1

Fellebbezésével az Ori Martin SA az Európai Unió Törvényszéke 2017. június 1‑jei Ori Martin kontra Európai Unió Bírósága végzésének (T‑797/16, nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2017:396) megváltoztatását kéri, amely végzéssel a Törvényszék elutasította az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének az Európai Unió Bírósága általi állítólagos megsértéséből eredő kár megtérítésére irányuló keresetét.

2

Az Ori Martin a Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 14‑én benyújtott keresetlevélben keresetet indított az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38344 – „előfeszített acél” ügy) 2010. június 30‑án hozott, a 2010. szeptember 30‑i C(2010) 6676 végleges bizottsági határozattal és a 2011. április 4‑i C(2011) 2269 végleges bizottsági határozattal módosított C(2010) 4387 végleges bizottsági határozattal szemben, amelyben a Bizottság többek között 15,96 millió eurós bírságot szabott ki a Siderurgica Latina Martin SpA‑ra (a továbbiakban: SLM), amelyből 14 millió euróért az Ori Martinnal együtt egyetemlegesen felel.

3

E keresetlevélben, amely a T‑419/10. sz. ügy alapjául szolgált, a fellebbező azt kérte, hogy a Törvényszék semmisítse meg a jogvita tárgyát képező határozatot annyiban, amennyiben az előírta az SLM által megvalósított cselekmények miatti egyetemleges felelősségét, továbbá hogy a Törvényszék semmisítse meg vagy mérsékelje az említett határozatban rá kiszabott bírság összegét.

4

A 2015. július 15‑iSLM és Ori Martin kontra Bizottság ítéletben (T‑389/10 és T‑419/10, EU:T:2015:513) a Törvényszék többek között a fellebbezőre és az SLM‑re egyetemlegesen kiszabott bírság összegét 13,3 millió euróra mérsékelte és a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

5

A fellebbező a Bíróság Hivatalához 2015. szeptember 18‑án benyújtott keresetlevélben fellebbezést terjesztett elő az említett ítélettel szemben, amely fellebbezés a C‑490/15 P. sz. ügy alapjául szolgált.

6

E fellebbezést a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítélet (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) utasította el.

7

Az Ori Martin a Törvényszék Hivatalához 2016. november 15‑én benyújtott keresetlevélben kártérítési keresetet indított az Európai Unió Bírósága ellen a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítélet (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) által számára okozott kár miatt.

8

A Törvényszék megtámadott végzésével az eljárási szabályzatának 126. cikke alapján e keresetet mint nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülözőt elutasította.

9

A Törvényszék egyrészt e végzés 6. és 7. pontjában kifejtette, hogy a fellebbező által benyújtott kérelem különbözött az uniós bíróságok előtti eljárás túlzott időtartamából kifolyólag állítólagosan elszenvedett kár megtérítése érdekében benyújtható kérelmektől, amelyek nem értékelik a Bíróság vagy a Törvényszék ítéleteiben vagy végzéseiben szereplő álláspontjának megalapozottságát. Ugyanis a Törvényszék szerint e kérelem az azon vélelem alkalmazásával kapcsolatos álláspont vitatására irányul, miszerint a fellebbező – amint az a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítéletben (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) szerepel – az SLM‑re meghatározó befolyást gyakorol.

10

A Törvényszék másrészt a megtámadott végzés 8–10. pontjában úgy vélte, hogy a Bíróság fellebbezések tárgyában határozó ítéletével vagy végzésével szemben csak a Bíróság eljárási szabályzata 154., 155. és 157–159. cikkében szereplő kérelmek és keresetek nyújthatók be – amelyekre ugyanezen eljárási szabályzat 190. cikkének (1) bekezdése utal. A Törvényszék pontosította, hogy e kérelmeket és kereseteket ezenkívül magához a Bírósághoz kell benyújtani. Márpedig a Törvényszék szerint a felperes által benyújtott kereset nem hasonlítható sem valamely ténybeli hiba kijavítására, sem elmulasztott határozathozatal pótlására irányuló kérelemhez, sem harmadik személy jogorvoslatához vagy perújítási kérelemhez, amelyeket a Bíróság eljárási szabályzatának 154., 155. és 157–159. cikke tartalmaz.

11

Az Ori Martin azt kéri, hogy a Bíróság:

12

Az Európai Unió Bírósága azt kéri, hogy a Bíróság:

13

Az Ori Martin két jogalapra, az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevél elferdítésére és téves jogalkalmazásra hivatkozott.

14

Első jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a kártérítési kereseti kérelmeinek tárgyát, mivel a megtámadott végzés 7. pontjában úgy vélte, hogy a fellebbező keresetében az azon vélelem alkalmazásával kapcsolatos – a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítéletben (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) szereplő – álláspontot igyekszik vitatni, miszerint a fellebbező az SLM‑re ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol. Ugyanis az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevélből egyértelműen kitűnik, hogy az említett kereseti kérelmek nem az említett ítélet erre vonatkozó megalapozottságának hiányából, hanem az arra vonatkozó indokolás hiányából eredő kár megtérítésére irányulnak, hogy az alperes nem fejtette ki az azt igazoló indokokat, hogy az említett vélelem a hivatkozott bizonyítékok ellenére nem dőlt meg.

15

A fellebbező második jogalapjával azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 8–10. pontjában tévesen korlátozta az uniós bíróság által hozott ítéleteket érintő és a Charta 47. cikke alapján kártérítésre való jogosultság megalapozására alkalmas szabálytalanság eseteit az eljárás túlzott időtartamának egyedüli esetére.

16

Az első hivatkozott jogalapra válaszul az Európai Unió Bírósága úgy érvel, hogy mivel a fellebbező elsőfokú keresetével indokolást kívánt kapni, amely szerinte hiányzott, a Törvényszék helyesen vélte úgy, hogy a keresete az említett ítélet tartalmának vitatására irányult.

17

Az Európai Unió Bírósága a felhozott két jogalap és ebből következően a teljes fellebbezés elutasítását kéri.

18

Az első jogalapot illetően emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság kötelezettsége megvizsgálni a fellebbező által a beadványaiban előterjesztett különböző kereseti kérelmeket és jogalapokat, változatlanul hagyva azok tárgyát és tartalmát, máskülönben nem teljesítené feladatait (lásd ebben az értelemben: 1994. június 29‑iKlinke kontra Bíróság ítélet, C‑298/93 P, EU:C:1994:273, 20. pont).

19

A jelen ügyben az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevél 2., 6. és 7. pontja pontosítja, hogy az állítólagos szabálytalanság azon alapul, hogy a fellebbezőt nem hozták abba a helyzetbe, hogy meg tudja érteni azon okokat, amelyek alapján a szankciót kiszabták rá, és ez megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy elkerülje az újabb szankciót.

20

Az említett keresetlevél 22. pontja hozzátette, hogy „az [alperes] azáltal, hogy a 2016. szeptember 14‑i [Ori Martin és SLM kontra Bizottság ítélet (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678)] 53–72. pontjában nem jelöli meg az adott eljárásban felperes személy által pontosított tényállás elutasítását alátámasztó indokokat […], megsértette a Charta 47. cikkét, mivel nem tette lehetővé [számára], hogy […] tisztességes eljárásban részesüljön, amelynek értelmében az elmarasztalt vagy szankcióval sújtott személynek tudnia kell, mely valós indokok miatt marasztalták el vagy sújtották szankcióval, és konkrétan mit rónak fel neki”.

21

Ugyanezen keresetlevél 25–28. pontja azon szabályt illetően, melynek megsértése a jelen ügyben kártérítéshez való jogot alapozna meg, kimondja egyrészt, hogy „észszerű okok alapján megállapítható, hogy a Charta 47. cikke minden esetben sérül, amikor valamely bíróság olyan intézkedést tesz, amely alapján az adott személy világos és objektív módon megértheti azon indokokat, amelyek miatt őt szankcióval sújtották, továbbá azt, amit konkrétan felrónak neki”, másrészt hogy „[a]z igazságszolgáltatási szerveinek azon kötelezettsége, hogy biztosítsák a tisztességes eljáráshoz való jogot, előírja, hogy a megfelelő igazságszolgáltatás elve alapján az ítéleteknek mindig ismertetniük kell azon konkrét indokokat, amelyek alapján azokat meghozták, és – mindenekelőtt – a pontos felrótt tényállást.”

22

Az első fokon benyújtott keresetlevél 30–43. pontja megismételte, hogy a jelen ügyben a felrótt magatartás jogellenessége abból eredt, hogy „[az alperes által] a megtámadott ítéletben előadott magyarázat megakadályoz[ta] abban, hogy […] konkrétan megértse, miért tekint[ették] őt felelősnek az SLM által elkövetett hibáért, és nem te[tte] lehetővé számára, hogy megértse, hogy az – egyébként hangsúlyozott – jellegzetességeit nem tekint[ették] olyannak, mint amelyek meg tudnák dönteni az arra vonatkozó vélelmet, hogy meghatározó befolyást gyakorolt az SLM‑re.”

23

Ugyanakkor a Törvényszék a megtámadott végzés 7. pontjában kimondta, hogy a felperes keresetében annak a – 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítéletben (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) szereplő – vélelemnek alkalmazásával kapcsolatos álláspontot igyekszik vitatni, miszerint a felperes az SLM‑re meghatározó befolyást gyakorol, noha – amint az a fenti megfontolásokból kitűnik – a fellebbező által hivatkozott szabálytalanság az indokolás hiányán és így a lényeges eljárási szabályok olyan módon történő megsértésén alapult, hogy a Törvényszék elferdítette a fellebbező által az elsőfokú eljárásban felhozott egyetlen kártérítési kérelem tárgyát, és így azzal kapcsolatban nem hozott érvényes határozatot.

24

Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében amennyiben a Törvényszék valamely ítéletének indokolása sérti az uniós jogot, noha rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, a fellebbezést el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑iRintisch kontra OHIM ítélet, C‑121/12 P, EU:C:2013:639, 35. o.).

25

Márpedig az elsőfokú eljárásban hivatkozott állítólagos szabálytalanság nem bizonyított.

26

Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az indokolási kötelezettség keretében a Törvényszék nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a jogvitában részt vevő felek által előadott összes érvet, és az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését (lásd: 2012. szeptember 6‑iPrezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej kontra Bizottság ítélet, C‑422/11 P és C‑423/11 P, EU:C:2012:553, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másrészt az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 59. cikkének első bekezdése szerint a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat.

27

A 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítélet (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) alapjául szolgáló ügyben is, annak érdekében, hogy a fellebbező megismerhesse azon indokokat, amelyek miatt az alperes úgy vélte, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor – a fellebbező által hivatkozott események ellenére – elutasította azon vélelem megdöntését, miszerint az SLM‑re meghatározó befolyást gyakorol, és így eleget tegyen indokolási kötelezettségének, elegendő, ha az alperes emlékeztet azon jogelvre, amely alapján azon az állásponton volt, hogy a Törvényszék érvényesen vélhette úgy, hogy a felhozott bizonyítékok nem voltak alkalmasak az említett vélelem megdöntésére.

28

Márpedig az alperes kellően eleget tett e kötelezettségnek. Ugyanis a Bíróság a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítéletének (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) 60. pontjában rámutatott, egyrészt, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében annak ellenőrzése érdekében, hogy a leányvállalat önálló módon határozza‑e meg piaci magatartását, az említett leányvállalat és az anyavállalat közötti valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatot is figyelembe kell venni, amelyek az adott esettől függően változhatnak, másrészt a Bizottság jogosult bírságot kiszabni az anyavállalatra, amikor az anyavállalat és leányvállalata az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozásnak minősül, anélkül hogy az anyavállalat és a leányvállalat közötti jogsértéssel kapcsolatos felbujtói kapcsolatra, sőt az anyavállalat jogsértésben való részvételére szükség lenne.

29

Ebből következik, hogy a fellebbező által az első fokú eljárásban hivatkozott és az első fokon benyújtott keresetlevélben is kifejtett állítólagos jogellenesség nem bizonyított, következésképpen a megtámadott végzésnek a jelen ítélet 8. pontjában is felidézett rendelkező részét igazoltnak kell tekinteni.

30

Következésképpen a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

31

A második jogalapot illetően emlékeztetni kell arra, hogy az azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mikor azt állapította meg, hogy csak az eljárás túlzott időtartamával kapcsolatos szabálytalanságok érintik az uniós bíróság által hozott ítéleteket és alkalmasak a kártérítésre való jogosultság megalapozására.

32

E tekintetben mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében hatástalanok és elutasítandók azok a fellebbezés keretében felhozott jogalapok, amelyek olyan indokok ellen irányulnak, amelyek nem jelentik a megtámadott ítélet vagy végzés rendelkező részének szükséges alátámasztását (a Bíróság elnökének 2003. február 12‑iMarcuccio kontra Bizottság ítélete, C‑399/02 P(R), EU:C:2003:90, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Márpedig meg kell állapítani, hogy mivel a 2016. szeptember 14‑iOri Martin és SLM kontra Bizottság ítéletet (C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678) érintő állítólagos jogellenesség nem bizonyított, egyáltalán nem volt szükség arra, hogy a Törvényszék a Bíróságnak az Unió felelősségével kapcsolatos valamely ítéletét érintő szabálytalanságok esetleges következményeiről határozzon.

34

Tekintve, hogy a jelen ítélet 31. pontjában felidézett megfontolások nem támasztják alá szükséges módon a megtámadott végzés rendelkező részét, a második jogalapot hatástalannak kell minősíteni, és – következésképpen – el kell utasítani.

35

A fenti megfontolások összességére tekintettel a fellebbezés egészét el kell utasítani.

36

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

37

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a másik fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a másik fél költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: