1. 

Fellebbezésével a Belga Királyság azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a 2017. július 20‑i Belgium kontra Bizottság ítéletet, ( 2 ) amellyel a Törvényszék elutasította az (EU) 2016/417 bizottsági végrehajtási határozat ( 3 ) annyiban történő megsemmisítése iránti keresetét, amennyiben e határozat a Belga Királyság tekintetében az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) terhére történő finanszírozásból kizárt 9601619 eurót.

2. 

Jelen fellebbezés révén a Bíróságnak lehetősége nyílik arra, hogy pontosítsa az EMGA‑val összefüggésben nem jogszerűen kifizetett összegek visszafizettetésére vonatkozó tagállami kötelezettségek terjedelmét. Konkrétabban a Bíróságnak el kell döntenie, hogy a Törvényszék helyesen vélte‑e úgy, hogy az 1290/2005/EK tanácsi rendelet ( 4 ) 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja értelmében véve a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanságnak minősül a jelen ügy körülményei között az illetékes belga hatóságok által hozott azon határozat, hogy nem merítik ki az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget a nem jogszerűen kifizetett export‑visszatérítések visszafizettetésére irányuló kísérlet során.

3.

Az 1290/2005 rendelet a közös agrárpolitika finanszírozásának keretrendszerét határozza meg.

4.

A rendelet (25) preambulumbekezdése értelmében a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk, amelyekkel biztosítják, hogy a műveletek ténylegesen megvalósulnak, és azokat megfelelő módon hajtják végre. A tagállamoknak emellett a kedvezményezettek által elkövetett mindennemű szabálytalanságot hatékonyan meg kell előzniük és kezelniük kell.

5.

A (26) preambulumbekezdés szerint a tagállam gondatlanságára visszavezethető esetekben indokolt az érintett tagállam számlájának terhére írni a teljes összeget. Ugyanez a preambulumbekezdés pontosítja azonban, hogy figyelemmel azokra a kötelezettségekre, amelyek belső eljárási rendjük alapján terhelik a tagállamokat, a pénzügyi terheket méltányosan kell megosztani az Európai Unió és a tagállamok között.

6.

A (27) preambulumbekezdés értelmében a visszatérítési eljárások tovább késleltethetik a nem jogszerű kifizetések visszafizetését, anélkül, hogy az eljárás eredményes befejezése biztosra vehető lenne. Ezeknek az eljárásoknak a költségei a tényleges vagy várhatóan beszedhető összegekhez viszonyítva aránytalanok is lehetnek.

7.

Az 1290/2005 rendelet 3. cikke egyebek mellett a következőket mondja ki:

„(1)   Az EMGA‑ból kell finanszírozni – a tagállamok és a[z Európai Unió] között megosztott irányítás mellett – a következő kiadásokat, összhangban a[z európai uniós] jogszabályokkal:

[…]”

8.

Az 1290/2005 rendelet 9. cikke kimondja:

„(1)   A tagállamok:

[…]”

9.

A rendelet 31. cikkének (1) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„A Bizottság a pénzösszegek [európai uniós] finanszírozásból történő kizárásáról dönt, ha úgy találja, hogy a 3. cikk (1) bekezdésében és a 4. cikkben említett kiadások teljesítésére nem a[z európai uniós] szabályoknak megfelelően, a 41. cikk (3) bekezdésében említett eljárás szerint került sor.”

10.

Az 1290/2005 rendelet 32. cikke a következőképpen szól:

„[…]

(5)   Abban az esetben, ha a behajtásra a közigazgatási vagy jogi szempontból történő első ténymegállapítás időpontját követő négy éven belül nem kerül sor, illetve nyolc éven belül, ha a behajtás nemzeti igazságszolgáltatási szervek előtti eljárás tárgyát képezi, a behajtás elmaradásából származó pénzügyi következmények 50%‑át az érintett tagállam viseli, a fennmaradó 50%‑át pedig a[z európai uniós] költségvetésből kell finanszírozni.

Az érintett tagállam a (3) bekezdés első albekezdésében említett összesítő bevallásban elkülönítve tünteti föl azokat a pénzösszegeket, amelyek behajtására az ennek a bekezdésnek az első albekezdésében meghatározott határidőn belül nem került sor.

A behajtás elmaradása következtében felmerülő pénzügyi teher megosztása, összhangban az első albekezdéssel, az érintett tagállam azon kötelezettségének sérelme nélkül történik, amely szerint a behajtási eljárást le kell folytatnia, alkalmazva ezen rendelet 9. cikke (1) bekezdését. Az így behajtott összegek 50%‑át az EMGA‑ra jóvá kell írni, az e cikk (2) bekezdésében meghatározott levonás alkalmazását követően.

Abban az esetben, amikor a behajtási eljárás keretében a szabálytalanság hiánya véglegesnek tekinthető közigazgatási vagy jogi [helyesen: bírósági] eljárással bizonyítást nyer, úgy az érintett tagállam az általa az első albekezdés értelmében viselt pénzügyi terhet kiadásként bejelenti az EMGA‑nak.

[…]

(6)   Megfelelően indokolt esetekben a tagállamok határozhatnak úgy, hogy a behajtási eljárást nem hajtják végre. Ezt a határozatot csak az alábbi esetekben hozhatják meg:

[…]

(8)   A 31. cikk (3) bekezdésében meghatározott eljárást követően, a Bizottság a következő esetekben dönthet arról, hogy a[z európai uniós] költségvetésre terhelt összegeket kizárja a[z európai uniós] költségvetésből:

[…]”

11.

1992‑ben a Générale Sucrière, amelynek jogai később jogutódlás révén a Saint‑Louis Sucre‑höz kerültek, összesen 24000 tonna cukrot értékesített a Metelmann és a Sucre Export részére. Az adásvételi szerződés értelmében a cukrot ki kellett vinni az Európai Unióból.

12.

A Metelmann és a Sucre Export 6000 tonna cukrot két közvetítő révén továbbértékesített a Proud Trading és a Shawline Offshore részére. Az említett szerződések emellett előírták, hogy a cukrot a (jelenlegi) Európai Unión kívüli harmadik országba szánják és a berakodást követően haladéktalanul el kell szállítani az Európai Unió területéről.

13.

A Saint‑Louis Sucre megbízta egyfelől a Belgian Bunkeringet, másfelől pedig a Stevedoring et Manufert‑t (a továbbiakban: Manuport Services), hogy készítsék el a vonatkozó dokumentációt, és vegyék át, valamint rakodják be a cukrot a hajókba.

14.

A cukrot, amelyet az antwerpeni (Belgium) kikötőből kellett Üzbegisztánba szállítani, 1993. január 20. és március 29. között rakodták be.

15.

A Manuport Services elkészítette a releváns dokumentációt és kiviteli nyilatkozatokat, és átadta azokat az illetékes hatóság, vagyis a Bureau d’intervention et de restitution belge (belga támogatásnyújtási és visszatérítési hivatal, BIRB) részére. A dokumentáció alapján a BIRB előre fizetett a Saint‑Louis Sucre részére azon export‑visszatérítés alapján, amely a Saint‑Louis Sucre részére járt. A kifizetés akkor vált véglegessé, amikor a Saint‑Louis Sucre bizonyította, hogy a cukor elhagyta a (jelenlegi) Európai Unió vámuniójának területét.

16.

Miután a kifizetést teljesítették, kiderült, hogy az a 6000 tonna cukor, amelyet a Metelmann és a Sucre Export a Proud Trading és a Shawline Offshore részére újraértékesített, miután az antwerpeni kikötőből kihajózott, az eredeti célállomásától hamis dokumentációk révén eltérítették, és csalárd módon ismételten behozták az Európai Unióba. A Saint‑Louis Sucre magától értesítette a BIRB‑t erről a felfedezésről.

17.

Miután a cukor újraimportálására fény derült, büntetőeljárás indult egyfelől azon két magánszeméllyel szemben, akik a Metelmann és Sucre Export között közvetítőként eljártak, másfelől pedig a Shawline Offshore és a Proud Trading vállalkozásokkal szemben.

18.

A Hof van Beroep Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság, Belgium) 2003. október 22‑i ítéletével a két magánszemélyt csalás, hamis okirat készítése és hamis okirat felhasználása miatt elítélték.

19.

Az említett eljárásban a BIRB, a Saint‑Louis Sucre, a Metelmann, a Sucre Export és a Manuport Services polgári jogi keresetet indítottak, és az eljáró bíróság a két magánszemély által okozott kár megtérítéseként 1 cent előzetes összeget ítélt meg számukra.

20.

1994. március 16‑án a BIRB, miután értesítették a csalárd kivitelről, követelte, hogy a Saint‑Louis Sucre fizesse vissza az export‑visszatérítést. A BIRB szerint a Saint‑Louis Sucre hamis okiratok (T2E űrlap) révén újraimportálta a cukrot, amelynek kiviteléről korábban bizonyos dokumentumokkal (T5 űrlap) nyilatkozott, és azt bizonyította.

21.

A Saint‑Louis Sucre vitatta a követelést, azt állítva, hogy nem felelős a szabálytalanságért.

22.

Ezenfelül a Saint‑Louis Sucre hajlandó volt előzetesen megfizetni a BIRB által követett összeget, hogy ne számítsanak fel kamatot. A megfizetett összeg megfelelt a BIRB által az 1994. április 19. és 1997. május 16. közötti időszakra kamatokkal követelt összegnek.

23.

A Belga Királyság, miután megkapta a Saint‑Louis Sucre befizetését, a Saint‑Louis Sucre‑től kapott összeg 80%‑ának megfelelő összeget, befizette az EMGA részére, az összeg maradék 20%‑át pedig az 595/91/EGK rendeletnek ( 5 ) megfelelően visszatartotta.

24.

1997. június 18‑án a Saint‑Louis Sucre eljárást indított a tribunal de première instance de Bruxelles (brüsszeli elsőfokú bíróság, Belgium) előtt, a BIRB részére megfizetett összeg kamatokkal és költségekkel növelt értékének visszafizettetése érdekében.

25.

2008. március 20‑i ítéletével a bíróság kötelezte a BIRB‑t, hogy a kért összeget fizesse meg a Saint‑Louis Sucre részére.

26.

A BIRB jogorvoslatot kért a cour d’appel de Bruxelles‑től (brüsszeli fellebbviteli bíróság, Belgium). A BIRB azt kérte, hogy az említett bíróság terjesszen három kérdést előzetes döntéshozatalra az Európai Unió Bírósága elé. 2012. május 3‑i ítéletében azonban a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) hatályában fenntartotta a tribunal de première instance de Bruxelles (brüsszeli elsőfokú bíróság) ítéletét, és kötelezte a BIRB‑t, hogy fizessen a Saint‑Louis Sucre részére 10114003,39 euró összeget, amely 5133087,54 euró 1997. június 1‑jétől kamatokkal, valamint különböző más költségekkel növelt összegének felel meg. Az említett bíróság nem tartotta szükségesnek, hogy előzetes döntéshozatalra kérdést terjesszen a Bíróság elé.

27.

A cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) ítéletét követően a BIRB a Cour de cassation (semmítőszék, Belgium) előtt eljárni jogosult ügyvéd véleményét kérte, mivel a belga jog szerint valamely fél csak akkor terjeszthet jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé, ha előtte ilyen véleményt kért.

28.

Az ügyiratoknak, továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlatának alapos elemzését követően a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd kiadta véleményét, miszerint a BIRB nem tudna eredményes jogorvoslati kérelmet terjeszteni a Cour de cassation (semmítőszék) elé.

29.

E vélemény kézhezvételét követően a BIRB úgy határozott, hogy nem kér jogorvoslatot a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) ítéletével szemben. Következésképp a BIRB kifizette a megítélt összeget a Saint‑Louis Sucre számára.

30.

A cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) ítéletét követően a BIRB tájékoztatta a Bizottságot, hogy az EMGA terhére kívánja kifizetni azt az összeget, amelyet a Saint‑Louis Sucre‑nek köteles fizetni, és ezt követően ennek megfelelően járt el. Következésképpen a BIRB 2012. évi jelentésében 9601619,85 euró pozitív korrekció szerepelt.

31.

Az összeget az Európai Unió a 2012. pénzügyi évben elszámolta, és ennek következtében kifizette a Belga Királyság részére. ( 6 )

32.

Az említett kifizetést követően a Bizottság egy úgynevezett szabályszerűségi záróelszámolási eljárást kezdeményezett, amely eljárás révén a Bizottság ellenőrizni tudja, hogy valamely tagállam helyesen használta‑e fel a rendelkezésére bocsátott pénzeszközöket. ( 7 ) A Bizottság úgy vélte, hogy az összeg két okból sem írható az EMGA terhére: először is, nem merítettek ki minden jogorvoslati lehetőséget, mivel a Cour de cassation (semmítőszék) elé nem nyújtottak be jogorvoslati kérelmet, másodszor pedig, a Bizottság az 1997. év után vitatta a kamatok elszámolását.

33.

2013. május 23‑i levelében a BIRB vitatta ezt az értékelést az 1290/2005 rendelet 32. cikke (5) bekezdésének negyedik albekezdése alapján. Arra is rámutatott, hogy egyfelől a Cour de cassation (semmítőszék) előtti jogorvoslati eljárás nem eredményezett volna szükségszerűen és automatikusan egy EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, másfelől pedig, tekintettel a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd szerepére, nem volt más választása, amikor úgy határozott, hogy nem terjeszt elő jogorvoslati kérelmet.

34.

A BIRB és a Bizottság között fennálló nézeteltérés miatt 2014. október 13‑án a felek kétoldalú találkozót tartottak.

35.

Az említett találkozót követően a Belga Királyság 2014. október 17‑i és 2015. január 21‑i levelében további tájékoztatást küldött a kivitelre és a csalárd cukorkivitelre vonatkozó különböző eljárásokra vonatkozóan.

36.

A 885/2006 bizottsági rendelet ( 8 ) 10. és 11. cikkén alapuló 2015. június 12‑i közleményében a Bizottság fenntartotta azon álláspontját, hogy az összeg visszafizettetése érdekében nem merítettek ki minden nemzeti jogorvoslati lehetőséget. A közleményből kiderült, hogy a BIRB az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja alapján nem jogosult arra, hogy a pénzeszközöket az EMGA terhére elszámolja. Ezért 9601619 euró összeget ki kell zárni az európai uniós finanszírozásból.

37.

Egy 2016. február 22‑i összefoglaló jelentés alapján a Bizottság elfogadta a szóban forgó határozatot, amely a Belga Királyság vonatkozásában kizárta az említett összeget az európai uniós finanszírozásból. A Belga Királyságot 2016. március 18‑án értesítették a határozatról.

38.

A Belga Királyság a Törvényszék Hivatalához 2016. május 30‑án benyújtott keresetlevelével kérte a szóban forgó határozat megsemmisítését.

39.

A megtámadott ítélettel a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította.

40.

Fellebbezésében a Belga Királyság azt kéri, hogy a Bíróság:

41.

A Bizottság a fellebbezés elutasítását, valamint azt kéri a Bíróságtól, hogy a fellebbezőt kötelezzék a költségek viselésére.

42.

A 2018. június 27‑én tartott tárgyaláson mindkét fél előadta szóbeli észrevételeit.

43.

Fellebbezésében a Belga Királyság egyetlen fellebbezési jogalapot terjeszt elő, amelyben azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a megtámadott ítéletben az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontját.

44.

Az egyetlen fellebbezési jogalap első részében a Belga Királyság egyfelől azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a belga hatóságok nem merítették ki az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget, mivel nem terjesztettek jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé. ( 9 ) A fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszéknek figyelembe kellett volna vennie az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatát annak eldöntése során, hogy a nemzeti jogorvoslati lehetőségeket kimerítették‑e.

45.

Másfelől az egyetlen fellebbezési jogalap második részében a Belga Királyság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen ítélte meg úgy, hogy a Belga Királyság gondatlanul járt el a szóban forgó összegek visszafizettetése során amiatt, hogy nem terjesztett jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé. ( 10 )

46.

A Bizottság azon a véleményen van, hogy a fellebbezési jogalap első része elfogadhatatlan, mivel olyan kérdést érint, amelyet a Törvényszék előtt nem vetettek fel. A Bizottság szerint az egyetlen fellebbezési jogalap mindkét része mindenképp megalapozatlan.

47.

Mielőtt foglalkoznék a jelen fellebbezésben előterjesztett egyetlen fellebbezési jogalappal, röviden bemutatom a jelen ügy (jogi) hátterét.

48.

Az 1290/2005 rendelet két mezőgazdasági alapot hozott létre, az EMGA‑t és az EMVA‑t, hogy felváltsa az eredetileg a KAP‑ot finanszírozó ( 11 ) eszközt, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (a továbbiakban: EMOGA). Az EMGA‑t és az EMVA‑t az uniós költségvetésből finanszírozzák, és elődjükhöz hasonlóan általában a KAP, különösen pedig a vidékfejlesztés finanszírozására használják fel. ( 12 )

49.

Konkrétabban, az EMGA‑t egyebek mellett a mezőgazdasági termékek (mint jelen esetben a cukor) harmadik országokba irányuló exportja után meghatározott visszatérítések finanszírozására hozták létre. ( 13 ) Az EMGA‑t az Unió és a tagállamok közösen kezelik, bár a tagállamoknak e tekintetben különösen fontos szerepük van. Ők felelősek a kifizetésekért, illetékek kiszabásáért és az EMGA keretében történt nem jogszerű kifizetések visszafizettetéséért. Ezeket a végrehajtási feladatokat a tagállamok önállóan végzik.

50.

Tekintettel az 1290/2005 rendelettel létrehozott rendszerben betöltött kulcsfontosságú szerepükre, a tagállamok az említett rendelet alapján kifejezetten kötelesek védeni az Európai Unió pénzügyi érdekeit. ( 14 ) Az említett rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok kötelesek meghozni minden olyan törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezést és egyéb intézkedést, amely szükséges az Európai Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelméhez.

51.

A 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott, fenti általános kötelezettség mellett az 1290/2005 rendelet különös mechanizmusokat is előír, amelyek célja, hogy az EMGA keretében nem jogszerűen kifizetett összegek időben történő, hatékony visszafizettetését ösztönözzék. Fontos, hogy a rendelet 32. cikkének (5) bekezdése bevezetett egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy a behajtás elmaradásából származó pénzügyi következményeket egyenlő mértékben (50–50%) viselje az érintett tagállam, valamint az uniós költségvetés, ha a behajtásra a közigazgatási vagy jogi szempontból történő első ténymegállapítás időpontját követő négy éven belül nem kerül sor, illetve nyolc éven belül, ha a behajtás nemzeti igazságszolgáltatási szervek előtti eljárás tárgyát képezi. Ezenfelül a 32. cikk (8) bekezdése alapján adott esetben a Bizottság dönthet arról, hogy az uniós költségvetésre terhelt bizonyos visszatérítéseket az 1290/2005 rendelet 32. cikkének (8) bekezdése alapján kizár az uniós költségvetésből. Ez az eset áll fenn például akkor, ha a Bizottság úgy véli, hogy valamely tagállam vagy annak hatóságai gondatlanul jártak el a szabálytalanság miatt elveszett összegek behajtása során.

52.

Az említett mechanizmusok szükségessége az 1290/2005 rendelet által létrehozott finanszírozási rendszer logikájára vonatkozó, egymással összefonódó tényezőkkel magyarázható.

53.

Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni, hogy az EMGA keretében a releváns uniós jogszabályok alapján a tagállamok által teljesített kifizetések főszabály szerint az uniós költségvetésből visszatérítésre kerülnek. A fent említett mechanizmus így kivételt jelent a KAP‑pal összefüggésben a tagállamok számára felmerült kiadások uniós finanszírozásának általános szabálya alól. Amint az már megállapításra került, tekintettel arra, hogy a tagállamok az Európai Unió nevében járnak el, helyénvaló, hogy főszabály szerint az Európai Unió viselje a magánszemélyek magatartása által okozott veszteségeket, ha a tagállamok megtettek minden tőlük telhetőt annak biztosítása érdekében, hogy a KAP által finanszírozott ügyletek ténylegesen teljesülnek és azokat megfelelően hajtják végre, annak érdekében, hogy a szabálytalanságokat megelőzzék és kezeljék, valamint az elveszett összegeket visszafizettessék. ( 15 ) Ugyanakkor annak biztosítása érdekében, hogy ne ösztönözzék az inaktivitást, az említett mechanizmusok azon intézkedések részét képezik, amelyek biztosítják, hogy a tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a csalással szembeni küzdelem érdekében, amely a mezőgazdasági támogatásokkal összefüggésben gyakran felmerülő probléma, és teljes mértékben megkísérlik visszafizettetni a nem jogszerűen kifizetett összegeket. ( 16 )

54.

A szóban forgó határozatban a Bizottság az 1290/2005 rendelet 32. cikkének (8) bekezdésére hivatkozott, annak érdekében, hogy kizárja a szóban forgó összegeket az európai uniós finanszírozásból, és ezt a határozatot a megtámadott ítéletben a Törvényszék is megerősítette. Így a jelen eljárásban a Bíróságnak el kell döntenie, hogy a Törvényszék helyesen állapította‑e meg, hogy először is, a Belga Királyság azzal, hogy a 2012. május 3‑i ítélettel szemben (amely i. megerősítette a BIRB‑vel szemben hozott elsőfokú ítéletet, ii. elutasította a BIRB azon kérését, hogy a 3665/87/EGK rendelet ( 17 ) értelmezését illetően kérjenek előzetes döntéshozatalt a Bíróságtól) nem kért jogorvoslatot a Cour de cassation‑tól (semmítőszék), nem tett meg minden lehetséges intézkedést és ezáltal nem tanúsított kellő gondosságot a szóban forgó összegek behajtása érdekében, és másodszor, a visszafizetés elmaradását ezért az említett tagállamnak tulajdonítható gondatlanság okozta. ( 18 )

55.

E tekintetben az ügyiratokból látható, hogy ahhoz, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) elé jogorvoslati kérelmet lehessen terjeszteni, a fellebbezőnek először véleményt kell kérnie az említett bíróság előtt eljárni jogosult ügyvédtől. Az ügyvéd ezután kérésre értékeli, hogy jogkérdésben lehetséges‑e jogorvoslati kérelmet terjeszteni a Cour de cassation (semmítőszék) elé.

56.

Ebben az ügyben a 2012. május 3‑i ítélethirdetést követően a BIRB véleményt kért a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvédtől. A BIRB által felkeresett ügyvéd, miután megvizsgálta az ügyiratokat, azon a véleményen volt, hogy nincs észszerű esély a 2012. május 3‑i ítélet sikeres megtámadására. E tanácsot követve a BIRB nem terjesztett jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé.

57.

Tekintettel e konkrét ténybeli körülményekre a Belga Királyság által benyújtott fellebbezés lényegében azt a kérdést veti fel, hogy önmagában az a döntés, hogy nem kérnek jogorvoslatot, az érintett tagállamnak tulajdonítható gondatlanságnak minősül‑e. Konkrétabban: meddig kell valamely tagállamnak elmennie ahhoz, hogy az elveszett összegeket behajtsa?

58.

Jelen fellebbezésben a Bíróságnak ezért azokat a paramétereket kell meghatároznia, amelyek alapján értékelhető, hogy valamely tagállam a szabálytalanságok miatt elveszett összegek behajtásával összefüggésben gondatlanul járt‑e el. Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek kellő védelméhez ugyanis megfelelő egyensúlyt kell teremteni egyfelől az elveszett pénzösszegek behajtásához szükséges valamennyi intézkedés megtételének követelménye, valamint a között, hogy a tagállamoknak ne kelljen szükségtelen és költséges lépéseket tenniük. ( 19 )

59.

Az egyetlen fellebbezési jogalap első részében a Belga Királyság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem alkalmazta az EJEB ítélkezési gyakorlatát annak értékelése során, hogy a belga hatóságok gondatlanul jártak‑e el, amikor nem merítették ki az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget. ( 20 )

60.

Egyebek mellett a Belga Királyság fenntartja, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatában elismerte a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd különös és kötelező szerepét: az említett ítélkezési gyakorlat alapján úgy lehet tekinteni, hogy valamely felperes kimerítette az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget, még abban az esetben is, ha a felperes azért nem kért jogorvoslatot, mivel ha jogorvoslatot kért volna, az ellentétes lett volna a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd elutasító véleményével.

61.

A Bizottság érvelése szerint az egyetlen fellebbezési jogalap első része elfogadhatatlan, mivel az EJEB ítélkezési gyakorlatára vonatkozó érvelést nem hozták fel a Törvényszék előtt. Mindenesetre a Bizottság azon a véleményen van, hogy az egyetlen fellebbezési jogalap első része megalapozatlan, mivel lényegében az EJEB ítélkezési gyakorlata ebben az összefüggésben nem releváns.

62.

Először is röviden foglalkozom az elfogadhatóság Bizottság által felvetett kérdésével, mielőtt érdemben vizsgálnám az egyetlen fellebbezési jogalap első részét.

63.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy szokatlan, azonban nem lehetetlen, hogy a fellebbező jogorvoslatot kérjen a Cour de cassation‑tól (semmítőszék), annak ellenére, hogy az említett bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd elutasító véleményt adott. A Törvényszék ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy a belga hatóságok nem merítették ki az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget és ennek következtében nem a kellő gondossággal jártak el. ( 21 )

64.

Az egyetlen fellebbezési jogalap első részének elfogadhatóságát illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy új jogalap előterjesztése a fellebbezés során általában nem megengedett. ( 22 )

65.

A Törvényszék előtt a Belga Királyság azt állította, hogy kimerített minden lehetséges nemzeti jogorvoslatot. A Törvényszék előtt az említett tagállam hosszasan kifejtette, hogy egyfelől miért nem lehet a Cour de cassation (semmítőszék) elé terjesztett jogorvoslati kérelmet harmadfokú (anyagi) határozathozatalnak tekinteni, másfelől pedig miért volt gyakorlatilag lehetetlen eredményesen jogorvoslatot kérni az említett bíróság előtt, ha a felkeresett ügyvéd elutasító véleményt adott a Cour de cassation (semmítőszék) előtti jogorvoslati eljárás sikeres kimenetelének esélyeit illetően. A Belga Királyság azonban nem hozta fel kifejezett érvként, hogy a Törvényszéknek alkalmaznia kellett volna az EJEB ítélkezési gyakorlatát annak megállapítása végett, hogy kimerített‑e minden lehetséges nemzeti jogorvoslatot, és hogy nem járt el gondatlanul az elveszett összegek behajtása során.

66.

Ezért, amint arra a Bizottság rámutat, igaz, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatának az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozó relevanciáját első fokon nem vitatták meg.

67.

Ugyanakkor a Bíróság nem szigorú normát alkalmaz az új érvek elfogadhatóságát illetően. Inkább azt tartja szem előtt, hogy az első fokú eljárás tárgya a fellebbezés során ne változzon meg.

68.

Konkrétabban, amint azt a Bíróság kimondta, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének és a Bíróság eljárási szabályzata 113. cikke 2. §‑ának összefüggő rendelkezéseiből következően a fellebbező a fellebbezés során minden releváns érvet felhozhat, feltéve, hogy a Törvényszék előtti jogvita tárgya a fellebbezésben nem változik. ( 23 )

69.

Ellentétben azzal, amire a Bizottság elfogadhatatlanságra vonatkozó érve utal, nincs olyan kötelezettség, hogy minden, a fellebbezés során felhozott érvet az elsőfokú eljárás során előzetesen meg kellett volna vitatni. Ehelyett a Bíróság e tekintetben azt hangsúlyozta, hogy nem fogadható el azon érvek ilyen jellegű korlátozása, amelyeket a fellebbező a fellebbezés során előterjeszthet. Ennek oka, hogy máskülönben a fellebbezési eljárás jelentős részben értelmét vesztené. ( 24 )

70.

Az egységes jogalap első része nem változtatja meg a Törvényszék előtti eljárás tárgyát. Az EJEB ítélkezési gyakorlatának relevanciájára vonatkozó érv inkább azt a módot próbálja bírálni, ahogy a Törvényszék az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontját értelmezte és alkalmazta.

71.

Így tehát a Bizottságnak az egyetlen fellebbezési jogalap első részének elfogadhatatlanságára vonatkozó érvét el kell utasítani.

72.

Az EJEB ítélkezési gyakorlata, amelyre a Belga Királyság utal, az EJEB előtt indított ügyek elfogadhatóságára vonatkozik. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 35. cikkének (1) bekezdésével összhangban valamely ügyet csak akkor lehet az EJEB elé terjeszteni, ha a kérelmező az összes hazai (rendes) jogorvoslati lehetőséget már kimerítette. ( 25 )

73.

Természetesen igaz, amint azt a Belga Királyság hangsúlyozza, hogy az alapvető jogok, ahogyan azokat az EJEE biztosítja, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei. ( 26 ) Az is igaz, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 52. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a Chartában szereplő azon jogokat, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, tartalmukat és terjedelmüket illetően az egyezményben foglalt jogokéval azonosnak kell tekinteni. Ennek megfelelően az EJEB ítélkezési gyakorlatát adott esetben figyelembe kell venni az uniós jog rendelkezéseinek, és különösen a Charta megfelelő rendelkezéseinek értelmezése során.

74.

Ennek ellenére, amint azt már jeleztem, a Belga Királyság által említett ítélkezési gyakorlat nem a Chartában foglalt jogokra, vagy tágabb értelemben, az EJEE‑ben meghatározott jogok és szabadságok védelmére vonatkozik: arra a követelményre vonatkozik, hogy a kérelmezőnek ki kell merítenie minden nemzeti jogorvoslati lehetőséget, mielőtt az ügyet az EJEB elé terjeszti.

75.

Ennek a követelménynek semmi köze az 1290/2005 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott azon követelményhez, miszerint a tagállamoknak meg kell tenniük minden szükséges intézkedést, hogy a szabálytalanságok folytán elveszett összegek behajtását biztosítsák. Ahhoz sincs semmi köze, hogy hogyan kell értelmezni a gondatlanság fogalmát az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdése a) pontjának értelmezése szempontjából.

76.

Az a követelmény, hogy a kérelmezőnek ki kell merítenie minden nemzeti jogorvoslati lehetőséget, annak biztosítását szolgálja, hogy a nemzeti bíróságok orvosolni tudjanak minden jogsértést, mielőtt az ügyet az EJEB elé terjesztik. ( 27 ) Ezzel szemben az a követelmény, hogy megtegyenek minden szükséges intézkedést az elveszett összegek behajtása érdekében, azt a célt igyekszik biztosítani, hogy az uniós alapok megfelelő védelmet élvezzenek, és ne kerüljön sor nem jogszerű kifizetésre.

77.

Ezért nehéz elfogadni, hogy a Törvényszék esetleg tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem vette figyelembe az EJEB ítélkezési gyakorlatát az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdése a) pontjának, vagyis egy olyan rendelkezésnek az értelmezése során, amely az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgálja.

78.

Sőt, még ha feltételezzük is, hogy az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontját az említett ítélkezési gyakorlat fényében kell értelmezni, az ebből levezethető iránymutatás korlátozott.

79.

Az említett ítélkezési gyakorlatban nincs semmi, ami arra utalna, hogy a kérelmezők általában nem kötelesek felülvizsgálatot kérni a Cour de cassation (semmítőszék) előtt. Ez annak ellenére így van, hogy néhány konkrét ténybeli körülmény esetén az EJEB valamely kérelmet nem minősített elfogadhatatlannak, annak ellenére, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) elé nem terjesztettek jogorvoslati kérelmet. ( 28 ) Inkább arról van szó, amint azt az EJEB maga is kifejtette, hogy a „kimerülési szabályt” rugalmasan, túlzott formalizmus nélkül kell alkalmazni. Fontos, hogy annak eldöntése során, hogy az említett szabályt betartották‑e, az egyes esetek konkrét körülményeit megfelelően értékelni kell. ( 29 )

80.

A fenti megállapítások fényében az egyetlen fellebbezési jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

81.

A Belga Királyság az egyetlen fellebbezési jogalapjának második részében azt állítja, hogy a Törvényszék értékelésével ( 30 ) ellentétben a szükséges gondosságot tanúsította a szóban forgó összegek behajtása során. A Belga Királyság szerint a Törvényszék nem helyesen értékelte a belga hatóságok eljárását azon döntés vonatkozásában, hogy nem kérnek jogorvoslatot a 2012. május 3‑i ítélettel szemben a Cour de cassation (semmítőszék) előtt: még ha elméletileg lehetséges volt is, hogy jogorvoslatot kérjenek, a gyakorlatban a belga hatóságoknak nem volt lehetőségük arra, hogy ezt eredményesen megtegyék. A Belga Királyság emellett bírálja a Törvényszéket amiatt, hogy nem értékelte megfelelően a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvédnek a belga jogrendszerben betöltött szerepét. A Belga Királyság fenntartja, hogy a belga hatóságok megfelelő gondosságot tanúsítottak, annak ellenére, hogy a hatóságok nem kértek jogorvoslatot, mivel felesleges lenne, és nem lenne hatékony, ha kötelesek lennének szisztematikusan jogorvoslatot kérni annak ellenére, hogy az semmiképp nem járhat sikerrel.

82.

A Bizottság a maga részéről azt állítja, hogy a Belga Királyság érvelése ellentmondásos: vagy volt, vagy pedig nem volt lehetőség arra, hogy jogorvoslati kérelmet terjesszenek elő, azonban logikusan mindkettő nem lehet egyszerre igaz. Ezenfelül a Bizottság azt állítja, hogy nem szabadna, hogy a tagállamok a nemzeti eljárási szabályokra hivatkozva veszélyeztessék az EUMSZ 267. cikkben szereplő eljárás hatékonyságát, és különösen a végső fokon eljáró tagállami bíróságok azon kötelezettségét, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljanak a Bírósághoz.

83.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék már az elején megállapította, hogy ahhoz, hogy eldöntse, hogy a Bizottság helyesen ítélte‑e meg, hogy a szóban forgó összegek behajtásának elmaradását az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja értelmében a BIRB‑nek tulajdonítható gondatlanság okozta, értékelni kell, hogy az ügy körülményei között az a döntés, hogy nem kérnek jogorvoslatot a 2012. május 3‑i ítélettel szemben, az említett rendelkezés értelmében véve a BIRB‑nek tulajdonítható szabálytalanság vagy gondatlanság volt‑e.

84.

E tekintetben a Törvényszék számos megállapítást tett.

85.

Először is megállapította, hogy annak ellenére, hogy csak kivételesen kerül rá sor, van arra lehetőség, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) elé jogorvoslati kérelmet terjesszenek, annak ellenére, hogy az említett bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd elutasító véleményt adott. ( 31 ) Másodszor, a Belga Királyság azzal, hogy nem kért jogorvoslatot, megakadályozta, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) előzetes döntéshozatalt kérjen az 1290/2005 rendelet releváns rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan, amely kérését a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) elutasította. ( 32 )

86.

Fenti megfontolások alapján a Törvényszék megállapította, hogy a Belga Királyság azzal, hogy nem terjesztett jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé a 2012. május 3‑i ítélettel szemben, nem tett meg minden rendelkezésére álló intézkedést, és ennek következtében nem tanúsított kellő gondosságot a szóban forgó összegek behajtása során. A Törvényszék ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó összegek behajtásának elmaradása a Belga Királyság gondatlanságából eredt. ( 33 )

87.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék szigorú megközelítést alkalmazott annak megállapítása során, hogy a gondatlanság az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint az érintett tagállamnak tulajdonítható‑e. Ennek oka, hogy abból, hogy nem kértek jogorvoslatot a Cour de cassation‑tól (semmítőszék) (olyan körülmények között, amikor az nem volt lehetetlen), a szóban forgó ügy sajátos körülményeinek megfelelő értékelése nélkül következtetett arra, hogy a BIRB gondatlanul járt el, amikor megkísérelte a szóban forgó összegek behajtását.

88.

Az alábbiakban először kifejtem, hogy a tagállamok miért élveznek jelentős szabadságot, amikor megválasztják, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében milyen intézkedéseket kell hozni. Második lépésként azt fejtem ki, hogy miért fontos, hogy a valamely tagállamnak tulajdonítható gondatlanság meghatározása a szóban forgó ügy sajátos körülményeinek értékelésén alapuljon.

89.

Amint azt fent kifejtettem, a tagállamoknak az 1290/2005 rendelet alapján messzemenő kötelességük az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megvédése. Ez látható különösen a rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjából, amely meghatározza azt a követelményt, hogy a tagállamok kötelesek meghozni minden olyan intézkedést, amely szükséges az Európai Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelméhez. Ítélkezési gyakorlatában a Bíróság kimondta, hogy az említett követelmény a jelenleg az EUMSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján a tagállamokra vonatkozó lojális együttműködés általános kötelezettségének konkrét kifejeződése. ( 34 )

90.

Ugyanakkor, amint a Bíróság hangsúlyozta, a nemzeti hatóságok a nem jogszerűen kifizetett összegek behajtása során szabadon választhatják ki a különböző intézkedések közül azokat, amelyeket az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megóvásához megfelelőnek tartanak. ( 35 ) Ez nem csak azzal az önálló szereppel van összhangban, amelyet a tagállamok az EMGA keretén belüli feladatok végrehajtása során betöltenek. Összhangban van az 1290/2005 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő megfogalmazással is: a „szükséges” intézkedések meghozatala ugyanis arra utal, hogy a tagállamnak értékítéletet kell mondania, amikor a szóban forgó helyzet szempontjából leginkább megfelelő intézkedéseket megválasztja.

91.

Azt, hogy a tagállamok a behajtással összefüggésben ilyen szabadságot élveznek, egyfelől az magyarázza, hogy a nem jogszerűen kifizetett összegek behajtásához meghozandó intézkedések nagymértékben eltérhetnek. Nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy az 1290/2005 rendelet nem határoz meg részletes szabályokat arra, hogy a tagállamoknak a behajtás érdekében milyen intézkedéseket kell végrehajtaniuk.

92.

Másfelől, és ez talán még fontosabb, az említett szabadságot az magyarázza, hogy a tagállamok központi szerepet játszanak az 1290/2005 rendelet által létrehozott rendszerben. Amint arra fent már utaltam, az 1290/2005 rendelet keretében a tagállamok az uniós mezőgazdasági finanszírozási rendszer frontvonalában működnek. Először a tagállami akkreditált kifizető ügynökségek felelősek a kedvezményezettek részére való kifizetésért és a támogathatóság ellenőrzéséért. A tagállamok részéről így felmerült kiadásokat ezt követően a Bizottság az uniós költségvetésből visszatéríti. ( 36 ) Másodszor, a tagállamok feladata az is, hogy a területükön ellenőrizzék, hogy a támogatás kifizetése helyesen történik‑e, hogy megakadályozzák és büntessék a szabálytalanságokat, és behajtsák a szabálytalanságok vagy gondatlanság következtében elveszett összegeket. Ebben az értelemben az uniós finanszírozás felhasználásának felügyelete „lekerült” az uniós intézmények szintjéről a nemzeti hatóságokhoz. ( 37 )

93.

A földrajzi közelség és a közpénzek észszerű felhasználása szempontjából nyilvánvalóan a nemzeti hatóságok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a szükséges ellenőrzéseket elvégezzék, a szabálytalanságokat büntessék és adott esetben a szabálytalanságok miatt elveszett összegeket behajtsák. A nem jogszerű kifizetések behajtásának konkrét kontextusában emellett kétségkívül az említett hatóságok vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy értékeljék, hogy várhatóan mely intézkedések a legeredményesebbek.

94.

Ennek ellenére hangsúlyozni kell, hogy a tagállamok e szabadságukat csak a lojális együttműködés kötelezettségén belül gyakorolhatják, amely előírja, hogy a tagállamoknak a behajtási eljárás során mindvégig gondosságot kell tanúsítaniuk. ( 38 ) Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben véleményem szerint helyesen megállapította, ez a kötelezettség azt jelenti, hogy a tagállamoknak teljeskörűen és időben meg kell kísérelniük a szóban forgó összegek behajtását, felhasználva az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló célkitűzés eléréséhez a rendelkezésükre álló valamennyi eszközt. ( 39 ) Máskülönben úgy kell tekinteni, hogy a tagállam megsértette az általános gondossági kötelezettségét.

95.

Azonban ebből a kötelezettségből következik‑e egy olyan általános követelmény, amely alapján valamely tagállamnak ki kell merítenie minden nemzeti jogorvoslatot, amikor a nem jogszerűen kifizetett export‑visszatérítést be kívánja hajtani?

96.

Úgy tűnik, ez a Törvényszék álláspontja. A megtámadott ítéletben lényegében azt állapította meg, hogy a Belga Királyság azzal a döntésével, hogy nem terjeszt jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé (holott megtehette volna), és ezzel lehetetlenné tette, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon e Bírósághoz, nem használt fel minden rendelkezésére álló intézkedést a szóban forgó összegek behajtásához és ennek következtében a behajtás elmaradása az említett tagállamnak tulajdonítható gondatlanság eredménye volt.

97.

Amint azt látni fogjuk, a Törvényszék erre a következtetésre anélkül jutott, hogy megfelelően megvizsgálta volna a jelen ügy körülményeit. Egy ilyen értékelés elmaradása véleményem szerint olyan téves jogalkalmazást jelent, amelynek eredményeképpen a Bíróságnak hatályon kívül kell helyeznie a megtámadott ítéletet.

98.

Először is, érdemes párhuzamot vonni a megtámadott ítélet által elfogadott megközelítés és a Bíróságnak a jogellenes állami támogatás behajtása során alkalmazandó tagállami kötelezettségre vonatkozó megközelítése között: a tagállamok ez utóbbi kontextusában is kötelesek megtenni „minden szükséges intézkedést”, hogy a jogellenes állami támogatást a kedvezményezettektől behajtsák. A jogellenes állami támogatás behajtásának elmaradása csak akkor igazolható, ha a behajtás „abszolút lehetetlen” volt, amely fogalmat a Bíróság szigorúan értelmezi. ( 40 )

99.

Az állami támogatás kontextusában a szigorú megközelítést nem csak az magyarázza, hogy maga a tagállam okozta a jogellenes helyzetet azzal, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésével ellentétesen ítélt oda támogatást. Az is indokolja, hogy ki kell küszöbölni a verseny torzulását, amely a jogellenesen odaítélt támogatásból eredhet.

100.

Jelen kontextusban is lehetnek bizonyos előnyei, ha a nem jogszerűen kifizetett összegek behajtására vonatkozó kötelezettségre ilyen szigorú megközelítést alkalmazunk. Egyebek mellett, ha szisztematikusan elő lenne írva, hogy a tagállamoknak ki kell meríteniük minden (rendes) nemzeti jogorvoslati lehetőséget, az bizonyosan növelné az előreláthatóságot és csökkentené a Bizottság és a tagállamok közötti peres ügyek számát.

101.

Ugyanakkor, amint azt kifejtettem, az 1290/2005 rendelet által létrehozott rendszer a tagállamoknak jelentős szabadságot biztosít a nem jogszerűen kifizetett összegek behajtásához alkalmazott legmegfelelőbb intézkedések kiválasztása során. Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme szempontjából meghozandó intézkedések ugyanis esetről esetre változhatnak. Ebben a vonatkozásban, és különösen tekintettel arra, hogy a tagállamok a behajtási eljárások során igen különböző helyzetekkel találkozhatnak, véleményem szerint a szigorú megközelítés hátrányai meghaladják a fenti előnyöket.

102.

Például előfordulhat, hogy valamely tagállam egy alsóbb fokon részlegesen pernyertes volt. Ilyen körülmények között egy további fellebbezés, amennyiben az szisztematikusan elő lenne írva, veszélyeztetheti (legalábbis részben) a behajtást. Így tehát az összes elérhető jogorvoslati lehetőség kimerítése nem mindig minősül a legmegfelelőbb intézkedésnek az Európai Unió pénzügyi érdekei szempontjából.

103.

Tulajdonképpen igen különböző helyzetekben merülhet fel az, hogy a behajtás valamely tagállamnak tulajdonítható gondatlanság miatt marad el. Ez megmagyarázza, hogy a Bizottság miért hangsúlyozta kifejezetten a tárgyaláson, hogy véleménye szerint az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontját miért nem úgy kell értelmezni, hogy a tagállami hatóságok főszabály szerint és az ügy konkrét körülményeinek megfelelő mérlegelése nélkül kötelesek szisztematikusan kimeríteni a rendelkezésükre álló valamennyi nemzeti jogorvoslati lehetőséget. Ehelyett a Bizottság hangsúlyozta, hogy a jelen ügy igen konkrét körülményei között minősül az említett rendelkezés értelmében a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanságnak a BIRB azon döntése, hogy nem terjeszt jogorvoslati kérelmet a 2012. május 3‑i ítélettel szemben a Cour de cassation (semmítőszék) elé.

104.

Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy nem lehet elméleti szinten eldönteni, hogy az 1290/2005 rendelet szerint nem jogszerűen kifizetett összegek behajtása során olyan mulasztás történt‑e, amely az EMGA‑val összefüggésben valamely tagállami kötelezettség megsértésének minősül. Ezért szükséges szerintem minden releváns körülményt értékelni az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja értelmében vett gondatlanság megállapításához.

105.

Ilyen körülmény lehetne a rendelkezésre álló és az igénybe vett behajtásra irányuló intézkedések, a különböző fokú eljárások eredménye, a behajtási eljárásokhoz kapcsolódó költségek, az említett eljárások eredményességének várható kilátásai, valamint a behajtandó összegek nagyságrendje a további jogorvoslathoz fűződő költségekhez képest.

106.

E tekintetben megjegyzem, hogy amennyire az ügyiratokból meg lehet érteni, a szóban forgó határozat (amelynek megsemmisítését a Belga Királyság a Törvényszéktől kérte) a Bizottság azon megállapításán alapult, hogy a BIRB gondatlanul járt el, mivel nem terjesztett jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé ezen ügy konkrét körülményei között.

107.

Valójában számomra úgy tűnik, hogy olyan körülmények között, ahol behajtásra irányuló intézkedésre sor került, semmiképpen nem számtani feladat annak eldöntése, hogy gondatlanságnak minősül‑e egy olyan döntés, amelynek értelmében további jogorvoslatot nem kérnek. Ehelyett számos releváns körülmény mérlegelését teszi szükségessé. Ennek egyebek mellett az az oka, hogy a tagállamok szabadon megválaszthatják a legmegfelelőbb intézkedéseket az 1290/2005 rendelet alapján nem jogszerűen kifizetett összegek behajtására, amely rendelet nem ír elő részletes szabályokat a nem jogszerű kifizetések behajtására. Más szóval, nem lehet feltételezni a gondatlanságot egyszerűen azért, mert nem terjesztettek jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé. Meglátásom szerint egy olyan döntés, amelynek értelmében többévnyi eredménytelen pereskedést követően nem kérnek újabb jogorvoslatot, meglehetősen eltér például egy olyan döntéstől, hogy egyáltalán nem hoznak behajtásra irányuló intézkedéseket, vagy attól, hogy nem végzik el a kérelmezők támogathatóságára vonatkozóan a releváns ágazati szabályzatok által előírt ellenőrzéseket – ezek olyan mulasztások, amelyek kétségtelenül a tagállamok EMGA‑val összefüggésben fennálló kötelezettségeinek megsértését jelentenék.

108.

Ugyanakkor a Törvényszék annak ellenére, hogy már az elején elismerte, hogy szükség van a körülmények értékelésére, ( 41 ) néhány releváns kérdést nem vett figyelembe.

109.

Egyebek mellett nem mérlegelte a következő körülményeket a gondatlanság megállapítása során: 1) az a tény, hogy a Saint‑Louis Sucre első‑ és másodfokon eredményesen támadta meg a BIRB kérelmét; 2) a BIRB várható kilátásai, hogy egy jogkérdésre vonatkozó további jogorvoslati eljárásban eredményes legyen, különösen a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd említett bíróság előtti eljárásban betöltött központi szerepének tükrében; 3) azon kérdések relevanciája, amelyekre vonatkozóan a BIRB a cour d’appel de Bruxelles‑től (brüsszeli fellebbviteli bíróság) kérte, hogy terjesszen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé, annak okai, hogy az említett bíróság ezt nem tette meg, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatának a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult ügyvéd által végzett későbbi elemzése, ( 42 ) és végezetül 4) a behajtandó összegek nagyságrendje egy további jogorvoslathoz fűződő költségekhez képest, ideértve a kamatfizetés szükségességét, amennyiben végső fokon elutasító döntés születik.

110.

Ez elvezet az EUMSZ 267. cikkben meghatározott előzetes döntéshozatali eljárás hatékonyságához, amely egy olyan érv, amelyet a Bizottság hangsúlyosan terjesztett elő és a Törvényszék a megtámadott ítéletben elfogadott. ( 43 )

111.

A Bizottság véleménye szerint a Belga Királyság azzal, hogy a 2012. május 3‑i ítélettel szemben nem terjesztett jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé, gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy az említett bíróság előzetes döntéshozatalt kérjen a Bíróságtól. A BIRB magatartása tehát veszélyeztette az EUMSZ 267. cikkben meghatározott eljárás hatékonyságát. Értelmezésem szerint a Bizottság véleménye az, hogy az említett körülmény önmagában elég volt ahhoz, hogy a jelen ügyben meg lehessen állapítani a gondatlanságot. Úgy tűnik, a Törvényszék osztja ezt a véleményt. ( 44 )

112.

Természetesen igaz, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) nem kérhet előzetes döntéshozatalt az uniós jog releváns kérdéseinek értelmezésére vonatkozóan, amennyiben nem terjesztettek elé jogorvoslati kérelmet. Ugyanakkor ez a körülmény önmagában nem elég ahhoz, hogy mellőzni lehessen az összes releváns körülmény értékelésének szükségességét annak eldöntésekor, hogy gondatlanságnak minősül‑e a szóban forgó nemzeti hatóságok magatartása, és itt különösen a BIRB azon döntése, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) előtt eljárni jogosult, általa felkeresett ügyvéd elutasító véleményét követően nem kér jogorvoslatot.

113.

A Bíróság rendelkezésére álló információk alapján, szem előtt tartva az ügy konkrét körülményeit, nem egyértelmű, hogy ha a BIRB kért volna jogorvoslatot, a Cour de cassation (semmítőszék) kérdéseket terjesztett volna a Bíróság elé. Ami még jelentősebb, az említett információ alapján nem lehet megítélni, hogy az ilyen előzetes döntéshozatal iránti kérelem mennyiben érintette volna az ügy kimenetelét. ( 45 )

114.

Igaz, hogy a tagállamok, és kiterjesztve, a tagállami hatóságok kétségtelenül különös felelősséggel rendelkeznek annak biztosítása iránt, hogy intézkedéseik ne akadályozzák az EUMSZ 267. cikkel létrehozott rendszer megfelelő működését. Ennek ellenére hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság csak akkor zárhat ki összegeket az európai uniós finanszírozásból az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja alapján, ha a tagállam közigazgatásának vagy egy hivatalának vagy szervének tulajdonítható szabálytalanság vagy gondatlanság merült fel.

115.

Vagyis ahhoz, hogy az említett rendelkezésre lehessen hivatkozni, bizonyítani kell, hogy a tagállamok közigazgatási hatóságai gondatlanul jártak el (vagy hogy ezek a hatóságok okozták a szabálytalanságot). Véleményem szerint a tagállamoknak az előző pontban említett különös felelőssége és az EUMSZ 267. cikknek az uniós jogrendben betöltött alapvető szerepe ellenére a gondatlanság nem állapítható meg elvont módon, egy olyan feltevés alapján, hogy ha jogorvoslatot kértek volna, a Cour de cassation (semmítőszék) végső fokon eljáró bíróságként előzetes döntéshozatalt kért volna a Bíróságtól. Más szóval: bár a Törvényszék következtetése lehet, hogy helyes, és lehet, hogy nem, azt, hogy a tagállami hatóságok gondatlanul jártak‑e el, nem lehet anélkül meghatározni, hogy az ügy konkrét körülményeit kellőképpen figyelembe vették volna. E körülmények közé tartoznak azok az indokok, amelyek alapján a BIRB, a nemzeti eljárásokban részt vevő egyik fél, úgy döntött, hogy nem kér jogorvoslatot.

116.

Amint arra már utaltunk, ennek értékelése nem szerepel a megtámadott ítéletben.

117.

Lezárásképpen szeretnék egy utolsó észrevételt tenni az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontjára vonatkozóan a megtámadott ítéletben elfogadott értelmezését illetően. Bár ebben a fellebbezésben ezt a kérdést konkrétan nem vetették fel, megjegyzem, hogy miután a Törvényszék megállapította, hogy a Belga Királyság nem kellő gondossággal járt el, egyszerűen feltételezte, hogy a behajtás elmaradása a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanságból eredt.

118.

Hangsúlyozni kell, hogy az 1290/2005 rendelet 32. cikke (8) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a behajtás elmulasztása gondatlanság következménye kell legyen. Számomra ezért úgy tűnik, hogy behajtás elmaradása és a gondatlanság közötti kapcsolat nem tételezhető fel, hanem azt az ügy körülményeinek értékelése alapján megfelelően bizonyítani kell, ezt az értékelést pedig a Törvényszék nem végezte el.

119.

Ennek alapján arra a következtetésre jutok, hogy mivel a megtámadott ítéletben a gondatlanság értékelése nem elégséges, a Törvényszék azon megállapítása, hogy a szóban forgó összegek behajtásának elmaradása az 1290/2005 rendelet 32. cikkének (8) bekezdése értelmében véve a BIRB‑nek, és így a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanság következménye volt, téves jogalkalmazást tartalmaz. Ennek megfelelően az egyetlen fellebbezési jogalap második részének helyt kell adni.

120.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a behajtás elmaradása az 1290/2005 rendelet 32. cikkének (8) bekezdése értelmében véve a BIRB‑nek, és így a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanság következménye volt. Ennek oka, hogy a gondatlanságra vonatkozó megállapítását nem a szóban forgó ügy konkrét körülményeinek megfelelő értékelésére alapozta.

121.

A Bíróság alapokmánya 61. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti. Vissza is utalhatja az ügyet határozathozatalra a Törvényszékhez.

122.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az egyetlen fellebbezési jogalap második részének helyt kell adni. Ezért a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

123.

Márpedig a Törvényszék által elkövetett hiba jellegére tekintettel a jelen ügy állása véleményem szerint nem teszi lehetővé a végleges határozathozatalt. Ennek oka, hogy egy érdemi határozathozatalhoz a Bíróságnak meg kellene vizsgálnia minden releváns körülményt, hogy értékelni tudja, hogy a Belga Királyságnak tulajdonítható gondatlanságnak minősül‑e az a döntés, hogy a 2012. május 3‑i ítélettel szemben nem terjesztettek jogorvoslati kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) elé. Ez ugyanakkor magában foglalja a tényállás értékelését, amelyet a Törvényszék kedvezőbb helyzetből tud elvégezni.

124.

Következésképpen indítványozom, hogy a Bíróság az ügyet új eljárás lefolytatása céljából utalja vissza a Törvényszékhez.

125.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon: