–

a Van Gennip BVBA és az Original BVBA képviseletében B. Deltour advocaat,

–

Antonius Johannes Maria ten Velde és Antonius Cornelius Ignatius Maria van der Schoot képviseletében J. Surmont advocaat,

–

a belga kormány képviseletében P. Cottin és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben, segítőik: J.‑F. de Bock és J. Moens advocaten,

–

a görög kormány képviseletében T. Papadopoulou, M. Vergou és K. Georgiadis, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében E. Manhaeve és K. Mifsud‑Bonnici, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 34–36. cikknek, a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 376., 36. o.) 10. cikkének, a pirotechnikai termékek forgalomba hozataláról szóló, 2007. május 23‑i 2007/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 154., 1. o.) 6. cikke (1) és (2) bekezdésének, továbbá a pirotechnikai termékek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló, 2013. június 12‑i 2013/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 178., 27. o.) 4. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 45. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Van Gennip BVBA és az Original BVBA, valamint két természetes személy, nevezetesen Antonius Johannes Maria ten Velde és Antonius Cornelius Ignatius Maria van der Schoot ellen amiatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő, hogy utóbbiak megsértették a többek között a pirotechnikai termékek tárolására és értékesítésére vonatkozó nemzeti jogszabályokat.

3

Az 1998. július 20‑i 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 1998. L 217., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 1. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról [helyesen: a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén alkalmazott információszolgáltatási eljárás megállapításáról] szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 204., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.) 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]

Ezen irányelv nem vonatkozik azokra az intézkedésekre, amelyeket a tagállamok a Szerződés alapján a termékeket használó személyek, különösen a munkavállalók védelme szempontjából szükségesnek ítélnek, amennyiben ezek az intézkedések nincsenek hatással a termékekre.”

4

Ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A 10. cikkre is figyelemmel a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő. A Bizottságot egy közleményben a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezek nem derülnek ki már a tervezetből is.

[…]”

5

A 2006/123 irányelv (76) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„Ez az irányelv nem érinti […] az áruk szabad mozgására vonatkozó [EUMSZ 34–EUMSZ 36. cikk] alkalmazását. A szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezés alapján tiltott korlátozások a szolgáltatások nyújtására való jogosultság és a szolgáltatási tevékenység gyakorlása tekintetében alkalmazandó követelményekre terjednek ki, és nem a magukra az árukra alkalmazandókra.”

6

Ezen irányelv 1. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv nem érinti a tagállamok büntetőjogi szabályait. A tagállamok ugyanakkor olyan büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával, amelyek kifejezetten a szolgáltatási tevékenységek igénybevételét és gyakorlását szabályozzák vagy érintik, az ezen irányelvben meghatározott szabályok megkerülésével nem korlátozhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságát.”

7

Az említett irányelv 2. cikke szerint:

„(1)   Ez az irányelv a Közösség valamely tagállamában letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó.

(2)   Ez az irányelv nem alkalmazandó a következő tevékenységekre:

(3)   Ez az irányelv az adózás területére nem alkalmazandó.”

8

A 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja szerint a „szolgáltatás”„az [EUMSZ 57. cikkben] említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenység”.

9

Az irányelv „A szolgáltatók letelepedésének szabadsága” címet viselő III. fejezete tartalmazza az „Engedélyek” című I. szakaszában többek között a 10. cikket, amely „Az engedély megadására vonatkozó feltételek” címen a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az engedélyezési rendszereknek olyan feltételeken kell alapulniuk, amelyek megakadályozzák az illetékes hatóságokat abban, hogy vizsgálati jogkörüket önkényesen alkalmazzák.

(2)   Az (1) bekezdésben említett feltételek:

[…]

(7)   Ez a cikk nem kérdőjelezi meg a tagállamok engedélyek kiadásával foglalkozó hatóságai között a hatáskörök megosztását regionális vagy helyi szinten.”

10

A 2007/23 irányelv (2), (4), (10), (11), (13), (16) és (22) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

11

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez az irányelv meghatározza a pirotechnikai termékek belső piaci szabad mozgásához szükséges szabályokat, ugyanakkor magas szinten biztosítja az emberi egészség, a közbiztonság, valamint a fogyasztók védelmének és biztonságának védelmét, szem előtt tartva a vonatkozó környezetvédelmi szempontokat.

(2)   Ez az irányelv meghatározza azokat az alapvető biztonsági követelményeket, amelyeknek a pirotechnikai termékeknek meg kell felelniük a forgalomba hozatal céljából.

[…]”

12

Az említett irányelv 2. cikke előírja:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

[…]”

13

A 2007/23 irányelv „Szabad mozgás” című 6. cikke kimondja:

„(1)   A tagállamok nem tilthatják, korlátozhatják vagy akadályozhatják az ezen irányelv követelményeinek megfelelő pirotechnikai termékek forgalomba hozatalát.

(2)   Ennek az irányelvnek a rendelkezései nem zárják ki azon tagállami intézkedéseket, amelyek közrendi, közbiztonsági vagy környezetvédelmi okokból indokoltan tiltják vagy korlátozzák a 2. és 3. osztályba sorolt tűzijátékok, a színházi és egyéb pirotechnikai termékek birtoklását, használatát és/vagy lakossági értékesítését.

[…]”

14

Ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok megteszik a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a pirotechnikai termékek csak akkor legyenek forgalomba hozhatók, ha megfelelő tárolás és rendeltetésszerű használat esetén nem veszélyeztetik a személyek egészségét és biztonságát.”

15

Az említett irányelv 20. cikkének első bekezdése értelmében:

„A tagállamok megállapítják az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és biztosítják azok végrehajtását. A megállapított szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.”

16

A 2013/29 irányelv „Szabad mozgás” című 4. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A tagállamok nem tilthatják, korlátozhatják vagy akadályozhatják az ezen irányelv követelményeinek megfelelő pirotechnikai termékek forgalmazását.

(2)   Ez az irányelv nem zárja ki azon tagállami intézkedéseket, amelyek közrendi, közbiztonsági, közvédelmi, közegészségügyi vagy környezetvédelmi okokból tiltják vagy korlátozzák a F2. és F3. osztályba sorolt tűzijátékok, valamint a színpadi és egyéb pirotechnikai termékek birtoklását, használatát és/vagy lakossági értékesítését.

[…]”

17

Ezen irányelv 45. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések gazdasági szereplők általi megsértése esetén alkalmazandó szankciók szabályait, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák ezek végrehajtását. Ezek a szabályok a súlyos szabálysértések esetén büntetőjogi szankciókat is magukban foglalhatnak.

A megállapított szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.”

18

Az említett irányelv 48. cikkének első bekezdése így szól:

„A IV. melléklet A. részében felsorolt jogi aktussal módosított 2007/23 […] irányelv 2015. július 1‑jén hatályát veszti, a IV. melléklet B. részében meghatározott, az irányelv nemzeti jogba való átültetésére és az irányelv alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.”

19

A 2013/29 irányelv 49. cikkének első bekezdése értelmében:

„Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.”

20

Az 1956. május 28‑i wet betreffende ontplofbare en voor de deflagratie vatbare stoffen en mengsels en de daarmede geladen tuigen (a robbanó- és gyúlékony anyagokról és keverékekről, illetve az azokkal töltött készülékekről szóló törvény) (Belgisch Staatsblad, 1956. június 9., 3990. o.) az alapeljárás tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 1956. május 28‑i törvény) 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az 1. cikk alapján elfogadott rendelkezések megsértése tizenöt naptól két évig terjedő szabadságvesztéssel és száz franktól ezer frankig terjedő pénzbüntetéssel vagy e büntetések egyikével büntetendő.”

21

Az 1958. szeptember 23‑i koninklijk besluit houdende algemeen reglement betreffende het fabriceren, opslaan, onder zich houden, verkopen, vervoeren en gebruiken van springstoffen (a robbanóanyagok gyártásával, tárolásával, birtoklásával, forgalomba hozatalával, szállításával és használatával kapcsolatos általános szabályok bevezetéséről szóló királyi rendelet) (Belgisch Staatsblad, 1958. december 22., 9075. o.) az alapeljárás tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 1958. szeptember 23‑i királyi rendelet) 200. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A 265. cikk értelmében a birtoklásra engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bármilyen robbanóanyag őrzése kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkező üzletekben vagy raktárakban lehetséges.”

22

E királyi rendelet 257. cikke értelmében:

„A magánszemélynél tartható és a 265. cikkben engedélyezett mennyiséget meghaladó mennyiségű robbanóanyag értékesítésére kizárólag az alábbi feltételek megvalósulása esetén kerülhet sor:

A 2. pontban említett feltételt kizárólag abban az esetben kell alkalmazni, ha a termékek megvásárlására Belgium területén történő tárolásuk vagy birtoklásuk céljából került sor.

Az eladó köteles ellenőrizni és nyilvántartani a vevő által az […] első [albekezdésben] foglalt kötelezettségek teljesítésének igazolása céljából átadott iratokat. Ezeket az iratokat legalább három évig a Direction générale Qualité et Sécurité du Service public fédéral Économie, PME, Classes moyennes et Énergie, és a rendőrségi és igazságügyi hatóságok ügynökei számára az értékesítés szokásos helyén elérhetővé kell tenni”.

23

Az említett királyi rendelet 260. cikke értelmében:

„A robbanóanyag birtokosainak tárolási engedéllyel kell rendelkezniük; a legcsekélyebb mennyiséget sem tarthatják vagy tárolhatják azon robbanóanyagokból, amelyek nem szerepelnek a 261. cikkben megjelölt anyagok között.

A robbanóanyagok raktárait a 251. cikkben meghatározottak szerint kell elhelyezni és fenntartani.”

24

Az 1958. szeptember 23‑i királyi rendelet 261. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A robbanóanyag birtokosainak őrizetében tartható robbanóanyagok típusát és mennyiségét minden egyes esetben az egyes raktárak biztonsági fokozatának megfelelően, az engedélyben kell meghatározni.

Ezek a termékek legfeljebb az alábbi mennyiségben tarthatók:

[…]

[…]”

25

E királyi rendelet 265. cikke értelmében:

„Engedély nélkül is tarthatók az alábbiak:

[…]

26

Az említett királyi rendelet 300. cikke előírja:

„A 295. cikk kivételével a jelen rendelet rendelkezéseinek, illetve az e rendelkezések végrehajtására hozott rendeletek, valamint az engedélyek rendelkezéseinek megsértése az 1956. május 28‑i törvényben megszabott büntetésekkel büntetendő.”

27

Az Original, egy Olen (Belgium) székhelyű vállalkozás, tűzijáték‑behozatali, ‑nagykereskedelmi és ‑forgalmazási tevékenységet végez. Ezzel összefüggésben két értékesítési ponttal rendelkezik Baerle Duc településen (Belgium), mely részben a Noord Brabant tartományban (Hollandia) található, és a Baarle Nassau (Hollandia) településsel közös enklávét alkot. Ezen értékesítési pontokat a Baerle‑Ducban székhellyel rendelkező Van Gennip vállalkozás üzemelteti. Az említett értékesítési pontokat A. J. M. ten Velde és A. C. I. M. van der Schoot, holland állampolgárok vezetik.

28

A. J. M. ten Veldét és A. C. I. M. van der Schootot, valamint a Van Gennipet és az Originalt büntetőeljárás alá vonták az 1958. szeptember 23‑i királyi rendelet és a 1956. május 28‑i törvény alapján, elsősorban a belga hatóságok által kiadott engedélyben szereplő mértéket meghaladó mennyiségű pirotechnikai összetevőt tartalmazó pirotechnikai termékek tárolása, másodsorban a pirotechnikai termékek nem engedélyezett raktárokban történő tárolása és harmadsorban pirotechnikai termékek megfelelő engedéllyel nem rendelkező magánszemély részére történő árusítása miatt.

29

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik először is, hogy A. J. M. ten Velde és A. C. I. M. van der Schoot úgy vélik, hogy e jogsértéseknek a belga jogszabály által előírt büntetendővé tétele ellentétes a 2013/29 irányelv 45. cikkével, mivel e cikk a súlyos szabálysértésekre tartja fent a büntetőjogi szankciókat. Márpedig a velük szemben felhozott tények nem minősülnek ilyen szabálysértésnek. Az openbaar ministerie (ügyészség, Belgium) ezzel szemben úgy véli, hogy az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy akár közigazgatási, akár büntetőjogi szankciókat írjanak elő, akár e kétféle szankciót együtt.

30

Ezenkívül a vádlottak és az ügyészség között nézetkülönbség áll fenn azt illetően, hogy azon kötelezettség, mely szerint mind szövetségi, mind tartományi környezetvédelmi engedéllyel rendelkezni kell, összhangban van‑e a 2007/23, a 2013/29, valamint a 2006/123 irányelvvel.

31

Végezetül, A. C. I. M. van der Schoot úgy véli, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a több mint 1 kilogramm (kg) pirotechnikai összetevőt tartalmazó robbanóanyag megfelelő engedéllyel nem rendelkező magánszemély részére történő árusítását, ellentétes a 2007/23 és a 2013/29 irányelvvel.

32

E körülmények között a rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen (antwerpeni elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33

Meg kell jegyezni, hogy írásbeli észrevételeikben A. J. M. ten Velde és A. C. I. M. van der Schoot úgy érvelnek, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a fogyasztók általi tűzijáték birtoklást és használatot, illetve a számukra történő értékesítést a több mint 1 kg pirotechnikai összetevőt tartalmazó termékek esetén megtiltja, műszaki szabálynak, és pontosabban „egyéb követelménynek” minősül a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontja értelmében. Szerintük, mivel a Belga Királyság nem tájékoztatta erről a Bizottságot, e szabályozás jogellenes és nem alkalmazható.

34

A Bíróság előtti tárgyaláson a belga kormány többek között azzal érvelt, hogy az említett szabályozás „a termékeket használó személyek, különösen a munkavállalók védelme szempontjából” szükséges intézkedésnek minősül a 98/34 irányelv 1. cikkének utolsó albekezdése értelmében, és ezen irányelv ennélfogva nem alkalmazható az alapeljárásban.

35

E tekintetben, egyrészt a Bíróság elé terjesztett ügyiratokból az derül ki, hogy bár az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás ténylegesen a közbiztonság védelmére irányul, azonban nem a pirotechnikai termékek használatára vonatkozik, hanem azok árusítására. Következésképpen e szabályozás nem tartozik a 98/34 irányelv 1. cikke utolsó albekezdésének hatálya alá.

36

Másrészt azt kell még megvizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás „műszaki szabálynak” minősül‑e a 98/34 irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében, illetve, hogy ilyen szabályként vonatkozik‑e rá az ezen irányelv 8. cikke (1) bekezdése szerinti, Bizottságnak történő bejelentés kötelezettsége.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a „műszaki szabály” fogalma négyféle intézkedési kategóriát foglal magában, így először is a 98/34 irányelv 1. cikkének 3. pontja értelmében vett „műszaki leírás[t]”, másodszor az ezen irányelv 1. cikkének 4. pontjában meghatározott „egyéb követelmények[et]”, harmadszor az említett irányelv 1. cikkének 5. pontjában meghatározott „szolgáltatásra vonatkozó szabály[t]”, negyedszer pedig a „tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései[t], […] amelyek [ugyanezen irányelv 1. cikkének 11. pontja szerint] megtiltják valamely termék gyártását, behozatalát, értékesítését vagy használatát, vagy valamely szolgáltatás nyújtását vagy használatát, illetve valamely szolgáltató létrehozását” (2016. október 13‑iM. és S. ítélet, C‑303/15, EU:C:2016:771, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Először is, a „műszaki leírás” fogalmát illetően, emlékeztetni kell arra, hogy e fogalom azt feltételezi, hogy a nemzeti intézkedés feltétlenül a termékre vagy annak csomagolására vonatkozik, és ennélfogva a termék valamely megkövetelt tulajdonságait határozza meg (2014. július 10‑iIvansson és társai ítélet, C‑307/13, EU:C:2014:2058, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig, amint azt a főtanácsnok az indítványának 74. pontjában megjegyezte, a belga szabályozás nem hivatkozik a termékre vagy a csomagolására, így ez a szabályozás nem határozza meg egy termék valamely előírt tulajdonságát. Következésképpen, az említett szabályozás nem minősül „műszaki leírásnak” a 98/34 irányelv 1. cikkének 3. pontja értelmében.

39

Másodszor az „egyéb követelmények” kategóriáját illetően, meg kell jegyezni, hogy ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedést a 98/34 irányelv 1. cikke 4. pontjának értelmében vett „egyéb követelmények[nek]” lehessen tekinteni, olyan „feltételnek” kell minősülnie, amely jelentős módon befolyásolhatja az érintett termék összetételét, természetét vagy értékesítését (2016. október 13‑iM. és S. ítélet, C‑303/15, EU:C:2016:771, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

E tekintetben a főtanácsnok indítványának 76. pontjában foglaltakhoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a belga szabályozás az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű pirotechnikai termékek értékesítését engedély vevő általi megszerzésétől teszi függővé. Ennélfogva a megkövetelt engedély nem magával a termékkel, hanem a lehetséges vevőkkel, és közvetetten a pirotechnikai termékeket értékesítő gazdasági szereplőkkel szembeni feltételnek minősül (lásd ebben az értelemben: 2005. április 21‑iLindberg ítélet, C‑267/03, EU:C:2005:246, 87. pont; 2016. október 13‑iM. és S. ítélet, C‑303/15, EU:C:2016:771, 29. pont).

41

Ebből következik, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás nem minősül „egyéb követelménynek” a 98/34 irányelv 1. cikke 4. pontjának értelmében.

42

Harmadszor, a „szolgáltatásokra vonatkozó szabályok” kategóriáját illetően, emlékeztetni kell arra, hogy a 98/34 irányelv 1. cikke 5. pontja szerint ilyen szabálynak minősül az ugyanezen irányelv 1. cikkének 2. pontja szerinti minden szolgáltatási tevékenységek megkezdésére és végzésére vonatkozó általános jellegű követelmény, e szolgáltatások pedig az „információs társadalom bármely szolgáltatás[át], azaz bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás[t]” jelölik (2016. február 4‑iInce ítélet, C‑336/14, EU:C:2016:72, 74. pont).

43

A jelen ügyben meg kell állapítani, amint a főtanácsnok indítványának 73. pontjában kifejtette, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás nem vonatkozik a 98/34 irányelv 1. cikkének 2. pontjában szereplő információs társadalom szolgáltatásaira. Következésképpen e szabályozás nem tartozik az ezen irányelv 1. cikkének 5. pontja értelmében vett, az információs társadalom „szolgáltatás[ai]ra vonatkozó szabályok” kategóriájába.

44

A negyedik, a 98/34 irányelv 1. cikkének 11. pontjában említett tilalmak kategóriáját illetően elegendő megállapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás nem tartozik e kategóriába sem, mivel – amint arra a főtanácsnok indítványának 78. pontjában rámutatott – e szabályozás nem tiltja meg az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű pirotechnikai termékek értékesítését, viszont ezen értékesítést azon feltételhez köti, hogy a vevő engedéllyel rendelkezzen.

45

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás nem tartozik a 98/34 irányelv szerinti „műszaki szabály” fogalma alá, amely szabályra vonatkozik az ezen irányelv 8. cikke (1) bekezdése szerinti, Bizottságnak történő bejelentés kötelezettsége, és amelynek a figyelmen kívül hagyását egy ilyen szabály alkalmazhatatlanságával szankcionálják.

46

Harmadik kérdésével, amelyet elsőként kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a pirotechnikai termékek szabad mozgásának a 2007/23 irányelv 6. cikkének (2) bekezdésében és a 2013/29 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, és adott esetben az EUMSZ 34., EUMSZ 35. és EUMSZ 36. cikkel összefüggésben, illetve az arányosság elvével összefüggésben értelmezett elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapeljárás tárgyát képező, amely megtiltja a fogyasztók általi tűzijáték birtoklást és használatot, illetve a számukra történő értékesítést a több mint 1 kg pirotechnikai összetevőt tartalmazó termékek esetén.

47

E kérdés megválaszolásához először is emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy A. C. I. M. van der Schoot ellen amiatt indult büntetőeljárás, hogy az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű, a 2007/23 irányelv értelmében a 2. és a 3. kategóriába tartozó tűzijátékokat értékesített, egy, a szükséges engedéllyel nem rendelkező magánszemély számára. Mivel e tényállás 2012. december 23‑án, és ennek következtében, amint az a 2013/29 irányelv 48. és 49. cikkéből következik, ezen irányelv elfogadását és hatálybalépését megelőzően valósult meg, időbeli hatályánál fogva a 2007/23 irányelv alkalmazandó az alapeljárásra.

48

Emlékeztetni kell ezt követően arra, hogy a 2007/23 irányelv (2) preambulumbekezdéséből, valamint 1. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv fő célja, hogy válaszoljon a tagállamoknak az irányelv által meghatározott pirotechnikai termékek forgalomba hozatalát szabályozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek eltéréseiből eredő, Közösségen belüli kereskedelmi akadályokra, és hogy ennélfogva biztosítsa az említett termékek szabad mozgását a belső piacon, ugyanakkor magas szinten biztosítva az emberi egészség, a közbiztonság védelmét, valamint a fogyasztók és a foglalkozásszerű felhasználók magas szintű védelmét és biztonságát (2016. október 27‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑220/15, EU:C:2016:815, 40. pont).

49

A pirotechnikai termékek szabad mozgását illetően a 2007/23 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok nem tilthatják, korlátozhatják vagy akadályozhatják a pirotechnikai termékek egész Európai Unióban történő értékesítését, kivéve ha az elfogadott intézkedések nem tartoznak az említett irányelv 6. cikkének (2) bekezdésében előírt kivételek vagy az ugyanezen irányelv 14. cikkének (6) bekezdésében előírt piacfelügyelet hatálya alá (2016. október 27‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑220/15, EU:C:2016:815, 43. pont).

50

A jelen esetben, amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés az EUMSZ 34–EUMSZ 36. cikknek, valamint a 2007/23 irányelv 6. cikk (2) bekezdésének az értelmezésére irányul, meg kell állapítani, hogy ez utóbbi rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy közrendi, közbiztonsági vagy környezetvédelmi okokból megtiltsák vagy korlátozzák a tűzijátékok bizonyos kategóriáinak használatát vagy magánszemélyek számára történő értékesítését. A tagállamok rendelkezésére álló ezen lehetőség, amint az ezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, abból következik, hogy a pirotechnikai termékek, különösképpen a tűzijátékok használata az egyes tagállamokban az eltérő szokások és hagyományok következtében más és más.

51

Mivel a tűzijátékok bizonyos kategóriái használatának vagy értékesítésének korlátozása a 2007/23 irányelv, különösen az irányelv 6. cikkének (2) bekezdése alá tartozik, nincs szükség az EUMSZ 34‑EUMSZ 36. cikk értelmezésére.

52

Végül, nem vitatott, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapeljárás tárgyát képező, amely megtiltja a több mint 1 kg pirotechnikai összetevőt tartalmazó tűzijátékok olyan fogyasztók részére történő értékesítését, akik nem rendelkeznek a szükséges engedéllyel, korlátozza e tűzijátékok szabad mozgását. Márpedig, amint az a jelen ítélet 49. pontjában már megállapításra került, a 2007/23 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmében az ezen irányelv követelményeinek megfelelő pirotechnikai termékek szabad mozgásának korlátozása főszabály szerint tilos.

53

Ugyanakkor, amint arra a jelen ítélet 50. pontja emlékeztetett, ezen irányelv 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában az ilyen korlátozás közrendi, közbiztonsági vagy környezetvédelmi okokkal igazolható.

54

E tekintetben a belga kormány a tárgyaláson úgy érvelt, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás célja a közrend és közbiztonság védelme, és az nem tekinthető nyilvánvalóan aránytalannak.

55

Az arányosság elvét illetően, bár végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata az összes vonatkozó jogi és ténybeli körülmény átfogó értékelésekor annak ellenőrzése, hogy az ilyen szabályozás alkalmas‑e a követett célok eléréséhez, és nem haladja meg az ahhoz szükséges mértéket, a Bíróság, amelynek az a feladata, hogy hasznos választ adjon e bíróságnak, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a rendelkezésére álló iratok, valamint a Bíróság elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján olyan iránymutatásokat nyújtson, amelyek lehetővé teszik az említett bíróság számára az előtte folyamatban lévő jogvitában történő határozathozatalt.

56

Először is, a nemzeti szabályozásnak a közrend és közbiztonság védelmére való alkalmasságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok továbbra is – tagállamonként és időszakonként változó nemzeti igényeiknek megfelelően – szabadon határozhatják meg a közrend és a közbiztonság követelményeit. Ekképpen a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, hogy területükön a közrendet biztosítsák és a belső biztonságot megőrizzék, és széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek arra, hogy a sajátos társadalmi összefüggések és az általuk az uniós jog alapján jogszerű célkitűzéseknek tulajdonított jelentőség függvényében meghatározzák azon intézkedéseket, amelyek konkrét eredményekre vezethetnek (lásd ebben az értelemben: 1999. június 15‑iHeinonen ítélet, C‑394/97, EU:C:1999:308, 43. pont; 2000. március 14‑iÉglise de scientologie ítélet, C‑54/99, EU:C:2000:124, 17. pont; 2008. július 10‑iJipa ítélet, C‑33/07, EU:C:2008:396, 23. pont).

57

E tekintetben hozzá kell fűzni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az áruk szabad mozgásának alapelvétől való eltérést szolgáló közrendi vagy közbiztonsági kifogást megszorítóan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan az uniós intézmények ellenőrzése nélkül (lásd analógia útján: 2006. január 31‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑503/03, EU:C:2006:74, 45. pont; 2008. június 19‑iBizottság kontra Luxemburg ítélet, C‑319/06, EU:C:2008:350, 30. pont; 2017. július 13‑iE ítélet, C‑193/16, EU:C:2017:542, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

A Bíróság így rámutatott, hogy a közrend fogalma minden esetben azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – a közrend olyan jelenbeli, valóságos és kellően súlyos veszélyeztetése álljon fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét (lásd analógia útján: 2006. január 31‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑503/03, EU:C:2006:74, 46. pont; 2008. június 19‑iBizottság kontra Luxemburg ítélet, C‑319/06, EU:C:2008:350, 50. pont; 2011. november 17‑iAladzhov ítélet, C‑434/10, EU:C:2011:750, 35. pont).

59

A jelen ügyben meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok az indítványának 88. pontjában megjegyezte, hogy a pirotechnikai termékek, mivel természetüknél fogva veszélyes termékek, melyek, különösen az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű termékek esetén, veszélyeztethetik a személyek biztonságát. A főtanácsnok helyesen jegyezte meg továbbá, hogy e termékek a természetüknél fogva, illetve a felhasználásuk körülményeiből adódóan a közrend megzavarására is alkalmasak.

60

Ennélfogva az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű pirotechnikai termékek magánszemélyek részére történő értékesítésének engedély megszerzéséhez kötése a közrend és a közbiztonság veszélyeztetésének megelőzését szolgálja, amennyiben e nemzeti szabályozás lehetővé teszi, hogy ellenőrizzék, és adott esetben korlátozzák egy adott magánszemély birtokában lévő pirotechnikai összetevők mennyiségét. Következésképpen az említett nemzeti jogszabály alkalmasnak tűnik a közrend és a közbiztonság védelmére.

61

Másodszor, azon kérdést illetően, hogy a nemzeti szabályozás nem haladja‑e meg a kitűzött célok védelméhez szükséges mértéket, emlékeztetni kell arra, hogy a 2007/23 irányelv 6. cikkének (2) bekezdése jelentős mérlegelési jogkört biztosít a tagállamok számára azon intézkedések tekintetében, melyeket utóbbiak a közrend, a közbiztonság vagy a környezetvédelem biztosítása érdekében elfogadhatnak. Ezen intézkedések között, melyek egyaránt vonatkozhatnak bizonyos pirotechnikai termékek birtoklására, használatára vagy értékesítésére, szerepelnek tiltó vagy korlátozó intézkedések.

62

A jelen esetben kitűnik a Bíróság rendelkezésére álló iratokból, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás nem tartalmaz abszolút tilalmat a pirotechnikai termékek értékesítésére vonatkozóan, hanem azt kizárólag ahhoz a feltételhez köti, hogy a fogyasztó előzetes engedéllyel rendelkezzen mielőtt 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű tűzijátékokat és jelzőeszközöket vásárol.

63

Ebből következik, hogy e nemzeti szabályozás korlátozza bizonyos pirotechnikai termékeknek a fogyasztók számára történő értékesítését.

64

Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 97. pontjában rámutatott, a kevésbé korlátozó intézkedések, mint például a vásárlást követően meghatározott súlyú pirotechnikai összetevőt tartalmazó termékek nyilvántartásba vétele, nem védik ugyanolyan hatékonyan a belga kormány által hivatkozott alapvető érdekeket. Jóllehet ugyanis, hogy egy ilyen formai előírás lehetővé teheti az adott fogyasztó által megszerzett pirotechnikai összetevő mennyiségének megállapítását, ugyanakkor nem teszi lehetővé a megszerezhető mennyiség befolyásolását, és ennek következményeként a szóban forgó alapvető érdekeket veszélyeztető cselekmények elleni hatékony küzdelmet. Következésképpen az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás úgy tűnik, hogy nem haladja meg a közrend és a közbiztonság védelméhez szükséges mértéket.

65

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a pirotechnikai termékek 2007/23 irányelv 6. cikke (2) bekezdésének értelmében vett szabad mozgása elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely tiltja az 1 kilogrammos mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű tűzijátékok fogyasztók általi birtoklását és használatát, illetve a számukra történő értékesítését, amennyiben e szabályozás a közrend és a közbiztonság védelmére irányul, és nem haladja meg az ezen alapvető érdekek védelméhez szükséges mértéket, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

66

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a pirotechnikai termékek szabad mozgásának elvét a 2007/23 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében, adott esetben a 2006/123 irányelv 10. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély – azaz egyfelől a robbanóanyagokkal kapcsolatos szövetségi engedély, másfelől regionális környezetvédelmi engedély – megszerzésének követelményéhez köti, jóllehet e két engedélyezési rendszer ugyanazt a célt szolgálja, azaz a jelen esetben a biztonsági kockázatok megelőző jellegű figyelemvételét, és e rendszerek közül az első kifejezetten alacsony felső határt ír elő a tűzijátékok tárolását illetően.

67

A kérdést előterjesztő bíróságnak adandó hasznos válasz érdekében először is meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás nem tartozik a 2007/23 irányelv tárgyi hatálya alá.

68

Ugyanis, amint arra a főtanácsnok indítványának 47. pontjában rámutatott, ezen irányelv (4) preambulumbekezdéséből és ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a tárolásra ezen irányelv csak annyiban vonatkozik, amennyiben az érintett pirotechnikai termékek tárolásának feltételei nem veszélyeztethetik e terméknek az említett irányelvben meghatározott alapvető biztonsági követelményekkel való összeegyeztethetőségét.

69

Mindazonáltal az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély megszerzésének követelményéhez köti, nincs hatással e termékek említett követelményeknek való megfelelésére.

70

Másodsorban azt kell megvizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás a 2006/123 irányelv tárgyi hatálya alá tartozik‑e.

71

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2006/123 irányelv a 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően a valamely tagállamában letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó, a 2. cikkének (2) és (3) bekezdésében említett tevékenységek és kérdések kivételével.

72

Ugyanis nem vitatott, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás tárgya nem a 2006/123 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében említett tevékenység, és e szabályozás nem tartozik az adózás területére.

73

Ezenkívül az említett irányelv 4. cikke 1. pontjának megfelelően ezen irányelv alkalmazásában „szolgáltatás” alatt az EUMSZ 57. cikkben említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenység értendő. Ráadásul az említett irányelv (76) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezésekben tiltott korlátozások a szolgáltatások nyújtására való jogosultság és a szolgáltatási tevékenység gyakorlása tekintetében alkalmazandó követelményekre terjednek ki, és nem magukra az árukra alkalmazandókra.

74

Ugyanis, amint azt a főtanácsnok indítványának 49. pontjában megjegyezte, noha való igaz, hogy a nemzeti szabályozás formálisan a pirotechnikai termékek tárolására, nem pedig az e termékekkel kapcsolatos kiskereskedelmi tevékenység igénybevételére vagy gyakorlására vonatkozik, az alapeljárásban szóban forgó, „magánszemélyek” számára történő értékesítésre szánt pirotechnikai termékek tárolását e kiskereskedelmi tevékenység elengedhetetlen előfeltételének kell tekinteni.

75

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 50. pontjában rámutatott, egyfelől e nemzeti szabályozás a „robbanóanyagok birtokosaira”, és ennélfogva egy későbbi értékesítés szándékával történő tárolásra vonatkozik. Másrészről azon tény, miszerint a kiskereskedelmi tevékenység körében engedélyhez kötik a bizonyos mennyiséget meghaladó pirotechnikai összetevőt tartalmazó tűzijátékok tárolását, biztos hatással bír e tevékenységnek mind az igénybevételére, mind a gyakorlására.

76

Egyébiránt a Bíróság már kimondta, hogy a termékek kiskereskedelmére irányuló tevékenység „szolgáltatásnak” minősül a 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében (lásd ebben az értelemben: 2018. január 30‑iX és Visser ítélet, C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2018:44, 91., valamint 97. pont).

77

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás, amely a kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély megszerzésének követelményéhez köti, a 2006/123 irányelv hatálya alá tartozik.

78

Mivel az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak az említett szabályozás 2006/123 irányelv 10. cikkével való összhangját illetően, amennyiben e szabályozás a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását ilyen kettős engedély megszerzésének követelményéhez köti, meg kell állapítani először is, amint azt a főtanácsnok az indítványának 59. pontjában megjegyezte, hogy azon kötelezettség, mely szerint mind szövetségi, mind tartományi környezetvédelmi engedéllyel rendelkezni kell, önmagában nem bizonyítja a 2006/123 irányelvvel ellentétes jelleget, amennyiben ezen irányelv 10. cikkének (7) bekezdése értelmében ez utóbbi cikk „nem kérdőjelezi meg a tagállamok engedélyek kiadásával foglalkozó hatóságai között a hatáskörök megosztását regionális vagy helyi szinten”.

79

Másfelől meg kell vizsgálni, hogy e két engedélyezési rendszerben az engedély megadására vonatkozó feltételek megfelelnek‑e a 2006/123 irányelv 10. cikke (2) bekezdésében meghatározott konkrét kötelezettségeknek.

80

E rendelkezés értelmében az engedély megadásának feltételei megkülönböztetésmentesek, közérdeken alapuló kényszerítő ok támasztja őket alá, és arányosak e céllal, ami azt jelenti, hogy alkalmasnak kell lenniük az említett célkitűzés elérésének biztosítására, és nem haladhatják meg az ennek eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2015. október 1‑jei Trijber és Harmsen ítélet, C‑340/14 és C‑341/14, EU:C:2015:641, 70. pont). Ráadásul e rendelkezés előírja, hogy ezek a feltételek világosak és egyértelműek, objektívek, átláthatóak, hozzáférhetők, és azokat előzetesen nyilvánosságra hozzák.

81

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint végső soron az az előtte folyamatban lévő ügyben szereplő tényállás értékelésére egyedül hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy valamely intézkedés vonatkozásában teljesülnek‑e a jelen ítélet 80. pontjában említett követelmények. Mindazonáltal a Bíróság, amelynek az a feladata, hogy hasznos választ adjon e bíróságnak, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint a Bíróság elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján útmutatást adjon e bíróságnak a döntéshez (lásd: 2015. október 1‑jei Trijber et Harmsen ítélet, C‑340/14 és C‑341/14, EU:C:2015:641, 55. pont; 2015. október 15‑iGrupo Itevelesa és társai ítélet, C‑168/14, EU:C:2015:685, 77. pont; 2018. január 30‑iX és Visser ítélet, C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2018:44, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82

A jelen ügyben először is a Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy a szóban forgó két engedélyezési rendszer engedélyezési feltételeit közérdeken alapuló kényszerítő okok támasztják alá, mégpedig a közbiztonság és a közegészség védelme a szövetségi engedély esetében, és a környezetvédelem a regionális engedély esetében.

83

Így, amint arra a belga kormány a tárgyaláson hivatkozott, a második kérdés, amennyiben azt mondja ki, hogy az alapeljárásban szóban forgó két engedélyezési rendszer ugyanazt a célt követi, téves előfeltevésen alapul.

84

Másodszor, nem vitatott, hogy ezen engedélyezési rendszerek engedélymegadási feltételeit a szövetségi és a regionális jogszabályok közzétételéből adódóan előzetesen nyilvánosságra hozták, és azok így átláthatók és hozzáférhetők.

85

Harmadszor, nem lehet érvényesen arra hivatkozni, hogy e feltételek nem felelnének meg a 2006/123 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, világosságra és egyértelműségre vonatkozó kritériumoknak, azon körülmény okán, hogy a két engedélyezési rendszer között átfedések vannak. Ugyanis, először is, ez a kritérium az engedélyezési feltételek mindenki által könnyen érthetővé tételének, és azok megszövegezése félreérthetősége elkerülésének szükségességére hivatkozik. Továbbá, amint az már a jelen ítélet 82. pontjában megállapítást nyert, e két engedélyezési rendszer különböző közérdekeket véd. Végül a belga kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy ezen engedélyek megszerzése eltérő, pontos feltételekhez kötött.

86

Ennélfogva, a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében, az alapeljárásban szóban forgó két engedélyezési rendszer engedélymegadási feltételei világosnak és egyértelműnek tűnnek.

87

Negyedszer, a Bíróság elé terjesztett ügyiratokból nem lehet megállapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó engedélyezési rendszerek engedélymegadási feltételei megkülönböztetésmentesek, arányosak és objektívek‑e. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság feladata ennek vizsgálata. Az előírt feltételek arányosságának vizsgálata keretében a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia többek között, hogy a pirotechnikai összetevőknek a szövetségi engedélyezési rendszer által előírt, 50 kg‑os felső határa alkalmas‑e a követett cél megvalósításának biztosítására, illetve hogy nem haladja‑e meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

88

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2006/123 irányelv 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély – azaz egyfelől a robbanóanyagokkal kapcsolatos szövetségi engedély, másfelől regionális környezetvédelmi engedély – megszerzésének követelményéhez köti, amennyiben az ezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

89

Első kérdésével, amelyet utoljára kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy azok a szabálysértések, amelyek elkövetése miatt eljárás folyik az alapügy vádlottjaival szemben, a 2013/29 irányelv 45. cikke értelmében vett súlyos szabálysértéseknek minősülnek‑e, és a vádlottakkal szemben ekképpen kiszabhatók‑e büntetőjogi szankciók.

90

A Bíróság elé terjesztett ügyiratokból kitűnik, hogy azok a tények, amelyek miatt az alapügy vádlottjaival szemben eljárás folyik, 2010. november 22. és 2013. január 27. között következtek be. Ekképpen e tények időben megelőzik a 2013/29 irányelv hatálybalépését, ez az irányelv időbeli hatályánál fogva nem alkalmazható az alapeljárásbeli jogvitára. Az említett tényekre időbeli hatályánál fogva a 2007/23 irányelv alkalmazandó.

91

Ezen túlmenően az első kérdés keretében említett szabálysértések közül kettő a pirotechnikai termékek későbbi értékesítés szándékával történő tárolására vonatkozóan kettős engedélyezési rendszert előíró belga jogszabályok alapján kiadott engedélyek megsértése. Amint az a jelen ítélet 67. és 77. pontjában megállapítást nyert, e szabályozás nem a 2007/23 irányelv tárgyi hatálya alá tartozik, hanem a 2006/123 irányelv alá.

92

Ennélfogva a jelen ügyben kizárólag az 1 kg‑os mértéket meghaladó pirotechnikai összetevőjű pirotechnikai termékeknek az ehhez szükséges engedéllyel nem rendelkező magánszemély részére történő árusítása által megvalósuló szabálysértés bűncselekménnyé minősítését fogadták el a 2007/23 irányelv tárgyi és időbeli hatálya alá tartozó nemzeti rendelkezések alapján.

93

Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy még ha a kérdést előterjesztő bíróság ténylegesen a 2013/29 irányelv 45. cikkének értelmezésére korlátozta is kérdését, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdése megfogalmazásában utalt‑e azokra, vagy sem (lásd: 2018. február 28‑iMA. T. I. SUD és Duemme SGR ítélet, C‑523/16 és C‑536/16, EU:C:2018:122, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94

E körülmények között az első kérdés úgy értendő, mint amely arra irányul egyfelől, hogy a 2007/23 irányelv 20. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi‑e a tagállamok számára, hogy büntetőjogi szankciókat szabjanak ki, és másfelől, hogy a 2006/123 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy úgy rendelkezzenek, hogy büntetőjogi szankciókat szabnak ki egy olyan nemzeti szabályozás megsértése esetére, mint az alapeljárásban szóban forgó, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély megszerzésének rendeli alá.

95

Először is, a 2007/23 irányelv 20. cikkének értelmezését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e cikk nem határozza meg sem a büntetendővé tételt, sem az alkalmazandó szankciókat, csupán annak kinyilvánítására szorítkozik, hogy a tagállamok kötelesek e szankciók szabályozására.

96

Amint azt a főtanácsnok is kiemelte indítványának 37. pontjában, mivel e cikk nem pontosítja, milyen jellegű szankciókat fogadhatnak el a tagállamok, hanem úgy rendelkezik, hogy e szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük, e cikk szövegéből következik, hogy a tagállamok továbbra is jogosultak az alkalmazandó szankciók jellegének meghatározására, és ennek következtében a 2007/23 irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó büntetőjogi szankciók megállapítására, amennyiben e szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek.

97

Ebből egyfelől az következik, hogy büntetőjogi szankciók rendelhetők el a 2007/23 irányelv hatálya alá tartozó nemzeti rendelkezések megsértése esetére. Amint a jelen ítélet 91. és 92. pontjában megállapítást nyert, kizárólag a pirotechnikai termékek nemzeti szabályozásban meghatározott értékesítésének bűncselekménnyé minősítése tartozik a 2007/23 irányelv tárgyi és időbeli hatálya alá, mivel e termékek későbbi értékesítés szándékával történő tárolásával kapcsolatos, a kettős engedélyezési rendszer által meghatározott bűncselekményeket a 2006/123 irányelv szabályozza.

98

Másfelől ebből az következik, hogy bár a 2007/23 irányelv 20. cikke, a 2013/29 irányelv 45. cikkétől eltérően, nem írta kifejezetten elő, hogy a tagállamok büntetőjogi szankciókat vezethetnek be a súlyos szabálysértések esetén, e rendelkezés nem zárta ki ennek lehetőségét. Ennélfogva ez a 45. cikk nem tekinthető lex mitiornak.

99

Emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata is, hogy az alkalmazandó szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek‑e. E szankciók arányosságának vizsgálata keretében a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a jogsértés súlyát (lásd analógia útján: 2012. február 9‑iUrbán ítélet, C‑210/10, EU:C:2012:64, 41. és 44. pontja).

100

Másodszor, a 2006/123 irányelv értelmezését illetően meg kell jegyezni, hogy ezen irányelv 1. cikke (5) bekezdésének értelmében az irányelv nem érinti a tagállamok büntetőjogi szabályait, feltéve hogy e szabályok nem járnak az említett irányelvben meghatározott szabályok megkerülésével.

101

Ennek megfelelően a tagállamok előírhatnak büntetőjogi szankciókat az olyan nemzeti szabályozás megsértése esetére, mint az alapeljárásban szóban forgó, amely a 2007/23 irányelvnek megfelelő, kiskereskedelmi forgalomba szánt pirotechnikai termékek tárolását kettős engedély megszerzéséhez köti, amennyiben a nemzeti büntetőjogi szabályok nem járnak a 2006/123 irányelv rendelkezéseinek megkerülésével.

102

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2007/23 irányelv 20. cikkét és a 2006/123 irányelv 1. cikkének (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok bevezethetnek büntetőjogi szankciókat, amennyiben a 2007/23 irányelv vonatkozásában e szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek, a 2006/123 irányelv vonatkozásában pedig a nemzeti büntetőjogi szabályok nem járnak ez utóbbi irányelv rendelkezéseinek megkerülésével.

103

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: