1.

Samet Ardic német állampolgárral szemben egy német igazságügyi hatóság európai elfogatóparancsot bocsátott ki. E hatóság a jelenleg Hollandiában fogvatartott S. Ardic átadását kéri, két – mindkét esetben szabadságvesztést kiszabó – ítéletben kiszabott büntetés fennmaradó részének végrehajtásának céljából. Miután e büntetések egy részét S. Ardic már letöltötte, azok végrehajtását felfüggesztették. A felfüggesztést utóbb visszavonták, mert S. Ardic a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit nem tartotta be.

2.

Jóllehet S. Ardic személyesen jelen volt a vele szemben szabadságvesztés‑büntetést kiszabó két jogerős ítélet meghozatalát eredményező tárgyaláson, az e büntetések hátralévő része felfüggesztésének visszavonásáról döntést hozó eljárásban már nem vett részt személyesen.

3.

Jelen ügy a 2002/584/IB kerethatározat ( 2 ) 4a. cikkének hatályára vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy az ott szereplő, a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma kiterjed‑e a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtása felfüggesztésének visszavonását eredményező tárgyalásra.

4.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény ( 3 ) (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően […]”.

5.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikke értelmében:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

[…]”

6.

A Charta 48. cikkének (2) bekezdése szerint „[m]inden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását”.

7.

A kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „[a] tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre”.

8.

A hivatkozott kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése azt mondja ki, hogy a kerethatározat „nem érinti az [EUMSZ 6. cikkben] biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”.

9.

A kerethatározat 4a. cikkét a 2009/299/IB kerethatározat ( 4 ) iktatta be, annak érdekében, hogy pontosítsa az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okait abban az esetben, ha az érintett személy nem volt személyesen jelen a tárgyalásán:

„(1)   A végrehajtó igazságügyi hatóság abban az esetben is megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az érintett személy személyesen nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson, kivéve, ha az európai elfogatóparancs szerint a kibocsátó tagállam nemzeti jogában meghatározott további eljárási követelményekkel összhangban:

[…]”

10.

2017. június 13‑án az officier van justitie bij de rechtbank (a bíróság mellett működő királyi ügyész, Hollandia) a Staatsanwaltschaft Stuttgart (stuttgarti ügyészség, Németország) által 2017. május 9‑én kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében megkereséssel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia).

11.

Az európai elfogatóparancs S. Ardic német állampolgár két szabadságvesztés‑büntetésének Németországban való végrehajtása céljából történő őrizetbe vételére és átadására irányul. Az európai elfogatóparancs alapjául két jogerős ítélet szolgál, amelyek összesen kilenc bűncselekményre vonatkoznak. Egyfelől az Amtsgericht Böblingen (böblingeni helyi bíróság, Németország) a 2009. március 4‑i ítéletében S. Ardic‑ot egy év nyolc hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélte. Másfelől az Amtsgericht Stuttgart‑Bad Cannstatt (stuttgart‑bad cannstatti helyi bíróság, Németország) a 2010. november 10‑i ítéletében S. Ardic‑ot egy év nyolc hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélte.

12.

A szóban forgó európai elfogatóparancs d) pontja szerint S. Ardic személyesen jelen volt az e két ítélet meghozatalát eredményező tárgyalásokon.

13.

A bíróságok két (a 2010. január 4‑i és a 2011. május 31‑i) határozatban rendelkeztek a jelen indítvány 11. pontjában említett ítéletekben ( 5 ) kiszabott büntetések hátralévő részének felfüggesztéséről.

14.

Az Amtsgericht Stuttgart‑Bad Cannstatt (stuttgart‑bad cannstatti helyi bíróság) a 2013. április 4‑én és április 18‑án hozott két határozatában e felfüggesztések visszavonásáról rendelkezett (a továbbiakban: visszavonást elrendelő határozatok). Azzal az indokkal rendelte el a szabadságvesztés‑büntetések hátralévő részének végrehajtását, hogy az érintett személy a feltételes szabadságra bocsátásának feltételeit nem tartotta be, és figyelmeztetések ellenére is kivonta magát a pártfogó felügyelő ellenőrzése és irányítása, valamint a bíróság ellenőrzése alól. E visszavonást elrendelő határozatok jogerősek. Ezért S. Ardic‑nak az Amtsgericht Böblingen (böblingeni helyi bíróság) által 2009. március 4‑én elbírált ügyben kiszabott szabadságvesztés‑büntetéséből még 338 napot, míg az Amtsgericht Stuttgart‑Bad Cannstatt (stuttgart‑bad cannstatti helyi bíróság) által 2010. november 10‑én elbírált ügyben kiszabott szabadságvesztés‑büntetéséből pedig még 340 napot kell letöltenie.

15.

A kérdést előterjesztő bíróság a szóban forgó európai elfogatóparanccsal kapcsolatban azt a következtetést vonta le, hogy a visszavonást elrendelő határozatok meghozatalát eredményező tárgyalásokon S. Ardic személyesen nem volt jelen, aki ezt a tényt megerősítette. S. Ardic közölte, hogy amennyiben tudomással bírt volna a tárgyalás időpontjáról és helyéről, úgy megjelent volna a tárgyaláson, annak érdekében, hogy meggyőzze az eljáró bíróságot arról, hogy ne rendelje el a visszavonást.

16.

Az európai elfogatóparancs f) pontja („az ügyre vonatkozó egyéb lényeges körülmények” – nem kötelező információk) utal arra, hogy az átadni kért személlyel a visszavonást elrendelő határozatokat hirdetményi kézbesítés útján közölték, akinek ezért e határozatok tekintetében utólagosan kell biztosítani a meghallgatáshoz való jogot, anélkül hogy annak közvetlen hatása lenne a határozatok végrehajthatóságára.

17.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a német jog értelmében a bíróság a büntetés hátralévő része végrehajtásának felfüggesztését elrendelő határozat visszavonására köteles, ha az elítélt személy ismétlődő jelleggel kivonja magát a pártfogó felügyelő felügyelete és irányítása alól és/vagy ismétlődő jelleggel megszegi a felfüggesztés feltételeit. A német bíróságnak ugyanakkor el kell tekintenie a felfüggesztéstől, ha kiegészítő feltételek vagy utasítások előírása, vagy a próbaidő időtartamának meghosszabbítása is elegendő. A visszavonást elrendelő határozatokból kitűnik, hogy az Amtsgericht Stuttgart‑Bad Cannstatt (stuttgart‑bad cannstatti helyi bíróság) megállapította, hogy kiegészítő feltételek előírása vagy a próbaidő meghosszabbítása nem elegendő, és a visszavonás megfelel az arányosság elvének. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a visszavonást elrendelő határozat meghozatalakor a német bíróság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára az érdekelt személy helyzetének vagy személyiségének figyelembevételét.

18.

A Zdziaszek ítéletre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság – a kerethatározat 4a. cikkének alkalmazhatósága érdekében – a kiszabott büntetés mértékét megváltoztató intézkedéseket elhatárolta a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó intézkedésektől. ( 6 ) A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az alapeljárásban a felfüggesztés visszavonásáról hozott határozatok nem változtatják meg a büntetés mértékét. Ez azonban nem jelenti szükségképpen azt, hogy a kerethatározat 4a. cikke nem alkalmazható a visszavonást elrendelő határozatokra, figyelembe véve a Charta által biztosított magasabb szintű védelmet. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint ugyanis lehetséges, hogy egy visszavonást elrendelő határozat ugyanolyan jelentőséggel bír az érdekelt személy számára, mint egy összbüntetésbe foglaló ítélet (például a Zdziaszek ügyben), ahol a bíróság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.

19.

E körülmények között a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ha az átadni kért személyt a jelenlétében lefolytatott eljárásban jogerősen bűnösnek mondták ki, és szabadságvesztés‑büntetésre ítélték, amelynek végrehajtását feltételesen felfüggesztették, akkor az ezt követően, az átadni kért személy távollétében, lefolytatott eljárás, amelynek során a bíróság a feltételek megszegése miatt, és mivel az érintett kivonta magát a pártfogó felügyelő felügyelete és irányítása alól, elrendeli a felfüggesztés visszavonását, a 2002/584/IB kerethatározat 4a. cikke értelmében vett »határozat meghozatalát eredményező« eljárásnak minősül‑e?”

20.

A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását. E kérelem alátámasztása érdekében előadta, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe alá tartozó kerethatározat értelmezésére irányul. Az is kifejtette, hogy az érintett átadásáig fogva tartásban van Hollandiában. A Bíróság sürgős válasza közvetlen és döntő befolyással van az érintett fogva tartásának időtartamára.

21.

A Bíróság ötödik tanácsa 2017. október 12‑én úgy döntött, hogy helyt ad e kérelemnek.

22.

Írásbeli észrevételt terjesztett elő az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia), S. Ardic, a német és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság. A 2017. november 22‑i tárgyaláson az említettek és az ír kormány terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése bevezető mondatának értelmében a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma magában foglalja‑e a jogerősen kiszabott szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtása felfüggesztésének visszavonását eredményező eljárást. A jelen ügy tehát a kerethatározat 4a. cikkének hatályára vonatkozik.

24.

A jelen indítvány felépítése a következő. A releváns német eljárásjogi háttérre és az EJEB ítélkezési gyakorlatára vonatkozó néhány előzetes észrevételt (A) követően értelmezem először is a kerethatározat 4a. cikkét (B). Ezután a kerethatározat 4a. cikkének keretében vizsgálom a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtásának felfüggesztéséről szóló határozat visszavonásának sajátos kérdését (C). Végül röviden teszek néhány – a kerethatározat rendszerén belül az alapvető jogokra vonatkozó – észrevételt (D).

25.

A jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szorosan kapcsolódik a Bíróság által a Tupikas (C‑270/17 PPU) és a Zdziaszek (C‑271/17 PPU) ügyekben vizsgált kérdésekhez. Az elsőként említett ügyben a Bíróság a 2002/584 kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének alkalmazását illetően kimondta, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát úgy kell érteni, hogy abban az esetben, ha az eljárás több fokon zajlott, e fogalom alatt a fellebbezési eljárást kell érteni, amennyiben az érintett személy bűnösségéről, valamint büntetésének kiszabásáról ( 7 ) jogerősen az e fokon meghozott határozatban döntöttek. A Zdziaszek ügyben a Bíróság kimondta, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma kiterjed a következő (az összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljáráshoz hasonló) eljárásokra is, amelyek eredményeképpen meghozzák az eredetileg kiszabott büntetés mértékét jogerősen megváltoztató határozatot, amennyiben az ez utóbbi határozatokat elfogadó hatóság e tekintetben bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik. ( 8 )

26.

Az utóbbi ítéletben a Bíróság – az EJEB Boulois ítéletére ( 9 ) hivatkozással – szintén kimondta, hogy „meg kell […] különböztetni [a kiszabott büntetés vagy büntetések időtartamát megváltoztató] intézkedéseket a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó intézkedésektől. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából egyebekben kitűnik, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó kérdésekre, különösen az ideiglenes szabadon bocsátás kérdésére”. ( 10 )

27.

Ebben az összefüggésben a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés egyrészről a bűnösségről és a büntetésekről rendelkező határozatok, másrészről a „szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályai” közötti megkülönböztetéshez kapcsolódik. A Zdziaszek ítélettel összhangban ez utóbbiak az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésének hatályán kívül esnek, ( 11 ) ebből következően úgy értelmezhetőek, hogy az ilyen „részletes végrehajtási szabályok” nem tartoznak a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá.

28.

Ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a jelen ügyben hasznos választ lehessen adni, két előzetes észrevételt kell tenni. Először tisztázni kell, hogy a német jogban pontosan mit jelent a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtása felfüggesztésének visszavonásáról rendelkező határozatot eredményező eljárás (1). Másodszor, vizsgálni kell a „szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása részletes szabályainak” fogalmát is az EJEB ítélkezési gyakorlatában (2).

29.

A Bíróság a német kormányt arra kérte, hogy adjon felvilágosítást a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtása felfüggesztésének visszavonása iránti eljárás német rendszeréről. A kormány a következő magyarázatot terjesztette elő.

30.

Először is, a Strafgesetzbuch (a büntető törvénykönyv, a továbbiakban: StGB) 57. §‑a lehetőséget ad a részben letöltött szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésére. ( 12 ) Amennyiben a kiszabott büntetés kétharmada, de legalább két hónap letöltésre került, a bíróság, az elítélt egyetértésével és ha az a közbiztonsági érdekek vizsgálata alapján indokolt, a részben letöltött szabadságvesztés‑büntetés hátralévő részének végrehajtását felfüggeszti. ( 13 ) Amennyiben a szabadságvesztés‑büntetés tartamának fele, de legalább hat hónap letöltésre került, a bíróság a végrehajtást próbaidőre, szigorúbb feltételek alkalmazásával függesztheti fel. ( 14 )

31.

A hatáskörrel rendelkező bíróság a felfüggesztést visszavonja, amennyiben az elítélt személy súlyosan vagy ismétlődő jelleggel megszegi az utasításokat vagy a feltételeket, vagy ismétlődő jelleggel kivonja magát a pártfogó felügyelő felügyelete és irányítása alól, és emiatt tartani lehet attól, hogy újabb bűncselekményt fog elkövetni. ( 15 ) Ugyanakkor a bíróság nem vonja vissza a felfüggesztést, ha kiegészítő feltételek vagy utasítások előírása, különösen az elítélt személy pártfogó felügyelet alá helyezése, vagy a próbaidő időtartamának vagy a pártfogó felügyelet időtartamának meghosszabbítása is elegendő. ( 16 ) Ha e feltételeket megszegik, a bíróság köteles a büntetés hátralévő része végrehajtásának felfüggesztését visszavonni.

32.

Másodszor, a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő része végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztéséről utóbb rendelkező határozatokat a Strafprozessordnung (a büntetőeljárásról szóló törvény, a továbbiakban: StPO) 453. §‑a szabályozza. A felfüggesztés visszavonásának kilátásba helyezése esetén a bíróság az elítélt személy számára szóbeli meghallgatást biztosít. ( 17 ) A visszavonást elrendelő határozat meghozatalakor azonnali fellebbezésnek van helye, amelyet az elítélt személy a visszavonást elrendelő végzés számára történő közlésétől számított egy héten belül terjeszthet elő. ( 18 ) Ha az elítélt személy tartózkodási helye nem ismert, és a határozat közlése nem történhetett meg szabályszerűen, a végzés nyilvános – a bíróság hirdetőtáblájára kifüggesztés útján történő – kézbesítésére kerül sor. A közlés a kifüggesztéstől számított egy hónap elteltével tekinthető megtörténtnek. Az azonnali fellebbezésre rendelkezésre álló, említett egyhetes határidő ezen időponttól kezdődik. A határidő lejártakor a visszavonást elrendelő végzés jogerőre emelkedik. ( 19 )

33.

A tárgyaláson a német kormány kifejtette, hogy az elítélt személy számára a meghallgatás lehetőségét még akkor is kötelező biztosítani, ha ténylegesen csak az egyhetes határidő lejártát követően szerez tudomást a visszavonást elrendelő – nyilvánosan kézbesített – határozatról. Az StPO 33a. §‑ára vonatkozó tagállami ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy ilyen helyzetben az elítélt személyt meg kell hallgatni, hogy lehetőségét kapjon a visszavonással szembeni kifogásainak előadására és új tények megjelölésére. E meghallgatást követően az eljárás, kérelemre vagy hivatalból – a visszavonást elrendelő kérdéses határozat meghozatalát megelőző állapottól – újrakezdhető.

34.

Amint azt a Bíróság a Zdziaszek ügyben ( 20 ) kifejtette, az EJEB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az EJEE 6. cikke (1) bekezdésében foglalt biztosítékok nemcsak a bűnösség megállapítására alkalmazandók, hanem a büntetés meghatározására is. ( 21 )

35.

Mindazonáltal az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó kérdések nem tartoznak az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. ( 22 ) Pontosabban, az EJEB megállapította, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésének büntetőjogi vetülete nem alkalmazható a büntetés‑végrehajtás szakaszára, amely főszabály szerint nem érinti a „büntetőjogi vádak” ( 23 ) megalapozottságát.

36.

Az EJEB, valamint a korábbi Emberi Jogi Bizottság azt állapította meg, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelem nem alkalmazandó az olyan eljárásokban, mint az elítélt személy szabadnapra bocsátása, ( 24 ) az amnesztia, ( 25 ) a feltételes szabadságra bocsátás, ( 26 ) az előzetes letartóztatás keretében történő ideiglenes szabadon bocsátás ( 27 ) vagy elítélt személyek átszállítása. ( 28 ) Ugyanez érvényes a büntetés felfüggesztésének visszavonása iránti eljárásokra, legalábbis a korábbi Emberi Jogi Bizottság ítélkezési gyakorlata szerint. ( 29 )

37.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, e megközelítés egybevág az EJEB – az EJEE 7. cikke értelmében vett „büntetés” fogalomra vonatkozó – ítélkezési gyakorlatával. ( 30 )

38.

Az EJEB, nevezetesen az EJEE 7. cikke keretében, szintén elismerte, hogy a „büntetés” és a büntetés „végrehajtására” vonatkozó intézkedés közötti különbségtétel a gyakorlatban nem mindig világos. ( 31 ) Az EJEB, a büntetőeljáráshoz és a büntetés jogerős kiszabásához ( 32 ) szorosan kapcsolódó intézkedéseket illetően is elismerte az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatóságát.

39.

Kétségek mutatkoznak továbbá azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a büntetések végrehajtásához kapcsolódó intézkedések bizonyos feltételek esetén az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése polgári jogi vetületének hatálya alá tartozhatnak‑e. ( 33 ) A Boulois ügyben, jóllehet az EJEB nagytanácsa nem tartotta alkalmazhatónak az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének polgári jogi vetületét, válaszát mégis arra alapította, hogy az „eltávozás” nem egy jog, hiszen annak meghatározása, hogy mi képez „jogot”, szorosan kötődik a nemzeti jogrendszerben meghatározottakhoz. ( 34 )

40.

Végül, az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten nem szerepelnek a vádlott legsajátosabb – az ügyében tartandó bírósági tárgyaláshoz való – jogának részét képező garanciák. Azokat az EJEB eredetileg az említett rendelkezés ( 35 ) sajátos büntetőjogi vetületének összefüggésében ismerte el, még a polgári eljárásra utóbb történt kiterjesztésük előtt. ( 36 )

41.

Azon kérdést illetően, hogy a visszavonást elrendelő határozathoz vezető eljárás a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá tartozik‑e, és hogy az ilyen határozat a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása részletes szabályának tekinthető‑e, az érdekeltek eltérő álláspontot képviselnek.

42.

S. Ardic azon az állásponton van, hogy a kerethatározat 4a. cikke kiterjed az alapügyben szereplőhöz hasonló visszavonás iránti eljárásra. Mindenekelőtt azt az érvet hozza fel, hogy az EJEE 6. cikke alkalmazandó a visszavonást elrendelő határozatokra. Az EJEE 6. cikkének büntetőjogi vetületét illetően S. Ardic azt állítja, hogy az ilyen eljárások keretében a visszavonás a büntetés megváltozásával járhat, és hogy a visszavonás tárgyában a határozat meghozatala során a bíróság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Ezenkívül az EJEE 6. cikkének polgári jogi vetülete szintén alkalmazható, mivel a visszavonás iránti eljárás kihat a „szabadsághoz való jogra”. Mindenesetre, még ha el is fogadnánk, hogy az EJEE 6. cikke nem alkalmazandó a visszavonás iránti eljárásra, a Charta 47. cikke és 48. cikke akkor is szélesebb körű védelmet biztosít. Különösen a Charta 47. cikke rendelkezik tágabb – az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló visszavonás iránti eljárást is magában foglaló – hatállyal. A kerethatározat 4a. cikkét e rendelkezések tükrében kell értelmezni.

43.

Az ír kormány érvelése szerint olyan esetekben, amikor a visszavonás nem automatikus, és a bíróság bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik, az érintett személyt a büntetés hátralévő része végrehajtása felfüggesztésének visszavonásáról határozó tárgyalás során is büntetőeljárás hatálya alá vont személynek kell tekinteni. E körülmények között egy olyan eljárásról van szó, amely a kiadni kért személy jogerős elítélését eredményező bírósági határozathoz vezetett (a Bíróság által a 2017. augusztus 10‑iTupikas ítélet [C‑270/17 PPU, EU:C:2017:628] 74. pontjában használt terminológia átvételével). Az ír kormány – a 2017. augusztus 10‑iZdziaszek ítélet (C‑271/17 PPU, EU:C:2017:629) 91. pontjára hivatkozással – azon a véleményen van, hogy olyan határozatról van szó, amely a büntetés mértékét határozza meg. E körülmények között a Bíróság által a Tupikas ítélet 84. pontjában tett megállapításokat analógia útján szintén alkalmazni kell, mivel a felfüggesztés visszavonásáról határozó tárgyalás a személyes szabadságától való megfosztáshoz vezethet. Tekintettel az egyénre gyakorolt lehetséges következményekre, az ilyen eljárás érinti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett büntetőjogi vádak megalapozottságát. Mindenesetre a védelem magasabb szintje érhető el a Charta 47. cikke alapján, a Charta 53. cikk (2) bekezdésének megfelelően.

44.

A holland ügyészség, a holland és a német kormány, valamint a Bizottság ezzel szemben érdemben mind azt az álláspontot osztják, hogy a szóban forgó visszavonást elrendelő határozatok nem tartoznak a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá. Először is, ez következik konkrétan a 2017. augusztus 10‑iZdziaszek ítélet (C‑271/17 PPU, EU:C:2017:629) 85. pontjából. Ezen érdekeltek szerint a 4a. cikke szempontjából releváns vizsgálat csak a bűnösséggel, valamint büntetéssel kapcsolatos kérdésekre vonatkozik. Éppen ezért különbséget kell tenni a bűnösség/büntetés megállapítása és az azt követő – a kiszabott büntetés végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó – eljárások között. Mivel a visszavonást elrendelő határozatok a végrehajtás részletes szabályainak tekintendők, így nem esnek a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá. Másodszor, a jelen ügyben a büntetés konkrét és jogerős, a Zdziaszek üggyel ellentétben, ahol a büntetés mértéke nem volt megállapítva. Az utóbb meghozott, a felfüggesztés visszavonásáról rendelkező határozatok semmilyen vonatkozásban nem módosították a két – egy év nyolc hónap időtartamú – jogerős szabadságvesztés‑büntetést. A visszavonást elrendelő határozatok arról rendelkeztek, amit végre kell hajtani: az eredetileg kiszabott büntetések hátralévő részét. Harmadszor, a bíróság mérlegelési jogkörének kizárólag a büntetéskiszabás körében van szerepe. Az a tény, hogy az alapügyben szóban forgó eljárásban a bíróság mérlegelési jogkörrel rendelkezik a felfüggesztés visszavonását illetően, nem hat ki a büntetés mértékére.

45.

Az imént kifejtett érvek mutatják, hogy az EJEE 6. cikkében megfogalmazott biztosítékok hatályának kérdése, valamint annak megítélése, hogy mi tartozik a büntetés végrehajtásának részletes szabályai közé, összetett problémát takar. Bizonyos, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatának fényében a „végrehajtás részletes szabályainak” fogalma, valamint annak az EJEE 6. cikke büntetőjogi és polgári jogi vetületének alkalmazhatóságát illető vonatkozásai nem teljesen egyértelműek, különösen, ami az alapeljárásban szereplő – a német jogban szabályozott – visszavonást elrendelő határozatokat illeti.

46.

Véleményem szerint ugyanakkor ez a vita a jelen ügy szempontjából csak korlátozott jelentőségű. Annak azonosítása, hogy az EJEE 6. cikk értelmében mi tartozik a büntetés végrehajtásának részletes szabályai közé, nem meghatározó a válasz szempontjából, minthogy a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése csak a kerethatározat 4a. cikkének értelmezését igényli. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó hasznos válasz szempontjából a kerethatározat 4a. cikke értelmezésének van jelentősége. Ezt illetően pedig e rendelkezés szövegére és rendszerére (1), történeti hátterére (2) és céljára (3) kell támaszkodni.

47.

A kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének szövegében szereplő „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát az uniós jog önálló fogalmaként kell felfogni. ( 37 ) E rendelkezés szövege ugyanakkor önmagában nem teszi lehetővé a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma sajátos tartalmának pontos meghatározását. Ugyanez vonatkozik a kerethatározat 4a. cikkének címében is szereplő fogalomra, amely azon „határozatokra” való hivatkozásra szorítkozik, „amelyeket olyan tárgyaláson hoztak, amelyeken az érintett személy nem volt személyesen jelen”. ( 38 )

48.

E körülmények között a kerethatározat 4a. cikke egészének szövegére és rendszerére, valamint a kerethatározat további rendelkezéseire kell támaszkodni.

49.

Először is, a kerethatározat 4a. cikke a szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs esetén alkalmazandó. Egyértelmű tehát, hogy e rendelkezés alkalmazása csak egy elítélést tartalmazó határozat megléte esetén jön szóba. ( 39 ) Kifejezett kapcsolat áll tehát fenn e rendelkezés hatálya és a végrehajtandó határozat között.

50.

E tekintetben a kerethatározat több rendelkezése pontosítja még – a kerethatározat 4a. cikke értelmében – a tárgyalás eredményeként meghozandó „határozat” fogalmát. Így a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) és f) pontjai utalnak a „végrehajtható ítéletre” vagy „más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozatra”, továbbá „a jogerős ítéletben kiszabott büntetésre”, amely információt az európai elfogatóparancsnak tartalmazni kell. Ugyanígy, a kerethatározat melléklete b) pontjának 2. alpontja említi a „végrehajtható ítéletet”. Ezek az elemek egyértelművé teszik, hogy a 4a. cikk kifejezetten egy elítélést tartalmazó határozatot eredményező tárgyalásra vonatkozik, amely határozatnak, a Bíróság szerint, mindemellett jogerősnek is kell lennie. ( 40 )

51.

Másodszor, a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésében foglalt, az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetősége alóli kivételként szolgáló különböző helyzetek arra utalnak, hogy a szóban forgó tárgyalás az, amely bűnösség megállapítását és/vagy büntetés kiszabását eredményező határozathoz – másként fogalmazva: egy, a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet alkotóelemeit tartalmazó határozathoz – vezet.

52.

Közelebbről, a kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének b) pontja hivatkozik a tárgyaláson, jogi képviselő által ellátott tényleges védelemre. A kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének c) pontja utal arra a helyzetre, amikor az érintett személy, azt követően, hogy tájékoztatták a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárás lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát, nem vitatja a határozatot, vagy nem kér perújítást. A kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdésének d) pontja vonatkozik arra a helyzetre, amikor az érintettnek a határozatot az átadást követően személyesen kézbesíteni fogják, és tájékoztatják a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, ami lehetővé teszi az ügy újbóli érdemi vizsgálatát – figyelembe véve az új bizonyítékokat –, ami az eredeti határozat hatályon kívül helyezéséhez vezethet.

53.

Ebből következik, hogy a határozat meghozatalához vezető tárgyalás a 4a. cikk értelmében az az eljárás, amely „az európai elfogatóparancs végrehajtása keretében kiadni kért személy jogerős elítélését eredményező bírósági határozathoz vezetett”. ( 41 ) A Bíróság ebben az összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az „elítélés” fogalom a bűnösség megállapítására, valamint szabadságelvonással járó büntetés vagy más intézkedés kiszabására irányul. ( 42 )

54.

A Zdziaszek ügyben a Bíróság úgy pontosította a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát, hogy az magában foglalja az összbüntetésbe foglaló ítélethez vezető eljárást is. Ebben az esetben pontosan az a meghatározó elem, hogy az ilyen eljárás lehetőséget teremt az eredetileg kiszabott büntetés mértékét megváltoztató határozat meghozatalára, amely tekintetben a határozatot hozó bíróság bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik. ( 43 ) A kerethatározat 4a. cikkének sajátos összefüggésében értelmezett „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalma tehát az érintett személy elítélése szempontjából meghatározó eljárási szakaszra, az ügy érdemi vizsgálatára összpontosít. ( 44 )

55.

Az előbbiekben megvizsgált elemek alapján az a következtetés vonható le, hogy a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmába az elítélésről szóló jogerős határozatot eredményező tárgyalást követő eljárások nem tartoznak bele, mivel ezen eljárások nem érintik a bűnösség megállapítását és a büntetés kiszabását.

56.

A 2009/299 kerethatározat történeti háttere megerősíti, hogy a kerethatározat 4a. cikke csak a büntetőügy tárgyalásán, vagyis a jogerős elítélést (bűnösséget és büntetést) meghatározó eljárás során történő megjelenés sajátos jogát érinti.

57.

Először is, a 4a. cikket beiktató 2009/299 kerethatározat közös szabályokat állapít meg a bírósági határozatok elismerésére és/vagy végrehajtására „olyan eljárást követően, amelyen az érintett személy nem volt jelen”. ( 45 ) Ezen eszközzel oldja fel a vádlottnak az EJEE által garantált tisztességes eljáráshoz való jogának megerősítésére vonatkozó aggodalmakat, ami konkrétan azt jelenti, hogy „az érintettnek jogot ad ahhoz, hogy személyesen jelen legyen a tárgyaláson”. ( 46 ) A 2009/299 kerethatározat, és különösen a 4a. cikk tehát kifejezetten az EJEE 6. cikkében megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog egyik elemére irányul, amint az e rendelkezés egészének tárgyából és céljából ki is derül: a vádlott azon, az EJEB által értelmezett jogára irányul, hogy ügyének tárgyalásán személyesen megjelenjen. ( 47 ) A 4a. cikkben szereplő valamennyi esetkör ezt az ítélkezési gyakorlatot tükrözi. ( 48 )

58.

Így a kerethatározat 4a. cikke, mint – a végrehajtandó ítélet végrehajtását célzó – európai elfogatóparancs végre nem hajtásának mérlegelhető oka, a 2009/299 kerethatározat céljára és tartalmára figyelemmel kifejezetten az érintettnek a büntetőügyének tárgyalásán történő megjelenésének konkrét jogához fűződő biztosítékokat tartalmazza. A 4a. cikknek ugyanis nem célja az EJEE 6. cikkéből származó valamennyi eljárási biztosíték, mint az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadását igazoló elemek rögzítése (és hasonlóképpen nem célja a Charta 47. és 48. cikkéből származó esetlegesen szélesebb körű biztosítékok rögzítése sem). A 4a. cikk kizárólag a büntetőügy tárgyalásán történő megjelenés jogához fűződő biztosítékokat tartalmazza.

59.

Másodszor, azt a tényt, hogy a kerethatározat 4a. cikkének kizárólagos tárgya a büntetőügy érdeméről határozó bírósági eljárás, megerősítik az előkészítő anyagok is. Amint az ugyanis a 2009/299 kerethatározat elfogadásának alapjául szolgáló tagállami kezdeményezésből kitűnik, e rendelkezés eredeti szövegezése a tágabb értelmű „eljárás” kifejezésre utal, amelyet végül a konkrétabb „tárgyalás” kifejezés váltott fel. ( 49 )

60.

Így az a tény, hogy a – büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről rendelkező határozat visszavonása iránti eljáráshoz hasonló – tárgyalást követő eljárásban az érintettet nem hallgatták meg, a büntetőügy tárgyalásán kihirdetett, végrehajtandó ítéletet nem teszi – a kerethatározat 4a. cikke értelmében vett – in absentia, vagyis az érintett távollétében hozott ítéletté.

61.

Ami a teleológiai értelmezést illeti, a kerethatározat 4a. cikke saját általános céljainak, valamint a 2009/229 kerethatározat általános céljainak fényében értelmezendő.

62.

A 2009/299 kerethatározat által bevezetett módosításoknak kettős célja volt. A büntetőeljárás alá vont személyek eljárási jogainak megerősítése, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés megkönnyítése, továbbá különösen az, hogy javítsa a bírósági határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerését. ( 50 )

63.

Ami az igazságügyi együttműködés megkönnyítését illeti, a 2009/299 kerethatározat (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó véget kívánt vetni a kerethatározat eredeti változatának 5. cikkében szabályozott helyzetnek, amely szerint a végrehajtó hatóság feladata annak megítélése, hogy a bírósági eljárás újbóli megindításának kérelmezésére irányuló garanciák megfelelőek‑e. ( 51 )

64.

Az e cél, valamint az érintett személyek eljárási jogainak megerősítésére irányuló cél közötti egyensúlyt különösen a 4a. cikkben szabályozott, a büntetőtárgyalás kizárólagos központi elemét jelentő tényezőkre, vagyis a bűnösségre és a büntetésre vonatkozó követelmények alkalmazása biztosítja. E tényezők esetében az érintett személy távollétében történt elítélés esetén kell a fokozott védelmet alkalmazni.

65.

A kerethatározat 4a. cikke értelmében vett követelményeknek – a büntetőtárgyaláson magán túlterjedő – kiterjesztő értelmezése a kerethatározat egésze és a 2009. évi módosítások által elérni kívánt kényes egyensúly megváltoztatásának veszélyével járna. Egy ilyen értelmezés ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy a végrehajtó bíróság vizsgálatának tárgyává tenné a büntetőtárgyaláshoz kapcsolódó másodlagos eljárási elemeket, beleértve azt is, ha ezek az elemek már a jogerős ítéletet követően, vagy akár magának a tárgyalásnak a megkezdése előtt történtek.

66.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, kétségtelenül kimondható, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása felfüggesztésének visszavonása az érintett számára jelentős következményekkel jár. Gyakorlati szempontból azonban az, ha az átadást az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, visszavonásról rendelkező határozatokat eredményező eljárás keretében a meghallgatáshoz való joghoz kötnék, az a kerethatározat működési rendszerének akadályozásával járna minden olyan esetben, amikor – a már nem az ítéletet hozó tagállam területén tartózkodó – elítélt személy (aki lakóhelyének változásáról a hatóságot nem értesítette) a próbaidő alatti magatartási szabályokat nem tartja be.

67.

Mindemellett, a teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy az uniós jog a próbára bocsátott személyeket illetően sajátos lehetőséget biztosít arra, hogy – a próbaidő alatti magatartási szabályok betartásával – más tagállamokban szabadon mozogjanak. ( 52 )

68.

A fenti megfontolásokból következik, hogy „a határozat meghozatalát eredményező tárgyalás[nak]” a kerethatározat 4a. cikke szerinti fogalma azon (elsőfokú vagy fellebbviteli) tárgyalást jelenti, amely az elítélésről (bűnösségről és büntetésről) rendelkező végrehajtható ítélethez vezetett; ez az ítélet képezi az alapját annak a szabadságvesztés‑büntetésnek, amelynek végrehajtására az európai elfogatóparancs irányul. Az ilyen értelmezés annak megállapításához vezet, hogy a kerethatározat 4a. cikke nem alkalmazható a jogerős elítélésről szóló határozatot eredményező tárgyalást követő eljárásra, ha az ilyen eljárás a bűnösség megállapítására és a büntetés mértékének kiszabására nem lehet hatással.

69.

E tényezők fényében úgy tűnik, hogy a szabadságvesztés‑büntetés hátralévő részének végrehajtása felfüggesztéséről szóló határozat olyan visszavonása, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság bemutatott és a német kormány megmagyarázott, nem tartozik a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá.

70.

Először, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a szóban forgó visszavonásról rendelkező határozatok – a szóban forgó európai elfogatóparancs alapjául szolgáló – jogerős ítéletekben kiszabott büntetések mértékét nem módosították. Csak az európai elfogatóparancs alapját képező végrehajtható ítélet minősül ugyanis büntető ítéletnek. A visszavonásról rendelkező határozatok nem olyan új érdemi határozatok, amelyek az európai elfogatóparancs alapjául szolgálhatnának. A felfüggesztés visszavonásáról rendelkező határozatok nem függetleníthetők a bűnösségről és a büntetés elemeiről jogerősen rendelkező ítéletektől, amelyek végrehajtása még folyamatban van. ( 53 )

71.

Másodszor, a visszavonásáról rendelkező határozatok ismét elrendelik az elítélés időpontjában jogerősen megállapított büntetések végrehajtását, még ha azokat feltételek meghatározásával utóbb felfüggesztették is. A hátralévő, letöltendő napok száma matematikai számítással a büntetés már letöltött időtartamához képest határozandó meg. A kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságainak e tekintetben fennálló mérlegelési jogköre az elítélés elemeire, így a bűnösségre és a büntetésre nem vonatkozik.

72.

Harmadszor, a visszavonás iránti eljárás célja eltér a bűnösség és a büntetés megállapítására vonatkozó ítélet meghozatalához vezető büntetőtárgyalás céljától. A visszavonás iránti eljárás és az e speciális helyzetben a bíróságot megillető mérlegelési jogkör a végrehajtás felfüggesztése feltételei betartásának értékelésére és más kiegészítő feltételek alkalmazhatóságának megítélésére vonatkozik. Ezek nem érintik a büntetőeljárásban jogerősen megállapított bűnösséget és büntetést. ( 54 )

73.

Az a tény, hogy a kerethatározat értelmében az alapeljárásban szóban forgó visszavonás iránti eljárások, mint a büntetőügy tárgyalását követő eljárások, nem tartoznak a kerethatározat 4a. cikkének hatálya alá, nem eredményezi ebben a szakaszban az eljárási biztosítékok hiányát.

74.

Bár a kerethatározat rendszere a kölcsönös bizalmon alapul, egyre egyértelműbbé vált, hogy nem vak bizalomról van szó. Az a bizalom, amelyen a kölcsönös elismerés elve nyugszik, az egymással egyenértékű és megosztott felelősség szilárd szerkezetén alapul.

75.

Ebben az összefüggésben, és még konkrétabban a Bíróság elé terjesztett ügyekben, a vita a végrehajtó bíróság szerepére, többek között a bíróságnak az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadására vonatkozó lehetőségeire összpontosul, amennyiben a kibocsátó tagállamban fennáll az alapvető jogok megsértésének veszélye. Ugyanakkor nem szabad alábecsülni az e szereppel járó kötelezettségek alapvető jelentőségét.

76.

Egyrészről az azonos mértékű (de nem egyforma) védelem vélelmére épülő kölcsönös bizalom elve szilárd jogi alapokon nyugszik. Valamennyi tagállam részese az EJEE‑nek, és garantálniuk kell az abból eredő összes biztosíték tényleges tiszteletben tartását, függetlenül attól, hogy valamely speciális eljárás az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozik‑e, vagy sem.

77.

E körülmények között az a tény, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása felfüggesztésének visszavonása iránti eljárás keretében az érintettet előzetesen nem hallgatták meg, a kerethatározat 4a. cikke alapján nem indokolja az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását, ami nem jelenti azt, hogy az érintett meghallgatásának jogát ne kellene tiszteletben tartani. E kötelezettség ugyanis a kibocsátó tagállam kötelezettségei közé tartozik. E tagállam kötelezettségei keretében kell biztosítani az alapvető eljárási jogoknak – ideértve a meghallgatáshoz való jognak – a nemzeti jogban meghatározott eljárások és jogorvoslatok során történő védelmét.

78.

Az alapvető jogok területén a kibocsátó tagállam kulcsszerepét az európai elfogatóparancs rendszerében a 2009/299 kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése fogalmazza meg, amely szerint „a kerethatározat nem érinti a Szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és jogelvek – ideértve a büntetőeljárás alá vont személyeknek a védelemhez való jogát – tiszteletben tartásának kötelezettségét és az igazságügyi hatóságok erre vonatkozó kötelezettségeit”. E rendelkezés, amelynek hatálya egyenértékű a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésével, mind a kibocsátó, mind a végrehajtó tagállamra vonatkozóan kötelezettségeket állapít meg. ( 55 ) Ily módon, noha a hivatkozott rendelkezések nem jelentik azt, hogy alapvető jog bármilyen megsértésének veszélye esetén megtagadható az európai elfogatóparancs végrehajtása, mindazonáltal biztosítják azt, hogy az alapvető jogok védelmének szintjét ne befolyásolja az, hogy az érintett személlyel szemben európai elfogatóparancs került kibocsátásra.

79.

Amint azt a német kormány kifejtette, éppen ezért biztosítja a német jog a visszavonás iránti eljárás keretében az érintett meghallgatásának jogát (ideértve az átadást követő meghallgatás jogát is, ha a visszavonás iránti eljárásban a meghallgatásra nem került sor).

80.

Másrészről fontos kiemelni, hogy bár a kölcsönös bizalom miatt az egyik tagállam vélelmezheti az alapvető jogoknak a másik tagállam által történő tiszteletben tartását, ( 56 ) ez azonban nem jelent megdönthetetlen vélelmet. A kerethatározat az Unió jogrendszerének része, amely mint jogi unió maga is tiszteletben tartja az alapvető jogokat, amelynek a Bíróság ítélkezési gyakorlata – amint azt az Aranyosi és Căldăraru ítélet megállapította – kulcsfontosságú elemét képezi. ( 57 ) Az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a végrehajtó tagállam köteles az átadásról szóló döntés elhalasztására, sőt akár az átadás iránti eljárás megszüntetésére, ha konkrét és pontos értékelés alapján arra jut, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy fennáll az alapvető jogok súlyos sérelmének tényleges veszélye. ( 58 ) Ugyanakkor a jelen ügy ténybeli és jogi keretei között egy ilyen helyzet tisztán hipotetikus jellegű. ( 59 )

81.

Végül, elengedhetetlenül emlékeztetni kell a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott – a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti – kommunikáció fontosságára. Amint a Bíróság azt már többször hangsúlyozta, a végrehajtó igazságügyi hatóság számára kiegészítő információk kérését lehetővé tévő, hivatkozott rendelkezés az igazságügyi együttműködés alapvető – a kölcsönös elismerés rendszerén alapuló – elemét képezi. ( 60 ) Ilyen körülmények között a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását megelőzően köteles az e rendelkezés szerint rendelkezésére bocsátható információkat beszerezni. ( 61 )

82.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az alábbiak szerint válaszoljon:

A 2009. február 16‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikke (1) bekezdése bevezető mondatának értelmében vett, a „határozat meghozatalát eredményező tárgyalás” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem foglalja magában a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről rendelkező határozatnak a felfüggesztés feltételeinek be nem tartása miatt történő visszavonása iránti eljárást, amennyiben e visszavonás nem érinti a kibocsátott európai elfogatóparancs alapjául szolgáló, a bűnösségről és büntetésről rendelkező határozatot.