümölcskivonatokra” is.

15

Harmadszor, az ütköző megjelölések összehasonlítását illetően a fellebbezési tanács úgy találta, hogy az ütköző megjelölések vizuális és hangzásbeli szempontból közepes fokú hasonlóságot mutatnak, amennyiben azok legalább két – azaz a „flü” és a „gel” – szótagban megegyeznek. Ugyanez igaz fogalmi szempontból, mivel mindkét megjelölés a „szárny” fogalmára utal.

16

Negyedszer, a fellebbezési tanács megállapította, hogy a „flügel” elem a korábbi védjegy domináns eleme. A fellebbezési tanács egyébiránt ötödször megállapította, hogy pergazdaságossági okokból nem szükséges megvizsgálni a korábbi védjegy fokozott megkülönböztető képességének igazolása céljából előterjesztett bizonyítékokat, és elemzését e védjegy benne rejlő megkülönböztető képességére alapította.

17

Az ütköző megjelölések közötti összetéveszthetőség átfogó értékelésének keretében a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy a fenti 14–16. pontban kifejtett megállapításainak fényében, „a tökéletlen emlékkép elvére” és a tényezők kölcsönös függőségére tekintettel, a szóban forgó megjelölések között fennálló hasonlóságok elegendőek ahhoz, hogy fennálljon az összetévesztés veszélye az általuk érintett áruk között.

18

A fellebbezési tanács továbbá úgy vélte, hogy a törlési osztály hibát követett el indokolásában a 2007/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdését illetően. Ezért megsemmisítette a megtámadott határozat rendelkező részének 2. pontjában a törlési osztály határozatát, „amennyiben a rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti vizsgálatra nem volt szükség a jelen esetben”.

19

A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

20

Az EUIPO és a beavatkozó fél azt kérik, hogy a Törvényszék:

21

Keresete alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a 207/2009 rendelet 54. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 2017/1001 rendelet 61. cikkének (2) bekezdése) megsértésére, a második pedig az említett rendelet 53. cikke (1) bekezdésének – a 8. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett – b) pontja megsértésén alapul.

22

A felperes által hivatkozott jogalapok vizsgálatát megelőzően pontosítani kell a megtámadott határozat hatályát.

23

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat rendelkező részének 2. pontja szerint a fellebbezési tanács a törlési osztály határozatát hatályon kívül helyezte, „amennyiben a [207/2009 rendelet] 8. cikkének (5) bekezdése szerinti vizsgálatra nem volt szükség”. A fellebbezési tanács kifejtette a megtámadott határozat 82. pontjában, hogy a törlési osztály „hibát követett el indokolásában, amennyiben a [207/2009 rendelet] 8. cikkének (5) bekezdése szerinti vizsgálatra nem volt szükség a jelen esetben”.

24

A megtámadott határozat egészére tekintettel meg kell állapítani ugyanis, a tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre a felek által adott válaszhoz hasonlóan, hogy a megtámadott ítélet rendelkező részének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy a fellebbezési tanács csupán a saját értékelésével helyettesítse a törlési osztály értékelését, amikor a vitatott védjegy törlését a törlési osztály által választottól eltérő indokra alapította, a 207/2009 rendelet 64. cikke szerinti jogkörét gyakorolva.

25

A felperes először is arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács tévesen találta elfogadhatatlanoknak a felperes által első alkalommal az e tanács előtti fellebbezés keretében annak bizonyítása érdekében benyújtott bizonyítékokat, hogy a 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdése alkalmazásának feltételei teljesülnének. A felperes pontosabban úgy érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint másodfokon is figyelembe vehetők kiegészítő bizonyítékok, amennyiben – mint a jelen esetben is – az eredeti bizonyítékok első fokon elégtelennek minősültek. A felperes szerint nyilvánvaló, hogy az új bizonyítékok az eredetileg az EUIPO fórumai elé terjesztett bizonyítékok megerősítését vagy megvilágítását szolgálják. A felperes továbbá azzal érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint nem szükséges sem a bizonyítékok késedelmes előterjesztésének indokolása, sem az új bizonyítékok és az első fokon benyújtott bizonyítékok közötti kapcsolat kifejtése. Végül, a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem gyakorolta a rendelkezésére álló mérlegelési jogkörét a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok objektív és indokolt módon történő figyelembevételével kapcsolatban, és ezáltal nem teljesítette az ítélkezési gyakorlat értelmében őt terhelő indokolási kötelezettséget.

26

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy mindenesetre még annak megállapítása esetén is, hogy új bizonyítékokat elfogadhatónak kell tekinteni, azok nem voltak elegendőek annak alátámasztására, hogy a beavatkozó fél ténylegesen tudott volna a vitatott védjegy használatáról.

27

A felperes szerint közelebbről a fellebbezési tanács egyfelől tévesen találta úgy, hogy a westendorfi (Ausztria) fesztivál szervezőjének, S‑nek a nyilatkozata, aki azt állította, hogy az említett fesztivál során beszélt a „Flügel italról” a beavatkozó fél képviselőivel, „csekély bizonyító erővel” bír, amit ráadásul a fellebbezési tanács nem támasztott alá a jogilag megkövetelt módon. E nyilatkozatnak pedig elegendőnek kellett volna lennie annak alátámasztására, hogy a beavatkozó fél ténylegesen tudott a vitatott védjegy ausztriai használatáról. Másfelől, a felperes szerint a fellebbezési tanács tévesen hagyta figyelmen kívül azon tényt, hogy a vitatott védjeggyel jelölt italt 19 bárban kínálták eladásra Ausztriában, amint a beavatkozó fél áruját is. A felperes azt állítja, hogy ellentétben a fellebbezési tanács álláspontjával, e létesítmények száma önmagában nem releváns a jelen esetben, mivel az ütköző védjegyekkel jelölt áruk azonos létesítményekben történő megvételre kínálása elegendő annak bizonyítására, hogy a beavatkozó fél képviselőinek tudomása volt a vitatott védjegy használatáról.

