C‑416/17. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Francia Köztársaság
„Tagállami kötelezettségszegés – Az EUMSZ 49. és EUMSZ 63. cikk, valamint az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése – Többszörös adózás – A vállalati láncban lejjebb elhelyezkedő leányvállalat illetősége szerinti tagállam szerinti eltérő bánásmód – A jogosulatlanul kivetett forrásadó visszatérítése – Az ilyen visszatérítést igazoló bizonyítékokra vonatkozó követelmények – A visszatérítéshez való jog felső határa – Hátrányos megkülönböztetés – Végső fokon eljáró nemzeti bíróság – Előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettség”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2018. október 4.
Letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Korlátozások – Adójogszabályok – Társasági adó – Az anyavállalat lehetősége arra, hogy az osztalékok újrafelosztásakor esedékes forrásadóba beszámítsa az illetősége szerinti tagállamban letelepedett leányvállalatoktól származó osztalékhoz kapcsolódó adójóváírást – E lehetőség megtagadása a más tagállamban letelepedett unokavállalattól származó osztalék esetén – Megengedhetetlenség
(EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 63. cikk)
Letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Adójogszabályok – Társasági adó – Az összegek anyavállalatnak történő olyan visszatérítése, amely ugyanazon adórendszer alkalmazását biztosítja az anyavállalatnak az adott tagállamban és a más tagállamokban letelepedett leányvállalatai által fizetett osztalék tekintetében – Annak alárendelt visszatérítés, hogy az anyavállalat bizonyítékkel szolgál az utóbbi leányvállalatok által megfizetett adó mértékéről és összegéről – Megengedhetőség – Feltételek
(EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 63. cikk)
Letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Korlátozások – Adójogszabályok – Társasági adó – Az összegek anyavállalatnak történő olyan visszatérítése, amely ugyanazon adórendszer alkalmazását biztosítja az anyavállalatnak az adott tagállamban és a más tagállamokban letelepedett leányvállalatai által fizetett osztalék tekintetében – A visszatérítéshez való jog felső határának meghatározása – A belföldi illetőségű leányvállalattól kapott osztalék összege felének megfelelő forrásadó visszatérítése – A külföldi illetőségű leányvállalattól kapott osztalék összege harmadának megfelelő forrásadó visszatérítése – Az említett osztalékokkal szemben egyenértékű adóügyi bánásmód elérését lehetővé tevő nemzeti rendszer – Megengedhetőség
(EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 63. cikk)
Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – Értelmezési kérdések – Előterjesztési kötelezettség – Terjedelem – Előterjesztési kötelezettség észszerű kétség esetén – Az észszerű kétség hiányát megállapító nemzeti bíróság – Az uniós jog rendelkezéseinek azzal ellentétes értelmezése, ahogy azokat a Bíróság egy kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében értelmezte – Tagállami kötelezettségszegés
(EUMSZ 267. cikk, harmadik bekezdés)
Nem tesz eleget az EUMSZ 49. és EUMSZ 63. cikkből eredő kötelezettségeinek az a tagállam, amely azon forrásadó visszatérítésének a számítása céljából, amelyet a belföldi anyavállalat fizetett a külföldi leányvállalat által egy külföldi leányvállalat közvetítésével fizetett osztalék után, megtagadja az ezen osztalék alapját képező nyereség után e második társaság által fizetett adó figyelembevételét, holott a gazdasági kettős adóztatás elkerülésére irányuló nemzeti mechanizmus a tisztán nemzeti tagi láncolat esetében lehetővé teszi azon adó semlegesítését, amelyet valamely társaság által az e tagi láncolat minden egyes szintjén juttatott osztalék után fizettek.
E tekintetben, habár az uniós jog nem írja elő a tagállamok közötti hatáskörmegosztás általános feltételeit a kettős adóztatás Unión belüli kiküszöbölését illetően, és habár valamennyi tagállam szabadon határozhatja meg a felosztott nyereség adóztatására irányuló rendszerét, feltéve hogy a szóban forgó rendszer nem tartalmaz az EUM‑Szerződésben tiltott hátrányos megkülönböztetést, a külföldről származó osztalékban részesülő részvénytársaság helyzete hasonló a belföldről származó osztalékban részesülő részvénytársaság helyzetéhez, mivel az elért nyereség mindkét esetben elvben többszörös adózás alá eshet.
Márpedig az EUMSZ 49. cikk és az EUMSZ 63. cikk előírja egy olyan tagállam számára, amely a belföldi társaságok által más belföldi társaságok részére fizetett osztalékok tekintetében gazdasági kettős adóztatás elkerülésére irányuló rendszert alkalmaz, hogy egyenértékű bánásmódban részesítse a külföldi társaságok által a belföldi társaságoknak fizetett osztalékokat, hacsak ezen eltérő bánásmódot nem igazolja nyomós közérdek.
(lásd: 35–37., 46. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
Ami annak bizonyítását illeti, hogy a külföldi leányvállalat adót fizetett az osztalékfizetés után, az, hogy nem mentesítik a forrásadó‑visszatérítést követelő anyavállalatot azon kötelezettség alól, hogy olyan igazolásokat nyújtson be az említett kifizetésre vonatkozóan, amelyek esetében a másik tagállam nemzeti jogából eredő törvényes megőrzési határidő lejárt, nem minősülhet a tényleges érvényesülés elve megsértésének, amennyiben e kötelezettség nem olyan időszakra vonatkozik, amely jelentősen túllépi az ügyviteli és számviteli iratok megőrzésére vonatkozó törvényes időszakot.
A hatékony érvényesülés elvének tiszteletben tartása maga után vonja, hogy a megkövetelt igazolásoknak lehetővé kell tenniük az adózás szerinti tagállam adóhatóságai számára annak egyértelmű és pontos vizsgálatát, hogy az adókedvezmény nyújtásának a feltételei teljesülnek‑e.
Ezenkívül az egyes osztalékok esetében a többi tagállamban letelepedett leányvállalatok által elért nyereség után ténylegesen kivetett adó mértékére és ténylegesen megfizetett adó összegére vonatkozó bizonyítékokat csak azzal a feltétellel lehet megkövetelni, hogy a többi tagállamban letelepedett leányvállalatok általi adófizetésre vonatkozó bizonyítékok benyújtása a gyakorlatban nem lehetetlen vagy túlzottan nehéz, figyelembe véve többek között az említett tagállamoknak a kettős adóztatás megelőzésére és a fizetendő társasági adó nyilvántartására, valamint az ügyviteli iratok megőrzésére vonatkozó szabályozását.
E tekintetben az említett bizonyítékok benyújtására vonatkozó felhívást az ügyviteli vagy számviteli iratokra vonatkozó, a leányvállalat letelepedési helye szerinti tagállam joga törvényes megőrzési időszakban kell megküldeni, anélkül hogy az iratok megőrzésére irányadó törvényi határidő lejárta mentesítené a kérelmet benyújtó társaságot azon kötelezettség alól, hogy rendelkezzen valamennyi, a kérelme megalapozottságát igazoló bizonyítékkal.
(lásd: 73–76., 78., 80. pont)
Nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést a kettős adóztatás megelőzésére irányuló olyan rendszer, amely szerint a belföldi leányvállalattól kapott osztalékot kifizető társaságnak nyújtott adójóváírás mindig az említett osztalékok összegének felével egyenlő, miközben a külföldi leányvállalattól kapott osztalék kifizetése esetén a megfizetett forrásadó visszatérítésének felső határát ezen osztalékok egyharmadában határozzák meg.
Ugyanis, habár az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az uniós jog megköveteli, hogy ha valamely tagállam a belföldi társaságok által a belföldi illetőségűek részére fizetett osztalék tekintetében alkalmazza a gazdasági kettős adóztatás elkerülésének módszerét, ugyanolyan bánásmódban kell részesítenie a külföldi társaságok által a belföldi illetőségűek részére fizetett osztalékot, e jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a külföldi társaságokba befektető adóalanyokat előnyben részesítse a belföldi társaságokba befektetőkhöz képest, és e tagállam nem kötelezhető a másik tagállamban a felosztott nyereség után fizetett adó címén olyan adójóváírás nyújtására, amely meghaladja a saját adójogszabálya alkalmazásából eredő adó összegét.
Ekképpen, mivel az anyavállalatnak történő forrásadó‑visszatérítés felső határának a kifizetett osztalékok összegének egyharmadában való meghatározása – hasonlóan a mindig a belföldi leányvállalatoktól kapott osztalék felének megfelelő visszatérítéshez – végső soron lehetővé teszi a felosztott nyereség gazdasági kettős adóztatásának az elkerülését, ugyanezen felső határ lehetővé teszi ezen osztalékokkal és a belföldi leányvállalattól származó osztalékokkal szembeni eltérő bánásmód orvoslását.
(lásd: 89., 91., 95. és 96. pont)
Nem teljesíti az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdéséből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek az olyan bírósága, amelynek határozataival szemben a belső jog szerint nincsen helye jogorvoslatnak, elmulasztott az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében előírt eljárásnak megfelelően a Bírósághoz fordulni annak megállapítása céljából, hogy azon forrásadó visszatérítésének a számítása céljából, amelyet a belföldi anyavállalat a külföldi társaság által egy külföldi leányvállalat közvetítésével juttatott osztalék után fizetett, meg kell‑e tagadni azon adó figyelembevételét, amelyet e második társaság az ezen osztalékok alapját képező nyereség után fizetett, holott az uniós jogi rendelkezéseknek az ítélkezési gyakorlatában elfogadott értelmezése nem olyannyira nyilvánvaló, hogy az minden észszerű kétséget kizár.
E tekintetben e helyzet fennállását az uniós jog jellemzőire, értelmezésének sajátos nehézségeire és az Európai Unión belüli ítélkezési gyakorlat eltéréseinek kockázatára figyelemmel kell értékelni. A nemzeti bíróság által választott, az uniós jog rendelkezéseinek olyan értelmezésén alapuló megoldás, amely ellentétes e rendelkezéseknek valamely kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében adott értelmezésével, arra utal, abban az időpontban, amikor a nemzeti bíróság meghozta határozatát, nem volt kizárható, hogy kétség állt fenn ezen értelmezés kapcsán. Amennyiben az említett értékelés ilyen kétség fennállásának megállapítását teszi lehetővé, azon nemzeti bíróság, amelynek határozataival szemben a belső jog szerint nincsen helye bírósági jogorvoslatnak, köteles kérdést feltenni a Bíróságnak az uniós jog téves értelmezésének kockázatáról.
(lásd: 110., 112–114. pont és a rendelkező rész 2. pontja)