1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bíróság újfent a hulladékokról szóló irányelv ( 2 ) hulladék fogalmának értelmezési kérdéseivel szembesül. Ezúttal azt szükséges tisztázni, hogy a fogyasztók által visszaszolgáltatott olyan elektromos berendezéseket, amelyek egy része meghibásodás miatt már nem használható, illetve a maradványárukat hulladéknak kell‑e tekinteni, amely csak a hulladékszállításról szóló rendeletnek ( 3 ) megfelelően exportálható.

2.

Az egyértelmű, hogy a hulladék fogalma nem értelmezhető megszorítóan, és mindig az eset összes körülményére kell figyelemmel lenni. A jelen eset ugyanakkor nem merül ki egy ilyen egyedi értékelésben, hanem felveti azt a kérdést, hogy az uniós jogalkotónak az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelvből ( 4 ) következő, a kérdéses időpontban még nem alkalmazandó iránymutatásának milyen jelentősége van. Ezenkívül azt is meg kell tárgyalni, hogy a hulladék fogalma miként alkalmazandó a büntetőjogban.

3.

A Charta 49. cikkének (1) bekezdéséből következik a büntetések törvényességének elve:

„Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. […]”

4.

A hulladékszállításról szóló rendelet 2. cikkének 1. pontja alapján a „hulladék” fogalom a hulladékokról szóló 2006. évi egységes szerkezetbe foglalt irányelv ( 5 ) 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott hulladék, amelyet időközben a ma hatályos hulladékokról szóló irányelv váltott fel.

5.

A hulladékszállításról szóló rendelet 2. cikke 35. pontjának a) alpontja szerint az „illegális szállítás” olyan hulladékszállítás, amelyet egyebek mellett úgy bonyolítanak le, hogy nem jelentik be azt az e rendeletben előírt módon az összes érintett illetékes hatóságnak.

6.

A hulladékszállításról szóló rendelet 50. cikkének (1) bekezdése a rendelet megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozik:

„A tagállamok megállapítják az e rendelet megszegése esetén alkalmazandó szankciókat, és minden intézkedést megtesznek azok végrehajtása érdekében. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. […]”

7.

A hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében, amely a 2006. évi irányelv 41. cikke és V. melléklete 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a hulladékokról szóló egységes szerkezetbe foglalt irányelvnek felel meg, „a »hulladék« olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles”.

8.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelvet 2012. július 4‑én fogadták el, és 2014. február 14‑ig kellett átültetni. A holland jogba átültető szabályozás, a Regeling van de Staatssecretaris van Infrastructuur en Milieu, van 3 februari 2014, nr. IENM/BSK‑2014/14758, houdende vaststelling regels met betrekking tot afgedankte elektrische en elektronische apparatuur (az infrastruktúráért és környezetért felelős miniszter elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak szabályozásáról szóló, 2014. február 3‑i IENM/BSK‑2014/14758. sz. rendelete) ennek megfelelően 2014. február 14‑én lépett hatályba.

9.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja ezeket a berendezéseket a következőképpen definiálja:

„azok az elektromos vagy elektronikus berendezések, amelyek [a hulladékokról szóló] irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében hulladéknak minősülnek, […]”.

10.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv 23. cikke szabályozza a vizsgálatot és nyomon követést. A berendezések szállítása a (2) bekezdés tárgya:

„A tagállamok biztosítják, hogy a feltételezhetően hulladéknak minősülő használt elektromos és elektronikus berendezések szállítását a VI. mellékletben foglalt minimumkövetelményekkel összhangban végezzék, és ennek megfelelően nyomon követik e szállítmányokat.”

11.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv VI. melléklete tartalmazza a szállításra vonatkozó minimumkövetelményeket. Az 1. pont a dokumentációs követelményeket szabályozza.

„Ha egy szállítmány birtokosa arra hivatkozik, hogy használt elektromos és elektronikus berendezéseket és nem azok hulladékait szállítja vagy kívánja szállítani, akkor a tagállamok előírják, hogy a szállítmány birtokosa rendelkezzen az alábbi igazolásokkal annak érdekében, hogy különbséget lehessen tenni a hulladéknak tekinthető elektromos és elektronikus berendezések és használt elektromos és elektronikus berendezések között:

12.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv VI. mellékletének 5. pontja szabályozza ezen előírások megsértésének következményeit:

„Az 1., 2., 3. és 4. pontban előírt megfelelő dokumentumok hiányában, amelyek bizonyítják, hogy egy tárgy használt elektromos vagy elektronikus berendezés, és nem ezek hulladéka, valamint a szállítmány szállítás, berakodás és kirakodás alatti – különösen megfelelő csomagolás és a rakomány megfelelő elrendezése révén való – megfelelő védelmének hiányában – amelyek biztosítása a szállítást kezdeményező birtokos kötelezettsége – a tagállami hatóságok az árukat elektromos vagy elektronikus berendezések hulladékának tekintik, a szállítmányt pedig illegálisként kezelik. […]”

13.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az tűnik ki, hogy a Wet van 13 juni 1979, houdende regelen met betrekking tot een aantal algeme onderwerpen op het gebied van de milieuhygiëne (Wet Milieubeheer) (a környezetvédelem területének néhány általános kérdésére vonatkozó szabályozásáról szóló, 1979. évi június 13‑i törvény [a környezet védelméről szóló törvény]) 10.60. cikkének (2) bekezdése szerint a hulladékszállításról szóló rendelet 2. cikkének 35. pontja szerinti cselekmények végzése tilos. A tilalom figyelmen kívül hagyása a Wet van 22 juni 1950, houdende vaststelling van regelen voor de opsporing, de vervolging en de berechting van economische delicten (a gazdasági bűncselekmények felderítésére, üldözésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1950. évi június 22‑i törvény [a továbbiakban: WED]) 1a. cikkének 1. pontja alapján gazdasági bűncselekményt valósít meg, amely a WED 6. cikke alapján büntetendő.

14.

A Tronex BV maradványárukat forgalmazó nagykereskedést üzemeltet. 2014. február 10‑én megállapították, hogy azt tervezte, egy tétel elektromos berendezést szállít vagy szállíttat konténerben Tanzániába egy harmadik személy részére, akinek ezt az árutételt összesen 2396,01 euróért értékesítette. A Tronex az árukat kiskereskedőktől, nagykereskedőktől és/vagy importőröktől vásárolta fel. Az árutétel elektromos vízforralókból, gőzölős vasalókból, ventilátorokból, és borotvákból állt. A berendezések legnagyobbrészt eredeti csomagolásukban voltak, de az árutételben olyan berendezések is megtalálhatóak voltak, amelyek nem voltak becsomagolva. Az árutétel egyrészt a fogyasztók által a termékgarancia alapján visszaszolgáltatott berendezésekből, másrészt olyan árukból állt, amelyeket például valamely áruválaszték‑változás miatt (szabályosan) már nem értékesítettek vagy értékesíthettek. Számos dobozon, amelybe a berendezéseket csomagolták, hiányosságra utaló tájékoztatás volt található. Több vízforraló üvege sérült volt. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint a szállítást a hulladékszállításról szóló irányelv szerinti bejelentés vagy engedélyezés nélkül hajtották végre.

15.

A Rechtbank Rotterdam (rotterdami bíróság, Hollandia) első fokon 5000 euró két évre felfüggesztett pénzbüntetésre ítélte a Tronexet, mivel Hollandiából Tanzániába szándékozott hulladékot szállítani, amely szállítás a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok felé, a rendelet által előírt bejelentés és/vagy az azok általi hozzájárulás nélkül történt.

16.

A Tronex megfellebbezte az ítéletet. Vitatja, hogy a berendezések kapcsán hulladékról lenne szó.

17.

A Gerechtshof Den Haag (hágai fellebbviteli bíróság, Hollandia) ezért a következő kérdésekkel fordul a Bírósághoz:

1. kérdés:

2. kérdés:

3. kérdés:

18.

Írásbeli észrevételeket a Tronex B. V., az Openbaar Ministerie, Ressortsparket vestiging Den Haag (hágai ügyészség, Hollandia), a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Norvég Királyság, illetve az Európai Bizottság terjesztett elő. A 2018. december 12‑i tárgyaláson a Tronex, Hollandia és a Bizottság vett részt.

19.

A nemzeti bíróság azt kívánja megtudni, hogy a jogvita tárgyát képező elektromos berendezések hulladéknak tekintendők‑e a kereskedőnek történő, fogyasztó általi visszaszolgáltatás esetén (első kérdés), a Tronexnek történő értékesítés során (második kérdés), vagy abban a pillanatban, amikor az ellenőrzés során az ügyre fény derült (harmadik kérdés). Valójában csak arról szükséges dönteni, hogy az utóbbi időpontban hulladéknak kellett‑e tekinteni a berendezéseket. Az alapeljárásban ugyanis azt kell eldönteni, hogy a Tronexet lehet‑e szankcionálni illegális hulladékszállítás miatt. Mindazonáltal a válasz érdekében célszerű a három kérdés együttes tárgyalása.

20.

Ebből a célból először a hulladéknak a hulladékokról szóló irányelv szerinti fogalmát vizsgálom meg, majd az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelvet elemzem, amely megerősíti a hulladékokról szóló irányelv értelmezésének eredményét, végül azokat a nehézségeket taglalom, amelyeket a hulladék fogalmának büntetőjogi alkalmazása a büntetőjogi szabályok pontos meghatározottságának elvére tekintettel felvet.

21.

A hulladékszállításról szóló rendelet 2. cikkének 1. pontja a „hulladék” fogalmát illetően a hulladékokról szóló 2006. évi egységes szerkezetbe foglalt keretirányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának vonatkozó meghatározására hivatkozik. Ezt időközben felváltotta a hulladékokról szóló új keretirányelv. A hulladékokról szóló új keretirányelv V. mellékletével összefüggésben értelmezett 41. cikke alapján a hulladékszállításról szóló rendelet 2. cikke 1. pontjának hivatkozása immáron a hulladékokról szóló új keretirányelv 3. cikkének 1. pontjára történő hivatkozásnak felel meg.

22.

Ez alapján a hulladék fogalmát úgy határozzák meg, mint olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles.

23.

Így azt szükséges tisztázni, hogy a hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében az árutételtől megváló birtokosnak kell‑e tekinteni az olyan felvásárlót, aki kiskereskedőktől vagy szállítóktól felvásárolt, a fogyasztók által visszaszolgáltatott és/vagy feleslegessé vált áruk nagyobb tételét (külföldi) harmadik személynek értékesíti tovább.

24.

A hulladékokról szóló irányelv nem határozza meg azokat a kritériumokat, amelyekből a megválás ténye következik, így közösségi rendelkezések hiányában a tagállamok elvileg szabadon megválaszthatják a különböző tényállási elemek fennállására vonatkozó bizonyítás formáját. E bizonyítási szabályok következtében ugyanakkor nem csorbulhat az uniós jog és különösen a hulladékokról szóló irányelv hatékonysága. ( 6 )

25.

Ezért a nemzeti bíróságoknak a bizonyítási szabályok annak vizsgálatával összefüggő alkalmazása során, hogy bizonyos tárgyak vagy anyagok hulladékok‑e, azokra a szempontokra kell figyelemmel lenniük, amelyeket a Bíróság ezzel összefüggésben kidolgozott.

26.

A „megválni” kifejezést illetően az ítélkezési gyakorlatból az tűnik ki, hogy e kifejezést a hulladékokról szóló irányelv céljának fényében kell értelmezni, amely a (6) preambulumbekezdése szerint a hulladékkeletkezés és ‑gazdálkodás emberi egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatásainak minimalizálása, valamint EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése alapján, amely előírja, hogy az Európai Unió környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem, és ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén alapul. Ebből következik, hogy a „megválni” kifejezés, és így a hulladékokról szóló irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti „hulladék” fogalma nem értelmezhető megszorítóan. ( 7 )

27.

E tekintetben különös figyelmet kell szentelni annak a körülménynek, hogy a szóban forgó tárgy vagy anyag használhatatlan vagy azzá vált a birtokosa számára, és ily módon e tárgy vagy anyag tehernek minősül, amelytől az meg kíván válni. ( 8 ) Ha ugyanis ez a helyzet, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a birtokos a környezet veszélyeztetésére alkalmas módon válik meg a birtokában lévő tárgytól vagy anyagtól, különösen azt elhagyva, lerakva vagy ellenőrizetlenül ártalmatlanítva. ( 9 )

28.

A jelen ügyben nem ebből kell kiindulni, mivel a Tronex értékesítette az elektromos berendezéseket, és így a szállításból pénzügyi előnyt remélt.

29.

A Bíróság mindazonáltal azt is megállapította már, hogy az olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megvált, akkor is lehet a hulladékokról szóló irányelv szerinti „hulladék”, ha gazdasági újrahasznosítás tárgyát képezheti, ( 10 ) különösen ha hasznosítás, visszanyerés vagy újrafelhasználás céljából üzletszerűen gyűjtik. ( 11 )

30.

A Tronexnek ugyan az elektromos berendezések hasznosítása és a visszanyerés nem célja, azonban láthatólag az újrafelhasználás az export célját képezte.

31.

Mégis különbséget kell tenni azon összegyűjtött tárgyak között, amelyektől a birtokosuk megvált, és amelyektől nem. Az újrahasznosítási céllal történő gyűjtés puszta ténye még nem szükségképpen jelent megválást. És valóban, mind gazdaságilag, mind a hatékony erőforrás‑gazdálkodás tükrében helyénvalónak tűnik felkínálni az eredetileg tervezett piacukon már nem értékesíthető berendezéseket egy olyan piacon, ahol még lehetségesnek tűnik az értékesítés.

32.

Ezért különösen a bontatlan eredeti csomagolásban található maradványáruk vonatkozásában nem ad alapot az előzetes döntéshozatal iránti kérelem annak megállapítására, hogy megválásról lenne szó.

33.

Másrészről kétségkívül hulladéknak kell tekinteni azokat a visszaszolgáltatott berendezéseket, amelyek súlyos hibák miatt már nem használhatók és csak aránytalan többletköltséggel javíthatók meg.

34.

Ezzel szemben a Tronex nem tudja azt megalapozottan állítani, hogy még az új áruk bizonyos százaléka sem használható hibák miatt. Új áru esetében ugyanis abból kell kiindulni, hogy az főszabály szerint működőképes. ( 12 )

35.

A fogyasztók által visszaszolgáltatott berendezések esetében ez a vélelem ugyanakkor nem indokolt. A visszaszolgáltatásból sokkal inkább olyan kockázat adódik, hogy a fogyasztó hibás árut kapott, vagy hogy a visszaszolgáltatást megelőzően ő maga okozott kárt az áruban. Így mindenekelőtt az kétséges, hogy a visszaszolgáltatott áruk rendeltetésszerű használat céljából értékesíthetők‑e.

36.

Ezek a kételyek ugyanakkor még nem járnak azzal, hogy az árut már a fogyasztónál hulladéknak kellene tekinteni. A vételár visszafizetése ellenében történő visszaszolgáltatás ugyanis nem ugyanazzal a jelentéssel bír, mint a megválás. Nem tekinthető ártalmatlanításnak vagy hasznosításnak, és arra sem lehet számítani, hogy a fogyasztó a környezetre veszélyes módon válik meg az árutól. ( 13 )

37.

Jelentősen megváltozik ugyanakkor a helyzet, amint a visszaszolgáltatott áru ismét a kereskedő birtokában található, ugyanis az azzal kapcsolatos kételyek, hogy az árut rendeltetésszerű használat céljából értékesíteni lehet‑e, jelentőséggel bírnak a további sorsát illetően.

38.

Ugyanis nem igazolható a birtokosuk által, bármely hasznosítást szolgáló művelettől függetlenül, előnyös feltételekkel felhasználni vagy kereskedelmi forgalomba bocsátani tervezett áruknak, anyagoknak vagy termékeknek a hulladékokról szóló irányelv annak biztosítására irányuló rendelkezéseinek hatálya alá vonása, hogy a hasznosítási és ártalmatlanítási műveletek az emberi egészség veszélyeztetése, valamint anélkül történjenek, hogy az alkalmazott eljárások vagy módszerek veszélyeztetnék a környezetet. Mindazonáltal a hulladék fogalmának széles körű értelmezésére irányuló kötelezettségre tekintettel ezen érvelést azon helyzetekre kell korlátozni, amelyekben a kérdéses áru vagy anyag újrahasznosítása nemcsak esetleges, hanem biztos, anélkül hogy azt megelőzően a hulladékokról szóló irányelvben foglalt hulladékhasznosítási eljárások egyikét igénybe kellene venni. ( 14 )

39.

A visszaszolgáltatott berendezéseket illetően az említett kétség okán hiányzik ez a bizonyosság. Amennyiben a berendezések ellenőrzése révén a kétség nem oszlatható el azonnal, hulladéknak ajánlott tekinteni az árut.

40.

Ha az ellenőrzés azt mutatja, hogy az áru továbbra is rendeltetésszerű használatra alkalmas, kizárt a hulladékstátusz. Ugyanez érvényes az olyan árukra, amelyek hibái elhanyagolható mértékűek, amelyek a rendeltetést csak jelentéktelen mértékben korlátozzák, így az árukat javítás nélkül – adott esetben csökkentett áron – mégis értékesíteni lehet.

41.

Hulladékról van szó azonban, ha olyan hibát állapítanak meg, amely az áru rendeltetésszerű használatához javítást igényel, hiányzik ugyanis annak bizonyossága, hogy a kereskedő a javítást valóban elvégzi. Nem döntő tényező e tekintetben, hogy a javítás költsége jelentős vagy csekély, mivel egy nem működő áru terhet jelent, és a rendeltetésszerű használata kétséges.

42.

A kereskedőre telepíteni az ellenőrzési és adott esetben javítási kötelezettséget alkalmas, szükséges és arányos, azaz összességében arányos kötelezettség, ugyanis ő az, aki az visszaszolgáltatott áru további sorsáról dönt. ( 15 ) Hasonló megfontolásokból kell az olyan vállalkozásoknak bizonyítani, hogy nem gyártási hulladékról van szó, amelyeknél melléktermék keletkezik, például a bányászatból származó kőtörmelék és az ércfeldolgozásból származó maradék homok ( 16 ) vagy a hígtrágya a mezőgazdaságban. ( 17 )

43.

Végül, különös tekintettel a jogvita tárgyát képező berendezések szállítására, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben található egy további arra utaló jel, hogy a Tronex legalábbis bizonyos berendezések szállításával azoktól megvált. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint ugyanis néhány berendezés nem volt becsomagolva. Ennélfogva nem elvárható, hogy ezek a szállítást sértetlenül átvészelték.

44.

Közbenső következtetésként meg kell állapítani, hogy a kiskereskedőktől vagy szállítóktól felvásárolt, a fogyasztók által visszaszolgáltatott elektromos berendezések nagyobb tételének szállítása a hulladékszállításról szóló rendelet értelmében vett hulladékszállításnak tekinthető, amennyiben a visszaszolgáltatott berendezések működőképessége előzetesen nem került megállapításra, vagy a berendezéseket nem védik megfelelően a szállítás okozta károkkal szemben. Ezzel szemben további támpontok nélkül nem tekinthetők hulladéknak a feleslegessé vált elektromos berendezések bontatlan eredeti csomagolásban.

45.

A „megválni” fogalom ezen értelmezése megfelel egyébként az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelvnek, amelyet a Tronex 2014. február 10‑i ellenőrzésekor még nem kellett alkalmazni. Hollandia ugyanis az irányelvet, az előírt határidőn belül, csak 2014. február 14‑ével ültette át.

46.

Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv VI. mellékletének 1. pontja tartalmazza azon követelményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ha egy szállítmány birtokosa arra hivatkozik, hogy használt elektromos és elektronikus berendezéseket, és nem azok hulladékait szállítja vagy kívánja szállítani, akkor a használt elektromos és elektronikus berendezéseket és azok hulladékait meg lehessen különböztetni.

47.

Ez a különbségtétel a hulladék fogalma miatt releváns, ugyanis az elektromos berendezések hulladékai esetében az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján olyan berendezésekről van szó, amelyeket hulladéknak kell tekinteni a hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontja szerint. Ennek megfelelően a VI. melléklet 5. pontja arról rendelkezik, hogy az elektromos berendezések olyan szállítása, amely nem teljesíti a melléklet követelményeit, a hulladékszállításról szóló rendelet értelmében vett illegális hulladékszállításnak tekintendő.

48.

Ennyiben az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv VI. mellékletéből két alapvető követelmény következik, amelyet ahhoz kell teljesíteni, hogy a használt elektromos berendezések szállítását ne hulladékszállításnak kelljen tekinteni. Először is, amint azt különösen az 1. pont b) alpontja és a 3. pont mutatja, az összes berendezés működőképességét biztosítani kell, és másrészről a berendezéseket megfelelően védeni kell a szállítási károktól, amely az 1. pont d) alpontjából, valamint az 5. pontból ered. Csak a kifejezetten javítás célzatával történt szállítás esetében lehetséges a 2. pont alapján korlátozás a működőképességet illetően.

49.

Ezzel az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv említett rendelkezései a hulladék fogalmának fentebb kifejtett értelmezését kodifikálják a visszaszolgáltatott vagy a szállítási károktól nem elégséges mértékben védett elektromos berendezésekre.

50.

Látni kell azonban, hogy a hulladék fogalmához a jelen ügyben egy a holland jogban előírt büntetőjogi szankció kapcsolódik. Ezt először is megköveteli az uniós jog, mivel a hulladékszállításról szóló rendelet 50. cikke hatékony szankciókat kíván meg a rendelet megsértése esetén. A hulladékjog, szintén a hulladék fogalmától függő egyéb megsértése esetére, a hulladékokról szóló irányelv 36. cikkének (2) bekezdése hasonló kötelezettséget tartalmaz.

51.

Kételyeket vethet fel mindazonáltal, hogy a hulladék fogalma kellőképp pontosan meghatározott‑e ahhoz, hogy az alapügyben büntetőjogi szankciót alapozzon meg. Ugyanis a bűncselekmények és büntetések törvényessége elvének (nullum crimen, nulla poena sine lege) az előreláthatóságra és pontosságra vonatkozó követelményei mind az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikke (1) bekezdésének első mondata alapján az uniós jogrendben, mind a nemzeti jogrendekben kiemelkedő fontosságúak. ( 18 )

52.

A meghatározottság elvéből a bűncselekmények és büntetések törvényessége elvének kifejeződéseként az következik, hogy a jogszabálynak világosan kell meghatároznia a bűncselekményeket, és az azok miatt kiszabandó büntetéseket. E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét. ( 19 )

53.

Ami a hulladék fogalmát illeti, a polgárok azt ugyan fel tudják ismerni, hogy az a kérdés, miszerint valaki egy tárgytól megválik‑e, az eset összes körülményére tekintettel ítélendő meg, és a „megválik” fogalmát tágan kell értelmezni. Ezenkívül számos olyan eset létezik, amely vagy közvetlenül az ítélkezési gyakorlat tárgyát képezte, vagy legalábbis kellőképp közel állt az eddigi ítélkezési gyakorlathoz, hogy annak alapján egyértelműen el lehessen dönteni.

54.

A jelen helyzetre azonban mostanáig nem született közvetlenül irányadó ítélkezési gyakorlat. Különösen nem értelmezte a Bíróság még a hulladék fogalmát a hibás vagy nem megfelelően csomagolt berendezések szempontjából.

55.

Mindazonáltal minden körültekintő jogalkalmazó számára felismerhető, hogy hulladéknak kell tekinteni azokat a berendezéseket, amelyeket súlyos hibák okán már nem lehet használni, és az arányos költségek melletti javítás sem lehetséges. Ugyanez érvényes azokra az árukra, amelyeket a szállítási károk elleni megfelelő védelem nélkül szállítanak.

56.

Eddig – de legalábbis az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv teljes körű átültetéséig – nem volt minden további nélkül felismerhető, hogy az ennek ellenére visszaszolgáltatott árukat már attól hulladéknak kell tekinteni, hogy a működőképességüket nem ellenőrizték, vagy nem végezték még el a működőképesség helyreállítása érdekében szükséges mértékű javítást.

57.

Nem szükséges – vagy lehetséges – a rendelkezésre álló információk alapján azt tisztázni, hogy ezen változtatnának‑e olyan dokumentumok, mint például a Bizottság és a Tronex által említett „Correspondents‘ Guidelines” ( 20 ). A Bíróságnak nincsen ugyanis információja arra vonatkozólag, hogy az irányadó időpontban, 2014. február 10‑én ezek a dokumentumok már léteztek, vagy egy olyan vállalkozásnak, mint a Tronex, ismernie kellett volna.

58.

Azt javaslom a Bíróságnak ezért, hogy a büntethetőség megalapozásaként korlátozza a hulladék fogalom általam javasolt értelmezésének időbeli hatályát, mégpedig azon visszaszolgáltatott áruk tekintetében, amelyek működőképességét nem ellenőrizték, vagy annak helyreállításához javítás szükséges. A hulladék fogalmának jelen értelmezését e tekintetben csak azon jogsértések büntetőjogi szankcionálására kell alkalmazni, amelyek az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012/19/EU irányelv VI. mellékletének teljes körű átültetését, vagy legkésőbb a Bíróság jelen ügyben született ítéletének meghozatalát követően történtek.

59.

Azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

A kiskereskedőktől vagy szállítóktól felvásárolt, a fogyasztók által visszaszolgáltatott elektromos berendezések nagyobb tételének szállítása annyiban tekinthető a 255/2013/EU rendelet által módosított, a hulladékszállításról szóló 1013/2006/EK rendelet értelmében vett hulladékszállításnak, amennyiben a berendezések működőképessége korábban nem került megállapításra, vagy a berendezéseket nem védik megfelelően a szállítás okozta károkkal szemben. Ezzel szemben további támpontok nélkül nem tekinthetők hulladéknak a feleslegessé vált elektromos berendezések bontatlan eredeti csomagolásban.

Azon visszaszolgáltatott áruk tekintetében, amelyek működőképességét nem ellenőrizték, vagy annak helyreállításához javítás szükséges, a hulladék fogalmának jelen értelmezését csak azon jogsértések büntetőjogi szankcionálására kell alkalmazni, amelyek az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012/19/EU irányelv VI. mellékletének teljes körű átültetését, vagy legkésőbb a Bíróság jelen ügyben született ítéletének meghozatalát követően történtek.