–

a Regione Veneto képviseletében C. Zampieri, E. Zanon, A. Manzi, C. Drago és B. Barel avvocati,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Gattinara és P. Ondrůšek, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 49., EUMSZ 56., EUMSZ 105. és azt követő cikkek, valamint az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.; helyesbítés: HL 2014. L 339., 14. o.) 1. és 2. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az egyrészről az IBA Molecular Italy Srl (a továbbiakban: IBA), másrészről az Azienda ULSS no 3 (a továbbiakban: 3. sz. helyi egészségügyi egység, Olaszország), a Regione Veneto (Veneto régió, Olaszország), a Ministero della Salute (egészségügyi minisztérium, Olaszország), valamint az Ospedale dell’Angelo di Mestre (a továbbiakban: mestrei Angelo kórház, Olaszország) között abban a tárgyban folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, hogy a 3. sz. helyi egészségügyi egység a „fluordezoxiglükóz (18F) IBA” nevű, 18 F‑fluordezoxiglükóz alapú, izotóppal jelzett gyógyszer (a továbbiakban: 18‑FDG gyógyszer) háromévi szállítását közvetlenül ítélte oda az Istituto Sacro Cuore ‐ Don Calabria di Negrarnak (a továbbiakban: Sacro Cuore).

3

A 2004/18 irányelv „Fogalommeghatározások” című 1. cikke a (2) bekezdésének a) pontjában és a (9) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

[…]

(9)   »Ajánlatkérő szerv«: az állam, a területi vagy a települési önkormányzat, a közjogi intézmény, továbbá az egy vagy több ilyen szerv, illetve közjogi intézmény által létrehozott társulás;

»Közjogi intézmény« minden olyan intézmény,

[…]”

4

A 2004/18 irányelvnek „A szerződések odaítélésének elvei” című 2. cikke előírja:

„Az ajánlatkérő szervek a gazdasági szereplőket egyenlő és megkülönböztetésmentes bánásmódban részesítik, és átlátható módon járnak el.”

5

Az 1968. február 12‑i legge no 132, recante norme sugli enti ospedalieri e sull’assistenza ospedaliera (a kórházi szervezetekre és a kórházi ellátásra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 132. sz. törvény, a GURI 1968. március 12‑i 68. száma, a továbbiakban: 132. sz. törvény) 1. cikke szerint a „minősített” kórházak „polgári jogilag elismert egyházi intézmények és szervezetek, amelyek kórházi ellátást nyújtanak”. E rendelkezés ötödik bekezdése közelebbről a következőket írja elő:

„Az egészségügyi minisztérium hatáskörébe tartozó műszaki és egészségügyi felügyeleten kívül a kórházi ellátást biztosító, polgári jogilag elismert egyházi intézmények és szervezetek jogi és igazgatási szabályozásával kapcsolatos hatályos rendelkezések egyáltalán nem módosulnak.”

6

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az 1978. december 23‑i legge no833 ‐ Istituzione del servizio sanitario nazionalénak (a nemzeti egészségügyi szolgáltatás bevezetéséről szóló 833. sz. törvény, a GURI 1978. december 28‑i 360. számának rendes melléklete; a továbbiakban: 833. sz. törvény) különösen a 41. cikkéből kitűnik egyrészt, hogy „a területileg illetékes helyi egészségügyi egységek, és az első bekezdésben említett, az 1968. február 12‑i 132. sz. törvény alapján minősítésben részesülő intézmények, szervezetek és kórházak, valamint a genovai Galliera kórház és a Szuverén Máltai Lovagrend közötti kapcsolatokat ad hoc megállapodások útján szabályozzák”, másrészt pedig, hogy „a közellátást végző elismert egészségügyi intézmények megőrzik a közellátási rendszer keretében az aktív szolgáltatói pozíciójukat”.

7

Az IBA az izotóppal jelzett gyógyszerek gyártására specializálódott vállalkozás. Olaszországban ő a kizárólagos koncessziós jogosultja a 18‑FDG gyógyszernek, amely bizonyos röntgenvizsgálathoz használt izotóp jelzőanyag.

8

Ez a vállalkozás a 2015. április 29‑i keresetében a Tribunale amministrativo regionale del Lazio (tartományi közigazgatási bíróság, Lazio, Olaszország) előtt megtámadta azokat az intézkedéseket és megállapodás jellegű aktusokat, amelyekkel a 3. sz. helyi egészségügyi egység és a mestrei Angelo kórház a 18‑FDG gyógyszer beszerzésére irányuló szerződést a Sacro Cuorénak három évre közvetlenül és közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül ítélte oda.

9

A Sacro Cuore jóllehet a magánjog hatálya alá tartozó egyházi intézmény mint „minősített” kórház – állami intézményként – ad hoc megállapodás alapján részt vesz Veneto tartomány állami programozási rendszerében.

10

Az említett árubeszerzésre irányuló beszerzés keretében kötött szerződés előírja, hogy a Sacro Cuore kilenc tartományi közkórházat köteles ingyenesen ellátni a 18‑FDG gyógyszerrel a szállítmányonként átalányjelleggel 180 euróban meghatározott szállítási költség fejében.

11

Az arra irányuló kérelme alátámasztására, hogy semmisítsék meg a 18‑FDG gyógyszer beszerzésére irányuló szerződés Sacro Cuorénak való közvetlen odaítélését, és ezt követően e gyógyszer beszerzésére szervezzenek közbeszerzési eljárást, az IBA a következő aktusokat vitatta:

12

A 2016. április 26‑i ítéletével a Tribunale amministrativo regionale del Lazio (tartományi közigazgatási bíróság, Lazio) elutasította az IBA keresetét, főként a következő két ok miatt.

13

Először is a 18‑FDG gyógyszer szóban forgó beszerzése lényegében ingyenes, mivel sem a Sacro Cuorénak nyújtott 700000 eurós tartományi támogatásnak, sem a gyógyszer szállítási költségei fedezésének nincs közvetlen ellenszolgáltatása.

14

Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy az említett gyógyszer beszerzésére irányuló szerződés visszterhes jellegű, a vitatott odaítélés közigazgatási szervek közötti megállapodásnak minősül, amelyre az uniós közbeszerzési jog nem alkalmazható.

15

Az IBA ebből következően fellebbezést nyújtott be az említett ítélet ellen a Consiglio di Statóhoz (államtanács, Olaszország). Az utóbbi bíróság lényegében úgy véli, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a visszterhes szerződés fogalmát. Osztja azonban az elsőfokú bíróság értékelését, amely szerint a vitatott, árubeszerzésre irányuló szerződés közjogi jogalanyok közötti együttműködést hoz létre, amely nem tartozik a közbeszerzési szabályok hatálya alá.

16

Először is alapvetően úgy véli, hogy a 18‑FDG gyógyszer szállítási költségeinek megtérítését kivéve a Sacro Cuore hivatalosan semmilyen díjazást nem kap annak fejében, hogy e gyógyszereket a címzett állami egészségügyi intézmények számára beszerzi.

17

A 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának teleológiai értelmezése szerint azonban a szerződés visszterhes jellege akkor állapítható meg, ha a szóban forgó áru beszerzését biztosító gazdasági szereplő az ajánlatkérőtől eltérő közigazgatási szervtől jelentős gazdasági előnyben részesül, és észszerűen feltételezhető, hogy ezt a finanszírozást pontosan ezen áru beszerzésére fordítják. Márpedig a jelen esetben ez a tárgya a Veneto tartomány által a Sacro Cuorénak nyújtott 700000 euró összegű támogatásnak.

18

Másodszor a Consiglio di Stato (államtanács) úgy véli, hogy a jelen ítélet 8. pontjában meghatározotthoz hasonló eljárásban az olaszországi közbeszerzésekről szóló törvényt és az Unió közbeszerzési jogát kell alkalmazni.

19

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy a két közigazgatási szerv között létrejövő visszterhes szerződések akkor is közbeszerzési szerződésnek minősülnek, ha a magánjogi gazdasági szereplőként eljáró közigazgatási szerv elsődlegesen nem nyereségszerzési célt követ. A szerződés továbbá nem kerülhet ki a közbeszerzés fogalma alól csupán annak következtében, hogy az ott kikötött díjazás a szerződésben foglalt szolgáltatás nyújtása során felmerülő költségek megtérítésére korlátozódik.

20

Ezenkívül az alapügyben a közbeszerzési jog alkalmazásától való eltérést lehetővé tévő két feltétel egyike sem teljesül. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy nem olyan szerződésről van szó, amely egy közigazgatási szerv és valamely másik – jogilag elkülönült – olyan közjogi jogalany között jött létre, amely felett e közigazgatási szerv a saját szervezeti egységei feletti ellenőrzéshez „hasonló ellenőrzést” gyakorol az 1999. november 18‑iTeckal ítélet (C‑107/98, EU:C:1999:562) értelmében, és olyan szerződésről sem, amely a közjogi jogalanyok között olyan együttműködést hoz létre, amelynek célja az utóbbiak közös közszolgáltatási feladata végrehajtásának biztosítása, többek között a 2013. június 13‑iPiepenbrock ítélet (C‑386/11, EU:C:2013:385) értelmében.

21

Mindazonáltal a Consiglio di Stato (államtanács) szerint a Sacro Cuorét mint minősített kórházat az alapügy keretében teljes mértékben ajánlatkérőnek kell tekinteni, még akkor is, ha nem minősül közjogi szervnek.

22

Végül a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a Bíróságnak még nem kellett vizsgálnia azon szervek, köztük a „minősített” kórházak rendkívül sajátos helyzetét, amelyeket funkcionálisan a tartományi egészségügyi rendszerbe integráltak, jóllehet a finanszírozás, a vezetők kinevezése és a belső szabályozás tekintetében az irányításuk továbbra is magánkézben marad.

23

E körülmények között a Consiglio di Stato (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a „visszterhes szerződés” fogalma magában foglalja azt a határozatot, amellyel az ajánlatkérő egy meghatározott gazdasági szereplőnek közvetlenül, tehát közbeszerzési eljárás szervezése nélkül ítéli oda a teljes egészében különböző közigazgatási szerveknek szállítandó áruk gyártására fordított finanszírozást, amely szervek az említett szállító felé a szállítmányonkénti 180 euró átalányösszeg szállítási költség címén való megfizetésén kívül semmilyen ellenszolgáltatás fizetésére nem kötelesek.

25

Először is úgy tűnik, hogy az alapügyben a Veneto tartomány és a Sacro Cuore között létrejött szerződés alapján az utóbbi ingyenesen köteles a 18‑FDG gyógyszer gyártására és a tartományi közkórházak részére való szállítására, ugyanakkor az utóbbiak ennek fejében szállítmányonként 180 euró átalányjellegű szállítási költséget kötelesek fizetni. Ennek érdekében ez a tartomány 700000 euró, teljes egészében e gyógyszer gyártására fordítandó támogatást fizet a Sacro Cuorének.

26

Az ilyen szerződés visszterhes jellege nem kétséges.

27

Ugyanis a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében az egy vagy több gazdasági szereplő és egy vagy több ajánlatkérő szerv között létrejött szerződés akkor tartozik a közbeszerzési szerződés fogalma alá, ha azt „visszterhesen” kötötték.

28

Márpedig a „visszterhes” kifejezés szokásos jogi értelméből az következik, hogy az ilyen szerződésben részt vevő egyes felek a szolgáltatás teljesítésére valamely ellenszolgáltatás fejében vállalnak kötelezettséget.

29

Ily módon a kölcsönös szolgáltatásokat előíró szerződés még akkor is a közbeszerzési szerződés fogalma alá tartozik, ha az abban kikötött díjazás a szerződésben foglalt szolgáltatás nyújtása során felmerülő költségek részleges megtérítésére korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2012. december 19‑iOrdine degli Ingegneri della Provincia di Lecce és társai ítélet, C‑159/11, EU:C:2012:817, 29. pont; 2013. június 13‑iPiepenbrock ítélet, C‑386/11, EU:C:2013:385, 31. pont).

30

Az alapeljárásban a gyógyszergyártási és ‑szállítási szerződés visszterhes jellegének értékelése során figyelembe kell venni az e gyógyszer szállítója számára a Veneto tartomány 700000 eurós támogatása útján fizetett ellenszolgáltatást.

31

Ebből következően az alapügyben szóban forgóhoz hasonló szerződés, amellyel egy gazdasági szereplő valamely áru gyártására és különböző közigazgatási szervek számára való szállítására vállal kötelezettséget a teljes egészében e cél megvalósítására fordított finanszírozás fejében, még akkor is a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett „visszterhes” szerződés fogalma alá tartozik, ha az említett áru gyártási és szállítási költségeit ez a támogatás vagy az említett közigazgatási szerveknek kiszámlázható szállítási költségek nem teljes mértékben ellentételezik.

32

Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a „visszterhes szerződés” fogalma magában foglalja azt a határozatot, amellyel az ajánlatkérő egy meghatározott gazdasági szereplőnek közvetlenül, tehát közbeszerzési eljárás szervezése nélkül ítéli oda a teljes egészében különböző közigazgatási szerveknek szállítandó áruk gyártására fordított finanszírozást, amely szervek az említett szállító felé a szállítmányonkénti 180 euró átalányösszeg szállítási költség címén való megfizetésén kívül semmilyen ellenszolgáltatás fizetésére nem kötelesek.

33

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikk (2) bekezdésének a) pontját és a 2. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely az egészségügyi szolgáltatási ellátó rendszerben részt vevő más magánjogi jogalanyok általános akkreditációs viszonyaitól eltérő sajátos szerződésekkel szabályozott nemzeti közegészségügyi tervezés rendszerébe illesztésük révén a közkórházakkal egyenértékűnek tekinti a „minősített” magánkórházakat, és az említett magánkórházakat azokban az esetekben is kivonja a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó nemzeti és uniós szabályozás hatálya alól, amelyekben a szóban forgó jogalanyokat azzal bízzák meg, hogy az egészségügyi szolgáltatás ellátásához szükséges meghatározott árukat ingyenesen gyártsanak és szállítsanak a közegészségügyi intézményeknek az ezen áruk gyártására és szállítására fordított közfinanszírozás fejében.

34

Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a szóban forgó visszterhesen megkötött szerződésnek – ahhoz, hogy közbeszerzési szerződésnek minősüljön, és ebből következően arra az Unió vonatkozó szabályozását alkalmazni lehessen – egy vagy több gazdasági szereplő és egy vagy több ajánlatkérő szerv között kell létrejönnie.

35

Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a közjogi jogalanyok által kötött közbeszerzési szerződések két típusa nem tartozik az uniós közbeszerzési jog hatálya alá (2012. december 19‑iOrdine degli Ingegneri della Provincia di Lecce és társai ítélet, C‑159/11, EU:C:2012:817, 31. pont).

36

Először is azon szerződésekről van szó, amelyek valamely, a 2004/18 irányelv 1. cikkének (9) bekezdése szerinti, az ezen irányelv értelmében vett „ajánlatkérő szervnek” minősüléshez szükséges feltételeknek megfelelő közjogi jogalany, és valamely, az utóbbitól jogilag elkülönült személy között jöttek létre, ahol az említett jogalany az utóbbi személy felett hasonló ellenőrzést gyakorol, mint a saját szervezeti egységei felett, és ezzel egyidejűleg az utóbbi személy tevékenységeinek lényegi részét azon jogi személy vagy személyek javára végzi, amely vagy amelyek irányítják (lásd ebben az értelemben: 1999. november 18‑iTeckal ítélet, C‑107/98, EU:C:1999:562, 50. pont; 2005. január 11‑iStadt Halle és RPL Lochau ítélet, C‑26/03, EU:C:2005:5, 49. pont).

37

Ebben a tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által megadott információkból kitűnik, hogy sem Veneto tartomány, sem a jelen ítélet 8. pontjában említett ajánlatkérők nem gyakorolnak a Sacro Cuore felett a saját szervezeti egységeik felettihez hasonló ellenőrzést.

38

Így a jelen ítélet 36. pontjában felidézett kivétel alapján az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás nem vonhatja ki a Sacro Cuoréhoz hasonló intézmény és egy közjogi intézmény közötti szerződéseket a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok hatálya alól.

39

Másodszor azok a visszterhes szerződések sem tartoznak az uniós közbeszerzési jog hatálya alá, amelyek a közjogi intézmények között olyan együttműködést hoznak létre, amelyek célja az utóbbiak közös közszolgáltatási feladata végrehajtásának biztosítása, mivel az ilyen szerződések kizárólag közjogi jogalanyok között, magánjogi jogalany közreműködése nélkül jönnek létre, amennyiben egyetlen magánszolgáltató sem kerül versenytársaival szemben előnyösebb helyzetbe, és amennyiben az általuk létrehozott együttműködést kizárólag a közérdek szolgálatán alapuló megfontolások és követelmények határozzák meg (lásd ebben az értelemben: 2009. június 9‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑480/06, EU:C:2009:357, 44. és 47. pont; 2013. június 13‑iPiepenbrock ítélet, C‑386/11, EU:C:2013:385, 36. és 37. pont).

40

Mivel a jelen ítélet előző pontjában említett valamennyi kritérium kumulatív, a közjogi jogalanyok között létrejött szerződés csak akkor kerülhet ki e kivétel címén az uniós közbeszerzési jog hatálya alól, ha e kritériumok mindegyikének megfelel (lásd ebben az értelemben: 2013. június 13‑iPiepenbrock ítélet, C‑386/11, EU:C:2013:385, 38. pont).

41

Az említett kritériumok közül az első éppen arra vonatkozik, hogy ez az együttműködési forma a közjogi jogalanyok között jöjjön létre.

42

Meg kell állapítani, hogy ez a kritérium a jelen esetben nyilvánvalóan nem teljesül. Ugyanis a „minősített” kórházak, köztük a Sacro Cuore jogi személynek minősülnek, amelyek irányítása a finanszírozás, a vezetők kinevezése és a belső szabályozás tekintetében továbbra is magánkézben marad, amint az a jelen ítélet 37. pontjából kitűnik.

43

A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2004/18 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontját és a 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely mivel az egészségügyi szolgáltatási ellátó rendszerben részt vevő más magánjogi jogalanyok általános akkreditációs viszonyaitól eltérő sajátos szerződésekkel szabályozott nemzeti közegészségügyi tervezés rendszerébe illesztésük révén a közkórházakkal egyenértékűnek tekinti a „minősített” magánkórházakat, az említett magánkórházakat azokban az esetekben is kivonja a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó nemzeti és uniós szabályozás hatálya alól, amelyekben a szóban forgó jogalanyokat azzal bízzák meg, hogy az egészségügyi szolgáltatás ellátásához szükséges meghatározott árukat ingyenesen gyártsanak és szállítsanak a közegészségügyi intézményeknek az ezen áruk gyártására és szállítására fordított közfinanszírozás fejében.

44

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: