1

Fellebbezésével Mykola Yanovych Azarov az Európai Unió Törvényszéke 2017. július 7‑i Azarov kontra Tanács ítéletének (T‑215/15, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2017:479) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2015. március 5‑i (KKBP) 2015/364 tanácsi határozat (HL 2015. L 62., 25. o.), valamint az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2015. március 5‑i (EU) 2015/357 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 62., 1. o.) őt érintő részében való megsemmisítése iránti keresetét (a továbbiakban: megtámadott jogi aktusok).

2

2014. március 5‑én a Tanács elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozatot (HL 2014. L 66., 26. o.; helyesbítés: HL 2014. L 70., 35. o.). E határozat 1. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, Ukrajnában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekhez és az emberi jogok megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

(2)   A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.”

3

A Tanács ugyancsak 2014. március 5‑én elfogadta az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 66., 1. o.; helyesbítések: HL 2014. L 70., 36. o.; HL 2014. L 305., 117. o.), amely végrehajtja az Európai Uniót illetően a 2014/119 határozatban előírt korlátozó intézkedéseket.

4

E rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az I. mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukban lévő, általuk birtokolt vagy ellenőrzésük alatt álló minden pénzeszközt és gazdasági erőforrást be kell fagyasztani.”

5

Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az I. melléklet tartalmazza azokat a személyeket, akiket vagy amelyeket a Tanács a 2014/119/KKBP határozat 1. cikkének megfelelően az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított, és az Ukrajnában emberi jogok megsértéséért felelős személyeket, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyeket, szervezeteket vagy szerveket.”

6

A fellebbezőt, akit „2014 januárjáig Ukrajna miniszterelnöke[ként]” azonosítottak, azon személyek, szervezetek és szervek jegyzékeibe vettek fel, akiknek, illetve amelyeknek a pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait befagyasztották, és akik, illetve amelyek a 2014/119 határozat mellékletében, illetve a 208/2014 rendelet I. mellékletében szerepelnek. Az e jegyzékekbe való felvételének indokai azonosak és azoknak a szövege a következő:

„Ukrajnában ukrán közpénzek sikkasztásával és Ukrajnából való illegális kivitelével összefüggő bűncselekményekben való részvételre vonatkozó nyomozás alatt álló személy [helyesen: állami pénzeszközök hűtlen kezelésével és az Ukrajnából való jogellenes kivitelükkel összefüggő bűncselekményekben való részvétel miatt Ukrajnában nyomozás alatt álló személy].”

7

Az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2015. január 29‑i (KKBP) 2015/143 határozattal (HL 2015. L 24., 16. o.) a Tanács a 2014/119 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a szövegét a következőképpen módosította:

„Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyekhez és az emberi jogok Ukrajnában történő megsértéséért felelős személyekhez, valamint a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást.

E határozat alkalmazásában az ukrajnai állami vagyon hűtlen kezeléséért felelősként azonosított személyek az ukrán hatóságok által az alábbiak végett folytatott nyomozás alatt álló személyek:

8

Az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2015. január 29‑i (EU) 2015/138 rendelettel (HL 2015. L 24., 1. o.) a Tanács hasonló kifejezésekkel módosította a 208/2014 rendelet 3. cikkének a szövegét.

9

A megtámadott jogi aktusokkal a Tanács – felülvizsgálat alapján – fenntartotta a fellebbező nevét e jegyzékekben, és így 2016. március 6‑ig meghosszabbította a fellebbezővel szemben hozott korlátozó intézkedések alkalmazását a következő indokok alapján:

„Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök [helyesen: pénzeszközök] hűtlen kezelése miatt.”

10

A Törvényszék Hivatalához 2015. április 29‑én benyújtott keresetlevéllel a fellebbező előterjesztette a megtámadott jogi aktusok megsemmisítése iránti keresetet, és öt jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén, a második alapvető jogainak a megsértésén, a harmadik hatáskörrel való visszaélésen, a negyedik a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén, az ötödik pedig nyilvánvaló értékelési hibán alapult.

11

A Törvényszék e jogalapok közül valamennyit, a keresetet pedig következésképpen teljes egészében elutasította.

12

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

13

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

14

A fellebbező fellebbezésének alátámasztására öt jogalapra hivatkozik. Első jogalapjával azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikket, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkét. A második jogalapjával, amely négy részre oszlik, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen jutott arra a következtetésre, hogy alapvető jogait nem sértették meg. A harmadik jogalapjával a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi arra a következtetésre jutott, hogy a Tanács nem követett el hatáskörrel való visszaélést. A negyedik jogalap a Charta 41. cikkének a megsértésén alapul. Végül, az ötödik jogalapjával, amely hat részre oszlik, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen ítélte meg úgy, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadásával nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát.

15

Először is az ötödik jogalap harmadik részét kell megvizsgálni.

16

A fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 166. és azt követő pontjaiban úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék 2014. október 16‑iLTTE kontra Tanács ítélete (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885), amely akkoriban fellebbezés alatt állt, és amelynek értelmében a Tanácsnak azt megelőzően, hogy egy harmadik állam hatóságának a határozatát veszi alapul, ellenőriznie kell, hogy ezen állam releváns szabályozása az uniós szinttel egyenértékű módon biztosítja‑e a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog védelmét, nem ültethető át a jelen ügyre, mivel a megtámadott jogi aktusok szövegüket és célkitűzésüket illetően különböznek az ezen ítélet alapját képező ügyben szóban forgó jogi aktusoktól.

17

E tekintetben a fellebbező előadja, hogy a jogi aktusok e két kategóriája közötti eltérések nem meghatározóak és a Bíróság időközben kihirdetett, 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítéletére (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) hivatkozik. Egyrészt azt állítja, hogy a korlátozó intézkedések vele szembeni elfogadása valamely hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának a meglététől függ, hogy a Tanács az ilyen határozatot alapul véve a pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősként azonosíthassa őt. A Bíróság által támasztott követelmények tehát alkalmazandók erre a jegyzékbe vételi kritériumra, amely az ezen ítélet alapját képező ügyben vizsgált jegyzékbe vételi kritériumhoz képest tágabban került megfogalmazásra. Másrészt, a Törvényszék azon érvelése, miszerint az említett ítéletekben szóban forgó, terrorizmus elleni küzdelem nem feltétlenül illeszkedik az olyan harmadik állammal való együttműködés keretébe, amelyet a Tanács támogatni kíván – ahogy a jelen esetben is –, egyaránt téves.

18

A Tanács válaszul arra hivatkozik, hogy az ötödik jogalap harmadik része megalapozatlan. Arra az álláspontra helyezkedik – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben kimondta –, hogy a 2017. július 26‑iLTTE kontra Tanács ítélet (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó korlátozó intézkedések modellje, valamint a jelen ügyben szóban forgó modell közötti különbség, amely a szövegükhöz és szerkezetükhöz, valamint azon célkitűzésekhez és általános feltételekhez kapcsolódik, amelyeken e modellek alapulnak, jelentős. Az Uniónak különösen az a politikai döntése, hogy támogatja az ukrán rezsimet többek között az Ukrajnában a jogállamiság megerősítése érdekében folytatott reformjaiban, releváns tényezőnek minősül, a Bíróság ugyanis a 2017. október 19‑iYanukovych kontra Tanács ítéletben (C‑598/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:786, 61. pont) jelezte, hogy ebben az országban az állami pénzeszközök hűtlen kezelése elleni küzdelmet célzó korlátozó intézkedések a valamely harmadik államot támogató olyan politika keretébe illeszkednek, amely ennek az államnak mind a gazdasági, mind pedig a politikai stabilitása előmozdítására irányul.

19

A Tanács hozzáteszi, hogy a Bíróság által az ezen ítélet 64. és 75. pontjában levont következtetés átültethető a jelen esetre, tekintettel a Törvényszék által a megtámadott ítélet 175. és 176. pontjában tett ténybeli megállapításokra, amelyek nem tartoznak a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá, és amelyekből következik, hogy a fellebbező által előadott körülmények nem elegendőek annak bizonyítására, hogy sajátos helyzetét érintették az általa az ukrán bírósági rendszerrel kapcsolatban felhozott problémák.

20

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a korlátozó intézkedések felülvizsgálata során az uniós bíróságoknak biztosítaniuk kell valamennyi uniós jogi aktus jogszerűségének az uniós jogrend szerves részét képező alapvető jogokra tekintettel történő, főszabály szerint teljes felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 97. pont; 2013. november 28‑iTanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 58. pont; 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 106. pont).

21

Ezen alapvető jogok rangsorában szerepel különösen a védelemhez való jog tiszteletben tartása, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog (2013. november 28‑iTanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 66. pont).

22

A Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 136. pontjában jogosan emlékeztetett –, hogy azon indokok jogszerűségének a felülvizsgálata címén, amelyeken valamely személy nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe való felvételére vagy a jegyzékben történő fenntartására vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, az említett jogi aktusok alátámasztására önmagában elegendőnek tekintett indok – megalapozottak‑e (2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont; 2015. június 18‑iIpatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14 P, EU:C:2015:407, 42. pont; 2016. február 18‑iTanács kontra Bank Mellat ítélet, C‑176/13 P, EU:C:2016:96, 109. pont).

23

A jelen esetben, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 132–134. pontjában rámutatott, a megtámadott jogi aktusokkal a 2015/143 határozattal módosított 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében, valamint a 2015/138 rendelettel módosított 208/2014 rendelet 2. cikkének a 3. cikke (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésében szereplő jegyzékbe vételi kritérium alapján a fellebbezővel szemben hozott korlátozó intézkedéseket fenntartották. Ez a kritérium előírja az olyan személyek pénzeszközeinek befagyasztását, akiket, illetve amelyeket az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősként azonosítottak, beleértve az ukrán hatóságok által folytatott nyomozás alatt álló személyeket.

24

E tekintetben a megtámadott ítélet 134., 149. és 150. pontjából kitűnik, hogy e korlátozó intézkedések elfogadása érdekében a Tanács azt a körülményt vette alapul, hogy a fellebbező ellen „[a]z ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak […] állami vagyon vagy egyéb pénzeszközök hűtlen kezelése miatt”, amint az a 2014. október 10‑i levélben megállapításra került, amely az ukrán bírósági szervek által az érintettel szemben indított nyomozásra hivatkozott, és amely e szervektől származott.

25

Ebből következik, hogy a fellebbezővel szemben hozott korlátozó intézkedéseknek a megtámadott jogi aktusokkal való fenntartása valamely harmadik állam olyan hatóságának a határozatán alapul, amely az állami pénzeszközök hűtlen kezelésével kapcsolatos bűncselekményre vonatkozó nyomozás megindítására és lefolytatására e tekintetben hatáskörrel rendelkezik. E vonatkozásban irreleváns a megtámadott ítélet 169. pontjában szereplő azon körülmény, hogy az ilyen határozat megléte nem a 2015/143 határozattal módosított 2014/119 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott jegyzékbe vételi kritériumnak, hanem azon ténybeli alapnak minősül, amelyen a szóban forgó korlátozó intézkedések alapulnak.

26

Márpedig az ilyen határozatot illetően a Tanácsnak azt megelőzően, hogy valamely harmadik állam hatóságának a határozatát alapul veszi, ellenőriznie kell, hogy e határozatot a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett fogadták‑e el (2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 24. pont).

27

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a Tanácsnak abban az esetben, ha korlátozó intézkedéseket fogad el, tiszteletben kell tartania az uniós jogrend szerves részét képező alapvető jogokat, amelyek többek között magukban foglalják – amint az a jelen ítélet 21. pontjában jelzésre került – a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 97. és 98. pont; 2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 65. és 66. pont; 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 25. pont).

28

E tekintetben a Tanács által annak az ellenőrzésére vonatkozó követelmény, hogy harmadik államok határozatait – amelyeket a Tanács valamely személy vagy szervezet azon személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételéhez vesz alapul, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották – e jogok tiszteletben tartásával hozták, annak biztosítására irányul, hogy az ilyen jegyzékbe vételre csak kellően biztos ténybeli alappal kerüljön sor, és ezért az az érintett személyek vagy szervezetek védelmét célozza (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 26. pont).

29

A Bíróság azt is kimondta, hogy a Tanácsnak a valamely személy vagy szervezet olyan személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételére vonatkozó határozat indokolásában, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, valamint a későbbi határozatok indokolásában – hacsak röviden is – ismertetnie kell azokat az indokokat, amelyek miatt arra az álláspontra helyezkedik, hogy a harmadik ország határozata, amelyet alapul kíván venni, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett került elfogadásra (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 31. és 33. pont).

30

Ezért a Tanácsnak indokolási kötelezettsége teljesítése érdekében a korlátozó intézkedéseket előíró határozatban fel kell tüntetnie annak az általa történt ellenőrzését, hogy a harmadik állam határozatát, amelyen ezek az intézkedések alapulnak, e jogok tiszteletben tartásával fogadták el (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 37. pont).

31

A jelen esetben rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott ítélet 167. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a 2014. október 16‑iLTTE kontra Tanács ítéletben (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885) alkalmazott megközelítés nem ültethető át a jelen ügyre.

32

A Törvényszék továbbá a megtámadott ítélet 175. pontjában kifejtette, hogy „az alapvető jogok Ukrajnában fennálló védelme és az Unióban fennálló ezen védelem közötti esetleges eltérésnek csak abban az esetben lenne kihatása [a megtámadott jogi aktusoknak] a jogszerűsége szempontjából, ha a Tanács azon politikai döntése, hogy az új ukrán rezsimet támogatni kívánja[…], nyilvánvalóan tévesnek bizonyulna[…]”. A Törvényszék e következtetéshez – amint az a megtámadott ítélet 173. és 174. pontjából kitűnik – a 2015. április 21‑iAnbouba kontra Tanács ítéletből (C‑630/13 P, EU:C:2015:247, 42. pont) eredő ítélkezési gyakorlatot vette alapul, amely szerint a Bíróság a korlátozó intézkedések alkalmazása érdekében figyelembe veendő általános jegyzékbe vételi kritériumok meghatározását illetően széles mérlegelési mozgásteret ismer el az uniós jogalkotó számára.

33

Ez az érvelés téves jogalkalmazáson alapul.

34

A Tanács ugyanis csak akkor állapíthatja meg, hogy valamely jegyzékbe vételre vonatkozó határozat kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik, miután maga ellenőrizte, hogy tiszteletben tartották a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot az érintett harmadik állam azon határozatának meghozatalakor, amelyet a korlátozó intézkedések elfogadásához alapul kíván venni.

35

A jelen esetben igaz ugyan, hogy a jelen ítélet 23. pontjában említett jegyzékbe vételi kritérium lehetővé teszi a Tanács számára, hogy a korlátozó intézkedésekhez valamely harmadik állam olyan határozatát vegye alapul mint a jelen ítélet 24. pontjában említett, 2014. október 10‑i levélben érintett határozat, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó, ezen intézményt terhelő kötelezettség ugyanakkor annak a kötelezettségét vonja maga után, hogy meggyőződjön afelől, hogy a harmadik államnak az e határozatot elfogadó hatóságai az említett jogokat tiszteletben tartották‑e.

36

Kétségtelen, hogy – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 173. pontjában rámutatott – Ukrajna azon államok közé tartozik, amelyek csatlakoztak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezményhez (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.). Mindazonáltal, jóllehet az ilyen jellegű körülmény maga után vonja az ebben az egyezményben biztosított alapvető jogoknak az Emberi Jogok Európai Bírósága általi felülvizsgálatát, amely jogok az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésének megfelelően az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei, az nem teheti feleslegessé a Tanács által annak ellenőrzését, hogy az ilyen harmadik állam határozatát, amelyet a Tanács a korlátozó intézkedésekhez alapul vesz, az alapvető jogok, különösen pedig a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával fogadták el.

37

Az a körülmény, hogy az említett ítélkezési gyakorlat a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló, 2001. december 27‑i 2001/931/KKBP tanács közös álláspontot (HL 2001. L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.) alapul vevő korlátozó intézkedésekkel összefüggésben alakult ki, amely közös álláspont az 1. cikkének (4) bekezdése szerint kifejezetten valamely hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatra hivatkozik, nem kérdőjelezheti meg ezt a következtetést. Az egyrészt az e közös álláspontban előírt korlátozó intézkedések modellje, másrészt pedig a 2015/143 határozattal módosított 2014/119 határozatban, valamint a 2015/138 rendelettel módosított 208/2014 rendeletben előírt korlátozó intézkedések modellje között a szöveget, a rendszert és a célkitűzést illetően a Törvényszék által a megtámadott ítélet 168–172. pontjában azonosított különbségek ugyanis nem járhatnak azzal a hatással, hogy az ugyanezen ítélkezési gyakorlatból eredő garanciák alkalmazását kizárólag a terrorizmus elleni küzdelem terén elfogadott korlátozó intézkedésekre korlátozzák az említett közös álláspont modellje alapján, és kizárják azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek a valamely harmadik állammal való, a Tanács által egy politikai választás alapján eldöntött együttműködés keretében modellnek minősülnek.

38

A Törvényszéknek a jelen ítélet 32. pontjában összefoglalt megfontolását illetően hozzá kell tenni, hogy a korlátozó intézkedések elfogadását lehetővé tevő általános jegyzékbe vételi kritériumok meghatározása a jelen esetben nem képezi kérdés tárgyát. Ellenben ténylegesen a fellebbező vagyona befagyasztásának a megtámadott jogi aktusokkal való fenntartására vonatkozó határozatról van szó, amely utóbbi tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik. Márpedig a jelen ítélet 22. pontjában idézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az ilyen határozat alapjául szolgáló indokok jogszerűségének felülvizsgálata keretében az uniós bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ezen indokok közül legalább az egyik kellően pontos és konkrét, megalapozott, és e határozat alátámasztására önmagában elegendő jogalapnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 72. pont).

39

Továbbá vitatás esetén az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni (2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121. pont; 2013. november 28‑iTanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet, C‑280/12 P, EU:C:2013:775, 66. pont).

40

A 2017. október 19‑iYanukovych kontra Tanács ítéletet (C‑598/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:786), valamint a 2017. október 19‑iYanukovych kontra Tanács ítéletet (C‑599/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:785) illetően, amelyekre a Tanács hivatkozik, pontosítani kell, hogy a Bíróságot az ezen ítéletekhez vezető fellebbezések kapcsán nem keresték meg azzal a kérdéssel, hogy a 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítéletből (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) eredő ítélkezési gyakorlat vonatkozik‑e az ukrajnai helyzetre tekintettel elfogadott korlátozó intézkedések esetére. Továbbá meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 27., 28. és 39. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem lehet az említett ítéletekből arra a következtetésre jutni, hogy a Tanács nem köteles ellenőrizni, hogy valamely harmadik állam határozatát, amelyet a korlátozó intézkedések elfogadásához alapul kíván venni, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával hozták meg. Az ilyen következtetés ugyanis az ezen állandó ítélkezési gyakorlatba ütközne. Ezért az ugyanezen ítéletekből levont következtetések a jelen fellebbezésre nincsenek hatással.

41

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg a Bíróság által a 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítéletben (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) kimondottakkal ellentétben, hogy a Tanács nem köteles ellenőrizni, hogy valamely harmadik állam határozatát, amelyet a korlátozó intézkedések elfogadásához alapul kíván venni, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásával hozták meg, és hogy ezért el kell utasítani az előtte felhozott, nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapot.

42

Mivel az ötödik fellebbezési jogalap harmadik részének következésképpen helyt kell adni, a megtámadott ítéletet ennek alapján teljes egészében hatályon kívül kell helyezni, anélkül hogy szükséges lenne e jogalap többi részének és a többi fellebbezési jogalapnak az elbírálása.

43

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első albekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti.

44

A jelen esetben a Bíróság rendelkezik a fellebbező által a Törvényszékhez benyújtott, a megtámadott jogi aktusok megsemmisítése iránti kereset érdemben történő eldöntéséhez szükséges információval.

45

E tekintetben a megtámadott jogi aktusok indokolásából egyáltalán nem tűnik ki, hogy a Tanács ellenőrizte a fellebbező védelemhez való jogának és a bírói jogvédelemhez való jogának az ukrán bírósági szervek általi tiszteletben tartását.

46

E körülmények között elegendő megállapítani, hogy a jelen ítélet 25–30. és 34–42. pontjában kifejtett indokok alapján a kereset megalapozott, valamint hogy a megtámadott jogi aktusokat a fellebbezőre vonatkozó részében meg kell semmisíteni.

47

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

48

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

49

A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a fellebbező kérelmének megfelelően kötelezni kell az első‑ és másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: