C‑234/17. sz. ügy

XC és társai

(az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Uniós jogi elvek – Lojális együttműködés – Eljárási autonómia – Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény megsértése esetén a büntetőeljárás megismétlésére lehetőséget biztosító jogorvoslatot előíró nemzeti szabályozás – Ezen eljárásnak az európai uniós jogban biztosított alapvető jogok feltételezett megsértésének esetére való kiterjesztésére vonatkozó kötelezettség – Hiány”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2018. október 24.

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Elfogadhatóság – Korlátok – Nyilvánvalóan nem releváns kérdések, valamint hasznos választ kizáró szövegösszefüggésben feltett, hipotetikus kérdések

2. Európai uniós jog – Közvetlen hatály – Egyéni jogok – Nemzeti bíróságok általi védelem – Bírósági jogorvoslat – Az eljárási autonómia elve – Az uniós jogra alapított keresetek elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságok, valamint a keresetre vonatkozó eljárási szabályok meghatározása – Korlátok – Az egyenértékűség elvének és a tényleges érvényesülés elvének betartása – A nemzeti bíróság általi vizsgálat

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés)

3. Tagállamok – Kötelezettségek – Ítélt dolog – Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve – A nemzeti jog által biztosított jogorvoslat, amely az emberi jogok európai egyezményének megsértése esetén lehetővé teszi a jogerős nemzeti határozattal lezárt büntetőeljárás megismétlését – A nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy e jogorvoslatot kiterjessze az uniós jog megsértésének esetére – Hiány

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 50. cikk; a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény, 54. cikk)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd: 16–18. pont)

2.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd: 21–24., 27., 49. pont)

3.  Az uniós jogot – és különösen az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvét – úgy kell értelmezni, hogy az nem kötelezi a nemzeti bíróságot arra, hogy az uniós jog – különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikke, és a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény 54. cikke által biztosított alapvető jogok – megsértésének esetére kiterjessze a nemzeti jog által biztosított azon jogorvoslati lehetőséget, amely kizárólag az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény vagy annak egyik kiegészítő jegyzőkönyve megsértése esetén ad lehetőséget a jogerős nemzeti határozattal lezárt büntetőeljárás megismétlésére.

   A Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑ában meghatározott rendkívüli jogorvoslatot maga az EJEE természete igazolja, és az osztrák jogalkotó által előírtak szerint szoros funkcionális kapcsolat fűzi az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljáráshoz. E jogorvoslati lehetőséget ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása érdekében vezették be, hiszen az osztrák kormány hangsúlyozta, hogy a jogalkotó ezzel az EJEE 46. cikkében meghatározott kötelezettségnek kívánt eleget tenni.

   Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, amint azt a főtanácsnok is tette az indítványának 75. pontjában, hogy az EJEE 35. cikkének (1) bekezdésében szereplő követelmény, amely szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságához csak a nemzeti jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően lehet fordulni, azt jelenti, hogy a végső fokon ítélkező nemzeti bíróság jogerős határozatának rendelkezésre kell állnia.

   Amint az a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, éppen e helyzet figyelembevétele érdekében és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek a nemzeti jogban történő végrehajtásának biztosítása érdekében illesztették be a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑ában meghatározott eljárást, amely lehetővé teszi a jogerőre emelkedett bírósági határozattal lezárt büntetőeljárás megismétlését.

   Ezen túlmenően az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, valamint az osztrák kormány által szolgáltatott magyarázatokból az következik, hogy az e rendelkezés szerinti eljárás és az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárás közötti szoros funkcionális kapcsolatot nem teszi kétségessé az, hogy az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) 2007. augusztus 1‑jei elvi döntése kiterjeszti az előbbi eljárás alkalmazási körét. Ugyanis, amint azt a jelen ítélet 30. pontja kiemeli, az e rendelkezés alapján azt megelőzően benyújtott keresetre, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította volna az EJEE vagy valamely kiegészítő jegyzőkönyvének megsértését, ugyanazok az elfogadhatósági feltételek vonatkoznak, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztett kérelmekre, és a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott magyarázatok szerint az egyetlen célja az, hogy elébe menjen egy ilyen megállapításnak.

   Márpedig meg kell állapítani, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 363a. §‑ában meghatározott eljárás – a fent kifejtettek szerinti tárgyára, indokára és lényeges elemeire tekintettel – nem tekinthető hasonlónak az uniós jog, különösen pedig a Charta által biztosított alapvető jogok védelmére irányuló keresethez, mégpedig az e jog természetéből fakadó sajátos jellemzők miatt.

   (lásd: 31–35., 59. pont és a rendelkező rész)