–

a Baltic Media Alliance Ltd képviseletében R. Audzevičius advokatas és H. Stelmokaitis,

–

a Lietuvos radijo ir televizijos komisija képviseletében A. Iškauskas és J. Nikė advokatai,

–

a litván kormány képviseletében K. Juodelytė, R. Dzikovič és D. Kriaučiūnas, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Steiblytė, G. Braun és S. L. Kalėda, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv; HL 2010. L 95., 1. o.) 3. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Baltic Media Alliance Ltd (a továbbiakban: BMA) és a Lietuvos radijo ir televizijos komisija (litván rádió és televízió bizottság, Litvánia; a továbbiakban: „LRTK”) között, az utóbbi hatóság 2016. május 18‑i azon határozatának (a továbbiakban: a 2016. május 18‑i határozat) tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely a Litvánia területén működő médiaszolgáltatók és a litván fogyasztók részére az interneten keresztül televíziós csatornákat vagy műsorokat szolgáltató egyéb személyek számára előírta, hogy az NTV Mir Lithuania csatornát az e határozat hatálybalépésétől számított 12 hónapon át Litvánia területén kizárólag díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassák vagy közvetítsék tovább.

3

A határokat átlépő televíziózásról szóló, Strasbourgban 1989. május 5‑én aláírt európai egyezménynek (kihirdette az 1998. évi XLIX. törvény) „A vétel és a továbbközvetítés szabadsága” című 4. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„A Felek a [Rómában 1950. november 4‑én aláírt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény] 10. Cikkével összhangban biztosítják a szólásszabadságot és az információ szabadságát, valamint garantálják a vétel szabadságát és területükön nem korlátozzák a jelen [e]gyezmény rendelkezéseinek megfelelő műsorok továbbközvetítését.”

4

A tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.) negyedik, kilencedik, tizedik és tizenötödik preambulumbekezdésében kimondta:

„mivel az Európa Tanács elfogadta a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezményt;

[…]

mivel a tagállamokban a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések a televíziós műsorszolgáltatók és kábeltelevízió‑üzemeltetők tevékenységeinek folytatását illetően eltéréseket tartalmaznak, amelyek némelyike gátolhatja az adások szabad áramlását a Közösségen belül és torzíthatja a versenyt a közös piacon belül;

mivel a Szerződés alapján a Közösségen belül a műsorterjesztési szolgáltatások nyújtásának szabadságát sértő minden ilyen korlátozást meg kell szüntetni;

[…]

mivel az a követelmény, hogy a származási tagállam ellenőrzi, hogy a műsorok megfelelnek az ezzel az irányelvvel összehangolt nemzeti jognak, elegendő a közösségi jog alapján az adások szabad áramlásának biztosítására anélkül, hogy ugyanilyen megfontolásból másodlagos ellenőrzésre lenne szükség a fogadó tagállamokban; mivel azonban kivételes és különleges körülmények között a fogadó tagállam ideiglenesen felfüggesztheti a televíziós adások továbbadását.”

5

Ezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése a következőket írta elő:

„A tagállamok biztosítják a vétel szabadságát és nem korlátozzák a más tagállamokból származó televíziós adások továbbközvetítését saját területükön olyan okoknál fogva, amelyek az ezen irányelv által koordinált területre tartoznak. A tagállamok ideiglenesen felfüggeszthetik a televíziós adások továbbközvetítését, amennyiben a következő feltételek bekövetkeznek:

[…]”

6

A 89/552 irányelv módosításáról szóló, 1997. június 30‑i 97/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 202., 60. o.; magyar nyelvű különkiadás: 6. fejezet, 2. kötet, 321. o.) új szöveggel váltotta fel a 89/552 irányelv 2. cikkét, és a 89/552 irányelvbe egy új 2a. cikket illesztett be, amely (1) és (2) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezett:

„(1)   A tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó televíziós adások vételének szabadságát, és nem korlátozzák a területükön azok továbbközvetítését olyan okoknál fogva, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre tartoznak.

(2)   A tagállamok ideiglenes eltérésben részesülhetnek az (1) bekezdés hatálya alól, amennyiben a következő feltételek teljesülnek:

[…]”

7

A 2010/13 irányelv a 2007. december 11‑i 2007/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2007. L 332., 27. o.) módosított 89/552 irányelvet kodifikálta és hatályon kívül helyezte. A 2010/13 irányelv (1), (4), (5), (8), (26), (35), (36), (41), (43), (54) és (104) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

8

A 2010/13 irányelv „Fogalommeghatározások” című I. fejezetébe tartozó 1. cikke (1) bekezdésének a), c) és f) pontjában az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

9

A 2010/13 irányelv 2. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:

„(1)   Minden tagállam biztosítja, hogy a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által közvetített valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatás megfeleljen az adott tagállamban a nyilvánosságnak szánt audiovizuális médiaszolgáltatásokra alkalmazandó jogrendszer szabályainak.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában egy tagállam joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók a következők valamelyike:

[…]

(3)   Ezen irányelv alkalmazásában a következő esetekben kell egy médiaszolgáltatót egy tagállamban letelepedettnek tekinteni:

10

Ezen irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák területükön azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak.

(2)   A tagállamok a televíziós műsorszolgáltatás tekintetében ideiglenesen eltérhetnek az (1) bekezdéstől, ha a következő feltételek teljesülnek:

A tagállam által hozott intézkedésekről szóló értesítést követő két hónapon belül a Bizottság határozatot hoz arról, hogy az intézkedések megfelelnek‑e az uniós jognak. Amennyiben úgy határoz, hogy nem felelnek meg, a tagállam köteles sürgősséggel megszüntetni a kérdéses intézkedéseket.”

11

Az említett irányelv 4. cikkének (2)–(5) bekezdése a következőket írja elő:

„(2)   Ha a tagállam:

kapcsolatba léphet a műsorszolgáltató tekintetében joghatósággal rendelkező tagállammal annak érdekében, hogy a felmerülő problémákra kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak. Az első tagállamtól érkező indokolt kérelem kézhezvételét követően a joghatósággal rendelkező tagállam felszólítja a műsorszolgáltatót, hogy tegyen eleget a kérdéses, általános közérdekű szabályoknak. A joghatósággal rendelkező tagállam a kérelem kézhezvételét követő két hónapon belül tájékoztatja az első tagállamot az elért eredményekről. Bármelyik tagállam felkérheti a 29. cikk szerint létrehozott kapcsolattartó bizottságot az eset kivizsgálására.

(3)   Az első tagállam megfelelő intézkedéseket fogadhat el az érintett műsorszolgáltatóval szemben, ha megállapítja, hogy:

Ezen intézkedéseknek objektíven szükségeseknek kell lenniük, azokat megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni, és arányosnak kell lenniük az elérni kívánt célokkal.

(4)   A tagállamok a (3) bekezdés alapján csak akkor hozhatnak intézkedéseket, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

(5)   A Bizottság az (4) bekezdés a) pontjában említett értesítéstől számított három hónapon belül határoz. Ha megállapítja, hogy az intézkedések összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, akkor az érintett tagállam tartózkodik a javasolt intézkedések meghozatalától.”

12

Ugyanezen irányelv 6. cikke értelmében:

„A tagállamok megfelelő eszközökkel biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzanak fajon, nemen, vallási vagy nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletkeltést.”

13

A 2006. július 2‑i Lietuvos Respublikos visuomenės informavimo įstatymas (tömegtájékoztatásról szóló litván törvény, Žin., 2006, 82–3254. sz.; a továbbiakban: tömegtájékoztatásról szóló litván törvény) alapeljárásban alkalmazandó változata 19. cikke (1) bekezdésének 3) pontja, amely a 2010/13 irányelv 6. cikkét ülteti át, az alábbiak szerint rendelkezik:

„Tilos minden olyan anyag sajtó útján történő terjesztése, amely

[…]

14

E törvény 33. cikkének 11. és 12. bekezdése így rendelkezik:

„(11)   A televíziós csatornákat továbbközvetítő műsorszolgáltatóknak, valamint a litván fogyasztók részére az interneten keresztül olyan televíziós csatornákat és/vagy televíziós műsorokat szolgáltató más személyeknek, amelyek az interneten keresztül továbbközvetített és/vagy szolgáltatott műsorcsomagokat alkotnak, tiszteletben kell tartaniuk a [LRTK] által a műsorcsomagok összetételére vonatkozóan elfogadott szabályokat, és biztosítaniuk kell a fogyasztók pártatlan tájékoztatáshoz, illetve a vélemények, a kultúrák és a nyelvek sokszínűségéhez való jogát, valamint a kiskorúaknak a nyilvános információk káros hatásaival szembeni védelméhez való jogát. A jelen cikk 12. bekezdésének 1) pontjában említett határozat elfogadásától számított 12 hónapon keresztül azok a televíziós csatornák, amelyek [a jelen törvény] 19. cikke (1) bekezdésének 3) pontja szerinti tilalom alá tartozó anyagot tettek közzé, az interneten keresztül kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagokban közvetíthetők tovább és/vagy terjeszthetők az interneten keresztül, amely esetben e televíziós műsorcsomagok nem részesülhetnek semmiféle szubvencióban, támogatásban vagy bármely előnyben, és áraik nem lehetnek alacsonyabbak, mint a szolgáltatónak az e televíziós műsorcsomagokat alkotó televíziós műsorok megvásárlása és az interneten keresztül történő továbbközvetítése és/vagy terjesztése során felmerült költségei.

(12)   Miután [az LRTK] megállapította, hogy uniós tagállamokból, az Európai Gazdasági Térség egyik államából, vagy a [határokon átnyúló televíziózásról szóló egyezményt] ratifikáló egyéb államokból interneten továbbközvetített és/vagy terjesztett televíziós csatornán vagy annak valamely műsorában [a jelen törvény] 19. cikke (1) bekezdésének 1), 2) és 3) pontja szerinti tilalom alá tartozó anyagot tettek közzé, továbbítottak és terjesztettek:

[…]”

15

A tömegtájékoztatásról szóló törvény 341. cikkének 1. és 3. bekezdése ülteti át a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését. E törvény 341. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Litván Köztársaság biztosítja – a többek között – a tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát. Az említett törvény 341. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e szabadság „ideiglenesen felfüggeszthető”, amennyiben négy feltétel teljesül, amelyek a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek felelnek meg.

16

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alap televíziós műsorcsomag televíziós csatornák olyan összessége, amelyet a fogyasztók számára televíziós műsorszolgáltatást nyújtó szervezetek, illetve az említett fogyasztók számára televíziós csatornák vagy televíziós műsorok interneten keresztül történő terjesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó egyéb személyek állítanak össze és kínálnak meghatározott összeg fizetése ellenében. A külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomag a fogyasztók részére olyan többletdíj fizetése ellenében szolgáltatott csatornák összessége, amelyet az alap televíziós műsorcsomag ára nem foglal magában.

17

Az Egyesült Királyságban bejegyzett BMA társaság rendelkezik az Office of Communications (hírközlési hivatal, Egyesült Királyság) által kiadott, az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna szolgáltatására vonatkozó engedéllyel.

18

Az LRTK a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésével és 33. cikke (2) bekezdésének 1) pontjával összhangban elfogadta a 2016. május 18‑i határozatot. E határozat azon a tényen alapul, hogy az NTV Mir Lithuania csatornán 2016. április 15‑én sugárzott, „Ypatingas įvykis. Tyrimas” (Különös esemény – Nyomozás) című műsor az említett törvény 19. cikke (1) bekezdésének 3) pontja által tiltott, állampolgárság alapján gyűlöletre uszító információt tartalmazott.

19

2016. június 22‑én az LRTK egy új határozatot fogadott el, amellyel módosította a 2016. május 18‑i határozatot. Eltörölte az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban való terjesztésének kötelezettségét, és úgy határozott, hogy megindítja az e televíziós csatorna ideiglenes felfüggesztésére irányuló eljárást a tömegtájékoztatásról szóló törvény 341. cikke (3) bekezdésének alkalmazásával. Ennek keretében tájékoztatta a BMA‑t a 2016. május 18‑i határozatában megállapított jogsértésről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyeket a jogsértés megismétlődése esetén szándékában áll foganatosítani. Az LRTK a hírközlési hivatalt is értesítette a szóban forgó jogsértésről.

20

Ugyanezen a napon a BMA a 2016. május 18‑i határozat megsemmisítése iránti kérelmet terjesztett a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) elé. Ennek keretében a BMA többek között arra hivatkozik, hogy e határozatot a 2010/13 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megsértésével fogadták el, és az korlátozta az egyik tagállamból származó televíziós csatorna továbbközvetítését. Ezért e korlátozás indokainak és az e határozat elfogadására irányuló eljárásnak meg kellett volna felelnie e rendelkezésnek. Márpedig nem így történt.

21

Ilyen körülmények között a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

22

Az LRTK és a litván kormány azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan.

23

Elsőként arra hivatkoznak, hogy az előterjesztett kérdések hipotetikus jellegűek. Ugyanis mivel az LRTK ugyanazon a napon, amikor a BMA a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult, módosította a 2016. május 18‑i határozatot, megszüntette annak kötelezettségét, hogy az NTV Mir Lithuania csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassák, és a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban felfüggesztési eljárást indított, az alapjogvita okafogyottá vált, és a BMA‑nak többé nem áll érdekében, hogy a bíróságtól kérje e határozat jogellenességének megállapítását.

24

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az utóbbiak által eldöntendő jogviták megoldásához szükséges támpontokat nyújt az uniós jog értelmezése terén (lásd többek között: 2016. szeptember 6‑iPetruhhin ítélet, C‑182/15, EU:C:2016:630, 18. pont).

25

Szintén ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy kizárólag a jogvitában eljáró és a meghozandó döntésért felelős tagállami bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdései valóban relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések valamely uniós jogi szabály értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatali eljárás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége (2018. december 10‑iWightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban kifejtette, hogy a 2016. május 18‑i határozat módosításától függetlenül, amellyel az LRTK hatályon kívül helyezte a BMA által vitatott intézkedéseket, határoznia kell abban a kérdésben, hogy e határozattal az LRTK megsértette‑e e társaság jogait, és hogy az említett határozat az elfogadásának idején jogszerű volt‑e.

29

E tekintetben a BMA arra hivatkozik, hogy a 2016. május 18‑i határozat 2016. május 23‑tól június 27‑ig volt hatályban, és ezen időszak során rá nézve káros hatásokkal járt, továbbá hogy az LRTK e határozat módosításával nem ismerte el annak jogellenességét, és a már bekövetkezett hatásokat sem szüntette meg. A BMA ezenkívül rámutat, hogy a 2016. május 18‑i határozat jogellenességének megállapítása révén különösen annak kockázata kerülhető el, hogy az állítólagos jogellenesség a jövőben újra megvalósuljon.

30

Úgy tűnik tehát, hogy mivel a BMA által vitatott intézkedéseknek az LRTK által – az alapeljárásban előterjesztett kereset benyújtásának időpontjában – történő hatályon kívül helyezése a BMA számára nem volt kielégítő, valóban jogvita van folyamatban a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

31

E körülményekből nem tűnik ki nyilvánvalóan, hogy az alapjogvita okafogyottá vált, és ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem függnek össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, vagy hipotetikus jellegű problémára vonatkoznak.

32

Másodszor, a litván kormány arra hivatkozik, hogy egy olyan intézkedés, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amely annak kötelezettségével jár, hogy 12 hónapon keresztül valamely televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassanak, korlátozza az ilyen csatornának az ország területén való hozzáférhetőségét, viszont nem függeszti fel valamely audiovizuális médiaszolgáltatás továbbközvetítését. Következésképpen egy ilyen intézkedés a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (3) bekezdésének hatályán kívül esik, és a nemzeti jog alapján meghozott önálló intézkedésnek minősül, ami azzal a következménnyel jár, hogy nincs szükség az említett irányelv rendelkezéseinek értelmezésére.

33

E tekintetben meg kell állapítani, hogy ez az érv nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságára vonatkozik, hanem az alapügy érdemét érinti, közelebbről pedig az első kérdés tárgyát képezi (lásd analógia útján: 1991. október 4‑iSociety for the Protection of Unborn Children Ireland ítélet, C‑159/90, EU:C:1991:378, 15. pont).

34

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell tekinteni.

35

Elsőként meg kell vizsgálni az LRTK és a litván kormány azon érvelését, amely szerint egy olyan televíziós csatorna, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, amelynek a műsorait valamely harmadik országban állítják elő, nem tartozik a 2010/13 irányelv hatálya alá, és ily módon nem élvezheti a vétel és továbbközvetítés ezen irányelvben biztosított szabadságát.

36

A litván kormány ugyanis arra hivatkozik, hogy az NTV Mir Lithuania csatorna műsorait egy Oroszországban letelepedett társaság állítja elő, és hogy az Egyesült Királyságban letelepedett BMA csupán e csatorna Litvánia területén történő egyszerű terjesztésében álló szolgáltatást nyújt anélkül, hogy annak tartalmáért bármilyen szerkesztői felelősséget viselne.

37

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a 2010/13 irányelv, ahogyan a (35) preambulumbekezdéséből kitűnik, több olyan anyagi jogi szempontot ír elő, amelyek meghatározzák, hogy mely tagállam rendelkezik hatáskörrel valamely médiaszolgáltatóval szemben az említett irányelv tárgyát képező szolgáltatásnyújtások vonatkozásában.

38

A 2010/13 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összhangban valamely tagállam hatáskörébe tartoznak az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett médiaszolgáltatók, amelyeket az említett 2. cikk (3) bekezdésének megfelelően az említett tagállamban letelepedettnek kell tekinteni.

39

Elsőként a „médiaszolgáltató” fogalmát illetően, azt a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja úgy határozza meg, amely azt a természetes vagy jogi személyt jelöli, aki vagy amely szerkesztői felelősséggel rendelkezik az audiovizuális médiaszolgáltatás audiovizuális tartalmának megválasztásáért, és meghatározza annak összeállítását.

40

A „szerkesztői felelősség” fogalmát az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja úgy határozza meg mint „a műsorszámok kiválasztása és összeállítása – televíziós műsorszolgáltatás esetében a műsorszámok időbeli összeállítása, lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások esetében pedig a műsorkínálat összeállítása – során megvalósuló tényleges ellenőrzés”. Az ellenőrzésnek a szerkesztői döntések meghozatalát eredményező gyakorlása és az ebből eredő szerkesztői felelősség viselése jellemzi az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott médiaszolgáltatót.

41

Következésképpen a tagállamok egyikében letelepedett természetes vagy jogi személy akkor viseli a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett szerkesztői felelősséget valamely szolgáltatott televíziós csatorna műsoraiért, ha e csatorna műsorait kiválasztja és a műsorszámokat időbeli sorrendben összeállítja. Ebben az esetben tehát az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett médiaszolgáltatónak minősül.

42

Ezzel szemben, ahogyan a 2010/13 irányelv (26) preambulumbekezdéséből kitűnik, a médiaszolgáltató fogalma nem terjed ki azon természetes vagy jogi személyekre, akik vagy amelyek csak olyan műsorszámokat közvetítenek, amelyekért a szerkesztői felelősséget harmadik személyek viselik.

43

Az e tekintetben figyelembe veendő különböző tényezők kapcsán az a körülmény, hogy az érintett személy részére valamely tagállam szabályozó szerve engedélyt adott ki, jóllehet azt valószínűsítő körülménynek minősülhet, hogy e személy viselte a szerkesztői felelősséget a terjesztett csatorna műsoraiért, nem lehet – ahogyan arra a főtanácsnok az indítványának 40. pontjában rámutatott – döntő jelentőségű, mivel az uniós jogalkotó a 2010/13 irányelvben nem harmonizálta audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó közigazgatási engedélyek odaítélését. Ezenkívül értékelni kell, hogy az érintett személy jogosult‑e arra, hogy végső soron döntsön magáról az audiovizuális kínálatról, ami feltételezi, hogy elegendő anyagi és emberi erőforrás áll rendelkezésére ahhoz, hogy vállalni tudja ezt a felelősséget, amint azt a főtanácsnok az indítványának 43–45. pontjában kiemelte.

44

Másodszor, a 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének a)‑c) pontja felsorolja azokat az eseteket, amikor valamely médiaszolgáltatót valamely tagállamban letelepedettnek kell tekinteni, és amely ezért az említett irányelv hatálya alá tartozik.

45

A 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének a) pontjából kitűnik, hogy valamely médiaszolgáltatót akkor kell egy tagállamban letelepedettnek tekinteni, ha a médiaszolgáltató központi ügyintézésének helye az adott tagállamban található, és „az audiovizuális médiaszolgáltatással kapcsolatos szerkesztői döntéseket abban a tagállamban hozzák”.

46

Ebből következik, hogy annak meghatározása érdekében, hogy valamely természetes vagy jogi személy a 2010/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e ezen irányelv 2. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében, nem csupán azt kell megvizsgálni, hogy azon érintett személy központi ügyintézésének helye, amely a szerkesztői felelősséget viseli a nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatásokért, valamely tagállamban található‑e, hanem azt is, hogy az e szolgáltatásokkal kapcsolatos szerkesztői döntéseket szintén e tagállamban hozzák‑e meg.

47

Noha ennek vizsgálata olyan ténykérdés, amelynek értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, a Bíróság megadhatja az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához.

48

A jelen ítélet 46. pontjában említett vizsgálat céljából meg kell határozni, hogy a jelen ítélet 40. pontjában említett audiovizuális médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos szerkesztői döntéseket abban a tagállamban hozzák‑e meg, amelynek a területén az érintett médiaszolgáltató központi ügyvezetésének helye található.

49

Ezen összefüggésben rá kell mutatni, hogy az a hely, ahol az audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz kapcsolódó ezen szerkesztői döntéseket meghozzák, a 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontjában előírt anyagi jogi kritériumok alkalmazása szempontjából is jelentőséggel bír.

50

E tekintetben egyrészről a 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdése b) pontjának első mondatából következik, hogy „ha a médiaszolgáltató központi ügyvezetésének helye az egyik tagállamban található, de az audiovizuális médiaszolgáltatással kapcsolatos szerkesztői döntéseket egy másik tagállamban hozzák, azt abban a tagállamban kell letelepedettnek tekinteni, amelyikben az audiovizuális médiaszolgáltatással kapcsolatos tevékenységben közreműködő munkaerő jelentős része működik”. Másrészről az említett irányelv 2. cikke (3) bekezdésének c) pontja előírja, hogy „ha egy médiaszolgáltató központi ügyintézésének helye egy tagállamban található, de az audiovizuális médiaszolgáltatással kapcsolatos döntéseket egy harmadik országban hozzák, vagy fordítva, azt az érintett tagállamban letelepedettnek kell tekinteni, feltéve, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatással kapcsolatos tevékenység folytatásában szerepet játszó munkaerő jelentős része abban a tagállamban működik.”

51

Egyébiránt, ahogyan a 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdése b) pontjából és ezen irányelv 2. cikke (3) bekezdése c) pontjából külön‑külön kiderül, a médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltató központi ügyintézésének helye, valamint az a hely, ahol az e szolgáltatással kapcsolatos tevékenység folytatásában közreműködő munkaerő jelentős része működik, egyaránt jelentőséggel bír a fenti rendelkezések alkalmazása szempontjából.

52

A jelen ítélet 38–51. pontjában szereplő elemzésből következik, hogy a szerkesztői felelősségnek az audiovizuális médiaszolgáltatások tekintetében való gyakorlása jellemzi e szolgáltatások nyújtóját a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében. Ráadásul a médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltató központi ügyintézésének helye és az említett szolgáltatásokkal kapcsolatos szerkesztői döntések meghozatalának helye, ugyanúgy mint adott esetben az a hely, ahol ugyanezen szolgáltatással kapcsolatos tevékenység folytatásában közreműködő munkaerő működik, releváns kritériumnak minősül annak vizsgálata céljából, hogy e szolgáltató az említett irányelv 2. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában valamely tagállamban letelepedettnek tekinthető‑e, és ezért az általa nyújtott szolgáltatások a 2010/13 irányelv hatálya alá tartoznak‑e. Ezzel szemben az a tény, hogy valamely televíziós csatornának egy adott tagállam területén terjesztett műsorait esetleg harmadik országban állítják elő, e tekintetben irreleváns.

53

Másodszor, meg kell vizsgálni a litván kormány azon érvét, amely szerint a litván szabályozást kell alkalmazni, mivel az NTV Mir Lithuania csatorna kizárólag Litvánia területére irányul, és hogy a BMA e szabályozás megkerülése érdekében a Litván Köztársaságtól eltérő tagállamban telepedett le.

54

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a 2010/13 irányelv 4. cikkének (2)–(5) bekezdése különös eljárást ír elő azon helyzetek rendezésére, amikor az egyik tagállam joghatósága alá tartozó valamely televíziós műsorszolgáltató valamely televíziós műsorszolgáltatását teljes egészében vagy legnagyobbrészt egy másik tagállam területére irányítja. Feltéve ugyanis, hogy említett rendelkezésben előírt feltételeket és eljárást tiszteletben tartja, a fogadó tagállam e szervezetre általános közérdekű szabályait vagy az említett irányelv által összehangolt területeken egyéb szigorúbb szabályait alkalmazhatja.

55

A jelen ügyben azonban kétségtelen, hogy az LRTK nem követte ezen eljárást a 2016. május 18‑i határozat elfogadása érdekében.

56

A fentiekből következik, hogy sem az a körülmény, hogy az NTV Mir Lithuania csatorna műsorait esetleg harmadik országban állítják elő, sem az a körülmény, – mivel a Litván Köztársaság nem tartotta tiszteletben a 2010/13 irányelvben előírt különös eljárást –, hogy e csatorna, amely szolgáltatója központi ügyvezetésének helye egy másik tagállamban található, kizárólag Litvánia területére irányul, nem menti fel a Litván Köztársaságot ezen irányelv alkalmazása alól.

57

Első kérdésével a nemzeti bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik a valamely tagállam által elfogadott olyan közrendi intézkedés, amely arra kötelezi a médiaszolgáltatásokat nyújtó azon szolgáltatókat, amelyeknek a műsorai az adott tagállam területére irányulnak, valamint azon egyéb személyeket, akik az említett tagállam fogyasztói számára az interneten keresztül televíziós csatornákat vagy televíziós műsorokat szolgáltatnak, hogy ugyanezen tagállam területén 12 hónapon keresztül egy másik tagállamból származó televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassanak vagy közvetítsenek tovább.

58

A Bíróság által erre a kérdésre adott válasz azon az előfeltevésen alapul, hogy a BMA, amelyet az alapeljárásban szóban forgó intézkedések érintenek, a Litván Köztársaságtól eltérő valamely más tagállamban, azaz Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságában letelepedett médiaszolgáltató, aki a 2010/13 irányelv 1. és 2. cikke érelmében ezen irányelv hatálya alá tartozik, aminek vizsgálata a jelen ítélet 37–52. pontjában szereplő iránymutatások figyelembevételével a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

59

Ezzel szemben, amennyiben a litván fogyasztók részére televíziós csatornák vagy műsorok közvetítését az interneten keresztül szolgáltató egyéb személyek nem minősülnek a 2010/13 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „médiaszolgáltatónak”, azok nem tartoznak az említett irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.

60

Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy egy Litvániában letelepedett médiaszolgáltató e tagállam joghatósága alá tartozik, ahogyan az a 2010/13 irányelv 2. cikkéből kitűnik, és ezért az említett irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése vele szemben nem alkalmazandó.

61

Az e kérdés megválaszolása érdekében fel kell idézni, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák területükön azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak, amelyek között szerepelnek az említett irányelv 6. cikkében említett, a gyűlöletre uszítással szemben hozott intézkedések. A televíziós műsorszolgáltatást illetően ugyanezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése mindazonáltal lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ideiglenesen eltérjenek az említett 3. cikk (1) bekezdésétől, amennyiben bizonyos tartalmi és eljárásjogi feltételt tiszteletben tartanak.

62

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy nézeteltérés áll fenn egyrészről a BMA, másrészről az LRTK és a litván kormány között a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatályát illetően. Noha a BMA azt állítja, hogy e rendelkezés a televíziós műsorok vétele és továbbközvetítése szabadságának a fogadó tagállam általi minden korlátozására vonatkozik, amely korlátozást az EUMSZ 56. cikkben szereplő fogalom értelmében kell érteni, az LRTK és a litván kormány úgy véli, hogy az említett rendelkezés hatálya csak a televíziós műsorok vételének és továbbközvetítésének teljes felfüggesztésére terjed ki.

63

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit és az általa követett célokat kell figyelembe venni, hanem a szövegkörnyezetét, valamint az uniós jogi rendelkezések összességét is. Valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szempontjából annak keletkezése is relevánsnak bizonyulhat (lásd különösen: 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 50. pont).

64

Elsőként a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének szövegét illetően elmondható, hogy maga e rendelkezés nem teszi lehetővé a hatálya alá tartozó intézkedések jellegének meghatározását.

65

Másodszor, a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének összefüggéseit és az utóbbi irányelv célkitűzéseit illetően, a főtanácsnok által az indítványának 59. pontjában kifejtettekhez hasonlóan meg kell jegyezni, hogy ezen irányelv az audiovizuális médiaszolgáltatások területén az EUMSZ 56. cikkben biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságát konkretizálja azzal, hogy ahogyan a (104) preambulumbekezdésből kitűnik, létrehozza e szolgáltatások „belső határok nélküli térségét”, viszont ezzel egyidejűleg, ahogyan arról az (5) preambulumbekezdése is tanúskodik, figyelembe veszi e szolgáltatások kulturális és gazdasági jellegét, és azoknak a demokrácia, az oktatás és a kultúra szempontjából betöltött jelentőségét, ami különös szabályok alkalmazását teszi indokolttá e szolgáltatások vonatkozásában.

66

Ráadásul a 89/552 irányelv (9) és (10) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az uniós jogalkotó által megszüntetni kívánt akadályok a tagállami rendelkezések közötti, a műsorszolgáltató tevékenységre és a televíziós adások terjesztésére vonatkozó eltérésekből erednek. Ebből következően az irányelv által összehangolt területek körébe csak azok tartoznak, amelyek szorosan véve az említett irányelv 1. cikkének a) pontjában meghatározott televíziós műsorszolgáltatást érintik (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet, C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 31. és 32. pont).

67

A 2010/13 irányelv (1) és (4) preambulumbekezdéséből következik, hogy az a 89/552 irányelvet kodifikálja az audiovizuális médiaszolgáltatások fogyasztókhoz való eljuttatására vonatkozó új technológiákra figyelemmel. Ebből következik, hogy a fent elsőként említett irányelv által összehangolt területeket csak a szoros értelemben vett audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtása vonatkozásában lehet összehangoltnak tekinteni.

68

Harmadszor, a 2010/13 irányelv 3. cikkének keletkezését illetően rá kell mutatni, hogy a 89/552 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének második mondata eredeti változatában említette a tagállamok azon lehetőségét, hogy ideiglenesen „felfüggesszék” a televíziós adások továbbközvetítését, amennyiben az abban a rendelkezésben szereplő feltételek teljesülnek. Jóllehet az uniós jogalkotó a 89/552 irányelvnek a 97/36 irányelvvel történő módosítása során az előbbit kiegészítette az új 2a. cikkel, amely (2) bekezdésének első albekezdésében lényegében átvette az említett irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdése második mondatának eredeti szövegét, miközben az „eltérés” szóval helyettesítette az „felfüggesztés” szót, ahogyan a főtanácsnok az indítványának 57. pontjában rámutatott arra, hogy a 97/36 irányelv indokolásában nincs arra utaló jel, hogy az uniós jogalkotó e módosítás révén meg kívánta volna változtatni az érintett intézkedések jellegét. Ellenkezőleg, a 89/552 irányelv (15) preambulumbekezdése a fenti módosítás ellenére továbbra is rendelkezett a fogadó tagállamok azon lehetőségéről, hogy „ideiglenesen felfüggeszthetik a televíziós adások továbbközvetítését”, amely rendelkezés jelenleg a 2010/13 irányelv (36) preambulumbekezdésében szerepel.

69

Ezenkívül hozzá kell tenni, hogy a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény, amelyet a 89/552 irányelvvel egy időben dolgoztak ki, és amelyre ezen irányelv a (4) preambulumbekezdésében hivatkozik, 4. cikkében – amely a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezést tartalmaz – megköveteli, hogy az említett egyezményben részes felek „garantálják a vétel szabadságát” és területükön „ne[…] korlátozzák” [az említett e]gyezmény hatálya alá tartozó és a rendelkezéseinek megfelelő műsorok „továbbközvetítését”.

70

Az a tény, hogy az uniós jogalkotó a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfogalmazásakor a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény 4. cikkében szereplő kifejezéseket vette alapul, arra utal, hogy a „vétel szabadsága” és a „korlátozás” kifejezés ezen irányelv összefüggésében olyan különös jelentéssel rendelkezik, amely szűkebb, mint az EUMSZ 56. cikkben szereplő „a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának” fogalmáé.

71

Ezen összefüggésben rá kell mutatni, hogy a 97/36 irányelvvel módosított 89/552 irányelv kapcsán, mely utóbbi 2a. cikkének (1) és (2) bekezdése lényegében megfelel a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének, a Bíróság kimondta, hogy az előbbi irányelv azt az alapelvet fogalmazza meg, hogy a fogadó tagállam a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók audiovizuális médiaszolgáltatásai tekintetében kimondta a származási tagállam ellenőrzési funkciója fogadó tagállam általi elismerésének elvét (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet, C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 35. pont).

72

A Bíróság e tekintetben hangsúlyozta, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó tagállami jog alkalmazásának és a 97/36 irányelvvel módosított 89/552 irányelv rendelkezései betartásának ellenőrzése kizárólag annak a tagállamnak a feladata, amelyből e szolgáltatások származnak, és hogy a fogadó tagállam nem gyakorolhat önálló ellenőrzést olyan okoknál fogva, amelyek az irányelv által összehangolt területek körébe tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet, C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Ezzel szemben főszabály szerint nem ellentétes a 2010/13 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely általánosan közérdekű célra irányul, de nem vezeti be a televíziós műsorszolgáltatás adásainak olyan második ellenőrzését, amely hozzáadódik ahhoz az ellenőrzéshez, amelyet az adás tagállama köteles elvégezni (lásd ebben az értelemben: 1997. július 9‑iDe Agostini és TV‑Shop ítélet, C‑34/95–C‑36/95, EU:C:1997:344, 34. pont).

74

Az 1997. július 9‑iDe Agostini és TV‑Shop ítéletből (C‑34/95–C‑36/95, EU:C:1997:344) következik, hogy egy közérdekű célt követő olyan nemzeti intézkedés, amely az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásának és terjesztésének egyes vonatkozásait szabályozza, nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, kivéve ha a televíziós műsorszolgáltatás adásainak olyan második ellenőrzését vezeti be, amely hozzáadódik ahhoz az ellenőrzéshez, amelyet az adás tagállama köteles elvégezni.

75

A Bíróság a 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607) 50. pontjában kimondta, hogy nem tartoznak a 97/36 irányelvvel módosított 89/552 irányelv hatálya alá azok a tagállami szabályozások, amelyek nem kifejezetten a műsorszolgáltatásra és a műsorterjesztésre vonatkoznak, és amelyek általánosan közrendi célra irányulnak, de nem akadályozzák a más tagállamból származó audiovizuális médiaszolgáltatások szoros értelemben vett továbbközvetítését az adott tagállam területén.

76

A 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607) 50. pontját azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy valamely nemzeti intézkedés azért minősül a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett korlátozásnak, mert az a szabályozás, amelynek alapján elfogadták, szabályozza az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásának vagy terjesztésének egyes vonatkozásait, így azokat a módokat, amelyek révén e szolgáltatásokat nyújtják vagy terjesztik.

77

Nem képez ilyen akadályt az a nemzeti intézkedés, amely általánosan közrendi célt követ, és amely valamely televíziós csatornának a fogadó tagállam fogyasztói részére történő terjesztésére vonatkozó feltételeket szabályozza, mivel ezek a feltételek nem akadályozzák meg az említett csatorna szoros értelemben vett továbbközvetítését. Egy ilyen intézkedés ugyanis nem vezeti be a szóban forgó csatorna adásának olyan második ellenőrzését, amely hozzáadódik ahhoz az ellenőrzéshez, amelyet az adás tagállama köteles elvégezni.

78

Az alapügy tárgyát képező intézkedést illetően elsőként az LRTK és a litván kormány által előterjesztett észrevételekből kitűnik, hogy a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikke (11) bekezdésének és 33. cikke (12) bekezdése 1) pontjának elfogadásával, amelynek alapján a 2016. május 18‑i határozatot meghozták, a nemzeti jogalkotó a litván állam hitelét sértő és annak államiságát fenyegető információk aktív terjesztése ellen kívánt küzdeni annak érdekében, hogy a televíziónak a közvélemény kialakulására gyakorolt különösen jelentős hatására tekintettel védje a litván információs tér biztonságát, valamint biztosítsa és megőrizze a megfelelő tájékoztatáshoz fűződő közérdeket. Az e rendelkezéssel érintett információk az említett törvény 19. cikkében szereplő tilalom alá tartoznak, a litván alkotmányos rend erőszakos megdöntésére felhívó, a Litván Köztársaság szuverenitásának, területi integritásának és politikai függetlenségének megsértésére uszító információk szerepelnek közöttük, amelyek háborús propagandát, háborús uszítást, gyűlöletkeltést, illetve nevetségessé tételre vagy megvetésre való buzdítást tartalmaznak, vagy amelyek ösztönzik a valamely csoporttal vagy a csoporthoz tartozó valamely személlyel szembeni, különösen az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetést, erőszakot vagy durva fizikai bánásmódot.

79

A Bíróság elé terjesztett észrevételeiben az LRTK kifejtette, hogy a 2016. május 18‑i határozatot azzal az indokkal fogadták el, hogy az NTV Mir Lithuania csatornán szolgáltatott műsorok egyike olyan hamis információkat tartalmazott, amelyek állampolgárságon alapuló ellenségeskedésre és gyűlöletre uszítottak a balti államokkal szemben a litvánoknak és a letteknek a holokauszt idején folytatott kollaborációja kapcsán és a balti államok állítólagosan nacionalista és neonáci belpolitikája vonatkozásában, amely politika fenyegetést jelent az említett országok területén élő orosz nemzeti kisebbség számára. Az LRTK szerint e műsor célzottan a litvániai oroszul beszélő kisebbségnek szólt, és különböző propagandatechnikák segítségével arra törekedett, hogy negatív és sugalmazó módon e különös társadalmi csoportnak a Litván Köztársaság, az Észt Köztársaság és a Lett Köztársaság által folytatott bel‑ és külpolitikára vonatkozó véleményét befolyásolja, felerősítse a társadalom megosztottságát és polarizáltságát, továbbá hangsúlyozza a kelet‑európai régióban a nyugati országok által teremtett feszültséget és az Orosz Föderáció áldozatszerepét.

80

A Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem tűnik ki, hogy e megállapításokat vitatták volna, ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Ezen az alapon egy olyan intézkedést, mint amely az alapügy tárgyát képezi, úgy kell tekinteni, mint amely általánosan közrendi célra irányul.

81

Másodszor, az LRTK és a litván kormány írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy a 2016. május 18‑i határozat, amely előírja azon médiaszolgáltatók számára, amelyeknek a műsorai Litvánia területére irányulnak, és azon más személyek számára, amelyek a litván fogyasztók részére az interneten keresztül televíziós csatornákat vagy műsorokat szolgáltatnak, hogy 12 hónapon keresztül az NTV Mir Lithuania csatornát e területen csak külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassák vagy közvetítsék tovább, kizárólag e csatorna litván fogyasztók részére történő terjesztésének feltételeit szabályozza. Ugyanakkor az alapügyben kétségtelen, hogy a 2016. május 18‑i határozat nem függeszti fel, illetve nem tiltja meg ugyanezen csatorna Litvánia területén történő továbbközvetítését, mivel az a fent említett határozat ellenére továbbra is jogszerűen terjeszthető e területen, és a litván fogyasztók továbbra is megtekinthetik azt, amennyiben díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagra fizetnek elő.

82

Következésképpen egy olyan intézkedés, mint amely az alapügy tárgyát képezi, nem akadályozza meg az ezzel az intézkedéssel érintett televíziós csatorna más tagállamból származó televíziós adásainak a fogadó tagállam területén történő, szoros értelemben vett továbbközvetítését.

83

Ebből következik, hogy egy ilyen intézkedés nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.

84

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik e rendelkezés hatálya alá a valamely tagállam által elfogadott olyan közrendi intézkedés, amely arra kötelezi a médiaszolgáltatásokat nyújtó azon szolgáltatókat, amelyeknek a műsorai az adott tagállam területére irányulnak, valamint azon egyéb személyeket, akik az említett tagállam fogyasztói számára az interneten keresztül televíziós csatornákat vagy televíziós műsorokat szolgáltatnak, hogy ugyanezen tagállam területén 12 hónapon keresztül egy másik tagállamból származó televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassanak vagy közvetítsenek tovább, de nem akadályozza meg e csatorna televíziós műsorainak az első tagállam területére történő, szoros értelemben vett továbbközvetítését.

85

Az első kérdésre adott válaszra figyelemmel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

86

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik e rendelkezés hatálya alá a valamely tagállam által elfogadott olyan közrendi intézkedés, amely arra kötelezi a médiaszolgáltatásokat nyújtó azon szolgáltatókat, amelyeknek a műsorai az adott tagállam területére irányulnak, valamint azon egyéb személyeket, akik az említett tagállam fogyasztói számára az interneten keresztül televíziós csatornákat vagy televíziós műsorokat szolgáltatnak, hogy ugyanezen tagállam területén 12 hónapon keresztül egy másik tagállamból származó televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassanak vagy közvetítsenek tovább, de nem akadályozza meg e csatorna televíziós műsorainak az első tagállam területére történő, szoros értelemben vett továbbközvetítését.