28

Mindenesetre még a kiegészítő bizonyítékok figyelmen kívül hagyásának esetében is úgy érvel a felperes, hogy elegendő bizonyítékot szolgáltatott annak alátámasztására, hogy a 207/2009 rendelet 54. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek teljesültek a jelen esetben. A törlési osztályhoz benyújtott, 2005. és 2006. évre vonatkozó számlákat illetően a fellebbezési tanács tévesen állapította meg, hogy a vitatott védjegy használata minimális szintjének megállapítása szempontjából relevánsak a mennyiségi követelmények. A felperes kiemeli e tekintetben, hogy a „használat” kifejezés a 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdésének értelmében nem felel meg a „tényleges használat” fogalmának, és a jelen esetben elegendő lenne annak bizonyítása, hogy a beavatkozó félnek e használatról tudomása volt, vagy észszerűen feltételezhető volt, hogy arról tudott. A felperes ezenfelül kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács nem vette figyelembe a beavatkozó fél és a felperes, illetve a leányvállalata között a vitatott védjegy hollandiai és Benelux államoki használatának tárgyában 2001 óta folyamatban lévő jogvitát. A fellebbezési tanács továbbá a következtetésének megfelelően indokolása nélkül hagyta figyelmen kívül egy osztrák énekesnek a felperes által benyújtott nyilatkozatát azon indokkal, hogy az nem tartalmaz egy harmadik fél általi objektív értékelést.

29

Végül, a felperes szerint, a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy „önmagában a bizonyítékok minden egyes eleme elégtelen” volt, holott ezen elemeket nem elszigetelt módon kellett volna értékelnie, hanem összességükben.

30

Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatják ezen érvelést.

31

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a belenyugvás határideje megkezdődjön a korábbi védjeggyel azonos, vagy ahhoz az összetéveszthetőségig hasonló, későbbi védjegy használata esetén. Először is a későbbi védjegynek lajstromozott védjegynek kell lennie, másodszor bejelentésének a jogosultja részéről jóhiszeműen kell történnie, harmadszor a későbbi védjegy használat tárgya kell, hogy legyen abban a tagállamban, amelyben a korábbi védjegyet lajstromozták, és végül, negyedszer a korábbi védjegy jogosultjának tudomása kell, hogy legyen a későbbi védjegynek a lajstromozását követő használatáról (lásd: 2016. április 20‑iTronios Group International kontra EUIPO – Sky (SkyTec) ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdésének célja az, hogy szankcionálja valamely korábbi védjegy olyan jogosultját, aki egy későbbi európai uniós védjegy használatát egymást követő öt éven át eltűrte, noha tudomása volt e használatról, azzal, hogy a továbbiakban nem kérheti e későbbi védjegy törlését, továbbá nem léphet fel a későbbi védjegy használata ellen. E rendelkezés célja egyensúlyba hozni a védjegyjogosultnak a védjegy alapvető funkciójának a biztosításában fennálló érdekét, valamint a többi gazdasági szereplő azon érdekét, hogy olyan megjelölések álljanak rendelkezésükre, amelyek alkalmasak áruik és szolgáltatásaik jelölésére. E célkitűzés azzal jár, hogy ezen alapvető funkció biztosítása érdekében a korábbi védjegy jogosultja fel kell, hogy tudjon lépni az övével azonos vagy ahhoz hasonló későbbi védjegy használata ellen. Ugyanis a korábbi védjegy jogosultjának csupán az európai uniós védjegy használatáról való tudomásszerzését követően nyílik lehetősége arra, hogy e használatot ne tűrje, az ellen tehát fellépjen, vagy a későbbi védjegy törlését kérje, és ennélfogva a belenyugvás határideje is csak akkor veszi kezdetét (lásd: 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdésének teleologikus értelmezéséből következik, hogy a jogvesztő határidő kezdőnapjának számítása szempontjából releváns időpont az, amikor a későbbi védjegy használatáról tudomást szereznek (lásd: 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Hasonlóképpen, ezen értelmezés megköveteli, hogy a későbbi védjegy jogosultja bizonyítsa, hogy a korábbi védjegy jogosultja ténylegesen tudomással bírt az említett védjegy használatáról, mivel ennek hiányában utóbbi nem tudna fellépni a későbbi védjegy használata ellen. Ugyanis e tekintetben figyelembe kell venni a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.). 9. cikkének (1) bekezdésében – melynek helyébe a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 299., 25. o.) 9. cikkének (1) bekezdése lépett – meghatározott hasonló, belenyugvás általi jogvesztésre vonatkozó szabályt. E szabályt illetően a 89/104 első irányelv tizenegyedik preambulumbekezdése, valamint a 2008/95 irányelv (12) preambulumbekezdése kifejti, hogy a jogvesztés ezen indoka akkor alkalmazható, ha a korábbi védjegy jogosultja a használatot „hosszabb időn át eltűrte”, ami azt jelenti, hogy „szándékosan” vagy „a tények ismeretében”. Ezen értékelés értelemszerűen alkalmazandó a 207/2009 rendelet 54. cikkének (2) bekezdésére, melynek szövege megegyezik a 89/104 első irányelv és a 2008/95 irányelv 9. cikke (1) bekezdésével (lásd: 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ennélfogva azon védjegy jogosultja, amelynek törlése iránt kérelmet nyújtottak be, nem érheti be annak bizonyításával, hogy a korábbi védjegy jogosultja tudhatott a későbbi védjegy használatáról, vagy olyan egybevágó valószínűsítő körülményeket megállapításával, melyek alapján feltételezhető, hogy tudott e használatról (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 34. pont).

36

Mivel a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy a jelen esetben a felperes által benyújtott bizonyítékok összességét – beleértve az utóbbi által késedelmesen benyújtottakat is – figyelembe véve, nem nyert bizonyítást, hogy a korábbi védjegy jogosultja ténylegesen tudomással bírt a vitatott védjegy használatáról, a fenti 31–35. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján meg kell vizsgálni először is a felperes által az EUIPO fórumai elé terjesztett bizonyítékok tartalmára és bizonyító erejére vonatkozóan előadott érveket.

37

E tekintetben először is a felperes azon állítását illetően, mely szerint a fellebbezési tanács az egyes bizonyítékokat elkülönítetten vizsgálta, és ekképpen nem vette figyelembe ezen elemek összességét (lásd a fenti 29. pontot), meg kell jegyezni, hogy ezen állítás a megtámadott határozat téves olvasatán alapul.

38

A fellebbezési tanács ugyanis nem elkülönítetten vette figyelembe az egyes bizonyítékokat. Megvizsgálta ugyan az egyes elemek tartalmát és önálló bizonyító erejét, azonban – amint az a megtámadott határozat 21. pontjából is kitűnik – kifejezetten úgy találta, utalva a törlési osztály határozatára, amelyet e tekintetben megerősített, hogy az említett bizonyítékok összességükben nem voltak elegendőek annak megállapításához, hogy a beavatkozó fél ténylegesen tudott volna a vitatott védjegy használatáról.

39

Ugyanez a helyzet, amint az a megtámadott határozat 27. és 28. pontjából is kitűnik, a felperes által az EUIPO fórumai előtt késedelmesen benyújtott bizonyítékok esetében is.

40

Ezt követően meg kell vizsgálni a felperes által az EUIPO fórumai előtt benyújtott bizonyítékok tartalmára és bizonyító erejére vonatkozóan felhozott érveket.

41

Először is, a törlési osztályhoz benyújtott, 2005. és 2006. évre vonatkozó számlákat (lásd a fenti 28. pontot) illetően meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy ezek nem támasztották alá a vitatott védjegy használatának a beavatkozó fél e használatról való tényleges tudomásának bizonyításához megfelelő mértékét.

42

E tekintetben, amint az megállapítást nyerhetett, bár az értékesítés viszonylag korlátozott mennyisége alkalmas egy védjegy bizonyos mértékű használatának alátámasztására, elégtelen lehet annak bizonyításához, hogy a törlést kérelmező ténylegesen tudott volna az említett használatról (lásd ebben az értelemben: 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 44. pont), vagy mindenesetre annak minden kétséget kizáró feltételezéséhez, hogy e kérelmező tudomással bírt a hivatkozott használatról. Következésképpen, a felperes állításával ellentétben, a fellebbezési tanács nem állapított meg olyan mennyiségi követelményeket a jelen esetben vitatott védjegy használatát illetően, amelyek nem szerepelnek a 207/2009 rendelet 54. cikkének (2) bekezdésében. E megállapítás fényében, és tekintettel arra, hogy a felperes nem szolgáltat semmilyen konkrét bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a beavatkozó fél képviselői ténylegesen tudomással bírtak volna a vitatott védjegy használatáról, e tekintetben csupán az ütköző védjegyekkel jelölt áruk azonos létesítményekben történt eladásra kínálásával kapcsolatos általános állításokra szorítkozik, el kell utasítani a felperesnek a fenti 27. pontban kifejtett, erre vonatkozó érvelését.

43

Másodszor, az osztrák énekes, R. nyilatkozatát illetően meg kell állapítani, az EUIPO‑hoz hasonlóan, hogy az a puszta állítás, hogy 2006 decemberét megelőzően a vitatott védjeggyel forgalmazott alkoholtartalmú italokat egy osztrák létesítményben árulták, és a felperes magát az énekest is szponzorálta 2005‑től kezdődően, nem bizonyítja, hogy a beavatkozó fél tudomással bírt volna a vitatott védjegy használatáról. Ezen állítást ugyanis nem erősíti meg semmilyen konkrét bizonyíték, amely alátámasztaná R‑nek a felperes általi szponzorálását vagy e kereskedelmi ügylet reklámozását, és még kevésbé a vitatott védjeggyel jelölt alkoholtartalmú italoknak az R. által hivatkozott létesítményben történt értékesítését vagy bemutatását. Hasonlóképpen, e nyilatkozat semmilyen konkrét bizonyítékot nem tartalmaz, mely lehetővé tenné a beavatkozó fél azon képviselőinek azonosítását, akik „rendszeresen” látogatták az R. által hivatkozott létesítményt.

44

Harmadszor, a 2005 márciusában Westendorfban, Tirolban (Ausztria) szervezett „Feestweek” fesztiválra vonatkozó, a „Mmv FLÜGEL Events” kifejezést tartalmazó reklámhirdetményt illetően, azonfelül, hogy e kifejezés kisbetűkkel szerepel, és ekképpen nem kifejezetten vonja magára a figyelmet, meg kell állapítani, hogy e kifejezés nem észlelhető a vitatott védjegyhez hasonló védjegyre való szükségszerű utalásként.

45

Negyedszer, S. nyilatkozatát (lásd a fenti 27. pontot) illetően meg kell jegyezni, hogy az nem tartalmaz semmi konkrét bizonyítékot a beavatkozó fél képviselőinek a létesítményében tett állítólagos látogatásaira vonatkozóan, és különösen nem tartalmaz semmiféle olyan utalást, amely lehetővé tenné azon kereskedelmi képviselő azonosítását, akire S. hivatkozott. E tekintetben azon tény, hogy S. úgy nyilatkozott, hogy „készen áll arra, hogy nyilatkozatát a bíróságok előtt megismételje”, önmagában nem növeli állításainak bizonyító erejét.

46

Egyebekben meg kell állapítani, hogy a felperes a keresetlevélben nem vitatja kifejezetten a fellebbezési tanács értékelését az általa az EUIPO fórumai előtt benyújtott egyéb bizonyítékok vonatkozásában.

47

Végezetül meg kell erősíteni a fellebbezési tanács megállapításait a felperes és a beavatkozó fél között az Ausztrián kívüli más tagállamokban folyamatban lévő bírósági eljárásokat illetően. E tekintetben meg kell állapítani egyfelől, hogy a felperes erre vonatkozóan pusztán általános megállapításokra szorítkozik, például a beavatkozó fél alapítójának a szóban forgó eljárásban való személyes részvételét illetően, anélkül azonban, hogy olyan konkrét bizonyítékokat szolgáltatna, melyek alátámaszthatják állításait.

48

Másrészt a felek beadványaiból kitűnik, hogy a jelen ügyben hivatkozott jogviták nem a vitatott európai uniós védjegy használatára vonatkoztak, hanem egyéb megjelölések használatára. Az EUIPO szerint (lásd a válaszbeadvány 53. pontját) csak a vitatott védjegy lajstromozására hivatkoztak e jogvitákban, és nem e védjegynek az Európai Unió területén, vagy különösen Ausztriában történő használatára. Az EUIPO‑hoz hasonlóan meg kell ekképpen állapítani, hogy a beavatkozó félnek a vitatott védjegyhez hasonló más, nemzeti vagy nemzetközi védjegyek használatáról való esetleges tudomása nem elegendő annak bizonyításához, hogy ténylegesen tudomással bírt volna a vitatott védjegy használatáról, illetve még kevésbé annak az érintett területen, azaz Ausztriában történő használatáról (lásd ebben az értelemben: 2013. október 23‑i, SFC Jardibric kontra OHIM – Aqua Center Europa (AQUA FLOW) ítélet, T‑417/12, nem tették közzé, EU:T:2013:550, 41. pont; 2016. április 20‑iSkyTec ítélet, T‑77/15, EU:T:2016:226, 45. pont).

49

E tekintetben egyébiránt azon bírósági eljárást illetően, mely a felperes és a beavatkozó fél között Ausztriában folyt, a felperes a Törvényszék által feltett kérdésekre 2018. március 6‑án adott válaszában kifejtette, hogy a beavatkozó fél által a felperessel szemben 2010. október 4‑én benyújtott védjegybitorlási perről van szó, amely az Oberlandesgericht Wien (bécsi tartományi felsőbíróság, Ausztria) 2012. május 25‑i ítéletének, illetve az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) 2012. szeptember 18‑i ítéletének alapjául szolgált, melyeket a törlési osztályhoz 2014. szeptember 1‑jén benyújtott észrevételeinek 14. és 15. mellékletében csatolt. A felperes szerint ezen ítéletek számos, a jelen esetben releváns elemzést tartalmaznak.

50

Márpedig feltételezve, hogy az említett ítéletek bizonyítékát képezhetnék annak, hogy a beavatkozó fél ténylegesen tudomással bírt a vitatott védjegy ausztriai használatáról, ezt csak 2010‑től lehetne ezen ítéletek alapján megállapítani, vagyis attól az időponttól kezdődően, amikor a szóban forgó eljárás indult. Ennélfogva, mivel a beavatkozó fél 2011. december 5‑én nyújtotta be a vitatott védjegy törlése iránti kérelmét, a használatról való tudomás, még ha bizonyítást is nyerne, nem lenne elegendő annak bizonyításához, hogy a vitatott védjegy használatát egymást követő öt éven át eltűrte volna a 207/2009 rendelet 54. cikke (2) bekezdésének értelmében (lásd a fenti 32. pontot).

51

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács az iratok valamennyi eleme alapján helyesen hagyta helyben a törlési osztály határozatát abban a kérdésben, hogy a felperes bizonyította‑e, hogy a beavatkozó fél ténylegesen tudomással bírt a vitatott védjegy Ausztriában való használatáról, és következésképpen el kell utasítani az első jogalapot. Ennélfogva nem kell megvizsgálni a felperes azon érveit, amelyek arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék a fellebbezési tanács megállapításait egyes olyan bizonyítékok elfogadhatóságáról, amelyeket a felperes első ízben az EUIPO e fóruma előtt nyújtott be.

52

A 207/2009 rendelet 53. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának együttes értelmezése szerint a korábbi védjegy jogosultjának kérelme alapján az európai uniós védjegy törölhető, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt.

53

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőséget okozhatja az, ha a közönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni, annak alapján, hogy az érintett vásárlóközönség milyen képet alkot a megjelölésekről és a szóban forgó árukról vagy szolgáltatásokról, és figyelembe kell venni valamennyi, az adott ügyre jellemző tényezőt, különösen a megjelölések és a jelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti kölcsönös függőséget (lásd: 2017. február 9‑iInternational Gaming Projects kontra EUIPO – adp Gauselmann [TRIPLE EVOLUTION] ítélet, T‑82/16, nem tették közzé, EU:T:2017:66, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlóak legyenek, és hogy az általuk jelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek. Ezek kumulatív feltételek (lásd: 2017. február 9‑iTRIPLE EVOLUTION ítélet, T‑82/16, nem tették közzé, EU:T:2017:66, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A felperes által felhozott második jogalapot a fenti megfontolásokra figyelemmel kell a jelen esetben megvizsgálni.

56

A felperes az állítja, hogy az ütköző megjelölések nem összetéveszthetőek. Különösen az említett megjelölésekkel érintett áruk összehasonlítását illetően úgy érvel, hogy azok az áruk, „amelyekre a jelmondatokat használják a 32. osztályban, azaz az energiaitalok, nem hasonlóak azokhoz a 33. osztályba tartozó árukhoz, amelyek tekintetében a [vitatott] védjegyet lajstromba vették”. A felperes szerint azok az indokok, amelyekre a fellebbezési tanács értékelését alapította e kérdésben, „nem felelnek meg a 207/2009 rendelet 75. cikkében megfogalmazott, indokolással kapcsolatos követelményeknek”. Úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen és minden indokolás nélkül vélelmezte, hogy a 33. osztályba tartozó alkoholtartalmú italok valamiféle kapcsolatban állnak az energiaitalokkal.

57

A felperes e tekintetben rámutat a 2005. február 15‑iLidl Stiftung kontra OHIM – REWE‑Zentral (LINDENHOF) ítéletre (T‑296/02, EU:T:2005:49, 57. pont), amely szerint számos alkoholtartalmú és alkoholmentes italt lehet egymás után fogyasztani vagy akár keverni, anélkül, hogy azok hasonlóak lennének egymáshoz; továbbá hivatkozik a 2008. június 18‑iCoca‑Cola kontra OHIM – San Polo (MEZZOPANE) ítéletre (T‑175/06, EU:T:2008:212).

58

A felperes ezenkívül azt állítja, hogy a beavatkozó fél mindig is tagadta az energiaitalok és az alkoholtartalmú italok közötti kapcsolatot. A beavatkozó fél ebből a célból a korábbi védjeggyel forgalmazott áru üvegére magyarra fordítva a következő mondatot nyomtatta: „ne keverje alkohollal”. A felperes szerint a beavatkozó fél mindig is azt állította, hogy az áruja a fogyasztókat energikusabbá és éberebbé teszi, ami épp az ellenkező hatást váltja ki, mint az alkoholtartalmú italok fogyasztása, oly módon, hogy egy ébren maradni kívánó fogyasztó, például egy járművezető nem gondolna arra, hogy alkoholtartalmú itallal helyettesíthet egy energizáló hatású, alkoholmentes italt.

59

A maga részéről az EUIPO arra hivatkozik, hogy bár a szóban forgó áruk eltérőek, egy bizonyos hasonlóság köztük nem zárható ki. Az ítélkezési gyakorlat egyébiránt megállapította az alkoholtartalmú és az alkoholmentes italok közötti csekély mértékű hasonlóság fennállását. Az EUIPO e tekintetben a 2011. október 5‑iCooperativa Vitivinícola Arousana kontra OHIM – Sotelo Ares (ROSALIA DE CASTRO) ítéletre (T‑421/10, nem tették közzé, EU:T:2011:565), a 2012. szeptember 21‑iWesergold Getränkeindustrie kontra OHIM – Lidl Stiftung (WESTERN GOLD) ítéletre (T‑278/10, EU:T:2012:459, 31–41. pont), a 2014. szeptember 11‑iAroa Bodegas kontra OHIM– Bodegas Muga (aroa) ítéletre (T‑536/12, nem tették közzé, EU:T:2014:770, 32. pont) és a 2016. március 1‑jeiBrandGroup kontra OHIM – Brauerei S. Riegele, Inh. Riegele (SPEZOOMIX) ítéletre (T‑557/14, nem tették közzé, EU:T:2016:116, 26. és 27. pont) hivatkozik. Minthogy a fellebbezési tanács nem határozta meg kifejezetten a szóban forgó áruk hasonlóságának mértékét, ugyanakkor azonban azt állította, hogy „bizonyos kapcsolat áll fenn közöttük”, úgy kell tekinteni, hogy azt kívánta megállapítani, hogy az említett áruk közötti hasonlóság mértéke az átlagosnál alacsonyabb volt.

60

A felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlatot illetően az EUIPO úgy véli, hogy a 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítélet (T‑175/06, EU:T:2008:212) a jelen ügyben nem releváns, mivel egyfelől alkoholmentes italokat, másfelől pezsgőket hasonlítottak össze, míg a jelen ügyben az energiaitalokat kell összehasonlítani az alkoholtartalmú italok tágabb kategóriájával. Ugyanez igaz a fent hivatkozott 2005. február 15‑iLINDENHOF ítéletre (T‑296/02, EU:T:2005:49) az alapul szolgáló ügyben érintett áruk összehasonlításának nagyon eltérő körülményei miatt. Az EUIPO hivatkozik egyébiránt a 2005. március 9‑iHai ítéletre (T‑33/03, EU:T:2005:89), amelyben a Törvényszék kimondta, hogy napjainkban az energiaitalokat gyakran forgalmazzák és fogyasztják együtt alkoholtartalmú italokkal.

61

A jelen ügyben szóban forgó áruk összehasonlítását illetően a beavatkozó fél egyfelől megjegyzi, hogy a felperes nem vitatja a fellebbezési tanácsnak az „energiaitalok”, és a 32. osztályba tartozó áruk összehasonlításával kapcsolatos megállapításait.

62

Másfelől, a 33. osztályba tartozó árukat illetően, a beavatkozó fél kiemeli elsősorban, hogy a vitatott védjegy alatt forgalmazott árut „vodka és energiaital keverékeként fejlesztették ki”. A beavatkozó fél megjegyzi e tekintetben, hogy a kérelmező által benyújtott egyes bizonyítékok szerint harmadik személyek ezt az árut „Flügel vodkás energiaitalként” írják le. Ez az ital ráadásul piros, ami a beavatkozó fél által forgalmazott árura utalhat.

63

A beavatkozó fél egyetért a fellebbezési tanácsnak a jelen ügyben érintett vásárlóközönségre vonatkozó megállapításaival, és úgy véli, hogy e közönséget a fiatal osztrák fogyasztók alkotják.

64

Ezenkívül a beavatkozó fél egyetért a fellebbezési tanácsnak az alkoholtartalmú italok és az energiaitalok hasonlóságára vonatkozó megállapításával. A beavatkozó fél kifejti, hogy ellentétben azzal, amit a felperes állítani látszik, az energiaitalok és az alkoholtartalmú italok keverése rendkívül elterjedt a fiatalok körében Ausztriában, ami a felperes által a „FLÜGERL” elnevezésű, vodka–Red Bull keveréket érintően szolgáltatott bizonyítékokból is következik.

65

A beavatkozó fél közelebbről úgy véli, hogy a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben nem releváns. Ami különösen a fent hivatkozott 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítéletet (T‑175/06., EU:T:2008:212) illeti, elszigetelt esetről van szó, és az ítélkezési gyakorlat nagyobb része szerint fennáll legalább egy csekély mértékű hasonlóság a 32., illetve a 33. osztályba tartozó áruk között.

66

Minthogy a felperes által forgalmazott ital alkoholtartalmú energiaital, magas fokú hasonlóságot mutat a beavatkozó fél által forgalmazott itallal. Az egyetlen olyan tényező, amely megkülönbözteti őket attól kezdve, hogy „ünnepi alkalmakra tartogatott italnak” minősülhetnek, az az alkoholtartalom, tekintve, hogy ugyanazon közönség fogyasztja őket, ugyanazokon a helyeken, egymással felcserélhetők és egymással versenyeznek, keverhetők, stimuláló és energizáló jellegük nagyon hasonló, és még akár ugyanazon vállalkozások is gyárthatják őket.

67

Végül, a beavatkozó fél álláspontja szerint a vitatott védjegy az „alkoholtartalmú energiaitalokra” terjed ki, mivel e kifejezést az általánosabb „alkoholtartalmú italok” magában foglalja. A beavatkozó fél e tekintetben mutatis mutandis hivatkozik az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint, amennyiben az újabb védjeggyel ellátott áruk közé a korábbi védjeggyel ellátott áruk is tartoznak, ezeket az árukat azonosnak kell tekinteni.

68

Az ítélkezési gyakorlat szerint az ütköző megjelölésekkel ellátott áruk összehasonlításakor figyelembe kell venni az ezen áruk kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt. E tényezők felölelik különösen az áruk természetét, rendeltetését, használatát, illetve versengő vagy kiegészítő voltukat. Figyelembe lehet venni egyéb olyan tényezőket is, mint például az érintett áruk forgalmazási csatornáit, vagy pedig azt a körülményt, hogy az árukat gyakran ugyanazokon az értékesítési pontokon árusítják, ami megkönnyíti az érintett fogyasztó által a közöttük fennálló szoros kapcsolat észlelését, és azt a benyomást erősíti, hogy azok előállításáért ugyanazon vállalkozás felel (lásd 2015. október 2‑iThe Tea Board kontra OHIM – Delta Lingerie [Darjeeling] ítélet, T‑627/13, nem tették közzé, EU:T:2015:740, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen határozta meg az érintett vásárlóközönséget leginkább fiatalok alkotta osztrák közönségként.

70

Tekintettel a fellebbező által előadott érvekre (lásd a fenti 56. pontot), másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében az igazgatási szervek kétségkívül kötelesek határozataikat indokolni. Ez az indokolási kötelezettség, amely a 207/2009 rendelet 75. cikkének első mondatában (jelenleg a 2017/1001 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének első mondata) is megjelenik, magában foglalja, hogy egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének, emellett kettős célja van: egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd: 2017. szeptember 26‑iLa Rocca kontra EUIPO [Take your time Pay After] ítélet, T‑755/16, nem tették közzé, EU:T:2017:663, 37. pont, valamit az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat].

71

Azt a kérdést, hogy valamely határozat indokolása kielégíti‑e ezen követelményeket, nemcsak szövegezése, de a szövegösszefüggés fényében, valamint az érintett területet szabályozó jogszabályok együttesének fényében is kell értékelni (lásd: 2017. szeptember 26‑iTake your time Pay After ítélet, T‑755/16, nem tették közzé, EU:T:2017:663, 38. pont, valamit az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

Végül emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok formális kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat tartalmaz (lásd: 2017. szeptember 26‑iTake your time Pay After ítélet, T‑755/16, nem tették közzé, EU:T:2017:663, 42. pont, valamit az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy, amint az kitűnik a felperes érveléséből, és amint azt a tárgyaláson is megerősítette, a keresete valójában nem a fellebbezési tanácsnak azon megállapításaira vonatkozik, amelyek a korábbi védjeggyel ellátott és a 32. osztályba tartozó „energiaitalok”, valamint azon 32. osztályba tartozó áruk közötti hasonlóságot érintik, amelyek tekintetében a vitatott védjegyet lajstromozták. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes csak a fellebbezési tanács azon megállapítását vitatja, amely szerint fennáll az összetéveszthetőség veszélye az ütköző megjelölések között, amennyiben azok a következőkre terjednek ki: a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével)” és „alkoholesszenciák, alkoholkivonatok; alkoholtartalmú gyümölcskivonatok”, illetve a 32. osztályba tartozó „energiaitalok”.

74

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács egyértelműen kifejtette a megtámadott határozat 48. és 49. pontjában azokat az indokokat, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a 32. osztályba tartozó „energiaitalok, illetve a 33. osztályba tartozó alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével)” hasonlóak. Konkrétan azt állapította meg, hogy van bizonyos kapcsolat e két árukategória között, mivel az energiaitalokat és az alkoholtartalmú italokat gyakran keverik és fogyasztják együtt. Ezenfelül úgy vélte, hogy e megállapítások igazak az „alkoholesszenciák, alkoholkivonatok; alkoholtartalmú gyümölcskivonatok” esetében is (lásd a fenti 9. pontot).

75

A felperes által előterjesztett érvelésre tekintettel, amely kifejezetten vitatja a fellebbezési tanács e megállapításait, ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a megtámadott határozat indokolása ezen a ponton kellőképpen egyértelmű volt ahhoz, hogy a felperes jogait érvényesíthesse a Törvényszék előtt, a Törvényszék pedig gyakorolhassa a felülvizsgálatát, a fenti 70. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében. Következésképpen el kell utasítani a felperes érvét, amennyiben az a 207/2009 rendelet 75. cikkének első mondatán alapul.

76

Harmadsorban, az ütköző megjelölésekkel ellátott áruk közötti hasonlóságot illetően, amint az kitűnik a megtámadott határozat 48. pontjából, a fellebbezési tanács arra alapította a következtetését, hogy ezen árukat „gyakran keverik és/vagy együtt fogyasztják”. E megfogalmazásból, és különösen az „és”, továbbá a „vagy” alternatív alkalmazásából levezethető, hogy a fellebbezési tanács szerint következtetése épülhetett arra a megfontolásra, hogy bevett gyakorlat, hogy az érintett árukat összekeverik, vagy arra a megfontolásra, hogy együtt fogyasztják őket, vagy mindenesetre e két megfontolásra együttesen.

77

Meg kell jegyezni először is azt, hogy ez a megtámadott határozat 48. pontjában szereplő megfontolás nem elegendő annak megállapításához, hogy a jelen esetben szóban forgó áruk között hasonlóság van.

78

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 48. pontjában a törlési osztály megállapításaira hivatkozott, és azokat érvényesnek ítélte. A törlési osztály ugyanis megállapította, hogy bizonyos kapcsolat áll fenn a vitatott védjeggyel érintett áruk és a korábbi védjeggyel érintett, bizonyos mértékű jóhírnévvel rendelkező áruk között, mivel az általános tapasztalat, hogy az alkoholtartalmú italokat gyakran keverik és/vagy együtt fogyasztják energiaitalokkal.

79

Ezeket a megállapításokat azonban a megtámadott határozatétól eltérő összefüggésben tették meg, vagyis a törlési osztály által végzett értékelés keretében, amely nem a 207/2009 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésére, hanem az említett rendelet 8. cikkének (5) bekezdésére épült. Emlékeztetni kell arra e tekintetben, hogy az ütköző megjelölésekkel ellátott áruk közötti hasonlóság nem feltétele a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdése alkalmazásának, noha a 207/2009 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kumulatív feltételek egyike. Következésképpen a törlési osztálynak, amely a korábbi védjegyek jóhírnevének értékelését végezte el, nem állt szándékában, ellentétben a fellebbezési tanáccsal, a szóban forgó áruk közötti hasonlósággal foglalkozni, csak rámutatott egy egyszerű kapcsolatra, amely az érintett vásárlóközönség szemében fennállhat ezen áruk között.

80

A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében meg kell jegyezni, hogy általában számos fajta alkoholtartalmú és alkoholmentes italt kevernek össze, fogyasztanak, sőt forgalmaznak együtt, akár ugyanabban a létesítményben, akár előre összekevert, alkoholtartalmú italként. Ha úgy tekintjük, hogy ezen áruk pusztán ebből kifolyólag hasonlónak minősülnek, noha rendeltetésük szerint nem ugyanolyan körülmények között, nem ugyanolyan lelkiállapotban, nem – adott esetben – ugyanazon fogyasztói kategóriák fogyasztják, azzal jelentős számú, italnak minősíthető árukat sorolnánk egy és ugyanazon kategóriába a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában (lásd ebben az értelemben: 2012. október 3‑iYilmaz kontra OHIM – Tequila Cuervo [TEQUILA MATADOR HECHO EN MEXICO] ítélet, T‑584/10, EU:T:2012:518, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81

Így az alkoholtartalmú italok és az energiaitalok nem tekinthetők hasonlónak egyedül amiatt, hogy alkalmasak arra, hogy őket összekeverjék, együtt fogyasszák vagy forgalmazzák, mivel ezen italok természete, rendeltetése és felhasználása különbözik a tekintetben, hogy tartalmaznak‑e alkoholt (lásd ebben az értelemben: 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítélet, T‑175/06, EU:T:2008:212, 79. pont). Meg kell jegyezni továbbá, hogy azok a vállalkozások, amelyek alkoholtartalmú italaikat nem alkoholtartalmú összetevővel kínálják „előre összekevert, alkoholtartalmú italként” történő értékesítés céljából, ezen összetevőt nem árulják külön és ugyanazon védjegy alatt, mint a szóban forgó előre összekevert, alkoholtartalmú italt, vagy egy hasonló védjegy alatt (2012. október 3‑iTEQUILA MATADOR HECHO EN MEXICO ítélet, T‑584/10, EU:T:2012:518, 70. pont).

82

E tekintetben már döntés született arról, hogy az átlagos német fogyasztó megszokta az alkoholtartalmú és alkoholmentes italok szétválasztását, és arra figyelmes, amely megkülönböztetés egyébként szükséges, mivel bizonyos fogyasztók nem kívánnak alkoholt fogyasztani, vagy éppen nem is fogyaszthatnak alkoholt (lásd ebben az értelemben: 2005. február 15‑iLINDENHOF ítélet, T‑296/02, EU:T:2005:49, 54. pont; 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítélet, T‑175/06, EU:T:2008:212, 80. pont).

83

Az ügyiratokban szereplő egyetlen bizonyíték sem utal arra, hogy e megállapítás ne lenne érvényes az átlagos osztrák fogyasztókra. Így tehát meg kell állapítani, hogy ez utóbbi szintén megszokta az alkoholtartalmú és alkoholmentes italok szétválasztását, és arra figyelmes. Ebből következik, hogy ezen utóbbi elvégzi e megkülönböztetést a korábbi védjeggyel jelölt energiaital és a bejelentett védjeggyel jelölt alkoholtartalmú italok összehasonlítása során (lásd ebben az értelemben: 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítélet, T‑175/06, EU:T:2008:212, 81. pont; 2012. október 3‑iTEQUILA MATADOR HECHO EN MEXICO ítélet, T‑584/10, EU:T:2012:518, 65. pont). Kizárólag azon tény alapján, hogy az energiaitalok forgalmazhatók és fogyaszthatók együtt alkoholtartalmú italokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. március 9‑iHai ítélet T‑33/03, EU:T:2005:89, 43. pont), még ha ezt bizonyítottnak is tekintjük, nem kérdőjelezhetők meg e megállapítások.

84

E tekintetben indokolt elutasítani a beavatkozó fél azon érvét, amely szerint a fenti 81–83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns a jelen ügyben. Ugyanis, a jelen ügyben, illetve a 2008. június 18‑iMEZZOPANE ítélet (T‑175/06, EU:T:2008:212) alapjául szolgáló ügyben érintett áruk között kétségkívül meglévő különbségek ellenére, az érintett vásárlóközönség italokkal kapcsolatos, azok alkoholtartalmának függvényében alakuló felfogásáról az uniós bíróság által kifejtett megfontolások továbbra is egyértelműen érvényesek a jelen ügy körülményei között.

85

Ugyanez vonatkozik az EUIPO által hivatkozott ítélkezési gyakorlat többi részére is. Ugyanis, bár a Törvényszék elismerhette, hogy olyan feltételek mellett, amelyek nem azonosak a jelen ügy körülményeivel, csekély mértékű hasonlóság áll fenn az alkoholtartalmú italok és az alkoholmentes italok között, nem lehet úgy tekinteni, hogy ez elegendő ahhoz, hogy megkérdőjelezze a fenti 77–84. pontban kifejtetteket.

86

Ezért helyt kell adni a második jogalapnak, és ebből következően részben meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot, amennyiben a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy fennáll az összetéveszthetőség veszélye az ütköző megjelölések között, a vitatott védjeggyel érintett, a 33. osztályba tartozó árukat, valamint a korábbi védjeggyel érintett, a 32. osztályba tartozó „energiaitalokat” illetően.

87

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az EUIPO és a beavatkozó fél lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell őket saját költségeiken felül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott: